01. Evolyran városa

*Dreamien sem veszi időben észre, hogy Odin ott settenkedik a háta mögött.
A deres csődör okos jószág, még jobban emlékszik a kézre, ami az almát adta neki, mint Dreamien a kedvességre, mely sötét óráiban segített kicsit.
A ló orrával finoman lökdösni kezdi Aredet, Tifarnak könnyen, gyorsan eszébe jut, mit is tarthat a lány abban a zsebben. Emlékszik még arra, amikor ugyanezt tette azon a réten.
Jó is, hogy ezt teszi, mert úgy tűnik, a fényhozó lánynak csak így jut eszébe, ki is üdvözölte olyan nagy örömmel.*
- Igen, azóta megtaláltam, akit kerestem akkor…és még mást is…
*Teszi hozzá boldog örömmel, visszaemlékezve Ninquë kiszabadítására, majd az örömhírre Níra születéséről.
Odin pillanatok alatt eltűnteti közben az első almát és jelezve, hogy nem változott semmit, máris kuncsorog a következőért. Jelesül újra tuszmálni kezdi a lány zsebét.
Dreamien közben újdonsült ismerősére is figyel. Dante mélyen hallgat előbb, majd később szól csak újra, ám szavai mögött a fényhozó olyan tragédiát sejt, amit ő is ismerhet, Etele révén, ki legyilkolta szüleit.
Amikor a darthar sebes kezét emeli fel, elszörnyed, látva az ellátatlan testrészt. Egy komoly pillantást vet még Aredre, majd első gondolatként kezét végighúzza Dante kezei felett. Nem csak a felszakadt seb felett, mindkét kézfejére figyel.*
- Vividus!
*Ismét Aredre tekint, ő maga csak az gyógyfűboltot ismeri ebben a városban, de talán a lány tud gyorsabb, kézenfekvőbb megoldást is.
Az isthar tudja, hogy a gyógyító bűbáj, amit használt hatásos, de nem elég gyors. Jól jönne még azokra a sebekre valami más gyógyír is.*

*A Dante szavaiból áradó szomorúság egy pillanatig szinte megült Ared vállán.*
~Mintha egy feneketlen kút lenne... valami mély bánat nyomhatja a lelkét... bár erős lehet az a lélek, hiszen még így is kedves és figyelmes.~
*Lehajtotta egy kissé a fejét és csak Dante hangjára figyelt. Hiába, az emberek szeméből és hanglejtéséből sokkal többet megtudhat a figyelmes szemlélő, mint amit gondolnánk. Mielőtt azonban sikerült volna jobban belemélyednie a figyelembe, Odin ismét jelezte, hogy még mindig szereti az almát. Akaratlanul is elmosolyodott a lány a ló buzgalmán, és előhalászott még egy almát a zsebéből.*
-Ízlik, ugye? Nem is csoda, a tündérek földjének gyümölcsei a legízletesebbek, hidd el nekem. Mintha valami varázslat táplálná őket.-
*Amikor Dante előhúzta sebes kezét, Ared halkan felszisszent. Gyorsan végigfutott az agyán, hogy mi minden lehet éppen a zsebeiben, aztán csüggedten állapította meg, hogy sajnos nem hozott semmi olyasmit ami megfelelne ekkora sebre. Dreamien tekintetét kereste, aki egy gyors gyógyító bűbájjal ellátta a sebet. Elégedetten mosolygott a mágusra.*
-A legjobb amit tehettél ebben a helyzetben, Dante, hogy szóba álltál Dreamiennel. De ezek a sebek nagyon mélyek, és könnyen felszakadhatnak. Kell valami, ami tisztán tartja és megvédi a bőrt, míg újranő teljesen... Aloé, kamilla, méz, és talán pár csepp levendulaolaj....-
*A lány szavai itt elhalkultak, gondolatai már az összeállítandó kenőcs körül forogtak. Aztán hirtelen felpillantott Dantéra.*
-Nincs most nálam megfelelő növény, sem olaj, de szívesen készítek neked egy kenőcsöt, ami segít. Kisebb sebekre is jó lesz. De ahhoz el kellene látogatnod hozzám vagy később újra kellene majd találkoznunk valahol. Otthon vannak a gyógyfüveim. Most csak egy üstöt keresek a városban, valami jó strapabíró holmit, amiben megfő a lekvárom. -
*Szabadkozott a lány, hiszen mindig szokott magával hordani pár gyógynövényt, kenőcsöt.*
-És ha már így találkoztunk, Dreamien, neked is lenne pár dolgom. Érdekes rúnákkal írt tekercseket szedtem össze az utam során, majd elviszem hozzád a mágusok városába.-
*Ared komolyan nézett fel, és Dante tekintetét kereste a csuklya alatt, de sajnos nem látta.*
-Nem szabad elhanyagolni egy ilyen sebet, Dante, még a végén vérmérgezést kapsz.-

//Innentől időn túli//

*Érdeklődve nézte Dreamien varázslatát. Eleinte nem értette, hogy mit akar csinálni, de utána a fájdalom megszűnt kezében.*
~ Érdekes varázslat, ilyenről nem beszélt a mesterem. ~
* Kezét visszaeresztette dereka mellé*
-Köszönöm. Érdekes varázslat, ilyennel még nem találkoztam. - mondta egy kicsit elcsodálkozva Dante
*Majd Ared szavaira figyelt.*
- Miattam nem kell fáradni, most már helyre jön magától is.
* Ared Dreamienhez szólt, de nem igazán figyelte mit, mert Ared háta mögött felfigyelt egy különös férfire. 5-6 láb magasra saccolta. Feltűnően izmos felépítésű férfi volt, kitűnt a tömegből. Ő se tudta miért, de valahogy ismerősnek látta. Le sem vette róla a szemét.*
- Dreamien, bocsáss meg, hogy közbe vágok, de ki az a magas, vörös hajú férfi? - kérdezte kissé gyanakvóan Dante.

*Dreamien egy mosollyal válaszol Arednek arra, amit róla mond Danténak. Ösztönösen cselekedett. Benne van a mozdulat, mert teszem azt, harc közben ez a gyors bűbáj éppen alkalmas lehet arra is, hogy harcképes maradjon, s emiatt szinte készségszerűen alkalmazza. Tény persze, hogy léteznek ettől sokkal erősebb gyógyító varázslatok is, ám azokat nemigen tudná idő szűkében bevetni, amikor a szükség úgy hozza.
A tekercsek azonban felkeltik az érdeklődését.
Az istharról tudni kell, hogy még pár évvel korábban is a könyvek, tekercsek között élt, s ez a hír bizony igen hívogatóvá teszi Aredhel otthonát.*
- Aredhel, azokra a tekercsekre még visszatérnék... Felkeltetted a kíváncsiságom. Jó istharhoz méltón…
*Mosolyodik el.
Azonban nem marad sokáig adós a reakcióval Danténak sem.
Igen meglepő számára, hogy ezt az egyszerű alap bűbájt nem ismeri, pedig képzett mágusnak tűnik számára.*
- Meglepsz, barátom, mert ez mifelénk alap varázslatnak számít, s az elsők között tanítják meg a mágusoknak. De ha figyeltél, akár már most tudod alkalmazni is.
*A darthar közbevág és az isthar tekintetét is ráirányítja az érkező katonára. Mert egyértelműen katona az illető, s ábrázata ismerős is a fényhozó számára.
Hogyne lenne az, csak pár pillanatba telik, mire sikerül neki emlékeiből előhalásznia egy pokoli ütközetet, ahol szinte semmivé vált egy egész falu a dagorladi támadás alatt. Soreley.
Ott találkozott azzal a férfiúval, akit most lát.
Ha odafigyel, int is neki, ha nem, akkor csak Dantéhoz és Aredhez szól, s a csata emlékeitől egyszeriben komorrá vált arcán ismét derű jelenik meg.*
- Tőle nem kell tartanotok. Seldë katona, s jól tudom, hogy ha harcra kerül a sor, rá lehet számítani.

*Ared elhűlve meredt még mindig Dante kezeire.*
-Remélem, nem gondoltad komolyan, hogy fáradtság lenne nekem a kotyvasztás. Az erdőben élek, és azt csinálom, amihez a legjobban értek: növényeket gyűjtök és elixíreket, gyógyteákat, kenőcsöket kavarok. Igazán nem okoz gondot, hogy segítsek neked.... de ha nem tudnál eljönni vagy megtalálni, akkor csak annyit tegyél meg, hogy estére borogasd be a kezed diólevél-teába áztatott gyolccsal. A dió jó a fagyásra.-
*Komoly arccal mondta el a mondókáját a lány, mert egész egyszerűen nem tudta elhinni, hogy létezik olyan szerzet, aki ennyire nem szokott hozzá ahhoz, hogy segítsenek neki. Dreamien tekercseket firtató kérdésére azonban felcsillant a szeme.*
-Ősi rúnákkal írták, és amennyit ki tudtam venni belőlük, sárkányokról és a hozzájuk kapcsolódó mágiáról szólnak. Gondoltam, jól jöhet még. Pár napon belül átviszem hozzád, úgyis terveztem egy utat a mágusok városába. Olajat kell szereznem.-
*Felfigyel ő is a közeledő férfira.*
-Nem ismerem ezt az embert. Igaz, én inkább az erdőt járom.-

* Nem tudta levenni az idegen alakról a szemét. Emlékeztette valakire.*
~ Olyan ismerős valahonnan. De honnan. Emlékeztet valakire a régi életemből. Talán az egyik... barátomra? ~
* Arca ismét elkomorodott. *
~ Barát... már azt sem tudom mit jelent... ~
* Fejével intett egyet a férfi fele. *
- Követnünk kéne, olyan ismerősnek tűnik valahonnan. Ki akarom deríteni, hogy honnan. - mondta a többieknek, de szemeit még most sem vette le az idegen férfiról.

*A mágusvezér továbbra is figyeli a tömeget, de rá kell jönnie, hogy tévedett. Az említett harcos tényleg seldë katona és hasonlít is az említett Blazerre, ám mégsem az. Ezt minden esetre már nem osztja meg a többiekkel, csak bosszankodik egy sort magában, hogy így becsapta a saját szeme.
Közben fél füllel figyel két társára is, így hallja is Aredhel szavait a rúnákról és a tekercsről.
Hallja a felajánlást is, hogy elviszi az említett tekercseket Minäril Calathba.*
- Ó, kedves Aredhel, csak ha nem túl nagy fáradtság, hiszen csupán olajért és néhány tekercs miatt hosszú az út a tündérek földjeitől egészen a mágusok városáig.
Bár meg kell jegyezzem, az említett tekercsek igencsak felkeltették érdeklődésem.
Ha mégis jönnél, nap közben általában megtalálsz Manun Lyrät tornyában. Csak jelezd az őröknek, hogy Dreamien Tifar várja jöttöted.
*Dantéra néz. Bizony, a követésről le kell mondani, habár a katona valószínűleg megfordul majd valamelyik fogadóban.
Dreamien, ha teheti, mindig a Fehér Vadkanba megy. Csak remélheti, hogy a város több fogadója közül az imént említett ember is épp azt választja, hogy fáradtságát kipihenje, s jóféle sör mellett megtöltse gyomrát az ottani minőségi ételekkel.*
- Dante, úgy látom, követni nem tudjuk azt az embert. Ha szerencsénk van, megfordul valamelyik fogadóban. Én első gondolatra a Fehér Vadkant választanám.
Az ottani ételek és a házi főzésű sor még sosem okoztak csalódást. Viszont nekem magamnak sietnem kell vissza a mágusok honába, mivel jelenleg is folyó ügyek folynak ott, amikben részt kell vennem.
Egy bizonyos elvetemült bűnözőt üldözünk, s mivel nagy veszély jelent mindenkire nézve, nem maradhatok ki az üldözéséből.

*Ared kissé értetlenül figyelte a két férfit, majd megvonta a vállát.*
- Hát akkor menjünk, uraim, rám férne egy kiadós evés, és azt hiszem a lovacska is szeretne megpihenni. Bár ahogy elnézem kifejezetten élvezte hogy egész úton bosszanthatott.-
*Hamiskásan mosolygott a ló felé, s közben még előhalászott a zsebéből egy-egy almát.*
-Tessék, egyetek, legalább nem kell cipelnem. Rég volt ilyen hálás közönségem.-*Mosolyogva fordult a két mágus felé.*
-Bár nem ismerem azt, aki iránt annyira érdeklődtök, szívesen veletek tartok. Ki szeretnék venni egy szobát éjszakára, hogy aztán holnap a piacon megvehessem a legjobb üstöt a lekváromnak.-
*Elkapta a ló kantárját és megpróbált megviselt helyzetéhez mérten büszkén, könnyedén lépkedni.-
~Férfiak... a mindenük a harc és a viadal... meg a lovak.. Nem tudom mit élveznek a lovaglásban, de az biztos, hogy nekem ennyi elég volt mára.~
-A társaság kedvéért talán még én is hajlandó leszek megkóstolni azt a sört. Feltéve ha előtte elegendő mennyiségű étket kapok a tányéromba. Teljesen éhenkórász lettem a hosszú utam alatt, és már az idejét sem tudom, mikor jutottam igazi jó ételhez.-

*Aztán hirtelen megakadt a lány szeme egy csillogó valamin... Tágra nyitotta és csak állt ott, mint akibe villám csapott. Nem sokkal később félhangosan elkezdett motyogni.*
-Ott van, az igazi, szép sárga rézből.... megtaláltam, éppen olyan, mint amit elterveztem. Csak úgy csillog rajta a fény.-
*Mintha mély álomból ébredne, elkezd közelíteni a bolt elé kirakott portéka felé.*
-Ezt én most megveszem, mert ha itt hagyom, holtbiztos, hogy valaki lecsap rá. -
*Sietősre vette volna a lépést, ám valami visszarántotta. Türelmetlenül hátranézett , és akkor vette észre, hogy bizony a ló cövekelt le sziklaszilárdan. A lóról aztán a két férfira tévedt a tekintete. Elvörösödött szégyenében, majd nagy levegőt vett és beszélni kezdett.*
-Elnézéseteket kell kérnem, uraim, de változtatnék a programon, már ami szerény személyemet illeti. Egy főzőüstért jöttem be a Városba, és most megtaláltam, ott van. Ne haragudjatok hát, de előbbi szavaimtól eltérően én most elbúcsúzom tőletek. Megveszem azt az üstöt és a legközelebbi térkapun át hazamegyek, még mielőtt leszállna az éj. Nem hittem volna, hogy ilyen hamar kapok megfelelő alkalmatosságot, de úgy látszik, hogy a szerencse ma társamul szegődött.-
*Mosolygott egyet, majd Dante felé fordult.*
-Dante, téged kérlek, ha a Déli fertályban jársz, keresd fel az otthont. Alcarinqë mellett a Kristálycsengő patak partján van, a legnagyobb tölgyfán. Adok neked gyógyírt a sebedre és pár gyógyfüvet, ami jól jöhet még utazás közben.-
*Dreamien felé fordulva pedig eszébe jutottak a tekercsei .*
-Mágus uram, pár napon belül a városod felé vezet az utam, akkor majd elviszem a tekercseimet, hátha együtt többet tudunk kisütni belőlük... de most mennem kell még mielőtt valaki elhappolja előlem azt a gyönyörűséges szép kis üstöt.-
*Azzal elkapta a ló kötőfékjét és határozott lépekkel elindult a kipakolt portékák felé... mondhatjuk úgy is, hogy futott. Hatalmas ugrással ott termett az üst mellett, majd győztes vigyorral az arcán integetett a férfiaknak.*
-A viszontlátásra Urak! Örülök a találkozásnak!-

Tárgy: Re: 01. Evolyran városa Hétf. Nov. 08 2010, 10:29

//Dante nem jött fel mostanában, nem is tudunk róla semmit, így nem szeretném a játékot befagyva hagyni.//

*Bólint a máguslány szavaira, el is mosolyodik közben.*
- Örömmel várlak a tekercsekkel együtt, Aredhel. Jó vásárlást!
*Majd némi hallgatás után ismét Dantéhoz fordul. Őszintén tekint a férfi szemeibe, sajnálja, mert nem maradhat. Szíve húzza haza, mely családjának biztonságáért aggódik.*
- Sajnos mégsem maradhatok. Csapataim egy elvetemült bűnözőt üldöznek a mágusok honában, s mivel személyes érdekem is fűződik az elfogásához, muszáj sietnem vissza haza.
Kérlek nézd el nekem és ha esetleg Minäril Calath környékén jársz, ugorj be és keresd Dreamien Tifart!
*Biccent a dartharnak, majd felszáll lovának hátára, s még int egyet a mágusnak, mielőtt megtáncoltatva Odint útnak nem indul Evolyran térkapuja felé, hogy mihamarabb visszatérjen a mágusok földjére.*
- Legyenek veled az istenek, Dante!
*Gondolatai már ismét bokros teendői és a másik darthar, nevezett Etele Barlon körül járnak. Nem akármilyen ellenfélről van szó, tényleg fontos lenne a kézre kerítése és valami végleges megoldás számára.*

//Köszönöm a játékot!//

*Teleport kapu aktiválódik nem is messze a várostól. Percek telnek el csupán, s hamarost egy vágtázó lovas alakja bontakozik ki a reggeli napsütés enyhe fényében.
"Félre az útból! Birodalmi híreket hozok! El az útból!" Ilyen és ezekhez hasonló kiáltásokkal lovagol be a város központjába, ahol a legközelebbi őrtornyot veszi célba. Ám ezt már gyalogosan teszi, hiszen a lépcső mégsem a lovak kedvenc útjai közé sorolandó. A lépcsőket gyors futásban tudja le, s a kezében tartott kis zsákot lezser mozdulattal dobja le a földre.*
- A Birodalom vezetőinek híreit hoztam meg. Tegyétek a dolgotokat!
*Ennyit hadart el csupán, s válaszként két fej biccentett feléje. Mágusok voltak azok, kik a levegősodró mágiában jártasak. Dolgukat jól tudván eresztik szabadon a sok-sok papírlapot melyeken ugyanaz a szöveg áll, mint a Chattali lapokon.*

VILÁG MÁGUSAI!

FELADATOT, MEGBÍZÁST, KALANDOT, KIHÍVÁST, FEJLŐDÉST AKARTOK?
SZÖVETSÉGESEKRE, BARÁTOKRA, HARCBAN BIZTOS TÁRSAKRA VÁRTOK?
VÁLASSZATOK CÉHET, MELYHEZ CSATLAKOZNÁTOK!

Elemi mágus vagy? Kérd felvételed a WILD ELEMENT mágusok alkotta céh-hez.
Sötét mágiát gyakorolsz? Csatlakozz hozzánk: DARK FACTOR céh
A harcok, s csaták mágiája az éltető erőd? Akkor légy egyike a BLAZING SHIELD céh mágusainak!
Fény őrzői! Istharok! Csatlakozzatok a GLARING HARRIER céh varázslóihoz!

//Az illúzió varázstudókat minden céh örömmel látja sorai közt!//

*A hófehér lapok legalján jól látható méretben virított a birodalom hivatalos pecsétje, a Birodalom vezetőinek monogrammja, címere, s az Evolyrani Nagytanács engedélye a céhek megalakulásához.
Valamint a céhek felügyeleti jogát megkapó CÉHEK TANÁCSÁnak a pecsétje, a tanácsot alkotó tagok névsorával egyetemben.
Boldog, s boldogtalan egyaránt tucatjával kaphatta kézbe a birodalom legújabb hírét: a CÉHEK MEGALAKULÁSÁT.*

Seyla Vulfia írta:

Victor Strathos írta:: *Seyla megmutatja, mi van a bal kezében.*
~Fekete borostyánliliom.~
*Victor nem igazán értette, mit akar ez jelenteni. Nem értette, de nem is érdekelte, hogy miért mennek emiatt a hosszabbik útvonalon. A lényeg úgy is az, hogy mutassa meg a nő az útvonalat, és majd ő egymaga elmegy oda. Victor is feláll és követi a nőt. Nem szól semmit. Nem mondja, hogy most mért kell a hosszabbik úton menni, miért nem a rövidebbiken megyünk? Csak ment hangtalanul, akár valami gép. Most semmilyen érzelem nem látszódott rajta. Fel is tette fejére a csuklyáját, úgy haladt az úton. Nem szólt semmit. Igazából... nem is gondolt semmire. Nem voltak gondolatai, sem érzelmei. Ürességet érzett, üresség látszódott rajta. Lábai parancsra mozogtak...*

* Csak sétált halkan, zajtalanul. Nem szóltak egymáshoz. Az csend egyre jobban kiteljesedik, ahogy lépkednek egymás mellett a késő esti, kihalt utcákon, sikátorokon keresztül. Üresség. s ez a szó nyugtalanítja. Nem, a nyugtalanító nem is kifejezetten jó szó erre... inkább halvány. Igen ez a jó szó erre az érzésre: halvány.
Egyre sűrűbben pillant oldalra Victor arcára, melyet félig elrejt előle a sötét anyag. Nem tud megfogalmazni vele kapcsolatban semmit. Semmit, s ettől tettekre vágyik. Egyre jobban érzi, hogy valamit márpedig most csinálni akar: futni. Száguldani! Nem is rejti véka alá ezt. Bár csendesen, vágyakozón szólal meg, egyáltalán nem is gondol, s nem is érződik hangján, hogy most ténylegesen kedve lenne hozzá, hogy meg is tegye.*
- Tudod, mostanában... rengeteget van időm élvezni. Az életet. Csak lenni. Néha csiga módra, máskor eszeveszettül... csak futva érezni azt, ahogy az arcodat simogatja a szél, és minden zsigeredet átjárja. Akkor érzed: ez már valami!
* Victor elé lép, s felnézve a szemébe, hátrafelé jár. Nincs mögötte semmi. Ha lesz is, kikerüli. Erre vannak az érzékszervei!*
- Mikor így sétálunk, mintha csak... megnyugodnék. leállok a száguldással.
* Megáll.*
- Köszönöm. Az érzést.

*Bár érzékeli, hogy néha-néha rápillant Seyla, de ő nem néz rá. Majd a nő megszólal, s furcsa dolgokat mond. Majd elé "áll", s hátrafelé halad Victor előtt. Victor a szemeibe néz mélyen, úgy hallgatja tovább. Mikor a lány megáll, ő is. //nem, nem ütköznek össze// Nem igazán érti, hogy ez most mit jelent. Így csendben van, és csak figyeli a lányt. Mondhatná azt, hogy "épp csak sétálgatunk, mi a nagy dolog ebben?", de mégsem mond ilyet. Biccent egyet.*
- Szívesen!
*Egy darabig még mindig a lány szemét nézte, de végül lesütötte sajátját. Majd feltekintett a csillagos égre. Szemei szikráztak a fényben. Majd lehunyta a szemeit.*
- Én is szeretem a szelet.
*Felnyitotta szemeit, s valami különös melegség áradt tekintetéből, vegyítve egy kis bánattal, így nézett újra Seyla szemeibe.*
- A szél a szabadság jelképe.
*Nem mozdult.*

* Ó, már megint itt tartunk! Az a hatalmas szabadság! Messzebb jár jelen pillanatban, mint egy álom. Felőlem, jöjjön megint egy bölcselet.
~ Istennőm, ments meg a filozofikusságtól! ~
Nem hiába mondják, vigyázz, mit kívánsz. Hoppá, már megint figyelmetlenül imádkoztam.
Csak nem almavirág illatát sodorja felénk a szél máris? Oké, mély levegő.
A saját tempójában mozogva (hogy mindenki értse: csak az istenek és a vámpírok érzékelik már ezt a gyorsaságot) a férfi fülébe suttog, miként a szellemek, mint a szél.*
- Szabad az, aki szabad szívvel választja meg, kitől függjön, hová tartozzon. Ezt jegyezd meg, mielőtt kiszakítják azt.
Na, ideje elhúzni a csíkot. Nem is annyira a hapsit féltve, inkább magamat. Nem lenne jó, ha az istennő suttogása közben valami... meggondolatlanságot cselekednék. Ráadásul, valószínűleg a vezérek keresni fogják.
Rendben, bevallom kedvelem az Idegent. Nem nasi.
Bizonyos értelemben. De ha jobban belegondolok, akár lehetne az is. Már tapasztaltam, hogy az éhség átalakítható másféle energiákká. Egy próbát megér.
Hm. Ez finomnak ígérkezik.
Szerintem egy másodperc sem telt el a figyelmeztetésem óta, de már mellette is vagyok, az éjsötét árnyék takarja az arcom.
Nem a hosszú utat mutatom neki, miként a talizmán javasolta. De hol érdekel?! Az Idegen szemmel láthatólag meg tudja védeni magát.*
- Menj végig ezen az úton, át a parkon, aztán jobba, a tűzvörös-téglás háznál fordulj be az utcába és számolj a negyedik házig. Hatalmas, márványos palota. Nem tévesztheted el. Ha utána szabadulni akarsz, vagy szállás kell, szólíts. Nem fogod megbánni...
* Búcsúztam el hangomban sötét, bársonyos ígéretekkel, melyek karnyújtásnyira vannak. Odadobtam neki a virágot, melyet választott.*
- Mágia ellen. És szívesen, Lodr Dagorlad.
* És már ott sem voltam. Nekem is kell valamikor ennem, nem? Aztán jöhet az élvezet. 99,99%-ban biztos voltam benne, hogy Victor fél órán belül keresni fog, a kardomat rá. Vámpír lennék, vagy mi a szösz. Vannak képességeim. Jujj, használni mertem volna?!
Persze.*

Victor szinte észre sem vette, hogy a nő a fülébe suttog valamit, de a mondat a fejében ragadt. Érzelem mentessé vált tekintette, úgy nézett a nőre. Megtudja, merre kell továbbmennie. Nem biccentett, sehogy sem reagált, csak nézte a nőt. Majd megkapta a liliomot. Megint nem felelt semmit, csak nézett a nő szemébe. Majd eltűnt társa. Egy darabig nézegette a liliomot.*
~ Talán megtarthatom? ...mágia ellen? Ez mit jelent? Mágia nem árthat nekem? ~
*Talán meg kellene kérdeznie. De sebaj, úgyis megtalálja. Vagyis majd a nő megtalálja. Elindult a kirendelt irány felé. Sötét utca volt, és csendes. Nem úgy tűnt, hogy a hosszabbik út lenne. Talán ezt a szakaszt akarta volna kikerülni a hölgyemény. Nem számított. Ő erre megy. Ment is. A közepén volt az útszakasznak, amikor előtte megállt egy fickó. Gonosz vigyor ült szája szegletén. Victor megállt, de nem mondott semmit. Az a háta mögé került szuper sebességgel. Victor gyorsan megfordult, s már elő is rántotta a kardját.*
- Ejnye! Csak nem harcolni akarsz? Nem tudtad, hogy egy vámpír ellen nincs esélyed?
*Szólalt meg a titokzatos férfi. Victor csendesen, s nyugodtan szólalt meg.*
- Te sem tudsz mindent.
~ Pl. azt, hogy én Victor Strathos vagyok!~
* A vámpír rátámadt. Amilyen gyorsan mozgott a bestia, olyan gyorsan forgatta a kardját a dagorladi. A vérszívó férfi nem tudott a közelébe férkőzni, mert magát kellett védenie, hogy ne sérüljön meg. Persze az nem okoz neki fájdalmat, s nem is lassítja a mozgásában, de a szőke zöldszemű egyértelműen a nyakát vette célba, s jó harcosnak tűnik. Vagy öt percig próbálkozott Victornál, amikor megunta, s nem hátrált többet. Rávetette magát a dagorladira. Vállát a falnak nyomta, majd vigyorogva a szemébe nézett.*
- Vesztettél, szőkeség.
*Victor nyakához közeledett. De ez nem történt olyan gyorsan. Míg a falhoz volt préselve, Victor az övéből elővett egy hosszú pengéjű tőrt. Karját nem tudta felemelni, de mikor lehajtotta a fejét, a szájába dobta a tőr markolatát. Kockázatos volt, vajon elkapja-e. De a tőrökkel mindig jól bánt, s jó a célzó képessége is. Nem véletlen vált ezredessé. Most a szájából kiállt a tőr, majd megrántotta a fejét, amikor a vámpír a nyakánál volt. Ezzel elvágta a vámpír torkát. Az meglepődött, s hátrálni kezdett.*
- Nahát, ez ügyes volt. De tudhatnád, hogy ez nem elég!
* Mikor újra rátámadt Victorra, ő már a kezében tartotta a tört, s hihetetlen sebességgel újra vágott. Ekkor már a porba hullt a vámpír feje.*
- Ostoba! Csak tudtam, hogy meg fogsz lepődni.
*Átlépte a holttestet, a kezéből kiesett kardot a helyébe tette, s ment is tovább az úton. Jól megnézte magának a hatalmas épületet és a környéket is. Meg kell jegyeznie a helyet. Holnap ide kell jönnie. De ma este még... még beszélnie kell azzal a nővel. Visszatért a fogadóba. Bement a szobájába, kinyitotta az ablakot, majd kiszólt természetes hangerővel. *
- Beszélnem kell veled!

Tárgy: Re: 01. Evolyran városa Vas. Aug. 12 2012, 22:22

* Persze, hogy hallom, hogy ordít kifelé a nyitott ablakon, mint a fába szorult féreg. Nehezen lehet nem észrevenni, amikor a szél nyugatról fúj, én pedig dagorladitól keletre eső szobának vagyok a lakója úgy sacc per kb. egy hete. Ja, és ráadásul az ablakban ülök. Hátamat az ablakkeretnek vetve olvasok egy könyvet, már azt sem tudom mióta. Ilyenkor olyan gyorsan szalad az idő. Most is annyira belemerültem az elfoglaltságba, hogy a seggem is zsibbad már a kemény párkány miatt. Érzékeny fülemnek úgy hatott ez a suttogás a szomszédból, mint hangyának az elefántkaki.
Na, de szép hasonlataim vannak. Talán vissza kellene térnem a (dögunalmas) jegyzőkönyvek olvasgatásához.
Most már mindegy. Halk sóhajjal leeresztem a könyvet, és átszólok a kifelé kukkolónak.*
- Hé te! Ne verd fel az egész házat! Halkabban is beljebb lehet invitálni a szeretőidet. Persze, ez csak az én szerény tanácsom. Egyébiránt pedig, tényleg vannak, akik nem szeretik, ha éjnek évadján felzargatják. Még a végén be találnak kapni, Hamm!
* Félrehajítom a könyvet, tovább úgy sem tudnék koncentrálni a leírtakra. Inkább kilógatom a lábamat az ablakon, így az ablak által megkínzott hátsómat is pihentetem egy picit.
Ezekben az órákban a legszebbek a csillagok. Feltéve, ha felhőtlen az égbolt. Ebben a pillanatban viszont felhős, ahogyan az én hangulatom is, sajnos. Már legszívesebben aludnék. Jöhetne már az a Napocska!*

Tárgy: Re: 01. Evolyran városa Pént. Aug. 31 2012, 09:30

*Hallja a választ, a hang irányába fordul. Felvonja a szemöldökét. Majd úgy fordul, hogy teljes egészében láthassa a nő, s keresztbe fonja a karját.*
- Nocsak, valakinek rossz kedve van.
~ Hát ez megőrült! Ki a fene ordibált?! Őrült azért nem vagyok. Na és még hogy szerető...?! ~
- Őasszonysága talán idefáradhatna, ahogy ígérte. Már ha nem akarja, hogy tovább "üvöltözzek".
*Rá is villantotta szemeit, majd behúzódott az ablaktól. Az ágya melletti kis asztali fotelbe ült bele keresztbe tett lábbal, karját a karfához támasztotta, kezére meg az állát. Így várta a vámpírhölgy érkezését.*
~ Mindegy. Nem éri meg felidegesítenem magam miatta. Mintha nem pár órája beszélgettünk volna normális hangnemben. Máris rám varrná a világ legnagyobb problémáinak okait.~
*Közben forgatta az ujjai között a fekete kővirágot, amit Seylától kapott.*

//Ezer bocsánat a késésért! //

* Őasszonysága halk sóhajjal visszateszi az asztalra a könyvet a mérnökien felállított aktakötegek tetejére, majd az ajtóhoz sétál. Miután azt harmadik próbálkozásra sem sikerült kinyitnom, eszembe jut, hogy én a kulcsra zárt ajtón minek akarok egyáltalán kimenni? Hát hülye vagyok én? Feledékeny, az biztos. Mindig bezárom, amikor egyedül vagyok. Hívjátok nyugodtan paranoiának, de nem szeretem a hirtelen látogatókat. Főleg, ha ember. Nem tudom mi bajom van velük. Talán csak nagy az Istennő állatkertje. Ő bezzeg nem zárja kulcsra a kapukat.
Minden barom nálam garázdálkodik.
Naszóval, miután előhalásztam a fiók mélyéről a kulcsot, szépen átsétálok a szomszédos szobához és illedelmesen bekopogok. Már nyitok is be (mit nekem, ha esetleg zárva találom?!) és lám! A pasit ott találom, királyi méltósággal a fotelben terpeszkedik. Nocsak, nem az ajándékommal játszik?! (Természetesen igen.)
Jobb ülőalkalmatosság híján, helyet foglalok Victorral szemben az íróasztalon.*
- Sikerült elintézni, amit szerettél volna?

/küldetés-A Varázskönyv megreparálása, Lokinától elvállás után/
/folytatás Lokinától elválás után/

A darthar lassan kiért az erdőből. Már az utolsó kanyar óta látta a városkaput, ám csak most teljesedett ki Ő teljes életnagyságban. A Város. Olyan látvány, mely miatt gyökeret vert a lába és pár percig nem volt képes tovább menni.
Ismeri azt, mit szemmel oly lelkesen fürkészik. Járt már itt régebben. Nem is egyszer! Ez a rét volt az, melyen az általa áthívott démonok annak idején halálukat lelték. Ez, melyért egykor életét is adta volna, s nem sajnálná a történeteket. Ez az a rét, ahonnan pokoli szolgái halála után kénytelen volt visszavonulni anno, hogy a falak tetejéről újabb és újabb nyilat lőjön a hódító seregre.
Ez volt az a város, ahol sok-sok évvel eme sorsfordító esemény előtt életében először járt.

Abban az időben még nem volt zsoldos. De még katona sem! Akkor... nagyon régen még a Hullám-virág Varázs Iskola padjaiban ült. Egészen pontosan, nem ült, hiszen az előbb mondtuk, hogy életében először a főváros kapujához közeledett. Csak már oly homályosak az emlékek fél évezred távlatából...
A kicsi, megszeppent lány erősen dobogó szívvel lépkedett a tömegben. Egy kopott könyvet szorongatott magához mind két kezével. Nem remélhette, hogy a kapu mögött balra fordul és hirtelen HOPSZ, ott terem egy mosolygós úr, aki majd helyre hozza. Tudta jól, hogy a város hatalmas és nem lesz egyszerű megtalálni a könyvkötőt.
De mégis. Gyermeki lelke remélte, hogy ilyen egyszerű lesz. Mint amikor valamelyik tanára megkéri, hogy vigye helyére a taneszközt és ő végig szalad a folyosókon és már LÁM, ott is van a szertárnál. Vagy a könyvtárnál, esetleg a térkép szekrénynél.
Tudta jól, hogy a Birodalom legnagyobb városa jóval nagyobb lehet, mint a mágusok iskolája. Az is hatalmas épület, ám amikor megpillantotta a három legnagyobb tornyot, már tudta jól, hogy eltörpül a központ egy-egy épületéhez képest.

Ahogy vissza repült az időben lassan a fiatalkori önmaga oda ért a városfalhoz és az őrök mellett elmenve belépett. Az első házak még nem voltak számára olyan lenyűgözőek, sok mágus otthona nagyobb pompában díszelgett, mint ezek. Ám a bámészkodás mellett nem tévesztette szem elől a feladatát.
Az utcákon járva számolta a házsarkokat és hol jobbra-hol balra fordult el, míg nem a piac mellett haladt el.
~Miért is ne? Kicsit körbe nézek a szélén lévő pár bódénál és könnyen visszatalálok. Úgy sincs sok pénzem, csak pár réz tallér. Azon úgy sem tudok venni semmit, ha akarnék se.
*Ezzel elindult kicsit sétálni a házakhoz legközelebb lévő kiárusító strandoknál. Ahogy elhaladt a hívogató áruk előtt, hirtelen valaki megragadta a kezét.
-Hát te hogy tévedtél ide, kislányom? -majd mivel nem jött válasz- Hol vannak a szüleid?
*A kis boszorkány csak állt ott némán, majd lassan felfogta, amit kérdeznek tőle.
-A szüleim oda haza vannak Mágus Földön. A tanárom az iskolában megbízott egy feladattal, ezért jöttem ide.
-Velem jössz egy kis időre, ha szépen megkérlek? Tudsz kicsit várni a feladatod teljesítésével?
*Bólogatott lelkesen, de alaposan meg volt illetődve. Nem igazán tudta, mit mondjon. Vagy egyáltalán mit gondoljon arról, miért kell ezzel az ismeretlen katonával mennie.
~Talán ő is egy feladattal fog megbízni? Vándor mágusnak néznek, akik mesélik, hogy amerre járnak, megkérik kisebb-nagyobb szívességekre őket?

A kapitányságon, ahová bevitték nagyon egyedül érezte magát. Csendben ült a padon, ahol hagyták, és a kedves bácsi megkérte, hogy maradjon itt, amíg végez. Jó páran elmentek sietősen mellette és sokan értetlen arcfigyeléssel pillantottak őrá, hogy aztán rögtön elkapják a fejüket és előre nézve folytassák az útjukat valami más, valami nála fontosabb dolog felé.
Már késő délután volt, amikor egy nő a szemközti irodába belépve megkérdezte a járőrtől, aki behozta, hogy „Miért van itt ez a kis gyerek?”
-Most próbáljuk elérni az iskoláját, ahol állítólag tanul. Elküldte a tanára teljesen egyedül valami könyvet elintézni.
*A beszélgetés többi részét nem hallotta tisztán, mert behúzták az ajtót, de már sejtette a nő elszörnyülködő arcából, hogy mi lehet a baj. Nem vigyázott a tankönyvére, ezért az oktatója büntetésként elküldte, hogy egyedül nézzen szembe a nagy utazással. Tanulja meg, hogy ha valami bajt csinál, azt illik rendbe is tenni, még mielőtt valakinek kellemetlensége adódik belőle. Már majdnem 18 éves pár hónap híján és ideje megtanulni felelősséget vállalnia. Ám külseje még a pár évvel fiatalabb társaira emlékeztetik a gyanútlan szemlélőt. Valamiért kicsit lassabban öregedett, pedig a legtöbb varázsló ebben az életkorban még a sheldékkel egyszerre nőnek.
Hamarosan sejtése beigazolódott. William tanár úr egy hosszú, fekete köpenyben viharzott át a folyosón. Megállt mellette és legnagyobb megkönnyebbülésre rámosolygott.
-Jól vagy, Hell? -kérdezte.
-Igen. A katona, aki ide hozott, azt akarta, hogy jöjjek vele. De még nem volt időm felkeresni a mestert. -majd kicsit elhallgatott, de csak egy pillanatra, hogy aztán folytassa- Épp a piacon akartam levágni az utat, mikor megszólított.
*Akár mennyire is szeretett volna igazat mondani, nem merte beismerni, hogy elcsatangolt a figyelme és egy kis kitérőt tett a büntetés alatt, amikor is elkapták.
-Rendben, semmi gond. Maradj itt kicsit, én beszélek oda bent az őrmester úrral. Utána majd együtt folytatjuk az utat.
*Már megint csak egy kis időt..., de ezúttal valóban nem kellett sokat várnia. Úgy tíz perc múlva még mindig jó kedvűen kilépett az ajtón és felkapta a kezébe a varázslónőt.
-Nos, minden rendben, nem kell izgulnod. Mehetünk a kötőhöz.
*Így is lett, hamarosan a hatalmas torony főbejáratánál álltak az utcán. A mentor varázsbotja jól hallhatóan kopogott a tölgyfán.
-Nem akartam ellógni a büntetést. -mondta ártatlan arccal tanárának.
-Semmi baj. Tényleg! Tudod ők kicsit mások, mint mi. Nem rosszabbak és nem is jobbak. Csak itt tiszteletben kell tartani nekünk is az ő törvényeiket, szokásaikat.

Amikor oda értek a könyvkötő épületéhez, Wiliam tanár úr határozottan megkopogtatta a mágikus botjával az ajtót. Odabentről egy vékony hang hallatszott.
-Ki az? Nyitom már.
*Kisvártatva nyílt is a kovácsolt vas keretbe bújtatott bejárat. Egy térdéig érő ősz szakállú ember állt meg odabent.
-Áááá! Te vagy az, Wiliam? -kérdezte felvidulva- Olyan gyenge a szemem, hogy már alig ismerlek meg. Mi járatban vagy erre? -közben a ház belseje felé tipegett hajladozó derekával, gyémánt gömbű botjára támaszkodott, mintha már az csak támaszkodásra lehetne használni, más semmire- Gyertek, gyertek bentebb! Hozok egy kis teát, közben üljetek le nyugodtan a nappaliban. Ne kéressétek magatokat. -mutatott egy ajtón be, miközben szép lassan haladt előre.

Amikor újra feltűnt, kezében egy tálcával, rajta csészék és egy nagy teáskanna, a Hullám-virág varázsiskola oktatója megsimogatta a mellette ülő ifjú darthar fejét és halkan így szólt.
-Mester! Helena mondani akar valamit.
*Nagy lélegzetvétel után felállt és gyorsan bele kezdett a mondandójába.
-Gondatlan voltam és tönkre tettem egy könyvet. A gerincénél kiszakadtak a lapok és nagyon bánom. Arra szeretném megkérni Önt, hogy nem segítene-e nekem megjavítani. Minden lap megvan és újra sorrendbe is raktam, hogy gyorsan lehessen végezni vele, csak újra kéne kötni.
*A vendéglátójuk csak állt az ajtóba és nem is tudta, mit mondjon. Össze kellett szednie magát kicsit, hiszen tiszta szívből akarta volna mondani máris, hogy ez csak egy apró munka lesz. De tisztában volt vele, hogy az egykor szintén eleven nevelője most szeretné megtanítani neki, hogy mennyire meg kell becsülnie a könyveit. Sok ezer mágus él az országban, nem beszélve más népek gyermekeiről, és ha mindegyikük húsz évente csak egy könyvet hozna el hozzá megreparálni, már igen nagy gondban lenne az idővel. Óvatosságra kell oktatni az ifjú csemetéket, mert ezek a marhabőr borítású lapok ritka vagyont érnek. És néha az életünket.
-Nos, megnézem mit tehetek érted. Nem ígérek semmit, de nem látszik megoldhatatlannak a hiba. Nem véletlenül neveznek engem a Könyvek Varázslójának. Először vagy itt, ügye? -az utolsó kérdést nagyon szigorú tekintettel ejtette ki.
-Igen. -bólogatott lelkesen- És most már megtanultam, hogy vigyázni kell minden körülmény között vigyázok mostantól.
-Helyes! -mosolyodott el az öreg mester- Most az egyszer elvállalom neked ingyen. De figyelmeztetlek, ha még egyszer meglátom, hogy rosszul bánsz az én drága gyermekeimmel, megkérem majd ennek a munkának is az árát tőled. -emelte fel az ujját, miközben másik kezével még tartotta a tálcát.
*A teázás után a vén varázsló visszavonult dolgozni.

» 01. Evolyran kapuja
» Tudnivalók Evolyran történelméről
» Caldurt - az elfek városa