1. Tolmen erdő

*Gúnyos vigyorral válaszol Rielnek.*
-Mond csak, 'kedves' miért kell rosszra gondolni, egyből, ha 'véletlenül' átölellek. Hiszen nem akarok én semmi rosszat.
*Kis szünet, majd újra szólt.*
-Taszítanál engem? Nem hiszem, hiszen nem vagyunk annyira hasonlóak...inkább különbözőek...és mint tudod, az ellentétek vonzzák egymást.
*Próbálta minél jobban összezavarni a lányt, ki már elég fejfájást okozott neki....most Aldo-n volt a sor, hogy visszaadja.*
-Valóban nem akarom....~egyelőre~....de miért állítod ezt te úgy, mintha látnál a fejembe?
*Már annyira közel húzódott Rielhez, hogy érezte a lány lélegzetét.*

- Azt mondd meg nekem, hogy ha nem vagyunk hasonlóak, akkor miért akarsz most kikészíteni, mint ahogy én szoktalak téged?Hát nem látod, hogy mennyire egyformák vagyunk?*még tűri a férfi közelségét.*
- És ha hiszed ha nem érzem mit akarsz, de nem fog összejönni.Ez van.*rántja meg avállát.*
- De te akartad így.Tudod egész jóképű vagy.*legszívesebben elvigyorodna, de a hatás kedvéért nem teszi.Majd hirtelen megcsókolja Aldot és azzal a mozdulattal pofon vágja.*
-Na erre nem számítottál.Igaz? Tudod velem nem érdemes játszani.Csak ha valamit komolyan gondolsz, akkor közelíts.*néz rá mosolyogva és elsétál.Aztán kicsit messzebb visszanéz.*
- Ja és örülök, hogy találkoztunk.*és most már tényleg elmegy.*

~Naná, hogy hasonlóak vagyunk...csak annyi különbséggel, hogy én néha átmerem lépni a határokat...~
*Látta, hogy nem jött be amit mondott az ellentétek vonzásáról.*
~Nos, nem egy könnyű eset, de ahogy a nővérét...őt is elcsábítom, legalább egy éjszakára...~
*Riel fele fordult, hogy megcáfolja az állítását, miszerint nem fog összejönni, amit ő akarna, de ideje sem volt megszólalni...száját máris betapasztotta a lány ajka. Aldo szemei nagyra nyíltak, egy pillanatig azt hitte, hogy képzelődik, de amint a pofon is elcsattant, hamar rájött, hogy nincs itt semmi hallucináció...Csak ült ott és bámulta Rielt, amint feláll és elsétál.*
~He? Én akartam összezavarni...erre ő tette velem ezt.~
*Ne szól semmit a lány után, csak nézi és lassan feláll helyéről.*
~Pontosan, mint Glorien...ez a pofon mennyire hasonló, s mégis mennyire különbözőek ők ketten.~
*Figyeli, amint eltűnik a fák között Riel, majd kiszemelve egy ösvényt, Aldo elindul a város fele.*
~De azért bejövök neki...csak nem akarja bevallani...vagy mégsem?...~

*Casve nehezen aludt el az éjszaka. Hisz Ared és saját elhatározásai járkáltak a fejében. *
~Többet kellene a városban lennem. Többet kéne barátkoznom. Hisz olyan jól elbeszélgettem Areddel. Talán másokkal sem lesz másképp. Igazából semmit nem tudok az emberekről és más népekről sem. Ez nem maradhat így. Talán valamikor rájövök, ki voltam, és mi a múltam. ~
*Most is az egyik fa magas ágán fekdécsel és ezen gondolkodik. A törzshöz támaszkodik és bal lábát lelógatja. Az avart nézi, meg a bokorról bokorra szökdécselő nyuszikat.*
~Hmm... de finom volt a tegnapi barack. Na de még van nálam egy rakatnyi, hisz Ared adott egy zsáknyival.~
*Fel is mászott a következő vastag ágig ahol tárolta a mézédes gyümölcsöket. Kinyitotta és kivett belőle egyet. Leült a mellette lévő ágra és máris majszolni kezdte a barackot.*
-Nyámi! Barack!-
*De gondolatai tovább zaklatták*
~De mi van, ha csalódok az emberekben? Vagy a többi népben? De Ared kedves volt. Meg kéne valamikor keresnem, hogy elmenjek vele ruhákat vásárolni. Esetleg akár a házában is meglátogathatnám. Hisz meghívott. Hmm... Sötét minden. Nem látok a múltamba. Ez borzasztó!~
-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Segítsen valaki visszahozni a múltamat!-
*Felkiáltott, majd körbenézett. Egy lélek sincs a közelben. Egyedül van. Teljesen egyedül...*

*Az elmúlt napok rémes visszaemlékezései mind többször űzték el a myrték földjén romokban álló házuktól. Valahogy képtelennek érezte magát arra, hogy a mester szemébe nézve elmondja neki, hogy: "Igen, én öltem meg a kapitányodat... és igen, még isten tudja, hány myrte vére tapad a kezemhez.". És ezektől a gondolatoktól csak a sírás kerülgette. Mert tudta... Tudta, hogy előbb, vagy utóbb színt kell vallania kedvesének. Mert neki jogában áll tudni, kik ontották ki annak a sok myrtének a vérét. Hiswa előre rettegett annak gondolatától, hogy ezt el kell mondania férjének. De tudta, hogy ezt kell tennie. Mert ez a helyes út. S ő nem fog vissza kanyarodni arra az ösvényre, melyet Arel Beowoulf oly elszántan jelölt ki a fejvadász elfnek. Mert ő már nem az az elf, aki egykoron saját akarat nélkül hajszolta a családja által kiválasztott prédákat. Nem... Nem... De nem is olyan régen újra megfosztotta valaki őt az akaratától.*
~Az az átkozott myrte nő... Miért kellett ezt tennie? Miért kellett visszatérnie? És éppen ezért?... Az az őrült... Megakarta öletni velem a saját gyerekeimet.... és Mitryast... Akármennyire is halott, ezt sosem bocsájtom meg neki.~
*Gondolatai lassan már saját idegeire mentek, így igyekezett megnyugodni. Lassított lovának, Ébennek tempóján, s laza galoppban közeledett a fákhoz. Hallott valami neszt a lombok közül, de nem igazán tulajdonított neki nagy jelentőséget. Azért lótaglózó íját megigazította a nyereg oldalán, hogy szükség esetén kéznél legyen.*

*Hosszú-hosszú csönd és hosszú-hosszú várakozás után Casve egy ló lépteit hallotta. Fel állt az ágra és lenézett. Szépen lassan egy nő lépdelt el lovával a fa alatt. Casve eddig nem nagyon szokta megszólítani az erdőn átutazókat, de most döntött. Meg kell tenni. Az első lépés élete megváltoztatására. Szökkent egyet kettőt az ágakon majd egy szép szaltóval máris a földön termett a lovas előtt.*
-Üdvözöllek! A nevem Casve!- *Gyermeki mosollyal nézett az ismeretlen szemébe.*
~hmm... szép nő. Kicsit gondterheltnek tűnik.~

*Hiswát kisebb frásztörés kerülgette a lova előtt landoló lánytól. Nem kevésbé fekete hátasát, mely riadtan hőkölt hátra, s emelkedett kissé kétlábra a váratlan jövevény oda pottyanásától. De az elf villámgyorsan visszafogta, s megnyugtatta lovát. Aztán halovány mosoly kúszott ajkaira.*
- Üdvözöllek Casve! Hiswa vagyok... *egy pillanatnyi gondolkodás után szélesebbé vált mosolya* - Mondd csak, miért kószál egy ilyen fiatal lány egyedül az erdőben, és hozza a frászt szegény átutazókra?
*Kérdése végén még kacsintott is, hogy a lány ne vegye komolyan a szavait.*

*Nem számított arra, hogy így megijeszti őt és lovát, de hát így alakult. De ebbe nem tud nagyon belenyugodni a lány.*
-Ó, elnézést, hogy megijesztettem. Nem állt szándékomban!-
*Majd a kérdésre kicsit elkomolyodott, de újra vidám lett.*
-hmm... én mindig itt vagyok. Nagyon szeretem az erdőt. Ezért is vagyok erdészmester.- *Folytatja mosolyogva aztán megkérdezi.*
-Te mivel foglalkozol, és miért vagy itt? És miért vagy szomorú?- *És megint gyermeki kíváncsisággal feltesz egy tucatnyi kérdést. De egy pillanatra feltekint, megvannak-e még a barackok.*

*Egy darabig némán hallgatja a lány reá zúdított kérdéseit, aztán vidáman felkacag. Amikor elhallgat, akkor lenéz a leányra, kit még távolról sem nevezhetne felnőttnek.*
- Csak csínnyával azzal a tengernyi kérdéssel kislány! *tündéreket is megszégyenítő, édes bazsalygást villantott Casvera* - Talán valami rendezettebb helyen is folytathatnánka beszélgetést.
*A horizontra emelte tekintetét, s úgy beszélt tovább.*
- Alig fél órányira van innen a város. Oda tartok néhány dolgot beszerezni. Van ott egy kifejezetten jó hírű fogadó is, mely híresen jó ételeket tesz a vendégei orra elé. *aztán a lányra pillantott* - Ha velem tartasz, akkor vendégem vagy egy kellemes, bár kissé kései ebédre...
*Várakozón nézett a lány szemeibe.*
- De, hogy mgelőlegezzem a dolgot, elárulom, hogy gyógyító vagyok, és a myrték földjéről érkeztem... *aztán a lánynak nyújtotta kezét, hogy maga mögé ültethesse a lóra, de azért még megszólalt* - Ha valóban érdekel, miért vagyok szomorú, akkor elmesélhetem neked... De az hosszú történet. De egy ebédbe éppen bele fog férni.
*S csak várt szótlanul.*

*Casvénak felcsillant a szeme, amikor Hiswa meghívta ebédre. Éhes volt, hisz pár barackkal nem lehet teljesen jóllakni. *
-Köszönöm a meghívást!- * Casve elfogadta a felé nyúló kezet és felpattant a lóra.*
-Myrte vagy? Az nagyon izgalmasnak hangzik.- *Mosolygott Hiswa mögött.*
-Valóban érdekel, mért vagy szomorú, és egy ebéd valóban elég lesz rá, hogy elmeséld. Remélem. És akkor majd én is mesélek neked.-
*Majd szépen elindultak a város felé.*

//Ember gazdálkodók 1. szintlépő feladata: A járvány. (részfeladat)//

*Az volt a furcsa, hogy az az őz, amellyel ő játszani szokott, most nem jelent meg a hívására. Casve először arra gondolt, biztos csak bújócskázik vele. Így elindult a keresésére. Mindenhol kereste. Hívogatta, benézett bokrok mögé, barlangokba is bement. Meg is találta az egyik barlang mélyén. Halott volt. Casve felsikított és az őzhöz rohant. Még meleg volt a teste, tehát nem rég halhatott meg. Casve ráhajolt és elkezdett sírni. Egy kis idő múlva megnyugodott, majd igyekezett megtalálni a halál okát. De semmi különöset nem vett észre az őzön. Teljesen ép volt. Nem volt sérülése, és nem is volt veszett. Casve elgondolkodott, vajon mi történhetett.*
~Ilyen nincs! Ráadásul pont neki kellett meghalnia? Na jó... próbáljunk hideg fejjel gondolkodni. Casve! Az egy dolog, hogy 7 éves korod óta itt vagy, de már felnőttél. Ideje felnőttként viselkedned!~
*Szóval elkezdett magával egy kicsit vitatkozni. De volt is miért, mert tényleg a vele egykorúakhoz képest gyerekesebb volt. Tisztában volt ezzel, és tudta, hogy változnia kell. Azt is tudta, hogy viselkedése magának köszönhető. Ő nem volt hajlandó társaságba menni. Mindegy. Ezt már sokszor megvitatta magával. Ezért is döntött úgy, hogy változtat az életén.*

*Ott ült a halott őz mellett, de aztán felkerekedett.*
-Kiderítem a halálod okát! És megbosszulom!-
*Erős és kemény szavak. Bár abba is belegondolt, hogy mi van, ha valami szörnyű állat az oka az őz halálának. Azt meg kell ölnie. Na de ő még soha nem ölt haragból. Csak élelem szerzés végett vetemedett ilyenre. Bár az is csak nagyon ritkán volt, amikor már tényleg nem tudott mit enni. Na jó. A lényeg, hogy nem tud harcolni. De ez most nem számított. Csak az volt a lényeg, hogy megtalálja barátja halálának okát. Nézelődött tovább az erdőben. Nem hitt a szemének, de minél inkább keresgélt annál több halott és nagyon fáradt állatokat talált. Némelyik alig bírt már járni, de semmi nem látszott kívülről. Mintha egészséges lenne. Egyre több volt az ilyen állat. Hát Casve felkerekedett és elment a gazdák földjeire.*

*Ott sem volt szebb a látvány. Nem voltak állatok, de növények annál inkább. De teljesen megfertőződtek. Elsorvadtak, bebarnultak, elfonnyadtak. A gyümölcsök is befeketedtek. Casve nem hitt a szemének. Több gazda leült a földre és fogta a fejét. Fogalmuk sem volt, mi történhetett. A lány oda is ment az egyikhez.*
-Elnézést! Nem tudja, hogy mi történt?-
-Hogyne tudnám. Van egy állat, ami szétjárkálta a kerteket, és minden helyet. És bármihez is ér, az elfonnyad, tönkremegy, meghal.
-Nem tudja esetleg, hol találhatom meg azt az állatot?-
*De a gazda csak kitárta a két karját jelezve, hogy fogalma sincs.*

*Aztán Casve mozgolódásra lett figyelmes. Elindult az erdő felé. Majd hirtelen meglátott egy szarvast. Elég furán nézett ki. Sötétebb volt a színe a szokásosnál, és a nézése is üres volt. Beteg volt, látszott rajta. Mégis, úgy elinalt mint a mókus az erdőtűzben. De akkor megjelent Casve másik legjobb barátja, egy szarvas. Ő egyedül megengedte, hogy Casve "lovagoljon" rajta. Casve felpattant rá, majd elkezdte üldözni, a furcsa jószágot.*
~Biztos vagyok benne, hogy ő a betegség hordozója. Meg kell halnia!~
*Harcias kedvében volt. Bár még ilyen helyzetbe nem került. Volt nála egy tőr. Még ő sem tudja, hogy került hozzá, de 7 éves kora óta vele van. Csak élelem szedés céljából használta eddig. Persze nem várhatunk tőle egy szuper menő csatát. Szerencséje lesz, ha a szarvas hal meg és nem ő. Tehát üldözte. Épp megállt az üldözött vad. Arra ment egy nyuszi. A sötét szőrű szarvas megszagolta. Abban a pillanatban a nyúl szeme bevéresedett, és elkezdett prüszkölni. Elfutott a nyúl, majd hirtelen lelassult és összeesett.*
-Na megállj csak! Szóval te fertőzöd itt a népet! Most meghalsz!-

*Támadásba lendült. Hosszú ideig kergette a szarvast. Végül zsákutcába került. Megállt és figyelte a közeledőt. Casve is megállt és leszállt.*
-Menj innen! Nehogy hozzád érjen!-*Szépen halkan elküldte a szarvas barátját. Az elment, majd Casve elővette a pengét és közeledett a beteg szarvashoz. Az hátrálni próbált. De aztán hirtelen megvadult. Habzani kezdett a szája, és lábával kaparta a földet. Úgy viselkedett, mint egy dühös bika. Előre hajtotta a fejét, agancsai Casvét vették célpontba. Casve felé hegyes csontágak kezdtek száguldani. De mielőtt elérték volna a lány felugrott és a szarvas hátán landolt. A szarvas egy darabig így futott tovább. Casve pedig beleszúrta a tőrt a vad oldalába. És össze vissza szurkálta. A szarvas megállt, Casve leesett róla. A szarvas épp rá taposott volna, de az utolsó szúrás halálos volt. A szívébe szúródott a tőr. A szarvas összecsuklott és szépen ráesett a megilletődött lányra. Kis időbe telt, míg Casve lekaparta magáról az állatot.*
~Kipurcant!~ *Valójában kicsit sajnálta, hogy ennek kellett történnie, de nem volt más választás. Casve felállt és az állatot ott hagyva visszament az erdőbe a többi állathoz.*

//Szintlépő részfaladat elfogadva!
Casve 1 szintet lép!
Flow úrnő..//

*Jól kijátszadozta magát a gyerekekkel, bár nem voltak könnyű esetek. Apjukra ütöttek. Casve mosolyogva gondol vissza e szép emlékre egy faágon ülve lógatva a lábát. Na meg egy barackot majszolgatva.*
~Ühmm... kezdem unni a barackot. Annyit ettem már, hogy az nem igaz. Pedig a kedvencem...~
-Lállálá lá láá... lállá lálá lállá..- *Na elkezdett énekelni. Nagyon vidám volt.*

*Akira komótosan sétálgatott az erdőben. Nem sietett ő sehova . Miért is sietne? Elvégre megint el volt tévedve. Amióta letelepedett azóta elhatározta , hogy mindig felfedez egy kisebb részt ebből a békés környékből. De most túl mohó volt. Túl messzire ment el az úttol.*
~ Na megint megcsináltad magadnak..
* Gondolta majd egyre nehezebb bőrkabátját megigazította a vállán. Megint jó meleg van és megint izzad mint egy ló vágta után. *
~ Na jól van én nem bírom már tovább..
*Leült egy fa tövében , kabátját a földre tette. Rövidujjasa alsó részét kihúzta a nadrágjábol , majd benyult a nyaki részhez és kihuzta ahogy csak tudta.
Nagy levegőt vett és elkezdte befújni az ujjas alá. Legalább ez hűsítette egy kicsit. Majd nyammogást halott maga felett , erre felnézett. Egy lány ült felette egy nagyobb faágon. A lombok majdnem teljesen eltakarták. Hirtelen elengedte az ujjast és magára is simította. *
~ Micsoda égés..
* Majd ezután gyorsan megszólította az idegent.*
- Szia !
- Eltévedtem egy kicsit nem tudnád megmondani, hogy jutok vissza a városba?
- Amugy Akira vagyok ha érdekel a nevem.
* Majd lábujjhegyre állt ( habár még így is elég kicsi volt ) és kezét felnyujtotta amilyen magasra csak tudta.

*Dalolászott és énekelgetett tovább. Aztán mozgolódást hallott a közelből. Lenézett és hát egy furcsa lényt látott.*
~Hmm... hasonlít Rielre. Vajon ő is tünde?~ *Aztán a lány meg is szólította. Bemutatkozott és a kezét nyújtotta. De Casve pár pörgéssel, forgással és egyéb akrobatikus mozdulatokkal már lent is termett a lány mellé. Aztán ő is nyújtotta a kezét.*
-Szia! A nevem Casve. El tudlak vezetni a városba, úgy ismerem ezt az erdőt, mint a tenyeremet.- *Kedvesen mosolygott Akirára. Majd egy bizonyos irányba mutatott és megszólalt.*
-Arra kell menni. Gyere, elkísérlek.- *Majd megindultak.*
-Örülök, hogy megismerhetlek! Hogy tévedtél ide? Hol laksz? Szereted a gyümölcsöket? A kedvencem a barack. Bár már annyit ettem, hogy kezdem megunni.-
*Megint lelkes hangulatában van, de mikor nem? Örült, hogy új ismerősre akadhatott, hisz ez a vágya, hogy minél több ittlakóval összeismerkedjen.*

*Amikor a lány földet ért mellette akkor vette csak észre , hogy kivel akadt össze. *
~ Ember.
* A régi rossz emlékek ismét figyelmeztették az emberekkel kapcsolatban. Igyekezett átgondolni a dolgokat , minden kérdésre a megfelelő válasz semmi több. Még egy szóval sem. Habár elég sok kérdést kapott és gyorsan.*
~ Minek örül ez ennyire?
~ Nem látott még elfet?
* Majd haját egy nagy fujással kifujta a szeméböl. Mint mindig. Egyszer lehet le kéne vágnia.*
- Nos hogy őszinte legyek nemrég érkeztem a városba nagyon messziröl. Nem ismerek még jóformán semmit itt.
- Hol lakom? Hááátt...igazándibol egy fogadóban laktam eddig de egy kedves lány felajánlotta nekem a házát. Pedig alig ismertem akkor.
- Tényleg rendes vagy hogy elkísérsz .
* Közben a szeme sarkából tetőtöl talpig felmérte uj utitársát. Fegyvert keresett nála. Csak , mert nála nem volt. Kézzel is meg tudta védeni magát de azért mindenre fel kell készülni . Fegyvert régóta nem hord. Taszítja a gondolat , hogy használnia kelljen. Régen más volt. Ezért is igyekszik mindent maga mögött hagyni. Kicsit megint elkalandozott.*
- Ja hogy a gyümölcs???
- öö.ööö. izé én mindegyiket szeretem.

*Vidáman mutatta az utat. Érzékelte, a mellette levő lány annyira nem vidám, mint ő. Sőt.*
~Mi baja lehet? Talán nem vagyok szimpatikus neki? ~
*De igyekezett, hogy gondolatai ne látszódjanak meg arcán. Így maradt továbbra is a vidám Casve.*
-Ööö... és ki az a lány? Hátha ismerem. Tudod nekem is felajánlotta egy lány, akinek Mitryas, a híres myrte mester a férje, hogy egy darabig náluk aludjak. Meg vigyázhatok is a gyerekeikre is. Olyan rendesek velem. Úgy érzem, mintha kaptam volna egy új családot. Ismered őket? É ismerem még Aredhelt is. Ő volt az első, akivel személyesen találkoztam itt, és annyira kedves volt nekem. És Aldo-t ismered? Na vele egyáltalán ne barátkozz!-
*Bepörgött szegény, de hát szeret beszélni, jó ideig nem volt alkalma senkivel sem. Próbálta felvidámítani a mellette kullogó tündét. Kis csönd után újra megszólalt.*
-És Rielt ismered? Meg Ayshát? Ő egy kis tündérke, nagyon aranyos. Riel pedig tünde ugyanúgy, mint te. Tünde vagy, igaz?-
*Néz kíváncsian Akira szemébe miközben lépdelnek az úton.*

- Amara-nak hívják. Nagyon kedves teremtés , mindig igyekszik vidámságot csempészni mások szivébe.
* Kicsit elmosolyodott*
- Ő mindig olyan vidám. Arrol nem is beszélve , hogy nagyon vagányul kezeli a dolgokat , nem akad fenn semmin.
- Nemrég futottunk össze de olyan , mintha már régóta ismerném, érted ezt?
- Nemtudom miért de valahogy a közelében mindig jól érzem magam.
- Mitryas?
- Nem volt még szerencsém hozzá , meg a többiekhez sem ha emlékeim nem csalnak meg.
- Habár a memóriám nem valami fényes nevek terén de arcról biztos felismerném őket ha már találkoztunk.
* Látta , hogy a lány nagyon fel van pörögve ez kicsit mulatatta.*
~ Olyan , mint Amara.
- Hogy tünde vagyok-e?
- Miböl gondolod?
* Majd , hogy meg legyen a poén a kérdés végén hosszú fehér haja alól " elővarázsolta " hatalmas füleit.
Utazáskor mindig behúzza a haja alá , nem kell , hogy már 100 km-ről ordítson róla , hogy tünde. Nameg a régmúlt idők tapasztalatai is óvatosságra tanították.
Kicsit erőlködött majd elkezdte füleit fel-le mozgatni. Ezzel mindig meg tudta mosolyogtatni barátait. Az embereket meg pláne akiknak nem voltak ekkora füleik és nem bírták ezt megcsinálni. Elfek közül is csak kevesen tudják ezt. Majd halvány mosolyt is küldött közben Casve felé.*

*Szépen végighallgatta Akirát. Kicsit örült, hogy jobb kedve lett.*
-Hmm... sajnos én nem ismerem Amarát. Biztos nagyon kedves. Szép tőle, hogy megengedte, hogy nála aludj.-
*Kicsit elszomorodott, hogy nem ismeri az ő barátait, de máris újra felvidámodott.*
-Hogy miből? Mert hasonlítottál Rielre. Nem tudom. Valahogy egyszerűen csak tudtam.-
*Hát persze. A múltjában fel tudta ismerni a különböző népekből valókat, hisz erre megtanították a szülei. Persze így, hogy nem emlékszik a múltjára, nehezen tudja megmondani, mit honnan tud. De amikor Akira elővette a füleit és mozgatni kezdte, Casve elámult és egy hatalmasat nevetett. majd kicsit később megszólalt.*
-Már nagyon közel vagyunk a városhoz. Pár bokor meg fa, és ott vagyunk.-
*Adta le a hírt.*

*Rövid gyaloglás után már fel is tüntek a város épületei. Kb még 1 óra gyloglás és ott is van. Majd kísérőjéhez fordult.*
- Köszi az útmutatást lehet , hogy még majd erre vezet az utam , nem tudom.
- De ugy gondolom még össze fogunk futni.
- Megpróbálom elcsalni Amarát is vele nagyon egymásra találnátok.
* Majd egy baráti kézfogással és egy vidám mosolyal el is váltak utjaik.
*Casve visszament az erdő felé ( ő nem téved el ) Akira meg a városba. Ő meg itt nem téved el.*

/ Köszönöm a játékot /

*Már itt van jónéhány napja, elég érdekes látvány egy mágust itt látni amint éppen füveket szed, pedig nem ez lenne a dolga minden esetre megvan az oka amiért ezt teszi a férfi lassacskán már talán fél hete ha átlépte az erdő határát és most a folyónál van, az erdő elég sötét de nem nagyon mondhatni hogy a férfi félne bármitől is. A bot ami már régi otthonukban is szolgálta most is nála van. A tetején lévő kristály erős fehér fényt bocsállt ki az erdőnek ezen részére bár néha néha meginog elvégre azért már a férfi is fáradt, a lova is vele van a mágus kantárszáron vezeti pillantása lassan végig megy az előtte elterülő folyón aminek le is ül a partjához, jó mélyen bent van az erdőbe de szereti ezt a helyet*

* Gondolta, jót tenne egy hét után kimozdulni egy kicsit a város nyüzsgéséből, úgyhogy sétál egy kicsit. Ebből a kicsiből lett aztán az, hogy elég messze elmerészkedett. Mondjuk, soha nem árt, ha az ember ismeri a terepet. És ha minden igaz, akkor most a Tolmen erőben jár. Éppen előtte kanyarog egy kis folyó, amelynek most a folyását követi. Szokása szerint nadrágban van, úgyhogy néha futásra vált át. Kell a testmozgás...
Nincs felkészülve rá, ha esetleg valamilyen támadás érné. A tőrei kivételével minden fegyvert a fogadóban hagyott. Reméli, ezekre se lesz szüksége.
Magányából egy árván legelésző ló zavarja fel. Hoppá, hiszen nincs is egyedül! Ott, a parton ül valaki...
Biztosan észrevette. Most odamenjen hozzá? Lehet, ő is egyedül akar lenni... Most már úgy is mindegy. A legjobb, ha köszön.
Meglepetésére egy ismerős arcot pillant meg. Ugye de jó, hogy nem ment el mellette...?!*
- Sephio nagyúr! Nem zavarok? -*biccent a férfinek*-

*A férfi éppen csak maga elé néz ülve figyeli a patak folyását amikor valami váratlant hall. VAgyis nem is váratlan inkább szokatlan a levelek ropogása és mintha léptek............ Lassan arra fordítja a fejét nála sincs túlsok fegyver egyedül a kardja de az is a nyeregtáskára lógatva ami most ugye nincs nála de meglepetésére ismerős alakot vél felfedezni amint arra felé néz, egy apró fejhajtással és egy félmosollyal üdvözli a nőt*-Seyla*emeli fel a fejét majd elmosolyodik*-Nem igazából már fura volt ez a túlnagy csend ülj csak le*mondja a nőnek majd egy pillanatig a folyót bámulja*-Régen nem láttalak mióta is?*kérdezi közbe fehér hajába itt ott belekap a szél, fura a színe de a férfi ezzel született. VAlamiféle albínóság csak nála nem szem hanem hajra ment rá*-Hogy tellnek a napjaid az új földön?

- Köszönöm.
* Mosolyogva leül Sephrio mellé, s a patak folyását figyeli. Igaz, rég nem látta őt, de különösebben nem is kereste. Csak azóta ismerik személyesen is egymást, mióta ehhez a máguscsoporthoz tartozik, itt Evolyranban. Nem igazán beszélgettek... még.*
- Azt hiszem, a hajón láttalak utoljára idefele... de nem vagyok benne biztos.-*vonja meg a vállát*- Hogy itt milyen? Jó. Mást nem mondhatok. Még csak ismerkedem a környezettel. Van pár érdekes fazon, de... nem lehet panaszom. És te?
* Félig udvariasságból, félig őszinte kíváncsiságból kérdezi meg. Közben továbbra is a halakat nézi a vízben. (itt is rohadt sok van... népvándorlás vagy mi?) Bele-bele ejt egy egy kavicsot a vízbe, s nézi, hogy merülnek alá. Hirtelen igen eluralkodott rajta az álmosság, pedig aztán inkább az a pörgős fajta...*

*néha néha bólint persze figyeli amit a nő mond majd a végén felé nézve válaszol is*-VAlamikor így lehetett de azóta már jó idő eltellt. Amúgy ténleg van pár érdekes ember itt. Én ? Elég jól mondhatni kezdem szokni a környezetet bár hogy békében fogok meghalni valamikor a jövőbe azt kétlem*mondja kicsit felnevetve elvégre azért itt is hallott az ellenségről mégha nem is a fekete lovagok de Dagorlad is keménynek tűnik legalábbis az elbeszélésekből. Az user közben azon gondolkozik hogy lehet lesz ebből egy mese is így SEphrio a nő felé néz kicsit kérdőbb szemekkel*-Egy kissebb expediciót szervezek, nem sok emberrel olyan 5-6tal talán de mindenképpen 10 fő alatt, elég messzire és az út sem teljesen biztonságos*mondja végül ki tudja hogy felkelltette e a nő érdeklődését*

* Az "expedíció" szóra már felcsillan a szeme, s vigyorogva vágja közbe:*
- Megyek!
* Na jó, nem kellett volna talán így tolakodnia... De hát olyan régen ül a seggén egy helyben, mint a jó kislányok, akikre rászól a mamájuk...*
- Elnézést, hogy félbeszakítottalak... -*folytatja*- Tudod, hogy ilyen helyzetekben számíthattok rám. Csak legyen kísérőm, aki tudja, merre kell menni... -*kuncog*- A múltkor is eltévedtem a városban, pedig csak kenyérért ugrottam le a piacra.
* A kelleténél talán erősebben dobta bele a követ a vízbe. (a lényeg itt is a halakon van, ugyanis eltalálta az egyiket. Telibe...)*
- Pontosabban miről lenne szó, és mikor?

*Kicsit felnevet a felszólalásra csengő hangon*-Akkor úgytűnik hogy nem is kell annyira könyörögnöm senkinek se, ha találok még pár lelkes kalandort ilyen könnyen akkor talán pár napon belül indulhatunk is. *mondja és nem is véletlenül mondta a többes szám első személybe mivel ő is szándékozik menni*-Lesz. Kevesen megyünk és csendesen, igazából felderítés , lenne a cél elég messzire, az északi határvidékek után már nem lát el a szemünk gyanítjuk páran hogy talán ez rosszat sejtet, de van itt mégvalami*mondja egy kis mosollyal*-Régi tekercsek között találtunk rá egy legendás tárgyra amit úgy hívnak az élet szikrája, ezzel a tárgyal azt mondják a halott földeket ismét élettel lehet megtelíteni , de ha gonosz kézbe kerül akár pusztulást is hozhat*mondja csendesen*-Eddig e tárgy lelőhelye ismeretlen viszont sok tekercs azt mondja valahol a tűz sivatagján túl lehet...*kcisit elgondolkozik*-Szerntem megérne egy próbát

» 5. Setét erdő