Nienath... ez volt az a föld honnan időtlen időkkel ezelőtt a tündék és myrték népe, a mágus nép elköltözött, s kivált az ősi birodalomból, hogy saját földeket hódítson meg, s kezdjen új életet. Azóta már sok sok évszázad telt el, s bizony Nienath földje is megváltozott. Hajdan tündék uralkodtak e föld felett számuk óriási volt s béke volt birodalom szerte. De nem tarthat minden örökké.
Bár a népek mind külön földek urai voltak mégis úgy gondolták hogy a fennköltség és hatalom, s a népek közös jelképeként megépítik az ősi várost melynek neve Evolyran lett. A város pompában izzott nem volt gonoszság s becsvágy. Minden nép békében élt egymással s közös erővel építették a szebbnél szebb jövőt. De voltak sokan kik új világokat új földeket akartak felfedezni ez idő tájt indultak meg a nagy kivándorlások A tündéknek s myrték népének egy része is is ekkor hagyta el birodalmukat. Hajtotta őket a kíváncsiság s a kalandvágy. S később a mágusok is követték őket . S a nyomok Álomfalva földjére vezettek. Innen indult el a keleti s nyugati birodalom szerinti nézet. De ez egy másik történet.
Miután népének egy része elhagyta Nienath-ot egy darabig még a város s a környező világ is tartotta magát, magasabbnál magasabb tornyok épültek s egy idő múlva az ismert világ központjává vállt Evolyran. Évek múltak mint a hulló falevelek s ekkor még nem is sejtették hogy a föld amin élnek messze sok sok hónapnyi járóföldre hova szemük nem lát el fertőzött is. S ez a fertőzés nem más volt mint az örök hatalom ami mindig és mindig versengést s háborút hoz a világra. Bár ezen mérföldek csak később jelentenek valamit de ahhoz hogy megértsd a történetet azt hiszem illik mindent az elejéről kezdeni. Evolyran még ezer év múlva is ugyan olyan pompával állt a hatalmas ország középpontjába viszont ez csak a látszat. A városon belül mozgolódások törtek ki s az árnyak suttogása egy ismeretlen veszélyre figyelmeztetett. Létezett egy város egy testvérváros minek neve Elsgaroth volt. A vigyázók tornya így nevezték. De lassan a sötétség árnyai egyre jobban felemésztették a várost. Messze volt Evolyrantol így az anyaváros szeme nem láthatta örökké. De még a leggonoszabb álmaikba se hitték volna hogy a város egyszer ellenük szegül. Fekete szemű Eloyah a tündék egykori hőse és Elsgaroth urának szíve megfeketedett. Nem bírta elviselni a második szerepet s örök hatalomra vágyott s hogy hatalmát kiterjessze a tengeren túlra. De a gonosz eszközeivel dolgozott s végül maga is gonosz lett. Tündéket s mágusokat állított maga mellé s várt. Hadsereget szervezett Evolyran ellen, s a messzi Elsgarothi tornyába sötét terveket szült. Az emberek nagy részét is felhasználta s maga oldalára állítva hatalmas hadsereget állított fel csekély 30 év alatt minek tagjai már koránt sem tündékből mágusokból vagy puszta emberekből álltak. Gonosz mágiával átváltoztatta szörnyeket teremtett belőlük, kik magukat Dagorladiaknak nevezték. A háború gépezeteit s már az ő egykori tünde múltja is a feledésbe merült. Mindeközben tartva a béke látszatát, de az anyaváros Evolyran bölcsei megérezték a vészt. Nem tudták pontosan mi lesz a baj okozója de még időben cselekedtek. Megerősítették falaikat s kifényesítették kardjaikat. A város falain nemsokára renegát tünde és mágus századok álltak örökké figyelve a sötét kelet felé s szívük egyre jobban a félelembe burkolódzott. E mellett a Birodalomban egy új egység is alakult. Őket sárkánylovasoknak nevezték. Hosszú kiképzés után a sárkányok s a birodalmiak egy s ugyan azon célért harcoltak. Immáron nem csak a talajon, de a légtérben is biztosítani tudják a Birodalom védelmét. Mivel e sereg új, létszámuk még csekély, de a bátor nők s férfiak seregei álltak neki kitanulni e harcmodort. Volt is miért…
Eltelt még hetven év s a város eddig sosem látott hadakat vett észre keleti határaikon s tudták hogy a városra támadnak. Evolyran urai bölcsek voltak s bár volt bennük emberi vér mégis tünde ősöktől származó végtelen tudás és bölcsesség is meglátszott rajtuk. S a bátorság is. Vitézül szálltak szembe Elsgaroth hadaival dacolva vele, idővel már a sziget minden pontján össze csaptak a seregek. Az ősi királyok eddig soha nem találkoztak ilyen förtelmes és veszélyes ellenséggel kiknek óriási tömegeinek lába alatt szinte rengett a föld. De nem ez volt mégse ami miatt mégis úgy tűnt a háborút elvesztik. Eloyah akit akkor már csak a halál uraként hívtak Elsgarothból magával hozott valamit valamit ami legyőzhetetlenné tette őt s a seregeit is. Azt mondják a mágia melyet az a valami hordoz nem e világi s igaz is volt. Bargaran Kardja. Az volt az ő fegyvere. A kardot hosszú hosszú évek alatt készítette s bele vetette minden erejét s a sötétség erőit hívta segítségül kik hallgattak szavára. Azt mondták a fegyver élt s ha gazdája úgy akarta sárkányok hada állt rendelkezésére vagy képes volt több ezres seregeket is megfélemlíteni s vissza vonulásra kényszeríteni. Ezt nemsokára Evolyran hadai is megtapasztalhatják csak a kellő alkalomra várt.
De Evolyrannak is egy új remény csillaga gyúlt a távoli horizonton. Egy agg jós, ki szinte utolsó leheletével nyögte a bölcseknek, adta hírül, hogy a messzi távolból három hatalmas hajó tart feléjük. Szavai azt is elárulták, hogy tán ismerős vér csörgedezik ereikben, leszármazottai az egykori kivándorlóknak. Ők nem másak mint Álomfalva népe.
Hetek múltak a kínzó várakozásban, mire a Keleti szegletben kikötött e három hajó, teli mágusokkal, myrtékkel s tündékkel. A tudatlanok nem is sejtették hogy egy hatalmas csata kellős közepébe érkeztek, kik elvesztették otthonukat s az új élet reményében érkeztek Evolyranba. Midőn megtudták mi zajlik az ősi földön, lévén hogy nem volt hova menniük s a tisztesség, a bajtársiasság dúl szívükben a Birodalom oldalára álltak s felvették a küzdelmet a sötét, megkeseredett szívű Eloyah népével...
... Majd béke köszöntött ránk a népeket összetartó szövetségeknek köszönhetően. Egészen napjainkig...
