1. Fehértorony-vára

*Néma csöndben vonult át a tó fölött nyúrgán elterülő hídon. Nem is érezte szükségét a beszédnek ezekben a pillanatokban. Csak nézte a lassan fodrozódni kezdő vizet alattuk. Egy hirtelen széllökéssel néhány csepp víz került a hídra. A sárkányfejes bot érintette az egyik vízcseppet, s a szemeiben kékes fény gyúlt egy pillanatra. Ez még néhányszor megismétlődött míg be nem értek a belső udvarba. Élénk figyelemmel kísért mindent odabent. Az őrök számát, az épületek elhelyezkedését. aztán szeme meg is találta útja folytatását. A következő szint felé vette az irányt, de a fogadó előtt megállt. Tekintetét a cégérre emelte,mely nagy betűkkel hírdette, hogy ez a fogadó a Fehér vadkan nevet viseli.*
- Most itt véget ér közös útunk. Köszönöm a kíséretet. *Már fordult is, hogy indul tovább, de végül mégsem tett további lépést, hanem a nőre mosolyogva azt mondta:* - Holnap, ha időm engedi megkereslek abban a toronyban, és valóban megmutatom egy-két tudományomat. Most azonban, mint korábban azt már mondtam, halaszthatatlan dolgom van a nagyúrral. Az istenek óvják utadat seldë harcos.
*Azzal elindult, maga mögött hagyva Kressarat, de menet közben még botját megemelve meglóbálta azt kissé, amúgy köszönés gyanánt.*

//Köszönöm a játékot... nagyon jól éreztem magam :P //

*Hosszú fekete hajába rögvest bele kapott a szél, mikor kilépett a fogadó ajtaján. Előző este sikeresen eljutott Antonius nagyúr fogadótermének sziklaszilárd ajtajáig. Be már nem jutott, mivel az ajtónál strázsáló őrök egy tapodtat sem engedték tovább. Annyit azért sikerült megtudnia, hogy a nagyúr nem tartózkodik a várban. Úgy határozott, vár míg vissza tér, hogy mestere kívánságának eleget téve, átadhasson egy levelet. Két órával később hasztalannak ítélve az ácsorgást, no meg már az őrök egyértelmű mustrálása is igen felidegesítette, hát fogta magát, biccentett a két fickónak, és ment szállást keresni. Így keveredett a fogadóba. A nappal együtt ő is kelt, és most nem lesz hajlandó elmozdulni az ajtótól, míg az uraság haza nem érkezik. A szél által arcába fújt haját egy erélyes kézmozdulattal hátra küldte, és elindult, hogy eleget tegyen mestere utolsó kívánságának. Botját mindvégig a föld fölött tartva haladt, minél kisebb feltűnést okozva jelenlétével. Nem sokkal később besétált az uralkodói udvarba. Csupán futó pillantást vetett a gondosan megmunkált kerti rózsákra, melyek központi helyet foglaltak el a parkosított udvarban. Az uralkodói épületbe lépve már automatikusan a nagyúr terme felé vette az irányt. Az őrökben most sem csalódott. Megint nem engedték tovább.*
- Békesség kísérje napotok jó urak... Antonius nagyúrtól kérnék kihallgatást.
*Ennyit mondott csupán, hiszen nem érezte úgy, hogy más is rájuk tartozna. Aztán várt, míg az egyik ajtónálló besurran a résnyire nyitott ajtón. Ebből arra következtetett, hogy a nagyúr valószínűleg odabent lehet. Botját földre eresztve állt, mint egy szál fa, és türelmesen várta beinvitálását.*

*Az őr kiérkezése után a vaskos tölgyfaajtó mindkét szárnya kitárult. Az őrök biccentéséből arra tippelt, hogy bemehet. Mielőtt belépett volna tüzetesen felmérte a benti dolgokat. Odabent nem volt sok látni való. A terem két oldalán plafonig érő könyvespolcok, a helyiség közepén egy már-már gigantikus méretekkel büszkélkedhető díszes szőnyeg, a terem végében egy kandalló, melyben most is lobogott a tűz, és előtte egy jókora íróasztal, teli mindenféle pergamenekkel, és egyéb számára teljességgel ismeretlen dolgokkal. Egy szintén nem csekély méretű szék is tartozott az asztalhoz, amiben egy férfi ült kissé az asztal lapja fölé hajolva időnként. Látszott rajta, hogy irtózatosan elfoglalt, így Formenya örült, hogy egyáltalán fogadja őt. Közelebb érve jobban szemügyre vette a férfit. Hosszú szőke haj keretezte férfias, mégis lágy arcvonásait. Nemesi vonásait már messziről kiszúrná bárki. A férfi fejének emelkedésekor előbb csak óvatosabb megfigyelésre váltott, de amikor a nagyúrral találkozott tekintetük, már jobbnak látta, ha nem fürkészi tovább. Lassan elért az asztal közelébe, de nem ment el teljesen odáig. Tiszteletteljesen meghajolt a vár ura előtt.*
- Mesterem üdvözletét hozom Antonius nagyúr, kinek akarata szerint eléd járultam. Mesterem, ki egykor atyád jó barátja volt, megkért, hogy juttassak el hozzád egy levelet.
*További két lépést téve az asztal fölött átnyújtotta a lepecsételt pergament. Türelmesen kivárt, míg a férfi elvette, aztán felegyenesedett, és várt. Várt arra, hogy egyáltalán megtudja, mi is áll a levélben, mivel mestere ezt az információt nem osztotta meg vele. Csak ígéretét vette, hogy bármit is mond a nagyúr, Formenya majd úgy cselekszik.*

*Mivel nem akarta a tiszteletlenség legapróbb jelét sem mutatni a nagyúr felé, ezért tekintetét hagyta az asztal lábain lefelé haladva a szőnyegre vándorolni. Mestere távozásának említésekor érezte, hogy odabenn mélyen a mellkasában szorító érzés keletkezik. Emlékei tárából felszínre úszott öreg mestere arcképe, és az utolsó percek melyeket mellette térdelve töltött el. Fájdalmas vég jutott mester osztályrészéül, de nincs mit tenni. Azt az utat kell végig járni, melyet kiszabtak számukra. Végül észbe kapott, hogy egészen elkalandoztak gondolatai, s a nagyúr néhány szava el sem jutott hozzá. Hát össze szedte magát, és figyelmét a hallottakra irányította. Az udvari mágus szónál keze szorosabban kulcsolódott botjára, melynek alját meglepetésében hozzá is érintette a padlóhoz. A fehér sárkányfej halványan pislákoló zöld fénye felvillant egy pillanatra. Formenya azonnal fel is emelte a földről. A számára eddig ismeretlen feladat nagy meglepetés volt. Nem számított arra, hogy mestere ebbe a várba azért küldi, hogy udvari mágus legyen. De, úgy volt vele, hogy még mindig jobb, mint cél nélkül bolyongani Evolyranban. Mert neki eddig bizony nem volt célja.*
- Bocsáss meg nagyúr... Amit mondasz meglepett, mert nem gondoltam volna, hogy mesterem azért küld ide, hogy udvari mágusként szolgáljalak.
*Fejét továbbra sem emelte fel, de azért még az orra alatt nagyon halkan azt suttogta:*
- Még jó, hogy nem udvari bolondnak küldött ide...
*Saját hangjától észbe kapva pillantott föl Antoniusra, és remélte, hogy eléggé halkan tette ez utóbbi megjegyzését ahhoz, hogy a férfi ne hallja meg. A nagyúr arcáról nem olvasott le semmit. Akár pókerezni is mehetett volna ezzel az ábrázattal. Ez persze nem zárta ki, hogy esetleg meghallotta.*
- Megtiszteltetés nagyúr, hogy szolgálhatlak tudásommal.
*Végül ezt mondta hangosan, és a nagyúr bólintására elhagyta a termet, hogy megláthassa azt a szobát, mely az élete része lesz egy kerek esztendeig.*

// Lymar 1.szintű küldetésének első hsz.-e! Távol a Fehér torony várától //

*Hosszú éjszaka áll mögötte,a minap rá került a sor, hogy éjszaka járja a seldek birodalmának határait. Nyugodt csendes estéje volt, ritkán szokott csak ki billenni a megszokott egyensúlyból. Amióta békesség telepedett, rájuk egyre kevesebbszer volt szükség.Áldotta is érte a teremtőt,mert bár harcos lévén szívesen forgatta volna kardját és fitogtatta volna tudását,ez egyenlőre csak a Fehér torony várban lehetséges mikor gyakorolnak.És ez így van rendjén.De ki tudja meddig van ez a nagy csend...a csend sosem szül jót,ezt már régen megtanulta.
Eme gondolatokkal nézi maga előtt az utat. Órák óta jön már,hihetetlen hogy nem ért még a várhoz.Egy elvetemült gondolatig azt hitte eltévedt,így megállt.Tekintetét felemelte a reggeli ködös tájra.*
- Az áldóját! Letértem az útról! - *annyira elmerült gondolataiban,hogy észre sem vette amint egy kanyar érkeztéhez nem tartott a kitaposott úton tovább,hanem a rövid,méregzöld fűbe gázolva haladt csak egyre előre.
Kezét csípőre rakta,szeme összeszűkültek.Lassan körbenézett,a sűrűn nőtt fás s bokros területen. Mintha járt már volna itt,de ebben nem volt teljesen biztos. Sóhajtva térdelt le a földre s kotorta ki táskájából a térképét...*

// Lymar utolsó 1.szintű küldetésének hsz-e a Fehér Torony váránál//

* Hamar rálelt a patakra,mi valóban keskeny volt és lassú folyású.oly kicsike volt víztartalma is hogy szinte látni lehetett az alját,mi hol nagy kövekből,hol kis kavicsokból tevődött ki. A patak menti haladás sokkal lassabban ment,út nem volt,egy egy rönköt,nagyobb szikla darabot és a jó ég tudja még mit kellett kerülgetnie. De ez legalább biztos volt. A térképet is eltette erre már nem volt szükség.Nem mintha nagy hasznára vált volna,de azért több volt mint a semmi. el is döntötte magában hogy pihenője után betér Evolyran városába és beszerez egy sokkal részletesebb térképet,mert ami nála van az nem igazán jó már semmire.A terület változott,a határok kiszélesedtek s más más nép foglalt el egyes területeket.Tavak,folyók,patakok keletkeztek s el tudja képzelni a varázslókról hogy hegyeket,hegyvonulatokat is képesek létrehozni.
Már lassan két órája haladt a patak mentén mikor megpillantotta az ismerős várat. ~ Ha itt a vár,kéne lenni már útnak is.Biztosan itt van a szemem előtt csak nem látom ~ gondolja s ahogy körbe tekint patadobogásokra lesz figyelmes.Elindult hát irányába,most már itt volt,nem volt mit vesztenie.Ahogy átgázolt a bokrok között és kiért egyszéles útra nevethetnékje támad. Annyira belemerült a nevetésbe mit az okozott nála hogy a nehéz erdő sűrűjében lassan haladva gázolt a bokrok között,mikor a közelben itt futott egy széles,szekerek szállítására is alkalmas út. Bizonyára valamit elnézett a térképen mi már a táska mélyén lapul. S az se biztos hogy ez a főút arra vezet ahonnan ő jött.Lassan alább hagyott nevetése majd elindult a vár felé,hogy megkeresse kapitányát és beszámoljon neki késedelmének okáról.