08. Temető

*Richard épp ekkor érkezett meg a temetőbe,majd látta,hogy egy alak elmegy a fogadó felé.Meg állt,és körül nézett,majd bele tekintett a merev világba,majd így morfondírozott magában:~Egy kicsit hátborzongató ez a temető,de én nem vagyok ilyedős fajta,szóval bárkivel,bármikor megmérkőzöm..ha kell...*mondta*~ inkább körülnézek,kik lehetnek itt eltemetve.*Mondta Richard,és azzal elindult a sírok felé,és az elsőnél meg is állt:~Hé,ennek ismerős a neve,de félig már le van kopva,se baj.*Richi igazából nem is ismerte fel a halottat,akinek a nevét látta,csak mintha ismerte volna azt.Majd Richard egy sírkőre leült,mert fáradtnak érezte magát!*

*Cecília nyugodtan, halk léptekkel megy be a temetőbe. Kezében egy kis csokor rózsa, és a hajában is díszeleg egy. Múltkor talált egy sírt ahol egy 6 éves kislányt volt eltemetve, és ahová már nagyon régóta nem járt senki. A nevet is már alig lehetett kivenni, bár azért hosszas tanulmányozás után Cecinek sikerült megállapítania. A kis Natasa elég jó hallgatóság, nem árulja el a titkaidat, bármikor meghallgat és még vissza se felesel..hát ilyenek a holtak. Köszönet képpen úgy döntött hoz neki egy csokor virágot, ezt most meg is tette. Tehát szép nyugodtan mendegélt a sír felé mikor egy idegent pillantott meg...Vagy talán nem is annyira idegen? Messziről nézte az alakot, jól beleszagolt a levegőbe*~Ismerős illat...Talán csak nem Ő? És pont annál a sírnál van! Ilyen nincs! bár azóta annyi év telt el...Talán elfelejtett....~*Mély levegőt vett majd kifújta és lépett egyet előre....És kettőt hátra....*~Nem! Nem merem! Mi van hogyha...Na ebből elég! Cecília, te egy vámpír vagy! Egy erős, hatalmas, vámpír! Leteszed a virágot és már húzol is, ennyi az egész!~*Komoly arcal bólintott majd megindúlt a fiú felé. Mikor kb 10 méterre volt tőle megtorpnat. Utoljára kisfiú korában látta most viszont...felnőtt. Érezte, hogy lábai remegni kezdenek, de erőt vett magán és odalépett Natasa sírjához. Letette a virágot, és már arra készült, hogy eltűnik de ahogy ránézett Richire képtelen volt megmozdúlni. Egy kis mosoly ült ki az arcára.*~Felnőttél én kis hercegem. Azt hittem többet nem találkozunk és mégis...Úgy tűnik a sors még nem szán nekem békét.~*Felsóhalytott, tekintete most a sírkőre vándorolt. Mosolyogva állt és nézett maga elé. Nem szólt semmit, csak csendesen elmerengett a múlton.*

*Richard sem mert a szemének hinni,hiszen már olyan,de olyan,de tényleg nagyon rég óta már,hogy nem látták egymást,és minkettőjük,megváltozott,nem csak külsőleg,de belsőleg is,az is biztos.Richard felnézett,majd alig kapott levegőt,a látványtól,de nem azért,mert szörnyű lett volna,hanem olyan ragyogás,és boldogság töltötte be a szívéd,hogy nem is bítr megszólalni,tulajdonképpen,alig kapott levegőt,nomeg most találkoztak,vagyis inkább futottak össze ennyi év után először.Rich fel állt,majd,mint egy úri ember meghajolt a lány előtt,és kezet csókolt neki,~Júj,de hideg,szinte fagys Ceci keze,lehet,hogy beteg?~*Gondolta Rich.*majd ezt mondta,de csak halakan és kicsit félően a következményektől:
-Nagyon örülök neked,drága Cecília,...a lány szemébe nézett...kicsit lesütötte szemét,majd folytatta,:el sem tudod hinni,hogy mennyire fájt ,amikor el kellett válnunk,és tudod,nem telt el napom úgy,hogy ne gondoltam volna rád.*Eközben Rich közelebb hajolt Cecihez,és lehajtotta fejét,mint akinak bűntudata van,vagy rosszabb,érzi,hogy rosszat követett el,és nem fogják neki megbocsátani,amit tett.~kérlek Cecília,értsd meg,nem volt más választásom..bocsáss meg!!~
Még egy darabig lehajtva tartotta fejét,aztán felemelte és egy kicsit hátrébb lépett,de még mindig fogta a lány hideg karját,kezét.*

~Hát nem felejtett el...~*Ránézett a férfira, és kedves hangon megszólalt.*
- Nekem is hiányoztál Richi...*A szájához kapott mert eszébe jutott, hogy ő már nem gyerek, már nem becézheti úgy, hogy Richi.*
- Akarom mondani Richard.*Fura volt ezt így kimondani. És látni is fura volt a fiút. *
- Jól megnőttél. Igazán helyes kis legényke lett belőled.*Kivette kezét Rich kezéből és játékosan csípőre tette. Arcán még mindig ott üldögélt a mosoly és vidáman lógatta le a lábát, most se szándékozott elmenni onnan. Persze gondolataiban nem mosolygot..inkább szomorkodott.*~Te felnőttél de Én...nem változtam egy kicsit se. Most még örülsz nekem, de ha megtudod, micsoda szörnyeteggé lettem. ~*Egyik kezét felemelte és megsimogatta Rich arcát. Szája mosolyra görbült de szemeiben ott volt a szomorúság.*Karját újra magamellé zárta. Közelebb sétált a sírhoz, leült és felnézett az égre.*
- Emlékszel, hogy régen mennyit néztük a csillagokat? Igaz akkor még velünk voltak a testvéreink. Szegények, mostmár ők maguk a csillagok.*Így van. Mivel azon a bizonyos éjszakán az a bizonyos vámpír és csapata szinte mindenkit lemészárolt. *~Nem akarok emlékezni. Mennyivel könnyebb volt mikor nem voltak meg az emlékeim. Persze ez is már csak a múlt. Koncentráljunk inkább a jelenre.~*Megint rápillantott Richardra. A kedves mosolyból ravasz vigyor lett.*
- Tényleg helyes lettél. Szinte megint beléd tudnék szeretni. ~Vagy talán még mindig szeretem? Hmmm...Annyi minden történ azóta. Nem kelll elsietni a dolgot. Ráérünk! Itt van az egész örökkévalóság...vagyis nekem.~

*Richard mélyen a szemébe nézett a lánynak,eközben kicsit beletúrt a hajába.*
-Igen, tudom.....,hogy régen találkoztunk, és ne hidd, hogy csak én változtam meg az idők során.*Richard kicsit félrenézett,eközben zsebre tette kezét, majd visszatekintett Cecíliára.Úgy tett,mintha simán menne az egész ügy,de rájött,hogy ez neki sem egyszerű,és ezután úgy érezte,meg kell fognia a lány kezét,vagy Cecit megölelnie,vagy akármit is tegyen,de a lány közelségét akarta érezni.*
-Tudom Ceci,ne aggódj,amiatt,hogy megszakadna a kapcsolat,vagy akár a szerelmünk köztünk.És ne aggódj amiatt sem,hogy most elengedlek,vagy esetleg itthagynálak.*Richard Cecília szemébe nézve mondta ezt,és közben kereste ő is a szavakat,hogy mit mondjon rég nem látott szerelmének.A tekintetét végig a lány szemében tartotta.Majd várta Ceci reakcióját.*

~Hmmm...szerelem...Olyan furcsa szó ez. Nem szeretem a számra venni. Csak csalódást okoz. ~*Szája sarkában még mosolygott és nézte a fiút. Ahogy zsebre tette kezét és ahogy a tekintetét félrekapta...Kicsi korában is mindig ezt csinálta ha bizonytalan volt, esetleg mérges. Tényleg örült, hogy újra láthatta de...Annyi minden történt. Ezelőtt úgy gondolta, hogy ez az egész kettőjük között csak egy gyerekes érzés volt..viszont most. Egy nagyot sóhalytott.*
- Rich mond, nem látsz valami furcsát rajtam?~Mondjuk azt, hogy még mindig úgy nézek ki mint egy 14 éves kölyök pedig kb veled egyidős vagyok.~
-És esetleg a szemem színét nem találod különösnek? Pedig emlékezz...Régen kékek voltak.~Szép idők. Szép kék szemeim. ~*Felhúzta lábait és kezeivel átkarolta őket. Morcosan töprengett a sors gonoszságain...Vagyis azon, hogy miért nincsenek kék szemei? Igen ez egy remek kérdés a válasz pedig.../dobpergést kérek xD/ Az, hogy vámpír! Tádááá! Szokták mondani, hogy az igazság fáj...és ez milyen igaz! Tehát számoljuk össze, hogy a vámpírság mennyi mindent vett el tőle. 1: család 2: emberi ételek, és italok(szegényke nem ehet több csokis tortát pedig imádja) 3: bajtársak 4:napfény 5: Richard. Vagyis még nem vette el tőle, de valószínű, hogy elfogja...Bár, ki tudja? Maya, Rick, és Tikina is elég jól reagált a dologra...A többiek meg kit érdekenek? Tehát ezen töprengett, közben perze várta Richi válaszát *

-Ceci,persze,hogy észrevettem,hogy kicsit mintha,ugyanaz a kis aranyos Cecília lennél,de mégsem,mert megváltoztál te is,és tudod amikor a szemedbe néztem,akkor láttam,hogy nem ugyanaz a tekintet,nem ugyanaz a szemed színe,és ami a legfájóbb számomra,hogy még sokat kell harcolnunk,ezután!*Rich felemelte tekintetét,majd lehajolt Cecihez,és azzal akarta megnyugtatni,hogy megfogta lassan a kezét,és átölelte,ahogy egy nyugodt férfinak kell,és meg amúgy is érezni akarta Cecília közelségét,szerelmét,és csupán a jelenlétét.Ez a pillanat alkalmas volt arra,hogy Richard és Cecília újra közelebb kerüljenek egymáshoz,talán még az is,hogy újra lobbanjon a régi szerelmük,hogy újra lángra kapjon.~Oh,Ceci,elsem tudod hinni,hogy mennyire hiányzott az ölelése,a jelenléted,és annyira szeretném,ha újra tudnánk kezdeni.*Felsóhajtav magában Rich,megsímogatta Ceci hideg,síma arcát,majd csókot lehelt rá.Olyan gyöngéden,ahogy csak tudta.Érezte a lány hideg testének sugallatát.Azt akarta Richard,hogy szerelmük megint a régi legyen,és újra ébredjen.*
-Ceília,figyelj,szeretném,ha tudnád, hogy tudom.....kicsit elhalgatott....,hogy,ki vagy?!De,kérlek bízz bennem,mint régen,rendben?.~Kérlek,bízz bennem,bízz bennem......*Hajtogatta magában Rich,miközben még mindig ölelték egymást,a lánnyal.Richard szemében apró könnyek jelentek meg.(a történtek miatt)*

"Aranyos". Mikor ez a szó elhangzott morcosan félrekapta a tekintetét majd fokozatosan engedte vissza. jól esett neki Richi ölelése. Elmosolyodott és méginkább odasimult hozzá. Hangja boldogan csengett.*
- Richard olyan naiv vagy. *A mosoly szép lassan eltűnt arcáról. Odabújva a férfihoz hallgatta a szívdobbanását. Elmerült az emlékek tömegében. Eszébe jutott a házuk, az iskola, a rét aminek magas füvében annyiszor játszottak, a barátok, a család...*~Várjunk csak! Rich talán tud valamit a többiekről! Az édesanyámról!~*Gyorsan kibontakozott az ölelésből és komoly, kíváncsi szemekkel nézett fel a férfira.*
- Mond, ugye jártál azóta a faluban? Találkoztál anyámmal? Hogy van? Túltette magát a többiek halálán? Haragszik rám? *Sok kérdés, persze nem ok nélkül. Kezeivel megfokta Rich karját és kérlelő tekintettel nézett rá.*
- Könyörgök, mond el!

*Rich mélyen Ceci szemébe tekintett és így szólt:
-Igen.Tudok mindent édesanyádról,és jártam a faluban is,de azt kell mondjam,hogy anyukád nem volt boldog,és sokat mesélt nekem rólad,és persze elárulta,hogy nem esett neki jól,ami veled történt,meg amit tettél,kis szünet......azt hittem összetörik a szívem,amikor láttam,hogy anyukád sírva fakadt,és szeme könnyben égett.*Rich ekkor közelebb húzta magához Cecit*
-De ne félj,nincs semmi baja,jól van csak nagyon hiányzol neki,azt mondta.*Richard fogta végig Ceci kezét,majd az egyik kezét elengedve,a lány hajába túrt,és megpuszilta arcát,egy lovaghoz méltóan.*
-Cecília,itt van megkaptad a válaszokat,most viszont te válaszolj nekem,kérlek!*Mondta Rich,majd óvatosan ezt súgta,a fülébe:
-Semmi okod,a félelemre,vagy a bánatra,mert amit NEM TE követtél el,az NEM a TE hibád!!*Richard a mondat végét már hangosabban mondta,de még mindig nyugodt maradt,és Cecit teljes mértékben megérti.Végig Cecílián tartotta szemét,és ezt gondolta:~Érzem,hogy valami nincs rendben,kérlek mondj valamit.*Richard türelmesen várta Cecília válaszát!*

*Mikor Rich mesélt a lánynak rég nem látott édesanyjáról a szíve összeszorult. Nagyon régóta nem találkozott az asszonnyal és így hallani róla rosszabb mint gondolta. *
- Olyan sokszor akartam visszamenni hozzá. De én...Képtelen lennék a szemébe nézni így...*Szomorúan nézett fel a férfira. *
- Igenis az én hibám...Talán tehettem volna valamit...Vagy esetleg ha akkor véget vetek az életemnek, most nem lennék olyan szörnyeteg mint aki megölte a családját.*Ezen már többszor elgondolkozott és mindig ott lyukadt ki: A múlton már nem lehet változtatni. Mikor meghallotta, hogy rich válaszokat akar kicsit elbizonytalanodott.*
- Mit akarsz tudni?*Kérdezte halkan.*

*Richard nyugodtan,kicsit szerényen odaszólt Cecinek:
-Arra lennék kíváncsi,amikor megtámadtak bennünket a vámpírok,még anno,akkor téged elraboltak,és hát tudod....kis levegőt vesz Rich,majd folytatja:szóval,téged vámpírrá tettek?~Huhh....végre kimondtam ezt a kérdést.*Sóhajtott Richard,és továbbra is Cecin tartotta szemét,illetve keze a lány kezében pihent,mindvégig.Richard nem akart ezzel,a kérdéssel tolakodó lenni,csak ezen a kérdésen már oly régen gondolkodott,és végre eljött ez a pillanat.Türelmesen várt,majd ezt súgta Cecília fülébe:
-Figyelj,én teljes mértékben megbízom benned,és persze gondolom te is így vagy ezzel,tehát arra gondoltam.....levegőt vett(irónikusan),majd így folytatta:hogy mi lenne,ha meglátogatnánk az anyádat?*Kérdezet Richard mereven a lány tekintetét fürkészve!*

*Egy újjabb halandó aki rájött a titkára...Na mind1 ezen ráér később agyalni. *
-Rich, ki mondta neked, hogy engem elraboltak?*Nézett fel a férfira szomorkás de egy kicsit lenéző pillantással. Nem direkt csinálta, csak úgy jött.*
- Engem vámpírrá tett az a szörnyeteg, igen így van. Ennek több szemtanúja is volt a faluból. Miután eltűnt az férfi és az emberei, engem elkaptak és bezártak valami büdös, nyirkos helyre. A következő emlékem az, hogy éhesen, vérre szomjazva elkapok egy nőt és majdnem megölöm. Az a nő az anyám volt, aki csak ételt hozott be a cellámba. Ő nem hitte el amit a többiek mondtak, és mikor a saját bőrén tapasztalta meg...*Elengedte Richard kezét és hátrált egy kicsit.*- Mégis, könyörgött a falu lakóinak, hogy ne öljnekek meg, így száműztek. Ezek után elterjesztették azt a hírt, hogy engem elraboltak és ezzel lezárták az ügyet. *Mérgesen alrébb lökött egy követ a lábával. A következő kérdésre pár percig nem reagált. Csak némán hallgatott, végül felemelte a fejét, szemei csillogtak, száján mosoly görbült.*
- Az remek lenne de...*Újra szomorúra váltott tekintete*- Kétlem, hogy tényleg szeretne velem találkozni és ha mégis....Fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék neki. Sokkal jobb ha nem találkozok vele....

-Annyira,sajnálom Ceci,.....hogy nem védhettelek meg,mert engem közben leütöttek,és máshol ébredtem föl,mint ahol megtámadtak!*Richard a lány szemébe nézett,és látta a csalódást,a fájdalmat és a dühöt is egyszerre.Nézte egy darabig aztán,átölelte Cecíliát,és halkan a fülébe súgta:-Annyira sajnálom,de mostmár vége,minden rendben lesz,ne aggódj,most már itt vagyok!*Mondta Rich,és tisztán érezte Ceci közelségét,nyugodt volt,és biztos magában.Sokáig tartott ez az ölelés.Rich várt,amíg Ceci mond valamit.*
-Egyet értek,abban amit mondtál,és teljesen elfogadom a döntésedet.Tényleg....nyugodt lehetsz.*
Mindent amit Rich mondott igaz,és őszinte,de benne is volt egy fajta....izgalom!~Higgy nekem Ceci,kérlek bízz bennem.*Mondta és eközben közelebb húzta,a lányt magához!Várta,Cecília válaszát.*

- Soha nem haragudtam rád a történtek miatt Richard. *Megint csak kibontakozott Richi karjaiból és újra hátrált. *
- Viszont már nem az vagyok aki régen. És ezt nem csak azért mondom mert vámpír lettem....Sok mindenben változtam. *Gonosz mosoly jelent meg az arcán és ugrott egyett. Lágyan suhant a levegőben és egy kb 5 méterre lévő sírkőn landolt. Kíváncsian vizsgálgatta a nevet, majd felugrott a márvány keresztre. Könnyedén egyensúlyozgatott rajta, rá se nézett a férfira. Végül mégis csak rápillantott.*
- Azt a Cecíliát akibe annyi éve szerelmes voltál már felemésztette a homály, de tudod...Sokban hasonlítok hozzá. *Átugrott egy Richez közelebb lévő sírkőre.*
- Már csak az a kérdés...Képes leszel belém szeretni, vagy siratod a régi Cecit...*Szomorkásan nézett bele a férfi szemeibe és várta a választ.*

*Richard nézte Cecit,amint ott ugrálgatott a sírköveken.Majd amikor a lány is ránézett,ő vissza nézett rá.Látta Cecília szemében a kérdést Richard felé,és a férfi eképp válaszolt:
-Igen,Ceci....kicsit levegőt vett,fel sóhajtott..-igen,elfogadlak úgy,ahogy vagy,olyannak amilyen vagy.*Nagy levegőt vett,ránézett a lányra,és így szólt:
-Szeretlek! És meg akarlak ismerni a megváltozott oldaladról is.Komolyan.*Richi belenézett Ceci szemébe,és kérdő tekintetét,a lány szemébe fúrta.Várta válaszát!*

*Folytatta egyensúly bemutatóját és átugrott egy másik sírra, közben magában a hallottakat emészetette. Végül nem tudott a dologra mit mondani. Leugrott a sírkőről és odasétált a férfihez. Tekintete a földre irányúlt, háta mögött összefonta a karjait és megállt. *
- Én...Hát...Tudod...~Mit mondhatnék? Elég nehéz bevallani de..zavarban vagyok na! Tudom, tudom vámpír vagyok meg minden de akkor is! ~*Tehát a lényeg, nem tudott semmit se mondani. Hosszas töprengés után rájött, hogy az lesz a legjobb ha tereli a témát, már így is érezte, hogy tiszta vörös az arca. Valahogy menteni kellett a methtetőt!*
-Öhm...esetleg...nem vagy éhes? Mármint, elég hideg van ésés már egy jó idelye ácsorgunk itt, biztos megéheztél...*Elindúlt a temető kijárata felé, majd megállt és Richard keze után nyúlt. Megfogta, és visszanézett rá. *
- Ugye nem baj? *Arcán mosoly húzódott és elindultak.*

-Nem, nem baj,persze menjünk,éhes vagyok!*Mondta Richard,közben fogta szorosan Ceci kezét,majd ránézett a lányra.Csak nézte,és tűnődött,miért nem válaszolt neki.Pedig nem volt túl nehéz a kérdése Richinek.Na de most ,az volt a lényeg,hogy Cecivel együtt legyen.És,hogy menjenek már enni.Richi tényleg éhes volt,már,no meg rég itt voltak.A temetőben pedig nem túl kellemes a hely,kivéve,ha a szerelmével van az ember!*
-Gyere...siessünk.*mondta Richard Cecinek,közben kicsit sietette a lányt.Szinte már majdnem felkapta volna Cecit, az ölébe,és úgy vitte volna,ha ennyire komolyra vette volna a dolgot.De nem.*~Most ,akkor sietünk,vagy nem?*Kérdezte magától Rich.Ám nem is kellett annyira sietni,hiszen már nem voltak messze a "céltól".A táj most még sötétebb,mint szokott lenni és elég hideg is a levegő.Ceci köpenye csak úgy lobogott a sietségben.Később,már látszódott is a fogadó ablakából kiáramló fény világ.*


//Köszi a játékot,folytatás a Vadkanban!!Oké? ^^//

Alex

*Raissa könnyedén ugrott le Alexander hátáról, és szinte hangtalanul ért földet. Összébb húzta magán a kabátot a hűvös esti szél ellenében. A temető nem éppen vidám hely, de Raissat ez cseppet sem zavarta. Az egyik informátora üzent neki, hogy itt találkozzanak ezen a lehetetlen órán. *
~Itt maradok.~ * Csendült fel Alex határozott hangja Raissa elméjében, mire a lány visszafordult és megsimogatta a sárkány fejét. Raissa nem is akarta elküldeni, hiszen ő is furcsállta a találkozó helyét is idejét, és okosabb volt annál, mintsem elküldje Alexet.*
~Nem akartalak elküldeni. Kap fél órát, és már itt sem vagyunk. Éhes vagyok!~ *Keze a kardja markolatán pihent, mint mindig most sem bízott az őt körülvevő csendben.*
~Éhes…~ *A sárkány nevetését hallva Raissa is elmosolyodott. Lassan lépkedett a sírkövek között.*

*Alexander bár morcosan, de hajlandó volt a temető bejáratánál várni. Raissa érezte, hogy egy pillanatra sem szakítja meg a kapcsolatot, sőt olyan erősre fűzi, amennyire csak lehetséges. Lassan sétálgat a sírkövek között, itt-ott elolvas egy sírfeliratot.*
~Raissa!~ *Összerezzen a fejében felhangzó üvöltésre. Valaki van a temetőben rajta kívül, ezt már érezte ő is, de ez nem indokolta Alex reakcióját.*
~Mi az oka, hogy így kiabálsz velem?~*Raissa megérezte a sárkány mozgolódását.*
~Maradj ahol vagy!~*Erre csak egy dörmögés volt a válasz, majd rövid csend után Alex felelt a kérdésre.*
~Többen is vannak itt…és az egyiknek fura szaga van.~ *Raissa felvonta szépen ívelt szemöldökét, ujjai szorosabban fonódtak a kardmarkolatra. Hideg szél kócolja össze hosszú haját, mire dühösen söpri ki arcából a kósza tincseket.*
~Elég rejtélyes vagy.~ *Raissa tekintete a tőle nem is olyan messze álló férfi felé fordul. Ajkán megjelenik egy féloldalas kis mosoly, és vakmerően közelebb lép a férfihoz. Mintha egyre hidegebb lenne a férfi közelében, de Raissat nem zavarja, hiszen a magas ég hidege edzette meg.*