1. Fehértorony-vára

Vendég

*A nappal ébredvén kellt az úrnő is, ki lovával az emberk területére tartott. Volt egy kis elintéznivaló itt az egyik kereskedővel, ki akadéskodott az új szállítmányi útvonalall. Tisztáznia kell vele a helyzetet. Az úrnő is volt oly rafinált mint az őt követő tündér. Persze hogy tudja hogy követi, hisz érzékelte jelenlétét. De nem fedezte fel szándékosa, kíváncsi volt mit akart a Merhym páros egyike. Vagy tán csak mókázni akar vele? Akkor rossz napot fogott ki mert se kedve, se ideje a mókázáshoz. Bárkedvelte e apró kis teremtményeket, néha meggyűlt a baja egy két rosszcsonttal.
Lováról biccentett az őröknek kik feltárták előtte az emberek által oly védett kaput. amint besétált khátasával egy lovászfiúra bízta hátasát s lassú léptekkelmegindult a kereskedő felé.
Épp elhaladt egy olajfa mellett mikor meghallotta a halk kis hangot mi Flowtól származott. Sejtette hogy egyszer megunja ezt a játékot, hát ennek most jött el az ideje. Ahogy megállt megfordult és felpillantott fára. Nehezen fedezte fel a galambtermetű úrnőt, de végtére is a kuncogása elárulta.*
- Flow...micsoa meglepetés! Örülök hogy társam voltál a hosszú úton...-*csillant meg ravaszul az úrnő szeme.*
- Miben segíthetek? Valami hír?-*érdeklődik.*

*Kissé morcos arcot vágva, s csípőre tett kézzel röppent az úrnő elé, s onnan nézett rá tettetett durcássággal.*
- Mondhatom nagyon szép dolog úgy tenni, mintha nem vettél volna észre... *de a mondat befejeztével már újra vissza költözött szája szegletébe hamiskás mosolya, s kezét csípőjéről levéve pillantott hátra az olajfára, ahonnét előbújt, majd újra a nőre nézett* - Na várj csak! Hoztam neked valamit, amiről fogalmam sincs, micsoda... Egy fél pillanat az egész!
*Alig mondta ki, már el is illant Dyora elől, s már csak a folyamatos levélzörgés árulkodott arról, hogy a sűrűben ténykedik valamit Flow.*
- Na, ne makacskodj már... Gyere ki, ha mondom! *hallatszott a levelek közül*
*A következő pillanatban hallani lehetett, ahogy nagyon erőlködik a tündér, tán valaminek e kihúzásával, s aztán már ki is zuhant a faágak közül, s bele pottyant a fa alatti száraz avarba.*
- Semmi baj! Jól vagyok... *hangzott halk kuncogással az avar belsejéből*
*Egy röpke másodpercig nem is lehetett látni semmit a tündérből, de aztán hirtelen felröppent az avarból, s csak úgy röpködtek körülötte a száraz falevelek a nagy igyekezetétől.*
- Na adok én neked!
*Ezzel a felkiáltással veselkedett neki újra, hogy azt a valamit kiszedje a faágak közül.*
- Egy pillanat Dyora... Csak... beszorult... ez a... kis szemtelen... *Mondogatta nyögve az erőlködéstől. Aztán újabb zörej, s a tündér úrnő immár egy ovális tárggyal a kezében landolt újra az avarban. Ott prüszkölve felült, s a rá borult ovális, ezüst dolgot odébb taszigálta, mi ettől kigurult Dyora lábai elé, s előtte kicsit körbe forgott, majd elterült a földön. A tárgy láthatóan egy érme féle volt, ami különös, és lélegzet elállító égi építményeket ábrázolt. Apró érme volt, de tökéletesen, s nagyon finoman megmunkált.*

Vendég

*Terelmesen várta az úrnő feleltetét, de kissé durcás alakjával találta szembe magát. Mosolya nem lankadt, tetszett neki hogy szóvá teszi elégedettlenségét, de a végén azért felszólalt az únrő is.*
- Ugyan már Flow...az se szép dolog ha követünk valakit, úgy hogy azt a másik ne vegye észre.-*kacsintott vidáman a tündérre, bizonyára talán más nem is vette volna észre, de az úrnőt nem lehet ilyen kis cselekkel, praktikákkal átejteni.*
- Na mit hoztál nekem a tündék legrafináltabbika?-*kérdezi s figyelemmel követi, hogy visszarepül az olajfa ágai közé. A levelek zizenéséből hallja hogy munkálkodik a tündér, majd a hirtelen lepottyanó alakját is feldezi az avarban.*
- Segítsek kedvesem?-*bár tudja hogy a válasz nem lesz, mert amaz szeret megküzdeni egymaga a dolgokkal de azért illendőségből megkérdezte. Hallotta szerencsétlenkedő hangját, de végtére is csak megpillanthatta a tárgyat mi a lába elé gurult s körbemutatva magát pörgött egy kicsit. Lehajolt s felemlte. Egy érme volt, nagyon szép, megmunkált érme. Felvont szemöldökkel pillantott az avarban ücsörgő Flowra.*
- Hol találtad ezt?-*kérdezi majd jobban szemügyre veszi az érmét. Lélegzetelállítóan szép volt, bár számára ismeretlen építmények voltak láthatók.*
- Csodálatos...olyan mintha az égben épült építmények lennének.-*feleli első gondolatait.*
- Csak nem a te Birodalmad képmása?-*pillant rá, hisz fenn a magasban a felhők között senki más nem uralkodik csak Flow úrnő. Ez számukra elérhetetlen magaslatokban volt.*

*Felállt a levelek közül, s lerázta magár4ól a száraz lomokat. Még egy utolsó, csökönyös darab levelet lecibált masgáról, aztán szélnek eresztette. Egy szempillantás alatt oda is röppent az úrnő azon kezéhez, melyben az érme volt.*
- Ó... azokat az égi csodákat valóban mi, tündérek alkottuk. De nem itt vannak. A népünk világában találhatóak. Igaz, még egy Evolyraninak sem mondtuk el, mi is a valódi történetünk... *kicsit szégyenkezve pislogott a nőre* - Az igazság az, hogy nem annyi tündérből áll népünk, amennyit ebben a birodalomban találsz... És én sem vagyok igazi úrnő... Nekünk van királynőnk. És az otthonunk sem ez a világ... Zeeb mocsaránál kerültünk ide valhogy, még nagyon régen, amikor még te sem igen léteztél úrnő... Magunk sem tudjuk hogyan, de valahogy kiszakadtunk világunkból, s itt találtuk magunkat... Zeeb mocsarában. Azóta sem telt el úgy nap, hogy ne kerestem volna a vissza vezető utat. *kis ideig hallgatott, majd mégis folytatta* - A kaut megtaláltam, de nem tudom, hogyan lehet megnyitni... Ezt az érmét is ott találtam. Ez azt mutatja, hogy kell lennie valakinek Evolyranban, aki járt Tündér-völgyben... A kapu túloldalán. Máskülönben, hogyan készíthette volna el ezt az érmét...
*Tekintetét az úrnőébe fúrva lebbent föntebb kissé.*
- Segíts nekem, és népemnek, hogy megtaláljuk azt, aki ezt készítette... Neki tudnia kell, hogyan működik az a furcsa átjáró.

Vendég

*Sosem gondolta volna, hogy azt fogja hallani amit most az úrnő elárult neki. Valóban még nem is létezett szerény személye mikor a tündérek megérkeztek Evolyranban. Azt tudta hogy Zeeb mocsara volt az a hely hol találták magukat, de többet nem. Amit mondtak az Evolyraniaknak eléggé hihető volt, miért is kételkedtek volna kedves szavaikban? Tekintete nyugodt volt s megértő. De szemeiben furcsa fény gyulladt ki, mi megmagyarázhatatlan volt. Végighallgatta tündét s akaratlanul is félnézett az égboltra, hol csak egy két kósza bárányfelhő siklott tova az égen.*
- Igazán elmesélhetted volna a valós történetet. Azt hittem vagyunk ennyire jóban...-*pillantott rá vissza lassa, akárcsak egy lassított felvételben. Szemeit az előtte lebegő nő szemeibe mélyesztette.*
- Miért is hittük hogy a tündérek jól el lesznek a tölgyek között? Hisz a magaslatok kedvelői, hova kéz s szem nem láthat el....-*mondta maga elé, reakciót nem várt rá, csak magának mondta hangosan. Átgondolta a dolgot, s végeredményt közölte a tündérrel.*
- Reménykedj hogy az a valaki itt van Evolyran füldjén s nem utazott tova. Ha itt van, biztosan megtalálom. Csak adj egy kis időt...sok kiváló mester él itt.-*feleli elméjében gyorsan végigfuttatva a lehetséges mestereket.*

*Reményteli, hálás pillantásokat vetett az úrnőre.*
- Köszönöm Dyora... Tudtam, hogy számíthatok a segítségedre, mint mindig... *csöppnyi hallgatás után folytatta csak* - Sajnálom, hogy nem az igazat mondtuk el, amikor kértük, had telepedhessünk le itt. De meg kell értened, hogy királynőnkről, s valódi világunkról nem beszélhettünk nektek, hisz' nem tudtunk semmit rólatok. Bár az évszázadok alatt, megszámlálhatatlan alkalommal bizonyítottátok, hogy rászolgáltatok bizalmunkra...
*Vetett egy zavart pillantást az úrnőre, majd széles mosollyal arcán szólt hozzá.*
- Én, személy szerint benned mindig is megbíztam, de népem itt rekedt részének óhajaként tilos volt elárulnom bármit is múltunkból...
*Vidáman csillogó szemivel fürkészte egy ideig a nőt, majd föntebb röppent még úgy egy méternyit.*
- Köszönöm, hogy segítel Dyora... Hálával tartozom neked ezért... S meglásd, egy tündér sosem feljeti el, kinek tartozik köszönettel... Ha valamit megtudsz, keress föl a tölgyesben! És mégegyszer köszönöm a segítséget Dyora... Isten veled!
*Megvárta míg az úrnő válaszol, s ő is búcsúzik, aztán elillant, s elveszett a korai napsugarak vakító fényében.*

//Köszönöm a játékot ... Smile

//

Vendég

*Dyora nem fűzött nagyobb kommentárt az elhangzottakhoz, de furcsálta hogy a tündér az ő bizalmukról mikor, mikor ők fogadták be őket. Ő ezt a részt némiképpen máshogyan gonolja, hisz mégis csak területeket, otthont nyújtottak a tündéreknek, mit megérdemeltek volna a valós ittlétüknek okával.*
- Nem tesz semmit Flow...szívesen utána járok a dolognak, hisz mindenkinek a legjobb saját otthona. Bár úgy vélem sikerült itt beilleszkednetek, okotok nem lehet panaszra, mégis megértem hogy visszatérnétek szeretett magaslataitok közé.-*lágyan elmosolyodott, nem várt ő semmit a tündértől, de nem hárította el az ajándékon hisz mindig frappáns tárgyakat kapott az úrnőtől.*
- Azonban egy feltételem van! Feltétlenül szeretnék találkozni a királynőtőkkel. Legyen szép napod Flow!-*köszönt el a nőtől,majd eredeti tervéhez visszazökkenve a kereskedőt indult el megkeresni, hogy rendezzék a nézeteltéréseket.*

/ Én köszönöm Very Happy

/

//Emberek 1. sztintlépő feladata (részfeladat)//

-Ez a nap is kipipálva. Az őrszolgálatnak vége, na de minek is vagyok én a seregben? - *ekkor észreveszi, hogy hangosan beszél, gyorsan elhalgat és körbenéz remélve, hogy nem hallota senki.
~Még az hiányzik, hogy valaki félreértsen. Szép hely ez, a gyönyörű kastéllyal, csak én nem.... vagy talán mégis,.....Amióta az országom lerombolták, nincs lakhelyem. ....és Evolyran olyan szép..... , de hát mégsem maradhatok itt örökre, elvégre azért jöttem, hogy megkeressem az édesapámat!~ *közben csak ment céltalanul, nem látva hol van épp. Többször tette már meg ezt az utat, így nem is akart figyelni. Bár figyelt volna egy kicsit.

~Na, ezt nem hiszem el. Így eltévedni?!~*Megint köbenéz, de most már azért, hogy háha talál valami ismerős támpontot. Nincs szerencséje.
-Nah, csak nyugi. Nem vagy egy elveszett lány! Nézzük, hogyan találhatok vissza.-*de hiába olyan figyelmes, nem talál semmi használható helyet. Visszafordúlna, de a háta mögött vagy egy tucat utca található.*-Ilyen az én szerencsém, most melyik útról jöttem?! * megint előrre néz és úgy dönt, hogy visszaút híjján folytatja előrre.
-Talán nyugat, nem nem kelet felé kell mennem! Huh ezt, hogy fogom megmagyarázni a kapitánynak. "Uram, sajnos visszafelé elbambúlta, és se nem láttam se nem halotam semmit így kicsit hosszabra sikerült az utam." Aztán utánna bigyesztek egy széles mosolyt. Röhelyes!- *Elneveti magát, és közben minden járható és nem járható helyet megnéz, hátha eszébe jutt egy-egy része az erdőnek.
-Jaj ne már, voltam már itt elégszer. Csak van valami ami ismerős.-*de egyelőre semmi.*

*Megáll egy nagyobb fa elött, ami kissé el van különítve a többitől.*
-Ha más nincs, akkor másszunk-* Előveszi két tőrét csizmálya tartójából és belevágja a vastag kéregbe. Lassan, de biztosan felér a tetejére. Jól választott, a fa messze a legmagasabb a többi közül.
-Ah, ott van a kastély!...de most menjek vissza és kezdjem előrröl az utat?!, nah azt már nem!* Átnézi a tájat. Kétszer is körbenéz, de az egyetlen ismerős rész a kastély tornya. Csalódottan kezd lemászni.
~Jaj, nem igaz, nem akarok vissza menni.... de ha ez az egyetlen út, nincs más választásom, és amúgyiiiis....~
*Az egyik ág korhadt volt, Akira meg szokásához híven pont azt fogta meg, és reccs. Majd két méter zuhant mire a tőrét beletudta vágni a fa törzsébe. Még így is vele együt csúszott le, de annyira jó volt, hogy a zuhanást felfogja. Aztán bumm.
Épp fenékre. Egy darabig csak ült mozdulatlanul, aztán sajogva és a fenekét fogva felállt.
-Még jó, hogy nem volt itt senki.-
~..bár, ha lett volna, nem kellett volna felmásznom erre az átkozott fára. Ssssz,~ - ez meg mi?!-* mondta ki hangosa a kérdő mondatot. És íme egy fadarab a lábába fúródott. Akira kénytelen volt újra leülni, de már jóval lassabban mint az elöbb.
Kihúzta az "ágat" és nekilátott bekötözni a sebet. Ugyanis a lány ruhája megfelelt egy vérteznek, ám (mivel lány) a derekán egy szoknyaszerü ruhadarab lógott. Szerette, de ez most mellékes volt. Egy rántással leszakította a nagyát és jó erőssen elkötötte a sebét.
-Ez egy darbig jó lesz. Nah, honnan is láttam a kastélyt?*a memóriája jó (ha odafigyel valamie) így pontosan emlékezett az irányra.*-...csak bírjam ki addig.

*Egyre fáradtabban ment a bozóton át, és egyre jobban idegesítette a helyzet. Egy darabig bírta a szúrós ágakat, meg a töviseket amik az amúgyis sajgó tenyerébe fúródtak,de aztán előkapta kardját és csapkodni kezdett vele. Elősször céltalanú, azért, hogy a körülötte lévő gizgazok a lába elé hulljanak. Aztán irány előrre.
-Elegem van már ebből a kiruccanásból, és már esteledik is, ...és semmi kedvem magyarázkodni a kapitánynak!!-
*A mondat végén már üvöltött, és tényleg elég ideges volt, hevesen csapkodott a kardjával, mivel minnél elöbb ki akart érni az erdőböl. Annnyira felhúzta az idegeit, hogy a szeme óhatatlanul is átváltott zöldre. Mikor végre kiért, szakadozottan vette a levegőt és zihált, de ezt csak magának köszönhette. Aztán szép lassan visszatért szemének eredeti barna szine, miután ráeszmélt idegi állapotára. Becsukta szemeit.
-Huh, csak nyugi, már kiértél, nincs gond, jó úton vagy.-
*Kinyitotta a szemét és megint az ismeretlenben találta magát*
-Mégsem a jó úton vagyok? Azért menyünk csak előrrébb, hátha találkozom valakivel.-

*Több órája bandukohatott, de még egy teremtett lelket sem látott sehol, és megint kezdett nyugtalan lenni.
-Bárcsak lettem volna olyan észlény és hoztam volna magammal egy térképet! Mégis, hogy képzeltem, hogy elindúltam nélküle?! Mintha tudnám is, hogy mi hol van! Tessék, megis van a böjtje, és persze, most senki sincs akit megkérdezhetnék. A lábam meg majd leszakad!-* Már kiabálni akart volna, de észrevett egy magányos házat. közelebb ment és a látvány nem derítette jobb kedvre. Az ajtó tárva nyitva, belül pedig maga a káosz.
-Hát itt mi történt?!-*Kirabolhatták a helyet, de be kellett mennie, már csak némi kötszerért is. A lábának még szükségét érezte. Bent a felfordulás egyértelműen rablásra utalt, de valószínü, hogy a tettes már elment, bár a tulajdonosokat sem találta sehol.
~Biztos nincsenek itthon. Más magyarázat nem lehet, dulakodásnak semmi jele. A rabló csak ékszert meg pénzt vihetett.~
*A fürdőszobában talált mindenféle gyógyszert meg kötszereket, így rendesen elláthata sebeit, mert nemcsak egyet szerzett a tövisek közt. Némi ételt is talált,de csak egy almát vett el.
-Ha hazaérnek és így találnak mindent, nehogy már kajájuk se maradjon, mert felzabáltam nekik. A táborban úgyis adnak, és nem rosszat!-
*Ekkor neszt hallott kintről.*
~Megjöttek a tulajok?.... vagy a rablónk mégsem ment el?~
*Kifutott, mindenképp látni akarta mi történik, odakint. Látszólag semmi, a szél ugyanúgy fújt, és minden a "helyén" volt, mint amikor jött. Előrrébb lépett pár lépést, majd megint hallotta az elöbbi neszt, de most a háta mögül. Megfordúlt, és a falhoz nyomta az ismeretlen férfit. Igen, igen a háta mögött volt. Fojtó fogással a nyakához szorította a kezét, és szép "nyugodtan" kikérdezte.
-NA HALLJAM, KI MAGA? ..ÉS MIT CSINÁLT AZ ITTLAKÓKKAL?-
*A férfi alig tudott beszélni, így Akirának lejjebb kellett vinnie a szorítást.
-Nem öltem meg senkit, csak nem voltak itthon. Olyan könnyűnek tünt, de visszaadhatom a pénzt, tessék!-
*És már vette is elő az ékszerekkel teli zsákocskát. Odnyújtotta Akirának, de az nem vette el. Atzán gondolt egyett és mégis, magával vitte a reszkető tolvajkát a szobába. A pénzt letette az asztalra, kidobta a srácot és bezárta az ajtót.*
-Mennyire ismered a környéket?-kérdezte végül a még mindig reszkető tolvajtól. A válasz kielégítő volt.
-Tudod mit, felcsaphatnál, idegenvezetőnek!-mondta végül, és a kezébenyomott egy erszényi pénzt.-Nem annyi mint amit elraboltál, de ezzel is elkezdheted! Majd rámosolygott.Inenn tudta az utat. A mai napra már csak annyi maradt, hogy megmagyarázza a kapitánynak, kis kalandját.
-Az már nem olyan nehéz!-és jókedvűen ment tovább.

//Szintlépő részfeladat elfogadva!
Flow úrnő//

*Aysha valahogy kikecmereg az erdőből, de még mindig nem nagyon tudja hol van. Itt a tárgyak már egyre nagyobbak és az erdő sem olyan rendezett, mint a Ragyogó Tölgyesbe. Kezd rájönni, hogy valami más nép földjére keveredett. Ismét úrra lesz rajta a pánik. Hiszen ő még csak 20 éves (emberi idő szerint 5-6), alig látott valamit életében. Messziről fényeket lát és egy hatalmas kastélyt.*
-Oh, Legalább ott meleg van!-*motyogja Aysha. Egy fáradt mosoly jelenik meg kis száján és a kastély felé repül. Arra nem is gondol, hogy esetleg az emberek elfoghatják, vagy nem bánhatnak vele jól. Kis naiv lányka. A kastélyhoz repül. Őröket lát meg az ajtó előtt. ALszanak.*
-Hmm. Jó kis őrök!-*vigyorodik el Aysha, majd simán berepül a kis résen, ami az ajtón van. Bent egy nagy udvaron találja magát. Már minden csendes, pár házban világit valami fény. Aysha körbeles, majd egy kisebb ablakot pillant meg. Bent egy pár beszélget egy faasztalnál egy gyertya kiséretében. Aysha elvigyorodik, majd halkan énekelgetni kezd:*
"Szél, szél várunk rád,
kérlek gyere, szükség van rád.
fújj erősen, hidegen,
arra merre kellene,
elmém irányitson most téged,
fújj erősen hidegen!"
*Énekli a kislány, majd egy apró szellő jelenik meg. Aysha elvigyorodik és befújja az ablakon, ami eloltja a gyertyát. A pár megtorpan, elhallgat, majd körbenéznek. Aysha kuncogni kezd és tovarepül. Még hallja, hogy becsukódik az ablak.*

*Egy kis mókus fut be a várba, előtte pedig egy tündér repül. Majd a mókus után egy vihogó kislány fut be a várba. Aysha örül, hogy végre itt vannak és látja, hogy Mogyoró is kellőképpen elfáradt. A kislány megáll, majd körbenéz. Megcsillan a szeme. látszik, hogy felismerte az otthonát. Aysha megnyugszik, majd egy rohanó asszonyt lát.*
-Édesem! Kis bogaram! - kiálltja könnyes szemmel, majd magához öleli kis csemetéjét. Aysha elmosolyodik, majd megsimogatja Mogyorót és visszarepülnek a Ragyogó tölgyesbe.*

//2. szintlépő küldetés befejezése//

//Szintlépő küldetés elfogadva! Aysha 1 szintet lép!
Orin nagyúr//

*Hyp érkezik a nagy várhoz, amit emberek laknak. Az őröknek odabiccent, akik kedvesen be is engedik. *
~azt hiszem, ha este vagy éjszaka lenne, nem lennének ilyen kedvesek Velem~*gondolja mosolyogva a myrte, majd megvonja a vállát. végül is mindegyik, hiszen már bent van és nem is lesz itt estig. Vagyis nem szeretne. De végül is ki tudja. Ahogy beljebb halad megpillantja a piacot. Lassan járja körbe a bódékat, ahol rengeteg izletes, csodálatos és értékes portékát akarnak "rásózni". Rásózni? Mondhatjuk ezt? hiszen mindegyik árunak megvan a maga haszna. Csak nem biztos, hogy éppen Hypnek szüksége van rá. Egy gyógyfüves pultnál megáll és csillogó szemel bámulja a varázsfüveket. Az eladónő rámosolyog.*
-Segithetek valamit, Uram? - kérdezi. Mikor Hyp felnéz a nő egy kicsit visszakozik és meg is ijed, hiszen észreveszi, hogy Hyp nem ember. De annyira nem ijed meg. Egy pillanatnyi meglepődöttség után ismét elmosolyodik.*
-Jó napot kedves myrte! - köszönti kedvesen a nő Hypet, aki biccent egyet és szintén elmosolyodik. *
-Igen, abból a nyugtatófűből szeretnék kérni egy kisebb zacskóval - mutat egy sárgás fűve a myrte.*
-Oh, jó választás. Az valóban nyugtatólag hat - jegyzi meg mosolyogva a hölgy, mig teleszed egy kisebb fajta zacskót a fűvel. Majd átadja a myrtének.*
-Mivel tartozom? - kérdezi Hyp és elmosolyodik. A nő megnézi, végigfutattja a szemét a varázsboton és titokzatosa elmosolyodik.*
-Hát, ha mutatnál nekem egy gyönyörű illúziót... - kéri a nő mosolyogva. Hyp is elmosolyodik és bólint egyet. Mjad gondolkozni kezd, hogy vajon mit is adjon a nőnek.*
-Mivel gyógyfűárus vagy, nyilván szereted a virágokat is - mondja titokzatosan mosolyogva a myrte, mire a nő kiváncsian, csillogó szemmel bólint egyet. Hyp koppant kettőt a botjával, mire a hegyi kristály a varázsbotja tetején kékké, majd sárgává változik. És egy pillanat múlva megjelenik Hyp kezében egy rózsa, ami szivárvány szinekben pompázik. Elmosolyodik és átnyújtja a nőnek. A hölgy csak ámul és bámul és még megköszönni is elfelejti a virágot, annyira nézegeti. Hyp elmosolyodik, majd tovább indul a várban.*

*Gyönyörű nap volt a mai. Főleg a napnyugta. Hamarosan este lesz. Casve a vár falán sétálgatott. Persze az őrök nem nézték jó szemmel. Kicsit zavarta őket az ittléte. Meg hát a várfal nem olyan biztonságos, de azért most az egyszer sétálgathat. Hátha nem lesz most semmi gond. Bár az jól látszott, hogy vihar közeledik. Az ég meg is festette a közeledését. A szél is felkerekedett. Casve megállt egy ponton és lenézett a gyönyörű ménesre. Nyugodtan, lágyan legelésztek, semmi sem zavarta meg őket. A szél a lány hajába kapott. Casve feltekintett az égre.
-Mindjárt este.- *Mondta csak úgy magának, bár a közelében álló őr is hallotta. Persze az magában csak ennyit mondott, hogy nem mondod?! De persze meg sem szólalt. Casve meg csak mosolygott és nézte a tájat.*

*A messzeségben megjelentek kisebb villámok. Csodálatos látvány volt. Viszont a szél úgy fújt, hogy a vihar közeledett, nem távolodott. Egyre nagyobb lett a szél és a vihar. A villámok közelebb csaptak le és a mennydörgés is erősödött. A lovak nyugtalankodni kezdtek. Az őrök is. A közelebbik oda is sietett Casvéhoz.*
-Kishölgy, kérem menjen be a várba! Nem biztonságos idekint.-
*Már szakadt is az eső. A dörgéstől és egyéb zajoktól alig lehetett hallani az őr szavait. Casve már majdnem ment volna, amikor egy hatalmas villám a lovak közé csapott. Szerencse műve, vagy a Láthatatlan keze munkája, hogy egy lovat sem talált el Zeusz nyila.Viszont az már kevésbé volt szerencsés, hogy a lovak szétfutottak. Mindegyik a másik irányba. Ahányan, annyi felé. Az őrök és Casve megdöbbenve figyelték az eseményeket. Az őrök nem hagyhatják el a kijelölt helyüket. De mindenki más, az ittlakók már rég bezárkóztak a vihar elől. És nem is kérhetnék meg őket, hogy tereljék vissza a lovakat, hisz az nagyon veszélyes.*
-Ilyen nincs! Ha valaki nem tereli őket vissza, akkor mind a farkasok eledelei lesznek. Óh.. most mit csináljunk?-

*Sopánkodott az őr. A többiek is fogták a fejüket.*
-Majd én megyek!- *Szólt Casve határozottan. Az őr azonnal válaszolt.*
-Na azt már nem! Magácska azonnal visszatér a várba és megvárja a vihar végét. Sőt, menjen aludni! Már késő van!-
*De Casve nem hátrált meg. Tudta, hogy az őrök nem hagyhatják el a helyet. Nem is várhatja el tőlük, hogy ellent mondjanak a parancsnak. Így nekiiramodott.*
-Majd én visszaterelem őket!- *Elsietett, de az őr még utánakiáltott.*
-De ez életveszélyes!-
-Legalább lesz valami értelme az életemnek!- *Kiáltott vissza a futásban lévő lány nem túl optimistán. *

*Az őr nem tehetett semmit. Hisz ez a lány saját döntése. Neki csak figyelmeztetnie van joga az embereket a veszély felől. Ha valamit eldöntenek, annak nem lehetnek akadályai, hacsak a főnökük külön meg nem parancsolta nekik. Tehát Casve csak futott tovább, majd leért a várkapuhoz.*
-Nyissák ki a kaput! Visszaterelem a ménest a karámba.-
*A kapuőrök furcsán néztek a lányra és kérdőn a várfalőrökre. De az a bizonyos őr, aki beszélt Casvével, az komoly arccal egy igenlő bólintást adott le a kapuőrnek. A kapu megnyílt. Casve kirohant és körbenézett. De még felkiáltott az őrhöz.*
-Hány ló van?-
-20!- *Kiáltott vissza az őr. Aztán rájött, hogy talán nem kellett volna ennyire őszintének lennie, mondhatott volna sokkal kevesebbet. De a lány már így is eldöntötte, hogy visszahozza a lovakat. Így jobb ha nem áll az útjába. És talán sikerül is neki. Hisz az erdőben élt mindig is, ért az állatokhoz. Ha neki nem sikerül, akkor senkinek sem. Casve nézte, hogy hol is kezdje a dolgokat. Egy két ló a várfalnál megállt. Odarohant Casve és csitítgatni kezdte őket. Egyesével be is csalogatta őket a karámba. Az egyiket, ami elég békésnek tűnt gyorsan felnyergelte, -Hiswáéktól tanulta, hogyan kell- és ráült, majd kivágtatott. A kaput bezárta egy ottani őr. *

*Gázolt előre ezerrel, majd lassan rátalált egy kisebb vágtázó ló csapatra. Beérte őket, majd azokat is csitítgatni kezdte. Megnyugodtak nagy nehezen. Ez összesen 7 ló volt. Kissé nehézkesen, de visszaterelte őket is. Az őrök csak úgy bámultak, hogy a lány mit csinál. Szegény Casve már nagyon elázott. Most viszont kicsit kétségbe esően nézett körbe, hogy merre is menjen tovább. Az őr lekiáltott.*
-Egy kisebb csoport északnak vágtatott.- *Casve egy fejbiccentéssel megköszönte az infót, majd észak felé nyargalt. Valóban, hosszabb vágtázás után megtalálta a kisebb csoportot. 5en voltak, és együtt menekültek az egyre inkább őket üldöző vihar elől. Casve őket is beérte, majd nyugtatni kezdte őket. De az nem volt olyan egyszerű. Casve lova előtt közvetlen becsapódott egy villám. Akkora volt, hogy a várfalról is biztosan látták. A ló bevadult és két lábra állt. Casve elég jól bírta a megpróbáltatást, viszont a ló is lelkes volt a kalimpálásban, így Casve kénytelen volt leesni a lóról. Kicsit be is verte a fejét. A ló majdnem rátaposott, de Casve még időben odébb gurult. A többi ló meg körülöttük szaladgáltak. A lány kicsit nehézkesen felállt, majd odasietett a lovakhoz. Kicsit sikerült lenyugodniuk. Majd szépen visszaterelte őket a várhoz, majd a karámba. Már csak hat ló hiányzott. Az őrök észrevették a lány sebét a fején.*

-Casve! Talán most már be kéne jönnöd! Nem nézel ki valami jól!.- *Ordítja le neki a már számunkra ismert őr.*
-Nem! Még hatan vannak. Visszahozom őket!-
*Aztán egy hatalmas villám. Persze csak hangulatvilágításnak jött, nem csapódott be sehova. Casve már emlékezett merre ment a többi ló, így elindult újra. kisebb lovaglás után meg is találta őket. Elkezdte a karám felé invitálni őket. Elég nehezen óhajtottak azok az invitált helyre elvándorolni. Így a lány megkergette őket a lovával a megfelelő irányba. *

*Viszont a vihar most a tetőfokára hágott. Majdnem tornádó erejű szél, ezer villám mindenfele, szakadó eső... szóval a sárban megcsúszott Casve lova. El is dőltek. Casve szépen lerepült. De fel is állt.
Fogalma sem volt, hogy hol fáj, vagy hol ömlik a vére, a lényeg csak az volt, hogy a többi ló is biztonságba kerüljön. Futva kergette őket be a karámba. Elég sokat kellett most futnia. Némelyik ló lemaradt, akkor neki is meg kellett állnia, továbbinvitálni őket. Végül a karámhoz értek. A karámajtót felnyitották gyorsan, a lovak bevágtáztak. Bezárult az ajtó. Casve megállt és nagyokat lélegzett. Leszóltak neki, a karám őrzői odamentek hozzá.*
-Kisasszony jól van?-
-Hogyne! Hogyne! Nem is lehetnék... jobban...- *Majd elájult. A további események ismeretlenek. Valószínűleg Odarohantak hozzá, bevitték a várba és azon belül a szobájába, befektették az ágyába és gondoskodtak a felépüléséről. Casve csak arra emlékszik, hogy kinyitja a szemét, és egy csodálatos szobában van...*

//Szintlépő elfogadva!
Orin nagyúr//

Tárgy: Re: 1. Fehértorony-vára Szer. Aug. 12 2009, 16:49

~Nah... ennek nem fog örülni a kapitány! Biztos megint Nexus volt.~
*Dec megérkezett a kapitányhoz.*
-Jelentést hoztam, uram!
-Hallgatom, de gyorsan mondd, mert sietnek kell!-
*Nem volt valami jó hangulatában a főnök. És ezt Declan is észrevette, így sokkal nehezebben vette rá magát, hogy elmondja jelentését.*
-Uram. Újabb három ló tünt el. Az egyiket megtalálták, széttépve. Öhm... a három eltűnt között... az ön ébenfeketéje is ott van...- *Mondta határozottan. A főnök felugrott és leordította Declan fejét.*
-Maga! Sword! Nem az lett volna a feladata, hogy kivédje az ilyen támadásokat?! Őljék már meg azt a sárkányt, amelyik állandóan dézsmálja a lovakat! Esetleg ismeri? És ne hazudjon nekem!!-
*Declan nem a hazudós fajta, de nem is a beárulós. De mivel külön figyelmeztették, hogy nehazudjon, így kénytelen volt válaszolni.*
-Azt hiszem, tudom melyik sárkányról van szó.-
-Azt hiszi?!- *Újra ordít. *Melyik az?! Halljam a nevét!!!! Mondja már!!!-
~Mit ordít ez, mint a fábaszorult féreg?! Netán szorulása van?! Nem vagyok süket.~ *Higgattan próbál felelni.*
-Uram! Nexus a neve, de ő nem támadna meg soha embert. És mi csak akkor ölhetünk sárkányt, ha önvédelemről van szó.-
-Nexus! Már megint Nexus! KINYÍRNIIIIII!!!!! Ölje meg! Azonnal, induljon és ölje meg!!!-
-Kapitány! Nem ölöm meg. Soha nem ölnék meg olyas valakit, aki nem támad rám. Nexus pedig soha nem támadna emberre. Sajnálom uram, de ezt nem teéjesítem!-
*A kapitány vörös lett, mint a rák.*

Tárgy: Re: 1. Fehértorony-vára Szer. Aug. 12 2009, 16:50

-Nem-e?! NEM-E?! Tudja mit?! Elintézi más! Maga meg menjen Evolyranba és vegyen fegyvereket!!! Na induljon!!!- *Utasítja a férfit még az ujját is az ajtó felé tartja.*
-Fegyvereket? Miért? Ez nem az én feladatom. A segédeké. - *Most erre Dec egy kicsit felháborodott. Rég óta szolgál a kapitánynál, elérte azt a szintet, hogy ne neki kelljen fegyvereket vennie.*
-Ne vitatkozzék! Induljon! Vegyen... vegyen vagy 500at! Kardokat, tőröket, íjakat, dárdákat, pallosokat, páncélokat, pajzsokat, MINDENT!!!!- *Lassan elmegy a főnök hangja.*
-Mindegyikből 500-at?- *Ezt már majdnem direkt a főnök idegesítéséért kérdezte.*
-PONTOSAAAAN!!!! Ne is lássam addig, amíg a felszerelés nincs itt az orrom előtt! TÜNÉS!!!-
*Declan tisztelgett, majd elhúta a csíkot. Majdnem hogy becsapta az ajtót magamögött. Megállt, nekitámaszkodott a falnak, nagyot lélegzett, majd kifújta.*
~Chö... ez is beleült egy hangyabolyba. Ne tán megvakarjam...? Áhh...~
*Majd elindult. *

// Innen tovább Evolyran városa//

Tárgy: Re: 1. Fehértorony-vára Szer. Aug. 12 2009, 17:41

*A kapitány megnézte a ládákat, majd elkomorodott.*
-Ez csak 300, Sword! Nem vagyok önnel megelégedve!-
*Persze Declan hidegen, semmilyen arcjátékkal válaszolt.*
-Ez volt az összes Evolyranban. Ha parancsolja, megyek Elroanba. Ott hátha van. És ez a legközelebbi város.-
*A kapitány csak ennyit mondott.*
-Menjen!- *Declan ment is. Kora reggel óta gürizik, és még nem is aludt, mert éjszakás volt. Tehát kicsit elfáradt. Vett egy kis pogácsát, majd elment a fellegvárba.*

//Elroan, a fellegvár következik.//

Tárgy: Re: 1. Fehértorony-vára Szer. Aug. 12 2009, 17:48

*A kapitány megörült.*
-Szép munka, Sword!
*De Declan nem válaszolt, nem is mosolygott, csak tisztelgett, majd kiment.*
~Még, hogy szép munka! Úgy örül, mint majom a farkának. Mintha magának köszönhetné az egészet. Egyszer leordítja a fejemet, másszor meg pacsizna velem. Na engem hagyjon ki a
játékaiból! Nem vagyok én kiskutya. Komolyan! Ha mégegyszer ilyenre kér, én felmondok!~
*Háborogva távozott Declan. Már nagyban este volt, majd mikor hazaért, ledőlt az ágyára úgy, ahogy volt, majd elaludt...*

//Vége//

//Szintlépő elfogadva!
Orin nagyúr//

Tárgy: Re: 1. Fehértorony-vára Hétf. Aug. 24 2009, 15:20

*A sereg szép lassan megérkezett Fehértorony-vára elé. Épp hajnalodott. A nap sugarai már látszódtak az égen, de maga az égitest még nem bújt elő a horizonton. Épp alkalmas idő volt a vár megtámadására. A hatalmas sereg megtorpant a várba vezető hídtól úgy tíz-tizenöt méterre, s várta a további parancsokat úrnőjétől. A zászlósok is felsorakoztak már a katonák között. Legelöl vitték a zászlót, ami fekete és vörös színekből állt. Alatta pedig rögtön a címer volt látható. Sárga alapon egy ezüst holló nézett le az emberekre vöröslő szemeivel. Ez volt Kegyetlen Liana címere. Ezt látván Fehértorony-várának őrei elszörnyedvén futottak le a városba, s a hatalmas toronyba, hogy értesítsék a seregek parancsnokait, hogy hamarosan támadás éri a várost. Ugyanis mi másra számíthattak volna Lianától? Hiszen jól ismerték a nőt. Tudták, hogy ő mindig is szerette volna megkaparintani a fejedelmi rangot. És úgy tűnt, hogy nem fél nyílt harcban megszerezni ezt. Erős, izmos lován ülve adta ki a parancsot a támadásra. Először a kardosok és a lovagok indultak meg, s beözönlötteka város kapuin. Az őröket meggyilkolták, a kaput szétverték. Liana az élükön vágtatott lován. A védők még csak fel sem sorakoztak, de az ellenség már a városban volt. Viszont odabent egy kis akadályba ütköztek. A testőrség állt velük szemben, s ellentámadást indított. De a többi harcos,a könnyűlovasok és az íjászok is beszálltak a harcba. Így már sokkal nehezebb dolguk volt a testőröknek, s a közben összegyűlt katonáknak. A harc heves volt. Mindenki kaszabolt mindenkit. Liana hatalmas pallosával szó szerint kettévágta az ellene támadókat. Jó pár embert megcsonkított, megszabadított egy-egy testrészétől. A csata hihetetlenül véres volt. De Liana emberei jól bírták mindezt. Kegyetlen módon gyilkoltak meg minden ellenállót. De mégis úrnőjük volt az, aki a legkegyetlenebbül harcot. Senkinek sem kegyelmezett. Még azoknak is eltávolította a fejét, akik már a földön vonaglottak, s alig bírtak mozogni. biztos ami biztos alapon... A többi katona is hasonlón végzett az összes védővel, s hamarosan ellepték az egész várost. fehértorony vára pillanatok alatt, szinte maroknyi ellenállással elesett.
Liana ismét felült lovára, majd lassan végigvágtatott az utcán. S hogy hatalmát fitogtassa, még lekaszabolt lovaglás közben pár katonát a járókelők szeme láttára. Hangosan kiabálva vágtatott a torony felé, hogy a tónteremben elfoglalhassa méltó helyét. Közben a zászlósok lehúzták, s elégették Antonius nagyúr zászlaját, s címerét. Helyette Liana vörös szemű ezüst hollója került ki Fehértorony-vára bástyáira. Majd pár perccel később az ezüst hollómár a torony tetejéről figyelte az embereket vöröslő szemeivel.*

Tárgy: Re: 1. Fehértorony-vára Hétf. Aug. 24 2009, 16:09

*Le sem szállva lováról léptet föl a torony lépcsőin. A torony zárt ajtajainál éjfekete lova megtorpan, és hangos nyerítéssel ágaskodik kétlábra. Hatalmas izomkolosszus a hátas, s szintén hatalmas patái kongva csapódnak a kétszárnyú ajtóhoz. Az ajtó szárnyai feltárulnak, s a ló ismét négylábra ereszkedve becsörtet a folyosóra. Odabenn maroknyi katona áll a trónterembe vezető folyosón. Liana előhúzza véres kardját, s lova táncos léptekkel, prüszkölve közelíti meg a páncélba öltözött katonákat, kik Antonius nagyúr hátramaradt lovagjai voltak.*
- Hogy meritek elzárni az utat fejedelemnőtök elől?!
*Liana már csaknem lesújt kétélű kardjával, de a lovagok hirtelen féltérdre ereszkednek előtte, s középső, talán a legidősebb, váratlan megszólal.*
- Arra a kardra nem lesz szükség Liana fejedelemnő! Hűségünket ajánljuk néked úrnő, mi a Fekete sas rendjének lovagjai.
*A férfi elhallgat, s mindannyian mélyen lehajtják fejüket tiszteletük jeleként.*
- Az majd elválik, mit ér szádból a hűség szó...
*Azzal megsarkazza lovát, s az útjából félre szökkenő lovagok között áthaladva éri el a tróntermet. Ott aztán megfékezi csataménjét, s némán figyelve a zárt ajtókra, kis ideig csak áll ott, és magába mélyülten várakozik. Aztán mélyen beszívja tüdejébe a levegőt, s két karjával nekiveselkedik a nehéz tölgyajtó szárnyainak. Lassan, méltóságteljesen nyílnak meg előtte a trónterem "kapui". Liana elveszi kezeit az ajtótól, s belép a kissé áporodott levegőjű helyiségbe.*
~Ráfér egy kiadós szellőztetés...~
*Ez az első gondolata, s aztán tekintete a terem végében pompázó trónszékre esik. Lassú léptei visszhangoznak az ürességtől kongó nagy teremben. Néhány másodprecbe beletelik míg eléri a finoman megmunkált, kézi faragással ékesített trónszéket. Megáll a trónus előtt, melyet elődei birtokolhattak hosszú évszázadokon át, s most ő, Kegyetlen Liana méltó helyéül foglalhatja el a város trónusát, s vele együtt népének uralkodói posztját. A fejedelemnő féltérdre erszkedik a monumentális alkotás előtt, s kardját a trón elé fektetve tesz esküt népe védelmére, s birodalmuk felvirágoztatására. Odakint a harcok befejeződnek, s hallik a városi templom minden harangjának zúgása, mely messze hangzóan hírdeti Kegyetlen Liana hatalomátvételét.*

Tárgy: Re: 1. Fehértorony-vára Hétf. Aug. 24 2009, 16:54

*Nagyjából két órán kersztül ül a trónszéken, s csak csöndes mozdulatlanságban néz maga elé. Temérdek dolog cikázik most fejében, hisz a hatalom hatalmas munkával is jár. Nem foglalkozik az ajtó előtt őrhelyet foglaló katonákkal. Azok pedig a lehető legkisebb feltűnéssel állnak az ajtó szárnyaihoz, hogy védjék úrnőjüket. Még jó negyed óra telik el így, ebben a csöndes magányban, mikor az ajtónállól hangos vigyázbavágására kapja el tekintetét a vár díszes ablakairól. A teremőrök között bemasírozik egy jókora férfi, kit tetőtől talpik fekete páncélzat borít. A fejedelemnő előtt megáll, vigyázzba vágja magát, s fejét előre biccentve üdvözli úrnőjét.*
- Liana! Felkutattuk Antonius nagyúr dolgozószobáját... ahogy parancsoltad. *mondja a férfi*
- Vezess abba a szobába Uretol!
*A lovag engedelmesen megfordul, s amint elindul Liana feláll a trónusról, s katonáját követve elhagyja a termet. Hosszú folyosókon bolyonganak egy ideig, míg végre megállapodnak egy nyitott ajtó előtt. Az ajtónál szintén két katona ácsorog, akik rögvest kihúzzák magukat úrnőjük érkezésekor. Liana belép a szobába.*
- Nem úgy tűnik mint ahol járt bárki is a közel múltban....
*Liana szavaira a lovag helyesló választ ad. Hiszen a porlepte könyvek, melyek az asztalon pihentek, s az összes aláíráásra, és elolvasásra váró papír ott hevert a könyvek között. Maga a helyiség is valófi porfogóvá válhatna ezzel az arculattal, amit most mutat. Az úrnő hallgatja harcosát, amint az tudatja vele, hogy hiába kuatatták át az egész várat, s a környék összes települését... Antonius nagyurat, mintha a föld nyelte volna el. Liana éppen ujjait húzza végig ekkor a könyvek tetején, s a hallottaktól keze megáll a levegőben. Majd arca szinte eltorzul a gyűlöletes haragtól mely szívében lángra gyúl. Hirtelen mozdulattal söpör le mindent az asztalról, s irgalmatlan haragtól parázsló szemekkel nézve a lovagra, dühödten kiabálja a szavakat.*
- Hogy érted azt, hogy eltűnt?! *kezei vasmarokként ragadják meg a nem is olyan kicsi asztalt, majd egy ordítás kíséretében felborítja azt. Az asztal nagy döndüléssel borul a padlóra. A könyvek, s papírok szanaszét hullanak a földre, s a por felröppen a szoba áporodott levegőjébe. Mindenki mozdulatlan várja, hogy a nő csillapodjon. Ilyenkor jobb ha még csak meg sem mozdulnak, ezt már mind saját bőrükön tapasztalták.*
- Vigyél annyi embert, amennyire csak szükséged van Uretol, és találd meg azt a gyávát, és hozd el elém a fejét... Hagy tudja meg mindenki, hogyan végzik azok, kik gyáván elárulják népemet!
*Pár mély légzés végre kezdi csillapítani dühét, így következő szavain már a higgadtság érződik.*
- Jutalmat kap az, ki elhozza nekem élve, vagy halva... De a fejét mindenképp akarom! *az ajtónál állókhoz fordul* - Ti ketten!
*A katonák azonnal elé is állnak.*
- Indítsatok útnak négy egységet! Hajtóvadászattal keressétek Antonius nagyurat! A jutalom rátok is vonatkozik...
*Azzal fekete köpenyét hátra csapja oldalától, s határozott léptekkel hagyja el a szobát.*

Tárgy: Re: 1. Fehértorony-vára Hétf. Aug. 31 2009, 17:41

*Lucio a Fehértorony-várában szolgál, éppen őrséget áll. Kint ácsorog egy halvány fényben.*
~Na már csak egy óra és mehetek pihenni.~
*Ezekkel a gondolatokkal hitegette magát, amikor egy szék repült ki egy ivó ablakán. Nem volt mit tenni, Lucionak cselekednie kell. Gyors rohant az ivóhoz, a fény kiszűrődött az ablakon. Az ivóból csatakiáltásokat hallani. Hirtelen ott termett még három őr.*
- Tegyünk rendet! –mondja határozottan az egyik.
*Mindannyian berontanak, de nem áll le a verekedés. Egész sokan voltak az ivóba, de szép szóval nem álltak le. Az egyik ember nekirontott az egyik őrnek, aki egy szimpla ütéssel lecsapta.*