01. Evolyran kapuja

*Különös arccal nézte társát. ~Mi történhetett? Miért nincsenek annyira jóban? Hiszen Formenya sem egy csúfság! Talán valami okból kifolyólag összeveszhettek, amit én nem ismerek.Különösek és furcsák az élet dolgai....~ Mélázott el egy kicsit, majd a vár felé tekintett ismét, midőn megpillantotta a lovasokat. Aztán már csak azon kapta magát, hogy Formenya után vágtat lovával egy másik irányba. Zavartan kérdezte meg.*
-Most ugye jó felé haladunk? És azok kicsodák ott mögöttünk? Üldöznek, az tény. De barátok vagy ellenségek?
*Ezt nem tudhatta szegény és eléggé össze volt zavarodva. Ide-oda kapkodta a fejét, s ennek köszönhetően egyszer majdnem le is esett. Aztán ismét Formenyához fordut lihegve.*
-Ugye nem kell sokáig ilyen tempóban lovagolnunk? Kezdek elfáradni....És sajnálom, hogy ennyit kérdezősködök....csak úgy érdekel minden,amit nem tudok! Mindent tudni szeretnék!
*Vörösödött el, majd inkább úgy döntött, hogy előretekint és nem néz se hátra, se oldalra, csak az utat figyeli és várja, hogy elérkezzenek Evolyran városába.*

*Hirtelen fékezte meg lovát. Épp egy olyan helyen, ahol az utat mindkét oldalról erdő szegélyezte.*
- Hogy barátok-e? Hát nem mondanám, hogy nem.... De, mivel a nagyúr volt az élükön... és ugyancsak morcos lehet egy sárkány kölyök okozta gondok miatt, amit nekem kellett volna már elrendeznem... Hát jobb, ha megvárom, míg lecsillapodik az úr. Közben meg megpróbálok az ügy végére járni, és elűzni azt a sárkányt. Akkor majd megbékél Antonius nagyúr is. De, most inkább elkerülném a seldékkel való konfliktust, ha nincs ellenedre.
*Azzal az erdőbe irányította lovát. Intett Amarának, hogy kövesse. Amikor már nem nagyon látta az utat, akkor megállt, leszállt a nyeregből, és elő húzta varázsbotját. A bot végét a földhöz ütötte, mire a sárkányfej halovány izzásba kezdett. Formenya halkan elsuttogta az igét, minek hatására a száraz avar kavarogni kezdett. Néhány pillanattal később szinte mindenütt röpködő levelek, gallyak, fűszálak, és még ki tudja, mi minden kavargott a boszorkány tíz méteres körzetében. A nyomok is eltűntek, melyeket lovaik hagytak. Most jótékonyan átrendeződött az egész erdei talaj, mely így már nem is utalt arra, hogy jártak ott valaha. Formenya elégedett mosollyal tette vissza botját nyergéhez, majd fel is szállt a lóra.*
- Így legalább nem akadnak a nyomunkra. Mehetünk is... Ezen az úton elfognak keresgélni minket egy-két napig.
*Kacsintott egyet a tündére, majd megindította hátasát, hogy az erdőn keresztül érve, eljussanak végre Evolyranba. Igaz, hogy nem ez a legkellemesebb út, de jobb híján ezzel kell most beérniük, ha elszeretnék kerülni a seldékkel való konfliktust. Pontosabban a selde fejedelemmel való veszekedést.*

-Értelek....nekem sincs ellenemre elkerülni őket ebben a helyzetben.
*Azzal követte Formenyát,a ki egy erdőbe vezette. Itt elég nehéz volt meglátni a kitaposott utat, de végül sikerült rátalálnia. Aztán ekkor a boszorkány megállt, így Amara is kénytelen volt. Csodálkozva nézte, mit csinál varázsbotjával a nő, és hoyg miként kezd el világítani az a sárkányfej a varázsbot tetején. Mindez igen furcsa volt Amara számára, de hamar erőt vett magán, s inkább nem kérdezett. ~Most túl kockázatos lenne....Majd megtudom, ha nagyon fontos.~ Azzal látván, hogy a társa végzett a "munkálatokkal", megsarkazta lovát, s már mentek is tovább. Csendben lovagoltak, de a tünde csak nem állta meg kérdezés nélkül.*
-Tudod, amit ott csináltál.....az konkrétan miféle varázslat volt? Tudod, még sosem tapasztaltam ilyet. És meg kell mondjam, nagyon lenyűgöztél!
*Aztán kicsit aggódóbbra vette a dolgot, s így szólt.*
-Ugye nem fogsz büntetést vagy ilyesmit kapni miattam? Mármint, hogy nem engedelmeskedsz a nagyúrnak. Nem szeretnék bajt okozni neked! Ha gondolod, akkor megmutatod, merre menjek vagy elmondod, aztán én meg odatalálok valahogy és te visszamehetsz, hogy beszámolj mindenről a nagyúrnak....mert tényleg nem akarlak bajba sodorni!

- Hogy te bajba sodorni engem? *hangosan felkacagott* - Nem kellesz te ahhoz, hogy bajba kerüljek. Megy az nekem egyedül is. És ne aggódj, a legcsekélyebb gondot sem okozod nekem. Egyébként is szívesen tartok veled Evolyranig, mert gyanítom, kósza sörényes sárkányunk is arra bujkál előlem...
*További magyarázkodás nélkül folytatták útjukat. Majd egyszer csak a mágus lassított.*
- Sajnálom, hogy kerülő úton vezetlek Evolyranba, de kénytelen voltam ezt tenni. Igaz, hogy így veszítünk közel egy órát, de még mindig jobb késve érkezni, mint sehogy.
*Lassításra intette közben társát is.*
- Innen már lassabban is haladhatunk. Itt a kutya se fog minket észre venni.
*Gondolt egyet, s a lányhoz fordult.*
- Mondd csak, mi cél vezérel téged Evolyranba? A tündék rendszerint a tündék földjeit szokták célba venni, ha erre indulnak. Persze csak akkor mondd el, ha nem titok. *mondta mosolyogva*

*Amara ennek ellenére még azért csépelte magát egy kicsit. Hiszen mégis részben miatta van ez az egész. Aztán mosolyogva fordult Formenyához, majd így szólt.*
-Ugye nem gondolod, hogy nekem időpontom van Evolyranban? Ó, dehogy! Csak minél hamarabb szeretnék odaérni...De ha csak így lehetséges, akkor így lehetséges. Semmi gond nincs ebből.
*Közben lelassított, mint a boszorkány, majd mosolyogva válaszolt.*
-HIdd el, hogy azt sem tudtam, hogy egyáltalán élnek itt tündék! Eddig a percig....
*Szemei felcsillantak, s belegondotl abba, milyen is lehetne, ha odakötözhetne a tündékhez és ott élhetne. ~Jaj, de szép is lenne!~*
-...Tudod, Evolyran nevét is egyik álmomban láttam meg. Azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Egyszerűen csak elindultam egy irányba. Ezek szerint jó irányba....Hajótörést szenvedtünk. És a társaimmal pedig nem tudom, mi történt. Egyedül voltam, mikor magamhoz tértem...
*Lehajtotta fejét, majd tovább ügetett. Nem volt kedve többet mesélni. Eléggé felkavarták ezek az emlékek is.*

*Részvéttel pillantott a tündére. Volt azért elképzelése, mit érezhetett, amikor elveszítette a társait. Neki is volt már része hasonlóban. Ő a mesterét veszítette el, aki apja helyett apja volt csekély a közel 18 év alatt, amit mellette töltött. Szüleire nem is emlékezett már, hiszen alig volt három éves, mikor kivégezték őket, s a már akkor is aggnak számító mágus magához vette az árván maradt kislányt. A keleti népségek közé azóta sem tér vissza szívesen a nő. Hiszen nekik köszönhette árvaságát. Még akkor is, ha törvényesen ítélkeztek szülei fölött, kik renegát mágusok voltak. Bár, ő maga sosem érdeklődött, hogy mi is igazság a szüleiről, azért még élt benne a remény, hogy ez a szégyen, amit renegát mágusok szülötteként visel magán, talán nem fogja mindenütt utolérni. Ilyen gondolatokkal léptetett a tünde mellett.*
- Sajnálom, ami a többi tündével történt. De, az meglep, hogy még csak nem is tudsz a Tündék birodalmáról. Hiszen te magad is tünde vagy... Bár, én sem tudok szinte semmit a sajátjaimról. Még csak azt sem tudom pontosan, hogy milyen népek élnek a távoli keleten álló birodalmakban, ahonnét én is származom. De azt tudom, hogy életeket veszíteni mindig fájó.
*Néhány perces némaság telepedett rájuk. Aztán, a mágusnő szája szinte a füléig szaladt örömében, s még kezével is mutatott a messze körvonalazódó házat, mely az erdei ösvény mellett állt. Formenya lelkesen mutogatott, hiszen felismerte kié is ez a fantasztikus építmény. Már egyszer járt erre, még mesterével, ezért is tudja, kié.*
- Nézd Amara! Az a ház ott... Orin nagyúrnak a háza. Ő Evolyran egyik főura. Igaz, én csak messziről láttam eddig a nagyurat, de azt mondják, hogy olyan vajszívű, hogy szinte kenyérre lehet kenni. Megjegyzem, hogy akiről beszélek az a legerősebb démonölő is egyben.
*És lelkesen csillogó szemeit az egyre csak növekvő épületre szögezte.*

*Nagyot sóhajtott, majd mosolyogva tekintett fel Formenyára, s így szólt.*
-De drága Formenya! Ha egyszer még sosem jártam itt és még azut sem tudtam/tudom, hogy hol vagyok pontosan, akkor honnan is tudhatnék a Tündék birodalmáról? Szerintem ez annyira egyértelmű! Nem így gondolod?
*Kacsintott útitársára, majd továbbmenvén az említett épületre szegezte tekintetét.*
-Ó, valóban? Különös párosítás. Bár az ilyenek is kellenek. Az ilyen "cuki" férfiak. Legalábbis én kedvelem az efféléket.
*Nem tudta sokáig csodálni az épületet, mert az egyszer csak eltűnt szemük elől. Amara nem tudta mire vélni a dolgot, így Formenya felé fordult kérdő tekintettl.*
-Most mi történt? Rosszul látok, vagy tényleg eltűnt a ház? Remélem, semmi komoly dolog nincs benne! És semmi baj....
*Lovát nyugtatgatta, aki igencsak felingerült az események következtében. Halkan a fülébe súgott a tünde, majd megpuszilta óvatosan, s a ló máris nyugodtabb lett. A lány ezt mosolyogva nyugtázta, majd a boszorkány felé fordult.*

*Formenya arca is hasonló meglepettséget tükrözött.*
- Hát mit is mondhatnék?... Fogalmam sincs, miért tűnt el. talán nincs most otthon. Mindegy... Úgysem hozzá készültünk, nem de? *és egy kacsintás kíséretében vágtázni kezdett* - Már nem vagyunk messze... Elvileg a Királynők lugasánál kellene elhaladnunk, de lerövidítjük az utat, ha nem bánod.
*Azzal újra irányt váltott, és gyors tempóban maguk mögött hagyták a nagyúr tünékeny házát. Formenya legközelebb már csak akkor állította meg lovát, mikor kiértek az erdőből. A mezőn állva mutatott a jól védett városra, mely már ilyen távolból is uralta a környéket monumentális méreteivel.*
- Íme Evolyran városa. Minden evolyrani központja...

*Csak vállat rántott az egészre. Igaza volt a boszorkánynak. Hiszen nem Orin nagyúrhoz tartanak. Így hát követte a nőt a másik, rövidebb irányba. Aztán mikor odaértek és megpillantották Evolyran városát, Amara elcsodálkozott a nagy város láttán.*
-Hát ily nagy lenne? Felülmúlja még a képzeletemet is! Ne várakoztassuk meg őket! Gyerünk!
*Azzal megsarkazta lovát, s el is indult egyenesen a város felé. Vissza-visszatekintgetett a boszorkányra, aki máris "üldözőbe vette" őt.*

*Formenya nem is váratott magára. Pillanatokon belül beérte a tündét, és kisebb versengés közepette érték el a város kapuit. Ott már lassítottak, hiszen mégsem ronthatnak be valami őrült fúriaként a városba. lassan vonultak át a széles falak között, a fejüket méltatlankodva csóváló kapuőrök tekintetétől kísérve.*
- Azt hiszem, vissza kell fognunk magunkat, ha nem akarjuk, hogy már az első percben kitoloncoljanak.
*A mágusnő kuncogva bólintott köszönésképp az őröknek, kik egykettőre újra az utakat kezdték figyelni.*
- Remélem jól fogod magad itt érezni. Egyébként a tündék földje körülbelül háromnapi lovaglásra van innen. Van itt pár ismerősöm, akik örömmel útbaigazítanak téged, és még talán térképet is sikerül szereznünk.

*Mikor a városkapuhoz értek, Amara is lassított, majd biccentett az őröknek, de rögtön utána kitört belőle a nevetés. Aztán Formenyához fordult és így szólt.*
-Persze....csak annyira megörültem, hogy ideértünk!
*Kacsintott a boszorkányra, majd tovább léptettek az úton. Amara alig tudta, hova emelje tekintetét. Minden olyan új volt, olyan csodálatos. Végül társa felé fordult, s így szólt.*
-Köszönök mindent, Formenya! Most azt hiszem, megpihenek egy fogadóban vagy valahol. Ha gondolod, velem tarthatsz!
*Azzal tovább léptetett, hogy egy fogadót keressen és beüljenek egy kicsit a boszorkánnyal. Ki tudja? Talán el is beszélgetnek egy ideig...*

*Formenya nemlegesen megrázta fekete fürtös fejét.*
- Menj csak Amara, és pihend ki magad. Majd később megkereslek. Addig viszont beszerzek neked egy-két dolgot, köztük ugye térképet, hogy tudj tovább utazni, ha szeretnél.
*Egy általa igencsak kedvelt fogadónál állította meg lovát.*
- Ezt a helyet ismerem. Ide nyugodtan mehetsz anélkül, hogy attól kéne tartanod, hogy kifosztanak egy pár órai alvásért cserébe. *intett a lánynak miközben lovát megindította, de még közben vissza szólt* - Néhány óra múlva itt leszek... Majd megkereslek...
*A tünde szemei elől hamarosan el is tűnt Formenya karcsú alakja a városi tömegben.*

//köszi a játékot... Smile

//

*10 kor feküdt le 10 kor kelt fel.Aztán csak most állt meg pihenni.Elővette bestiáját,és azt mondta neki hogy hozzon vizet,de nem mondta a varázs igét.De az mégis hozott vizet.Ekkor elővett néhány hús darabkát és megette,persze a bestiának is adott.A bestiát beletette a hátizsákba.Ezután megkeresi lovát,felül rá.Majd tovább indul.*
*Ezzel elügetett.Később már vágtázott.*

*Újra megáll pihenni.Leszáll a lováról.Leül a fűre előveszi bestiáját.Elővesz néhány hús szeletet és elkezdi enni,a bestiával együtt.Mikor vissza tenné a bestiát a hátizsákba egy hangos csata kiáltást hall.Egy szakállas férfi rohan felé eszeveszetten egy fejszével a kezébe.Erre előrántja kardját és összecsapnak.De a szakállas gyorsan férre ugrik és azt mondja hogy.*
-Ezt megbánod!
*Újra felé csap,és újra hárítja.*
-Mit ártottam neked?
-Még kérded!
*Újra és újra felé csap.De mindet hárítja,bár már kezd elfáradni,ezért félre ugrik,ekkor a bestiája beleharap a támadó lábába.Aki erre elüvölti magát.Majd belerúg bestiába,ami elröpül egy métere.Ezután az ember földre rogy.*
-Mond meg mi a bajod velem és nem öllek meg.
*Kardja pengéjét a nyakához helyezte,majd az ezt válaszolta.*
-Megölted az én bestiámat,én is a tiedét.*Erre köpött egyet.*

*Csak most jutott eszébe a bestiája.Odafutott de annak kutyabaja volt,és éppen egy hús szeletet rágcsált.*
-Te csibész nincs semmi bajod.
-Na és te milyen bestiát öltem meg.
-Pár napja az erdőben egy nagy farkast.
-AZ rám támadott.
-Mert követted,csak a gyerekeit védte.
-Azokat nem láttam.
-Éppen azért mert azokat védte,és most megfogom bosszulni.ÁÁÁÁÁ.*Bele nyilalt a fájdalom a lábába.*
-Tudok rajtad segíteni ,de akkor meg kell ígérned hogy nem fogsz se engem se a bestiámat bántani.
-Meg ígérem csak segíts!
*Gyorsan elfutott és pár perc múlva vissza tért néhány fűvel a kezébe.*
-Ez az ahelas.Ez meggyógyít,csak meg kell főzni.
*Gyorsan szedett néhány száraz fát,egy helyre rakta őket.Elővette kovaköveit és meggyújtotta.Ezután hátizsákjából elővett egy agyag edényt felöntötte vízzel és belemorzsolta az athelast.Egy pár perc múlva rákente a sebre a többit pedig megitatta vele.*
-Már jobban vagy?
-Sokkal.

-Akkor sajnálom az egészet.
-Hát sajnálhatod is.
-De meg mentettem az életed.
-Az is a te hibád.
-Te jöttél ide.
-Te miattad.
-Ne ragozzuk tovább!
-Szerintem se.
-Engem Isqua Fangënak hívnak,és téged.
-Engem Giukle Farmírnak.
-Én a tengeren túlról jövök és te?
-Én itt születtem.
-Én evolyranba tartok.Velem jössz?
-Nem nekem itt kell maradnom.
-Akkor ég veled.
-Veled is.
*Ezzel elbúcsúztak egymástól.Most belerakta bestiáját a hátizsákba odament lovához és felült rá.Majd tovább lovagolt.*

*Csak pár perce lovagol mikor egy hatalmasat ásít.*
-Álmos vagyok,egy ilyen párbaj után mit várhattam volna.
*Leszáll lováról megint fülébe suttog valamit.Majd előveszi a bestiát és azt mondja neki hogy őrködjön egész éljel.És az hegyezte a fülét és elég sokszor megfordult.Éppen elaludna amikor bestiája elkezd nyílni.Odafut hogy megnézze de annak már hűlt helye van.Erre elkezdi követni a hangokat.Majd meglát két sárga szempárt a levegőben.Közelebb megy és egy farkas az.Erre az vonít egyet.Erre még több szempár jelenik meg a levegőben.Most előhúzza kardját és körül néz.Mindenfelől sárga szemek.Gondolja magában hogy itt vég de akkor olyan ismerős csata kiáltás hangzik.És a sárga szemek elhalványulnak majd eltűnnek.Megszólal egy hang a levegőben.*
-Tudod hogy nagy szerencséd van?
-Ki van ott?
-Hát már nem ismersz meg?
*Erre előlép a sötétből egy alak,a szakállas ember.De most valahogy máshogy néz ki,Még szakállasabb.Ezután még a szeme is elkezd sárgán világítani.Erre annyira megijedt hogy elrohant.Fut fut de mintha nem távolodna még mindig lássa a embert aki egyre jobban hasonlít egy farkasra.Még több sárga szem jelenik meg.*

*Mikor már utolérnék őt a szemek egyszerre csak felébred.Ott van mellette bestiája meg a lova és semmi jele sárga szemeknek.*
-Hú.Ez rossz álom volt,de szerencse hogy csak állom.
*Most vissza feküdt bár még egy óráig nem tudott aludni nehogy megvalósuljon az álma.De végül még is elnyomta az állom.*

* Mosolyogva várja Kellela válaszát, majd kissé meglepődötten kérdezi.*
- Mi olyan fontos egy irattárban, hogy betörjünk oda?
* Meglepődöttsége azért ilyen nagy, mivel a boszorkány kissé túl nyugodtan közölte vele a dolgot. Vulpesh eddig nem nagyon tört be sehová sem, de mindig is ki szerette volna próbálni magát e téren is.*
- Hm, én is imádom a teliholdat, olyan misztikus.
* Mondja, s mosolyogva néz Kellelára.*

Vendég

*Ő sem szokott csak úgy ide oda betörni.De ha kell hát kell.*
-Hogy mit?Információt.A zárolt részekben számunkra fontos dolgokat rejthetnek..
*Majd elmosolyodik.Szeme színe folyamatosan változik, egyre feketébb színt vesz fel.És szomja is egyre erőteljesebb lesz, de most igyekszik nem erre gondolni, hisz túl kellemesen elbeszélget a tündével.*
-Igen..Mágus vagyok a misztikum, és a mágia az életem.
*A lány egyre jobban azt érzi hogy innia kell.Lováról leveszi a kulacsot amiben víz van és erőteljesen meghúzza..Ám undort érez csupán így kiköpi.Bár ez csak puszta víz.*
-Ez gusztustalan.Nagyon rossz..Innom kell..
*Mondja kicsit dühösen, de lenyugszik és abba is hagyja.*
-Bocs..Kicsit furcsán érzem magam..*Miközben a férfit nézi szemei már nem is szürkék, hanem egyre feketébbek.Sok mindenre érez késztetést, amit nem tehet meg, vagyis megtehet de kicsit furcsa lenne.A kicsi vízesés is gyönyörű, és szinte hívja a lányt, de nem ugrik vissza kellemesen hűvös vízbe..Már tényleg nem érti önmagát.Mikor ránéz Vupeshre nem feltétlenül csak egy útitársat lát benne, de magának sem vallja be.Elővesz egy almát és piros ajkaival bele harap, de valahogy most az sem nyeri el tetszését, így inkább elhajítja.Celebriel elég sokáig távol van, de ezt valahogy most nem bánja..*

- Akkor rendben.
*Ezzel a szimpla mondattal teljesen beleegyezett a betörésbe, s ez még önmagát is meglepi. Általában csak a jóért harcol, de ha a végén minden jó, akkor mit számíthat egy kis rosszaság?*
- Tegnap este láttam egy nagyobb dombot, onnan szerintem jól láthatjuk majd a holdat.
*Szavai kissé töredékesek, mivel nézi a kis jelenetet, ahogyan Kellela kiköpi a vizet.*
~ Már tegnap sem ivott vizet, ez így nagyon nem jó, s a szemei is teljesen más színűek~
*Gondolja magában, s közelebb lép a boszorkányhoz. Különösen a szemét nézi, de nem akar hinni a látványnak, ezért még közelebb hajol. Így, már csak alig pár centi van a két társ között. A tünde szíve hevesen ver, habár a tündének fogalma sincs, hogy miért.*
~ Nem néztem félre, tényleg fekete a szeme!~
*Gondolja a tünde, de hezitál, hogy ezt elmondja-e a boszorkánynak, ugyanis nem akarja megijeszteni.*

Vendég

-Rendben, alig várom.
*Ha a nő tudná hogy a telihold mennyi újdonságot fog tartogatni számára, és nem feltétlenül lesz pozitív..Majd a férfi egészen közel hajol hozzá.Túl közel.A szemébe néz.Most olyat tenne szíve szerint ami nem biztos hogy helye lenne, de nem teszi..Hogy miért azt nem tudja, de nem..Csak pár centi van köztük,. de ő nem távolodik el tőle, nem csak néz a szemébe, ami sok mindent elárul számára.Majd mivel kicsit talán furcsán néz rá a férfi megszólal.*
-Mi az?Talán ennyire csúnya vagyok fürdés után vagy mi??
*Kérdi egy mosollyal a férfitől, mert tényleg furcsán néz rá a férfi, pedig ő közben egész másra gondol mint Vulpesh.Hisz nem a szemeire, a fák félelmére és a jövőre gondol, hanem a jelenre, a holnapi gyönyörű teliholdra amit annyira szeret.Persze ha a jövőbe látna akkor kicsit sem várná a dolgokat.*

* Most ébred rá igazán, arra, mit is csinál, s kissé vörösen lép egyet hátra. Szíve szerint mást tett volna, de nem tudja, mit felelne erre a partnere. Majd a gyors kérdésre gyors, s egyáltalán nem átgondolt válasz érkezik.*
- Ugyan, szebb vagy, mint valaha.
*Mondja, de ez olyan hirtelen ugrott ki belőle, s annyira természetes volt, hogy még ő sem hiszi el.*
~ Most biztosan hülyének fog tartani... Szép volt Vulpesh... De muszáj őszintének lennem...megígértem.~
*Gondolja, majd egy levegővételnyi szünet után mondja.*
- A szemed színe...változik.
* Nyögi ki lassan.*

Vendég

*Csak nézi a szemeit és sok mindent megtenne de nem meri, mert mégis csak egy fiatal boszorkány.*
-Sajnálom..-
*Mondja, mert elég rosszul érzi magát.Nem csinálhat ilyeneket..Márpedig most sok értelemben vonzza őt a férfi.Ám következő kijelentése meglepi.Hogyan változhatna szemeinek színe?Hisz az elég nagy képtelenség.*
-Hé..Zöldek a szemeim..Miért változnának?Miért van velük?
*Kérdi és oda sétál a vízhez.Belenéz és maga is meglepődik.*
-Mi??Ez mégis mi?*Kérdi kicsit meglepetten, ezzel el is rontva a pillanatot, de a vonzás ugyan úgy megvan.Ez kicsit megrémíszti őt, hisz mégiscsak egy útitársáról van szó.És ez a fajta rémület sem rá vall.*

*Vulpesh csak áll, szinte tehetetlenül. Fogalma sincs, mi miatt változnak Kellela szemei, miért nem iszik vizet, s mitől fél az erdő*
~Egyszerűen nem értem, mi folyhat itt. Amióta megjelent az a hírnök, azóta viselkedik furcsán Kellela. ~
- Az erdő is fél, talán te így reagálsz arra a valamire, ami közeleg.
*Próbál valamit találgatni, de ez mind csak tipp, fogalma sincs az igazságról.*
- Talán innod kéne valamit, nagyon szomjasnak tűnsz.
*Mondja a tünde, s aggódó pillantásokat vet Kellelára.*

Vendég

-Sajnálom..Nem érzem jól magam..És te..te..Istenem mégis miért van ez?
*Kérdi az ég felé nézve, de nem tesz semmit.*
-Szomjas vagyok, csak nem vízre..Képtelen vagyok meginni, érted?Undorodom tőle, és az ételtől is..
*Mondja miközben az eldobott almára pillant..*
-Így reagálok arra ami közeledik?Lehet..de mégis mi közeledik..é könyörgöm, fekete a szemem..A zöld valahogy jobban tetszett, bár ez sem rossz..
*Mondja mind ezt halálos nyugalommal, túl nyugodtan..*

- Igen, értem.
*Mondja a tünde, akin igen csak látszódnak az aggódás jelei. Vesz egy nagy levegőt, s odalép a boszorkányhoz*
-Biztosan csak valami ideiglenes dolog.
*Mondja, s közben megfogja Kellela kezét.*
-Holnapra biztosan elmúlik, s minden olyan lesz, mint korábban.
*Próbál valami mosolyfélét csinálni, de most valahogy nem az igazi.*
- A szemed így is gyönyörű, hidd el nekem.
*Mondja, csak azért, hogy a boszorkányt jobb kedvre derítse.*

Vendég

*Reménykedik hogy igaza lesz .Majd mikor megfogja a kezét erőteljesen meglepődik, bár nem mondhatni hogy nem élvezi..Épp ez a baj.Túlságosan is élvezi a férfi apró érintését is..Megborzong..*
-Gyönyörűek..Feketék..
*Mondja kicsit csalódottan és leül a fűbe..Közben nézelődik, és próbálja türtőztetni libabőrét, na meg önmagát is..Az idő kellemes.Legalább is a lány számára biztosan, Celebriel távollétének pedig egyre jobban örül és örül..*

*Különös, korábban még nem gyakran tapasztalt érzések tőrnek felszínre a tündéből. Főleg, mikor megfogta Kellela bársonyos kezét, akkor érzte igazán, talán végre kezd rádöbbeni, mi is ez az érzés voltaképp. Majd leül Kellela mellé.*
-Milyen szép a tó. Olyan nyugodt, békés.
*Próbálja elterelni az aggasztó témát, valami kellemesebbre.*

Vendég

-Igen persze a tó..
~tó..tó..tó..higgadj le...~
*Mondogatja magának több kevesebb sikerrel, de mégis hogy nyugodhatna le, mikor itt van mellette a férfi..Így ez elég képtelenül hangzik.És nem elég erős ilyen téren..most kéne betoppannia Celebrielnek és akkor minden egyszerű lenne, de nem itt vannak ketten egy tó partján..A hűd szellő fújja a haját..Lehunyja szemeit és hátra dől.Kezeit feje alá teszi és csukott szemmel gondolkozik és próbál lenyugodni. *

» 13. Evolyran kapuja - térkapu
» 2. Fatholl kapuja - térkapu
» 1. Norlän kapuja - térkapu