Caldurt - az elfek városa

*Glroien sétál a városban. Nagyon izgatott. Elvégre percek kérdése, és találkozni fog az apjával és, ha minden igaz az ő kicsi fiával. Jó pár hét telt azóta, hogy Aldo ott hagyta. Azóta itt él az elfek földjén. Itt biztosan megtalálja a mágus is, h szeretné majd. Éppen elhaladt egy nagy épület mellet, amikor valaki a nevén szólította.*
- Glorien!
*Ismerte ezt a hangot nagyon jól. Símogatta a lelkét. Megfordult és oda rohant az érkezőhöz.*
- Apám!
*Belevette magát az apja karjaiba és pár percig csak szorították egymást. Végül az apja törte meg a csendet.*
- Azt hittük meghaltál. De , amikor megkaptam a leveled, akkor nagyon boldog lettem lányom. És nem csak én, hanem a te egyetlen fiad is. Jaj Glroien! Láttad volna, hogy az a makacs kissé öntelt fiúcska, hogy kitárta akkor a szívét. Úgy zokogott, ahogyan még soha. Azt mondta, hogy azonnal látni szeretne.
- Valóban látni szeretne?
*Nem akart hinni a füleinek. Aldonak tényleg igaz volt. Szegény kicsikéjük ki van éhezve a szeretetükre.*
- Hol van? Látni akarom most!
*Szinte követelte Glorien. De, amint kimondta egy szőke kisfiú bukkant elő a papája köpenye mögül. Galwor volt az. Rámeresztette Glorien a szemeit. Annyira szép lett ez a gyerek.*
- Galwor! Az én kicsikém....
* Szemei megteltek könnyel és magához húzta a fiát. Ölelte. És a kisfiú viszonozta az ölelést. A nő nyakában csüngött. Nem akarta ereszteni. Kellett egy kis idő míg szétváltak, de a fiú akkor sem engedte el az anyja kezét.*

*Sokáig nem eresztette anyját, de azért sikerült. A kezeit azonban nem engedte el. Ránézett anyjára és kis könnyes szemeivel ezt mondta.*
- Szeretlek anya!
*Megint hozzá dörgölőzöt, de valami, illetve valakit hiányolt.*
- Hol van az apukám?
*Nézett még mindig sírva az anyjára. Majd a tekintetét a papájára terelte, aki szintén tanácstalanul nézte az anyját.Nem értette, hogy mi történik, csak azt tudta, hogy az anyukája életben van.*
- Anya! Keressük meg apát is.
*Megtörölte szemecskéjét és folytatta.*
- Képzeld anya! Tudok már vívni. A papa kardforgatóját már sikerült legyőznöm. Apának is meg szeretném mutatni, mit tudok. Ja és tudok íjászkodni is anya! Bizony. Majd versenyezhetünk is. Ugye mindig veled fogok lakni már? És az apa is ugye?
*Kérdőn nézett az anyjára, de azért sejtette, hogy az apukája sincs messze. Mindennél jobban szerette volna őt is látni.*

*Glorien szíve megtelt ismét szeretettel,ám amikor Aldo szóba került, kiszáradt a torka. Pár percig nem szólt semmit, aztán végre erőt vett magán.
- Velem fogsz lakni kicsim, már mindig. Ami az apukádat illeti! Majd ő megtalál minket.
*Érezte az apja szúrós tekintetét, de nem mert ránézni. Bár tudta, hogy mindjárt erre magyarázatot kell adnia, de nem akarta a gyerek előtt. Látta, hogy apját többen kísérték, és látta, fia dadáját is. Nyilván az volt, hiszen a kisfú az ő kezét szorongatta az övé előtt. *
- Kicsim! Itt fogunk lakni. Nézz körül a dadussal kérlek. A papával van egy kis beszélni valóm.
*Megcsókolta Galwor arcát és a hölgy, aki a dadus volt kézen fogta a kisfiút és egy közeli standhoz vitte. Ott egy idősebb elf árult gyöngyökből ékszerek.Ekkor megszólalt Glorien apja.
- Lányom! Már megint hol van a te lovagod? Nem tetszik ez nekem. Nem először vagytok már külön. Sőt ha jobban belegondolok a külön töltött idő már lassacskán több, mint az együtt töltött. Szereted te egyáltalán még? És ő téged?
*Teljesen érthető kérdések voltak jelen helyzetben, de Glorien számára a válaszok nem mentek túl könnyen. De szó mi szó elég erős nő volt már ahhoz, hogy hol mi érzéseket tudjon palástolni, vagy kimutatni. Megedzette már az élet.*
- Nos, ami Aldot illeti, most nincs itt. De még visszajöhet. És hogy szeretem e? Azt hiszem ez részemről nem kérdés. Mindennél jobban szeretem, ő a másik felem. Ha nincs ő, nincs én. És apám! Tudom, hogy ő is szeret, csak most egy kicsit külön váltak útjaink. Olyan dolgokra derült fény, amire nem volt felkészülve. Elvégre egy férfi életében is kell egy olyan időszak, amikor úgy érzi, kicsúszott a lába alól a talaj. Nála most van ez így. Hogy miért? Nem szeretném elmondani. Az a dolog tényleg csak kettőnkre tartozik. Tehát, abban biztos vagyok, hogy szeret, de hogy visszajön e valaha, azt nem tudom. Minden vágyam az, hogy normális család legyünk, de ehhez két ember kell. Ha többé nem látom, soha nem leszek már egész. A maradék fél életem, pedig Galworé lesz. Ő a másik, akiért érdemes élni. Vagy így, vagy úgy.
*Most már ránézett apjára és látta a dühöt a szemeiben. Ezt egy kívülálló személynek bizony nehéz megérteni. És nem is várta el, főleg az apjától, aki nyilván a lánya érdekeit teszi előtérbe.*
- Megkerestetem neked és idehozatom. Nem engedem, hogy még egyszer szenvedj. Még is ki ez az alak? Tudod, soha nem volt a szívem csücske, hiszen elcsábította az én lányomat és így végleg kiszakadtál a házamból. Noha jó volt boldognak látni, még is csak egy mágus Glorien. Nem egy elf. Tudod, nagyon sok másik elffel, főurakkal, nemesekkel, kellett megértetnem a választásodat. Ők ugyan is a kezedre pályáztak. Persze nekem se lett volna ellenemre a dolog, ha a fajtádból választasz párt, de elfogadtam. Igaz, nagyon nehéz volt, de, ha én hasonlóan érzetem volna egy másik fajba tartozó egyén iránt én sem tettem volna másképp Glorien. Ennyit megérdemelsz. De ezt már arcátlanságnak tartom részéről.
*Pont erre számított Glorien. Hát ennek következtében már is megfogalmazódott a válasza.*
- Ne tedd apám! Nem akarom, hogy megkeresd! Neki kell tisztáznia valóját saját magában. Nem akarom megbolygatni. Ha rájön, hogy fontosak vagyunk neki, megtalál. Érzem, hogy meg fog találni, csak nincs még itt az ideje. Én addig nevelem egyedül Galwort és mesélek neki az apjáról. Nem engedem, hogy elfelejtse, milyen bátor, és csodálatos férfi az apja. Nem érdekel, hogy mágus. Az sem érdekelne, ha egy egyszerű ember lenne. A lényeg, hogy szeretem. A szívem az övé. És ha szeretsz apám, nem mész utána. Ígérd meg, hogy nem mész.
* A nő könnyei ismét eleredtek. Ebben a pillanatban nagyon hiányzott neki a szerelme, de nem akart az útjában állni. Ennek így kell történnie. Az apja karjaiba vetette magát, és az átölelte szeretett lányát. Lemondóan sóhajtott egyet és megrázta kicsit a fejét.*
- Ejj lányom! Csak nehogy belebetegedj a te mágusod várásába. De ígérem, nem kerestetem.
*Szorosan ölelte lányát és Galwor felé nézett. A kisfiú boldogan beszélgetett az árussal.*

*Galwor is megcsókolta anyját, majd kézen fogta a dadust és a standhoz mentek. Tele volt gyöngyökkel. A kisfiú azonban még is az igaz gyöngyöket részesítette előnyben. Látszott, hogy nemesi vér folyik ereiben. Megfogott egy nyakláncot, ami ilyenből volt kirakva és a nap fénye, pajkosan játszott a gyöngyök fényével együtt. Teljesen elvarázsolta Galwort*
- Bácsi! Megmutatod, hogyan kell ilyen szép nyakéket készíteni? Szeretnék egyet csinálni az anyukámnak.
*Az árus kedvesen mosolygott a fiúcskára és elnézett a távolba, ahol egy fiatal hölgy és egy idősebb férfi beszélgettek. Nagyon egymás szavaiba voltak mélyedve, nyilván a kisfiút azért hozatták ide. És tudta, hogy az a fiatal, gyönyörű elf hölgy a fiú anyukája. Le se tagadhatnák egymást.*
- Nos, fiam! Szívesen megmutatom neked. Gyere ülj ide mellém. Van még ilyen gyöngyöm. A fiam halászattal foglalkozik, ezért is tud nekem hozni ilyet.
*Elővett egy zsákot, amiben valóban egész sok igazgyöngy volt. Ki is voltak lyukasztva már. Elővette egy aranyszálakból szőtt fonalat és elkezdte azon megmutatni. Ujjai fürgén mozogtak,akár egy pók, úgy szőtte azt a láncot. A fiú pedig figyelte. Dadusa félre vonult egy padra és onnan figyelte a jelenetet. Galwor jól az agyába véste az öreg minden egyes mozdulatát. Különleges képessége volt a fiúnak, hogy sok információt, rövid idő alatt meg tudott jegyezni. És még mi mindenre lesz képes az évek során...*
- Most te jössz kis legény.
*Nyújtotta át az elkezdett láncot az árus Galwornak. A fiú könnyedén leutánozta mozdulatait és csinálta. Eltartott vagy fél órát míg ott ült és csinálta anyjának az ékszert. Örült, a viszont találkozásnak és hálája jeléül készítette ezt a kis ajándékot. Minden szeretetét belefonta. Mikor kész lett büszkén mutatta az öregnek.*
- Bácsi! Készen van! Mennyibe fog kerülni?
* Az árus büszkén nézett a fiúra. Magában el is ismerte tehetségét, noha nem mondta neki, nehogy a fejébe szálljon a kis úrfinak a dicsőség. Elnézett vissza az anyjára és látta, hogy a nő zokog. Nyilván az apja vigasztalja. És a fiú apukáját sehol sem látta. Elég idős volt már, ahhoz, hogy kialakuljon a fejében egy történet, arról, hogy most mi is játszódik le ezen a téren. Sóhajott egyet és mosolyogva válaszolt.*
- Semennyibe. Ahogy elnézem, anyukád biztosan örülni fog most ennek az ajándéknak. És mivel te magad csináltad, nem kerül semennyibe. Vidd csak neki oda. Szüksége lesz rá.
*Megsimogatta Galwor fejét és útnak eresztette. A dadus is odaért hozzájuk, megdicsérte a fiút és visszavezette anyjához. Galwor látta, hogy édesanyja már megint sírt, de most nem úgy, mint az előbb. Megsajnálta és meghúzogatta a szoknyáját.*
- Anya! Ne szomorkodj most már. Készítettem, annál a bácsinál neked ajándékot. Teljesen egyedül csináltam. *Mutatta fel a nyakéket, ami tényleg nagyon szép volt. És különleges is.*

» 1. Morilindë, az Elfek városa
» 02. TÜNDÉK/ELFEK NÉPE
» 5. Elfek birtokainak kapuja - térkapu