01. Evolyran városa

* Figyelte ahogy Etele cselesen italokat rendel , már akkor kuncogni kezdett amikor az ismeretlenre sandított. Habár alapjáraton mosolygós volt de a kis turpisság miatt még jobban az lett.
Arrol nem is beszélve amikor ránézett a férfi arcára. Az arcán fülig érő vigyor , ami már-már vicsorrá alakult. Erre ő is vigyorgott ami szintén vicsorrá alakult egy idő után. Utána jól kiröhögték egynmást , hogy mennyire vigyorognak , majd még ezen túl még azon is röhögtek , hogy hogyan röhög a másik. Közben kiérkezett a potya ital. Akira lába vadul dobogott a padlón , nem tehetett róla ez amolyan spontán cselekedet volt , nem is vette észre hogy úgy ver a lába , mint a nyulaké amikor vészjelzést adnak az üreg előtt. Nem igazán értették egymás szavát de átordibálták a hangzavart igy áthidalva a problémákat. Többszöri félrehallás után mindig megértették egymást tehát probléma nem is volt. Közben persze érezték a zenét , még ülve is táncoltak. Akira minden ritmusváltást érzékelt , nem is figyelte mikor mozdulnak a fülei. Vállaival jobbra - balra , majd előre hátra mozdult , néha még a kezét is felemelte , mindezt beszélgetés közben. Vadalma vigyor kiséretében.Örült , hogy nem egyedül kell az egyik legjobb bulin tengenie - lengenie igy mégiscsak sokkal jobb volt.
Nameg valahol szurkolt is neki , hogy ismét összefusson a mágussal. Valahogy megnyugtatta a közelsége , az első ember aki felé nem érzett semmiféle negatívumot. Persze Casve után. Őt is régen látta már , biztosan a lovagjával császkál és fürdik a boldogságban. Nameg még pár embert fel tudott volna sorolni ami azt illeti de tényleg csak maroknyian voltak. Viszont még egyiköjükkel sem bulizot együtt. Ahogy látta Etele nem zárkózik el az újdonságoktol , sőt szemlátomást szereti kipróbálni őket.
Nem elutasító , nem félős , nem zárkózott egyszerűen élvezi ami jó. Talán ez volt ami miatt megragadta a személyisége avagy a titkolózása? Visszagondolt és rádöbbent jóformán alig ismeri.
Természetesen nem kérdezgetett sületlenségeket , úgy gondolta , hogy ha valami fontos vagy el akarja mondani ugyis elmondja.Viszont értékelte , hogy ez visszafelé is müködik , teljesen egyenrngúnak érezte magát mellette. Sokág figyelte a férfi szemeit , látta a vadat ami mindig is vonzotta őt. A vadság az ő szemében szabadságot is jelentett. Saját magát is vadnak tekintette. Üzött vadnak , a kegyetlen világ nem viseli sokáig ha valaki nem hajtja fejét igába valamiféle korlátozó törvény felett. Kicsit elmélázott. Talán a sok alkohol miatt. *
- Jajj a kezem !!!
* Majd a doboló kezére csapott és behúzta az asztal alá. Közben ismét egy vigyort engedett el. Ismét visszarázódott a valóságba ami most sokkal szebbnek és békésebbnek tünt , mint azelött.
A bárdok is leálltak a vad zenével , most inkább egy lassú érzelmesebb zenét vettek elő , sok hihetetlen hanggal. Fantasztikus miket elő nem tudtak csalni a hangszereikböl. Rendesen az ember szivéba vájtak , ugy irányították a hallgatók érzelmeit ahogyan csak akarták. Persze a bárdok is jócskán a kábulatba voltak süllyedve , a zene az ő hangultukhoz idomult , velük együtt meg a teljez közönségé is. Most békés , lágy és kifejezetten szivet melengető zenét csikartak elő játszi könnyedséggel. Fantasztikus. Ilyenkor Akira mindig ábrándosan figyelte őket.*
- Igen ez művészet...
- Lenyügöző művészet....
* Mindig is vonzodott a művészetek felé , nagyra tartotta a művészeket de azon belül is a zenészeket. Kicsit irigykedett is , hogy neki ez nem jutott részéül.*
- Mármint úgy értem....
- A zene az amit bármilyen nép megért függetlenül a nyelvjárástol....
- A zene összehozza az embereket....
- A zenét éreztni kell és nem érteni....
* Közben teljesen lezsibbadt a teste , érezte a kezében és a lábaiban is , hogy mintha megfékezték volna őket. A bogyók teljes mértékben kifejtették hatásukat. Mintha a világ összes kérdésére tudná a válazt és nem lenne előtte lehetetlen úgy érezte. Közben azért tartott az elmélkezései között kis hatásszünetet , hogy Etele is kifejthesse a véleményét. Kíváncsi volt rá , sőt talán jobban , mint bárkiére. Válaszaibol megpróbált valami összefogó képet alkotni róla , már amit csak lehetséges.
Minden apró kis morzsaszem értékes tudást rejthet magában. Közben még a " lúd legyen kövér "
alapon gyorsan rendelt egy kis mosolyfüvet . Tudta , hogy holnap iszonyatos roszzulléttel fog ébredni de egyszer van csak ugyanaz az este és csak egyszer élnek. Minden más mellékes , csak a mának élt. Habár ez már egy jó ideje így volt , de mai az kivételesen nem menekülés volt hanem elébe állt a dolgoknak.*
~ Jöjjön az a csúny másnap.
~ De ma élni akarok.
~ Nem is akárhogyan.
* Majd a kirkező mosolyfüves pipát elkezdte szakértően tömködni és mikor kész volt a mágus felé tolta. Bátorítóan mosolygott.*
- Tiéd az első.

*Etele jókat röhögött a szemben ülő lányon. Kimondottan viccesnek találta állandó vigyorát, meg ringását a zene ritmusára. Lehet, hogy a békabogyó hozta, lehet, hogy csak a jót rátsaság, vagy egyszerűen oly régóta nem volt semmi hasonló pihenése, de kimondottan jó kedve lett. Észre sem vette, hogy ő maga is követi a ritmust, igaz, csak a lábát rázta rá az asztal alatt. Figyelte Akirát. Már Havas földén is az a benyomása volt neki, hogy bár akkor megállapodva látta, mégis mintha menekülne, valami, vagy valaki elől. Nem kérdezte meg akkor és most sem akarja. Mindenkinek megvan a maga baja. Neki túl sok is jutott. Az meg sem fordult a fejében, hogy ezek nagy részét maga okozta. A lány vadsága igen nagy hatással volt rá. Hasonszőrűt érzett benn.
Közben elhallgatta a lány értekezését a...miről is? Többedjére már leesett neki, Akira a zenéről beszélt. No, ő a művészethez nem igazán ért, csak ami tetszik neki, azt szereti. Tudja, hogy ilyenekre is szüksége van a világnak, mint a bárdok például. Ők ebből élnek meg. Amikor Akira szünetet tartott, érezte, most neki kellene beszélnie.*
- Hát tényleg jó a zene.
- Kimondottan jól tud esni ilyenkor, ha az ember fáradt, kimerült.
- Én magam csak ilyenkor tudom értékelni, a művészethez nem értek...
- Igazából az ő foglalkozásukat sokra nem is tartom....
- Csak van, hogy jó hallgatni őket.....
*Az elf valahogy őszinteségi rohamokat vált ki belőle.*
~ Hmmmm....vigyázni kell. Nem szabad sokat elárulni, még neki sem...mit gondolna rólam, ha tudna Ninquëről, vagy Tifarról...Nem...inkább csend!~
*Közben persze folyamatosan a vigyor ült az arcán. Akira rendelt valamit, ami hamarosan meg is érkezett. Már tudta mi az.*
~ Mosolyfű! Ez a lány tud élni...~
- Köszönöm!
*Hátradőlt, elégedetten pöfékelt párat a pipából, majd átnyújtotta Akirának.*
- Még sosem láttam ilyen elfet, mint te.
Hajszolod az élvezeteket.
*Hátradőlt és figyelte, ahogy Akira is szájába veszi a pipát.*

*Dreamien lassan beér a belső fal kapuján is. Az őrök már ismerik arcát, hiszen a vándorló ishtar nem először fordul meg a dicső városban.
Odin hátán léptet egy darabig, de ahogy a nyüzsgő nagyváros szíve felé közeledik kénytelen leszállni lova hátáról, mert nem szeretne valakit meglökni vele. Kantáron vezeti tovább, ahogy közeledik a Vezérek Házához. Emlékszik még, hogy a vezérek milyen megbecsüléssel fogadták őt előző ittjártakor. Nem tudja, hogy most milyen hangulatban találkozik velük, hogy egyáltalán jelenleg a városban vannak-e. Úgy sejti legutóbbi ittlétekor ők is útra készülődtek. Reméli, hogy visszatértek már és sikeres volt az útjuk.
Elgondolkodva ballag a városban felfelé, de minden mélázása ellenére ösztönei élesek, belülről figyeli környezetét.
Ninquë is eszébe jut.*
~ Remélem hamarosan újra nyomára lelek és megtalálom őt. ~
*A nap egyre magasabbra kúszik a felhőtlen, tiszta égen, és a város fehér márvány falairól vakító fénnyel világítja meg az embereket. Dreamien tudja, hogy rövid időn belül tovább halad a nap és ez az erős fény kellemesebbé válik. Szemeit résnyire húzza, ahogy a távolban megpillantja a Vezérek Házának ragyogó épületét.*

/Olvadozik/
*Cecíliának nem volt túl szimpatikus az idegen férfi. Nagyrészt az aranyos és kislányos arcát mutatja az embereknek de vannak alkalmak mikor nem képes rá. Előfordul, hogy bármennyire is próbálkozik a gonosz vámpír erősebb benne. Nem feltétlenül érez nagy vágyat az iránt, hogy kiszívja a vérét és megölje de nem tud vele kedvesen viselkedni. Lucio is ezek közé az emberek közé tartozott. *
- Ez eléggé sajnálatos, hisz nem éjszakázhatsz itt kint, de sajnos nem tudunk segíteni egyébként pedig meg tudjuk magunkat védeni!*Morcosan elfordította a tekintetét és az eget kémlelte. Nem látszott se a hol de a csillagok, felhők takarták el őket.*
~Méghogy könnyű préda! Én magam is a sötét alakokhoz tartozok, de ezt persze a te fajtád nem tudja! De talán eljött az idő, hogy megmutassuk, létezünk! Hmm...Azért még nem kéne elsietnem, inkább megvárom mi sül ki ebből.~*Kissé belemerült a gondolataiba közben pedig nagyokat sóhalytott.*

*Cecília nem volt valami kedves Lucioval. Ez kicsit bántotta Mayát, de nem tudott mit tenni. *
-Igen, hát este már tényleg veszélyes! Szállást keresel? Esetleg tudom ajánlani azt a fogadót, ahol mi is vagyunk. Kellemes hely legalábbis szerintem. Csöndes és nyugis. A kaja is jó! Valószínűleg üres szoba is kapható még.-
*Reméli Cecília nem fog megharagudni, hogy meghívta Luciot.*
- Ha persze megfelel neked az a fogadó.-* Nézett kérdően Luciora, de mosolyogva. *

*Lucio a lányra néz, majd Mayára.*
- Tudod, hogy ő egy vérszopó? -vágja ezt oda Mayának.
*Nem véletlenül mondta ezt a lányra. Gúnyolni akarta ezzel a kifejezéssel. Lucio a kardja markolatára helyezi a kezét.*
- Én nem igazán szívlelem a vámpírokat. Volt már alkalmam találkozni velük. Nem is eggyel. -mondja a lánynak.
*A férfi érdeklődve figyeli Mayát és a lányt. Ha a kis vámpír megtámadná kardot ránt és megvédi magát.*
- Maya nem látod az árulkodó jeleket? Szemfogait néha kimeredezteti, sőt még árnyéka sincsen! -mondja értetlenkedve.

*Hát végül fény derült a titokra. Cecília gonoszul kuncogott, lehajtotta a fejéről a csukját, szemei vörösen égtek éles kis agyarait kimutatta.*
- Nem is vagy olyan ostoba mint gondoltam. Egyébként Maya tudja, hogy mi is vagyok. Nyugi eddig csak egyszer ittam a véréből.-*Gonoszul elvigyorodott de nem támadta meg a férfit. Mély velegőt vett, szemfogait újra elrejtette, igaz szemei még mindig vörösen izzottak de már kezdett úgy kinézni mint egy ember nem pedig mint egy szörnyeteg.*
- De mivel, ő a barátom és azt hiszem te is jóban vagy vele ezért nem támadlak meg.*Gonoszul ránézett Luciora.*-Viszont ha harchoz támad kedved, hát legyen, örömmel kiállok ellened.

*Maya furcsán néz Luciora. Hogyan jött rá? Ez nem lehet! Nem tetszett ez Mayának.*
-Én.. én…- *Kezdett bele Maya, de Cecília már folytatta is. Nem tetszett Cecília modora, de az se tetszett neki, ahogy ezt Lucio előadta. *
- Most, muszáj ezt? Cecília légyszives! És Lucio igen tényleg tudom, de Cecília velem más. Tény, hogy eleinte voltak nézeteltéréseink, de akkor is…*
- És nem kell harcolni!-

- Akkor maradj vele, de én távozok! -mondja gorombán.
- Nincs kedvem itt maradni egy vámpír társaságában.
*Lucio megfordult és távozott.*

*Keserűen de azért vidáman nézett a férfi után.*
- Kár, pedig kíváncsi lettem volna mire képes.*Szemei szép lassan visszanyerték szokásos fényüket, fogai már nem látszódta, olyan volt mint mindig. Lassan felnézett Mayara.*
- Bocsi, biztos sok bajt okoztam. Nem volt szándékos, előfordul, hogy nem tudok uralkodni magamon.* Szomorkásan nézte a földet, nem akarta, hogy barátnője haragudjon rá. Valójában nem akart semmi rosszat, de akkor is! Ő egy vámpír, akármien barátságosnak és kedvesnek mutatja magát, belülről valójában egy szörnyeteg aki csak arra vár, hogy kiszabadulhasson.*

*Lucio nem kíván Cecília társaságából, s inkább távozik. Maya nem örül ennek eleinte, de aztán végül is így legalább nem lesz konfliktus. S kicsit anyásan nézett rá Cecíliára, de nem tudott rá haragudni. *
- Ezt nem kellett volna, de nincs mit tenni. Na, de menjünk haza. Nekem mára elég ennyi.- * S megfogta Cecília kezét. *

*Miközben hazafelé sétálgattak a kis vámpír erősen törte a fejét, aztán szomorkásan felnézett barátjára.*
- Tudod Maya, esetleg nem túl jó ötlet, hogy nálad lakok. Az előző férfi, Lucio egy barátod volt nem? Biztos nem szívleli az dolgot, hogy egy vámpírral barátkozol és még vele is élsz. Lehet, hogy a többi barátodnak se tetszene, sőt! Az lenne a legjobb ha elköltöznék. Azt hallottam, hogy a közlebe van egy épület amiben vámpírok élnek. Esetleg oda kéne költöznöm, és akkor biztos, hogy nem jelentenék több problémát.*Erősen megszorította a nő kezét, közben oda értek a fogadóhoz de a kislány még mielőtt beléptek volna megtorpant.*
- Te igazán kedves vagy és remek barát Maya, de nem akarok bajt hozni rád.*Bánatosan felnézett az égre. Még mindig korom sötét volt. Nem világított a hold, sehol egy csillag.*

*A fogadóhoz igyekeztek, s Cecília olyan dolgot mondott, hogy Maya teljesen le volt döbbenve. Meglepte. *
-Igen Lucio egy barátom volt! S, ha igaz barát, akkor, így is elfogad. Több barátom is van, de ez ugyanúgy nekik is szól, ha nem tetszik nekik az, hogy én veled barátkozom akkor nem igaz barátok. Nem kell neked ezért elköltöznöd. Szeretném, ha maradnál, de ha menni akarsz, nem akadályozom meg…- mondta lesütve szemeit.
-És, ha elköltöznél és a vámpírokhoz mennél, akkor olyan lennél, mint ők. És én azt nem szeretném. Én azt szeretném, hogy velem maradj, bármi is történik.-
-Nem érdekel, hogy vámpír vagy.-* Súgta a fülébe Cecíliának. A fogadóhoz értek. Cecília megtorpant, s ekkor Maya megölelte Cecíliát, s, így mondta neki mondandóját.*
-Nem hozol bajt rám! S, ha valami lesz, megoldjuk. Megvédjük egymást, vigyázunk egymásra, és nem érdekel mások véleménye. Te más vagy, mint a többi vámpír. Van egy kedves, aranyos, játékos éned is. Nem tehetsz arról, hogy vámpírnak születtél, s, hogy érrel táplálkozol. De én tudom, hogy jó ember, vagyis vámpír vagy!-
-Azthiszem fel kéne menni a szobába, ott is tudjuk folytatni a beszélgetést.-
*S bemennek a fogadóba, felmennek a lépcsőn, majd a szobába mennek. Ott árja őket Zsömi. Leülnek az ágyra, s megbeszélik a dolgokat. Maya Zsömit az ölébe teszi. Mikor már mindent megbeszéltek, lefeküdtek aludni, mert kimerítette mindkettőjüket ez a nap. *
-Jóéjt Cecília! Jóéjt Zsömi!- már aludtak is mindnyájan.*

* Mohón vetette magát a pipára. Jó erösen szívni kezdte és csak szívta és szívta és szívta és szívta....
Majd hátradölt. Érezte ahogy a nagy füstmennyiség szétfeszíti a tüdejét. Amig nem vált kellemetlenné addig visszatartotta a levegőt majd egy hatalmas karikát fújt ki. Utána köhögött is egy darabig. Mintha kalapáccsal vágták volna fejbe hátülröl úgy jött a hihetetlen kábulat. Már a nyelve is akadozott kicsit.*
- Mármint milyen elf , mint én?
- Nekem is meghitten az élet nagy dolgain kéne elmélkednem?
- ááááá...
- Meghagyom a többieknek ők ráérnek ilyesmire biztosan.
- Egyszer élünk akkor éljünk jól. Igen hajszolom , mert abbol sok van csak meg kell keresni őket.
Néha a tiltott dolgok a legjobbak azokat is ki kell próbálni legalább egyszer.
* Majd kuncogva belebujt az itallapba , a fű kíszáritja az embert.*
- Nameg nem ártok én senkinek az égvilágon.
- Se kutyám se macskám , akkor meg hagy örüljek annak ami van. Ha meg nincs minek akkor csinálok.
- uhh de meleg van itt...
* Majd ismét befújt egyet a ruhája alá. Majd ugy is maradt. Annyira megfogta a saját köldöke látványa , hogy nem bírt elszakadni tőle. Csak nézte és nézte...*
~ Nicsak....jól látom kezd halványulni az egyik kocka?? El kell kezdeni megint edzeni....
* Majd hirtelen észbe kapott , hogy nem egyedül van. Zavart vigyor , majd rádőlt az asztalra. Kezeit összefonta maga előtt. Valami fontosatt akart kérdezni , de inkább csöndben maradt. Ksi gondolkodás majd végül kibökte a második kérdést.*
- És te merre tartasz?
- Most nem épp a jelenlegi uticélodra gondolok.
- Ugy értem az életcélodra gondolok.
- Az enyémet már tudod. Élvezetek , nyugalom , békesség..

*Etele figyelte a lányt. Jókat mosolygott magában, bár érezte már a fű hatását is. Agya a sokféle anyagnak, amellyel ma meglepte már nem állt ellen, kellemesen, de egyre erősebben zsibbadt. Lágyan ringatózott a semmiben, onnan hallotta a lebegésben Akira hangját, látta, amint fülig érő vigyorral válaszol a kérdésre.
Hevesen bólogatott, amikor az elf a tiltott dolgok élvezetéről beszélt. Ő aztán tudja, jó sok tiltott dolgot kipróbált már.
Elhűlve, de zsibbadt mosollyal nézte, amint az elf a ruhájába fúj, majd úgy is marad és nézegeti magát.
Látta, hogy Akira forgat valamit a fejében, látta, ahogy elkomolyodik a szeme.*
~Ennek nem lesz jó vége…ne kérdezd meg!~
*Akira, mintha meghallotta volna, hallgatott, de végül mégis megkérdezte.
Kiskora óta nem tudta, hová tart, csak élt a vak világba. Komoly arccal nézett, a vigyor lehervadt arcáról.*
- Hogy én…?
Életem nagy részében csak éltem a világba, hagytam, hadd sodorjon az ár…ha érted…
Aztán találkoztam valakivel és tudtam, mit akarok, hova tartok, de elvette a háború…és most…
Megint csak megyek, amerre….
~Amerre távolabb vagy Tifartól…mondd csak ki…! Vagy miért nem beszélsz Ninquë-ről, aki most is ott fekszik megkötözve az egyik bokor alatt? Ninquë…Tifar….~
*Megrázta a fejét, mintha hamar magához akarna térni, és bár az ital, a békabogyó, és a mosolyfű kellően elkábították, mégis az a kellemes érzés, az, hogy elfeledkezett mindenről véget ért. Gyanakvó tekintettel nézett szét. *
- Nézd…Akira…örülök, hogy összefutottunk, de nekem már mennem kell.
~Igen, megnézni a nőt. Nem tudhatod, hogy nincs-e már ott Tifar! Jó lesz, ha sietsz…!~
*Megrázta újra a fejét. Talán a sok drog és alkohol hatása, de lassan már magával vitatkozik. Akira valami olyat hoz ki belőle, ami őszintévé teszi és ez veszélyes….nagyon veszélyes rá nézve. Másrészről meg sajnálja, hogy itt kell hagynia, mert jó vele…*
- Remélem, még találkozunk! Örülök, hogy láttalak!
*Elfordult a bejárat felé, tudta, ha marad, baj lesz. A bejáratnál feltűnt egy alak.
Az elf férfi volt az, akinek a potya italt köszönhették, nem kicsit ittasan.
Hatalmas parasztlengővel nyitott, amit Etele józanul elkerült volna, de most beszedte a pofont. Nem rendült meg tőle, szemében düh szikrázott, védte a második ütést, majd két kezével megragadta az elf fejét, lefelé rántotta, miközben jobb térdét felhúzta.
Vér fröccsent a félrehúzott függönyre, az elf orra törhetett be.
Következő ütése gyomrot ért, mire az elf összerogyott. Még rúgott egyet a földön fekvőbe, majd Akirára rá sem nézve a tömegbe vetette magát.
A zsivajban a mulatozóknak fel sem tűnt a kis közjáték, ahogy Barlon véres kezei sem. Amennyire lehetett, sietve a kijárat felé törtetett. Gyorsan magához vette a felszerelését és a legrövidebb úton el is hagyta a sikátort. Az árnyak között haladva.
Gyorsan megtalálta lovát is. Ott megállt, kifújta magát. Kicsit még szédült, de tisztult a feje. Ezt jelezte az irgalmatlan fejfájás, amit érzett, de lassan fájni kezdtek végtagjai is egészen a csontig. Különösen égető fájdalom mart belé combnyak tájon, eszébe villant néhány kép a mulatóból. Fogát összeszorította, ahogy megmarkolta a ló kantárját. Nagy nyögések közepette felült rá, még körbenézett, nem követik-e és a térkapu felé vette az irányt, hogy visszatérjen a déli fertályra minél hamarabb.*

//Köszi a játékot!//

* Kicsit kamillázott kifelé a fejéböl..Nem tudta mire vélni a férfi hirtelen elhatározását a távozás felé.
Elgondolkozott icsit de ugy mérlegelt , hogy nem mondott semmi bántót vagy sértőt.
Sajnálta is hogy egyedül marad. Megint hirtelen jött és hirtelen eltünik. Azért hetedik tünde érzéke nem sugallt semmi jót. Biztosra vette , hogy valami fontos dolga akadt. Figyelte ahogy beleveszik a tömegbe. Valami ordítást is halott de amekkora sietségben volt a férfi nem kizárt , hogy rálépett valaki lábára.*
~ Vagy talán ez egy lerázós duma lett volna?
~ Áhh...azt már az elején megtehette volna...
* Kicsit emésztgette a dolgokat de nem jutott semmi konkrét magyarázatra. Sejtette valami azért nincs teljesen rendben , valami titok lappang a háttérben. Persze mindenkinek megvannak a kis titkai.
Itt egyböl az ágya alatt lévő kis dobozkára gondolt ami tele volt az erősbbnél - erősebb gyógyszerekkel nameg a polcon a mosolyfüves dobozkára...*
~ Hajh azért vigyáz magára remélem....
* Majd egyszerre kiitta a poharát....az este ment tovább...*

/ Köszi a játékot! /

*Már sötét volt, mikor Dreamien felébredt a fogadóban. Gyorsan magára kapkodta ruháit, és már rohant is lefelé a lépcsőn. Odin ott várta a fogadó istállójában. Az éjhez gyorsan hozzászokott a szeme.
Miután kifizette a fogadóst, felszerszámozta a csődört és útnak is indult. Egyenesen kifelé a városból. Gondolatai csak most kezdtek tisztulni, ahogy teljesen felébredt.
Sincor egy apró, szinte észrevehetetlen fénypontként jelezte neki néha fel-felvillanva az utat.
Evolyran térkapujához vitte, ahol a mágusnak vállára szállva halkan megsúgta, hogy a Déli fertályra kell mennie. Nem tellett sok időbe, Tifar már a térkapu előtt is volt. A hold és a csillagok fénye ezüstösre festette a szerkezet tetejét, abban fürösztve meg az utazót is.
Magában hálát adott Flownak, hogy ilyen hatásos segítséget adott neki. Már most is nagy hasznát vette Sincornak.
- Köszönöm, Sincor, hogy mellettem vagy!
*Súgta látatlanban is a kis tündér felé, majd megérintette a térkapu kristályát.*

*Cecília lassan nyitogatni kezdte kis szemeit. Felült az ágyban és egy nagyot ásított. Zsömi boldog csaholással köszöntötte és Maya is ott volt.*
- Jó reggelt!-* Üdvözölte őket. Gyorsan felpattant, átöltözött és indulásra készen toporgott az ajtóban.*
- Olyan mehetnékem van! Maya, nem megyünk el valahova? Légyszi! Jaj majd el felejtettem! * Oda szaladt a szekréyhez és gyorsan kikapta a fekete köpenyét, felvette és a csukját is jól a fejébe húzta.*- Vigyáznom kell, hogy ne jöjjenek rá a kilétemre.* Huncut mosoly jelent meg az arcán és várta, hogy elindulhassanak.*

*Maya az ágyon ücsörgött és simogatta Zsömi. Ásításra lett figyelmes Maya. Cecília volt az. Felébredt.
-Jóreggelt! Vagy inkább jóestét!- Mosolygott Maya.
-Hát végül is kipihentek, üdék és frissek vagyunk. Tőlem mehetünk!-
*S mielőtt elindultak volna Maya vacsorát adott Zsöminek. Zsömi jóét vággyal kapta be a falatkákat. Maya és Cecília lesiettek a lépcsőn, s kimentek a fogadóból. Pontosan még nem tudták hova is tartanak. Abban viszont biztosak voltak, hogy Evolyran városából ki. Nem mintha nem szerettek volna Evolyran városába lenni, mert szerettek, de most valamiért máshova szeretnének menni. Elérkeztek a kapuőrökhöz. Most is olyan mogorvák amilyen szoktak lenni. Sehogy se lehet őket felvidítani. Elhagyták a kapuőröket, s megálltak. *
- Akkor most merre?- *Kérdezte Maya Cecíliától. *

*Etele csendben ül a sötétben. Kicsit jobban van már. Evolyran külvárosában van vahalol mélyen, egy tömlöcben. Hideg és nyirkos is. Messziről visszhangzik, ahogy a vízcseppek becsapódnak a hideg kőpadlóba. A priccs, ami most széke, ágya és szinte mindene is egyben az egyetlen darab bútor ezen a helyen. Lábán lánc csörren. A falba épített hatalmas karikában van a másik vége. Jó súlyos is. Akkor rakták rá, amikor a katonák levezették ide.
A Tolmen erdőből hozták ide, ahol megküzdött Tifarral. Ott veszítette el Ninquët is és a gyermeket.
Dühében a falra üt.
Ezt nem kellett volna, oldalába szúró fájdalom nyilall. Büszkeségén kívül ez fáj a legjobban. Nem gondolta volna, hogy Dreamien így megerősödött. Legutóbb még játszva győzte le. Még most is elbánt volna vele, ha csak ketten vannak.*
~Nem is értem, hogyan törhette meg az átkot. Mert az az elf nő nem törhette meg a varázsával....
A gyerek....most az övék lesz....de nem hagyom....kijutok innen...~
*Gondolataiba ismét szúró fájdalma szól közbe. A katonák egy gyógyítóhoz vitték. Sokat javult is, de nem eleget. Végig éreztették vele megvetésüket.*
~Már megszoktam. Engem mindenki csak utál. Csak egyvalaki nem. Akira.
Igen.
Akira.
Lehet, maradnom kellett volna Havas-földén...a békében, nyugalomban...vele.
Talán ő is adhatott volna nekem gyereket....
Egy fiút...de még egy lány is jó lett volna.
Csak gyerek. Akinek átadhatom a tudásom.
Aki új értelmet ad az életemnek.~
*Tekintete a távolba mélyed. Valahol messze a fal mögé.*
~De majd kijutok innen. Tudom, hogy varázs is védi az ajtókat, hogy ne juthassak ki. Egy szimpla tömlöc nem állítana meg.
Nem kell a tárgyalást kivárnom....hamarabb meglépek én innen. Máshonnan is sikerült már. Minäril Calath varázsbörtöne sem állított meg.
Csak megerősödök kicsit...
Aztán visszamegyek Havas-földére....miután kiirtottam Tifarékat....~
*Gonosz mosoly villan arcán.*
~Igen...a gyereket is....majd lesz másik.~
*Az ajtó előtt strázsáló őr ebből semmit nem hall. Csak a nehéz láncok csörrennek néha a tömlöc foglyának lábán. A darthar egy hangot nem hallat.*

*Köpenye rajta, csuklyája fején, ő meg Holdfényen lovagol és léptet az utca kövein. Csak szája látszik, annyira eltakarja magát köpenyével és csuklyájával. Fegyverei és páncélzata sem látszik. Csak annyit látnak az ott lakók, hogy egy fekete vándor érkezett a városba. Bódék mellett lépdelt el. Mindenféle érdekességet látott. Fegyverbolt, gyógyfű bolt, zöldséges, gyümölcsös. Akkor látott ispotályt, fogadót, ivót, mindenfélét. A város végében temető is van. Leszáll lováról, inkább csak kantáron vezeti, így kényelmesebb közlekedni a nagy tömegben, amelyben a szemek mind ő rá terelődnek.*
~Na mi van? Mi érdekes van bennem? Nem láttak még fehér embert?~
*De nem foglalkozott többet velük. Megéhezett. Keresett magának egy fogadót.*

* A város házai tetején folytatja az útját. Csak barangol, amerre akar. Élvezi ezt a szabadságot, amíg lehet. A legjobb benne, hogy akkor, ahol és azt tesz, amit csak akar. Ha kedve van például egy kis fürdőzéshaz a) az egyik tóban mártózik meg, b) birtokháborítást elkövetve egy hatalmas kádban áztatja magát. Egyéb lehetőségeken még nem gondolkodott, mivel még nincs kedve a fürdéshez. Épp az előbb kapott egy hatalmas hideg zuhanyt, nem önszántából. Képletesen.
Szóval, most hogy megunta a háztetőkön való szédelgést, inkább az utcát választja, és elvegyül a tömegben. A holdfényben, és a hideg őszi estékre való tekintettel kicsit megnézik az emberek. Csak a bőr fekete rövidnadrág miatt. Amúgy fekete bőr dzseki van rajta. De a rövid csizma és nadrág már lehet hogy nekik sok. Bár, azelőtt sem öltözött volna másképp, hogy az lett, ami.
És ekkor beleütközik valakibe. Nem csak úgy vállal, teljesen. Hoppá. Megint elbambult.*

*Éppen belépett volna egy bizonyos fogadóba, amikor egy igen csak szép hölgy belé botlott. Victor rátekintett, de a nő nem láthatta az ő arcát.*
-Vigyázzon szép hölgy! Az éjszaka veszélyes lehet egy ilyen gyönyörűségnek.-
*Mondta nyugodt és lágy hangján, szája mosolyra görbült. Örült is, hogy valaki belé botlott, így nem neki kell megszólítania a másikat. Remélte, hogy majd ez a nő elvezeti céljához. De még nem támadja le a kérdésével, várja a reakcióját a nőnek.*
~Vajon mit csinálhat itt ilyen vad ruhában és ilyen későn? Hmm... túl fehér az arca... ez még nem jelent semmit.~

* Gyorsan sikerült visszanyernie az egyensúlyát. Ez nm lehet igaz! Még ennyi előnyt sem kapott. Legalább ez a figyelmetlensége javulhatott volna. De nem... Bár, ha belegondol az ember, néha talán még jól is jön. Ismerkedésnek egy formája, nem?
De.*
- Ezer bocsánat.
* Kicsit mulattatja is a férfi kijelentése. Nem tudja miért. De azért nem látszik meg rajta. Annyira. Úgyhogy csak egy futó mosolyra futja, s megpróbál az idegen szemébe nézni. Nem sok sikerrel.*
- És ön? Megtudhatnám a célját? Vagy máris készül továbbállni, mint egyes éji vándorok? -*mondja mosolyogva, pimasz szemekkel (márha van egyáltalán olyan, hogy pimasz nézés. Mert akkor most ő azzal nézett) hátratett kezekkel.*

*A nő bocsánatot kér. Victor még inkább elmosolyodik.*
~Milyen kis bátor.~
-Éji vándornak tűnök?-
*Kérdezi incselkedve. Majd egy kicsit feljebb húzza a csuklyáját, hogy a nő láthassa szikrázó zöld szemét. Megfogja a nő kezét és kezet csókol neki.*
-Örülök a találkozásnak! A nevem Victor Strathos! Önben kit tisztelhetek?-
*Még mindig fogja a nő kezét, közben mélyen a szemébe néz, és mosolyog. De ez a mosoly már nem kérkedő, vagy flörtölő. Inkább udvarias.*
~Segítőkésznek tűnik. Remélem ő tud segíteni.~

* Elneveti magát. Hiába, nem sok ilyen emberrel van dolga. Mármint aki egy frontális ütközés után még barátságos, sőt kedves! Tetejében még kezet is csókol neki. Ez már valami. Lehet, hogy mégsem fajul el annyira ez a világ?!*
- Hát... -*kezdi, töprengőn, végigmérve*- A fekete ruha mindenesetre odavág.
* A zöld szemek méginkább. Hiába, imádja a tiszta szemeket! Minden hátsó szándék nélkül, persze. Nem félreérteni!*
- Tehát Victor. Én Seyla Vulfia vagyok. Mondd, csak, nem tegeződhetnénk?
* Nem igazán szereti a magázást. Az csak áldozatoknak jó. Meg a "magasabbaknak". Aztán ennyi. Kíváncsi, mi fog kisülni ebből az egészből.*

*A nő pillantásai szinte égetik őt. Persze erre igyekszik nem figyelni. De hát mit tehet róla? Férfiból van, és egy csodálatosan szép nő áll előtte. Elkomolyodik a kérésre a férfi arca, de visszatér egy kis mosoly az arcára. *
~Magázódás? Tegeződés? Mért fontos mindenkinek a tegeződé? Mindegy. Ahogy óhajtja a kishölgy.~
-Természetesen, Seyla. Hmm... mond csak. Nem tudod, hol találhatom meg az evolyrani vezetőket? Fontos lenne.-
*Mondta titokzatosan még mindig a nő szemébe nézve. *
~Ez van. Fel tettem a kérdést! Csak tudja a választ! Remélem tudja a választ! Már csak az ő érdekében is.~

* Látszik, hogy valami nagyon izgatja az idegent. Már valami nagyon kikívánkozik belőle, s amikor kérdez tőle, igencsak felcsigázódik. Mi a célja ezzel? Ez érdekes. És ami titokzatos... nos, érthető. Felkeltette az érdeklődését.*
- És mi dolgod neked a vezetőkkel?
* Kérdi titokzatosan mosolyogva, s közben ellép a férfi elől, mellé. Csak nem fordul meg, hogy egy irányba nézzenek.
Na jó, ez ugyan nem látszik különösnek, de hogy miért is csinálta: a fogadóból épp kilépett egy csuklyás alak, akit a múltkori kártyázás alkalmával egy kicsikét megijesztett. Úgy kell neki. Csalt.
De azért Victor szemébe néz. Ha egyszer annyira zöld! (és persze innen jobban szemmel tudja tartani a csalót. Ha netalántán észrevenné.)*

-Hogy mi dolgom? Hmm... mért szeretnéd tudni?-
*Kérdezte incselkedve... nem igazán szeretné megmondani, hogy tudod én egy dagorladi vagyok és szeretnék a vezetőknek szólni, hogy Evolyran ellen már nagyon készülődnek. Na persze... ezt kihagyná. Majd a nő mellé áll, mert épp kijött a fogadóból egy ugyancsak titokzatos ember.*
~Majdnem úgy néz ki, mint én.~
*Várja a választ a nőtől.*

- Hát... -*kezdi*- Akár még segíthetnénk is egymáson.
* Ajaj. A férfi jön kifelé. Mindjárt ott megy el Victor orra előtt, és az ő háta mögött. Ha felismeri... ebben a nagy tömegben lesz nemulass. Úgyhogy a biztonság kedvéért Victor háta mögé lép, s közben megfordul. Szemével követi csak az alakot. És persze dumál. Addig is eltereli a figyelmet. A sajátját is.*
- Pl. még azt sem mondtad, honnan jöttél, vándor. Hová tartozol?
* Az alak eltűnik szem elől. De a biztonság kedvéért Victor másik oldalához lép. Mellé.*
- Bár talán egy kicsit nyugisabb helyre is mehetnénk, nem? Ez az utca olyan forgalmas.
* Ráadásul ha a kapok-adok elvét megtartja, mint mindig. Nem szívesen mondja ki nyílt utcán, hogy "hé, tudod, én vámpír vagyok ám, igaz nem olyan régóta, de képzelt, pl. tudok háztetőkön ugrálni!"
Na, erre mit lépne.*

» 01. Evolyran kapuja
» Tudnivalók Evolyran történelméről
» Caldurt - az elfek városa