01. Evolyran városa

*Hallgatja a kérdésére adott választ, ami nem teljesen elégítette ki kíváncsiságát, de egyenlőre elegendő volt, hisz nem is ismeri a férfit, így elég volt tudnia most ennyit róla.*
- Értem. - *Mondta, miutána Vulpesh elhallgatott, s most ő kérdezett.*
- Nem hinném, hogy feltartanál, ugyanis csupán ide jöttem Evolyran városába. Hogy miért, azt ne kérdezd, mert magam sem tudom. Egyszerűen nincs hova mennem, s ha már itt vagyok Evolyranban, akkor elkezdem szép lassan bejárni az érdekes területeket, melyekről sokat hallok erre-arra. Legutolsó, s egyben első állomásom Chattal városa volt, ahol először száltam meg partra szállásom óta. Majd utána megismerkedtem egy népünk belivel, s vele kezdtem el az utat ide. De most kissé lemaradt, pontosabban nem sokára megérkezik. Volt egy kis kalandunk az út során, amivel egy sérülést kapott, így kissé lelassult. Én meg... Hát kicsit mérges lettem rá, vagyis... Nem is rá, hanem. - *Sóhajt.*
- Mindegy. A lényeg az, hogy nincs semmi, és senki, aki megzavarhatna most, mivel nincs semmi komolyabb elintézni valóm erre felé. - *Először mosolyog rá a férfira, majd megveregeti lovának nyakát.*

-Értem.
*Mondja Vulpesh, s most Ned'rila szemébe néz*
-Ha már itt vagy, nem nézünk körbe?Tudok egy jó...
*Mondata hirtelen félbeszakad, mivel egy közelben lévő bolt kirakati ablakát kitörték, s egy ember esik ki belőle.*
-Ez mi volt? Az az ember bajban van!
*Lovával közelebb megy*

*Mikor épp egy ötletet hozott volna fel a férfi, valami félbe szakította a mondatát, ugyan is egy ember ordítva repült ki egy ablakon át, melyet az esés során szét tört, s a szilánkok minden felé röpködtek. S az esetet épp mellettük látták. Ned'rila oda kapta a fejét, mire a férfi véres arccal feküdt a földön, s próbált felállni, de nem sikerült neki. A tünde oldalra húzta a szárat, s Vedui vágtába ugrott, majd mikor már elég közel volt a fekvő testhez, ügetett, s végül megállt előtte. Ned'rila leugrott lova hátáról, majd oda futott, s megnézte a férfi állapotát, aki mindeközben eszméletét vesztette. Majd furcsa hangokat hallott a törött ablak keret mögül a házban. A fejét oda kapta, mire haja szélvészként követte. Lehajtotta csukjáját, hogy bárkivel legyen is dolga, az illető lássa az arcát. Oda futott a nyereghez, majd kicsatolta az íját tartó szíjat, s megnézte a hátára erősített tegezt, melyben tizenkét nyílvessző pihent. Egyet előre húzott, s felhúzta az íjra, nem túl erősen, de volt benne energia. Ahogy lépkedett előre, a szilánkok halkan ropogtak a talpa alatt, s háta mögött hallotta Vulpesh lépéseit is, majd mikor már majdnem oda értek a nyíláshoz, felugrott az ablak törött üvegekkel szegélyezett párkányára egy csukjás ember, akinek arcát eltakarta a fekete ruhája. A tünde hunyorított, mert mindenképpen kellett találnia egy olyan pontot, ahol az illető nem védett vásznaktól. Majd feltűntek a szemei. De, furcsa módon, a tündének rákellett döbbenie, hogy nem emberi szempárba tekint bele. Nem. Két hatalmas, ívelt szem, mely halvány kéken világít, mintha vak lenne az illető. Arcát szőr borította, s most ahogy ott állt, pár méterre tőlük, hallani lehetett a lélegzését, ami egyáltalán nem volt emberi. Olyan volt, mint egy farkasé. Talán... De még mielőtt átgondolhatta volna, hogy mi is lehet ez a valami, az morogva elkezdett feléjük rohanni négy lábon, akár a kutyák. S egyik kezén nem volt kesztyű, mely megmutatta szőrős emberi formájú mancsát.*
- Egy farkas ember! - *Mondta a mellette készenlétben lévő Vulpeshnek.*

-Mi a fenét keres itt egy farkasember?
*Kérdezi Vulpesh miközben felméri ellenfelét, aki időközben egyre csak közeledett feléjük. Igaza volt Ned'rilának, ez a teremtmény egyértelműen egy farkasember. Minden másodpercel közelebb kerül az ellenség, s Vulpesh sem teketóriázik! Lepattan lováról, s a megbízható varázsbotját előkapta, majd gyorsan a sebesülthöz fut, s megvizsgálja.*
-Minden rendben, csak elájult!
*Mire ezt kimondta a farkasember rátámadt, de Vulpesh sikeresen hárította a botjával, s most farkasszemet néznek egymással.*

- Fogalmam sincs, de rossz helyen keres... - *Mindenközben a lényt nézte, mert az egyre csak közeledett feléjük, íját egyre jobban hátra húzta, mire a húr megfeszült. Még nem akarta elengedni, mert nem adott rá okot eddig, de épp ebben a pillanatban, mikor ezen gondolkozott, a vérfarkas eléjük ért, s egy hosszú ugrással rávetette magát Vulpeshre, majd egy ütéssel, melyet a férfi tünde mért rá botjával vissza verte a támadót, s az ügyesen négylábra érkezett guggolásba. A húr kezdett most már nagyon égni Ned'rila ujjai alatt, s mikor a vérfarkas újabb támadásba lendült, ugyan csak a férfi tünde felé rohanva, a tünde lány nem várt tovább, elengedte a húrt, mire a nyílvessző elvállt tőle, s hasítva szelte ketté a levegőt, majd egy kisebb cafatot tépett ki a farkas hátából, s tovább repült egy fa kocsi oldalába beleállva. A lény felordított, s most már le hullott pofájáról a lepel, ami eddig takarta. Kétségtelenül farkas arca volt, pofája hosszúkás, s fülei hegyesek. Karjaival hátát mardosta a fájdalomtól, majd mikor vissza húzta, hogy megnézze tenyerére mi is folyt rá, megszimatolta, majd tágra nyílt tekintettel Ned'rila felé fordult. Karját oldalra engedte, s négy lábra lendült, mire ismételten neki lendült, s a tünde lány felé futott. A távolság lassan rövidült, majd egyre kevesebb, s végül már teljesen eltűnt közöttük. Mindeközben egy újabb nyílvesszőt húzott fel, s most, mikor már a levegőbe ugrott a fenevad, mellkasába eresztette a vesszőt, s ilyen közelségből hallotta, ahogy cuppogva átlyukasztja a lény hátát. Az pedig ráesett a tündére, s most megkellett akadályoznia, hogy megne harapja. Mivel most nem tudott íjjával védekezni, két karjával megmarkolta a nyakát, s megpróbálta távol tartani magától az előtte csattogó fogsort. Ereje szerencsére nem volt most kevés, mert ki pihenten jött a városba, de a vérfarkas még is hatalmas erővel rendelkezett, amit főleg a karjában tartogatott. A tünde érezte, ahogy próbálja átlyukasztani a ruháját oldalról, de nem sikerült neki, mert a vérfarkas körmei koptatottak voltak, s nem hegyesek. Nem tudta mit tegyen, de azt igen, így nem folytatódhat, mert előbb utóbb felkéne adnia valamelyiküknek, s annak nem éppen lesz kellemes a vége. Pár perc viaskodás után össze szedte minden erejét, ujjait belevájta a farkas szőrős nyakába, mire az felnyílt, s a megszokott meleg folyékony anyag érzése csurgott lefelé a tünde karján, majd egy rántással oldalra dobta magáról a farkast, s ebben lábai is nagyban segítették, mivel egy hatalmasat rúgott belé, ami katapultként működött. Egy pillanatig csupán az eget látta, közben teste zihált, majd felugrott gyorsan két lábra, s látta, ahogy a vér farkas kábán fekszik a földön, majd mikor megrázza fejét, a vér szanaszét röpköd a levegőben. Remélte, hogy ez nem tűnt fel másoknak, hogy most használta erejét egy kissé, de muszáj volt megtennie. Vulpesh mindeközben cselekedni kezdett, s most rajta volt a sor, hogy megpróbálja elüldözni a vérfarkast.*

*Vulpesh lassan ér oda, emiatt a farkasember már ismét képes támadni. Ned'rila még nincs közelben, így muszáj lesz neki tennie valamit. Varázsbotját már fogja is, és támadni készül. Sújt a botjával és kicsánkázza a farkasember egyik lábát, de az a másikkal kiüti Vulpesh kezéből a botot, majd támadásba lendül. Leteperi az elfet a földre, s harapásra készül, Vulpesh elhajol előle, s egy jól irányzott bal horoggal arrébb üti ellenségét. Az elf kissé szédülve áll fel, miközben a farkasember sem tétovázik, rögtön újabb támadásra indul, de Vulpesh megelőzi, ráfúj a tenyerére, s kiejti a varázsigét:*
-Lucis!
*A fény megijeszti a farkasembert, aki visszahátrálásra kényszerül, s befut a házba ahonnan jött. Vulpesh felveszi varázsbotját.*
-Nem kéne hagynunk, hogy itt maradjon.

*Miután a férfi elf beüldözte a házba a farkasembert, egy kis időt nyertek, amíg az sebeit nyalogatja, s saját tervet készítget. Bár lehet, hogy konkrét célja volt eddig is.*
- Nem. - *Mondja helyeslően Vulpeshnek. Elindulnak a ház felé, közben felhúz egy nyíl vesszőt, s támadásra készen tartja magát, most már nem kímélve a fenevad bőrét. Jelez a férfinek, hogy támaszkodjon a falnak, s mindketten oda kúsznak majd az ablak nyíláshoz, s majd hirtelen, hangtalanul csapnak le rá. Lassan oda mentek, s hangtalanul a falhoz húzódnak, majd elkezdenek osonni, s elérik a párkányt, majd mindketten fegyverrel befelé behajolnak, de a házban nem lehetett látni senkit, csupán egy vér foltot, mely lassan elkezdett kifelé menni. Ned'rila egy mozdulattal beledünlt az ablakon, ügyelve, nehogy megvágja magát egy kiálló szilánkkal. Kikerülte a vértócsát, s követte a mancs nyomokat, amik egy kijárati ajtóhoz vezettek, egyenesen az utcára. A tünde kirohant az ajtón, s egyenesen a nyomokat követte, egy ideig a házak között cikáztak, majd mikor eltűntek a nyomok, akkor egy ház tetején folytatta útját a vérfarkas, s végül épp egy pillantást vethettek rá, mikor egy védtelen várfal részleten felmászott, s levetette magát a túl oldalra. Ned'rila nyomban a kapu felé kezdett rohanni, szélsebesen, s tünde létének köszönhetően pár pillanat múlva már ott is volt, s felordított a kapukon, s bástyákon álló íjászoknak.*
- A keleti fal túl oldalán menekülő lényt üldözzétek! - *Azok eleinte értetlenül néztek le rá, majd egyikük elkezdett felfelé rohanni, s utána még jó néhányan. Aztán mikor már hallani lehetett, s látni, ahogy fönt mozognak az íjászok, s nyíl vesszőikkel próbálják levadászni a vérfarkast, Vulpesht látta, ahogy épp a földön fekvő férfi mellett van. Az elf lány oda rohan, s leguggol a férfi mellé, aki hangosan zihál, s valamit magyarázni próbálna.*
- Mi történt? - *Néz a szemébe.*
- E... Egy fekete csukjás... belopózott a boltomba... majd... mikor nem adtam neki megfelelő információt... morogni kezdett... És... - *Össze szorította arc izmait fájdalmában. Az üvegek komoly sebet okoztak rajta.*
- Azt mondta... vagy megmondom, vagy pedig többen térnek vissza. Én... Azt hiszem, ez egy dagorladi vérfarkas lehetett... az a bűz... és a jelek... ráadásul, a karján láttam egy dagorladi jelet, mikor a torkomat szorongatta... - *Majd saját kezével megnyomkodta lila nyakát.*
- Dagorladi? - *Nézett kérdőn a tünde lány a férfira, s szemöldökét össze ráncolta. Sosem hallotta még ezt a szót. Biztos, valamiféle nép lehetett. Felállt, s a körülöttük álló lakosságra terelődött a tekintete. Rögtön kellemetlené vált a helyzet számára, ugyan is nem szokott hozzá a figyelmességhez. De most eléggé felkeltették az emberek figyelmét. Hogy mentse magát, inkább kért tőlük valamit.*
- Lássák el az embert. - *Azzal jó páran felé indultak, s a kábult férfit vették gondjuk közé. Az elf lány ki sétált a tömegből, s megkereste lovát, majd megfogta a szárakat, majd megpróbált figyelem felkeltés nélkül kicsit arrébb menni. Azon gondolkozott, hogy megint használnia kellett a képességét, melyet gyűlölt, de hasznosnak tartott ilyen esetkben. A vér előhívását, ahogy a vérfarkas nyakán ejtett seben is megtudta tenni. Az nem fog beforni igazán sohasem.*

*Mivel Vulpesh szem elöl tévesztette a vérfarkast, így csak követte Ned'rilát, ahogyan csak a lába bírta. Mikor látta elszökni a lényt, azonnal eszébe jutott a megsebzett férfi, így rohant is vissza. Amikor meglátta, hogy magához tért, letérdelt mellé. Lassacskán Ned'rila is megérkezett, s aztán hallgatta a férfi beszédét.*
-Köszönjük, sokat segítettél a városon. Most viszont a gyógyulásodra koncentrálj, a nyakadon lévő seb...
*Hirtelen elhallgatott, majd kis kihagyás után megszólalt.*
-Rendben lesz.*Az egyik közeli emberhez fordul, s úgy beszél, hogy a sebzett ember ne hallja*-megharapta a vérfarkas, komoly ellátásra szorul, siessetek!
*Megkeresi lovát, s észreveszi Ned'rilát is, s odamegy hozzá.*
-Szépen harcoltál! Ismered ezt a Dagorlandot, amiről beszélt?*Kérdezi, mivel eddig még sosem találkozott ezzel a névvel.*

*Épp mikor már azt gondolta volna, hogy végképp elhagyta az emberek társaságát, Vulpesh lépett mellé lovával az oldalán.*
- Köszönöm. Tettem, amit tennem kellet, s köszönet a segítségedért. - *Kissé meghajtotta a fejét.*
- Nem, hogy őszinte legyek, még életemben nem hallottam erről a szóról, így fogalmam sincs mi, vagy ki lehet az. Mivel dagorladiaknak mondta, ezért annyi sejtésem mondjuk akad, hogy nem egy egyedről lehet szó, talán egy egész nép, vagy faj. Bár ezt kétlem, hiszen ha faj lenne, arról mindenképpen tudnánk. De a kérdés inkább az, hogy miért jött ide egy vérfarkas, Evolyran városába? Ráadásul egyedül... Tudtommal falkában járnak, vagy ha van gazdájuk, akkor annak oldalán. Így nem értem. Szerencsére nem támadott meg senkit, kivéve az árust, de még időben vannak. Ha gyorsan meggyógyítják, kiűzik belőle a farkas friss lelkének azt az apró részét. Reméljük sikerrel járnak különben... Azt inkább ne várják meg, mi történne. - *Hallott már furcsaságokat vérfarkasokról, s azok feledtébb nem kellemes történetek.*
- Mellesleg, látom varázstudó vagy. Az a varázslat igen hasznos volt számunkra. - *Nézett rá, most egy kissé már megnyugodott.*

*Vulpesh boldog ebben a pillanatban, a tudat, hogy sérülés nélkül sikerült egy vérfarkassal harcolnia, jó érzést kelt benne.*
-Féltem, hogy ezt mondod, sajnos én sem tudok semmi kézenfekvőt erről a szóról.*Kisebb beszédszünetet tart.*
-Az árus azt mondta, hogy információt akart, ha felépült, akkor többet tudnánk meg, mondjuk remélem a város vezetése innentől már tudja kezelni.
*Időközben elrakja a varázsbotját a helyére*
-Igen, tanultam mágiát, de még mindig van mit tanulnom.*Egy kis mosolyt küld Ned'rilának*
-De azt a vérfarkast nagyon jól elintézted, ha nem sebesíted meg, akkor esélyem se lett volna, esetleg te is varázslatokat használsz?

*Ned'rila viszonozza a férfi mosolyát, majd mikor olyan kérdéshez jut, amit igazándiból nem szándékoz megosztani senkivel sem, kissé szünetet tart.*
- Nem éppen... Hát... Némi képp irányítani tudom a vért. - *S ezzel le akarta zárni a beszélgetésük eme részét. Mikor pedig végig gondolta, hogy is történt a vérfarkassal a dolog, egy kissé rosszul lett a gondolattól, hogy már megint, mit tett. Mikor az ujjaival körbe fonta a farkas nyakát, s lassan az ereje hatására elkezdett felszakadni a fenevad bőre, s kifakadt alóla a meleg, életteli vére... Megrázta a fejét, s Vulpeshez fordult.*
- Ne haragúdj... De most egy kicsit szeretnék egyedül lenni, ha nem haragszol meg. Remélem még látjuk egymást a városban, vagy más út... - *Azzal megpróbál rámosolyogni, majd felszáll lovára, s megfordul vele, majd elvágtat vissza felé a kapuhoz, újra ki az erdő felé, hogy egy kellemes vágta kiszellőztesse a gondolatait.*

//Köszönöm a játékot! Smile

//

-Értem*Mondta lassan Vulpesh*
-Ahogy gondolod*Válaszolta az elf férfi*-Ne feledd, a segítségemre bármikor számíthatsz a jövőben, jó utat!
*Még megvárja, amíg Ned'rila eltűnik a messzeségben, majd maga is felül a lovára*
~Talán keresnem kéne új utakat, azt hallottam van külön elfek városa is a környéken~
*Lovával lassan baktat az utcákon, s keres egy vendéglőt, ahol majd később ehet valamit.*

//Én úgyszintén ^^//

* Fény szűrődött be az ablakon. Louny hamar ki is pattant az ágyból és felvette öltözékét. Lefelé haladva a lépcsőn azt vette észre, hogy reggel sincsenek kevesebben, mint éjjel. De most legalább nem piások. Szélsebessen ment ki a fogadóbol. Csak, úgy kiviharzot. A piacra tartott. Nem szeret oda járni, mert nagy a tömeg, de szüksége van egy törre. Gondolataiba mélyedve halad a piac felé. A zajt már távolról hallani lehet. *

* A piacra jön nézelődni. Néha jó elvonulni az átlagos magánytól, s egyenesen belevetni magát a tömegbe. Az a forgatag ami itt uralkodik, egy időre leköti, sőt, kikapcsolja az ember agyát. Csak ámul a sok kirakott portékán, az árusok hol szigorú, elvetemült, vagy éppen mosolygós arcát. S azt a boldogságot, ami kiül az arcukra egy-egy áru eladása után, vagy a vevőére... Az a sok-sok érzelem, szenvedély, zsúfoltság semmi sem köthető.Csak a piacokra jellemzőek. Ám egyszer ez is elfogy.
Csak látja, hogy ritkul a tömeg. Kiért a szélére. Itt már csak egy-egy árus található, elvétve. Ezeket már jobban megnézi, s el is időzik az egyiknél. Egy ékszerész. El nézegeti a nyakékeket.
Közben a hátsó oldalon egy aranyozott sárkányszarv lóg.*

*Louny a piacra beérve elcsodálkozik a sok áruson és a portékájukon. Ritkán jár piacra. De nem gondolta volna, hogy ennyi áru lesz. A sorok között haladva nézelődik. Fegyveres részt nem igazán lát még. Már egészen a széléhez ér, ahol már csak néhány ember látható. Ennek kicsit örül Louny. Nincs az a nyüzsgés. Ekkor veszi észre, hogy itt vannak fegyverek és egyéb dolgok is. Talán azért nincsenek itt olyan sokan. Oda megy a fegyveres részhez és szemlélgeti a törőket. Érdekes dolgot pillant meg a mellette lévő árusnál. Egy-egy talán, ha jól látja egy sárkányszarv. Oda megy és megszemléli. Egy férfi is arra tart. Louny mellett van. A lánynak egy kissé ismerős a férfi, s ekkor eszébe is jut. Nem lehet elfelejteni és a sárkányát sem. Oda köszön neki. *
-Szia Alex!- mosolyog rá, hiszen jó emlékei vannak vele és a sárkányával Frandorral.

* Felkapja a fejét a neve hallatán. Meglepi a mellette álló lány. Nem igazán számított rá, itt és most. De ha már itt van, akkor kellemes meglepetés.*
- Szép napot Louny!
* Kezet csókol neki, majd az ékszerekre mutat.*
- Szép darabok nem? Bár, a legtöbb ember sajnos nem tudja őket hordani. Valakin kifejezetten giccses. Tisztelet a kivételnek -*pillant jelentőségteljesen a lányra*- Amúgy mi járatban errefelé?

*Látszott Alexon, hogy nem számított Lounyra. Az is igaz, hogy Louny sem gondolta, hogy pont itt fognak találkozni. *
-Igen szépek! Hát szerintem rajtam is igen giccsesen nézne ki!- mosolygott.
-De nem is fontos annyira nem vagyok oda értük. Persze van egy pár ami igazán gyönyörű.-
-Hát…- Louny kicsit elgondolkozott, hogy nem-e fog furcsán ránézni a fiú, ha elmondja neki, hogy tört szeretne vásárolni. De Louny úgy dönt, hogy megosztja Alexal. Végül is, ő is megbízott benne mikor a sárkányát mutatta be. Akkor ez ahhoz képest semmi. *
-Szóval egy jó tört keresek. Tudod néha nem, árt, ha van nálad már csak önvédelemből is. De én használni is tudom. Nem fogok kapálózni vele.- nevetett.
-Egy kardot kéne vennem, de ha egyszer veszek is, akkor egy igazán jó kardot szeretnék. Ahhoz meg pénz kell. Ha érted mire gondolok. Persze találok kardot, csak nem olyat, amilyet én szeretnék.-
*Louny visszamegy a tőrhöz, amit az imént nézegetett. Ez éles is volt és kézre is állt. Egész jó kis tőr volt. Az árushoz fordult és megkérdezte az árát. Lounynál volt annyi pénz és oda nyújtotta az eladónak. Nem verte át. Azért valamennyi fogalma neki is van arról, hogy mennyibe kerül egy tűrhető tőr.*
- És te mijáratban? Frandor is itt van a közelben?-

* A fejét csóválja csak.*
- Ez nem igaz. Rajtad gyönyörűen állna bármelyik! Bár... nézd ott azt a gyűrűt! -*mutat hátul egy hatalmas, bohócot formázó csillogós akármire. Láncon.* - Na, azt szerintem még te sem vennéd fel....
- ...Bármilyen csúnyán is néz most rám az árus. -*súgja a fülébe*
A többire csak rábólint, s szótlanul követi a lányt tőrt venni. Nem szól közben sem, mert látja, hogy mire adja ki a pénzét a lány. Maga sem választhatott volna jobban.*
- Megérte. nagyon szép tőr. És hasznos is. De ahelyett, hogy kardra gyűjtesz, én neked inkább a gyilokot ajánlanám. Könnyebb, és jobban tudnád használni is. A kard sokkal macerásabb fegyver.
* Öhm... hogy ő mit keres itt? Jó kérdés... amire maga sem tudja pontosan a választ.*
- Én? Csak körülnézek. Frandor meg valami bevetésen van... van olyan, hogy valamit külön kell végezni...
*Sajnos.*

*Louny kicsit elpirult, mikor Alex bókolt neki. De jól esett neki. Tudta, hogy nem igaz, de akkor is…. Aztán mosolyogni kezdett. Az a bohócos tényleg érdekes volt. Talán túlságosan is. *
-Igen szép kis tőr! Hát nem tudom. Szerinted tudnám is használni?-
- Mindenesetre örülök, hogy összefutottunk.-

* Nevet. Ezek szerint a lány nem igazán lehet hozzászokva a bókokhoz. Pedig aztán... feltűnően szép lány. Aki ezek szerint nemhogy gyönyörű, de ért a fegyverekhez is. *
- Persze. Nagyon egyszerű. Mondd csak, tudsz dobni tőrrel? Van itt Evolyranban gyakorlópálya. Vagyis, annak az alapjai. Nagyon szívesen segítek, ha akarod. Különben is, rám is férne egy kis gyakorlás!

-Hát mondhatni, hogy tudok bánni vele. De a gyakorlás rám férne.- mosolygott.
-Én inkább a kardokhoz értek. De szívesen elmennék oda veled. Végül is a segítség sose árt.-

- Csak nem? Kardos vagy? -*mosolyog*- Élő példa, hogy soha sem tudhatod, kivel hoz össze a sors!
* A karját nyújtja a karját nyújtja a lánynak, s elindul kifelé a piacról, s közben magyarázza, hol található a pálya, s mik vannak ott.*
- Sajnos, Evolyranban jelenleg nincs hivatalos gyakorlópálya. De egy fogadó melletti házat valaki megvett, és a fogadóssal összefogva létesített egy kisebb edzőtermet. Az alagsort teljes egészében az általános bemelegítésnek és vívásnak megfelelően alakította, míg az első szinten az íjászok és tőrvetők gyakorolhatnak. Állítólag most a hátsó udvart is meg akarja venni, és ott egy szabadtéri pályát kialakítani. Jól megy az üzlet, az egyszer biztos. Most, hogy van már tőröd, kölcsönözni sem kell.

-Hát igen kardos vagyok. Tanulgatom. Messze vagyok még a jótól. De igyekszem.- nevetett.
*Közben Alex mutatja az utat. Louny hallgatja a fiút, ahogy a helyiségről beszél. *
- Hát akkor ennek a helységnek is van története. Na igen tört már nem kell kölcsönöznöm.- * Valahogy Louny élvezte Alex társaságát. Már látni lehetett a fogadót és a kisebb házat is, amely az edzőhelyiség lehetett. Ahogy Alex is elmondta. Külsőleg nem látszott annak, de mikor beléptek igen csak az volt. Látni lehetett pár embert, ahogy gyakorolja a tőrvetés vagy, éppen valami mást. Élvezet volt nézni. Nem látott még ilyet Louny. *

* Ahogy beléptek a helységbe, már jött is eléjük egy ott dolgozó. Alex egy ezüstpénzt dob a markába, s kedvesen mosolyog. Ez általában be szokott jönni. A recepciós néninél mindenképpen.*
- A különtermet kérem.
* Lesegíti Lounyról a kabátot, majd a sajátját is a fogasra akasztja. Az inas mutatja nekeik az utat, bár talán egyedül is odatalálna.*
- A másodikon van egy "vegyes" terem. Ha Frandor nincs velem, akkor ide szoktam lejárni, mert van bordásfal mag szőnyegek is, ahol tudom az esést gyakorolni. Máshol ezt nem tehetném meg sérülések nélkül. -*magyarázza Lounynak, közben pedig beérnek a kérdéses helységbe is. Megköszöni az emberkének a segítséget, aki visszamegy a dolgára.*

*Lounyt egy inas vagy valami olyasmi ébresztette fel ámulásából. Alex udvariasan lesegítette Lounyról a kabátot. Nem szokott ehhez hozzá Louny. Alex olyan kedves és még udvarias is.*
-Köszönöm. Kedves vagy!- mondja Alexnak mosolyogva. S, majd az inast követik. Egy terembe vezeti őket. Közben Alexot hallgatja. Az inas elvégezte dolgát, így távozott is. *
-Igen köszönjük szépen!- Louny körbe nézett a teremben.-

//Fagy//

// Olvad //

* Körbenéz, s látja, hogy semmi sem változott legutóbbi látogatása óta. Körbemutat a helységen.*
- Nos, szerintem magad is látod, vagy majd kitalálod, hogy mi mire való.
* Odalép az ajtó melletti kispadokhoz, leveszi a pulcsiját és a csizmáját is átcseréli az ott lévő gyakorlócipők egyikére. Ez direkt a teremhasználóknak van idekészítve, hogy ne koszolják össze a sajátjukkal. Na és persze ne kelljen utánuk takarítani.*
- Akkor hol szeretnéd kezdeni?

-Á! Értem! Persze ne nehezítsük, meg a takarítok dolgát.- mosolygott.
*Ezzel át is cserélte a cipőt. Alex kérdésére nem igazán tudta mit válaszoljon. Körbenézett, de nem tudta hol is kezdjék. *
- Azt hittem ezt te fogod megmondani. Mármint húú… fogalmam sincs. Én csak követlek, és te segítesz. Valahogy úgy gondoltam, de aztán ne nevess, ki mikor bénázok.- nevetett.

* Elneveti magát, aztán fel is áll. A kezét nyújtja a lánynak.*
- Jó, akkor majd én megmondom hol kezdjük! Először valami kis könnyű gyakorlattal be is melegíthetnénk, ha ez megfelel. Ha nem haragszol, addig is legeltethetem rajtad a szemem, hogy végül is hogy bírod!
* Odalép a bordásfal elejéhez, s kiold egy kötelet. Erre a bordásfal előtt egy sor kötél leereszkedik. De ez elég is lesz. Egyenlőre.*
- Először akkor hordjuk ki a szőnyegeket a kötelek és a bordásfalak közé!

-Rendben. Talán nem purcanok ki olyan hamar!-
*Louny csak figyeli, ahogy a kötelek leereszkednek a bordás fal elé. Kihozzák a szőnyegeket, és várva várja Alex további utasításait. Hogy mit is tegyen.
- Most te vagy a mester én meg a tanítvány!- nevetett. Ma egész jó kedvében volt. Szeret Alex társaságában lenni. *

* Kihordják a szőnyegeket, ahogy kell. *
- Okké! Akkor most futás! Egy szót se közben, 30 kör!
* Előreengedi a lányt s futnak, az amúgy sem kicsi teremben. Szinte várja az alkalmat, hogy mikor mutatja a lány a kimerülés első jeleit.*
- Na gyerünk, még csak 15!

» 01. Evolyran kapuja
» Tudnivalók Evolyran történelméről
» Caldurt - az elfek városa