01. Evolyran városa

*Victor elmosolyodik.*
-Hmm... segíteni egymásnak? Tudod... sajnos magán ügyben keresem a vezetőket. Nagyon fontos ügyről van szó. -
*Közben a nő a háta mögé lép. Követi a nőt és ő is megfordul, de közben a titokzatos alakra tekint.*
~Ejnye Seyla... mért bujkálsz előle?~
*Közben megint elmosolyodott. *
-Hogy hová tartozom? Nincs nekem otthonom, se hazám. Nem tartozom sehova. Nem jötten én sehonnan sem... -
*Érdekes válaszok, az biztos. A nő most mellé lép.*
~Talán el akar átkozni, hogy körbejár engem?~
-Hova szeretnél menni?-
*Kérdezi komolyan.*

* Megmosolyogtatja a férfi válasza. Ő is efféléket szokott adni. Ami, ráadásul, igaz is. Kíváncsi lenne, neki is olyan igaz-e, mint a sajátja.*
- De valamelyik "néphez" biztos tartozol. Mondjuk, talán rosszul tettem fel a kérdést. Mit gondolsz Victor, hová tartozol? Az már egy külön téma hogy hová sorolnak...
* Megvárná a választ, de esti csúcsforgalom veszi kezdetét. Mindenki megy haza a melóból. Vagyis majdnem mindenki. Ők pl. nem.*
- Nem tudom hová menjünk. -*válaszol őszintén*- Bár, látom a fogadóba készültél menni. Ott leülhetnénk az egyik asztalnál -*bár nincs oda ezért. Nem szeretne mostanában abba a fogadóba visszamenni*- Vagy akár maradhatunk a városon belül, csak éppen nem fogadóban. Három saroknyira innen van egy családi ház. Azzal a céllal alakítottak ki előtte egy kis pados-fáklyával megvilágított kis részt, hogy mindig kiüljenek. De a családfő meghalt, és az egész pereputty elköltözött. A ház meg a terasz ott állt üresen, a város meg emlékhellyé nyílvánította, és most jelenleg ott főzik a legjobb puncsot a betévedőknek, az egész városban.

~Hová tartozok?~
*Komolyan igyekszik felelni.*
-Én... szabad ember vagyok... nem tartozok sehova. De komolyan. Sehova sem tartozok.-
*Majd hallgatja a nőt.*
-Rendben. Menjünk oda.-
*El is indulnak. Nincs messze a házikó. Victor nem mond semmit út közben. Végre megérkeznek és leülnek a teraszon. Victor felteszi a kezét az asztalra és nézi a nagy semmit. Nem tekint a nőre. Láthatóan elgondolkodott. Majd felnéz a nőre és tőle is megkérdezi elég halkan.*
-És te hová tartozol?-
*Látszik, hogy komolyan kérdezte, és őszinte választ vár.*

* Jó. Odaérek. Nem volt hosszú. Az út alatt nem szóltak, de ez a csönd nem volt nyomasztó. Inkább olyan egyetértő hallgatás volt ez. Bár arra még nem gondolt, miben is értenek egyet.
Ő is leül a padra, csakhogy nem rendeltetésszerűen használja, mint ahogy máskor se. A padra-asztalra ül, és a hozzá szegezett pad-székre teszi a lábát. Victor mellett. És komolyan elgondolkodik a válaszon.*
- Nehéz kérdés. És csak körülbelül tudok rá válaszolni. Am... sehová. Tényleg. Ahogy te is mondtad. Egyszerre mindenhol és sehol. Ott, és annyi ideig tartózkodom, amíg szeretnék. Jelenleg Evolyranban élek. Eddig még semmi sem kötött sehová. Bár, mostanában... nagy változáson megyek át, úgyhogy még szoknom kell. De így is próbálok önmagam lenni, és nem mások nézetei szerint élni. Vagy ahogy elvárják. De lesz elég időm még rá, hogy zavarjon. Most csak... élek.

*Seyla az asztalra ül. Ezen elmosolyodik Victor, és a nő válaszára a bizonyíték maga a viselkedése.*
-Hmm... Szóval te a szabadokhoz tartozol. Neked nem parancsolhat senki, nem érdekel, hogy mit mondanak rólad, és soha nem akarsz megváltozni, mert tetszel úgy magadnak, amilyen vagy. Érdekes gondolkodás... bár... az én gondolkodásom is ilyen.-
~Az csak egy dolog, hogy nem lehetek teljesen szabad. De ez nem az én hibám. Származásomon múlik... Fujj... Dagorlad.~
*El is torzul egy kicsit az arca erre a kijelentésére, de újra kisimulnak vonásai.*
-És... te boldog vagy ebben a szabadságodban?-
*Kérdezi halál komolyan a nőtől. Feltekint rá... ott van közvetlen mellette. Mármint majdnem mellette, mert ugye a nő az asztalon ül.*

- Hát... őszintén szólva ezen nem gondolkodtam. Nyilván tök jó lenne, ha lenne valaki, akivel mindent megoszthatnék, vagy valakik...
* Ezen a ponton eszébe jut, hogy ezen még nem is gondolkodott. Olyan rövid ideje vámpír... egyáltalán van esélye az életben arra, hogy gyereke születik?*
- De mivel nincs családom, azt hiszem, mindig a legtöbbet hozom ki abból, amim van. Lehet, hogy néha -*vagy sokszor!*- nem a jó irányban, de a legtöbbet. Magamból.
Bár, mint mondtam, most sok minden megváltozott, még ismerkedem a helyzettel. És sajnos, egyre inkább azt érzem, hogy a nyilvánvaló "szabadság" növekedése mellett rengeteg lett a kötöttség.
* De nem is akar többet beszélni erről. Amíg csak a másik úgy nem dönt, jobban beavatja. vagy legalább, hogy kicsoda.*
- És veled mi a helyzet?

~Mért... nincs senkid?~
*Úgy megkérdezné, hogy miért, mi változott meg, de tudja, ha ő nem mesél magáról semmit, akkor mért kellene elvárnia, hogy a nő meséljen magáról.*
-Velem? Én is... a szabadságomban élek, ami kötöttségekkel is tele van. Sajnos. Meglennék én azok nélkül is.-
*Nem tud mást mit mondani. Csak figyeli a nőt. Inkább kérdez.*
-Neked... nincs senkid? Senkid, akivel megoszthatnád a szabadságod? Nincs párod?-
*Néz komolyan a nő szemébe.*

* Egyszerűen vállat von, széttárja a karját, s megrázza a fejét. Ez van. Ezt kell elfogadni.*
- És miféle kötöttségek? Őszintén, Victor, melyik néphez sorolnak? Mind a kettőnknek vannak bizonyos titkaink, s látom, hogy mindketten vonakodunk kimondani az egyszerű ám annál szomorúbb tényeket.
* Őszintén kíváncsi rá, hogy ki. Csak azt tudja, hogy nem olyan mint ő. Bár...*
- Várj várj várj! Tudod mit? Inkább ne is beszéljünk erről. Nem éppen a leg szívmelengetőbb téma. Csak beszélgessünk, kötöttségek nélkül, oké? Mindketten szabadok vagyunk. Szabadok. Ennél jobb szó nincs. Kölcsönös inkognitó, mit szólsz? persze, ez csak egy ötlet...

// FAGY//

*A tömlöc hideg sötétjét nem veri fel más nesz, csak a fogoly zihálása. Hamar megtanulta, hogy hogyan kell úgy mozogni, hogy a láncok ne adjanak zajt. Éppen fekvőtámaszait nyomja a nedves kőpadlón. Nem törődik az oldalában lüktető fájdalommal. Erősnek kell lennie. Csak úgy szabadulhat. Ha hagyja magát elpuhulni, az a véget jelenti.*
~A bírák. Nem fognak felmenteni. Nem tudom, milyen büntetés vár itt rám, de nem várom ki, az biztos....~
*Első kísérletébe már belehalt egy őr. A lélekfosztó a szorongató kezek átkot használta ellene és amíg ő saját szorongásával volt elfoglalva, a darthar az ajtó szűk, rácsos ablakán kinyúlva eltörte a nyakát. Nem gondolt azonban arra, hogy az ajtót varázs is védi. Pedig tudta.
Azt nem tudta megtörni, nem nyerte még vissza kellőképpen az erejét.*
~Elhamarkodott lépés volt....gyenge vagyok és még a varázsbotom sincs nálam...~
*Az őr halála óta már nem csak egy őr, hanem egy mágus is őrzi celláját. Már tudja, egyetlen esélye a következő meghallgatás lehet majd, mikor újra faggatni kezdik.*
~Nem mintha sokat elárultam volna.~
*Teste feladja a küzdelmet. Ziháló tüdővel a nedves padlón marad fekve. Szemeit behunyja.*
~Ki kell tartanom....erősnek kell lennem, ha túl akarom élni. Senkim nincsen. Senkire nem számíthatok...egyedül vagyok...talán csak Akira lenne. Havas-földén nem keresnének....Talán azt hinnék, Dagorladba megyek....nem tudnak Akiráról....ő elbújtatna...~
*Lassan alábbhagy a fájdalma. Ahogy felemelkedik a szúró fájdalom ismét jelentkezik, de már nem olyan erővel, mint korábban. Akkor érezte, hogy a csontok megreccsennek újra. Meg is pihent nyomban. Most jobban bírják.*
~Eszemnél kell maradjak....muszáj...csak úgy juthatok ki...amikor visznek a bírák elé...akkor lehet esélyem. Nem voltak sokan....csak elveszem a mágus botját....nem kell más...onnan már nem állítanak meg....~
*Leereszkedik a priccsre. A falból egy résen át hideg víz folydogál.Tiszta, iható. Tenyerét alá tartja, majd miután nagyjából lemosta, jót kortyol belőle.*
~Tifar nem tudta, mekkora hibát vétett, mikor életben hagyott....meg kellett volna tennie, amikor tehette...elvette a gyereket...elveszem a családját...aztán elveszem az ő életét is...~
*Halkan felnevet, ám a fájdalom azonnal köhögésre ingerli. Köp egyet.*
~Ishtar...gyermeteg...naiv...játszik a kis varázslataival...sosem lesz elég kemény...és ez jó nekem. Könnyű dolgom lesz...mostmár jól fogom csinálni. Annak a családnak írmagja sem marad.~
*A fogoly ül a hideg tömlöcben. Csendben van. Az őrök az imént hallottak egy kis hangot. Benéznek hozzá, de arcát nem látják. Nem látják, amint gonosz mosollyal ajkán belenéz a sötétségbe.*

*Hallgatja Ceciliát és megérti, hogy neki sem lehetett könnyű. Kicsit megemeli szemöldökét, amikor ezt hallja "minden tőlem telhetőt megteszek", elmosolyodik, majd a lány szemébe néz.*
~Ez aztán a segítőkész vámpír, remélem nincs semmi hátsó szándéka...Mindegy, ez hamarosan kiderül, de ha nem gond, kislány, ezentúl sem veszek mérget a te jó szándékodra.~
-Ne már, neked volt mestered? Ő tanított meg, tehát, hogy hogyan kell elcsapni a hasad vérborral? Szép kis mester lehet az ilyen.
*Viccelődött egy kicsit, aztán megkérdezte.*
-És tanított még valami hasznosat a mestered? Egyáltalán te mióta is élsz itt Evolyranban?

*Már beértek a városba. Az utca ahol sétáltak üres volt, de a házakban égtek a lámpák és a szomszédos utcákról hangok hallatszottak. Tehát ez az este se marad vacsora nélkül.*
- Nem, nem ő tanított meg rá!-* Morcosan nézett fel a férfire és bosszúból jól belecsípett a karjába.*
- A mestreme egy okos és erős vámpír volt. Igaz, nem ő változtatott azzá ami most vagyok de mégis...Befogadott gondomat viselte és tanított. Egyébként nem rág óta. Én is csak pár hónapja érkeztem. Ja tényleg! Álomfalvából emlékszel valamire? - * Felnézett fajtársára aztán hírtelen megállt. Beleszagolt a levegőbe aztán hírtelen megfordúlt. Egy férfi és egy nő jött mögödtük, egymás kezét fogták és nyálas dolgokat beszéltek egymás fülébe. Mivel Ceci vámpír a hallása is kitünő bár ezt sokszor átkozza. Visszanéz Aldora és feléjük biccent a fejével.*
- Vacsora a láthatáron.

*Cecilia csípésére úgy reagált, mintha valóban érezné azt a kis fájdalmat, amit egy karon csípés okozhat. Felsziszegett és elkapta karját, s "bosszúból" rá se nézett többet a mellette jövőre. Ez a bosszú sem tartott sokáig, mivel az Álomfalva szó hallatára egy pillanatra megállt és a kb. fél percig tartó bosszú után újra ránézett Ceciliára, egyenesen a szemeibe.*
-Álomfalva? Kéne emlékezzem valamire? Őszintén megmondom, nem tudom miről beszélsz, de ha egyszer akarod, elsétálhatunk oda, hátha jót tesz nekem.
*Elsétálni Álomfalvára...mintha olyan közel lenne....mintha nem egy tenger választana el attól a helytől....ami tulajdonképpen már nem is létezik. Közben Cecilia már más témát váltott. Aldo is megfordult, s gonosz mosollyal nézett a lányra, majd a velük szembejövőkre.*
~Remek a kiszolgálás...vacsora házhoz szálllítva....csak érte kell nyúlni...hahaha...~

*Cecília arcán egy mondat tükröződött ami pedig az volt, hogy: TOTÁL HÜLYE VAGY?!*
- Méghogy elsétálni Álomfalvára! Aldo oké, hogy nincsenek meg az emlékeid de akkor is!-*Bosszúsan sóhalytott egyet. A lánynak nem vol túlzottan nagy a türelme és az ilyen ostoba kijelentésektől pedig méggyorsabban felkapta a vizet. Persze miután észrevtte, hogy Aldo is a két jómadarat figyeli akik egyre közelednek feléjük lenyugodott.*
- Figyelj, jáccunk egy kicsit velük.* Kacsintott egyet és odasúgta a férfinak.*- Eljátszom a sírós eltévedt kislányt, és mikor jelt adok támadd le a nőt, a pasival ne is foglalkozz, lefogom és szépen végig nézetem vala a drága szerelme halálát. Ennél nincs jobb buli! Nekem elhiheted!-* Nem is várta meg Aldo válaszát elindult feléjük. Közben elkezdte dörzsölgetni a szemeit, hogy úgy tűnjön éppen sírdogál. Aztán térdre ereszkedett az út közepén és hangosan levegőért kapdosott és kiabált.*
- A Mamit akarom! Mamit akarom!-* Nem is kellett sokáig várnia a férfi és a nő odajöttek hozzá. Pár percig még hallgatta a vígasztalásukat aztán megragadta a férfi karját, aztán a másikat. Jó erősen megszorította aztán elkiáltotta magát.*
- Aldoo! Te jössz!

*Nem értette, hogy miért van úgy felháborodva Ceci, de nem is törődött sokáig ezzel, inkább tette a dolgát és behúzódott a sötétbe. Nem kellett sokáig várnia, Cecilia kiáltására előugrott és hátulról a nőre támadt. Nem telt bele sok idő, sikerült annyira lefognia, hogy mozdulni sem tudott a préda...de még nem harapta meg...húzta az időt, hadd legyen minél fájóbb a pillanat, amit át kell élnie a "szerelmes párnak". Szemfogai meg-meg villantak a holdfényben és hiába a férfi könyörgése, hiába a nő zokogása, könyörtelenül beleütötte szemfogait a nő nyaki erébe...*

*Mikor látta, hogy Aldo beleharapott a nőbe és látta, a férfi szomorú kétségbeesett könnyes arcát, gonoszul felkacagott. Jó erősen tartotta és egy pillanatra se engedte, hogy levegye a tekintetét szerelme haláláról. Vigyorogva nézte végig a nő halálát, aztán egy erős mozdulatta lehúzta a férfit és ő is falatozni kezdett. Elégedetten itta a finom vért. Miután befejezte ellökte magától a pasast. Mosolyogva nézte a két hullát.*
- Na lépjünk le még mielőtt meglát minket valaki.*Mondta Aldonak, aztán elindúlt. *

*Vacsorázás közben nem gondolkozott egy pillanatig sem azon, hogy életben hagyja-e a nőt, vagy kiszívja minden csepp vérét. Nem gondolkozott, mert vacsorázott...s az ember illetve a vámpír vagy vacsorázik, vagy gondolkozik...Végtére is néhány perc múlva már mindegy volt. Volt két hulla, akik a járdán hevertek....vagy otthagyják...vagy nem. Látva, hogy Cecilia máris indulni készül, Aldo rátette kezét a lány vállára, s finoman visszahúzta.*
-A mestered nem tanított meg arra, hogy ne hagyjunk nyomot magunk után? Jóllaktál, és máris nem törődsz semmi mással.
*Mondta kissé gúnyosan, kissé irritálóan a lányra nézve. De nem nagyon törődött, hogy megharagszik-e Cecilia, megragadta a két élettelen testet öltözékénél fogva, s eltűnt Cecilia szeme elől...mire a lány húszig felszámolt volna, Aldo máris ott állt előtte ugyanazzal a gonosz-gúnyos vigyorral ajkán.*
-Na, most mehetünk?

*Kicsit meglepődött azon, hogy Aldo a vállára helyezte a kezét, és finoman visszahúzta. FINOMAN! A múltra emlékezett a vitákra a verekedésekre és ezt soha nem tudta volna elképzelni róla. A lány visszafordúlt, végignézte azt ahogy a férfi elviszi a hullákat aztán visszatér.*
- Tudod, évekkel ezelőtt el sem bírtam volna képzelni, hogy együtt vadászunk.-*Kicsit elfordúlt és elgondolkozott.*
- Talán azért mert akkor én vadásztam rád? Vagyis inkább rátok.-*Hiswa jutott az eszébe. Még mindig nm találkozott vele. Pedig lenne bőven megbeszélni valójuk, az biztos. *
- Na, mostmár tényleg huzzunk innen.*- Kicsit megrángatta Aldo kabátját és elindúlt.*

*Nem tudta visszafojtani a belülről feltörő nevetést, szinte elképzelhetetlennek tűnt neki, hogy Cecilia rá vadásszon. Mostmár ment Ceciliával, de közben beszélgettek is.*
-És mond csak, hol vadásztál rám? És ki volt a másik "kiszemelt"? Amúgy volt valami egyéb okod is, vagy csak egyszerűen a vérünk kellett?

* Miközben mentek eléggé belemerült a gondolataiba és alig hallotta amit Aldo mondott.*
- Tudod régebben más voltam. Jobban kiengedtem a magamban lévő szörnyeteget. Elég nehéz elképzelni tudom, de csak azért mert ilyen fiatalon lettem vámpír és a testem is ilyen fiatal marad. Egyébként valamien erdőben, igazából nem emlékszem, hogy kerültetek oda és, hogy én magam hogyan kerültem oda de rátok támadta. Persze ő eléggé elagyabugyált, persze mostmár nem lenne olyan könnyű dolga!-*Büszkén felnézett a férfira aztán az égre. Gyönyörűek voltak a csillagok. A kislány meg is állt és meredten bámulta az eget. Eszébe jutott Maya, most igazán hiányzott neki.*

-Ő elagyabugyált? *ismételte meg Ceci szavait.* -Na, de ki volt az, aki képes volt egy vámpírral leszámolni?...Biztos vagy benne, hogy jól emlékszel...és...nem én voltam, aki...tudod, ellátta a bajod?
*Kételkedve nézett a nőre, aki az csillagos eget bámulta. Az előbb még egy kegyetlen szörnyeteg volt...most meg, mintha egy álmodozó lány lenne.*
~Vajon mire gondolhat most?
*Közben kezdtek lassan visszaérni a Sötét Oromba.*

Tárgy: Re: 01. Evolyran városa Hétf. Nov. 02 2009, 17:17

*Három katona és egy mágus áll a darthar tömlöce előtt. Odabentről egy nesz sem hallatszik ki. Azért jöttek, hogy kihallgatásra vigyék a rabot. A mágus feloldja a vastag tölgyfa ajtót lezáró varázslatot, majd a katonák óvatosan kitárják. A mágus kint marad, két katona pedig bemegy a kulccsal, mely a nehéz lánc bilincsét nyitja. A fogoly a priccsen ül. Egykedvűen néz a belépőkre. Két kezét ölébe nyugtatja. Míg az egyik katona a bilinccsel foglalatoskodik, a másik kardot szegez a darthar torkának.
Szabad a lába. Felrángatják ültéből és elkezdik noszogatnia az ajtó felé. Egykedvűen lépeget a fény irányába, kissé hunyorog, de szeme gyorsan szokja. A nedves kőpadlón tocsogó léptekből pontosan hallja, hogy melyik katona hol van. Szemével felméri, hogy a mágus az ajtó mögött helyezkedik el, ha gyorsan be kellene zárni, a harmadik őrt viszont nem látja.
Kilépne az ajtón, amikor minden előjel nélkül bal keze lendül, elmarkolja a mellette álló őr fejét és teljes erejéből a falhoz üti. Lábával már rúgja is az ajtót, amivel együtt a mágus is kijjebb lendül a szűk folyosóra. Még hallja a koppanást, amikor az ajtó találkozik a mágus arcával.
A rab kezében megvillan valami. A fal mellett fekvő őr kardja, rajta az őr vére. Gyors mozdulattal kiugrik a folyosóra. Hátát a szemközti falnak veti, így lát minden még álló őrt. Ketten rontanak rá, egyik a háta mögül érkezett a tömlöcből, másik a folyosóról, ahol eddig takarásban volt.
Fürgén félresiklik, bár közben oldalába szúró fájdalom nyilall. Tifar támadása még mindig nem gyógyult meg egészen. A folyósón lévőben megmártja a kardot, majd beforgatja az épp támadni készülő mágus karjaiba. A harmadik meglepetésére cselhez folyamodik, míg kardcsapását védi, addig gyomron rúgja. Pokoli, égető fájdalom járja át a darthar mellkasát, bordáinak reccsenése kíséri a tüdejéből kiszökő levegő hangját.
Még hajoltában, félfordulatot tesz és a penge a kezéből a katona vállában köt ki.
Nincs ideje pihenni, nincs levegője sem.
Nem így tervezte, most muszáj improvizálnia.
A mágus a varázsbotja végét kétszer gyengéden a földhöz érinti, majd egy harmadik, erőteljes ütést mér maga elé.*
- Gaio noltus!
*A fogoly alatt megmozdul a föld, nem bír talpon maradni, lábait az ég felé dobva terül el a földön.*
~Elemi mágus!~
*A földmorzsoló már támad is. Botja vége nagyon gyorsan közelít a rab feje felé, ám az még gyorsabb, elkapja azt.
Közben lábával kirúgja a másik lábait. Már rajta is terem. Egyik kezével a meglepett földmorzsoló mellkasát nyomja vissza a földre, másikkal annak feje felé nyúl, markát összeszorítja, mutató ujjával annak szeme felé bök*
- Hein hallir!
*Feláll a földön nyögdécselő elemi mágusról. Lenéz rá.*
- Így jár, aki alábecsül.
*Gonosz mosollyal fordul a még elő utolsó őr felé. Látja, hogy a vérveszteségtől már annyira legyengült, hogy nem jelent rá veszélyt. Nincs azonban több ideje. Nem akarja megvárni az erősítést, a harc zajára már biztosan közel járnak.*
- Mondjátok meg, hogy Etele Barlon üdvözli a bírákat!
*Ezzel sarkon fordul, felkapj az elemi mágus botját és oldalát fogva minél gyorsabban elindul a folyosón. Arcát eltorzítja a fájdalom.*
~Ejj, de megkeserülöd te ezt….Tifar!~
*Egy beugróban elbújva kitér a kapu őrsége elől és pár pillanat múlva már kint van a szabad levegőn. A városból most nem tud kijutni. Szökése biztosan fellármázta már az őrséget. Rejteket kell találnia. Tudja is, hogy hova menjen. Sarkon fordul és nemsokára eltűnik az egyik szűk utcában.*

Tárgy: Re: 01. Evolyran városa Hétf. Nov. 02 2009, 20:44

Louny Straith írta:: *Louny már kezd örülni, hogy talán végeztek, de ekkor Alex mutatja a következő feladatot. *
- Hát hosszú történet! Ha nem bántalak meg vele, talán valamikor máskor mesélném el! Mármint nincs otthonom ennyit, el tudok mondani biztosra. És 19 éves vagyok. De most már te is mesélhetnél valamit! Igaz én vagyok a hibás, nem kérdezek!- viccelődött. Közben csinálta a feladatot. *

//Fagy//

//Olvad//

* Egy helyben megáll, s csípőre tett kézzel egy kicsit lélegzik. Egyenletesen. Ez alap.*
- Gyere, szusszanj egy kicsit te is! -*szól a lánynak*- Megérdemled! Szép munka!
* Azzal rátelepszik az egyik szőnyegnek a végére, s hátát nekitámasztja a bordásfalnak. Aztán, szinte a semmiből, előhúz egy kulacsot, s átnyújtja Lounynak."de csak lassan és keveset" figyelmeztetéssel.*
- Szóval 19 vagy... -*húha! Az ő... na ebbe inkább ne menjünk bele*- Nos, akkor kérdezz! Állok rendelkezésedre! -*tárja szét a karját, s hajtja meg a fejét előtte viccelődve.*

Tárgy: Re: 01. Evolyran városa Szer. Nov. 04 2009, 16:45

//Időntúli//

~ Na végre a pihenés!~ *Odamegy, s leül a másik szőnyegre. Közben, úgy tesz, mintha nem is fáradt volna el. De ezt nehéz volt lepleznie. *
-Köszönöm! * Átveszi a kulacsot, s iszik belőle, majd visszaadja* -. Kemény edző vagy, de a sok munka meghozza a gyümölcsét.-
-Rendben kérdezek! Készülj fel!-
~Hátha már te tudod, hogy én hány éves vagyok, akkor visszakérdezek.~
-És te hány éves vagy?-
-Tényleg, mikor először találkoztunk, akkor Akira mért volt olyan. Ti együtt vagytok?- * Értetlenkedett Louny, mert amikor először találkoztak akkor nem tudta megállapítani, hogy Alex és Akira milyen kapcsolatban vannak.*

Tárgy: Re: 01. Evolyran városa Szer. Nov. 04 2009, 20:30

* Visszaveszi a kulacsot, s ő is iszik. Felhörpinti az egészet, s az üres üveget leteszi maga mellé.
Már megint egy kor-kérdés. Kíváncsi, mit fog erre reagálni a lány. Vannak, akik egyszerűen viccnek gondolják, vannak, akik rácsodálkoznak mindenre, s vannak, akik egyszerűen el sem hiszik. Persze, vannak finomabb változatai is...*
- 160. -*feleli féloldalas mosollyal.*
- Akira Angel? Ohh -*kuncog*- Hát, attól függ, hogy érted, hogy együtt. Az emberek, mikor találkoznak, együtt vannak. Amikor találkozunk, együtt vagyunk. Mint én most veled.
* Néz bele Louny szemébe, sejtelmesen vigyorogva.*

Tárgy: Re: 01. Evolyran városa Csüt. Nov. 05 2009, 17:36

*Louny meglepődik, azon, hogy Alex mit mond korának Eleinte tréfának, veszi, de aztán komolyan elgondolkodik, hiszen ő sárkánylovas. Lehet, hogy ők, így számítják az életkorukat.*
-A sárkánylovasok, így számítják az életkorukat?- mondta komolyan.
-Mármint azért gondolom, hogy nem emberi évben számítjátok, csak, mert akkor nem nézel ki 160 évesnek.- mosolygott.
-Hát nem éppen, így értettem azt, hogy együtt vagy Akirával. Én, úgy gondoltam, hogy a barátnőd az élettársad-e. De mindegy nem tartozik rám.-

Tárgy: Re: 01. Evolyran városa Pént. Nov. 06 2009, 18:24

- Igen, ugyanúgy számítom, mint te, vagy bárki más -*felel*- És még szép, hogy nem nézek ki annyinak! Akkor már nem itt lennék, hanem valami szép kis gödör mélyén, sőt, talán már a gödrön kívül...
* Nevet, s úgy dönt, eleget pihentek már. Ideje nekilátni komolyabb feladatoknak. Feláll, s a kezét nyújtja Lounynak.*
- Különben meg Akira nem az élettársam. Tudod, Frandor mellett kicsit nehezen menne! -*vicceli el*- Egy több tonnás egóbajnokkal keveseknek van mersze felvenni a kesztyűt!
Nos, akkor mit gondolsz? Kiderítsük, mennyire vagy jó közelharcban?

Tárgy: Re: 01. Evolyran városa Pént. Nov. 06 2009, 18:50

//Olvad+ időn túli.//
*Seyla már egyre inkább erőszakoskodott, hogy mondja meg ki is ő, de máris megnyugodott, amikor a nő inkább változtatott az ötletén. Victor elmosolyodott.*
-Valóban, nincs is ennél jobb szó. A szabadság szép dolog.-
*Már nem nagyon tudott mit mondani. De szerencsére, hogy ne legyen kínos csönd, egy igazán részeg fickó odament Seylához és egy kis aranyat kunyerált tőle. Victor kíváncsi volt, hogy erre hogy fog reagálni a nő. Persze a részeg férfi egyre indulatosabb volt. Majd a háttérben közeledtek a barátai is.*
~Hmm... rossz előérzetem van.~
*Az egy dolog, hogy rossznak nevezi ezt az előérzetet, de közben kicsit gonoszkásan elmosolyodott és a kardja markolatára tette a kezét mindenre készen.*

Tárgy: Re: 01. Evolyran városa Pént. Nov. 06 2009, 19:23

* Úgy látszott, Victor megnyugodott az ötlete hallatán. Igazából nem volt nehéz kikövetkeztetnie, hogy miért... ha jó a gondolatmenete. Mert azoknak szokott kényes téma lenni a származása, kiléte, akiknek valami titkolnivalójuk van. Namármost, Evolyranban csak két okból tanácsos elhallgatni valamit. Az egyik eleve kizárva, mivel azt tudná, így tehát csak a második eset marad. Ebből kifolyólag nem is feszegeti a témát. Persze, esetleg lehet egy harmadik változat is, pontosabban ami egy nem kívánatos személy miatt van titkolnivalója...
~Oké Seyla, elég a kombinálásból...~
- Igen, a szabadság szép dolog... káprázatos... persze, van akik mégis a biztonságra esküszik, de én nem tartozom közéjük. A legtöbbször ahhoz tudom csak hasonlítani ezt az érzést, amikor az ember repül. Régebben, már nagyon régen, volt alkalmam sárkány háton utazni. És az... váo... azok a hihetetlen variációk a száguldásra, súlytalanságra, átványra, miegymásra olyan sokszínűek, hogy csak kapkoni lehet a fejet, és rácsodálkozni mindenre. Na és közben kapaszkodni... -*nevet.
Ekkor jön oda egy egy ember-féleség. Mert embernek nem igazán mondható, irtózatos bűze, görnyedt testtartása, és... egyebek miatt. Tehát először is meglehetősen bambán mered a szerzetre. Aztán lassan kezd valami fényesedni neki ott bent, mert hiszen egyszer-kétszer bizony ő is volt ilyen állapotban... De még akkor is sokkal feljebb volt azon a bizonyos létrán... Aztán ahogy teljes fényesség gyúlik neki:
egyszerűen elröhögi magát. Ott, egyenesen a megszeppent részeges ember képébe. Szeme sarkából azt is látja, nem kerüli el a figyelmét Victor mozdulata a kardja felé, de csak leinti. Nem kell itt ugrálni.
A részegeshez fordul, fejét oldalra hajtva néz a képébe (arcnak az nem lehet nevezni).*
- Milyen "j"-vel írják a teát?

Tárgy: Re: 01. Evolyran városa Pént. Nov. 06 2009, 22:28

*Etele fájó oldalával menekülve állít be ismerőséhez. Az nem fogadja túl barátságosan. Nem is csoda, hiszen az ajtónálló az, aki beengedte a legutóbbi buliba. Nem felejti el a balhét, amit csinált a darthar. Minden esetre a jó kapcsolatra való tekintettel befogadja és rövid ideig menedéket nyújt neki. Barlon első dolga, hogy végre fájó oldalát rendbe hozza. Erre ismerőse egy gyógyítót hoz neki. A város sötét oldalának java része ezt a gyógyítót hívja, ha gond van.
A koros hölgy néhány fogával elég visszataszító látványt nyújt, ám nem ezért tartják oly sokan nagyra. Sebesen tesz-vesz a darthar körül. Gyógyfüves borogatást készít, teát itat meg a törött bordájú mágussal.*
~Ez borzalmas…!~
*Majd a dartharnak teljesen ismeretlen varázslatot hajt végre rajta. Etele szemei még mindig könnyeznek a tea után, miközben a gyógyító már a borogatást rögzíti oldalára. Kellemes zsibbadtság vesz erőt rajta. A dolgok egyre elmosódottabbaká válnak, végül megszűnik minden.*

Tárgy: Re: 01. Evolyran városa Pént. Nov. 06 2009, 22:29

*Szemét fény vakítja el. Hunyorogva nyitja ki. Reggeli napfény tör át a sötétítőn. Megmozdul. Várja a nyilalló fájdalmat, de nem történik semmi. A borogatás teljesen megszáradt az oldalán. Feltekint.*
~A vénasszony tényleg érti a dolgát…~
*Feltápászkodik. Magára aggatja ruháit. Megpillantja vendéglátója ládikáját elrejtve az egyik ágy alá. Erőt vesz magán, bár nagy a kísértés. Nem sok barátja van Evolyranban. Márpedig most mind jól jön. Kezét egy agresszív mozdulattal háta mögé teszi.*
~Nem! Ezt most nem.~
*Halkan kilép az utcára és elhagyja a házat. Elvegyül a tömegben. Egy részeggel kicseréli köpenyét. Fejébe húzza csuklyáját. A tömegbe vegyül. Tülekedve halad egy fal felé, ami előtt a tömeg verődött össze. Saját arcképét látja kitéve.*
~Hm…nem a legelőnyösebb kép rólam….~
*Gyorsan, de feltűnés nélkül el is hagyja a helyet. Még nem találta ki,hogyan juthatna át a városkapu őrségén.
Távolból szemléli meg, de elég éberek ahhoz, hogy így ne juthasson át. Bezártság érzése támad. Pánikhangulat fogja el. Gyorsan beveszi magát az árnyékba és eltűnik a város házai között.*

» 01. Evolyran kapuja
» Tudnivalók Evolyran történelméről
» Caldurt - az elfek városa