01. Evolyran városa

*A tünde hatalmas sóhaj kíséretében előbújik,nem túl fondorlatos rejtekéből. Amint előrelép, azonnal látható, a nyílvánvaló, teste felső része ruhátlanul van.*
~Uh, Kellela...Azt hittem, hogy elöttem nem akar majd nyíltan beszélni, de úgy tűnik, tévedtem.~
*Gondolja Vulpesh, s nézi a két nőt a teremben. Közben csendben hallgatja végig, amit Celebriel elmond nekik. Az elmondottak véres brutalitása ellenére sem rezdül meg, vagy ijedezik meg a tünde. Csak áll, csendben, s kíváncsian várja Kellela reakcióját. Vulpesh úgy érzi, őszintén beszél a vértünde, de ezzel az elmondottakal,sem közelebb, sem távolabb nem kerültek a célukhoz... Akármi is történt régen, az már elmúlt, s ez a véres történet valószínüleg nem változtat Kellela bosszúállási szándékán.*

Vendég

*Mikor Vulpesh előbújik elmosolyodik és megfordul, majd elmegy az ablakból.*-Értem, de van egy olyan érzésem hogy ez nem a teljes történet, és ráadásul eléggé hiányos is.De nem baj majd kiderül minden..Szóval véres gyilkosság, és a szüleim..és ..áhh.ez már sok, de semmivel nem jutottunk előbbre..Kérlek áruld el ha tudsz még valamit, bár úgy sem fogod, ugye?
*Néz sokatmondóan a nőre, majd közelebb lép a férfihez és hozzábújik.El sem tudja képzelni hogy most mennyit jelent neki a férfi közelsége..És Celebriel, lehet hogy mondhatni mostohatestvérek de olyan távol érzi magát tőle, távolabb mikor először találkoztak.Természetesen őszinte lett volna a férfivel, mivel szereti, csak nem hagyta volna és nem is hagyja hogy baja essen, mert azt eléggé nehezen viselné.*-Ne haragudj, azt mondtam sietek.*Mosolyodik el, majd ismét Celebrielre szegezi tekintetét.*

Vendég

-Nagyon is jól tudom hogy ez nem visz előbbre szinte semmit!De ha tudnék...ha tudnék is valamit...- *Mikor Kellela kéri,hogy meséljen többet,tényleg látszik a boszorkány arcán,hogy nem hiszi,bármit is el fog még árulni.A lány arcán hátborzongató mosoly jelenik meg.* -Kezdesz átlátni rajtam.- *A tőrje tokját piszkálja,majd mosolyogva fordul Vulpesh felé.* -Rég láttuk egymást!Remélem jól mennek a dolgok nálato...azazhogy nálad!- *Valószínű,hogy jól mennek,hogyha volt idejük Kellelával szerelmeskedni.Szóval tényleg szeretik egymást?Igen,ez nyilvánvaló ahogy a boszorkány odabújik a tündéhez.Mikor Kellela ránéz,a keze megcsúszik a tőr markolatán amivel eddig szórakozott.* -Ez furcsa...vajon miért?- *Kérdezi saját magától,majd feláll,a nyitott ablakhoz sétál,és háttal kettejüknek a felkelő napot nézi.* -Volt a régi hagyományok szerinti ünnep: a Sanbelek.Egyszerű falusi ünnep,amikor a gyerekeket és felnőtteket mindenféle egyszerű játékokkal,és egy nagy előadással szórakoztatják.Az egyik fiatal lányt mindig papnőnek öltöztették,és felküldtek mellé egy embert,a papnő pedig átadta a szerencsétlen lelkét jelképesen egy démonnak,amiért az egész évben henyélt.A Sanbelek évi ünnep volt,és a borzalmas gyilkosság utáni minden egyes évben meghalt az éjszakája alatt egy ember,egy pedig eltűnt.Majd később észrevettük,hogy...- *Óvatosan megfordul,és félénken elmosolyodik,bár nem valószínű hogy azért,amit mondani szeretne.* -A Sanbelek főelőadása alatt,az egyszerű kellékek mind régi kínzóeszközök voltak.Az egyikük például arra volt alkalmas,hogy a még élő áldozat belét kitekerjük.San belek.Kellela...Vulpesh...Ti minek hívjátok az élőlények hosszú belsőszervét?Talán...mindegyiknek van bele...- *Leül az ablakba,és az egyik lábát átveti a másikon.Kezeit nyugodtan az ölébe helyezi,és zöld szemeivel sokáig nézi Vulpesht,aki átkarolja Kellelát,és az árnyékaik egybefonódnak.Majd halkan megszólal.*
-Kellela...Alais és Pandora a Sanbelek áldozatai lettek.-

*A tünde átkarolja szerelmét, majd Celebrielre figyel.*
-Igen, jó rég volt mikor találkoztunk....
~Akkor nem igazán bíztam ugyan benned, de az idők változnak.~
*Gondolja a tünde, majd vet egy gyors pillantást Kellelára. Majd hallgatja Celebriel újabb történetét, de amint befejezte a vértünde, Vulpesh azonnal mondja.*
-Celebriel...talán ismered az ősi tünde mondást, miszerint a hazugsággal, csak hazugság jár együtt.
*Mondja komoran.*
-Korrábban azt mondtad, egy gonosz mágus ölte meg őket. Pár perce is még ezt erősítetted meg.
*Vezeti tovább a dolgot.*
-Most pedig egy egész más történetet mondasz el. Egyetlen kérdés van már csak: Mi az igazság?

Vendég

*Szorosabban hozzá bújik a férfihez és megcsókolja.*-Nyugi, igazat mond.*-Ok, már csak kettő kérdés.Ki az a mi?És hol találom meg azt aki az eltűnéseket okozza?*Kérdi a nagy kérdéseket, mert eléggé furcsa hogy a nő többes számban beszél, ha csak nem skizofrén, de ez talán egy tündénél kizárható, bár csak talán.Megfogja Vulpesh kezét és elindul vele a kanapé felé és leül.*-Azért ez eléggé furcsa.Mármint erősek voltak és hirtelen eltűntek mindketten, vagyis édesapám meghalt.*Mondja egy kicsit szomorúan, csillogó szemekkel, de persze könnyei nem hullanak.*-Sanbelek...*Ismétli, majd elgondolkozik.*-És semmit nem tudsz arról mi vagy ki okozta a haláleseteket és eltűnéseket?Meg kell találnom.És mi van ha édesanyám..ha..ha..ő..él.*Mondja elhalkuló hangon és megszorítja szerelme kezét, így valahogy jobban érzi magát, talán így vezeti le a stresszt.*

Vendég

*Hatalmasat sóhajt,majd elmosolyodik.* -Az igazság?Nem tudom...valami szörnyű dolog,ami csak fájdalmat okoz mindenkinek...-
*Mormolja,és felpillant.Vulpesh nem nagyon hisz neki,de ez érthertő is.Ideállít,rájuk tör,azután olyan történeteket mond el,amiken egy emberöltőn át is gondolkozhat bárki.Rezzenéstelen arccal néz előre,bár a tekintete üressé válik a "mi" szócskára,és nem válaszol a kérdésre.* -A helyiek szerint átok...de nem hiszem.Valaki,aki gonosz,és lelketlen,kegyetlen játékot űz.Mint egy sakkjátszma.Bár ezerféle lépés van,mégis csak tőled függ a bábuid sorsa.És aki a tábla túloldalán ül,bár őt is ugyanazok a szabályok kötik,ha nem látod az arcát,úgy hiszed feletted áll.Eltünteti a bábukat...Eredeti ötlet...- *A nap hátulról süti,így nem látszik belőle más,csak az alakjának körvonalai.Az arcát is sejtelmes sötétbe vonja a homály.Hirtelen a lábai finoman dobbannak a földön,ahogy leugrik az ablakból,és kifejezéstelen tekintettel nézi Kellela szemeit.* -Anyád már biztosan meghalt.Azóta rengeteg idő eltelt.Ne csinálj ostobaságot.Száz évek teltek el azóta,és nem akarom hogy...Az ő életes is olyan sekéllyé vált.Ne akard ezt magadnak.Tegyél le róla,és ne csinálj hülyeségeket.- *Az ajtóhoz lép,és már távozna,amikor meggondolja magát és arcán különös mosollyal nekidől az ajtófélfának.* -Azért mondtam hogy megölték őket,mert akkor nem táplálnál felesleges reményeket.-
*Furcsa szél jár a szobában,hideg és borzongató.Ilyen csöndes reggeli,döbbent percekben gyötri az embert,mégis nélkülözhetetlen a jelenléte.A félig nyitott ajtón át is árad be a hűvös fuvallat,és lágyan fújdogálja a tündelány hosszú haját.*

*A tünde hagyja, hogy szerelme kísérje, majd leültek együtt. Egyik kezével átkarolja Kellelát, másikkal fogja annak kezét. Mikor érzi a szorítást, akkor mélységesen együttérez szerelmével, hiszen ő maga is már árva lélek...*
~Legjobb, ha most nem szólalok meg, úgy sem tudok most mit tenni...~
*Gondolja a tünde, s közelebb bújik Kellelához. Így érzi szerelme szívdobogását is, ami érthetetlen okoknál fogva, boldogsággal tölti őt el. Majd mikor Celebriel történetét hallgatja, akkor kisebb düh fogja el.*
~Miért? Ha nincs semmi remény, semmi kiindulási pont, akkor minek táplálta ilyen gondolatokkal?!~
*Gondolja, de gondolatait most nem teszi szóvá, csak vár, s szorosan öleli szerelmét.*
-Ezzel épp az ellenkezőjét érted el...
*Mondja a tünde, s néz Celebrielre. Ha a tekintetével ölni tudna, akkor Celebriel már rég holt lenne. Vulpesh ugyan most haragot táplál a vértünde irányába, de tudja, a szülők halálához nincsen neki semmi köze.*

Vendég

-Fogd be!Honnan tudod?Mégis mit tudsz te?Hmm...:????
*Kérdi dühösen a nőtől.Tényleg reménykedett, reménykedett hogy élhet még édesanyja.*-Hé---Nem válaszoltál..Ki az a a MI? *Kérdi dühösen mire, az ablakon egy erőteljes széllöket röpül be és egy cserép virágot a földre ejt.Nagy a csörömpölés, de aztán elmúlik és ismét csend ereszkedik rájuk.*-Szóval ezért jöttél?Hogy elmond ezt?Hát jó tudomásul vettem, jól vagyok rendben?Értem..De azt teszek amit akarok, és kiderítem ki tette ezt, és megölöm.Érted?Nem fogja megúszni, nem hagyom..*Mondja elszánt tekintettel, és fejét Vulpesh vállára rakja.*

Vendég

*Csendesen végighallgatja Kellela kirohanását,ami érthető is.Elmosolyodik,és lehajtja a fejét.*
-Hogy mit tudok?Ki az a mi?Jó kérdések...Lényegre törőek...- *Elkeseredetten felnéz,és megremeg a hangja miközben beszél.*
-Miért csináljátok ezt?Pont olyanok vagytok,mint az a bolond!Minden ugyanúgy történik mint akkor,száz évvel ezelőtt!Miért kell mindennek ugyanúgy történnie...!?- *Szemei villámokat szórnak,de a tekintete mélyén belül ő még mindig üres.* -Nem te vagy az első aki reménykedik.De te leszel a következő aki meghal ilyen ostobaságok miatt.A halál könnyű,nyugodt.Az élet nehezebb.- *Elgondolkozva néz ki az ablakon,és közben nem is gondol bele,hogy semmilyen kiindulási pontot nem adott nekik,csak feltüzelte őket.* ~Nem számít.Én nem azért jöttem,hogy másokat pesztráljak.Csak...~ *Áll,és nézi a boszorkányt és a tündét,nem mond semmit,és tudja hogy mennyire fáj nekik a dolog,főleg Kellelának.Ha tudnák,hogy neki is mennyire fáj...De valószínűleg soha nem fogják megtudni.És ez így a lehető legjobb.* -Nincs kedvem tovább üdítő társaságotokat élvezni,ami olyan mintha a temetőben üldögélnék...- *Bár enyhén bunkó amit mond,nem foglalkozik vele.Az ajtó felé fordul,és óvatosan lép egyet előre.*

*A tünde nehezen tudja dühét leplezni. Celebriel szavai, már őt is nagyon sérti.*
-A múlt, már elmúlt!
*Mondja, sőt szinte ordítja.*
-Sokan meghaltak,de még többen meg fognak! Sajnos sok mindent nem tudok, de képtelen vagyok ölbe tett kézzel nézni, amint remek embrek egymás után halnak meg!
*A tünde hírtelen felpattant, s Celebriel szemébe néz.*
-Azt mondod, az élet nehéz. Igen, ez igaz, főleg ha egy őrült csak úgy dobálja el őket!
*Mondja a tünde, s amikor Celebriel távozni készül, akkor mgragadja annak a karját.*
-Megértem, hogy te csak menekűlni akarsz, de árúld el, amit még tudsz!
*Mondja szemrehányóan, de már kevésbé ordítós a beszéde, mivel eszébe jutott, most nem erdőben éjszakázott, hanem egy fogadóban.*

Vendég

*Feláll és megrázza a fejét.Oda sétál szerelméhez és megfogja a kezét.*
-Hadd menjen..Igazat mond..De nm érdekel.Ki kell derítenem mindent.És ha ez az életembe kerül hát legyen.
*Mondja szomorkásan, és Celebriel el is tűnik.Vissza ül a kanapéra és felhúzza lábait.Neki dől a kanapé hátának és a férfit fürkészi, azt a férfit akit szeret és akinek talán fájna ha meghalna a nő, de akkor már inkább ő mint Vulpesh, hisz azt nem bírná ki, képtelen lenne rá, nem viselné el..Lehunyja szemeit és gondolkozik pár másodpercig, majd kinyitja és Vulpeshre néz, majd a nyitott ablakra néz ami nem zavarja, inkább örül a friss levegőnek.De aztőán rájön hogy Vulpehen nincs felső így meg is fázhat, így feláll becsukja az ablakot, és vissza ül ugyan úgy ahogy volt.*

*A tünde hagyja elmenni Celebrielt, de csak azért, mert kellela kérte rá. Majd visszamegy, s leül a kanapéhoz. Ezután csak vár és vár. Kevés idő múlt el, de annál több mindent tudtak meg, s Vulpesh nem tudja, hogy mit is mondjon. Majd csak hírtelen gondolattal, megcsókolja szerelmét. Ez elmond mindent helyette.*
-Tehát, akkor nem biztos,hogy mágust keresel, az sem biztos, hogy embert... Csak egy valamit.
*Mondja végül.*
-Bármi is legyen az, szeretnék neked segíteni.

Vendég

*Annyira kedves a férfi és el sem tudja képzelni hogy véget érjen minden, és nem is akarja, de ez érthető is.A férfi mellkasára teszi a fejét, és hallgatja szívének dobbanásait, majd egy csókot lehel az ajkára.*-Nyugodj meg, nem lesz semmi gond, megtalálom és ennyi.De nem akarom hogy bajod essen.Nem is figyelek rád, most is kitártam az ablakot, és eszembe sem jutott hogy esetleg beteg lehetsz.Ne haragudj, azt hiszem tényleg eléggé szörnyű vagyok..*Mondja enyhén csüggedten, bár nem tehet róla tényleg így érzi.*-Komolyan, te teszel engem jobbá...Szeretlek..Nem is tudom mi lenne velem ha nem találkozunk.Bele sem gondolok inkább.*Mosolyodik el és megcsókolja.Majd végig simít az arcán.*

*A tünde kedvesen átöleli szerelmét.*
-Legkevésbé sem vagy szörnyű.
*Mondja, s egy csókkal pecsételi meg szavait.*
-Engem nem kell féltened, amúgy is veszélyben vagyok, de ha melleted együtt, akkor bármiféle veszélyt könnyeben le tudunk gyűrni!
*Nem tudja ugyan, hogy szavai nyúgtatóan hatnak-e, vagy sem, de újra megcsókolja.*
-Úgy érzem, most veled kell tartanom.

Vendég

-Kedves vagy.Tényleg..Nem akarsz aludni?Vagy csak menjünk fel, kezd itt hűvös lenni..
*Mondja és szembe fordul a férfivel, mindkét kezével megfogja a férfi kezeit és magával rántja és vigyorogva elindul fel a szobába, mert tényleg kezd álmos lenni, hisz hosszú éjszakája volt.Nagyon is hosszú, ráadásul eléggé durva dolgokat tudott meg.Mikor felérnek a nyikorgó lépcsőn még nem lát senkit.Már hajnalodik de nagyon fáradt.Leül az ágyra és onnan figyeli a férfit.*

*A férfi követi fel a lépcsőn, egészen be a szobáig. Ugyan hosszú és fárasztó éjszakájuk volt, de valami nem hagyja nyugodni,s leül az ágyra.*
-Nem vagyok annyira álmos.
*Hazudik, s szemét is nehezen tudja nyitva tartani. Szeretne aludni, de érez valamit, amiről még nem tudja, hogy mi.*

Vendég

*Leül ugyan az ágyra, de mivel már kel fel a Nap, meg sem kísérli az elalvást, és egyébként sem tudna, pedig igazán nagyon fáradt.Látja a férfin hogy eléggé feszült.Már fogjuk rá hogy reggel van, elég korán ugyan, de reggel, kint már észlelhető némi mozgás.Feláll és oda sétál a férfihez egy ásítás közepette.Aztán odamegy az ablakhoz,de nem nyitja ki, mivel a férfi lengén van öltözve és a hajnali friss levegő eléggé hideg még.Nézi ahogy a Nap egyre feljebb kúszik az égen..Egyre feljebb és feljebb, a várost aranyszín fényekkel beborítva.Közelebb lép a férfihez szembe áll vele és megfogja kezeit.*-Mi bánt?*Kérdi egészen halkan..Látja hogy nincs minden rendben, és dühös Celebrielre, amiért elrontott mindent.Ráadásul most álmos is ami szintén nemk tesz jót a hangulatának.Még hogy nem válaszol arra sem hogy ki az a mi?Majd úgy is fog, kénytelen lesz.És a vértünde, nem is várhatja el Kellelától, hogy még csak ne is keresse édesanyját, ha egyszer édesapja úgy is halott.*

* Komor tekintettel járja a város utcáit, a háború ide még nem ért el hál'istennek csak a Birodalom szélén ostromolják könyörtelenül falaikat, de jobb az elővigyázatosság, így éber tekintettel járja Evolyran városát. Kezét pihentetően a kardja markolatán tartja, vörös tincseibe belekap a lágy szellő. Érződik a lakókon is hogy feszültebbek, nyugtalanabbak, türelmetlenebbek, nem egy apró vitát simított már el útja során. A közelgő napokban látogatást tesz az említett vidékeken hogy hírt tudjon hozni a három evolyraninak, ő vállalta az utat fél tucat tündéjével, kik közt sárkánylovasok is tartózkodnak. Bennük tökéletesen megbízott, az út hosszú volt, tele veszedelemmel, így jobb ha oly harcosokat választ maga mellé, kikben tökéletesen megbízik. Lassan a város külső utcáira ér, hogy a nyűzsgés is alábhagyott s a természet dallamai is jól hallhatóak voltak.*

*Hihetetlen...ide még nem ért el a háború. Most jöttem és mintha az egyik borzalomból a másikba csöppennék. Ez kellett nekem? Egy békés életre vágyom nem olyanra hol minden nap attól kell rettegnem mikor törik rám az ajtót. Hát mindegy...rossz helyre jöttem az már szent, de nem fogom itt hagyni ezt a falut, akármennyire is bajba sodornak dolgok.
Még senkivel nem találkoztam a mágusokon kívül...szeretném én egyáltalán? Gondolom most mindenki fel van pörögve,e hogy mi is lesz...csodás, egy olyan helyre csöppentem ahol mindennapiak az ilyne dolgok. Most már nem tudok visszamenni és nem is akarok...maradok itt ebben a háborúban.
Ahogy sétálok Evolyran városában az utcák nyüzsögnek az emberektől és más élőlényektől...látszik, hogy ide még nem jutott el a baj.*

*Lassan repült a nagy tömeg felett, ami azért lassan kezdett feloszlani az est eljövetelével. Már egészen sötét volt, de Errinaya még látott valamennyit. Éppen, annyit, hogy ki tudta kerülni az esetleges akadályokat, mint például a cégéreket. ~Jaj, csak érjek oda, mielőtt teljesen besötétedik! Nem is értem,miért indultam el ily későn! Okosabb lett volna, ha otthon megvároma holnapot, és akkor jövök el. Ez így egészen veszélyes is lehet a számomra. Főleg, hogy ily kicsiny vagyok ezekhez a népekhez képest.~ Panaszkodott magában. Épp ekkor fodult be egy mellékutcába, hol meglepetésére nem volt tömeg, csupán egy alak sétálgatott. Persze nem messze tőle már megint tömeg volt. Mégis, Erri-t mintha megbabonázta volna a lány látványa. Ugyanis lány volt az az illető, aki ott sétálgatott. A kicsi tündér megvonta a vállát, majd pár másodperc múlva elrepült a lány mellett. De aztán hirtelen megfodult és elé repült. De mivel a lány nem vette észre, így egyenesen nekiment...volna Errinayának. A kis tündérke ezt már nem is hagyta annyiban. Csípőre tette a kezét, majd hangosan elkiáltotta magát.*
-Hékás! Azért nézhetnél a szemed elé!

*Inkább kiverem fejemből a dolgokat mert ezzel nem megyek semmire, egyenlőre nem tudok sokat segíteni, majd talán idővel.
Ahogy sötétedik egyre kevesebben lesznek. Mindenki beszivárog az üzletekbe, panziókba, házakba és egy idő után egyedül leszek a kis mellékutcán. Megvonom vállam majd egyre beljebb megyek. Még én sem tudom mit keresek, de valami olyasmit ahol elfogyaszthatom az esti kávémat.
Ekkor hirtelen egy parányi élőlény száll elém. Szemeim kikerekednek láttán majd a durcás kis lényt látva elmosolyodom.*
-Hát bocsáss meg kedves, de te repültél majdnem nekem!-
*végigmérem kék szemeimmel az apró kis tündért...mennyire apró és törékeny. Rendesen félek, hogy csak a jeges kék szemeimmel összetöröm testét. Kisöpröm arcomból fekete hajam majd ismét egyenesen a kis lény szemeibe nézek.*

*Erri kicsit visszavett a lendületből, de korántsem nyugodott meg. ~Még hogy én mentem neki! Na, majd én móresre tanítom!~ Persze mindezt inkább jól elhallgatta. Nem mert le szerzet eme lány? Talán valamelyik fejes rokona és akkor vége van Erri-nek. Amúgy is volt valami a lányban, ami megfogta a kis tündért. Talán a szépsége. Erri-nek nagyon szimpatikus volt a lány. Ahogy kinézett. Olyan természetesen szépnek találta. ~Jobb lesz, ha inkább megnyugodok és szépen bemutatkozok.~ Mondta magában, azzal hamar gyakorlatba is ültette a dolgot.*
-Nos, ettől függetlenül nem fogom elfelejteni ezt az esetet. Lehetséges, hogy én bambultam el, de attól még te is odafigyelhettél volna.
*Vett egy nagy levegőt, s folytatta.*
-Errinaya vagyok. Téged hogy hívnak?
*Immáron egy kis mosoly is kiült arcára, de haragja még mindig nem múlt el, csupán egy kicsit elnyomódott.*

//Fagy...//

*Lassan, ráérősen lépked a város főutcáján. A Fehér Vadkan fogadóval szemben vanegy kis tér, ahol kényelmesen elnézelődhet az ember, ha nincs jobb dolga. Nem volt még éhes, így aztán el akart ütni valamivel az időt. Hosszú léptekkel hajózott tehát a főutcán, és érdeklődve nézegett az embereket. Főként a nőket.*

*Ringatózva, merengve, szinte a föld fölött lebegve közeledett a lány. Aredhel Narmolanya ritkán jött a városba, de most, mivel hallotta, hogy megnyílt a gyógyfű-bolt, felpakolta az eddig összegyűjtött gyógyfüveit. Persze elkésett, a bolt már bezárt, viszont a lány közben megéhezett. Elindult hát a fogadó felé. Azaz csak ment volna, de az irányt többször is elvétette. valahol máshol járt az esze. Ábrándosan elmerült a gondolataiban, és földöntúli mosollyal belegyalogolt először eg ykinn felejtett csöbörbe, ami persze teli volt vízzel. Aztán egy padot talált telibe. Jó nagyot esett, és valószínűleg valaki ült is a padon, legalábbis Ared a dühös morgásból erre következtetett.*

-Mi a fene!-*Egy pillanatra figyelt máshova, és rögtön telibe találta valami nagy szürke izé.*-Mégis minek nézel te engem? Az éves célbaugró verseny alapkörének?-~Valószínűleg valami kerge suhanc lehet, a súlyából ítélve.~*Felhúzott szemöldökkel konstatálta végül, hogy régi ismerőse, Aredhel érkezett meg ilyen rohamos tempóban.*-Mondd csak, te ilyen durván szereted? Mármint az üdvözlést. Kecsesebben is a nyakamba ugorhattál volna. Mellesleg így aztán nem csoda, ha azt hiszik rólad, hogy megkergültél.-

s-Kerge? Te most itt azt mondod, hogy bolond vagyok? Nagyon kedves vagy ám. Legalábbis amennyire a fatuskók kedvesek szoktak lenni. Azért még nem kellett volna lelöknöd, ha haragszol is rám.-
*Olyan hirtelen zökkent vissza Ared a való világba, hogy személyes sértésként vett minden szót. Hiszen nemrég még álmodozott és jókedvűen sétált, közben csak egy kicsit, egészen picikét Zotharra gondolt...*
-Mi van veled, hogy ilyen savanyú vagy? Vackorba haraptál?-

*Teljesen lezsibbadt a mérges hangtól. Szemeit az égre meresztve feljajdult legbelül.* ~Megint kezdődik. Rájött az ötperc. Vajon mi válthatja ki? Az egyik pillanatban még békésen járkál, aztán helyből ráugrik valakire. Aztán kötekszik.~ *Óvatosan felállt, hogy ellenőrízze, nem tört-e el valamije neki vagy a lánynak. Végigtapogatta a saját lábait, majd Aredhel tiltakozása ellenére az övéit is. megdöbbenve bámult a lányra, amikor a nadrágján nedvességet érzett. Jó nagy sötét folt terjengett ott.* - Hé, izé, biztos jól vagy? Mikor voltál utoljára orvosnál? Úgy értem, ha problémáid vannak a khm, izé, a folyó ügyekkel, azt mielőbb orvosolni kell.-

*Ared egyelőre csak hápogni tudott a mélységes felháborodástól. Először kedvesen üdvözölni akarta volna Ivant, ám úgy látszik, a férfin ismét a kötekedő természete lett úrrá.
~Nyugi, csak rossz kedvű, és a barátod. Legalábbis a múltkor úgy tűnt, békét kötöttetek, még ágyat is csinált neked... Amit ki kis próbáltam már~
*A lány egészen belepirult amikor az ágyra gondolt, és vele Zotharra. A kellemes gondolatok egészen addig tartottak, míg Ivan meg nem gyanúsította, hogy a nadrágjába csorgatott.*
-Mit gondolsz rólam mégis? Egyszerűen vizes lettem, nem nagy ügy, beleléptem egy vödörbe, vagy valami ilyesmibe, nem nagyon figyeltem meg. De mondhatom, szép kis barát az ilyen, rögtön sérteget. Pedig már azt hittem levetkőzted azt a visszataszító modorodat. Úgy látom, kár volt reménykedni.-
*Ared megperdült és sántítva elbotorkált a fogadó felé.*

~Kiborító ez a nő. Most megsértődött. Bolond, ugrál összevissza, ráront az emberre, mellesleg bevizel, aztán meg még neki áll följebb. Még jó, hogy nem lettem én is olyan tőle.~*Dühödten a lány után nyúl, és a karjánál fogva elkapja.*-na, most nem fogsz faképnél hagyni! vagdalkozol, és utána csak úgy elmész? Nem úgy van az!-*Bődült el hangosan.

*Ared összerezzent azüvöltésre és sziszegve feszegette la Ivan ujjait a karjáról.*
-Hogy veszed magadnak a bátorságot, hogy rángass az utcán, te nagy...-
*Mérgesen közeledett a férfi felé, a szeme dühösen villogott. Elő akarta kotorni a zsebéből a pálcáját, de nem tudott mozdulni a szorításból.*
-Engedj el, vagy az istenekre mondom, úgy megátkozlak, hogy megkeserülöd.-
*Most már Ared is ordított, mert nagyon fájt neki a szorítás*

» 01. Evolyran kapuja
» Tudnivalók Evolyran történelméről
» Caldurt - az elfek városa