1. Morilindë, az Elfek városa

Tárgy: Re: 1. Morilindë, az Elfek városa Vas. Feb. 22 2009, 19:24

*Hiswa kimerült volt, de tartotta magát. Szerelmes pillantást vetett kedvesére, majd tekintete tovább siklott Selly engedékenyen bólogató alakjára, s kezébe vette kisfiát. Közben látta, hogy a kislányt mosdatja Aredhel, s szemeibe könny szökött. Boldog volt. Boldogabb, mint legszebb álmaiban gondolta volna. Néha még most is képtelen volt elhinni, hogy ez a sok jó dolog vele történik. De akkor mindig megerősítette hítében a myrte közelsége, gyengédsége, és végtelen szerelme. Mitryas kezét megfogva húzta közelebb magához a myrtét, és gyengéden szájon csókolta. Most az egyszer nem izgatta a dolog, hogy hányan vannak körülöttük, most ezt kellett tennie... ezt diktálta lénye egésze.*
- Szeretlek Mitryas...
*Halk suttogását talán csak a mester hallotta meg, hisz egyébként is neki szánta szavait.*
- Köszönöm Selly, hogy számíthattam rád, és neked is köszönöm a segítséget Aredhel.
*Beszéd közben a közelgő Aredhelt nézte, aki a másik, alaposan bebugyolált gyereket a kisfiú mellé helyezte, anyjuk karjába. Az éjtünde azt se tudta, melyikben gyönyörködjön. Az újszülöttek sírása is abba maradt, s elaludtak a tünde karjai közt. Átszellemült arccal pislogott minden felnőttre is. Hirtelen azt se tudta, mit is mondhatna most. De, végül eszébe jutott egy fontos dolog. Az idő közben mellé telepedett mesterre pillantott.*
- Szeretném, ha a lányt is te neveznéd el... Kérlek *és könyörgő tekintettel nézett rá*

Tárgy: Re: 1. Morilindë, az Elfek városa Vas. Feb. 22 2009, 19:30

*Ared megmosdatta a kislányt is. Amíg Hiswa karjaiba tette, csókot lehelt az ő homlokára is, hogy átadja áldását.*
~Légy szép és kedves, mint az első tavaszi napsugár. Áldás kísérje tetteid.~
*Könnyein át figyelte az újdonsült családot.*
- Azt hiszem, ilyenkor kell az örömtüzeket meggyújtani... Túl vagyunk rajta... Köszöntsük hát együtt az első jövevényeket az új földünkön.-
*Meghatódva szipogott még párat, majd Sellyhez fordult.*
-Jól vagy? minden rendben?-

Tárgy: Re: 1. Morilindë, az Elfek városa Vas. Feb. 22 2009, 19:40

*Miután kiemelte a kislányt is,rendbe tette a tündét,majd ügyesen ágyneműt cserélt alatta.*
- Persze Mitryas! Nyugodtan add gyermeked anyjuk kezébe!-*mosolyodott el halványan,miközben remegett keze,térde.Nagyon kimerült érzelmileg is meg fizikailag is.Kimerítette az aggodalom,hisz így utólag vissza gondolva ha bármi történt volna az az ő lelkén száradna.Hisz nem szólt a párnak,hogy nem képes megoldani egy esetleges problémát.Mély levegőket vett,miközben elcsomagolta a törülközőket és a tisztátlan ágyneműt.Néha a családra pillantott mosolyogva,nagyon kellemes látványt nyújtottak.És meghatót...könnyes is lett szeme....a megkönnyebbüléstől is....sosem fogja megbocsájtani magának hogy kockáztatta Hiswa és az ikrek életét.
Borús gondolataiból Aredhel hangja zökkentette ki.*
- Óh mi? Jah persze,persze....csak egy kicsit kimerültem ennyi az egész.-*megpróbálta eltusolni érzelmeit és aggodalmait,majd felkapta az összekészített batyut és a négyeshez lépett.A négytagóvá bővül Hythamorys családhoz.*
- Örülök hogy jelen lehettem eme gyönyörű eseményen! Gyermekeitek egészségesek mint a makk,picit kisebbek,de ez várható volt,mivel ketten növekedtek a pocakban.Ma még feltétlenül maradj ágyban s pihenj!-*felelte mosolyogva,remegő hangon.Nem volt jól...a felelősség tudat...*
- Engedelmetekkel...gyönyörű családdá váltatok...-*jegyezte meg amint az apróságokra nézett.Amint megfordult elmosolyodott.*
- Köszönöm segítséged Ared! Remélem hamarosan találkozunk...-*zavart mosolyt küldött a nő felé,félt hogy lebukik...
Sietősen elhagyta a házat s hazatért a kis lombkunyhójába.A nap további részét sírdogálva töltötte,nehezen emésztette meg a történteket,mégha ily szép esemény is volt.*

Tárgy: Re: 1. Morilindë, az Elfek városa Vas. Feb. 22 2009, 19:54

*Boldogan bújt szeretteihez, amint a másik gyerkőcöt is elhelyezték Hiswa kezeiben. ~Az én "kis" családom!~ Gondolta, majd visszacsókolt kedvesének. Aztán csak peregtek és peregtek a percek. S eljött az idő, mikor a kislányt is el kellett neveznie. Nagyon nagy megtiszteltetésnek érezte. Hiszen úgy látta volna jónak, ha a fiút ő, a lányt Hiswa nevezi el. De kedvese annyira szereti őt, hogy megengedi azt is, hogy a lányt is ő nevezze el. Szemei ismét megteltek könnyel, majd átölelte az apró, törékeny testet, s kimondta az első nevet, ami eszébe jutott.*
-Alya.....Alya Hythamorys. A legszebb Hythamorys a világon...
*Suttogta alig hallhatóan, de azért elég hangosan ahhoz, hogy mindenki hallja. Aztán nem szólt többet, csak ölelte kedveseit. Nagyon különös, ámde annál örömtelibb érzés fogta el. S nem akart szabadulni eme érzéstől. Teljesen átadta magát az örömnek, a boldogságnak. Most ebben a szent pillanatban mindenkinek meg tudna bocsátani mindent, ha lehetne rá lehetősége. Ismét megcsókolta övéit, majd felállt, s a két nő felé fordult őszinte, és örömteli mosolyával.*
-Selly....nagyon köszönök mindent! Nélküled nem is tudom, mi lett volna velünk....
*Aztán a mágushölgy felé fordult.*
-Aredhel....ha te nem vagy, talán nem is tudunk arról, hogy Hiswa szülése megindul.....köszönöm!
*Azzal átölelte mindkét nőt, s egy-egy puszit nyomott a fejükre.*
-Áldásom rátok! Kísérjen benneteket a Fény utatokon!
*Azzal elbúcsúzott Selly-től, aki nem volt a legjobb bőrben. Kikísérte az ajtón, s visszament a szobába. Aztán Aredre pillantott, s így szólt.*
-Ared, te itt maradsz velünk, ugye?
*Azzal a választ meg sem várva újból kedveséhez és a kicsikhez ment, majd gyengéden átölelte őket. ~Apa lettem....el sem tudom hinni!~ Boldogsága nem ismert határokat. Bár szerette volna, ha a gyermekek Carme földjén születnek, de így jobb volt. A tündék földjén, Evolyranban. Egy új kor kezdetének hajnalán.*

Tárgy: Re: 1. Morilindë, az Elfek városa Vas. Feb. 22 2009, 20:11

*Hiswa kimerülten fordította fejét Selly irányába. Az sem zavarta, hogy csapzott tincsei az arcába hullottak a hirtelen mozdulattól. Hálás tekintettel vizslatta egy ideig a gyógyítót. Valami furcsa bizonytalanságot, vagy talán kételyt érzett benne egész idő alatt. Észre vette azt is, hogy nem sikerült elsőre az egyik varázslata. De korántsem magáért aggódot, és nem is a kicsikért, hiszen ő maga is gyógyító, és szükség esetén magára is alkalmazhatta volna varázslatait. De ő Sellyért aggódott. A mindig kedves, segítőkész Sellyért.*
- Selly... Hálás vagyok a segítségedért. Az istenek óvjanak téged!
~Ha minden vissza zökken a rendes kerékvágásba, akkor felkeresem, és segítek neki megoldani azt, ami ennyire vissza rántotta a gyógyításban. Ez a legkevesebb, amit tehetek érte, cserébe a maiért~
*Az örömtől csillogó szemű mesterre emelte aztán tekintetét, majd tovább vitte karjaiban nyugvó gyermekeikre.*
- Thalion, és Alya... Olyan gyönyörűek...
*Megint szavakat keresgélt, csak a szülés annyira kivette utolsó erejét is, hogy jobbnak látta a mesterre bízni most a kis jövevényeket. Édesen mosolyogva nyújtotta át neki fiát, majd lányát, hogy bele fektethesse őket a kosárkába, amit a vértünde előre látóan behozott még a szülés elején.*
- Vedd el őket kérlek... Fáradt vagyok... Nem szeretném, ha valami bajt okoznék.
*Aredhez fordulva még megszólalt.*
- Köszönöm a segítséget Aredhel, és boldog vagyok, hogy sikerült megtalálnunk egymást.

Tárgy: Re: 1. Morilindë, az Elfek városa Vas. Feb. 22 2009, 20:22

*Komoly arccal nézett Selly után.*
~ Vajon mi történhetett? nem ismerem túl jól, de azt hiszem, valami baj történt vele. Majd holnap utánanézek én ennek.~
*Ared óvatosan megsimogatta barátnője arcát.*
-Hűha, reggel még nem is tudtam, milyen dolgok vannak készülőben. Végre megtaláltalak, és aztán... nagyon boldog vagyok, hogy így történt. Tudod, mintha egy kicsit az én családom is lennétek.-
*Félénk mosollyal fordult Mitryashoz.*
-Én most elmegyek, hagylak benneteket pihenni. Majd beszélek a házigazdával, hogy van-e szükség valamire. És ha megengeditek, gyakran tiszteletemet tenném nálatok. -
*Nagy puszit nyomott Hiswa homlokára*
-Szép volt, kismama. A gyermekeitek gyönyörűek és egészségesek. Azt hiszem, ebben a pillanatban nem is kell több a boldogsághoz.-
*Búcsúzóul még kezet fogott Míthryassal, gratulált neki is. Megsimogatta az ikrek fejecskéjét, majd kiment a szobából. A vértündének megköszönte ő is a segítséget, aztán elhagyta a házat. Az utcán még áldást bocsátott a házra, majd lassan poroszkált végig a főutcán a mágusok városa felé.*

Tárgy: Re: 1. Morilindë, az Elfek városa Vas. Feb. 22 2009, 20:34

*Ismét csendben maradt, s nem szólt semmit sem. Csak akkor mozdult meg, mikor kedvese átadta neki a gyermekeket. Mitryas oly gyengéden fogta meg őket, hogy majdnem kiestek a kezéből. De ezt persze nem hagyta. Aztán boldogan mosolyogva elhelyezte őket a kiskosárban, s mindkettőjüket arcon csókolta. Ezután kedvesének is adott egy csókot, s a gyönyörtől mámorba esve így szólt.*
-A világ két legszebb gyermeke...nem véletlen, hogy te vagy az anyjuk!
*Azzal felállt, s Ared felé fordult mosolyogva.*
-Még egyszer köszönök minden segítséget, kedves Aredhel! Sokat jelent ez nekünk! És szeretném, ha tudnád, mi mindig szívesen látunk! Ég veled! Áldjon meg az Ég!
*Azzal a mágusnőt is kikísérte, s nyugodtan, örömmel tele a kiskosár fölé hajolt, s megmosolyogta az alvó kicsiket. ~Alya és Thalion...a jövő nemzedéke...~ Azzal óvatosan az ágy mellé húzta őket, s kedvese mellé vackolta magát.*
-Alszanak...mint a bunda. Annyira boldog vagyok! Szeretlek....nagyon szeretlek!
*Azzal hosszas, s szenvedéllyel teli csókot adott kedvesének. Majd elengedve ajkait átkarolta a lányt. Kicsit kuncogott is.*
-Furcsa, hogy nincs már nagy hasad....De én mindenhogyan szeretlek! Te vagy a mindenem....
*Azzal szép lassan lehunyta a szemét, de többször felnézett még a kicsikre, mielőtt elaludt volna. Azután boldogan átkarolta ismét kedvesét, s végleg lehunyta szemeit, hogy aludjanak, míg el nem jő újra a hajnal....*

//Időn túli... Smile

//

*A délutáni nap besütött a ház ablakán. Mylene ott feküdt az egyik ágyon. Szemei csukva voltak, kezei mellkasán nyugodtak. Aludt. Az a múltkori ájulás nagyon megviselte és azóta egyre csak romlott az állapota. Legalábbis ő ezt hitte. Valójában viszont egészen rendben volt már minden, csak volt egy kis probléma. Nem tudták felébreszteni. A tündék féltek nagyon, hogy valami komolyabb baja lesz a myrte lánynak. Éjt nappallá téve sürögtek forogtak körülötte és mindent kipróbáltak, amivel fölébreszthetik. De nem jártak sikerrel. Az egyik gyógyító azt javasolta hát, hogy hagyják szegény lányt...ha magától ébred fel, talán már valóban egészséges lesz és enm lesz baja. Kényszerrel ne ébresszék fel, ne is próbálkozzanak többet. Az összes gyógyító szomorúan, de eleget tett eme kérésnek.
Azóta eltelt egy hét. És Mylene még mindig aludt. Már-már azon voltak, hogy nem is fog felébredni, de egy-két gyógyító még bízott abban, hogy felépülhet a lány. Ki tudja? Talán igazuk van, talán nem.....Éppen belépett egy tünde, s leült Mylene ágya mellé, mikor a myrte lassacskán megrezegtette pilláit. A tünde először azt hitte, hogy csak képzelődik. De mikor Mylene teljesen kinyitotta a szemét, megbizonyosodott arról, hogy mégis jól látta. Száját tátva figyelte a myrtét, aki azt sem tudta, hol van.*
-Hol vagyok? Ki vagy te?...Hol van Formenya?
*Tette fel a a kérdéseket. A tünde elgondolkozott egy pillanatra, majd így szólt.*
-A tündék városában vagy, Morilindë-ben. Én egy gyógyító vagyok és éppen bejöttem, hogy megvizsgáljalak...de látom, most már nem kell. Jajjj, annyira örülök, hogy felébredtél! Már lassan két hete, hogy behozott ide az a boszorkány...
*A tünde majd' kiugrott a bőréből. Mylene pedig csak nézett jobbra-balra, hogy mi történik. Szegény lány alig ébredt fel, máris ennyi információt kap....persze ő kérdezett, szóval magára vessen! Szép lassan bólintott hát egyet és újból megkérdezte megválaszolatlan kérdését.*
-Hol van Formenya...a boszorkány, aki idehozott.
*A gyógyítő karba tette kezét, s elkezdett gondolkozni. Hosszú percek teltek el csendesen, feszülten. Mylene már majdhogynem felugrott és folytogatni kezdte a nőt, amiért nem árulja el neki a dolgot. De ekkor mosolyogva megszólalt a tünde.*
-Nos, most már tudom...bocsáss meg, de hirtelen nem ugrott be......a lényeg az, hogy itt van nem messze, valahol a városban. Ha akarod, akkor küldök érte egy embert!
*Mylene bólintott, majd kinézve az ablakon nagyot sóhajtott, és így szólt.*
-Rendben, küldj érte valakit, kérlek! És még mielőtt elmennél...hoznál nekem egy kis vizet?
-Természetesen. Máris jövök.
*Azzal a tünde kilépett az ajtón. A szobára ismét csendesség ült. Mylene átfordult a másik oldalára, így egész testével az ablak, és így a nap felé volt fordulva. Szemét összeszűkítette, s úgy nézett kifelé az ablakon Morilindë városára. Gyönyörű látvány volt. ~Bárcsak itt lenne már Formenya! Tudatni szeretném vele, hogy továbbmegyek....némi kis pihenő után.~ Azzal újból lehunyta szemét, s fürdette magát a meleg napsugarakban. Fekete haja bele-belelógott fakó arcába. Kezei lelógtak az ágyról, s egész testével összekuporodva feküdt ott. Már megint Myrthar jutott eszébe......jobban mondva most látta. Látta szerelmét. Egy látomása volt....*

//Időn túli játék... Very Happy

//

*Fekete haja lassan előre csúszott, míg végül el nem takarta arcának oldalát. Az ajtófélfának támaszkodva figyelte némán az ablakot bámuló lányt. Arcára eközben a megnyugvás mosolya fészkelte magát. Alig negyed órája ment ki innen, és máris lóhalálában loholtak utána a nagyszerű hírrel, hogy Mylene felébredt végre álmából. Most meg azt sem tudta, mit is mondjon neki üdvözlésképpen. Ezért egy ideig csak hallgatott, és nézte az ablakon keresztül nézelődő myrtét. De végül mégis felhívta magára a figyelmet.*
- Már kezdtem azt gondolni, hogy jobb szereted a saját gondolataidnak a társaságát, mint az én társaságomat.
*Formenya látta, ahogy a lány hirtelen összerándul a váratlan megszólítás hatására. Ettől csak pajkos vigyor ült ki ajkai szélére.*
- Formenya... *suttogta döbbenten a myrtelány, miután a mágusnő felé fordult*
- Szép, jó reggelt Mylene! *egy pillanat erejéig elgondolkodva nézett a lányra*- Remélem, kellően kiheverészted magad, mert már jókora késésben vagyunk...
*Persze egy pillanatig sem gondolta ez utóbbi mondatát komolyan, s ezt kacsintása is alátámasztotta. Ellökte magát az ajtófélfától, amit eddig támasztott, és elsétált a myrte ágyáig. Az ágy szélénél megállt, lepillantott a kissé gyűröttnek tűnő myrtére.*
- Mióta kidőltél, minden egyes nap eljöttem hozzád, és órákig tartó kiselőadásokat szajkóztam a füleidbe. Ha netán valah is felrémlene az akkor hallottakból valami, akkor csak azt tudom mondani előre, hogy bocs a helyenként csöppet sem szalonképes kifejezésekért.
- A gyógyító azt mondta, csaknem két hétig aludtam. *halkan beszélt Myl, de közben a mágus arcát fürkészte* - Megértettem volna, ha nem várod meg míg felébredek, s nélkülem indulsz tovább a hótündékhez... De, azért hálás vagyok, amiért nem így történt. Köszönöm, hogy megvártál Formenya.
*A boszorkány laza mozdulattal telepedett a lány mellé. Újraéledő jókedve ott csillogott szemei tükrében, ahogy Mylenre pillantott.*
- Még szép, hogy megvártalak... Ki a fene akarna egyedül botorkálni abban a vacak hidegben? Én nem az biztos. Egyébként sem hagynám ki a lehetőségét annak, hogy te is részesülj a hideg kínzásából, ami ránk vár. Ez a minimális szolidaritás Mylene. Ha én szenvedek, akkor te is... *és vidáman kuncogva kacsintott Mylenere* - Szóval, minél hamarabb küzdd lábra magad, hogy ne veszetegessünk el még több időt.
*Aztán lelkesedéstől felvillanó szemét a lányra függesztette.*

//Időn túli... Wink

//

*Nagyon örült, hogy Formenya visszatért. Annyira, hogy még most sem akarta teljesen elhinni, hogy felébredt. ~Talán csak álmodok. Vagy nem tudom. Olyan jó most minden. Mintha nem is lenne valódi...~ Pedig az volt. És erre hamar rá is döbbent a myrtelány. Így hát mosolyogva felült az ágyban, s így szólt.*
-Aha...szóval ennyire kedves vagy hozzám még akkor is, amikor nem avgyok jól. Hát rendben van. Ezt most megjegyeztem magamnak! De ami azt illeti....
*Azzal kitakarózott. Egy kicsit megrázkódott a hirtelen beáramló hideg levegőtől, de aztán már nem is érezte. Nagyot sóhajtott, majd egy mosolyt eleresztve letette lábát a hideg kőre. Ismét megrázkódott, de nem adta fel. Lassan ránehezedett a lábaira. Először megrogyott kissé. Nem csoda, hiszen két hétig csak feküdt egyfolytában. De ezután már sikerült megállnia. Igaz, hogy még remegő lábakkal, de állt. Aztán Formenyára tekintett, s mosolyogva így szólt.*
-Azt hiszem, még beletelik egy avgy két napba, mire a lábaim visszasoknak a járáshoz. De amint ez megtörténik, azonnal indulhatunk is! Nem akarom vesztegetni az időt.....Volt egy látomásom az imént, mielőtt bejöttél. Myrthar-t láttam benne. Nem fog visszajönni.....Meghalt. Még az Álomfalván vívott csata során....Megmentett egy halálos átoktól. Úgy, hogy ő halt meg helyettem....Üzent.....a lelke. Fura....de valahogy már nem fáj annyira. Tudod, megnyugtatott, hogy üzent nekem. Így legalább biztosan tudom, hogy jó helyen van. És majd, ha eljő az én időm is, akkor majd én is odakerülök.....Bár addig még sok víz lefolyik majd a folyókon és sokszor kel fel, majd nyugszik le a Nap....
*Itt elhallgatott. Pár percig csend honolt a napsugarakkal beszőtt szobában. Aztán Mylene visszaült az ágyra, s Formenyát is hellyel kínálta. Mikor a mágusnő leült, Myl a vállára döntötte a fejét, s úgy beszélt tovább.*
-Remélem, hogy a jövőben sokkal szerencsésebb leszek és Te is. Nem szeretnék elveszíteni még egy fontos embert az életemből .Egyet sem! Senkit sem! Azt már valóban nem bírnám ki....főleg, ha az a személy a bátyám lenne. Most olyan jól alakul nála minden. Végre megtalálta élete szerelmét...és...és gyermekeik is születtek. Hát nem csodálatos? Talán nekem is ezt kéne tennem. Megtalálni újból az igazit és családot alapítani. Mert nagyon szeretnék ám...már régóta! Myrthar-ral terveztük. De a sors közbeszólt. Ennek így kellett lennie. Nem tehettem semmit sem.
*Így maradt végig, s mondókája után sem változtatott testhelyzetén. Formenya sem jelezte, hogy zavarja, ha Mylene a vállára nehezedik. Így ültek ott egy darabig, s néztéka lenyugvó napot, ami úgy sugározta a két nőre melegét, mint még másra soha sem. Megnyugtató érzést sugárzott, s a myrte és a mágusnő lelke is lassacskán megnyugodott....*

//Időn túli... Smile

//

*Szemeiből egy pillanatra kihunytak a jókedv lángjai Myrthar említésekor. Tekintetével alaposan felmérte a lány arcának változásait, és kis sóhajjal állapította meg magában, hogy talán már sikeresen túl van a nehezén a myrte. Ekkor már jókedvének jelei is vissza vándoroltak arcára. Megértőn bazsalyogva szólalt meg.*
- Ha valóban hiszel benne, hogy a kedvesed szelleme tudatta veled ezt... akkor én is hiszek benne. *kissé oldalra billentette fejét* - Az igazi megtalálása viszont más lapra tartozik. Én sosem gondoltam még az "igazi" megtalálására. Ami azt illeti, még egy férfi sem akadt eddig, aki valóban érdekelt volna.
*Kis gondolkozás után fancsali képet vágva nézett Mylre.*
- Bár voltak, akik kifejezetten tetszettek, de valahogy mindig olyan természet párosult a külsejükhöz, amitől én falra tudnék mászni. Talán nem is ezen a világon van az, aki nekem az "igazi" volna. *némi kuncogás után folytatta* - Talán még meg sem született az a szerencsétlen, akinek el kellene engem viselnie egy életen át...
*Beszélgetésüket a szobába érkező gyógyító köszönése szakította félbe. A két nő egyszerre kapta föl fejét a belépő irányába. A tünde elegánsan légies mozgással lépdelt el az ágyig, s egy csésze teát nyújtott a myrtének.*
- Fogyaszd el ezt a teát Mylene! Népem legjobb gyógyítójának receptjéből készítettem. Nagyon jó hatással van testre, s lélekre egyaránt. *Mondta a gyógyító lágy hangon, miközben arcán ott ült a tündékre oly jellemző szelíd mosoly.*
- Köszönöm... *Felelte Mylene, majd a teát elvéve lassan kortyolgatni kezdte a gőzölgő folyadékot.*
*A tünde tiszteletteljesen meghajolt, s elnézésüket kérve távozott a helyiségből. Formenya csönben várt, míg Myl megküzdött a teafélével, ami nem lehetett valami szenzációs aromájú. Legalábbis a lány ábrázata erről árulkodott, hiszen olyan képet vágott, mint aki citromba harapott. Formenya vigyorogva nézte a lány pofavágásait.*
- Talán, ha egyhuzamra magadba döntenéd... Lehet, könnyebben megbírkóznál vele. Bár, nekem mindig is az volt a véleményem, hogy ezek a hülye gyógynövényes löttyök azért ilyen pocsékok, hogy eltereljék a figyelmünket a bajainkról...
*A myrtelány nagy nehezen lenyomta magába a csésze tartalmát, aztán egy utolsó keserves képet vágva jó gyorsan lepakolta a csészét a közeli teázó asztalra.*
- Ilyen pocsék teát az életben nem ittam... Jobban járok, ha a jövőben elkerülöm a lelki, meg testi nyavajákat. *mondta a myrte*
- De ha már ilyen sikeresen letuszkoltad azt a löttyöt, akkor pihenj kicsit Mylene! Majd később még benézek hozzád. *Felállt az ágyról, s megindult az ajtóhoz. De a küszöbön túl megállva még visszafordult.* - A késedelmünk miatt pedig ne aggódj! Az a legfontosabb, hogy teljesen meggyógyulj Mylene.
*Aztán elfordult és már kezdte is behajtani az ajtót, amikor hirtelen eszébe jutott valami.*
- Majd elfelejtettem... Értesítettem a bátyádékat a történtekről, és arról, hol találnak meg, ha netán saját szemükkel is megszeretnének győződni az épségedről. *s egy kacsintás kíséretében magára hagyta a lányt.*

//Időn túli... Smile

//

*Miután sikeresen kiitta a löttyöt és letette a csészét, mosolyogva tekintett Formenyára, aki éppen távozni készült.*
-Nagyon szépen köszönöm! Mindent! Hogy itt voltál és itt vagy mellettem..valamint, hogy szóltál Mitryas-éknak. Szerintem nemsokára számolhatunk azzal, hogy "idetévednek". De akkor most tényleg pihenek. Mert, ha a kicsikkel együtt jönnek...nos, akkor nekem végem van! Mylene nagynénit túlságosan is szeretik a kicsik! De addig is jó légy, Formenya! Majd várlak vissza.
*Azzal búcsút intett barátnőjének, s még egy darabig nézte a csukott ajtót, amin az előbb a aboszorkány távozott. ~Annyira kedves! Azt hiszem, benne most új barátra tettem szert. De még milyenre!~ Lassan visszafeküdt az ágyba, magára húzta a takarót. Kellemes volt a meleg, amit nyújtott. Ugyanis a Nap már szinte teljesen lement, így csak egy-két eétávedt sugara vetődött a myrtére. De most erre sem volt szükség. Mylene most aludni szeretett volna. Így hát összegyűjtötte erejét. Ez könnyebben ment, mint gondolta. Ezután egy gyengébb illúzióval éjszakai égboltot varázsolt a szoba ablakába, amin az imént még a Nap utolsó sugarai sütöttek be. Most kellemes sötét volt, így Mylene lassan álomra hajthatta fejét. Persze még előtte elmondott egy-két imádságot kedvese lelkéért közbenjárva, aztán gondosan befészkelve magát lehunyta szemeit. Még egy darabig éber maradt, s gondolkozott még pár dolgon. ~Renélem, Mitryas és Hiswa valóban meg fog látogatni! Bár a kicsik is jöhetnének..azért talán annyira nem vagyok gyenge, hogy ne bírnék el velük. Hacsak....hacsak nem tudnak már illuziomálni. Ugyanis akkor nekem végem van! Mitryas kiváló illuzionista, így a kicsik is azok lesznek majd idővel. Bár az is lehet, hogy mér most nagyon erős illúziókat tudnak létrehozni. Még ha ez akaratlanul történik is. De most már tényleg aludnom kellene. Még mielőtt bejön ide valaki és felébreszt.~ Azzal gondolatait elzárva, agyát pihenésre kényszerítve szép lassan elmerült az álmok világában, hol különböző kellemes élményekben volt része.*

Vendég

* Kazu épp egy híd szélén állt egy barátjával és nézte a naplementét. Íját a híd széléhez támaszotta tegeze viszont a hátán volt.
Mély rezzenéstelen arcal nézte a lenyugvó napot. Gondolkodni kezdett.
~Vajon ide mikor érkezik ellenség? Vajon eléggé védve van ez a város a rosszakaróitól? Vajon elég tapasztaltak a harcosok?
Én mindenesetre bízom a tündékben és remélem hogy nem fogja elszenvedni ez a város azt amit Álomfalva elszenvedett...~
*A Kazuma mellett álló őr az íjászhoz fordult és megkérdezte:*
-Kazu...szerinted...az előléptetésem lehetséges?
-Nos..én azt nem tudom megállapítani...mindketten fegyelmezett és tapasztalt harcosok vagyunk Elyanor Paladyr úrnő szolgálatában viszont azt hogy előléptet e nem Ő dönti el...ugye tudod hogy eddig 3 feladatunkból 2-t kiválóan egyet pedig csak jól teljesítettünk..ez sajnos rossz fényt vetett ránk így a hibát mihamarabb korrigálni kell...előléptetés? Én azt is kétségbe vonnám hogy egyáltalán katonák maradunk...ejnye...de elszúrtuk azt a feladatot...
-Na igen az tényleg egy balszerencsés nap volt...12 orkot kellett eltennünk láb alól de csak 10-et tudtunk. Egyet elfogtunk a másik megsérült...de jött az erősítés...fene gondolta volna...
-Sebaj. Tanultunk a hibáinkból...remélem...nem bocsátanak el...
-Csak nem... *mondta az őr*
-Nah jó én most hazamegyek és kipihenem magam azt hiszem...
-Rendben van. Viszlát.
-Viszlát.
*Kazu elindult lakása felé. Haját hátrafújta egy erős szél, fejében pedig gondolatok cikáztak. Kazuma egy pillanatra megállt...*
-Otthagytam az íjamat. *szólalt meg hangosan*
*Visszarohant a hídhoz és fellélegzett*
-Szerencsére nem lopták el...
*Fölvette az íjat és elindult hazafelé. Útközben még gondolkodott egy két dolgon aztán kinyitotta lakása ajtaját. Bement és az íját a falnak támasztotta tegezét pedig mellé rakta. Ellenőrzite hogy mind az 50 nyílvessző megvan e. Levette köpenyét haját lófarokba fogta és bement a szobájába.
~A múltkori verekedésben eléggé megsérültem...veszek egy forró fürdőt aztán lefekszem aludni...~
*Miután megfürdött az íját és tegezét az ágya mellé rakta majd álomba merült egy kis idő múlva*

*Egy lovas szelte a délelőtti levegőt Morilindë városában. Ahogy egyre beljebb ért a városba, lelassított, mert a tömegtől nem igazán lehetett haladni. ~Ezt nemhiszem el. Ki gondolta volna, hogy ilyen korán már ekkora tömeg van az utcákon? Sebaj, gyalog is eltalálok oda, ahova utam visz.~ Azzal leugrott Arduinnáról, majd kantárát megfogva vezetni kezdte a sűrű tömegben. Alig bírt lépni, annyian voltak az utcában. Mylene mérgelődött is, de szerencsére már csak pár ház volt vissza. ~Gyerünk, nagylány! Mindjárt ott vagy!~ Így hát erőt véve magán átverekedett lovával a nagy tömegen addig a házig, amelyben beteges napjait töltötte. ~Remélem, Formenya még itt tartózkodik. Mert ha nem, akkor aztán kereshetem ebben a nyüzsgő városban!~ Azzal megsimogatta,majd kikötötte Arduinnát, majd szép lassan benyitott. Egy tágas nappaliba érkezett, ahol két személy ült. Az egyik a tünde, akié a ház volt, a másik pedig...igen, a másik pedig Formenya volt. Mylene elmosolyodva közeledett a két személy felé, majd meghajolva köszöntötte őket.*
-Szép napot nektek, barátaim! Visszatértem hát, hogy tovább indulhassunk utunkon, kedves Formenya!
*Fordult máris a boszorkányhoz. Mosolyogva ült le vele szemben, majd ismét megszólalt.*
-Elnézésedet kérem a kis késlekedésért, de ez a reggeli tömeg..hihetetlen, mennyien császkálnak már ilyenkor az utcákon!
*Azzal tenyerét a vele szemben ülők felé nyújtva megmutatta, mekkora is a tömeg az utcákon. Miután jól megnézték, Myl eltüntette az illúziót és mosolyogva hátradőlt.*
-Ha mindennel elkészültél, akár indulhatunk is. Én már otthohn felszerelkeztem....és el is búcsúztam mindenkitől.
*Mosolyogva emlékezett vissza a búcsúra, amit Mitryas bátyjától és a kis családjától vett.*

*Épphogy letette teás csészéjét az asztalon lévő tálcára, amikor belépett a myrte. Formenya arca azonnal felderült a látványától. Már kezdett aggódni, mi tarthat neki ennyi ideig. De megnyugodott, amikor a nő elmondta, hogy csupán a szokatlanul nagy tömeg késleltette ide jövet. Az asztal másik oldalán ülő tünde halvány mosollyal arcán üdvözölte az érkezőt, s a tálcát felnyalábolva távozott is a szobából, hogy ne legyen terhükre.*
- Már kezdtem azt hinni, hogy elillant a bátorságod, és mégsem jössz velem... *ez persze nem igaz, mert egy pillanatra sem fordult meg ez a lehetőség a fejében* - Indulás előtt azonban még egyszer át fogjuk ellenőrizni, hogy valóban kellően felszerelkeztünk-e. Nem szeretném, ha út közben kellene ráébrednünk arra, hogy valami lényegeset itt felejtettünk.
*Intett a lánynak, hogy üljön le, aztán amikor ez megtörtént, a mágusnő sejtelmes fél mosolyát villantva rá megszólalt.*
- Kínos lenne, ha nyári öltözékben bandukolnánk Orod Ingor fagyos csúcsai között...

*Mosolyogva hallgatta a nőt. Nos, igen, egészen mulattató volt, amit moöndott. Mylene nem is bírta ki, hogy ne mondjon rá valamit.*
-Nos, valóban nem lenne nyerő dolog. De ki tudja? Talán lesznek ott cukii kis tündefiúcskák, akik szívesen megmelegítenek minket!
*Kacsintott Formenyára, majd el is nevette magát. ~Méghogy a hótünde fiúk! Szép is lenne!~ Miután sikerült lehiggadnia, komolyabbra vette a szót, persze az ő felfogása szerint evett komolyra.*
-Szóval akkor. Valami melegebb ruhát kéne keressünk magunknak. No meg nem ártana mondjuk valamiféle bájitalt is magunkkal vinnünk a megfagyás ellen. Vagy talán te tudsz olyan igét, amivel ezt meg lehet oldani? Mert ha igen, máris eggyel kevesebb gondunk van. Bár, ha jobban belegondolok, akkor én is tudok egy kis meleget csinálni, ha nagyon muszáj. Egy illúzióbuborék kellően magában tartja a hőt.
*Kacsintott ismét. Most mintha visszatért volna a régi éne, a régi Mylene. Még mielőtt Myrthar eltávozott volna az élők sorából, akkor volt ő ilyen boldog. És most: ismét. Maga sem tudta pontosan, mi okozza ezt, de örült neki és annak is, hogy most egy ilyen izgalmas útra indulhat Formenya társaságában. Midőn ezeken gondolkozott és nem jiutott eszébe semmi olyasmi sem,amit magukkal kéne vinni mindenképpen, ezért így szólt mosolyogva.*
-Mondd csak Formenya, történt veled valami, míg távol voltam? Hogy addig is elüssük az időt egy kis cseverészéssel.
*Halk kuncogást is lehetett hallani a myrte szájából, bár ez egészen halk volt ahhoz, hogy jól ki lehessen venni. Talán inkább egércincogsának lehetett vélni.*

*Hangosan felkacagott a myrte hóténde fiúkról alkotott gondolataira. Már maga az elképzelés is, hogy azok a rideg tündék megmelengessék őket, már az nevetséges volt.*
- Nem hinném, hogy számíthatnánk tőlük efféle fogadtatásra Mylene. A hótündék nem épp a legbarátságosabb nép. Mi több, talán találóbb lenne azt mondanom, hogy hidegek, mint a hófödte csúcsok barlangjainak száján lógó jégcsapok. Talán még egy jégkockában is több melegséget találnánk, mint bennük.
*Majd gondolt egyet, felállt, és Mylt maga után invitálva elindult ki a szobából.*
- Egyébként nem történt velem semmi különös... Leszámítva azt, hogy összefutottam egy nyakas tűzlobbantó "ismerőssel", és egy barlangi trollal, ami ki szerette volna fejezni irántam táplált vonzalmát, és megszorongatni a csontjaimat. *egy pillanatig a plafont bámulva mélázott el* - Bár még nem tudtam eldönteni, melyik volt nagyobb kihívás... De lehet, hogy az a banditaképű mágus idegesítőbb volt, mint az a troll...
*Halkan kuncogott, amikor vissza gondolt az ominózus incidensre a barlangban. Majd lassacskán sikerült vissza varázsolnia arcára a komolyságot, s így ment ki a házból. Odakint száraz, fülledt levegő csapott arcukba. Bár az égen vánszorgó nap még nem is olyan rég kezdte meg égi útját, a tájat már kezdte bírtokba venni a hőség. Formenya vetett egy pillantást a ház elé kötött lovakra, majd az eget kezdte kémlelni gomolyfelhőket keresve. De egy fia felhőcske nem sok, annyi nem volt közel, s távol.*
- Legalább kellően átmelegszünk a hegyekig... Ott majd még vissza is fogjuk sírni a mai rekkenő hőséget. *egy kedves mosoly kíséretében oldozta el, majd szállt föl lovára.*
- A fogadóba megyünk... Kértem, hogy szerezzenek be néhány holmit nekünk.

*Tudta ő, hogy milyenek a hótündék, nem volt szükséges bemutatni a hidegségüket. Hallot egyet s mást róluk azóta, mióta itt él Evolyranban. Aztán kénytelen volt ismét nevetni, mivel Formenya oly szórakoztatót mondott, hogy Myl nem bírta ki nevetés nélkül. De aztán mikro sikerült abbahagynia, tett egy kis hozzáfűznivalót a végére.*
-Nos....ha te szívesebben vagy együtt egy trolall, mint egy férfival, akkor megértelek. Vagy mégsem?!
*Ezután követte a boszorkányt ki az utcára. Ott még nagyobb tömeg volt, mint mikor Mylene jött. ~Ez nemlehet igaz! Mindjárt elvarázsoltatom őket Formenyával! Majd elviszi őket a szél!~ Kuncogott magában egy kicsit, majd felnézett Formenyára, aki már a lován csücsült. Mylene pedig még sehol sem volt.*
-A fogadóba? Hát, rendben. Megbízok benned, bár tudom, hogy a fogadóban eléggé kétszínű alakok járkálnak. Bár, ez csak mende-monda.
*Azzal felpattant ő is Arduinna hátára, majd megpaskolta azt, s szép lassan elindult barátnője után. Elég nehézkesen tudtak csak haladni. Így hát Mylene gondolt egyet, s egyet csettintett. Apró szikrácskák hullottak le ujjairól, majd a földre érve aranyos kis szörnyek lettek belőlük, amik az embereket ijesztgették. Persze akis szörnyek csupán illúziók voltak, de ennek ellenére nagyon hasznosak. Formenyáék előtt haladva utat csináltak nekik, mivel a sok balga nép félreugrott a kis haramiák láttán.*

*Mulattatta a myrte bohóckodása, de főleg a tündék, és egyék népségek között bugriskodó szörnyecskék nyerték el tetszését. És persze hasznosak is voltak, hiszen egykettőre megnyílt a tömeg előttük. Végül, amikor már közeledtek a tünde város széléhez, már látták is a fogadót, mely magasan a fákra építve telepedett meg. Ősrégi, több tucatnyi ember szélességével büszkélkedő fák voltak ezek, melyeknek törzsébe lettek faragva a csigavonalban felfutó lépcsők, melyeket fiatal ágak öveztek élő korlátként. A boszorkány megállította lovát, s immár sokadjára, de ugyan olyan csodálattal adózva állt meg a tündék eme lenyűgöző alkotásánál, mint legelső alkalomkor.*
- Eszméletlen, hogy egyes népek mikre nem képesek, ha szabadjára engedik alkotói vénájukat. Annyiszor láttam már ezt az építményt, hogy már az ujjaimon sem tudnám megszámolni, de akárhányszor is jöjjek ide, mindig letaglózva állok meg előtte.
*Várt míg a myrtelány is kicsodálkozza magát, aztán neki indultak, hogy fölkapaszkodjanak a faragott csigalépcsőkön, egészen a fogadóig, mely a földtől öt méternyire volt a magasban. Nézték, ahogy a szél lágyan, majd olykor kissé erőszakosabban cibálgatja a fa ágait, leveleivel egyetemben. De jöhetett bármilyen erősségű vihar. Az ősi fák rezzenéstelen törzsén állt a fogadó, mozdulatlan, mint a cövek.*
- Remélem, nem kell sokáig várnunk a dolgainkra... Nem szeretnék későn útra kelni...

*Midőn szép lassan megérkeztek a fogadóhoz, Mylene eltűntette a kis szörnyecskéket, s csodálkozva pillantott fel a magasban lévő építményre.*
-Nos, igen. Kivételes építészeti remekművek épültek tünde kezek által. És ez sem kivétel ezek alól.
*Csodálkozva nézte a felfelé vezető csigalépcsőt is, és magát az épületet, amint ott tündökölt a napfényben a magasban. Miután sikerült felocsúdnia eme csodás látványból, leszállt Arduinna hátáról és kikötötte Formenya lova mellé. Ezután ismét felnézett a fogadóra, majd eg ysóhaj kíséretében elindult a boszorkány után. ~Valóban különös építmény. Még sosem láttam ehhez foghatót. Bár, ha azt vesszük, mi is tudunk ilyesmit csinálni. Carme földjén voltak hasonló épületeink. De sajnos azoknak a zöe elpusztult...mint az egész otthonunk is.~ Miután a szél fujdogálása és a fogadó látványa felocsódtatta őt mélázásából megrázta a fejét, s elmosolyodott Formenya hallatán.*
-Nos, nem ártana, ha nem időznén sokat. Régebben szerettem a fogadókat, de abból a korból már kinőttem. Szóval csak semmi diskurálás, hanem fogjuka cuccokat és spuri lefelé.
*Kuncogott egy kicsit, majd feljebb mászva lassan feljutottak a fogadó bejáratához. Itt Myl megtorpant egy kicsit, aztán így szólt.*
-Jobb lesz, ha tényleg sietünk! Rossz előérzeteim vannak.
*Azzal előrébb tuszkolta Formenyát, s kinyitotta az ajtót, amin végül is egyszerre léptek be barátnőjével. A fogadó kivételesen üresnek tűnt. Bár voltak jó páran, mégsem annyian, mint egy átlagos fogadóban szoktak lenni. Mylene halkan meg is jegyezte.*
-Mi történhetett, hogy ily kevesen phennek itt?

*Neki sem mondhatni, hogy merő jóérzései támadtak, amikor lenyomta a vaskos ajtó kilincsét. És ő maga sem volt oda az efféle helyekért. Pedig számtalanszor megfordult már fogadókban. Lassan, de nyikorgás nélkül tárult ki az ajtó. Pedig a mágus meg mert volna esküdni rá, hogy olyan nehézkes a mozgása, hogy hangos nyikorgással fognak csak tudni bejutni. De nem így volt. És ez egyértelműen mágiát sejtetett a háttérben. Egy mágiát, melyet most már odabent is érzett.*
~Hát ezért olyan stabil ez az építmény... Erős varázslatok ülnek minden szegletén...~
*Tovább nem foglalkoztatta a dolog. Inkább körbe hordozta tekintetét a bent lévőkön. Az egyik árnyékos sarokban ülő, köpenyes alakon állapodott meg tekintete. Hezitálás nélkül felé vette az irányt. Nem nézett másokra. Egy pillanatra sem vette le szemét a feléje forduló, csuklyája mögé rejtőzött személyről. Bár, meg mert volna esküdni rá, hogy egy pillanatra, mintha sötét vigyorra húzódni látta volna az illető keskeny ajkait.*
- Nem kínállak hellyel, mert tudom, hogy inkább ugranál ki az ablakon, mint helyet foglalj szerény társaságomban boszorkány... *hangzott a sötét alak reszelős hangja, mely legalább annyit elárult, hogy férfival van dolguk*
- Megható, hogy ennyire szíveden viseled érzéseimet, de én inkább a tárgyra térnék! *hanyag mozdulattal dobott egy zacskót az asztalra, melynek zörgéséből egyértelműen lehetett arra következtetni, hogy pénz lapul benne* - Elhoztam amit kértél a holmikért... *Közölte szárazon a nő.*
- Nocsak... Azt hittem, örülni fogsz a jelenlétemnek, hiszen nélkülem nem tehetnél szert ilyen gyorsan ezekre a cuccokra. *elgondolkodva vette kézbe a bőrzacskót, majd csuklyája megemelkedett, hogy a nő szemébe nézhessen, aki még továbbra sem láthatta a rá pislogót* - Kemény útra vállalkoztál... Legalábbis azok, amiket kértél, erről árulkodnak Nya...
*Formenya fancsali képet vágva szólalt meg.*
- Jobb, ha nem kezdel kombinálni! Vajmi kevés közöd van a dolgaimhoz... *össze húzott szemekkel sandított a férfira* - Csak add ide, amit kértem, és már itt sem vagyunk!
*Rezzenéstelen arccal állta a láthatatlan szemek tekintetét. De a széken ülő férfi sem rezdült. Azaz egy darabig nem. Aztán, mintha leesett volna neki, hogy a mágusnő többesszámban beszélt, mert sötét csuklyája most a myrtelány felé fordult.*
- Lám, lám... A nagy mágusunk leereszkedett a jövevényekhez? *a csuklya mozgásából látható volt, hogy tetőtől talpig felméri Mylenet* - A myrték szépségéről láthatóan nem túloztak az Evolyraniak... Roagh vagyok kislány!... Mondd csak, mivel vett rá ez a boszorkány, hogy öngyilkos útjain kövessed?
*A férfi hangja leereszkedően csengett a fülükben. De Formenya most nem szólt közbe. Várta, mit fog mondani a myrte. Csupán tekintetével nyársalta föl szinte a csuklya védelmében bújdosó férfit.*

*Miután kérdése elhangzott, nem kapott válast. Csupán azt vette észre, hogy Formenya egy bizonyos sötét alak felé indul meg. ~Na, kezdődik a kaland...~ Mondta magában, azzal összeszorítva száját követte a boszorkányt. A következő percekben nem szólt semmit sem, csak hallgatta a nő és a férfi párbeszédét és leszűrt pár dolgot. Például, hogy az a férfi nemkívánatos személy számukra és hogy majdhogynem az ellenségük. Na meg persze azt is, hogy az a férfi nem a legjobb megfigyelő, ugyanis észre sem vette őt. Mindaddig, amíg Formenya nem utalt rá. Így hát most Myl került a figyelem középpontjába. És ráadásul az a csuklyás még képes volt jól végigmustrálni Mylene-t. Ez már bőven elég volt neki ahhoz, hogy felidegesedjen, de ekkor még azok a szavak is a fülébe jutottak. Na, itt végleg betelt a pohár. Myl ósszehúzta a szemeit, s ökölbe szorította kezeit. Legszívesebben ott helyben felpofozta volna az illetőt. Csak tudta, hogy ez most nem lenne a legjobb ötlet. Így hát erőt vett magán és mérgesen így szólt.*
-No idefigyelj, "kedves"! Először is ne nevezz kislánynak! Másodszor pedig miért árulnám el, hogyan vett rá?! Persze ha így lenne...Ugyanis önszántamból döntöttem így. És hidd el, ha nem kapjuk meg, amit kérünk, önszántunkból úgy ellátjuka bajodat, hoyg azt az egész birodalomban szét fogják kürtölni. Most gondolj bele: Két szép és veszedelmes nőci elbánt Roagh-al! Hah, mily vicces már most! Maj dmeglátjuk, milyen lesz akkro, ha valóban így teszünk!
*Azzal kárörvendő mosoly ült ki arcára, s eg ykis illúzió segítségével vörösre bváltoztatta szemeit. Azt remélte, talán ettől majd jól megrémül a fickó. De ha mégsem, még mindig ott a sértegetés, ami hamarosan jött is.*
-Na mi van? Berezeltél, hogy nem szólsz? Sejthettem volna. Férfiak...
*Azzal Formenya felé fordult, s kacsintott egyet úgy, hogy a férfi ne láthassa, majd így szólt a boszorkányhoz.*
-Gyere, Formenya! Nem kell nekünk ennek a mocsoknak a szennye! Majd beszerezzük a cuccokat máshonnan! Elvégre találékony nők vagyunk mi, nemde?
*Ravasz mosoly ült ki arcára, de ezt haamr el is rejtette, nehogy Roagh szimatot fogjon. ~Jaj, annyira várom már, mikor fog térdre borulni és könyörögni, hogy ne menjünk el! De ha mégsem tesz így,a kkro sincs gond...madj valóban szerzünk cuccokat máshonnan. Elvégre ismerek egy-két oylan embert, akitől ez lehetséges lenne és még csak nem is ilyen sötét alakok, mint ez itt.~ Csendben várt, miközben karba tett kézzel figyelte Roagh-ot.*

*Csöndes megfigyelőként hallgatta a myrte szavait. Közben tekintetét el nem szakította volna a férfiról, aki a lány heves kitörésére még előrébb is hajolt. Mylene kiselőadása végeredményeként pedig csak oltári hahotázásban tört ki a fickó.*
- Tetszik nekem ez a lány Nya... Van stílusa, és tartása.... Nem is akármilyen! *lassan abba maradt a nevetése, s a myrte nőre nézett* - Nézd... kislány... Ne gondold, hogy megrémítesz egy kis illúzióval engem... Nem rémülök meg egy kissé fura ábrázattól!
*Néma csönd telepedett közéjük, majd a férfi keze lassan hátra tolta a nehéz csuklyát. Az arc mely eléjük tárult leírhatatlan szörnyűségekről mesélt. A férfi arcának egyik oldalát mély vágások szabdalták, míg másik oldalát hatalmas foltokban tarkították a borzalmasabbnál borzalmasabb égési nyomok. A szemei... a szemei voltak a legdermesztőbbek. Bal szeme üres tükörként meredt a világra, míg jobb szemének fekete bogara helyén vörösen parázsló folt izzott. A közelben ülők akaratlanul is megtántorodtak a férfi látványától, s inkább másfelé tekintgettek, mint a torz ábrázatú mágusra. Mert mágus volt, Erről árulkodott köpenyéből előkandikáló medálja, melyen a tűzlobbantók jele díszelgett. Még Formenya is elnézett egy pillanatra más irányba, de rögvest rá is vette magát, az újbóli odafigyelésre.*
- Roagh! Ha kellően kiszórakoztad magad mások riogatásával, akkor talán vissza is húzhatnád azt az átkozott csuklyát... *vetette oda mogorván a mágusnő, de hangjában némi szánalom is érződött* - Nem ez a myrte tehet a bukásodról!
*A férfi talán szólni akart,talán nem, de egy kis szúrós tekintet küldése után már vissza is került fejére sötét csuklyája. Mikor megszólalt hangja magabiztosan, és becsmérlően csengett.*
- Csak nem érzékeny lettél az utóbbi időben Nya? Mi lett a nagyravágyó mágussal, aki ezt tette velem? Akinek hálát adhatok minden nap, amiért rejtőznöm kell éjjel, nappal egyaránt?!
*A férfi eleinte sziszegve bezsélt, de a mondat végére már gyűlölködő kiabálássá hangosodott hangja. Formenya rideg pillantással állta a rá zúduló szavakat.*
- A sérüléseidet csakis egyetlen személynek köszönheted Roagh! MAGADNAK! *Formenya dühösen nézett szét a helyiségben a feléjük pislogó vendégek miatt. Pár perces hallgatás után azonban uralkodott indulatain, s újra megszólalt.* - Lesz üzlet, vagy nem? Mert nem érek rá veled enyelegni Roagh!
*A mágusnő szemei izzottak a türelmetlen dühtől, hogy végre megszabadulhasson ettől a férfitól, aki most egyértelmű bólintással jelezte üzletkötési szándékát. Végül még a pénzt is eltette.*
- A lovaitokra lesznek málházva, mire leértek... *mondta a férfi, s azzal fölállt, és egy fia köszönés nélkül elsétált egy távolabbi asztalhoz, ahonnét, csak bólintással jelezte a nőknek, hogy mehetnek.*

*Sejtette, hogy nem lesz elég ez a kis játék. ~Sebaj! Majd Formenya meggyőzi!~ De persze még visszaszólt egyet Roagh-nak. Hisz nem hagyhatta annyiban.*
-Nos, lehetséges, hogy nem. Egy fura ábrázattól biztosan nem. De ha egyedül elnnénk itt, lenne mitől félned, hidd csak el!
*Azzal Formenyára tekintett, aki rezzenéstelen arccal figyelt mindeddig. De aztán Fura dolog történt. A férfi levette a csuklyát, mi eddig az arcát takarta el a két nő elől. Mylene elborzdt a látványon. Nem gondolta volna, hogy ennyire "csúf" a férfi, hogy szépen fogalmazzak. Lényeg a lényeg, hogy addig a pár percig, míg nem volt a férfin a csuklya, Mylene egészen megijedt. Persze midőn meglátta Formenyát és az ő rezzenéstelen arcát, egyből megnyugodott, hiszen bízott a nőben és biztosan tudta, hogy mit csinál. Persze akkor is fellélegzett a myrte, mikor Roagh visszavette a fejfedőjét. Akárhogy is nézzük, így sokkal kellemesebb látványt nyújtott. Myl tovább hallgatta a párbeszédet, amiből ismételten kimaradt. ~Ez nem igaz...menjünk már, mert elunom magamat! Persze beleszólni sem akarok, de akkor is...~ Eléggé türelmetlen volt, hiszen nem kellett semmit sem csinálnia, csupán követni az eseményeket. Aztán éppen, mikor Myl sólni akart Formenyának, hoyg emnni kéne, a férfi beleegyezett az üzletbe. ~Na végre...~ Azzal végignézte, ahogyan az feláll és elványszorog egy másik asztalhoz, majd bólint, hogy mehetnek. Mylene ennek már valóban örült. Már szinte úgy tolta kifelé Formenyát a fogadó ajtaján. És mikor kiértek végre, nagyot szippantott a friss levegőből.*
-Jaj, végre! Már azt hittem, hogy ott fulladok meg a büdös alkoholszagtól! Pfuj, de nem szeretem! No meg ez a pasi...Formenya drága, nem csodálom, hogy nincsen oly férfi, ki tetszene neked, ha csak ilyesféléket ismersz, mint ez a Roagh!
*Nevette el magát, amjd miután már tüdeje kitisztult, elindult lefelé a csigalépcsőn, s nézelődött hátrrafelé, hogy jön-e utána barátosnője. De nem kellett aggódni, mert jött. Így hát szép lassan leértek lovaikhoz. Mylene örömmel figyelte meg, hogy valóban megvannak a cuccaik a lovaikon. Aztán Formenyához fordult és így szólt.*
-Ezt hogyan csinálta?
*Aztán egy ksi gondolkozás után ismét megszólalt.*
-És ha már itt tartunk, jobb lesz leellenőrizni a cuccokat, hátha nem kaptunk meg mindent, vagy csak selejteket adott!
*Azzal el is kezdte ellenőrizni az Arduinnán található málhákat.*

*A myrte láthatóan teljesen elámult azon, hogy valóban ott vannak a vásárolt kellékek a lovakon, mire leértek a fogadóból. Formenya már nem igazán tudott rajta meglepődni. Egyértelmű volt, hogy Roaghnak vannak rejtett társai is, akik pontosan meghatározott lépésenként cselekszenek.*
- Hogy hogyan csinálta? Egyértelmű, hogy vannak emberi erre is... *elvigyorodva nézte, ahogy a lány neki esik ellenőrizni a holmikat, de nem várta meg, míg végez vele* - Hagy az ellenőrzést! Nem szükséges... Roagh ugyan kiállhatatlan, de szavatartó mágus...
*Lovára ülve pillantott le az elgondolkodva felé pislogó Mylre.*
- Induljunk inkább Mylene! Szeretném mihamarabb magam mögött hagyni ezt a helyet... Roagh-al együtt.
*Aztán megvárta, hogy a myrtelány is felkapaszkodjon hátasára, és már tempósan el is lovagoltak a kétes személyekkel teli fogadótól. Formenya időnként oldalra sandított a nőre, s végül megszólalt.*
- Ne gyűlöld az előbbiekért Roaghot... Az én hibám, hogy így kell leélnie az életét... *tudatta a lánnyal halkan*

*Bólintott egyet, de a kereséssel nem hagyott fel. Csak akkor, mikor meghallotta, hogy a másgus megbízható. Egy kicsit kételkedett benne, de Formenyának hinnie kellett. Így hát menyugodva szólt.*
-Értem. Akkor...induljunk.
*Épp akkor mondta ezt, mikor Formenya is. Kicsit nevetett, de aztán szégyellve magát inkább elhallgatott. Szégyellte, hogy ennyire aggódik mindenért és, hogy mindent megkérdez, ami csak az eszébe jut. De ő már csak iylen volt. Nem lehetett rajta változtatni. Persze nem is nagyon akart. Így lovagoltak hát tovább úticéljuk felé. Úgy tűnt, egy kis komorság lepte el mindkettőjüket, mert egyikük sem szólt a másikhoz, bár néha néha összenéztek. Aztán egy idő után a boszorkány törte mega csendet. Mylene szemei fennakadtak, de nem nézett oldalra. Csakis előre. Nem nagyon akaródzott neki megkérdezni, miért is történt így, de nagyon kíváncsi volt rá. Így hát pár perc vesződés után halkan így szólt.*
-Ha szabad tudnom, mi történt?
*Naykát behúzta és várta a szidást Formenyától. Tudta, hogy nem igazán kellett volna megkérdezni, de hát most így alakult. Általában a kíváncsisága mindig nagyobb, mint az akaratereje. Ezért is fordulhatott elő, hogy most ezt megkérdezte Formenyától.*

*Nem dohogott azon, hogy miért zaklatja ilyen kérdésekkel őt a mellette lovagoló nő, hiszen ő maga mondta el, hogy neki köszönhető a férfi eltorzulása. Hát elnéző mosoly kúszott arcára, ahogy Myl felé fordította fejét. Közben persze lassítottak hátasaik tempóján, hiszen nem lett volna valami szerencsés dolog, ha össze találkoznak netán egy útjukba kerülő faággal, vagy bármi mással, mi landolásra késztethette volna bármelyiküket.*
- Ez régi história Mylene. Persze szívesen mondom el nagy vonalakban, ugyanis a részletekbe nem mennék annyira mélyen bele... Röviden a történet annyi, hogy hosszú évtizedekig Roagh volt mesterem kedvenc tanítványa. Azonban Roaghban mindig is ott élt a hatalom iránti vágya.... Mint, ahogy bennem is egykor. Akkoriban Roagh, és én jó barátok voltunk, és valahogy engem is megfertőzött az ő hatalmi vágya. Az idő múltával, ahogy mindketten egyre erősebbek lettünk, Roagh úgy döntött, hogy elhagyja a mestert... és engem is sikerült rávennie, hogy vele tartsak. Azt tudnod kell, hogy megértsd a lényeget, hogy Roagh, és az én vágyaim is ugyanazok voltak: Orod Ingor megszerzése... és a hótündék elűzése. Evolyranban nem volt senki, aki merte volna venni a bátorságot, hogy kiálljon az úrnőjükkel. De azért mi sem arra törekedtünk, hogy sereget toborozva űzzük el őket földjükről. Dehogy... Bár néhány renegát katona, mágus, és még egyéb népség sarjai csatlakoztak hozzánk. De Roagh nem harcot akart... Csellel bejutni, és egyszerűen csak lemészárolni az uralkodói családot, és egész környezetét. Közben mesterünk is nyomunkra bukkant, aki világ életében lekes támogatója volt a hótündéknek. Roagh itt már még jobban elvetette a súlykot. Fejébe vette, hogy félre állítja az útból mesterünket is, akit jó esetben együtt le is győzhetünk. Én meg össze voltam zavarodva... Ennek ellenére továbbra is hűen követtem Roaghot. Még, akkor is mellette voltam, mikor már élethalálra menő harcot vívott a mesterrel... És én csak álltam ott, és tétlenül néztem, mint kerekedik mesterünk fölé. Már a mester földön volt, amikor Roagh meg akarta adni neki az utolsó csapást. Én akkor is csak ott álltam, és nem tettem semmi mást, csak reszketve néztem azt a férfit, aki sokszor az életét is kockáztatva óvott, és nevelt föl engem. De akkor megláttam, hogy Roagh a legerősebb varázslatát idézi meg... olyan erős tűzvarázslat volt az, amit csak a magasan képzett mágusok tudhatnak kivédeni... Azok közül is csak azok, kik erejük teljében vannak... Aztán elszabadult a pokol... Láttam a tűzben izzó földet, a sziklákat, amik úgy hamvadtak el az elemi csapástól mintha sosem léteztek volna... És láttam, ahogy mesterem utoljára rám pillant, és egy csepp harag sem volt tekintetében... Azután már csak arra emlékszem, hogy ott álltam előtte, és kettőnk egyesített erejéből megidéztem a pokol tomboló viharait... És akkor minden megfordult... A sziklák, a föld...és a sosem látott erejű lángok Roagh ellen fordúltak. S ő tehetetlen volt csapásommal szemben, mert már utolsó erejét is felemésztette a mesterrel vívott küzdelem... Amikor vége lett az egésznek, akkor nem maradt más, csak mi hárman egy végeláthatatlan, kopár, felperzselt, megcsonkított földdarab közepén. És Roagh már nem volt magánál, de még volt benne élet.
*Pár pillanatig hallgatott a mágus.*
- Talán a sors fintora... de Roagh-ot épp a hótündék gyógyították meg, és kényszerítették ezáltal erre a lehetetlen életvitelre... Én mesteremmel maradtam... És mai napig is kísért álmaimban, amit tettem Roagh-al szemben...
*A történet végére érve mély hallgatásba merült.*

//Fagy... Sad

//

//Olvad... Laughing

//

*Úgy tűnt, hogy Formenya mégsem fogja leszidni a kérdéséért. Még az is megfogalmazódott Mylene fejében, hoyg a boszorkány szándékosan vetette fel ezt a témát. ~Ááá, nem hinném! Ha nem szívesen beszél róla, akkor biztos nem. Csak...csak tudatni akarta velem, hogy miért nincs okom arra, hogy utáljam Roagh-ot. Így van, biztosan ezért mondta.~ De ekkor A barátnője hangja zökkentette ki gondolataiból, aki belekezdett a "mesélésbe". Mylene csendben hallgatta végig az egészet. Némely résznél még a félelem is felzaklatta őt, annyira beleélte magát. Aztán mikor vége szakadt a történetnek, Myl együttérzően rátette kezét Formenya vállára. Sóhajtott egy nagyot, majd halkan így szólt.*
-Sajnálom, Formenya! Én tudom, hogy te csupán meg akartad védeni a mestered, kit apádként tiszteltél. Roagh a saját bűnének áldozatává vált, ezért ne okold magadat. Te csupán az eszköz voltál Roagh büntetésében, a Sors eszköze. Az már más dolog, hogy utána a hótündéket is "felhasználta". Így Roagh talán maga is beláthatja, hogy nem lett volna szabad oly terveket szőnie és magával csábítania téged. Eme elbeszélésed alapján sokkal inkább megváltozott a véleményem róla. Azt hiszem, hogy csupán azért ilyen rideg, mert sajnos nem akarja belátni, hogy ő hibázott. Bár tudja...csupán nem akarja elhinni.
*Lágyan megsimította Formenya arcát, majd egy kicsit eltávolodott tőle, s a gondolataiba merült. ~Nos, azt nem gondoltam volna, hogy Formenya...szóval, hogy ilyesféle cselekedetekre is képes lehet. Persze ez már régen volt és én tudom, hogy megváltozott azóta. Nagyon is. Bár én sejtem,h ogy akkor sem volt más, csupán egy érzés kötötte ahhoz a mágushoz. Méghozzá szerelmes lehetett belé. Felteszem, hogy szép arca volt, mielőtt ilyenné vált. És egyáltalán nem vádolom emiatt a "bűne" miatt Formenyát, már ha a bűne egyáltalán....~ Alsó ajkába harapott, s felnézett a boszorkányra. Az még mindig lehajtott fejjel ült lován, s hallgatott. Myl ezt nem vette jó néven, bár megértette. ~A fene enné meg! Ha ezt nem kérdezem meg, akkor most nem lenne ily nyomott a hangulatunk! Bár lehetséges, hogy Formenyát már az említésétől és Roagh látványától is elkapta ez a rossz hangulat. Jobb lesz, ha felvidítom valamivel.~ Azzal megállította lovát, s várt egy kicsit, mííg barátnője is észreveszi eme cselekedetét. Ezután megvárta, míg visszaér hozzá Formenya, aztán lehuppant Arduinna hátáról és egy kézmzdulattal intett a nőnek, hogy kövesse. Myl látott errefelé egy tisztást és oda akarta elvinni Formenyát egy kis pihenőre. Lassan ballagott, hogy az orrát lógató boszorkán yis tudja tartani a tempót. Így hát lassacskán odaértek a tisztáshoz. Ez nem volt messze a várostól, még látni lehett a házakat. De ez most nem volt fontos. Myl lecsüccsent a zöld fűre, majd Fomrenyát is maga mellé invitálta. Mikor a boszi is hajlandó volt végre leülni, a myrte lány megszólalt.*
-Figyelj, Formenya! Én nem szeretném, hogy az egész úton ezen rágódjunk. Kérlek, próbálj meg megnyugodni és adj ki magadból minnden fájdalmat. Tisztítsd ki az elmédet! Ne aggódj, segíteni fogok.
*Azzal egy halvány mosolyt küldve Formenya felé kinyújtotta karjait, s megfogta Formenya kezeit. Kicsit erősebben megszorította és így szólt.*
-Most végy egy nagy levegőt, s hunyd le szemeidet. Nézz az ég felé, s várj. Vagy akár fohászkodhatsz az istenekhez is. Ezt te döntöd el. A lényeg, hogy lazíts és ne légy feszült.

*Annyira bele merült gondolataiba, hogy csak megkésve vette észre, hogy a myrte megállt. Csodálkozva pillantott hátra, s amikor látta, hogy a lány leszáll a lóról, s a közeli tisztást kezdte figyelni, jobbnak látta, ha vissza fordul, és csatlakozik hozzá. Végül letelepedett Mylene mellé a fűbe. A myrte lány szavai meghökkentették. Nem gondolta volna, hogy azért hívja ide, hogy meditálgassanak kicsit... Nem érezte szükségét. A lány próbálkozásától haloványan derengő mosoly ült ki ajkai szélére.*
- Azt hiszem, kissé félre értetted a hallgatásomat Mylene... *szája nagyobb mosolyra húzódott, s folytatta mondandóját* - Nem bánkódom a múlton.. Csupán, mikor találkozok Roagh-al, újra végig szoktam gondolni a történteket, hogy valóban nem-e lett volna más, sokkal jobb véget érő megoldás azon a napon... De mindahányszor a lehetséges verziókat veszem sorra, ráébredek, hogy ettől csak sokkal rosszabb vég történhetett volna, ha akkor nem állok oda közéjük... Tudom, hogy külső szemlélőként úgy láthattad, mintha, valami iszonyatos nagy gond emésztene belülről, de csupán arról van szó, hogy ilyenkor sokkal mélyebben gondolok bele a történtekbe.... Ráadásul alapból sem vagyok az a folyton fecsegő típus.... De erre, magad is rá fogsz jönni az út folyamán.
*Csöppet sem neheztelt a lány próbálkozásáért. Sőt... Még kedves gesztusnak is tartotta, amit tett. De valóban nem volt neki semmi nyűgje, ami miatt most fejest kéne ugrania egy kiadós meditációba. Bár, úgy volt vele, hogy ha a nőragaszkodna a dologhoz, akkor örömmel meditálgat el itt vele egy kicsit. Kérdőn fordult hozzá.*
- Nézd... Ha szeretnél meditálni kicsit, akkor nagyon szívesen maradok itt veled... De tényleg nincs semmi bajom Mylene...

*Mylene már épp kezdte volna a meditálást, mikor Formenya megszólalt. És hát mit kell mondani, nem esett jól Myl-nek. Persze nem a boszorkányra haragudott, hanem magára, hogy ennyire félreértette a helyzetet. ~A fene enné meg! Nem tudom, mi van velem mostanában, de amióta jobban vagyok,a nnál bolondabb is avygok. Lehetséges, hogy szépen, fokozatosan meg fogok bolondulni?~ Kérdezte magától, majd legyintett egyet, s Formenya felé fordult.*
-Ó, értem. Nos...akkor.....menjünk. Nekem...nekem nics szükségem meditálásra...menjünk csak....
*~Nincs hát, csupán egy orvosra...~ Tette hozzá még magában, azzal zavartan felállt, s meg sem vrva Formenyát elindult a lovak felé. De aztán hirtelen meggondolta magát, s füttyentett egyet. Arduinna azonnal ott termett gazdája mellett. Myl felkapaszkodott rá, majd lehajtott fejjel Formenyához szólt.*
-Gyere, induljunk.
*Azzal meg is fordult, s elindult abba az irányba, amerre eddig tartottak. Úgy döntött, hogy inkább most hallgatni fog. Nem akart megint valami oltári nagy baklövést elkövetni. Már így is eléggé kínosnak érezte az előbbi kis meditálgatást. ~Azt hiszem, hogy a legjobb, ha talán egész úton nem szólok semmit sem, csak ha Formenya kérdez. Úgy lesz a legjobb. Akkor talán nem mndok annyi butaságot.~ Megsimogatta lovát, majd hátratekintett, hogy barátnője követi-e már. ~Azon sem csodálkoznék, ha faképnél hagyna...egy hóbortos myrte kinek kell? Főleg, aki még illuzionálni sem tud rendesen...mert....mert, nos, erre megvan az oka.~ Kissé lassított, hogy a boszorkány utolérhesse.*

» Caldurt - az elfek városa
» Ozann város - elfek földje
» Idethren a város - elfek ősi földjének maradványa