5. Setét erdő

Vendég

- Hát ha azt akarod, akkor pihenhetünk. Mert még soká érünk ki az erdőből.
*s a kis valda körbe pillant. Éppen egy árnyasabb, de nem túl sötét helyen haladnak. Az út mentén itt-ott vadkörte fa áll, rajtuk hivógatóan érett körtékkel.*
- Ez a hely pont jó lesz!
*s már fel is reppen két körtéért, s mire visszatér a fától, az egyiket már el is majszolja.*
- De menjünk kicsit beljebb, keressünk egy tisztást Abigeel! Ha valaki erre jár, nem vesz észre bennünket, de mi őt igen. Gyere!
*s aranyló szárnyai már el is tűnnek a fák között.*

//Most mennem kell Abigeel. Délután leszek olyan 4 felé, ha neked megfelel, akkor folytathatjuk. Köszönöm a játékot.//

Vendég

*követi a kis valdát, és örül, hogy egy kicsit megpihenhetnek, mert már igen elfáradt és Brünhildának is inni kell már. Hamarosan egy kis tisztásra érnek, ahol kényelmesen elhelyezkednek és elkezdenek falatozni a magukkal hozott elemózsiából.*

//Köszönöm én is játékot, leghamarabb fél 6 körül tudok lenni, továbbiakat pm-ben megbeszéljük.//

Vendég

*Egy kiadós pihenés után folytatják útjukat.
Néhány óra, miközben jókat beszélgetnek, a két nő kiér már majdnem az erdőből.*
- Na még pár perc és a Carcarass-ban leszünk, s onnét már hamarosan látni is fogod a várost. De vacsora előtt, ami hamarosan itt van, nem fogjuk elérni. Mondtam neked, hogy nem kis út ez Abigeel.
*de a kis valdán és társán egyáltalán nem látszik a fáradtság.

Vendég

- Az biztos. *helyeselt a lány is.*
- Bár, ahogy sejtem, legalább mégegyszer meg kell majd tennem azt az útvonalat, mert a holmijaim majd hajóval fognak érkezni szüleimtől, ha megírom nekik, hogy hol telepedtem le. Az utazásaim során mindig hazaküldtem nekik, amiket szereztem, hogy ne vesszenek el út közben, így ahogy sejtem már szép kis rakomány cuccom lehet náluk. Ígérték, hogy megőrzik számomra és elküldik, ahová kérem. *meséli a valdának.*
- Carcarass remélem barátságosabb hely, mint ez a Setét erdő volt? Mert így már sötétedvén kicsit barátságtalanná kezd válni a környék, és Brünhilda sem szereti, hogyha sötétben kietlen úton kell mennie. *paskolja meg az állat fejét, miközben óvatosan vezeti az ösvényen, kikerülve egy farönköt.*

*A több órai ügetés után már lábai, de főleg nemesebb fele sajgott az öszvér kemény hátától. De kitartóan haladt célja felé, a Setét erdőhöz. Pedig még csak a fák csúcsát sem látta, melyek legalább már kecsegtetnének némi megnyugtató érzéssel, hogy már közel van céljához. Már Szürke is egyre többször hallatta méltatlankodó horkantásait. Mint azt épp ebben a pillanatban is tette. Hiszen nem volt hozzá szokva a hosszú távú futáshoz, ezért úgy érezte, ideje kifejeznie valahogy abbéli aggályait, hogy rövid időn belül szétesnek lábai a megeröltetéstől. mert az öszvér kezdte azt gondolni, hogy a végén egyenként hullanak le testéről lábai. Persze ez korántsem fenyegette, de azért nem árt, ha gondol minden eshetőségre. Hát egyre jobban jajveszékelt a maga hangos módján. Szépség ezt elintézte egy kis nyaksimizéssel, és néhány szép szóval.*
- Kitartás Szürke! Már biztos nincs messze az erdő.
*És valóban így volt. Jó negyed órácskával később meg is pillanthatták a tájat sötét fenyegetésként birtokló erdőséget.*
- Végre... Bár, első ránézésre a hideg is kiráz a gondolattól, hogy be kell menjünk oda.
*Ettől függetlenül tovább haladtak a hatalmas fák felé.*

*Az erdő közelről sem volt bizalomgerjesztőbb, mint távolról. De ha már sikerült ide érniük, jobb ha be is mennek, hogy mihamarabb szabadulhassanak innen. szépség leszállt Szürkéről, és száron vezetve tessékelte bentebb a fák közé. A növények közt kissé fülledtnek érezte a levegőt, de nem volt abban biztos, hogy nem csak a képzelete játszik vele. Hiszen olykor még felcsillanó szempárokat is látott a távolban. Bár félt, hogy farkasokkal futhatnak össze, viszont ezt az utat kénytelen megtenni, ha el akar érni a sárkányok költőhelyére. Ami ugye még véletlenül sem az erdő szélén található. Lassan, és minél kevesebb zajt verve próbált haladni öszvérével a háta mögött, ami időnként igen csak megmakacsolta magát. Volt, hogy percekig kérlelnie kellett a kislánynak, hogy össze szedje magát az állat az út folytatásához. Még lábai is remegtek olykor. Persze alapból nem volt valami bátor jószág. Ezt Szépség is jól tudta, hiszen már első találkozásukkor láthatta, mennyire ledermesztette Szürkét a félelem, amit a két gnóm látványa ébresztett benne. A leány a múlton mélázva haladt az erdő sűrűjében, magában azon imádkozva, hogy csak most az egyszer ne kelljen szembe találkoznia egy farkas hordával. Azt nem igen élnék túl öszvérével.*

*Nagy szerencséjükre még egy magányos farkassal sem akadtak össze, nemhogy egy egész falkára valóval. Pedig már lassan két órája bolyongtak az erdőben. Szépség eltolt arca elől egy lelógó ágat, és halk dúdolással lépkedett a lába alatt meg-meg zörrenő faleveleken. Kezdeti félelmei már csaknem teljesen feledésbe merültek, amikor az egyik közeli bozótban mocorgást hallott, majd határozottan fel is ismerte a farkasokra jellemző szürke bundát, na meg a hegyes szemfogakat, melyek most fehéren villantak ki a vicsorgó négylábú pofájából. Szépség, és az öszvér dermedten torpantak meg.*
~Istenek... csak most az egyzser ne feledkezzetek meg szegény Szépségről, és az ő Szürkéjéről...~
- Aranyos farkas... Szép farkas... Ugye nem fogsz megharapni, vagy megenni?
*Egy lépést tett hátrébb, s így már az öszvér reszkető testéhez simult hátával.*
~Ne félj Szürke! Nem fogjuk hagyni, hogy megegyen minket ez a csúnya farkas!~
*Lassú, kimért mozdulattal nyúlt bele tarisznyájába. Igyekezett minél gyorsabban előkotorni tőrét, hogy mégse álljon ott fegyvertelenűl az ordassal szemben. Aztán megérezte ujjaival a fém hidegét, ahogy a pengéhez ért. Kihúzta a tőrt, és két kezében tartva maga elé, a farkasra szegezve tett előre egy kissé bizonytalan lépést.*
- Menj innen! Hagyj minket békén!
*A farkas egy pillanatra elfelejtett vicsorogni, de a lépésenként felé bökdöső leány látványa csak jobban felbőszítette, s ettől pofája még vérengzőbb vicsorgásra váltott.*

*A farkas csattogtatva állkapcsát kapott a lány keze felé, ami persze még túl távoli volt neki ahhoz, hogy elérje. De rémítgetni azért még így is tud. Szépség ösztönösen húzta visszább kezeit, de azután újra lépett párat a farkas felé, s közben már azon kapta magát, hogy viszonozza a farkas vicsorgását. Ezen az állat úgy tűnt, meg is lepődött, mert egy újabb rövidke pillanat erejéig megint alább hagyott morgása, s vicsorgása. De utána nem vacakolt tovább. Egy nagy ugrással a lány előtt termett, és már harapott is a tőrt tartó kezek irányába. Szépség sikítva döfött a támadó felé. Érezte, hogy a tőr valamibe bele ütközik, de nem látta, mi az, mert sikítás közben elfordította fejét oldalra. Aztán már azt hallotta, hogy csönd van. vagyis majdnem csönd, mert egy kis nyöszörgő hangot hallott még. Előre pislogva azt látta, hogy a farkas a földön fekszik, és lábával kapirgálja vérző orrát, s közben siránkozón nyöszörög. A vért megpillantva rá is jött a lány, hogy a tőr a farkas orrát találta telibe. Aztán a tőrre nézve megállapította, hogy annak hegye letört, ami most valószínűleg a bundás jószág orrában keresendő. Már, ha volna olyan ostoba valaki, hogy a farkas orrában kezdjen keresgélni. Mert neki ugyan nem hiányzik az a penge darab annyira, hogy megközelítse azt a fenevadat, ami az előbb még rá akarta magát vetni. Gondolataiból az rángatta ki, hogy Szürke prüszkölve, fújtatva elrohan mellette, majd a fejét lehajtva gyűri oldalba a farkaskomát, aki odébb is repül eme nem épp gyengéd gesztustól, de még mielőtt talpon lehetne, már újra a nyakán a dühös öszvér, s annak fogai meg a szürke bundába ragadtak. A farkas vonyítva szabadította ki magát Szürke fogai közül, és ugyanilyen hangokat kiadva inalt el az erdő sűrűjébe. Az öszvér fújtatott még párszor a távozó után, majd vissza ballagott gazdájához. Szépség pedig tátott szájjal nézte végig az öszvére hirtelen pálfordulását. Olyan volt ez a jelenet számára, mintha valami csodás varázslat hatására egy pillanatig az öszvérből vérmes fenevad lett volna. Az előtte álló állat nyakába csimpaszkodva kacagott az előbb történteken.*
- Nagyon ügyes, és bátor voltál Szürke! Az én bátor paripám vagy...

*Lassacskán föladta a nagy örömködést, és megnyugodva folytatta tovább keresgélő útját. Egyszer viszont félelmetes szakadékhoz jutottak. Szépség térdre ereszkedett, és nyakát nyújtogatva kukucskált a mélybe. Egyik kezével felmarkolt pár nagyobbacska kavicsot, aztán karját a tátongó mélység fölé nyújtva kinyitotta kezét, s a benne lévő kavicsok záporozva hulltak alá, hogy útjuk végén megállapodjanak odalent a sziklás aljzaton. A kislány résnyire nyitott szájjal bámulta a kavicsokat, amíg azok el nem tűntek szemei elől. Néhány pillanattal később már hallotta is leérkezésüket jelző ütődésüket. Erre szája a füléig szaladt örömében. lenyűgözte ez a mélység.*
- Húúú... Ez nagyon szuper...
*Aztán felpattant a földről, és ugrándozva, dúdolva ment vissza az öszvérhez, mely biztos távolból szemlélte eddig a gyerek furcsa szórakozását. Mert nem is volt a világon olyan dolog, ami Szürkét rá tudta volna venni arra, hogy annak a sziklának a peremére kimásszon. Persze, hogy a végén leessen? Nem volt ő bolond annyira, hogy ne tudja magáról, hogy nem tud repülni. Így inkább csak távlatokból kísérte figyelemmel Szépség játszadozását azokkal a buta kövekkel a kezében. De arra már boldog horkantást hallatott, hogy a leány vissza indult felé. Így már sokkal nyugodtabb is lett az öszvér, hiszen elmúlt annak veszélye is, hogy a gyerek a szakadékban végezze. Szépség énekelgetésre váltotta előbbi dúdolását, s gyorsan felkapaszkodott hátasára. Szürkét egy határozott rántással vissza irányította korábbi útjukra, s egyre bentebb haladásuk közben a lányka kitartóan stírolta a bozótosokat, és az avart, hátha megpillant egy magára hagyott sárkánytojást végre.*

*Még nem is értek messzire a szakadéktól, amikor a kislány hasa hangosan megkordult. Szépség fancsali képet vágva, kínosan felnevetett a dologra. Persze nem volt itt oka kínosnak érezni gyomra felmordulását, hiszen csak ő, és az öszvére hallhatta. Na, meg a környező fák közt kujtorgó állatok. Már, ha akadt most egy is a közelükben.*
- Állj meg Szürke! Hóóó!
*Az öszvér minden további nélkül meg is állt, és türelmesen megvárta, míg a lányka lekászálódik hátáról. Szépség letelepedett egy fa tövébe, és tarisznyájában túrkált. Kicsivel később sikeresen ki is kotort belőle egy csomagot. Kibontotta, és mosolyra szaladó szájjal mustrálgatta egy ideig a belőle kihámozott puha kenyeret, és az azon lévő húsos szallonnát. Katonás cikkekben sorakoztak a szalonnadarabok, és Szépség vidáman látott neki felfalásuknak. Szürke, mivel nem igazán érzett valami őrületesen nagy vágyat a húsos ételek iránt, jobbnak látta, ha addig megszabadítja az erdő egy részét a fűtől. Hát lehajtott fejjel, érdektelen pofával kezdett legelni.*

*Jóllakottan dörzsölgette hasát, majd felállt, és az öszvérhez ment, ami időközben elbóklászott jó tíz méternyire tőle. Elkapta a kantárt, és száron vezetve hátasát tovább indult.*
- Tudod Szürke, én még sosem láttam sárkány tojást. Még csak sejtésem sincs, mekkora lehet, és hogyan is nézhet ki. De, ha olyan nagy sárkányok lesznek belőlük, mint a kékhajú, akkor jó nagynak kell lenni annak a tojásnak.
*Heves bólogatással erősítette meg magában feltételezését.*
- Mert ugye jó nagy hely kell, egy jó nagy sárkánynak. Vagy nem? Végülis az is lehet, hogy a tojásban akkorák, mint egy kismadár, és amikor kibújnak gyorsan megnőnek.
*Kissé keserves képet vágva emésztgette saját szavait, de érezte, a teóriájában nagyon is sántít valami. Ettől függetlenül lelkesen szövögette tovább elképzeléseit a keresett tojásról.*
- De, az is lehet, hogy egy hatalmas tojásban van sok-sok sárkány, amik együtt nőnek míg ki nem másznak a tojásból.
*Ezen viszont már fel is nevetett. Főleg miután el is képzelte, hogy is nézne ki egy rakás apró sárkány össze zsúfolva egyetlen tojásba. Ez valóban nevetséges elképzelés volt, még neki is.*
- Na jó... Beismerem, ez így teljesen abszurdum. Még hogy egy tojásban sok sárkány...
*Egy ideig még elmélázott azért azon, milyen méretű, és színű lesz vajon az a tojás, amit találni fog. Mert biztos volt benne, hogy nem kell üres kézzel haza mennie.*

*Fél órányi menetelés után, na meg persze elmélkedés után, végre elért a lányka egy patakhoz. Vidám rikkantásokkal futott a kristályosan csillogó vízhez. A partján térdre ereszkedett, s kezeiből tölcsért formálva mert a vízből. A kellemesen hűsítő folyadékot felszürcsölte tenyeréből. Szürke lassan captatott át az emelkedőn, amin a lány hagyta. Szépség mellé érve ő is csillapította szomját.*
- Az az erdő ott... Már teljesen más képet nyújt, mint az előző. Az már a Kékhold-liget lesz akkor.
*Maga sem tudta miért mutaogat egy öszvérnek, de ha már mutogatott, már mindegy. Bár nem úgy tűnt neki, hogy Szürkét meghatná beszéde. Fenekére csüccsenve merengett egy darabig a szemközti erdőt bámulva. Térdeit felhúzta, s kezeivel átölelte. Állát a térdére helyezve szólalt meg.*
- A mama, és a papa mennyire örülne, ha láthatnák ezt a gyönyörű helyet. Nagyon szerettek kirándulni. Minden hétvégén elmentünk a birtokunkat határoló erdei tisztásra, és az ott felépített házikónál tábortüzet raktunk, és szalonnát sütöttünk. Másnap reggel meg a papával elmentünk horgászni a tavunkhoz. Képzeld, képes volt ott ücsörögni a stégen órákon át egy kukk nélkül. Én meg, hogy ne unjam magam halálra, a tóval szomszédos mezőn virágokat szedtem. Mindig szép nagy, színes csokrot vittem a maminak haza, és ő olyan boldog volt ettől.
*Az emlékek megrohanták, de most nem csordult könnye. Mosoly derengett gyermekien ártatlan arcán, ahogy vissza emlékezett a szüleivel töltött időkre.*

*Megvárta míg Szürke szomját oltja, aztán felkelt a földről, és az öszvérre ült.*
- Menjünk Szürke! Át a patakon, aztán irány a liget!
*A hátas, mint ki érti a neki szánt szavakat, megindult. Bele gázolt a hűvösen csobogó vízbe, ami épp csak a térdéig ért. Így nyugodtan átsétált a túlpartra. Ott már gyorsított a lányka a tempón, és Szürke ügetve vette az irányt az előttük sötétlő erdő felé.*
~Bárcsak hamar találnánk tojást...~
*Az erdőbe érve olyan félhomály telepedett rájuk, mintha valaki elvágta volna a fényt ettől a helytől. A lány az égre emelte tekintetét, s akkor már látta is, hogy a fák lombozata olyan szorosan kapaszkodik egymásba, hogy alig-alig szökik át néhol egy kis fény. Így nem is látta okát a félelemnek, hiszen azonnal logikus választ talált a hirtelen támadt, baljós homályra. Az öszvér gyanakvó pillantásokkal fürkészte a szemközti fákat, de ügetésén nem lassítva haladt egyre bentebb az erdőbe.*
- Hó!
*Szólalt meg váratlanul egy idő után a kislány. Az állat megállt, és a gyermek leugrott hátáról. Szépség az avaron lépkedve haladt egy különös ovális dologhoz közeledve. Lábai alatt idegtépő hangerővel zörgött az avar. Olyan érzése támadt ettől, mintha porrá zúzódó csontokon lépkedne. Még le is pillantott a lábai elé, hogy nem-e valóban csontokon sétál, de faleveleken kívűl nem látott ott mást. Lassan, s körültekintően közelítette meg azt a valamit, amit tojásnak gondolt. Amikor odaért hozzá, akkor szája vigyorra húzódott, mert valóban tojást talált. És még csak nem is kellett órákig keresgélnie az erdőben. Lefejtette válláról tarisznyáját, és kivett belőle egy gondosan össze hajtogatott zsákot, melynek száját zsinórral lehet összehúzni. Ebbe óvatosan bele csúsztatta a tojást, majd felállt, és vissza indult az öszvérhez.*

*Alig indult el az öszvér felé, mosolya szinte az arcára fagyott. Szépség lábai remegni kezdtek, mert félelmetes dolgot látott. Szürke fölé magasodva egy hatalmas fej bámult rá, s annak szemei vérvörös színben égve figyelték a lányka minden mozdulatát.*
- Ó jajj Szürke!
*Érezte, hogy lassan úgy remeg, mint a kocsonya. Az öszvér is megérezte a bajt, s most merev mozdulatlanságban hegyezte füleit a háta mögül érkező apró neszekre. Félelme a csontjaiig hatolt, amikor a fölé tornyosuló sárkány résnyire nyitott szájából rácsöppent hátára a bestia nyála. Szürke nem mozdult, a félelem lebénította. Szépség sem tett egy lépést sem, csupán frissen szerzett zsákmányát szorította magához. Erre viszont a sárkány mérgesen bömbölt egy sort, s most már nyála patakzott az öszvér remegő hátára. De a szárnyas lényt most nem a négylábú foglalkoztatta. Tekintetének fogságában egy kétlábú aprólékot tartott, aki elorozta még ki nem kelt csemetéjét. Ettől parázslott oly könyörtelen izzással szeme. Szépség óvatosan tett egy lépést balra. A jókora sárkányfej torz tükörképként követte mozgását, s közben orrlikaiból gőzölő fuvallat tört elő, mikor bosszúsan kifujta tüdejéből a levegőt. Az anyasárkány legszívesebben ketté harapta volna a betolakodó gyereket, de nem mert tenni semmit, míg az a megáltalkodott fészekrabló a markában tartja utódját. Hát csak dühösen méregette a lányt.*

*Látta a sárkány tehetetlenségét, melyet a tojás fölötti aggodalma idézett elő. Ez a felismerés némileg vissza adta bátorságát, s agya lázasan dolgozott a menekülés módján. Bár erre még halovány esélyt sem látott. hacsak nem történik valami, vagy nem eszel ki valamit, amivel elterelhetné a sárkány figyelmét, és megszökhetnének előle. De még erre sem látott esélyt. Hát most újabb lépegetésekkel kísérletezett, s figyelte, amint a bestia feje követi minden mozdulatát.*
~Tényleg nem mersz támadni, míg nálam a tojás. Talán ebből kellene kiindulnom, ha valamit ki akarnék eszelni ellened.~
*Közben Szürke is vissza nyerte némileg teste fölötti uralmát, ami a rá zúduló nyálpataknak volt köszönhető. Riadtan rúgott egyet hátra, s míg a meglepődött sárkány hátrébb mozdult a fenyegető patáktól, addig az öszvér kirohant az erdőből, épp arra amerről jöttek. Még csak eszébe se jutott a lányka, kit ezzel az akcióval magára is hagyott a bestiával szemben. De mint tudjuk, Szürke csupán egy öszvér, s abból is a félősebb típus. Szépség nem is orrolt meg rá ezért. Hiszen most csak egy riadt állat volt hátasa, ami menti az irháját. Azt is tudta, hogy nem sok négylábú maradt volna itt ebben a szituációban, amibe keveredtek.*
~Legalább már nincs közvetlen veszélyben az öszvérem.~
*De neki még mindig nem volt egy fia ötlete sem saját maga megmentésére. Végső elkeseredésében hangos ordibálásba kezdett.*
- Menj innen ronda sárkány! Hagyj békén!
*De a sárkány nem ment el. Üvöltéssel válaszolt az üvöltésre, s szikrázó pillantásokat vetett hol a lányra, hol abba az irányba, amerre az öszvér menekült el. Pedig az állatot is meg szerette volna enni, de most nem állt módjában utána eredni, hiszen még mindig nem kapta vissza a tojást. Ráadásul az előtte álló vakarék is úgy üvöltözik itt neki, mint a fába szorult féreg. Így üvöltöztek egymásra a két ellenfél egy ideig.*

*Szépség úgy üvöltött, ahogy a torkán kifért, és amíg csak bírta szusszal. Aztán dühösen nézett a sárkány vérvörös szemeibe.*
- Menj már! Majd raksz másik tojást! Ez már az enyém, és nem adom vissza!
*Még most is azon járt az agya, hogy hogyan is meneküljön szorult helyzetéből. Úgy döntött, megkockáztatja a futást, és reménykedik abban, hogy továbbra sem meri majd megtámadni őt a bestia. Hát hirtelen hátraperdült, s szélsebesen elinalt a sűrűbben növekvő fák között. A sárkány dermesztő üvöltése megrázta még az égboltot is, majd elnémulva vetette magát a gyerek után. Fák törtek, és dőltek ki tövestől a csörtető bestia nyomában, ahogy igyekezett beérni a menekülő lánykát. De némileg hátráltatták ebben a folyton útjába kerülő fák, amiket meg sem próbált kikerülni. Haladási irányát még a madarak is jól láthatták a széles ösvényként letarolt fák képében, ami az erdőn haladt keresztül.*
~Nem fog sikerülni... Nem tudom lerázni...~
*Szépség több perces futkosás, és kacskaringózás után sem bírt megszabadulni üldözőjétől, aki immáron alig három méternyire meg is közelítette.*
- Segítség! Valaki segítsen! Segítség!
*A leány visítozó segélykiáltása fájón hasított keresztül az erdőségen. De a gyermek, amíg csak volt ereje, nem lassított. De nem is volt szükség erre a sárkánynak, mert ő bezzeg képes volt gyorsabban haladni. Szárnyát kiterjesztette, s nem törődve a fájdalommal, amit a neki csapódó fák okoznak felemelkedett a földről, és már röptében tiport elfelé minden fát, hogy a gyereket elkaphassa. Szépség hátra pillantott, és a repülő sárkány látványától sikítva futott az életéért.*

*Könnyű zsákmány után kutatva vetődött erre a területre. Korábban elrepült már néhányszor az itteni erdőség fölött, de eddig még nem keltette föl semmi sem annyira az érdeklődését, hogy leszálljon itt. Most viszont különös dolog történt. Időnként ismerős hang ütötte meg érzékeny füleit. Valahonnan rémlett ez a hang neki, de valahogy még nem állt össze teljesen a kép a fejében ezzel kapcsolatban. Hát folytatta útját. De aztán újra hallotta a hangokat, amik egyértelműen kiabálásoknak tűntek, no meg egy másik sárkány üvöltését is hallotta közben. A hang most már gyanúsan ismerőssé vált számára, így aztán visszafordult, hogy közelebbről szemügyre vegye, mi is folyik odalent. Bár sejtette, hogy egy fajtársa készül egy kis lakomára, de a vélhetően kajának készülő lény hangja nem hagyta nyugodni. Olyan ismerős volt neki. De honnan? Ez sehogy sem akart neki bevillanni. lassú ereszkedése közben már messziről észrevette a részben letarolt erdőt.*
~Hehe... Úgy látszik, fogócskázással egybekötött ebédre készül valaki. Az jó...~
*Most már tényleg felcsigázta a dolog. Aztán már a velőt rázó sikoly jutott el tudatáig, s szinte ezzel egy időben meg is látta, ki a vadász, s ki a préda odalenn. Éles szemei azonnal felismerték a jól ismert kislány menekülő alakját, és így már össze is állt a kép. Még Evolyran kapujában ismerkedett meg a különösen kedves kislánnyal, akit úgy tűnik, egy fajtársa nézett ki magának. Nexus halálos csendben kezdte meg zuhanó repülését. Szinte lassított felvételként látta, ahogy a kislány sikítva néz hátra, majd fordítja fejét előre, és fut, ahogy csak bír. A mögötte szárnyaló bestia szája harapásra nyílik, s egy erőteljes szárnycsapással be is éri a lányt. Nexus éppen a harapás előtti utolsó pillanatban csapott le a sárkányra, s alaposan torkon ragadta a gyermek felé kapó bestiát. De nem jött zavarba a sárkány ettől sem. A két bestia acsarkodva esett egymásnak. Nexus kihasználta lendületét, s a másik sárkányt a földre kényszerítette, miközben annak szárnyaival, s egész testével jókora részét letarolta az erdőnek. De nem állt le egy pillanatra sem. Igaz, hogy normális körülmények között nem így történt volna ez a találkozás, hiszen most egy hím, és egy nőstény sárkány esett egymásnak, ami nem nagyon szokott előfordulni. De ez most nem a normális esetek közé tartozott. Nexus meg amúgy sem volt még ivarérett, így nem is igen érdekelték még ellenkező nemű társai. Ezért most könyörtelen erővel szorította tűhegyes fogaival a nőstény nyakát, aki minden erejét bevetve igyekezett szabadulni a halálos szorításból.*

*Sikítozva rohant a fák közt, nem foglalkozva az arcát, s egyész testét felsértő ágakkal. Előre figyelt, amikor iszonyú robajt hallott hátulról. Erre hátra nézett, de csak annyit látott, hogy két sárkány egymásba gabalyodva vergődik, verekszik a fákat kidöntve. Nem nézte meg alaposabban a másik sárkányt. Esze ágában sem volt ezzel foglalkozni, hiszen örült, hogy nyert egy kis időt. Vagy az is lehet, hogy megmenekült. Már, ha az a másik sárkány megöli az üldözőjét. Hát futott tovább, vissza se nézve a hátulról hallatszó zajok okozóira. Futott, ahogy csak lábai bírták. Nem is sokára kiért az erdőből, s a tisztáson keresztül vágtatva közelítette meg azt a patakot, amelyen átkelve a ligetbe jutottak. Ahogy közeledett, már látta is a patak partján témfergő öszvért. Szürke is észre vette a közelgő lányt, és keserves hangokat kiadva hívta magához. Szépség most végre megint elmosolyodott, s amint elért hátasáig már fel is pattant rá, és gyors vágtában átkeltek a patakon. Nem is kellett noszogatni most az öszvért. Úgy vágtatott a liget közeléből elfelé, hogy az egy lónak is dicsőségére válna. Főleg akkor, hogy rákapcsolt még az állat, amikor meghallotta a kettős sárkányüvöltést az erdőből kiszűrődni. Szépség is felkapta fejét a hangokra, s hátra pillantva látta, amint az egyik bestia kiemelkedik az erdőből, és feléjük veszi az irányt. Szépség borzalmasan megrémült, éspróbálta még gyorsabb vágtára bírni hátasát, de ez nem volt lehetséges, hiszen az már így is végsőkig feszített tempót diktált magának.*

*Harapta a nőstényt, ahogy, és ahol csak tudta. Nem válogatott ebben. Most az volt számára lényeges, hogy itt tartsa a nőstényt addig, míg a lány kereket old. Látta, ahogy Szépség elrohan, s most arra összpontosított, hogy minél jobban megsebesítse a bestiát, hogy ne vehesse üldözőbe kis védencét. Jól irányzott harapásokat vitt be, a nőstény szárnyainak több pontjára, s a bődületes üvöltésből tudta is, hogy komoly fájdalmakat okozott ezzel nála. De nem hagyta abba még koránt sem. A mellső lábait is kezelésbe vette. Azután egy erőteljes harapás során megragadta a bestia felső nyakszirtjét, és az egész állatott meglendítve egy közeli facsoportosulásba hajította. A nőstény üvöltése immár inkább volt nevezhető torz vinnyogásnak, és Nexus megértette, hogy ellenfele feladta a küzdelmet. A nőstényhez röppent, és fejét szinte képébe nyomva vérfagyasztón üvöltött még egyszer. Aztán csönd telepedett rájuk. Nexus csak állt, és nézte a nőstényt, s a nőstény alig-alig mert mozdulni a tőle koránt sem kisebb termetű hím sárkány éles karmai előtt. A nőstény nehézkesen vergődött lábra, s siránkozó hangon húzta meg magát a hím előtt. Szárnyai kiterjesztve lógtak a földön, de most nem az elviselhetetlen fájdalomtól, hanem a teljes megadás jeleként. Fejét mélyen lehajtva tartva várta a hím elvonulását. Mert további támadásra nem számított, hiszen már megadta magát.*
~Ne merd követni a kétlábút! Ő az enyém!~
*Nexus alaposan megjegyezte magának a helyet, na meg a nőstényt is, mert azért mégis csak hím ő, és a jövőben nem árthat, ha lesz egy-két behódolt nősténye. Győzelmét egy újabb üvöltéssel adta hírül a világnak, s a többi sárkánynak, majd szárnyait kitárta, s elrugaszkodott a földtől. Villámgyorsan suhant át a mező fölött, s már látta is az öszvéren menekülő kislányt. Néhány szárnycsapással be is érte őket, s egy lelkes üdvözlésnek szánt bömböléssel elsuhant Szépség fölött, majd felemelkedett, s eltűnt az égen tornyosuló felhők közt.*

*Szépség már csaknem visítani kezdett, de végül csak szája maradt tátva. Az őket beérő sárkányban felismerte azt, amelyiken már egyszer volt szerencséje ülni. De nem csak hogy ült rajta, de még repült is rajta. A kislány megkönnyebbülve pislogott a szeretett sárkányra, s még integetett is válaszul az üdvözlő üvöltésre.*
- Köszönöm kékhajú, hogy megmentettél! Nagyon köszönöm!
*Kiabálta még egy darabig boldogan a kéksörényű után, aztán elfeledve az eddigi nehézségeket meg sem álltak a fogadóig. Ott a selde kislány leszállt hulla fáradt hátasáról, és berohant szerzeményével az asszonysághoz, kitől a feladatot kapta. A nagy darab nő boldog mosollyal az arcán vette át a tojást, mi szerencsére sértetlenűl meguszta a kalandot. Szépség pedig önfeledten vigyorogva vette el a beígért öt aranyat a tojásért cserébe. A fogadósné még volt olyan kedves, hogy egy kis abrakkal is ellátta a kislányt, s így indulhatott Szépség vissza Apró-tanyára, s ott a saját kis birodalmát képező otthonába.*

Vendég

*Egy tünde sétáll a setét erdőbe, a nap már rég nyugovóra tért de őt nem zavarja a szemei élesek így simán lát akár a vaksötétbe is , nomeg tünde füleit nem igazán lehet megtéveszteni egykönnyen, a tünde nyugodt léptekkel halad előre közbe lassan bele bele szippant a levegőbe. Közeledik a tavasz bár még a hideget érezni a tünde félig mezítelen felső teste nem látszik libabőrösnek. Nem is küölönös ez hiszen Orod ingor hegyein élt kiskorától így jól bírja a hideget, viszont már egy ideje itt mászkáll nem nagyon tért vissza otthonába. Talán tetszik neki a környezet.*

*Valeria közeledik szép csendesen az egyik kis erdei ösvényen. Előtte liliom alakú lámpás lebeg, épp csak annyi fényt adva, hogy bevilágítsa az utat. A tünde-nő gondolataiba merülve lépked, s közben szórakozottan dúdolgat. Távolabb, az ösvényen megpillant egy furcsa alakot.*
~Biztosan tünde lehet. Senki más nem bírná ezt a hűvös tavaszi időt csak így, félmeztelen.~
*Halkan megköszörüli a torkát, majd úgy dönt, hogy üdvözli a közben már elég közel érkező tündét.*
-Szép estét kívánok. Látom, a közelgő tavasz téged is az erdőbe vonzott.-

Vendég

*Kicsit elgondondolkozott miközbe járkáll talán ki is szűrte a világot maga körül nem igen szokott találkozni emberekkel viszont most hall valamit , fejét lassan arra felé fordítja és látja hogy egy nő szólította meg, nomeg előtte hallotta a dúdolást is ám elmélye más vizeken evezett, apró fejhajtással üdvözli a nőt. Látszik rajta hogy tünde*-Üdvözlet*mondja majd egy kis mosoly kúszik azarcára*-Inkább csak a kíváncsiság, mostanába elég sokszor járok kelek a lenti vidékeken. Orod ingort hamar meg lehet unni egy olyan tündének aki ott nőtt fel. Látom te is fajbéli vagy viszont erdőtünde ha nem tévedek*mondja nyugodt hangon miközbe egy lépést tesz a nő felé*

-Ah, tehát Orod Ingor havas vidékéről érkeztél. Sokat hallottam az ottani tájak nagy szépségéről, bár jómagam még nem jártam arra. Eltaláltad, erdőtünde vagyok, s a nevem Valeria.-
*Kecsesen meghajolt a tünde-úr előtt.*
- Evolyran városa mellett élek, s most azért jöttem erre, hogy a tavasz beköszöntét szemléljem.-
*Kíváncsian szemléli a hótündét, majd nem tudván ellenállni az érdeklődésének, kérdezősködésbe kezd.*
-Valami okkal jársz erre oly sokat mostanában, vagy az ismeretlen hív? Más tájak megismerése minden bizonnyal igen nagy vonzerővel bírhat.-

Vendég

-Szépnek szép bár sokan azt mondják nem jó mert hideg van*mondja mosolyogva majd még egy kis fejhajtás*-Örülök az ismeretségnek*mondja komolyabb hangon majd egy kis mosoly ül ki az arcára*-Ismerem jól a fővárost párszór már jártam arra volt idő amikor nemcsak béke időbe*mondja mosolyogva. Emlékszikmég a múltra bár régen volt, a kérdésre kicsit felnevet de nem gúnyból csupoán jó kedve van*-Inkább a változás szele ami lecsábított, elég sokminden változott itt mostanába, csak arra vagyok kiváncsi hogy jó vagy rossz oldalára..*mondja a tünde*

*Valeria elrévedezik kicsit a hallottakon. Hosszú életes során bizony ő is megélt sok háborút, látott felnőni és elpusztulni sok generációt, és jó pár emberöltőnyi időt töltött azzal, hogy megfigyelje a világának változásait.*
-Igen, igazad van. A változás szele elért a fővárosba is. Sokan felkapták a fejüket és új lehetőségeket keresnek, új hatalmak születnek. Aztán majd ezek is eltűnnek egyszer. Ez a körforgás.-
*Mosolyogva fejezte be ezt a mondatát, hiszen eszébe jutottak az elmúlt korok hősei: nagy mágusok, heves vérű lovagok és királyok, legendás szépségű hölgyek és híres boszorkányok.*
-Az új nemzedékkel új vezérek emelkednek ki az idő sodrából.-

Vendég

*Bár a háború régen volt valami különöset érez a régi szelek megint rossz helyről fújnak, nyugtalanul néz a tünde kelet felé tudja hogy valami még van ott amit el kellett volna pusztítani, de nemsokráa a nő szavai térítik magához a férfit*-Elhiszem, biztosan fellendültek az újjabb utak és kalandok, lehet hogy ez veszélyes is lehet. *mondja kicsit csendesebben, mintha az éjszaka is elhalkult volna körülöttük*-Az új népekkel új hősök születhetnek, minden esetre sok dolog fog még történni jó és rossz ami befolyásolja a sorsunkat. Dagorlad nem alszik*mosolyodik el*

*Valeria legyint egyet, mintha valami fátyolszerű rossz álmot próbálna elhessegetni. Komolyabb arccal néz a férfira, és érdeklődéstől csillogó tekintettel folytatja.*
-Dagorlad. Nem, ő soha nem alszik, és ha egy ideig csöndesebben is viselkedik, s eltűnni látszik, abban biztosak lehetünk, hogy az csak egy mély lélegzetvétel, a háború kezdete előtt.-
*Fejében sorra merülnek elő a múlt ködéből a rég volt csaták emlékei, az áldozatok gyásza, a háború végét lezáró hálaadások örömkönnyei.*
-Dagorlad nem változik. Ugyanolyan hataloméhes és kegyetlen, mint mindig is volt. És egyszer ez lesz a veszte. Ahogy a tengerben is akad mindig nagyobb hal, óhatatlanul elő fog kerülni egy még erősebb hódító.-

Vendég

*Cask komolyan hallgatja a másikat, a kardja még most is nála van, nem hord ijjat valahogy nem az ő fegyvere bár ért hozzá mégis a kardba bízik ezért is birodalmi testőr*-A múltba is majdnem győzött Darnaron, állította meg amikor párbajra hívta Elyoh-ot*mondja komor hangon*-De mint tudjuk nem halt meg csupán vissza vonult gyengébb de ereje mostanába megint nő*mondja komoly hangon, majd kicsit körbe néz*-Felderítőink jártak Dagorlad peremén nem mentek beljebb de tudjuk hogy valami készül odaát és most már nem csak sötét mágusok és barbár emberek állnak az ő oldalán, hanem valami sokkal rosszabb*mondja kicsit titokzatosan*

-Akkor össze kell szedni az erőinket, amíg még szabadon megtehetjük ezt. A szabad világoknak össze kell fogniuk és szövetségbe kell tömörülniük Dagorlad ellen. A sötét birodalom esetleges győzelme romlást és pusztulást hozna minderre.-
*Időközben egy nagyobb tisztásra értek, ahonnan tökéletesen belátták a holdfény által bevilágított hatalmas, lankás hegyoldalt és az alatta elterülő tájat.*
-Most azonban valami szebb, izgalmasabb dolog készülődik. Nemsokára megszületik a tavasz, érdemes jelen lenni, hiszen különleges pillanat.-

» 1. Tolmen erdő