5. Setét erdő

* Pipa a fiú, és van is miért. Nem hiába jártatom itt a számat. És erre tessék, még így sem hajlandó 100%-ban együttműködni. Na tessék. Így jár az, aki aki van olyan idióta, hogy egy fél napi ismeretség után elhiszi magának, hogy ismeri az ismeretlent. Ez esetben Caiust. Pedig egy egész életnek tűnik az a rövid utazásunk. Az ember mégis mindig koppan egyet. Kopp-kopp-kopp. (Bocs, ez három volt.) Fél kézzel elkapom a felém dobott köpenyt, és pillanatok alatt magamra terítem. Úgy igazítom, hogy a lehető legtöbbet fedjen belőlem. A csukját természetesen az arcomba - húznám, ha lenne akkora. De nincs, csupán a szememig ér az anyag. Hoppá. Pedig már kezdtem örülni, hogy talán elég lesz, ha Caius vezeti a lovat és én, mint "gyenge, szerencsétlen" nő ülök a pacin. Nem jött be. Van ilyen.*
- Hogy a ... vinné el... -*rángatom a csukja elejét, de az csak nem akar lejjebb érni. Hát, próbálkozni szabad, nem?! Persze, belátom, hogy ez így nem fog menni. Feladom. Még szerencse, hogy ez az egész ügyeskedésem a köpennyel nem tartott tovább pár másodpercnél. Pár igen értékes másodpercnél. *
- A francba... Caius, légy szíves ülj elém, így még egy végrehajtó is simán kiszúrna! -*fészkelődök kényelmetlenül a nyeregben*- Pedig mindjárt kiérünk... mennének a kedves-tetves poklukba, ahova másokat küldenek....
* Na jó, a végén már csak a bajszom alatt morgok. De azért csitítom is magamat, mert érzem, menten eldurran az agyam. Pedig már csak egy hajszálra van a gázló!*
- Siess... -*súgom, mert már csak a fák árnyéka takarja őket. Amíg természetemmel ellentmondva türelmesen várom, hogy Caius megmozduljon (noha nem szívesen ülök önszántamból egy olyan mellé, aki nőgyűlölő és tűzmágus egy személyben) addig a fedősztorit is bemagoltatom vele. Na jó, csak elmondom.* - Jegyezd meg: az unokatestvéred... -*mi is legyen az, amit Caius el tud játszani, és be is veszik? Ez itt a nagy kérdés.*- ...barátnője vagyok, akire bűbájt mondtak, de elcseszték, így most te viszel hozzá Evolyranba. Minden megvan?
* "Végre" alkalmam nyílik élesben is kipróbálni a tudásom. Hajrá! Nehéz olyan fedősztorit kitalálni, pláne ilyen rövid idő alatt, ami maximálisan elhihető. Namost, szerintem még ezt tudja bevenni egy...*
- Vadász. Ezek vadászok. Vigyázz, mit mondasz.

//Bocs a késésért//

*Seyla hisztizni kezd, ami már kezd az agyamra menni és nem is értem, hogy mi baja van a leányzónak. Én baromira kíváncsi vagyok, hogy mi is az a fény és honnan is jön, de a lány úgy tűnik, hogy akadékoskodik elég csúnyán. De úgy tűnik, hogy a lánynak nagyon fontos ez a dolog, úgyhogy megadom magam. Nem ülök fel elé, hiszen akkor nem tudok védekezni vagy épp normálisan beszélni, ha valaki rémisztővel találkoznánk. De a köpenyemet azért feldobom a lánynak, mert valahogy érzem hogy fontos ez neki és mintha egy kis félelmet is kihallanék a hangjából. Viszont a köpeny úgy tűnik, hogy nem szolgál túl jól, hiszen nem fedi be teljesen a lány arcát. Felnézek rá és elvigyorodok.*
-Miért akarod eltakarni a cuki pofidat? *kérdezem vigyorogva, majd megsimítom Jason orrát és kuncogva tovább sétálok. Seyla még mindig akadékoskodik és sóhajtok egyet. Megállítom Jason-t, és hátrafordulok Seyla felé.*
-Miért üljek eléd? Nem elég az a köpeny? *morgom magamba, majd lassan felülök Seyla elé. A leányzó közben egy fedősztorit morog a fülembe.*
-Seyla! Az unokatesóm meghalt és nem Te vagy a barátnője! *szűröm mérgesen a fogaim között a szavakat, de rájövök, hogy nincs más választásom, hazudnom kell. Habár még nem értem, hogy miért.*
-Amint kijutunk, magyarázatot várok !* jelentem ki ellentmondást nem tűrő hangon, sziszegve a fogaim között. Végül lassan kijutunk egy tisztásra és körbenézek. Hátranézek a lányra, majd várok.*
-Nos?

* Elégedetten én nem kevésbé megkönnyebbülten mosolyodok el a köpeny alatt. Szívem kicsit alábbhagy, már nem dobog lóhalál-versenyt magával. Utálom, amikor azt csinálja. most legalább nyugodt, és én kifejezetten örülök. Annak, hogy él. Nagy szó, az én esetemben.
Caius felül elém, és én megpróbálok a lehető legtöbb teret hagyni neki a szűk nyeregben. Nem akarom, (sem most, sem utólag) hogy leordítsa a fejemet, anélkül is van elég bajom. Példának okáért az, hogy eltűnt előlünk a fény. Aha, tehát egy nagy tér van előttünk, ahol nyugodtan körbevehetnek... Pech nekünk, jó nekik.
Úgy, hogy közben ne érjek a fiúhoz, a derekánál megkapaszkodom a ruhájában két oldalt, és a homlokomat a hátának támasztom. Így elég ramatyul nézhetek ki, és még ki is látok a csukja alól, úgy, hogy a "cuki pofim" takarásban maradjon. Ha mégis szükség lenne az arcom kivillantására, még mindig segítségül tudom hívni a mágiát. Azt, ami úgy is életben van. A "maszatolósat". Ki gondolta volna, mi mindenre jó?!
Ja, Caiusnak nem válaszolok. Egyszer már elmondtam, hogy magyarázkodok, minek ismételjem magamat?! Le sem állok vele arról vitatkozni, hogy ki kicsoda a családjában. Hazudnia kell, tehát minek fecséreljem rá a szót?! Oké, biztos nem tetszik neki... De ez van, nincs mit tenni. Most már nem bízom a szerencsénkben, csak magamban. Ha elbújnak és körbevesznek, az már rossz jel.
Közben kiértünk kicsi, kerek tisztásra. Majdnem szabályos kör alak, és mi középen állunk. A Tökéleset Célpont, hurrá! Kicsit felemelem a fejem, és előre nézek, mintha meglepődnék, hogy megtorpantunk.De az istenért sem néznék oldalra, mert így pontosan takar a csukja anyaga, és a fiú háta közepe.
Figyelek, behunyt szemmel. Minden csöndes, kihalt. Ez a Sötét erdő sajátos bája. Minden apró neszt kihallani. A csörtetést is. Gyors fejszámolás....
Egy, kettő óránál, valami suhogó cuccokkal... bizonyára háló, vagy sátoranyag. Kettő, három óránál, erősen izzadó személy, éppen most csúszik ki a penge a tokból. Három, hat óránál, suhogó bárddal, a levegőben forgatja. Négy, nyolc óránál, neki csak a szívdobogását hallom... erős nyugodt, nem mozdul. A Főnök lesz az. És még egy ötödik, szemben, ő csak csörtet előre, ő fog először kilépni a fák közül először. Amúgy az összes többi is közeledik, fokozatosan beszorítva minket a körbe. A negyedik embert kivéve.
Briliáns csapda. De legalább tudok róla.*
- Előtted!
* Sziszegem a fogaim között Caiusnak, hogy ne érje váratlanul. Nincs más dolgunk, mint várni, és minél hihetőbbet alakítani. És igazabbat.
A fák között végre feltűnik az első alak. Kabátját szorosan maga köré tekerte, de ahogy kilép a tisztásra, a csuklyáját hátrahajtja...*

*Nem értem Seyla hisztizését, de végül megelégelem és lesz-ami-lesz gondolattal felülök elé. A lány belekapaszkodik a ruhámba, mire elvigyorodom.*
-Mi van, nem akarsz szoros kapcsolatot létesíteni velem? *jegyzem meg és bizony arra utalok, hogy nem ölel át, csak a ruhámba kapaszkodik. Nem biztos, hogy a lány érti, de igazából nem is érdekel, hiszen nem akarok tőle semmit, egyszerű poén volt, afféle beszólás-szerűség. A lány csak nézelődik, felemeli a fejét. Úgy tűnik, hallgatózik. A tisztás csendes és tökéletesen kör alakú. Mintha mesterségesen lenne kialakitva. De ezzel most nem törődök, mert hallom Seyla suttogását. Előttem. Lassan megmozgatom a lábam és érzem, hogy a benne lévő kis tőr jó helyen van, pont fogásra készen. Ez egy kicsit megnyugtat és egy tűzgömböt is kezdek megidézni a fejemben, habár még nem tudom, hogy az emberek akik vélhetőleg itt vannak a tisztáson gonoszak-e vagy épp támadni akarnak-e. Minden esetre szilárdan tartom Jason-t és a ló is érzi, hogy most nyugodtnak és fegyelmezettnek kell maradnia. Örülök, hogy fél mozdulatokból is megértjük egymást, most igazán jól jön. Hátrapillantok a vállam felett Seylára.*
-Meg tudod védeni magad? *suttogom, majd egy ismeretlen férfihang szakitja félbe a kérdésemet:*
-Mit akartok? *jön a hang onnan, ahol Seyla megjósolta, pontosan előttünk. Lassan a férfi felé forditom a tekintetem. Egy bőr csizma van rajta, egy fekete nadrág, valamint egy egyszerű bőrmellény. Kezében egy hosszú kard, vélhetőleg igen éles. Apró bajuszt visel, haja hosszú, lófarokba kötve lóg le a hát mögé. végigmérem. Igen jól edzett, izmos ember, habár úgy tűnik, hogy tőlem nem izmosabb, igy ha harcra kerülne a sor, legyőzném. És ahogy elnézem, igen fiatal, 20-24 éves lehet kb. - pont, mint én. Hátrapillantok Seylára, majd sóhajtok egyet.*
-Evolyran felé tartunk *jelentem ki szűkszavúan, mire az ember összevonja a szemöldökét.*
-Azt hiszem, rossz irányba jöttetek *jegyzi meg kissé mézes-mázos hangon, és egy hatalmas vigyor jelenik meg az arcán, a kezében lévő kardon megcsillan a fény. Most jut csak eszembe, hogy a fényt forrását keressem...*

* Hallom, érzem, látom. Persze nem úgy, ahogy egy ember általában lát, mert én a hang alapján határolom be. A valóságot... nos, azt Caius van szíves, és kitakarja előle a széles vállaival. De most az egyszer jól jön. Caius hátrasúg, és én úgy suttogok vissza, hogy csak ő hallja meg.*
- Ne legyen rá szükség.
* És persze lélekben szorítok neki. Nem akarom, hogy meg kelljen védeni magunkat. Akkor már régen rossz. Azt is remélem, hogy Caius úgy intézi a dolgokat, hogy ne legyen belőle "csetepaté". Hagyjanak minket békén, és kész. "Asztala-viszta Baby!"
Hallom a vadászok szószólóját, és rájövök, hogy jól tippeltem. A főnökük a háttérben maradt, mert az, aki most beszél Caiussal, túl fiatal, hogy vezető legyen. Minden szempontból. Caiusnak meg adok egy haaaatalmas piros pontot. Szűkszavúan válaszol. Az jó. (Bár szerintem a természetéből is fakad, de ezt neki nem kell tudnia.)
Viszont a válasz kiakasztó. Nekem. Basszuskulcs, ez tudja. Mert amit mond, az tulajdonképpen egy kijelentés. Rossz irányba jöttünk? Ó, igen. Pont A Sötét, Gonosz erdőn keresztül?! Naná! Lehet erre normális feleletet adni??? Naná, hogy NEM!!!
Nincs más választásom,nekem kell súgnom valami magyarázat-félét, különben elkapnak. Túl sokan vannak. A normális ember ilyenkor magyarázkodni kezd, ugye?!*
- A térkapukat lezárták.
* Ezt Caiusnak mondom. Még jó, hogy a háta eltakar, nem látni, hogy mozog a szám. Sőt, az arcomat sem látni. Addig jó nekem. Magamban elmondok egy fohászt, hogy ez így is maradjon. Még óvakodom attól, hogy elkapási-stratégián törjem a buksimat.**

*A férfi vigyorog ránk, én pedig egy kissé feszélyezve érzem magam. Seyla visszasúgja, hogy ne legyen szükség a védekezésre, mire majdnem kitör belőlem a hisztérikus nevetés. Rohadtul nem akarok harcolni, semmi kedvem most embereket nyirbálni, így nagyon remélem, hogy elkerülhetjük a dolgot. A férfi még mindig vigyorogva kérdezi meg, hogy eltévedtünk-e. Komolyan nézek a szemébe. No erre mit lehet válaszolni? Végül is nekem lövésem sincs, hogy merre van Evolyran, hogy merre kell tovább menni, és hogy tulajdonképpen hol is vagyunk, így kissé elhúzom a számat. Hátrapillantok Seylára és alig észrevehetően bököm meg a lányt. Remélem, hogy érti a dolgot és ad egy apró kis választ a kérdésre. Akár hangosan, akár csak a fülembe súgva. Egy pillanatig még mélyen meredek a férfi szemébe. Az arcom komoly, parancsoló és tiszteletkövetelő. Majd meg is jön a válasz, súgva a fülembe.*
-A térkapukat lezárták. Meg tudnád mondani, hogyan jutunk el Evolyranba? *kérdezem komoly hangon. A hangom se nem harcias, se nem védekező, egyszerűen kérdő és kijelentő, határozott hangnemet használok. Remélem, hogy Seyla sem bánja a válaszomat, de ha igen, akkor majd közbeszól. Nehogy már mindent én csináljak!*
-Hogy hogyan juttok el Evolyranig? *kérdezi a srác és kicsit közelebb sétál hozzánk. A kardja még mindig vészesen a kezébe van és a fenyegető vigyor még mindig ott pihen azarcán.*
-Honnan gondoljátok, hogy tovább engedünk titeket? *kérdezi fel gyanúsan, titokzatosan a kérdést a srác, mire sóhajtok egyet.*
-Azt hiszem ez bonyolultabb lesz, mint gondoltuk...*suttogom hátra Seyla felé.*

* Menten eldobom az agyam! "Hogyan jutunk el Evolyranba?" ?! Mégis mire gondol, hogy majd kedvesen útbaigazítják, mit az isten, talán még térképet is rajzolnak neki?! Kezdjük ott, hogy eleve nem teszi be senki a lábát a sötét erdőbe! (Na jó: én. De az nem számít.) Ha igen, akkor is olyan felkészülten, mintha az esküvőjére készülne!
~ Oké Seyla, csak nyugi. Nem lesz itten semmi gond. (Mondotta az Angyalka.)
Akkor miért vagyok még mindig észveszejtően ideges?!
Lapozzunk.
Tóbiásfej nem akar minket tovább engedni. Hát, van ilyen. Valahogy ki kell élniük a felgyülemlett feszültséget, az örökös, kétségbeejtő vadászgatást. Ez esetben minket állítottak meg, hogy kiadják magukból a bajukat. Vagyis balhézni akarnak. Oké, lenyeljük. Hogyan tovább?
Jöhet a magyarázat.
Ahogy tudok, közelebb csúszok Caiushoz. Magasról tojok a személyes terének megsértésére, az a lényeg, hogy ne tűnjön fel a mi kis párbeszédünk. Jobb híján a tarkójába suttogok. Ideje bekapcsolódnom a beszélgetésbe - persze csak asszisztálva.*
- Mert fáradtak vagyunk. Hátborzongató a hely, a kanyarnál ránk támadt egy lány. Ki akarunk jutni.
* A fiú képzeletére bízom, hogy leszűri-e a lényeget. Reméljük, a "lány" jobban foglalkoztatja majd őket, mint mi. Egy tipikus vámpírtámadás csak felzaklatja őket! Ha nem, szívtunk. Miközben én dumáltam, a csávóka közelebb jött hozzánk. Sőt, az összes jön, és beszorítanak minket a maguk alkotta körükbe. Magyarul: nagybetűs CSAPDA!
A kar-és lábtávolságon kívül megáll, de így is veszélyesen közel van. Ajaj. A lehető legtöbbet beleadva az alakításomba, félősen átölelem Caiust, és az arcomat beletemetem a hátába. El akarok süllyedni. Vagy legalább megszűnni létezni.
Talán egy iciri-picirit, valahol nagyon-nagyon-nagyon-nagyon mélyen tényleg félek egy fajszálnyit. Fél hajszálnyit.*

*Úgy tűnik, hogy Caius kicsit sokat vár el a férfiaktól, illetve attól az egytől, aki megállította őket. Határozott, parancsoló hangon érdeklődik, jelezve a férfinek, hogy ő a rangidős és az erősebb is. Legalábbis nagyon úgy tűnik, hiszen egy apró kis tűzgömbbel lángra lobbanthatná a férfit, aki üvöltözve, visongva rohangálna körbe, hogy eloltsa magát. Viszont úgy tűnik, hogy nagyon nem akarják őket tovább engedi, sőt! Jön az egész csapat és végül egy erősebb, izmosabb, de láthatólag értelmesebb férfi áll az élre, a beszélő ember mellé. Úgy néz a párosra, mintha választ várna a feltett kérdésre. Caius kicsit mozgolódik, majd érzi, hogy Seyla olyan közel húzódik hozzá a nyeregben, amilyen közel csak tud. Caius agyát egy pillanatra a férfiassága vezeti és elképzeli, ahogy Seylával eggyé válnak, de ez hamar kimegy a fejéből. Nem sokat gondol nőkre és nem is érdeklik a nők, így ez a kis kép is nem tart tovább 1-2 másodpercnél. Caius felemelt fővel pillant le a férfire és felvonja a szemöldökét.*
-Nos, mertem remélni hogy értelmes emberekkel vagyunk most körül véve, akik nem kötnek be holmi viccből néhány utazóba *jegyzi meg a férfi kissé felemelt hangerővel és határozottan. A hangja kihívó és érzéklehető rajta, hogy bizony nem fogja magát megadni. Végül a fiú meghallja Seyla suttogását a fülébe és a lány leheletét a tarkóján. Megköszörüli a torkát és megszólal:*
-Valamint fáradtak is vagyunk és szeretnénk tovább jutni, mert egy lány ránk támadt. Hátborzongató ez a hely *mondja Caius és az utolsó mondatnál körbe is néz. Elmehetne színésznek a fiú. Kérdés, hogy mit is felelnek erre az emberek. Gondoltban már megidéz magában egy tűzgömböt, hogy pár másodperc alatt támadni tudjon. De nagyon reméli, hogy erre nem lesz szükség. Mintha csak a tarkóját vakarná meg, hátraszól a lánynak:*
-És most?

* Kezdek lefáradni. Az egész szituáció egy kérdés-felelek alapú cica-egér játékból áll. Állatira nincs kedvem,sem erőm ehhez. De nem, nem engedhetek semminek. Legfőképp magamnak. Legszívesebben az agyamra csapnék: De hiszen még ő sem tudja, kivel van egy nyeregben! (Khm... és meglehetősen közel.)
De nincs okom panaszra. Caius kitűnő színész tud lenni, ha akar. Egyenlőre. De még messziről is megérezném a feszültséget az izmaiban, hát még így, átölelve... Na, lépjünk tovább.
Előlépett a csapatkapitány is. Egyből érezni rajta a tekintélyt, ahogy a többi társa utat nyit neki... ó, azok a szép emlékek, amik rám törnek! Olyan... deja vu érzésem támad. De nem felejthetem el, hogy már rég nincsenek társaim. Ilyenek, mint ezek, pláne! De itt van nekem Caius. Egyenlőre. Amíg meg nem tuja, mi vagyok. Még egy ok, hogy titokban tartsam. Úgy látszik, nem tetszik a vadászoknak a fiú első beszólása. Sajnos igazuk van, nekem sem tetszene, ha valaki egy hasonló helyen vádaskodni akarna. Mázlinkra, Caiusnak megjön a józan esze, és kiegészíti a mondókáját. A vezetőjük arca (mélyen ülő szemek, forradás a jobb állkapocscsonton, heg a magas homlokon, és egy icipici kis seb a combon - ez nem látszik, de "made in Seyla" Ja, és már-már szakállba hajló több napos borosta.) kissé megenyhül, de a homloka ráncba szalad. gyanakvás. A "tömeg" összenéz, morajlás fut végig a soraikon. Bocs, körükön. *
- Lány...?
* Az idősebb rábólint a fiatalabb kapitányra, aki közelebb lép hozzám, a pacihoz és a fiúhoz. Még mindig kar-és lábtávolságon kívül van. Csípőre tett kézzel, keményen néz ránk.*
- Kivel találkoztatok az út során? És egyáltalán... ti kik vagytok? Mi okunk volna megbízni bennetek, akikre egy kislány rá tud ijeszteni?!
* Nem tetszik ez nekem. Olyan... furán méreget. Általában bejönnek a megérzéseim. Arra építettem, ha beveszik a csajos-sztorit, akkor majd utánarohannak. Vagyis utánam. És én közben dalolva (és sértetlenül) eljutok Evolyranba. A Tökéletes Trükk. Úgy tűnik, hogy át kell keresztelnem Tökéletlenre.
Azt a kis apróságot nem vettem számításba, hogy ezek tudnak a vámpírbűbájról. Ami persze, hogy nem igaz! Dehogy tudjuk mi elbódítani az embereket, hogy azok fájdalom nélkül adjanak vért! Mik vagyunk, kegyelemszolgálat?!
Mellesleg, halál komolyan NEM tudunk bájolni. Csak játszani. De azt tökéletesen.
De a fickó még most is be akar kukkantani a csuklyám alá. Ajaj. Megfogom Caius karját. Úgy tűnhet kívülről, félek. Pedig csak vissza akarom tartani a meggondolatlan cselekedetektől.*
- Mesélj! -*súgom láthatatlanul. A kis történetünkre célzok, amit bemagoltattam vele előzőleg. Meglátjuk, az mennyire hat. És Caius hihetősége.*

// Bocsi a késésért... //

*Úgy tűnik, hogy ez a továbbhaladás nem megy olyan könnyen, mint ahogy Seyla gondolta. Caius valóban kicsit megfeszül a nyeregben. Jason is kicsit megijed, hiszen az egész csapat előlép és körbeállják a lovat és lovasát. Na meg a nyeregben kuporgó lányt. De ő a legkisebb gond, hiszen csak nem támadnának meg egy nőt csak úgy. Először Caius-sal végeznének. Utána lehet, hogy megerőszakolnák Seylát és utána őt is kinyírnák. Legalábbis Caius szerint. De a férfi nem tudja, hogy Seylát nem olyan könnyű megölni. Na meg hogy már egyszer megtették. Kezdi félteni egy kicsit a lányt. Félteni? Nos, ez nem igaz. Vagyis nem pontos. Inkább csak nem akarja megvédeni. Van neki jobb dolga is és el kell jutnia Evolyranba. Minél hamarabb. De úgy tűnik, hogy ez nem fog menni. Legalábbis nem egykönnyen. Caius egy lányra hagyatkozik, miszerint az támadt rájuk, habár fogalma sincs, hogy miért is mondta ezt Seyla.*
-Egy lány? Megőrültél? *suttogja alig mozgó szájjal, hogy a férfiak ne vegyék észre. Persze elég messze állnak és Caius a nyerget vizsgálja meg, így nem is vehetik észre a kis megszólalást. Úgy tűnik, hogy ezen a férfiak ugyan annyira meglepődnek, mint Caius. És pontosan úgy reagálnak rá, mint ahogy a fiú várta. Ugyan ki ijedne meg egy lánytól? Hát ő biztosan nem. És úgy tűnik, hogy a férfiak sem. A kapitány - legalábbis Caius szerint - közelebb sétál hozzájuk, de még mindig kartávolságon kívülre.*
~Maradj is ott. Semmi kedvem harcolni~*gondolja a fiú és sóhajt egyet. A kapitány feltesz pár kérdést, mire Caius egy aprót lök Seylán, hogy bizony az első kérdés az övé. De a fülébe suttogja, hogy meséljen. Erre Caius kicsit furán néz, felvonja a szemöldökét és már majdnem elkezdene mesélni egy kitalált történetet, mikor eszébe jut az, hogy mit is beszéltek meg. így az első kérdést figyelmen kívül hagyva "mesélni" kezd.*
-Robert Lartnyon vagyok, ő pedig itt az unokatestvérem barátnője, Seyla Vulfia *kezdi a férfi a bemutatkozással. Tudja, hogy Seyla ki fogja nyírni, hogy őt a saját nevén mutatta be, de Caius csak a saját bőrét akarja menteni. Soha nem érdekelték mások. Majd folytatja:*
-Egy szörnyű bűbájt szórtak rá, amitől nem igazán tud magáról. Muszáj lenne mihamarabb Evolyranba szállítanom, különben...*itt a fiú elharapja a mondatot. Seyla nem láthatja, de a fiú fájdalmas képet vág és lehajtja a fejét. Majd szomorkás hangon pár pillanat múlva megszólal:*
-Sajnos rossz vége lesz és lehet, hogy soha nem ölelheti és csókolhatja az unokatestvérem Szerelmét *motyogja a férfi, habár hangja még bőven hallható, a hátsó sorban állóknak is.*

* Lélegezz Seyla. Mélyeket. Úgy. Ki-és be. Máris emberibb kinézetem van, ugye?! Már csak el kell tűrnöm, hogy a csukjám alá pillantsanak, aztán "pont, pont, pont", és akár már indulhatnak is Evolyran felé. A bibi a kukucskálós résznél van.
Seyla Vulfia és az arca - Nem hiszem, hogy jó lenne, ha arcról beazonosítanának. Meggyűlt már a bajom a "hatóságokkal". Nem is egyszer. És az ilyen úgy terjed ezek között az emberek között, akár a futótűz. Bár, ha jobban belegondolok... akár még szerencsém is lehet. Annak az esélye, hogy tudnak az átváltozásomról, egy a milliárdhoz. Magyarul igen csekély. Egy próbát megér. meglátjuk, találkoztam-e már a kis csapat vezetőjével. A szívverése, illata és légzése déjà vu-érzést kelt bennem.
Ha egyszer már Caius elárulta a nevemet, ( amiért legszívesebben ott helyben letéptem volna a fejét. Márpedig ha én fenyegetek, akkor komolyan kell venni. Pici vagyok, nem hülye. ) akkor nem tehetek mást, mint játszom a szerepemet. Magamat. Csak visszaugrok egy pár évet.
Legalább nem lehet bajom, ha kiderül az igazság. Rólam nem hazudott senki. Ellenben Caius... Nem arról van szó, hogy nem védem meg, ha kell. De az első mindig én leszek - elvégre, nekem kell élnem magammal: mindörökké. (Ámen)
Nagyon lassan felemelem a fejem. Már nem támasztom Caius hátának. A kezemet is nagyon lassan leveszem az oldaláról. Most örülök igazán, hogy előzőleg feketése festettem a körmeimet. És hogy a hajamat összefogtam, így a csukja elrejti a tényt, hogy a derekamig ér. Anno ugyanis rövid hajam volt: megszokásból, és kényelemből. Ma, ha le akarnám vágni, akkor bizony örök időkre szólna: ergo, 5x meggondolom, mielőtt cselekszem. .Caius fejére koncentrálok, miközben a kezem a csukjához emelem. Szinte elsüllyedek a rám szegeződő szempárok súlya alatt. Aztán egyik pillanatról a másikra teljes lesz a csend a fejemben. Kiürítettem az elmémet. Már csak a mágia maradék, apró szikrájába kapaszkodom, lehunyt szemmel. Előhívom, csalogatom magamból. Kántálás halk moraja zúg a fülemben, noha csak én hallom. A következő percben pedig egy csapásra visszatér minden. Mintha nyakon öntenének egy vödör jéghideg vízzel. Kellemes, ugyanakkor minden szőrszálam égnek áll. Még mindig a csukja két oldalát fogom.
Aztán hátrahúzom. Éppen annyira, hogy az arcom szabaddá váljon, de a hajam ne. A feszültség szinte tapintható a levegőben. Most mozdultam meg látványosan először, mióta bekerítettek bennünket.
Kinyitom a szemem, és egyenesen a mellettem álló kölyökre meredek.
Látom szemében a döbbenetet - és még sokkal többet. Öntudatlanul hátrálni kezd, amíg el nem botlik egy ágban. Aztán erőt vesz magán, és visszanyeri az egyensúlyát. Továbbra sem néz rám. Lassan körülhordozom a tekintetem a jelenlévőkön, az én oldalamon. Hallom a bal oldaliak értetlen, zavart neszeit. Ők nem látnak.
Ugyanazokkal a döbbent arckifejezésekkel találkozom. Valaki még lép is hátra egyet.
Aztán megállapodik a tekintetem a vezetőn - pontosan előttünk. Én Caius válla felett nézek rá. Egy pillanatra látom, hoyg elkerekedik a szeme, aztán erőt vesz magán, és magára ölti pókerarcát. Így megy ez vezérpapáéknál. Tartsd a szád, és nehogy betojj! Nehogy a birkáid észrevegyék, mert vége, a nyáj szétfut, mintha ott se lett volna.
Óvatosan bólint.
Legalább annyi tapintat van benne, hogy nem szól. Kár, hogy valójában már nem vagyok farkas: elolvadnék a meghatódottságtól.
Visszabólintok, és újra Caiusnak támasztom a homlokom. Mély levegő: és azokat a megtévesztő jeleket mintha elfújták volna. Érzem, amint leázik rólam a máz: az éjfekete szem visszanyeri eredeti, színes színét, bőröm barnasága elhalványul, és a fekete-vörös-kék, erősen bevésett véraláfutások is eltűnnek a szemem alól. Újra Lady Seyla Vulfia vagyok: dagorlad vezető vámpírja.
Hű de jó nekem...*

*Caius épp hogy befejezte a mondandóját, Seyla mozgolódni kezd mögötte.*
-Mi a fenét csinálsz?*suttogja a férfi a háta mögé úgy, hogy csak a lány vegye észre és hallja meg. De nem mozdul, a katonákat nézik, akik hirtelen hátrálni kezdenek. A vezérember is egy kicsit megdöbben, majd lassan bólint Caius nem érti, hogy mi a helyzet, de úgy véli, hogy az áthaladásért bólintott a vezér, így megindítja Jason-t és ha minden igaz, akkor sértetlenül juthatnak át a hadseregen, akik elállnak az útjukból és így folytathatják utukat.*
-Mi a fenét csináltál?* suttogja ismét hátra Caius, de nem akar hátrafordulni, nehogy a sereg utánuk jöjjön.*

* Jason megindul alattam. Mázlimra én is megyek vele. Kapaszkodom Caius ruhájába. Ez azért lényeges, mert megtörtént már, hogy a paci nekilódult, én meg maradtam ahol voltam. Illetve, talán egy méterrel arrébb értem földet.
Nem mozdulok. Annyi erőm sincs, hogy felnézzek, minden okés-e. De ha átengednek minket, akkor tuti. Már a hátam mögött hallom a halk morgolódást, és azt is, ahogy a vezető kiadja a parancsot: mindenki a "csaj" után rohan, aki "ránk" támadott.
Hahaha.
Arra sincs erőm, hogy röhögjek rajtuk. De szar nekem. Régen voltam így kimerülve. A végén még tényleg megbetegszem... Na jó, ez rossz vicc volt. De tényleg lusta vagyok arra, hogy megmozduljak. Ekkor tudod örülni az élet apró, de annál hasznosabb örömeinek: nem is oly rég tettem egy "ellenségemet" szövetségesemmé.
Fáradt vagyok. Ahhoz is, hogy levegőt vegyek. Ugyan minek pazaroljam az energiáimat ilyen felesleges emberi tettekre?! Igen, persze, itt vagy Caius: de amiről nem tud, az nem fáj neki.
Asszem ennem kellene valamit. Pontosítanék: valakit.
Vagy esetleg maradt még valami tegnapi maradék a tatyómban?!*

*Úgy tűnik, hogy az úton állók tényleg átengedik a kis párost. Habár szinte mindenki arcán félelem és meglepődöttség ól, félre állnak és könnyedén kijut a ló és rajta a két utas. Most már szabad az út Evolyranig, habár Caius nem igazán érti, hogy mi történt és úgy tűnik, hogy Seyla sem akar semmit mondani. Érdekes, hogy csak igy félre álltak az útjukból, de hát Caius ennek csak örül. Habár már rámozdult a tőrjeire, amik a csizmáiban lapulnak, szerencsére nem kellett használniuk. Útba igazitást kér a lánytól, majd ha arra felel, akkor egyenest Evolyran felé indulnak meg és remélhetőleg, hogy pár nap múlva ott is lesznek a városba, aminek Caius már nagyon örül, hiszen nem mintha teher lenne ez a leányzó, de nem igazán szereti a társas utazást, igy örül, hogy megszabadul tőle. Evolyran kapujába elválnak egymástól és Caius nagyon reméli, hogy többször nem futnak össze, habár elég csinos a leányzó, mégsem akar tőle semmit. Megköszöni az útba igazitást és persze a fölösleges kiséretet, majd körbejárja Evolyrant és a legközelebbi fogadóba tér be, hogy lepihenjen és egyen valamit.*

//Köszi a játékot! Majd máskor is! //

* Már magunk mögött hagytuk a kis csoportot, hangjuk is belevész az erdő csendjébe. Nem vagyok gonosz, de azért támadnak néha randa gondolataim: ~ Hogy maradnának is ott...~
Most már mindegy. Evolyranig csak kibírom valahogy. Annyira ezért nem korog a gyomrom, hogy mindent feladva, fejvesztve fussak vadászni. És végzetembe, ha már itt tartunk. Caius nem akar megszólalni, (ami felettébb furcsa, a kis akcióm után. De végre valaki, aki nem faggatózik! Bár több ilyen ember lenne a világon!) én pedig nem könyörgöm neki. Nekem is könnyebb, ha nem lélegzem... bár így kizárom az éhséggel együtt a szaglással szerzett infókat. Hát igen, mindennek van hátulütője.
Caius kérdi, merre kell menni. Mi sem egyszerűbb! Csak előre! Ha pedig útelágazáshoz ér, mindig jobbra kell haladni. Nem egy nagy ördöngösség. Még a hülye is megjegyzi.
A fiúval Evo kapujában válunk el. Jó hangulatban vagyok, ennélfogva megölelem Caiust, majd gyors búcsúpuszit nyomok Jason orrára is.*
- Figyázz magadra öreg fiú! Nehogy ez a mogorvaság átragadjon rád! -*bököm a fejemmel Caiusra, majd még egyszer meglapogatom a pacit, és eltűnök a város forgatagában. Első utam vajon kihez vezet? Majd meglátjuk... mosolyodom el csíntalan-gonoszul, miközben Evolyran központja felé veszem az irányt.*

// Én köszönöm a játékot! Smile

//

» 1. Tolmen erdő