01. Evolyran kapuja

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Hétf. Feb. 23 2009, 22:34

*A nap jelentős utat megtett az égen, amikor Era arra lett figyelmes, hogy szervezete hangos szóval jelzi neki, milyen régen is vett magához utoljára ennivalót. Még az előző nap estéjén, a hajón fogyasztott el egy bőségesnek nem nevezhető vacsorát.
Új íjára tekint, reméli sikerül felavatnia. Ehhez nem is kell mást tennie, mint felkutatni valamilyen vadat.
Elindul visszafelé az úton. A folyóhoz szeretne visszajutni, annak partján biztosan összefut valamilyen szomját oltani kívánó állattal.
Lefelé könnyebben, gyorsabban teszi meg az utat. A hegy lábánál egy kis szusszanásnyi időt hagy magának a pihenésre. A folyó felé haladva erősen figyeli az esetlegesen partjához igyekvő állatok lábának felelhető nyomait. Füleit hegyezi, hátha meghallja neszezésüket. Csendesen halad előre, mintha valamit hallana. Megáll, megpróbálja megállapítani a zaj forrásának helyét. Lassan, hangtalanul oson előre, nehogy észlelje a zsákmány az ő jelenlétét. A fák egyre fogynak előle, egy tisztás közelébe ér. Vastag törzsű fa mögött megbújva, óvatosan körültekint.
Egy szarvascsorda legelészik a rét füvéből. *
~ Tökéletes~
*Már csak ki kell választania, melyiküket szeretné elejteni.*

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Kedd Feb. 24 2009, 22:27

*Nehéz a választás a csorda tagjai között. Az egyik fiatal hímet szemeli ki, íjával célra tart majd lő. A nyílvessző sebesen száguld, amikor célba ér, a szarvas lábai megrogynak, társai szétrebbennek életüket féltve.
A sérült vad még tartja magát, próbálna menekülni. Éranimé újból lő. A találat ereje földre viszi a szarvast, szemei befátyolosodnak, még néhány légvétel és elszáll belőle a lélek. A lány odamegy hozzá. Nem túl nagy rutinnal, lenyúzza a bőrét a késével, és fel dolgozza az állat húsát.
Zsákmányát biztonságba helyezi, mielőtt elindul beszerezni a tűzhöz valókat. Száraz füvet taplónak, vékony ágakat gyújtósnak, és a tűzifának valót. Máglyarakást készít, majd előveszi kova kövét és meggyújtja a taplót. Figyeli, ahogy lángot fog tőle a többi fa. Levág egy nyársnak való ágat, rászúr egy szelet húst, és sütni kezdi. A kellően ropogósra sült hússal csillapítja éhségét.
Készít a környéken található ágakból egy tartóállványt a megmaradt hús megszárításához. Felszeleteli 2-3 cm vastag 15-20 cm hosszú szeletekre és a tartó rúdra akasztja fel őket. A megmarad sültet is elfogyasztja, szomját a folyó vízéből oltja.
A nap lassan nyugovóra tér. Éra összekészít még egy kis fát, jól megpakolja a tűzrakást, köpenyét magára terítve álomra hajtja a fejét.*

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Szer. Feb. 25 2009, 16:30

*Halk léptekkel sétált az úton. Nagyon úgy nézett ki, hogy már nem sok van hátra az utazásból. De azért minden nap, mikor lepihent esténként, rájött, hogy azért még kell gyalogolnia bőven. ~Talán nem ártana egy lovat szereznem...~ Gondolta, azzal felugrott egy fára, ahonnan körülnézett a környéken. Éles szemeivel jól látott mindent. És ha nem csaltak ezek a szemek, akkor nem messze az úttól, keleti irányban van egy kis tisztás, ahol vad lovak legelésznek szép nyugodtan. ~Nos, nincs is olyan messze...és megérné...sokkal hamarabb elérném a célomat! Egye fene, megpróbálom!~ Azzal a tisztás felé vette útját. Hátán ott feszített az íj és az újonnan készített tegezben a nyílvesszők. Amara igen jó kézügyességgel volt megáldva, amire csak most jött rá, hogy így magára lett utalva. De persze ezt nem sajnálta. Sőt, egyenesen élvezte a dolgot! Azóta, mióta erre fényt derített, sokkal többet foglalkozott vele. Ennek a tevékenységének köszönheti tegezét is. Persze erre és az íjra nem volt szüksége. Egy ló betöréséhez "csupán" bátorságra és türelemre van szükség. Ez a nő szerint megvolt benne, így hát boldogan sétált ama tisztás felé, amit az előbb megpillantott. De mire már odaért, csak egyetlenegy ló legelészett ott. ~Hm...különös. Pedig nem is voltam lassú...biztos megérezték a szagomat. De ez vajon miért maradt itt?~ Kérdezte magától, aztán megállt nem messze attól a bizonyos állattól, s sokáig figyelte. Majd aztán mikor úgy látta jónak, hogy ideje lenne elkezdeni a dolgot, felmászott a mellette levő magas fára, s onnan játszi könnyedséggel ugrott fáról fára, majd szépen lassan odaért a ló fölött lógó ágra. Itt még egy kicsit kivárt, aztán ráugrott az állatra. Az hatalmas nyerítéssel jelezte nemtetszését, de Amara nem eresztette. Muszáj betörnie ezt a lovat. Különben étlen és szomjan marad, ha nem ér Evolyranba estéig.*

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Szer. Feb. 25 2009, 16:36

*Nagy fába vágta fejszéjét a fiatal tünde hölgy, amikor arra a lóra esett választása, mely messze földön hírhedt volt szilajságáról. Sokan kísérelték meg betörni, de a ló mindig hamarabb törte be lovasát. Vagy épp nem törte, csupán földre dobta. Több tucat bátor szellemű, vállalkozó kedvű tünde volt kénytelen sajgó üleppel, vagy vérző orral elkullogni sikertelen próbálkozásai után. A sötét fellegként suhanó csődör pedig büszke nyerítéssel zavarta el a vakmerő tündéket. Vajon ez az igen csak ifjoncnak tűnő szépség képes lesz arra, mi másnak még nem sikerült?*

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Szer. Feb. 25 2009, 16:41

*Formenya megint szokásos hajtóvadászatáról ügetett az úton. Nem volt messze a falutól, de most úgy érezte, muszáj kicsit pihentetnie lovát. Megállította a hátast, majd egy fa ágához kikötve hagyta, had legelésszen kedvére. Ő inkább elindult megnézni a vadlovakat, melyek zajongását már messziről hallotta. Ahogy közeledett a tisztáshoz, honnét korábban a hangokat hallotta, megpillantotta a magányos barna csődört, amint az vígan, és zavartalanul legelészik. Azon persze csodálkozott, hogy vajon a ménes többi tagja hová tűnhetett, de inkább lehuppant a puha fűbe, és úgy gyönyörködött a szép hátasban.*

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Szer. Feb. 25 2009, 16:54

*A ló kemény diónak tűnt. Ugyan Amara rendelkezett némi nemű lóbetörési tapasztalattal, ez most nem számított semmit sem. ~Hűha! Talán mégsem lesz ez olyan könnyű, mint gondoltam! De nem ereszthetem!~ Azzal még szorosabban kapaszkodott az állat szőrébe. Az selymes volt és elég jól csúszott, így nem volt könnyű dolga a tündének, tényleg. A ló ide-oda vetette magát, s a nő szinte már leesett a hátáról. ~Nem fog menni...~ Jajveszékelt magában. Egyáltalán nem volt biztos már a dolgában. Pedig először még mennyire határozott volt. De ez a ló túlszárnyalta a képzeletét is. Hihetetlenül küzdött. ~De ha leesek, akkor már nem lesz semmi esélyem sem! Nem szabad leessek....~ Akaratereje az volt, de egyre csak azt látta, hogy nem fog menni. Hogy miért is nem jutott előbb ez eszébe! Akkor talán több ló is itt lett volna, s talán talált volna egy gyengébbet, amit egyszerűbben is be tud törni.*

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Szer. Feb. 25 2009, 16:57

*A titáni küzdelemben részesülő tünde mit sem sejt arról, hogy időközben nézője is érkezett elkövetkezendő bravúros előadásához. A vezér mén egy pillanatra sem hagyta abba a körbe forgást, amit azért tett, hogy lerázza koloncát. Nem látott benne valós ellenfelet, mivel senki nem volt képes betörni őt. Legújabb küzdőfele pedig igen csak pillesúlyú hozzá képest. A mén hirtelen megtorpan, mintha megszelídült volna, de aztán dühödten kapja föl fejét, s próbál bele harapni kéretlen utasa lábaiba. A tünde ügyesen kitérhet a csipkelődő fogak elől, ha eléggé fürgén kapkodja lábait. De a vadló, ha nem sikerül harapnia, akkor inkább ugrálással próbálkozik. Irtózatos erővel rázza a nehezen kapaszkodó tündét. Olyannyira, hogy az majd hátra zuhan a mén farán túlra. Hát meg kell hagyni, jól bírja a leány. Talán meg kellene találnia azt a stabil fogást, és elhelyezkedést, mellyel fönn maradhat a megszállott őrültként vergődő hátason.*

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Szer. Feb. 25 2009, 17:05

*Formenya meglepve nézte, ahogy egy tünde nő ráveti magát a lóra, s megkezdődik harcuk. Láthatóan a nő nem nagyon bírta tartani magát, de valahogy mégis sikerült fönn maradnia a hátán.*
~Végre egy kis mulatság...~
*Figyelmesen nézte a küzdelmet, miközben szája egyre szélesebb mosolyra húzódott. Pláne akkor, amikor a lány pattogva csúszkált jobbra-balra a csődör hátán. A látvány annyira komikus volt, hogy Formenyából kitört a nevetés. Lába mellett fekvő botját megmarkolva állt talpra, s úgy nézte, mit művel az a tünde. A ló igen csak elszánt volt, ezt innen is jól látta. De a tünde, még így is a hátán csücsült.*
~Mi a fene? Csak nem pottyan le?... Szerethetik az istenek...~
- Helyezd a súlypontodat középre, és egyik kezeddel kapaszkodj, míg a másikkal ellensúlyozod a ló ugrálását!
*Olyan hangosan kiabálta, ahogy csak kifért a torkán, és közben nevetgélve élvezte a látványt.*

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Szer. Feb. 25 2009, 17:15

*A ló kegyetlenül küzdött ellene. De Amara sem hagyta magát. Aztán hirtelen szünet következett. A ló megállt, mintha beadná a derekát. A tünde éppen meg akarta simogatni, mikor az állat lábai felé kapott, s ő éppen hogy el tudta kapni lábait előle. De ennek köszönhetően a ló ismét ugrálni kezdett, s a lány leesett róla. Legalábbis már nem volt rajta, csak lógott. Kezeivel még erősen kapaszkodott. De már a földön húzta őt a ló. ~Nem lehet igaz! Nem engedhetem el....~ Hitetlenkedett, aztán egy erős húzást végrehajtva visszakerült a ló hátára. ~Végre! Most már megvagy, érzem!~ Gondolta, majd erősen kapaszkodva ült tovább. Aztán meghallott egy hatalmas nevetést. ~Ki lehet az?~ Eléggé mérgesítette, hogy kinevetik. És nem kevésbé vonta el a figyelmét a lóról, s majdnem leesett megint. Dühödten nézett körbe, de nem látott senkit sem. Aztán egy nagy kiáltást hallott, ami valamiféle tanács akart lenni. ~Nos, próba szerencse...~ Azzal úgy tett, ahogy a vihogó hang mondta. Így már valóban könnyebben ment a dolgot, de azért még oda, odakapott kinyújtott kezével is, hogy meg tudja magát tartani. Aztán végül már úgy tűnt, hogy valóban sikerült neki betörni a lovat. De rá kellett döbbennie, hogy még mindig nincsen vége a játéknak. De nem adta fel. Erősen küzdött, s többször nem is esett le a ló hátáról. Már csak idő kérdése és betöri az állatot...*

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Szer. Feb. 25 2009, 17:16

*S lám, a kitartás meghozza lassan érő gyümölcsét. A tünde nem enged a szorításból, s a ló is lelassult valamelyest. Mintha fáradni kezdene. Persze, hogy fárad, hiszen ennyi ideig még senki nem tartott ki a hátán. A barna csődör szőrén kiütött már a veríték, de még mindig nem adja meg magát. Orrlikai gyors tágulása viszont azt jelzi, hogy erejének vége felé közeleg. Ha figyelmes a tünde, akkor észre veheti a vadló fáradásának jeleit, s ez még erőt is kölcsönözhet neki a sikerhez. A harcos leány bizonyította bátorságát, s már csak egy kis türelmi játékon múlik, hogy betörje a vezér mént.*

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Szer. Feb. 25 2009, 17:25

*Megijedt amikor a nő majdnem leesett a lóról, s egy darabig lógott az állat oldalán. De végül felsóhajtva vette tudomásul, hogy sikeresen felküzdötte magát vissza a lóra. Formenya alaposan végig mérte a hátast, és elmosolyodott. Ő már látta a ló tekintetében, hogy hamarosan megtörik. Nem is hagyta ezt szó nélkül.*
- Kitartás! Már nem sokáig bírja... Hamarosan föladja. Csak kapaszkodj! El ne ereszd semmi pénzért!
*Egyre jobban izgult az ismeretlen tündéért. Bár még sosem találkozott vele, most mégis úgy drukkolt neki, mintha közeli ismerőséért aggodalmaskodhatna. Vidám pillantásokkal nézte a tünde olykor bravúros tornász mutatványait, amivel akár egy cirkuszba is elmehetett volna. Persze nem mint tornász, inkább mint egy borzasztóan szórakoztató bohóc. Egy nagyon aranyos bohócnak, kinek biztos minden gyerek szurkolna. Most már csöndben figyelte ló, és lovasának tusáját.*

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Szer. Feb. 25 2009, 17:34

*Úgy látszott, a ló kezd fáradni. Ez fel is tűnt egyből Amarának. ~Nocsak, fáradunk, fáradunk?~ Azzal még erősebben kezdett el kapaszkodni, majd a hangot is hallva még erősebben kapaszkodott, s egyre csak elmosolyodott. Az állat még vergődött pár percig, de aztán megállt, s fáradtan lehajtotta a fejét. A tünde elégedetten tekintett le rá, majd megsimogatta a fejét, s így szólt, immár hangosan*
-Nahát, a nagyságos úr csak megadta magát! Örülök neki...remélem, nem haragszol rám érte! Tudod, muszáj volt. El kell jutnom Evolyranba minél előbb. ÉS ehhez a te segítségedre is szükségem lesz.
*Az utolsó szavakat már úgy súgta az állat fülébe. Közben kezeivel kényeztette az állatot. Tetszett neki, hogy sikerrel járt. Kinek ne tetszene! Aztán boldogan felemelte a fejét, s elkiáltotta magát.*
-Bújj elő, idegen! Segítséged jutalmat érdemel! Nélküled nem jártam volna sikerrel...
*Forgolódva kereste azt a személyt, aki kiáltott neki két ízben is. De egyelőre nem lelte. ~Remélem, megjelenik még ma! Mert jó lenne, ha még a nap lenyugta előtt odaérnék a városba, miről a madarak csicseregnek...~ Ugyanis szerette és szokta hallgatni a madarakat, s volt, mit kihallott csicsergésükből. Legalábbis ő úgy vélte. A városról valójában csak képzelődött. Bár az út egyértelműen arra vallt, hogy itt egy lakott terület van, így bízott a legjobbakban. S egyben abban, hogy itt városra lel.*

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Szer. Feb. 25 2009, 17:49

*Formenya engedve a barátságos felszólításnak, oda sétált a nőhöz.*
- Csak nem jutalmat emleget itt valaki?
*Kaján vigyorral arcán nézett a tündére. Majd a lehorgasztott fejű lóhoz lépett, s lassan megsimogatta fehér csillagos homlokát.*
- Gyönyőrű csődör. A helyi ménes vezére... volt. *mosolyogva pillantott a láthatóan kissé kimerült tündére* - Mihez kezdesz vele, ha elértél Evolyranba? Csak azért kérdezem, mert szívesen megvásárolnám tőled, ha nem lenne rá szükséged.
~És arra kiválóan megfelelne, hogy egy kis időre megenyhüljön felém Antonius nagyúr. Azok után, amit hallottam a földjein élő gazdáktól. Annak az ostoba sörényes sárkánynak pont a nagyúr legújabb szerzeményű hátasát kellett elemelnie? Ehhh..~
- Egyébként szívesen kísérlek el egy darabon, hiszen én is arra tartok. Talán hasznát vennéd úti ismereteimnek.
*Megnyugtató mosoly küldésével jelezte szándékának tisztaságát.*

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Szer. Feb. 25 2009, 18:00

*Amara végre megpillantotta azt a bizonyos alakot. Egy nő volt az. A tünde jól szemügyre vette. Arra jutott, hogy biztosan nem tünde. De hogy miféle szerzet ezen kívül, azt nem tudta. Persze ez nem is oly fontos. Bár a mi tündénk ezt szereti tudni. De ha nem jön rá, nem is kérdez rá. Az annyira kínos. Így hát mosolyogva fejet hajtott a nő előtt.*
-Köszöntelek! Amara Lynessa vagyok.
*Szemei elkerekedtek a mondottak hallatán. ~Hogy megvenni ezt a lovat? Tőlem? Ha...Mi van?~ Eléggé megzavarodott, s hirtelen sok kérdés türemkedett fejébe. Nem is tudta, melyikkel kezdje.*
-Nos...kérdésre most én is kérdéssel válaszolnék: Honnan sejted, hogy én arra a helyre tartok, amit te emlegetsz? Egyáltalán nem vagyok itt ismerős és fogalmam sincs a helyek neveiről. Ne haragudj kérlek, ha butaságot mondok...
*Egy kicsit elpirult, de aztán újabb kérdés tört fel belőle.*
-No és mégis miért adnám el eme szép lovat? Ha már így megküzdöttem érte...Talán útközben meg is barátkozok vele. Nem tudhatom előre. De, ha nem nő annyira szívemhez, szívesen odaadom, s még pénzt sem kívánok kérni érte. Az álltok nem holmi árucikkek, hanem élőlények. Pénzt nem fogadok el értük! Ellenben szívességet, s bármi más eszmei értékűt elfogadok!
*Aztán mosolyogva leszállt a lóról. Meglepve vette tudomásul, hogy alacsonyabb az előtte állónál, de csupán csak egy fél fejjel. Mosolyogva szólt há thozzá.*
-Ha egy városba vezetsz el, akkor annak nagyon örülnék! Ugyanis fogalmam sincsen, hol is vagyok pontosan...Hajótörést szenbvedtem, és nem tudom, hol vannak társaim...
*Eszébe jutottak a többiek is, kik a hajón utaztak vele. Jó barátai voltak, de most ki tudja, hol lehetnek? Szomorúan kezdte el a földet bámulni.*

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Szer. Feb. 25 2009, 18:17

*Keze félúton megállt a ló homlokán, s úgy nézett a nőre, aki közben már szállt is le a lóról.*
- Ó, bocsánat... Formenya Hyalma vagyok. És onnan tudom, hogy Evolyranba mész, mert látom a jövőt... S láttam a kristálygömbömben... nem... a sárkányfej szemeiben, ahogy az út porától piszkolódva betrappolsz eme jószág hátán Evolyran egyik városába.
*Elkerekedett szemeket iygekezett mereszteni, hogy hatásosabb legyen előadása, s még hevesen mutogatott is az említett sárkányfejre, mely a botja végén csücsült. A tünde döbbent ábrázatát látva harsány nevetésben tört ki. Nagyon jól szórakozott mindig, amikor ilyen megdöbbentő dolgokat mondott valakinek, aki aztán leesett állal bámult rá.*
- Igazából, csupán jó a fülem, és hallottam, amikor azt mondtad a lónak, hogy el kell jutnod Evolyranba.
*Egy pillanatig elgondolkodott, majd újra megszólalva derűs tekintettel nézett el a nő válla fölött.*
- Ami az elkísérést illeti... örömmel lennék társad utad során. Esetleg teszek egy kis kitérőt, s csak aztán indulok dolgomra, ha már téged elvezettelek egy városba. *ajánlotta fel segítségét immár másodjára* - És közben talán még sikerül is meggyőznöm téged, hogy megválj a lovadtól.
*Egy kacsintás mellékletével várta a nő válaszát.*

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Szer. Feb. 25 2009, 18:28

*Amikor meghallotta a jövőbe látásról szóló kis mesét, elkerekedett szemekkel és ugyanilyen helyzetben lévő szájjal nézett Formenyára.*
-Hogy te...a jövőbe..látsz...
*De aztán ravasz mosollyal nézett a boszorkányra.*
-Nos, jól átejtettél! Remélem, nem tervezed ennek szokásba vételét! Ugyanis akkor nem bíznék meg benned..ki tudja, miket hordasz itt nekem össze-vissza! Mellesleg nem emlékszem arra, hogy beszéltem volna a lónak Evo...Evolyran-ról! Furcsa...mintha mindig is tudtam volna ezt a nevet. Csak el volt rejtve mélyen az elmémben...Bizonyosan az istenek akarták így, hogy ide kerüljek és Evolyranba menjek! Talán küldetésem lesz ott vagy nem tudom..ez még kiderül. De induljunk kérlek, mert ha ma estig nem érek oda, félek, hogy éhen pusztulok! És az utam is igen hosszú ideje tart már...jó lenne végre valódi ágyban pihenni...
*Valóban nagyon kimerült volt. Látszott is rajta. Főleg, hogy most itt a lóval is küzdött egy darabig. Formenya szemeibe nézett, amdj mosolyogva így szólt.*
-Nos, akkor induljunk! Szívesen igénybe veszem segítségedet! De kérlek majd útközben áruld el, hogy miért is van szükséged ennyire egy lóra. Tán feladatot kaptál, s teljesíteni nem tudod, csak egy ló segítségével? Kérlek, mesélj! Már régen hallottam emberi hangokat, beszédet! Most szinte szomjazom! Úgyhogy ne kímélj!
*Kacsintott ő is, majd felpattant a lóra, s Formenyát is felinvitálta, s türelmesen várta, hogy a nő vezetni kezdje a lovat a megfelelő irányba.*

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Szer. Feb. 25 2009, 18:54

*Formenya elirányította a tünde lovát arra, amerre ő hagyta sajátját. A barna csődör keresztül ballagott a tisztáson, s egy fasor megkerülésével el is jutottak a boszorkány hátasához. Persze azon volt nyereg is, nem mint a tünde új szerzeményén. Formenya lecsusszant a lóról, és eloldotta sajátját. Mikor ezzel a művelettel végzett, nyeregbe pattant, s a tündére nézett.*
- Ugye, nem hitted, hogy gyalog vagyok úton?
*Lova oldalát finoman megbökte sarkával, és Evolyran felé fordulva lépésben megindította. Menet közben szólt a tündének anélkül, hogy akár egy pillanatra is hátra nézett volna.*
- Húzzunk bele, mert ezzel a tempóval sosem érjük el a várost.
*De egyszer csak megállította lovát, és hirtelen hátra nézett.*
- Előbb szerzünk neked normális felszerelést a lóhoz. *a mellé érkező állatra pillantva folytatta beszédét* - Nem valami kényelmes több órán át nyereg nélkül vágtázni... Van egy ismerősöm Chattalban, aki még tartozik nekem egy szivességgel. Azt hiszem már tudom, mit kérek tőle.
*Ravaszdi mosoly sejlett föl ajkán, miközben a régi ismerős háza felé vette az irányt.*
- Még mielőtt megkérdeznéd, hogy mennyi időt veszítünk ezzel, tudatnám, hogy a falu így is, úgy is útba esik Evolyran felé. Csak most nem megkerüljük, hanem keresztül megyünk rajta. Hidd el, nem bánod meg. Egyáltalán nem...
*Persze továbbra is bazsalygott ott magának míg sétában haladtak hátasaik egymás mellett.*

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Szer. Feb. 25 2009, 19:06

*Nagyokat pislogott, midőn megálltak, s a nő felszállt egy másik lóra. Aztán zavartan mosolyogva így válaszolt.*
-Nos, megfordult a fejemben....
*Aztán el is pirult, s úgy indult el Formenya után. Tempójuk nem volt a leggyorsabb, de ez most éppen megfelelőnek tűnt. Legalábbis Amara ezt hitte. De hamar kiderült, hogy mégsem jó a dolog. Így hát szó nélkül belehúzott, hogy utolérje az egyre gyorsabban vágtató boszorkányt. Aztán hirtelen csak annyit vett észre, hogy amaz ott elöl megáll, így ő is kénytelen volt megállítani sajátját. Aztán kérdőn nézett a nőre, s hamarosan meg is kapta a választ, miért is álltak meg.*
-Nos....nem is tudom....én így vagyok hozzászokva. Tudod, mi tündék nem nagyon használunk nyerget. Legalábbis én nem szoktam. Persze, ha nagyon sokat kell lovagolni, nem árt az a fránya nyereg!
*Azzal elindult a boszorkány után, s álmélkodva nézett szerte, mily gyönyörű ez a táj. ~Talán itt otthonomra lelehetek végre. Mert már elegem van az örökös bolyongásból!~ Már nagyon unta ezt az egészet, hogy nem talált semmiféle hazát, otthont magának,a hol békében és nyugalomban élheti az életét. De most, hogy nagyobb remény sejlett fel, egykettőre boldogabb és éberebb lett.*
-Remélem, igazat beszélsz! Nagyon nem szeretnék még több keserűséget átélni. Elég volt ennyi is, amit eddig megéltem...
*Azzal tovább vágtatva lassan látni kezdte a falu házait. Aztán pár perc múlva már bent voltak, s Formenya szépen elvezette őt ahhoz a bizonyos ismerőséhez.*
-Ugye nem tart sokág a dolog?
*Kérdezett rá mosolyogva.*

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Szer. Feb. 25 2009, 19:20

*Formenya gyorsan végzett az egyezkedéssel. Igazából nem is kellett egyezkednie semmiben, hiszen a férfi, akihez mentek, minden zokszó nélkül ellátta őket minden szükséges felszereléssel. Sőt, hogy még Formenya képzeletét is túl szárnyalja, még frissen sült pogácsákat is pakolt össze nekik a hosszú útra, ha netán kedvük támadna valami finomsághoz. A mágus nem is győzött hálálkodni a bőkezűségért, miközben nyeregtáskájába tuszkolta a fickó az illatos étket. Némi kösztönetteljes búcsúzkodás után a két nő újra úton volt. Pár perccel később pedig már az Evolyranba vezető homokúton ügettek.*
- Nos, mivel a nap lemenőben van, ideje maximális tempóra váltani. Már alig két óránk van, és vaksötét lesz. Talán el kellene gondolkodnunk azon, hogy megéri-e agyon hajszolni szegény párákat csak azért, hogy még ma elérjük a várost. Ha mégis ránk sötétedik, arra is van tervem... Sokszor töltöttem a szabad ég alatt az itteni éjszakáimat, így jól kiismerem magam a menedéket jelentő helyek rejtelmeiben. Ha minden kötél szakad persze...
*Többet nem mondott, hanem vágtára ösztökélte lovát.*

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Szer. Feb. 25 2009, 19:31

*Örömteli pillanatok következtek számára. Alig bírt betelni azzal a látvánnyal, hogy friss pogácsákat és egyéb finomságokat kapnak. Már nagyon éhes volt. Miután megköszönték a férfi kedvességét, visszapattant lovára, amin immáron nyereg és egyéb felszerelések díszelegtek. Egészen kényelmes volt így utazni a lovon. Aztán midőn visszatértek a poros útra, a lemenő napra, majd Formenyára tekintett, s halvány mosollyal így szólt.*
-Nos, az a helyzet, hogy...szóval én azért szerettem volna még ma odaérni sötétedés előtt, mert nincsen már ennivalóm. Elfogyott mind, mit lőttem szarvast. És másikat nem volt szívem megölni. Tehát akár meg is pihenhetünk. Az éjszaka engem sem zavar. Csupán ez az egy ok volt, miért oda szerettem volna jutni még a mai napon.
*Jól tűrte a tempót, amit a boszorkány diktált. Egészen kellemes volt, s úgy tűnt, a lovak sem fognak belehalni. Így vágtattak még egy ideig, majd Amara a mellette lovagló felé fordult, s így szólt.*
-Formenya...megállhatnánk. Nagyon éhes vagyok, majd kilyukad a gyomrom. Így nem bírom tovább. Kérlek!
*Azzal ő már meg is fékezte lovát, s szépen fokozatosan lelassította, majd megálltak. Pár pillanat múlva a boszorkány is ott termett, s Amara ezt egy széles mosollyal nyugtázta. Aztán leszállt, majd kikötötte a lovat. Megsimogatta, adott neki egy puszit, aztán ismét társa felé fordult.*
-És most hol fogunk éjszakára megpihenni? Sajnos nincsen semmiféle eszközöm, takaróm vagy egyebem. Tehát most teljesen rád vagyok utalva. Remélem, van nálad valami ilyesmi...de először is jobb lenne, ha étkeznénk, s közben is meg tudjuk beszélni eme dolgainkat, nem?
*Kacsintott a nőre, majd karba tett kézzel várta a választ.*

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Szer. Feb. 25 2009, 19:55

*Formenya nem sejtette, hogy a tünde ennyire éhes. Ha korábban szólt volna, akkor megállhattak volna a mezőn enni, míg ezernyi sugarát forrón ontotta a nap. De már rég maguk mögött hagyták a mezőt, és a nap sem szórta immár annyira erősen sugarait. De még mindig volt legalább másfél órájuk sötétedésig, így Formenya maga után invitálta a tündét, s keresztül vágtak a közeli erdőn. Szerencsére az erdő nem volt se túl nagy, se túl sűrű. Sőt, a napfény világossá varázsolta az egészet. Amint áthaladtak elértek egy csobogó patakhoz.*
- Itt jó helyen leszünk. Éjszakára meg meghúzzuk magunkat egy közeli barlangban.
*Kikötötte lovát, majd levette róla a nyerget, és egy erős faágra tette. Míg a tünde elrendezte lovát, ő botját kézbe véve lépkedett el az erdő szélét képező fákhoz. Szemügyre vette a talajon felhalmozódott száraz, letöredezett ágakat, és a földet borító, napszítta, fonnyadt faleveleket. Halkan motyogott valami varázsigét, s a végére érve egy röpke pillanatra felvillant a sárkányfejben a fény. Mire elhalványult már szél táncoltatta az avar részét képező elszáradt növényeket. Erősödött a légáramlat, s a kis halom megindult egy, a mágus által kinézet helyre. Ott a szél letette csomagját, s különösképpen nem múlt el azonnal, hanem előbb távolabb sodorta a közeli száraz, gyúlékony növényzetet. A boszorkány össze szedett némi tüzifát, s aztán a nyeregtáskából kiemelt egy széles anyagot, amibe bele csomagolta úgymond a száraz avart, melyet kitűnő gyújtósnak talált. Egy újabb pléd előkerültével, azt leterítette, és helyet foglalva rajta intett a tündének, hogy csatlakozzon, s neki láttak elfogyasztani a pogácsákat.*
- Jó étvágyat... És ne aggódj, nem fogunk fázni éjszaka. A barlangban tüzet fogok rakni, hogy melegben legyünk, és a vadak se zargassanak minket.

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Szer. Feb. 25 2009, 20:07

*Csodálkozva nézte Formenya tevékenykedését. ~Hűha! Ez a lány nem semmi! Jobb lesz, ha vigyázok vele...még a végén elfújat egy nagyobb széllel!~ Kuncogott egy kicsit saját viccén, majd szép csendben megvárta, míg a nő végez, s csak aztán szólt hozzá, mikor már a példen csücsült és őt is odainvitálta.*
-Nagyon tehetséges vagy! Még sosem láttam olyasvalakit, aki így tudott bánni a levegővel! Kissé megleptél most. Bár nem számítottam valami kis erejű boszorkányra. Belőled csak úgy sugárzik az erő, szinte érezni lehet.
*Szólt mosolyogva, majd lehuppant a nő mellé és elkezdett enni. Persze nem úgy esett neki, hogy mindent rögtön behabzsolt! Szép lassan evett. Nem akart illetlen lenni a másikkal szemben. Ennek ellenére azért nagyon éhes volt még mindig. Így hát egy kicsit gyorsított a tempóján, de sosem kezdett bele oly mohón, hogy azt meg kellene szólni. Aztán miután jóllakott, csendben megvárta a másikat is, s lassan felállva így szólt.*
-Én még egy kicsit sétálgatnék, ah nem gond. Tudod, szeretem megnézni a naplementéket! Olyan gyönyörűek! Talán velem tarthatnál, ah gondolod...
*Azzal szép lassan elindult, hogy megtekintse a mai csodásnak ígérkező naplementét. ~Remélem, minden rendben lesz és holnap már Evolyranban ehetek! Nagyon fontos lenne! Csak tudnám, hogy miért!~ Gondolataival küzdött. Lelke legmélyén tudta, hogy ide kell jönnie, Evolyranba. De hogy mi célból, arról fogalma sem volt. És nem akaródzott neki eszébe jutni. Békésen ült le, hogy a naplementét végignézze,. Talán Formenya is csatlakozik hozzá...*

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Szer. Feb. 25 2009, 20:29

*Elpakolta a maradékot, és a nyeregtáskába csúsztatta. A plédet össze hajtogatta, és keresztül terítette a nyergen. Lova farát kicsit megpaskolva hagyta magára a legelésző állatokat. Lassan elsétált oda, ahol Amara ücsörgött a lenyugvó napot kémlelve. Csöndesen ért oda, és egy fának támaszkodva, ölbe tett kézzel nézte ő is egy darabig a fények játékát.*
- Minden helynek megvan a maga különleges naplementéje. Mind lélegzet elállító a maga nemében. De én leginkább azt a naplementét szeretem, amit az öblök magas szirtjein állva láthatok csak. Ha onnan néznénk, most olyan érzés kerítene hatalmába, mintha az égen izzó korong végig úszna a tenger felszínén, hogy aztán elmerüljön a habos hullámokban. Egyetlen egyszer sem mulasztottam el megnézni a naplementét, amikor a Belhan tengernél jártam. Arra az egyre mindig szakítottam időt.
*A vöröslő napkorong átbukdácsolt az erdei fák csúcsán, majd átbukfencezett a horizonton is.*
- Induljunk Amara. Még a barlangig is el kell sétálnunk. Igaz, nincs messze, de nem szeretnék össze futni egy-két farkashordával. Ahol most ülsz, az három falka határainak mezsgyéje...
*Lassan megfordult, és vissza sétált a lovakhoz. Eloldozta hátasát, majd száron vezetve elindult a barlangba. Kicsit még meg is állt, míg Amara, és a barna csődör beérte őt. Aztán mendegéltek jó darabon, míg ki nem rajzolódott végre előttük egy sötét folt az egyik sziklán. Még közelebbről már azt is látták, hogy egy barlang bejárata. A széles járatnak köszönhetően lovastól bemehettek.*

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Szer. Feb. 25 2009, 20:45

*Teljesen magába merülve ült ott, s Formenya hangja is oly halk volt számára, hogy erősen oda kellett figyeljen, hogy értse is, mit mond a nő. Mosolyogva bólogatott, s így szólt.*
-Én mindig is megnézem, akárhol vagyok. Persze, ah tehetem...ugyanis emlékek fűződnek hozzá...szépek és rosszak. Egy ilyen naplementés estén születtem meg, de szüleim is ekkor haltak meg. Mily érdekes az élet! Próbál vicces lenni....de egyáltalán nem az.
*Még egy darabig csendben ült ott, s gondolataiba mélyedve nézett maga elé. Gyermekkori emlékei oly erősek voltak, mint senki másnak. Szerette őket felidézni, mert ilyenkor mindig jobb lett a kedve. Szerette nagyon a szüleit. De nem tehetett semmit az ellen, hogy meggyilkolják őket. Igen, meggyilkolták. ÉS az a legrosszabb, hogy sajátjaik. Árulóknak hitték őket, pedig nem is voltak azok. De nem hittek neki, így egy ilyenféle estén szépen belopakodtak a házukba,s hidegvérrel megölték mindkettőt. Amara is csak úgy maradt életben, hogy éppen a pincében keresett valami finomságot. Különben most ő is a szüleivel lenne. De most itt van és nem szeretne meghalni holmi farkasok miatt. Így hát Formenya után indult, s eloldotta lovát, majd megsimogatta, aztán elvezette a barlang irányába a boszorkány után. Beérve lovát még egy kicsit kényeztette, aztán elköszönt tőle, s kikötötte a barlang falának egyik kiálló kövéhez. Ezután Formenyával együtt készítettek egy kis alvóhelyiséget, ahol alhatnak, aztán még Amara beszélgetni kívánt, így nem aludtak el rögtön.*
-Tudod, nagyon kedves vagy, hogy segítesz nekem! Honnan tudod, hogy nem épp egy rabló vagyok és nem öllek meg az éjszaka folyamán? Bár ezt én is gondolhatnám rólad....De megbízok benned! Úgyhogy remélem, jól teszem! Na, de viccből elég! Aludjunk, mert különben holnap túlságosan is fáradtak leszünk! Jó éjszakát, Formenya!
*Azzal lehajtotta fajét. A pléden keresztül is lehetett érezni a hideg követ, de ez most nem zavarta. Szép lassan becsukódott szeme, s álomba szenderült. Arról álmodott, hogy már Evolyranban van a tündék városában, s a klánvezérükkel diskurál a letelepedéséről...*

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Szer. Feb. 25 2009, 21:01

//Fagy...

//

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Szer. Feb. 25 2009, 21:46

*Még mielőtt leszállt az éj, rátalál Era egy barlangra, ahol talán biztonságban érezheti magát. Reméli itt a eltölthette egy nyugodt éjszakát. Azért a hívatlan vendégek ellen keze ügyébe készíti a fegyvereit mielőtt nyugovóra tér.
Az elmúlt éjjelt, egy fa oltalmat nyújtó lombjai között töltötte. Mondjuk így utólag, cseppet sem csodálkozik azon, ami történt. Valószínűleg a szarvas maradékának illata csalogatott elő egy farkascsordát. Közeledtüket hallva felmászott az egyik közelben levő fa ágai közé, annak biztonságából szemlélte, amíg a vadak a potya zsákmányt elfogyasztják. Szerencsére a tartórúdra száradni kitett húshoz nem tudtak hozzáférni. Számos próbálkozásuk kudarcba fulladása után feladták a küzdelmet és könnyebben megszerezhető vacsora keresésére indultak. Ezután Eranimé jobbnak látta, ha az éjszakát már a magasban tölti. Biztonságos, de cseppet sem kényelmes vagy pihentető szállása volt.
Ezt napját ezért leginkább az édes semmittevés töltötte ki.*

Vendég

*Kellela kicsit fáradtan bóklászik egy hatalmas erdő közepén..Nem épp kellemes hely egy boszorkánynak.Ráadásul kezd sötétedni, ami megint csak nem kedvez neki.A hideg levegőt pedig nem annyira kedveli, főleg lenge öltözéke miatt, amit néha egy egy fuvallat meglenget, akár csodás hosszú sötétbarna haját..Nagyon álmos, ráadásul fogalma sincs hol van..Nem egy ijedős lány, hisz volt alkalma bőven, leküzdeni minden félelmét, így ridegnek, fellengzősnek és vakmerőnek mondható..Hát igen nem túlságosan megfontolt, ami néha a hátrányára válik, de bármily meglepő előnye is származik ebből bőven..Mivel egész eddig gyalogolt, lábai teljesen elfáradtak..Neki dől egy fának és nagyot sóhajt.Jó lenne tudni hol is van, de úgy tűnik ezt mostanában nem fogja megtudni..Zord idők járnak, legalább is ami az időjárást illeti biztosan..Furcsa helyzet..Pont ő, Kellela nyafog az időjárás miatt, amikor elemi mágus..A Nap már vérvörösre festette az eget, ami gyönyörű látványt nyújtana, ha a fák lombjai nem takarnák el, bár néha néha résnyire ugyan , de láthatóvá válik az égbolt..Mindig is lenyűgözték Kellelát a természet dolgai..Bár nem könnyű eset, éls nem könnyű őt megkedvelni, ezt semmi esetre sem lehet rá fogni, hisz eleve így nevelték, és az hogy ő még ténylegesen így is gondolkodik, nem nagyon segített a dolgokon..Nem kedves ha nem látja értelmét, vagy egy nagyon nyomós ok nincs erre a tettre..Hiszen általánosan az jellemző rá, hogy rideg és lenézi a legtöbb embert/lényt akivel találkozik.Nagyon fontosnak kell lenni ahhoz hogy Kellela kedvelje az illetőt..Gondolataiba mélyedve ücsörög a fa alatt, mert idő közben le is ült, és kinyújtóztatja fáradt tagjait..Nem is figyeli hogy közben hogy megy az idő..*

Vendég

*Miközben lábait pihenteti, lassacskán besötétedik, ami alapjában véve nem lenne gond, hisz imádja Kellela az éjszakát, nagyon is, illik hozzá és ezt ő is nagyon jól tudja..Mint egy vámpír, de persze nem az, csak ő is jobban érzi magát ilyenkor, de most aztán aludni akar, mivel napok óta csak kutyagolt..Ami mondhatni hogy nagyon is fárasztó, főleg számára, hisz ehhez nincs hozzá szokva, bár nem egy kényes fruska.Ráadásul mindenféle vadállat és lény vad üvöltései hallatszanak az éjszaka leple alatt..Elég félelmetes, bár azért kibírja a lány.De erre egyáltalán nem készült fel, hisz nagyjából semmi nincs nála..Se ennivaló, se semmi..És a közelben nem hiszi hogy talál magának normális szállást, így feltápászkodik egy nagy sóhaj közepette.*
-Jajj...Ezt igazán nem hiszem el.Ez is csak velem történhet.
*Mondja bosszúsan, lágyan csengő hangjával.Meg kell hagyni gyönyörű külsővel áldotta meg a sors, amit szüleinek is köszönhet természetesen.Úgy gondolja ha épít valami helyet ahol aludhat az nem lesz hátrány, ugyan is nem túl kellemes dolog egy fa alatt aludni, és ezt ő is belátja, na meg azt is hogy ez így nem lesz jó, mert semmi kedve ahhoz hogy a hangok gazdái megtalálják, és harcolnia kelljen..Kénytelenül áll és néz a semmibe, izzó smaragdzöld szemeivel, amikkel többre képes mint bárki is hinné.*

Vendég

*Egy darabig csak álldogál és gondolkozik mit is tegyen, hogy legyen fedél a feje felett..Gondolkozik, és gondolkozik, agytekervényei zakatolnak folyamatosan..Lassan a csillagok is feljönnek az égre ,és az Ezüst színű Hold is megmutatja magát.Csodálatos, mindig is imádta csak úgy cél nélkül bámulni a Holdat és a csillagokat..titokban sokszor vágyott már arra hogy egyszer oda jusson hozzájuk.Hiszen ezek az égitestek befolyásolják a varázserejét, na meg néha megbűvölik az ifjú boszorkányt, aki azon gondolkozik még mindig, lábát ide oda szedve hogy mit is tehetne..Majd felnéz egy fára és eszébe is jut valami.*
~Remek..~
*Gondolja és gallyakat kezd tépkedni , ágakat..Ehhez most nem használja az erejét, mivel nincs sok értelme, van bőven ereje, és az állóképessége sem mondható rossznak, így kezdi építeni a kis "házát", ami ideiglenesen fog csak házként funkcionálni, pontosabban egy éjszakán át..Egy erős ág kissé kifog rajta, mikor erősen megrántja, kényeletlenül zuhan a földre, és fenékre esik.Fel áll és megdörzsöli kicsit..*
-Aú..Ez fájt..
*Mondja bosszúsan, de nem adja fel, folytatja tovább az "építkezést", hiszen muszáj, nagyon kell, fontos hogy valami legyen a feje felett, hisz még mindig kényelmesebb úgy.*

Tárgy: Re: 01. Evolyran kapuja Pént. Feb. 27 2009, 17:47

Nierwes írta:: *Természetesnek találta barátja szűkszavúságát ilyen helyzetben, így nem is beszélgetett vele tovább. Hátát és fejét a fának vetve csukta álmora szemeit, csak egy kicsit Gorrius elcsukló hangja nyugtalanította.

*Az éjszaka lassan telt, Nierwes nem tudott aludni. Még nem telt el az a két óra, hogy felválthassa őrködő barátját, de felállt helyéről, közel lépett barátjához és intett neki, hogy szívesen felváltja.*
-Menj csak aludni, nekem nem jön álom a szememre.

» 13. Evolyran kapuja - térkapu
» 2. Fatholl kapuja - térkapu
» 1. Norlän kapuja - térkapu