1. Tolmen erdő

*Hiswa mondataira nagyon is számított. Igaz, hogy nem emlékszik, de az a férfi volt az egyetlen, ami, akkor világosságot hozott a szürke kis életébe. Ha ő nem lett volna, talán nem hallgat rá és nem merészkedik messzebb és akkor most nem ismeri meg Hiswát. És nem érdekli a származás. Soha nem volt az, aki ezek miatt ítélkezett.
- Mivel te ismersz, nyilván tudod, milyen volt az életem. Ezen már gondolkoztam, hogy melyik lenne a jobb. Jelenleg most így jó, ahogy van.
*Szögezi le mosolyogva, de a lépteket szintén hallja. Csak nem valami rabló. De talán meg tudják védeni egymást. És magukat is. Amikor a férfi kilépett a fák sötétjéből Glorien nem mutatott semmilyen érzést. Hiszen nem ismerte. De látszólag a férfi igen. Sőt mi több, nagyon is. Közelebb jött és megfogta a nő kezét és a szemeibe nézett. Utána hallgatta csak Hiswa és a Aldo szóváltásait.
~ Azok a szemek!
*Gondolkozott és ekkor beugrott neki ismét az álma. Nem érdekelte, hogy ketten beszélgetnek, ő a férfi elé állt. Finoman megfogta az arcát és maga elé fordította azt. Jó mélyen a hideg, kék szemekbe nézet. Viszonylag hosszan. Mint egy film, úgy jöttek elő az emlékek. Csak a jelentől a múlt felé. És többször is egymás után. Gyorsan elengedte Aldo arcát, és távolabb lépett. Nagyon vigyázott, hogy arcán megmaradjon a közöny. Felnézett mind a kettőre és Hiswára még mindig nem emlékezett és a régi életében sem szerepelt. Kicsit különös ez a nő, de nem zavarja, eddig normális volt vele. Majd egyszer rákérdez azért erre a dologra. Aztán megint a férfira néz. Hiswa szavai zengnek a füleiben.
„ Hagyd őt! Hagyd, hogy a sötét emléked nélkül boldog életet élhessen... Már elveszítetted egyszer, hát hagyd, hogy örökre megszabaduljon attól a sötétségtől ami általad telepedett rá Álomfalván!”
~ Hogy mondhat ilyet!
* Hiszen Aldo az egyetlen, aki annak idején bearanyozta az életét. Ő érte még képes lenne elmenni a világ végére is. De ezek szerint Aldo nem volt képes. A harag egyre jobban kezdte átjárni szívét és leginkább lekeverne neki még egy pofont azért, amiért azt hitte halott. Hát nem érezte, hogy él? Talán nem is szerette, annyira. Mert ha szerette volna, akkor meg kellett volna éreznie, hogy él. Erre nincs mentsége. Sóhajtott egyet és most rajta volt a sor, hogy beszéljen.*
- Leestem egy szikláról és egy boszorkány talált meg. Kicsit összetörtem magam és amnéziás lettem. Neki köszönhetem az életemet. Egy másik erdőben élt, és ott ápolt.
*Csak ennyit tudott mondani és megpróbálta kerülni Aldo tekintetét. Az biztos, hogy nem fogják megtudni, hogy megvilágosodott. Ezt még titokban tartja. Hiswa mellé lép.*
- Amint látom Aldo, mert hallom így hívnak, nem örvendsz a népszerűségnek.
~ Akkor olyan, mint a kapcsolatunk előtt volt. Egy sunyi, kiszámíthatatlan alak.*
- Lehet tudni az okát, hogy miért vagy itt?
*Kérdezte kíváncsian. Tényleg érdekelte. És ha tudná, hogy más is érdekli. Nagyon nehéz megállni, hogy a karjaiba ne vesse magát, de nem. Így legalább megtudja, hogy hova süllyedt le a férfi. És különben is , neki vőlegénye van. Ehhez kell tartani magát. ALdo soha nem kérte meg a kezét, pedig lett volna lehetősége.

*Egyre haragosabb szemekkel kezdett tekintett Hiswára, amint az fülébe sugdosta szavait. Nyelt egy nagyot, majd mély levegőt vett, szemeit le nem vette a fejvadász szemeiről, legszívesebben nyakon ragadta volna és addig ütötte volna fejét a közeli fához, amíg szét nem töri koponyáját. De hirtelen közéjük állt Glorien. És megfogta az arcát. Most ők ketten meredtek egymás szemeibe, de ez sokkal másabb volt, mint a fejvadásszal való szemezés. Az a sok érzelem ami mind kitörni kívánkozott belőle, a sok érzelemteljes szó, mind a nyelve hegyén, de sajnos Gloriennél már nem látta ugyanezt. A végén mintha egy kicsit felcsillant volna a szeme, de aztán vége szakadt az egymásra merengésnek, s látszólag minden maradt úgy, ahogy egy perccel ezelőtt is volt. Glorien számára ő már csak egy ismeretlen marad. Nem emlékszik a közös múltjukra, az együtt töltött boldog napokra, sem szerelmük gyümölcsére, Galworra.
Újabb mély sóhajtás. Áttekintett Hiswára, s lenéző mosollyal jelezvén, hogy semmit sem értek szavai, máris neki akart kezdeni, hogy felfedje Glorien előtt az igazságot, a múltat, viszont ekkor feltűnt egy apró kis tárgy Glorien kezén.
„Megkérték a kezemet és igent mondtam”
~Nem! Nem!~
*Kezdett látszani rajta, hogy egyre feszültebbé válik. Hol a gyűrűre, hol Glorienre, hol meg Hiswára tévedt tekintete. Érezte, hogy egy jókora gombóc akadt meg a torkán.*
-Hogy miért vagyok itt? Hát, tudod, csak egyszerűen erre sétáltam és véletlenül felfigyeltem rátok…
*Vágta ki magát, de olyan ízetlennek tűnt a hazugság, mint még soha. Miért is rejtegeti valós szándékát, hiszen már úgyis olyan mindegy minden.*
-Tudod, valójában, Glorien, követtelek titeket. Pontosabban őt!
*Nézett a fejvadászra.*
-Követtem egészen a myrték földjétől.
*Mire Glorien rákérdezhetett volna, hogy miért, már el is hangzott a hűvös válasz.*
-Jöttem, hogy megöljem!

*Csábító lehetőség volt ez az elfnek arra, hogy egy szempillantás alatt előkapja nyilát és megszabaduljon a bosszantó mágustól. Pedig egykor még az életét is kockáztatta érte, csak épp már azt nem érti, hogy akkoriban mitől lehetett olyan vak, hogy nem látta a férfi sötét lelkét. Vagy csak akkoriban kezdett megtelepedni szívén a sötétség halvány árnya és ezért nem vette észre? Ezt úgysem fogja itt és most kideríteni. Mint ahogy nekitámadni sem fog. Ha támad, akkor harc lesz belőle és rajtuk kívül más illetve mások is sérülhetnek.
Ujjai elengedték a markolatot. Tekintete még most sem árulkodott semmiféle érzelemről. Olyan volt, mintha egy fagyos jégheggyel nézne szembe a férfi. A szellő közben feltámadt. Langyos fuvallat kezdte el ruháját és fehér köpenyének szegélyeit hullámzásra kényszeríteni. Olykor még hasának domborodó ívét is ki lehetett venni egy-egy erősebb széllökésnél.
Hiswa az égre emelte tekintetét. Az eső illatát már jó ideje orrába hozta a szél még a térkapuból kilépvén de, a felhők csak most kezdték homályba borítani az eget.
Aztán Aldora nézett.*
- Mindennek megvan a maga helye és ideje. Ez a nap nem lesz sem az én, sem a te halálod napja mágus. Még nem jött el az a nap...
*Előtte egyébként is még tartozik egy ígérettel önmagának és egy kimondatlannal Mitryasnak.*
- A mester kastélyában láthattad, nem futamodok meg egykönnyen. *aztán elengedve a hajtószárt a mágushoz lépett* - A megölésem meg közel sem volna olyan egyszerű, mint azt te hiszed. Ha emlékeznél rám, akkor talán volna annyi eszed, hogy meg se próbáld...
*Majd Glorienhez fordult, s hozzá intézte szavait.*
- Ideje volna menedéket keresnünk mielőtt nyakunkba kapjuk a vihart. *aztán a férfira pillantott kissé sandán* - A vihar után sem késő még az a viaskodás, ha annyira vágyod a halált Aldo.

*Aldo szavai szinte simogatták a szívét, de akkor sem engedhette, hogy most meglágyuljon. Főleg azután, hogy elhangzott az utolsó mondata.*
~ Olyan, mint régen volt.
*Kicsit elszomorodott belül. De a harag, ami eddig is benne lakozott, most egyre csak nőtt. Még, hogy megölni jött. Tisztában van e egyáltalán azzal a férfi, hogy Hiswa sem gyenge, egyáltalán nem. És ő, akkor kinek a párját fogja? Hiswát nem bántja. És Aldo? Képtelen lenne rá. Inkább csókkal halmozná el, mint pofonokkal. De majd egyszer. Talán. Nem ez lehetetlen. Vagy még is? Megrázta a fejét.*
- Előbb ölj meg engem, mint sem egy terhes nőt. Vagy szeretnél netán gyermek gyilkos is lenni?
Kérdezte, és tudta, nagyon jól, hogy ezzel feladta a leckét.
~ Vajon hol van Galwor? Édes kicsikém.
*De most nincs helye ennek sem. A gyerek jól. Érzi és tudja. Aldo szerette és biztos abban, hogy jó helyre vitte.*
- Vihar? Valóban. Menjünk beljebb. A fák sűrű koronája meg véd. És valóban ráértek utána viaskodni. Gyere.
*Megfogta Hiswa karját és befelé vezette. Az út közben egyszer még oldalra sandított a férfira. Még mindig olyan jó kiállású. Olyan szép vonalú arca van. És a haja, amivel oly sokszor játszadozott ujjaival. *
~ Nem szabad elgyengülnöm. Nem, nem és nem!
*Amikor beértek egy sűrűbb részhez, Glorien így szólt.*
- Itt jó lesz. Ha nem haragszotok, én egy kicsit beljebb megyek, Megnézem, hogy ott mi a helyzet, lehet, hogy ott még jobban biztonságban vagyunk.
*Mutatott jobbra a sötétbe. És már ment is. Persze ez kifogás volt. Csak szeretett volna egy pár percig egyedül lenni. Gondolkodott, hogy most mi tévő legyen. De továbbra is az eszére hallgatott, miszerint nem tanácsos elszólnia magát. Egy könnycseppet morzsolt szét ujjaival és gyorsan visszatért.*
- Nem jobb ott sem. Itt kell maradnunk.

-Á, szóval így! Most nem akarsz harcolni. Érdekes ha igaz, amit Glorien mond, akkor hogy lehet az, hogy Carmellyében úgy nekem ugrottál, miközben végig tudtad, hogy egy életet hordozol a szíved alatt. Jobban hajtott a bosszúvágyad? Vagy mi történt akkor veled? Bekattantál?!
*Kiáltott utánuk, mialatt egyre távolodtak tőle. Ő nem ment velük, sem utánuk. Csak állt egy helyben és hangjától meg-megremegett az erdő. Úgy érzi, már megint az istenek játékszere lett.*
-Emlékszem! Tudom, ki voltál és ki vagy. És még engem nevezel romlottnak? Te fejvadászból lett mester-né! Mindig is a halálomat akartad, hát gyere, itt vagyok!
*Közben eleredt az eső, a szél is egyre jobban felkerekedett, csak úgy csapta arcába a vizes cseppeket a fákról.*
~Igaza van, hagynom kell Glorient, hogy legalább ő boldog lehessen. Mellettem úgysem lehet az. Legjobb lenne olyan távolra kerülnöm tőle, hogy soha ne is láthassam. Le kell zárjam a múltat. Ő már számomra a múlt! Muszáj az legyen, el kell, hogy feledjem!~
*Utolsó mondatainál kezeit ökölbe szorította. Megfordult, és tett egy lépést arra, amerről érkezett.*

Villámcsapásként hasítottak bele Aldo szavai.
-Emlékszem! Tudom, ki voltál és ki vagy. És még engem nevezel romlottnak? Te fejvadászból lett mester-né! Mindig is a halálomat akartad, hát gyere, itt vagyok!
Aztán az eső eleredt. Mintha dézsából öntenék. Hiswa megtorpanva, mozdulatlanul állt csak ott a fák között, s pár pillanatba bele is telt mire megfordult és a mágusra tekintett.
Nem akarta elhinni... Hát mégis létezik valaki, aki emlékszik rá? De mégis miféle csúf játék az istenektől, hogy éppen ez a megátalkodott mágus emlékszik rá?
- Miért nem mondtad el? *a meginduló Aldo megállni látszott szavai hatására, de továbbra is háttal állt neki* - Ha emlékszel mindenre már, akkor arra is emlékszel, hogy mennyi kárt okoztál egy olyan myrtének, aki mindenél fontosabb volt nekem!
Dörgés rázta fel az esőáztatta erdőt, s villám hasított végig az égen. Hiswa elméjében végig száguldott múltja. Férje, gyermekei de még ez a beképzelt alak is akit egykor legjobb barátjának tartott.
- Bekattanni? Okom volna rá! Mindent elvesztettem ami számít. Mindent! *az eső jótékony takarásában csorogtak le arcán könnyei* - Nem maradt semmim, se Mitryas, se az ikreink... semmi nem maradt... csak egy rettenetes űr és benne egy apró remény... ami még meg sem született... és amiről tudom, hogy nem is fog megszületni! Hát mégis mit képzelsz?! Amim maradt és mégsem részem... mégis ott voltál és ahol te vagy, ott mindig rossz történik!
Az eső erősebben zuhogott mint eddig, az elf fejvadász megindult a mágus felé, aki eddig némán hallgatta őt.
Alig egy lépésnyire állt meg mögötte, s onnan szólította meg újra.
- Ami velünk történt azt csak és kizárólag magadnak köszönheted. *ha Aldo megfordult közben akkor láthatja, amint Hiswa tehetetlen megadással tárja szét kissé karjait* - Amint látod nem vesztettél semmit akkor, amikor nem öltél meg az ikrekkel együtt... Az istenek gondoskodtak arról, hogy megkaphasd az örömöt, az elégtételt, amiért annyiszor mondtam neked ellent. Persze nem miattad történt.... Csak miattam... A saját szívem megnyugvásáért, hogy amit elveszítettem legalább az életét óvjam meg. Mert mindennel fizettem Mitryas életéért...
Elgondolkodva nézett a férfira.
- Mind megfizettünk már a bűneinkért? Én megfizettem... Te mit fizettél önmagadért?

Glorien csak állt a háttérben. Hallgatta a megtört nő szavait. Először nem értette, hogy mi folyik itt, de, amint egyre többet mondott kezdett világos lenni.
~ Nahát. Hasonló, mint az én helyzetem volt. Pont a fordítottja. Ő mindenre emlékszik, viszont rá senki.
* Glorien annyira elszomorodott ezek hallatán, szinte átérezte. Mikor arról volt, szó, hogy Aldo mennyit ártott ennek a nőnek, már a keserűség vette hatalmába. Pláne, amikor Mitryas is szóba került, hogy Hiswa miatta vállalta ezt fel. Oda lépett a nő mellé és megfogta az egyik kezét. Csodálta a nőt. Olyan erősnek tűnt. Ezért is kapaszkodott belé. Egy kis erőt gyűjteni, mert, amit most fog mondani abban nem lesz köszönet.
- Ő semmiért nem fizetett. Ez a legnagyobb baja.
*Mondta Glorien megvetően.*
- Hiszen arra sem volt képes, hogy megkeresse az állítólagos szerelmét. A gyermeke anyját. Ebből látszik, hogy soha nem szeretett senkit igazán. Mert ha szeretsz valakit, azért mindent feladsz. Ahogy Hiswa is tette. Én tehetetlen voltam, semmire nem emlékeztem, egészen a mai napig.
*Vett egy mély levegőt.*
- De ha meg is akartam volna, halni, azt azért tudhattad volna Alado, azt hittem annyira azért ismersz, hogy ha ott állok a halál küszöbén, akkor ha kell kúszva eljutok hozzád, hogy elköszönhessek tőled, mielőtt távozok az élők közül. Mert én annyira szeretlek, hogy bizony megtettem volna ezt érted.
*Most olyan dolgot árult el, amit eddig talán nem is reméltek volna az itt jelen lévők.*
- De ezek szerint te nem éreztél és most sem érzel így. Ki tudja mit csináltál Galworral. Még azt is el tudom képzelni, hogy megölted, hogy neked jobb legyen.
*Ezt már nyomatékosan mondta és kissé sírva. De ennél jobban nem engedte magát könnyezni. Hiába szereti ezt a férfit, hiába dobná el az életét érte akár most is, amit Hiswa fejéhez vágott az megbocsájthatatlan.*

*Szótlanul hallgatta végig Hiswa kifakadását. Egész végig a szemébe meredt, amíg az elf csak mondott, mondott, önmagát természetesen beállította az áldozat szerepébe, ki oly sok mindent veszített, pedig csak csupa jót tett életében....s a rossz szerepe persze maradt ő rá. Hiszen ahol ő ott van, "ott mindig rossz történik". Talán most sem kéne csalódást okozni. Aztán meg Glorien is félre nem érthető gesztusokkal kijelentette, hogy kinek a pártján áll. Hát jó legyen.
Hiswa kérdésére hirtelen válaszolni sem tudott, de Glorien megtette ezt az ő nevében, igaz, kissé fogalmazhatott volna másképpen is. De ezek csak szavak. Szavak, melyek nem bánthatnak, csak nem kell odafigyelni rájuk. De amint ott állt és Glorien is elkezdte kifejteni tényállását, a felé röppenő szavak lassan rázúduló éles kövekké nehezültek és egyre mélyebbre sebeket kezdtek ütni, felhasítani benne. Az indulat, a megvetés, és az elhangzottak mind attól a személytől, mind ő tőle, akit szeret. Hogyan fajulhattak el eddig a dolgok? Hogyan hiheti azt Glorien, hogy nem ment utána, nem kereste hónapokig, nem próbálta maga visszaszerezni a fiukat. Vissza lehet fordítani az egészet egyáltalán? Jóvá lehetne tenni azt, amit el sem követett? Hát ennyire elátkozott az ő szerelmük?
Megoldást kell találjon kettőjük kapcsolatára. Szeretni bízni abban, hogy kisülhet ebből még valami jó is, de ez a sok szenvedés, amit átéltek, s ami még várhat rájuk, kinek tesz jót? Ő már rég nem hisze abban, hogy valaha boldog élete lehet, de legalább Gloriennek hadd adassék meg, még most olyan szavak is jönnek a szájából, amelyeket soha nem hitt volna, hogy hallani fog. Szerette ez a nő egyáltalán?! Már nem érdekes, ezek után csak egyet tehet, örökre el kell taszítania magától, s az idő az többi megoldja.*
-Valóban azt hiszed, hogy képes lennék megölni Galwort, a fiunkat? Hát ennyire nem ismersz? Azt gondolod, hogy nem mentem utánad, nem kerestelek, miután eltűntél?
*Mélyen kedvese szemeibe nézett, de azok továbbra is ugyanolyan hitetlenül tekintettek vissza rá.*
-Bolond voltam, amikor feladtam a Neloradi életemet, csak hogy utánatok eredjek, abban a hitben, hogy majd egyszer úgy élhetünk, mint egy normális család! Menj csak vissza a vőlegényedhez és csinálj vele amit akarsz, engem már nem érdekel! Elfeledlek! Ahogy téged is, Hiswa!
*Tekintett rá.*
-A te büntetésed, hogy senki sem emlékszik rád, hát hadd tegyek egy szívességet, azzal, hogy én is csatlakozom azokhoz, akik azt sem tudják, hogy te létezel. Éljed csak a nyomorult kis életedet, mi ketten ezentúl nem ismerjük egymást!
Sok boldogságot nektek!
*Azzal sarkon fordult és elindult, hogy megkeresse azt a fát, amelyet éjszakai nyughelyének nézett ki.*

Mielőtt mellre szívhatta volna a hallottakat úgy döntött megteszi azt a meglepő és nem várt megszólalást, amit talán már a legelején kellett volna.
- Gondoltad volna, hogy ha nem ismerem meg Mitryast akkor elérted volna a célod? *nem foglalkozott azzal, hogy a mágus folytatja e útját előre avagy megáll és hitetlenkedve fülel esetleg visszanéz, csak folytatta amibe belekezdett* - Rajtad kívül... se előtted, sem pedig utánad nem létezett számomra olyan személy, akit barátomnak tekintettem volna.
Szemei az elhangzottak ellenére lassan dühtől szűkűltek össze.
- Te mégis az életemre törtél holott volt, hogy visszamentem érted, amikor komoly bajban voltál két vezérnek köszönhetően. Olyan is volt, hogy egy vámpírral szálltunk szembe egymást védve. Mégis képes lettél volna megölni engem a gyerekeimmel együtt.
Kezei ökölbe szorultak a feltörő emlékek hatására.
- Most, hogy lehetőséget kínálok arra, hogy túllépjünk mindketten a dolgokon te hátat fordítasz nekem?!
Elszánt és szélsebes mozdulattal szegezte felajzott íját Aldora.
- Fejvadász vagyok igazad van. Éppen ezért tudod azt is, hogy bármennyire is fontos voltál vagy lehetsz számomra, hezitálás nélkül teszlek valóban múlttá számomra és Glorien számára is! Csak egy lépésedbe kerül te beképzelt, arrogáns mágusfajzat!
Szemeiben halovány szikrája sem volt a bizonytalanságnak. Ebben a pillanatban nem volna senki, aki egy nyamvadt darnát is tenne fogadásként arra, hogy nem fogja engedni kiröppenni a nyilat.

* Annyira elege volt már mindenből. Annyira, hogy az szinte leírhatatlan. Most nem vágyott másra, mitn magányra.*
- Látom mind a ketten túl vagytok fűtve. Elegem van a mai napból.
*Mondja jó hangosan, hogy mind a kettő hallja.*
- De talán az lesz a legjobb, ha hagylak is titeket. Nem tudom Hiswa, hogy mit tervezel. De, ha valamit is számítok neked, akkor nem ölöd meg Aldot. Ha meg Aldo! Valaha is számítottam neked, nem ölöd meg Hiswát.
*Mondta és elkezdett sírni. Zokogott nagyon.*
- Azt hiszem én most távozom. Hiswa remélem még találkozunk.
*Elfordult. A könnyeitől alig látott. De ment előre. Gyorsan, hogy ne hallja a másik kettőt. Egyedül akart lenni. Szép lassan már nem is látszott Glorien körvonala.*

*Megállt. Bár nem mintha félt volna, hogy Hiswa kilövi a nyilat, hiszen, amíg Glorien ott van, Hiswa biztosan nem teszi meg. Megfordult, hogy megvillantsa szép mosolyát a rá célzó elfnek.*
- Lehetőséget kínálsz, én meg ennyire balga lennék, hogy nem élek vele? Inkább lelépnék, mintha sosem ismertelek volna, minthogy a puszipajtásod legyek újra? IGEN!!! Bocs, hogy nem borultam a válladra és nem sírtam ki magamat a múlton rágódva! Engedd el a húrt és ölj meg, ha valami nem tetszik! Tessék, most én kínálom a lehetőséget! Hadd lássa Glorien is, hogy ki vagy te valójában, fejvadász!
*Mosolya azonban rögtön hervadásnak indult, amint Glorien bejelenti távozását és elviharzik. Ketten maradtak. És most már tudta, hogy bármi megtörténhet. Csak valahogy a javára kéne fordítani az eseményeket, mivel ez a felállás, ami most van, annyira nem tetszetős számára.*
- Nos, drága Hiswa, itt az alkalom. Örökre elvarrhatod ezt a szálat, jól gondold meg, mert nem sokáig lesz rá alkalmad.
*Közben megindult a nő fele, szép lassú lépésekkel közelítve, nem törődve azzal, hogy az elf bármelyik pillanatban lelőheti.*
- Vagy én, vagy te...Nem sokára már csak egy lépés fog el választani, és akkor döntened kell.
*A távolság egyre csökkent kettejük között. A közelben még hallatszott Glorien ruhájának a susogása, nem járhatott messze. Tehát biztos, hogy tisztán hallhatta Aldo következő kiáltását.*
- Menekülj, Glorien, fuss, ahogy csak bírsz! Előtört a fejvadász énje, teljesen elvesztette az eszét. Áááááá!!!! NEEE! Végem van!
*Még volt pár lépés távolság a mágus és az elf között. De Aldo úgy döntött megáll és bedobja a csalit. Hiszen eléggé valószínű, hogy eme szavak hatására Glorien megfordul és visszaszalad megakadályozni, hogy a két szemben álló megölje egymást, jelent esetben az elf a mágust.
És szaladt is megzavarva a kettejüket körülvevő visszafojtott csendet, s mire hHswa észbe kapott volna, már suhant is a nyílvessző Aldo szíve felé.*
- Solo bona!
*Kinyújtott kezével röpítette magához, de nem azért, hogy elvegye Hiswától az örömöt, hogy megölhette, csupán, csak felhasználni kívánja, azaz már küldi is vissza a hölgy fele. A közeledő hölgy fele, akit még eltakarnak a közeli fák és bokrok, csupán alakja kivehető néhol..*
- Respa novo! Repülj!
*Ugyanakkor Aldo is megindul a nyíl, illetve Glorien irányába, futva, faképnél hagyva az igen csak meglepettnek tűnő Hiswát. Ahogy a kirepített nyílvessző eléri célját, egy pillanatra rá Aldo is odaér Glorienhez és megragadja kezét, hogy fusson vele.*
- Mond csak, eltalált az az őrült nőszemély?
*Kérdi futás közben, látva, hogy kissé vérzik a lány karja.*
~ Egy kis vér...mit számít, ha így Hiswa ellen fordíthattam. Remélem bevált!~

Döbbentségénél csak csalódottsága volt nagyobb.
Egy pillanatig még azt is fontolgatta, hogy egyszerűen ő maga is kilő egy nyílvesszőt, hogy annak az eszementnek útját állhassa.
De egyértelművé vált számára, hogy Aldo a maga kis játékának él most is, s ebbe nem is volt kedve bele mászni.
Nézte, ahogy eltűnik a két alak az erdő sűrűjében, majd lassan, egy sóhajtás kíséretében leengedte íjat tartó karját.
- Idióta!
Ezt azonban csak úgy halkan az orra alatt motyogta miközben a távolodó zajok irányán tartotta tekintetét.
Gondolataiból most lovának horkantása rántotta ki.
Hiswa végig simított hátasa homlokán. Némi tűnődés után nyeregbe szállt és lépésben indult meg abba az irányba amerre eredetileg is tartott.
Nem tudta, mik a további tervei annak az eszement csatamágusnak. Abban azonban mégis biztos volt, hogy ha fülön akarja csípni, arra még lesz pár esélye a jövőben.
Nem számított, hogy hol és mikor jön el az az idő. Nem számít, hogy a myrték avagy a mágusok, netán az elfek földjén.
A találkozásuk elkerülhetetlen.
Ebben biztos volt. Már csak azért is mert Hiswa, a fejvadász elf így akarta.... hogy ismét összefussanak egyszer.
Az lesz az utolsó olyan alkalom, hogy baráti hangot fog vele megütni. Azon túl, ha keresztezi útját vagy tervét.... akkor Aldo halott mágus lesz.

//Köszönöm a játékot és a türelmeteket! Smile

//

* Halotta a suhanó hangot, majd érezte is. A karját súrolta egy nyílvessző, nyilván, amit Hiswa lőtt ki. Nem igazán tudta már hova tenni a történteket. Aztán Aldo megfogta kezét. Ekkor megállt.*
- Igen, eltalált, de nem érdekel. Úgy, ahogy a civakodásotok sem érdekel. Szállj le rólam.
*Kitépte a kezét Aldoéból és már el is kanyarodott jobbra. Nem futott, de sietett. Nem érdekelte már sem Hiswa, sem Aldo. Most csak magányra vágyott. *
~ Nem hiszem el, hogy a sors ezt tette velem. Ő is itt van. Életem értelme. Most küldtem el. De a másik....
*Lenézett a gyűrűs ujjára, amin megcsillant a jegy gyűrű. Dühösen beleütött az egyik fa törzsébe, majd halad tovább az ideiglenes otthonába vissza az öreg hölgyhöz.*

//Én is köszi//

» 5. Setét erdő