1. Tolmen erdő

- Ha nem akarnék menni, elhiheted, hogy hiába könyörögnél... -*teszi hozzá nevetve*- Csak majd üzenj, hogy mikor és honnan indulunk, ott leszek.
* Figyelmesen hallgatja Sephrio elbeszélését erről az élet szikrájáról. Elvégere, jobb minél több információt összegyűjteni, nem csak úgy bele a vakvilágba, aztán uzsgyi! A tűz sivataga viszont ismerősen cseng neki. Mintha már tartotta volna a kezében... szó szerint. Persze, a térkép!*
- Namarre...*-suttogja maga elé*
- És mi ez az "élet szikrája"? Még soha nem hallottam róla. Bár, sok mindenről nem hallottam....
* Egyre izgatottabb, már nagyon várja a kirándulást, noha ahogy a nagyúr elmondta, biztos nem az lesz. Kemény. De ha ügyesen csinálják...*

-Lehet akkor egyedül vágnék neki*mondja mosolyogva majd kcisit elcsendesedik*-Mindenképpen napnyugta után indulunk és szerintem a városból már csak az időpont kétséges. De olyan két három nap és leszünk ahányan leszünk. gyalogosan fogunk menni talán viszünk egy málhás lovat, amerre megyünk úgysem állatnak való*mondja kicsit komorabb hangon, a suttogásra csak bólint komoly arccal*-Igen, így is nevezik , azt mondják nem sokan mentek rajta keresztül, kiváncsi is vagyok mi van ahomoktenger végén*mondja kicsit félmosollyal majd megrántja a vállát*-Pontosan csak ennyit tudok róla hogy hogy néz ki vagy mibe nyilvánúl meg már jobb kérdés nemtudom én sem*feleli komor hangon majd felemeli a fejét*-Minden esetre kell számítani mindenre, ezért kell vinni ételt és meleg ruhát is*mondja kicsit elmélyítve a hangját*-lehet átvágunk egykét hegyen is..........*a férfi már tevezget de konkrét nagyterv még nincs így csak ennyit mond*

- Klassz! Nem tudjuk hova megyünk, nem tudjuk, mit keresünk! Máris tetszik! -*vigyorodik el*- Legalább az indulás fix pont!
* Nagyon jó! Prímán van megszervezve. Tehát azt se tudják mi vár rájuk. Jó embert fogtak ki. A rögtönzések embere. Ha így nem megy, akkor úgy... Bár, lehet, hogy Sephrio direkte nem mond többet. Ő tudja...
eléggé elment az idő. A nap már lemenőben. Vissza kéne érni a fogadóba sötétedés előtt. Miért is? Ez az, amit soha nem mont senki. Csak a tilalmak... Nem akar mozdulni. Lusta hozzá. Épp elég hosszú gyökeret eresztet ide. Meg hát, régen találkozott Sephriohoz fogható értelmes emberrel. Nem bántásképp, de az utóbbi időben tényleg csupa gügye emberrel akadt dolga. Úgy látszik akaratlanul is vonzódik hozzájuk...
Gondolataiból megint csak egy hal rázza föl. Kiugrott a nyomorultja a vízből.*
- Mi van öreg? Fulladozol? Látod, látod, kellett neked partra vetődnöd...

-Igazából az utirány a sivatagig biztos cask gondolni kell rá hogy bármi közbe jöhet elvégre ez nem megtervezett út nem tudhatjuk mi vár minket útközbe minden esetre örülök hogy nem rettent vissza tudsz valakit aki még hozható az útra?*kérdezi elvégre ki tudja a nőnek milyen ismerősei vannak. Lassan a nap le is megy legalábbis nem kell már sok idő. Itt a fák alatt meg már sötét van a mágus csak a földhöz koppintja a botját és annak tetejéből kissebb fény száll fel afféle lámpát helyettesítő közbe a nőre néz kicsit felnevet a halnak szánt beszóláson, majd lassan előre hajol megfogja a halat majd egy dobással bedobja a vízbe*-Úgytűnik nem ismerte ki magát lehet párzás van vagy valami és rossz irányba úsznak*neveti el magát*-Amúgy merre laksz most?*kérdezi mosolyogva*

* Csak komoran bólin, s elgondolkodik rajta, hogy ki jöhet számításba. Még akkor is ezen gondolkodik, amikor Seph borzasztó dolgot követ el...*
- Neeee....!
* Szinte két kézzel kap utána, de már késő. Ne már... Ilyen nincs. Úszott. Minden. Szó szerint is, a hal. Csalódottan huppan vissza a fűbe, s átkarolja a lábát.*
- Most úszott el előtted A lehetőség. Nem hallottál még a három kívánságról...? Mi van ha pont Az a halkirály volt az?! Uhh... mindegy...
* Ráadásul arany színe volt...Mindegy, ennek lőttek. Tovább gondolkodik a neveken. Így kapásból nem sok ugrik be.*
- Visszatérve... csak mágusokat szeretnél magaddal vinni?

*A nee re hirtelen fordul meg azt hiszi hogy valami nagyon randát követett el legalábbis olyat amiért a fejét fogják szegni *-Ööhm hát nemtudom én nem hiszek az aranyhallba amúgy meg inkább narancssárga volt szerintem, amúgy nem nem hallottam*mondja egy félmosollyal vissza huppanva a földre *-Szerintem amit elérünk az lesz a mienk lehet jobban megszenvedünk vele de.......... Legalább az a nyereség biztois hidd el én már tudom*neveti kicsit el magát a kérdésre csak lágyan megrázza a fejét*-Nem, igazából még nem gondolkoztam de a legjobb lenne ha mindenhonnan jönnének bár ha csak mágus az se baj, de konkrétan nem rájuk gondoltam cask. Elvégre pár tünde íjász is csodákra lenne képes. Miért?*kérdezi akkor már meg a nőtől *

- Hát, csak hogy kiket vihetnénk még. Akikkel az utóbbi időben mondjuk találkoztam az a két Akira, az ember meg a tünde... Tényleg, felderítőnek nem ártana sárkánylovas is. Szerintem sem Alex, sem pedig a sárkánya nem utasítana vissza egy ilyen "kiruccanást". És akkor a lóra se lenne szükség.
* Az sem mellékes, hogy ha esetleg olyan helyen mennének keresztül, akkor ha szépen megkéri, akkor talán sárkányháton is utazhatna... áhh, túl sok a "ha". Már tényleg sötétedik. nem fél, dehogy. Csak éhes. És szomjas. Igaz, hogy itt a víz de... túl halas.
Feláll, s leporolja a nadrágját. Kezet nyújt Sephriónak.*
- Azt hiszem, ideje mennem. A Casve fogadóban lakom jelenleg, ott bármikor megtalálsz. Ha arra jársz feltétlenül ugorj be, a sörük egyszerűen utánozhatatlan!
* Már épp indulna, de még visszafordul.*
- Ha valami gond lenen, vagy csak nem tudok menni, hol tudlak elérni?

*Hallgatja majd lassan megrázza a fejét*-Nem hinném hogy a sárkány jó ötlet lenne, ezért is nem akarok hátasokat vinni felfedezhetőek egy sárkány mégjobban*mondja hozzá téve*-Mélyen az ellenséges vonalakon nem kockáztatok hogy kiszúrják és egy sárkány kiszúrható*mondja kicsit komorabban majd elmosolyodik*-Jólvan majd beugrok szerintem a közelben leszek*mondja mosolyogva majd a kérdésre kcisit elgondolkozik*-Evolyran fővárosában tartózkodok szerintem a fogadóba simán. Ott megfordulok álltalába napi rendszerességgel*mondja mosolyogva majd elbúcsúzik a nőtől. Nemsokára ő maga is távozik de még mélyebre az erdőbe. A lova követi*

\\Köszi a játékot Smile

\\

*Nagy sziklasor esett le szívéről, hogy Casve arca már nem lángol a zavarodottságtól. Öszintén reméli, hogy a birodalomban nem minden női lény jön zavarba egy férfi láttán, mert akkor előbb-utóbb kénytelen lesz önmagát nőnek álcázni. Viselne szép hosszú tülrruhát, arany ékszereket, és legvégül szőke parókát.
Egy pillatra elállt benne a vérkeringés. Ezentúl minden este és reggel ellenőriznie kell majd, hogy férfi, különben rémálmai lesznek. Merengéséből arra eszmél, hogy sűrű fák közé érkeztek. Szinte észre sem vette volna, hacsak nem ütközik egy fának.*
-Ó hogy az a... *Mondja lángoló arccal, nevetve, majd haját hátrasimítva tér vissza Casve mellé.*
-Elnézést, elgondolkodtam. *Mondja mosolyogva, de Casvenek nem kell azt hinnie, hogy egyáltalán nem figyelte, amit eddig mesélt.*
-Nem találkoztam még rajtad kívül senki mással. Egyébként miért kerüljem a férfit? Nagy buzogánnyal rendelkezik, amivel elgáncsol mindenkit? *Elneveti magát, nem szokása rettegni más férfiaktól. Dehát, Casve biztosan nem unalmából figyelmeztette rá, kis köcsögökkel pedig amúgy sem szórakozik sokáig.*
-Látom rendesen ismered az erdőt. *Ö maga biztosan eltévedt volna itt első járásra.*

*Mikor a fákhoz értek, ő is egy picit elgondolkozott. Észre sem vette, hogy Oliwer egy fa kellős közepébe vándorolt. Jól beverte a fejét.*
-Óh, jajj... nagyon fáj?- *Reflexből oda is nyúlt a férfi fejéhez.*
-Bocsánat, hogy nem szóltam, én is elbambultam!- *Na ciki, de most tényleg lelkiismeret furdalása volt. Majd mikor látta, hogy nincs gond, akkor tovább mentek. Casve mutatta az utat. Majd elnevette magát, azon, amit a férfi Aldoról mondott.*
-Na az igaz, hogy egy hatalmas kard van a hátán, de nem... igazából csak furcsa volt. A fogadóban találkoztunk és beszélgettünk. Majd meghívott borra. Én meg még olyat nem ittam és amiatt az ital miatt eléggé elálmosodtam. Ő meg furákat mondott nekem. Azt hiszem bókolt. Gondoltam, erre így szokás, hisz nekem is ismeretlen volt a környék. Nem tudtam, hol, milyen szokások vannak. Majd kedvesen felsegített a szobámhoz. De... előtte...-*Most elpirult, bár nem nagyon tudta, emiatt mér kell elpirulnia.* -...egyszer megsimogatott. Szóval felsegített a szobámba. Bement, de én még nem mentem be. Aztán azt mondta, hogy sok patkány van ott. Engem meg persze nem zavarnak a patkányok. Majd azt mondta nemjó az ablak. És tisztán láttam, hogy ő törte le a kilincset az ablakról. Erre ő azt mondta, hogy nem biztonságos ez a hely, inkább menjünk az ő szobájába.- *Na most jött egy kis csönd. Casve most fogta fel, valójában mi történt. Meg is állt a menetelésben és nagyon elpirult.*
-Érdekes...akkor még... fel sem fogtam... ahh... hogy mit akar.- *Most egyáltalán nem mert Oliwerre ránézni. Nagyon piros volt az arca. A földet bámulta, majd egy fát kezdett nézni. De aztán lehunyta a szemeit zavarában. Nem tudta folytatni a mondani valóját. Csak hallgatott.*

*Lényegében az ő hibája volt, hogy közelebbről is megismerkedett egy fával. Bár már megszokta, hiszen a növények előszeretettel hatolnak be az intim szférájába, ha erdőben jár. Kiszellőzik a feje egyedüllétében, és olyan gondolatok szöknek a fejébe, amikre egy átlagos napon nem igazán gondol. Meghallgatva Casve meséjét már érti, hogy vannak bizony itt köcsög lakók, akikkel nem ártana elbeszélgetni.*
-A mindenit! Nem semmi! Milyen férfi az már, akinek egy nőt leitatni kell ahhoz, hogy .... *Megcsóválja a fejét, nevetni lenne kedve. Ez egyrészt szemtelenségre, másrészt viszont arra mutat, hogy a férfinak elég kevés lehet az önbizalma.*
-Sajnos vannak ilyen emberek, akik kihasználják mások szerénységét. Remélem, azért hamar túlteszed magad rajta. *Mondja halkan, majd kedvesen megsimogatja a nő hátát, most biztosan arra van szüksége. Aztán hirtelen elkapja, arcára vörösség ül ki.*
-Már értem, ő, ne haragudj, én nem csinálnék veled ilyesmit. Becsallak egy erdőbe, aztán... *Elneveti magát, most, hogy ezt így mondja, talán a lány lát benne hátsó szándékot. Alig ismeri, és mégis megbízott benne.*

*A férfi első reagálására kínosan elmosolyodott.*
~Hát igen! Úgy tűnik, hogy vannak ilyenek. De hogy nem fogtam fel akkor?~ *Szegény vádolja magát, amikor semmiről sem tehet, hisz 7éves kora óta egyedül élt, se iskolába, se sehova nem járt, tehát mondhatnánk, annyira okos, mint egy 7 éves. Bár a múltjában 7évesként elég okosnak mondták, mert tényleg az volt.*
-Én is remélem.- *Mondja halkan, még mindig nem tekintve a mellette állóra. Aztán a férfi váratlanul megsimogatta a hátát. A lány megdöbbenve nézett a férfira. Na igen. Úgy tűnik még nem tette magát túl Aldon. Talán ezért is volt zavarban a férfi mellett. Aldo miatt. Pedig nem kell nagyon min túl lennie, hisz szépen becsapta az ajtót Aldo előtt, nem történt semmi. De Casve lelkét ez akkor is felforgatta. Egy kis bizonytalanság és félelem érzése kerülgeti a férfiak közelében. Bár igyekszik ezt magában leküzdeni. Szóval amikor a férfi megsimogatta, majd hirtelen elkapta a kezét és bocsánatot kért, meg makogott, akkor a lány rezzenéstelen arccal egy fához dőlt, majd hátával azt végigsúrolva lecsúszott a földre. Sírva fakadt. Térdét magához húzta, átölelte, majd fejét lehajtva zokogott tovább. Majd néha próbált értelmes szavakat mondani.*
-Sa...sajnálom! Én... én... bízok benned! Saj...ná....lom...- *De csak bőgött tovább. Igazából azért sírt, mert ő tényleg bízott Oliwerben, és önmagán meg elcsodálkozott, hogy furcsa volt számára a simogatás. Valóban...amikor valakinek rossz élménye van egy férfival kapcsolatban, akkor egy nő nem tud elviselni semmilyen érintést egy férfitől. De ezt Casve nem tudta magáról, csak akkor jött rá, amikor Oliwer megérintette.*
~Pedig tudom, hogy nem akart rosszat. Totál gáz! Mit bőgök itt? Hisz semmi baj nincs! Istenem! Mikor is sírtam utoljára? Öhh...amikor az őz barátom meghalt. És előtte...Mi? Előtte...soha nem sírtam...~
*Na, talán most jön ki belőle minden bánat, minden fájdalom. Az, hogy egész életét teljes magányban kellett leélnie. Az, hogy az égvilágon semmit nem tud, mi történt 7 éves kora előtt, és hogy hogy került Evolyranba. Semmit nem tudott. Senkivel nem beszélt 11 éven át. Most meg csak egy vagy két hét telt el és több mindent átélt ez alatt a két hét alatt, mint az elmúlt 11 évben összesen.*

*Számtalan nővel találkozott élete során, és igen, beizonyosodott előtte, hogy nincs egyforma nő, mint ahogy két egyforma emberi lélek sem. Testileg talán nézhet ki egy nő ugyanúgy, de lelkileg nagyon bonyolult mindegyik. Egy férfi nem tud mindegyikhez megfelelően alkalmazkodni, a kedvükre tenni, ezért keresi azt az egy nőt, akit megfelelőnek lát, és úgy próbál vele viselkedni, hogy az helyes legyen.
Nem volt még olyan helyzetben, hogy egy lelkileg sérült nőt vigasztalgasson, és igazából nem is az a szentimentalista típus. Fogalma sincs, hogy mit kellene tennie, ezért leguggol, és próbál Casvéhoz kedves és megértő hangon szólni.*
-Kérlek ne sírj., nem szeretem nézni, ha egy lány sír. Nem minden férfi olyan, és muszáj magad túltenni ezen. Tudom nem könnyű, de akkor minden férfira bizalmatlanul fogsz tekinteni. Nagyon sok sérelem fog még érni az életben, és mindegyik mély sebet fog rajtad hagyni. De ha elég erős vagy, magabiztos nő válik belőleg. *Mondja mosolyogva, ez az egyetlen értelmes dolog, amit most mondani tudott.*
-Ha szeretnéd, elmehetek.

*Sír sír, de közben hallgatja a férfi szavait, amik talán nyugtatóan akartak hatni, de nem sikerült.*
~Nem akarok többet szenvedni!~
*Na de azért nem volt annyira ostoba, tudta, hogy igaza van a férfinak. Így egy kicsit megnyugodott. De amikor a férfi azt mondta, hogy elmegy, akkor a Casve hirtelen felemelte a fejét és határozottan szólt.*
-Ne!- *Majd egy kis csönd.* -Nehogy itt hagyj!- *Ezt már halkabban, sírósabban mondta, de már nem bőgte el magát. Igyekezett lenyugodni. Kicsit kényelmesebb pozícióba helyezte magát, majd fejét is hátra döntötte a fának. Kicsit gondolkodott.*
~Nyugi! Igaza van! Erősnek kell lened! Ki tudja mit éltél át, hogy ide kerültél. És túléltél hosszú éveket egyedül! Egy ilyen kis pitiáner dolog nem zavarhat be. Mindig is optimista és vidám voltál. Nem változhatsz meg!~ *Aztán el is csodálkozott azon, hogy mért sírta el magát, hisz tényleg nincs semmi gond. Nem érte olyan nagy trauma, ami érhette volna. Szóval sikerült megnyugodnia. Majd ránézett a férfira és elmosolyodott.*
-Köszönöm! Már jobban vagyok.- *Majd jó nagy hosszú csend következett.*
-Sajnálom, hogy itt előtted csináltam a fesztivált. Igazából én még soha nem sírtam. Talán egyszer, de az sem volt nagy dolog.- *Most teljesen úgy beszélt, mintha valami nagy kő tűnt volna el a szívérül. Meg volt könnyebbülve. Sőt. Most épp hogy biztonságban érezte magát a férfi közelében. Még ő maga sem tudta, mért bízik meg így Oliwerben, de eddig még nem csinált semmi olyat, ami miatt tartózkodni kéne miatta. Egyszer csak nagyon vidáman rámosolyog Oliwerrre, bár még arca piros a könnyei miatt, de hirtelen feláll és megszólal.*
-Gyere, mutatok neked egy szép helyet. Majd elindultak újra.*

*Egy ideig még nézte, ahogy a lány sír, majd ő is megkönnyebbült, amikor az végre felocsúdott. Lassan rájön, hogy semmi értelme sincs sírni, ő pedig nem érzi magát zavarban, hogy egy nő előtte sír, és nem tudja mivel megvigasztalni. De ha azok a könnyek ki akartak már rég jönni, akkor jól tette, hogy sírt.*
-Nem mindig kell elnyomni a fájdalmat. Sok érzelmi megnyilvánulás van, ami nélkül az ember szétszakadna. Példaul a sírás. Olyan, mintha piszkos lennél, és megfürödnél. Így a sírással is megszabadulsz egy kicsit a problémáktól. *Ha így folytatja előbb való lenne pszichiáternek, mint harcosnak. Dehát jing és jang.*
-Örülök, hogy végre sikerült megnyugodnod. *Elmosolyodik, mikor Casve arcára ismét kiül a vidámság. Szép gyorsan magához tért a bánatból, így végre nyugodtan folytathatják eddigi újtukat. Nem látott még nőt ennyire kiborulni, mint most.*
-Ugyan semmi baj. Eztmiatt ne emészd magad. Én nem árulom el senkinek, és mindenki sír előbb-utóbb valamin. *Segít a lánynak felállni ismét, majd elindul utánna.*
-Na de mesélj nekem valami vidám dologról. Nem szeretek nőt szomorúnak látni. *Mondja őszintén, és továbbra sem marad le Casvétól.*

*Szóval tovább indultak.*
~Miről is mesélhetnék neked?~
*Hát eszébe jutott a Hiswával és Mitryassal eltöltött napja. Így úgy döntött, ezt meséli el. Bár félt attól, hogy talán Oliwert ez nem izgatja.*
-Egyszer Hiswa és Mitryas elvittek engem lovagolni egy nagyon szép helyre. Kiderült, ott kérte meg a kezét Mitryas Hiswának. Egy illúzióval be is mutatták ezt nekem. Nagy megtiszteltetés volt számomra. Majd elkezdünk játszani. Én felémásztam egy hatalmas fával és úgy szaladgáltam és ugrándoztam odafent, mint egy mókus.- *És most nevetett egyet.*
-Nagyon jól éreztem magam. Vidám nap volt. Aztán ők is feljöttek és ők is vidáman jól elvoltak odafent. Én libikókáztam egy nagy hajlékony ágon. Utána meg mindenki bemutatott egy akrobatikus leérkezést a fáról a földre. Hiswáé volt a legszebb.- *Persze azt nem árulja el, hogy ő sokkal szuperebbet is tudott volna Hiswáénál, de most sem, és akkor sem akart keménykedni a képességével. És Casve aztán Hiswa képességével is tisztában volt.*
-Utána hazatértünk és bemutattak a gyerekeiknek. Egy jóóóóóót játszottam velük, azután meg vacsoráztunk. Az este ott aludtam, de másnap már hazajöttem az erdőbe.-
*Olyan vidáman mesélte el ezt az élményét, mintha 10 perccel előbb nem is sírt volna. Na de mire elmondta, addigra meg is érkeztek egy szép helyre. Sűrűn álltak a fák, de mégis volt egy ösvény. Az ösvény két oldalán álló fák ágai úgy keresztezték egymást, mintha plafonja lenne az útnak. Tehát ha felnéztek, egymást átkaroló ágakat láttak. Az egyenes ösvény végén pedig egy kis tó volt, amiben tavirózsák és halak úszkáltak. A fák ágai jó árnyékot adtak, így egyáltalán nem volt meleg, hanem kellemes hűvös volt a tó közelében. Casve odarohant a tóhoz, leült a szélére, majd belelógatta a lábát.*
-Ugye milyen szép?- Kérdezte áhítattal. Remélte egy utazónak jobban tetszik egy ilyen hely, mint egy városinak.*

*Figyelmesen hallgatja Casvét, és mosolyog közben. Azt a tanácsot adná most neki, hogy ha szomorú, vagy valaki megbántja, mindig gondolhatna a szép élményeire, és hogy vannak, akik szeretik. Mégha nem is sokan, de talán az a két ember tud szeretni olyannyira egyet, mint egy egész világ. Elmosolyodik magán, néha saját tanácsait is megfogadhatná, és akkor nem került volna élete sorány annyiszor kutyaszorítóba.*
-Látod, vannak, akik jóbarátjuknak tekintenek, és szeretnek veled lenni. *Rámosolygott Casvéra, mintha már évek óta ismérnék egymást, s így ismerősei közt tudhat már egy életvidám lányt is.*
-Nos, mint mondtam, te vagy az első ember akivel találkoztam itt. Ezért örülök, hogy te mutattad meg nekem ezt a helyet. *Felpillant az ösvényre, és valóban, mintha nem is a földön járna. Az ilyen helyekre mindig csak akkor bukkan rá az ember, amikor nem keresi.*
-Azthiszem, ideköltözöm. *Neveti el magát jóizűen, és helyet foglal a tó mentén.*
-Tehát vannak itt rendes emberek is. Biztosan összefutok velük, ha körbenézek itt. Aztán meg keresnem kéne valami rendes lakhelyet, mert igen, szeretek a szabad ég alatt aludni, de tudod, mikor ott vagyok, egyedül a semmiben, néha elveszettnek érzem magam. Jó lenne akkor ott arra gondolni, hogy van otthonom, és vagyok valaki. *Felpillant Casvéra, majd maga mellé bök, hogy az foglaljon helyet.*
-Nincs már egy kicsit késő?

*Miközben a vizet nézte, Oliwer mellé huppant. Figyelte szavait, de az utolsó mondatok már nem voltak olyan kedvesek Casve számára.*
~Talán amiatt vagyok annyira magányos, mert mindig a szabadban élek?~
-Talán igazad van. De nekem ez az otthonom. A szobák nekem túl kicsik. Én nagyobb teret szoktam meg. A fogadóban a szobák elég kicsik, de Hiswáék vendég szobája jó nagy. De itt bárhol aludhatok. Csak kiszemelek egy fát, ráfekszek egy ágára és már aludhatok is.- *Mosolyogva mondta a férfinak, majd a tóra nézett elkomolyodott, de fel is vidámult, amikor egy hal nekiment a lábának.*
-Igen késő van. De te hol fogsz aludni? Fogadóban? Mert végül is én itthon vagyok. Néz...-*és már mutat is egy hatalmas fára.* -Én arra felmászok és alszok is. Tehát nekem nem kell nagyon elvonulnom aludni. Köszönöm, hogy hazahoztál!-
*Mosolygott még mindig a férfire, de utána újra a tó vizét kezdte bámulni. *

Vendég

*Hagyja magát felpakolni Sheolra, bár kissé zavarban van, hisz olyan, mintha gyermekként vagy nőként kezelnék. Úgy dönt, megfogadja a férfi tanácsát és szemeit szorosan lehunyva simul hozzá a sárkányhoz.*
-Te jó ég! *Suttogja magának, ahogy érzi a levegőt. Érzi, amint az játszik hófehér tincseivel, s arcát simogatja. Kezeivel szorosan kapaszkodik; szinte retteg attól, hogy netalántán lezuhan a mélybe. Nem valami szép halál.
Lassacskán megérkeznek. Erre a szél lecsendesedéséből következtet, s szorosan összezárt szemeit óvatosan nyitogatja. Jól sejti, pár pillanaton belül egy kis réten landolnak. A lehető legsebesebben csusszan le a sárkányról, s tisztes távolságba kerül tőle.
Ártatlan, kissé riadt szemekkel figyeli a hatalmas fekete lényt, s a férfit a hátán, akit mintha csak odateremtettek volna.*
-Bocsi. *Mosolyt erőltet arcára, ahogy Oliver mellé ér. Holnap inkább gyalog fogja megtenni az utat.*
-Amúgy merre is van az a faház? *Kérdezi, ahogy körülnézve semmi ilyesmit nem vél felfedezni.*

*Magában kacag azon, ahogyan Noah viselkedik, de természetesen nem teremtett a világ minden embert arra, hogy élete nagy részét a sárkányon ülve tegye meg. Oliver már megszokta a magasságot, a hideg levegőt, a gyorsaságot és az adrenalis felszabadulását. Imád zuhanni, és imádja, érezni, hogy amikor már majdnem a földbe csapódik, vízszintesbe kerül ismét. Mosolyogva száll le a sárkányról, megsimogatja, megpaskolja, és útjára engedi.*
-Ö helyettesíti a repülő seprűt. Csak mozog, és lélegzik. *Szól nevetve, aztán Noah mellé állva, annak vállára helyezi nagy tenyerét.*
-Nyugi már, élvezted. *Megveregeti a férfi vállát, megfordul, s a patak menti fára kezd mászni, ugyanis ha Noah jobban szétnézett volna, meglátta volna a nagy falépcsőt. A fa közepén elhelyezkedő házt pedig nem lehet kinevetni. Egyszerűen csodálatos látvány, mintha az a ház a fával együtt nőtt volna oda. Oldalán széles terasz díszeleg, rajta egy függőágy, mellette asztal, ideális az esti csillagleséshez. Oliver tudja, hogy aki egyszer beteszi a lábát ebbe a házba, az elmenni sosem akar.*
-Ez lenne az én tákolmányom. *Végigméregeti, mintha sosem látta volna még.*
-Gondolom vacsoráznál valamit. Elárulom, hogy bár patak mentél élek, utálom a halat.

*Riel sétálgat az erdőben.Nagyon magányos mostanában.Bár amilyen szeleburdi, hamar feltalálja magát.Dúdolgatva megy, amikor meglát egy szép nagy fát és leül a tövébe.*
~ Milyen kellemes itt.Hiába , ha vonz az erdő akkor itt a helyem.*mosolyodik el magában és dúdolgat tovább.Aztán gondol egyet és elfekszik a fűben.Kinyújtóztatja a végtagjait ás bámulja az eget.*

*A férfi nem régen érkezett meg a fehér torony várába és lassan kezdi is megismerni az erdőt meg a környező településeket bár hogy a birodalmat bejárta az kissé túlzás de ez is jó.Lassan megy be gyalogosan az erdőbe egy íjj és egy kard van csak nála viszont ruházata teljesen természetes. Szőtt felső és alsó lábbelijén látszik már hogy sok utat megjárt, A dúdolás után megy s amikor meglátja az ismeretlent lassan mosolyogva oda is megy hozzá látja hogy tünde*-Üdvözlet*mondja mosolyogva miközbe fejét kissé meghajtja*-Az erdő mindig tünde dúdolástól hangos vagy csak véletlen vetődtél erre?*kérdezi mosolyogva persze udvariasan*

*Riel a hang hallatára összerezzen és felűl.Aztán ránéz a férfira és pár percig elidőzik az arcán.Életében nem látott még ilyen szép arcot.Aztán gondolatai azt súgják, hogy ez már arcátlanság, amit művel, hiszen nem illik egy férfit megbámulni.*
- Szép napot!*köszön végül és elmoslyodik.*
- Nem.Nem igazán dúdolgatnak itt a tündék, csak én vagyok ilyen ....*itt elgondolkodik,végül befejezi a mondatot.*-...Nos, furcsa.*majd kacag egyet.*
- Tudod én szeretek itt lenni.Sokat vagyok az erdőben.De téged még nem láttalak eddig sajnos.*aztán már késő.
~ Jaj, Riel.Térj észhez.Nem szabad ennyire látszatnod az érzéseidet.*majd megrázza a fejét.*
- Most jöttél talán? *érdeklődik.*
- Ülj le mellém.*mutatja maga mellett a helyet.*
- Hacsak nem félsz, hogy koszos lesz a ruhád.*mosolya még szélesebb lesz.*

*Az igazat megvallva nem csak a tünde nézi. A férfi is végig nézi a nőt majd kicsit elkapja a fejét és elmosolyodik reméli azért nem volt annyira feltünő*
-hát nem furcsa inkább szép, engem ide vonzott a hang kiváncsi voltam ki a forrása*mondja mosolyogva közbe leül a tünde mellé,ha már hellyel kínálták, bár a "sajnosnál " kicsit meglepődik magába de nem mutatja ki minden esetre a tündék közül bájos egy teremtéssel hozta össze a sors nem azokkal a büszke pökhendi fajtákkal*-Az déli végváron voltm innen egy két hétnyi járóföldre egy időre vissza térten a fehér torony várához pár napja. Úgy hallottam változások történtek*mondja mosolyogva majd bemutatkozik*-A nevem Dorian Ghall. Örvendek a szerencsének. Nem hittem volna hogy egy tündével hoz össze a sors. (Ő így hívja az elfeket)*-Oh attol nem félek én széphölgy ahol eddig voltunk ez tisztaság ahhoz képest. Láttál már kopár pusztaságot? Az állomáshelyünk olyanon volt ott sokkal rosszabbak a körülmények mint itt*mosolyodik el*

*A bókon kicsit elpirul, de a férfi szavai elvarázsolják.*
- Miféle változásra gondolsz?*néz bele a férfi elbűvölő szemeibe.*
- Mindenesetre örülök, hogy vissza térél.*most már meg is feledkezik az illendőségről.Minek az, ha jól érzi magát ennek a férfinak a társa ságában.
- Milyen feledékeny vagyok.*vigyorog újfent.*
- Nem is mutatkoztam még be.A nevem Riel.És a tied?*nyújtja kezét a férfi felé.*
- Mondd csak.Van családos? Feleség? Gyerek?*érdeklődik tovább és próbál nem elpirulni.*

-Hát úgy tudom Antonius fejedelem eltűnt legalábbis kevesen látták márpedig ő áll az emberek élén, és még elég sok minden. Kell itthonra is a katona*mondja mosolyogva, a nő szavain még mindig mosolyog miközbe végig néz rajta szemeivel*
-Én is. Ez a hely békésebb és szebb is mint messze délen, nem jó ha oda vinne utad, *mondja mosolyogva ő is feledékeny néha. Lassan megcsókolja a nő kezét ahogy illik majd válaszol, bár bemutatkozott már lehet hallkan tette*-Dorian Ghall*mondja mosolyogva*-Amúgy örvendek *a kérdésre csak lassan megcsóválja a fejét*
-Eddig nem volt időm családdal foglalkozni talán majd mostanába, magányos lovag vagyok*mosolyodik el*

-Én jól is érzem itt magam.*bólogat, aztán kicsit közelebb húzódik Dorianhoz, bár ezt nem is veszi észre.Aztán meghallja a "magányos lovag" szavakat és egy nagy kő esik le a szívéről.*
~ De jó, hogy magányos.Mit meg nem adnék, ha az enyém lehetne.*tűnődik el, de hamar magához tér.*
- Vannak itt fegyvereid? Valami tőr vagy ilyesmi.Tudod szeretem az éles tárgyakat és szívesen megnézném neked milyen van.*Persze csak ha megengeded.*megint közelebb húzódik.*
- Szereted az epret?*vált témát.Ezért is mondta magára, hogy furcsa egy tünde.Vele aztán mindenről lehet beszélni és néha eszméletlen dolgok jutnak az eszébe.*

-HÁt úgy tudom hogy a tündék szeretik is az erdőket, mondhatni az otthonuknak tekintik*mosolyodik el*
-Csak az íjamat és a kardomat hoztam nem számítottam rá hogy használni kéne bármelyiket csupán jobban érzem magam ha velem vannak*mosolyodik el majd az övével lecsatolja a kardhüvejt és kihúzva oda adja a nőnek*-7 évet szolgált velem le*mosolyodik el bár nem annyira beszél a fegyvereiről ő csak használja*-Hmm szereted a fegyvereket?*kérdezi az epres kérdésre pedig válaszol*-Szeretem*mosolyodik el majd körbe néz *-Hmm nemtudod van e itt valami tó vagy folyó esetleg?*kérdezi mosolyogva*

*Amint meglátja a a kardot végig húzza két újját a pengén.*
- Igazán szép.nagyon szeretem a fegyvereket.nekem is van egy tőröm.*Majd felhúzza szoknyáját és a belsejéből előrántja az ezüst markolatú, köves tőrét,.*
- Család örökség.csak a nővérem ijászkodik, így ez rám maradt.*mutatja büszkén a férfinak.*
- Tó? Azt hiszem tudok egyet.*Majd felpanttan és elkezd futni.*
- Kapj el ha bírsz.*nevetve fut tovább.Aztán kiérnek a tóhoz de Riel elbújik.Aztán megy is tovább egy picit és szed egy pár szem epret, aztán kilép a rejtekhelyéről.*
- Ezt neked szedtem.*lép oda a férfihoz.*

*LAssan a tőr felé néz amikor a nő felhúzza a szoknyáját*-Nem mondom szép*mondja mosolyogva bár ki tudja hogy csak a tőrre értette e. Közbe nagyokat bólint*-A családom 4 ősre vissza menőleg katonáskodásból éllt. Valaki úgy is hallt meg*mondja mosolyogva ő büszke is erre a névre, majd a lány már fel is pattan és a férfi csak össze szedve a cuccait utána iramodik szó ami szó Rielnek azért van előnye így amikor elbújik a férfi észre se veszi csak amikor kijön a rejtekhelyéről. LAssan oda is lépked hozzá*-Azt hiszem te nyertél*mondja mosolyogva majd az eprekre néz*-oh köszönöm. Amúgy mindenki ilyen kedves errefelé vagy csupán kiérdemeltem valamivel a kedvességed?*kérdezi*

» 5. Setét erdő