01. Carmellyé

*Hyry felvonta a szemöldökét a hosszú csendre. Kicsit furcsállotta hogy nem tudott egyből válaszolni kérdésére, hisz nem kérdezett oly nagy ördöngöséget, csupán hogy miben hasonlítanak kedves ádesanyjukra. Ekkor eszébe jutott hogy a mester arra panaszkodott hogy alig van ideje, így biztosan eme időhiány kitér a családjára is. De azértán megjött a myrte hangja s szép számmal sorolni kezdte a hasonlóságokat csemeték és anyjuk között. Hyry elmosolyodott majd lágyan most már felkacagott.*
- Megijesztettél drága Mitryas! Azt hittem egy ilyen könnyű kérdésre nem tudsz válaszolni. Akkor csalódtam volna benned, de látod hogy csak tudod miben hasonlítanak érdesanyjukra? Ezt mindenki tudná elmondani talán még Myly sem, így büszke lehetsz magadra mester.-*flelte kedvesen, azért Hyry hitte hogy amint tud a férfi rohan is a családjához, de most nehéz időket él meg a Birodalom így féjből egycsapásra vezér vállt újfent s fontos dolgokat kellett elintéznie. Legalább is ő így gondolta, aztán lehet hogy tévedett.
Hallgatta tovább a férfit, ki elkezdett neki szabadkozni. Regves egyenes derékba csapta magát és csípőr vágta kezét.*
- Mitryas Hythamorys! Azonnal hagy abba a magyarázkodást! Nem a te s nem is Hiswa hibája hogy ily keveset találkozunk, talán egy kicsit, de kettőn áll a vásár. Én legalább olyan hibás vagyok mint ti, hisz kerestelek titeket mostanában? Üzentem?-*kérdezi kissé indulatosan de mégsem mérgesen.*
- Nem na látod, úgyhogy ne kapd hátadra a világ baját, jut belőle másnak is. De a közeljövőben majd jobban figyelünk a kapcsolattartásra és nemköetjük el mégegyszer ezt a hibát.-*kezével körkörös mozdulatokaz hajtott végre, majd az égre mutatott. A plafon felől apró pici, csillogó villógó csillámok, csillagok és szikrázó szalagfélék hulltak alá kecses ringásban, lágyan.*
- Ezt meg is ünnepeljük!-*összecsapta kezét és kiszaladt a konyhába. Hamarosan két serlggel és egy üveg jóféle borral tért vissza.*
- Te tiszted kinyitni. Kérlek tedd meg..-*nyújtotta felé kedves mosollyal ajkai körül a borosüveget.*

*Csak rázta a fejét mosolyogva.*
-Nos, nem hinném, hogy ennyire nagy dicsőség lenne ezt elmondani. Egyébként nem mondtam, hogy nem tudom, miben hasonlítanak az anyjukra.
*Nyújtota ki a nyelvét. Újra kezdett belőle előbújni a kisgyermek. Az a kisgyermek,amelyik mindig heccelte a kicsi Hyry-t és jó kis illúziópárbajokat vívott vele. ~De jó is volt az régen. Akkor még volt időm több mindenre is, amit szerettem csinálni.~ Nagyot sóhajtott, majd kissé ijedten pillantot a nőre, aki magából "kikelve" kissé eltúlozta az érvelést. Mitryas nem si értette, mért teszi ezt a lány. Hiszen az érthető, ha Hyry nem keresi a mester és Hiswa társaságát. No de hogy a mester nem igazán hívja vendégségbe gyerekkorának egyik legjobb barátját....nos, ez igen nagy vétek. A mester arra következtetett, hogy Hyry csupán abból az indokból mondja ezeket, mert Mitryas a mester és őt igazából tisztelet kell hogy övezze. Persze az ilyet sosem szerette a mester, így meg is mondta a véleményét.*
-Hyry. Elsősorban akkor is az én hibám. Hiszen ki az a bolond, aki nem ekresi fel gyerekkora és az utána levő időkbeli legjobb barátját? Szóval ne gyere nekem azzal, hogy a te hibád is, mert ez nem igaz. Talán nagyon minimális értékben, de nagyrészt ez csakis az én butaságom és itt be is fejezhetjük.
*Aztán hirtelen csillogó dolgok kezdtek hullani a plafonról, s Hyry kijelentette, hogy ünepelni fognak. Mitryas türelmesen megvárta a lányt, amíg visszatér a két serleggel és az üveggel, majd elvette a bort, amint az felé nyújtotta.*
-Ünneplés....nos, rendben. És ki is nyitom, ha már így a kezembe nyomtad.
*Azzal erősen megszorította a dúgot, majd egy rántással kihúzta. Egy kézmozdulattal teletöltötte az egyik kupát, amit Hyry-nak adott, a másikat pedig félig tültötte, magának. Mosolyogva koccintott a nővel, miközben így szólt.*
-Egészségünkre és az elkövetkezendő csaták győzelmére, valamint jó kapcsolattartásunkra! Igyunk hát...
*Azzal kitta a bor felét, majd letette a kupát. Nem nagyon szerette ő az ilyeséfle italokat férfi létére, de ha kellett akkor persze megitta, mint most is. Visszaült a helyére, majd a bort kortyolgatva halkan megszólalt.*
-Tudod azt találom furcsának, hogy Evolyran úraitól és úrnőitől még nem érkezett semmi segítségkérés vagy valami ilyesmi. Ugyanis a felkérőlevél a frontról jött, a csatamezőről. Egy sebesült mágus hozta...

*A Nap igen kellemes most. Süt és a vízen megcsillan a fénye. Hyp sétálgat a faluban. Még nem nagyon nézett körül itt, nemrég érkezett. Még igazából házat sem keresett magának, ezért indult, hogy körbenézzen, vajon van-e itt valaki, aki esetleg kiad egy lakást vagy szobát. Neki bőven elég lenne egy pici szoba is egy ággyal. Illúzióval úgyis úgy rendezné át a szobát, ahogy szeretné. Hiszen elég jól tudja forgatni a botját, ami most is ott van vele. Oldalán egy kis kard is megtalálható, biztos ami biztos alapon. Ahogy sétálgat, megnéz mindent, majd elhatározza, hogy keres egy Fogadót. Ezt a gyomra is megerősíti egy hangos korgással, így Hyp kék szemét ide-oda mozgatva lépdel tovább a faluban.*

*Végig szaladt a poros utcákon, s egy kanyarral odébb nem sokon múlt, hogy fel nem borított egy myrtét. Egy pillanatra megtorpant, szája széles, de zavart vigyorra húzódot, s jobb kezét zavart pillantások közben tette fejére, s úgy szólalt meg.*
- Bocsánat! Nem volt szándékos... Csak borzasztóan sietős a dolgom.
*Aztán egy újabb kínos vigyorgás, s egy rövidke kuncogás, s a szőke tünemény már el is porzott a férfi mellett mielőtt az válaszolhatott volna. Szépség meg csak loholt végig egyik utcán a másik után, mire végre megállt egy fogadó előtt. A lépcsőkön fellépve állt meg a nehéz tölgyfa ajtó előtt, s már nyúlt a kilincsért de aztán hirtelen vissza húzta kezét, s gyorsan leporolta köpenyét, s hajából kiszabadította a futkosás során bele gabalyodott vézna ágdarabkát, és egy falevelet. Sebtiben dobta ezeket a földre, s már be is nyitott a helyiségbe. Nem voltak bent sokan, de láthatóan meglepve pislogtak a lánykára, hiszen nagy ritkán esnek be ide emberek lévén, hogy ez egy myrte fogadó, egy myrte városban, a myrték földjén. Szépség azonban nem foglalkozott a kíváncsi tekintetekkel. Egyenesen a pultot támasztó fiatal myrtéhez ment.*
- Üdv! Érkezett valaki az elmúlt éjszaka, aki már vár rám. Legalábbis így tudom. Egy elfről volna szó...
*Nem fűzött hozzá mást, hiszen nem az volt a dolga, hogy felvilágosítással szolgáljon ennek a myrtének, aki fapofával hallgatta végig, majd jó alapos mustra után széles mosollyal az arcán megszólalt.*
- Nocsak... Előbb egy elf, s most egy sárkánylovas is tiszteletét teszi szerény hajlékomban? *újabb mustra után folytatta csak a férfi* - Egyre izgalmasabb népségek esnek be hozzánk... Amúgy az elf, aki éjjel érkezett, odafönt van a szobájában...
*Szépség dobott neki egy villámgyors köszönömöt, aztán már rohant is föl a lépcsőn. Azt még hallotta, ahogy a myrte utána kiált, hogy a folyosó végén jobbra, az utolsó szobában van az elf. Egy intéssel köszönte újra meg az infót, de egy pillanatra sem állt meg a lépcsőn fölfelé haladva.*

*Elsétált a folyosó végéig, megállt az említett szoba ajtaja előtt. Kissé megint igazított öltözékén, s most vállán keresztül hátra vetette köpenyét, melynek külseje a bársonyosan zöldellő fűre emlékeztette őt mindig, míg belsejének vöröse, a tábortüzek fát, s levegőt nyaldosó lángjait idézték benne. Felemelte jobb kezét, s diszkréten bekopogtatott. Nem jött válasz. Újra kopogott, de most sem kapott választ. Ezt még párszor eljátszotta, de továbbra sem reagált senki odabentről.*
~Mégsincs itt most. Pedig az a myrte azt mondta, hogy itt van... De vajon hol lehet a főtanácsos olyankor, amikor fontos üzenetet kellene kézbesítenem neki? Mindegy... Majd később visszajövök. Pár óra múlva csak vissza fog ide térni. Remélem legalábbis...~
*Megvonta vállát, s ráérősen lépkedett végig a folyosón, majd le a lépcsőn. Félúton megkordult gyomra, s ettől zavarba is jött, hátha meghallotta valaki. Kipirult arccal nézett körbe, de nem úgy tűnt, mintha bárkit is érdekelne az ő gyomrának a korgása.*
~Ideje volna az ebédnek... Ugyan még reggelizni se volt időm, de most zt is bepótolom... hihi... Ha már úgyis ráérek.~
Elsétafikált egy üres asztalhoz, és lehuppant a kihúzva felejtett székre. Köpenye kezdett kissé túl meleg viseletnek bizonyulni neki, de még nem akaraódzott levennie. Inkább kért levest, és valami finom, de laktató ételt a fogadóstól. Aztán köpenyét mégis leoldotta, s hagyta ráomlani a szék háttámlájára. Lábait kinyújtóztatva helyezkedett el kényelmesen a székben.*
~Ha Nexus tudná, hogy én itt ücsörgök, és ételt kértm... biztosan jól dohogna magában.~
*Halk kuncogás szakadt ki belőle, ahogy lelki szemei előtt megjelent a mormogó sárkány, ahogy azon dohog, hogy bezzeg rá nem is gondol, amikor azokt a finomságokat ette. Aztán a lány arca komollyá vált, s így várta az ételt.*

*Csak nem bírta rávenni magát, hogy Nexust éhkoppon hagyja, így tett egy kis kitérőt a város határához, s vitt egy kis ételféleséget a sárkánynak, amit szívesen meg is szokott enni. Bár, ha Szépség tudta volna, hogy míg ő távol van addig Nexus csodásan lefoglalja magát, mégpedig egy kis hegyi kecskére való vadászattal, akkor biztos nem fárasztotta volna magát a táskányi étel szervírozásával. De nem vette zokon a dolgot, hiszen egy sárkány mindig sárkány marad, még akkor is, ha éppenséggel lovasa is van.
Aztán a lány magára hagyta társát, s vissza bandukolt a fogadóhoz. Most sem volt tumultus odabent, de a lány nem is bánta. Legalább nem volt zajos a hely. A zajt, a lármát, a ricsajt... ezeket mind utálta. A myrték földjén ezért is szeretett téblábolni. Itt nem volt valami sok zajongás, s ha mégis, azok csupán a lelkes, de szerfelett kedves myrtéktől származtak, akik örökké vidám természetükkel hamar a nő szívébe lopták magukat. Leszámítva ezt a buggyant fogadóst, aki nem átallott folyton valami elmés megjegyzést tenni rá, na meg azokra, kiket éppen keresett. De most újra ott sétált fölfelé a lépcsőkön, s tért a folyosóra, és végül állt meg az előtt az ajtó előtt, ahol már korábban próbált bejutni. Most újra megállt, megigazgatta köpenyét, s vidám színű ruháját, s diszkréten megzörgette az ajtót. Állt és várta, hogy valaki végre legyen ott, s kiszóljon, hogy beléphet.*

*Valeria ritkán mozdult ki Turinqui-ból, így érthető módon kissé megviselte az utazás. Szinte betöltötték érzékszerveit az új látvány és az illatok. A myrték földjére érve megszállt a fogadóban, s egy kis időre visszavonult, hogy a jótékony csendben rendezze a gondolatait, melyek még mindig a rejtélyes eset körül forogtak, ami a Városban történt. Csak arra emlékezett, hogy elindult a nagy kiabálás felé, majd hirtelen egy sikátorban találta magát. Ami közben történt, kiesett Valeria agyából, s ez igen nagy nyugtalansággal töltötte el.
Ezek után indult útnak Valeria. Nem volt kimondott célja, csak egyszerűen érezte: menni kell. Utoljára akkor hagyta el Evolyran városát, amikor azon a végzetes napon Elsgarothba látogatott. Most lehunyta a szemét, s lelkében újra megjelentek a lélektelenül, üres tekintettel menetelő lények. Újra látta a hatalmas sárkányokat, és magában hallotta földöntúli hangjukat.
Összerezzent, amikor meghallotta a kopogást.*
~Biztos megint az a faragatlan fogadós. Kíváncsi vagyok, vajon udvarolni jött vagy egyszerűen csak azért, hogy kiszimatolja, mi szél hozott ide.~
*Felállt a karosszáékből, ahol eddig pihent, lesimította egyszerű fehér ruháját, és csengő hangon szólt.*
-Kerülj beljebb.-

*Szépség egy pillanatra még össze is rezzent, annyira váratlan érte, hogy most választ is kapott odabentről. Azután lassan rákulcsolódtak ujjai a kilincsre, lenyomta azt, kitárta annyira az ajtót, hogy könnyedén beférjen, s belépett a szobába. Határozott mozdulattal tette be maga után az ajtót, majd tovább egy lépést sem téve udvariasan meghajtotta magát a jócskán fölé magasodó elf nő felé.*
- A sárkánylovasok kapitányának szívélyes üdvözletét hozom neked Főtanácsos, s egy levelet, melyet csakis nemes kezeidbe adhatok át.
*Azzal újra felegyenesedett, villámgyorsan köpenye belsejébe túrt bal kezével, majd elő húzott egy lepecsételt pergamen tekercset, s a nőnek nyújtotta.*
- Kapitányom arra kért, hogy tájékoztassalak arról, hogy a levelet a Négy Evolyrani kérésére küldi neked.
*S kinyújtott kezében tartva a pergament várta, hogy az elf elvegye azt.*

*A belépő sárkánylovas láttán egy hosszú sóhaj szakadt ki Valeriából.*
-Itt van hát a válasz a megérzéseimre.-
*Valeria is tett egy kecses meghajlást a nő felé, majd átvette a pergament tőle. Mielőtt még kibontotta volna az üzenetet, hellyel kínálta a sárkánylovast.*
-Ülj le, harcos. Parancsolj, van itt étel, ital, fogyassz, ha nincs ellenedre.-
*Egyet intett az asztalka felé, ahol a fogadós által felküldött ételes tálca állt, majd újra a lányt kezdte szemlélni. Valahonnan nagyon ismerős volt neki, de nem tudta, hol is látta.*
-Üdvözletem küldöm a nemes Kapitánynak magam is. Honnan tudtad, hogy itt találsz? -
*A pergamennel játszott a kezében, majd újra csak kérdezett.*
-Tudod, mi áll benne?-

*Kissé vonakodva, s bátortalanul, de mégis vissza utasította szívélyes vendéglátást. Aztán meglepve pillantott a Főtanácsosra, amikor az megkérdezte, hogy tudja-e mi áll a levélbe. Nem értette minek kérdezi ezt, hiszen sosem szokták a küldönc orrára kötni az ilyen üzenetek tartalmát. Mint, ahogy most sem. Mivel Szépségnek valóban halvány fogalma sem volt a levélke tartalmáról.*
- Nem Főtanácsos... Sejtelmem sincs róla. Gyanítom, ha volna hozzá bármi közöm, akkor az orromra kötötték volna.
*De ahogy kimondta az utolsó mondatot, már legszívesebben le is harapta volna a saját nyelvét. Hiszen nem volna szabad itt kotnyeleskednie. Mégis csak udvariatlan ez egy főtanácsossal szemben. Rögvest meghunyászkjodva hajtotta le fejét, s így arca kipirulása sem volt feltűnő.*
- Bocsánat... *mondta bánkódó hangon, majd a padlót takaró szőnyeget kezdte mustrálni. Végül mégis felemelte fejét, s újra mnegszólalt* - Kapitányom csupán azt az utasítást adta, hogy adjam át ezt a levelet, s várjam meg s válaszodat.

*Valeria finoman elmosolyodott, majd leült az egyik karosszékbe. Furcsa volt, hogy ez a lány, aki bizonyára sokat próbált harcos volt a fiatal kora ellenére, ennyire visszahúzódó vele szemben.*
-Kérlek, ülj le míg elolvasom, ne feszélyezd magad.-
*Hosszú ujjaival kibontotta a pergament, s az előbbi mosoly lassan lehanyatlott az arcáról. A vezetők különleges feladatot bíztak rá, s Valeria nem volt biztos abban, hogy ő a megfelelő személy ennek elvégzésére. Miután elolvasta a levelet, hosszú percekig csak bámult ki az ablakon, majd felállt és elkezdett fel-alá járkálni a szobában. Végül megállapodott a sárkánylovas előtt.*
-Tévedtél, harcos. Rólad is szó van ebben a levélben.... Hosszú útra jössz velem a Hótündék földjére, már ha elvállalod...-
*Fürkész szemekkel nézte a lány arcát, és kíváncsian leste, mit szól a dolgok ilyetén alakulásához.*

*Épp csak, hogy le nem esett a székről a döbbenettől, amit a nő szavai okoztak.*
- Hogyan? Nekem is menni kell?
*Annyira váratlanul érte a bejelentés, hogy még a szája is résnyire tátva maradt. Erre valóban nem számított. Még, hogy ő a ahhoz a néphez menjen, akik közismerten a legridegebb lények egész Evolyranban? De nincs mit tenni. Ha azt monják, hogy menjen, akkor Szépség megy. Akkor is, ha egyébként annyira rajong az ötletért, mint a hátán egy púpnak. Ennek ellenére mégis elszánt arcot vágva állt fel, s szólalt meg.*
- Ha a levélben az áll, hogy kísérjelek el a hótündék birodalmába... Abban az esetben veled tartok. A parancs az parancs, akkor is, ha nem közvetlenül a kapitánytól kapom.
*Kissé elbizonytalanodva mérte végig az eléggé törékenynek tűnő nőt, de nem voltak tévképzetei róla. Tudta, hogy Valeria az egyik legidősebb, s legtapasztaltabb elf a népében. Hiba volna alá becsülni a képességeit.*
- Rangodnál fogva jogodban áll utasítást adnod nekem, ha nem vagyok a feletteseim közlében. Veled tartok Főtanácsos. Azonban a sárkányomat nem hagyhatom hátra. Nexusszal kell utaznom. A levegőben foglak követni.
*Elhallgatott, s várakozón tekintett az elf bölcs szemeibe.*

-A nevem Valeria, nem kell állandóan a tisztemen szólítanod. És kérlek, ne várj tőlem parancsot.-
*Mosolygott a nőre, majd amikor a sárkányát említette, érdeklődve villant a tekintete.*
-Bár nem sok kedvem van a hótündékhez utazni, megnyugtat a tudat, hogy egy sárkánylovas és a sárkánya fogják őrizni az utam. Rég volt már, amikor utoljára láttam sárkányt közelről.-
*A fejében egymás után záporoztak a gondolatok, s hirtelen azt sem tudta, mihez kezdjen. Végül pár mély lélegzet után a nőhöz fordult.*
-Mondd csak, menni időbe telik, amíg útra készen állsz?-
~Újra láthatok egy igazi sárkányt és a lovasát...~
*A válaszra várva Valeria szíve megdobbant, amint újra eszébe jutottak az Elsők.*
-Megtiszteltetés számomra, hogy egy Lovas kísér végig a küldetésen.-

*A lány gondolkodás nélkül válaszolt a kérdésre.*
- Sárkánylovasként megszoktam, hogy mindig útra készen álljak. Így nincs szükségem időre. Akkor indulunk, amikor jónak látod Főta... vagyis Valeria.
*Vetett egy futó pillantást a nőre, majd újra megszólalt.*
- A sárkányom a város határán vár rám. De pár perc alatt ide jön, ha szükségem van rá.
*Azzal elhallgatott, s közben tekintete a nyakában függő keskeny ezüst láncra esett, melyen egy vékonyka síp csüngött. Ezt a sípot használja sárkány hívásra.*
- Tehát akár most is indulhatunk, ha úgy óhajtod.

-Nos, azt hiszem, nem kell húzni az időt. Jómagam nem vagyok fáradt, s ha kellemetlen feladat előtt állsz, jobb, ha túlesel rajta.-
*Elgondolkodva szemlélte a magával hozott nyeregtáskát, majd a lány felé fordult.*
-Meleg ruhát hozz magaddal. A hótündék földje éppoly hideg, mint a lakói... Furcsa népség. Nem is gondolnád, mennyire fondorlatosak, miközben s szemedbe mosolyognak. Nehéz dolgunk lesz.-
*Megkönnyebbülve gondolt arra, hogy elindulásakor eltette a jó meleg bundáját és a csizmáját is. Nem tudta, merre megy, így felkészült minden eshetőségre. Felkapta a nyeregtáskát és elindult.*
-Menjünk hát. Én kifizetem az ételt és a szobát, előhozom a lovamat. Kérlek, addig hívd a közelbe a sárkányodat. Ha nincs ellenedre, szeretném megismerni. Egyszer régen találkoztam egy fénysárkánnyal... igazán impozáns jelenség volt. Azóta a büszkeség önt el, ha látok a rendetekből valakit.-
*Elmosolyodott, és elindult lefelé a fogadóshoz.*

*Meghajolt a nő előtt, majd vele együtt elhagyta a szobát. Míg Valeriát lekötötte a fogadós, addig Szépség szaporán szedte lábait, s megkerülve a fenyves mellé épített fogadót, megállt egy nagyobb tisztáson, s kezébe vette sípját.
Mély levegőt vett, és erősen megfújta a sípot. A sípból egy árva hangot sem hallottak a környéken járó emberek, varázslók, vagy myrték, de még az elfek, s tündérek füleibe sem jutott volna el ez a hang. Ezt a sípot ugyanis csak a sárkányok képesek meghallani, s mindnek saját hanggal bíró síp van. Egy ilyet használt most a sárkánylovas, s ennek hatásáról pillanatokon belül meg is győződhetett. A távolba vesző horizont felől éktelen bömbölés hangzott föl. Szépség elmosolyodott. A türelmesen várta Nexus érkezését.*
~Most biztos morogni fog, amiért ilyen hosszan fújtam neki a sípot.~
*Kaján vigyor költözött fiatal, s szép arcára, ahogy állt ott háta mögött össze kulcsolt kezekkel, s leste a kék eget.*

*Miután elintézte az anyagiakat a fogadóssal és kivezette a lovát az istállóból, lelkével megkereste a sárkánylovast, és elindult felé. Szelíd, barna lova volt Valeriának. Nem volt egy kimondott szépség, de villámgyorsan vágtázott és igen nagy lelke volt. Megpillantotta a fiatal lányt a tisztáson, és mellé léptetett. A lovat elengedte, s tünde nyelven beszélve hozzá felkészítette a találkozásra. A bömbölés hallatán testén izgalom futott végig, és elakadó lélegzettel figyelte a szinte vibráló levegőeget.*
-Itt van hát... milyen fenséges... igazi nagy példánya a népének.-
*Amikor a sárkány lehuppant a földre, Valeria szorosra fogta lova gyeplőjét, és átölelte az állat nyakát.*
-Nem fog bántani, mo carán, velünk van, s ez igazi nagy szerencse.-

*Fogai közé szorult azonnal a csont, ahogy össze roppantotta a hirtelen jött hangtól, mely egészen az agyáig hatolt. Legalábbis ő úgy érezte. Dühösen kaparászott kicsit karmos lábával a pofája irányába, s nagy nehézségek árán, de sikerült megszabadulnia a kellemetlen érzést kiváltó hülye csont törmeléktől.*~Ez a lány... Pedig hányszor mondtam már neki, hogy ne úgy fújja azt az idióta sípot, mintha egy tüdőnyi levegő kéne a használatához. De hallgat ő rám? Nem! Mintha lóval imádkoznék...~
*Erre a gondolatára fölkapta fejét, és szája kissé szétnyílt, ahogy feleszmélt belőle.*
~Na várjunk csak! Nem is szoktam imádkozni. Bár a lovakat nagyon komálom. Hehehe... Na nézzük, mire készül kedvenc kétlábúm!?~
*Hatalmas szárnyait kiterjesztette, s egyetlen erőteljes rugaszkodással eltaszította testét a földtől. Kicsivel később már látta is a tisztáson várakozó lovasát. Na, meg egy elf nőt is.*
~Érdekes... Egy elf nőcivel van ott... Hogy micsoda érthetetlen szokásokat vesz föl ez a lány.~
*De tovább nem foglalkoztatta a gondolat, mert szemei rögvest fölcsillantak az elf mögött ólálkodó, s izgatottan felnyerítő ló láttán.*
~Ó igeeeeen... Imádni fogom ezt az elfet. Sőt, még imádkozom is a lovával, ha kell. Bár, csak egyedül térnék vissza az imádkozásból, hiszen az biztosan nagyon megviselné a szegény pacikát. hehehehe~
*Újra üvöltött Nexus, s könnyed szárnycsapásokkal landolt a két nő előtt.*
~Szépség...~ *mondta úgy, ahogy csak ők ketten képesek beszélni egymással, s közben fejét a lány álla alá bújtatta, s lassan fogaival macerálni kezdte a lány öltözékét. Ettől a lovas csak felnevetett, s jó alaposan eldugta a sípot a sárkány elől* ~Egyszer úgyis megszerzem, és bedobom a tengerbe azt a vacakot.~
*Sértődöttet játszva fújta ki erősen a levegőt orrlukaiból, s a szegény lányt majd ledöntötte a huzat a lábairól.*
~Sokáig várattál kicsikém. Már azt hittem, mgfeledkeztél rólam.~ *vetett egy futó pillantást az elfre közben* ~Hát ez az elf meg ki a csoda? De a lovát azt komálom.~

*Egyetlen percre sem hervadt le arcáról gyengéd mosolya, míg a sárkány leszállt elé, s beszélt hozzá. Kezét megnyugtatólag Nexus sörényes fejére tette, s közben jól mulatott sárkánya újabb próbálkozásán a síp elcsenésére.*
~Add föl Nexus! Ugysem beszélsz komolyan, Tudom... Ismerlek, mint önmagamat.~
*Lassan ellépett a gigászi teremtménytől, s az elf felé fordult.*
- Valéria... Ő itt Nexus, a sörényes sárkányok fajából. És egész Evolyranban ő az egyetlen kéksörényű.
*Gyengéden simított végig Nexus fehér nyakán, mivel időközben a sárkány oda lépett mellé, hogy alaposabban szemügyre vehesse a pompás hátast a főtanácsos mögött.*
~Nexus! Az a ló tiltott terület!~
*Csupán ennyi elég volt ahhoz, hogy társa fájdalmasan felvijjogjon. Ez ritka hangadás volt nála. Általában bömbölni, ordítani8 szokott. Csak olyankor adott ki vijjogáshoz hasonló hangokat, amikor valamin megbántódik. Persze nem igazi a bántódása. De szerette ezt játszani.*
- Valeria, ha gondolod, akkor indulhatunk is.

*Hálásan nézett a Lovasra, majd sugárzó arccal a sárkány elé lépett. tünde nyelven beszélt hozzá, hiszen tudta, hogy azt érti.*
-Ragyog a szívem, hogy látlak, Nexus. Boldog vagyok, hogy velünk tartasz az úton. S remélem, hogy nem csalódsz majd bennem.-
*A lova felé fordult, aki idegesen kaparta a földet a mellső lábával. A lovak általában félénk lények, de ha kötődnek valakihez, követik árkon-bokron keresztül.*
-Ne félj, mo carán, nem bánt minket.-
*A lányra nézett, majd egy kecses ugrással feldobta magát a nyeregbe.*
-Mehetünk, Lovas. Kísérje a nap fénye az utatokat a levegőben, s áldás szálljon a sárkányod minden egyes szárnycsapására. Ha valami gond lenne, koncentrálj rám erősen, tudni fogok róla.-
*Elővett egy hegyikristály szobrocskát, és a lány kezébe nyomta.*
- Ez segít a kapcsolattartásban. Tartsd magadnál, Lovas. És most, induljunk.-
*Megsimogatta a ló fényes, barna szőrét, és egy apró mozdulattal vágtára ösztönözte.*

//fagy//

*Hyp még mindig a kis falucska utcáin sétálgat. A Nap még mindig gyönyörűen süt, és meleg is van. Hyp leveszi a nagy utazóköpenyét és elteszi a kis táskába, ami oldalán lóg. Hosszú varázsbotja a kezében van, rúnákkal televésve. A botnak nincs semmi különlegessége. Talán annyi, hogy majdnem magasabb, mint gazdája és lekanyarított vége van, amiben helyet foglal egy hegyikristály. Nem valami különleges kristály, de Hyp-nek ez is megteszi. Nem mindig a fókusztól függ a varázserő, sokkal több múlik a használóján. Hyp-nek még nem volt baja a botjából, mindig is úgy működött, ahogy akarta, ahogy kívánta tőle. Most is botjával az oldalán lépdel a falucska utcáin. Egy Fogadót keres. Hirtelen hangos lábdobogást hall. Épp megfordulna, hogy megnézze, ki az az őrült, aki az utcákon rohan, mikor egy lány száguld el mellette úgy, hogy majdnem fellöki.*
-Hé! Vigyázhatnál!-*kiállt mérgesen a lányra, aki gyorsan elhadar egy bocsánatkérést, majd száguld tovább.*
~Jézusom milyen emberek...~morogja magában a myrte, majd hozzáteszi:* ~persze, ha ez ember volt...~*motyogja. Itt a környéken elég sok nép él. Persze ez a falu szinte 100%-ig myrte lakta település. Hyp-nek nem volt ideje megnézni, hogy ez a hölgy milyen fajú is volt. Azt is, hogy nő, csak onnan tudta levenni, hogy a hangja kellemesen, nőiesen csengett. De olyan gyorsan elszelelt, hogy még az arcát sem tudta a férfi szemügyre venni. Kár. Sóhajt egyet, megcsóválja a fejét, majd tovább sétálgat. Az út porzik egy kicsit a leányzó után, így a myrte szemem tudja követni, hogy merre is ment. Sebes léptekkel követi a lányt, majd mikor látja, hogy benyit egy nagyobb épületbe, felcsillan kék szeme.*
~nahát! egy Fogadó!~*gondolja örömmel Hyp és ő is csatlakozik a hölgyhöz, az ajtóhoz sétál és belép. Őt nem bámulják meg annyira, mint a lányt, hiszen ő myrte, ő ide tartozik. Igaz, hogy nemrég érkezett, de akkor is a faj közül való. Persze az új jövevényt mindig megnézik, így ő is kap pár kíváncsi pillantást, sőt, egy kis susmogás is eljut a füléhez. Sóhajt egyet, megcsóválja a fejét, majd az egyik sarokban lévő, kissé sötétebb asztalhoz telepedik le. Pár perc múlva megjelenik mellette a kocsmáros.*
- Üdv! Mit hozhatok? -*kérdezi fapofával a kocsmáros. Hyp megállapítja magában, hogy van ő unszimpatikus az ürgének, vagy alapból mindenkivel ilyen mogorva, vagy csak egyszerűen letoltja az életet. De végül is mindegy, nem Hyp dolga megállapítani, hogy milyen hangulatban vehet fel rendelést a kocsmáros.-
- Egy üveg bort kérek és egy sült csirkét valami körettel-*adja le a rendelést Hyp, majd mikor a kocsmáros bólint és elsétál a pult mögé, végre Hyp is körbenézhet a Fogadóban. A hölgy eltűnt, nem is figyelte igazán. Mikor belépett, mintha egy hosszú köpeny suhant volna fel a lépcsőkön. Talán az volt az a nő, aki majdnem fellökte. De végül is mindegy, mert be sem mutatkozott, így ha akarná sem tudná megkeresni.
Ahogy körbepásztázza a Fogadót, lát beszélgető myrtéket, magányosan ücsörgő és ivó myrtéket és egy tündén is megakad a szeme az egyik sötétebb sarokban. Egy másik embert is megpillant, akinek oldalán kard lógás egy varázspálca lóg ki köpenyéből, amit próbál rejteni, de Hyp-nek sikerült kilesnie.*
~talán valami mágus...~gondolja kiváncsian Hyp. Már épp azon gondolkozik, hogy csatlakozik hozzá, mikor meghozzák a rendelt ételét és a kancsó bort. Hyp megköszöni, majd fizet. A kocsmáros szó nélkül elveszi a pénzt, majd tovább áll. Hyp ezen már meg sem lepődik. Enni kezd., közben persze figyeli, hogy ki megy ki és ki jön be a Fogadóba.*

*Ared nagyot sóhajtva lépbe a fogadó ajtaján. Út közben alaposan kifárasztotta a nagy cipekedés, hiszen egy csomó mézzel és gyógynövénnyel megrakodva jött ide. Talált egy kellemes kis helyet a piacon, ahol eladta a dolgait, és persze vett magának pár holmit is. Így, kifáradva tért be a fogadóba. Remélte, hogy talán akad a számára egy kis csendes zug, ahol megpihenhet és ételhez juthat.
Belépve illedelmesen köszönt, majd az egyik sötétebb sarok felé tartott. Az asztalon volt egy gyertya, amit egy intéssel és egy halk varázsszóval lobogásra bírt. Persze Ared figyelmetlenségéből adódóan az össze gyertya, ami a teremben volt, égni kezdett, szép, színes lángocskákkal. A lány ugyanis az istharok közkedvelt fényhozó varázslatát használta.
Elvörösödve behúzta a nyakát, óvatosan körbenézett, aztán pedig, mivel úgysem tehetett semmit, egy kis kacajt hallatott és leült az egyik kényelmes karosszékbe.*
~Szép kis felfordulást okoztam. Még a végén meggyanúsít a fogadós, hogy át akarom rendezni az üzletét.~
*A lány szeme megakadt egy hatalmas hegyikristályon. A színes lángok fénye gyönyörűen játszott a kristály élein. A kő egy bothoz tartozott, amit pedig egy férfi birtokolt.*
~Hmm, egy myrte...~
*Bólintott Ared a myrte felé, majd lekötötte a figyelmét a fogadós, aki előoldalgott, hogy felvegye a rendelését.*

*Hyp lassan befejezi az ebédjét, ami rendkívül finom volt a kocsmáros mogorva viselkedése ellenére. Hyp az evés közben még mindig figyelgeti az embereket, akik csak úgy jönnek, mennek a fogadóban. Hyp lassan kiüriti a kancsó bort is. Ekkor egy újabb vendég, egy hölgy lép be a fogadóba. Hyp ráemeli világitó kék szemét és megszemléli. Igazán csinos hölgyemény, igy Hyp ajkán egy mosoly jelenik meg,miközben végigméri a lányt. Reméli, hogy a hölgyemény nem veszi észre, vagy ha igen, nem veszi zokon. A lány egy sötét zugba ül le, Hyp asztalától kb. 3 asztalnyira. De a 3 asztal üres, igy pont szembe vannak egymással - persze 3 asztallal elválasztva. A lány egy kis mágikus varázsszót mormol, mire az összes gyertya hirtelen felgyullad. A kocsmáros hirtelen kirohan a pult mögül a hangzavarra.*
- Mi történt?-*kérdezi a kocsmáros idegesen. Hyp látja, hogy a kocsmáros villanó tekintettel néz a lányra. Hirtelen feláll, majd a hölgyhöz lépdel és a kocsmáros szemébe néz.*
- Ez a hölgy csak egy kicsit eltúlozta a varázsigéjét. Ennyi az egész! -jelenti ki komoly, ellentmondást nem tűrő hangon a myrte. A kocsmáros állja a tekintetét, majd pár pillanat múlva elbattyog a pult mögé. Hyp ismét végigjártatja a tekintetét a Fogadón. Minden szem rájuk szegeződik.*
-További jó étvágyat mindenkinek!- *mondja komoly hangon, majd a hölgyhöz fordul és belefúrja az ő szemébe a sajátját és vár.*

*Ared hálás szemekkel néz a myrtére, amiért kisegítette őt szorult helyzetéből. Feláll, s bár még így is felfelé kell néznie, egy kis mosollyal az ajkán megköszöni a segítséget.*
-Köszönöm, hogy kimentettél. Bár ha ez a kis gyertyás malőr ekkora felfordulást okozott, nem tudom, mi lett volna, ha még figyelmetlenebb vagyok...-
*Körbenézett a teremben, és mivel még mindig látta a rá szegeződő óvatos pillantásokat, rájött, hogy miért is lehetett ilyen nagy kavar az ő ügyetlenségéből.*
-Az illúziómágusok földjén vagyunk. Valószínűleg azt hitték, nem csupán egy isthar ügyetlenkedése okozta a fényjátékot... Egyébként Aredhel Narmolanya vagyok, és még egyszer köszönöm, hogy megvédtél.-
*Leült a karosszékbe ismét, majd egy bátortalan mozdulatal helyet mutatott a myrtének. Érdekesnek tűnt számára.
~Életemben nem láttam még ennyire kék szemeket. Kíváncsi vagyok, hogy ilyen kék marad-e, amikor éppen varázsol.~

*A myrte még mindig a lányt nézi. Igazán tetszik neki, hiszen igen kegyes az alakja, igézőek a szemei és az arca is bájos, mosolyogós. Persze most egy kicsit ijedt. Amit Hyp meg is ért. A kocsmáros már eltűnt, igaz motyogott még valamit az ügyetlen mágusokról és hogy ez nem varázstér, de Hyp ezt már nem vette figyelembe. Végül is nem rúgta ki őket. A felszólításra - ha lehet annak nevezni - a többi vendég is visszafordult az asztalához. Bár akik egyedül ültek, még néha-néha visszapillantottak a párocskára. Ezt Hyp is észrevette, de úgy döntött, hogy nem foglakozik vele. Végül is egy ilyen szép hölggyel nem baj, ha meglátják. Erre a gondolatra elmosolyodik, de ezt a lány veheti úgy is, hogy a bemutatkozásra mosolyodott el a myrte. Hyp a lányra néz, majd elkapja a kezét és csókot lehel rá.*
- Örülök a szerencsének. Hypyno Grymythas-*mutatkozik be ő is. Természetesen az illem így diktáltja, és Hyp elég illemtudó myrte. Legalábbis biztos, hogy illemtudóbb, mint azok a myrték, akik itt vannak a fogadóban. A helykínálásra Hyp ismét elmosolyodik, majd biccent egyet és helyet foglal.*
- Eszel valamit? -*kérdezi a lányt, majd int a kezével. A kocsmáros kénytelen kelletlen odabattyog hozzájuk, miután tüntetően ledobta a rongyát, amivel egy poharat törölgetett. Mintha valami hatalmas és eget rengető fontosságú feladatban zavarták volna meg. Odabattyog hozzájuk, majd mogorván megszólal:*
- Mit akartok?
- Legyél kicsit udvariasabb a hölggyel!- *jelenti ki Hyp és Aredra mosolyog, majd rákacsint. A kocsmáros fújtat egyet, majd Hyp vigyorogva ránéz.*
- Valami baj van? -*kérdezi, mintha nem venné észre a kocsmáros haragját.*
-Szóvla egy kancsó bort kérnénk és... én már ettem. Te mit kérsz? -*pillant Ared-ra a myrte.*

*Ared, megilletődve a myrte udvariasságától, hirtelen azt sem tudja, mit tegyen. Aztán nagy nehezen összeszedi magát, hiszen győz a farkaséhség. A kocsmáros is odaért, hála az erélyes beszédnek, így Ared előtt nyitva a lehetőségek tárháza. Az étel említésére felcsillan a lány szeme, és elkezdi sorolni.*
-Gombát szeretnék, de előtte valami jó meleg levest, sok zöldséggel. És a gomba mellé sajtot és gyümölcsöt. És ha van esetleg valamiféle édesség...-
*Álmodozva tekint a kocsmárosra, amint eszébe jut az édesség. Majd annak elképedt arcát látva a myrtére néz, és megjegyzi.*
-Most miért? Egész nap az erdőt jártam, aztán a piacon voltam, éhes vagyok.... kell az erő.-
*Az utolsó szavakat már csak magában motyogta.
~Nahát, ezek itt elvárják tőlem, hogy hölgyhöz méltóan viselkedjek. De hát egy hölgy is lehet borzasztóan éhes! Azt gondoltok, amit akartok, én itt most enni fogok!~
*Azzal dacosan megrántja a vállát, felveti a fejét, és mézédes hangon még a kocsmáros után szól.*
-És kérem, puha kenyeret is hozzon mellé, de legelőször egy jó nagy adag gyümölcsöt. Epret szeretnék.-
*A myrte felé fordul, és amikor látja annak mosolygó szemeit, Ared is felenged kissé.*
-Ehmm, kérlek, ne haragudj, alapvetően nem vagyok modortalan, de most egyszerűen olyan éhes vagyok, akár egy csorda farkas.-

*A myrte felajánlotta Ared-nek, hogy rendeljen. És a lány meg is tette ezt. Méghozzá elég hosszú listát adott a kocsmárosnak. Hyp csak magában kuncog és mosolyog a lányon. Mikor a kocsmáros leesett állát látja, aki,miután Ared befejezte a listáját, nem mozdul, Hyp csettint egyet.*
- Hallottad, a Hölgyet, hogy éhes! Igyekezz!-*mondja Hyp, majd mikor a kocsmáros egy dühös fújtatással otthagyja őket. Mikor Ared magyarázkodni kezd, Hyp elneveti magát.*
-Ugyan, semmi baj. Én is éhes voltam és be is faltam egy adag csirkét. Illetve még nem teljesen...-*néz otthagyott asztala felé a myrte, de megvonja a vállát.*
- Már úgyis kihűlt és jól is laktam!-*kacsint a lányra Hyp, majd elmosolyodik.*
- Bort? -*kérdezi Ared-et és önt mindkét pohárba, amit a kocsmáros volt szíves az asztalukra rakni.*
-Az étel és a kocsmáros modora nem függ össze, ne aggódj. Sőt! Fordítottan arányos. Rettentő finom volt az a sült csirke, amit én ettem...-*kezd bele a mesélésbe, mikor a konyhából kiáltás hallatszik.*
- Azok az eprek fonnyadtak! Nem viheted őket úgy ki!-*hallatszik, majd a kocsmáros mogorva kiáltása:*
- Fogd be asszony. Ez csak egy mágus...-*majd kinyílik a konyhaajtó és a kocsmáros jelenik meg , kezében egy tálcával, rajta egy tállal. Minden szem rá szegeződik, mire a kocsmáros megáll. Hyp szeme lángol, ahogy a kocsmárosra néz. Nyel egyet, majd a szemét nem véve le a myrtéről beszól a konyhába:*
- Igen, Szívecském. Hozz ki kérlek a legszebb epreket! -*mondja a kocsmáros negédes hangon, majd berohan a konyhába. Hyp nem szól semmit. Ő is kellemetlenül érzi magát, el sem tudja képzelni, hogy Ared hog érezheti magát ez a kis jelenet után.*

*Ared elhűlve hallgatja az eprek és az ő kiléte körül forgó eszmecserét, és sötét szeme szikrázni kezd.*
- Csak egy mágus. A jó szerencsédnek köszönd, hogy nem egy dartharral hozott össze a sors, kedves kocsmáros uram. Bár, mint azt tudjuk, az istharok roppant szeszélyesek és haragtartók tudnak lenni.-
*Miközben beszél, hangtalan varázslattal elveszi a gyertyák és fáklyák fényét, s szinte már csak a saját alakja világít puha, ezüstös fénnyel. Észrevéve azonban a rémületet a kocsmáros szemében, egy apró intéssel visszaadja a lángok erejét, és mosolyogni kezd.*
-De most leginkább éhes vagyok. Tehát, ha szépen kérlek, talán az epret...-
*Ártatlanul néz a fogadósra, miközben próbálja visszafojtani kitörni készülő nevetését. A myrtéhez fordulva már nem állja meg.*
-Szerencsétlen, ha tudná! Még az a szerencse, hogy tényleg éhes vagyok, különben befuttatnám csalánnal az egész vendéglőjét. Még a nadrágjába is jutna belőle.-
*Nevet egyet, mint aki komolyan gondolja, aztán legyint.*
-Sokan elkövetik azt a hibát, hogy lebecsülik a velük szemben állót.-
*Kutatva néz Hypynóra, majd felteszi a kérdést, ami foglalkoztatja.*
-Miért álltál ki mellettem? talán az ügyetlenkedésem miatt?-

*Hyp most nem szól közbe, csak hallgatja a lányt. A lángok eloltásától őt is kirázza a hideg és a lány hangjától, ami figyelmezteti a kocsmárost, hogy Ared-dal nem jó szórakozni. Hyp is egy pillanatra megijed, de amikor Ared arcára visszakerül az az ártatlan kis mosoly, Hyp is elmosolyodik. A kocsmáros, mint aki épp becsinált, úgy vánszorog vissza a pulthoz. Merthogy a tálcát sikeresen kiejtette a kezéből, hála Ared fényelvonó varázslatának. A konyha ajtaja kinyílik és egy másik ugyanolyan tálca csúszik ki rajta. Az étel lassan - a kocsmárosnak hála - Hyp-ék asztalához érkezik, majd Ared előtt landol. A myrte megszemléli az epreket. Tényleg csodásan néznek ki. A kocsmáros egy szó nélkül visszaiszkol a pult mögé. Amint biztonságosan érzi magát, átkokat lövell a mágus felé. Persze csak a szemével. Hyp ezen jót mosolyog és Ared is nevetni kezd.*
-Elég jól űzöd a mágiát. Gratulálok!- *dicséri meg a lányt a myrte. Aztán lassan feláll.*
- Nos további jó étvágyat! Nekem még van egy kis dolgom!-*mondja, majd a kérdést meghallva titokzatosan elmosolyodik.*
- Szeretek segíteni bajbajutott hölgyeken!-*kacsint a lányra Hyp, majd kisétál a fogadóból.*

*A lány elképedten bámul a myrte után, majd kis habozást követően nekifog az epreknek. Falatozás közben egy ősrégi grimoire-t olvasgat. A bőséges ebéd után A lány nehézkesen összeszedte a holmiját és elhagyta a fogadót. Persze bőségesen megfizette a kocsmáros fáradozásait, s hagyott párat a fogadóban a saját gyertyái közül. Méhviaszból készítette őket, és mindig más színű lánggal égnek. Apró mosollyal az arcán sétált ki a faluból, és gondolatai már azon jártak, hogy vajon miért ilyen bizalmatlanok a myrték?*
~Talán történt valami fontos, nagy jelentőségű dolog, amiből kimaradtam? Meg kell keresnem Hiswát.~
*Lépteit szaporázva indult az Otthon felé.*

» 02. Myrte-földi fogadó - Carmellyé közelében