08. Temető

*Egy férfi. Egyedül volt, de Raissa valahogy sejtette, hogy ez így teljesen nem igaz. Ismerős érzés fogta el, mint mindig…ha egy másik sárkánylovas közelében volt. Raissa ezt soha nem tartotta különösnek, hiszen az édesanyja is így volt vele…amolyan örökségnek tekintette. A férfi kemény hangja azonnali megállásra késztette, de nem hátrált meg. Kíváncsian mérte végig az előtte álló idegent.*
~Raissa!!!! ~ *Raissa ökölbe szorította a kezét, majd egy sóhaj kíséretében ellazította a vállait.*
~Nincs semmi baj Alex!~*Egy pillanatra lehunyta a szemét, majd egyenesen a férfi szemébe nézve hátrált el tőle néhány lépésnyire. Nem nagyon értette a férfi reakcióját, de volt valami a hangjában, ami engedelmességre késztette Raissat, ami nem meglepő módon nem volt nagyon kedvérevaló. Ajkait összeszorította, hogy nehogy első haragjában feleljen.*
-Üdvözöllek uram, és sárkányodat is. *Felelte kicsit pimaszul, tekintete érdeklődve kutatta a különös férfit. Egy lovas, akivel még eddig soha nem találkozott, mert Raissa abban biztos volt, hogy ellenkező esetben emlékezne rá.*
-Azt nem állíthatom, hogy a sárkányom is repesne a fordulattól, de nála ez megszokott reakció. *Valami mozgott a sötétben, de Raissa erőnek erejével nyugton maradt és várt. Furdalta az oldalát a kíváncsiság, hogy vajon mit is akar tőle az informátor.*

* Csak röviden bólint. Naná, hogy nem tetszhet az idegen sárkánynak, hogy valaki itt elmét-terjesztget kedvére, miközben ő távol van a lovasától. Ha most Frandor itt lenne, biztos lenne valami hülye beszólása. De hát, nincs itt, így nem is tud röhögni. Pedig ráférne...
De most először is meg kell szüntetnie ezt az erő-akármicsodát, hogy végre nyugton legyen. Nem érzi magát biztonságban, ha másvalaki is van a közelében. Amikor a lány hátralép, végre abbahagyhatja, bár, az az igazság, hogy kíváncsiság is gyötri. Vajon mi történne, ha megérintené a lányt...?
De el is hessegeti a gondolatot, s egy, már ismerős érzéssel, egyszerre szippantja vissza magába az energiát.
Most már tényleg egyedül van.
Teljes a szélcsend. Vigyorogva előrelép, s jobbját a lány felé nyújtja.*
- Elnézést a kellemetlenségért. A nevem Alex Morose. Frandor most távol van, szóval nem tud üdvözölni.
* "Üdvözölni", na igen. Azt igencsak tud asárkánya, a maga módján.. hihi.*

*Elgondolkodva figyelte a férfit, és igyekezett kicsit kizárni a fejéből a türelmetlenkedő hangot, ami egy nagyra nőtt sárkányhoz tartozott, akinek cseppet sem volt ínyére a kialakult helyzet. Raissa hosszú hajába kapott a szél, és az elszabadult tincsek az arca körül repkedtek megfékezhetetlenül.
Kíváncsi lett volna rá, hogy miért is nem akarta a férfi, hogy közelebb menjen hozzá. Raissa pedig az a fajta nő, aki szeret a végére járni a dolgoknak. A szél hirtelen csillapodott, mintha csak hirtelen megzabolázták volna láthatatlan kezek.
Mikor a férfi közelebb lép hozzá, és kezet nyújt Raissa felvonta szépen ívelt szemöldökét, majd végül mosolyogva elfogadta az üdvözlést. Határozottan fogott kezet a férfival szokása szerint.*
-Örvendek Alex Morose, és a távol lévő Frandornak is üdvözletem küldöm! Raissa Cyron vagyok! Alexander is üdvözöl titeket! *Ajka mosolyra húzódott ismét, ahogy fejében felhangzott a sárkány morgolódása.*
~Jól van na, de nem mehetnénk már!??~*Raissa egyetlen egyszerű és határozott NEM válasszal zárta le a parázs vitát.*
-Mi hozott ide ezen a késői órán, uram? *Raissa a maga részéről tudta, hogy miért van itt: nagy valószínűséggel szépen felültette az informátora, de akkor ki motoszkál a sírok között nem messze tőlük…*

- Ó, hát csak egy kicsit körülnéztem...
* Mosolyodik el, bár, be kell vallja még magának is, hogy ez nem teljesen igaz, de nem hazudott. Tényleg körülnézett. Hogy mi van itt... és érezte is, amit kellett. Csak azt nem tudja, hogy most hogyan jusson el hozzá. Mert igen, megtalálta.
~ Frandor, asszem kellesz. Ide tudsz jönni? Össze kéne törni pár követ.... hozzá. Jah, és akadt egy kis...
* A temető bejáratának irányába pillant, tudva, ott van a lány sárkánya. Ugyan őt is megkérhetné, de tudja, milyen nagy udvariatlanság volna. Na meg, jobb, ha ebbe nem folyik bele más.*
~ ... nehézség.~
* Újra a lány felé fordul, félmosollyal a szája szegletében. De még mindig nem tudja róla, kicsoda. Első számú szabály, amit egy vámpír ismerősétől tanult, tapasztalat: egy csinos pofi nem jelenti azt, hogy nem is nyuvaszt ki. A maga részéről inkább az óvatosságra szavaz. Már.
Még ha gyönyörű is az a pofi. És lovas.
De akkor is a tény, hogy ezen a késői órán egy temetőben kirándul, full egyedül.*
- De én is kérdezhetném ugyanezt tőled.

*Raissa felvont szemöldökkel mérte végig a férfit, de nem tette szóvá, hogy a válasz némileg homályosnak tűnik számára. Valahol már látta korábban a férfit, de nem tudott visszaemlékezni rá, hogy pontosan hol és mikor. Raissa sejtette, hogy Elroanban lehetett, de a mikorra nem emlékezett.
A férfi szemébe nézve Raissa látta, hogy nagyon is volt oka rá, hogy ide jöjjön, és kíváncsi természete azonnal feléledt. Mesterei és kapitánya sokszor mondták el neki, hogy ez nem éppen a legjobb tulajdonsága, de Raissa nem adta fel önmagát, csak azért mert „nem éppen jó tulajdonságnak” titulálták viselkedését.
Érezte magán a férfi kutató tekintetét, mire pimasz mosolyra húzódott az ajka. Nem bízott benne, ez egyértelmű volt. Raissa is óvatos volt. Az élet már megtanította rá, hogy a bizalomért nagy árat kell fizetni. Ezt soha nem feledte, főleg, hogy az oldalán egy hosszú heg örök emlékeztetőként megmaradt számára. A férfi válasza nem lepte meg, hiszen egy magányos nő a temetőben nem volt éppen szokásos látvány.
Raissa azonban kénytelen volt elhalasztani a válaszát, mivel a sírkövek között motozó alak felé lendült kezében egy hosszú tőrrel. Raissa könnyedén félrelépett, mire a patkány szemű kis ember elterült a lábai előtt.*
-Nicsak, azt hittem nem lesz bátorságod megtenni. Ki fizetett a fejemért? *Raissa könnyed kérdése meglepte a gyilkossá avanzsált informátor, aki csak kukán pislogott fel rá, és meg sem próbált újra támadni. Ő is tudta, hogy esélytelen lenne a lovas ellenében.*
-Idehívjam talán Alexet? *Raissa mosolya vészjóslóvá vált, mire a kis ember remegve egy levelet nyújtott a lány felé, majd vinnyogva odébb mászott. Raissa elvette a gyűrött papírt, majd intette az informátornak, hogy tűnjön el. A nadrágja zsebébe süllyesztette a levelet, és ismét a férfi felé fordult.*
-Bajba keveredem, ahogy általában. Újabban az informátorokban sem lehet megbízni. Nos azt hiszem, mára végeztem. *Raissa elnevette magát, ezzel leplezve minden más érzést, mely benne kavargott.*
-Felderítő vagyok. *Raissa tett egy lépést a férfi felé, kíváncsian várta, hogy a férfi elküldi e vagy beavatja, hogy ő mi járatban is van itt.*

~Nos,úgy vélem temetőbe járni......nem a leghelyesebb dolog.Feltéve,ha az embernek van egy hozzátartozója,akihez idejön.*Mormogta magában Tikina,de nem is figyelt arra,hogy merre is tart.Ment egyenest a temető felé.
Az idő,meleg nyárias volt.Nem fújt a szél....végre....mert eddig szinte mindig fújt,amikor Tikina erre felé jött.
Kezét zsebre rakta,majd felnézett a csillagos égre.Tündöklő volt,és fényes.Csillogottt akár a mellette lévő,hold!
Majd amikor beért a temetőbe Tikina,akkor leült egy igen hideg,és kemény sírkőre...ki tudja kié....talán ismeretlen,de ez nem fontos.*

// Raissa //

* A lány nem válaszolt. Bár, ha úgy vesszük, nem is tett fel kérdést, inkább kijelentésnek szánta a megjegyzést, hogy egy nőt lát ezen a kései órán. A temetőben. Bár manapság már semmin nem tud meglepődni. Már éppen mondani akar valamit, nyitja is a száját, amikor a semmiből előugrik egy patkányszerű alak... hoppá. Ezek szerint nem egy túlméretezett patkány volt. Hanem nagyon is ember. Csak hát... az elméje nem éppen emberi. Biztos likantróp, vagy valami olyasmi. Nem ritka, hogy alakváltókkal találkozik, ezek előszeretettel választják a felderítői hivatást. Vajon miért...?
Ám ahelyett, hogy most közbeavatkozna, hogy "megmentsen egy nőt" stb., inkább hátralép. Ennél hátrább már nem is tudna menni. Ezek a bazi nagy sírkövek elállják az útját. A jó öreg ősök mintha csak versenyezni akartak volna egymással: "Kié a nagyobb?!"
Már azért sem avatkozik bele a másik dolgába, mert nem őt támadták meg. Ez az egyik ok. A másik, hogy A lány egymaga is el tudja intézni. Kinézi belőle. Az evolyrani sárkánylovasoknál ez alapfeltétel. Nincs kivétel. Ha egy sárkánnyal már elbánt, ugyan mi akadályozná meg abban, hogy leszereljen egy törpét?! Mégsem tudja teljes beleszólás nélkül megállni az események sodrását... hm, tényleg ide kéne hívni "Alexet"?*
- Hiszen itt vagyok! -*vigyorog a lányra, s megvárja, amíg az emberke eltűnik a sötétben. Közben fény derült arra, ki a lány, és mi járatban van erre... és jól megnézte magának azt a bizonyos levelet is.*
- Tehát felderítő... -*fordítja oldalra a fejét, és alaposan megnézi Raissát*-... így már értem.
* Nem lép hátrább. Nem is tudna. Csak Frandor, te.... te lennél már itt.*
- Megtudhatnám, hogy evolyrani ügyben, vagy magáncélból nyomozgatsz éppen?
* Ugyanis bevettebb szokás errefelé, hogy a felderítőkkel nyilvános helyen, nappal találkoznak. Biztonságosabb és célszerűbb. Ő legalább is úgy véli.*

*A testemben még mindig dolgozott a pillanat izgalma, bár nem voltam igazán nagy veszélyben, de az ösztönök már csak ilyenek. Mindegy mekkora a veszély a reakció azonos, a szívverés felgyorsul és a sokéves gyakorlatban bevésődött mozdulatok önálló életre keltik a testet.
Meglepetten néztem fel a másik lovasra, és bele telt néhány pillanatba mire felfogtam, hogy őt is Alexnek hívják. Mikor az áruló informátorom elszelelt, és visszafordultam a férfihoz még mindig ezen a kis véletlen egybeesésen mosolyogtam.*
- Igaz, bár az informátort inkább a sárkányom, Alexander személyével ijesztgettem. *Vallom be kicsit pimaszul, miközben viszonzom kutató pillantását.*
- Igen, felderítő vagyok. Raissa Cyron szolgálatára. *Biccentettem felé kis mosollyal az ajkamon.*
- Tulajdonképpen is-is. Feladatként kaptam, de személyessé vált az ügy. Azt parancsolták, hagyjam annyiban, de én nem voltam hajlandó megtenni. * Nem mondom ki, hogy miután egy jó harcos és hű barát a karjaim között halt meg eszem ágában sem volt holmi parancsoknak engedelmeskedni. Nem nagyon szerettem volna, ha éppen most csípnének nyakon és vennék el tőlem a bosszú lehetőségét.*
- És ön mi járatban? *Tettem fel én is a magam kérdését. Éreztem, hogy Alex egyre türelmetlenebb odakint, és nagyon nem örül a ténynek, hogy nem láthatja a lovast és a sárkányát.*

* Mosolyog. Persze, gondolta, hogy nem rá gondolt a lány. Mégsem hagyhatta ki... Bár, ami azt illeti, Alexander egy "picivel" biztos ijesztőbb nála.
Szívesen megtudna többet a lány kalandjáról. Vajon hogyan került ismeretségbe egy ilyen alantas "informátorral"? Főleg akkor szeretné tudni, ha anno ő adott ki valamilyen parancsot... de az ugye mégsem lehet?! Majd később utánanéz. De most jobb dolga is van. Például Frandor becses hátsója után nézni, és jól belerúgni. Hol fog nélküle aludni, talán itt, a temetőben?! Na ezt már nem...*
- Utána kellett néznem valaminek. Most, hogy megvan amit kerestem, de drágalátos sárkányom felém sem néz, úgy látszik ma éjszaka nem tudom elvégezni, amiért idejöttem. Így Elroanba sem mehetek vissza... marad a pihe-puha kripta-ágyikó.
* Kuncog, mást nem is tud tenni ebben a kilátástalan helyzetben. Vagy sír, vagy nevet. Ami őt illeti, a bőgést meghagyja másnak.
Egyre sűrűbben tekint a kijárat felé...*
- Nem kellene már menned, Amint hallom, a sárkányod már eléggé türelmetlen... ráérek, kikísérlek. Nehogy valami szellem megszálljon, mert egyedül vagy!
* Frandor, Frandor, Frandor. Egyre távolodsz... nos, rendben. Akkor majd elvitetem valakivel magam Elroanba. Valaki csak megszán egy szegény, elhagyatott kis kapitányt.*

*Kíváncsiság ébredt bennem Alex Morose kapitány iránt, hiszen már hallani hallottam róla, de eddig még soha nem beszéltem vele. Néha az írásos parancsaimon ott szerepelt a kézjegye, de ennyi. Most viszont késő este egy temetőben beszélgettem vele.
Láttam rajta, hogy szívesen megtudná, hogy pontosan milyen okok is hoztak ide. Sejtettem, hogy a mai akcióm és a rám támadó informátor miatt még megütöm a bokámat, de az ilyesmi valahogy soha nem tudott igazán hatni rám. Alex szavai elgondolkodtatnak, hogy vajon akkor most mégis hogyan is akar haza jutni. A férfi nevetéséből úgy sejtem, hogy nem nagyon veszi zokon a helyzetet, bár sejtem, hogy jobban örülne, ha valaki kisegítené.*
-Kripta-ágyikó?? *Óvatosan lépek egy kicsit közelebb, és meg sem próbálom titkolni, hogy jobban szemügyre veszem őt. Tudom én, hogy sokszor pimasz vagyok, de nagyon úgy néz ki, hogy ezt már nem is nagyon fogom kinőni…legalábbis a közel jövőben már biztosan nem.
Kicsit sem vettem zokon, hogy az indulásomat sürgeti. Valóban ideje lett volna indulnom, és már a sárkányom is türelmetlen volt.*
-Segíthetek Morose kapitány? Elroanba megyek innen, ha elfogadod szívesen elviszlek. Már amennyiben egy út erejéig ki tudsz jönni Alexanderrel. Bár ha én kérem, akkor biztosan engedékeny lesz. *Várakozóan néztem rá. Már nagyon éhes voltam, és szerettem volna elnyúlni az ágyamon, így nagyon reméltem, hogy Alex nem sokáig gondolkodik majd, hogy elfogadja e az ajánlatomat. Erőtt vettem magamon, és türelmesen vártam a válaszát.*

*Hónapok teltek el Shailaval való beszélgetése óta. Azóta mondhatni eltűnt a társadalom szeme elöl. Kapott egy elég nagyravágyó, tanárt. Sokat tudott, és látszott, hogy nem mond el mindent. Így másokhoz is eljárt. Fortélyoskodnia kellett, hogy minnél többett öszeszedhessen, hogy öszerakhassa az elméletet. Azt amit, egyszer már megpróbált, de balul sült el. Most sikerülnie kell. Úgy nézett ki van esély. Új fortélyokat, varázslatokat tanúlt meg, és az alkímia gyakorlatát is más szemszögből láthatta. Kis köröket rajzoltak a porba és rávezetve az energiát sokkal könnyebb és méghatékonyabb lett a varázslat, vagy inkább a reakció kimenetele. És íme egyszer csak eljött az idő. Az új "mester", habár sose szerette annak nevezni, kivitte Edet a temetőbe.*
-Nah, most légy ügyes Halott-keltő.-*Soha nem szólította a nevén a mágus, csak így hívta: Halott-keltő, mert a végső célja az volt, hogy feltámasszthassa a halottakat. Elővett egy kis noteszt, amíg Ed felhangosan mondta, hogy mit miért rajzol.
-Akkor, elöbb a kör, majd a hétszög motívum. A csúcsán ül a szeretet istennője, Heiłtässe.
~"...és szeret minket, Ő a Szeretet Istene..."
-Közrefogják kétfelöl az élet és halál istenei. ...lent az idő ura, Nibelon, mellette pedig a sárkányok istene, mint az örökét szimbóluma, Mendrago.
-És itt jobb és bal felöl, pedig a négy elem, tűz és fény istene, és a víz és levegő istene. Középen pedig a föld istene, mint maga a helyszín.
*Rajzát kiegészítve felállt, és össze akarta csapni a kezét, de a "mester" megállította.*
-Na és mégis mivel hajtasz végig egy ilyen nehéz transzmutációt?
-Ó, ....hát...kihagytam valamit?-*Vakarta meg a fejét.*
-Bizony ám! És még milyen fontos kis részletet!-*Megbökte a fiú jobb vállát.*-Kapizsgálod már? Hol az energia amit átadsz cserébe?
*Ednek kitágult a szeme. Hát persze, akkor is ez történt, még ha nem is alkímiával csinálta, az alapvető szabályoknak nem mondhat ellent a varázslat sem. A mágusok is kifáradnak egy nagyobb horderejű varázslat után, ez játszódik le mindenütt. A saját erejéből von le enerfiát a varázslathoz. Valamit valamiért, de ha meghall sem biztos hogy sikerül...most mi legyen? A "mester" ekkor elétolt egy piros kövecskét.*
-Ez mi?
-Egy sárkány szíve.
-Nahát!...-ámulva forgatta a kezében.-ez még meleg.
-Jah.
-Mire való?
-Ezzel kompenzálod az energiát. Egy sárkánynak rengeteg felhalmosozott energiája van. Használd mint erőforrást.
-Jó!...ő mester, hogy lehet ilyenhez hozzájutni?
-Ne kérdezd, nem akármilyen sárkányé kellhogy legyen.
-Ahh, de miért...
-Mondtam, hogy ne kérdezd...ha sikerrel jártál, talán elmondok többet is, de most dolgozz.
*Ed maga elé meredt.*
~Ezzel viszhozhatom anyut, és szerzek még egyett, amivel Alt is rendbe hozhatom, csak sikerüljön.
*Letérdelt a kör elé és a kővel együtt érintette meg a szélét. Hírtelen nagy szél támadt, és vakítósárga fény vette őket körül. Edward egy másodpercel később, egy fehér helyen találta magát. Mögötte egy nagy zord kapu állt tele vésetekkel, amiket még csak meg sem próbált elolvasni. Nagyon úgy nézett ki, hogy már járt itt. Keresett valakit. Végül ott volt az a valaki, ám nem lehetett látni az arcát, csak a körvonalait. Amúgy beleolvadt a fehérségbe.*
-Az édesanyámért jöttem!
-Ahh, ezt egyszer már mondtad.
-De most el is viszem!
-Hmm, nem tanúlsz a hibáidból?-*Hátrább lépett a mágusfiú*-Az édeanyád rég halott, onnan nem jön vissza senki!, de ha már itt vagy, fizesd meg érte a díjjat!
*Olyan közel hajolt Edhez, hogy a fiú az ajtóhoz ért. Émelygő érzés kerítette hatamába. Lassan, nagyon lassan, keservesen tudta csak felemelni a kezét. Szinte fájt már a mozdulat is. Benne volt a kis vörös szív.*
-Óóóóóó, jól van...kapsz érte valamit
-Miii?...én..nem valamit akarok, hanem anyut!-*Nehezen vette a levegőt. Egyre fullasztób lett az itt lét.*
-Mondtam már, és különben is, a kis köröcskéd sem az anyu visszahozására van.
-Miii? Nem, az nem lehet...a mester..
-Te is tudod, hogy ez az ember nem igazi tanár. Főleg nem a mestered, miért bízol hát meg benne?
-Megegyeztünk...
-Hahahaha...tanúlj a hibádból Al-ki-mis-ta!
*A következő pillanatban ugyanott találta magát, ahol azelött volt. A temetőben. A"mester" már-már kezdett türelmetlenkedni. Látni akarta a hatást, de eddig nem volt sehol. Edward alig bírt felállni, és a kő sem volt nálla. A "mester" megunva a várakozást hátat fordított és menni készült.*
-Na jó, erről ennnyit...*Edward nem tudott felelni. Émelygő érzése nem szűnt és lassan megtelt a szája fémes ízzel.*
-Nah, még fel is dobod?...szerencsétlen kölyök.
*Ekkor azonban megnyíltak a sírok kapui, és egyenként másztak ki belőlle a lakói.*
~Nem!, miért, ...
-Te...-*Nagy nehezen fetápászkodott.*-...becsaptál engem.
-Meglepő, kölyök?!-*Szólt oda a férfi.*-nézd a jó oldalát. Én megkapom amire vágyom, te nem haltál meg, sőt, az utóbbi egy hónapban többet tudtál meg az alkímiáról, mint attól a fukar Egyesülettől eddig! És most félre rabszolga, ideje igába hajtanom a világot az én hallhatatlan hadseregemmel! Hahaha...
*Rosszúl vette a levegőt, és nemsokkal ezelött köpött ki egy jókora adag vért, de ezt nem tűrheti.*
-Nem használhatsz ki, ... engem nem! Bűntetlenűl nem!
*Öszecsapta a kezét, és egyből megjelent a kis kard a jobb karján. Nekirohant a hajdani "mesternek", de amaz fel volt készülve erre. Nagy összecsapás volt kettejük kűzdelme. Öszetörtek pár sírkamrát, és szobrokat. Végül egy újjabb váratlan roham vetett véget a harcnak. A darthar nekivágta a védtelen fiút az egyik élesebb kődarabnak, aki azonnal eszméletét vesztette.*...

...
*Pár órával később egy betegszobában ébredt fel. A feje vastagon bekötözve, és mozdulni se tudott.*
-Hát felébredt a kis hősünk.
~Hős...egy őrült vagyok.
*Ám mikor felnézett elborult a tekintete.*
-Maga az?
-Igen én...a szövetség aggódott magáért.
-Na lám, nem csak egy alatvaló vagyok a sok közül?
-De értékes is.-*Válaszolt nő csengő kedves hangon.*
-Mi van a mesterrel.
~Azzal a nyomorult senkiházival?
-Ó, Rogerre gondolsz? Az egyik sírkő mellett találtunk rá a hullájára. Ami azt illeti csak varázslatal tudtuk meg kicsoda is, annyira felismerhettlen volt.
-És a zombik?
-Tehát láttad.
~Én keltettem fel őket, az istenért!
-Amennyit megtaláltunk megöltük, szépen fel kell őket darabolni, de ezt nem tőllem tudod.
*Ed biccentett, amjd a nő távozott. Most nincs mit tenni. Fel kell épülni, és majd azután meglátjuk.*

*Cecília fáradtan ráült az egyik sírkőre majd el is dőlt rajta. Jelenleg ez az egyetlen nyugodt hely számára, nem mintha alapból nem az lenne. Lábi leérnek a földig még így fekve is, ez pedig elég szokatlan számára. Régebben mindig tudta lóbálni, bár ez nem jelentett akkora problémát. Szemeit becsukta, kezeit mellkasán pihentette, pont úgy nézhetett ki mint az egyik "alsó szomszéd". Lassan kinyitotta szemeit, az ég telis-tele volt csillagokkal és a hold is fényesen világított. Egy finom szellő megsimogatta arcát, a közelben lévő élőlények minden porcikájának illatát magával hordozva. Akaratlanul is de széles mosoly ült ki arcára. Szép este volt, szép nyári este. Az ilyen tökéletes éjszakákat nem éri meg vérrel vagy hivatalos ügyekkel bemocskolni. Ilyenkor kell kivenni magunknak egy szabadnapot és elmerülni a holtak édes csöndjében. Igazi élmény, ki lehet próbálni!

*Ez az este jónak ígérkezik...feltéve,ha nem botlik az ember egy ellenségébe...vagy esetleg csak szimplán felbukik.....Nost,tehát Tikina a mai éjszakát itt a Temetőben szándékozik tölteni.~Fussunk egyet!~dönti el magában,hirtelen.Már is futásnak ered,hogy miért...hát ezt sajnos nem lehet tudni.Tikiná-nak a kedve hol iylen hol olyan.Így hát,most kocogni van kedve.Amint fut a temetőben,a sírok között...észrevesz egy emberi alakú formát.Amint épp fekszik az egyik kövön.A nőnek ismerős a hely,az idő....és legfőképp az emlékek törnek elő belőle.Lassítani kezd,majd megáll.Már ott van "felette".~Oh,nocsak kit látnak szemeim?!Végre megint összefutottunk,Ceci!~áradozott Tikina.Majd meg is szólalt:
-Szia!!!!!!!!!!-ordított Cecília fülébe.*
-Hiányoztam?Te nagyon!!!-és már le is ült a kőre barátja mellé.Egy széles vigyorral a száján.*

// Raissa//

* Röpke meghajlást intéz a lány felé.*
- Köszönöm, örömmel elfogadom a nagylelkű ajánlatot.
* Szája megletében megbújik egy kis vigyor, nem tudja -és nem is akarja- elrejteni. *
~Pimaszkodunk csajszi, pimaszkodunk?! Ha így áll a helyzet...~
* Le nem veszi a szemét a lányról a pukedli közben, kivéve arra a pillanatra, amikor a fejével bólint. Aztán a kabátját megigazítva magán közelebb lép a lányhoz és széles kézmozdulattal előre tessékeli, azaz előre engedi Raissát a keskeny útona sírok között. Oké, oké, talán van hátsó szándéka is, de csak egy nagyon pici: nincs szebb látvány egy formás női hátsónál. Na de melyik férfinak nem ez a véleménye?! Alkalom adtán majd tudtára adja a hölgyeménynek is. Meglátjuk, milyen pirulós fajta.
De nem állhatjja meg szó nélkül Alexet... a másikat. Nem magát.*
- Csak szeretném, ha előre bejelentenéd neki. Nem szeretnék tolakodni, elvégre nekem is van sárkányom... -*mosolyodik el futólag... na igen. Frandor.
És még valami. Ez a sárkány nem az ő társa. Tehát, vele szemben nyugodtan viselkedhet bestiaként. Magyarul: ha nem tetszik neki valami, keresztben lenyelheti. Azt pedig, ugye, nem akarja. Nemcsak azért, mert kapitány, vagy mert ott van neki Frandor... hanem mert félti a bőrét, na. De ki szeretné egy sárkány gyomrában végezni?!
Na ugye, hogy senki.*

//Kapitányom Smile

//

*Mosolyogva figyeltem a meghajlását, és igyekeztem nem nagyon komiszan állni a kialakult helyzethez, hiszen nem minden nap ajánlom fel a segítségem egy magasabb rangú lovasnak. Alex mosolya kíváncsivá tett, de egyelőre nem kezdtem kíváncsiskodni, hogy mi is a jókedvének az oka.
A kapitány kutató tekintete nem tévesztett el egy pillanatra sem, és úgy éreztem vizsgálat tárgyává lettem rövid időre, de nem zavartattam magam miatta. Hozzá voltam már szokva, és egyébként sem csinálta bántóan. Nem éreztem magam rosszul attól, ahogyan rám nézett, és ez nekem bőven elég is volt, hogy továbbra is megtartsam a jókedvemet.
Mosolyogva bólintottam, mikor egy kissé eltúlzott kézmozdulattal maga elé engedett a sírok között vezető keskeny kis utón. Nem kellett hátranéznem, hogy tudjam, hogy a kapitány a csípőm mozgását csodálja. Elmosolyodtam, és eltettem a kissé férfiasan burkolt bókot a többi közé.*
- Alexander mindig szeret morgolódni, de egyébként nem lesz gondja veled. Nekem nem tud nemet mondani.* Huncut mosollyal pillantottam hátra a vállam felett.*
- Talán félsz a névrokonodtól, Kapitányom? *Kérdeztem pimaszul.*

Tárgy: Re: 08. Temető Csüt. Aug. 12 2010, 17:00

//Raissa, Alex//

*Egy igencsak nagy méretű repülő "valami" tartott Evolyran városa felé. Legalábbis szárnycsapásai hangjából ezt lehetett kivenni. Látni nem igazán lehetett, hiszen sötét volt. Viszont szinte érezni lehetett a levegőben a nagyságát. Már eltelt egy "kis" idő azóta, amióta utoljára itt járt. De szinte semmi sem változott. Legalábbis semmi olyan, ami számára jelentős változás lett volna. Egyre gyorsabban csapdosott szárnyaival. Egyértelműen sietett valahova. De hogy pontosan hova a városon belül, azt csak ő tudta. Lovasa után kutatott. S minek utána már szinte elérte a város határát, megérezte, hol is van Alex. Merthogy Alex az ő lovasa neve. Ugyanis ez a repülő "valami" nem más, mint egy sárkány. Mégpedig Frandor. Igen igen. Az a Frandor, aki már jó ideje távol tartózkodott mind a Birodalomtól, mind pedig lovasától. Viszont most eljött az ideje, hogy visszatérjen. S talán még kicsit váratott magára, igyekezett a lehető leghamarabb Alex mellett lenni. Érezte, hogy a kapitánynak szüksége van rá, s hogy már talán mérges is rá, amiért ilyen hosszú ideje "elkóborolt". De hát megvolt az oka rá, amit majd idővel szépen közölni fog lovasával. De most az volt az elsődleges célja, hogy rátaláljon. Ez persze már nem volt olyan nehéz dolog, mióta a város közelében pásztázott. Egyszercsak megérezte Alexet, s akkor rögtön megindult felé. Annyira boldog volt, hogy újból érezte lovasa jelenlété, hogy majdnem levitte egy templomtorony felső részét. Még jó, hogy időben észrevette. Különben most magyarázkodhatna mind lovasának mind pedig a városlakóknak, hogy hogyan is történt az egész.*
~Ez közel volt...~
*Azzal tovább suhant az épületek felett, mikor is hirtelen egyre alacsonyabbak nem lettek, s végül teljesen eltűntek alóla. Helyüket valamiféle icipici kövecskék vették át. Frandor aztán hamarosan ráébredt, hogy a temető felett repül. Innen már nagyon közel érezte Alexet ahhoz, hogy felvegye vele a kapcsolatot.*
~Itt vagyok, Alex! Megjött a hatalmas és rettenthetetlen Frandor!~
*Közben megpillantotta a megszólított személyt, s ügyes manőverezést követően leszállt tőle nem messze. Ekkor hozzátette:*
~Bocs a késésért!~
*Miközben lovasát leste, mikor tűnik már fel, jobban körülnézett, s akkor vette csak észre, hogy nincsenek egyedül. Egy másik sárkány jelenlétét is érezte tőle nem messze, valamint egy másikat is, aki valószínűleg egy Alexhez hasonló lény lehetett. Tehát valami sárkánylovasféleség.*
~Valahogy éreztem, hogy fura hely ez. Bár Alex sosem volt normális, azért ezt még előle sem néztem volna ki. Éjszaka egy temetőben lófrálni...megáll a sárkány esze!~ *Egy kicsit várt majd mikor már unta a várakozást, kissé mérgelődve "ordított" Alexre.* ~Hékás, ne várass már ilyen sokáig! Végre visszajöttem én, hőn szeretett sárkányod, erre meg jól megváratsz! Nem szép dolog ám ez, tudod-e?~

Tárgy: Re: 08. Temető Szomb. Aug. 28 2010, 15:31

* Halkan elneveti magát Raissa pimasz beszólásán.*
- Ami azt illeti, igen, a kapitányod nagyon is fél egy sárkánytól. Sőt, az összestől. ( De ezt csak neked súgom meg) Nem elhanyagolható az a tény, hogy több tonnát nyomnak, és minden porcikájukat hegyes "kések" borítják. A fogaikról ne is beszéljünk...
* A végére már szinte suttog. Nem csak a a téma teszi, vagy mert jó kedve van... hanem mert tényleg jó kedve van. Figyel. Hallja a fülében a szél susogását, amint azt súgja: "Itt vagyok!"
És tényleg itt van. Itt lesz.
~Frandor...~
Mintha ő maga remegtetné meg a földet a súlyával, amikor Frandor méltóztatik letenni rá a tekintetes hátsóját.
Akaratlanul is felnevet és pördül egyet a tengelye körül.
- Bocsásson meg hölgyem... egy pillanat.
Gyors meghajlás Raissa felé, és a lehető legtöbb méltósággal megfordul és határozott léptekkel eltűnik a méteres sírkövek között. Gyorsan elnyeli a temető sötétje, de amikor ez megtörténik, nagyra nőtt gyerekként, fülig érő szájjal rohan a vesztébe.
Egyenesen Frandornak. Kit érdekel a sok pikkely, melyek végigkarcolják a ruháját?! Sokkal örömtelibb helyzet ez annál, hogy ilyen apróságokon fennakadjon. A lányt is túl gyorsan, szó nélkül hagyta ott. Sebaj. Maximum egy kicsit vár. Nem volt idő magyarázatra.
Ehhez nem is kell magyarázat.*
~ Megáll az ember esze! Messze jártál tőlem, te, nagyra nőtt méregzsák! ~
* Simogatja meg szeretettejesen a sárkány orrát. Nem félti a kezét, kesztyű van rajta.*

Tárgy: Re: 08. Temető Csüt. Nov. 11 2010, 23:22

//Alex és Frandor//

-Való igaz, hogy a sárkányok hatalmas lények, de ha az ember tudja, hogyan érintse meg őket, akkor közel engedik magukhoz a magunk fajta apró teremtményeket is. *Jegyeztem meg csendesen, miközben egyre erősebben éreztem Alexander türelmetlenségét, hogy mikor megyek már ki hozzá, és megyünk már végre haza.
Alexander tagadhatatlanul féltékeny sárkány volt, és azt hiszem, hogy már az is marad. Nagyon közel állunk egymáshoz, és ezen semmi sem változtathat. Együtt edzetünk, és szenvedtünk, ahogy veszélyekben is együtt voltunk…mert egyek vagyunk.*
-Menj nyugodtan, a temető kapu előtt megvárlak, ha szeretnéd. * Illendően bólintottam, majd a köpenyemet összehúzva indultam el kifelé, hogy kicsit megnyugtassam a sárkányomat, aki már nagyon türelmetlenül várt rám.*
~Hol voltál ilyen sokáig?~
*Mosolyogva léptem oda a durcásan gubbasztó hatalmas sárkányhoz, és kedvesen megsimogattam az oldalát, mire rögtön jobb kedvre derült Alexander is.*
~Összefutottam a kapitánnyal.~ *Válaszoltam elgondolkodva, miközben egészen közel simultam Alexanderhez, hogy megóvjam magam a hűvös esti széltől, hiszen hazáig lesz még benne elég részem.*
~Itt a sárkánya is. Mehetünk?~
~Légy egy kicsit türelmes! Hamarosan otthon leszünk, és a barlangból minimum két napig ki sem teszem a lábam.~ *Alexander horkantott egyet, de nem ellenkezett, csak a távolba révedt, amerről nemrég én érkeztem.*

» 4. Temető