5. Setét erdő

//Seyla//

*Leszállok a nyeregből és úgy folytatom tovább az utat Seyla mögött. Jason kicsit ideges s én is kezdek az lenni.*
-Ugye nem végig az erdőben fogunk sétálni? *kérdezem kissé gyanakodva,mikor is végül kiérünk az erdőből és egy hármas útkereszteződésbe érünk. Seyla füttyent és valami válaszol is neki. Körbepillantok, hiszen nem igazán hallom, honnan is jön a hang. Érzem, ahogy Jason megfeszíti az izmaim és mereven áll, majd a lányt figyelem. Kiáll az út közepére, ledobja magáról a kabátját és ismét füttyent - vissza annak a valaminek.*
-Seyla... Mit csinálsz? *kérdezem gyanakodva. Elengedem Jason kantárját és kijjebb sétálok az úton, a lány felé, aki hirtelen rám kiáltt, hogy gyújtsak tüzet. Nem tudom miért, de valahogy megbízok a lányban, de még mindig nem értem a dolgot. Egy apró tűzgömb jelenik meg a kezemben, kb. akkora,mint egy nagyobb teniszlabda és úgy figyelem a lányt, hogy mit is akar csinálni.*
-Miért? *kérdezek rá a tűzgömb jelentőségére.*

//A farkasos rész után//

*Mikor felébredt, kellemes meleg járta át a testét. Kiderült, hogy finom meleg van idebent, és még látni is lehet. Alulról halvány fény szűrődik ki. Edward első útja kifelé vezetett. Kiváncsi volt mi történt tegnap óta. Hát az biztos, hogy nem olyan volt a látvány mint ahogy azt előző este hagyta. A farkasok tetemeire rá sem lehett ismerni. Hiányzott a legtöbb részük, és az egyik (már nem tudni melyik) földi mardaványainak csak a nyoma maradt itt, és kisebb cafatok. Az, hogy merre húzták a hajdani állatot, még elkeserítőbb volt.*
-Pont arra amerről jöttem?!
*Rodhadó hús szaga terjengett a levegőben. Émelygő érzés kerítette hatalmába a mágust. Önkénytelenül is a maradékra tekintett, ám ez beadta akaput. Egy gyors fordulat, és menekült is vissza a barlang mélyére.*
-Fúúúúúú, ez undorítóbb, mint hittem! Minek is eltemetni ezeket? Valaki jóízűen elfogyasztja.....wááá.
*A gyomra ebben a pillanatban szólalt meg. Nem a legszerencsésebb helyzetben. Kínlódva ült le, majd megrázta a fejét.*
~Nem, most biztos nem eszem.
*Lenézett, és eszébe jutott a kis fény, és sok érdekes kérdés rólla. Mi lehet az? Honan jön? és leginkább, hogy hogyan lehet oda jutni? Rávetette magát a kaland reménynében. Legalább ezzel is eltereli a figyelmét a dögökről. Útjának legkézenfekvőbb indulási pontja, a "beljebb" volt. Ám minnél beljebb ment, annál keskenyebb lett az alagút, és a fény órákra nem "mutatkozott". Majd előbukkant a horizonton, mint valami távoli csillag. Egyszer nagyobb lett, de a következő pillantban olyan kanyart vett az ösvény, hogy nem láthatta. Egy idő után már az időérzékét is elvesztette a mágusfiú. Az a kérdés foglalkoztatta csak, hogy hogyan szabadulhatna ki innen. Hátrafelé nem ment, az túl egyszerű lenne. Meg aztán, még van ösvéy elötte jócskán, csak éhen ne haljon közben. Ezen gondolatára, megint megkordúlt a gyomra. Majd mikor már kezdte teljesen elveszíteni a türelmét újra előtűnt a fényecske, és előrre haladva egyre nagyobb lett. Ed a végén már futott.*
-Egy kijáróóóóóó!
*Kiérve azonban elállt szeme -szája. Ezt csak az hiszi el, aki látja, és az is csak nagy nehezen. Egy gyönjyörű lugas feküdt elötte amíg csak ellátott. Leérve a szikláról rögtön egy gyümölcsösben találta magát. Előszőr mohón leszakította a hozzá legközelebbit, majd megtorpant. Végül mégis jóízűen beleharapott, azzal a gondolattal nyugtatva nagát, hogy majd kárpótolja a tulajdonsost. Kiérve a gyümölcsösből, (persze közben teletömte magát) egy takaros kis faház tárult elé. Túlvilági szépséggel ragyogott a szeme elött ez a tünemény. Mikor közelebb ért, furcsamód rosz érzés kerítette hatalmába. Nyitva állt az ajtó. Ez vagy azt jelenti, hogy nagyon magabiztos az illető, vagy valami szörnyűséges dolog jele. Egy ugrás és bent is volt. Első ránézésre minden rendben, ám mikor beljebb ért, egy eldőlt szék mellett talált rá egy öreg emberre. Mellé térdelt miután arréb taszította a széket, és élesztgetni próbálta. Nem mozdúlt a férfi, talán meghallt volna? Ám nem ilyesztette meg első sikertelensége.*
-Talán beütötte a fejét.-*Végigsimította az öreg homlokát miközben elmoromlta a a varázsigét.*
-Vivídus.-*Apróbb szemmozgások jelezték, hogy most sikeres volt. Fellélegezhet, leült megvárni, hogy felébredjen az öreg. Abban a pillanatban az eddig mozdulatlan férfi egy hírtelen mozdulattal megragadta a kabátját és magához rántotta.*
-Láttalak!-*Üvöltötte, ahogy tudta, közvetlen közelről.*-Láttalak ifjú harcos!
*Azt, hogy miért harcosnak hívta mágus helyett az egy dolog, de van itt nagyobb hiba is.*
-Hogy?...Az nem lehet! Most járok itt elősszőr!
-Megálmodtam az érkezésesd. Már nagyon vártalak. Imádkoztam az istenekhez, hogy engedjenek veled beszélni, és láám meghalgattak!
*Ednek kerekre nyílt a szeme.*
-Ez meg mit.....
-Cssss, mondanom kell valamit, de már nincs sok időm!
*A fiú megszeppenten elhallgatott. Vajon mit akarhat?*
-Heiłtässe istennő kíséri a te utad, mindenkoron míg lelked tizsta és szívedet óvod a gonosztól.
*Erre joban megszorította a kabátját, amitől Ed fulladni kezdett.*
-Légy szent és sérthetetlen! Légy, fiam...fi-am...
-Hogy miii?
*Ám ekkor a szorítás elengedett és az öreg aláhanyatlott. Edward megremegett. Most nézte csak meg jobban az öreg arcát. Ősz volt már, de még látszott, hogy szőke haja volt hajdanán. Szemüveget viselt és egy bordó köpenyt, mellyre még emlékezett is. Sírásra görbült a szája.*
-A-pa?! Apa!-*Megragadta a halott férfit és rángatni kezdte.*-Elhagytál bennünket, és még azt sem engedted meg, hogy ...hogy...
*Elcsuklott a hangja. Mindig is az volt a terve, hogy ha megtalálja az apját, akkorát behúz neki, amekkorát csak tud. Ehelyett a földbe csapott. Lassan állt fel. A asztalra nézett és egy képre lett figyelmes. Saját magát látta kicsiként, és apját jóval fiatalabbként édesanyjukkal. Mérges lett, hírtelen törni szeretett volna. Elhajította a képet és belecsapott az asztalba. Amaz egy recsenéssel kettétört. Fordúltában lesodorta azt is ami még rajta volt a törött asztalon és belevágta jobb karját a mögöte lévő szekrénybe. Egy tükör volt a közepében. Pár pillanatra leállt, majd egy óriásit húzott a tükör közepébe, de nem volt elegendő hogy eltörjön. Darabokra akarta törni. Még kétszer odavágott, a harmadikra felfedezett egy titkod polcot. Betröte annak a falát is a tükör mögött. Megmarkolta az elülső részt és elhúzta, hogy könnyeben elérhesse a polcon lévőket. Egy könyv volt benne, címe: Naplóm, ám belelapozgatva nemcsk napló feljegyzések, hanem kutatásai is fel voltak írva. VAstag kis könyv volt, tele pót lapokal. Kissé lenyugodva beleolvasott az első oldalba*
~" Október 1.:Megérkeztem, itt vagyok az isten háta mögött. Máris hiányoznak a gyerekek, de nem tehettem mást. Oh Trish. ...szeretlek!"
*Fintort vágott, és ellapozott. A következőn ezt olvasta.*
~"Október 2.:Ha nem is lehetek velük, mindenben segíteni fogom őket, az istenek engem úgy segéljenek. Minden nap meg fogom nézni, hogy van az én Edem, még innen is megóvhatom a vezsélyektől, hála a varázslatnak."
*Öszeszorúlt a szíve, üvölteni akart. Még hogy megmenteni, hisz azt sem tudta, hogy mi történt, vagy legalábbis nem nézett úgy ki mint aki tudná, hogy automalije van. De ne hamarkodjuk el, így hát ahoz a naphoz lapozott. Volt is bejegyzés akkor.*
~" Május 2.: Nem érzem jól magam. A múltkori vendég igen megviselt. Ki hinné, hogy ide is el jutnak egyesek. Nagy csata volt, de már vége. Ma biztos nem tudok kapcsolatba léni velük, oh Edward mennyire szeretném ha együtt lehetnénk, de nagy bűn nyomja a vállam. Bűnhődök, súlyosabb büntetéssel, mint bármelyik börtönbüntetés. Lassan elsorvadok, és ezt nem láthaja meg az én Trishám, nem az,... oh, úgysem változtathatnánk rajta....."
*Becsapta a könyvet. Úgy érezte elájul. Annyi emlék, annyi új információ rohanta meg. Lenézett a halottra. Letette a könyvet az asztal maradványára, majd nagy nehezen felemelte a súlyos testet. Kivitte a ház mögé, és eltemette. Órákba telt mire kiásta a sírt. Mikor elkészült, leüllt és rezzenéstelen arccal bámulta.*
~"Heiłtässe istennő kíséri a te utad, mindenkoron míg lelked tizsta és szívedet óvod a gonosztól."...Mi lehet ez? Mit akarhatott ezzel? Nem értem,..."Légy szent és sérthetetlen!", ugyan már,... mégis hogyan, és mit takar ezzel?..oh, felesleges.
* Hideg szellő fúlyt a barlang felől. Egy darabig nem foglalkozott vele, majd mikor felállt azt vette észre , hogy annak a lugasnak, amellyen kersztül ment, már nyoma sem volt. Elszorúlt a szíve. Viszatérve a házba eltette a könyvet, és olajat keresett. Megtalálva szétlocsolta a házban, majd gyufát vett elő. Öszeszűkült szemmel nézte a vörösen izzó lángot. Roszul érezte magát. Émelygett. Végül megmakacsolta magát, és eldobta a gyufát. Kifelé haladva már a ház fele égett. Nem nézett hátra, nem folyta könnye. A szíve viszont nehezen vert. Azt gondolta, bárcsak ne jött volna ide, akkor talán nem történt volna meg ez. Ám Hohenheim a halálán volt már, azzal hogy Edward itt volt, komoly dolgokat tudott meg. A hideg szellő erősödött, belekapott a hajába, és a kabátjába is.*

// Caius//

* Fellobban a tűz. Szinte abban a pillanatban a szememben is fellobban valami. Ez is tűz, csak másféle. Mázli, hogy nem látja magát kívülről, talán még el is hinné, hogy tényleg megilyedt. Ugyan, dehogy szarta össze magát, ez csak egy szimpla kis tűzgömb! Nem kell itt szellemeket látni... De tény ami tény: nem szereti a lángokat. (Csak ha maga kovácsolja... Wink

*
- Meg is kéne gyújtanod valamit....
* Jelentőségteljesen a kabátra nézek. Nocsak, nem is remegett a hangom! Kapok magamtól egy NAGY-NAGY piros pontot.
Szárnysuhogás.
Lekapom a fejem.
De a neszek már el is hallnak, semmit sem látni. Mégis megkönnyebbülök, mert legalább tudom, hogy Itt minden rendben lesz.
Kinyújtom a karom.
Mozdul a levegő, s szinte abban a pillanatban karmok kulcsolódnak az alkaromra. Ilyenkor örülök, hogy volt annyi eszem, hogy felcsatoltam mindkét karomra a késeket tartó bőrtokot. Pár pillanat múlva folyamatosan láthatóvá válik a belém kapaszkodó karmos láb, majd a hozzá tartozó test, szárnyak, fej-csőr is.
Élvezettel cirógatom meg a sólyom szárnya tövét.
Mindekinek kell valami háziállat.
Kinek a pókok, kinek a sárkány. Ami engem illet, nem tartozom abba a házias típusba.*
- Merre jártál madárkám?

//Seyla//

*A tűzgömböt létrehozom, de nem igazán értem, hogy minek vagy épp miért. Kíváncsian nézek Seylára. A szárnysuhogást már én is hallom, de nem látok semmit. Az eget pásztázom, majd Seylára pillantok, aki a kabátra néz.*
-Mi? Hogy gyújtsam meg a kabátot? Mégis mi a ménykűnek? *kérdezem a lánytól felcsattanva, hiszen eszembe sincs tönkre tenni egy kabátot.*
-Ha tábortüzet akarsz gyújtani, akkor szedek gallyakat *jegyzem meg gúnyosan a lányra nézve, majd lehajtja a fejét. Én csak nézek és állok, Jason-nel a hátam mögött, aki az egyik fáról legelészik színes virágokat. Őt nem igazán izgatja a suhogó valami. Én csak figyelek és mikor Seyla karjára repül a hatalmas állat, keresztbe fonom a karomat és úgy nézem a párost. Várok egy picit, majd megszólalok:*
-Bocs, hogy megszakítom a kis randevút, de most megyünk tovább, vagy tényleg fel akarod áldozni a kabátodat?*nézek Seylára kérdőn.*

* Abeli igyekezetemben, hogy éppen egy "randevút" bonyolítsak drága egyetlen madárkámmal, figyelmen kívül hagytam a tűzgömböt szorongató Caiust. (Nem mintha egy elefánt súlyú madár képes elterelni a figyelmemet... ugyan, ki gondolhat ekkora badarságra?!) Nagy hiba, egyébként. Akár még engem is célba vehetne. Akár.
Szóval bocs, ha egy hajszálnyit dühít a dolog, hogy még nem ég az a rohadt kabát. Sajnálja egyébként, szép kabát volt/van. Csak egy kicsit... büdös. (Bocs Ceci)*
- Könyörgöm Caius, ne zongorázz már az idegeimen! Gyújts már meg azt a nyomorult kabátot! Ne félj, nem fogok halálra fagyni!
* Persze, hogy nem fogok fázni. Félreértés ne essék, a vámpírok is fáznak... olykor. (A friss hegyi levegő még nekem is keresztbe tud tenni.) Aki az ellenkezőjét állítja, az vagy nem találkozott még vámpírral, vagy csak szimplán hülye.
Ami engem illet, már a hátamon is patakokban folyik a víz. Valahogy a ruhák terén a "szép" és a "kényelmes" jelzők nem összeegyeztethetőek. Franc tudja, miért. Talán mert az összes tervező langyi, és mint ilyenek, eszük ágában sincs felvenni a maguk tervezte ruhát.
Szóval már az is eléggé megizzasztott, hogy kitaláljam, hogyan ügyeskedjem oda a szoknya-fűző összeállításhoz a gyilokjaimat,a tőreimet... meg egyebeket. Hogy a mágikus lé-izékről már ne is beszéljek. A karra csatolható tőreim azok teljesen okék. Meg a csizma belső bélésébe tőrt rejteni sem egy nagy kunszt. De hogy hogyan tegyem a hátamra a majdnem kard méretű tőrömet, úgy, hogy láthatatlan legyen... szinte lehetetlenség. Szinte. Combfix-tok eleve elvetélt ötlet. Nekem aztán ne vagdossa fel az ütőeremet.
Kérdezhetné valaki, hogy vámpír létemre miért vagyok állig felfegyverkezve? Pedig a válasz nem is olyan bonyolult. Egyszerűen csak el akarom kerülni a feltűnést. Példának okáért, ha egy "portyázó" karavánnal hoz össze a balsors egy sötét erdő mélyén, és vannak közöttük gyerekek, fiatalok is... és khm, az idősebbjének mondjuk kedve támad ehhez-ahhoz... naszóval, egy ilyen gyenge ok miatt mégsem irthatom ki az egész bagázst! Úgy meg lehetetlen inkognitóban maradni, hogy nő létedre "leszereled" a támadóidat nem?! Na ugye, hogy igazam van.*

*A kérdéseimre nem kapok választ, Seyla csak siettet, hogy dobjam már azt a nyomorult tűzlabdát a kabátra. Kérdőn nézek a párosra, majd megvonom a vállam és a kabátra dobom a tűzgömböt, amit már egy ideje szorongatok a kezemben. Végül is nem az enyém a kabát és legalább meleg is lesz. Habár így estefelé sincs olyan hideg //User most volt futni és tényleg kellemes idő van :P//. A kabát egyből lángra kap és égni kezd. Szaga szerencsére nincs, vagy ha volt is, a tűz elnyomja. Imádom a tűz illatát. Lehet, hogy nem mindenki érzi, de a hamu, a parázs illata. Mennyei. Persze lehet, hogy ez csak abból fakad, hogy Tűzlobbantó vagyok, ki tudja. Végül is nem is érdekel, hiszen kinek a pap, kinek a papné. Végül Seylára pillantok és a madarára.*
-Megfelel, Kisasszony? *kérdezem kissé gúnyosan a lánytól, majd sóhajtok egyet, keresztbe fonom a karjaimat magam előtt és várom, hogy mi a következő lépés.*

* Na jó, nem kell szépíteni. Kis híján így is betojok, amikor hirtelen Caius elhajítja a tűz-izét. Basszus, pedig nem is olyan rég még én gyújtogattam... De a régi szép idők elmúltak. De ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy nincs oda a tűzért... ó, egyáltalán nem. Sőt, ha kifejezhetem így magam, egyenesen odavagyok érte. Ha éppen én "kezelem". Na de ennyi elég is lesz a kis tűz-esszéből. Ideje indulni.
Vagy nem.
Nem törődve a karomon egyensúlyozó madárral, kikapom a tokjából a késemet, s a pengét végighúzom a tenyeremen. (Szerintem mindenki el tudja képzelni azt az éles fájdalmat.) Ugyanakkor mindezt nem feltűnően, "Nézzétek mit csinálok!"-módjára teszem. Inkább gyorsan, essünk-túl-rajta alapon. Aztán a vért rákenem a fa törzsére, szemmel érthetetlen mintát rajzolva rá. Majd mosolyogva, -időközben a vállára fészkelődött- Aeron, a sólyom feje bubját is lecseppentem a véremmel. Akkor jövök én - teketóriázás nélkül a csupasz bőrömre, a szívem fölé tenyerelek. Végül -de nem utolsó sorban- kicsit vacillálok... Caius és a lova között. Aztán végül a lovat választom elsőnek. Neki is adok egy pacsit a popójára. Aztán lépek csak Caius elé, s kislányosan bevallom: félek. Az emberek reakciói (köztük az enyém) szinte kiszámíthatatlanok. Nem tudom még, hogy fog reagálni erre a vér-összekenős produkcióra. Szóval csak állok kukán előtte, feltartott maszatos kézzel és magyaráz(kod)om. Bociszemekkel.*
- Túl sötét ez az erdő, tele van mindenféle kóbor lélekkel ( a lényekről és "lakóiról" nem is beszélve) és nem szeretném, ha rövid utunk során esetlen elkapnák a grabancunkat, szóval megpróbálom magunkat láthatatlanná tenni, amennyire ez lehetséges, bár nem tudom, hogy neked mennyire esik le így, telihold tájékán mindennek a jelentősége, de ha lehet, és (és szerintem te is) szeretnél élve kikerülni, és eljutni Evolyranba, bár ha jól meggondoljuk még bármi történhet....

*A kabátot meggyújtom és figyelem a lángokat. Egy pillanatra megbabonáznak és csak figyelem a narancssárga lángnyelveket, ahogy nyaldossák az anyagot. Kissé kezd büdös lenni a bőrkabát, de hát persze nem ezen van a hangsúly. A látvány kárpótol mindent, ami most történik. Annyira belemerülök a lángok nézésébe, hogy nem veszem észre, mit is csinál Seyla, csak mikor megmozdul és egy fához lép. A fára tenyerel, majd a madárra és Jason-re.*
-Hé! Mi a ...*kérdezem, de a lány megáll előttem és magyarázni kezd. Egy darabig csendben figyelek, összevonom a szemöldökömet és hallgatom a lányt. Majd sóhajtok egyet.*
-Láthatatlanná? Minek? *kérdezem. Nem, nem fogom fel, hogy milyen veszélyes lények lehetnek az erdőben.*
-Tudod Tűzlobbantó vagyok. Azt hiszem meg tudom védeni magam*kezdem, de a sólyom, mintha felém csípne egy kicsit. Sötét szemével rám mered, mintha kényszerítene, hogy fogadjam el Seyla ajánlatát. A lány szemébe nézek - azokba a bociszemekbe - és átfut rajtam egy gondolat, hogy nem is olyan csúnya ez a lány. De ezt hamar kirázom a fejemből, hiszen semmi közöm Seylához, nem is akarok hogy közöm legyen hozzá, hiszen nem akarok nőt az életembe. A nők mindig mindent elrontanak. Fintorgok egyet, majd sóhajtok.*
-Oké. Maszatolj össze... *morgom és látványosan fintorgok egyet és undorodva lehunyom a szemem. Majd várok, hogy a lány mit is fog csinálni.

* Száz százalékos biztonságon semmi nem adhat. Csak ismerek olyan pontokat, amelyek... nagyobb védettséget nyújtanak. Mégsem ezeket veszem "célba", még szép. Még a végén félreértené. Na meg macerás is... Szóval hagyjuk. Egyenlőre viszont megkönnyebbülök.*
- Köszönöm Caius. Elhiszem, hogy meg tudod védeni magadat.
* Őszintén mondom. Így mindkettőnknek könnyebb, és egyszerűbb. Bár ő ezt még nem tudja. Az igazság az, hogy ezzel elrejthetem őt, nemcsak mások elől. A vére megszűnik számomra létezni. De nem csak én, más sem fedezi fel. Nem fedeznek fel minket. És nem kényszerítenek engem... semmire. Ámen.
Akkor most jön a maszatolós rész. A kifejezésen nem tudok nem mosolyogni.*
- De azt hiszem, a szemmel nem látható dolgok még rajtad is kifognának... -*érinti meg a szíve felett (jobb híján a ruháját) és a nyakán, hátracsúsztatva a kezét egészen a tarkójáig. Végig a szemét figyelem. Nem tart az egész tovább pár pillanatnál. Gyorsan és "szakszerűen" csinálja. Hát igen, nem sok ember bírja ezt gyomorral. És nem sokan bírják azt sem, ha véres kézzel összetapizzák.*

*Kicsit furcsának tartom ezt a láthatatlanná válásos dolgot, de hát ha már muszáj és biztonságot ad, akkor ki kell bírnom azt, hogy Seyla összemaszatol. Végül is mindegy, lehunyom a szemem és várom, hogy mi fog történni. Hallom, ahogy Seyla őszintén és magabiztosan kijelenti, hogy tudja, hogy meg tudom védeni magam, ez mégis jó megoldás és könnyebb is, mint tűzgömböket idézgetni. És persze ezt alá is írom, habár még nem hallottam ilyesfajta varázslatról. De amiről nem hall az ember, nem azt jelenti, hogy nincs is. A kis megjegyzésre, felvonom a szemöldökömet és kilesek pilláim alól le a lányra - merthogy fél fejjel magasabb vagyok nála. Elgondolkodtató az, amit mond és persze igaza is van. De hát ezt persze nem adom a tudtára. Nehogy már egy nőnek legyen igaza! Ismét lehunyom a szemem és érzem, hogy Seyla a szívemhez nyomja, majd végighúzza a nyakamon a kezét. Ha normális férfi lennék, nyilvánvalóan ebbe a mozdulatba kicsit beleborzongnék és sóhajtanék egyet. De én csak unottan kinyitom a szemem és letekintek Seylára.*
-A nyakamra is szükséges volt rákenni a véredet? *kérdezem kissé mogorvábban a kelleténél és fintorgok egyet, majd a nyakamhoz nyúlok. De a mozdulat felénél megállok és inkább leteszem magam mellé a karomat. Nem akarok én is maszatos lenni, elég ha a nyakam az. Sóhajtok egyet, majd a sólyomra nézek.*
-Ő is jön velünk? *kérdezem és Jasonre nézek a hátunk mögött.*
-Szóval mire is jó ez a varázslat tulajdonképen? *nézek mélyen Seyla szemébe, követelve a választ.*

* Ahogy gondoltam. Mire elveszem Caiusról a kezét, a seb már be is forrt. Még szerencse, hogy siettem. A fiú kérdésére nem felel.ek Ahhoz túl költőien hangzott. A pengét nemes egyszerűséggel beletörlöm a gatyámba. Ja a tűz már rég kialudt. Abban a pillanatban ellobbant, mikor a vágás beforrt a tenyeremen. (Ilyen esetekben hátrány, hogy az ember gyorsan gyógyul.)*
- Persze, hogy velünk jönnek. Nem volt elég egyértelmű? Különben is, kell valaki, aki mutatja a helyes utat, nehogy vakvágányra fussunk. A mágia lényegét már elmondtam. Nem fizikailag tüntettem el magunkat, csak elmostam a nyomainkat. Afféle visszatartó-és megkötő rítus. * majd kis gondolkodás után hozzáteszem, szinte csak magamnak. Vagy az égnek, mivel épp felfelé nézek*- Vagy átok, attól függ honnan nézzük. *Vége a nagy töprengésnek. Caius felé fordulok.*- Nem akarom az éj lényei előtt szándékosan elhúzni a mézesmadzagot.
* A kést közben visszacsúsztatja a tokjába, s már menne is a jobb irányú út felé. De azért még visszanéz. A lóra. Jelentőségteljesen. Majd Caiusra. Nem hiába kente össze a nagyra nőtt pacit. Simán nem bírná a máguska az iramot. Jut eszembe, Aeront már elnyelte a föld. Biztos messze jár már. Sebaj. Majd alkalomadtán lekérdezem az erdőt madártávlatból.*
- Nem ülsz fel? -*kérdi Caiust szemöldökfelvonva*

*A kis varázslat úgy tűnik, hogy befejeződik és a tűz is kialszik. Furcsa, hiszen a kabát még nem égett el teljesen, így kérdőn és gondolkozva nézek a kabátra. Nem is figyelem, mit csinál Seyla, csak mikor megszólal, akkor fordítom el - nagy nehezen - a kabátról a tekintetemet rá.*
-Nem, nyilván ezért kérdeztem meg *válaszolom nyersen a lánynak. Nem szeretem, ha valaki hülyének néz. Egy kérdést többnyire azért szokás feltenni, mert nem tudom rá a választ. Ha tudnám, nem tenném fel. Idegesít, hogy pont egy nő oktat ki és néz hülyének. Egyszerűen nem bírom elviselni, így mérgesen belefúrom a szememet Seyla tekintetébe. Habár nem sokat látok így fény hiányába, de a két fekete szemgödröt azért látom. Majd Seyla elmagyarázza a mágia lényegét. Csak hallgatom, kissé unottan és Jason-re nézek.*
-Nagyszerű... *mondom fél pillanattal azután, hogy Seyla befejezte a mondatot, ami azt jelzi, hogy nem figyeltem, csak azt vártam, hogy a lány végre befogja. Majd eszembe jut, hogy lehet kicsit kedvesebbnek kéne lennem vele, hiszen mégis csak itt vagyok egy sötét erdő közepén, azt sem tudom hol, viszont Seyla tudja. Nem kellene, hogy megsértődjön, bevágja a lányos hisztit és itt hagyjon. Veszek egy nagy levegőt, sóhajtok és egy pillanatra lehunyom a szemem. *
-Éji lények. Miféle éji lények? *nézek körbe. Hangon nem riadt, nem is félős, inkább csak kíváncsi és kihívó. Mit nekem az éji lények! Simán elbánok velük. Még érdekes is lesz az út. Habár lehet kicsit elhamarkodtam ezt a nagy éljenzést, így Seylára pillantok, várva, hogy felsorolja azt a sok, ijesztő, veszélyes lényt. Seyla elindul, majd visszanéz és jelentőségteljesen rám majd Jasonre néz. Kérdőn nézek rá, majd mikor megkérdezi, hogy nem ülök-e fel, felvont szemöldökkel, úgy nézek rá, mint egy hülyére:*
-És majd futsz utánunk, vagy hogy gondoltad? *kérdezem kissé gúnyosan, de mivel a lány már eddig is a saját feje után ment, vállat vonok, felpattanok Jasonre és Seyla mellé lépdelek.*
-Menjünk *adom ki a parancsot, majd megindulok a jobb oldali úton előre.*

* Visszafordulok, összefonom magam előtt a karomat. Mit nekem egy gúnyos megjegyzés! Még csak fel sem veszem. Ide nekem egy bazinagy piros pontot! Még magamhoz képest is túl elnéző vagyok.
Megadóan figyelem, ahogy Caius mellém léptet a lovával, majd el is halad mellettem, önkényesen parancsokat osztogatva. Nem veszem parancsnak-akkor kedvem támadna "elszórakozni" vele. Abban csupán az lenne a bökkenő, hogy mostanában nem rajong túlzottan a szadista dolgokért. Megenyhült volna a lelke? Fene tudja. Még az is lehet.
De azért megnyugtató a gondolat, hogy A Sötét erdőben vannak-ha jobban tetszik, a fiú csak rám számíthat. Ez azért elég sokat nyom a helyzet komolyságán. Hiszen még "bármi megtörténhet".
A paci-lovas páros után fordulok, vigyorom csak akkor lehetne nagyobb, ha nem lenne fülem. Utána kiálltok.*
- Csak maradj az úton! A kereszteződésnél találkozunk!
* A ezzel beveszem magam az erdőbe. Szárnyalok. De maradok az ösvény mellett, hogy ne tévesszem szem elől Caiusékat. Gyorsan rá kell jönnöm, hogy simán lehagyom őket. Francba.*
- Altivolus! -*súgom a lónak a messzeségből. Tudjátok: a szó "szárnyakat ad"

*A kérdésemre - miszerint milyen lények is lehetnek az erdőbe, nem kaptam választ. Ez egy kis szorongó érzést kelt bennem, de hamar eltűnik, hiszen a két tőröm ott lapul a csizmámban, a varázserőm az ereimben, a véremben, így meg tudom védeni magam - ha nem is teljesen, de egy kis időre biztos. És hogy Seylával mi lesz? A leányzó eldicsekedte, hogy ő is meg tudja védeni magát, így arra nem is gondolok, hogy mi lesz a lánnyal, ha ránk támadnak. Mindig is öntelt voltam és csak magamra gondolok, így még ha kellene, sem biztos hogy megmenteném a lányt. De mivel csak ő tudja, merre van Evolyran, lehet, hogy nem árt a dolog. Megfordul, majd ránk néz. Én csak érdeklődve, várakozóan nézek le Jason hátáról. Várom, hogy mit is akar mondani a lány. De úgy tűnik, hogy nem sok értelmes dolgot, így el is sétálok mellette az ösvényen. Seyla egyszer csak kijelenti, hogy az ösvény végén találkozunk és beleveti magát a sötétségbe. Egy pillanatig csak meredek arra a helyre, ahol eltűnt, majd megrázom a fejem és vállat vonok.*
-Okéé... *motyogom halkan, majd megsarkantyúzom Jason-t, aki erre vágtázni kezd. Az ösvény csak nem akar fogyni, de néhol kanyarodik egyet-kettőt. Nem hallok semmit, csak Jason lihegését, ahogy egyre jobban fáradt. Majd mintha az erdőből apró suttogást hallanék és Jason lihegése eltűnik, és mintha a szél hevesebben vágna az arcomba. Felgyorsultunk talán? Kíváncsian nézek Jason-re, aki csak száguld, rohan és vágtat az ösvényen az erdőn keresztül. Végül egy kereszteződéshez érünk, ahol Jason még mielőtt szólnék neki megtorpan. Kérdés, hogy merre van Seyla?*

* Jó, talán nem volt szép dolog tőlem, de egy picit magára hagyom a vágtázó párost. Jobban mondva, kerülök egy csöppet. A futás úgy sem árt. Kiszellőzik a fejem és emellett még kondiban is tart. És még haszna is van, ugyanis farkaséhes vagyok. A mágia sokat kivett belőlem. Felért egy maratoni futással. Vagyis, dupla maratont futottam... de nem is ez a lényeg. Keresztülgázolok kisebb-nagyobb lápos vidékeken, közben letépem a kezem ügyébe kerülő vadgyümölcsöket. A növényeknek nem adok időt megtorolnia lopást, rohanok. Természetesen csak az ehető, érett terméseket szakítom le-amit egy ember is megeszik, úgy általában. (Nyugalom, nem nekem lesz.)
A végtelennek tűnő nyargalást a talajon egy fekete foltnak tűnő pocsolyánál szakítom meg. Vagy inkább tónál... ki honnan nézi. Leguggolok, s két kezemet belemerítem, tenyeréből iszom ki a... folyadékot. Aztán átszökkenek a tó közepén emelkedő ún."Horror-fára". (jobb elnevezést keresve sem talált volna, a fa lomb nélkül meredező, kiszáradt ágai kapásból adják ezt a helyes kis nevet) Arról is letépek egy-két almát és már fordulok is az út irányába. Már messziről kiszúrom, hogy a kereszteződésbe a paci futott be elsőként, úgyhogy az első menetet ő nyerte. De jó neki. Jókedvűen, vérvörös almát rágcsálva lép elő a fák közül.*
- Háromszoros hip-hip a győzteseknek! De legközelebb én fogok nyerni! -*kacsintok a fiúra, s indulok meg feléjük. Mivel a szám már megint tele van, inkább a kezemmel mutatok a jobb oldal felé vezető útra. Aztán nyelek. Lassú emésztés a hosszú élet titka. Na meg a halogatás.*
- Most lassíthatunk, elég időt nyertünk a lóhalála irammal. -*veregetem meg a ló nyakát, miközben ellépdelek mellette. Csak remélni tudom, hogy nem szagolja ki a gyümölcsökkel megpakolt táskámat. De inkább ne álmodozzunk...!* - Út közben, ha szeretnéd mesélek a helyi látványosságokról. -*vigyorgok fel Caiusra a paci nyaka alatt*- Gondolom, érdekel miért kellett elfáradnia ~illetve miért nem fáradt ki, de ezt nem kell tudnod nem tudnod~ ennyire a lovadnak.

//Seyla//

*Jason csak úgy vágtázik az ösvényt követve és el is csodálkozom, hogy milyen sokáig bírja. Végül megtorpan az elágazás előtt, mielőtt még megoldanám. Elmosolyodom, hiszen már ennyire ismerjük egymást és tudja, hogy nélkülem nem tudhatja, hogy merre is menjen. Illetve Seyla nélkül. Hol az ördögben lehet az az eszement nő? Ebben kezdek egyre biztosabb lenni, hogy eszement, hiszen sólymokkal vagy varjakkal vagy nem tudom mikkel rohangál a vállán, vérrel ken össze mindent és a bort sem szereti. Végül leráz minket mondván, menjünk előre, majd ő jön. Hehe. Nagyon vicces. Szerintem most itt dekkolhatunk vagy fél óráig, míg a Kisasszony ide talál. Már unatkozom. Körbetekintek és az erdőből mozgást vélek hallani, majd legnagyobb megdöbbenésemre Seyla lép ki és sétál oda hozzánk. Az államat kapargálom fel a földről és Jason is meredten néz a lányra. Majd végül visszanyerem a hangom és az állam is a helyén van, a lányra meredve szólalok meg:*
-Te hogy kerülsz ide? *nyögöm ki még mindig hatalmas szemeket meresztve a lányra. Úgy tűnik, hogy Seyla tök természetesnek veszi ezt, hogy szinte pár perccel később ért ide, mint mi. Hát én valahogy nem! Hiszen száguldottunk Jason-nel. Még csak futva sem ért volna minket és nem is ért volna be minket ennyi idő alatt. De úgy tűnik, hogy Seyla még csak nem is liheg. A jobb oldali út felé mutat, de én nem mozdulok, csak meredek a lányra. Aki úgy tűnik, még ételt is tudott szedni magának út közben.*
-A helyi látványosság kevésbé érdekel annál, hogy hogy értél ide ilyen gyorsan? *kérdezem - jelentem ki - ellentmondást nem tűrő hangon és még mindig lecövekelve állok Jason mellett, fogva a kantárját.*
-Jason pedig - ahogy látod - nem fáradt ki *jelentem ki büszkén, de Seyla kiérezheti a hangomból, hogy most Jason állapota érdekel a legkevésbé.*

//A vámpírok mióta ehetnek mást, mint vért?//

// Szándékosan fogalmaztam homályosan. Így... mindenki azt hisz, amit akar, és a szabályokat sem sérti ^^ Fantasy világ, miért ne volna lehetséges? Végtére is, nem nehéz kitalálni, mi az, amit Seyla eszik. (iszik) Elég szűkös a kör, nem gondolod? Smile

) //

* Egy pillanatra lefoglal, hogy a pacitól távol tartsam a kajámat. Ha egyszer olyan keservesen megszereztem, nem adom könnyen. De fene egy kitartó ló, meg kell hagyni. Közben azon gondolkodom, válaszoljak-e egy olyan kérdésre, amelyre a választ úgysem akarják hallani. A lovára legyen csak büszke - kezesbáránynak mutatkozott, és ez nekem elég is volt.
Átlépek a paci nyaka alatt. Még lehajolnom sem kell. Na ja, az alacsony termet előnyei. Széttárt karral, értetlenül nézek Caiusra. (Naná, hogy válaszolni fogok!) Talán még rázom is közben a fejem. Alig jutok szóhoz!*
- ...Futottam?
* Hihi, most azt hitted, hazudni fogok? Koppanhatsz, hapsikám. Viszont, máris egy HATALMAS akadály gördült az utamba. A LÓ, kihasználva, hogy nem figyelek rá, kikapja a kezemből a KAJÁT.
Aj-jaj. Egy pillanatra földbe gyökerezik a lábam, megkövülten és döbbenten állok a TÉNY előtt. Ez lenyúlta az én kajámat! Azt hiszem, az állat megsejthetett valamit, mert ő sem mozdul, csak áll, még a koponyája sem mozog. Engem néz a szeme sarkából.
Menten behalok. Ez az én reakciómat várja!
Hát, nem fog elmaradni. Elé perdülök, és megragadom a puha bőrt a a száján. Foga közé nézek, mondhatni. Feszítem így-feszítem úgy, a paci csak nem nyitja ki a száját. Próbálom alulról, próbálom oldalnézetből rávenne a köpésre, az állatja csak nem adja fel! Még a nyakára is rámászok (hogy-hogy nem, le is csúszok róla, lajhárként csüngve rajta), próbálom a lábát elkaszálni, hátha fűbe harap... de nem és nem. A Hátas nem mozdul.
Végül... feladom.
A feje mellé állok, és nagyon-nagyon-nagyon szigorúan a szemébe nézek. Határozottságom a fellegekbe szökik, ha nem tovább.
- Jason! Azonnal. Köpd. Ki.

//Igen, az ivásról levettem, hogy vér, de a gyümölcsöket elvileg nem tudod megemészteni. Nekem ez egy kicsit fura...//

*Seyla vigyorogva sétálgat, majd a táskáját lóbálja Jason elől. Felvont szemöldökkel nézek a lányra és érzem, hogy Jason kiszagolt valamit, mert megfeszíti az izmait. Megsimítom a ló nyakát, majd a lányra nézek - várva a válaszra. Végül meg is kapom azt, kissé flegmább változatba, mint vártam. Futott. Nagyszerű. Még mindig meredten nézek a lányra, kb. úgy, mint egy hülye, fogyatékos emberre.*
-Futottál... *ismétlem meg lekicsinylően a dolgot, majd leszállok Jason-ről és közelebb sétálok Seylához. Megállok előtte, a szemébe nézek és várok. Majd pár másodperc csend után megszólalok. Hangom halk és kissé fenyegető, de érdeklődő és követelőző is. Érdekel az igazság és ki fogom deríteni. Merthogy egyre több furcsaság kötődik a lányhoz, az biztos.*
-Ugye nem képzeled, hogy elhiggyem, hogy olyan gyorsan futsz, mint Jason vágtázva? *kérdezem halk hangon és a szemeimet Seyla szemeibe mélyesztem. Egy pillanatig állom a lány tekintetét és várom a választ. Majd Jason kilopja Seyla táskájából a gyümölcsöket és enni kezdi. Pár gyümölcs szétgurul a földön, és pár darab az állat pofájába végzi. Hátrébb lépek és figyelem, ahogy Seyla megpróbálja visszaszerezni a gyümölcsöt.*
-Miután Jason megette, te megennéd? *kérdezem lenézően, gunyorosan a lánytól, majd Jasonra pillantok.*
-Egyél csak nyugodtan, Haver! *simítom meg a nyakát, majd Seylára nézek. Arcomra unalom ül ki, ahogy a lány küzdését figyelem.*
-Nem megyünk tovább? *kérdezem, próbálom túlkiabálni Seyla nyögéseit, ahogy próbálja szétfeszíteni Jason száját.*

// Had döntsem el én, mit tud Seyla megemészteni, és mit nem. Téged, például. Laughing

(Mellesleg az az egy db nyomorult gyümölcs "gyümölcs" volt. Idézőjelesen.) //

* Csak bámulok, mint bici boci az Újkapura. Csak én ebben az esetben Caiusra meredek igézetten. Nem hülye a csávó. Az már biztos, hogy nem jár vakon a világban. Csak aztán nehogy a felvilágosodása útján elessen a nagy fényességben. Még a végén megüti a bokáját. Vagy a buksiját.*
- Nem képzelem. Nem kell hinned semmit.
* Egyik pillanatról a másikra már mosolygok. Talán valami hirtelen támadt jókedvtől, nem tudom. S nem tudom elégszer hangoztatni, hogy mindenki hülye. Csak van, aki beismeri, és van, aki nem. És a beismerő-kategóriába tartozom.
Aztán hirtelen lebujhegyre emelkedem, s puszit nyomok Caius ajkaira. És már megyek is Jason-etetést-gátolni. De ha valami, akkor ez kibillenti Caiust hímsoviniszta kis lelkét a nem létező egyensúlyából.
- Jason, Jason, Jason... -*csóválom a fejem csípőre tett kézzel. A paci még mindig nem akar kompromisszumot kötni velem, legnagyobb sajnálatomra.*
- Mond csak, legalább jó az íze? Pocsék, nem?! Tudod mit? Elmondom honnan van....
* Leguggolok elé, s halkan a fülébe duruzsolok. Még szép, hogy nem mondom meg, honnan van a gyümi. Még kedve támadna benevezni a világvége-maratonra. inkább csak szép szóval puhítom. Jelenleg csak és kizárólag ő van a figyelmem középpontjában.*

//Bocs, csak így tudtam megoldani, "kicsit" belekeveredtem az időrendbe... most akkor hogy van? Hogyan tud Caius előtt állni, mikor már Jason lopására figyel? Szóval, csak így todtam, hogy tudjak reagálni is... bocs, remélem többször nem fordul elő. /

//Az eldöntés nem a Te jogodban áll, hanem az Adminok jogában - megjegyzem az enyémben sem - szóval zárjuk le ezt a kis szösszenetet. Véleményem szerint a vámpírok csak a vért tudják normálisan megemészteni, de igazad van, tudnak gyümölcsöt enni. Csak az zavart meg, hogy minek eszik, ha úgysem lakik jól tőle? De végül is mindegy, nem számít.//

*A kérdésemre még mindig nem kapok konkrét választ és míg Seyla velem beszélget, Jason kissé közelebb sétál hozzánk, Seyla batyujára figyelve. Én csak a lányra figyelek, aki hatalmas szemekkel mered rám és ártatlanul válaszol. Nem kell hinnem semmit. És nem képzeli, hogy elhiszem. Mi van?? Ezt már végképp nem értem, és elhatározom, hogy egy darabig hagyom függeni a témát. Nem kérdezősködök, csak még jobban figyelek és megpróbálok rájönni a dolog nyitjára. De tényleg nagyon fura, hogy Seyla olyan gyorsan fut, mint ahogy egy ló vágtázik. Érdekes. A kérdésemre valóban nem kapok konkrét választ, csak egy puszit - a számra. Nem igazán tudok rá mit reagálni, még soha nem kaptam hasonlót és érzem, ahogy a testem beleremeg és reagál az érintésre - ami felettébb kellemes. De le is intem magam, és az érzelmeimet az eszem felül múlja. Megfordulok és figyelem, ahogy Seyla Jason-tól próbálja megszerezni az elcsent gyümölcsöket. De a ló nem adja magát könnyen. Csak unottan várom, hogy végre menjünk már tovább. Úgy tűnik, várnom kell még egy darabig, mert Seyla kommunikálni kezd Jason-nel. Megköszörülöm a torkom és a lányra nézek.*
-Nem indulnánk meg? *kérdezem kissé erélyesebben a kelleténél.*

//Időrend: kijössz az erdőből. Eléd állok, megkérdezem, hogy értél ide ilyen gyorsan. Majd Jason kiszagolja a gyümölcsöt és elveszi tőled. Miután válaszoltál, te Jasonhöz mész és megpróbálom elszedni tőle a gyümit. Majd rákérdezek, hogy nem mennénk-e tovább. Megvagy? //

// Megvagyok. Wink

Csak mindig bezavar, hogy először leírod mi történik, és még hozzáteszel ahhoz, amit elvileg már lerendeztünk, én pedig nem tudom megállni, hogy ne reagáljak rá. Így egy helyben vagyunk. Csak ennyi. A gyümölcsről meg csak annyit: látszat. Erre megy ki az egész. Egyébként jó kis fórumot alakítottunk ki a fórumon belül! Laughing

//

* A paci feje előtt térdelek, és hagyom, hogy a képembe röhögjön. Átvitt értelemben persze. A szeme az úgy vigyorog a lónak, mintha most lovagolt volna együtt egy hófehér kancával. De jó neki. De szar nekem.*
- Jason, szépen kérlek! Ez neked nem jó, nem neked van. Ez az enyém! Ha kiköpöd, ígérem és kapsz egy szép nagy darab almát a táskámból. Megegyeztünk? Léccííí...
* Megvakarom a fülét és.... csodának csodája! Jason kinyitja a száját, és egészben kiejti belőle a kajámat! Ahha, tehát ez a dolog nyitja! Üsse kő, megérdemel el kis jutalmat. Megvakarom a másik füle tövét is, és közben előkotrom a feneketlen táskámból azt a nyomorult beígért almát. Odanyújtom a lónak, és az kényelmesen elrágcsálja.*
- Nesze, te! -*nevetek, s a vállamra vetem a tatyómat.
Lehajolok az én gyümölcsömért, ami közben veszélyesen színt változtatott, a nyálról nem is beszélve. Két ujjal felcsippentem, és egy pillanatig forgatva nézegetem. De hogy miért, azt magam sem tudom.*
- Pfuj!
* Elhajítom, messze be az erdőbe. Egye aki akarja. Én ugyan nem.
Kiveszek a táskából még egy szép nagy piros almát, s azzal Caiust dobom meg.*
- Tessék, neked szedtem. Ne várd meg, míg bebarnul. -*mosolygok rá, s felnézek az égre. Még bőven van idejük, a hold szinte még felettem van. Rá se nézve a lóra, megfogom a kötőféket, és lassan elindulok vele az úton. Ha Caiuson múlik, akkor reggelig itt szobroznánk....*

*A puszitól nem kábultam el, csak baromira meglepett. És nem is a puszi, hanem az a jó érzés, ami a puszit követte. Érdekes volt. De hamar elnyomtam magamba és Seyla játékát néztem Jasonnel. Lazán az egyik fához dőltem és keresztbe fontam a karjaimat a mellkasom előtt. Csak figyeltem a lányt, hogy mit is csinált. Jasonnel szemeztek és végül a ló kinyitotta a száját és kivette belőle a gyümölcsöt. Rám pillantott, majd megvontam a vállam.*
-Miért nézel így rám? Te vagy a hülye, hogy hittél neki*morogtam, majd Seyla végül elővarázsolt egy almát a táskájából és a boldogan nyihogó Jason szájába adta. A ló hangosan ropogtatni kezdi az almát és Seyla nekem is dob egyet. Miután bedobta a nyálas gyümölcsöt, amit kikönyörgött Jason szájából. Elkapom az almát és a lányra nézek.*
-Kössz *felelem flegmán és bele is harapok az almába.*
-Mi a francnak dobtad el azt a gyümölcsöt, amit kikönyörögtél Jason-től? *meredek a lányra kíváncsian. Baromira nem látom az értelmét. Közben Seyla feláll, megfogja Jason kötőfékét és megpróbálja elhúzni. De a ló nem mozdul. Rám néz és vár. Egy aprót biccentek neki, mire Seyla után sétál. Elharapom az almát, majd a fűbe dobom és Seyla mellé lépek.*
-Innen átveszem *jegyzem meg határozottan, és kiveszem a lány kezéből a kötőféket.*

* Amikor Caius végül odalép mellém és átveszi a paci irányítását, még csak nem is ellenkezek. Csak bólintok, és elengedem. Piros pont ide. Elvégre az ő lova. De legalább haladunk! Nem vagyok olyan tapló, hogy felüljek a lóra, miközben a gazdája vezeti, de megfordul a fejemben... csak semmi kedvem gyalogolni. De egy kis sétába még nem fogok belehalni.
Látjátok, milyen jól viselkedem? Szépen sétálok a páros mellett. Sőt, még eszembe jut válaszolni is.*
- Miért? Te megennéd, miután a lovad szájában volt? -*néz rá nagy szemekkel.
* Valahonnan fentről rikoltás hallatszik. Egyébként beleveszik az erdő neszeibe, de az én gyakorlott fülem el tudja különíteni. Nem csoda, minden este erre a hangra ébredek. Különben elaludnék. Fene nagy alvó tudok lenni.
Aztán a hangot követi a kép is. Szemem kitisztul, ibolyakékben fürdik a táj. De csak egy pillanatra, és ez nekem elég is. Tudom, jelenleg minden rendben megy. De azt ki tudja, mi lesz egy perc múlva?!*

*Miután Seyla kikönyörögte Jason szájából a gyümölcsöt, eldobja, mire kissé furcsán nézek rá és kérdezek is, de végül is nem is érdekel. Elveszek Seyla kezéből a kantárt és magam után húzom a lovat, aki készségesen jön utánam. Sóhajtok egyet és az ösvényre nézek.*
-Kb. mikor érünk oda? Holnapra? *kérdezem a lánytól, aki egy fájdalmas pillantást vet Jason hátára.*
-Felülhetsz, ha akarsz... *jegyzem meg egy unott sóhajtás után. Végül is tök mindegy, hogy ki van Jason hátán vagy épp egyedül megy. A kérdésemre végül kapok választ, amire ismét megcsóválom a fejem.*
-Ha lenne a táskámba még három másik alma, akkor biztos nem könyörögnék a lovamnak, hogy adja ide, azt ami a szájában van. Ha mégis ilyesmire vetemednék, akkor sem enném meg természetesen. De még mindig nem értem, hogy ez mire volt jó... *jegyzem meg, de most már unottan nézek magam elé és sóhajtok. Végül is már nem is érdekel. Seyla felnéz, mintha hallana valamit. Én akárhogy hegyezem a fülem, nem hallok semmit, így nem is érdekel. Csak unottan megyek előre az ösvényen és várom, hogy végre kiérjünk ebből a nagy erdőből. Már kezd elegem lenni...*

- Nem tudom, mikor érünk oda. Attól függ, kell-e úsznunk...
* Caius észrevehette a lemondó pillantásomat,. mert egy haaatalmas sóhajjal nagyvonalúan megengedi, hogy felüljek ez ő drága egyetlen lova hátára. Na, azért ugye, hogy nem vagyunk szőrös szívűek. Boldog mosollyal simítom végig a ló nyakát (bár lehet, hogy az állatnak ez némiképp ellenére van. Nem is csoda, a legtöbb ösztönből kiszúrja, hogy tartania kell tőlem. nem mintha lenne bármi alapja rá...) és még járás közben felszökkenek a nyeregbe, még csak megállni sem kell. Legalább ezzel is időt spórolnak. Hogy nézne ki; én tartom fel a menetet?! Azt már nem.
Így lehet részem, mint nagyérdemű egy személyben, a végtelenül unott nézőpont-kifejtésnek. Mindig elgondolkodok, ha ilyen emberekkel találkozok: ezek a maguk fejét is unják, vagy csak másokat akarnak őrületbe kergetni?! Csak aztán nehogy elaludja a saját életét. Ja, és még mindig nem ért semmit.
Akkor jó. Minden a legnagyobb rendben.*
- Tudod, volt egyszer egy macskám. Megjegyzem, egy életre elég volt. Szóval, ez a macska, nevén nevezve Bugyi, egy mániákus volt. Minden alsóneműt elcsórt a táborban. Legyen az kék, pöttyös, vagy éppen kétes illatú, nem számított, ő begyűjtötte. Egyik nap, egy másik táborhelyen, a megnevezett macska elszedte a száradó ruhadarabokat, közöttük az enyémeket is. Az egyik lakókocsiban vert velük tanyát. Mégsem lehetett előhalászni, mert harapott, karmolt, nem engedett minket a közelébe. Még énekeltünk is neki, azt nagyon szerette, de nem tágított. Nekünk pedig nemsokára jelenésünk volt. Mégsem mászkálhattunk pucér fővel az utcán, hiába volt ezer másik ruhánk! Nekünk az kellett! De Bugyi... egy konok, hajthatatlan egy állat volt...
* Ó, a nosztalgia engem is el tud ragadni néhanapján. Dalra fakadok, torok köszörülve.*
- Csak figyeld a porondot
A vadak ketrecét
Csak a szelídített tudja
Bajban van az őrző
Ha mélyen a szemekbe néz
Velem ki mer majd védőháló nélkül ugrani?
Velem ki mer majd védőháló nélkül ugrani?

*Ahogy haladunk egyre beljebb - vagy épp kijjebb? - a sötét erdőből, Seyla úgy tűnik, hogy mégis elfárad. A kérdésemre, hogy mikor érünk oda, kétes választ ad, vagyis azt, hogy nem tudja és hogy reméli, hogy nem kell úsznunk.*
-Úsznunk? Na ne! Semmi kedvem vizes lenni *jelentem ki morcosan és sóhajtok egyet. Körbenézek, hegyezem a fülem, de sehol sem hallok vizet. Remélem, hogy jól hallom és tényleg nincs sehol sem viz. Valóban semmi kedvem úszni. Ahogy tovább haladunk, észreveszem Seyla pillantását és készségesen átendegem neki Jason hátát. A ló a simitásra, kicsit megmerevedik, de nem csinál semmit. Megáll, hogy Seylának ne menet közben kelljen felugrania, majd mikor a lány helyet foglal a nyeregben, elvigyorodva megcsóválom a fejem, majd tovább indulunk. Jason-t nem zavarja, hogy Seyla a hátán van, úgy tűnik az alma miatt már megbizik a lányban. hát én még nem, habár az alma tényleg jól esett, mert csillapitotta egy kicsit az éhségemet és a szomjúságomat is. Elmagyarázom neki a véleményemet a gyümölcsökről, mire Seyla egy másik történetbe fog bele. Legalább nincs csend és gondolkozhatok anélkül, hogy a lány megkérdezné, hogy min gondolkozom és anélkül, hogy kinos csend lenne. Habár Seyla mellett ez elképzelhetetlen, hiszen a lánynak be nem áll a szája. ami nem baj, mert legalább egy kellemes kis duruzsolós háttérhangot ad a gondolkozásomhoz. A történet fonalát nem igazán figyelem, a macska nevére csillan fel a szemem és elnevetem magam.*
-Bugyi? Azt mondtad Bugyi? *kérdezek vissza nevetve, majd a nevetésem lassan elhal és ismét gondolataimba merülök, néha Seylára pillantva, hogy a lány azért érezze, hogy nem felejtettem el teljesen. A lány végül énekelni kezd és felfigyelek szép, csengő hangjára. Mikor Seyla befejezi a kis rövid dalt, csak nézek a szemébe és észre sem veszem, hogy elmosolyodtam. Majd megköszörülöm a torkom és kissé zavarban a földet kezdem el nézni. Nem szólok semmit, de mikor felnézek világosságot pillantok meg az út végénél.*
-Kiértünk az erdőből?*nézek a lányra és a szemem felcsillan. Végre valami tisztás vagy rét jön és nem a sűrű, sötét erdő.*

*A fiú hangja zökkent vissza a valóságba, pont a refrén végére értem. Pedig még énekeltem volna pár sornyit. Megnyugtat. Kikapcsol. Jó érzés és kész. Ez maga a zene. De mit is filozofálok én a dallam hatalmáról?! Nem vagyok én senki. Csak szeretek énekelni. Még biztos visszatérek rá, látva Caius mosolyát az arcán... de ez valahogy onnan távolról, a függöny mögül ér el az agyamig. Valóságosan nem érzékelem... nagyon. Tudjátok, mint amikor felébredtek egy nagyon jó álomból, de arra már nem tudtok visszaemlékezni, mit álmodtatok. Csak a kellemes élmény hatásának varázsa ragad meg benned. De az nagyon.
Mégis, ideje visszatérni a valóságba... mert az már eljut az agyamig, hogy mit mondott. Mire ez a nagy sietség? Messze van az még... Álljunk csak meg egy pillanatra! Miért gondolja, hogy kiértünk az erdőből?
Caiusra nézek, és követem a pillantását. Látom amit ő lát, és... most mi van? Felnézek az égre, és sötétséget látok. A hold még most hagyta el az ég közepét. Akkor viszont... ajaj.
A fénybe meredek, és a rám törő rémülettel egy időben rántom meg teljes erőből a kantárt. Azonnali megtorpanásra késztetem, de nem tud felágaskodni, erősen fogom, viszont idegesen toporzékol, járkál és rángatja a fejét. Mégsem zavar. Nem hagyhatom, hogy elveszítse a fejét a paci.*
- Caius... ez nem lehet... még csak éjfél múlt... -*suttogom logikátlanul, és idegesen körbenézek. Túl széles az út. Az erdő itt még nekem is járhatatlan, túl sűrűn benőtte az útszegélyt a növényzet. Torokköszörülés. Magamat is meglepem, milyen határozott a hangom. Néha nagyon-nagyon megérdemlek egy piros pontot.*
- Pattanj fel! Én nem léphetek az útra, azonnal kiszúrnak.
* Közben erősen küszködök az ijedt pacival. Pontosabban, a saját idegességemmel, amit a ló megérzett, és csak tovább hergeli magát. És hátrébb csúszok a nyeregben, hogy Caius elém tudjon ülni.*
- És egy köpeny sem ártana... lehetőleg csukjával. -*teszem hozzá halkan, de a szememet nem tudom levenni az útról. És a fény mintha egyre közelebb érne. Ekkor tudom én szidni magamat. Mi a jó büdös francnak hagytam el Ceci kabátját?!*

*A leányzó énekelget, én pedig elgondolkozom kissé. Majd egy kis világosságot pillantok meg az ösvény végén. Nem olyan nagy, de úgy tűnik, mintha tűz lenne, vagy épp Napfény. De hát az nem lehet, hiszen még alig múlt éjfél, a Hold is fent van az égen. Kissé bizalmatlanul húzom fel a szemöldököm, és pillantok Seylára. Hiszen ő az erdő nagy tudója, neki kellene tudnia, hogy hova vezet ez az ösvény, és mi az a fényforrás előttünk. Seyla úgy tűnik, rettentően meglepődik és talán meg is ijed a fényforrást látva. Ez nem kecsegtet túl nagy reménnyel, ahhoz, hogy tudja, hogy mi is van előttünk. A fényre pillantok, majd Seylára, aki hirtelen megrántja Jason kantárját. A ló megijed és majdnem felágaskodva áll meg. Seyla szerencsére erősen tartja a kantárt, amin meg is lepődök, hiszen nem néztem volna ki egy nőbül, hogy ekkora erővel tud megtartani egy lovat. Egy strigula Seylának és a nőknek. De Jason ide-oda járkál, egyik lábáról a másikra áll és toporzékol, nyerít.*
-Hé! Nyugi! *kapom el a kantárt és csitítom le a lovat.*
-Mi a fészkes fenét csinálsz? Ne ijedezz, oké? *mordulok Seylára, majd végül Jason orrát kezdem el simogatni, mélyen a szemébe nézek és halk hangon megnyugtatom. A ló csakugyan megnyugszik, de ő is ijedten és értetlenül mered a fényre. *
-Mi az, hogy még csak éjfél múlt? Igen, erre én is rájöttem. így biztos, hogy nem lehet napfény, kössz a felvilágosítást. De gyere, nézzük meg mi az... *fogom meg a kantárt és megrántom, mire Jason lassan elindul. Az agyamban egy tűzpajzsot hozok létre és felkészülök a védekezésre, hogyha valaki támadna.*
-Mi az, hogy pattanjak fel? Hagyjál már. Szerinted nem fognak megijedni, ha lovon érkezünk? Ne gyerekeskedj, Te lány, hanem mutasd az utat! *jelentem ki már mogorva, ingerült hangon. Majd sóhajtok egyet és megállítom Jason-t. Seylára pillantok. A tekintetem unott, mégis haragos.*
-Egy villásreggelit nem parancsol a Hölgy? Na ne szórakozz. Gyere! *morgom és ismét megindítom Jason-t és egyre közelebb érünk a fényhez, aminek még mindig nem igazán tudom a forrását.*

*" Nézzünk meg"???!!!*
- Caius, könyörgöm! Nem szokásom, de... -*nagyot nyelek*... kérlek! Tudom, mit mondok. Most az egyszer, kérlek, ne kérdezz, csak csináld!
* Aszt hiszem, a hangomon átjött a... (én magam is félek kimondani a szót) félelem. Igen, az. És marhára ideges vagyok, mivel itt húzzuk az időt, mígnem végül késő nem lesz. a fényforrás egyre csak közeledik. oké, megértem én, hogy a fiú értetlenkedik, meg minden, de most (kivételesen) csak baj lehet belőle. Megfogadom magamban (jó halkan), hogyha ép bőrrel kikerülünk (szó szerit) a helyzetből, akkor elmondom neki, mire lesz jó egy kis színjáték. Mert bizony az lesz belőle, és jó rövid, ha szerencsénk van. Ha nem... akkor azon ráérek gondolkodni akkor. De talán jó lenne megemlíteni ezt a kis apróságot Caiusnak is, hátha akkor nagyobb hajlandóságot mutat.
Ja, és közben pereg az a bizonyos homokóra. Megy a lócsitítás, kantárrángatás, miegymás....*
- Caius, ígérem, ha kikerültük elmondom, de ne most... *pillantás előre... igen, határozottan közeledik a fény. Lóháton. Bár, nem hiszem, hogy Caius ezt is hallaná.*- szívunk mint a torkos borz, ha elszúrjuk...
* Sűrűn pillantok a fényforrás felé. Nem hiába vagyok izgága, nem bírok egy helyben maradni. Van rá okom. Nagy, és erős okom. Sok.*
- Üllj elém! És gyorsan add a köpenyed!
* Határozottan megpaskolom előttem a nyerget. Tényleg kezdek betojni, vagy ezt csak amolyan foglalkozási ártalom?! Ideje lenne már, ha Caius kitakarna. Egy olyan alibi, mint ő, messze nincs jobb a Sötét erdőben. Hülye lennék, ha nem használnám ki. Még így is gyanúsak leszünk. Na jó, gyerekesen bevallom, nem szeretném, ha elevenen égetnének el. Most rossz vagyok?!*

*A fény felé közeledünk és nekem már kezd egyre jobban elegem lenni Seyla visitozásaiból és nyöszörgéseiből. De Seyla folyamatosan megállítja Jason-t és szegény ló már nem is tudja, hogy mi van és hogy mihez kezdjen, így lecövekel.*
-Nézd meg, nem csak engem őrjítesz meg, hanem Jason-t is *jelentem ki mérgesen és a lábammal is toppantok egyet, hogy még hatásosabb legyen a kirohanásom. Tényleg kezd elegem lenni a lányból és a hisztijéből, így elé állok. Már nyitom a számat, hogy megkérdezzem - ismét - hogy mi a fészkes fene baja van, mikor Seyla könyörögni kezd!! Hogy mit csinál? Rámeredek, felvonom a szemöldököm, majd a fény felé nézek.*
-Ne kérdezzek? Azért ezt nem várhatod el tőlem! *csattanok fel ismét, majd sóhajtok egyet. Lehunyom egy pillanatra a szemem, majd sóhajtok egyet és felnézek a lányra. Seyla megígéri, hogy amint kikerülünk ebből, megmagyarázza. Kikerülni? Honnan? Ez a lány biztos többet tud, mint mond. Végül mégis megadom maga és leveszem a köpenyem. Seylához dobom, de nem ülök fel elé.*
-Nesze. De én vezetem Jason-t *jelentem ki ellent mondást nem tűrő hangon és tovább indulok, kifelé a titokzatos fény felé.*

» 1. Tolmen erdő