01. Carmellyé

*A pálca végéből ezüstszínű, kígyózó mozgású fénysugár
lövellt ki, aminek a látványa Aredbe ismét erőt öntött. A lány félelmetesen jól
bánt az ostorral, mert gyermekkorában sokat szórakoztatta apját a különféle
trükkökkel, amiket végrehajtott vele. Apja nagyra becsülte a harci tudást, s
mivel a lány gyenge volt a kardhoz és a nehezebb fegyverekhez, különösen nagy
gondot fordított arra, hogy tökélyre vigye a tőr, az ostor és az íj
használatát. Sajnos az íj terén csalódást okozott Ared, de nagy igyekezettel
próbálta tökéletesíteni abbéli tudását is.

A lány erőteljesen megforgatta a fény-ostor nyelét, és
támadni kezdte a koboldot, aki visítva menekült előle. Jó választás volt az
ostor, bár Ared eleinte nem bízott abban, hogy sikerül a varázslat. Egyre
inkább sikerült hátraszorítania a szutykos vakarcsot, aki üvöltözve fogdosta
fájós sebeit, melyeket az ostor vége vágott a bőrén. Aztán összeszedte magát,
és visszatámadt. Ared hatalmas ütést érzett a karján, ahol eltalálta az egyik
vörös csóva. tenyérnyi darabon jött le a bőr a karjáról. A fájdalom elöntötte,
majd a végső cselekvésre sarkallta.*

*Hatalmas kört írt le az ostor végével, megrántotta azt, és
egy ördögien gyors mozdulattal a kobold nyakát vette célba. Az ostor vége
rátekeredett a vézna és mocskos nyakra, és füstölve kezdte égetni a lény
bőrét-húsát. Ordítása az elviselhetőség határáig fokozódott, aztán egy hangos
hörgés kíséretében abbamaradt.
Kísérteties csönd lett, majd különös, erős szél kezdett
fújni. A hold fénye ismét előbukkant, és a lány megrendülve szemlélte e
testükbe visszatérni készülő árnyak közeledését. Térdre hullott és lehunyt
szemmel hangosan imádkozott a Halál istennőjéhez, hogy engedje visszatérni az ő
mezsgyéjén szorult lelkeket.*

*Pár perc múlva elült a szél, és mintha kifújták volna a
fullasztó büdösséget is a tisztásról. Halk, kaparászó hangok keltek, és
elindult az általános motoszkálás. Meglepett kiáltások, párbeszédek foszlányai
jutottak el a lány fülébe, aki jóleső érzéssel vette tudomásul váratlan
győzelmét. Magába roskadva hevert a fűben, mígnem erős karok emelték fel. A
csatamágus, akinek szoborszerű szépségében gyönyörködött, rátalált, és csendben
levitte egy folyó partjára. Némán segített Arednek kimosni a sebeit, majd egy
kézcsókot követően elbúcsúzott a lánytól.

Ared egy kicsit még pihent, ivott a folyó vizéből,
megmosdott, és elindult Evolyran városa felé. Út közben elbűvölten hallgatta az
éjjeli erdő békés neszeit, és nagyokat szippantott a balzsamos, tiszta
levegőből.*

*Másod ízben feszítette meg íját. Most viszont jókedvűen vigyorogva tartotta célra. De ellőni még nem lőtte a nyílvesszőt. Tekintete felmérte a távoli, a mélyből kiemelkedő szirtet, amin a sok myrte ház előterében egy körtábla állt. A tünde kicsit eresztett a húzáson, majd fejét oldalra fordítva nézett a tőle alig két lépésnyire álló myrtére.*
- Mitryas... Felkészültél arra, hogy ezzel a fordulóval legyőzlek?
*Férje eltökélt arcából azonban nem az eljövendő vereséget olvasta ki.*
- És ne merj trükközni... te myrte! Különben... Különben ellátom a bajodat...
*Egy mókás kacsintás kíséretében fordult vissza céljához. Újra, s most még határozottabban feszítette a húrt, míg már úgy nem érezte, hogy önerőből többre nem képes. Egy utolsó pillantás a jócskán távoli céltáblára, aminek közepéből már két zöld, és két piros nyíl állt ki, míg a külsőbb körben egy zöld nyíl állt. Aztán ellőtte piros nyílvesszőjét. A nyíl hangtalan rohant át a két "szigetke" közti szakadék fölött. Már csak az a kérdés, hogy hova fog érkezni.*
- A közepébe! A közepébe... vagy szétszaggatlak! *duruzsolta izgatottan a nő.*

*Komoly tekintettel állt ott a tünde mellett. Szándékosan nem vigyorgott és nem is mérgelődött. Nem akarta befolyásolni Hiswa lövését semmiféle hangulattal. Ez úgy tűnt, sikerül is neki. Felesége bezzeg szándékosan csipkelődött, amit Mitryas most nem igazán vett fel. Mert tudta, hogy akkor nem bírna uralkodni az arcizmain és elvigyorodna azonnal. Így hát csendben állt ott és nézte, ahogyan felesége lassacskán kilövi a nyilat. ~Na, már azt hittem, hogy csak a száját jártatja és nem fog lőni..~ Azzal figyelmesen követte a nyíl útját, mígnem az becsapódott a céltábla közepébe. Ekkor a mesterr elmosolyodott, s így szólt.*
-Még hogy én trükközni? Kikérem magamnak! Ha te így ismersz engem, akkor nem is tudom, hogy valóban ismerlek-e téged.
*Kinyújtotta nyelvét, majd ő is odaállt, hogy lőjön egyet. Aztán mikor már felhúzta íját, hátrafordult.*
-Vagy netán ne is lőjek? Mert hát most jövök rá, hogy te győztél....nem is tudom, hoygan nem vettem eddig észre. Talán elvakított a szépséged!
*Azzal egy forró csókot lopott kedvesétől. Az íját és nyilait letéve lehuppant a fűre, majd kedvesét maga mellé invitálta. Mosolyogva dőlt hátra, és hátára feküdve nézte a kék eget.*
-Nem is tudom, hoyg miért mertem kiállni ellened. Hisz mindenki tudja, hogy téged nem lehet legyőzni íjászatban! Vagy csupán én lennék ennyire béna?
*Nevetett fel, azzal oldalára fordult, s felnézett feleségére.*

*Izgatott drukkolással követte nyila útját, míg az be nem fúródott a kör közepébe. Akkor örömittas kiáltás közepette ugrált egy kicsit, majd apró köhintéssel vett föl komoly ábrázatot, s úgy fordult kedveséhez. Aztán már épp szólni akart, - persze szép kárörvendő mosollyal - hogy ne strapálja magát egy újabb lövéssel, hiszen már kikapott, mivel csak 3-3 nyílvesszőről volt szó, de addigra a myrte már meg is gondolta magát, és letelepedett, miután megfosztotta a nőt egy csókjától.*
- Tudod, hogy nem vagyok valami nagy szám íjászatban... de annyira legalább nem hozok szégyent a népemre, hogy egy myrte legyőzzön... *íját, és tegezét a földre fektette, s ő is letelepedett Mitryas mellé.* - És egyáltalán nem vagy béna hozzá... Hiszen kétszer is telibe találtad a céltáblát. Ráadásul olyan messziről, ami még egy harcedzett íjásznak is dicsőségére válna.
*A mester az utolsó mondatot hallva kissé fancsali, és főleg hitetlen képet vágve nézett Hiswára, kezével támasztva meg fejét.*
- Na jó... ez túlzás volt... *mondta hirtelen kuncogás közben a nő, majd egy gyors mozdulattal szembe fordult a férfival* - De mondd csak Mitryas! Igaz, hogy tudsz... vagyis képes vagy akár egész földrészt teremteni?
*Lelkesen pislogva várta a választ, hiszen valóban ezt mondták neki a myrték egyszer. Persze ő, éjtündeként fel sem tudja fogni, hogyan lehet valaki képes létre hozni akár egy egész földrészt... Ez neki már sok a gondolkodásmódjához. De akkor is piszkosul izgatta a fantáziáját, ami ugye távolról sem volt szegényesnek nevezhető.*

*Mosolyogva hallgatta kedvesét, majd elhúzva a száját, így szólt.*
-Nos....ezt...ezt honnan hallottad? Ki mondta ezt?
*Egészen zavarttá vált a férfi viselkedése. Nem szeretett errőla témáról beszélgetni. Soha senkinek nem beszélt még erről, csakis a húgának....persze, kitudódhatott ez az egész valahogyan. Vagyis ez a feltevés, hogy helyesbítve legyen. Tehát Mitryas egyenlőre nem szólt semmit sem, csak nézte Hiswát. Aztán meggondolva magát halkan így szólt.*
-Figyelj, nem tudom, kitől hallottad ezt, de egyet jegyezz meg! Ilyenről ne nagyon beszélgess senkivel sem! Nem a legigazabb dolog ez így. Ugyanis képesnek elméletileg képes lennék. De gyakorlatban még nem próbáltam. És nem is akarom. Ez...ez egyszerűen túl nagy érő. Nincs hozzá jogom, hogy ezt tegyem, hogy felülírjam a természet szabályait. Persze az illuzionálás maga is eg ilyen dolog...de ez akkor is más. Ne haragudj, de nem szívesen beszélek erről! Valahogy ez érzékenyen érint. Sajnálom!
*Bocsánatkérő pillantásokat vetve kedvesére, lassan közelített hozzá ajkaival, majd megcsókolta ismét. Aztán pedig felült, s a messzeségbe bámult. Nagy sóhajok közepette visszafordult Hiswához, majd halvány mosollyal így szólt.*
-Tényleg ne haragudj! Kérdezhetsz bármit róla...csak...csak ne nagyon feszegessük, mert nem tudok róla sokat. Hisz nem próbáltam és nem is szándékozom, komolyan!
*Elgondolkodva mélyedt el a nő szemeiben, miközben az épp szólni akart hozzá...*

*Megértő mosolyát rávillantva vonta meg vállát mielőtt megszólalt.*
- Nyugalom kedves... Nem bemutatót akartam kérni. Csupán érdekesnek találtam a hallottakat. Teszem hozzá, én sem szeretem a természet felborítását... Bár, ha egy kicsit alaposabban megnézel magadnak, akkor rá fogsz jönni, hogy tünde vagyok... És a tündék szinte egyet jelentenek a természettel.
*Tekintete a két szigetet összekötő függőhídra vándorolt, s elmélyült figyelemmel kísérte az azon átkelő myrtéket. Aztán a sok szép, és nagyon különböző, s különleges házat, és egyéb építményeket kezdte el nézegetni.*
- Szépen haladnak a munkálatok? Laikusként nézve, legalábbis nekem úgy tűnik, mintha már felépült volna a város.
*Közben a myrték átértek a hídon, és több irányban folytatták útjukat. Ez már nem kötötte le a tündét, így inkább szerelméhez fordult.*
- Bár erről is hallottam feltételezéseket, amik nekem már inkább mítosznak tűnnek... *és még el is nevette magát a hallottakra visszagondolva* - Egyes népek azt hiszik, hogy te magad, és egyetlen éjszaka alatt alkottad meg a myrték városát. Persze nagyon kicsin múlt, hogy elmondjam, mennyire is mással foglalkozol éjszaka... s az nem éppen az építkezés...

*Megnyugodva vette tudomásul, hogy nem kell bővebben mesélnie erről a "képességéről". Már ha valóban képes lenne rá. Egy kis mélázás után visszatért a való világba, s kedvesét figyelte, ahogy az maga is nézelődik. Mitryas türelmesen megvárta, míg a nő felé fordul és hozzá szól. ~Nos, ebbe jól beletrafáltál...~ Mondta magában, majd elmooslyodva így szólt.*
-Édesem....szerintem jól látod. Bár még azt mondják, folyik az építkeés, valójában már réges régen készen vagyunk az egésszel. De hát a pletykák, tudod.
*Legyintett egyet nevetve, majd a következők hallatánismét el kellett nevetnie magát.*
-Még hogy én? Egy nap alatt? Mit gondolnak, mi vagyok én? Mármint nem építhetem meg mindenki házát. Olyanra készítik, amilyenre szeretnék. Ebbe én nem szólhatok bele. És ami az éjszakákat illeti.....mondhatjuk azt is, hogy építéssel foglalkoztam. A családunk és a kapcsolatunk építésével.
*Nyújtota ki a nyelvét, majd felugrott és hirtelen eltűnt, hogy egy pilalnattal később láthatatlanul a tünde mögé kerüljön és felkapja. Ekkor előtűnt és nevetve csókolta meg kedvesét. Azután elengedte és elkezdett futni.*
-Na mi lesz? Elkapsz vagy sem?
*Mitryas nagyon jól érezte magát. Kibújt belőle a gyerek. Így hát muszájnak érzett egy kis játékot. Persze ha csak kedvese is benne van. Bár ebben biztos volt. Így hát belehúzott, még mielőtt a tünde utolérhette volna...*

- Mitryas Hythamorys... Te pimaszabb vagy, mint lenni szoktál...
*Kaján vigyor kúszott szép arcára, s az időnként nem épp látható formában futkosó myrte nyomába eredt. De pár méter után már meg is állt, és ravaszdin pislogva lesett a közeli fák tövében legelésző lovakra. Aztán egy pillantást vetett a szemtelen myrtére, aki már megint valami bosszantó dolgot kiabált vissza neki. A két hátashoz lépve megragadta a myrte lovának kantárját, és pillanatokon belül nyergen is volt.*
- Szerinted mennyi időbe telik, míg ez a szép jószág beéri hőn szeretett gazdiját?
*És egy oldalba nyomással már ki is ugrasztotta a lovat, ami nyerítve iramodott a mester felé. Hiswa elégedett mosollyal nézte, amint a férfi csípőre tett kézzel nézi, hogy kedvese elkötötte kedvenc hátasát. Ettől csak még pimaszabbul nézett a nő, hiszen tudta, ez a ló, a férfi egy érzékeny pontja is. Persze tudta, hogy nem fog ezért a tettéért megharagudni, de abban biztos volt, hogy ezt a cselekedetet nem hagyja majd annyiban.*

*A mester csak futott és futott. Nem is nézett hátra, mert tudta, hogy Hiswa gyorsabban fut nála. Csak hát Mitryas--nak volt egy fegyvere ez ellen. Az illúzió. És ezt kellően fel is használta. Hol itt, hol ott tűnt fel, így nem nagyon lehetett követni, merre fut. Persze kedvese ezt is ki tudta játszani. Ugyanis Mityras alig jött bele az eltűnögetésekbe, Hiswa máris elkötötte a lovát, amivel sikerült megállítani a myrtét.*
-Nocsak! Ez nem hinném, hogy szabályos lenne! Bár, ha jól meggondolom, akkor az illúzió sem, úgyhogy kvittek vagyunk. De most akkor...
*Ebben a pillanatban eltűnt a mester és egy jó ideig elő sem emrészkedett. Persze a ló érezte, hogy hol van, így ez sem nyújtott jó biztonságot. No meg persze Mitryas nem is akart nagyon elmeneküólni kedves felesége elől. Így hát előtűnve a ló előtt pár méterre rákiáltott.*
-Megállj!
*Erre a ló felágaskodott, és majdnem ledobta Hiswát. Persze ezt jól sejtette a myrte, mert közben odafutott a ló mögé, s mikor az felágaskodott, a myrte lekapta róla Hiswát. Kárörvendő mosoly ült ki a szájára, majd így szólt.*
-Most azt hiszem, hogy én kaptalak el...ahelyett, hogy te kaptál volna el. Ejnye bejnye!
*Azzal egy fútó csok után lovához lépett, s a fülébe súgott. Az állat nyerítve futott vissza a tünde lovához. Mitryas pedig diadalittasan sétált vissza kedveséhez.*
-Nos akkor....mit szeretnél csinálni? Ugyanis már nincs sok időnk. Mylene nem bírja végtelen időkig a kis rosszcsontokkal...

*Egy pillanatra csaknem meg is rémült, amikor a myrte megjelent a ló előtt, ami hirtelen felágaskodott. De még mielőtt leeshetett volna a meglepett nő, kedvese már le is szedte a lóról.*
- Bezzeg az illúzió nélkül esélyed sem lett volna. *Állította az éjtünde tettetett sértődöttséggel, de amikor a mester visszatért lovától, ajkára sejtelmes mosoly telepedett.* - És mondd kedves... nem félsz ilyeneket kérdezni tőlem?
*Kérdése közben közelebb lépett férjéhez, s a füléhez hajolva suttogássá halkított hangon folytatta.*
- Vigyázz édes, mit mondasz, mert még a végén megbánod... *egy kissé elhúzódott tőle, s égre néző tekintettel mélázott el saját mondatán, majd édes mosollyal ajkain, azt mondta:* - Nem... mégsem bánnád meg.
*Aztán elnevette magát.*
- De nem engedhetem meg azt a luxust, hogy tényleg a szájára vegyenek a népek... Ráadásul valós eseményekkel ne... *aztán a myrte szemébe fúrta tekintetét* - Nem hiszem, hogy Mylenenek nehezére esne megtörni a gyerekek kezdetleges kis illúzióit. De, ha szeretnél, és netán már vágynál hazafelé, akkor részemről indulhatunk.

*Mikor éppen mondott volna valamit, kedvese máris megszólalt. És persze, hoyg megint a furfangosság és a turpisság rítt e a mondatairól. Mitryas nem is tudta hirtelen, mit mondjon. De végól csak sikerült megszólalnia.*
-Nos, én nem azt mondom, hogy nem tudja megtörni...csak azt, hogy nem bír velük. Ugyanis elég, ha csak szimplán sírnak..Mylene már attól is ki tud készülni. Ismerem, és tudom, hogy kicsi a tűréshatára a gyerekekkel kapcsolatban. De persze attól még maradhatunk itt. Csak kicsit félek, hogy kevés időt töltünk vagy inkább töltök (?) a gyerekekkel. És ez mintha hiányozna nekik. De mosta kkor is veled akarok foglalkozni...
*Azzal "letámadta" kedvesét. Heves csókok közepette egy fához vezette, ahol szépen elbújtatta magukat. Így senki nem láthatta őket.*
-Mit gondolsz, itt észrevennének, ha egy kicsit rosszálkodnánk?
*Kaján vigyorral a képén nézett a tündére, miközben kezeit finoman becsúsztatta Hiswa ruhája alá. Már-már kezdte volna ajáétkát, de kedvese beleegyezése nélkül nem akarta ezt tenni. Így hát egy kicsit várt, miközben halkan így szólt.*
-Nos, van ledved egy kis "játékhoz"?
*De erre már nem várta meg a választ. Óvatosan megcsókolt kedvesét, majd a nyaka felé tévedt ajkaival és lassan elkezdte lehámozni a nő ruháját is. A levegő csak úgy izzot körülöttük...*

*Értette férjének azon aggodalmát, hogy kevés időt tölt az gyermekeikkel. Hiswa viszont sosem vetette volna ezt a szemére. Tudta, hogy nagy teher egy egész nép irányítása, és ennek tükrében igyekezett minél jobban helyettesíteni magával a gyerekekben is fel-fel támadó apai hiányt. Szerencsére legtöbbször anyjuk jelenlétével is beérte a két apróság, de a tünde jól tudta, senki nem pótolhatja Mitryast. Hiszen elég volt csak bele gondolnia abba, hogy ő mit érezne, ha nem lehetne férjével, és egy másik személlyel töltené helyette napjai többségét. Ezt egy percig sem tűrte volna. Szereti őt, lényének egészével, és ezért számára senki sem pótolhatja őt. Ezért is nézett olyan megértő, s egyben bűnbánó szemekkel a mesterre, amikor az megkérdezte tőle, hogy van-e kedve egy kis játékhoz.*
- Ezt kérdezned sem kell Mitryas...
*Sóhajtotta megadva magát vágyaiknak. Előbb csak behunyt szemmel élvezte szerelme gyengéden cirógató csókjait, majd egy újabb sóhajtás közben préselte időközben lecsupaszított testét férjééhez. Egyik kezét szerelme szőke hajába fúrta, míg a másik ösztönösen kelt útra a férfi inge alatt. Lassan gombolta ki, majd húzta le kedvese vállain keresztül, ami nem is volt olyan egyszerű, hiszen eközben a myrte nem nagyon akaródzott elereszteni őt. De azért csak lekerült az a fránya ing is a végén. Hiswa ujjhegyei gyengéden érintették a myrte bőrét, majd szép lassan rásimult tenyere is, s ezután lassacskán végig barangolt felhevült felsőtestén. Közben a mester újra birtokba vette a nő ajkait, s vágytól túlhevült csatába kezdve vonta egyre szorosabban magához feleségét. A tünde érezte a férjében tomboló vágyat, ami már az ő idegeit is pattanásig feszítette. Hiswa érezte a hátba nyomódó göcsörtös, érdes kérget, de nem zavarta. Legkevésbé sem foglalkoztatta most az, hogy milyen érdes a fa törzse melynek pőre hátát támasztotta. Most csak egyetlen dolog lüktetett végig testének minden porcikáján, és az a férje utáni sóvárgás volt.*

*Érezte, ahogyan a nő kezei behatolnak inge alá, s ő csak hagyta és hagyta, hogy levesse róla. Persze közben nem engedte el kedvesét egy pillanatra sem. Úgy tűnt, hogy ők bárhol és bármikor tudják egymást szeretni. Persze ez nem volt kérdéses már ezelőtt sem, hiszen még Álomfalván is voltak kalandjaik ezzel kapcsolatban.
Mitryas szorosan magához ölelve feleségét vad csókokkal bombázta. Mindig is ilyen volt. Hiswa utáni vágyakozása sosem maradt abba. Csupán egy ideig képes magát tűrtőztetni. Persze nem mindig olyan sokáig. Mint most sem. De hát ez a természet rendje. És ha úgy vesszük, Hiswa tündeként maga a természet. Így hát Mitryas csakis jót tesz. Kezeivel még közelebb vonta a tündét, majd mélyen a szemébe nézve elmosolyodott. Aztán már újból a nő testén portyázott, s különböző mennyiségű csókokat osztogatott hol itt, hol ott. De leginkább a kedvese kebleinél és nyakánál ügyködött, annálfogva is, hogy nem nagyon lett ovlna jó ötlet lejjeb vámdorolni. Hiszen azért csak nyilvános területen vannak és ki tudja, mikor téved erre valaki....Így hát Mitryas inkább betakarta kedvesét testével, így csupán két összefonódott test látszott. És ez a két test mintha egyesült volna egymással. Igen, így történt. Mitryas most már kicsit sem gyengéd érintései végigpásztázták a tünde egész testét. Nem volt olyan hely, ahol ne járt volna kezeivel. Aztán kezeit óvatosan Hiswa háta mögé csúsztatta, hogy e fájjon neki anyira a kéreg karistolása. És ekkor érezte, hogy hamarosan eljön az idő. Még egy kicsit késleltette, majd végül hagyta, hogy magával sodorja mindkettőjüket a vágyak tengere. Kiteljesedett minden érzésük és vágyuk...Ez csupán egy pillanatig tartott, egy hosszú pillanatig, amit ők több percnek is érezhettek. Ezután pedig a mester még mindig magához szorítva feleségét, halkan a fülébe súgott valamit.*
-Most egy kicsit eltüntetem magunkat....
*Aztán már láthatatlanok is voltak. Ezt csak azért tette a mester, hogy szép lassan el tudják egymást ereszteni és felöltözni. ~Bár ez a láthatatlan dolgo előbb is eszembe juthatott volna..csak hát a vágyakozás elvakított.~ Mosolyodott el, majd egy újabb csók kíséretében Hiwa kebleire hajtotta fejét.*

*Édes bizsergések futkostak hátán a férfi érintései nyomán. Kezeivel finoman megkarmolta kedvese hátát, s csukott szemmel is jól tudta, szerelme arca ebben a pillanatban oly átszellemültté válik, mint az áhitatos imákat kántáló papoké. Persze ők véletlenül sem az imádsághoz hasonló tevékenységet űztek. Ezt bizonyította az a halk, és élvezetes sóhaj, ami az éjtündéből tört elő, amikor szerelme mohón magához szorította csípőjét. Érezték egymás őrületes iramban verdeső szivét, ahogy majd kirohannak mellkasukból, és ez még vadabb szerelmeskedésre ösztönözte őket. Olykor ujjaik egymásba ütköztek, s ilyenkor hosszú másodpercekig össze is fonódtak. A tünde testén apró, fénylő izzadtságcseppek gördültek le, ahogy egyre hevesebben reagáltak egymás testére. Hiswa már kezdte úgy érezni, mintha már nem is az ő, vagy szerelme teste lenne jelen. Mintha csupán egyetlen test rabságában volna tudatuk, mely összefonódva hullámzott végig az őrjöngő lávatengeren. És akkor a tünde teste megmerevedett, s körmei akaratlanul is bele mélyedtek a férfi hátába. Úgy szorította a myrtét, mintha az élete múlna rajta. Még érezte férje végső csókjait, aztán már kedvese szorította magához a testét. Lassan engedtek a szorításon, s a myrte halk suttogása után, Hiswa kezeit keblein nyugvó férje hajába túrva pihentette.*
- Maradj csak kedves... Nem érdekel, ki lát meg... Amit érzek az csak a tiéd... Nem másoké... És ezt akkor is megtenném, ha a világ minden teremtménye bepanaszolna minket... Ez a te földed, én meg a feleséged, és éppen ezért senkinek nincs joga megmondani neked, hogy hol, és mikor szerethetsz engem...
*Gyengéden simította meg a szőke kobakot, mely a mondata végén kissé elhúzódott től, hogy felnézhessen a smaragd zöld szempárba, mely megbabonázva fürkészte őt. A tünde lentebb csusszant, s hosszú csókot váltott a myrtével.*
- Szeretlek Mitryas... Nagyon szeretlek... És szerelmes vagyok az érintéseidbe, a szavaidba, a tekintetedbe, a csókjaidba, a gyengédségedbe, a vadságodba... És még magam sem tudom felsorolni, hogy mi mindenbe még... Szeretlek...
*Az utolsó szót a mesterhez bújva mondta ki, s egy fikarcnyit sem foglalkoztatta az a tény, hogy meztelen ölelik még mindig egymást.*

*Testét átjárta az öröm minden gyönyörűsége és a szerelemé is a tünde szavai hallatán. Mitryas hirtelen nem is tudta, mit mondjon rá. De aztán pár pillanat után halk, búgó hangon így szólt.*
-Én is szeretlek! El sem tudom mondani, mennyire...de gondolom, nem is kell. Tetteimmel is bizonyítottam már párszor...úgy, mint te is. Szerelmünk ezért lesz örök....
*Szorosan ölelte feleségét. Most semmi mést nem akart. Ennél többre nem vágyott. Ez pontosan elég volt neki. Akár az egész birodalmat is ajánlhatták volna neki, nem kellett volna. Mityras-nak csakis Hiswára és az ő szerelmére van szüksége.
Az ölelésből óvatosan kibontakozva szerelme szemeibe nézve állapodott meg. Jó pár percig maradtak így, szerelmes tekintetüket egymásra vetve. Aztán a mester közelebb hajolt, s hosszasan megcsókolta Hiswát. Lassan tette ezt, hogy minél tovább tartson, hogy sose érjen véget. De természetesen egyszer vége kellett hogy szakadjon..hoyg egy új kezdődjék el. Ez így folytatódott egy darabig, majd a mester óvatosan megsimította Hiswa arcát, s a hajára tekintett. Kacér pillantásai után széles mosollyal így szólt.*
-Szívem....kapsz tőlem valamit.
*Azzal kezéből egy rózsát vett ki, s óvatosan a nő hajába tűzte azt. Mosolyogva szemlélte meg így kedvesét, aztán lágy mosollyal megcsókolta, s halk suttogással így szólt.*
-Csodaszép vagy! A legszebb, akit valaha láttam. És nekem nem is kell más rajtad kívül. Csakis te. Te vagy a mindenem. Érted még a mesteri címemet, s minden világi dolgot elhagynék, csak hogy együtt lehessünk. És ha meghalnál, én bátran mennék utánad, hogy még a halálban is együtt lehessünk, mint ahogy az a törtánetekben is meg vagyon írva....Szeretlek...
*Ismét hosszú percek következtek, mik heves csókcsatákkal teltek el. Aztán a mester még mindig kedveséhez bújva megszólalt ismét.*
-Sötétedik már...lassan teljesen ránk esteledik. A legjobb, ha hamarosan hazaindulunk, mert még a kicsik hiányolni fogják a csodaszép anyukájukat.
*Kacsintott feleségére, majd óvatosan elengedve őt, lehajolt és odaadta neki a ruháit...*

*Mitryas szavai gyengéd hullámként simogatták a tünde minden egyes kis porcikáját. Hiswa boldog mosollyal arcán viszonozta a myrte sokadik csókját, s az egyre hosszabbra nyúló csókok között érezte csak igazán, hogy percről percre egyre erősebbé, és egyre elmélyültebbé válik szerelme, mit az őt dédelgető férfi iránt táplál. Kezét elhúzta a szőke fürtök közül, s lassacskán végig simított kedvese arcán. Aztán engedte, hogy elváljanak, míg ruháját meg nem kapta*
- A hiányzás érzete kölcsönös... Mint ahogy neked is hiányoznak a kicsik... *vetett rá egy amolyan "nem tudsz becsapni" pillantást, és egy újabb csók után lassan magára húzgálta ruháját, de közben persze beszélt tovább* - Remélem, Myl nem menekült el otthonról. Azt hiszem, lassan ideje lesz az atyai szigornak is, ha így folytatják...
*Megigazgatta öltözékét, majd a myrtét alaposan szemügyre véve, ki addigra szintén felöltözött, széles mosoly terültel bájos arcán a férfi döbbent arcát elnézve.*
- Nehogy komolyan vedd, amit most mondtam Mitryas! Csak tréfáltam... Egyébként sem hagynám soha, senkinek, hogy akár egy ujjal is hozzá érjenek egyikükhöz is. *egy futó csók váltása után indultak is lovaikhoz.* - Kérhetek tőled valamit? Szeretném, ha holnap elvinnél egy kis városnézésre... Közelről is be akarom járni az új otthonunk tájait, és nem lenne valami izgalmas magamban bejárnom az egészet...
*Legcsábosabb mosolyát elővéve próbálta kicsikarni szerelméből a pozitív választ miközben felültek a lovakra, s lépésben megindultak otthonuk felé.*

//Köszönöm a játékot... Smile

//

*Mosolyogva hallgatta kedvese fülbemászó szavait. Aztán kicsit elcsodálkozott az "apai szigor" hallatán. De szokás szerint jött is a megnyugtatás, aztán a nevetés.*
-Tudod, szívem, ezért is szeretlek nagyon! ert mindig jókedvre tudsz deríteni. Ha kell apai szigor, akkor sem lesz, mert majd megoldjuk máshogy, sokkal egyszerűbben. És hidd el, Mly nem hagy minket cserben! Biztosan a házban van még....csupán az a kérdéses, hogy még ugyanabban a szobában, mint a kicsik.
*Ismét el kellett magát nevetnie, majd egy csók utána lovak felé vették az irányt. Eközben Mitryas jól megfontolva szavait, így szólt.*
-Nos, ami azt illeti, tőlem bármit kérhetsz! Így számíthatsz rám holnap is! Szívesen sétálok a birodalmunkban....főleg veled, szerelmem! Mert ugye nem kell mondanom, hogy a miénk ez a birodalom. Mivel hivatalosan is a feleségem lettél, így a tiéd is, ami az enyém.
*Kacsintása után megcsókotla Hiswát, majd felugrottak a lovakra, s Mitryas mosolyogva léptetett kedvese mellett. Aztán az állat fülébe súgott valamit, miután az állat közelebb ment Hiswa lovához, s a mester így közelebb kerülhetett kedves feleségéhez.*
-Azt hiszem, hogy ez életem legjobb napja...ahogy minden nap, amit veled töltök! De most már ideje a gyerekeinkkel is foglalkozni kicsit...
*Azzal egy röpke csók után gyorsabb tempót kezdtek el diktálni, hogy mihamarabb Mylene segítségére siessenek. Mitryas szíve telve volt a boldogságtól, majdhogynem kifolyt belőle. És ezt szerelmének és feleségének, Hiswának köszönheti. Így haladtak hát édes otthonuk felé.*

//Én is nagyon köszönöm! lol!

//

*A mester büszkén ült lován, s léptetett vele a házak között. Egy levélféleség lógott ki a nyeregtáskájából, amit meg kellett mutatnia egyik barátjának, ki a segítségére lehet a dologban. Mitryas így hát lóra pattant, hogy elhozza a városba azt a levelet és megbeszélje ügyes-bajos dolgaikat. Lassan léptetett a lóval, s közben több ízben is szemügyre vette a házakat, miket a myrték építettek maguknak. Jónéhány ház építésénél maga is besegített. Felidézte azokat az emlékeket, mikor még népe éppen csak megérkezett Evolyran földjére. ~Milyen tudatlanok is voltunk akkor! Evolyran sok új dologra megtanított minket. Jó dolgokra.....Csak ez a háború ne dúlna! Mihamarabb véget kell vetnünk neki!~ Megszorította a kantárt, majd kicsit gyorsabb tempót diktált lovának, hogy hamarabb odaérjen barátjához. Közben a kint játszadozó kisgyerekek örömére pár illúziógömböt és egyéb játékokat "dobált" kezéből, szétszórva a házak között. Mosolyogva haladt tovább, miközbene gyre nagyobb lett a tömeg. De lovával még éppen elfértek, s ha kellett meg is álltak és kivárták, míg újra felszabadul az út. Sok-sok ismerős arc bukkant fel. Hisz Mitryas jóformán mindenkit ismert népéből. Mosolyogva integetett nekik, közben szemével azt az egy bizonyos személyt kereste.*

*A rég látott Hyry is a városban tartózkodott, mióta elkészültek a házak kevesebb dolga akadt, szinte minden napja egyhangú lenne illúziói nélkül. Sokszor vetemedik arra hogy illúzióba veti magát és visszatér Álomfalvára hol még minden jó volt s szép, hisz ott született, ott élt egészen a csatáig. De ez megváltozott s bár Evolyrant nagyon szerette mégsem volt ugyan az. Ráadásul történt ez is az is mi még jobban megviselte, de már olyan mintha mi sem történt volna, újra régi önmaga volt.
A nap ma igen kellemes volt így a myrték nagy része kiment a szabadba. sok nővel beszélgetét és cseverésztek jókedvűen míg nemmegpillantotta a mestert. Lágyan elmosolyodott majd elnézést kért és hozzá sétált, hol megállván feltekintett a ló lovasára.*
- Szép napot Mester! Mi szél hozott erre?-*kérdezi lágy dallamos hangon, szemeiben ott ragyok a szeretet lángja, a történtek után is legalább annyira kedvelte a myrtét mint azelőtt.*

*Ahogy egyre nagyobb tömeg gyűlt köré, már lassan a leszállásra kényszerült. De épp mikor ezt tette volna, meglátta azt, akit keresett. Hyry volt az, kit régen látott. Nagyon régen. Mitryas látta a nő mosolyát, s tudta, mennyire örül, hogy ismét találkoznak végre. A mester is örült neki, hisz Hyry-t nagyonjó barátjának tekintette. Ő is elmosolyodott, majd óvatosan lehuppant a lóról Hyry elé, s meghajolt előtte.*
-Szia, kedves Hyry! Éppen téged kereslek. Egy fontos dologgal kapcsolatban. De ezt jobb, ha nem itt beszéljük meg. Kérlek, vezess el a házadhoz, mert nem igazán tudok itt eligazodni a nagy tömegben.
*Mondta nevetve Mitryas, majd megfogta lova kantárát, s vezetni kezdte a tömegben a lány után. Heves elnézések közepette elértek az említett épületig, ahol a mester kikötötte lovát, majd Hyry után belépett a házba. Csodálkozva nézett körül. Még nem járt idebent sosem, s most elkápráztatta mindaz, amit látott.*
-Ez...ez egyszerűen gyönyörű, Hyry! Ilyet talán még magam sem tudtam volna kitalálni. Gratulálok! Nagyn szép a házad!
*Közben kezében ott szorongatta a nyeregtáskájából kivett pergament, s kissé feszengve várta, hogy Hyry hellyel kínálja.*

*Kedves mosolyt küldött a férfi felé amint az színpadiasan meghajolt előtte, de a végére nem tudta tűrtőztetni magát felkacagott.*
- Ugyan már Mitryas nem vagyok én dáma hogy hajolgass itt előttm...azonnal egyenesedjél ki.-*kérte a férfit egy kis szigorral a hangjában, éderezhető volt rajta hogy jól mókázik. Amint kérés elhangzott bólintott egyet.*
- Rendben van, menjünk! Úgysem jártál még nálam...-*kacsintott a férfire majd apró léptekkel elindult a háza felé. Egészen a városka szélén volt hol már fák is körülvették kicsiny kis kuckóját, hol csak egymaga lakott. A kert gyönyörű színes virágokkal volt tele rendezett sorokban.*
- Hátul van egy rózsa lugas kis sétánnyal. Elég soáig tartot mire kiépítettem de a végeredmény lélegzetelállító lett.-*feleli ici pici büszkeséggel hangjában, majd belépett a hátba.
Na igen a berendezés olyan volt mint maga Hyry. Szerény mégis otthonos, kellemes illatok terjengtek a levegőben mi többnyire levendula és fehérlilom keveréke volt. Nem is csoda hisz a kis előtér és nagyobb szoba különböző pontjaiban óriási virágcsokrok ácsorogtak vázában. A szoba és előtér fehér és halványlila színekben tündökölt egy egy kiegészítő ezüst színben pompázott úgy mint a függöny, díszpárnák azon csillagocskák mik illúziók voltak s állandó jelleggel a palafon körül fogócskáztak.*
- Kérlek foglalj helyet! Hozhatok valami frissítőt süteményt? Bár feleségedet nem tudom lekörözni s nem is akarom, süteményei mesések, de akad valami finomság csak itten.-*felelte majd várta a mester válaszát, miközben kíváncsian figyelte a pergamentet a férfi kezében.*

*Hamarosan meg is érkezett Hyry szájából a helykínálás, így Mitryas nyomban le is ült az egyik ülőalkalmatosságra. ~Jaj, de jó! Végre leülhettem! Nem mondom, hogy eddig nem ültem, de azért a lovon ülni és totyogni a tömegben..nos, nem a legkényelmesebb.~ Beletúrt hajába, majd a pergament maga mellé helyezte, s mosolyogv atekintett ide-oda, miközben a nőt hallgatta. A szavai hallatán Mitryas csóválta is a fejét.*
-No de Hyry! Tudod jól, hogy én mindig is szerettem a süteményeidet. És ez most sincs másként. Tehát igen, kérek szépen. És egy kis frissítő italt is hozhatsz...köszönöm!
*Bólintott egyet, majd Hyry után nézett, mikor az elindult, hogy hozza az említett dolgokat. ~Ez a lány sosem tud megkomolyodni. De éppen ez teszi olyan különlegessé.~ Mosolygott a mester, majd közben maga elé vette a pergament. Kitekerte, s jól szemügyre vette azt. Egy térkép volt az. Mitryas átböngészte már több százszor, de még mindig nem tudott rájönni, hogyan is tudnák megállítani az ellenséges sereget. És most a myrték segítségét is kérték. Kérdés, hogy ők hol csatlakozzanak a harchoz? Erre nem tudta megadnia választ Mitryas, s mivel tudta, hogy Hyry ebben profi, ezért is jött el hozzá kikérni a véleményét. Közben lassan vissza is tért a nő, s Mitryas mosolyogva tekintett fel rá.*
-Jobb lesz, ha te is leülsz.
*Kacsintott a nőre, majd megvárta, míg az leül, aztán magyarátni kezdte a dolgot. Mindent elmondott a csatával, a háborúval kapcsolatban, amit csak megtudott. Azt is, hogy hamarosan a myrtéknek is háborúba kell lépniük. Végül kitért arra is, hogy mit szeretne kérni Hyry-tól.*
-Figyelj, nem nagyon tudtam eldönteni, hogy hol csatlakozzunk. Talán a hágónál? Vagy ott a szurdokba szorítsuk be őket? Nem tudom. Te sokkal jobb stratéga vagy nálam. Neked mi a véleményed?
*Azzal átnyújtotta a térképet, s feszülten várta a választ.*

- Ugyan már, tudom én hogy nem mindig sikeredik.-*feleli kacagva majd egy incselkedős kacsintás közepedte elbilleg a konyha felé. Ott a letakart kókuszostekercseket gusztusosan egy tálcára tette, majd mellé hideg, ritkán fogyasztott erdei gyümölcslevelet tett, a pohár szélére frissen szedett citromkarikát rakott. Mindenből duplán, mert ő is édesszájú volt kissé s meg is szomjazott a nagy melegben. Ügyesen besétált a nappaliba majd egy kis kerek asztalkára tette művét. Megfogta a mester tányérját és mosolyogva felé nyújtotta.*
- Ha piszkosul pocsék nyugodtan hányd a fotel mellé.-*feleli vigyorogva, ő aztán nem fogja bánni, ha nem esik jól neki nehogy már megegye.
Közben figyelme a pergamentre esett, mit a mester már kitekert. Ahogy közelebb hajolt és falattal a szájában jóllátta hogy az Evolyran térképét ábrázolja. Egyenlőre még nem értette miről is van szó, de érezte hogy valami nincs rendben. Amint hallgatta a mester szavait, úgy tömte szájába a sütit, kissé feszült lett s mivel ez volt kéznél...
Mire arcformája visszanyerte eredeti formáját, már össze is vonta szemöldökét.*
- Fogós kérdés Mitryas de ne dícsőits már egyfolytában nem vagyok én nagy ász...-*feleli majd a térképet kezdte tanulmányozni. Ujját a határvonalakon futtatta végig majd egy bizonyos szakaszt tett hüvelyk és mutatóujja közé.*
- Ha itt még nem törték át a védvonalat, akkor itt kell visszafogni őket....ha itt...-*és közben mutat kissé beljebb Evolyran szíve felé.*
- ...ha itt már támadás alatt van a Birodalom akkor mindenképpen a szurdokba kell szorítani őket, onnan nincs menekvésük, ugyan akkor mi erősebbek leszünk mert körültudjuk venni őket illúziónkkal. És talán egy két sárkánylovas is hozzánkcsapódik, a légtérben biztosítva leszünk.-*visszacsüccsent helyére majd kortyolt az italból. Tekintetével azért még mindig a térképet fürkészte s a lehetséges vonalakat és határszakaszokat rakta össze fejecskéjében.*
- És mi is csatlakozunk komolyan? Hisz nemrég éltünk túl egy nagy csapást s egyből belevetjük magunkat a következőbe? Nem inkább a várost és otthonunkat kéne védeni?-*kérdezi bár annyira nem ért hozzá mint azt a mester sejti, bár ha már a belvárost és otthonukat kell védeni akkor a határaikat már áttörtén és az nem lenne szerencsés.*

*Közben vett egy kis süteményt, s elmajszolgatta. Mosolyogva vette tudomásul, hogy az egyáltalán nem rossz, s igazán nem lenne érdemes a fotel mellé visszaöklendezni. Így hát ő is elkezdte magába tömni, ameddig Hyry magyarázott. Közben hevesen bólogatott, jelezve, hogy érti. ~És akkor ő mondja, hogy nem nagy ász....Komolyan mondom, egyszer szándékosan egy olyanillúzióba varázsolom, ahonnan nem, vagy csak nagyon nagyon nagyon nehezen tud kijutni.~ Ravaszkás mosoly ült ki arcára, de amint újból meghallotta a nő hangját, visszatért a valóságba, s kissé komorabb képet vágott. Többször is végiggondolta a hallottakat, s saját mondatait is próbálta úgy fogalmazni, hogy azok tisztán érthetőek legyenek.*
-Nos igen, csatlakozunk. Hisz mi is Evolyran szövetségesei vagyunk, nem így van? Egyébként nem az egész myrte népet fogom odavezényelni. Egy kisebb előörs is megteszi. Tudod, hogy az illúziónk mennyire hatásos tud lenni. Nem volt jelentéktelen Álomfalván sem...
*Sóhajtott egyet. Agyába villantak a régi emlékek. A csata, a sok vér, a sebesülései...minden. Szörnyű volt ezeket felkidézni, de hát nem szándékosan tette ezt a mester. Mikor véget értek ezek a hirtelen jött képek, Mitryas megrázta a fejét, majd folytatta a beszédet.*
-Az a határvonalat még nem törték ár, de csak idő kérdése. Lehet, hogy azóta, mióta informálódtam, már áttörték. Nem tudni. De a szurdok közelébe mindenképpen küldök pár embert. Legalább felderítés céljából....És a sárkánylovasok? Talán. Még beszélnem kell a többi vezérrel is. Elyanor úrnő tündéivel és Sephrio nagyúr mágusaival egy olyan sereget hozhatunk létre, amit csak angyon nehezen lehet legyűrni. Ők fogják várni az ellent a szurdoknál. Te mit gondolsz erről?
*Nézett fel a térképről, majd az ital felé nyúlt, s belekortyolt. Az is kellemes volt, mint a sütemény. Halványan el is mosolyodott Mitryas, s így szólt.*
-Nagyon finom mind a süteményed, mind pedig az italod. És még te mered mondani, hogy nem szokott sikerülni.....ez pontosan jó.

*Persze igaza volt a mesternek, sövetségesei a városnak, a Birodalomnak így némi kötelességgel tartoznak feléjük s ha baj van minden képpen segíteniük kell. ~ Valamit valamiért...ők befogadtak,mi segítjük őket a bajban ez így kerek ~ gondolja rózsás ajkai harapva mitől kissé piros lett,s foga nyoma is meglátszódott egy pillanatig.*
- Igazad van Mitryas mennünk kell. Nem hagyhatjuk cserben befogadóinkat és otthont adóinknak. A szövetség az szövetség...-*a mester képeit ő is látta, nem is sejtette hogy mik ezek, hiszen nem is gondolt az álomfalvai csatára. De megértette a dolgot, ezt Mitryas képzeletében szárnyalnak. Csends, mégis oly nyugtató hangon próbált meg felszólalni ahogy csak tudott. A mesternek szüksége volt nyugtató szavakra.*
- Mitryas...ne gyötörd magad a múlt miatt, már nem lehet mit tenni. Borzalmas volt, keserű s véres de amúlt az múl...gondolj csak gyönyörű feleségedre ki akkor és ott megmentett, ki most gyermekeiteket neveli s szeretetet csempészik otthonotokba. Hagyd...felejtsd el....-*átnyúlt az asztal felett s bíztatólag megszorította a mester kezét. Pár pillanatig erős adott a férfinek képletesen majd visszavette törékeny kezeit és ölébe ejtette.*
- A csatáról meg annyit, hogy támogatom ötletedet, jól hangzik, mármint a helyzetből ezt tudjuk, ezt lehetséges kihozni. Kemény, erős mentálisan képzett myrtéket küldj, kik az átkosabb illúziók birtokában vannak. Velük aztán meggyűlik mindenkinek a baja.-*a dícsérezte mosolyogva legyintett.*
- Ugyan már mindig azt mondod amit hallani szeretnék, hogy a kedvemben járj...de nem kell. Személy szerint sok kivetnivalót találok a konyhaművészetemben. Van még mit gyakorolnom...-*feleli majd hátradől a fotelban és a mester szemébe néz.*
- Leszámítva hogy megint életünket kockára készülünk tenni hogy vagy? És a gyerekek?-*kérdezi a férfitúl, húgával is elég régóta találkozott, így nem hallott róluk semmit. Aggódott a lány miatt rendesen. Mikor utoljára látta nem a legfényesebb paszban volt.*

*Érezte, ahogy Hyry megszorítja a kezét. Egyből el is kapta volna, de nem tette, mert nem akarta megbántani a lányt. És ráadásul azt is tudta, hogy nem holmi hátsó szándékokkal vezérelve fogta mega nő az ő kezét, hanem mert segíteni szeretne neki. Így egy kedves mosollyal elintézte a dolgot. Hyry magától is elvette a kezét, nem kellett neki mondani. Mitryas-nak közben pedig ismét előjöttek emlékképpei. Hiswa, a gyermekek és minden jó, ami csak eddig történt vele itt. Kicsit feldobódott a hangulata, de még mindig nem volt rózsás. Feltekintett, s mélyen Hyry szemeibe nézett.*
-Értem. Köszönöm a geítségedet! Most már hagyhatjuk is a háborús témát.
*Alig mondta ezt ki, Hyry máris elkezdett kérdezősködni felőle és családja felől. A mester még kortyolt egyet, s bekapott egy kis süteményt. Aztán "Akkor is jól tudsz sütni és főzni!" tekintettel ránézett Hyry-ra, majd így szólt.*
-Nos, köszönöm, még élek. Ezen felül megpróbálom minél jobban beosztani az időmet,emrt úgy érzem, keveset vagyok a családommal. Túl sok a dolog. De majd csak lesz jobb is. A gyerekek is megvannak, köszönik szépen! Szépen növögetnek és már összefüggő mondatokat is mondanak. No és persze az illuzionálás is egyre intenzívebben foglalkoztatja őket. A minap éppen otthon voltam,s játszottam a gyerkőcökkel, mikor azok ketten, együttes erővel bezártak egy illúziógömbbe. Nem mondom, hogy nehéz volt kiszabadulni, de nem volt egyszerű. No meg aztán sokszor szeretik egymást is megviccelni. Bár annaka vége mindig veszekedés és sírás szokott lenni.
*Nevette el magát a mester. Mosolyogva idézte fel azt a bizonyos illúziógömbös esetet. Megvakarta fejét, majd ismét körbenézett a szobában, s így szólt közben.*
-És veled mi a helyzet? Amint látom, itt elég jól eléldegélsz. Csak van egy kis furcsaság. Nekem ez a ház nagynak tűnik egy myrte számára....Talán....?
*Nézett ravaszkás mosollyal Hyry-ra, miközben egy kis szívet fújt ki a száján. Az illúzió hamarosan átment szív alakból egy kis madárpár alakjába, akik csicseregve táncolták körül egymást. De aztán az illúzió hirtelen eltűnt. Mitryas csodálkozva nézett Hyry-ra. Nem értette, miért tűnhetett el. ~Talán te voltál az?~ Kérdezte a mester magában, majd megsimította az állát.*

*Ó Hyrynek nem voltak hátsó szándékai. Már egy jó ideje nem, de ezt a mester nem tudhatta. Végül Hyry belefáradt a reménytelen szerelembe és mivel meg is házasodott a férfi s gyerekei is lettek, végleg szakított ama reményével hogy valaha is lenne klettejük között valami. Soha nem fog többet próbálkozni, tiszteletben tartja a dolgokat és a Hiswat is nagyon megkedvelte bár ő biztosan nem érzi, de így van. Igen, a kezét visszavette és ölébe ejtette. Figyelmesen hallgatta a férfit, ki családjáról kezdett el mesélni a kérésére. Örült nagyon hogy minden rendben van velük és a gyerekek is egészségesek.*
- Ezt örömmel hallom Mitryas! És mennyire tudják már kordában tartani illúziónálásukat? Hiswatól mit örököltek?-*biztos volt benne hogy az anya véréből is került a csemetékbe. De mivel piciny koruk óta nem látta őket és nem is hallott felőlük, nem tudta miben is hasonlítanak anyjukra.
A mester megjegyzésére vállat vont, különösebb érzelem nem játszadozott arcán. Ám az illúziót mit Mitryas keltett azonnal meg is törte, erről szó sem volt.*
- Nem, nincs lakótársam se szerelem se párom....egyedül lakom itt. S egyedül is fogok itt meghalni...elegem van a párkeresésből, ez nem nekem való, nem tetszem senkinek. Már beletörődtem....de ekkora tér kell nekem hogy ne érezzem hogy kis kuckóm van és nyomorgok a magányban. Sokszor térnek be mókusok, csiripelő madarak és nyuszik, kikkel elvagyok mint a befőtt.....--*ekkor ajkai körül lágy mosoly jelent meg. Úgy tűnt az állatvilág okjozott számára boldogságot az utóbbi időben. Másra nem is vágyott már...*

*Kissé meglepődve hallgatta a választ. Nem gondolta volna, hogy így elbénázhatja az egészet. Pedig ős nem akart rosszat. De úgy tűnik, ezúttal rosszul következtetett. Kissé el is apadt tőle a jókedve, de aztán látva a nő mosolyát, újból melegség árasztotta el szívét. Örült annak, hogy végül is nem bántotta meg nagyon Hyry-t. Nem is akarta már ezt a témát feszegetni. Egy bólintással jelezte, hogy megértette a dolgot. Viszont arra a kérdésre már nehezen tudott választ adni, hogy mit örököltek a kicsik Hiswától. Igazából most döbbent csak rá, hogy nem is tud olyan sokat az ikrekről. Még talán az anyjukról se annyit, amennyit kellene. Hosszas gondolkozás következett, mit aztán pár másodperces zavar, majd egy torokköszörülés, s végre hang is jött ki a mester száján.*
-Nos, a kontrollálás úgy ahogy megy a kicsiknek, bűr van, mikor olyan okat művelnek. Alig lehet utánok összerámolni. Nagyon izgő-mozgók. És még félő az is, hogy valami olyat csinálnak egymással, aminek nem lesz jó vége. Viszont ami az öröklődést illeti...Szerintem ugyanolyan vadócok, mint Hiswa...ha érted, mire gondolok. Tehát rosszak. És éppúgy olyan szókimondók, mint édesanyjuk. Na és ha már itt tartunk, nagyon is szívesen tolnak ki vleem úgy, hogy éjszaka nem engednek be az ágyba, ha későn érek haza. Ez persze csak akkor fordul elő, mikor ott alszanak az anyjukkal. Persze kinézetükben is hasonlítanak anyjukra. Alya ugyanolyan gyönyörű, mint Hiswa. Thalion sem csúnyácska, de ő inkább az erősségét örökölte anyjának. Le se tagadhatná őket Hiswa...
*Mosolyogva itta ki az utolsó kortyot italából, majd mélyen gondolataiba merülve megpróbálta megfogalmazni azokat a sorokat, amiket később ki is mondott hangosan.*
-Hyry....ne haragudj, amiért ritkán látogatlak meg vagy hívlak el hozzánk. Ez enm azért van, mert nem látunk szívesen, ahnem azért, mert egyszerűen egymásra is alig van időnk. De ígérem, hogy ez változni fog és biztosan kapni fogsz egy meghívást hozzánk a közeljövőben. Szeretnének már látni a kicsik. Múltkor emlegették azt a szép, hosszú hajú nénit, aki egyszer még régebben náluk volt egy másik nénivel...a nagynénjükkel.
*Mosolyodott el még jobban Mitryas, s kíváncsian tekintett Hyry-ra, mit szól ehhez a dologhoz.*

» 02. Myrte-földi fogadó - Carmellyé közelében