01. Evolyran városa

*Figyelmesen hallgatta Mayat. Most hallotta először az édesanyjáról beszélni. *~Neki is megvannak a saját bajai..nem kéne még az enyémel untatnom..de valakinek akkor is beszélni kéne róla, és kinek másnak ha nem Mayanak.~*Nyelt egy nagyot és ő is elkezdett beszélni.*
- Mikor még ember voltam, volt két bátyám, egy nővérem, egy öcsém és egy húgom. Azt hiszem akkor gondtalan életem volt. Egy nap aztán megjelent az a bizonyos vámpír aki azzá tett ami most vagyok.~És akit kegyetlenül kicsináltam.~*Mikor erre gondot Cecília gnoszul elmosolyodott.*
- Az édesapám és a két bátyám meghalt. A nővérem olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy pár nappal a tragédia után ő is elhalálozott, a két kistestvéremet pedig elrabolták. Édesanyámnak csak én maradtam, de én magam is átváltoztam egy olyan lénnyé aki megölte a családját. Ezért tudom, hogy neheztel rám. Sokszor eszembe jutott, hogyha esetleg megtalálném a kistestvéreimet és visszavinném őket hozzá, talán megbocsátana nekem. Persze ez csak egy ábránd. ~Hiába találtam meg azt a szemetet, semmit se tudott a testvéreimről. Vagyis azt állította.~*Ceci keserűen nézett maga elé. Szívében ürességet érzett, bár ezt már megszokta. Évek óta ez az üresség uralkodott benne. *

*Sóhalytott egy nagyot. Most jött csak rá a kis vámpír, hogy a múlt mennyire megviselte. Számtalanszor megpróbálta már maga mögött hagyni de nem sikerült. Ez nem egy olyan könnyű dolog mint amilyennek látszik.*
- Tudom de valahogy mégis hibásnak érzem magam. *Hírtelen felkapja a fejét.*
- Ó, ne haragudj! Nem akarlak ezzel untatni! Meg hát...Neked is van elég problémád, nem kéne még az enyémeimet is hallgatnod. Bár azt hiszem, ha anyám nem is bocsátana meg nekem, még akkor is szívesen megkeresném a testvéreimet. Valahol tudom, hogy élnek, bár fogalmam sincs, hogy emberek e- még vagy vámpírok. De abban biztos vagyok, hogy élnek, és ha olyan kis szemfülesek mint régen, nincs értelme keresni őket. Megtalálják azokat akik várnak rájuk.*Elmosolyodott. Most úgy hírtelen sok szép emlék is eszébe jutott. Váratlanul felpattant, egyik kezét az ég felé nyújtotta és úgy kiabált bele a semmibe.*
- Ezt figyeld világ! Egyszer úgyis megtalálom őket! HA AKAROD, HA NEM!*Pár másodpercig még így némán állt majd hangosan nevetve megfordúlt.*
- Én se vagyok komplett az biztos. *És tovább nevetett.*

*Meglepve nézte ahogy Maya sír. Bár nem értette, hogy miért véli ezt furcsának. Mindenki sírhat, még ő maga is szokott...igaz elég ritkán. Általában levezeti valahol a dühét és így megússza a sírós jeleneteket, bár nem mindig sikerül...Az egyiknekpityergő barátnője is szemtanuja volt. Lassan odament hozzá és átölelte, majd elengedte és barátságosan elmosolyodott.*
- A holtak már nem tudnak beleszólni az élők életébe, csak nézni tudják őket és reménykedni a jólétükért. ~Bár én is halott vagyok...és mégis..itt vagyok ebben a világban, azt csinálok amit akarok. Bár nem mondhatnám, hogy élvezem~*Kicsit szomorkásn nézte a földet. Nem eszik mostanság rendesen. A büntudat...és sok más miatt egyre kevesebbet és kevesebbet eszik. Ő maga is tudja, hogy nem lesz jó vége mégis...Belenéz Maya szemeibe és letöröl egy könycseppet.*
- Ez a beszéd! Légy erős és akkor a sors kárpótolni fog azért amit elvesztettél.~Bár igaz lenne..~

*Mosolyogva nézte barátnőjét. *
- Mire jók a barátok ha nem arra, hogy mindent megbeszéljenek, és egymás előtt sírjanak? *Halkan nevetett majd elhajtott egy tincset a szeméből.*
- Bocsáss meg kérlek, de elmesélnéd, hogy veled mi történt? Mármint én elmondtam és te is valamennyit de...*Kíváncsi szemekkel nézett a nőre, majd rájött, hogy ez Mayaval szemben milyen gonosz dolog, ezért inkább lesütötte a szemeit és halkan megszólalt.*
- Ne haragudj, hisz itt sírsz előttem a múlt miatt, én meg arra kérlek idézd fel és mesélj nekem róla. Elnézést....

*Cecília hallgatta Mayat. Úgy tűnik örült neki, hogy a múltja felől kérdezte. Leült ő is a padra, nézte nézegette egy darabig a csillagokat/már megint. Annyit lesegeti őket, hogy lassan csilagásznak is elmehetne/ közben hallgatta barátját.*

//Bocsy kicsit rövidre sikerült//

Maya egy elég szomorú történetet mesélt el. A saját történetét. Cecília kicsit megsimogata barátja karját, megpróbált mosolyogni is rá de ahogy látta a nő könnyes arcát képtelen volt. Lenézett a földre és lábával elrugott egy kis kavicsot.*
- És Ti kerestétek már? Ha csak álldogáltok egy helyben abból nem lesz semmi...Lehet, hogy az édesanyátok is vár rátok, vár arra, hogy eljöjjetek és segítsetek neki. Esetleg ha elindúlnátok, arra amerre a gyógyszerhez szügséges növények vannak...Talán őt is megtalálnátok.*Mondta halkan. Aztán megint észbe kapott, ha így folytatja biztos megbántja barátját.*
- Bocsánat...Én nem akartalak megbántani, felejtsd el!

- Megértem a nővérdet, én se engednélek, sőt! Nem is engedlek!*Komoly arcal ránézett barátjára.*
- Tényleg igazán veszélyes lehet ez az út, nem akarlak megállítani de nem is engedhetlek egyedül! Eldöntöttem, én is veled megyek!*Huncut mosoly jelent meg az arcán, nem szánta viccnek a dolgot. *
- Igazán veszélyes lehet ez az út..Te pedig egyedül nekivágnál? Ezzel nem azt akarom mondani, hogy gyenge vagy hanem, hogy sokkal biztonságosabb lenne ha nem egyedül mennél...Hanem mondjuk egy gyors, erős, remek érzékszervekkel megáldott egyénnel...Aki esetleg itt ül melletted.*Büszkén kihúzta magát, még mindig mosolygott.*
- Na, mit szólsz hozzá?

*Maya nem szeretné, hogy Cecília is elmenjen vele, pedig komolyan gondolta! Morcosan nézett a nőre.*
- Ne keress kifogásokat! Szeretnék veled menni, és egyébként is, vámpír vagyok! Nekem nem eshet különösebben nagy bajom, ha mégis gyorsan felépülök..veled ellentétben. Kérlek Maya, ha egyedül elmennél csak aggódnék érted a nővéreddel együtt! Ő is biztos nyugodtabb lenne ha tudná, hogy nem mész egyedül. Persz azért ne említsük meg neki, hogy mi is vagyok pontosan!*Játékosan kacsintott és várta, hogy a barátja mit felel. Bármennyire is ellenkezik, akkor se engedheti, hogy egyedül menjen!*

~És már megint ellenkezik! Ezek a halandók...~*Megcsóválta a fejét de mikor meghallotta, hogy csak Maya nővérével kell beszélni és sima az ügy (jójó nem ezt mondta, de Ceci szeret a sorok között olvasni, bár nem mindig azt olvassa amit kéne...) győzedelmes mosoly került az arcára. *
-Rendben! Akkor keressük meg a nővéredet!*Azt kifelejtette a számításaiból, hogy éjszaka van és barátjának testvére valószínüleg alszik, bár ez nem meglepő hisz ő ilyenkor éber, számára az éjszaka a nappal és a nappal az éjszaka./Ebbe jól bele lehet keveredni x)/ Felpattant és egy mozdulattal felhúzta Mayat is.*
- Indulás! Meg kell kérdeznünk a nővérdet, hogy minél hamarabb elindulhassunk! Nem várunk az 18-ik születésnapodig! Nem ám! *Erősen fogta a nő karját és húzni kezdte előrefelé, igaz fogalma se volt merre lakhat az akit keresnek de nem is érdekelte. Hírtelen annyi energiája lett mint egy 6 éves kölyöknek.*
- Nincs vesztegetni veló időnk! *Kiáltotta és lángoló szemekkel ment előre.*

*Elérkeztek azokhoz a bizonyos gyújtásra váró házakhoz. Útközben megbeszélték a ruha kölcsönvevés szabályait. Na inkább beszéljünk a fontosabb dolgokról. *
- Ezek azok? Hmm nem is rossz. Ha jól csináljuk egész éjszaka lángolnak.*Már látta a szemei előtt a lángtengerben úszó házakat. Vigyorogva nézett magaelé majd Seylára.*
- Akkor? Elkezdjük?

*Fatimával megérkeztek a városba és már az utcán sétáltak. Korom sötét volt, a holdat és a csillagokat felhők takarták. Cecília szomorkásan nézett fel az égre. Most először történt az, hogy Evolyranban nem gyönyörködhet a csillagokban. Az összes utca kihalt volt. A kis vámpír már aggódott, hogy talán a jégkirálynőből kéne vacsoráznia...Márpedig ha ez lesz akkor biztos lefagyaztja a nyelvét. A gondolaton kicsit kuncogott majd felfigyelt egy hangra. Megállt és beleszimatolt a levegőbe.~ A szomszéd utcában van egy nő és egy férfi. Mintha az egyik húzná a másikat....Hehe biztos nem bírtak megegyezni kié legyen az utolsó falat vacsora.~*Ezen megint jól szórakozott és mégjobban hegyezte fülét. A következő pillanatban pedig úgy érezte mindjárt megsüketül. Egy óriási sikoltás hallatszott. Cecília füléhez kapta kezét majd pár másodperc múlva vörösen izzó szemekkel nézett a hang irányába. Elégedett mosoly jelent meg az arcán.*

*Úgy tűnt Fatima nem akar jönni vacsorázni. Naná, egy épeszű halandó se akarta végignézni ahogy egy vámpír vacsorázik. *
- Rendben. Viszlát!*Megfordult és kifejezéstelen arcal elindúlt a hang irányába. Mikor meghallotta a nő utolsó mondatát visszanézett rá. Nem szólt semmit csak nézte a távolodó alakot, majd egy nyugodt mosoly ült ki az arcára.*~Nem igérhetem~*Nem mondta ki hangosan a mondatot csak magába, majd visszafordúlt és megint a sikoly irányába lébdelt. Mire odaért a nő a földön feküdt. Minden tiszta vér volt, a pasas is ott állt. Vigyorogva nézte a hullát kezében a vérrel áztatott késsel. Megvetéssel nézte a férfit majd hangtalanul odament hozzá. Hátulról átkarolta, kicsavarta a kést a kezéből és beleszúrta a halántékába. Emberünk semmit se tehetett mivel ez mind pár másodperc alatt történt. Cecília nézte a két hullát a földön, majd legugolt és beleharapott a nő csuklójába. Nem szabad elpazarolni azt a kevéske vért se ami benne maradt! Miután végzett ránézett a másikra, de úgy döntött abból nem iszik.*~A gonosz emberek vére mind keserű. Asszem meghagyom inkább a patkányoknak.~*Elhagyta a sikátort és körbenézett. Sehol senki. Úgy tűnt Fatima is már rég elment. Felsóhalytott majd felugrott az egyik háztetőre. Egy darabig onnan nézte a várost és azt a kevés járókelőt akik átszaladtak az utcákon, majd hazafelé vette az irányt.*