5. Setét erdő

*A házban a bezárt spaletták miatt mindenütt félhomály uralkodik. Minden berendezés poros és régen használt, embernek nyoma sincs sehol. Egy hallba érkeztek meg, ami magas homlokzattal rendelkezett. Fel lehetett látni az első szintre, a galériára. Lépcső vezet fel az északi, illetve a déli fal mentén. A falakat körben tájképek díszitik, a bal oldalt található kandalló fölött egy díszes címerpajzs díszeleg. A bútorzat mindenben követi a kor és a vidék ízlését. Székek, egy asztal és egy kanapé tartozik a berendezéshez.*
- Szerinted kiáltsunk egyet, hátha van itt valaki? -súgja oda a lány fülébe.
*Kicsit nyugtalanító ez a csend, csak a szél fújását és az eső koppanását lehet hallanai a cserepeken. A fiú megfogja a lány kezét.*

*Mikor az ajtó lassan, nyikorogva kitárul előttük, üres, s kihalt térbe lépnek be. A por kissé felkavarodik, mikor az ajtó oldalra tárul. A tünde lassan elkezd lépkedni előre, közben mindvégig a falakat nézi, melyeket rengeteg kép borít szépen díszítve a falakat. Ahogy egyre beljebb kerültek, észre sem vették, hogy elmerültek a régiségek csodálásában, majd mikor egy kandallóhoz érkeztek, s egy címert bámultak, egy halk, de hallható dörrenés érkezett kintről. Bizonyára villámlott a közelben. Az idő egyre rosszabb lehet, s most ha kimennek, biztos hogy bőrig áznak. A tünde kicsit fel nyújtózkodott, majd letörölte a címert egy kissé ujjaival, s akkor jobban látszódott mi van rajta. Hátra lépett, s érezte Lucio kezének érintését az övében. Összekulcsolta ujjait a fiúéval.*
- Nem tudom. Ha van itt valaki, azt érezném, vagy már biztosan tudnánk róla. Bár lehet tévedek. - *Azzal egy kis darabot tudatából szabadjára engedett, ezzel felmérve a területet, de nem érzett senkit sem a közelben, Lucion kívül persze. Nem hinné, hogy valaki lenne a házban rajtuk kívül.*

*Látja, hogy a lány letörli a címerpajzsot, amit a férfi rögtön felismer.*
- Ez egy nemesi család címerpajzsa. Nem tudom már pontosan a család nevét, de annyi biztos, hogy sok csatát megélt a családfő. Állítólag megátkozták őket a dagorladiak és... aztán nyomuk veszett. Lehet, hogy idejöttek. De ki tudja. Lehet, hogy tévedek. -mondja komolysággal.
- Nézzünk körül az épületben. -mondja.
*Lucio és a lány bepillantanak jobbra az egyik ajtón, ami a konyha volt. A plafonon denevérek tanyáztak. Egy hatalmas "U" alaku asztal állt középen és ott székek. Becsukják az ajtót, majd felmennek az emeletre. Ott a galéria látható. A galérián a család látható, de valami furcsaság van. A fejek teljesen elmosódtak. Szinte félelmetes. A képek alatt vannak a nevek. A Givirol család tagjai vannak a képeken. Halk nyikorgás hallatszott mögülük, amire Lucio rögötn reagált és egy tőrt rántott elő és maga mögé nyomta Ned'rilat. Csak az ajtó volt, ami nyikorgott. Tovább mennek és észre veszik, hogy egy kép hiányzik. Egy ajtó vezet beljebb a galériánál. Egy hálószoba. Hatalmas selymes puha ágy. Kicsit poros, de különösebb baja nincs. Itt is van egy kandalló és az fölött is van egy kép. Egy fiatal lányt ábrázol. Alá az van írva, hogy Givirol Elisabeth. Lehet, hogy ez a hiányzó kép.*

*Lassan ott hagyják a kandallót, s egymás mellett kezdenek körbe járni a ház többi részébe. Miután elhagyták a tágas konyhát, egy szobába vitte őket a lábuk, aminek falai vörösre voltak festve, s egy hatalmas ágy is ott állt porosan, fölötte pedig egy kép. Mikor a galériában voltak, feltűnt, hogy egy kép hiányzik.*
- Szerinte ez lenne az? - *Kérdezi Luciot, miközben a kép felé megy, s nem is gondolkozott azon, hogy talán a fiú észre se vette az egészet. Odament, s ujjával letörölte a port az arany keretről, amire oda volt írva a lány neve, akiről a kép készült. Érdekes, s ismeretlen volt számára, amiket pedig Lucio az imént mondott, egyáltalán nem lehetett leolvasni tekintetéről. Egy ideig még a képet bámulta, majd megfordult, s épp lépett volna egyet, mikor Lucio egy hirtelen mozdulattal előrántotta a tőrét, s ugrott egyet, miközben megfordult a teste, közben szabad kezével hátra nyomta a lányt. Egy kicsit a helyzet zavarta, nemtudta szóljon-e érte, vagy sem, persze azt tudta, hogy Lucio ismét csak védeni akarja. És ha megint kimondja a gondolatait, akkor abból ismételten egy kisebb bosszúságot okozna a fiúnak. Így inkább nem szólt semmit, hagyta, hadd védelmezze őt, ahogy szeretné, saját életét mindenképpen saját magának kell megőriznie. Ez az évek során is sikerült, s reményei, és ügyessége szerint talán még pár száz évig sikerülni fog. Lassan előrébb lépett, s rátette Lucio vállára a kezét.*
- Ne aggódj... Ez csak a szél. - *Duruzsolja a fülébe, remélve, hogy ezzel megnyugtatja a fiút. Tudja, szerinte jobb a gyorsaság. De nem élhetünk mindig készenlétben.*

*A férfi leengedi a tőrt a lány szavaira.*
- Valószínű, hogy ez az a kép. Akkora a mérete. De ki tudja? Csak az a furcsa, hogy ezen a képen nincs elmosódva az arca.
*Egy 11-12 éves lányt ábrázolhat. Hosszú fekete haja van és egy egyberuhában van a képen. Ismét elkezd nyikorogni az ajtó. A férfi ismét odakapja a fejét. Ned'rila továbbra is a képre figyelt. Lucio a tőrét felrántotta és az ajtóhoz fut. Kirohan a galériára, ahol sehol senki.
- Egy lányt láttam. Fekete haja volt és a résen lesett be. De ahogy kiértem... eltűnt. -mondja lihegve.
*A férfi kissé megremegett.*
- A szeme pedig teljesen fekete volt. -mormogja halkan.

*Mikor már Lucio kissé megnyugodott láthatólag, Ned'rila lassan elengedte a vállátt, s próbált megnyugtató érzéseket áramoltatni a levegőn keresztül áramló gondolat fonalakon Lucioba, amivel egy kicsit megnyugtatja talán. Mikor érezte, hogy némileg csökken a feszültség a fiúban, hátra fordult, s ismét fürkészni kezdte a képet. Ahogy egyre mélyebben tekintette a lány sötét arcát, akinek télleg nem volt elmosódva az arca, nem mint a többieknek a gallériában.*
- Furcsa... - *Lehelte halkan maga elé. Egy kis szakadást vélt felfedezni a képen. A lány mellkasa alatt, ami még gyermek testet ábrázolt, egy fehér csík futott végig. Lassan megérintette ujjával a képnek azt a részét, mire egész testét hideg járta át. Szemét becsukta, s mélyen belélegezte a levegőt, amit most nehezen sikerült elnyernie. Aztán valami megérintette. Nem a bőrét, s nem a kezét, hanem a tudatát, egy kicsiny részen, ahol eddig még sosem járt senki sem. Hirtelen felállította mentális sorompóit, amivel gátolta az idegen tudat tovább hatolását a sajátjába. Mikor már teljesen kiürült belőle a másik elme, szemei kipattantak, s villámgyorsan hátra fordult. Luciot egy pillanatig nem látta, majd nem sokkal utána fal fehér arccal tért vissza, s egy lányról beszélt, akit látott, de mégse. Pár pillanatig habozott, s megakarta nyugtatni Luciot, de át gondolta az egészet, s most már biztos volt benne, hogy a fiú nem képzelgett.*
- Nem egyedül vagyunk, Lucio... - *Néz a fiúra, tekintete nem árul el semmit. Ha a lány hirtelen eltűnt, de az imént még itt volt, akkor biztosan egy szellemmel lehet dolguk, aki a házban ragadt halála után. Lelke nem volt képes távozni, valami vissza húzza, s ide köti, bezárva őt a ház falai közé. Már volt dolga elveszett lelkekkel, kommunikált is velük, s volt olyan is, mikor megpróbálták őt megszállni, de ha ez megtörténik, annak végzetes következményie is lehetnek... De... a fekete szemek nem normálisak egy szellemnél. Kivétel a gonosz szellemeknek, akiket a bosszú, vagy valami egyéb gyűlölet hagyott e földön rekedve. Nem tudott hirtelen mit mondani, az ilyesmi ellen nem lehet puszta pengével, vagy nyílvesszővel harcolni. Ide mágia kell, még hozzá nem is kevés. A tünde nem sokban gyakorlott az ilyesmiben, s mivel csak kivételes szellemeknek van vérük, nem tudja használni itt képességét. A gondolatok folyamatosan cikáztak a fejében, pedig az egész egy perce sincs, hogy megtörtént. Most mintha az eső kopogása a tetőn is csak halk muzsika lenne, amit nem hall egyikük füle sem. Mindketten mereven, s kiszolgáltatottan állnak valaminek, amiről teljesne pontosan nemtudják, hogy micsoda.*

- Nekem mondod. Még sosem görcsöltem így...
*Lucio látja Ned'rila elmélkedését. Az eső továbbra is szakadt és néha dörgött és villámlott. Lucio kilép a folyósóra és közben előveszi másik tőrét.*
- Vagy menjünk innen gyorsan vagy nem tudom, mert kiráz a hideg ettől a helytől...
*Lucio bevárja a lányt, majd elindulnak lefelé. Halk gyereksírást lehet hallani egy ajtó mödül.*
- Szerintem nem kéne megnéznünk. Ilyenkor mindig valami baj fog történni. Hallgattam a vándorok meséit. De mi van, ha mégis egy kisgyerek van itt.
*Látja Ned'rila arcán, hogy kétségbe van esve és ő se tudja mi legyen. Lucio odaáll az ajtóhoz és lassan kinyitja. Benéz és a sarokba egy összegörnyedt pityergő islányt lát, aki egyberuhában van és fekete haja van.*
- Szia! Nyugodj meg, nincs semmi baj. -mondja megnyugtató hangon a férfi.
*A lány továbbra is sír és Lucio közelebb lép. Látszólag ártalmatlannak tűnik ezért elrakja tőreit.*
- Nesírj! Ned'rila őrködj oda kint! -mondja kissé parancsoló hangon.
*Lucio a kislány kezéhez nyúl és a lány felemeli fejét. Ugyanazt a lányt látta, aki benézett a résen. Most is teljesen fekete volt a szeme. A kislány megfogja egykézzel a férfit és kidobja a folyósóra. Lucio tőrt kap elő és izmait megfeszíti.*
- Ned'rila az emeletre! -kiált oda, pedig alig voltak pár méterre egymástól.
*A kislány közelít, de kezd a teste átformálódni. Feje és teste megnyúlik és megizmosodik. Szeme a halántéka fele nyúlik. A szájából 5-6 centis borotva éles fogak állnak ki. Eléri a kétméteres magasságot. Teste egész felszíne fekete és csak az izmok látszódnak. Az ajtót kitépi a helyéről és jön feléjük, de Lucioek gyorsan felfutottak az emeletre. A szörnyeteg követi őket*
- Nem meg mondtam, hogy ennek rossz vége lesz!?! -mondja a lánynak és szidja magát.

*Mindketten egyetértően beleegyzetek, hogy távozásuk ideje most már elérkezett, még ha nem is sokkal ezelőtt érkeztek csupán. Kissé gyors léptekkel ki sétáltak gyorsan a szobából, s ezzel a galériába érkeztek, majd ahelyett, hogy egy kicsit körül nézzenek, s várják a szellem újabb jelenését, Lucio karon ragadta a lányt, s elkezdte a lépcső felé vezetni, majd le is rángatta ott, persze nem erősen, de határozottan. Mikor a legalsó szintre érkeztek, épp az ajtó felé vették volna az irányt, mikor a ház egy részéből gyereksírás hallatszott. A tünde rögtön érezte, hogy ez a szellem. Lucio a lány arckifejezését félre értve elindul a hang irányába, s Ned'rila készségesen követné, ha nem fordult volna meg, s kissé rárivallt, majd az ajtóhoz küldte. Ez nem tetszett neki, mély levegőt vett, s közben kissé elöntötte a düh. Ellenkezni akart, de Lucio már eltűnt. Majd mikor a halk sírás még mindig nem halt el, a tünde el jött az ajtótól, s követte Lucio energia hullámait, de nemvolt nehéz így sem, hiszen azért a ház mégsem akkor, mint egy erdő. Mikor oda ér, már látja a földön kupogró lányt. Ugyan az, ugyan olyan, mint amilyen a képen volt, s Lucio is így írta le, mikor először látta. Elsápadt, mert tudta, hogy a fiú komoly veszélyben van. De mielőtt szólhatott volna neki, hogy ez nem az aminek látszik, megtörtént az, aminek nem kellett volna. A kislány megmerevedett, majd fekete szemei lassan elnyúltak arca két oldalára, ami közben furcsa, átformálódott képpé vált. Teste megnyúlt, magasabb lett, s vékony kis ruhájának anyaga szétszakadt, ahogy az izomkötegek egyre jobban kidüledeztek karjáról, lábáról, s minden testrészéről. Szájából, ami időközben pofává alakult, két hatalmas agyarszerű fogak meredeztek ki, akárcsak két tőr. A látvány nem rémítette meg a tündét, de mindenképpen cselekvésre késztette. Ahogy Lucio elkiáltotta magát, rögtön előkapta derekára erősített szíjáról egyik tőrét, közben egy szökkenéssel ráugrott a lépcsőre, s négyesével szedve a fokokat, felfelé rohant. Félúton vissza nézett, s látta, hogy Lucio is elkezdett felfelé futni, de ezt az imént nem hallotta, mert a fülében dobogó vér minden hangot elnyomott most körülötte. Rohant, hogy Lucionak minél több helyet aggyon, s közben halotta, a hatalmas léptekkel felfelé trappoló lényt, ahogy futása közben éles hangot ordít. A tünde reménykedett, hogy nem fér el teljesen a szűk lépcső feljárón. Rohant, rohant, majd mikor végre beérkezett a galériába, egy gondolatot sem fecsérelt arra merre mennyen. Befutott abba a szobába, ahol nem régen voltak. Lucio pár pillanat múlva mellette termett, s a tünde már várva érkezését, becsapta az ajtót. Egész teste zihált, a hirtelen változások mintha kissé váratlanul érték volna.*
- Lucio, most teljesen bevagyunk kerítve! Ha be tör, nem tudom mi fog velünk történni, de ide nem lesz elég a tőr! Mágia, és kard kell, melyet egyesítve talán el lehet pusztítani ezt a rémséget. Még sem szellem, tévedtem... Nem gondoltam át eléggé. De most ki kell találnunk valamit! Vedd elő a kardod! - *Mondta gyorsan, s közben saját erejét gyüjtötte össze, mert a mágia rengeteg energiát fog felemészteni belőle. *

*A lány és a fiú viszajutottak a szobába. A szörny a szűk lépcsőn felfelé verte le széles vállával a falat. Hatalmas ordítást zenget és megy utánnuk. Lucio egyetértően bólint a lánynak és kivonja kardját. A léptek egyre közelebb és közelebb kerültek a szobához. A lény kitépi az ajtót és a kép leesik a kandalló elé a nagy megrázkódástól. A szörny ekkor hanyattdől és fetrengeni kezd, majd ismét fel kel és már az ajtóban is termett. Lucio a szörny felé ront.*
- Ned'rila a képet pusztítsd el! Én addig lefogalom! -kiáltja oda.
*A kép ott van a szörny mellett, amit Lucio megtámadott. Kardjával lesújtott és a szörny csuklóját levágta, ami a földrehullott. A kézfej még markolászta a földön a levegőt, majd fekete füstként a szöry felé szállt és lassan újra kinőtt a keze. Lucio döbbenten nézte. A férfi ismét lesújtott a démonra, de az elkapta kardját és a földre hajította. A démon elkapta Luciot és a falhoz vágta. Megfogta a nyakánál fogva és Lucio farkasszemet nézett a halállal. Lucio egy hatalmasat bevág a szörnynek és leköpi. Ekkor a szörny szorított a férfi nyakán, ami megroppant. A férfinek annyi ereje maradt, hogy megpróblja a kezével a szörny kezét eltolni, de hiába. Emberfeletti ereje van ennek a lénynek.*

*Hangos dörrenésekkel közeledett a szoba felé, majd mikor feltépte az ajtót, átvágott rajta, kitéptve a fal nagy részét, az ajtóval együtt. A szoba szinte tele lett gonosz, démoni érzésekkel, melyeket a lény árasztott magából, s lelke egy centiméterét sem titkolta előlük. Sőt mi több, egyenesen kitárta nekik. A tündét majdnem egy pillanatra elkápráztatta ez a gonoszság, ám de ereje egy részét arra fordította, hogy mentálisan védő falat állítson tudata köré, s próbálta ilyen szinten Luciot is védeni. A szörny felé indult, mikor a földön heverő képre nézett a tünde, de Lucio elé ugrott, s a falnak csapta egy hirtelen lökéssel, ám a démon erősebbnek hatott, s megfordította egyetlen karjával az állást. Ahogy a fiút szorongatta, Ned'rila nem tudta mit tegyen, szíve azt mondta, hogy Luciot mentse, azonban ha elakarják puszítani a démont, akkor azt kell tennie amit a fiú kiáltott neki. Oda rohant a képhez, s felkapta, majd egy pillanatig habozott, s mikor Lucio tekintete oldalra görnyedt a fájdalom, s eszméletlenség tekintetében olyan mélyen hatott a tündére, hogy már tudta mit kell tennie. S mikor azt a roppanást hallotta, ami eldöntötte a cselekvését, szörnyű harag öntötte el. Előkapta tőrét a derekáról, majd a kép felé tartotta, s hangosan, szaporán lélegezve mondta ki e szavakat.*
- Mélyről jött démoni lélek, ki csak fájdalmat vagy már képes okozni, hagyd el e ház falait, már nincs keresni valód az élők között, térj nyugalomra démon... - *Hangja kissé elváltozott, de csupán csak viszhangzott a falak között. A mágia elöntötte egész testét, minden porcikájában érezte, majd kiengedte magából, s a lény felé irányította. Ez némileg megbénította, s majdnem elengedte Luciot, de végül egy szorítással megmarkolta ismét a nyakát, s Lucio a fizikai küzdelmet már elveszítette, eszméletlenül lehajtotta fejét. A tündéből most minden kiürült, felemelte karját, s a tőrt a kép fölé tartotta, erre a lény vicsorítva felé ugrott, s Lucio a földre hanyatlott. Az elf beledöfte pengéjét a képbe, ami könnyedén szétszakadt, s a vászon kissé repedezett. Erős fény tört elő belőle, majd a démon megállt előtte, s fejét hátra döntve üvöltött fájdalmában, ahogy lassan kezdett elemésztődni, s akaratlanul is át tért a másik világba, egy ideig még maga után hagyva némi fekete füst gomolyagokat. Ned'rila elhajította a képmaradványt, majd oda rohant Luciohoz, s letérdelt mellé. Megfogta kezét, saját remegő ujjaival. Ha a nyaka eltört akkor...*
- Jajj, ne... Lucio! - *A harag most elszállt belőle, s az eddig ritkán felgyülemlő félelem váltotta át. Ha elveszíti azt, akit most a legjobban szeret, nem lesz többé értelme semminek sem. Hiába akarta, hogy legalább egy csepp könnye hulljon Lucio édes arcára, az évszázadok alatt visszafojtott szomorúság elhomályasította minden emlékét a sírás fájdalmairol, s örömeiről. Most keservesen tekintett a fiúra, s száját kissé nyitva tartva, mélyeket lélegezve próbálta keresni Lucio tudatát, amit halványan, de érzékelt. Egyetlen megoldásnak azt látta, hogy megpróbálja feltámasztani a fiúban lakozó vér lelkét, ami talán begyógyítaná csontjait egy időre. Mindkét kezével szorosan átfogta a fiúét, majd lassan saját erejét próbálta át tölteni a fiúba, felébresztve vérének lelkét. A kapcsolat hamarosan létrejött.*

*A férfi már erejét vesztve szórította a kezet mi elkapta, de nem volt hatásos. A levegője, teljesen elfogyott és karjai lehullottak maga mellé. Lucio egy hangot halott és Ned'rilat. Ez az, ami még életben tartotta. Lucio szűken kinyitotta a szemét és Ned'rila arca felé nyúlt. Megsimította az arcát, majd mosollyal a keze ismét a padlónak zuhant. A férfi életben volt, de nehézkesen lélegzett és itt ott elég komoly sérülései vannak. A nyaka kezd halványan lila árnyalatot átvenni. Látni a démon keze nyomát.*

Tárgy: Re: 5. Setét erdő Pént. Dec. 11 2009, 20:27

*Fatima, amikor elment Cecíliától, akkor visszatért a fogadóba. Másnap már hallott is a szörnyű gyilkosságról. Egy nő és egy férfi holttestére bukkantak egy sikátorban. Megkéselték őket. Vagyis a nőt megkéselték, a férfi pedig csak egy szúrást kapott a halántékába. Különös eset, az biztos. Fatima valahogy sejtette, hogy Cecilíának valamilyenféle köze van ehhez az esethez. De nem foglalkozott vele. Inkább azon volt, hogy megtalálja szerelmét. Na meg jól jönne egy nagy felfedező út. Nem szereti használni a segítő eszközöket, jelenestben a térkapukat, de mivel siet, nincs ideje több hetet utazgatni, hogy ide elérjen. Talán elmegy Orod Ingorba is, de most valahogy a Setét-erdőben kötött ki. Nem volt valami bizalomgerjesztő a hely, ráadásul hallott a sárkányokról és a farkasfalkákról is. Nem mintha félt volna, mert nem, de az íját a kezében tartotta, és kilövésre kész nyila is a helyén volt már. Lassan ment, de halál nyugodtan. Harcias kedvében volt, így összehúzta szemöldökét, és bizalmatlanul lesett minden bokorra. Védekezésre és támadásra készen. De arcán nem volt jele semminek. Nem ráncosodott össze, olyan volt, mint egy alabástromszobor. //Vajon honnan jött ez a szó? :P// Így ment nyugodtan az erdőben. Kereste a másik oldalra kivezető utat.*

Tárgy: Re: 5. Setét erdő Pént. Dec. 11 2009, 20:54

*Richard éppen a városból tartott hazafelé.Úgy gondolta,miért ne vágjon át ezen az erdőn.Nyugodtan,és csak lassan,lefelé hajtott fejjel,mint akinek bánata van,de csöppet sincs az ment az úton.Ám biztonságosan sétálgatott előre az erdőbe.Tudta ez az erdő,nem valami biztonságos,nomeg azt is tudta erről az erdőről,hogy farkasok is lakják,és más "lények",állatok.De nem félt,csak ment előre a Setét -erdőn át.~Vajon mi lehet olyan félelmetes ebben az erdőben,amitől mindenki féé.........*.Amint majdnem kimondta ezt a mondatot ,pfff....beleütközött egy lányba,akivel még nem találkozott,és nem ismerte.*
-Bocsánat......,nem láttalak.*Mondat rögtön tegezve,mert látta a lány nem tűnik sokkal idősebbnek nála.Kicsit meglepődve fogta a lányt,amint az majdnem elbukott az ütközésben.(és majdnem hasba szúrva Richardot az íjjával.)Richard csak nézett,hogy ki lehet ez a lány,aki ilyenkor ilyen helyen sétálgat.~Mit kereshet itt,ki ő?*Tette fel magában a kérdést Richard,majd a lányhoz is odaszólt:*
-Még egyszer elnézést kérek!*Tette hozzá a fiú.És lovagiasan bemutatkozott:*
-Richard,a nevem.*Mondta figyelemesen a lánynak,aki látszólag is megilletődött,majd még 1 kérdést tett fel:*
-Ki vagy,mi a neved?

Tárgy: Re: 5. Setét erdő Pént. Dec. 11 2009, 21:02

*Fatima megállt, mert zajt hallott.*
~Valaki közeledik.~
*Igen, egy férfi. Az annyira elvolt a gondolataival, hogy a nőt észre sem vette. //LÁNY?!!!// Fatima nem állt félre, mert minek. Nem az ő dolga figyelni, hanem a férfinak. Az meg csak nem figyelt, így nekiment. Fatima meg csak nézett, hogy ennek meg mi baja van. A férfi bocsánatot kér, és fogja a nő derekát, mivel azt hitte, az mindjárt elesik. Rosszul hitte. Fatima nem válaszolt a bocsánat kérésre, csak arra várt, hogy engedje el az a bizonyos Richard. mert már be is mutatkozott. Elég furcsa volt a férfi stílusa.*
~Mégis mi ez a stílus? Ki vagy? Mi vagyok én? Egy inas? vagy egy rabszolga?~
*Bár gondolatai sosem látszódtak meg arcán, sem az érzései, de most mégis szúrósan és kimérten nézett a férfira.*
-Fatima vagyok!-
*Mondta határozottan és úgy, mint aki nem bízik meg senkiben. Végigmérte az előtte állót. Szép szál legény volt, jóképű, de persze Fatima szíve nem vert erősebben a látványától. Kérdőn nézett Richardra, de nem szólalt meg. Valahogy nem volt kedve a beszédhez.*

Tárgy: Re: 5. Setét erdő Pént. Dec. 11 2009, 21:38

*Oh,Fatima,igen csak modortalanul viselkedett Richarddal szemben.De Richard nem vette zokon,nem sértődött meg.*
-Természetesen én voltam a hibás,és elismerem.*Mondta Richard végig mérve Fatimát,majd természetesen elengedte a nő derekát.Richardnak is volt persze társa,és szerelme,akit tisztelt,és szeretett.Sőt nem is igazán törődött,a nővel,csak érdekelte,miért ilyen ellenséges .Persze érthető,csak kicsit furcsálta Richard.*

Tárgy: Re: 5. Setét erdő Pént. Dec. 11 2009, 21:49

*Nem történt semmi. Csak folytatta az " én voltam a hibás" históriát. Kit érdekel? Ez egyértelmű! Mindegy is. A férfi nem csinál semmit. Csak bámul. Fatima sem tesz többet. Csak felhúzza a szemöldökét?*
~Mire vár? Tapsra? Arra várhat.~
*Majd hirtelen farkasüvöltések rázzák meg az erdőt. Fatima a hangok felé pillant. Nem látni semmit. Bár egy tünde szeme remek, a sötétben is tökéletesen lát. Valószínűleg még messze voltak a farkasok... még...*
-Közelednek.-
*Mondja, mintha teljesen természetes volna. Nem látszott rajta semmi feszültség. Közben meg leste, vajon Richi hogyan reagál a farkasok közelettére. Fatima monotonon, mintha egy étel receptjét mondaná, újra megszólal.*
-Legalább öten vannak.-
*Íját felemeli, és harcra készen áll.*

Tárgy: Re: 5. Setét erdő Pént. Dec. 11 2009, 22:03

*Richard is élesen figyelt a farkasüvöltésekre.Gyorsan elővette kardját,és ő is készen várta a farkasokat,hogy majd,ha kell akkor összecsapnak.Készen állt,minden rosszra,bármire.*
-Igen,én is hallom őket,már nagyon közel lehetnek.*Súgta oda Richi Fatima fülébe,és azzal kicsit legugolt az egyik bokor mögé.Hogy teljes készültségbe legyen,és kicsit arébb rántotta Fatimát is,hogy mégis egyikük se sérüljön meg.Ekkor azonban megjelentek a várt vendégek,a farkasok,látszott rajtuk,hogy keresnek valamit,vagy az is lehet,hogy valakit,de ez most nem fontos.Inkább az,hogy legyőzzék őket,és túléljék.Fatimának igaza volt öten voltak a farkasok,és az egyikük volt a vezér,fehér volt a szőre.Richardnak gyorsnak kellett lennie,mert az egyik farkas felé vetette magát,és a torkának ugrott.Rich a kardját magforgatta,és már hulott le a halott farkas a földre.Fatima is készen állt,feltöltött íjával.*
-ÁÁÁÁ,ez fájt!*Ordította Richard,ugyanis a farkas mielőtt meghalt,bele vájta fogát Richi karjába.Hiszen a torkán már nem érte el.*

Tárgy: Re: 5. Setét erdő Pént. Dec. 11 2009, 22:10

*Richard is készülődött... Már nagyon közel voltak a farkasok. Végre meglátta őket Fatima. Éppen lőtt volna, amikor is... Na igen. Ne haragudjunk Richire, hisz csak jót akart. Bár ezzel tett rosszat. Egy: Fatimát rángatni? Na annak majd megissza a levét. Kettő: lelőhette volna az egyik farkast, így négy helyett öttel kell megbirkózniuk. Richard máris harcolt a vezér farkassal. Az volt a legvadabb. Fatima nem foglalkozott vele, az ő harca. Inkább magát védte. Lőtt egyet, majd még egyet. Azzal leterített egy farkast. De támadt a többi is. Mivel túl közel voltak, és Fatima nem egy magas fáról lövöldözött, így elérték, és közel harcot kellett folytatnia. Megfogta a nyílvesszőt és a rátámadó farkas torkába szúrta. De az leteperte a nőt. Vére szétfolyt Fatima ruhájára. De a harcban soha nem zavarta ez a nőt. Csak ha nem csatában történik az ilyen eset. Felállt, és már támadt is a következő. De azért Richard sem unatkozott. Egy-két sérülést mindannyian elszenvedtek.*

Tárgy: Re: 5. Setét erdő Vas. Dec. 13 2009, 20:40

*Tíz perc se telt el,és ketten az egész falkával végeztek.Örültek,hogy végre vége,és kifújták magukat,majd Rich így szólt:
-Fatima,jó voltál,komolyan!*Kicsit mosolyogva mondta Richard Fatimának.A lányo nlátszott,hogy nem igazán érdekli,hogy Richard mit is mond,mert inkább mással foglalkozott.Richardot meg nem is igazán foglalkoztatta,csak úgy mondta,amit mondott.*
-Fatima,köszönöm,hogy segítettél,olykor-olykor.*Richard szétnézett,hogy nincs e több veszély,de nem volt mitől félniük.Szerencséükre,mindketten jó harcosak,és kíváló a taktikájuk.Sokszor segítettek egymásnak.Egyik a másik farkast győzte le,majd a másik a másikta.És így tovább.A végén viszont győzelmet arattak,a gonosz felett,és végre kifújhatták magukat,egy pillanatra.*

Tárgy: Re: 5. Setét erdő Hétf. Dec. 14 2009, 18:08

*Végre befejezték a harcot. Fatima is eléggé megsérült. Egyszer egy nyilat úgy szúrt egy farkas torkába, hogy az épp harapott, így belenyúlt a szájába a nő. A farkas meg ráharapott a kezére. Így az eléggé vérzett. Azzal foglalatoskodott.*
~Jó voltam?!~
*Kicsit furcsa volt ez a dicséret a férfi szájából, hisz Fatima mindig is nagyon jól harcolt. Persze ezt a férfi nem tudhatta, de nem látszik a nőn, hogy jól tud harcolni? Úgy mondta Richard, mintha el sem tudta volna korábban képelni Fatimáról, hogy jól tud harcolni. Nem is reagált a nő. Nem mondta vissza, hogy te is jól harcoltál... komolyan. Komolyan? Ezt akkor szokták mondani, amikor egy lány szerényen visszakérdez: tényleg? Igen, tényleg, komolyan! Na de ilyet sosem kérdezne vissza a tünde, hisz jól tudja magáról, hogy hogyan harcol, de talán lépjünk túl a témán. Le is nyugodna, mert belül egy kicsit felháborította ez a "jól harcoltál" szöveg, csak hogy nem tudott lenyugodni, ugyanis a férfi még inkább sértésre fogta magát.*
~MIIIII?!?! Olykor-olykor?! Lettél volna egyedül itt! Akkor járjon a szád!!!~
*Persze ezt csak gondolta, arca meg sem rezdült a kijelentésre, persze szeme lángolt a dühtől. Megszólalni sem tudott, mert félt, hogy eluralkodik rajta az indulat és ott helyben felnyársalja a férfit. Tehát nem felelt csak figyelmesen körbenézett, van-e még veszély. Viszont Fatima tovább akart menni. Pont arra ment, amerről jött a férfi, így amikor sikerült egy kicsit lenyugodnia, halkan, de határozottan megkérdezte.*
-Orod Ingor felől jött? Arra tartok.-
*Figyelmesen várta a választ.*

Tárgy: Re: 5. Setét erdő Kedd Dec. 15 2009, 20:36

*Richard ránézett Fatimára,gondolkozott egy darabig aztán így szólt:
-Igen onnan jövök,Fatima,miért kérdezi?(most tegezzelek,vagy ne?)*Richard végig nézett a halott farkasokon és ezt mosmogta magában:~Fúj,micsoda ocsmányságok!*Gondolta,de persze nem akarta kimondani,és a száján sem látszott,semmi rezdülés.Eltűnődött az erdő rejtelmein,és sötétségén.Fatima kérdése azonban,kicsit kíváncsivá tette,hiszen miért akar Orod Ingorba menni.Rich most jött el onnan,direkt azért,mert nem akart tovább ott maradni!A hely igen csal veszélyes,és különös,de ha Fatima menni akar,hát menjen!Richard nem tartja fel,és legalább folytathatja útját,...hazafelé.*
-Rendben,Fatima....ha menni akarsz Orodba,akkor nyugodtan.
-Jó volt veled egy oldalon harcolni.*Richard ezt kicsit elköszönés képpen,is mondta,meg azért is,hogy megdícsérje Fatima hősies ellen állását,a farkasok ellen.Habár biztos harcolt,már gonoszabb lényekkel is.*

Tárgy: Re: 5. Setét erdő Szer. Dec. 16 2009, 17:45

//Nem is tegezi Fatima Richárdot, hanem magázza Smile

//
*Mért kérdezi?*
-Arra tart az utam.-
*Válaszolt a férfira nézve, majd Orod Ingor felé tekintett. Furcsa volt a férfi szájából... megengedte, hogy Fatima Orod Ingorba menjen... A jó volt veled egy oldalon harcolni-ra Fatima a férfira nézett és mondhatni kicsit pukedlizett neki, de teljes méltósággal és mondhatni elismeréssel. Mondhatni ez a meghajolás azt jelentette: szint úgy. De nem felelt. Nem volt rá szükség. Fejével megint biccentett egyet elköszönés képen, majd elindult a város felé. Hátra sem tekintett.*

//Köszönöm szépen a játékot!//

Tárgy: Re: 5. Setét erdő Csüt. Dec. 17 2009, 22:23

*Mikor Fatima elköszönt,vagyis csak a célját mondta meg,de Richard lovagiasan meghajolt,és még elnézte Fatimát,amíg el nem tűnt a fák sűrűjében,
és ő is elindult csak épp az ellenkező irányba,vagyis haza.*
-Viszlát,Fatima,jó utat!*Kiáltotta Richard,Fatima után,közben elindult,még egyszer
hátra nézett.Majd,sietett haza,hogy minél hamarabb vissza érjen az erdő túlsó végére.*

//Köszönöm én is a játékot,és majd ha akarod
folytathatjuk bárhol! :)Szia:)//

1. feladat – A tűzgyújtás
A Setét erdőben bolyongsz, amikor rád esteledik. Szerencsére van nálad egy takaró, s némi nyers hús, ami a reggel lőtt nyúlból maradt. De a tűzszerszámod elfogyott, így kénytelen vagy a mágiádat használni a tűzgyújtáshoz.

*Caius csalódott. Seyla nem jött, hogy elkisérje Evolyranba. Kinos, hiszen fogalma sincs, hogy merre is lehet a város. Persze a nagy tornyokat Chattalból is lehet látni, de nem olyan könnyű oda eljutni, mint ahogy drága mágusunk gondolta. És persze Jason sem ismeri az utat, ami igen kinos. De végül neki vágtak az útnak, hiszen mégis csak Evolyranba jöttek és nem Chattalba. És Caius persze azon is elgondolkozott, hogyha Seyla ennyire átvágta, hogy nem jött a megbeszélt időre a megbeszélt helyre, akkor talán Casve-ről is hazudott, hiszen látszódott, hogy baromira nem birja a lányt. Habár hogy miért, arra nem derült fény, de Caius-t azért érdekelné a dolog. De mivel Seyla szőrén szálán eltűnt, igy nem is tudja majd kifaggatni őt. Persze Caius-ban nem sok érzelem van, igy a kiváncsiság is csakhamar alább fog majd hagyni. Ha pedig nem, akkor meg esetleg majd megkérdezi Casve-től, ha megtalálja. Persze ahhoz előbb Evolyranba kellene érniük, ami nem úgy tűnik, hogy mostanában lesz.*
*Egy nagyobb ösvényt követtek, ami csak kanyargott ide-oda. Sehol egy tábla vagy egy útjelző, hogy merre is mennek. A végén még szép komótosan kilovagolnak az országból. Habár az igen nehéz lenne, mert hatalmas Evolyran területe és azok a területek, amik hozzá tartoznak. De mégis Caius kezd kicsit nyugtalan lenni, hiszen reggel indultak el és azóta ezt a nyomorult ösvényt követik, ami igazából nem is vezet sehova. Egész nap nem láttak erre senkit, akitől esetleg megkérdezhették volna, hogy hol is van Evolyranon és esetleg hogy merre is vezet ez az ösvény.*
~Tudtam, hogy azokkal a kereskedőkkel kellett volna tartanunk. Már rég Evolyranban lennénk~*morogja magában a fiú és sóhajt egyet. Az ösvény egy kanyar után egy erdőben folytatódik tovább. Jason, Caius lova egy pillanatra megtorpan és prüszköl egyet.*
-Igen tudom, lassan sötétedik és nem kéne bemenni. De inkább itt kint az ösvényen éjszakázzunk? Ki tudja ki jár erre... *érti meg Caius lova nyugtalankodását és kicsit le is osztja. Végül belevágja sarkát a lóba, aki kissé nyöszörög egyet, majd félősen, láthatóan lassan bevánszorog az erdőbe.*
*A fák körbeölelik az ösvényt és hatalmas lombkoronájuk alá nem jut be még az a csekély napfény sem, amit a Nap utolsó sugarai árasztanak magukból. Caius-ra is kezd ráragadni Jason félelme, habár a fiú inkább nyugtalan.*
~Be kellene szereznem egy kardot~*gondolja nyugtalanul körülkémlelve a fiú. Az ösvényt kezdi benőni az aljnövényzet és már alig látszik. Caius megállitja a lovat és körbenéz. Sóhajt egyet, majd lehunyja a szemét. Érzi, ahogy testét átjárja a mágia és egy pár apró szót suttogva két kezét összeteszi és elhúzza az arca előtt. Majd kinyitja a szemét, és a két kezét, ami között megjelenik egy lebegő, világitó kis gömb. Kb. akkora, mint egy ember feje. A gömb, mintha egy hosszú rúdon lógna, Jason feje fölé lebeg, bevilágitva a lovas körüli kb. 2-3 méteres erdőt.*
*Jason felnéz a gömbre, majd ismét megindul, már kicsit bátrabban.*
-Ez az. Ne legyél gyáva nyúl, mert ezzel foglak piszkálni *jegyzi meg caius kárörvendően, mire Jason csak prüszköl egyet, mintha értené gazdája mondatát. És az olvasó elgondolkozhat azon, hogy valóban érti? Nagy a valószinűsége, hiszen Jason kissé bátrabban indul neki az útnak. Caius elvigyorodik, majd egy apró hangot hall az egyik bokorból. Mosolya lehervad és fülelni kezd, de nem állnak meg, csak követik a kis ösvényt, ami az erdőn át vezeti őket. Az egyik bokor ismét megmoccan és Caius egy hirtelen mozdulattal behajitja a bokorba a tőrét. A bokorból egy nyúl ugrik ki és száguld el a sötétben. Caius megdermedve nézi, majd elneveti magát.*
-Idióta paranoiás*morogja magában és mikor leugrik, kissé megcsapja a "nevető" prüszkölő Jason-t. Felveszi a tőrét, beledugja csizmájába, majd folytatják tovább az útjukat.*
*Az ösvény egy nagyobb tisztás mellett halad el. Caius megállitja a lovat, majd leszáll és bevezeti az ösvényre Jason-t.*
-Itt az ideje, hogy egy kicsit lepihenjünk*jegyzi meg Caius és megütögeti Jason hátát. Leszereli a lovat, aki a friss, zamatos füvet kezdi el enni.*
~Még jó, hogy neki mindig van étele~*gondolja Caius fintorogva, majd előbányássza a fúl nyulat a táskájából, ami még a tegnapi vacsorából megmaradt. Nem sok, de egy éjszakára bőven elég élelem. Persze nem ártana, ha meg lenne sütve. Caius nekiáll lenyúzni a nyulat, majd mikor végzett, gallyakat kezd el gyűjteni. Összerakja egy nagyobb kis kupacba, majd körberakja kövekkel. Végül a nagy gömböt, amit még az úton előhivott a gallyakra irányitja és belevezeti a nagy kupacba. A kupac egyből meggyullad és a lángok hamarosan már az összes gallyat vidáman nyaldossák.*
*Caius fog egy nagyobb ágat és tőrével kihegyezi a végét. Majd a lenyúzott állatmaradványt feltűzi rá. A tűzbe tartja és a zsirját pedig egy karéj kenyérre csepegteti. Jason időközben lassan elalszik. Caius a tűzre pillant és megrakja egy kicsit, hogy ne aludjon ki. A nyúl lassan megsül és a kenyérrel együtt igazán izletes vacsorája lesz a mágusnak. Caius közben körbenéz és reméli, hogy senkit és semmit nem vonz oda a tűz. Egy egyszerű védőbűbájt mormolva járja körbe a kis tisztást. Amint valaki átlép az általa megszabott kis határon, ami nem nagyobb, mint egy 5-6 méter sugarú kör, a fejében egy apró kis csengetés hall, ami egyből felébreszti. Még utoljára megrakja a tüzet, majd a nyeregre hajtva a fejét, betakaródzik és elalszik remélve, hogy senki nem zavarja meg az álmukat és az erdő sem gyullad fel.*

//Szintlépő feladat elfogadva!
Orin nagyúr//

//szintlépő 1/2 //
A Farkasok ereje
A Setét eredő legveszélyesebb helyén, a Farkas-lakta fenyvesben jársz, amikor rád esteledik. De szerencséd van, mert éppen egy barlang előtt sétáltál el nem sok idővel ezelőtt. Visszatérsz, de megrökönyödésedre három farkas is ezt a barlangot nézte ki éjszakai szállásul. El kell döntenek kié legyen a barlang…

-Na tessék! Itt vagyok ennek a lélekvesztőnek a közepében egy öreg fószer miatt, aki itt él valahol a világ végében, és talán(!) tud valamit....Ta-lán!
*Már ilyen állapotban ért be az erdőbe és azóta is csak morog. Puffog egyfolytába, hol magában, hol hangosan. Pedig vidáman indúlt útnak, azonban míg idáig elért kétszer támadták le. Abbból egyszer eltűnt a pénze,... elég volt egyszer eltűnnie. A másodiknál aztán kapott egy jókora nagy pofont, mert nem hord magánal pénzt. Hát mégis, ki látott már ilyet? Így hogy éljen meg a rabló? Csak sajnálni lehet őket. Szegények! Paprika Jancsi módjára közlekedett, felverve az egész erdőt. És mint minden ember ilyenkor, se nem látott se nem hallott, így zúgott egy nagyott, az egyik kiálló fatörzs jóvoltából.*
-Hogy aza ... *jelző, jelző, jelző. Úgy döntött végül, hogy leüll és nem mozdúl. Szidta azt akitől kapta ezt a hiányos információt, szidta magát, hogy hogy lehetett olyan tökkeltütött, hogy "benyalta" a sok "handabandát" és szidott mindent, ami nem stimmelt. Ám egyszer fel kell állni és Edward nem az a személy aki meg tudna ülni pár percnél tovább egy helyben, tehát, újból nekivágott az ismeretlennek.*

*Kis bukfence egy barlang elé sodorta, viszont akkor még nem foglalkozott vele. Nem úgy mint most! Beesteledett és kellene valamilyen szállás. Kint a szabadban nem maradhat, tudniillik ugyanis az itteni farkasok és vadállatok nem a legbarátságosabbak. Ezzel bőven tisztában volt a fiú, és most még nagyobb haragra gerjedt. "Hogy mér nem gondolkozott előrre, egy kicsit?" meg, hogy "Legaléább valamilyen takarót, vagy ami fontosabb, ételt hozott volna magával!" Az igazság az, hogy arra számított, estére már az öreg házánál lesz. Akitől a hírt kapta, hogy lakik itt egy remete, az úgy fogalmazott, hogy:
-Nincs messze, egyből megtalálod, azon a jelegzetes keskeny kis ösvényen!
*Hát, se ösvény se semmilyen jelegzetesség. Egyszóval eltévedt a mi kis alkimistánk. Most pedig az imént elhagyott barlangot próbálta megtalálni. Órákig semmi. Rég ráesteledett. Gyakorlatilag az orráig se látott, és a farkasok hátborzongatóan hallaták hangjukat. Dermesztő hideg lett időközben.*

-Ilyen nics, hol van már...*Megállt, egy pillanatra a szive is talán. A barlangja elött három farkas tanyázott. Szép nagy, kifejlett hím állatok. Edward a levegőt is vissza tartotta, de már késő. Észrevették. Kettő elindúlt felé, vicsorítva ahogy szokás. Jelezték fennhatóságukat ezzel a területel kapcsolatban. Immár az övék.*
~Nagyszerű. Vagy kinnmaradok a többi farkassal együtt, vagy ezek esznek meg itt.
*Kis bolyongása annyiban volt hasznos, hogy legalább nem próbálkozott meddő kereséssel. Közel,s távol ez az egyetlen menedék a farkasok elöl. Habár, ezért meg kell küzdenie hárommal is.*
-Na jó, akartok valamit? Hát én is!
*Eddig fogvacogva dörzsölte két karját a hidegtől, ám most erre nincs idő. A harc majd fölmelegíti, legalább nem fog fázni utánna. Az egyik farkas belelendűlt és támadt. Egy hatalmas ugrással célozta meg a mágusfiú torkát.*

*Edward megtámasztotta magát, és jobb karjával hárította az éles fogak csapását. A farkas a hideg fémbe harapot. Felvonyított mikor foga megakadt a drótokban. Ed egy hatalmas lendülettel arréb hajította a fenevadat. És míg a második odaért összecsapta a kezét és jobb karja felső fém része egy egész helyes kis karddá változott. Nem volt túl hosszú, körülbelül mint egy egykezes kard. Talán csak egy kicsit volt rövidebb. Viszont a farkas gyors állat. Így nem volt elég ideje felvenni a harci állást. Ledöntötte lábáról a fiút, és csak az volt a szerencséje, hogy még idejében maga elé tartotta az automailt. Különben nagy valószíbnűségel nem kellt volna fel többet. A farkas tű hegyes fogai centikre voltak a fiú torkától. Csak a karja választotta el tőlle. Hihetetlen erővel nyomta a farkas lefelé a kart. Ráncigálta ide oda. Ed pedig nem használhatta a tőrt, lévén a keze végén van. Ekkor ugrott oda az előző is segíteni társának. A harmadik hátulrol figyelte a fejleményeket. Nem látszott rajta, hogy nagyon bele akarna folyni a kűzdelembe.*

*Edward szorúlt helyzetbe került, most már ketten cibálták az automailljét. Egy darabig hagyta, majd a kellő pillanatban, mikor a második egy nagyott rántott a karján, rásegített. Ezzel kitépte magát az első karmaiból, sőt az utóbbi ezután nem harap majd olyan nagyot az is biztos, de még ott lóg rajta a "második", szóval tenni kéne ennek érdekében valamit. Fél térdre áll, hogy több mozgás tere legyen. Ekkor indúl meg nagy lomhán a harmadik, és sajnos az első is viszatért. Nem adja fel. Edward nem tudja lerázni az immáron szinte hozzánőtt "másodikat" és egyre fogy az idő. Belelendűl első egy újjabb ütközetre, és a harmadik is csak a kellő helyzetet várja, mikor csaphatna le. Nincs idő...egy hírtelen ötlettől vezérelve, ha már úgyis rajta maradt kedves másodikunk fogta magát és minden erejét belevetve a kettőt egymáshoz vágta. De ekkor sem volt megállás, még akkor sem, ha már a földön feküdt. A harmadik is támadásba lendűlt. Ed megtépázott karját nyílegyenesen a felé tartotta. Nem telt bele fél másodperc sem. Az egész villámgyorsan zajlott le. A következő pillnatban a kés hegye már a farkas agyvelejét érte. Edward teljesen kimerülten rogyott össze a tetem mellett.*
-Huh, ha nem vaskarom van már széttéptek volna.
*De így ő győzött. Valószínű, hogy azt a filmbe illő dobást is az automailjének köszönheti. Betámolygott a barlang mélyébe, és öszeroskadt, remélhetőleg reggelig nem éri semmi vártalan...habár, érdemes lett volna a farkasokat eltemetni...*

//Szintlépő feladat elfogadva! Ed az 1 .szintre lépett!
Orin nagyúr//

// Folyt. - [You must be registered and logged in to see this link.] //

* Nincs elájulva attól, hogy Caius leszállt a nyeregből, a rá való tekintettel. Ha beindulnak, akkor úgy sem fogja tudni tartani a lépést. Ő pedig nem fog megállni. Kénytelen lesz a fiú visszaülni a nyeregbe. A múltjával éles ellentétben áll az, ahogy ő meg a farkasok viszonyulnak egymáshoz. Márpedig egyikük sem szeretné, hogy ezen a szép estén a sűrű, sötét, gonosz, csúnya erdőben halára marcangolja őket valami állat.
De ráér visszaülni, 1. még éjfél sem múlt, 2. most szüksége van rá. gyerünk máguskám, most kiderül milyen fából faragtak. Vagy milyen vízből...
Szóval, hol is tartottak? Ja igen, itt az útkereszteződés. És az a bizonyos valami, amit hall közeledni. Amit ő hívott ide.
Szembefordul Caiusszal, s ledobja a kabátját magáról, pont az út közepére. A három út kereszteződésébe. Különösebben nem érdekli, hogy milyen fegyverei váltak így láthatóvá. Vagy milyen sebei... de a kabátot sem sajnálja, már nincs rá szüksége, és nincs is benne semmi, majd szerez másikat. Könnyebben is tud haladni nélküle.
Elhátrál Caius elől, gondosan kikerülve a ruhát, nehogy rálépjen.*
- Segítened kell...
* Minél messzebb kell most mennie, de nem túl mesze.*
- ... ezt én nem tudom megcsinálni.
* Azzal az úttal szemben áll meg, ahonnan jöttek, és ahol Caius és a lova is jöttek. Pont a második és harmadik út között, de már nem rajtuk, hanem a füvön.
Rikoltás az erő mélyéről.
Oda is kapja a fejét.
De ő azt is meghallotta, amit mások nem tudnának: ez a hang a levegőből jött. Tehát egy madár hangja, ha nem rosszabb... Az egyik jót, a másik... nem is akarja tudni mit jelent. Ő mosta jót várja. Optimistán kell nézni az eseményeket.
Optimistán füttyent vissza. És magában reméli, hogy nem valami egészen mást hív ide, mint amit akar.*
- Kérlek Caius, tüzet kell gyújtanod. Gyorsan!

» 1. Tolmen erdő