1. Morilindë, az Elfek városa

Tárgy: Re: 1. Morilindë, az Elfek városa Kedd Feb. 14 2012, 14:33

*A sötétség egyre csak örvénylik és nő. Démoni kacaj hagyja el Barlont, amikor Tifar varázslata elenyészik az ő erejében.
Legalábbis azt gondolja, hogy a saját erejében. A sötétség azonban már régen magáévá tette a szívét, ahogy a gyűlölet is úrrá lett elméjén és gondolatain.
Ő is érzi, hogy ez most egy esély arra, hogy tényleg kiirtsa az egész famíliát.
A lehetőség, hogy Tifar és minden le és felmenője örökre az istenekhez költözzön és vissza se térjenek.
Még inkább szabadjára engedi hát a benne rejlő gonoszt, homlokán kidüllednek az erek, fekete szemgolyói vérben forognak.
A mágusvezér nem áll neki ellent, az örvény szépen körbeveszi, és Etele úgy van vele, hogy hamarosan térdre is kényszerül. Már készül is rá, hogy új erejével darabokra is szedje a mágust, hogy aztán eltörölje ribancot és a kölyköt is. Nem kell már neki. Sem ő, sem senki. Erősebbnek érzi magát mindennél és mindenkinél.
Szinte látja, amint nyomorodik össze a mágusvezér.
Aztán meghallja a varázsszavakat és azt látja, hogy az ő sötét ereje megtorpan.
A darthar szájából nem emberi sikoly tör elő, mintha ő maga is rémülten hátrálna meg a fény elől, de nem teszi. Újra támad, amikor elhangzik a második szó is.
Nem tud az istharhoz férkőzni. Amaz kihasználja fényhozó erejét és nagyon úgy tűnik, hogy erejének utolsó cseppjéig harcolni akar.
Azonban Tifar rejteget még valamit. Az az átkozott kard az, ami még egyszer beleszól a harcba.
Hallja az utált isthar szerencsétlen szavait. Meg is erősíti a gyűlöletet magában vele, de nem készül arra a fénypengére, mely keresztülhasít a sötét örvények legerősebbjein is.
Hihetetlenül forró, égeti testét, ahogy belefúródik. Etele Barlon tekintete kérdőn mered a sötétségen keresztül Tifarra.
Nem tudja elhinni, ahogy kifolyik ujjai közül a sötétség, ahogy az örvények elhalnak, s az erő távozik belőle.
A darthart térdei nem tartják meg, ujjai belemarkolnak az utca porába.
Hörög, majd száján sötétbordó vér buggyan ki a földre.
Lassan dől el, de gyűlölettel teli szemei még mindig Tifarra merednek. Így is üvegesednek meg, majd válnak fénytelenné, szürkévé, s végül térnek vissza eredeti íriszei, hogy bár még mindig Tifarra bámuljanak, látni ne lássanak már semmit.*

//Azt hiszem, ezzel elbúcsúzhatunk Etele Barlontól Smile

//

Tárgy: Re: 1. Morilindë, az Elfek városa Kedd Feb. 14 2012, 21:08

*Furia Alamaise szavaira köp egyet a földre.*
- Azt hiszik, mindent szabad nekik. A régi időkben ahol mi megfordultunk, a kétlábúak menekültek előlünk…manapság meg lassan vadásznak ránk.
*A szemében ismét fellobbanó tűzzel mered a kék sárkányra. Undor, a kétlábúak felé. Nem kell ennél több. Halál rájuk, pusztuljanak mind. Legfeljebb a nehezebb időkre maradhat néhány prédának.*
- Helyesen tetted. Halálra való mind. Az istenek gyenge tréfája a magunkfajták tökéletessége mellett.
*Mély levegőt vesz, s mikor kelbe már emelkedett és süllyedt is néhányszor, már nyugodtabban figyel ismét a másik sárkányra.
Mondandója van számára. A fekete hajzuhatagba ismét belekap a fel-feltámadó szél, s ezúttal néhány kóbor falevelet is magával sodor. Az ősi sárkány nem zavartatja magát.*
- Ölj hát árulóink közül, s a többi rettegheti majd neved, míg mi, az igazak magunk közé tartozónak fogunk tekinteni. Menj hát utadra, Alamaise, s ha elhozod nekem azoknak fejét, kik népük ellen fordultak, jutalmat kapsz tőlünk!
*Büszke tartásba emeli szép arcát, de arról csak hidegség árad, s megvetés az árulók és a kétlábúak iránt.*

Tárgy: Re: 1. Morilindë, az Elfek városa Kedd Feb. 14 2012, 21:29

*A mágusvezér minden erejét beleadja a három varázslatba. Egy, az első, mely távolabbra lökte a sötétséget, egy, mely szívéből fakadt, de ettől még az ő energiáját is felhasználta, a szeretet.
A harmadik pedig nem más, mint Calassë, az igazság kardja, melyet a kezében tart, s mellyel az örvényeken keresztül Etelét támadja meg, vagyis azt a szörnyeteget, aki maradt belőle.
Az isthar fogait összeszorítja, a testében lüktető fájdalom egyre hatalmasodik rajta.
Már csak támaszkodik a földbe vájt botra, melynek a tetején a tenyérben izzó fehér hegyikristály még mindig távol tartja a pusztulást tőle.
Végre érzi, hogy a fénypenge áttör az örvényeken, át a gyűlöleten, egészen a dartharig. Talán épp gonosz, megkeseredett szívét fúrja át, ki tudja?!
Az, amit érez azonban válasz eddigi bizonytalanságára. A kettejük körül örvénylő erők lassan elgyengülnek és eltűnnek a semmibe, oda, ahonnan jöttek. Feloszlanak az éjszakában.
Tifar még mindig áll, nem tudja elszakítani sajátját Barlon tekintetétől. Ölt.
Nem először, de az minden esetben háború volt, vagy önvédelem. De ez a mágus, legyen bármilyen gonosz, nem egy ismeretlen volt, nem egy katona, vagy démon.
Az utóbbi néhány évet végigkísérte, gyakran az ő gondolatával kelt és ébredt. Most pedig kioltotta az életét.
Látja, ahogy az élet távozik a dartharból és végül ott marad Etele Barlon rá meredő halott szemeivel.
Egészen addig, amíg Ninquë oda nem érkezik mellé. Dreamien mintha csak most ébredne valamiféle katartikus álomból. A fájdalom újult erővel tör rá bordáiból, izmaiból, megégett bőréből. A kard kiesik kezéből és ő maga is lerogy, még a botba kapaszkodva, arra támaszkodva.
Nehezen tartja meg magát, elfogyott az ereje. Ilyen már régen történt meg vele.
Ninquëre néz, szerelmére, gyermeke édesanyjára. A tünde szép, zöld szemeibe mélyeszti saját, megfáradt, barna tekintetét.*
- Sajnálom….bocsáss meg!
*Megtámaszkodik könyökén, próbálja magát felhúzni újra álló helyzetbe. Odin, a deres csődör már ott áll mellettük és böködi orrával gazdáját. Az elf harcosok pedig kívülről figyelik a jelenetet.
A harc véget ért és Dreamien pillantása a tünde kezében tartott kisdedre esik. Az ő lányuk. Történjen bármi is, ő a legjobb dolog az életében. A mágusvezér megviselt arcán gyenge mosoly suhan át.*

//Nyugodjék békében! Jó kis játék volt Smile

//

*Arya sokáig volt a mágusok városában, várában, tanárokkal, akik taníthatták az összes mágiára, amit csak alkalmazni képes. Elmondta nekik képességeit a korábban álmokkal , az utóbbi időkben pedig a megérzéseivel kapcsolatban.

Sok ideje már, hogy Dreamiennel nem találkozott. Ő hozta az iskolába. Egy darabig maga tanította a lányt, de végül mindketten úgy döntöttek, el kell válniuk egymástól. Arya megtanulta Etelétől, amit tőle kellett megtanulnia, s tanult Dreamientől is, de végül rájött, hogy jobban nem segíthet Etelének, mint ahogy segített. Tönkretette a Tifar családot.*

~Ennyit tehettem érted, Etele. Megmentettem az életedet a tengerparton, a barlangból is kihoztalak, kétszer adtam magam neked, hogy boldoggá tegyelek, a jogart is elloptam neked, és tönkretettem Tifarékat. Sosem háláltad meg igazán, de én érted tettem, s nem számított, hogy meghálálod-e. Csak segíteni akartam neked. De innentől kezdve, a te dolgod minden más. Dreamien Tifar pedig méltó ellenfél. Méltó arra, hogy a pusztulásba küldjön téged. Az istenek segítsenek téged!~

* Ezekkel a gondolatokkal kezdett új életet. Legalábbis folytatta a régit. Nem volt jó tanonc. Bár mindent megtanult, amit tanítottak neki, de amikor csak alkalma volt rá, elcsavarta a varázslótanoncok fejét. Nagy neve volt a tanulók körében, a tanárok meg nem tudták hova legyenek dühükben. De mivel maga Dreamien ajánlotta be őt tanulónak, nem merték elküldeni. Főleg, hogy a legjobb tanítványok közé tartozott. Bár Etele tanácsa segítette a legjobban, úgy ahogy sikerült kigyógyulnia a mosolyfű iránti vágyából. Már nem voltak annyira elvonási tünetei, ha hosszabb időre megvonta magától. Azonban megmondták neki az orvosok is... nagy valószínűséggel soha nem gyógyul meg az alvatlanságból. Csak altatóval, vagy füstölővel képes aludni. Bár az étvágya se jött vissza, rászoktatták a rendszeres étkezésre, így már nem volt csont és bőr. És bár az ízeket kezdetlegesen elkezdte érezni, azt is mondták neki, hogy az sem fog teljesen meggyógyulni, mert a bódító szerekkel tönkretette ízlelő bimbóit.

Tehát azon kívül, hogy az általános varázslatokra megtanították, segítettek fejleszteni saját képességeit. Sokakon gyakorolhatott, s egyre ügyesebb volt benne. Azonban mikor úgy érezte, hogy többet nem nagyon akarnak tanítani neki, úgy döntött, lelép. Jó lenne megtudnia, mi is van Eteléékkel. Így miután sikerült elaltatni az őröket, s kiszökött, első dolga volt, hogy kérdezősködni kezdett Tifarról. Páran szavaikkal elvezették arra a helyre, ahol most épp áll. A Cua ház előtt. Eszében sincs bekopogni. Még csak az hiányzik, hogy Ninqëvel összetalálkozzon. De ott volt a csata, így sokat látott. Bár Etele holttestét rég eltüntették onnan, látszik, hogy a hadakozás hatalmas volt. És nem egyedül küzdött a darthar. A város egy jó része romokban volt, mert gyújtogatók jöttek a mágussal. Hallotta, hogy sok tünde meghalt a csatában. És sokan látták a csatát Etele és Tifar között. Nem... eszében sincs meglátogatni az isthart. Csak látni akarta a bizonyítékot, és a helyet, ahol Etelét eltemették. Miután kérdezősködött, megtudta, hova is lett eltemetve a darthar. A "sírhoz" lépett és magában elmerülve ott állt jó hosszú ideig.
Már nem az a szakadt fehér egyszerű ruha volt rajta. Bár fehérben volt, selyemruha volt rajta, bokáig érő szoknyával. Fekete köpenye is rajta volt, s a hátán volt fehér botja is. Sokat változott a lány, de talán nem eleget.*

*Álmok kergetik még mindig. Ahogy szíve viszi vissza oly sokszor a régi Tifar-házhoz, szülőháza romjaihoz, úgy az hozza ide időnként Morilindëbe is. Pedig nem szívesen emlékszik vissza rá. Etelének hányszor adott esélyt arra, hogy eltűnjön az életükből, de a darthar makacs gyűlölete nem kínált neki más megoldást, csupán a végső összecsapást és egyikük halálát.
Ninquëvel való kapcsolata is rendeződött ugyan, de már sosem lesz a régi. Az a seb, amit ő maga vert kettejük közé, Aryával, sosem gyógyul be egészen.
Így léptet Odin hátán egészen Morilindë határáig, ahol Etelét eltemették. A temetésen ott volt, de távolabb állt meg. Nem volt a lélekfosztónak sok barátja, senki nem hullajtott érte könnyet, még az isthar sem.
Azóta viszont a harag, amelyet Barlon gyújtott benne, és jogos is volt ármánykodása és a családja elleni újabb támadás miatt, enyhült és a helyébe valami tompaság lépett.
Lassan szánni kezdte azt a megromlott lelket, a boldogtalan életet, ami odáig fajult, hogy megmérgezte a testet is, amelyben élni volt kénytelen.
Tifar leszáll a lóról. Szokása szerint nem köti ki sehova. Tudja már régen, hogy Odin nem fogja elhagyni, míg világ a világ.
Fekete csizmái egymás után puhán lépnek a földön, míg nadrágja sötétkék tónusához jól megy az arany szegélyű, kék köpeny. A köpeny alatt világosbarna mellényt, s fehér inget visel, míg elmaradhatatlan társai, varázsbotja és Calassë, a fény kardja most is vele vannak.
Tartása még mindig olyan egyenes, mint régen.
Tifar lát egy alakot a sírnál és meg is torpan egy pillanatra, de végül nem fordul vissza.
A szíve egy pillanatra hevesebbre vált, majd a mágusvezér akaratára, lassított légzésére visszatér normál ritmusához.
Arya, száz közül is felismerné a lány törékeny alakját, aki anno képes volt elcsábítani, s rávenni hűtlenségére.
Nem véletlenül kerüli úgy a nőt. Amikor meglátja, folyton orrában érzi a lány illatát, és megjelenik előtte az az eset is elevenen. Kísérti és emlékezteti bűnére, melyet saját magának sem bocsájtott meg azóta sem.
Most is így van, de erőt vesz magán és közelebb lép a sírhoz. Kegyeletét jött leróni a régi ellenséggel szemben. Hajában megszaporodtak az ősz hajszálak, de egyébként szeme csaknem olyan csillogó, mint régen és olyan tiszta is. Mikor megjelenik Arya mellett, nem tétovázik már.*
- Üdv néked, Arya!
*Köszönti a nőt. Amikor felhagyott a taníttatásával, nem feledkezett meg a lányról. Rendszeresen kikérte előmeneteléről a tanárok véleményét, s meghallgatta időnként óvatosan előadott aggályaikat is.
Volt eset, amit ő simított el, mielőtt komoly botrány kerekedett volna belőle, de mindezt a háttérben tette.
Botja végét a földre engedi, s egy rövid ideig némán áll a sír mellett. A hantot nézi, mikor megszólal, akkor is.*
- Nem tehettem mást.
*Nem megbánás van hangjában, s nem is mentegetőzés. Egy tényt közöl, s jól tudja, hogy a nő is tisztában van vele, ki is volt Etele. Már tudja nagy vonalakban, hogy mi is lehetett közöttük.*

~Etele... most már tudom. Meg akartalak menteni, de nem tudtalak. Nem hagytad. Eltűrtél magad mellett, de sosem engedtél túl közel magadhoz. Sosem tudhattam meg igazán, mi fáj annyira. Bár mondtad, hogy Tifar gyermeke kell, s egyszerűen elég ok az ő gyűlölésére az, hogy neki mindene megvan, neked meg semmi. Annyira gyűlölöm apámat, hogy hajlandó voltam úgy dönteni, hogy a te sötét utadat választom. Hajlandó lettem volna magam végezni a családdal, csak hogy növekedjék bennem a sötétség, ezzel növekedni engedni bennem az érzelemmentességet. Csak hogy megölhessem az apámat... De valami történt. Ami mindig is lappangott bennem, nem rég kellett megtudnom, mi is az. A szeretet. Etele. Nem tudom miért, de nagyon szerettelek. De most egy könnycseppet sem tudok adni neked.~
*Teljesen elmerült gondolataiban, így csak akkor hallotta meg, hogy valaki a közelben van, mikor már mellé ért. Kikerekedett szemekkel nézett a mágus vezérre, s meglepődve szólalt meg.*
- Dreamien!
* Újra a hantra néz, majd az istharra, s kérdőn néz a szemébe.*
~ Miért van itt, ha az ellensége? Apám sírjának még a közelébe se mennék.~
*Újra a kis dombra nézett, majd az mágus kijelentésére csak biccentett.*
- Tudom. Mindig is tudtam... mi lesz ennek a vége.
*Kissé fájdalmas tekintettel nézett a férfira s csendesen szólalt meg.*
- Méltó ellenfél volt?
*Utána ha felel a férfi, a következő kérdést is felteszi.
- Níra... Ninquë... jól vannak?
*Nézz kérdőn a férfira, majd kissé bűntudatosan lesüti szemeit.*

*Láthatóan Aryát meglepte érkezése. Látja a meglepett tekintetet és nem kell túl okosnak lenni ahhoz, hogy rájöjjön, a darthar lány nem érti, mit is keres itt az a fényhozó, aki családja védelmében megölte ellenségét. Mit keres hát annak a mágusnak a sírhantjánál?
Akkor pillant csak a lány felé, amikor az kijelenti, erre a végeredményre számított. Nyugodtan mondja, nem ellenségeskedéssel, nem bánattal hangjában.
Tovább hallgat, és már visszafordítaná fejét a sír felé, amikor meglepi Arya kérdése.
Nem gondolta volna, hogy Etele bárki szívét is képes lehetett megérinteni, de ilyen kérdést csak az tesz fel, akinek jelentett valamit Barlon. Így még inkább érthető Arya tette. Valahogy nőtt a szemében a gondolattól a lány.
Bólint, majd hozzáteszi azt is, ami foglalkoztatja az utóbbi időben.*
- Keményen harcolt, de az, akivel meg kellett küzdenem, már nem Etele Barlon volt.
*Aztán újabb kérdés, amely kissé ingoványosabb területre viszi a beszélgetést. Legalábbis az isthar szempontjából mindenképpen.
A barna szemekben megcsillan a szomorúság, amit a korábban elszenvedett fájdalom hagyott maga után, de a nőhöz hasonlatosan benne is ott munkál a bűntudat.*
- Jól.
*A mágus ujjai elfehérednek a boton, ahogy szorítják, de hamar el is lazulnak újra. Ha Arya nem kérdezte volna, akkor is emlékezne mindenre, de így még inkább azt teszi. Nem tagadhatja, hogy az akkor történtek, ott, a mezőn örökre beleégtek, ahogy az azután történtek is, mikor aztán hazatért a Tifar-házba.*
- Mik a terveid?

*Kissé megkönnyebbült a választól, hogy igen, méltó ellenfél volt Barlon, abban viszont mégis reménykedik, hogy súlyos sérülést senki nem szenvedett. Majd érdekes, mégis kiszámítható kérdés következett. Arya újra a hantra nézett.*
- Eljöttem az iskolából. Érzem, hogy nem bíznak bennem. Én sem tenném a helyükben. Amit akartak, megtanítottak. Amit meg nem akartak...-
*Most néz csak vissza az istharra.*
- ... magam kell rájönnöm.
*Kis csend, majd még mindig a férfi szemébe nézve folytatja.*
- Nem terveztem veled találkozni. Én csak... csak...
*Lesüti a szemét. Majd elfordítja arcán.*
- Bocsánatot kérek mindazért... amit tettem, és amit tenni akartam. Illetve meg akarom köszönni, hogy mellettem maradtál. Nem tudom, menyi mindent tudsz már rólam, de talán minél kevesebbet, annál jobb. Tudnod kell... hogy miattam történt minden. Két ízben is megmentettem Etele életét. Ha nem tettem volna meg... *újra Dreamienre néz* - ... akkor nem történt volna meg az új csata. És igazad van. Már nem Etelével harcoltál. Ő már korábban meghalt. Nem tudom, mikor, de csak a maradványaival találkoztam, majd a szemem előtt halt meg egyre inkább. Már nem volt ember.-
* Suttogta az utolsó szavakat, s megint a földet nézte.*
- Rám is ez várt volna. Ezt akartam. De közbejött a Tifar család. - *Mosolyodott el végül, s úgy nézett a férfi szemébe, de nem tudta sokáig nézni.
*Ha még mondani akar a mágus valamit, megteheti. De Arya nem szeretné Tifar idejét rabolni. *

*Az isthar végre levetkőzni kezdi azt a bénaságot, ziláltságot, amit Arya meglátásakor vett magára.
Csak bólint a lány szavaira. Nem lenne jó vezető, ha nem tudna arról, hogy a lány, akit sokan az ő védencének tekintettek az iskolában, elhagyta a helyet. Nem véletlenül tért rá a témára.
Dreamien megértően néz a lányra. Ő sem kereste a társaságát, hiszen közvetlen tanítását is befejezte idejekorán és átengedte más tanároknak. A bocsánatkérés pedig jól esik neki, de továbbra sem tekinti feloldozásnak azt, hogy a lány csábította el.
Nem, mert a hibát ő követte el azzal, hogy szabad folyást engedett ösztöneinek ahelyett, hogy uralkodott volna rajtuk. *
- Elfogadom a bocsánatkérést, Arya.
Te nem tehettél Etele sorsáról, sem a köztünk lévő gyűlöletről. Ha te nem mented meg, megteszi más. Ennek így kellett történnie.
* Tifar közelebb lép hozzá, hogy halkabbra vegye szavait.*
- Többet tudok rólad, mint hinnéd. De látom benned azt, ami kiveszett Barlonból és hiszek abban, hogy egyszer majd ez fogja meghatározni életed legfontosabb pillanatát.
*Tifar, a mágusok vezére nem mosolyodik el, csak halványan jelenik meg száján a derű vonala, ahogy szemein is.
Nem naiv, tudja, hogy az, ami közte, családja, és a lány között történt, nem most lesz igazán lényeges. Olyan az, mint egy mag, melynek még idő kell, hogy beérjen, idő, hogy kibontsa szirmait és végül megváltoztassa teljesen a darthar lány életét.
Nem tartóztatja Aryát. Felkavarta a lány megjelenése, de nincs már a múlton kívül sok köze a hozzá. Amit az istenek rá róhattak, úgy véli, megtette.*

*Belülről valahogy zavarni kezdte ez a mondat, hogy megbocsát neki a mágus. Neki? Ő csak magát adta, úgy viselkedett, mint bármely más emberrel, semmi különösen gonosz dolgot nem követett el. A férfi a hibás, hogy nem tudott ellene állni, ha nem ő szerzi meg Etelének a jogart, akkor majd valaki más szerzi meg, stb stb... Arya megrázta a fejét. Hiába ezek a gonosz gondolatok. Közben gyűlölte magát. Pillanatra megremegett, mikor az isthar közelebb lépett hozzá. Hatalmas erő áradt a férfiból. Az a jó pár hónap, talán egy év is van, hogy nem találkoztak, elég időt adott a lánynak, hogy sok mindent megtanuljon a mágusképzőn. És ha másban nem is, abban biztosan sokat fejlődött, hogy úgy-ahogy meg tudja különböztetni, kiben mekkora erő lakozik. A szavak, amiket a mágus szájából hall, zavaros ködöt képeztek elméjében. Összehúzta szemöldökét, majd Tifarra nézett.*
- Hogy lehetsz ilyen?
* Szinte suttogva lehelte ki a szavakat, tekintetében a döbbenet, megvetés, és a hála egyvelege volt, fűszerezve egy kis zavarral. Hátat fordított a hantnak, s pár lépést tett maga mögött hagyva az isthart is, majd megfordult.*
- Hogy bízhatsz még bennem?
*De mind a két kérdés inkább költői volt. Enyhe udvarias meghajlást intézett a férfinak, majd ismét megfordult, s lassan elsétált. A lovat, amit anno még a mágustól kapott, rábízta már régen a tanárokra, hogy ha arra jár Dreamien, adják át neki. Így érthető módon gyalog távozott. Azonban a kérdéseket továbbra is szövögette magában.*
~ Hogy lehetsz ilyen megértő, megbocsátó, segítőkész, aki új esélyt ad? Hogy bízhatsz bennem, amikor még magam sem tudom, a fény vagy a sötétség útján akarok-e járni? Hogy alapozhatsz rám? Ez elfogadhatatlan! ~
*Egyszerre örvénylett benne a harag, a szeretet és a hála. Az értetlenség, az önvád, s a gyűlölet minden és mindenki ellen. Fogalma nem volt, hogyan tovább.*

//Köszönöm a játékot, részemről csak ennyi volt, gondoltam, kell egy kis kapcsolatrendezés a két mágus között. Very Happy

//

*Dreamien látta a lány szemében és arcára is kiülni a zavart. Részben szándéka is ez volt. Lehet úgy hatni valakire, hogy az nem is érzi annak, aminek szánják, végül mégis az lesz. A példa, amit családja egy gyűlölet által fertőzött mágusnak mutatott, erősebb lehetett számára bármely szónoklatnál.
Épp ezért nem is beszél többet az eddigieknél.
Nem felel arra, amiket hall Aryától. A kérdések azok, amelyekre nincs válasz, amelyekre a választ csak magában tudhatja meg a lány.
Tifar ilyen, fényhozóként másmilyen nem is akarna lenni.
Ő is meghajtja a fejét, amikor a lány búcsúzik, de nem tesz semmit, csak egy halvány mosollyal néz a nőre. Igen, inkább már nőnek látja, mint korábban, akkor még szemében közelebb volt a lányhoz, mint egy felnőtt nőhöz.
Nem ajánlja fel a lovát, nem volna helyénvaló a jelen helyzetben, és nem is tartóztatja, sem magyarázattal, sem szóval, sem cselekedettel.
Hagyja elmenni.
Ez a legjobb, amit tehet. A dartharnak saját démonjaival kell majd megküzdenie, és ebben legfeljebb segítségére lehet az, amit Dreamien közelében átélhetett. Ezt ő nagyon jól tudja.
Ahogy azt is, hogy az igazi küzdelmek Aryában még csak ezután jönnek.
Nem irigyli a lányt sorsáért, de mindenkinek megvannak a maga terhei.
Neki is, s ezek az utóbbi időben még Etele halálával sem lettek könnyebbek.
Sóhajt egy nagyot, aztán visszafordul a sírhoz.
A lélekfosztó lényege már nincs itt, amit itt lát, az a porhüvely, az emléke neki.
Az isthar meghajtja a fejét, majd határozott léptekkel elindul Odin felé. Ideje távoznia, s visszatérnie családja körébe.*

//Köszönöm én is a játékot! Rövid, de jó játék volt Smile

//Arya//

Túl messze álltam, hogy halljam a beszélgetést, de különösebben nem is érdekelt. Tudtam jól, hogy Tifarban megbízhatok, lágyszívű, becsületes ember volt. A lányban már nem voltam ennyire biztos. Egy fának támaszkodva vártam, hogy mit fog tenni.

Miután Barlon meghalt egy nap sem telt el, mire megjelentem a sírnál. Sosem lehet az ember elég elővigyázatos és bár nem igazán származott belőle hasznom mégis úgy döntöttem, hogy megéri a kis fáradtságot. Egy hatalmas sötét varázsló hamvai a megfelelő kezekben könnyen válhatnak gyilkos fegyverré. Sosem jártam még dagorladi földön, de a társaim igen és meséltek már a nekromantákról és lichekről, a dagorladiak fantáziája pedig sosem ismert határokat, ki tudja miféle csúfságot tudnának életre kelteni egy Barlon erejű varázsló hullájából. Ezért helyeztem el egy jelet a fejfán, mely elrejtőzött a földben, ahol leásták és képes volt értesíteni, ha valaki a sír közelébe kerül. Most is jelzett én pedig még időben a közelbe értem, hogy a tanúja legyek a beszélgetésnek. Nem igazán tudom mit tettem volna, ha valaki tényleg éppen lichet farag a néhai Barlonból. Lehet hogy megakadályozom, aztán Tifar becsületére bízom magam, hogy kifizet érte, nem hiszem, hogy csalódnom kéne. De lehet, hogy csak végignézném és aztán értesíteném a mágust. Esetleg foglyul ejteném a mágust és Tifar elé vinném. Jó pénzt fizetne érte az biztos.

Most azonban nem állt fenn a lehetőség, hogy egy botor fekete máguson keressek egy kalap pénzt. A lány nem úgy nézett ki, mint aki ilyesmire készül, ráadásul segített eltenni Etelét láb alól. Nem tudom mi hozta vissza, de volt egy olyan sejtésem, hogy nem Tifarral akart találkozni. Lassna előreléptem, hagyva, hogy az apró ágak elpattanjanak a lábam alatt. Ez bőven elég kell hogy legyen, hogy észrevegyen. Eleget vártam, miután az isthar elment, hogy ne merüljön fel benne, hogy megfigyeltem vagy hallottam őket.
- Így múlik el a világ dicsősége. Valaha hatalmas mágus, most csak néhány földdel betakart csontdarab. Köszönhetően egy fiatal lánynak és egy jóságos ishtarnak.
Igen, kicsit szélsőséges volt az eset, de kíváncsi voltam mit reagál rá. Megölni egy embert nem nagy dolog, de csapdába csalni egy hatalmas mágust már más kérdés.

Arya bár eleinte épp csak meg akarta lesni a sírt, most mégis nehezen távozik onnan. Egy jó rejtekhelyről a távolból nézi Dreamient, vajon, mit csinál a sírnál. De hamar elment. Mikor kellő távolságban volt, a lány visszatért a sírhoz. Körbenézett, senkit nem látott a közelben. Így a halom elé törökülésbe leült. Egy száraz vékony fadarab volt a lábánál, azt felvette, s apró darabokra kezdte tördelni szépen lassan. Közben gondolkodott.*
~Ostoba bolond! Most mit tegyek? Hmm... Etele, te mit tennél? Gondolom fölkelnél a sírtól, elmennél és keresnél olyasvalakit, akinek nagy mágikus, de gonosz ereje van. Tanulnál tőle, s tanulnád, hogyan válj egyre sötétebbé, egyre érzéketlenebbé. Ezt tennéd a helyemben. Nem gondolkodnál többet. Elvetnéd a kínzó gondolatokat, nem engednéd, hogy zavar támadjon az elmédben. Gyorsan kell dönteni a gonosz mellett... különben veszítesz.~
*Gondolataiból nesz ébreszti fel. Hátrafordul. Egy férfi már beszélni is kezd. Arya felvonja rá a szemöldökét, majd visszafordul a hanthoz.*
~Fiatal lány?~
* Megszólal.*
- Ki az, aki segített e mágus megölésében?-
*Csak nem rá céloz a férfi? Ha igen, akkor valamit nagyon rosszul tud.*

A férfi intésére egy tükörszerű varázslat jelenik meg Arya előtt, melyből lassan, nagyon lassa bontakozik csak ki a tükörképe a homályból.
- Lássuk csak.
Sétálni kezdek, megállok a sír előtt, Arya mellett, lenézek a fejfára. A hatalmas mágus ahelyett, hogy kihasználta volna adottságait, beleőrült abba hogy levadássza Tifart, talán az egyetlen ellenfelet, aki felérhetett vele. A tudásával földbirtokos, vadvezér, udvari varázsló vagy más gazdag és hatalmas ember lehetett volna akár Dagorladban, akár máshol. Ehelyett ilyen semmiségre pazarolta az életét és most megkapta a jutalmát.
- Volt valaki, aki elhitette Barlonnal, hogy bármire képes. Volt valaki, aki idecsalta Tifarhoz.
Lassan sétálgattam a lehullott levelek között.
- Valaki felállított neki egy tökéletes csapdát, amiből nem volt menekvés. Barlon pedig, aki mindenkinél jobban tudta, hogy senkiben nem lehet megbízni pont abba halt bele, hogy megszegte a saját szabályát.
Amit mondtam erős túlzással volt a teljes igazság, de nem is állt messze tőle. Könnyen lehetett így értelmezni és bizony volt benne igazság. Segíteni nem csak harcban lehet, az odavezető út legalább olyan fontos.

*A férfi egy tükörvarázslatot hoz létre, majd a lány mellé áll. Ekkor Arya már feláll, és a tükröt nézi. Közben hallgatja a férfi szavait. Szemei lángolni kezdenek a lánynak. Mikor a férfi befejezte a mondandóját, hozzáfordult.*
- Azt mondod, én állítottam csapdát Etelének?
*Sziszegte ajkai mögül. Jobbkeze ökölbe szorult, s minden vágya volt bemosni a férfinak. De türtőztette magát. Nehezen, de megálljt parancsolt indulatainak. Miért is zaklatta fel ennyire ez a dolog? Tudta, hogy a darthar meg fog halni, titkon drukkolt neki is és Dreamiennek is. Nem tudná megmondani, kinek is drukkolt igazán. Talán az istharnak. De Eteléhez mégis valami erősebb kapocs fűzte, s égbekiáltó vád az, hogy ő csapdát állított volna a dartharnak. Főleg, hogy kétszer megmentette az életét. Legalább. Csak el ne szólja magát, mert akkor nekiugrik, s legyilkolja ez itt előtte.*
- Talán te annyira tisztában vagy vele, hogy mi történt?
* Kérdezte még mindig felháborodással, de érdeklődéssel is. Szemei mélyen a férfi szemeibe meredtek. Sajátjában harag és zavar kavarodik.*

Egy ideig elgondolkoztam rajta, hogy elmondjam-e neki, ki is vagyok. Ha ennyire közel volt a mágusokhoz hallania kellett már az Árnysólymok rendjéről, akár csak legenda szintjén, de nem akartam leleplezni magam. Még nem. Ugyan ha tudná is hogy az vagyok, akkor sem tudná megmondani, hogy az Árnybáróval találkozott, sőt ha akarom soha többet nem találkozunk, de nem még ennyi fáradtságot sem akartam. Nem baj az, ha minél kevesebbet tud rólam.
- Nekem nem kell magyarázkodnod. Ha Barlon nem talál megfelelő társra, aki lelket önt belé és bebizonyítja neki, milyen erős, valakit, aki maga is varázshasználó és csak bebizonyítja neki, hogy mennyivel hatalmasabb az átlagnál... te is jól tudod, hogy sosem mert volna Tifarra támadni. Persze, nem felejtette volna el. De ha nem bízik magában nem rohan a vesztébe.
Körbejártam a sírt és letérdeltem a halomhoz, szemben a lánnyal. Kitéptem egy fűszálat.
- Mikor Barlon ideért mágikus csapdák tucatjai várták. Tűzgolyók, összezavaró varázslatok, egy jól átgondolt, gondosan felépített csapda. Kicsapódó kések, pengék, mindenféle furfangos és kevésbé furfangos trükk.
Nem tettem hozzá többet. Nem vontam le helyette a következtetést, hogy Tifar volt az, aki csapdába csalta Barlont. Nem mondtam el neki, hogy ő maga volt a csali, az, aki idehozza neki a mágust, hogy az isthar végre végezhessen vele. Nem akartam a szájába adni a véleményem, akkor hozzám fogja kötni, hogy én be akarom mocskolni az embert, akit ő szentnek és sérthetetlennek tart. Ha maga jön rá azt sosem fogja kiverni a fejéből.

-Ez nem igaz!
*Vágott vissza a lány.*
-"te is jól tudod..." hát nem!... Én sosem biztattam azt az embert. Igenis egymaga elment volna Dreamien után, nem kellettem én hozzá neki.
*Úgy tűnik, a férfi, bárki is legyen ő, tud arról, hogy Arya sokat volt együtt Etelével. Így ezt nem kell tovább titkolnia. *
- Kolonc voltam a nyakában, inkább nyűg, mint társ. Ha annyira mindent tudsz, akkor ezt is tudnod kellene...
*Nézett rá kihívón. A férfi folytatta. Arya lemerevedett. Valahogy ez most nagyon mélyen érintette.*
~ Csapda ellene. Nem tiszta párbaj, hanem csapda. ~
*Arya felvonta a szemöldökét.*
- Mit akarsz tőlem? Miért mondod el ezt nekem? Ugyanakkora csapda volt ez, mint amit maga Etele állított fel. Csoportosan támadt, nem egyedül jött, tudom jól.
* Közelebb lépett a férfihoz, és ha az még mindig ül, megvetően néz le rá.*
- Csak nem dühíteni akarsz?
*Sötéten villogtak a szemei. Fogalma sincs, milyen nagy mágus áll előtte, ha egyáltalán az. Érzékel erőt, s általában megérzi a nagy erőt, de most azt nem érzi. Nem szereti, ha húzzák az agyát. Ez a férfi valamit akar tőle, de csak kerülgeti a forró kását. Arya ezt kifejezetten nem kedveli.*

Féloldalasan elmosolyodok.
- Tagadd csak, ha akarod. Sosem mondtam, hogy Barlon azért viselt el, mert hasznos lettél volna neki. Nem úgy, ahogy gondolod.
Felálltam és elmorzsoltam az ujjaim között a fűszálat. A varázslat már megszűnt és több eszem volt, mint hogy tovább gyengítsem magam további trükkökkel. Ugyan ez csak egy vásári mutatvány volt, de egy kis erőbe belekerült és tudtam jól, hogy nem pazarolhatok.
- Kellett neki valaki, akinek nem lóg semmi a lába között, felnéz rá és időnként szétteszi neki a lábát. Én is sokat képzelnék magamról, ha valaki körülrajongana és a tanításomért bármit megadna. Bárki elhinné, hogy erős és hatalmas.
Ledobtam a fűszál maradékát és a lány szemébe néztem.
- Mit érnék a dühöddel?

*A férfi szavai pengék voltak a lány szívében, de igyekezte megkeményíteni magát a darthar. A férfi felállt. Arya köpni nyelni nem tudott. Főleg a következő mondatra. Arya sejti, hogy talán a férfi elkapja a csuklóját, de a düh erősebb a józan észnél. Felpofozza. Ha sikerül. Ha nem, elrántja a kezét, hogy a férfi engedje el.*
- Ostoba! Látom nagyon okosnak tartod magad!
~ Idióta, ahogy látom, tényleg nem ismersz. Én magam rosszabb vagyok Etelénél.~
-Beszélsz itt össze-vissza, mintha volna bármihez is jogod, hogy beleszólj egyesek életébe! Mondd meg nekem, hogy mit akarsz tőlem, ha semmit, akkor takarodj!
*Nem sok hiányzott, hogy dühében varázslatot alkalmazzon a férfi ellen.*

A pofon nem váratlan, de nem veszem a fáradtságot, hogy kitérjek. Meg tudnám tenni, talán a kezét is elkaphatnám, de hadd élje ki magát. Most még csak dühös és zaklatott. Most még csak egy idegen vagyok, aki hazugságokat terjeszt azokról, akikre eddig felnézett. De ahogy majd hetekig gyötri magát otthon rá fog jönni, hogy semmi sem fekete-fehér. Talán elmondta Tifarnak, rákérdez nála. Az isthar valószínűleg megmagyarázza, hogy csak a családját védte. De addigra a kétkedés magja már el lesz ültetve. Lassan visszaemelem oldalra csapott fejemet. Az arcom kicsit piroslik a pofontól, de kárt nem tett bennem.
- Hogy mit akarok tőled? Gondolod, hogy elmondom, csak mert megparancsolod? Lehet, hogy nagyon okosnak tartom magam, de te kinek tartod magad, hogy azt hiszed elmondom minden titkomat, csak mert megparancsolod?
Oldalt léptem a lány mellé, hogy ne érjen el egy következő pofonhoz. Egyszer elviseltem, de még egyszer nem fogom.
- Talán Barlonnak jó voltál, amíg kiszórakozta magát, de talán jó lenne elgondolkozni, hogy milyen is lehetsz, ha néhány szó ilyen reakciót vált ki belőled.
Lassan visszafordultam felé.
- Persze, ki tudod használni a csinos kis pofikádat, de lesz belőled valami? Jutsz vele valahova?

*Kiteljesedve érzi magát, hogy a pofon elérte a férfit. Arya feszengve felnevet.*
-Chh... nehogy azt kérd tőlem számon, hogy hogy merészelem megtudakolni, miért is zaklatsz?!
*Hallgatja a férfit, de a megvetés irányába egyre mélyebb. A kérdésre közelebb lép, olyan közel, hogy az orruk majdnem egymáshoz érnek. Nem támadólag, csak határozottan. Mélyen a férfi szemébe néz, és megszólal.*
- Tisztában vagyok azzal, hogy mit jelentettem Barlonnak, és mit nem. Nem kell kioktatnod felőle, nem te utaztál vele hetekig! Pontosan tudom, mi zajlott le a férfi lelkében és gondolataiban, tudom, hogy már kihalt belőle az ember és más nem számított neki csak az ösztön, és a gyűlölet. Na és ha ez engem akkor nem érdekelt, akkor mi van?! Tán nem tetszik?! Nehogy azt hidd, vagy valaki olyan a szememben, akinek a véleménye csak egy kicsit is számít. -
*Megfordult, lépett pár lépést a férfitól, de visszafordult.*
- Egyébként is. Etelét nem érdekeltem úgy, mint nő.
*És ez még igaz is, az első napokra. Maga Arya vette rá egy érdekes éjszakára a férfit. Barlon eredetileg el akarta lökni magától a nőt. Most jött el az ideje, hogy a férfi utolsó mondatára, inkább kérdésére feleljen.*
~ Talán azért van itt, hogy figyelmeztessen, így senki nem lesz belőlem? Tán az apámnak hiszi magát? Elég bunkó apuka, ahogy látom. ~
*Végigméri a férfit jó alaposan, és hosszan, nem zavartatva magát a férfi előtt. Vág egy fintort.*
- Csak nem jó tanácsokat akarsz nekem osztogatni? -
* Tekintete megállt a férfi szemében, majd felkacagott. Majdnem fél percig nevetett. Majd enyhén virulva ismét közelebb lépett.*
- Talán tudom most már, mit is akarsz. De figyelmeztetlek. Valahogy mindig érzékeny voltam a férfi szív rezgéseire. -
*Ismét nagyon közel megy.*
- Tudom, mire gondoltok. A vesétekbe látok.
*Kacsint a férfira. Ismét felnevet, s megfordul, hogy távolabb álljon. Már nem gyűlöli annyira a férfit. Inkább mulattatja a dolog. De felejteni nem fog. Soha.*

Persze, nem úgy érdekelte. Á, dehogy. Most komolyan higgyem el, hogy Etele Barlon, a magányos mágus nem örült, hogy végre valakin kiélheti az ösztöneit? Tudtam jól, hogy Tifart is az ágyába csábította. Nem lehetett nem észrevenni ahogy az isthar és a felesége között megjelent a feszültség és nem volt nehéz rájönni miért. Persze ezt Tifarnak nem dörgöltem az orra alá, az ő dolga kivel hempereg.
- A te dolgod mit teszel. Szajhákra mindig szükség lesz.
Mondtam, amikor a szemembe nézett. Aztán hátat fordítottam és a többit már csak a köpenyemnek mondhatta. Nem különösebben érdekelt a mondanivalója. Az hiszi olyan nagyon érti a férfiakat és sokakkal kapcsolatban valóban igaza van, de eddig sosem akadt olyanra, akinek nem az első gondolata volt, hogy letépje minden ruháját. Nekem volt jobb dolgom is.
Lassan sétáltam, egyre távolodva. A sírt nem háborgatja senki, nincs itt több dolgom.

*Mikor a férfi elfordult, be is fejezte. Eszében sincs a tarkójával vitatkozni. De a mondatára azért meghökkent.*
~ Szókimondó kis féreg.~
*Remegett a kijelentésre az ajka széle, de utána lenyugtatta magát. Bár már háttal volt neki a férfi, és távolodott, Arya csak csendben állt, s figyelte. Izmai megenyhültek, nem volt többé feszült. Eldöntötte, nem dühíti tovább magát. Valamit tud a férfi róla, és az eseményekről. Az biztos. De nem óhajt ismét találkozni Tifarral, csak hogy megérdeklődje tőle, ki is ez az idióta. De mielőtt nagyon távol menne a férfi, még megszólal.*
- Azt hiszed ismersz.
*Mondta mosolyogva.*
- de nagyon tévedsz.
~Hadd higgye, hogy én csak azt tudom, hogy minden férfi egy jó éjszakára gondol. ~
*Arya valóban jobban belelátott a férfilélekbe, mint az átlag nő. Sosem értette, miért. Talán erre képezték ki. De ezt lehet tanítani, hogy a férfi rezdülésekre ennyire reagáljon? A lány nem tartotta magát szajhának. Vagyis tudta, hogy nem olyan, mint bármely szajha. Ő tényleg, minden férfit szeret, akivel együtt van. Mindegyik lelkében talál valamit, amit nagyon tud szeretni, és ezért teszi. Ha ezzel kellene egy ágyba kerülni, még benne is találna valami jót, ami ráveszi a cselekedetre. De nem. Erre a gondolatra libabőrös lesz. Még hogy ezzel?! Mielőtt nagyon messzire menne a férfi, még fogai között elmormol valamit, mereven a tarkójára nézve.*
- Dreasth marth!
*Ez átok egyszeri. Ezen éjszakán legnagyobb félelme jelenik meg álmában. Majd Aryia hátat fordítva távozni készült.*

//köszönöm a játékot, érdekes volt. Esetleg, ha reagálni szeretnél, vevő vagyok a folytatásra. Smile

//

Ügyes. Próbálkozik. Kár, hogy nem ér semmit. Igen, beadtam neki a mindent átlátó, mindent tudó alakot. Azonban a fele blöff volt. És épp ezzel a mondattal teszi fel a pontot az egészre, ha eddig csak nevetett volna rajta és nem vesz semmit komolyan talán elgondolkozok, hogy nincs igazam. Talán el is tudja hitetni velem, hogy valamire nem figyeltem oda. Így azonban, hogy csak most jut eszébe, látszik hogy csak egy utolsó mentsvár, csak magának bizonygatja, hogy ő bizony több, mint amit én kinézek belőle. Ám legyen. Nem ismerem, tény, nem is akarom megismerni. Nincs szükségem ágyasra, fél aranyért olyat kapok, amilyet akarok. A megfoganó mágiát érzem a hátam mögött, de nem foglalkoztat. Ha van is valami hatása, azt tudom érzésre, hogy nem fogja a vesztemet okozni.
Ha a lány nem képes felismerni, hogy sokkal több is lehetne benne, mint hogy mások a saját céljaikra használják, akkor megérdemli a sorsát. Talán valamikor még előveszem, ha szükségem lesz egy varázshasználó szajhára.

Tárgy: A myrte küldetés... Kedd Jan. 06 2015, 19:19

//Hiswa - Diplomáciai küldöttség ~ A megbízás//

Határozott céllal és okkal ejtette meg látogatását a város falai között. A dolog, mely ide szólította úgy érezte, megfelelőbb helyszínt biztosít eme találkozáshoz, mintha azt a palota feszélyező falai közt tenné.
A város központjában terpeszkedő, elfek keze munkáját dicsőítő szökőkút peremén üldögélve várta az illetőt, ki miatt jótt. Nem beszélt hozzá senki, nem is igazán merték talán megközelíteni. Sajnos mostanra megélhette azt is, hogy minden elf fejedelemnőjét vagy ahogyan a halandók nevezik, az elfek királynőjét bizony félve közelítették. Meglehet túlságosan belefeledkezett a vezetésbe, s emiatt elérhetetlenség mítosza szövődött köré?
Szemei a láthatóan felé kiváncsi pillantást vető, erre-arra elsiető elfek mozgását követték figyelemmel. Igaz, az is lehet, hogy sokkal inkább azt kutatták, jön-e már a várt személy.
Szőke haját pimasz módon össze vissza dobálta az elfek városában uralkodó, mágiával ébresztett nyárias szellő.
Amerre szem ellátott, mindenütt a kora nyár öltött testet a növényzetben.
Madártávlatból egy hatalmas színes foltot jelentenének a hóval fedett táj közepén. Viszont ezért volt a mágia, hogy használják a lehető legjobban azt. Ezzel kárt nem okoztak abban, mit az élet legfontosabbjaként ítéltek meg: a természetben. A fagy itt fel nem üthette gyilkos fejét, hogy halálosan hideg ölelésébe zárja az örök meleget vágyó fákat, melyeket Álomfalva földjéről hoztak magukkal mágiával átitatott magokként.
Évek szálltak úgy el halandó fejek fölött, hogy mit sem tudhattak a csupán olvadás után megközelíthető elf város természeti titkáról. Ami valójában nem is lett volna titok, csupán senki nem próbált meg az ordító hidegben átvágni hegyen, völgyön, fenyveseken, hogy ide betérjen. Kivéve az elfeket, na meg a vándor mágusokat. Más népség sosem jött hozzájuk tél idején.
Tekintete eztán a nap halovány, erőtlen sugarait szerte szóró vízpermeten nyugtatta, mely a szökőkútból röppent égbe, hogy utána ezernyi fénytörő cseppként hulljon alá.

Tárgy: Re: 1. Morilindë, az Elfek városa Kedd Jan. 06 2015, 19:37

Már az ébredése pillanatában érezte, hogy ez a nap nem fog úgy alakulni, ahogy eltervezte. Ez az érzés akkor kerítette hatalmába, mikor ideiglenes szállásának - egy igen csak csinosan megtervezett elf háznak - ajtaján bekopogtak, majd ő kinyitotta, de minek is tette? Kinyitotta és egy levélként kézbesített üzenetet nyújtott át neki egy magas, elf harcos, ki az öltözékéből tippelve az úrnő egyik harcosa volt.
A magas, hosszú barna hajú elf tisztelett el is köszönt tőle miután közölte, hogy az irományt Paladyr úrnő küldte, s azzal távozott is az ajtóban meghökkenve álldogáló, meredten utána néző Hiswa szemei elől.
A második rossz dolog akkor jött, mikor lenézett az üzenetre, mert utána azonnal el is olvasta azt. Bár, ne tette volna. Azon a reggelen egyértelműen ott volt minden jel, mely arra mutatott számára, hogy inkább vágjon hátra arcot, menjen vissza szobájába, öltözzön le és bújjon vissza ágyába mintha az égvilágon semmi se történt volna.
Erre mit tett inkább? Elolvasta a levélkét, bement, az üzenetet hanyag mozdulattak leejtette az asztalra, válla köré kanyarította hófehét köpenyét, megigazította csuklyáját, majd köpeny alatti hófehér, selymes, fátyol könnyedségű, boka alá érő ruháját is. Aztán kész volt, elindulhatott oda, hova az üzenetben hívta az úrnő.
Ez történt röpke negyed órával azelőtt, hogy megállt volna az elfeket most is túlragyogó szépségű úrnő előtt, ki éppen a vízen megtörő fényjátékba feledkezett.
Hiswa sosem volt tapintatos mások elmélyülése közben. Az keményebb helyeken a halált vonzotta, így nem is igazán volt képes belefeledkezni egy kis vízbe olyan szinten, hogy ne vegye észre, ha megállnak a közelében.
Nem köszörülte torkát meg hasonlók, mint azt tennék hasonló helyzetben a halandók. Ő ezt sem szokta. Nemes vagy tapintatlan egyszerűséggel de, simán megszólította az úrnőt.
- Jó reggelt Paladyr úrnő... *és persze a tisztelet körökre is tett nagy ívben, pláne olyankor, ha kirángatják az ágyból ilyen hülyeségek miatt, mint a találkozás* - Mi okból kérettél ide ilyen korai órákban?

Tárgy: Re: 1. Morilindë, az Elfek városa Kedd Jan. 06 2015, 19:54

Olykor sötét, olykor nagyon is kellemes emlékeinek áradatából Hiswa kissé érzéketlennek tűnő hangja zökkentette ki. Egyértelmű volt számára, amint ránézett, hogy a lány nincs valami fényes kedvében. Talán előre érezte, hogy nem szabadulhat még? Ezt nem tudta és nem is igen morfondírozott rajta.
Nem volt értelme kerülgetni, lassan körbe járva megközelíteni a dolgot, mely okán ide hívta őt.
- Neked is jó reggelt Hiswa.
Még egy utolsó, futó pillantást vetett a sznípompás fényjátékot tükröző vízfelszínre, aztán megint a lányra összpontosított.
- Megértem neheztelésed. Azt is elnézem, ha netán valami nagyon sötét, és rossz helyre kívánnál engem, amiért nem hagylak békén még most sem.
Szája valóban elnéző mosolyra is húzódott közben.
- Ez alkalommal olyan feladat hárulna rád, mely lehetőséget nyújt arra is, hogy felszabadulj állandó jelenlétem alól, s úgyszólván te magad irányíthatod életed közben is.
Remélte felkeltik a lány érdeklődését a hallottak.

Tárgy: Re: 1. Morilindë, az Elfek városa Kedd Jan. 06 2015, 19:59

Az, hogy neheztel, nem volt megfelelő szó arra, amit érzett. Megígérte neki, hogy a bál után újra a maga ura lehet. Azonban, ahogy tovább hallgatta néma figyelemmel a nőt, hát mégis olyat hallottak meg fülei, melynek igen csak kedvére való volt hangzása. Mégis ott sejtette benne valahol a csapdát. Nem tudta elhinni, hogy létezne olyan feladat, mely megszabadítaná láthatatlan láncaitól melyeket mostanság egyedül Paladyr úrnő tart stabilan kezei között.
- Milyen faladtra célzol, mely szerinted a szabadságot is magában hordozza számomra, avagy inkább múltam törlesztését népem felé?
Törte fejét, mindhiába, mert neki fia ötlete sem támadt arról, miféle feladatra is gondolhat az úrnő.

Tárgy: Re: 1. Morilindë, az Elfek városa Kedd Jan. 06 2015, 20:24

Némi elégedettséggel töltötte el a tény, hogy valóban jól sejtette, a lányt érdekelni fogja a dolog. A továbbiakat azért nem hitte, hogy olyan könnyen tudja majd elfogadtatni vele.
Nagy sóhaj után nyitotta szólásra ajkait.
- Előre bocsájtanám a tényt, hogy ha elvállalod mit felkínálok az azzal is jár, hogy hónapokra távol kerülsz tőlem és az elfek földjétől.
Most, hogy kimondta furcsa érzés szorította mellkasát. Most jött csak rá, hogy az előtte álló, az ő akaratának teljes és védtelen módon kiszolgáltatott egykori fejvadász elf meglehet, már jócskán törlesztett népének a bocsánatért. Megfizetett érte, ezért ha visszatér myrte földről, hát elhatározta, azonnal vissza kapja ténylegesen a szabadságát. Mert bőven eleget fizetett már érte ez a szerencsétlen lány, aki igazából legkevésbé arról tehetett, hogy születése után egy félőrült vérfarkas kezei között élve nőtt fel és lett azzá, mit minden elf feledett volna már.
Tekintete mégsem tükrözte szánalmát, mit érzett. Tudta, az mélységesen mélyen sértené a szemben álló büszkeségét, tartását.
- Az elf nép és a szövetség többi tagja megegyezett abban, hogy szükségessé vált a kötelékeink megszilárdítása, kapcsolataink jobbá, erősebbé tétele. Ez hozta bennem a döntést, mely alapján te volnál az, ki küldöttként élne egyik szövetségesünknél, míg az onnan érkező csere küldött, ez alatt az idő alatt itt élhet, s javíthatja a diplomáciai kapcsolatainkat földünkön. Mindössze három hónapról volna szó, mely egyben próbát is jelent a szövetség ezúton való megerősítésének lehetőségére.
Kis szünetet tartott, mivel az egészet szinte egy szuszra mondta el.
- Szeretném, ha elfogadnád ezt a feladatot, mely ténylegesen az utolsó dolgod lesz, mit szolgálatomban teszel. Dolgod végeztével megoszthatod az elf tanáccsal is tapasztalataidat, melyek gyanítom igen sokoldalúak lesznek, hiszen a múltad lehetővé teszi a pontosabb, részletesebb megfigyelést, s az esetleges takargatni valókat, melyeket észlelhetsz. *a talán meglepve rá néző szemekbe nézve folytatja* - Teljes lényemmel arra vágyom, hogy a szövetség a valaha létezett legerősebbé váljon. Ám, azt is hiszem, hogy nem szükségszerűen kell vakon mennünk előre. Ha egymás birodalmai felé nyitunk, talán lesznek, kik elzárnak dolgokat a küldöttek figyelmes szemei elől. Ez legfőképp oka annak, hogy rád esett a választásom.
Most, hogy végre elmondott neki szinte mindent, csak remélhette, eléggé meggyőző volt arra, hogy elfogadja a feladatot, s diplomáciai küldöttként útnak eressze.

Tárgy: Re: 1. Morilindë, az Elfek városa Kedd Jan. 06 2015, 20:37

Beletelt talán egy percbe is mire úgy gondolta, elég ideig emésztgette a hallottakat. Ha belegondolt, hogy hónapokig távol lenne az elfektől - aminek valahol a bensőjében meglepően nagyon is örült - már az azzal járó érzés is eléggé ösztönözte volna a pozitív tartalmú válaszra. Azonban a dolog nem olyan egyszerű, mint amilyennek az elsőre tűnik. A felelősség hatalmas. A küldöttre egyértelműen egy egész nép diplomáciai kapcsolata is nehezedik nyomó erőként. Igazából ezt sem érezte önmaga számára valami írtózatosan nehéz súlynak. Erős, sőt talán leginkább némileg érzéketlen, hűvös nyugalommal tudta szemlélni a dolgokat, hiszen ő egy gyilkos és ezt nem is kellett szépítenie. Gyilkos volt de, az is létéhez tartozó eseménysorozatra épült.
Elgondolkodva, látható morfondírozással bámulta az úrnő lágyan lengedező szőke fürtjeit.
- Logikus és érthető indokokat sorakoztattál fel mindössze azért, hogy egy magam fajta, jelentéktelen elfet talán kitüntetésnek nevezhető feladatra vegyél rá. *öszinte pillantással nézett rá* - Nem tagadom le a tényt, hogy annyira nem hoz lázba a lehetőség, hogy egy vagy inkább két nép közötti, igen csak ingó lábakon álló viszony alakulását vehetem így is terhelt vállamra. Azonban a lehetőség, hogy elvégezzek valami olyat, mely által visszakaphatom vagy inkább újra kezdhetek egy egész életet... Meggyőző ok arra, hogy igennel válaszoljak egy ilyen feladatra. Ezt egyben válaszomként is tekintheted úrnő.
Elhallgatott, s várta, hogy ha már így beleegyezett, hát megtudja, mikor, s legfőképpen hova is fogja szólítani feladata erre a kedvezően hosszúnak tűnő időre.

» Caldurt - az elfek városa
» Ozann város - elfek földje
» Idethren a város - elfek ősi földjének maradványa