08. Temető

*Mélyen beleszagolt a levegőbe.*~Felébredt~*Gondolta magába a kis vámpír. Feltápászkodott és kibújt a fa mögül. Mögötte ott állt egy kripta, kripta ajtajában egy kedves barátja.*
- Jó reggelt Anna! Hogy aludtál?-*Mint mindig vidám mosoly volt Cecília arcán, közelebb ment társához és megfogta az egyik kezét.*-Sétálunki egyet?*Aranyos és kicsit huncut mosoly váltotta fel az előzőt. A vámpíroknál álltalában az ilyen viselkedés furcsaságnak tűnik de nála ez teljesen természetes volt.*

*Egy sóhaj között megérezte egy ismerős társ illatát, s jelenlétét, majd hamarosan az illető hangja szólalt meg a sötétből, s nem sokára már előtte volt a lány. Cecília kipihenten hajolt le Annához.*
- Szép estét, Cecília! - *Szemei halványan világítottak, a hirtelen érzés, ami a másik vámpír jelenlététől jött, nagyon felvidította.*
- Remekül. - *Hangjában érezni lehetett némi vidámságot. Megvillantotta fehér fogsorát, de most igyekezett elrejteni hegyes szemfogait. Cecília megfogta a kezét, s egy sétára invitálta, amit szó nélkül elfogadott. Helyette széles mosolyt küldött felé, s halkan kuncogott a lánnyal. Bár néhányan bolondnak néznék őket fajukban, de ez Annát egyáltalán nem zavarja. Lassan elindultak, egymás kezét fogva, s keringeni kezdtek a sírok között bolyongva.*

*Miközben sétáltak vidáman ránézett barátjára.*
- Tudod Anna, valójában fogalmam se volt róla, hogy hol laksz. Csak látni akartalak és az ösztöneim idevezettek. Azt hiszem egyre jobban uralom az erőmet. Talán hamarosan Őt is megtalálom.*Büszkén vigyorgott, mint egy gyerek aki jó osztályzatot kapott az iskolában és várja a dicséretet.*
- Egész kellemes kis hely, jó a csönd és mindig van mit olvasnod.*Halkan kuncogott egy kicsit, aztán a sirköveket olvasgatva tovább mentek.*

*A lány vidáman lépkedett mellette, kissé lassabban haladtak, bár Anna nem is szokott igazán sietni. Minek is, hiszen az idő végtelen számára. Lenézett fiazal barátjára, s figyelmesen hallgatta.*
- Hát... Őszinte leszek, nem itt lakom. Lakhelyem mindig helytől függ, hogy épp hol vagyok. - *Egy kis szünetet tartott a következő válaszhoz.*
- Hm, nos igen, az erőnk megismerése már ilyen korban elkezdődik, mint amilyenben most Te is vagy.
Én 18 évesen lettem vámpír, 25 éves koromra már egész jól irányítottam magam, és a bennem lakozó erőt. Szóval csak ismerkedj vele. - *Mosolyog a lányra.*
- Egyébként... Ki az az Ő, akit folyton keresel? - *Néz rá komolyan, s nem is veszi figyelembe amit még ezután mond, mert ez az egy dolog ütötte meg igazán a fülét.*

*Sóhalyt egy nagyot, arca elkomorodik és tekintetét a földhöz szegezi, társa kezét egy picivel erősebben szorítja.*
- Egy barát, aki valószínűleg a torkomnak esik amint meglát.* Hírtelen újra vissza tér a szokásos vidám mosoly az arcára, sőt nagyobb mint szokott lenni arról nem is beszélve, hogy a megszokotnál több gonoszság is társult hozzá.*
-Persze ez nem számít! Igaz nem látszik de nagyon erős vagyok! Jó ideig fejvadászként dolgoztam, és a kémkedésben is otthon vagyok!-*Elvigyorodik, két tűéles szemfogacskája előbújik.*-Nem nézni ki belőlem igaz?*Büszke és boldog tekintettel néz fel Annara.*

//Folyt. köv.//

* Látja, hogy Declan felnyit egy ládát, de nem érdekli. csak magában mosolyog. Kívül meg hangosan kuncog rajta. Abban úgy sincs semmi. De azért kommentál is hozzá.*
- Ezt is kellene használnod, nem gondolod? -*lengeti meg ismét az orra előtt a láncot*- Ha odatartod -*a fiú kinyitott ládája fölé tartja a medált*- Meglátod a múltat-és jövőt. Jelen esetben ez annyit tesz, hogy valaha eben felkarcsontokat tároltak.
* Ezzel már vissza is fordul a sajátjához. Fölé tartja a medált... és már jön is a következő láda. Csontok- ismét. Ez így nem lesz jó. Feláll, s gondolkozik. De nincs jó megoldás, úgy látszik.*
- Francba! Én nem ezeket keresem. Nekem egy olyan láda kell, amiben most is van valami! Nem pedig csak volt! Persze, az amulett így is kell, mert biztosan levédték valami varázslattal, de hogyan találjam meg a sok láda között?!
* Mert bizony, nem volt kevés láda ott.*

*Nem tudja, mért nevet rajta a nő, hisz csak azt tette, amit a nő. Felnyitott egy ládát. Ha Seyla annyira tudja, hogy mit hogyan kell használni, akkor csak csinálja ő. Gúnyosan elvigyorodik.*
-Hú de okos valaki. Ha így tudod, mit kell csinálni, akkor csak csináld!-
*Így fogta magát a férfi és leült a sarokba.*
-Majd szólj, ha találtál valamit. Ne is várd el tőlem, hogy én is keressem, amikor azt sem tudom, mit keressek. Te úgyis mindent jobban tudsz. Szóval csináld csak!-
*És csak a sarokban nézte, hogy Seyla mit csinál.*
~Ez így nem lesz jó. Hmm... azt hiszem... ez így nem mehet tovább. Ha lenne is köztünk valami... mi lennék én? Nadrág, vagy papucs?~

~ Ahogy így, lehunyt szemmel gondolkodok... Megnyugtató. És érdekes. Csak a neszekből is tudom, hogy Declan mit csinál. Pedig nem is látom... De... hallom.~
* Mert hallotta. Tudta, hogy most éppen hol van. Ül a sarokban. Nem is olyan messze tőle. De... akkor mi ez az ütemes dobogás ott a háttérben? Nem is olyan nagyon lassú. Inkább egyre gyorsuló. Hoppá... itt valaki nagyon ideges kezd lenni. De... honnan tudja mindezt?! Mert ő a látszat ellenére különösen nyugodt. Annak ellenére, hogy már több napja nem evett szilárdat, és már nagyon korog a hasa.
De a dobogás még mindig ott van a háttérben. És most, hogy már figyel rá, egyre hangosabb. Várjunk csak! Hiszen ez több... És igen, most már határozottan el tud különíteni három fajta dobolást. Egy átkozottul lassút; egy hangos, szabályosan ismétlődőt; és egy nagyon gyors, de alig észlelhetőt. Így, csukott szemmel kiválasztja a leghangosabbat, s követi a hangját. Csak úgy megérzésből, de nincs vele semmi célja. Felé sétál... és azt veszi észre, hogy arra megy, amerre Declan ül. A Sarokban.
Amikor elé ér, s leguggol, még mindig nem nyitja ki a szemét. De a dobogás határozottan felerősödik. Meg kell találnia a forrását... Itt van valahol. Követnie kell. Fejét ráhajtja a fiú mellkasára, s hallgatózik. Igen... ez....
~ Mi a fenét csinálok?!~
* Gyorsan feláll, s a ládákhoz lépve szemével próbálja átvilágítani őket. Látszatra. Mintha menne neki. Belül pedig alig tér magához. Mi volt ez?!

*Semmit nem reagált a nő Declan szavaira. Ezen csodálkozott is a férfi. Bár egy idő múlva Seyla furcsán kezdett el viselkedni. Csukott szemmel Dec felé vette az irányt, leguggolt majd fülét a csodálkozóan néző mellkasára teszi.*
~Ennek meg mi a baja?~
*Inkább már aggódva figyeli az eseményeket. Seyla hirtelen feláll, majd visszamegy a ládákhoz és úgy csinál, mintha mise történt volna. De Declan látta, hogy nincs minden rendben. Felállt, odament a nőhöz, rátette egyik kezét a nő vállára és aggódva kérdezte.*
-Seyla! Minden rendben?-

* Sikerült kitisztítania az agyát legalább annyira, hogy figyelni tudjon arra, amit néz. S ahogy lenyugszik, máris visszatolakodik a háttérbe a dobszó (annak tűnik). Idegesíti, mint háttérzaj. Ugyanakkor lehet, hogy jól jön még neki. Most annak a halk, lassú hangnak az eredetét szeretné megtudni. Figyel.
Ott van a többi között, csak el kell tudnia különíteni. Ami, nem is olyan nehéz, mint először képzelte. Azonban akadályozza az, hogy Declan közeledik felé, így elnyomja a saját akármijével azt a másikat. És a vállára teszi a kezét. Biztos most tiszta hülyének nézi, bár, az előbb történtek után akár saját magát is illetheti ezzel a jelzővel. Akár aggódik miatta a fiú, akár nem, nem akarja megbántani; pedig amit most fog kérni tőle, valószínűleg ismét a saját hibbantságát támaszthatja alá. És hogy bunkó.*
- Dec, hátrébb mennél?! Pl. ott, a sarokban jó helyen voltál!
* Erre szükség van. Persze, csak próbálja magát meggyőzni, de nem igazán sikerül.
Csukott szemmel.*

~Hej na, jól van na!!!~
*Majdnem szívére vette, de rájött, hogy most nincs itt az ideje, hogy besértődjön. De ennyit azért még mondott.*
-Parancsára!-
*Komolyan nézett a nőre, majd visszament és leült előző helyére. Figyelte, vajon mi fog történni.*
~Nagyon nincs rendben. Idegesnek tűnik. Mintha valamit figyelne. Hát csak hadd figyeljen. Ő tudja, hogy mit csinál.~

* Amit a fiú ismét a "helyén" van, már meg is hallja azt a másik dobogást, most már sokkal tisztábban. És közelebbről.
~Ügyi vagy Seyla!~
Persze, hogy vigyorog.
És követi a hangot. Az útjában lévő ládákat egyszerűen arrébb rúgja, s ily módon egyre beljebb verekedi magát a kacatok közé. Úgy a közepe táján járhat már. Már arra sem veszi a fáradtságot, hogy ládákat rugdosson. Inkább a tetejükön bukdácsol. Elkapja az a hév, ami szenvedéllyé tudja tenni a bizonyos dolgokat. Pl. a keresést. Nem is akárhogy. Még azt sem bánja, ha jó párszor mellé is ugrik, vagy lecsúszik egyről-egyről.
És ott áll előtte. Immár tisztán hallja a gyors, ütemes hangot, ami az előtte heverő pici ládán szűrődik át(?) Sűrűn veszi a levegőt, s most, hogy már a környezetére is figyel, azt veszi észre, hogy édes fémszag terjeng a barlangban. Vagy csak ő érzi annak? Az előbb még biztos, hogy nem volt jelen. Nem tudja miért, de egy pillanatra a "félelem" szó jut eszébe. A ládában lévő valami fél.
Na, ez tényleg a (egyik) legnagyobb baromság, amit valaha gondolt.
Felemeli a ládát és kimászik a a ládák közül vele.*

*Egyáltalán nem foglalkozik a férfival Seyla.*
~Mindig ezt csinálja!~
*Zsörtölődik magában Declan, de figyeli, mit is csinál a nő. Nem sok értelmes dolgot, de annál érdekesebbet. Mászkál csukott szemmel összevissza, megbotlik ládákban, arrébb rúgja őket, átmászik rajtuk... egyértelműen valamit keres.*
~De mit?~
*Hangosan nem szólalt meg, nem akart "megint" bezavarni a nagy koncentrálásba.*
~Ez a nő mindig mindent jobban tud. Pff...~
*Majd az egyik ládánál a nő megáll. Declan kíváncsian nézi a fejleményeket.*

* Rávigyorog Declanra, s az ujjával közelebb invitálja. Ilyet még lehet, hogy ő sem látott. (Sőt, biztos)
Letérdel a földre, s maga elé teszi óvatosan a pici dobozkát. Érdekes. Mintha az ujjai között ütemesen verné valami belülről. Mintha ki akarna szabadulni. Persze, ez megint csak a saját kis képzelgése.
Még egyszer ránéz a fiúra, s nagy levegőt véve felnyitja a láda fedelét.
Amit benne talál, az nem az, amire számított. Koránt sem. Viszont, őszintén megvallva nem is tudja, mire számított igazán. Csak keresett valamit, ami... nos, hozzátartozik ahhoz az izéhez.*
- A lény szíve...
* Mert valóban, ott dobog az orra előtt. Teljes nagyságban. Belegondolva, ez érthető is. Hogy máshogy lehetne megölni egy természetfeletti lényt, minthogy átszúrjuk a szívét, ami el van rejtve?! De most már nincs visszaút.
Előhúzza a tőrét, s Declanhoz fordul, ismét. Együtt kell átdöfniük. Végleg.*
-Egyedül nem tudom megcsinálni. Most már te is benne vagy...

*Végre odahívja Declant. A férfi feláll és mintha nem bízna meg a nőben, odamegy hozzá. A doboz felnyílik. Egy szív. Nem szép látvány, de Declant nem zavarja. *
-Igen.-
*Mondja ő is. A nő előveszi a tőrét.*
~Nem? Hisz csak át kell szúrnod a szívét. Mi nehéz van benne?~
*Ő is elővette a tőrét, majd Seylára nézett. Majd biccentett és együtt lecsaptak a dobogó szervre.*

* Sikolya betöltötte a barlangot.
Üresen visszhangoztatták a csupasz falak. A kezéből kiálló kést látja csak, szemét elhomályosítja a fájdalom. Nem tudta megtenni.
~ NEM TUDTAM MEGTENNI!!!~
- Miért? Miért... -*nyöszörgi. Lassan vállát is rázza a könny nélküli sírás. Egy csepp könny nélkül.
Egy ordítással sikerül kitépnie a tőrt a kézfejéből, amivel az utolsó pillanatban állította meg, hogy lecsapjon. A penge a padlóra hull, és ő remegő kézzel tép a kabátjából egy darabot, s tekeri át vele a sebet. A saját tőre csupáncsak felsértette a kezét. Nem tudta megtenni...
Hátrébb kúszik, s hátát nekiveti a barlang fagyos falának. Declan. Sikerült neki. Talán csak mert nem készült fel erre. Most már nem fogja megtudni. A feladat elvégezve.
A vér illata. Érzi. Már előbb is sejtése volt, hogy különösen érzékeny rá... és hogy akkor bizonyára a szívet hallja. De most ütött csak belé a felismerés bizonyossága.
Rápillant a ládában heverő szívre. A tőrt nem tudta teljesen megállítani, így az a szívbe is belemélyedt valamelyest. És az ő kiserkenő vére éppen elég kell, hogy legyen, hogy begyógyítsa. És felébressze. Már hallani is lehet az erősödő ritmust. A szív már meg is gyógyult. Nem veszi le róla a tekintetét. Nem tudja, mennyi idő kell.*
- Most csak az a dolgunk, hogy várunk... -*zihálja. És éhes.*

*Csapnak. Na de érthetetlen, de Seyla tőre elé teszi kezét.*
-Mit csinálsz?-
*Üvölt a nőre Declan, de már késő. Seyla sikolt egyet és már köti is a kezét. Declan figyeli az eseményeket. Nem tud segíteni a sebesülten, mert az már segít magán. A szív leáll. Declan Seylára tekint. Csodálkozva is, együtt érzőn is, és értetlenül is. Na meg határozottan is, hogy a szívet meg kellett ölniük. Újra a szervre tekint, ami újra él, és ép. Declan összeszűkítette a szemét. Épp kérdezte volna, hogy most mit tegyenek, amikor a nő már válaszolt is.*
~Várni. Mindig csak várni!!~
-És mi van ha nem várok? Ha újra rácsapok a szívre?-

* Épp azon fáradozik, hogy visszaállítsa a légzését a normálisra. Vagy legalább is megközelítse azt.
Ám Declan nem hagyja annyiban. Mondjuk, igaza van. Ő sem hagyná. Sőt, már az elején bepipult volna. Ám ő nem. Mindenesetre lenyűgöző a türelme. És ostoba.*
- Mi van? -*néz rá hirtelen, szikrázó szemekkel. Minden porcikája intené, nehogy meg merje próbálni.*- Kénytelen lennék megállítani. Bocs, de semmi kedvem végleg megválni a kezemtől, úgyhogy...
* Jobb is, ha most szépen odamászik a ládához, s kiönti a kőre a tartalmát. A kezéről leveszi a kötést, s látja, hogy még nem állt el a vérzés. Mondjuk, mit is lehetne várni egy ilyen szúrástól... (mázlija különben, hogy a penge átsurrant a csontok között)
- Akkor talán jobb lesz felpörgetni az eseményeket...
* Ökölbe szorítja a kezét, s erőnek erejével belevájja a körmeit. Ennek hatására ismét csak megindul jobban a vérzés, egyenesen a szívre. Beissza.
És tócsába gyűlik alatta.*

*A nő felháborodik. Declan meg a nő felháborodására háborodik fel.*
-Mi az, hogy "mi van?"!-
*Kérdezi felháborodva. Közben Seyla már ki is öntötte a szívet a földre. Majd megnézi a sebét.*
-Most mégis mit csinálsz?!-
*Kérdezi még mindig dühösen. De a nő nem figyel rá. Sőt. Még inkább bevérezteti a szívet, ami fel is szívja a rácseppentett vért.*
-Mit csinálsz?! Megint okosabb vagy mi?! Legalább egyszer az életben mondanád meg, hogy mit csinálsz!!-
*És ezzel a lendülettel le is fogja a nő kezét, majd a szemébe néz.*
-Akkor mondd meg! Mondd meg!!-
*Kiabálja még mindig. Most már nagyon elege van, hogy nem érti, mi van, és hogy a nő nem mond neki semmit, pedig ő biztosan tudja, mi folyik itt. Abból is elege van, hogy a nő nem bízik benne, és abból is elege van, hogy Seyla árt saját magának.*

* Érzi a kifacsar vér illatát. Egyre jobban... majd csak az tölti be a gondolatait. Nem is figyel másra. Teljesen elborítja agyát a vörös köd. Már a szemével is csak azt tudja figyelni. S érezni.
Kapkodja a levegőt, lassan valami ismeretlen, belső tűz kezdi mardosni a torkát. De persze közben kényszeríti magát, hogy figyelembe vegye, hogy Declan is ott van. Vagy talán épp ez a baj? Hiszen nem is tudja figyelmen kívül hagyni. A mellette lévő fiú kezét figyeli, ahogy a csuklóját szorítja, s látja a bőre alatt...
- NEEEM!
* Erővel kiszakítja magát a fiú kezei közül, s egészen a sarokig botladozik-mászik hátra. Kezeivel a fejét fogja, mintha így megszabadulhatna minden kínjától.*
- NEM! NEM AKAROM! MIÉRT TETTED EZT VELEM?! Nem vagyok rá képes! Miért pont én, miért...
* Most már rázza a zokogás. A tűz nem és nem múlik. és ő sem akar Declanra pillantani, még véletlenül sem, nehogy olyat lásson meg a szemében, ami lehet, hogy ott van.*
- Szúrd le, könyörgöm, szúrd le...

*A nő felordít, kiszabadítja magát Declan szorításából, majd a falhoz menekül. Kiabál mindenféléket, amiket Declan észrevesz, hogy nem neki címez. De akkor kinek? Csak nézi és nézi Seyla szenvedését. Tudja, hogy nem mehet oda, hisz ezért távolodott el tőle a nő. Azután megkapja az engedélyt. Declan előveszi a kardját, majd tiszta erejéből rácsap a szívre. Az ketté vált. Hirtelen nagy csend lett. Eddig sem volt zaj, de ez a csend olyan mély volt, hogy hangzavarnak tűnt az előző pár perc. *
~Talán most mindennek vége. Legyen vége Istenem!~

* Abban a pillanatban, hogy Declan lesújt a tőrrel, felsikolt. erre nem volt felkészülve. Arra gondolt, hogy talán meg fogja érezni... de arra nem hogy ennyire. Mintha az ő szívét vágták volna ki. Kezével a mellkasához kap, mintha csak össze akarná tartani magát. Pedig egyben van. Látszólag. Most, hogy a fájdalom elmúlt, s kezdi felfogni már a környezetét is, az első pillantása a kezeire esik. Vér. A haja, a ruhája... mindenütt vér. Újra felizzik a torkában a tűz.... túl sok vért vesztett.
Legyen már vége.
Legszívesebben fejest ugorna a vízbe. Mindegy mekkora, milyen, csak víz legyen tiszta.
Vér.
Kénkőbűz érződik a levegőben. A szív porrá hullik. *
- Vége.
De most akkor mi lesz velem?!

*Seyla felsikolt. Declan rémülten néz a nőre, de összeszűkíti a szemét. Haragszik. Hogy kire? Bárkire, aki erről az egészről tehet. Mikor Seyla kimondta, hogy vége, akkor Declan odasietett hozzá. Nagyon sok vért veszített a nő. A kezén lévő sebet Declan lekötötte, így az már nem vérezhetett tovább. Karjába vette a nőt, majd igyekezett kifelé a kijárathoz. Még maga sem hitt a szemének, amikor kiértek. Azt hitte el fognak tévedni. De nem. Itt vannak, a szabad ég alatt. Sötét van. Nem tudja, hogy 10 perc telt el valójában vagy több nap mióta betették ide a lábukat. Ez most nem számít. Seylát kell elvinni egy biztonságos helyre. Kifut vele a temetőből.*
-Tarts ki!-

* Nevét hallja. Távolról. Vagy nem is? Érzi, amint Declan a karjaiba veszi, de ő csak ernyedten lóg ott.*
~ Már megint hülye vagyok. Mióta szorulok én segítségre?!
* Érzi a friss levegő illatát. És Declanét. Furcsa, nem? Bár, hogy ne lehetne érezni ezt az átható izzadságszagot, ami mindkettőjükből árad. De addig, amíg a sajátján nem érzi, a fiúét elnyomja a vér illata. Swordé. A válla és a nyaka közti résbe fúrja arcát. Hát nem üdítő? Már a tudattól is jobban érzi magát, hogy... mitől is? A keze már nem is fáj. Annyira. Csak a torka ne égne.*
- Úgy szétrúgnám most valaki seggét...

*Siet tovább. A nő mozgolódik, átöleli szorosabban Declant. Majd megszólal. Declan ezen elneveti magát.*
-Hmm... csak ne én legyek. Jó? Hamarosan szétverheted a ... ki tudja kinek a seggét. Mindjárt ott vagyunk.-
*Declan várad. De erre most nem is gondolhat. Most a legfontosabb Seyla. Ő a legfontosabb.*

//A Fehér Vadkan fogadó jön. Írok én előbb oda. Ok?//

Tárgy: Re: 08. Temető Szer. Nov. 18 2009, 20:20

*Egy jó ideje megint nem találkozott Seylával. Nem is tudja miért, hát a temetőbe jött. Sok minden történt itt, sok kalandot éltek itt át ketten. Éjszaka volt. Mostanában nem tud este aludni. Állandóan a gondolataival bajlódik. Ráült az egyik sírkőre, majd rá is feküdt! Karját feje alá pakolta, úgy nézte a csillagos eget.*
~Mostanában az ég nagyon tiszta. Szép az éjszaka.~
*Declan vár. Mire? Nem tudja. Eszébe jut Casve is. Ekkor elmosolyodik. Majd újra Seyla jut eszébe. Ekkor elkomolyodik.*

Tárgy: Re: 08. Temető Szer. Nov. 18 2009, 20:30

* Egy fán ül. Tök kényelmes, és haláli! Egyszer minimum mindenkinek érdemes kipróbálnia! Ő nagyon élvezi, csak ülni (vagy feküdni) és figyelni a "járókelőket" (főleg egy temetőben hehe) és a csillagokat kutatni. Bár nincs mit rajta kutatni, csak nézni... De azért akkor is meg akarja őket fejteni. egyszer.
Aztán, egyszer csak egy ismerős illat.
Egy ismerős alak.
Egy ismerős arc!
De hiszen ez.....!
* Nem mondja, hogy meglepődött. De nem számított rá pont most. Mást várt éppen. De úgy látszik mást kapott. Ez van. Bár, egy cseppet sem bánja. Jobb, mint egy bűzös élőholt!
Egy ideig csak figyeli az alatta fekvő(!)t, aztán ezt is megunja. Nyilvánvalóan ki tudja találni a gondolatait, főleg, ha ebben a lelke is segítségére van.
Casve, naná.
Már csak azért is!
Hirtelen fölé hajol. Ebben nem segít, hogy egy fekete selyemköntös van rajta (alias Cecilia szekrénye. Nem is tud róla, hogy elcsórta. Valószínűleg azt sem, hogy van neki ilyen.), ami mindenbe beleakad. Így a végén megbotlik, s csak azért hajol fölé. Mert eleve nem akarta megijeszteni... HA megijeszti.*
-Kukucs!

Tárgy: Re: 08. Temető Szer. Nov. 18 2009, 20:36

*Nagy csend, minden rendben. Egyszer csak hirtelen megjelenik előtte Seyla egy ismeretlen köntösben és le kukucsolja a férfit. Declan összerezzen belülről, kívülről ez annyira nem látszik. A férfi felhúzza a szemöldökét jelezve, hogy ez szánalmas, de utána rögtön el is mosolyodott. *
~Mért jó neki ilyesztgetni az embereket?~
*Csendesen szólalt meg.*
-Szia! Reméltem, hogy hamarosan látlak. És íme... itt vagy!-
*Nem mondott többet, csak mélyen a nő szemébe nézett.*
~Ne haragudj, hogy elmentem~
*Csak magában mondja.*

Tárgy: Re: 08. Temető Szer. Nov. 18 2009, 20:40

- Igen? Remélted? És... miért?
* Mosolyog, majd egy kicsit ugyan bamba képet mutat. Feláll a haja? Nem, egy vámpírnak nem állhat fel. Jobb esetben. És most jobb esetnek kell lennie! És tényleg kíváncsi... alap esetben látni sem akarják. De talán az jobb is úgy. Jobb!!!
Aztán, Declan mintha csak szuggerálni akarná. Na jó, ez nem mehet így a végtelenségig... vagy csak pár másodpercig.*
- Tudod, Declan nem vagyok gondolatolvasó... sőt, még a láthatatlan beszédet sem értem!

Tárgy: Re: 08. Temető Szer. Nov. 18 2009, 20:52

*Ezek a kérdések mindig az agyára mennek. Megint elmosolyodik.*
-Seyla, Mért kérdezed ezt? Egyszerűen csak reméltem és kész.-
*Mondta titokzatosan. Majd felült.*
-Seyla, tudom, hogy nem vagy gondolatolvasó. Rossz is lenne, ha az lennél.-
*Most magaelé nézett. Majd megint a nőre.*
-Mikor utoljára találkoztunk, hova mentél az este? És mi történt veled az óta?-
*Kérdezi komolyan.*

» 4. Temető