5. Setét erdő

Vendég

-Lehetséges sőt. biztos hogy ez a helyes megoldás*feleli a férfi de most gondolkozik majd lassan felsóhajt és pillantását a nőre helyezi*-Majd össze kell hívni a fővezéreket és a népek vezéreit egy tanácsra. *mondja majd kicsit sötét ábrázatot ölt az arca*-Sajnos azt hiszem Dagorlad földjén orkok születnek, szerintem egy ütőképes hadsereg felépítéséhez nem kell sok idő. Nemsokára lehet újra vissza tér a homály*mondja komoly hangon, majd elmosolyodik*-Kiváncsi leszek ha lesz valamilyen ünnepély talán el is tudok menni oda*mondja*

-Nem hallottam hírét ünnepélynek.-* mondta Valeria bizonytalanul.
-Az utóbbi években igencsak eltávolodtam a társaságtól. Reméltem, hogy a hátralévő időmet békében és csendes elvonultságban tölthetem.-
*Ismét merengő hangon beszélt. Mintha az a sok idő, amit megélt, egy pillanat alatt elillant volna.*
-Még kislány voltam, amikor először hallottam a sötét nagyúr seregeiről. Nem sokkal azután megjelentek a csatlósai, ellepték a mi virágzó és békés földünket, megfertőzték a folyókat és romlást hoztak a nemzetségekre.-
*Az orkok említésére megborzongott.*
-Úgy hallottam, valaha tündék voltak ők is. Az orkok. S mégis undorodom tőlük minden idegszálammal. Ocsmány szerzetek.-

Vendég

-Nem vagy vele egyedül. Orod ingor létezése óta távolságtartó vagyok a többi néppel*mondja komoly hangon *-Én már a háború idején szolgáltam a tündék seregét, nem voltak szép esztendők de minden esetre tudom mivel nézünk szembe. Legalábbis sejtem*mondja komoly hangon, majd bólint*-Én is úgy tudom. Legalábbis a monda ezt állítja. ELtorzult szívű tündék*mondja majd kiegyenesedik*-De nekem mennem kell., Vigyázzon utadon a remény. Remélem még találkozunk*mondja és eltűnik az erdőbe*

-A csillagok óvják utad.-* mondja Valeria és sokáig nézett a távolodó hótünde után. Emlékeibe merülve üldögélt a meredély szélén, s egymást követték a fejében a gondolatok:*
~Gyűlik a homály keleten, a nagyúr sereget gyűjt, s itt is gyülekeznek a hősök. Megindult a jövés-menés. nem nézünk unalmas idők elé.~
*Aztán nagy sokára megpillantotta azt, amiért voltaképpen idejött: egy közeli vadalmafa ágáainak végén halvány szikra gyúlt. Követték ezt a többi fák ágai is, s a szikrák nyomán kipattantak az első rügyek. Lenézve a völgybe, Valeria elgyönyörködött a fel-felvillanó parányi színes fényecskék játékán, majd nagyot sóhajtott.*
-Itt van, megérkezett. Itt az idő az új életre, a tavasz kezdetén.-
*Áldást mondott a holdfényben fürdő völgyre, majd csendben elindult hazafelé.*

*Adryana sétálgat a sötét fenyvesben. Fogalma sincs hogy ért el idáig, de már oly mélyen beette magát a titokzatos, sejtelmes erdőbe, hogy nem volt vissza út. Ha lett volna sem élt volna vele, mert dunsztja sem volt merről érkezett. Kezében a szokásos fonott kosárkája, menet közben gyűjtögetett bogyókat és pár hasznos füvet teához. De amint egyre beljebb ért, úgy maradtak el a bogyós bokrok, a termésben gazdag fák s minden ami eddig a nőt körülvette.
Ahogy a nap sugarai is birkóznak a sűrű lombkoronákkal megállapítható hogy vesztésre áll, így is késő délutáni napfény sugarai már nem értek el az ő szintjéig. Nem hallott még semmit mi félelemre adott volna okot. Tudta hogy farkasok martalékjává válhat, így sietősre vette lépteit hogy biztonságos fedezéket találjon éjszakára.*

*Ló dobogás hallatszik a távolból, bizony a férfi nem régen érkezett meg Evolyranba legalábbis a városhoz közel eső tájakhoz. Messziről jött hófödte csúcsokból ám nem Orod ingorból, messzebbről sokkal. Egy egérszürke lóval érkezik, már régen nem járt erre volttalán 4-5 éve is így eléggé ismeretlen számára a vidék, viszont nem sokkal előtte egy nőt vél felfedezi. A férfi páncélja most a lován van, ahogy kardja is a ló oldalán, nem számít támadásra, közbe lassan leszáll, és kötőféken vezeti tovább az állatot, ameddig a nő mellé nem ér ott megszólítja*-Szép napot, nem tudod elértem e már Evolyrant?*kérdezi kissé erőteljesen de vidám hangon majd aprón fejet hajt*-Elnézést a tiszteletlenségért a nevem Darion Farlon.*mutatkozik be*

*Lassan teszi lábát egyiket a másik elé miközben azért figyeli az erdő hangjait neszeit. Így volt lehetséges hogy apatadobogást is felfedezi. Gombós keletkezett a torkában, remélte hogy nem valami ellenség vagy több férfi, mert nem voltak róluk jó emlékei, nagyon nem. Hátrapillantott s látta hogy csupán egy férfi közelít felé. Visszakapta fejét s lassabb tempóra ösztökélte magát. Amikor az megszólította kicsit megriadt, hisz nem tudta mit akarhat e kietlen helyen. De aztán megtudta.*
- Szép napot idegen!-*köszön félénken, mondjuk Adryana alapból kicsit félénk volt a rossz emlékek miatt, de hát ezt anyján kívül senki sem tudja.*
- Evolyran Birodalmában vagy de a vadon tájain a setét erdőben. A város igen messze van még innen. Napokba telhet, bár ha lóval vagy tán holnap odaérsz.-*feleli elmélázva, ő már negyedik napja volt úton, anyjának szólt hogy napokig távol lesz így nincs vész.*
- Adryana vagyok...Fénylőszemü Adryanak...-*halovány mosoly.*
- Most érkezett?-*kérdezi felpillantva rá, látja hogy katona lehet, így talán a jó oldalról való.*

*Mosolyogva bólint mikközbe megsimogatja a lova fejét de folyamatosan halad a nővel egy ütembe*-Hmm akkor még van pár mérföld vissza. Elég messziről jöttem akkor úgytűnik ma már az erdőben alszom. De köszönöm az útba igazítást*mondja mosolyogva de még marad elvégre egy fiatal nőt el kell kisérni legalábbis lovagi becsület ezt kívánja meg*-Örvendek*mondja majd kicsit kihúzza magát jó ez a kora esti idő*-Igen mondjuk úgy. Az északi helyőrségről igyekszek Evolyranba hírekkel*mondja nyugodt hangon*-És te?

- Minden bizonnyal..ha csak nincs eme ló valami kitüntető tehetséggel megáldva.-*feleli csillogó tekintettel miközben azért halad folyamatosan előre, hisz neki is az erdőben kell töltenie az éjszakát mitől már előre feláll a képzeletbeli szőr a hátán. biztosan nem fog sokat aludni.*
- Igazán nincs mit....-*pillant fel rá szerényen majd párpillanatig csendben halad tovább. Nem bízik első senkiben, jó oka volt rá. Kicsit feszjezte is hogy egyedül van e sötét erdőben egy férfival...de talán jobb mint egyedül...*
- Jó rossz hírek? Mostanság kijár a rúd Evolyranra...-*mostyogja maga elé.Sóhajt.*
- Én csak kószálok...mondjuk úgy hogy nem akartam ide kerülni de ide lyukadtam ki. Ez a hely tele van vadon élő állatokkal így eddig is szerencsénk volt hogy nem találkoztunk vele.*

*Megrázza a fejét majd kicsit felnevet*-Nem sajnos ő már eléggé kiöregült de még gyors ha az akar lenni. Viszont nem különleges legfeljebb cska nekem*mondja mosolyogva a nőnek. A kérdésre kicsit elkomorodik*-Mindkettőből kijár mostanság a városra főleg utánpótlás és a támadások kelltette rések. KEvés a jó munkás aki az erődöt megtudná munkálni pedig az kéne. Mert közelednek . Kardjaink még tartják az állásokat de semmi nem tart örökké*mondja kicsit mély levegőt véve majd bólint*-hát remélhetőleg most már megkímélnek minket míg ki nem érünk az erdőből. Node ők is csak a területeiket védik

* Pillantása végigsiklik a lovon, nos igen egy kicsit benézte, mert az állaton látszott már, hogy sok sok mindent megélt. De ahogy a gazdája is mondja attól még lehet különleges : neki. Harcos s lova igen csak összenőnek az idők elteltével, így nem is csodálkozik a férfi kijelentésén. Ám arca aggodalmassá válik a szavaitól, érezte ő is hogy feszültség van a levegőben otthon,, de nem akart béna érzékeire hagyatkozni. Ugyanis általában becsapták.*
- A legrosszabbkor...ettől tartottam.-*hangja kissé megremegett majd sokáig maga elé nézve a földön lépdelt előre s csak a kijelentésére kapta föl a fejét.*
- Ez nem megnyugtató...-*húzza el száját ahogy csillogó tekintetével a férfiébe néz, nem véletlenül az a neve ami.*
- Éhesek is lehetnek s nem hiszem hogy hallgatnának a szép szóra. hisz állatok azokhoz meg beszélhet az ember.-*feleli, bár jó maga szerette az állatokat, némelyikkel úgy érezte teljesen egy hullámhosszon vannak, de azok nem farkasok meg éjjeli ragadozók.*
- Úgyhogy nem árt majd az elővigyázatosság. Bár magának van védőfelszerelése s gondolom fegyvere is.-*pillant a péncélra, majd a hatalmas méretű kardmarkolatra.*

-Lehet még ennél rosszabb is de kitartunk*mondja és próbálja megnyugtatni a nőt*-Majd akkor kell félni ha már áttörték a déli és északi határvidéket most csak puhatolódznak ki akarják tapintani a gyenge pontokat. De figyelünk*mondja mosolyogva majd kicsit felnevet*-Nem de nem hinném hogy támadnak, elég hosszú ideje mentem az erdőbe Evolyrant keresve és még nem találkoztam velük*mondja komoly hangon bár azért mndenre készen fog állni az szent*
-VAnni van, de nem kell tartani semmitől, nem hiszem hogy támadnak, de ha igen akkor se fogjuk ingyen adni a bőrünknet*mondja mosolyogva bár észre vette hogy a nő kicsit jobban fél de megesik az ilyen*-Volt már ilyesmi magával?*kérdezi*

*Nem nyugodott meg a férfi szavaitól, hisz ha áttörik a határvidékeket akkor önmagát biztosan nem tudja megvédeni, csak Evolyran katonáira számíthat. Szinte életük onnantól az ő kezükben van, mivel a kezéből kifordulnak a fegyverek. Legalább is olyan szinten nem tudja használni őket, hogy megvédje magát velük. Talán a tőrével, mit ama bizonyos nap óta a szoknyája bugyraiban tart. Ahogy felidézte az emlékeket arca fal fehér lett, fénylő szemei eltompultak. Maga elé nézett, figyelte lábainak egymás utáni lépdelését, nehogy a férfi észrevegye. De a társalgás a férfi részáről tovább ment s annak nevetése hál istennek kizökkentette a búskomorságból.*
- Reméljük akkor a továbbiakban is ott maradnak ahol vannak. Szeretem az állatokat és néha érzem hogy összhangban vagyok velük, de ez nem hiszem hogy vonatkozik a farkasokra.-*húzta el rózsás ajkait. A kijelentési többesszámra felpillant rá.*
- Tehet együtt folytatjuk utunkat? Hálás lennék érte ha nem hagyna magamra a sötét erdőben éjszaka. Nincs nálam fegyver...-*titkolta el a tőrt előle, ha esetleg...nah de megrázta fejét s már el is hesegette eme nyomasztó gondolatot, Hisz benne sem bízhat...nem is ismeri...de mégis inkább harcol az érzéseivel, mint egyedül kutyagoljon tovább éjszaka. A kérdés váratlanul érte, hirtelen nem tudta mire gondol.*
- Mármint hogy állatok támadtak meg? Volt már rá alkalom, de nagyobb kalamajkám nem lett belőle...vadak nem. Ilyenek mik itt élnek semmi képpen sem.-*feleli miközben tekintete az árnyas fák s bokrok között járnak.*

*Látja a nőn hogy valami nincs rendbe de most nem akar kérdeződködni elvégre nem is ismeri a nőt csak most találkozott vele*
-Északon sok van belőklük . Fehér farkasok ádáz dögök főleg a kietlen kanyonokba*mondja kicsit sötéten majd mosolyogva bólint *
-Hátha megtűrsz magad mellett egy marcona fáradt katonát akkor mehetünk eggyütt, bár nem tudom ma még kiérünk e az erdőből*mondja elgonlkozva. Ténleg régen járt már ezen a vidéken*-Hmm szeritnem a mai világba kevesen vannak akiknek nem lenne ilyesmi, engem is támadott meg már farkas is*mondja most már csak mosolyogva. Akkor kicsit sötétebb érzései voltak dehát túlélte*

- Igen? Nos akkor arra biztosan nem hagyom nyomait. Nem megyek én szándékosan olyan helyre hol támadás érhet. Embrei vagy állati egyaránt. Most se direkt taposom itt a harmatos zöld füvet, olykor kijárni vélt utakat, ösvényeket.-*feleli apró mosollyal, neki így is néha elég gondot okoznak a tehenek, kecskék, szarvasmarhák, de hát nem fenékig tejfel az élet. Csintalanul megcsillant szeme s felpillant a férfira.*
- Nincs ellenemre uram! Ha már úgy is egyfelé tartunk.-*mosolya elszélesedik, majd tekintete visszatért az útra. A nap lassan elhagyta az égboltot helyét átadva a holnak. A beszélgetés közben ezt észre sem vette.*
- Amennyire én sejtem ma már biztosan nem...még át kell kelnünk egy kisebb vonulaton. Arra meg sötétében nem vállalkoznék.-* bolond az ki sötétbe megteszi, bár ő csak térképről ismerte e helyet, tudta hogy hamarosan elérik a kétséges részt.*
- Katonákkal meg főképp. Egy egy küldetés alkalmával nem tudhatjuk hova kerülünk. akarom mondani maguk. az én küldetésem az erdők őrzése, a természet s az állatvilág egyensúlyának megtalálása.

*Kicsit mosolyogva hallgatja a nőt majd lassan mély levegőt vesz. Bár nem az a friss hideg ami északon van de ez is nagyon jó levegő számára*-Én csak arar megyek ahova küldetésem visz most éppen Evolyran lehet holnap már vissza észak vagy dél...*mondja miközbe ábrándosan mosolyodik el*-Akkor ma eggyütt utazunk*mondja komolyabb hangon*-Jobb is. Szerintem akkor keresünk valami nyugisabb helyet a lovam is már fáradt meg nem akarom hogy kitörjük a bokánkat a sötétbe*mondja komolyabb hangon*-Hát attol hogy katona vagyok még szeretem az erdőke. A közelbe nőttem fel én is..*mondja kicsit vissza emlékezve*

- Biztosan fárasztó lehet maga számára egyfolytában úton lenni. Vagy már megszokta az évek alatt,-*kérdezi lépést tartva a lóval bár a férfinek talán nehezbb visszafognia lovát. Ahogy elbézte az arcát, nem fedezte annak jelét, hogy fáradt lenne vagy megviselt, így talán iménti kérdésére is tudta maga a választ: megszokta. Ezt vállalta ezt kellett tennie.*
- Rendben van keressünk. Bár nem nagyom értek a jó kis hely felkutatásához.-*szemeivel közben keresi azért.*
- Menjünk beljebb az erdőbe vagy itt ezen kis ösvény melett portyázunk le?-*kérdezi, valóban nem vágta a dolgokat.*
- A közelben? Azaz itt Evolyranban?-*kérdezi kis meglepődéssel.*

-FÁrasztónak fárasztó de meg kell tenni, most én vagyok a soros*mondja komoly hangon*-De már megszoktam voltm már párszor küldött az elmúlt 14 év alatt*mosolyodik el a férfi majd kicsit elgondolkozik*-Szerintem jó lesz ha beljebb megyünk a fák közé legalább nem leszünk könnyen felfedezhetőek nomeg ott biztonságosabb is*mondja kicsit elgondolkozva persze közbe bólint*
-Igen itt evolyranba úgy a fővárostól pár mérföldre. De már régen volt azóta sok sok mérföldet megtettem, bizony most már lehet nehezen ismerném fel házunkat*mosolyodik el*

- Ja hogy ez felváltva megy maguknál? Azt hittem ilyen küldönc féle vagy mi fene....-*feleli kicsit értetlenül de végül is érthető az egész ahogy így most a férfi mondta.*
- Rendben akkor kerüljünk beljebb...-*mondja ezt úgy mintha a házikójába csalná be. Ahogy letérnek az útról s alakjuk elveszett a fák között s a hold sugarai sem árasztotta feléjük a fényt, a lány torkában úgy keletkezett hamarjában gombóc. ~ Atya ég mit csinálok? Egyedül egy ismeretlennel a sötét erdőben...? Teljesen elment az eszem...~ fordul meg elméjében a gondolat, néha néha a férfira pillant nem e szándékozik e leteperni de még maradt a helyén. reméli hogy ott is marad, bár vonzó jelenség, azért mégis csak ismeretlen.*
- Mára elnevetést is kapott egy tanya hol én lakom. Apró tanyának nevezzük...de sokan élnek a fehértoronyvárában, kinek hol tetszik.-*magyarázza kikerülve egy egy fát.*

-Volt de a legutolsó útján meghalt úgy három éve*mondja komoly hangon*-Lelőtték valahol úton a helyekbe
*mondja komor hangon hát ilyenek is voltak régen és most is. Lassan átmennek a fák között bár lát a nőn valamit de nem tudni hogy mit még mindoig nem kérdez inkább rá*-Kétszer jártam már a fehértoronyba szép hely*mondja bólintva közbe pár méterre ül le egy fa tövébe*-Nyugodtan aludj csak ma este én örködöm úgyse vagyok annyira álmos., Remélhetőleg holnap meg már mindketten elérjük a célt*mondja mosolyogva*

- Ezt szomorúan hallom. De benne van a pakliban. Végtére is veszélyes dolog.-*feleli szomorkásan, egy élet kimúlása mindig szomorúsággal töltötte el, még akár így ismeretlenbe is. Amikor a férfi leült egy nagy fa tövébe megállt s letette kosarát. Az ajánlatot még mérlegelte, kételkedett abban hogy tudta alaudni a vadonban s a férfi társaságában.*
-Még nem vagyok álmos...de ha eljön az ideje észre sem vesszük és borulok.-*feleli kicsit felnevetve, nah igen ez otthon rendszeresen elő szokott fordulni, de most....hát nem is tudja.*
- Minden esetre éhen nem fogunk hallni, van nálam pár gyümölcs s bogyó...meg füvek de meleg víz nélkül nem jó. Teákhoz szántam őket.-*feleli majd közelebb húzza magához a kosarat és megkérdez a férfit.*
- Kér valamit? Bár elég egyhangú a választék azért szamóca, alma és egrest tudok kínálni.-*sorolja miközben a kosár tartalmát fürkészi. Kivesz egy almát és egy maroknyi szamócát mit az ölébe tesz majd a flrfi felé tolja. Beleharap a ropogós almába miközben méregeti a férfit. Nem szól csak pillantásával illeti, lehet kicsit kényelmetlen is lehet.*

-Soha nem volt veszélytelen*mosolyodik el lágyan, majd ő is kicsit felnevet*-Hmm nem tudom engem is hamar ér az állom de a lovam hozott így nem fáradtam annyira el*mondja komoly hangon ami igaz is*-Köszönöm én ettem nemrégen útközbe volt rá időm, *mondja bár em szeret vissza utasítani senkit de most ténleg nem éhes legalábbis nem érzi hogy az lenne, közbe figyeli a nőt látja hogy ő is figyeli de nem igen zavarja neki ez nem kényelmetlen*-Milyen meszse lakik innen?kérdezi ha már ébren vannak*
-

*Bólogatva rágcsálja az almát, mi lassan de biztosan fogyóban van. egy idő után elveszi pillantását róla, már őt zavarta hogy egyfolytában csak őt nézte.*
- Tüzet nem rakunk? Azzal talán még jobban bebiztosíthatjuk magunkat az állatok ellen.-*úgy látszik nagyon fél a hölgyike a vadtól, így mindent megpróbál hogy távol tartsa maguktól. Még a fára is képes lenne felmászni s ott hajtani álomra a fejét.*
- Otthonomtól négy napja vagyok távol. Négy napja csak megyek össze vissza, tehát ez a táv jócskán lecsökkenhet ha egyenesen hazatartanék.-*feleli a kérdésre majd egy kis csönd után megszólala.*
- Van családja? Felesége...? Gyermekei...?-*kérdezi csutkáig leéve az almát mit diszkréten elhajít, hogy rágcsálók s bogarak elemózsiájává váljon. Karját utána térde köré kulcsolja s kicsit hintáztatja magát.*

-Szerintem nincs szükség a tűzre, mást viszont vonzhat ami nem jó*mondja komolyabb hangon jobba sötétség, ameddig nem zavarnak őket se zavarják*-Gondolom már szeretne otthon lenni*mosolyodik el közbe a kérdésre lassan megrázza a fejét*-nem nincs, nem tenném ki őket a kockázatnak, és a félelemnek . Katona vagyok...*mondja kicsit elkomorodva, de mire a lányra nézne ő már alszik. A férfi csak elmosolyodik és fejét hátra vetve figyel az éjszakába. Mely még scak most kezdődik....

*Oh Istenem hová keveredtem már megint. Még nem ismerem eléggé a terepet ezért van, hogy úton-útfélen eltévedek. Lassan sétálok, mert már nem tudom hol is jöttem be így biztonságosabb...vagy kitudja...ez így sehogy nem biztonságos, csak szerencse, hogy boszorkány vagyok, és egy állat vagy egy ember már igazán nem okoz gondot.*
~Csak tudnám merről jöttem...~
*Mire Álomfalvát megszoktam átköltöztünk ide...itt meg még nem igazodom el rendesen...a fenébe.*

*Napok óta az erdőben kutyagolok, társam a kosár mit állandóan a kezemben szorogatok. Elveszettnek érzem magam mióta a férfi sietősen tovább ment Evolyran városa felé s hiába igazított el nem lelem a kiutat. Napok óta bogókat eszem, gyomrommár húsra éhezik, de nem tudok mit tenni megyek amerre a lábam visz. Arcom sápadt,szemeim már kicsit beestek azt hiszema kialvatlanságtól, úgy tudom eme erdő tele van vadakkal, hiába mondta Dairon hogy nincs mitől tartanom.
Azt hsizem szemem káprázik mikor egy nőt pillantok meg. Örültem, hogy is ne tettem volna, hisz legalább hozzácsapódok akármerre is tart. Úgy vélem tudja hova szeretne menni. Sietősre veszem lépteimet, amint elé érek, mert szemből érkezem lágy mosolyt próbálok arcomra csalni.*
- Szia! Végre egy ember!-*sóhajtom kissé megnyugodva.*

*Sehol egy lélek...csak mókusok, pókok na meg a temérdek sok fa. Kezdek kissé félni, mert ne tudom már merről jöttem és sehol egy favágó vagy ehhez hasonló ember...vagy mégis? Mikor megszólítani rögtön hátrafordulok és kezem már magam előtt...lökném is el azt a valakit a levegővel mikor észre nem veszem, hogy talán ő az egyetlen esélyem. Leeresztem magam mellé a kezem majd kék szemeimmel a nő arcát kutatom.*
-Üdv! Végre? Ezek szerint már régóta itt van?- *vonom le a következtetést...majd bánatosan sóhajtok egyet de azért felteszem a kérdést.* -Nem tudja merre juthatok ki?- *bár kétlem, hogy kapok rá rendes választ...csak nem olyan eszement valaki, hogy itt tölti jókedvében a napjait.* -Amúgy Elynor Gray vagyok!- *mutatkozom be ha már összehozott minket így a sors...csak nem lehetek annyira bunkó...és kell az ismeretség is.*

*Arcomra kiül a megkönnyebülés jele mikor meglátom, de amikor forogni kezd - mivel szemből jövök - kissé megriadok és arrébb ugrok. Biztosan érzékelte hogy nem jelentek rá veszélyt mert mikor jobban átfürkészett, leengedte kezét, mivel talán meglökött volna. Szavaim is biztosan értelmetlenek voltak mert kérdő tekintettel kérdezett vissza a nő.*
- Elég ideje...nem találom a kiutat. Majd egy hete itt vagyok.-*feletem válaszul, nem valami kecsegtető tudom, de csak ezzel tudtam szolgálni, ez az igazság. Tanácstalanul nézek arcába mely oly fiatal mint az enyém, nem lehetünk korilag oly távol egymástól. Megvonom vállam miközben sóhajtok s eltekintek ama út felé honnan a lány érkeztét sejtem.*
- Nem, nem tudom. Akkor nem kószálnék itt egyedül, fegyvertelenül e kietelen vadonban. Azért nem estem a fejemre...-*fűztem hozzá halkan, nem estem a fejemre, csak túl messzire tértem el otthontomtól és olyanba vágtam a fejem mibe nem kellett volna.*
- Én meg Fénylőszemü Adyrana vagyok.-*mutatkozom be, neveletlenségre utal hogy nem ezzel kedtem de nem vagyok csak a megkönnyebülés váltotta ki belőlem a kijelentést.*
- Remélem nem vagy ugyan abban ahelyzetben mint én! Vagy igen? Kiakarok jutni innen de nem iskerül. Mintha meg lenne átkozva a hely.-*azért még reménykedem a lányban.*

*Hát nem jutottam se előrébb se hátrább ezzel. Ugyanott vagyok ahol eddig és úgy tűnik nem is egyhamar jutok ki innen. De lehet ha ezzel a nővel együtt próbálunk kiutat keresni akkor az én képességem és az ő emberi esze valamire viszi...*
-Huh...hát akkor remélem nem jutok arra sorsra mint te.- *vonom össze szemöldökömet majd ásítok egy nagyot...gyorsan szám elé teszem kezem, hogy ne tűnjek túl illetlennek...ez a hely mintha tényleg el lenne átkozva...én is álmos lettem ettől a sok fától és ez a hely...*
-Elnézést...-*mondom halkan majd megfordulok, hogy megnézzem mi is van a hátam mögött...ugyanaz mint előttem csodás...*
-Nem...én most jöttem...azaz eltévedtem miközben mászkáltam...hát nem tudom...szerintem maradjunk együtt és induljunk el abba az irányba amerről jöttem!- *javaslom, majd el is indulok abba az irányba amerről úgy emlékszem jöttem...kissé félek mert itt akármi ránk támadhat, de csak remélni tudom, hogy nem lesz semmi. -*

*Szegény lányban reményt ébresztettem de ez kölcsönös volt, nem hittem volna hogy csak én vagyok ilyen lüke, hogy nem jegyzemmeg merről jövök. erre jól rá is fáztammert majd egy hete kóborlok itt.*
- Semmi baj...-*mondom neki amikor ásít, én is cudar fáradt vagyok de mennem kell tovább, haza akarok már jutni, anyám biztosan a plafonon van idegességében.*
- Akartam ajánlani hogy menjünk együtt. Talán többre visszük ketten.-*felelem, azért örülök hogy sorstársam van, biztosra veszem hogy ő legalább jobban emlékszik arra merről jött, mert én a napok folyamán már elvesztem itt teljesen.
Elindulok mellette, kora délután van, a nap mele itt a hegyekben alig érzik kicsit fáradt is vagyok akimerültség miatt.*
- Szóval....hogy kerültél ide? Hova tartottál?-*kérdezem érdeklődve, mégsem kutyagolhatunk csendben egymás mellett, meg alig ismerek valakit.*

» 1. Tolmen erdő