01. Evolyran városa

*Vidám ábrázattal röppent föl, hogy azonos magasságba kerülhessen az úrnővel. Kikukucskált a nő vállai fölött, hogy nem-e lesz valaki hallótávolságon belül, mert amit mondani szándékozott, azt nem akarta másokkal is tudatni.*
- Ezek lesznek az én ajándékaim az új jövevénynek. *Boldogságtól sugárzó pislogással figyelte a kiváltott hatást, de aztán rá jött, hogy Dyora nem is tudhat semmit a dologról.* - Nagy ünnepségre készül a népem... Valda fog születni, és erre már legalább 100 esztendeje nem került sor. Hát erről az új jövevényről beszélek. Minden valda kiválaszthat magának egy ajándékot a születésekor, ami egyébként az elhivatottságát is tükrözi. Ebből fogjuk megtudni, hogy mikkel fog foglalatoskodni. Ha érted, mire gondolok...
*Végül, minden átmenet nélkül bele vágott más témába.*
- Egyébként miért is hívtál ide úrnő?

*Szemei izgatottságtól csillogtak, ahogy hallgatta a nőt.*
- Csak úgy érzed... vagy egy újabb álmod fog beteljesülni? És miféle hajó az? Remélem nem halászhajó... nem szeretem a halat. *merengve nézett a tenger irányába, majd felcsillantak szemei* Talán újabb jövevényekre célzol? Az nagyon jó volna, mert eléggé kevesen vagytok már Evolyranban. Bár, ami azt illeti a valdák sincsenek valami sokan. De mi örökéletűek vagyunk, így ez nekünk még jó is.
*Kicsit aláereszkedett az ajándékokhoz, és felkapott két apró tárgyat. Fel libbent Dyora elé, és kíváncsian nyújtotta neki összecsukott kezeit.*
- Szeretném, ha elfogadnád ezeket. Igazság szerint ezeket út közben láttam meg, és megvettem őket, mert te jutottál róluk eszembe. *Kezeit tenyérrel fölfelé fordította, és újjait kinyitva láthatóvá tette az apró kis ajándékokat. Egyik kezében egy csillogó gömböcske lapult, mely folyton változtatta színét, s igen nyugtató hatással volt az azt nézőre. Másik kezében a valdák hőn szeretett virágának pontos mása volt, mely mindig ott díszelgett minden valdán, kinek ruháján, kinek hajában.*

*Örömmel konstatálta, hogy Dyora úrnő elfogadja ajándékait. Az elmondottak alapján már nem is aggódott az érkezők miatt. Ha nem akarják bántani az ittenieket, akkor őt nem zavarják.*
- Biztos szomorúak lesznek az érkezésükkor, ha el kellett menekülniük hazájukból. De, majd a valdák népe felvidítja szívüket... Persze, ha értesítel minket az érkezésről.
*Jobbra-balra lengedezett néha, engedve a meleg szellő áramlatainak. Szeretett ringatózni a szélben, hiszen addig sem kellett saját erejéből fönntartania magát a levegőben. Előfordult már az is, hogy egy egész órán át hagyta magát sodortatni a friss nyári szellőkkel. Persze ez azzal is járt egyszer, hogy egészen ismeretlen helyeken találta magát, és időbe telt míg haza keveredett. De, most nem sodorta el a szél, hiszen épp lekötötte figyelmét az előtte álló nő.*
- Talán tündék is lesznek köztük, meg más innen elszakadt nép. Te is így gondolod Dyora?

- Minden eshetőségre felkészülünk. Sosem tudhatjuk biztosan, miféle szándék vezeti az erre hajózókat.
*Mutató újját a szájához érintgetve fordította figyelmét földön heverő holmijai felé. Egy ravasz kis mosolygás közepette akasztotta le a derekán lógó, finom kelméből készült zacskót. Kioldozta száját, és bele markolt a tartalmába. Aranyló porszemek szórodtak ki kecses újjai közül, de a por javát az ajándékokra szórta. Apró arany esőként terítette be a tárgyakat a tündérpor, mert tündérpor volt az, mit a valda úrnő használt éppen. Flow kacsintott az úrnőre, s néhány kis körberöpködés után valamiképpen sikeredett az összes cuccot felnyalábolnia. Láthatóan könnyedén boldogult most már vele, mivel fél kézzel még vissza is aggatta oldalára a zacskót.*
- Tündérpor... jól jön a nehezebb dolgok cipelésénél. Nem beszélve az egyéb kedvező tulajdonságairól. *Magyarázta az úrnőnek, de nem ment bele jobban a tündérpor leírásába. Pedig mennyi mindenre használják a valdák. Többek között szeretik megviccelni vele a földjükre tévedőket, akiket beszórva könnyedén lebegtethetnek. Igaz csak kevés ideig tart ez az állapot, mert a tündérpor hamar lepereg a dolgokról, és akkor oda a súlytalanság élménye, s jöhet a fájó fenékre csüccs.*
- Egyébként még alig ismerem a többi vezért... talán illő lesz rájuk néznem a közeljövőben. *Gondolkodott magában hangosan.* - Most viszont ideje indulnom, mert még sok a tennivalóm az ünnepség előtt. Ha nem haragszol úrnő...
*Sajnálkozó pillantást küldött Dyorának.*

*Örömittas pislogással vette tudomásúl az úrnő következő uticélját.*
- Örömteli napot úrnő! És, add át üdvözletemet Caun nagyúrnak... az ünnepség után számíthat a megjelenésemre.
*Kuncogott kicsit, mert mindig is szeretett váratlan dolgokat cselekedni, aztán egy könnyed legyintés után újra bevetette magát a tömegbe.*
- Bocsika!... Óóó, annyira sajnálom!... Vigyázat, valda halad át!... *hallatszott még olykor vidám kacagással keveredő hangja a sétálók közül*

*Jókedvűen énekelgetve körözött a városi tornyok körül. Néhány kismadár társaságában rótta a köröket, melyek megédesítették amúgy is szivet melengető hangját. Aztán hirtelen kivált a madárcsoportosulásból, és az alant fekvő utcák felé vette az irányt. Egy kis zuhanórepülés, aztán egy kis ide-oda lebbenés, és már le is ért az egyik ház ablakához. Kis kezével megdörzsölgetve az üveget kukkantott be az épp étkezéshez készülő családhoz. Vidám dalocskáját még ekkor is folytatta. Majd hátrébb lebbent. Már épp megfordult volna, amikor valaminek neki ütődött. Riadtan lebbent a közeli virágláda mögé, s onnan leste, kinek is ütközhetett neki.*

*Morcosan sétálgatott Evolyran utcáin. Mostanában elég rosszul mentek a dolgai. Kevés időt tudott csak pihenéssel tölteni. Napjai legnagyobb részét a munka töltötte ki. Most is csak éppen hogy véletlenül be tudta fejezni a munkát ilyen "korán". A hideg, sötét utcákat róva kémlelete a lakosokat, s remélte, hogy összeakad egy ismerősével. Már hiányoztak neki régi barátai, kikre mostanában nagyon kevés ideje jutott. Megvakarta viszkető karját, majd ráfordult egy ablakból kiszűrődő lámpafénnyel megvilágított utcácskára. Itt aztán hirtelen egy tompa ütődést érzett a válla tájékán. Nem tudván, hogy mi lehetett az, körülnézett és egy kisebb, lepkeszerű valamit vett észre. Pár pillanatig gondolkozott, mibe is ütközhetett, mikor megpillantotta az aprónyi kis arcocskát. Felismerte benne Flow úrnő vonásait, s elmosolyodott.*
-Szép estét, úrnő! Bocsáss meg, nem figyeltem oda! Nem esett bajod, ugye?
*Halvány mosollyal az arcán állt ott a nővel szemben, s próbálta nem leütni hadonászó kezeivel.*

*Szája játékos mosolyra húzódott, amikor felismerte váratlan akadályában Orin nagyurat. Könnyedén elő röppent rejtekéből, és a férfi fejével egy vonalban megállapodott a levegőben.*
- Hasonló szép estét neked is Orin nagyúr! Hova ez a nagy sietség ilyen későn?
*Kérdése után, mely furán hangozhat annak a szájából, ki nem is Evolyranban él, gyorsan kétszer körbe repülte a nagyurat, aztán légies könnyedséggel lebegett újra vele szemben.*
- örülök, hogy összeütköztünk... A napokban már gondoltam rá, hogy meglátogatlak. Igaz, nem tudom, hol is lehet téged melátogatni, de valahogy csak megtaláltalak volna.
*Abba valóban nem is gondolt még bele, hogy hogyan is látogathat meg valakit, kiről azt sem tudja, hol lakik. De nem foglalkoztatta ez az apró kis szórakozottsága. Annyira elfoglalta az egész napi készülődés az ünnepségre, hogy nem volt ideje jobban végig gondolni ötleteinek kivitelezhetőségét.*

*Majdnem beleszédült, mikor Flow úrnő köreberepülte őt párszor. Fejét megfogva, pár másodpercig várt, majd így szólt.*
-Nos, én valójában nem sietek sehova sem....csak mindig is ilyen sebességgel szoktam közlekedni. Ez nálam a megszokott. Tudod, én nem repülök, hanem száguldok a földön!
*Nevette el magát egy csöppet. Jó érzés volt neki végre valakivel beszélgetni. Már szinte megszokta, hogy eglsz nap csak a munkával meg a papírokkal van összezárva és azokkal beszélget magában. Mosolyogva hallgatta a nő kérdését. Különös, de maga sem tudta rá pontosan a választ. Igazából nem lakott sehol sem...egyszerűen csak itt volt, meg ott volt. Ahova éppen szólította a munka. De azért örült neki, hogy legalább a kis valda meg akarta látogatni. Fejet hajtva (s közben vigyázva, nehogy lefejelje az úrnőt) válaszolt.*
-Én is örülök. Nagyon is! Már rég nem volt részem társaságodban....jobban mondva senkiében. Túl elfoglalt vagyok mostanában. Sok a munkám...így egyszer itt vagyok, egyszer ott. Szóval mostanában nincs állandó lakhelyem. De ha végre találok magamnak egy megfelelő "odút", akkor feltétlenül értesítelek róla, és arról, hogy merre találd, ha netán a társaságomra vágynál.
*Hirtelen eszébe ötlött valami nagyon érdekes, de egyben vicces dolog is. Fülig érő szájjal (mit már rég lehetett látni arcán) kapta el a valdát, s arcához közelebb húzta.*
-Tudod, mi jutott eszembe? Ha én vendégeskedni szeretnék nálad, akkor azt elég nehezen tudnánk csak megoldani..nem igaz? Kissé szűkös lenne a hely....
*Nem bírta tovább. Kitört belőle a nevetés. Persze Flow úrnőt biztonságba helyezte a szájából kiáramló légáramlatok elől.*

- De Orin nagyúr! Kérlek, már megint elfelejted a jó modort? Nem szokás szorongatni a valdákat... *szélesen mosolyogva mondta ezt, dallamos hangján, s látszott rajta, hogy azért nem vette zokon a nagyúr hirtelenségét*
- Persze, ha annyira meg szeretnél látogatni, talán megkérhetünk egy eszes mágust, hogy varázsoljon téged sas méretűvé, hogy te is elférj a fogadó termemben...
*Kacagva lengedezett jobbra-balra a férfi előtt, hogy ne tudja még egyszer olyan könnyedén elfogni. Pajkos kacagással kezdett újra köröket róni a nagyúr körül, és amikor már úgy gondolta, hogy kellően beszédítette, csak ekkor torpant meg újra előtte. Vidám kacagása közelebb csalogatta a még ébren röpködő madárkákat is. Egyszer még el is lebbent közéjük néhány pillanatra, hogy aztán újra azzal a pimasz kacagással szálljon le a férfi vállára. Lábait lóbálva ült az erős vállon.*
- Mondd Orin nagyúr, tényleg meglátogatnál engem, ha tehetnéd?

*Elhúzta száját, s csak nézett a messzeségbe. Majd hirtelen elmosolyodva így szólt.*
-Elnézésedet kérem, úrnő! A közösségtől való távoli munka eléggé kiverte a fejemből a szokásokat...De ha te ennyire jártas vagy bennük, jobb lesz, ha felfrissíted az emlékeimet!
*Mosolyogva állt az ablakból kiszűrődő fényben, s szemeit le sem véve a "kis mitugrászról" szólalt meg újra.*
-Nos, nem is tudom....Ha olyan parányi lennék, talán félnék tőled. Bár most is egész veszélyesnek tartalak. A kis méret nem mindig jelent hátrányt. Mint a híres mondás tartja: "Kicsi a bors, de erős!" Veled is így van ez, kedves Flow. De komolyra véve a szót...
*Eközben már nem bírta a valda körözéseit feje körül, s abba kellett hagynia a beszédet, mert különben még a végén el is ájult volna (talán). Aztán érezte, hogy a nő megtelepszik a vállán, s ezt nyugtázva, sóhajtott egy nagyot megkönnyebbülését kifejezve, majd elindult szép lassacskán, hogy ne egy helyben ácsorogjanak, mert ahhoz igen hideg van.*
-Nos, úrnő! Én őszintén szólok! Valóban szívesen meglátogatnálak, ha lenne rá időm...De mint mondtam, mostanában nyakig vagyok a munkával...vagy még annál tovább is. Persze, gondolom neked is vannak dolgaid. És nem tudom, hogy mikor nem zavarnálak épp munka közben. Azt hiszem, hogy ezek a látogatások még sokára lesznek....ha persze közben nem lesz kevesebb a dolgunk. De jó is lenne....
*Sóhajtott fel, majd a csillagokat kezdte kémlelni, közben ügyelve arra, hogy ne feledkezzen meg a pehelykönnyű nőről a vállán.*

*A nagyúr mélázó tekintetét követve ő is felpillantott a csillagfényes égboltra. Furcsának tartotta, hogy az Evolyraniak ilyen nagy termetűek lévén még nem jöttek rá, hogy bármikor lehet szakítani időt egy kis játszadozásra. a valdák természetüknél fogva is játékosak, így neki nem esett nehezére még "munka" közben is elszórakoztatnia magát, és esetleg a környezetét. Talán ezért is élnek ketten az Éjmély-odúban, hogy legyen kivel játszadozniuk, ha már elunták az egyedüllétet. De Flow szeretett ezek között a számára óriás termetűek között is elidőzni.*
- Drága Orin... Ha örökösen magányosan ücsörögsz a dolgaid fölött, akkor hipp-hopp elszalad melletted az élet, és még csak nem is érezhetted jól magad. Nekem persze nem kell tartanom ettől, hiszen a valdák nem halnak meg. Én egyébként is jól szórakozom munka közben. Talán lenne mit tanulnod ettől a "parányi" valdától.
*Felröppent a férfi válláról, s egy kis időre el is illant a szeme elől, de kicsivel később már újra előtte volt egy tarka virágot tartva a kezében. Kedveskedőn maga elé tartotta, közel a nagyúrhoz.*
- Látod ezt a kis virágot? Parányi, gyönyörű, és csak a mindennapjainak élt, míg le nem tépték. Aki egyébként nem én voltam... az utcán hevert, így fölvettem. Lényeg az, hogy olyan gyorsan rohan el a te életed is, ha csak a munkának élsz, hogy mire észbe kapsz már megöregszel, és meghalsz. De, én nem szeretném, hogy meghalj... tehát gyakran meglátogatlak majd, és nem hagyom, hogy maga alá temessen a sok munka.

*Még mindig mélázva, a sötét, csillagokkal borított eget kémlelte. Igazán nem számított ilyenre Flow úrnőtől. Pedig, ha jobban belegondol, teljesen igaza van a nőnek. Vére levéve tekintetét az égről, a kis valdára nézett kedvesen, s így szólt.*
-Nos, igazad van, bölcs úrnő! De tudod, ha nem végzem el a munkámat, annak súlyos következményei lehetnek...
*Nem folytatta tovább, mert a nő eltűnt szemei elől. Már kezdte azt hinni, hogy ennyire untató tud. Lenni. ~Talán valóban elfásultam a sok munkával töltött idő alatt.~ Jegyezte meg keserűen, majd indult is volna vissza, hogy pihenjen egy kicsit, mielőtt munkának lát reggel. De ekkor újból előtűnt Flow. Orin ennek megörülve épp meg akarta ölelni a valdát, mikor ráeszmélt, hogy csak összenyomná szerencsétlent. Így kissé fura képet vágva hallgatta a nőt. Akárhogy is gondolkozott, Flow-nak most is igaza volt. Rámosolygott, majd így szólt.*
-Köszönöm, úrnő! Nagyon kedves vagy! És értem, hogy mire akarsz rávilágítani. Én ezzel mind tisztában vagyok. Csak tudod, a kötelességek....bárcsak nekem is lenne valamiféle segítőtársam a munkában! De hát sajnos Vardar és Caun nagyúr is a maga dolgait rendezi és nem érünk rá együtt dolgozni...mivel túl sok dolog van. Így felosztottuk egymás között a munkát. Így nagyjából mindenkinek egyforma mennyiség jut. Egyformán sok....És persze Dyora úrnő sem kivétel ez alól. Bár ő sokkal jobban járt. Neki olyan könnyen mennek a dolgok....mint neked. Nagyon irigyellek ezért titeket, halhatatlanokat! Nektek van elég időtök mindenre. Ne, mint nekünk...
*Mondta kissé bánatosan, lehajtva fejét.*

*A férfi bánatos arcát vizslatva röpködött előtte. Bosszantónak tartotta, hogy már megint ilyen levert hangulatban találja.*
- Furcsák vagytok ti Evolyraniak... más ha meglát egy valdát azonnal a kifogyhatatlan ötletei támadnak arra, hogyan szórakoztassa el magát, és minket. De, ti... nem játszotok velünk, csak nagyon ritkán.
*Újra tett egy kört de most csak a nagyúr előtt, aztán kacarászva nyomott egy puszit a mellette igen behemótnak tűnő teremtmény arcára.*
- De így is szeretünk titeket. Ilyen nem játékosan. *egy kicsit eltávolodott, aztán mégis meggondolta magát, és vissza lebbent még a férfi elé* - Nem sokára ünnepség lesz a népemnél. Valda fog születni. Majd lehet, megengedem, hogy eljöjj a szertartásra. Talán ott kedvet kapsz a örömtelibb élethez Orin nagyúr.
*Játékosan dobott neki egy puszit, aztán pörgött kicsit a levegőben, és egy csapat madár kíséretében elillant a férfi szemei elől, csupán egy kis tündérpor hullott le a földre, a valda nyomán.*

*Figyelmesen hallgatta a kis valdát, majd elengedett egy halványka mosolyt.*
-Látod, mi már csak ilyenek vagyunk! Pedig nem akarunk...legalábbis én nem. De ez a sok munka összezúz. Túl nagy teher van a vállamon ahhoz, hogy ne tegyem a dolgomat, amint csak adódik valami probléma. De ha ennyire akarod, kedves Flow, akkor megpróbálok kevésbe olyan megerőltetően dolgozni és többet pihenni. Talán sikerül egy kicsit jobb kedvűnek lennem...
*A puszi igen csak meglepte. Nem számított ilyesmire. Ő, a "nagy behemót" és a kis valda elég furán festhetett így egymás mellett. De persze lelke legmélyén örült a puszinak. Csak ezt az igazi énjét eltakarta az, amelyik örökké csak dolgozik és mást sem csinál. Talán egy nap majd sikerül felszínre hozni igazi énjét és még a végén egy kedves kis bárány lesz a rettenetes Orin nagyúrból. Kuncogott is egy kicsit gondolatain, majd csodálkozva pillantott a kedves kis nőre.*
-Ezt most komolyan gondoltad? Engem meghívni egy valda ünnepségre? Micsoda megtiszteltetés! Engem..szóval...még sosem hívtak meg sehova sem...Köszönöm, Flow úrnő! És remélem, őszintén remélem, hogy úgy lesz, ahogy mondod...
*Ismét elcsodálkozott a puszin, majd kipirosodott arccal (amit nem sokszor lehet látni rajta) a valda után tekintett, majd intve kezével elindult, hogy álomra hajtsa fejét. Holnap ismét vár rá a munka. No, meg a készülődés az ünnepségre. Hisz nem mehet el üres kézzel! Majd kitalál valamit...Boldogan lépdelt Evolyran utcáin, s újult erővel kezdett neki másnap reggel a munkának*

*Együtt kacagott a mágussal,bár szavaival nem vigasztalódott meg teljesen,de majd eljön az a nap mikor meghálálkhatja kedvességét,ez jól tudta.Vigyorogva hallgatta a lány szavait.*
- Isten kegyelmezzen annak aki téged vissza akar tartani drágám!-*kuncogott mert jól ismerte a lány makacsságát,mit mindig akkor vetett be ha szükség hozta.Egyébként nagyon kedves volt.*
- Rendben van Formenya,remélem az élet is úgy hozza,hogy többször találkozzunk! Ha arra tévedek egy sétám alkalmával feltétlenül benézek hozzád!-*ígérte meg majd viszonozta a lány ölelését majd figyelemmel kísérte távozását.Arcán ott bujkált egy szeretetteljes mosoly,majd a kezében lévő kövekre pillantott.Eme kedvességével a mágus lány megkímélte attól hogy gondot okozzon neki a köves bolt felkutatása.Folytatta további sétáját,jó mélyre süllyesztve a drága köveket köpenye rejtett bugyraiban. Persze ha rálel a boltra attól függetlenül még betér nézelődni,hátha megakad a szeme egy szépségen.
Folytatta útját a mozgalmas délelőtti felfordulásban Evolyran városában.*


// Én is köszönöm,remélem találkozunk még! //