01. Evolyran városa

*Nem látszott rajta, hogy zokon esett volna neki ez a kis áttűnősdi. Bár lehet, hogy nem is szokott berezelni semmitől. Oda lépett az egyik ablakhoz. Tekintete a távolba veszett, ahol jókora kiterjedésű felhőt látott. Kifejezéstelen szemei vissza tükrözték az égi villámok látványát. Végül elszakította tekintetét róla, és társaihoz fordult.*
- Azt hiszem, valahol a Belhan tenger fölött lehetünk. És az a felleg, ami felé haladunk, nem valami bíztató.
*A hatás kedvéért, még karját is kinyújtotta arra, hogy mutató ujjával az említett égi képződményre mutathasson.*
- Van valaki, aki ért a tudományokhoz?
*Jókedvűen vigyorogni kezdett.*
- Nincs? Akkor annyink van...
*És közömbös képpel indult el a vele szemben lévő kijárat felé, amely valószínüleg egy másik helyiségbe vezet.*
- Jöjjön velem, aki akar, és aki nem szeretne egy helyben gubbasztva kinyúlni! *vetette oda a többieknek, s azzal ki is lépett az ajtón.*

*Estefele vissza jött a lezuhant hajóhoz.De a hátulja az égnek meredt,ami pár perc múlva a földnek csapódott.Kiesett belőle egy óra ami majdnem agyon ütött egy macskát.*
-Mintha már láttam volna ezt.*Mondja gyanúsan Fange.*
*Közelebb megy a roncshoz,az óra mutatója12-őt üt.Minden elkezd halványulni.Fange nem hisz a szemének.*
-Mi történik?*Kérdi Fange.*
*Minden egyre halványabb míg csak a hajón nem találja magát.*
-Mit keresek itt,hogy kerültem ide?*Kérdi Fange.*
*Kinyit egy ajtót,majd belép rajta.Elég nehéz a járás mert a hajó ingadozik.Ebben a szobában már van ablak.Kitekint rajta.Lássa hogy a levegőben vannak,és egy vihar felé tartanak.Most a hajóba egy villám csap.A hajó megrezeg és lassan elkezd zuhanni.Fange megpróbál a hajó hátuljába jutni,ám kevés sikerrel mivel a hajó függőlegesen kezd zuhanni.Így Fange vissza csúszik a hajó orra felé a szoba falára.Itt megpróbálja kinyitna azt az ajtót amin át ide jutott.De ez nem sikerül neki.Ekkor földet érnek.Fange pár karcolással megússza.Minden erejével azon van hogy kijusson a hajóról.Kevés sikerrel.Majd hallja hogy a hajó hátulja a földhöz csapódik,azt is hallja ahogy az óra majdnem eltalálja a macskát.Megpróbál kinyitni egy másik ajtót.Épp azt amelyik a hajó hátuljához van közel.Szerencséje van.Pont ott van eltörve a hajó.Így ki tud rajta mászni.Elkezd futni minél távolabb a hajótól.De mielőtt túl messzire érhetne az óra 12-őt ver.Minden elkezd homályosodni.Újra a hajón találja magát.*
-Ez hogy lehet?Újból a hajón vagyok.*Mondja Fange a falaknak,de azok nem válaszolnak.*
*Mivel a falak nem válaszolnak úgy dönt hogy túlélőket keres mielőtt újból lezuhanna a hajó.Elindul a hajó orrába.Belép egy nagy terembe.De ekkor a hajóba csap a villám.Fangenak sietnie kell mert hamarosan lezuhan a hajó.Ebben a teremben dobozok vannak.Fange kinyitja az egyiket.De az üres.*
-Miért van egy üres doboz egy repülő hajón?*Kérdi Fange,de megint nincs senki aki válaszolhatna.*
*Mielőtt Fange tovább indulhatna a hajó megint függőleges zuhanásba kezd.Fange a hajó orra felé lévő falnak esik.Újból az ajtó kinyitásán fáradozik de ismét sikertelenül.A hajó újból földbe csapódik.Fangen újabb karcolások lettek.Így már elég sok volt rajta úgy hogy eléggé fájt neki.Megpróbál a hajó hátuljába jutni.Ismét ott áll ahol a hajó ketté tört.Itt van egy ajtó ami a hajó végéhez vezet Fange megpróbálja kinyitni.De mikor kinyitná az óra 12-őt ver.Fange ismét ugyanabban a szobában van mint először.*
-Már megint kezdődik.Mi lehet ez?Időhurok?*Mondja egyre idegesebben.*
*Megpróbál eljutni a hajó farába,mert onnan esik ki mindig az óra.Ha a hajó farába van akkor az órát kell megtalálni,és azzal kell valamit csinálni.Így elindul a hajó fara felé,útközben végre találkozik valakivel.Azzal az emberrel akit ő mentett ki délután a hajóból.Elég rossz bőrben volt.Oda futott hozzá.Megnézte a pulzusát.Volt neki,bár elég lassú volt.Hirtelen belecsapott a villám a hajóba.Fange felkapta az embert és a hajó orra felé lévő falhoz vitte hogy kisebbek legyenek a sérülései.Itt megpróbált beszélni vele.*
-Mi a neved?Mi óta vagy itt?*Kérdi Fange az embertől.De sajnos elég egyoldalú volt a beszélgetés.*

*A léghajó kényszer utasai már számtalan alkalommal voltak kénytelenek átélni a légikatasztrófát. Szerencséjükre azonban eddig senkinek nem esett komolyabb baja. Leszámítva talán azt az idegi állapotot, mely néhányuknál szinte az őrületbe csap át tehetetlenségük miatt. De a fémesen csillogó hajó újra bezuhan a sikátorba, s a túlélők újra kimenekülnek. Aztán az óra mutatója a tizenkettesre ugrik, s Evolyran városának helyét újra a villámló felhők veszik át. És ez így megy már legalább huszadjára. Azonban minden egyes alkalommal gyanúsan szembeötlő lesz valami az időhurok foglyainak. Egy idő után felfigyelnek arra, hogy az órán, és a hajó zuhanásán kívül még valami ismétlődően történik. Mégpedig annak a szőke férfinak a szavai, és mozzanatai, ki már kezdetektől fogva velük kanyarog az idő fogságában. Végül mindenkiben kérdőjelként fogalmazódik meg egy kérdés: Miért emlékeznek ők a történtekre, s miért nem emlékszik Nibelon. Ez a gondolat egyre csak gyökeret ver a többi utas fejében, s a végén már idegesítővé válik számukra Nibelon önnönmagának örökös ismétlése.
De a hajó újra a sikátorba zuhan, farrésze letörik, s egy óra zuhan ki belőle. Némi csattogással, s bimbammolással övezve hajtott végre kényszerleszállást a tárgy, mely útjából virnyákolva ugrott félre egy nyeszlett házi macska. Aztán az óra többé nem mozdult, s csak feküdt egy kupacnyi szemét kellős közepén.
De most gyorsak a túlélők, s egyikük sikeresen megkaparintja az órát, mielőtt annak mutatója újra a tizenkettesre ugrana. Ez változást idéz elő, s az óra immár a túlélő kis csapat markában kerül vissza az időben abba a helyiségbe hová minden alkalommal érkeznek a hajó fogjai. De most senki nem szól semmit. Ideges arckifejezéssel várják Nibelon örökös ismétlődését. Hiszen már egyiküknek sincs kedve újra a szőke férfival bolyongani a hajón, ráadásul teljesen értelmetlenül, hiszen úgyis minden kezdődik elölről, amint megmozdul az óra mutója. Így hát senki nem is óhajtja ezentúl követni Nibelont. Makacs, s ideges érzés uralja el a jelenlévők elméjét, kik gyanakvón méregetik Nibelont.
S a hatalmas, fém testű léghajó immár sokadjára tart a viharfelhők felé, melyek alig fél órányi távolságra vannak.*

//Az órát Isqua Fangë szerzi meg! Mostantól senki ne jusson el a hszében a zuhanásig. A hajó a viharfelhő felé halad!//

*Oda lépett az egyik ablakhoz. Tekintete a távolba veszett, ahol jókora kiterjedésű felhőt látott. Kifejezéstelen szemei vissza tükrözték az égi villámok látványát. Végül elszakította tekintetét róla, és társaihoz fordult.*
- Azt hiszem, valahol a Belhan tenger fölött lehetünk. És az a felleg, ami felé haladunk, nem valami bíztató.
*A hatás kedvéért, még karját is kinyújtotta arra, hogy mutató ujjával az említett égi képződményre mutathasson.*
- Van valaki, aki ért a tudományokhoz?
*Jókedvűen vigyorogni kezdett.*
- Nincs? Akkor annyink van...
*És közömbös képpel indult el a vele szemben lévő kijárat felé, amely valószínüleg egy másik helyiségbe vezet.*
- Jöjjön velem, aki akar, és aki nem szeretne egy helyben gubbasztva kinyúlni! *vetette oda a többieknek útban az ajtóhoz*

*Az ember nem válaszolt,és a hajó ismét lezuhant.Fangë tudja hogy nincs ideje elfutni,nincs ideje a hajó hátuljába kerülni.Úgy hogy nem maradt más ötlete mint hogy az óráért rohan.El is indult,amikor odaért felvette a szemét kupac tetejéről.Az óra 12-őt ütött és újból minden elkezdett halványulni.Újra a viharfelhő felé tartottak.De ezúttal Fangë nem volt egyedül.Itt volt a tündér akit még akkor látott amikor a hajó először zuhant le.Neki volt a kezében az óra.Itt volt az a furcsa szőke hajú fickó,és még egy lány.Fangë kezében tartotta az órát.Csönd volt.A szőke hajú ember kinézett az ablakon és elkezdte a szövegét.Majd kiment az egyik ajtón és eltűnt.Újra csönd volt.Fangë úgy dönt hogy megtöri.*
-Először is bemutatkozom.A nevem Isqua Fangë.Valaki tudja mi folyik itt?Mert én csak annyit tudok hogy egy idő hurokban vagyunk.*Mondja Fangë,kezében szorítja az órát.*
-Lehet hogy az órával kéne valamit csinálni.Visszáb kéne állítani vagy valami ilyesmi.*Elkezdi vizsgálgatni az órát.*

*Ahogy másodjára repültek, Erri nagyon mérges volt. De legalább annak tudott örülni, hogy eddig senkinek nem történt semmi komolyabb baja. Még. Ugyanis megiont csak következett a zuhanás és az óra kiesése, majd a kattanás és aztán újból a fedélzeten találták magukat. Ez a dolgo még jó párszor lejátszódott. Errinaya persze mindezek alatt egyetlen karcolást sem szenvedett a levegőben repkedve. Mindössze már nagyon fáradtak voltak a szárnyai. ~Ez nem lehet igaz! Akármit is csinálunk, visszakerülünk erre a tákolmányra, ami még mindig nem tudom, hogyan repül! És ráadásul ez a fickó is.....~ Ekkor felsikkantott. Odarebbent Szépség mellé, aki a kezét fogta egy nagy ütést követően, majd így szólt.*
-Szépség....Szépség....ez a fickó...folytonosan ismételgeti a szavait. Csak mi emlékszünk a történtekre? Mert nagyon úgy néz ki, hogy ő nem..csak ő nem. Mindenki háborog már és több sebből vérzik. Ha így folytatódnak a dolgok, akkor nekünk végünk lesz! Jobban mondva nektek...én jól bírom a gyűrődést, hisz én a levegőben repkedve nem csapódok zuhanáskor a falnak. De ti...nagyon rossz nézni, hogy újra meg újra ugynaz történik és semmit sem tudunk tenni.
*Ekkor kinézett az ablakon. A viharfelhő felé tartottak éppen. ~Mi a ménkű...? Már rég le kellett volan zuhannunk! Nem mintha akarnám....de ez furcsa. Az sem jó, ha itt maradunk és folytonosan a vihar felé haladunk. Bár lehet, hogy csak az érzékeim csalnak meg engem.~ Mondta magában. Azzal Szépség vállára repülve szúrós szemmel figyelte, ahogyna egy alak odalép a szőke fickóhoz és beszélni kezd hozzá. Erri nem hallott sajnos semmit sem, így megbökdöste Szépséget.*
-Hé! Odareppenek és kihallgatom őket! Hátha valami fontos dologról is szó esik.
*Azzal már ott sem volt. Odarepült a szőke és Isqua közelébe és elbújt az egyik kiálló fémlemez mögé. Onnan tisztán hallotta a beszélgetést, ami még csak abból állt, hogy Isqua vázolta a tényeket. Erri ügyesen meglapulva hallgatózott nagy fülekkel, miközben a tömeg is lassan a két beszélgető felé fordult. ~Remélem, hogy sikerül valahogy rájönnünk, hogyan is szabadulhatnánk meg! És azt hiszem, hogy ehhez a szőke fickónak is köze lesz.....és talán az órának is.~ Újból végigmérte a tőle alig pár méterre lévő tárgyat, de nem talált rajta ilyenmessziről semmi különöset. ~De nem véletlenül üt mindig tizenkettőt.....és ez az időhurok is elég gyanús dolog. Nem tudom, mi az, de biztosan emiatt történik minden újból és újból.~ Megvakarta kicsi fejecskéjét, majd tovább hallgatózott.*

*A fejét csóválva közelebb lépett a repülő szerkezethez. Ahogy az előbb már vagy huszadjára lezuhant, ismét csak a nagy csörömpölés, a fém sikolya és a zúzódó kő és fa nyikorgása hallatszott. A karjaiban tartott macska felborzolta a szőrét és dühös fújtatással kiugrott Valeria öleléséből. Aztán hullott az óraszerű valami, elkezdett bimbammolni, és megint kezdődött az a különös dolog. Valeria közelebb lépett és már-már megérintette az építmény testét. Közben látta, hogy a másik oldalon egy tünde észvesztő gyorsasággal felkapja az órát. Bólintott egyet az elf felé, hiszen fontosnak tűnt az óra, de a saját figyelme ismét a hajóra irányult. Valahonnan ismerős volt a számára. De ha látta volna már, biztosan emlékezne. Óvatosan megérintette a fémet: lüktető langyossága egy pillanatra el is kábította az érzékeit, így történhetett meg az, hogy nem lépett hátra időben. A következő minutumban már csak azt látta, hogy a szerkezet testével egyidejűleg az ő teste is halványulni kezd. Remegőssé, szinte légneművé váltak a körvonalai, majd érezte azt az erőt, ami feltartóztathatatlanul magába szippantotta. Utolsó csodálkozó pillantásával felnézett a repülő hajó fedélzetére. Az ott álló férfi szemei szinte hívogatták őt: mintha valami agyagtalan és hangtalan parancsolónak engedelmeskedett volna, lehunyta a szemét.
A következő lélegzetvételnél már a hajó fedélzetén volt. Csodálkozva, s egyszersmind kíváncsian fürkészte a környezetét. Ott volt az előbbi elf harcos az órával. Valeria látta, hogy hatalmas elszántséggal vizsgálgatja az időmérőt, de mivel a nőt más érdekelte, el is vette róla a tekintetét.*
~Ha egy elf elkezd a problémával foglalkozni, közel a megoldás. Ha ugyan addig agyon nem nyom minket ez a korhatag alkotmány.~
*A hajó elkezdett újra vészesen imbolyogni, így Valeria egy könnyed szökelléssel a fedélzeti korláthoz ugrott, hogy megfogódzzék. Egy színes villanással elrepült mellette a tündér, aki kétségbeesetten beszélt egy, a karját láthatóan fájlaló lányhoz.*
~Nagyon szépek és nagyon fiatalok. nem így kellene bevégezniük. Bár, ahogy most látom, ez az egész addig folytatódik, míg palacsintává nem lapít minket a hajó. Vagy kizuhanva belőle szörnyethalunk Evolyran főterének kövein.~
*Valeria egyre csak törte a fejét és tekintetével a hosszú, világos hajú férfit kereste, akinek a szeme idevonzotta őt. Amikor meglátta a tündével beszélgető férfit, követte a tündért, aki közelebb repült hozzájuk. Már hallotta a hangját is, amint gunyorosan kiejtette a száján, hogy nem sok van már nekik hátra, ha nincs köztük olyan, aki értene a tudományokhoz. Egy villanásnyi időre elkapta a pillantását és ismét beleborzongott az érzésbe. Mintha abban a percben megszűnt volna Valeriaként létezni. Egy volt a föld teremtményei közül, játékszereként az istenek akaratának. A feneketlen és végtelen szempár lebénította és a nőt megérintette az idő. Valeria ismerte az időt, hiszen jópár évszázadot végigélt már, csendes, szinte kolostori visszavonultságban. Mielőtt azonban teljesen rabjává vált volna a pillanatnak, hirtelen visszakerült a hajóra s a saját testébe. A férfi gunyorosan, sőt, nermtörődöm vidámsággal ecsetelte, hogy a vihar szeme felé tartanak, és bizony nem ártana tenni valamit, mielőtt bekövetkezik a vég. A nő egy pillantást vetett a még mindig az órával bajlódó és hangosan gondolkodó elfre, majd követte a férfit. Közben a fejében lágy, távoli dobszóként visszhangzott a neve: NIbelon.*
~ Nibelon... Valahol már hallottam ezt... Biztosan rájövök, csak kellene még egy kis idő. De ha ilyen ütemben haladunk a viharba, a következő zuhanást nmár csak holmi aprófába kapaszkodva éljük át... Na igen, nem tartozott az életcéljaim közé, hogy szélkakas legyek a Fehér Vadkan tetején.~
*Elkezdte szaporázni a léptei, és loholt a biztosan mozgó férfi után. Jobban mondva csúszkált és minden útba eső, szilárdnak tűnő tárgyban megkapaszkodott. A fejében pedig záporoztak a gondolatok.*
~Hogy az a! Száguldunk a vihar felé egy időhurokban, de nincs idő arra, hogy valaki tegyen is valamit. És itt van ez a különös szerzet, Nibelon, akit látszólag nem izgat mindez, Sőt, úgy tűnik, jót szórakozik rajta... milyen rossz vicc ez...~
*És akkor szinte megállt a számára az idő. Régesrégi versike jutott az eszébe, talán rajta kívül mindenki elfeledte már, ahogy az ősi istenek emlékéből is csak keveset őríz az elme. Csengő hangon szavalta, és szavai átjutottak a zúgó szélen is.*

-Időből készíti hálóját Nibelon,
századok és percek a szálai,
akármerre is járj, vándor, utadon,
Ő lát, s míg alszol, léted fátyolába
ősi mintáját, s varázsát szövi.-

*Nibelon megfordult és mindentudó tekintetét Valeriáéba fúrta. A nő lelke ismét megremegett. Nem csoda, hiszen hatalmas erővel nézett farkasszemet.*
-Azt hitted, elfelejtettünk? Vagy csak unatkoztál? Mondd, mióta játszod ezt a játékot? Sok kérdésem lenne még, de nyilvánvaló, hogy nem fogsz válaszolni. Egy isten azt tesz, amit akar.-
*Óvatosan a nyakához nyúlt, s levett a vékony ezüstláncról eg yapró kis holmit. nyitott tenyerébe téve körülnézett. A fedélzeten már a háta mögött volt az elf, a szép fiatal nő és az édes kis tündér.*
-Nagy uraság vendégei vagyunk. Ajánlom, köszönjük meg illő módon az előadást.-
*Ezzel megfordult, s egy kecses meghajlással NIbelon felé nyújtotta a tenyerét. A puha bőrön drágakőként csillogott egy kis homokóra. Valeria ezt már többszáz éve a nyakában hordta, hogy emlékeztesse őt a múló időre.*
-Köszöntelek téged Nibelon, Idő Ura.

*Amikor már azt hitte, hogy semmi meglepő nem érheti amellett, hogy folyton kénytelen átélni ugyanazokat az órákat újra, és újra, akkor egyszer csak egy ismeretlen elf nő keveredik fel a hajóra, na meg egy elf férfi, és máris minden a feje tetejére áll.
Szépség szólásra nyitott szájjal nézett egy ideig hol az elf nő tenyerén fekvő homokórára, hol a még most is kajánul vigyorgó állítólagos istenségre.*
~Méghogy isten... Elmentek ennek a nőnek otthonról? De még ha az is, honnan veszi a bátorságot ahhoz, hogy bolondot csináljon belőlünk?~
*Résnyire szűkült szemekkel, ellenségesen méregette Nibelont, majd nyitott szájából végre hang is jött ki, mikor az elf nő mellé lépve megszólalt.*
- Valóban az idő urához volna szerencsénk? Vagy csupán egy magát istennek hívő bolondhoz, kinek megadatott, hogy játszon az idő kusza szálaival?
*Ellenséges pillantásait ellenséges hang is kísérte, s hitetlen szemekkel meredt a rá pillantó férfira.*
- Ugyan miféle isten volna az, ki abban leli szórakozását, hogy ártatlanokat kínoz, vagy kerget halálba? *végig nézett a társaságon miközben tovább beszélt* - És most itt maradunk, egy lépést sem teszünk tovább! Lássuk, mennyire szórakoztató így a játék az idő urának.
*Azzal odébb sétált, s nem törődve a kint egyre hangosabbá váló vihar zajaival, a falnak támasztva hátát állt meg, s várakozón tekintett az idő urának acélkék szemeibe.*

*Nibelont, az idő teljhatalmú urát leleplezték. Nincs értelme hát a további tettetésnek. Nibelon arca komollyá válik, s kezében a semmiből jelenik meg egy fehér fényben izzó kard. A túlélők értetlen pillantásaitól övezve emeli meg kissé kardját, melynek markolatán ott pihen mindkét keze, aztán hirtelen a hajópadlóhoz érinti a penge hegyét. A fémek találkozásánál szikrák pattannak ezernyi irányba, aztán a hajó lassulni kezd, majd teljesen megáll. Semmi nem mozdul. Még a viharfelhőkből kitörő villámok is félúton megdermedve lógnak most a levegőben. Az a bizonyos villám pedig, amelyik oly sokszor taszította már mélybe ezt a léghajót, most a hajótestétől alig néhány milliméternyire állt meg, megfagyva az idő bűvöletében. A hajón lévőkön kívül minden megállt. Az idő vas foga mozdulatlanságra ítélt mindent.*
- Ez így már nem szórakoztat... *mondta csalódott ábrázattal Nibelon miközben kardját újra maga elé emelte. Most azonban csak megfordította, hogy a penge másik oldala válhasson láthatóvá. Ekkor mindent elborított a vakító fehér fény, s a következő pillanatban már nem volt léghajó, s nem volt a világ sem. A kalandok túlélői különös, számukra érthetetlen helyen találták magukat. Ez a hely az istenek világának küszöbe volt, hol az idő ura óvta, s irányította a végtelen időfolyamot.*

[You must be registered and logged in to see this image.]

//Nibelon utolsóként reagáljon!//

*Egészen fura dolgokról esett szó. Erri nem is értett meg mindent. Viszont annyit ki tudott hémozni, hogy az a szőke férfi valami istenség. Az Idő Ura....Nibelon névre hallgat. Ennyiben biztos volt, de a többi dolog kissé homályosnak tűnt. Az időhurok fogalma pedig teljesen. Értetlen arcot vágva reppent közelebb. Már mindenki a párbeszldet hallgatta, így nem kellett senkinek sem bujdosnia. ~Hogy nekem is pont ilyenkor kell városnézésre indulnom!~ Ekkor Szépség is bekapcsolódott a beszélgetésbe. És igen keményen szólt a dolgokról. Valószínűleg nem tetszhetett ez az Idő Urának és az sem, hogy már az emberek többsége rájött a turpisságras, ígyelőhúzott egy óriási kardot, amit hozzáérintett a padlóhoz. Szikrák és nagy fény tört elő, majd az idő megállt körülöttük. Csupán a léghajón tartózkodók tudtak mozogni, minden más állt. Erri homlokráncolva nézett először, de annyit fel tudott ő is fogni a kis tündéragyacskájával, hogy megállt körülöttük az idő és Nibelon most valami rosszra készül. Legalábbis valamire készül. Hogy rosszra, az nem biztos, de nem lehet tudni. Mindezek után...De ekkor ismét nagy fényáradat borított el mindent, s ennek következtében eltűnt minden körülük. Nem volt léghajó, sem szárazföld alattuk, se viharfelhő, se égbolt...egyszerűen semmi sem volt ott és egyszerre minden is. Különös érzés járta át a kis tündért. Úgy, ahogy mindenkit. ~Hol vagyok? Mit művelt ez az ember?~ Kérdezgette magában. Párszor körberepülte a tömeget, de nem látott sehol semmit sem. Nagyon furcsa érzés volt. ~Ennek az egésznek az a férfi az oka!~ Nyújtotta ki kezecskéjét az istenség felé. Így hát Errinaya felfújva magát Nibelon elé reppent és paprikavörösre változtatta színét, majd így kezdett el a férfival pörölni.*
-Na idefigyeljen, kedves Nibelon istenség! Ha maga ennyire szeretz szórakozni az idővel, akkor miért pont minket, egyszerű népeket választott az átverésére és a játékára. Vagy tudom is én, mi ez.... Inkább szórakozna a többi istennel! Na, az már mindjárt mókásabb lenne szerintem. És nagyobb kihívás is. Bár lehet, hogy ennél nem tud jobbat. És még erre mi is rájöttünk. Talán attól fél, hogy az isteneket nem tudná megviccelni? Mivel még mi is lelepleztük a kis titkát! Túl átlátható volt az egész egy idő után... Maga nem is egy isten. Csupán egy nagyobb hatalomhoz jutott csirkefogó! Nem is értem, hogy hogyan hihettünk magának először!
*Azzal kiadva magából mérgét odébb reppent, s immár kifújva magát kicsit halványabb árnyalatot vett fel, de még mindig élénk vörös és piros színekben pompázott. Szépség mellé repült, s leült a vállára, majd karba tett kezecskéit.*
-Ekkora egy sumákolót! Lehetetlen, hogy így szórakozik....mások "kínzásával". Már kimondani is egy szörnyűség. Undorító....
*Szúrós szemekkel nézett Nibelonra, ahogy azt társai is tették.*

*Fange az egyik pillanatban még az órát vizsgálgatja,a másikban meg kiderül hogy Nibelon egy isten.~Hát az biztos hogy elég furcsa fickó,de hogy isten lenne.Eléggé hihetetlen.De kitudja,bármi meglehet.~Így jártak a gondolatok Fange fejében.Miközben gondolkodott Nibelon kezében megjelent egy fehér fényben izzó kard.~Szóval tényleg isten?!~Majd a kard hegyét a padlóhoz érinti.Mindenfele szikrák repkednek,s mind onnan indul hol a két fém találkozik,a padló és a kard.~Lassulunk!~Minden megállt.Semmi sem mozdult a túlélőkön és Nibelonon kívül.~S még volt pofája azt mondani hogy nem szórakoztat.Milyen bolond ember az ki más kárán szórakozik.Sőt nem is ember hanem isten.~A kardot maga elé emelte.Úgy fordította hogy meglássuk a másik felét,de ekkor vakító fényesség töltötte meg a szobát.Fange becsukta a szemét,mikor kinyitotta egy furcsa helyen találta magát.Ez olyan furcsa hely volt hogy Fange fel sem bírta fogta.Itt minden furcsa volt.De legalább nem volt egyedül mert a többi túlélő is ott volt.*
-Valaki tudja hogy hol vagyunk.*Mondta bágyadt hangon.*

*Valeria komoly arccal nézett körül. Megilletődve szemlélte a kavargó ködöt és fényt. Amikor rájött, hogy ki is valójában a furcsa pillantású férfi, azt hitte, egyszerűen visszarepíti őket a sikátorba, és megy tovább, hogy újabb szórakozást eszeljen ki magának. Kicsit gondolkodott, mit is kellene tenni. Bár elfként igencsak járatos volt az udvarias viselkedés művészetében, azt sehol sem olvasta és senkitől nem hallotta, hogyan is kell viselkedni egy istenség jelenlétében.*
~Csak tudnám, miért hozott ide minket. Kíváncsi vagyok, előttünk hány halandó lába érintette ezt a helyet. Biztos vagyok benne, hogy ez valami különleges hely. Ha jobban körülnézek, látom, amint át-meg átszövi a levegőt a mágia, és érzem, amint a bőrömet, a hajam fürtjeit érinti...~
*A kis tündér mérges szavain jót mosolygott magában, mindamellett persze gondosan ügyelt arra, hogy arca mindvégig komoly maradjon. Egy istenség nagyon szeszélyes is lehet, és nem tanácsos megsérteni, akár egy óvatlan szóval sem.*
-Csillapodj, kedves. Nézz inkább körül. Itt vagyunk, valahol a halandók és az istenek világának a határán. Talán innen indult minden, ami most a földünkön lélegzik, s amiről a mítoszaink és legendáink szólnak.-
*Most, hogy megjött a hangja, kissé felbátorodott, és megszólította Nibelont.*
-Amikor először a szemedbe néztem, szinte éreztem a zsigereimben, hogy nem egy egyszerű halandó vagy. Mondd csak, mi célod volt velünk? És miért hoztál minket ide? Ez a hely az otthonod?-
*Amilyen hirtelen jött a bátorsága, olyan hamar el is illant.*
~Na persze, majd éppen egy kotnyeles tünde kérdéseire fog válaszolgatni! Dehát... végül is ő hozott minket ide, és abban biztos vagyok, hogy nem ok nélkül.~
*Valeria tekintete Isquára siklott, és megpillantotta a férfi kezében az órát.*
~Vajon mit tesz vele?~

*Nibelon kimért mozdulatokkal tette el kardját. Aztán acélkék szemeivel felmérte az előtte csoportosuló kis társaságot. Végül tekintete vissza siklott az elf nőre. Valeriához intézve szavait szólalt meg.*
- Ki gondolta volna, hogy éppen egy elf leplezi majd le az idő urát...
*Vetett egy futó pillantást a még most is dühödten őt fixáló méregzsák tündérre, majd elgondolkodva nézett Szépségre. Szája sarkában titokzatos félmosoly bújkált, amikor újra az egész társaságnak szentelte figyelmét.*
- A kérdések, na meg a találgatások további áradatát megelőzendő közlöm, hogy igen, valóban Nibelon vagyok, az idő ura. Eképpen istenség is. S hogy célom világossá váljon előttetek, hát elmondom, miért éppen rátok esett a választásom legújabb "szórakozásomhoz". *az utolsó szó kimondásakor jelentőségteljes, de egyben róvó pillantást küldött Valeria felé* - Azon egyszerű oknál fogva vagytok itt, hogy kideríthessem, melyikőtök a legmegfelelőbb választás arra, hogy az idő urát, s a többi istenséget is szolgálva magam mellé vegyem.
*Elhallgatott, majd a döbbent, és még most is értetlen arcot vágókat elnézegetve megszólalt.*
- És ne gondoljatok arra, hogy bármelyikőtök is képes innen megszökni. Hiszen ez itt az én birodalmam, s csak egy isten képes innen kiutat találni. *némi hatásszünet után széles vigyor jelent meg arcán, s úgy folytatta* - Csupán annyi lesz a dolgotok, hogy végre hajtotok egy feladatot. Egy feladatot, melyet hamarosan mind megtudtok.
*Kissé gonoszkásan vette újra szemügyre a többieket.*
- Egy teljes hetetek lesz rá, hogy eleget tegyetek az akaratomnak. Egy egész hét... Hét nap, mely eldönti, melyikőtöket köti ide a sorsa.
*Harsány nevetése fájón hangzott a különös, időn kívüli térben. Aztán arca komollyá vált, és egyik pillanatról a másikra semmivé vált Nibelon alakja a szemük előtt. De hangja még utoljára felharsant közöttük.*
- Még ma megtudjátok a feladatotokat!
*S azzal néma csend borult a csillagokkal hintett tájra. S a túlélők magukra maradtak.*

*Nibelon alakja elenyészett a csillagok fényében. Eztán a túlélők körül fehéren kezdett izzani a világ, s a következő pillanatban már ők sem voltak az istenek világának határán. Eltűnésüket követően, alig pár pillanattal újra megjelent Nibelon, s arcára költözött vigyora akkor is ott volt, mikor halkan megjegyezte azt, hogy:*-
- Az istenek urának akarata ez, s nekem sincs hozzá nagyobb kedvem, mint nekik!
*Szép lassan hátat fordított a fura világnak, s az előtte megjelenő fehéren izzó kapun belépve átlépett az istenek világának ezer színben pompázó mezejére.
A túlélők mind vissza kerültek a különös sikátorba, hol minden elkezdődött, s csodálkozva néztek szét, hogy vajon mit kereshetnek ott. Egyikük sem emlékezett a léghajóra, se Nibelonra az idő urára. Csak egy furcsa érzés dübörgött lekükben arról, hogy valami olyasmiben volt részük, miben földi lényeknek még sosem. De ez csak a puszta érzet volt, tudás nélkül.
Azonban az idő ura nem felejt, s isteni szemeit a kiválasztottakon tartja, hogy még ezen a napon feltűnjön előttük, s kiróhassa rájuk feladataikat, melyeknek úgy tehetnek eleget, hogy nem befolyásolják őket a Nibelontól hallottak, s a történtek. Hamarosan kiderül, ki lesz az idő urának szolgálója!*

//Köszike az eddigi részvételt. A továbbiakról PM megy mindenkinek.
Ja! A reagokat azért még játszátok ki!//

*Úgy tűnt, hogy Nibelont nem nagyon hatottta meg Erri kis "beszéde". Ez eléggé felpaprikázta a tündérkét, de végül mégsem szólt semmit sem, mert közben többen is beszélni kezdtek és így csak hangzavar lett volna az egészből. ~Fránya istenek...azt hiszik, hogy bármit megtehetnek! Vagyis....nem kéne így szórakozni velünk!~ Morgott magában. Közben Nibelon is szólásra nyitotta száját, s választ adott a sok kérdésre. Errinaya karba tett kézzel figyelte mindvégig az istent, miközben körbe-körbe repkedett körülötte. Mikor befejezte a beszldet, a tündér csípőre tette a kezét és így szólt.*
-Én biztosan nem fogok szolgálni egy ilyen kelekótya istenséget! Főleg nem a pereputtyát! Ezt el is felejtheted! Szóval most vigyél haza, de rögvest, különben nem állok jót magamért!
*Tisztában volt azzal, hogy innen elszökni nem tud. Viszont nagyon is jól esett neki a Nibelonnal való perlekedés. És legalább így közölni tudta abbéli szándékát, hogy mindannyian hazavágynak, kik idekerültek Nibelon "szórakozásának" okából. Ekkor Erri felkapta a fejét.*
-Hogy feladatot? Na hiszen....mgé feladatot is oldjak meg neki. Inkább hagyna békén és engedne haza!
*Ezeket már csak úgy maga elé mondta, nem az isntenségnek szánta. Valójában kissé félt mrá attól, hogy megbünteti Nibelon és vén öregasszonnyá változtatja. ~Pfuj...hogyisne! Inkább csnedben maradok, csak maradjak ilyen kis szép.~ *
-Na jól van. Megcsinálom azt a feladatot, de csak ha utána békén hagysz!
*Azzal tovább figyelte a hátat fordító istent, aki szép lassan eltűnt szemei elől. ~Mi a fene...?~ Hatalmas fényáradat jelent meg, s hirteéen eltűnt minden. Nem voltak már az istenek világában. Ekkor Nibelon ismét megjelent. Még mondott valamit,a ztán hátat fordított és eltűnt valami csillogó kapuféleségben. Erri csak annyit vett észre a következőkből, hogy ismét abbana bizonyos sikátorban van. Többre nem emlékezett. Sem a léghajóra, sem Nibelonra. Egyszerűen semmire. Csak azt tudta, hogy itt van Evolyran városában egy sikátorban. ~Mi történt? Mit keresek itt?~ Tette fel a kérdést magának. Valami különös érzés járta át testét. Nem tudta, mi történt, de érezte, hogy valami rendkívüi. Viszont nem tudta, hogy mi.
Körülnézett, de a többi ember nem igazán volt ismerős számára. Senki sem. Vagyis egy kissé az egyik szőke lány. De csak nagyon halványan. Így hát Erri megvonta a vállát, s zsörtölődve megindult az egyik utcában, hogy visszatérjen ideiglenes szállására.*

//Köszönjük a mesélést! Very Happy

Nagyon klassz volt! Várjuk a privátokat! Very Happy

//

*Nibelon elmondta hogy miért vannak itt.~Szóval azért vagyunk mert az isteneknek kell egy szolga?Mire az nekik?Hiszen mindent megtudnak adni maguknak.~Majd Nibelon folytatta beszédét.~Még próbákat is ki kell állni?~Ezután Nibelon mondott még egy mondatot és eltűnt.Fangë újra a sikátorban találta magát.Amikor megjelent előttük Nibelon,mondott még egy mondatot,és belépett egy fehéren izzó kapuba.~Fura egy isten ez a...~Fangë állt egy helyben.Rajta kívül még volt ott egy tündér,egy lány és egy elf.Ismerősnek tűntek de egyiket sem ismerte.Mintha most látta volna őket először,de egy furcsa érzés jött rá.Ami azt súgta neki hogy ismeri őket,de nem merte megszólítani a többieket.Fangënak eszébe jutott a gondolata.~Mire mondtam azt hogy fura egy isten ez a?Ez a?Nem tudom.~Amikor ezek a gondolatok jártak a fejében megint elfogta az a fura érzés,de most nem tudta hogy miért.Fangë még mindig az utcán állt,bal keze úgy volt mintha tartott volna benne valamit.Megnézte,de semmit sem talált,és újra a furcsa érzés.~Mi ez a furcsa érzés?Olyan mintha valamit elfelejtettem volna,de még is emlékszem rá,vagy éppen nem emlékszem.Na de ha sokat gondolkodom ezen megfájdul a fejem.~Ami meg is történt.Mivel kezdett hideg lenni és a feje is fájt úgy döntött hogy keres egy fogadót és megszáll estére,mint ahogy tervezte.El is indult a hold fényes éjszakába...*

//Kösz a mesét Very Happy

!Többit priviben Smile

.//

*Valeria elgondolkodott Nibelon szavai és szúrós pillantásai nyomán.*
~Nem is tudtak volna vegyesebb társaságot összehozni. Két elf, egy sárkánylovas és egy tündér. S mindez azért, hogy Nibelonnal maradva szolgálja az isteneket. Még a végén az a valaki is istenség lesz... Nem mondom, tényleg furcsa egy hecc.~
*Kutatva nézett körül a társaságon, vajon ki lesz a megfelelő "alanya" az istenek tervének.*
~Isqua, aki bátran viselkedik és tiszta szívvel fordul a dolgok felé. Elf, és tudja jól, mivel tartozik az isteneknek... Jó választás lehet, bár kissé sablonos... Az ilyenek dolga lenn az anyagi világban van... Vagy itt van a kis tündér. Nem mondom, szép kis kavarodás lenne, ha őt választanák. Amennyire szókimondó, nem tartom lehetetlennek, hogy viták sorozatát indítaná el az Égi Országban. Végül is... vicces volna mindenképpen. És nem neki való, hiszen amennyire szimpatizál Nibelonnal... Azért szívesen megnézném, ahogy az Idő Urának idegeit trenírozza.~
*Erre a gondolatra akaratlanul is elmosolyodott, és Nibelon felé kapva a pillantását kissé összerezzent. Meg volt győződve arról, hogy Nibelon pontosan látta a gondolatait. Félve emelte a tekintetét az istenség felé, és amikor megpillantotta a parányi szikrákat a szemében, már tudta: nem az égi hajó furcsa balesete jelentette a szórakozást neki, hanem az előbbi bejelentés; azon mulatott, ki hogy reagál a szavaira. És természetesen látta a gondolataikat, érzéseiket. Egy istenségnek ez nem jelent különösebb gondot. Valeria ekkor már pontosan tudta, mit vár el tőle Nibelon, legalábbis úgy érezte, hogy tudja. Komolyan bólintott egyet felé és egy tündétől igen szokatlan módon ismét meghajolt. A következő gondolatával megszólította egyenesen Nibelont, tudva, hogy az Idő Ura meghallgatja őt.*
~Egyszer majd tudatjátok velünk, hogy miért kell szolgáló. Addig a mi dolgunk az, hogy emlékezzünk, és beszéljünk erről, ugye? Ezért téged jelöltek ki erre a feladatra... a te segítségeddel és hatalmaddal a történetből legenda lesz, amely majd mítosszá változik... S talán ez azt is jelentheti, hogy a közelgő háborút a ti segítségetekkel vívjuk majd, s ehhez kell az áldozat a részünkről. Elveszitek egyikünket, hogy aztán legendává válva vezesse népünket...~
*Kissé túlszaladtak gondolatai a jelen pillanaton, így aztán lehunyta a szemét, magában elbúcsúzott Nibelontól, és megköszönte neki a történteket. Ismét végignézett a társain, s a szemét Kicsi Szépségen nyugtatva hangosan megszólalt.*
-Várom a feladatot.-
*Figyelmesen körbehordozta tekintetét a tájon, hogy majd évek múlva is emlékezzen minden egyes kis részletre, aztán várta, hogy visszaessen a jelenbe. Amikor a sikátorban találta magát, szinte erőt vett rajta a mélabú. Tudta, hogy kivételes kegy jutott neki. És azt is érezte, hogy soha többé nem láthatja újra azt a helyet.*

*Szépség rosszalló tekintettel figyelte Nibelont, aztán egyszer csak eltűnt az idő ura, s mire ő észbe kapott máris egy sikátorban állt. Értetlen, s gyanakvón összehúzott szemekkel fürkészte a körülötte téblábolókat, kik mintha derengtek volna neki valahonnan, de az istennek sem bírt ráőjönni, hol láthatta őket korábban. Aztán egy roppant izgága kis tündérre figyelt el, s furcsa mód még érzett is valami érthetetlen rokonszenvet iránta, de akkor a tündérke fogta magát, és elillant szemei elől. Végül Szépség is megfordult, s sietősen távozott a helyszínről, hiszen a városhatáron már várja sárkánya, hogy küldetésüknek eleget tehessenek.*

//Én is köszike a játékot... Várom a folytatást. Smile

//

*Még most is azon mulatott magában, hogy a lány azt hitte, ő myrte. Aztán kénytelen volt felvilágosítani arról, hogy ő csupán egy myrtének a felesége, és egyébként az elfek népéhez tartozik. Köztük is az éjtündékhez. Aztán a hátralévő utat némi ismerkedő beszélgetés kíséretében tették meg. Így Casve megtudhatta, hogy Hiswa a myrte mester felesége, s van két gyermeke, kik ikrek, s talán a világ legnagyobb csínytevő porontyai. Majd elérve a várost, az ember lány nem győzte kapkodni fejét a sok érdekesség láttán. Hiswának már nem volt újdonság az utcai piacon hemzsegő emberek, és egyéb népek hada. De az is már szokásos látvánnyá vált számára, ahogy a városi járőrök elbaktatnak lova mellett, az utcákon, meg a sikátorokban gyerekek hancúroztak, a pékségből inycsiklandozó illatok szálltak ki, s megannyi üzletféleség kínálta izgalmasabbnál izgalmasabb portékáit. Aztán a nő meglátta a fogadót, mit éppen keresnek.*
- Arról a fogadóról beszéltem. Isteni a kacsapecsenyéjük... Bár az én népem nem igazán értékeli a húsevést. *vidám kacaja végig gyöngyözött a házak falain, majd elérve a sikátorig elhalt* - Percek kérdése, és degeszre tömhetjük a hasunkat.
*Mondta az elf, igyekezve túlkiabálni a nyüzsgést körülöttük.
- Egyébként most van a piaci nap is, és ilyenkor istentelenül nyüzsi a hely...

*Casve figyelmesen hallgatta Hiswát, amint mesélt magáról és családjáról útközben. Elmosolyodott, hogy azt hitte Myrte. Megesik az ilyen tévedés. Aztán beértek a városba. Casve azt sem tudta, hova kapja a fejét. Még nem látott soha ilyen sok embert egyszerre. Nézte a házakat, nézte a gyerekeket ahogy játszanak, és nézte az eladókat és vásárlókat. Hallgatta mit mondanak, persze, mikor Hiswa beszélt, rá figyelt. Az illat is jó volt. De elég idegennek érezte itt magát. Nem ide tartozik. De azt is tudja, hogy volt már ilyenben része. De hogy mikor, azt már nem tudta volna megmondani.*
~Talán a múltamban voltam már városban. Hihetetlen a látvány! De sok furcsa lény van itt. Mennyi félék!~
*Csak ámuldozott össze-vissza. Ránézett a mutatott fogadóra, a kacsapecsenyére pedig megindult a nyálelválasztása. *
-De jó! Kacsapecsenye! Nagyon szeretem, és csak nagyon ritkán tudok ilyet enni.-
*Hát persze. Hisz azt el kell kapni, ki kell tollazni, meg kell sütni tűzön, tehát hosszadalmas munka. Nem mintha lusta volna a mi kis Casvénk, de inkább marad a nyuszinál és a madártojásoknál. Na meg persze a gyümölcsöknél, azok közül is leginkább a baracknál.*
-Alig várom, hogy beérjünk!- *Kiabálta, hogy hallhassa Hiswa.*

*Tegnap egész késő estig kereste húgát, de semmit nem haladt előre. Fáradtan ébredt a reggel, de hát azért felkelni, csak fel kell.*
~Minden nap egy új esély.~ *Hát az. És minden nap új reményt is ad. Hát Declan elment a piacra, ott elég sok ember van, talán megtudhat valakitől valamit. El is ment, és egyszer csak odaért. Nem volt sok mindenki itt. Csak pár bámészkodó volt. A piac viszont teljesen nyitva volt. Declan sok érdekességet láthatott. Gyönyörűen megformált cserépedényeket, díszesre hímzett ruhákat, mindenféle háztartási eszközöket, és harcászati eszközöket is. Na igen. Természetesen az utóbbi fogta meg a férfit, és jó hosszú ideig nézelődött. Persze volt rögtön, amibe beleszeretett és meg akarta venni, de azzal kicsit később foglalkozott. Nézett gyönyörű kardokat, dárdákat, páncélokat és persze tőröket. De aztán csak eljött az az idő, hogy azt a gyönyörű tőrt, a kiszemelt fegyvert nézegesse.*
-Khrmmm.- *Hát igen, egy kis torok köszörülés.*
~Hogy mennyi?~ *Jól van, jól van. Az egy dolog, hogy drága volt, de nem mintha a pénzzel lett volna nagy gondja. Ugyanis tudni illik egy gazdag ficsúrról van szó, csak a gond az, hogy félre tett nagyon sok aranyat és ezüstöt a hazafelé vezető útra, és persze arra számít, hogy most már Casve is vele megy. Így nem volt nagy kedve a saját pénzét használnia. Amúgy is jól eldugta, hogy tényleg ne használjon most már többet belőle. Így kénytelen volt ott hagyni.*
-Sajnálom, de nem tudom megvenni!- *Majd sarkon fordult.*

*És sétálgatott, nézelődött tovább. Viszont azt meghallotta, hogy két férfi mit beszélget egymással.*
-Hallottad? Egy idióta hitt a mondának és elment az északi falhoz kincset kutatni. Hahaha! Tudod mi lett a vége...? Hát persze! Az ég világon nem talált semmit! *Aztán haladtak tovább.*
~Hmm... monda...kincs? Na ha azt megtalálnám... Haha... hát igen. Legyünk mi is egy kicsit "idióták"!~ *Na uccu neki, el is indult, hogy elmenjen az északi falhoz. Végre ott volt a falnál. Ácsingózott, nézelődött. Pár ember jól meg nézte őt, mit bénázik annál a falnál. Egy susmust meg is hallott.*
-Na, tuti, hogy ez is azért van itt. Hihi...
-Hahaha!-
~Na majd akkor röhögjetek, ha tényleg megtalálom! Egy próbát megér, nem?~
*Egy próbát igen. De akárhogy nézelődött, kutogatot, hát a legnagyobb könyörgésére sem találta meg a kincseket!*
~Na jó! Gondolkodjunk logikusan. ÉN... ha király lettem volna. És ide lett volna kedvem rejteni egy kis kincset, mégis, hogy dugtam volna el? És nyilvánvalóan lett volna kedvem valamikor érte menni, tehát... biztos, hogy el lehet oda jutni.~

*Nagy gondolkodás közepett hát igen, egy kicsit császkált ide, császkált oda. El is hagyta a falat és egy sziklásabb területre ért. Hát nagy gondolkodásában le is ült egy sziklára. Na de nem akármilyenre, hanem egy szúrósra. Declan felugrott.*
-Mi a fene? Aú! Ez fájt!-
*És dühében belerúgott a szikla tövébe. Nagy robaj és földrengés történt. Szerencsére senki nem volt a közelben, így nem láthatták Declan bénázását. Hát a férfi forgolódott mindenfelé, hogy mégis, mi ez a zaj, de aztán egy arra repülő madár csak annyit látott, hogy Declan egyszer csak volt, és most nincs. Igen. Declan alatt megnyílt a föld és a drága abba szépen beleesett. Fenékre esett.*

-Na! Ezt is jól megcsináltam? Az ég nem akar rám szakadni?- *Felállt. Nem esett nagyot, ha lábujjhegyre áltt, ki is tudott nézni a "gödörből". Ki is lesett. Senki nem volt a közelben. Hát előre nézett és látott egy folyosót.*
-Csak nem a kincshez vezető út? Édi kis barlang!- *Elindult. Elég sokat kellett gyalogolni, bár annyi bizonyos, hogy nagyon kanyargós volt az út. Biztos, hogy a faltól el, és a fal felé is vitte az alagút Declant. Kicsit már unta is ezt a sok járkálást. De egyszer csak meglátott egy falat.*
-Biztosan a vár fala. A kő ugyanolyan... és hát ahogy próbáltam figyelni az utat, most kb. a falnál lehetek.-
*De semmi. Declan nézett jobbra, nézett balra. Zsákutca.*
-Mi a fra...? Csak van valami megoldás. Vagy már elvitték volna a kincset? De... Nem értem. Minek van a hosszú folyosó, ha semmi más nem védi a kincset. Ennyi erővel a kincset a folyosó elé is berakhatták volna. De ha van itt valami kallantyú...?- *És elkezdett tapogatózni a falon. Megnyomogatta a köveket, és most lásson csodát a madár... Na jó. Az nem repül be ide... Na akkor elég, ha csak Declan lát csodát. Igen. Az egyik kő benyomult és a fal megnyílt, akár egy ajtó. Betekintett Declan, és hát egy halomnyi kincset talált. Bement. Csapda nem volt sehol. Volt három ládányi arany. Négy ládányi ezüst. Akkor mindenféle díszek, ruhák, ékszerek. Az ékszerek többet érnek mint a ládák. Talált is egy gyönyörű gyűrűt. Öm... két gyönyörű gyűrűt. Előszerzett egy láncot is, és a két gyűrűt belefűzte, majd a nyakába vette.*
~Egy gyűrű Casvének. Egy pedig... hát... ha esetleg egy nő megdobogtatja a szívemet...~ *Bár, egyik gyűrűnek sem volt 50% esélye sem, hogy átkerül a megfelelő nőhöz. De a remény hal meg utoljára. Na, egy arannyal teli ládát kihúzott a fal mögé. Amint kilépett. a falajtó újra bezárult. Szépen elkezdte cipelni, inkább tolni, a ládát maga előtt. Végre elérte a folyosó végét. Kikukkantott, és mikor látta, hogy az égvilágon senki nincs a közelben, megnyugodott. De a madár észrevette és ijedtében le... hát...lepecsételte Declan vállát.*

-Na ez meg!!!- *Mindegy. Igyekezett nem ezzel foglalkozni. Kimászott, majd a láda után nyúlt. Hát... elég nehéz volt kihoznia a gödörből a ládát, de jó idő múlva végül is sikerült. Ez a lényeg. Declan megint körbenézett.*
~Senki. Naccerűűű!~
*Majd szépen elcipelte a szállására. Már senkit nem érdekelte a ládát szállító ember, hisz mindenkinek van ekkora ládája tele mindennel. Inkább csak az a fehér pecsét volt feltűnő a férfi vállán. Végre Declan megérkezett és egy kis segítséget szerezve, felcipelte a szobájába. Majd átvette a fölsejét. Belenyúlt a ládába, és ki vett belőle jó sok aranyat. Majd lement és elment a piacra újra. Császkálgat és végül megtalálja a fegyveres bódét.*
-Megveszem ezt a tőrt.- *És már nyújtotta is a zsák aranyat. A bódés kicsit furcsán nézett rá.*
-Mi van? Már meg tudja venni? Csak nem megtalálta a titkos kincset? *Kérdezte nevetve és persze úgy, mint egy költői kérdést. Declan persze erre így válaszolt.*
-Naná!- *Aztán elment. A bódés azóta is csak olyan jó viccnek gondolja a férfi válaszát. Persze Declan pedig nagyban örül a fejének és a pengének is. (Csak nehogy a penge örüljön Declan fejének.)

//Szintemelő elfogadva! Declan szintet léphet!
Orin nagyúr//

//Ember harcosok 1. szintlépő feladata: Az új fegyver (részfeladat)//

-Végre a városban!-
~Ide is elérkeztél Akira! Először is irány a vásár,azt mondják ott mindent megtalál az ember.~
*Mire beérkezett, zsúfolásig tele volt a főtér. Nagy zaj, árusok és vevők vitája hangzott mindenhonnan. Akira kicsit kedvtelenül járt a boltok mellett, de azért mégsem ment el.*
-Ha már eljöttem, körbenézek!-
~Tehát itt nagyából szét vannak választva az egyes árufajták. Itt gyümölcsök, zöldségek, ott húsfélék, arra pedig konyhai dolgok.
*Elment a gyümölcsös mellett és vett némi almát meg szőlőt.*
--Hát, kaját is kéne venni.....-* de rossz felé haladt a pékséghez, túljutott a gyümölcsárusokon, és beért a fegyverkovácsokhoz. Ez azonban elfelejtette vele elöbbi gondolatát és áhitattal szemlélte az éles árukat.*
-Hmm... ez igazán szép-* aztán megfordúlt*-Tőrök, jól mutatna egy apa kardja mellett. Nem, nem, kettő kell, ha már tőr legyen párban, a régi úgyis kicsi.
~tehát kell egy nagyobb, élesebb, olyan ami bele illik a kezembe, de még mindig el tudom rejteni, mint a mostanit! Lássuk csak! Ebbe bemegyek!
*Bent rögtön a tőrökhöz fordult, mivel már eldöntötte,mit akar, nem érdekelte a többi fegyver.

-Óóó! Ez kell nekem!-*Megfogott egy nagyobb tőrt, melynek fogója a tőr pengéjénél is folytatódott egy darabig. Így kicsit olyan volt mint egy háromágu szigony (vége). A két szélén lévő rész is hegyes volt.*
~Ez az amiről beszéltem! Igen ez kell nekem! Na nézzük milyen.~
*Nem hagyott semmit sem a véletlenre, kipróbálta, megtudakolta miből készítették, hol és kik. Az is kiderült, hogy Álomfalvi, bár Akira nem tudott a helyről sokat, felvilágosították, hogy ott készítették a világ legjobb fegyvereit (többek között).
Aztán eljött a kiábrándulás ideje.
-Azt hiszem ez......-*épp azt akarta mondani, hogy ez kell neki, de meglátta a tőr párján az árcédulát. Hát megfordúlt vele a világ!*
~ Ezt soha nem fogom tudni megvenni!~
-......ez drága nekem! Túl drága!-*Az utóbit már csak magának motyogta, miközben kitántorgott az ajtón.
-Hölgyem! Látom nem vett semmit! Kérem jöjjön közelebb. Én segíthetek.-*Na ez volt az amit Akira nem hitt volna el, ha mástól hallja. méghigy egy vadidegen segiteni. Aztán persze eszébe jutott, hogy az illető szélhámos,de ha nem, tuti nyerészkedni akar, csak még nem tudja hogyan. De azért közelebb ment. A férfi, mellesleg csukja volt rajta, így Akira nem láthatta ki az, tovább beszélt nemtörődve azzal, hogy kitűnik a tömegből.
-Ismerek egy mondát, ami itt terjeng Evolyranban.-
~Oké, értem. Egy monda, de mi közöm van hozzá?~*kissé ingerült volt de nem mondta ki hangosan a gondolatát, figyelt tovább.*
-Ez kincsekről szól, sok pénzről, amit a város északi fala mellett rejtettek el. Azt nem tudom kik, de van nálam egy megbizható térkép. Ha akarod a tied lehet.

~Persze, ha akarom, csak fizessek kétszerannyit, mint amennyiért vetted~* De aztán gondolt egyet és megkérdezte, mennyiért adná el. A válasz nem volt elkeserítő. Elérhető árat mondott, bár az sem a legolcsóbb, egy kis fecnihez képest.*
~Ah, még van nállam annyi.~*Kotorászni kezdett a zsebében, pont annyi volt nálla.*
-Hadd nézzem?*Szerencsére volt nálla egy városi térkép és összevethette a kettőt.*
~Igazinak tűnik.~
-Miért adja ezt el nekem? Azért hadjuk meg nem grátisz kapom az fix. De maga sok pénzről beszél, ha igaz, miért nem maga ássa ki, és lesz gazdag?!-*A férfi elmosolyodott, és egy egész különös választ adott.
-Tehát félsz, hogy becsaplak. Igazán előrrelátó, és akár lehetnék szélhéámos is, de hogy meggyőzzelek, odaadom a térképet most, és csak akkor kell fizetned, ha sikerrel jártál! Így megfelel?
~Most ő kockáztat. Nem tudhatja ki vagyok! Ki ez az ember?~* A férfi megint elmosolyodott, de ezúttal Akira nem értette miért, hisz nem mondott semmmit hangosan.
-Nekem jó, ha magának is!-* Mondta végül kicsit gúnyosan. A férfi még mindig mosolyogva így szólt.
-Azon ne aggódjon, biztosra veszem, hogy megadja a pénzem.
~Hát ha biztosra veszed csak várj itt.~ Ő is elmosolyodott, majd megköszönte a térképet és elindult abba az irányba amit mutatott.
-Vajon honnan tudja, hogy mindig megadom a tartozásom? Talán már találkoztunk? Nem, az nem lehet, de akkor honnan, rám lenne írva???

*Már egy ideje ment előrre és nézegette a térképet. Cseppet sem volt feltűnő, ahogy a lapot bújta és úgy ment mintha az irányítaná. Na jó azért nem bámulták meg sokan. Aztán kiért az északi falhoz. Útközben szerzett egy ásót, úgyhogy elkezdett buzgón ásni, ahol szerinte a térkép megjelölte a helyet. Ásott és ásott, de kincsnek nyoma sem volt.*
- Nah itt a vége, én ezt nem csinálom tovább! Tisztára mint egy nyomorúlt kincsvadász! Úgy érzem magam.-
*Teljes erjéből belevágta az ásót a földbe, és elindult kimászni a gödőrnől. Az az elindúlt volna, ha nem dőlt volna el az ásó.*
-Ilyen béna lennék?!-* Egyáltalán nem, és erre ő is rájött.*
-Fémbe csaptam a pengét! Ha, milyen szerencse!- *Még egy kis ásás és már látszott is a láda fedele. DE persze zárva volt.*
~Kik kell nyitnom!....de hogyan?!~* Leült mellé és csak nézte. Percekikg csak bámulta a ládát és szugerálta.*
-Oh, itt van elötem és nem jutok hozzá!-* Elkezdte feszegetni a fém fedőt, babrálni a lakattal, de semmi haszna. Nem nyilt ki.
-Ebből elég!!- Fogta a kardját és tiszta erőből rávágot a lakatra. Veszélyes mutatvány volt, mert hát lepattanhatott volna a penge, vagy elcsorbúlhatott volna, de visszagondolva, Akira mindig erősnek találta apja kardját, így ez sem jelenthetett gondott. A fedő kinyilt és a benne levő pénz elétárult.*
-Adnom kéne annak az öregnek is, végtére is ővé a térkép.
-Meghiszem azt! Hm, kevesebb mint gondoltam! Nem baj, ide az arnnyal és nem esik bántódásod! Ezt megigérhetem.... és a tartozásod is elengedem.- erre elmosolyodott.*

[You must be registered and logged in to see this link.]

* Gyors léptekkel halad egyre beljebb a város forgatagában, csakis arra szorítkozva a nézelődésben, amit ő keres. Még így is lassan halad. Ennyi üzlet, kordé és kereskedő között megtalálni éppen az, amit ő keres...!
~ Uhh. Pedig dél van, minenki eszik. És hétköznap. Na meg hétágra süt a Nap. Könyörgök, nem lehetnének kevesebben az utcákon?! ~
* Útbaigazítást nem fog kérni. Még mit nem?! 1. Szándékosan vagy nem, de félrevezetnék. 2. Nem állnak egy fekete haci díszben álló nővel szóba, 3. Csak az idejét vesztegetné, és 4. Úgyse találná meg... (De ez mellékes)
Tehát, csak keresi tovább, sólyomszemekkel. Talán rámosolyog a szerencse. Tényleg, említettem már, hogy a legjobb barátjának a neve Mázli?*

» 01. Evolyran kapuja
» 13. Evolyran kapuja - térkapu
» Caldurt - az elfek városa