01. Carmellyé

*a Fogadó egyik szobájában Hyp ébredezik. Elég későn kelő típus, bár van, amikor már hajnalban kidobja az ágy. Ez most nem olyan nap, hiszen már lassan 11 óra. Itt az ideje ebédelni. Persze Hyp még reggelizni sem reggelizett, így lehet, hogy a kettőt egybe fogja elfogyasztani. Elég nagyétkű lett, mióta itt van, mert a Kocsmáros felesége rettentő finoman főz.
A szoba elég tágas és világos, a legjobb szoba a fogadóban - állítólag. Vagy legalábbis a legjobbak közül való. Mivel Hyp közölte a Kocsmárossal, hogy valószínű itt fog lakni és elég hosszú ideig akarja kivenni a szobát, a Kocsmáros először nem akarta megengedni, de egy zsák arannyal Hyp meggyőzte a Kocsmárost és a leghátsó szobát ajánlotta fel neki, mert arra úgyis kevesen járnak, azokat a szobákat csak akkor adja ki,ha valaki nagy ember érkezik a faluba Így Hyp megkapta a leghátsó szobát. Nem bánta mert itt nem lehetett hallani a Fogadó zajait.
A szoba ajtaja nehéz tölgyfából készült és masszív rézkilincs volt raja ami egy kígyót formázott. Elsőre igen ijesztőnek tűnhet, de ha az ember - avagy jelen esetben myrte - jobban megnézte, nem is tűnt olyan félelmetesnek. A szobában az ajtóval szemben ott volt az ágy. Nem volt valami nagy és nem is volt kényelmes. Hatalmas dunyha volt rajta és két párna. Mindegyiknek jó illata volt, hiszen a Kocsmárosné maga mosta ki az ágyneműket. Az ágy felett volt egy hatalmas ablak, ami mindig ontotta magából a napfényt, világossá téve a szobát. Kivéve persze, mikor Hyp elhúzta a sötétítőfüggönyt. Az ajtótól balra volt egy kisebb ajtó - ez vezetett a fürdőhöz, ami egy kisebb dézsából állt, amiben Hyp megmosakodhatott. Az ajtótól jobbra volt egy kisebb szekrény, amibe a myrte a cuccait tette bele Nem volt sok cucca: két váltás ruhája, a varázsbotja - ami persze nem fért el a szekrényben, illetve egy csizmája, amiket a meleg napokban nem húzott fel. Helyette beszerzett egy vászoncipőt. Nagyon kényelmes volt, bár elég hamar tönkrement. Volt még Hypnek egy tőre - önvédelmi eszközként. Valamint egy könyv, amibe a feljegyzéseit írta. Számos kisebb tasak foglalt még helyet a szekrényben és jutott belőlük Hyp övére is. Mindegyikben valami varázsport vagy éppen gyógypor lapult. A myrte már gondolt arra, hogy felhívja ide a szobájába Ared-et, de nem akart udvariatlan lenni. Hiszen mire gondolhat egy nő, ha egy myrte-férfi felhívja a szobájába? *
~és valószínű már nincs is a faluban...~*gondolta a myrte, mikor pakolta ki a porokat a szekrényben.
Szóval a mai reggel elég későn kezdődött a myrtének. Az ablak tárva nyitva volt, így behallatszottak a madarak csicsergései, énekei. Erre kelt fel Hyp. Kidugta a fejét a nagy dunyha alóla, mi igen meleg volt mostanában.Felöltözött, megmosakodott, majd úgy döntött, hogy kicsit később ebédel. Intett a kocsmárosnak, ahogy kilépett, majd elindult valamerre - még maga sem tudta,hogy merre.*

Tárgy: Re: 01. Carmellyé Hétf. Aug. 10 2009, 14:07

*Egy fa törzsének támaszkodva állt, s kezében egy érett körtét tartott. Néha beleharapott, s közben nézte a szemközt elterülő myrte várost. Figyelte, ahogy a málhás szekerek szép lassan áthaladnak a hidakon. Néhány myrte gyalogszerrel igyekezett mihamarabb átérni a hosszú hídon. Már csak azért is, mert még jócskán voltak előttük hidak melyeken át kellett küzdeniük magukat. Nem is értette őket a nő, hogy mi az ördögnek gyalog tesznek meg több mérföldes távolságokat. Mert akárhonnan is nézzük, ezek a myrték valahonnan jönnek, hogy bejuthassanak Carmellyé-be.*
- Örök rejtély marad ez számomra...
*És még csak nem is igazán tudatosult benne, hogy hangosan mondta ki gondolatait. Közben a fa tövében álló kosárra pillantott, s szemügyre vette a benne lévő, alapos gondossággal elkülönített növényeket. Nem sok gyógynövényt szedett össze. Épp csak azokat, melyekre mostanában a leginkább szükség szokott lenni. Egy kis fájdalomcsillapító, görcsoldó, láz elleni füvek, és még egyéb hasonló kis volumenű nyűgökre. Persze ezek is leginkább a gyerekek miatt szükségeltetnek, hiszen ők már-már hobbi szinten űzik a belázasodást, a gyomorrontást, és egyéb érdekességeket. Még a gondolattól is elmosolyodott a nő. Hát igen... Előző nap sem tudtak mértéket tartani ebédnél, és meg is volt az eredménye. Három órán át óbégattak, míg végül sikerült elaludniuk, s mire felébredtek, addigra már nyoma sem volt rosszullétüknek. Köszönhető ez annak a kis kotyvaléknak (mert csak így hívják az ikerek az anyjuk gyógyfőzeteit), melyet Hiswa volt szíves beléjük dönteni. Mert az sem volt egyszerű. Nem könnyű ezekkel a válogatós kölykökkel elbánni. Sajnálta is, hogy Mitryas nem volt még otthol, hiszen ő könnyedén hitette volna el velük, hogy isteni finom csokoládés tejet isznak éppen. Ezen is elmosolyodott. S a körte csutkáját a kosarába ejtette, és tovább figyelte a gyalogosan loholó myrtéket, akik még az út felét sem tették meg.*
- Vajon mi hajtja őket, hogy örökké csak gyalogosan mászkálnának? *ezt egyébként Ébenhez fordulva kérdezte, s közben kedvesen megpaskolta annak nyakát, figyelve ahogy a ló a kosarat szagolgatva igyekszik elcsenni a benne lévő körtékből. Mert azok is voltak a gyógynövények mellett.*

Tárgy: Re: 01. Carmellyé Hétf. Aug. 10 2009, 14:43

*Szélsebesen vágtatott. Szürkehát hihetetlen gyorsan tudott vágtatni. A mester majd' leesett róla. Ha nem kapaszkodott volna, minden bizonnyal már a földön heverne és füttyévekl hívná vissza lovát, hogy ismét a hátára pattanhasson. De Szürkehát nem biztos, hogy visszajönne. Ugyanis igencsak rakoncátlan fajta. A mester már párszor megjárta vele. Bár az az igazság, hogy talán ott ő maga volt a hibás. Hiszen mikor még anno fekete myrtévé vált, a ló úgy cselekedett, ahogy kellett. Próbálta "kiiktatni" a gonosz myrtét, még ha nem is örökre, de annyi időre, hogy Hiswa elmenekülhessen előle. No meg mikor először mentek el hosszabb útra. Mitryas kikötütte Szürkehátat egy fához, s bement az egyik fogadóba, hogy jelenthessenek neki a myrtéi. De mire kiért a fogadóból, Szürkehát már réges régen a szomszédos kertben legelészte a virágokat. Viszont okkal. Hiszen éhes volt szegény. Ugyanis a mester nem adott neki elegendő szalmát. Így hát szegény ló kénytelen volt a virágokat megenni. De talán jó ízük lehetett, mert azóta ha virágot lát, mindig meg szeretné enni.
Mitryas mosolyogva simult a lóhoz, s simított végig a sörényén. Közben oldalra nézett a csomagjaira. Minden benne volt. Ezek szerint még semmit sem hagyott el. Ez megnyugtatta, ugyanis nem mindennapi ajándékokat sikerült beszereznie gyermekeinek. Boldog is volt, hogy nagy nehézségek árán ugyan, de sikerült megtalálnia a tökéletes ajándékot Alya és Thalion számára. De ezeket csak később szerette volna odaadni nekik. Mikor majd Hiswával beszélt már néhány fontos dologról.
Épp mikor ezen gondolkodott, elhaladt egy fa mellett, amitól nem messze egy női alak és egy fekete ló állt. Szürkehát fel is nyerített, mikor elvágtattak mellettük. Mitryas is csodálkozva pillantott rájuk.Azonnal visszafordította lovát, mad mosolyogva állított meg kedves és Ében előtt. Miután leszállt lováról, Szürkehát Ébenhez ment és orrával megpiszkálta a másik orrát, majd egy boldog nyerítés után mellé állt, s hozzásimult. A mester mosolyogva fordult kedveséhez.*
-Nos, úgy látom a fivérek nagyon örülnek egymásnak! Örüljünk mi is! Nagyon hiányoztál szerelmem!
*Szorosan átölelte Hiswát, s közben hosszú csókot adott neki,a mit csak akkor hagytak abba, mikor már végleg nem bírták levegő nélkül. A mester nagyon boldog volt, hogy hazatérhetett. Pedig csak két napot töltött távol az otthonától. De neki már ez is nagyon sok volt.*
-Hiányoztál...nagyon. És az ikrek is. Hogy bírtál velük? Sokat csintalankodtak? Hiányoltak, ugye? Mint te is...látom rajtad édesem. De ne aggódj, most már itt vagyok és nem számdékozok elmenni sehova se az elkövetkező hónapban. Ugyanis kaptam egy levelet. Mylene üzent nekem. Pár nap múlva hazatér. Hozza az egyik barátnőjét is. Valami mágusfélét. Egyébként Orod Ingorban volt. De bővebben majd csak itthon mesél.... Röviden ennyit írt. De majd odaadoma levelet, hogy elolvashasd. Jaj, annyira jó látni téged! Pedig alig két napja váltunk el egymástól. Nagyon szeretlek Hiswa!
*Ölelte át megint feleségét, miközben Carmellyé felé pillantott.*

Tárgy: Re: 01. Carmellyé Hétf. Aug. 10 2009, 15:22

*Kicsit megbökdöste lova nyakát, mire Ében amolyan lódünnyögés kíséretében odébb somfordált. Persze azért sikerült egy körtét elcsennie, még mielőtt gazdája elhajtotta volna az ízletes dolgokat tartalmazó kosártól. A lédús gyümölcsöt elropogtatva kezdett nyerítésbe, ahogy egy lovas elhaladt mellettük. Hiswa megpördült, és meglepve nézett a vágtázó után. Egyből felismerte férjét, s annak hátasát. Ajkaira boldog mosoly szökött, ahogy azt nézte, hogyan fordítja vissza lovát hozzá a férfi.*
- Mitryas!
*Arca sugárzott a boldogságtól, ahogy a myrtéhez lépett, aki közben már lekászálódott a nyeregből, s a nő hosszú csókkal tapadt szerelme ajkaira. Csak nagy sokára engedték el egymást, de akkor sem túl messzire. Hiswa a mester karjai között állva bújt közelebb párjához.*
- Nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon hiányoztál kedves.
*Arcát férje ingjébe fúrta, hogy mélyen beszívhassa a férfi jól ismert illatát, melyet az elmúlt két napig kénytelen volt csupán az ágyukban belélegezni. A szobájukban legalább minden a férfira emlékeztette. De idekint... Idekint nem volt egyetlen holmija sem, amit az arcához emelhetett, hogy érezhesse távol lévő szerelme illatát. De most végre ott lehet újra a férfi ölelő karjaiban, és érezheti nem csak az illatát, hanem gyengéd csókjait is.*
- Az ikrek pedig... Kapaszkopdj meg édes, de velük különösebb gondom nem volt. *és olyan boldogság sugárzott szép arcáról, ahogy gyerekeikről beszélt, mint mikor a férfinak kimondhatta az "igent" az oltár előtt* - Azt a néhány, apró csínyt, amit elkövetnek, már a kutya se figyeli. A myrték meg már régen megszokták, hogy mire is számíthatnak a gyerkőceink közelében.
*Aztán arcát elhúzta férfje mellkasától, és a szemébe nézett.*
- Milyen volt Evolyran városában? Elintézted, amiért odamentél?

Tárgy: Re: 01. Carmellyé Hétf. Aug. 10 2009, 15:41

*Mosolyogva hallgatta Hiswát. Látszott mindkettejükön, hogy mennyire örülnek egymásnak. Mitryas még fel ios kapta örömében Hiswát, s úgy adott neki még egy csókot. Aztán gyengéd cirógatás közben mesélni kezdett az elmúlt két nap történéseiről.*
-Nos, ami azt illeti, igen furcsa dolgok történtek a városban. Képzeld, mikor odaértem, elkezdtem keresgélni egy olyan üzletet, ahol a gyerkőcöknek egy klassz kis ajándékot tudok venni. Mert ugye megígértem nekik. És hát igyekeztem is, de mindhiába. Vagy három órán keresztül keresgéltem, de semmire sem jutottam. Kissé bánkódtam is, de nem volt rá sok időm, mert összetalálkoztam egy kedves elf lánykával, aki nem rég érkezett a Birodalomba és körbe kellett vezetnem a városban,megmutatva minden nevezetességet. Nem volt egyszerű, de mivel még volt időm az esti találkozóig és szívesen segítek az embereknek, így boldogan mutattam be a város nagy részét neki. A nevére már nem nagyon emlékszem. Azt hiszem, hogy valami Maya volt. Talán Zenoti Maya. Ja, és képzled! Meséltem neki rólad és a gyerekekről. Azt mondtam neki, hogy akár egyszer el is jöhetne hozzánk, hogy megismerhessétek egymást. Hasnolóan kedves lány, mint Casve. Szerintem biztosan jó barátnők lennétek. Olyan Casve-korú lehet.
*Kacsintott kedvesére, majd a lovakra tekintett, akik voldogan játszadoztak egymással tőlük nem messze. Aztán ismét kedvese szemeibe nézett, s mesélt tovább.*
-No, ezután elbúcsúztunk és én pedig mentem már a fogadóba, mert ideje volt. Éppenodaértem. Utánam nem sokkal érkezett meg a kém, aki jelentést tett nekem arról, hogy mi a helyzet a végrváraknál, határoknál. De azt mondta, egyelőre nincs veszély. Csupán azért kell aggódnunk, nehogy kémek férkőzzenek a felsővezetésbe vagy akár a vezérek családjaiba...
*Itt elhallgatott egy pillanatra. Elhúzott szájjal tekintett kedvesére, s szorosabbra fogta ölelését.*
-Szerelmem...ha éppen nem vagyok itthon, nagyon figyelj oda az idegen alakokra! Sosem lehet tudni, hogy mikor akarnak közénk is beférkőzni. Hiszen nem ez lenne az első alkalom...
*Itt eszébe jutottak azok a bizonyos események, mikor megpróbálták őt és Hiswát szétugrasztani. De nem sikerült egyszer sem, s ez boldog mosolyt csalt a mester arcára.*
-Nos, de a jelentés után aludni tértem a fogadóban...aztán reggel felkeltem, s délutánig keresgéltem oly ajándékot, ami tetszeni fog Alya-nak és Thalion-nak. És hát végül találtam. Aztán már vágtattam is hazafelé Szürkehátta. És most itt vagyok. És boldog vagyok, hogy tt lehetek veled, drága feleségem.
*Mosolyogva csókolta meg ismét Hiswát. Hosszú, nagyon hosszú percekig tartotta "fogva" ajkaival.*

Tárgy: Re: 01. Carmellyé Hétf. Aug. 10 2009, 16:11

*Ajkaik szétváltak, s Hiswa gyengéden simított végig a férfi hátán. Aztán karjai a derekára fonódva állapodtak meg. Arcát oldalra fordítva döntötte kedvese mellkasának, és egy darabig csak szótlanul hallgatta a szívverését.*
- Tudod, már rég nem voltál távol tőlünk... tőlem egy napnál tovább.
*Fejét ismét elhúzta szerelmétől, és mosolyogva nézett a rá lenéző fekete szempárba.*
- Egy ideig nem is szeretném megismételni.
*Utána elengedte a férfi derekát, és fürgén a fa tövében pihenő kosárért nyúlt. Magához vette, aztán vidám tekintetét újra a myrtére emelte.*
- Jó pár órán át bolyongtam az erdőben, mire sikerült minden gyógynövényt begyűjtenem, ami csak kell.
*Közben futó pillantást vetettek mindketten a kosárra.*
- Persze az utamba került egy gyümölcsös is. *mondta kissé pironkodva, mivel nem volt szokása idegen kertekből gyümölcsöt szedni* - Remélem, nem jönnek majd háborgó myrték hozzád, amiért a feleséged szedett néhány fincsi körtét a fákról.
*Hízelegve dörgölőzött közben a mesterhez, hogy éreztesse vele, hogy ha mégis úgy lenne, akkor az ő védelmére fog igényt tartani.*
- De csak nem főben járó bűn, ha szedek pár szem körtét... Ugye édes? *kacsintott a férfira, majd lopott tőle gyorsan egy csókot* - A gyerekekre áttérve... Thalion összeszedett egy alapos gyomorrontást, Alya pedig kicsit megfázott, amikor landolt a lovak itató vájújában. Ami ugye színültig volt kellemesen hideg vízzel. Ezért is jöttem egy kis erdei sétára.
*Ahogy előadta röviden a történteket látta, és kifejezetten mulattatta is az, ahogy férje szemöldökei felszaladnak a csodálkozástól, és arcára kiült egy pillanatra az aggodalom. Ettől kicsit még el is kuncogta magát a nő.*
- Aggodalomra semmi ok! Mindkét gyermekünk túléli... *és vidáma nevetése még visszhangzott is a fák között* - Csak egy egyszerű gyomorrontásról, és egy kis meghülésről van szó édesem. Holnaputánra el is felejtik.
*Lábujjhegyre állt, és úgy emelkedett közelebb férjéhez, aki ugye jócskán magasabb volt tőle.*
- És te? Remélem ettél rendesen, és pihentél is... Mert az ikrektől biztosan egy perc nyugtod sem lesz egy jó darabig. Na meg tőlem sem...
*Az utolsó mondatnál sejtelmesen mosolygott, és sokat ígérő csókkal lepte meg párját.*
- De nagyon nem... *tette még hozzá, és újra a mester szájára tapasztotta ajkait*

Tárgy: Re: 01. Carmellyé Hétf. Aug. 10 2009, 16:38

*Ahogy kedvesét hallgatta, különböző érzések ültek ki arcűára. Először csak a döbenet,majd lassan átengedte helyét az aggodalomnak. Bár tudta, hogy az ilyen betegségek nem halálosak, de azért aggódott a kicikért, hiszen talán ez az első betegsgük. A mester még furcsállta is egy kicsit, hogy különböző betegségben szenvednek az ikrek. De hát ha egyszer mindegyikükből más dolog váltotta ki a betegséget, nem is várhatta el, hogy ugyanazt kapják el mindketten.*
-Nos, tudom szívem. De hát azért csak aggódhatok a gyermekeimért, nemde?
*Tette fel a kérdést mosolyogva, majd egyre kajánabb vigyorral figyelte, ahogy kedves jól hozzádörgölődzködik. nagyon kívánta már kedvesét, de tudta, hogy még meg kell várnia,míg hazaérnek, s a gyerkőcök nagy sokára elalszanak. Ez kicsit feszélyezte, de hát ennyit igazán megéri várni azokra a csodás órákra, amit utána Hiswával tölthet el az ágyban. Arcára letörölhetetlen mosoly ült ki, s úgy kezdte el kedvese haját simogatni, miközben halk beszédbe kezdett.*
-Nos, azt egyáltalán nem bánom kedvesem! Sőt, bevallom, hogy ez minden vágyam! Úgyhogy nem lesz egy könnyű éjszaka az biztos! Előre szólok, hogy készülj fel, mert nagyon vágyom már rád. És ha szabadjára engedem minden vágyam,akkor ott kő kövönnem marad!
*Azzal heves csókváltás követte szavait. Nagyon hosszú ideig csókolták egymást. Szinte úgy tűnt, hogy el sem akarják engedni egymást. Ami részben így is volt. De ha egyszer még a nap folyamán haza szerettek volna érni, muszáj volt elereszteniük egymást. Mitryas mosolyogva kapta fel Hiswát, majd megforgatta, miközben nevetve nézett kedvese szemébe. Aztán óvatosan letette, a lábaira állított a npt, s nevetve próbált segíteni neki az egynsúlyozásban, miközben körülötte is forgott a világ. Majdnem el is estek, de a mester sikeresen megfogta kedvesét, így az nem tudott elesni. Mitryas közelebb hajolvakedveséhez egy hosszú csókot adott neki.*
-Szeretlek Hiswa! És már alig várom, hogy hazaérjünk és láthassam, ahogy a gyerekek meglátják az ajándékaikat! De természetesen az utána való tevékenységünket is nagyon várom...és nem fogok kegyelmezni, azt előre megmondom!
*Azzal úgy tett, mintha megbotlana egy kődarabban, s hirtelen elesett, Hiswát is magával rántva. Közben egy kis illúzióval is kedveskedett az elfnek. Színes kis pillangók és madaracskák szálltak el felettük, majd Mitryas magához szorítva Hiswát, így szólt.*
-Hoppá! Legközelebb majd jobban vigyázok a kövekkel. Bár nekem nagyon is kedvemre való ez a helyzet! Te mit gondolsz erről?
*Széles mosolyra húzódott a szája, s ismét megcsókolta kedvesét.*

//Nagyon szépen köszönöm! Very Happy

//

Tárgy: Re: 01. Carmellyé Hétf. Aug. 10 2009, 16:59

*Épp csak megindultak, amikor érezte, hogy férje magával rántja, s a következő pillanatban már párján hevert, aki igen csak kaján, sőt pimasz vigyorral arcán bámult az elf smaragdzöld szemeibe. Hiswa ajkaira ravasz félmosoly kúszott, és a mester füléhez hajolva szinte sóhajtotta a szavakat.*
- Nekem is tetszik... Sőt kimondottan élvezem a helyzetet.
*Mondata végén egy kicsit beleharapott a myrte fülcimpájába, aki ettől sóhajtva húzta magán följebb a nőt, és vággyal teli csókot lehelt ajkaira. Hiswa kezei férje nyaka alá bújtak, s a nő élvezettel viszonozta a vágyakozó csókot. De aztán hirtelen megvált a férfi ajkaitól, és kedvesen mosolyogva nézett a sötét szemekbe.*
- Menjünk haza szívem, még mielőtt olyat teszünk, ami országos felháborodást váltana ki a myrtéid között.
*Halkan kuncogott, miközben feltápászkodtak mindketten a puha fűből. Hiswa Ébenhez sétált, és száron kezdte vezetni, s megindult a Carmellyé-be vezető hidak felé, melyek talán tucatnyi szakadék fölött ívelnek át, megnehezítve ezzel az ellenség behatolását a myrték központi városába.*
- Kérhetek olyat, hogy gyalog menjünk? *mivel látta férje csodálkozását, hiszen Hiswa nem az a myrte típusú nő, hogy ekkora távolságokat sétáljon le* - Kedvet kaptam a myrtéidtől ahhoz, hogy gyalog keljek át az összes hídon, mert úgy jobban szemügyre is vehetem, hogy milyen alkotásokat is kreáltatok itt össze édes.
*Azzal lassan tovább ballagott, és mosolyogva figyelte a többi myrtét, ahogy gyalogosan, vagy éppen szekérrel, vagy lóháton haladtak át a hidakon.*

//Köszönöm a játékot drága férjem hihi Smile

//

*Miután hazaért, az egész napot pakolással töltötte. Szerzett egy kalapácsnak használható követ, négy széklábat, két nagyobbacska csempét az egyik szobából. Néhány szöget is sikerült kifeszegetnie a szekrényéből, így már csak keréknek valót kell találnia. Ezen a problémán sokat töpreng, majd arra jut, hogy néhány nagyobb kőből farag magának kereket. Zsebre vág néhány vésőt, majd nagy levegőt vesz, és kimegy a város szélére. Nem akarja a dübörgéssel megzavarni szomszédait. Azonban bármennyire is igyekszik nem bírja el ezt a sok dolgot egyszerre. Csukott szemmel és behúzott nyakkal, minden második falnak és mythének nekiütközve végül csak sikerül kirámolnia a tisztáson, ami már nem a szigetszerűségen van, de ahonnan még épp láthatja a várost. Sátorverésben már profi, így gyorsan behúzódik a vászon mögé. Lezuttyan sebtében leterített hálózsákjára, és még mindig kissé döbbenten amiatt, hogy a tér nem ölte meg őt, de még csak meg sem őrjítette, elkezdi átgondolni a Tervet, ami véget vethet szenvedéseinek. Ameddig van egy kis világosság, addig csak úgy tessék lássék elkezdi összeillesztgetni a darabokat, majd amint leszáll az éj, nyugovóra tér. Álmában megnyíltak előtte a lehetőségek, és oda mehetett, ahova csak akart, anélkül, hogy a tér megzavarhatta volna őt.*

*Napokat töltött el szereléssel, de mikor már úgy érezte volna, hogy igen, sikeresen végrehajtotta a kitűzött célt, csalódottan kellett tudomásul vennie, hogy az eszköz szép és jó, csak épp vagy a mozgást, vagy a teret nem sikerült az irányítása alá vonnia. A csalódottságtól leverten szedi magát össze, hogy visszatérjen a házába, mikor hirtelen egy agyament ötlet jut az eszébe. Nagy hévvel széthasítja a sátrát, keres valamilyen áttetsző anyagot, majd szorgos varrásba kezd. Órákba telik ugyan, de úgy érzi kiválóan sikerült az alkotás. Nincs más hátra, mint kipróbálni, és légmentesen lezárni. Végül némi gyanta segítségével elkészül a remekmű, amit leginkább egy méhész teljes öltözetéhez lehetne hasonlítani. Vagy egy Halloweenes szellem öltözethez, aminél a kicsit nagyra vágott szem részt befedték szúnyoghálóval. Nem a legkényelmesebb viselet, de a célnak megfelel. Most, hogy befejezte a nagy művet a sarokba hajíthatja előző kezdeményét, ami valahol a roller és a bicikli közt állt meg a fejlődésben, most darabokra hullik a sarokban. Nincs is más hátra, minthogy kipróbálja legújabb szerzeményét, és kilépni a házból.*
-Nos, mindent bele! *Megigazgatja magán a ruhát, csak hogy mégis nézzen ki valahogy, és életében először félelem nélkül kilép az ajtaján.*

//szintléő 1/3//

*A központban töltött idő alatt volt része úgymond "kalandokban", nem is kevésben. Át kellett gondolnia a közelmúlt eseményeit, mielőtt "haza" megy. Tudta, nem fogja megúszni, hogy ne kerüljön szembe a mesterrel. Még össze kell szednie a gondolatait. Egyelőre nem tudja, hogy hozhatná ki öccsét örök álmából. Még nem járt Carmellyében, így kis kitérővel útba ejtette, bár ha nem is gondolta lehetségesnek, legbelül remélte, hogy talán talál valamit, ami közelebb juttathatja a megoldáshoz. A város széléhez érve majdnem elnevette magát. Csak ennyi lenne a myrték legendás városa? Ilyen kicsi?... Leült a szirt széléhez, és a lábát lóbálva figyelte a várost.*
~Az azért leszögezendő, hogy szép kis hely. Ilyet nem látni akárhol...
*Elmerengve bámult ki a fejéből, aztán gondolt egyet és elővette az uzsonnáját. Még a központban vette. Pék sütik, és vajas kifli. Jóízűen látott nekik, és mellette sűrűn kortyolta a hűs vizet, melyet még Linya Lusse egyik vízeséséből vette. Gyönyörű kis tavacska volt. Azok a pillangók pedig jellemzően myrtés. Becsukta a szemét úgy ivott, közben a kis tesó járt a fejében.*
-Ezt neki is meg kell mutatnom.
*Állt fel teljesen megelégedve "szerény" ebédjével, majd miután összeszedte a holmiját, elindult a myrte főváros kapujához. Bent viszont elámult. Tátott szájjal állt az utca közepén, mint aki még látott házat. Olyan hatalmas volt, amit kívűl elképzelni sem lehetett volna. Egy myrte, láthatóan jót mulatott a fiú csodálkozásán. Odament Edhez és kedvesen rákérdezett meglepődöttsége mivoltára.*
-Üdv, ifjú mágus. Min lepődött meg ennyire?
*Ed lassan fordult meg, de mikor meglátta, hogy milyen magas a nő egyszerűen lebénult. Pánikolni kezdett, de szerencsére csak magában. Nem tudta elrejteni kétségbeesését a méreteket nézve. Olyan pofát vágott, mint aki szellemet lát, aztán szégyenlősen visszafordult, és a fejét vakargatta kínjában.*
~Ááááháááh, itt még kisebbnek látszom...
Spoiler:
*A nő elnevette magát. Úgy látszott rájött.*
-Ó, nem baj, ha valaki ekkora. Így olyan aranyos vagy. A nevem Lolyn, és a tied?
*Edward pirosasan fordult Lolyn felé újfent. Most az a rész jönne, hogy "Ki mondta, hogy szabad szemmel láthatatlan vagyok?!?!", de zavarba ejtő volt a nő második mondata.*
-Őőőőő, ...
-Nyugi,-*Nevetett fel újra a nő.*- Nem mondtam semmit!-*Közben széttárja a karját mosolyogva.*-Na? Van neved?
-Eöö-ed...ward.-*Ez furcsán sikerült, a fiú megrázta a fejét és újra próbálkozott.*-Szóóval Edward...Elric.
*A lány kitörő örömmel fogadta a mágus nevét, majd Ed vállára tette a kezét.*
-Menjünk beljebb, vagy itt akarsz ácsorogni egész nap?
*Ed meghökkenve nézett a nő után, de végülis nem bánta. Kedves myrtének bizonyult, és talán megtudta pár dolgot a myrték varázslatáról.*
-Ööö, de mégis, honnan tudtad, hogy mágus vagyok?
*Tette fel egyszerű kérdését, mikor beérte. A myrte mosolyogva válaszolt.*
-Csak a mágusok tudnak felvenni ilyen göncöket.
-Mi a baj vele?....-*Morgott maga elé a fiú.*
-Hihi, semmi csak hát túl egyszerű, ami azt illeti.-*Erre már Ed is mosolyogva válaszolt.*
-Egyszerű ember vagyok!
~Tényleg olyan bohókásak, mint ahogy a könyvek írják.
*Út közben sok érdekességet hallott, látott. Kedves kísérője mindent meg akart mutatni, ami csak híres vagy érdekes lehet Carmellyében, közben hadonászott ide-oda vékony kezeivel. Üdítő volt a társaságában lenni. Az Elric fiú is átadta magát ennek a kedves mámornak. Lolyn elfelejtette vele mindazt a bajt és szomorúságot egy időre, ami egy ideje a szívét nyomja. Még a myrte varázslatról is megtudott egy s mást, aztán hírtelen a myrtének sietős lett a dolga. Sűrű bocsánatok között elviharzott. Ed teleszívta a tüdejét friss levegővel. Itt még az oxigén is másmilyen. Jókedvűen állt arrébb, mire furcsa dolgokat kezdett látni. Rózsaszín lepkék kergetőztek a kis utca közepén, majd egy fa, jobban mondva az ága odanyúlt értük és bekapta. Edward szeme kikerekedett. Ha ezt most valaki látná. Ha látná az arcát....*
~Megette...
*Megrázta fejét, hogy elmúljon ez a káprázat, de mikor újra kinyitotta a szemét még több rózsaszín lepke jelent meg. Edward csak meredten bámulta a furcsa jelenségeket. Az egyik pillangó rálepült az orrára és egy hatalmas puszit nyomott a fiúra, majd hangos kacagásba kezdett.*
-Biztos elestem és bevertem a fejem. EDWARD IDEJE FELÉBREDNI! HAHÓÓÓÓÓ!
*De csak nem ébredt fel, viszont pár arra járó myrte a segítségére sietett, hogy ha valami baja esett a fiúnak. Mindegyikükön ott volt egy-egy rózsaszín lepke, és mind rámosolyogtak. Ed kínosan lengette a kezét és próbált kimenekülni a kérdezősködők köréből.*
-Nincs semmi bajom, tényleg...nekem most... mennem kell....
*Azzal, uzsgyi, megfordult és futásnak eredt.*
~Nem jó. Ez nagyon nem jó!
*Meg sem állt, míg ki nem ért a városból. Kifulladva roskadt az egyik hatalmas fa tövébe. A rózsaszín pillangók hűségesen követték nagy szerencsétlenségére. Szaporán vette a levegőt, miközben a fának dőlve a furcsa állatkákat figyelte.*
~Hmm, ez lenne a tudatalattim?
*Futott át az agyán a gondolat, de egyből el is vetette. Ugyan miért látná a tudatalattiját? Végül rájött, mi is lehet ez... myrte vezetője ösze-visza hadonászott állandóan. Még varázslat közben is. Biztosan ráhullhatott valamennyi a varázsporból. Megvan a válasz, már csak meg kell nyugodnia.*
-Stromeror!...-*Nem történt semmi.*-...öööö ez nem jött be. Jaaaj ne már. Stromeor!
*Egy idő után már nem tudott mit csinálni, elkezdte hajtogatni azokat az igéket, ami talán jók lehetnek.*
-Redditum! Hellë! Flectoensis! Vividus! Myramyr!
*Közben szép tiszta lett a ruhája, a vizes pohara, a semmiből egyszerre csak egy kés termett a kezében, a batyuja méterekkel arrébb kötött ki, egy régebbi sebe begyógyult, de a rózsaszín pillangók csak nem tűntek el. Kimerülten sóhajtott egyet.*
-Nem megy, ez túl nehéz nekem. ... ahh, mostantól örökké üldözni fognak ezek? Aahjjj...
*Idővel elnyomta az álom és kimerülten szunyókált a fa tövében. Álmában Izumi mesternél ebédeltek, ő, Izumi és Al. Milyen jó érzés volt. Végre újra együtt lehetett Alal. A szokásos vörös köpenye volt rajta, meg a fekete kiskabát. Al pedig, ő pedig egy páncélban volt. Érdekes látvány volt, de Ed nem tartotta furcsának. Boldogan léptek ki az ajtón. Valami nagyon vicceset mondahtott valaki, mert mindannyian jóízűt nevettek. Egyszer csak egy ismeretlen alak fordúlt be a sarkon. A köztük lévő távolság akkora volt, hogy nem vették észre. Az alak mögötti vakító fény eltakarta előllük, minden hibátlan volt, minden egyfajta álomszerű ködben úszott, egésszen addig amíg az alak meg nem szólallt.*
-Meghalsz!
* Edwardnak annyi ideje sem volt, hogy felfogja, mi történik körülötte. Az idegen felemelte a kezét és egy tűzgömböt dobott a két testvér felé, de olyan sebességgel, hogy már csak azt érezte, hogy eltalálja és nekicsapódik a páncélnak. Majd fülsíketítő éles robbanás zaja ütötte meg a fülét közvetlen közelről, pont olyan mint amit a Tomenben hallott, amikor kirobbantotta magát börtönéből. Megilyedt...mi történt Alal? Meg akart fordúlni, de éles fájdalom járta át a mellkasát. Lenézett, és a ruháján három kis lyukon keresztül ömlött ki a vére.*
-Ohh, Hoooi, ez ...ez hogy?
*Távolról hallja amint az öccse a nevét kiálltja, majd a földre zuhant.... Szörnyű fejfájással ébredt, és a mellkasa majd kiszakadt az ijedtségtől.*
-Mi volt ez?-*Úgy kapkodta a levegőt, mint aki épp megjárt egy kísértet házat.*-Mi a ...fene..volt ez?
*Kínlódva nézett körbe, mire egy ismerős hang ütötte meg a fülét.*
-Kicsim. Milyen szépen fejlődtél! Látom nagy mágus vagy már, megmentettél egy tündét is, ugye?
-A-anyuci...-*Könyek szöktek a szemébe. Odarohant ölelő anyja karjaiba,tudván, hogy az elöbbi csak egy álom volt. Meg sem fordult a fejében, hogy talán ez is az lehet. Olyan érzés kerrítette hatalmába, hogy talán az anyja nem is hallt meg. Hogy az is csak egy rossz álom volt. Trisha mosolygós arca azonban megváltozott. Hangja nehézkes, szív szakasztó lett.*
-Kicsim...csak engem nem mentettél meg. Miért hagytad? Miért kellett meghalnom?
*Újra az égő házban találta magát, és édesanyja kezdett porrá változni. Égő hús szagát érezte.*
-Neeeeee....-* Rémisztő álma így ért véget. A torkában zakatolt a szíve és nem tudott álljt parancsolni remegő kezeinek. Közben a pillangók eltűntek, az illúzió is megszűnt. Vajon minek köszönhette?

//Szintlép részfeladat elfogadva!
Dreamien Tifar//

*Carmellyé azonnal felbolydult a szokatlan esemény láttán. Ilyen még nem fordult itt elő. Fehér lapok potyognak az égből, s nem kímélnek egyetlen járókelőt sem. Mindenkinek jut belőle bőven, hogy olvashassák, mi rajtuk áll:*

VILÁG MÁGUSAI!

FELADATOT, MEGBÍZÁST, KALANDOT, KIHÍVÁST, FEJLŐDÉST AKARTOK?
SZÖVETSÉGESEKRE, BARÁTOKRA, HARCBAN BIZTOS TÁRSAKRA VÁRTOK?
VÁLASSZATOK CÉHET, MELYHEZ CSATLAKOZNÁTOK!

Elemi mágus vagy? Kérd felvételed a WILD ELEMENT mágusok alkotta céh-hez.
Sötét mágiát gyakorolsz? Csatlakozz hozzánk: DARK FACTOR céh
A harcok, s csaták mágiája az éltető erőd? Akkor légy egyike a BLAZING SHIELD céh mágusainak!
Fény őrzői! Istharok! Csatlakozzatok a GLARING HARRIER céh varázslóihoz!

//Az illúzió varázstudókat minden céh örömmel látja sorai közt!//

*A hófehér lapok legalján jól látható méretben virított a birodalom hivatalos pecsétje, a Birodalom vezetőinek monogrammja, címere, s az Evolyrani Nagytanács engedélye a céhek megalakulásához.
Valamint a céhek felügyeleti jogát megkapó CÉHEK TANÁCSÁnak a pecsétje, a tanácsot alkotó tagok névsorával egyetemben.
Boldog, s boldogtalan egyaránt tucatjával kaphatta kézbe a birodalom legújabb hírét: a CÉHEK MEGALAKULÁSÁT.*

Tárgy: Re: 01. Carmellyé Kedd Dec. 20 2011, 14:18

Felettébb furcsa érzés volt számára újra a már rég ismert hidakon sétálni keresztül.
Nem zavarta az sem, hogy a körülötte el-elsiető myrték mind meglepve pislogtak rá, hiszen nem igazán volt errefelé megszokott dolog, hogy egy elf csak úgy besétáljon közéjük.
Legalábbis a pillantások erről árulkodtak a nőnek.
Hiswa szemeiben ott volt a keserőség sötét árnya, mely ugyanezzel a fájdalmas félhomyállyal ült szívén is.
Az istenek mindent elvettek tőle. Mindent, ami csak valaha is fontos volt neki.
Monoton, ám mégis légies kecsességgel járva sétált el egészen a központ belsejébe. Még ekkor is a mások által nem ismert múlt ködös árnyemlékei ugráltak ki-be elméjébe.
Még annyira élénken emlékezett arra, amikor a mesterrel ott... annál a szemközti fás csoportosulásnál... Ott.. Ott csókolták egymást.
Aztán az összes hidat gyalogszerrel bejárták... Ahogy Hiswa kérte férjétől. Mert akkor erre vágyott... Hogy úgy járjon, keljen ezeken a hidakon, ahogyan a mester myrtéi is teszik ezt nap mint nap. Nem pedig lóháton ülve nézni a világot.
Most is így volt itt: gyalogosan. Igaz, lovát a városhatár közeli fogadóban hegyta, hogy ne veszhessen nyoma. Na nem a myrtéktől féltette, a myrte nép nem az eltulajdonítási szokásairól közismert... épp ellenkezőleg! De voltak azért nem myrték is a környéken, s tőlük azért még félthette Ébent... Ébent, mert ez volt lova neve, melyet még a mestertől kapott ajándékba, s érdekes módon azt a fekete tüneményt még meg is tarthatta. Nem úgy mint családját... ikreit és szerelmét...
Gondolatai akkor rekedtek meg, s emlékei szappanbuborékként pukkantak szerte szét, amikor szemei előtt ott tornyosult az a gigászi palota, mely mindig is csodálattal töltötte el.

~Különös...~ *gondolta magában miközben a hatalmas, duplaszárnyú ajtókhoz lépett* ~Mitryas-szal valahogy sosem kerestük az alkalmat az ittélésre. Mindig is idegenkedett még ő maga is a gondolattól, hogy ebben a palotában éljen... Furcsa, de úgy tűnik, most... ebben a Hiswa mentes életében... most mégis itt éli napjait és vezeti népét.~

Méltóságteljes könnyedséggel sétált fel a lépcsőkön. Lélekben felkészült arra, hogy az ajtónállók egy szempillantás alatt útját állják majd.
Nem így történt. Hiswa lábai alig érintették a legfelső lépcsőfokot, a myrte őrök szélesre tárták előtte az ajtó szárnyait, hogy utat engedjenek neki a díszes épület belsejébe.
Egy pilanatra megdöbbenve nézett az őrökre, majd besétált az impozáns aulába.
Szemei nem győzték magukba fogadni a myrték illúzióinak látványát. Csodálatos volt... szemet kápráztatóan gyönyörű.
Talán épp ezért nem vágytak ide sohasem... talán épp a mindent túlcsillogó látvány volt nekik zavaró. Még akkor is, ha egyébként csodaszép az egész.
Lassú léptekkel haladt az egyik folyosó irányába. Nem járt itt túl sokszor, ám azért volt pár alkalom, minek következtében kénytelenek voltak néhány napot eltölteni itt is. Így aztán pontosan tudta, merre is tart. Abba az irányba, hol a mestert sejtette.
Ha olyan a myrte, mint amilyennek megismerte, akkor abban a szobában tölti pihenő idejét, amelyben olykor vele is megpihent. Már amennyiben pihenésnek lehet nevezni némely tevékenységükt. A gondolat hatására halvány mosoly suhant át szép arcán.
Egy ajtó mellett haladt el éppen... Szélesre tárt ajtó volt az, melyen belül meghitt félhomály uralkodott. Hiswa nem találkozott még ezzel a látvánnyal. Még nem. Egy pillantást is vetett odabentre.
~Hmmm... egy szentély?... Mit keres itt egy szentély?~
Hangfoszlányokat hallott odabentről, s ezért akaratlanul is meggyorsította lépteit. Sietve húzódott be az egyik gigantikus méretűre sikeredett szobor mögé, mely talán a myrték által tisztelt egyik istenséget ábrázolta.
Nem értette a dolgot. Az a hang... Azoknak a hangja, akik odabenn voltak... Nem értette hirtelen az okát, de érezte, hogy szíve már-már a torkában dobog. Testével az istenség lábának dőlt. Fejét kissé előrebillentette, s ettől hófehér hajtincsei rögvest előre tódultak.

~Nem lehetnek ők... Nem... Vagy mégis?~

Légzése felgyorsult, miközben fehér tincsekkel keretezett arca a gondolatait kitöltő szentély ajtaja felé kikukkantott. Már, ha egyáltalán szentély volt az, amit ő annak tartott. Mozgást észlelt, s egy pillanatra rémülten húzódott vissza rejtekébe. Ettől hátsójával sikeresen eltalálta a szobor melletti kovácsoltvas akármit, melynek tetején varázslattal létrehozott fénygombóc pihent. Némi fémes zörgő hang következett, s a vasrúd csaknem elborult, de az elf gyors reflexeinek köszönhetően még épp az utolsó pillanatban elkapta és visszahúzta eredeti helyzetébe.
Meglepően könnyű vas létére. - gondolta a nő.

Tárgy: Re: 01. Carmellyé Pént. Dec. 23 2011, 23:54

*Már majdnem egy éve, hogy maga mögött hagyta Evolyrant, kastélyát, pozicióját és velük együtt vérszívó természetét. Persze nemcsak a természete változott, hanem egész lénye átalakult, helyesebben fogalmazva visszaváltozott: mágussá. Az ő döntése volt és Nibelion, a sok közbeavatkozás (deus ex machina) után örömmel segített neki, hogy elindulhasson megkeresni régen látott családját, amelyet elveszített, mikor vámpírrá alakult. Megvolt az esélye a boldog életre, csak meg kellett találnia feleségét, Glorient és fiukat, Galwort…
…A szentély falai mögül két alak tűnik a kijárat felé haladva, miközben mély eszmecserét folytatnak. Egyikük egy vörös dzsekis, bőrnadrágos, fehérhajú mágiaismerő, míg a társa, egy sötétebb, hosszú ruhába öltözött, magas alak, tekintete sokkal szerényebbnek tűnik az előbbinél, egy myrte, kiről első pillantásra le lehet olvasni, hogy nem tudna ártani még a légynek sem…természetesen ez a mi Aldonkra is igaz, de ezt úgysem kell mondani…*
- Szóval akkor még egyszer fussunk csak neki. Azt mondod, hogy az után a több hónap keresés, és a szintén több hónapig tartó szenvedés után nem akadtál semmi nyomra, ami még közelebb vezetett volna hozzájuk?
- Hozzájuk? Megmondtam, ő már halott. Ezt az apja világosan kifejtette nekem, az utolsó dolog, amit láttam azon a sötét délutánon az a bizonyíték volt, hogy ő valóban eltávozott.
*Egy pillanatra megállt és mélyen a myrte szemébe nézett.*
- Fel tudod fogni azt, milyen érzés, amikor ott állsz a szerelmed sírkövénél és nem tudsz tenni semmit már? Rád nehezül a tehetetlenség és lenyom egészen a mély földig, sőt még alább, egészen a poklok pokláig…
*Egy pillanatra néma csend nehezedett a szentélyre, aztán folytatták tovább útjukat az a kijárat fele.*
- És utána történt?
- Igen, az a kegyetlen, sunyi apja, rögtön elfogatott és utána kezdődtek a kínzások. Hadd ne részletezzem megint, milyen az, amikor a fogva tartód azzal vádol, hogy miattad halt meg a lánya és a bosszúvágyát napról napra el kell szenvedned, mind lelkileg, mind fizikailag.
-Valóban, ne is említsd, ennél szörnyűbb kínzásokat, mint amiket elmondtál még a legrosszabb ellenségemnek sem kívánnék. Na, de a lényeg, hogy sikerült megszöknöd onnan és, hogy rád találtunk akkor. Most itt vagy biztonságban, itt majd felépülsz teljesen, vissza tudod nyerni az erőd és visszamehetsz a fiadért.
- Még most is kínoz a bűntudat, hogy, amint kitört a lázadás és valaki kinyitotta a kínzókamrám ajtaját, miért nem voltam figyelmesebb és kerestem volna mindenhol…de tudod, az a nagy kavarodás, a tömeg, amint rohamozzák a palotát…
- Biztos vagyok benne, hogyha ott lett volna, te megtaláltad volna Galwort. Minden bizonnyal a királyi családot kimenekítették még azelőtt, hogy a tömeg elérte volna a kastély. Emlékszel, mondtam, hogy, amikor a mi hajónk átkelt a közeli szoroson, egy királyi hajó haladt épp arrafele pár perccel később. Aztán megtaláltunk téged a vízben eszméletlenül sodródni…
- Igen, az egyik robbanás vetett le, egészen a tengerig. Ha nem jösztök arrafele, ki tudja mi lesz velem...
És, hogy elhoztatok a hazátokba, és ahogyan törődtetek velem az utóbbi pár hétben, sosem tudom meghálálni.
- Ugyan, ugyan, ez már csak természetes, a hozzád hasonló áldozatokon, mindig segítünk, ha tudunk. Mi sem nézhetjük tétlenül, hogy egy igaz ügy elvesszen a rossz által. Meglásd, a jó győzedelmeskedni fog és újra igazság virrad mindenre nemsokára. De most, hogy körbevezettelek mindenhol, nem lenne jobb, ha visszamennél pihenni? Még nem épültél fel teljesen, biztosan kifáradtál ennyi gyaloglástól, nézelődéstől…
- De, igen, megyek is…
*Közben elérték a kijáratot, és ekkor hirtelen figyelmes lesz valami idegen mozgásra, mely láthatóan kissé megzavarta a világítást pár másodpercre. Alig észrevehetően hátranéz, de csak a válla mögött. Biztos, benne, hogy az egyik myrte sántikál vmi rosszban, hiszen abból van a legtöbb, legalábbis itt…de vajon miért osont el a mögé a szobor mögé és miért nem akarja, hogy észrevegyék?*
- Történt valami? Egyszerre csak úgy elhallgattál, Aldo, jól vagy?
- Semmiség, az egész, csak a fáradtság, jobb, ha lepihenek egy kicsit. Még egyszer köszönöm a körbevezetést, és hogy bemutattad a kastélyotokat. Legközelebb a mesterrel is szívesen találkoznék, ha nem lesz ennyire elfoglalt, mint most….
*Azzal elvált a két barát egymástól és ki-ki ment a maga dolgára. A myrte vissza az irodájába, míg Aldo vissza pihenni a…na, jó nem, pár perc és visszamegy a szentélyhez, hadd derítse ki, ki volt az az idegen, ki kihallgatta a beszélgetésüket. Egy kis magánakció…bekötözött karral*
//Bekötözött kar, tehát ne merj bántani egy beteget:P//

Tárgy: Re: 01. Carmellyé Szomb. Dec. 24 2011, 00:21

Szíve mintha kiakart volna ugrani a helyéről. Aztán, ahogy a hangok közel értek...
Kipillantott fedezéke mögül. Ha bárki látta volna, bizonyára meglepődik, hogy egy fehér bőrű elf arca hogyan lehet képes ilyen gyorsan színt változtatni a füle hegyéig. Mert a nő egészen elvörösödött. Nem tudta, hogy harag, düh vagy csak a nem várt személy felbukkanása miatti döbbenet festette hófehér tincsei közt megbúvó arcát paprika vörösre.
~Aldo... Mi a fenét kereshet ez itt?~
De az önmagának feltett kérdésre nem kapott választ sehonnan.
Iszonyú hosszúnak tűnő percek alatt távolodott el tőle a két férfi. Mikor hangjuk teljesen elhalt, csak akkor lépett ki a szobor mögül.
Nesztelen léptekkel sétált be a szentélybe, ahol nem sokkal ezelőtt még Aldoék tartózkodtak.
Nem volt semmi szokatlan számára. Minden olyan volt, mint amilyennek egy szentélyben kell lennie.
Nem volt ott már egy lélek sem. Biztos volt abban is, hogy Mitryas még véletlenül sem járhatott erre a közel múltban. Hiszen azt érezné. Ott ülne a számára oly ismert és megszokott illata a myrtéjének az egész helyiségben. Legalábbis a mester illatát sosem tévesztette volna össze máséval.

Gondolataiból halk lépések zavarták föl. Villámgyors mozdulattal siklott be egy másik szobor mögé. Ösztönösen szorította meg egyik kezével a mellette lévő gyertyatartót. Még életében nem folyamodott gyertyatartó használatához, de ez is csupán élesedő régi ösztöneinek diadala.

Tárgy: Re: 01. Carmellyé Szomb. Dec. 24 2011, 00:46

*Amint visszafele tartott a szentélybe, gondolkodott rajta, hogy meglepje-e vagy sem az illetéktelen behatolót. Fegyverei nem voltak nála, mivel itt tilos használnia ezeket és ő természetesen nem szegne meg egyetlen szabályt sem, hiszen nem az a fajta...sőt, nem is merne bejönni a kastélyba úgy, hogy egy tőröcske a csizmaszárába van dugva...Végül is marad a jól bevált spontán módszereinél, csak nem lesz itt komolyabb küzdelem, illetve vérontás. Biztos benne, hogy ha bemegy és elkiáltja magát az idegen rögtön előugrik rejtekéből és úgymond megadja magát...aztán behódol és...de, hagyjuk az ábrándozást máskorra. Itt az ideje cselekedni, mivel odaért a szentélyhez.
Látszólag gyanútlan léptekkel állít be, mintha csak itt felejtett volna valamit, de ahogy a terem másik széléhez ér, ahhoz a nagy szoborhoz, melynél az előbb lejátszódott egy kisebb árnyjáték, mint a vérszomjas ragadozó úgy ugrik be egyszerre a fal és a szobor mögé, de kis híján nekivágódik a falnak.
~Elmozdult...~
*Jegyzi meg "érdekes" felfedezését magában, mialatt előjön a szobor mögül*
- Khmm...Na jó, most már tudod, hogy tudom! Gyere elő és nem esik bántódásod, ígérem!
*Egészen nem biztos benne, hogy még itt van az előbb látott személy, de talán, most a hívásra előjön...és megígérte, hogy nem esik bántódása, szavát adta rá! Az a tőr a kezében elrejtve, melyet még a szobor mögött húzott elő egyáltalán nem azért került elő, hogy valakit megszúrjon...de tényleg...*

Tárgy: Re: 01. Carmellyé Szomb. Dec. 24 2011, 01:07

A lépések közel voltak. Hallotta, ahogy bevetődik az illető oda, hol ő korábban meghúzta magát. De most egy másik szobor szolgált rejtekéül. Két kezével erősen megmarkolta a gyertyatartó alját, s ujjai csak kifehéredtek egyre erősödő szorításától, ahogy hallgatta a már jól ismert hangot.
- Khmm...Na jó, most már tudod, hogy tudom! Gyere elő és nem esik bántódásod, ígérem!
A hangból ítélve amaz bizony a folyosó kellős közepén volt. Aztán hallotta, ahogy lassú léptekkel közeledik feléje.
Végül a csizmatalpak hangjai elmúltak, amint ahhoz a szoborhoz értek, ahol Hiswa állt.
A nő már fogait csikorgatta gondolatban a benne feszülő és kitörni készülő dühtől.
Végül engedett a haragnak. Kiperdült rejtekéből, s ezzel egyidőben teljes erővel csapott a férfi felé, aki azért még képes lehet éppen csak elkerülni a váratlan ütést, ha a reflexei nem tunyultak el.
Borzalmas kondulással csapódott a szobor lábába a gyertyatartó. Kő és fémdarabkák repültek szerteszét a találkozás erejétől.
- Te kurafi! Miben mesterkedsz a myrték között?!
Ez nem annyira kérdezve jött elő a lány szájából, sokkal inkább dühös kiáltásként vonva felelősségre a férfit.
Hiswa nem állt le. Azonnal ütött a kéz irányába, hol fény csillant a szúró fegyveren.
- Te megátalkodott átokfajzat! *szavai végén újra találkozott szobor és gyertyatartó, s utóbbi sikeresen meg is rövidült két ágával a bennük égő gyertyák kíséretében.

Tárgy: Re: 01. Carmellyé Hétf. Dec. 26 2011, 01:17

*Szinte mindenre számított ebben a helyzetben, hiszen sok opció nem volt, vagy eltűnik az idegen, vagy harcra kerül a sor…Az utóbbi történt, és éppenséggel elég váratlanul érte, még ha tudjuk is azt, hogy Aldo mindig minden helyzetben felkészült, őt soha nem lehet meglepni...Ezúttal mégis sikerült a felfegyverkezett elfnek. Na de gyertyatartóval támadni? Méghozzá egy bekötözött karú mágusra? Éppen hogy eltudta kerülni az arrafele irányított két ütést, na jó, lehet, hogy a második, mivel olyan hirtelen jött az első után kissé megkarcolta, de nem olyan súlyosan, mint azt a támadó szerette volna.*
-Hé! Héé! Hé, kisanyám, állj már le, az istenek szerelmére!
*Ordított feléje, miközben egyre csak próbálta kerülgetni az elf agresszív támadásait, és, hogy még jobb legyen, a tőr is kirepült kezéből. Nem volt más választása, muszáj volt egyre csak hátráljon…amíg ki nem gondol valamit, hogy lefegyverezze a nőt. Közben próbálta volna szóval is tartani, de az elf szavai annyira meglepték, hogy egyelőre csak értetlenül hátrált.*
-Hogy mi?! Hogy én miben mesterkedem? Én??? Miért, te teázni jöttél valójában ide, csak közben megkattantál? Egyáltalán ki a fene vagy és miért beszélsz úgy hozzám, mintha ismernél? Ööö, csak azért, mert ha konkrét célpontod van, százas, hogy nem én vagyok az, nézz rám! Hidd el, mi soha az életben nem találkoztunk…szerencsére…Aztán meg, mielőtt megölnél…*háta eléri a falat*…legalább mutatkozzunk be egymásnak.
*Nem úgy nézett ki, hogy rá lehet venni az elfet egy kis délutáni csevejre, elég határozottnak tűnt, ahogy közeledett felé, de már Aldonak sem volt más választása…cselekednie kellett, vagy kap egy nagyot a fejére. Így hát, amint még egy lépést közeledett a kedves támadó, Aldo gondolkodás nélkül letépte karjáról kötését és a nagy sebességgel közeledő gyertyatartó (már ami maradt belőle) köré fonta és egy erős mozdulattal magához rántotta a nőt. Végre sikerült egyik kezével megragadnia, míg másikkal a falhoz próbálta szorítani a megzakkant nőt, hátha lenyugszik egy kicsit*
-Na, hadd halljam, mi is a neved és mi a fenéért jöttél ide a myrtékhez?

Tárgy: Re: 01. Carmellyé Hétf. Dec. 26 2011, 09:53

Csuklójában érezte a fájdalmas erőt, ahogy a gyertyatartó "sírva" veszítette el egy újabb ágát. Aztán megint egy újabb ütés jött, amit a férfi szintén sikeresen elkerült.
Szavai csak még inkább felidegesítették a nőt.
Hát tényleg annyira hülyének nézi, hogy nem lát át rajta? Meg a szándékain?
Brutális üvöltésel adott bele következő ütésébe mindent. Ezzel sikeresen megcsonkult a kezében lévő tárgy annyira, hogy immáron csupán két ága maradt az eredeti hatból.
~Megkattantam?~
Már majd hogy nem elnevette magát a mágus kérdésén, hiszen ha valaki, akkor Hiswa bizony nem volt megkattanva. Csupán ismerte ennek a megátalkodott alaknak minden kis mocskos trükkjét.
- ... Hidd el, mi soha az életben nem találkoztunk…szerencsére…Aztán meg, mielőtt megölnél…*háta eléri a falat*…legalább mutatkozzunk be egymásnak.
- Memória frissítésre vágysz Aldo? Remek, hát tessék! Majd én felidézek pár emléket neked!
Szemeiben vad harci tűz égett a nőnek. Épp olyan, mint fejvadász korában. Hiswa érezte is, ahogy régi énje mindinkább előmerészkedik eddig mélyen magába zárt börtönéből.
Az elf megindította a férfi nyaka felé a gyertyatartót, mintha az egy vasvilla volna. Az elérése előtti pillanatban azonban meglepő dolog történt. Azaz meglepő lett volna, ha a nő valóban nem ismeri korábbról "régi barátját és bajtársát". De az eddig bekötözve tartott kézről egy mozdulattal került le a kötözés, s ezel a mozdulattal már meg is ragadta kejánál fogva a férfi erős keze.
Hiswa dühtől szikrázó szemekkel csapódott a falnak hátával. Tette ezt olyan könnyedén, mintha a csatamágus könnyed pihét taszított volna odébb.
Rögtön ezután újra szóra is nyitotta száját a fickó.
-Na, hadd halljam, mi is a neved és mi a fenéért jöttél ide a myrtékhez?
Mégis sikerült meglepned - gondolta magában - de nem óhajtott megadólag a falnak vetett háttal nézni farkasszemet a vele szemközti alakkal.
- Nem az én céljaim kérdésesek itt!
Szemei összeszűkültek a dühtől, melyet valójában jelenlegi helyzete váltott ki. Kezei alig észlelhető puahsággal érintették a férfi két felkarját miközben közelebb hajolt Aldohoz, s hangját suttogás erejéig visszafogva szólalt meg.
- Hogy frissüljön a memóriád... Hiswa vagyok!
Nevének kiejtésével párhuzamosan siklottak ujjai a férfi mellkasára. Úgy cirógata amazt az érintése, mintha legérzékibb dolog elkövetésére készülne.
Valóban így is volt. Csak éppen nem olyan fajta érzéki dologra készült, mint amilyenre a másik gondolhatott.
- Respa novo! *az elfnő ajkait gyanús nyugalommal hagyták el a varázsszavak melyek kimondásával egyidőben már érezhette is Aldo a testének feszülő varázserőt, mely erős lökésként repítette meg a szemközti, igen csak zártnak tűnő ajtó irányába.

Tárgy: Re: 01. Carmellyé Szer. Dec. 28 2011, 13:53

*Mivel nem volt mit tenni, engedett az ellene szegülő erőnek és mondhatni szárnyalt…az erős tölgyfa ajtó fele. De nem is akármilyen erővel, hisz úgy ütötte ki mindkét szárnyát az ajtónak, hogy azok sarkaiból kifordulva csapódtak a földhöz, és jó időre gátat szabtak a további repülési terveknek. Ezt hívják kényszerleszállásnak…habár már a felemelkedés sem volt egészen saját akaratunktól függő. Aldo meg csak feküdt a helyéről kiütött ajtókon és próbált levegőt venni, de először a mellkasának irányuló varázserő, aztán a hátába kapott ütés miatt csak el-el akadozó kis lélegzetvételekhez tudott jutni. Beletelt vagy 2-3 perc is, mire újra lábára bírt állni.*
- His…Hiswa!
*Kiáltotta az elf nevét, mely még mindig fülében zúgott. Aztán hirtelen felcsillantak szemei, mint akinek visszatért valami a birtokába, mely már azelőtt is az övé volt, csak eddig nem hiányolta: ~~az emlékek~~…az ereje.*
- Na, idefigyelj te nyavalyás kis boszorkány! Azt hiszed, hogy csak úgy belopózkodhatsz a myrték palotájába és kedvedre rombolhatsz, támadhatsz meg akárkit, mert állításod szerint ismered őket?! Hát, ez ma nem a te szerencsenapod, kis mániákus! Nem egy törékeny szívű, kis myrte vagyok, ki néhány illúzióval lenyugtat. Rossz embert fogtál ki. Most meghalsz!
*Szemeiben úgy égett a tűz, akár egy megvadult bikának, amely mindenre kész, hogy szétszaggassa az előtte álló alakot, ki felmerte őt bosszantani. Közben észrevétlenül vetett egy- két pillantást a folyosóra, melyet eddig az ajtók választottak el a szentélytől, majd cselekedett. Először is kezét oldalra kinyújtva a folyosón álló lovagi páncél felé, elmondott egy varázsigét.*
- Solo bona!
*Egy pillanat műve alatt, a páncéllovag kezében levő kard, az mágus kezébe került. De ezzel még nem volt vége. A kardot magasba emelve, újra varázslatot használt.*
- Ambalar anca!
* A kard pengéje hosszan fellángolt és a rajta levő kékes tűz úgy karolta körbe, mintha a „gazdája” egy fáklyát tartana a kezében…de nem, ez sokkal veszélyesebb fegyver, hamarosan meg is tapasztalhatja a boszorkány. Azzal egyre gyorsabb léptekkel elindult felé. A végén már rohant, mint egy őrült, ki nem áll meg, míg azt a szép hófehér nyakat kardjával ketté nem szelheti…*

Tárgy: Re: 01. Carmellyé Szer. Dec. 28 2011, 14:28

Fárasztó volt a varázslat. Szinte zsigereiben érezte, ahogy szökik mágikus ereje. Nem vihete túlzásba, hiszen ha nem vigyáz nem csak önmagában okozhat kárt... meg sem születettjében is. Ezt nem engedhette meg magának.
Kezeit térdeire támasztva fújta ki magát.
Furcsállotta, hogy ennyire kifáradt csupán ennyitől. De ez van, ezt kell szeretni. Pontosabban nem szeretni, hanem inkább ezzel együtt tudni harcolni.
Meg sem lepődött, amikor a közeli vértezet kardja a férfi kezébe suhant. Min is lepődne meg, hiszen kettejük közül Ő az, aki tudja, mire képes a másik.
Aztán újabb varázslatát nézhette végig, s már üvöltve rontott is rá Aldo.
Hiswa egy szempillantás alatt egyenesedett ki.
~Akkor jöjön a szégyen a futás, de hasznos lépés... egyelőre..~
Azzal megpördült és futott a folyosón végig, amilyen gyorsan csak bírt.
Az első kanyarig alig ért el, amikor meghallota a szemből közelgő dobogó lépteket.
Oldalra pillantva látta, hogy a folyosót hosszú, s nyitott ablakok szegélyezik, melyek igen csak monumentális méretekkel bírtak, mint ebben a kastélyban minden. Az ablakok előtt halvány színekben pompázó, földig érő függönyöket a lágy szellő nyugtatóan ringatta.
Nem okozott látványuk megnyugvást a nőnek. Már csak azért sem, mert ebben a pillanatban bukkant ki a kanyarból három állig felfegyverzett myrte őr. Egyértelmű volt, hogy az Aldoval közösen produkált csatazajuk csalta ide őket.
- A fene...
Hiswa megtorpant, majd most Aldoval kezdett szembefutni, aki még mindig elszántan követte a fürge elfet.
A lány futtában rugaszkodott el a taljtól és lendült ki az ablakon. Erősen markolta el közben a keze ügyébe kerülő függönyt. Hosszú hófehér haját vadul lobogtatta a szél, ahogy eltűnt az ablakok mögött.
Már csak azon imádkozott, hogy jól emlékezzen a szintek közti különbségekre, mert egy apró és felettébb rossz emlék igen káros hatással lehet még rá. Mondjuk nem élvezte volna, ha a puszta falat kénytelen lecsókolni ahelyett, hogy a hosszú függöny egy szinttel lentebbi helyiségbe repítené.
Tovább nem maradt ideje gondolkodni, mert kellemetlen dologgal találta szemben magát: egy ablakkal mely kimondottan zártnak tűnt. Ezt az is alátámasztotta, hogy Hiswa üvegcsörömpöléssel szállt be az alsóbbi szint egy szobájába.
Érezte a bőrét sértő törmelék fájdalmas karcolásait lábán és karján, mikor négykézláb s végül bukfenccel landolva megállt a szoba közepén.
Átkozta magát ostobaságáért, amiért fegyvertelen próbálta jobb létre szenderíteni Aldo-t, mikor tisztában volt azzal, hogy amaz nem egy szerencsétlen és ügyetlen csatamágus. Ezért látta jobbnak a lelépést. Ami nem igazán sikerült elegánsra.
Ideje azonban nem volt a gondolataira. El kellett hagynia a kastélyt méghozzá mihamarabb.
Már az őrség is felismerné, s ez nem kecsegtetett semmi jóval. Hát kinyitotta az ajtót és kirohant a folyosóra. Arra már nem is gondolt, hogy mi volna, ha netán az a mágus valamiképp elé kerülne. Az ilyen nevetséges helyzetekre nem is szívesen gondolt volna.
Hát rohant Hiswa végig a folyosón, hogy a legközelebi kijáratot megkeresve hagyhassa maga mögött ezt a helyet. Legalábbis egyelőre, s már, ha nem fogják útját állni.

Tárgy: Re: 01. Carmellyé Szer. Dec. 28 2011, 14:57

*Kissé meglepte, hogy az eddig határozott, nagy erőben levő elf, ki életére tört, láthatóan futásnak ered...de végtére is érthető, Aldo Barras mindig is félelmetes volt, és ha Hiswa őt valóban ismeri, akkor ezt már biztosan tapasztalhatta korábban is. És tegyük hozzá, hogyha eddig hagyta is futni az elfet, a mostani helyzetben nincsen semmi oka rá, hogy elengedje...utoléri és végez vele. Persze ehhez nem a myrte őrökbe kellett volna belefusson, de ha már így alakult...*
- Hagyjatok már, ostobák, ne erre fussatok, hanem fogjátok meg a rendbontót, a behatolót! Itt van valahol, erre kellett jönnie! Keressétek! Minden bizonnyal a myrték életére tör, ha nem botlok bele a szentélyben!
*Az őrök, mivel látásból ismerték, nem nagyon kötekedtek a mágussal, hiszen ők is úgy tudták, hogy még lábadozik...aztán akkora kavarodást, biztos nem csinálhatott egyedül a szentély környékén...*
- Várjatok csak! A függöny! A csörömpölés!...Itt van egy szinttel lejjebb! Ti menjetek a folyosón, én az ablakon keresztül követem! És ne feledjétek, nagyon veszélyes egy elf! Rettentő varázsereje van! Ha meglátjátok, nyilazzatok azonnal, nem éri meg kockáztatni!
*Noha az őrök egy kicsit unhatták már, hogy annyit parancsol ez az idegen mágus, de most, hogy így felvázolta előttük a helyzetet, hogy mennyire veszélyes egy elffel van dolguk, jobbnak látták cselekedni.*
~A nyakadba szabadítom az egész őrséget, boszorkány! Majd meglátjuk mekkora szád lesz akkor! Hahaha!~
*Azzal ő is belekapaszkodott a függönybe, és belódult az alsó szintre. Szerencsére már az az ablak nem állt útjába, azt elintézte az elf. Egy-két vércseppet fel is lehetett fedezni a szilánkokon. Amint ő is kiért a folyosóra, még látta, ahogy eltűnik az egyik kanyarban egy fehéren lobogó hajkoszorú, így hát habozás nélkül arra indult. Kardja természetesen még mindig nála volt. Közben egyre több őr kezdett beözönleni a palotába, és ezzel együtt a kijáratok száma is folyamatosan csökkent a menekülő számára...*

Tárgy: Re: 01. Carmellyé Szer. Dec. 28 2011, 15:33

Már legalább két szintet tett meg lefelé. Valahogy mégsem jutott a kijárat közelébe. Egyik kijárat közelébe sem.
Volt egy olyan fura érzése, mintha nem is kifelé, hanem valami érthetetlen módon mindinkább egyre mélyebben hatolna a kastély belsejébe. Pedig figyelt, s folyamatosan abba az irányba tartott, melynek ki kellett volna már vezetnie őt innen. De akkor miért nem ért még ki?
Egyáltalán hol a fenében kóvályog?
Körülnézett, de számára teljesen mértékben ismeretlen helyen sétált. Mert most sétált. Nem hallott rohanó lépteket maga mögött, sem pedig előtte vagy bármely más irányban. Csönd volt. Ami azt illeti szokatlanul nagy csönd.
A folyosó sötétsége hirtelen elillant, s helyét egy szemnek is kényelmes erősségű világosság vette át. A falakból szűrődött. Egyértelmű hát, hogy myrte varázslattal van dolga.
~Jobb lesz vigyázni, mert a myrték anélkül is képesek összezavarni, hogy tudatában volnék.~
Megállt, fülelt. Egy kis ideig semmi. Aztán fokozatósan erősödő lábdobogás. Ritmikus ismétlődéssel hallhatta a lépteket.
~Egy magányos üldöző volna?~
A jelekből vagyis hangokból ítélve egyetlen személy közeledett de az futtában. Hiswa törte a fejét. Tudta, hogy egy ilyen helyen mint ez, ahol semmi fegyverként használható tárgy sincs esélye sem volna egy fegyveressel szemben.
Egyelőre azt látta legjobb ötletnek, ha fut ő is, hátha közben talál bármit, amit esetleges üldözője ellen fordíthatna.
De nem volt semmi, csupán egy furcsa és végeláthatatlan folyosó, ahol még ajtókat, de még ablakokat sem látott.
Nem tudta, hogy a myrték egyáltalán hajlamot mutatnának ilyen baljós kisugárzású hely létrehozásának. Itt valami nagyon nem volt rendjén.
Hiswa egy idő után megelégelte a futkosást, ami úgy tűnt végtelenségig is eltarthat.
Mitryas is eszébe jutott. Ezután az is, ha a myrte mester olyan illúziókat volt képes a puszta akaratával létrehozni, ami a legjob mágusokat is játszi könnyedséggel tévesztete volna meg, akkor akár egy olyan illúzióba is belesétáltathat bárkit, amiből a csapdába esett nem fog tudni kijutni. Ez utóbbi lehetőség csöppet sem volt ínyére. Mert ha netán a mesterig eljutott a csetepaté híre, s ha netán ő maga szeretett volna utána járni a dolognak... Az cseppet sem lenne jó.
Végül az elf megállt, s a falnak támasztva hátát leült a kőre. Kezeit hagyta maga mellé hullani. Feje előre billent, s fehér fürtjei takarásában, csukott szemeivel bámult a sötétségbe.
Gondolataiban vadul kereste a megfelelő igézetet, ami esetleg hasznára válhat.
Úgy volt ott a földön, mintha erőtlen hullott volna oda. Mintha nem is volna eszméleténél.
De van, hogy a látszat csal. Hiszen Hiswa nagyon is magánál volt.
Eltelt úgy fél percnyi idő, amikor teste lassan oldalra dőlt, s úgy maradt ott földön, mintha erőtlen hullott volna az eszméletvesztés börtönébe.
Mindez csak látszólagos volt csupán. Nem szeretett ostoba trükkökhöz folyamodni, de olykor muszáj méltóságán alul süllyednie, ha életben akar maradni. Most így tett. Várt, mint egy kiszolgáltatott test, hogy üldözője beérje, s közelébe kerüljön.

Tárgy: Re: 01. Carmellyé Szer. Dec. 28 2011, 16:11

*Már kezdte azt hinni, hogy nyomát vesztette az elfnek, hisz a kastélyban levő zajok egyre halkulni kezdtek, már nem hallotta egy őr fegyelmezett lépését sem, minél tovább ment a folyosón, annál halkabb és sötétebb lett minden. Aztán, mikor már elhatározta, hogy visszafordul, mert biztosan rossz irányba követte az üldözöttet, hirtelen fény támadt a falakból és megvilágították hosszan az egész folyosót, de mégis, mintha végtelennek tűnt volna. Egyértelmű, hogy megint varázslattal néz szembe, csak az a kérdés, hogy ezt az elf vagy a myrték csinálták. Mert, hogy eléggé megtévesztő tud lenni, az biztos. Keze egyre szorosabban markolta a kardot, melynek varázslángja utoljára táncolt még egyszer végig a pengén, aztán teljesen kihunyt. Szerencsére mostmár a világítással nem volt gond...annál inkább valami mással. Aztán ahogy ment előre egyszer csak feltűnt az elf, de egyáltalán nem úgy, ahogyan ő várta. Kifulladt a futástól biztosan, suhant végig agyán eme gondolat, de ahogyan közelebb ért hozzá, egyszeriben feltűnt, hogy eszméletlen. Megtorpant egy pillanatra.*
~Ez valami csel, vagy valóban rosszul van?~
*A biztonság kedvéért azért tett néhány óvintézkedést, mielőtt egészen közel ment volna hozzá.*
-Yalte tirros
*Mormolta alig halhatóan a varázsigét, mely által a kezében levő kard láthatatlanná vált. Lassú, óvatos léptekkel lépett a földön heverő testhez, egy pillanatig úgy nézte, felülről, aztán lehajolt hozzá, maga elé tartva még mindig a most már láthatatlan pengét.*
-Hé! Hé te!...Hiswa!
*Nem mozdult, csak a mellkasa emelkedett, meg süllyedt, ahogyan a levegőt vette. Tehát, még él. A kardot letéve kezéből, lassan átkarolta a mozdulatlan testet és felemelkedve vele...egy kis gondolkodás után, elindult vissza a folyosón. Csakhogy sokkal tovább tartott, mire kiér, ebből az elbájolt folyosóról, legalábbis úgy tűnt neki...aztán már eltelt több, mint egy óra, és akkor sem jutott tovább a fényes falú folyosónál, mintha egész végig egy helyben menetelt volna...Kezdte idegesíteni a dolog. Már jó ideje, hogy ott lehettek, amikor is hirtelen feltűnt a semmiből egy idegen alak. Mivel elég messze volt, nem lehetett pontosan kivenni, hogy myrte-e, de láthatóan egyre határozott léptekkel közeledett feléjük.
Mit tehetett Aldo...hát megállt, és várta, hogy odaérjen az idegen. Sajnos a fegyverének helyét, mivel láthatatlan, nem tudta volna megmondani már, szóval, ha kiderül, hogy az a valami, vagy valaki ártószándékkal közelít feléjük, akkor rásózza a boszorkány testét...és amíg teheti, lelécel.*

Tárgy: Re: 01. Carmellyé Szer. Dec. 28 2011, 16:57

Sokáig nem mozdult, nagyon sokáig. Hagyta, hogy a mágus eszméletlennek higgye továbbra is. Szüksége volt időre. Időre ahhoz, hogy hatást fejthessen ki varázslata jó mélyen. Egészen a lelkében.
Míg a folyosón hurcolta Hiswa oly halkan suttogta el igézetét, hogy a férfi ha bármit is észlelne belőle, hihesse azt, hogy kósza öntudatlan zagyvaság volt az.
Ám a nő ezt suttogta: ëndra lasio!
Ami annyit tesz, mint elátkozott látomás. A tünde tisztában volt azzal, hogy kell azért pár perc, míg kifejti hatását. Mert egy erős lélek nem csapható be oly könnyen mint azt szeretnénk, s nem is olyan kimerült állapotban, mint amilyenben Hiswa is éppen van. Ezért volt az időhúzás.
Most, mikor érezte, hogy a mágus léptei kissé elbizonytalanodnak, mintha valami nem várt dolgot látna, már tudta. Tudta, hogy itt az idő.
Szemeit kinyitotta, s egy kissé távolabbi pontra összpontosította figyelmét. Tudatában felidézett egy szerinte minden tekintetben méltó ellenfelet. Egy olyan ellenfelet, mely mondhatni se több, se kevesebb nem volt a csatamágusnál.
Lelki szemei előtt kirajzolódtak az igen csak jól ismert kontúrok, majd a ruházat, egészen az arc legeldugottabb és legapróbb vonásáig. Aldo Barras arca, s teljes életnagyságú hasonmása. Egy tökéletes másodpéldány a férfiból, mely egyenesen megindult feléjük.
Hiswa várt. Kivárta, hogy a mágus pontosan lássa, hogy önmaga ellenfelévé kell válnia. S amaz, a másolat mágus bizony már meg is lengette kardját, hogy jelezze harci szándékát.
Úgy gondolta, a férfi megdöbben, de a vérmérsékletét ismerve arra számított, őt majd leteszi a padlóra, hogy szembe nézhessen akár myrte varázslatnak hihető ellenfelével.
Azonban az is csupán idő kérdése volt, hogy a lelkét - Hiswa számára - jótékonyan elhomályosító varázs elillanjon, s semmivé váljon a lelkében életre hívott átok illúziója.

Tárgy: Re: 01. Carmellyé Kedd Feb. 14 2012, 16:52

*Megállt a folyosó közepén és várta, hogy az ismeretlen alak közelebb érjen. Fel volt készülve mindenre, szinte. Erre azért nem. Percekig meg sem tudott szólalni a tökéletes hasonmás látványától, amint egyre közeledett kardját meg-meg lódítva a levegőben, vagy végighúzva a folyosó falán, apró szikrákat élete keltve. Ahogy nézte, már-már elfeledte, hogy a karjában tartja a Hiswának nevezett tünde eszméletlen testét, egy másodperc erejéig, elerőtlenedett, megzsibbadt karjaiból szinte le is ejtette, de még mielőtt megtörtént volna, gyorsan letette a folyosó falához és újra szembefordult a közeledő alakkal. Azt meg mintha elnyelte volna a semmi, Aldonak eszébe sem jutott, az, hogy talán meggondolta magát és inkább elrohant...ahogy az sem, hogy Hiswa műve az egész, és amikor kis híján leejtette, Hiswát kizökkentette ama állapotból, hogy fen tudja tartani a hasonmás illúzióját. De nem kellett sokat várni, az ál Aldo újra feltűnt a színen és megállíthatatlanul, határozott léptekkel közeledett.*
-Na, te jóképű! Remélem, hogy segíteni jöttél, különben nagy bajok lesznek itten!
*Kardja nem volt nála, elmenekülni meg még eltudott volna, de akkor itt kell hagyja Hiswát. Ha magával viszi, nem jutnak messzire, már így is nagyon kifáradott. Az aldominátor meg kifejezéstelen arccal, egyetlen céllal, könyörtelenül közeledett még mindig.*
-Ok, rendben, ha ezt akarod...De nem mond, hogy nem figyelmeztettelek, te szánalmas kis myrte illuzió!
*Lehajolt egy pillanatra, hogy csizmaszárából előhúzza elrejtett tőrét...de hiába tapogatózott. Hát nem ott hagyta a szentélyben, amikor Hiswa kiütötte a kezéből a gyertyatartóval...*
-Kezd egyre jobb lenni...
*Gondolta odarohan Hiswához, hogy átkutassa, hátha van nála valami fegyver, amivel megmentheti mindkettejük életét, főleg a sajátját, viszont, amint megfordult újra olyan helyzettel találta magát szemben, amire nem számított.*

//Időntúli Aldoval XD//

*Egy pillanatig azt hitte képes ez a félresikerült csatamágus leejteni de, végül mégis sikeresen megtartotta. Nem volt vesztegetni való ideje. Ha nem akarta, hogy a férfi rájöjjön nem myrte illúzióval áll szemben akkor gyorsnak kellett lennie. Második nekifutásra is azonnal sikerült megelevenítenie a férfi lelki szemei előtt annak pontos hasonmását. Nem volt nehéz, hiszen annyit láthatta Aldo-t eddigi életében, hogy álmában is simán megalkotná a fejében a hasonmást.
Érezte amint lassan leteszi a mágus, majd eltávolodik tőle.*
- Ok, rendben, ha ezt akarod...De nem mond, hogy nem figyelmeztettelek, te szánalmas kis myrte illuzió! *hallotta Aldo hangját*
*Kissé viccesnek is tartotta azt, hogy a férfi myrte illúziónak gondolja a dolgot holott csupán egy amolyan éber álom varázslatot használ éppen rajta ami valósággá kreálja a szemei előtt az álmot melyet a lélek-kutász plántál beléje.
Ám a nő nem nevetett. Nem volt valami irtó vicces kedvében. Hogyan is lenne vicces hangulatban ha egyszer azok a megátalkodott istenei mindent elvettek tőle ami csak fontos volt neki. Így aztán távolról sincs vicces kedvében.
Nem várakozott tovább. Eljött az idő arra, hogy kezébe vegye az irányítást végérvényesen. Szemhéjai felpattantak és nesztelen lépdelt egészen a harcra kész mágus mögé.
Már várta, hogy amaz megérezze a jelenlétet háta mögött. Nem is csalódott benne. Aldo lassan elkezdett megfordulni.
Mire találkozott pillantásuk már egy elf tőr hegye díszelgett Aldo torkánál. A nő mielőtt megszólalt érezhetőben nyomta a tőrt a férfi torkának, hagy érezze, hogy ki itt a főnök jelenleg.*
- Csak egyetlen mozdulatodba kerül és olyan gyorsan leszel halott, hogy még el sem fog jutni a tudatodig a vég előtt. *szemeiben halálos elszántság tükröződött, ahogy megtaszította a férfit, hogy előre forduljon* - Csak egyenesen... és ne hidd, hogy egy pillanatig is gondolkodóba esnék bármivel is próbálkozz... egy szempillantás alatt vágom el a torkod!
*Így indultak tovább a folyosón mely csodák csodájára immár nem valami baljós sötét hely volt, hanem egy világos, napfényben fürdő, s az ablakokat díszítő csodaszép és finom anyagú függönyök lengedeztek a nyári szellő játékától.
Hiswa kipillantott de nem látott odakint olyan mozgást mely arra utalna, hogy hajtóvadászatot indítottak volna utánuk.
Nem értette a dolgot. Legalábbis nem akarta annak betudni a jelenséget, aminek gondolja. Mert nem volt ő sem hülye, sem vak, hogy ne tűnjön fel neki a hirtelen külsőbeli változás. Hiszen eddig egy olyan folyosó képe volt előttük, melynek falain nem oltak ablakok, s még úgy sem úszott fényárban az egész. Egyértelmű volt számára, hogy itt és most nem csupán ő az egyetlen, aki játszik mások érzékszervével... Úgy tűnik, hogy velük is játszik valaki. Ám annak a személynek a játéka távolról sem éber álom átka, sokkal inkább tűnik ez most valóban myrte illúziónak.
Viszont ha myrte illúzióban sétáltak eleddig, akkor hol az a myrte, ekinek mindezt köszönhetik? És ami még ettől is fontosabb: ezidáig miért nem tett semmi egyebet a szemük becsapásán kívül?
Nem tehetett mást, mint tovább taszigálta maga előtt a csatamágust, s várt... várta mikor teszi meg következő lépését az őket szemmel tartó myrte.*

*És bekövetkezett az, ami elkerülhető lett volna, ha az előbb nem esett volna meg a szíve a "(elme)beteg hölgyön". Most már nem tehetett egyebet, mint követi az utasításait, ha életben akar maradni. De mi a garancia arra, hogy ha azt teszi, amit az elf mond, akkor megússza ép bőrrel? Egyértelmű, hogy nem fognak míg a világ ezen az elátkozott folyosón sétálgatni. Persze végezhetett volna vele is a hölgyemény, de talán csak ezzel viszonozza az előbb gesztust. Aldo, mint a nemes, lovagias férfi felvette karjaiba az eszméletlen nőt, ez meg úgy hálálja meg, hogy kést nyom a torkának. Mondjuk a cél ugyanaz, kijutni innen...már ha, Hiswa is ezt akarja. Habár még előtte mindig nem világos, hogy a boszorkány játszadozik-e a folyosórendszerrel, vagy ez már myrte illúzió. Az előbb eléggé megtévesztette az a hasonmás..ha erre képes a boszi, ki tudja még mit rejteget a tarsolyában.*
- Na, és további tervek, kislány? Miután elvágtad a torkomat, kisétálsz egyenesen az őrök karmaiba, vagy maradsz még egy kicsit és eljátszadozol a folyosóval, amíg meg nem unod? Akárhogy is tervezel, ennek nem lesz jó vége rád nézve, ebben biztos lehetsz. Mégis hogy képzelted ezt az egészet?
Betérsz egy rövidke látogatásra a myrték palotájába, majd rátámadsz az első szembejövőre, és halálosan megfenyegeted? Őszintén nem értelek még mindig, hogy mégis mi a fenét akarsz tőlem? Én elhiszem, hogy vannak bizonyos múltbéli sérelmeid…nem is tudnád tagadni, na, de rajtam kitölteni a dühödet, egy idegenen? Volt már amnéziám, az igaz, de azóta visszatértek az emlékeim, mindennel és mindenkivel kapcsolatban. Hidd el, egy hozzád hasonló ellenfélre biztosan emlékeznék, Hisw…
*Amint kiszalad száján az elf neve, hirtelen bevillan egy homályos kép a múltból.*
~Nem, az nem lehet…~
-Hiswa.
*Abbahagyta a rá kényszerített menetelést. Majd hosszan maga elé meredt.*
- Így hívnak, igaz?
*Kezeit felemelve, mint aki nem készül semmi, de semmi rosszra, nagyon lassan megfordult, hogy szembenézhessen a hóhérjával. A tőr még mindig a nyakánál volt, szorosan.
~ Tudom, hogy valahonnan emlékeznem kéne rá.~
*Zavaros tekintettel nézett a fehérhajú boszorkányra, majd elkezdte lassan kezeit leereszteni, mint, aki teljes mértékben elfogadja sorsát, de a következő pillanatban befejezte mondatát, talán kissé túlságosan gesztikulálva is, persze, ennek hatását Hiswa érezhette a tőrét szorító kezén, majd az egész testén. Mivelhogy szembekerültek, már könnyű volt Aldonak hátrahajolnia a tőr éles fenyegetésétől, persze ugyanakkor meg is próbálta kiütni ezt a kis apróságot az elf kezéből, majd a lendületből nekiugrott, hogy földre teperje.
Ellenben kettejük közül mégis ő volt az első, aki felkiáltott…a fájdalomtól! Habár sikerült a ellenfelét levennie lábairól, de az a nyavalyás tőr már megint kettejük közé ékelődött…vagyis csak ő belé, pontosabban a karjába. Őrült tekintettel nézett az elf szemébe egy másodpercig, aztán szemrebbenés nélkül kirántotta a tőrt karjából és ugyanolyan erővel az elf nyakához indította.*

- Na, és további tervek, kislány? Miután elvágtad a torkomat, kisétálsz egyenesen az őrök karmaiba, vagy maradsz még egy kicsit és eljátszadozol a folyosóval, amíg meg nem unod? Akárhogy is tervezel, ennek nem lesz jó vége rád nézve, ebben biztos lehetsz. Mégis hogy képzelted ezt az egészet?
Betérsz egy rövidke látogatásra a myrték palotájába, majd rátámadsz az első szembejövőre, és halálosan megfenyegeted? Őszintén nem értelek még mindig, hogy mégis mi a fenét akarsz tőlem? Én elhiszem, hogy vannak bizonyos múltbéli sérelmeid…nem is tudnád tagadni, na, de rajtam kitölteni a dühödet, egy idegenen? Volt már amnéziám, az igaz, de azóta visszatértek az emlékeim, mindennel és mindenkivel kapcsolatban. Hidd el, egy hozzád hasonló ellenfélre biztosan emlékeznék, Hisw…
Ennél a pontnál Hiswa kezdte már igazán úgy érezni, hogy hasogat a feje a férfi szájmenésétől.

~Egek, rosszabb, mint egy szószátyár nő...~

Bezzeg ő tudta pontosan, ki is a mágus. Hogy is ne tudta volna, amikor Álomfalván csaknem megölte ez az idióta.
Mégsem szólt egy szót sem, csak taszított egyet Aldon jelezvén, hogy haladjon tovább.
Még most sem szokta meg a tudatot, hogy míg ő mindenkire emlékszik, rá szinte senki nem emlékszik. Vagyis csak majdnem senki. Hiszen annak a bálnak köszönhetően megadatott neki a lehetőség, hogy Dreamien Tifarék emlékeiről felllebbentse a fátylat, s bepillantást adjon a mágusvezér feleségének a valós múltba.
A múltba melytől az istenek oly könnyedén fosztották meg, mintha ő maga csak fránya játékszer volna ostoba, s felettébb érzéketlen játékaikban.
Mindent elvettek tőle: az életét, a múltját, a szerelmét... a gyermekeit. Mindent ami valaha is fontos volt számára.
Még ezt az ütődött csatamágust is kitörölték a múlt emlékei közül. Vagyis pontosabban nem is a férfit, hanem inkább őt, Hiswat a fejvadász elfet törölték ki a férfi múltjából.
Persze vannak pillanatok melyeket csöppet sem sírna vissza a világ minden kincséért sem, de... De ez a mágus, akinek jelen pillanatban tőrt fog a torkához (legalábbis a férfi így hiszi, mert ezt akarja vele elhitetni) azért megélt vele jó pár olyan közös dolgot, melyet egymás támasza nélkül nem élhettek volna túl.
Máig sem értette, hogyan fajulhatott idáig a kapcsolatuk. Pontosabban odáig, hogy még azzal is bepróbálkozzon, hogy kioltsa az ikrekel várandós Hiswa életét.
De talán van jó oldala is az istenek haragjának, mely életét megbélyegezte: ő mindent tud róla és még sok más személyről, míg ők róla semmit. Ez még előnyt jelenthet kínos pillanatokban.
Gondolataiból újra Aldo hangja rángatta vissza a valóságba.
- Hiswa.
*A mágus megtorpant és maga elé meredt*
- Így hívnak, igaz?
A férfi kérdezés közben heves gesztikulálással fordult szembe a nővel.
~Talán mégis maradt benne valami az istenek átka ellenére is?~
Hiswa gondolata olyan gyorsan oszlott el, mint amilyen hirtelen jött a mágus ütése, hogy lefegyverezze. Az elf reflexei valahogy eltompultnak tűntek most, hiszen a tőr ahelyett, hogy időben eltért volna a mágust fenyegető közelségből inkább annak karjában állt meg a váratlan támadásnak köszönhetően.
Ezt nem akarta, ő nem akarta még véletlen sem megsebezni a férfit. Bár ami azt illeti valójában nem is sebezte meg, de tudta, a férfi épp olyan fájdalmat él át, mintha mélyen karjába hatolt volna a tőr. A tőr ami nem is létezik valójában.
Hiswa gyors mozdulattal tért ki a kéz elől, hogy elkerülje az esetleges ütést melynek következménye akár esés is lehetne ami nem kifejezetten használna neki az ő állapotában. Mégis sikerült elvesztenie az egyensúlyát, de az utolsó pillanatban féltérden mégis megállt a padlóra zuhanása.
Mire felnézett, minden megváltozott. Aldo és az előbbi folyosó sehol nem volt már. Helyettük egy egész tágas helyiség puha szőnyegén térdelt.
Hiswa kezdte megérteni, hogy már a kezdetektől a bolondját járatta vele szemmel tartójuk. Hogy mikor is válaszotta el valójában a csatamágustól arról fogalma sem volt. Ámbár valószínűnek tartotta, hogy a férfi épp úgy nem észlelt semmit a változásból, ahogyan ő sem. Mostanra már valószínűleg biztonságos helyen van... myrték között. Olyan myrték között, akik bizonyára azért nem tettek tényleges erőfeszítéseket az elfogására, mert már elejétől kezdve lépre csalta egy közülük.
Legalábbis ennek tűnt a dolog.
A nő lassan felállt, tekintetét körbe hordozta a helyiségen. Kissé lapított körnek tetsző szobában volt. Már ha nevezhető szobának, s már ha valóban olyan , amilyennek most is látja.
Ő maga a helyiség közepén állt. Szemközt elfügönyözött terület, mely két oldalán a falakon hatalmas, gynege színben játszó ablakok díszítettek. Az ablakok előtt lehellet könnyű anyagú függöny omlott egészen le a padlóig.
De mégsem az ablakok látványa hatott rá csalogatóan. Sokkal inkább érezte azt, hogy az elfüggönyözött rész jobban érdekelné. Egyértelmű volt az elrendezésből, hogy az át nem látszó, sötét függönnyel zárt rész tartogathat még számára meglepetést.
Némi hezitálás után megindult felé. A harmadik lépése pillanatában olyan hang ütötte meg füleit, melytől azt hitte, szíve azonnal kiugrik helyéről.
- Nem emlékszem, hogy közelebb invitáltalak volna elf!
Hiswa lábai azonnal földbe gyökereztek.
~ Ez a hang... Nem lehet... Az nem lehet, hogy... hogy...~
- Én...
Egyetlen szó, csupán ennyi hagyhatta el ajkait, máris kirázta a hideg, amikor hirtelen az előző hang újra felhangzott, ám most közvetlen mögüle. Nyakán érezte a hang tulajdonosának lehelletét, annyira közel állt hozzá.
- Te, jogtalanúl merészkedtél be a földjeimre, az otthonomba!
Most már biztos volt benne. Ez a hang... Ez a hang, melyet éveken át olyan boldogan hallott meg, bárhol is legyenek... Elvesztett múltjának hangja. Mitryas hangja volt.
Hiswa megpördült és akkor végre annyi idő után szemtől szemben állhatott azzal a férfival, aki újra megtanította bízni és szeretni. De valami mégis más volt.
A régen szenvedélyesen rá tapadó tekintet helyett, most hideg, szúrós pillantás volt csupán melyet a férfi fekete szemeitől kapott. Mégis, ennyi idő után is, s a közös múltat a myrte részéről elveszve.... mégis olyan mélyen nézett az elf smaragd zöld szemeibe, mintha azon keresztül a lelke legkisebb rezdülését is láthatná.
- Ki vagy és mi dolgod itt?
Hiswa nem is tudta, hogy képes-e beszélni a döbbenettől, amit "férje" felbukkanása okozott. Végül mégis sikerült szóra nyitnia száját, s úgy válaszolnia, hogy közben egy másodpercre sem volt képes elszakadni a tekintetét fogva tartó sötét szempártól.
- Csak egy eltévedt elf... Semmi több.

//Aldo most mázlid van, mert kikerültél a karmaim közül, de még nincs vége hehe Smile

//

- Ki vagy és mi dolgod itt?
*Mitryas egy pillanatra meglepődött amikor a nő végül szembe fordult vele. Pillantását szinte a lelke legmélyéig érezte hatolni. Korábban, míg nem látható helyen volt, alaposan szemügyre vette az érkezőt. Volt rá ideje, hiszen azóta szemmel tartotta, hogy belépett a kastélyba. Igazából nem volt rá oka, viszont valamiért megragadta az elf ottlétének ténye a figyelmét. Így aztán végig figyelemmel kísérhette az útját. Mindent, mindent amit csak belépése óta mondott vagy tett.*
- Csak egy eltévedt elf... Semmi több. *volt a válasz kérdésére*
*Mitryas szó nélkül nézett azokba a riadtan csillogó zöld szemekbe, amik úgy néztek vele farkasszemet, mintha nem először volna benne részük. A mester nem tett egy lépést sem. Se előre, se hátra. Valahogy úgy gondolta, hogy nem bánja, ha belemegy a játékba.
Hát akkor játszuk a hülyét, gondolta magában.*
- Mégis miféle céllal érkezett ez az eltévedt elf a kastélyomba?
*A kérdés végén szándékosan kihangsúlyozta a kastélyomba részt.* - Ráadásul úgy, hogy útja során kis híján végzett pár myrtével és egy barátommal?
*Egyszerűen nem volt mit kerülgetni a dolgot. Tudta, hogy egyértelműen kell itt most kérdeznie, hogy a nő megértse, értelmetlen a tagadás, hiszen tud a dolgairól. Legalábbis azokról, amiket a kastélyban tett, mert azért továbbra sincs fogalma annak kilétéről.*

» 02. Myrte-földi fogadó - Carmellyé közelében