5. Elfek birtokainak kapuja - térkapu

*A birodalom legfontosabb helyei közé tartoznak az a jónéhány térkapu, melyeket Evolyran legnagyobb nágusai hoztak létre, hogy utat nyissanak a térbe egymás között. Hogy mennyi ilyen kapu van azt igazából senki nem tudja pontosan. A birodalom, s szövetségeseik kapuit nyílvántartják de, hogy ezeken kívűl létezik-e még több kapu, arról csak sejtéseik vannak.
A kapuk létrehozásakor ugyanis többször támadások érték az alkotókat, s néhányuk nyom nélkül el is tűnt. Sosem találtak rá a testükre, de a birodalmon kívűli, ellenséges területeken egy idő után a csapatok különösen gyors mozgására figyeltek föl.
Ez annak a jele is lehet, hogy a Dagorladiak is rendelkeznek térkapukkal. Ám erre még azóta sem sikerült fényt deríteni, hiszen oly szoros az ellenség védelme, hogy ki oda egyszer bejut, az többé ki nem jut... élve.

5. Elfek birtokainak kapuja - térkapu 45356846

A térkapuk működése egyszerű. A kapu talapzatánál minden esetben található egy különös szerkezet, melyen egy lapos, fehér kristály lüktet halványan. Annak érintésével aktiválódik a kapu, s célhely nevének kiejtésével kapu íve között megnyílik a tér, mely összekötést hoz létre a másik hely kapujával. Így aztán csak át kell rajta haladni, s a másik kapun érnek ki az utazók.

Az így megtett út akár három napi idő spórolását is jelentheti az utazások során, hiszen a legtöbb hely több napi lovaglásra található innen.*

*Ezüstös fény tört elő a kapuból, s nem sokkal később egy lovas érkezett azon keresztül. Hiswa látszólag nyugodtan ült Ében nyergében. A kapu fénye hamarosan kialaudt, s az erdei félhomály vette át újra az uralmat a táj fölött. Az elf néhány lépés után megállította hátasát, és tűnődva nézett az egyik irányba.*
- Nos Ében... Ha jól emlékszem, Thy'lorian hegyéhez eljutok, ha követem a patakot. Onnan már vakon is eltalálnék a Kőpalotába...
*Ében egyetértően nyerített, majd Hiswa jelzésére lépésben megindult a patak irányába.*
~Remélem, hamar sort fog keríteni a találkozásra az úrnő. Nem szeretnék napokig várakozni, hogy megtudjam, miért kellett ide jönnöm.~
*Az erdő néma nyugalomban pompázott körülötte, s egy idő után már kedve is volt a nézelődéshez, ahogy egyre közeledett a patakhoz.*

//Eddig moderálva!//

*Felvillan egy pillanatra a térkapu, majd megjelenik előtte egy sötét férfi. Teljes páncélzatban van, sötét fekete köpenye is rajta van, kétkezes kardja az oldalán lóg, fekete bőrkeszyű van a kezén a meleg ellenére. Kantárt fog a kezében, mellette áll lova, Holdfény. Csuklyája a fején van a férfinak, figyelmesen körbenéz. Vajon mit kereshet itt, pont az Elfek területén?
Már régen visszatért Dagorladba. Zavarta, hogy Orin nem vette túl nagy figyelmeztetésnek, az ő beszámolóját. Sebaj. Akkor így jártak. Dagorlad nagy. Nagyon nagy, és erősen kézben tartja Eloyah. Bár otthon várja Victort egy ezred, sokszor kap kémkedési feladatokat különleges tulajdonságai miatt. Szeme színe, nyugodt hanghordozása elveti a gyanút, hogy ellenséges szándékkal lenne a birodalomban. Ráadásul nincs mágikus képessége, így a mágusok, elfek kevésbé fognak gyanakodni rá. A sötét mágusok mindig felkeltik a figyelmet, akár evolyrani, akár dagorladi az illető.
Így ismét elküldték. De nem az elfekhez. Az elfekkel valahogy kevesebbet foglalkozik Eloyah. Talán ez egy kicsit gond. Legalábbis Victor így gondolja. Az emberekhez, és mágusokhoz küldték, hogy nézzen szét, és amilyen információt csak megszerezhet, azt szerezze meg. De arra gondolt, hogy a térkaput kihasználva még sok időt sem veszteget vele, ha meglátogatja az elfek birodalmát. Sosem látta. Abból baj nem lehet, ha bekukkant ide is.*

*Azon tűnődik mit keress itt. A térkapu mindig is nagyon vonzó hely volt a számára így most, hogy a tündérek nem kérnek belőle, amiért annyit nyaggatta őket a segítség miatt.
Talán máshol kellene keresnie a megoldást.
Azonban előbb kipróbálja a térkaput. Milyen lehet átugrani egész mérföldeket?
Akkor nyílt újra meg a kapu mikor épp bezáródott a Fekete lovag után, és Lyllen szerencsésen nekipaszírozódott az idegennek.*
-Ttt, au-u-u-ú, ez meg mi volt?
*Fulladozott a hátában a másiknak. Majd kitépve magát belőle, felmászott a vállára,és kihajolt. Úgy nézte meg kinek ment neki.*

*Valami furcsa cincogó hangot hallott, de mikor hátrafordult, semmit nem látott. Így visszafordult, s továbbra is nézelődött. Majd a szeme sarkából meglátott valamit a vállán. Kikerekedtek a szemei.*
- Te meg mit keresel a vállamon?! Gyorsan szállj le rólam!
*Úgy tűnik, egy fiútündérrel van dolga. Anno volt "szerencséje" találkozni egy lány tündérrel, Flowval, és úgy tudja, ők többségben vannak, de nem idegen számára az a tudat sem, hogy vannak fiú tündérek. Sőt. Mintha...*
~ Varázserő... amire szükségük van a dagorladiaknak. Vajon ha elveszem tőle az erejét, fogok tudni varázsolni?~
*A gondolatra gonosz fény csillant meg szemében. Valami különös mosoly jelent meg szája szegletén.*
- Nohát, csak nem egy fiú tündérhez van szerencsém?
*Bár kérdés volt, a mondat végén nem vitte fel a hangsúlyt, inkább kijelentette. Nem óhajtja mégsem elriasztani magától. Talán még hasznára válhat. Vajon tényleg kell neki a varázserő?*

*A cincogó hang tulajdonosa feljebb mászott, és ahogy már a szőkeség is észrevette, egy tündér személyében öltött alakot.
Lyllen kicsit meglepődött a hirtelen reakción, de vagy ép p ezért is, nem hogy leszállt volna a férfiról, hanem megdermedt mint a nyári melegben a viaszba ragadt légy.
Egy pillanatra a szárnyai meg sem mozdultak, és annyira kimerevedett, hogy a végén azon kapta magát, hogy a férfi szemeit nézi.
A szavakat meg sem hallotta, már csak reflexből bólogatott.
A férfi elé libegett.*
-Miért vagy ilyen szomorú?
Talán történt valami?
*Nagy bociszemekkel meredt a szőkeségre, és teljesen őszintén várta a komoly választ.*

*Victor összevonta egy kis időre a szemöldökét, amikor a tündér lemerevedett, de utána kisimultak arcvonásai. Szeméből egyben béke, de hidegség is áradt. Elvileg semmi érzelem nem volt leolvasható sem szemeiből, sem arcáról, csak valahogy örvényként szokta beszívni mások tekintetét a sajátjába. Ez az egyedi különleges képessége. Csak figyelte a vállán lemerevedő tündért, mélyen a szemébe nézve, de nem szólt semmit. Megvárta, hogy feleszméljen, s elé"libbenjen" a tündér. Szemeivel figyelte, majd lassan felé is fordul. //mert ugyebár korábban oldalra fordította a fejét, hogy a vállára nézhessen.// A kérdésre a szája szeglete sem remegett meg. Szeme sem változott, semmi sem történt, mintha csak egy szobor állna a fiúcska előtt. Majd megszólalt Victor.*
- Nem kedvelem a lepkéket. Menj utadra!
*Majd előre meredt, s elindult, száron vezetve lovát, hogy előre menjen a tündék felé. Majd megtorpant.*
~ Mi? Nem ezt akartam mondani. Nem küldhetem el!~
*Visszafordult. Talán az előző reakció hirtelen jött, ahogy eredetileg reagált volna. De az az esély, hogy talán elveheti a tündértől a mágikus erőt, amit ő maga megszerezhet, fontosabb lett mindennél.*
~ Ha mágiához jutnék, volna esélyem nagyobb úrrá válnom... Varázstalanként nem vár rám más, csak a biztos bukás. ~
*Kissé oldalra biccentette a fejét, úgy vizsgálta a tündérkét.*
- Erre laksz? Hol vannak a társaid?
*Kérdezte mélyen a tündér szemébe nézve.*

*A tény, hogy nem túl barátságos az illető egyértelmű volt. Egy félig megrágott büdös bogár is észrevenné, ám de Lyllen nem az a sértődős fajta szerencsére...avagy szerencsétlenségére.
Azért meglátszott rajta, hogy nem csípi a megszólítást, és már már szóvá is akarta tenni, hogy ő bizony koránt sem lepke, amikor az illető újból megszólalt.
A változás hatalmas volt, ha mondhatjuk úgy, hiszen az idegen valamit egész biztosan forgat a fejében. És az előzőekből kiindulva talán nem is olyan szép dolgokat.
Lyll egy röpke pillanat erejéig habozni látszik a közeledéssel.
Túl bensőséges a kérdés, és ráadásul a társairól kérdezi nem is róla...
Dadogva kezd bele a mondókájába, miközben lassan reppen elöbbre.*
-Öhm... ők
~Olyan messze vannak, hogy el sem tudod...de talán mégis el tudja képzelni...
-...ők most nagyon sokan vannak.
~Azta! Hát ezt jó tudni. Miért ezt mondtam? Ez nagyon béna...
-És a tündékkel vannak együtt... sok tündével....
~Mit csinálok? Egyáltalán miért mondtam ezt a sok sületlenséget?
Miért félek tőle?
... nem is reagált rám az előbb... pedig most is szomorúságot olvasok le a szeméből.
Olyan mintha szugerálni akarna, vagy elnyelni vele. A szeme. Beszédes, de hazugságokat mond.
Ő... ő nem a béke hírnöke. Ő szomorú!
Akkor mégis, miért félek tőle?

*Észreveszi a bizonytalan viselkedést. Sehogyan sem reagál, mikor a kis tündér nem is a kérdésre válaszol*
~ Sokan?~
~Tündékkel?~
* Erre már felvonta a szemöldökét. Enyhe mosoly ült ki szája szélére, ami nem volt bizalomgerjesztő. Elfordult.*
~ Ez nem jó. Bár itt vagyok, nem keveredhetek bele harcba az elfekkel.~
* Vajon mit kellene tennie? Nem szeretne bántani igazából senkit sem. Ezt a lepkét se piszkálná, ha nem tudná, hogy nagy esély a szabadságra. Talán az egyetlen. Visszafordul a tündérhez.*
- Tudom, hogy kevesen vagytok fiú tündérek. Gondolom nagyon magányos lehetsz. Vannak fiú tündérbarátaid?
* Újra a kis tündér szemébe néz, és most akárhogy is próbálná, melegség nem, csak hideg érzelemmentesség árad tekintetéből, de szeme akkor is olyan, mint az örvény.*

*Okos kis szemei nem nyugodtak a fiút mustrálni. Az örvénylő kék szemek, a furcsa mosolyszerű grimasz, mind mind veszélyt sugárzott felé, így megtartotta a három lépés távolságot, de tündér lévén ösztönei másként cselekedtek mint az embereknél szokás.
Egy tündér természetéből adódóan kedves mindenkivel, és barátságos, közeledő lény. Egy finom társasági személy, némi naívsággal. Ezalol harcedzett Lyllünk sem tud kibújni. Nem tudja levetkezni alap természetét. És ezzel el is kezdődött a buli. Nem tágít, mivel meg akarja ismerni ezt a szomorú harcost.
A kérdésre felvonta a szemöldökét. Felettébb furcsa.*
~Ha ennyire ismeri a fiú tündéreket, nagy az esélye, hogy nem is evolyrani, akkor meg...vagy Dagorladból jött... vagy valahonnan máshonnan.... mondjuk Flow is tudott rólam, de Dreamien meg nem, pedig a mágusok vezére...
Lehet, hogy dagorladi, ezért a félelmetes aura...
vagy
vagy csak egy világot látott, megkeseredett vándor, akinek talán még szüksége is van a bátorításomra, csak még nem tudja.
*Cseppnyi hezitálás, és üveg tekintet után szélesre húzta a száját. Olyan szívből jövő és kellemes mosoly volt ez, hogy még a szemét is becsukta hozzá.
Ő fog segíteni ezen a mogorva alakon. Segített már másokon is, de ez most más.
...Noh, nesze neked naivság.
Közelebb ment a férfihez, de még mindig nem elég közel, hogy akár elkaphassák.*
-Hmm, igen vannak. Egy egész falunyi, de mondd miért érdekel?
Nem olyannak tűnsz, aki csak úgy érdeklődne olyasmi iránt, amivel nincs dolga...
*Látszott a tündérkén, hogy nem ejtették a fejére, és tudja is használni a kobakját. Az idegen vajon mit felel erre?*

*A mosoly ledöbbenti Victort. Hátrálna legszívesebben, de földbegyökerezett a lába. Gondolatai kuszák lettek, zavarosak, nem talál benne rendet, így szokásához híven elcsitította. Kiürítette elméjét, nem volt más csak a kis tündér, és ő maga... meg a válasz. Kissé kikerekednek a szemei.*
~ Egy egész falunyi? Ha megtalálnánk azt a helyet, a dagorladiak úgy megerő... mege...~
*Megrázta a fejét. Talán a tündérke nem is értheti e reakciót. Ismét oldalra fordul a férfi.*
~ Biztosan nem árulhatom el a dagorladiaknak, hol van a fiútündér-falu, mert azzal iszonyatosan megerősödnének. És nem az én feladatom egy népet kiirtatni. Nekem csak egy... egy tündér kell.~
* Nagy szemekkel meredt újra "áldozatára", s nem szólt egy szót sem.*
~ Viszont én nem értek a varázslathoz. Nem tudom, hogy kaparinthatnám meg az erejét. De ezzel elpusztítanám. Nem számít! Elhanyagolható áldozat egy nagyobb jó érdekében!! Soha nem lehetek varázstudó. Csak ez az egy megoldás létezik!! Alender... Alender talán fog tudni segíteni nekem. Ha a dagorladiak tudnának erről a tündérről, rám szállnának, hogy hol van a többi. Vagy kihallgatnák őt, s mielőtt megkaparinthatnám erejét, kínzással véget vetnének az életének. Nem tudhatnak róla. ~
* Végre megszólalt. Bár gondolataiban feszült volt, mégis most sokkal nyugodtabbnak érezte magát. Csendesen, csodás békés hanggal szólalt meg.*
- Az előző kérdésemre ne válaszolj senkinek. Főleg ne arra, hogy hol is vannak a tündérek. Az a bizonyos dolog az én dolgom. Csak érdekelt. Ha egy egész falu tele van barátokkal, mit keresel itt egyedül?-
*oldalra sandított egy pillanatra, majd újra rátekintett.*
- Veszélyes lehet...
*Tekintete elsötétült. Benne viaskodott a hatalomvágy és az aggodalom, hogy tán mégsem kellene bántani. Főleg, hogy annyira kedves. Kedves! De rég érzett kedvességet. Egy évvel ezelőtt úgy tűnt, valami kezd változni benne. Talán volt kiút a sötétségből. De ez az elmúlt év olyan gonosz és sötét volt, hogy úgy érzi, ismét elnyelte, s nem szabadulhat. Utálta kavargó gondolatait. Ismét nem gondolt semmire, csak a tündérre, és a vele való céljára.*

*Hírtelen megváltozott a másik. Beszélgetésük óta már másodszor. Kikerekedtek piciny, de magához képest oriási szemei, és a Napban megcsillant zöld fénye. Lyllennek fehéres szőkés, haja volt mint a tejfölnek, sugárzó zöld szemekkel. A testalkata nagyságához képest pedig, erős, szikár fiú hatását adta neki. A tündérek között is ő volt a legmagasabb. Akkora volt mint egy felnőtt férfi tenyere.
És ezzel együtt hatalmas őszinteséggel rendelkezett, vegyítve a bölcsek szavaival.
Újból mosolyra görbült a szája. Gyengéd, természetes mosolyra. Olyan volt ott mint egy szelet nyugalom a mennyből. Mintha a "szeretet" fogalma alakot öltött volna a földön és most Victor előtt lebegne egy piciny tündér formályában.
A tekintete tiszta volt és befogadó. Nem örvénylett, mint a harcosé, és nem takart el semmit. Inkább kinyitott. Kitárta a tündér érzéseit és rávetítette a bele nézőbe. Az élet jobb is lehet.*
-Az.
*Mondta nyugodtan, és teljes határozottsággal.*
-De élni veszélyes. A nyugalom olyasmi ami időszakos itt a Földön, és örökre csak a halálunk után lelünk.
Én nem bánom a veszélyt. Gondolom te sem, hiszen idegenként jöttél el Evolyran tündéihez, akik messze híresek pontosságukról.
Menyire vagy feddhetetlen, vagy ügyes, hogy túlélj egy támadást?
*Nem volt a hangjában sem feddés, sem utalás, szavaival eltérően csak kedves, lágy dallam csillogott a sorok között, nem bántó szándék.
Habár szavai hallatán felébredhet a gyanú, hogy talán csapda is lehet a dolog mögött, de hangja, kiállása megcáfolta ezt. Pusztán arra kíváncsi milyen lény áll előtte. Milyen szívet takar a sokat mondó, de semmit sem eláruló szempár.*

*Nem tud kiigazodni ezen a tündéren. Pedig pont hogy nagyon egyszerű. Csak mosolyog, mondhatni kicsit naiv, de olyankor mosolyog, amikor nem kellene. Victor újra zavarba jön, s valahogy ez nagyon frusztrálja, talán még dühíti is. A tündér szemeibe néz, úgy hallgatja válaszait. Az utolsó mondatokat szinte nem is érti.*
~ Azt akarja mondani, hogy a tündék rám veszélyesek? ~
* A gondolatra ismét eleresztett egy gonoszra sikeredett mosolyt. *
- Értem nem kell aggódnod. Nekem az a feladatom, hogy úgy éljek, hogy valami fontos dolog érdekében meghaljak. Ha pedig nem halok meg, akkor el kell nyernem a célomat. De ha nem érem el a célomat, csak egy megoldás marad. A halál. Így nekem nem kell félnem a haláltól. Mert az megváltás.
* Szemei szikráztak.*
- Nem kell hát arra gondolnod, hogy talán megrémítesz a tündék pontosságával. Biztos vagyok benne, hogy jó párat könnyedén legyőznék. De ha nem is sikerülne, az sem érdekelne. De te... aki szemlátomást nagy vidám valaki vagy... neked nem célod a halál. Vagy tán tévednék? Akkor talán közös az utunk.-
*Újra elmosolyodott ismét kissé gyanúsan.*

*Közelebb megy, de csak annyira, hogy a legkisebb neszre visszarepülhessen a védelmet adó távolság nyújtotta fedezékbe, közben pedig egy fa lombjait találta meg szemeivel.
Egyetlen pillanatra nézett oda. Felmérte, és jónak találta, ha netán valami gyanúsat észlelne oda visszavonulhat.
Rámereszti újfent okos tekintetét, majd a hallottakhoz hozzáfűzi a saját gondolatait is.*
- Jól látod. Én úgy tartom a halál sosem lehet cél.
De ha jól hallom neked sem az a célod, hogy itt vagy bárhol máshol meghalj.
Akkor mi az igazi célod? Miből gondold, hogy egyek az útjaink?
*Kissé cinkosra vált a hangja, és olyannak tűnt, mint aki mindjárt kiugrik a bőréből, annyira mehetnékje van, vagy legalább is egy kicsivel többet repkedni, de még nem.
Érzi, hogy idegen nem viselné túl jól.*

- Ch... A halálra gondoltam. Azt mondtam, hogy ha tévedek, és valójában a halál a célod, akkor közös az utunk.-
*Újra elmosolyodik.*
- De ez most mindegy is. A célom?
~ Kissé vicces lenne őszintének lenni. ~
- Egyszerűen csak menni. A tündékhez tartottál te is. Nem igaz? Mehetünk akár együtt is egy darabig.
*Néz a tündérre, majd egy idő után elindul, s távolodik a térkaputól.*

*Karba fonja tündér karjait. Most mérges. Mintha nem értette volna meg a férfit, hollot amaz beszélt a szavai ellen.
Azt mondta, van egy célja, aztán, most meg h az a halál, majd, hogy csak "menni"
Utána repül. Egészen közel a vállához.*
-Miféle cél ez?
Talán nincs senkid?
Akkor olyan vagy mint a kóró. Bármilyen szél belékaphat, és oda sodorja, ahova neki tetszik.
Talán nincs saját akarod? Saját vágyaid?
*Lyllen minden cukisága ellenére, egy elég tudálékos, vagy inkább mélyre látó valaki, akinek ez az oldala lehet felettébb idegesítő is, de egyben olyan amit az ember nehezen felejt.*

*Meghallja a közelében a kérdést.*
~Miféle cél ez? Csak valamit mondtam...~
* A kérdésáradat nagyon nem tetszik neki. Eddig is idegesítette a fiú naivsága és mosolygóssága, de most betelt a pohár. Hirtelen megállt, s a tündér után kapott. Ha elkapja, a markában erősen fogva szegezi mondatait a tündér felé, ha nem kapja el, akkor ökölbe szorítva kezét néz a távolabbra repülő fiú felé, és ezt mondja.*
- Így van! Egy kóró vagyok. Na és, nem tetszik ez neked?! Az engem már nem érdekel! Saját akarat? Egy kevés maradt. Vágyak? Mintha éreznék valamit, de nem érezhetek! Nem lehet vágyam sem akaratom! Egy vágyam van, hogy visszaszerezzem az akaratomat!
*Mondja felemelkedett hangon, amin ő maga is meglepődik, mert ha dühös, akkor is sikerül teljes nyugodtsággal és békével a hangjában beszélni. De most túl fontos kérdéseket tett fel a tündér. Szavai után megfordul, s tovább léptet képzeletbeli célja felé. Ha nem kapta el a fiút, ott hagyja, hacsak utána nem repül, ha pedig elkapta, jobb öklébe van zárva, s azt lóbálva vonul tovább.*

*Abban a pillanatban, hogy a férfi megállt, villámgyorsan repült följebb. És Hála Heil istennőnek, épp elkerülte a veszélyt, de a másik úgy néz ki kikelt magából.
Végül is szerette volna megtörni az álarcot, amit olyan gondosan felépített magának ez az ember, de elég viharosan sikerült.
Először ugyan megijedt a hirtelen mozdulattól, de utóbb megint csak a nyugalom áradt piciny alakjából. A férfi kiabált vele. Hozzá vágta a kérdéseit, és látszott rajta, hogy szíven talált mindegyik. Aztán tovább haladt előre, ki tudja merre.
Lyllen elé repült az előbbi gyorsasággal, fehéres ezüstös tündérport eregetve közben. Nagyon felizgult a történteken. Lelkes is volt, de azért félt is, és a kettős érzés ezt váltotta ki belőle.
A tenyerét a férfi szívére helyezte, így állítva meg a férfit, de ha újból utána kapna csak a levegőt ejtené foglyul.*
-Akarni sok mindent lehet, és van, hogy mások irányítják az életedet, de amíg tudsz érezni, addig a vágyaid valóra válhatnak.
*Feljebb ment, hogy láthassa a másikat és ő is a tündért, de gondosan repült, és ha el akarná kapni csak egy fej ingatást meg némi "no no" szavacskát kapna. Azt nem hagyja, hogy újra fogoly legyen. Legalább is amíg rajta múlik.*
-Ha megőrzöd a szíved sosem leszel rab, még ha az vagy is.
És figyelj rá, mit mond... talán jobb tanácsokat ad mint gondolnád!

~Már megint csillámok! ~
* Mikor Flow eregette a csillámokat, Victor elhessegette magától. Most is ezt tette volna, de muszáj, hogy közel kerüljön a tündér. Nohát, még a szívére is helyezi a kezét. Ismét utánakap, de ismét nem sikerült. Ebből nem valószínű, hogy a tündér rájön, hogy rá van szüksége, elvileg csak a haragja kimutatásának kell vélnie. Ez igaz is valamilyen szinten. Victor szemei gyűlöletet szikráznak, ki tudja, mi iránt. Bár folytatja a járást, mégis a tündért nézi.*
- Ejnye! Csak nem egy minibölccsel hozott össze a sors? Nem szeretnéd befejezni?! Nem volna jó neked még jobban kihoznod a sodromból! -
*Felemelte az ujját.*
- Figyelmeztetlek! Hagyd abba a fecsegést! Nem hiszem, hogy pont veled kellene megosztanom a gondolataimat.
* Kissé dühösen elfordítja a fejét, de továbbhalad. Hiába is próbálta kizárni a szavakat, amiket hallott, nem tudta. De jelenleg csak jobban dühítik, nem orvosság ez a fájdalmára. Fájdalmára? Rég elfeledte, hogy van neki olyan. Azt hitte régen, hogy igazak azok a szavak, amiket ez a kis tündér mond. De csalódnia kellett, s ez mindennél jobban dühítette. De talán azért dühítette, mert olyat kezdett érezni, amit már régen elzárt magában. Fájdalmat. Sötét tekintetével újra a csillámokat szóró felé fordult.*
- Amíg érzek, addig vagyok rab! Ha végre elmúlnak az érzések, felszabadulok. Te ezt soha... soha nem fogod megérteni.-
* Mondta kísérteties csendességgel s nyugalommal a hangjában. Most megint kiérződött az a kellemesen zsongó, selymes hangja. *
~ Biztos vagyok benne, hogy nem kellett annyit szenvedned, mint nekem. Szenvedni? Már nem szenvedek. Már meg sem érzem, ha megütnek.~

*Ahogy abbahagyta egyből elvette tőle a szót a másik. Felemelte a hangját, és érezhető volt, hogy dühös. Talán rá, azokért amiket mondott, vagy valami másra a múltjából.
A másik felemeli a kezét és fenyegetni kezdi. Félelmetes, kétség kívül félelmetes, azonban a tündér naivsággal együtt jár a vakmerőség.
És Lyllen egy bátor tündér.
Egy picit egy helyben lebeg, majd ha a férfi újra elindult követi.*
-Azt hiszed, hogy én egy vidám helyen nőttem fel, vidám tündérek társaságában, vidám légkörben, vidáman. Nagyon tévedsz.
Látnom kellett ahogy a legjobb barátaimból kiszívják az életet.
Hatalmas emberek, feketébe öltözve, aztán pedig eltaposták az élettelen testüket.
Még csak eltemetni sem tudtam őket.
Az érzéseim mindig velem lesznek, mert ez mutatja nekem, hogy érző lény vagyok, nem olyanok mint ők!
Bármi történjék, elvehetik az életem, az egészségem, az szeretteim, de a valómat nem!
Nem törhetnek meg, nem leszek lelketlen rabszolga!
*Ha ez nem állította meg a férfit akkor semmi, mindenesetre, ezek után indult meg ő is, ha a férfi is.
A hangja dühösen, de inkább az emlékektől feltolult dühtől remegett, és egyre hangosabban beszélt.*

*Hát, úgy tűnik, a fenyegetés nem jött be. Victor gyalogolva, a messziséget bámulva hallgatja a tündért. Semmi érzelem nem látszódik arcán, semmilyen reakciót nem láttat. Csak a végén. Egyszerűen megáll, megfordul, s a tündérre néz. Komoran, de mélyen a szemébe. Majd furcsa az egész, de ismét elmosolyodik. Valami lemondó mosoly van szája szegletén. *
- Hatalmas emberek? Mint én?
*Igen, Victor hatalmas*
- Feketében?
*Victor szürkészöldben van, de teljesen fekete a köpenye. A kérdés után arrébb húzta a köpenyét, hogy oldalán lógó kardja egyértelműen látszódjék, ha eddig nem vette észre a fiú. Előhúzta hatalmas kétkezes kardját, s a vállára támasztotta úgy, hogy hegye hosszan háta mögé nyúlt. Egy lépést közelített a tündér felé. Majd még egyet, s addig közelített, amíg csak tudott. Ha a fiú hátrálni kezd, akkor megáll. A gonosz, lemondó mosoly nem tűnt el Victor arcáról. Majd megszólalt. *
- Ilyen élményed van? Akkor a helyedben kerülném az ilyen embereket.-
*Belenevetett a fiú szemeibe.*
- Elvehetik az életedet? Nekem adnád?
* Még eleresztett egy gúnyos mosolyt, utána megfordult, s készült elhagyni a terepet.*
~ Azt hiszem, ennek az utolsó esélynek is lőttek. Nem marad más választásom. Csak a biztos halál vár rám. Mindegy. Amíg élek küzdök a szabadságomért. Ha mágiával nem is tudok, marad a puszta kezem. Nem baj! Visszatér az az idő, amikor Csendes Vérengzőnek hívtak.~
* Határozottan távolodott a fiútól. Szavait sosem fogja elfelejteni. Az biztos.*

*Kikerekedtek a szemei, az újbóli változás láttán. Valami nem stimmelt ebben a férfiban. Határozottan nem stimmel. A szavak, a szemek, az a mosoly, ami inkább grimasz. Egy véres kezű emberé. Olyané, aki habozás nélkül tud ölni. Valakié, aki nem csak egyszerűen szomorú, hanem a fájdalom ő maga, benne él, és át is adja. Hátborzongató.
Megijedt. Lemerevedett, a szárnyai idegesen rezegtek mögötte, így csak pár centit tudott haladni hátra. Könnyen elkapná a férfi most ha akarná.
Aztán a felismerés.*
-Dagorladi vagy.
*Hangja elárulta, hogy egész testében remeg. Halk volt és elhaló, kedvező alkalom, hogy megkaparintsa a férfi.
Ám, még most is, hogy tudja kicsoda micsoda áll előtte, nem tudja elfelejteni azokat a szomorú szemeket. Ez az ember is érző lény... nem tudja elfelejteni.*
-Imádkozni fogok érted Heil istennőnek.
*Szeme őszinteséget, és teljes jóindulatot mutatott. Am de naivsága most akár nagy bajba is sodorhatja... vagy mégis elmegy az idegen?
Ha igen, soha nem fogja elfelejteni őt, és reméli, hogy rátalál a helyes útra.*

*Nem sokat haladt. Talán csak két lépést. Benne van, a szeme előtt van, ahogy lemerevedik a kis tündér, és ahogyan remegve mondja ki: Dagorladi vagy. Az utolsó mondat állítja meg. Nem. Hiába a vágy, hogy elengedje. Van egy másik vágy, ami erősebb. Sokkal erősebb. A szabadságvágy. Hatalmas lehetőség a kezében. Kizárta ismét gondolatait, ismét csak az ő akarata és a fiú lebeg a szeme előtt. Semmi mást nem érez. Talán még le van sokkolva a kis "jószág"? *
~ Te csak ne imádkozz senkiért!! ~
* Hirtelen visszafordult, s amilyen gyorsan csak tudta, úgy mozgatta a kezét, s remélte, most már végre a kezei között van a tündér.*

~Elmegy?... nem, nem fog.
Sokszor van olyan, hogy hiába próbálom, nem hatnak a szavaim. Az ember túl mélyre ássa le magát, és túl nehéz lemenni érte. Sokszor esedékes, hogy belefulladok.
Érzem... ahogy most is.
Itt még lesz valami.
*Látta, ahogy a férfi hirtelen megfordul, tudta, hogy mi lesz. Lelassult minden. A tudatába volt vésve a következő fél perc minden mozdulata, mégsem tudott cselekedni. Nem ment. Egyből rájött, ahogy felismerte a veszélyt. Nem fog tudni kitérni.
Maga elé kapta a kezét, így történt, hogy az egyiket a mellkasához szorította a férfi, ahogy elkapta, a másikkal meg kapálódzott, habár elég erőtlenül. Ahogy csak tudta teljes erővel próbálta lefejteni az ujjakat magáról, azonban a tündérek nem a fizikai erejükről híresek.
Arra a sorsra fog jutni, amilyenre Miel, és Ain? Hevesen kezdett dobogni a szíve, szinte kiszakadt.*
-Azt hiszed ezzel majd többre jutsz?
*Próbált újfent hatni rá.*
-A halálom nem ad neked szabadságot.
A halál ...
~Ne szoríts ennyire! Nagyon fáj!
*Látszott rajta, hogy levegőért kapkod, kinn maradt jobb kezével hol a férfi kezét ütögette, hol levegőt próbált maga felé legyezni, de probléma nem ott volt.
Kezdett bevörösödni. Valószínűleg a harcos mérgében erőseben szorította meg.*

*A szavakat nem hallja meg. Csak arra koncentrál, hogy megvan. Végre megvan! Mikor látja, hogy valami gond van, enyhít a szorításon, de annyira nem, hogy ki tudna mászni markából a tündér. A jobb kezében lógó kardot eltette. Elsétált a lova mellett, leült egy fa tövébe s a kis szárnyast kezdte nézegetni. *
- Nem haragszom rád. Ez nem rólad szól. Szükségem van varázserőre. Egyetlen esély, hogy magasabbra törjek. De ne aggódj. Egy darabig életben maradsz. Vissza kell térnem Dagorladba. Ott majd lesz valaki, aki segít nekem. S ha szeretnéd, eltemetlek. És a dagorladiaknak nem szólok rólad. Nem akarom, hogy kikérdezzenek, így a faludról senki nem fog tudni. Nem hagyom, hogy bántsanak.-
*Eleresztett egy hideg mosolyt a tündérke felé.*

*Ahogy engedett a szorítás, egy kisebb roham tört rá. A szája elé kellett tennie a kezét, és piciny vörös foltot hagyott maga után.*
~Nem azért jöttem ide, hogy Dagorladba hurcoljanak.
*Mindent hallott és fel is fogott, ami körülötte zajlott, de válaszolni rá csak azután tudott, hogy már nem rázta annyira a köhögés. Egy darabig még mocorgott, de aztán csak rámeredt a férfira.
Kis kezét amiben a vér van ökölbe szorította, és meg törölte a száját. Ne a betegsége legyen a végső jel. Még a végén azt hiszi ez az ember, hogy szívességet is tesz neki ezzel.*
-A nevem Lyllen.
*Nézett fel a férfira szikrázó zöld szemeivel. Már nem félt.*
-Ha megölsz, tudd, hogy ki voltam.
*Határozottan beszélt. Tényleg nem csak egy álmodozó, légből kapott ficsúr szövege volt az előbbi. Belemélyedt a békésnek látszó szemekbe, de másokkal ellentétben ő nem merült el benne. A tekintete nem rendült meg, állta a hideg szavakat.*
-Falum egyetlen reménye, hogy megmenekülhessenek a társaidtól.
Sosem képzeltem el a dagorladiakat őrjöngő szörnyetegnek, te sem vagy az, még ha ezt is gondolod magadról.
De biztos jó döntés az, hogy az ő módszerüket használod a szabadságod elérésére?
A varázslat amit a halálom árán szerzel, nem inkább csak még jobban a markukba taszít?

*Meghallgatja a nevet. Nem igazán érdekli, tudja-e vagy sem. Bár valóban, talán jobb volt, míg nem tudta. Meghallgatja a szavakat, majd a fejét a fa törzsének támasztja, bal lábát felhúzza. Észrevette a vért, de ő arra gondolt, túl erősen szorította meg a fiút. Reméli, nem hal meg idő előtt a tündér. Hátrahajtva a fejét felel.*
- Megmondtam. A faludat nem kell féltened. A falud nem érdekel, és eszemben sincs a dagorladiak tudtára adni a létezését. Amúgy meg...-
*Most újra Lyllenre néz.*
- Ahhoz, hogy szabad légy, el kell hitetned a fogva tartóiddal, hogy mennyire is hozzájuk vagy kötve. De miből gondolod, hogy én a szabadságra vágyom? Honnan gondolsz olyan mérhetetlen ostobaságot, hogy Dagorlad az én fogva tartóm? Heh! Ők neveltek fel. Tőlük tudok mindent, amit csak tudok, s általuk váltam erőssé. De ha ismét szent beszédet akarsz nekem tartani, betömöm a szádat a szárnyaiddal!

~Fenyeget. Meg akar ölni? Meg. Csak később. De talán mégsem akar megölni, csak azt hiszi. Hiszen ebben nőtt fel.
*Nézi ahogyan a másik hátrahajtja a fejét. Még mindig elég kényelmetlen, de most ez nem izgatja. Talán így könnyebb is lesz beszélgetniük, hiszen nem rohan annyira a férfi.
A fenyegetés sosem izgatta, most is elengedi a füle mellett. Emberek. Sok mindent mondanak és gondolnak anélkül, hogy éreznék a lényegét.*
~A falumról már tudnak, és rólam is.
De ezt még nem kell tudnia.
*Talán viszakozna a harcos, hogy tudj, amit ígért nem tudja betartani, és talán békével elmehetne, de akkor nem tud beszélni hozzá. Így előbb másra koncentrál, és elengedi az ígéretet a füle mellett.*
-Egyszer olvastam egy mesét a békáról.
Azt írták, hogy ha beledobjuk a forró vízbe, ami a vesztét okozná, megpróbálna elmenekülni, azonban ha a víz nem olyan forró az elején, és szép lassan, idővel forraljuk fel, a béka ott marad. Hagyja, hogy megöljék.
*Sokan esnek abba a hibába, hogy túl nagy hálával akarnak adózni állítólagos vagy valós "megmentőiknek" felnevelőiknek.
Végül beleszoknak, és olyanokká válnak mint a környezetük.*

* Béka. Úgy néz a kis tündérre, hogy "mit forgatsz a fejedben?". De meghallgatja. Érti a célzást.*
- Ehhez hasonlóan kell csinálnia annak is, aki meg akar lógni. Figyelnie kell a békának, hogy még időben kiugorjon. Ha nem teszi, meghal. De ha hagyja, hogy forró legyen a víz, amibe bedobják, akkor hiába akar kiugrani. A Fedőt ráteszik a fazékra, s így is, úgy is meghal a béka. Nehezebb, de mégis több esély van a kockáztatásban. Elhitetni a főzővel, hogy nem fog kiugrani a fokozatosan melegedő fazékból. Majd a megfelelő időben... ki kell ugrani.
* Érdekes egy beszélgetés, de talán Lyllen veszi az adást. Most Victor újra feláll. Felül lovára, s elindítja. Lassan léptet előre. Kicsit körbe szeretne nézni az elfek földjén. Vajon miért nem rohan haza Dagorladba? Jobb lenne minél hamarabb találkozni Alenderrel.*
~ Sajnálom Lyllen. Kedves vagy. De ez egy soha vissza nem térő alkalom. Soha! ~

» 2. Fatholl kapuja - térkapu
» 1. Norlän kapuja - térkapu
» 13. Evolyran kapuja - térkapu