5. Setét erdő

~ Így félreismerni valakit. Ennyire még nem buktam nagyot. ~
- Bocsáss meg, hogy így rád förmedtem, félre ismertelek. Csak ez a hely, kihozza az emberből a legrosszabbat, ha már egy jóideje itt van. Én nem tartom egyik fajt se jobbnak, mint a másik. Engem az érdekel, hogy ki, miként viselkedik a másikkal. Az emberek közül sokan féltékenyek az elfekre, ezt belátom. De én szemembe mindenki olyan, mint a többiek. Semmivel sem különb. Olyan viszont van, hogy jó és rossz. Az élet egy játék, egy véres küzdelem. A rossz felakarja emészteni a jót. Én viszont felemésztem a rosszat. Így lesz meg a természetes egyensúly. Na nem tetézem tovább. Helyezd magad kényelembe kis táboromba.
* Ismét belepiszkál a tűzbe és néhány gallyat rádob. *
- Mindjárt jövök, de ne hagyd kialudni a tüzet. -mosolyog rá a lányra.
*Egy fertályóra elteltével visszatér a táborba, két döglött rágcsálóval.*
- Nem sok, de megosztom veled. -mondja kedvesen
*Majd hegyez két botot és megnyúzza az állatokat. Feltűzi a nyársra és a kezébe nyújtja.*
- Ne akard, hogy én süssem is meg neked. - mosolyodik el.
* Majd sajátját is a tűz fölé teszi és forgatja.*

*A férfi észreveszi az elfen, hogy valami gond van, de időben kapcsolt. Amikor látja, hogy átszúrja az állatot, milyen kényszerből teszi. Nem akarja Luciot megbántani.*
- Ne haragudj! Most veszem csak észre, hogy ti nem esztek állatokat. Bocsásd meg hibámat, de nem vagyok tisztában az elfek szokásaival. Ha gondolod keresek valamit, habár nem tudom mit ennél szívesen. -a férfi látszólag zavarba van, hangja néhol meginog.
* Felpattan, hogy keressen valami ehető növényt. Gyorsan elrohan, még Ned'rilanak sincs ideje utánna szólni. Hoz néhány kék bogyót, ami ehető. Biztos benne, hisz a kiképzésén az állatok is ezt ették. Gyors visszarohan, a pólójába szedett bogyókkal.*
- Remélem nem bántottalak meg az előbb. -mondja kissé nyögvenyelősen.
* Átnyújtja neki az erdőben talált bogyókat. *

~ Nem tudok mit mondani neki. Ez kínos számomra. Nem volt elég, hogy félreismertem, kellett még rátegyek egy lapáttal. ~
*Kicsit bosszankodik magában Lucio, de valahogy mekönnyebbült, amikor a bogyókat Ned'rila elkezdte enni. Próbálta valahogy kiengesztelni Ned'rilat, úgy érezte, hogy ezzel bocsánatot nyer figyelmetlensége miatt. Neki lát ő is a falatozásnak.*
- Te mivel foglalkozol a nagyvilágban? Vagyis hát, mi a célod a világban? -kérdezi kedvesen.

~ Milyen titokzatos. ~
*Ned'rila a nyakához nyúlt, s szétcsúsztatta a kis csatot, mely össze fogta két oldalról a köpeny anyagát. Átemelte mindkét végét a fején, s össze fogta az egészet. Látszott rajta, hogy zavarban van, mert a vállát nem takarta semmi. Lucio ezt észrevette, de nem szólt semmit és nem is tett olyat, amivel erre utalhatott volna.*
- Nekem inkább csak voltak terveim. Apám látni szeretett volna a városiőrségben. Egyik barátja nevelt a katona életmodra. Mikor hazaértem a kiképzésemről égett a házunk. Kihoztam mindenkit, de senki nem élte túl, csak az öcsém, aki nem volt otthon. Meghalt az anyám, az apám és a nővérem. Ekkor az öcsém felnevelése volt a célom. Mivel már felnőtt, csak távolról vigyázok rá. Most meg csak járom a nagyvilágot. Keresem a helyem, de én sem tudom, hogy hova tartozom. De most mesélj egy kicsit te. De ha fájó, akkor inkább ne bojgassuk meg. Tudom az milyen érzés.
*Lucio igyekszik kényelmesen elhelyezkedni a fa tövében. Néha beszéd közbe viszont a tűzre gallyat dob.*

* Lucio csendben a lányra figyelt, hallgatta. Szeme az ő szép kékeszöld szemét követte. Sajnálattal hallgatta, hogy nem ismeri a családját. Azért is, mert mindenki másnak látta és szinte kitaszítottnak érezte magát.*
- Azért beszéltek ki, mert más vagy. A másság nem olyan rossz, csak egy hátránya van. A magány. Tudod ez számomra nagyon ismerős. De idővel lettek barátaim, akik megértettek. Így lehetünk mi is barátok. De most már este van, itt az ideje, hogy aludj. Addig én örködöm.
* Lucio felállt és a fát támasztotta. Éberen őrködik egész éjjel, és a tüzet nem hagyja kialudni.*