1. Tolmen erdő

*Tifar reggelit kínál Mayának. Ez jól esik Mayának, s elfogadja. Éhes volt, így nem habozott, de természetesen megköszönte. Megszokta. Oda nyúl az ételért. Felszúrja egy botra, s a tűz fölé teszi hadd, süljön. *
- Köszönöm. Te nem vagy éhes?-

*Dreamien mosolyogva nézi, ahogy Maya nyársra tűzve sütni kezdi a nyulat.*
- Én nem vagyok éhes. Azért Zsömit se felejtsd el.
*A kiskutya odaül Maya lábához és farkát csóválva néz fel rá hatalmas szemekkel. Tifar közben felszerszámozza Odint. Ellenőrzi kardját és botját is.*

-Nem felejtem. Nem is hagyná!- mosolygott.
-És ezek a szemek!-
Már pirult nyúl, így jelezte, hogy lassan kész. Maya elfelezte, s az egyik felét Zsöminek adta. Utána ő is beleharapott a nyúlhúsba. Igen ízletes volt. *
- Tessék Zsömi! Hmm… ez finom lett. Mégegyszer köszönöm Tifar.- *Látta, hogy Tifar felszerszámozza Odint.-

- Jó étvágyat! Lassan nekem mennem is kell. Hosszú út áll előttem. Jó volt veled találkozni. Vigyázz magadra!
Szia!
*Dreamien int Mayának, felszáll a lovára és lassan léptetve elindul célja felé.*

//Köszi a játékot!//

*Mayától Tifar elköszön. Felpattan lovára, s tovább áll. Kicsit sajnálta Maya, hogy már mennie is kell, de beletörődik. Szereti, ha Tifar van vele. Integet Tifarnak. Miután elmegy tovább, lakmározik kiskutyájával Zsömivel.*
- Szia! Jó utat és te is vigyázz magadra!-

//Köszi a játékot!//

~Tifar...remélem most rá találsz a feleségedre. Hmmm... Az élet néha milyen igaszságtalan. ~ * Maya könnye kicsordul, lassan sírásba kezd. Most valahogy minden kijött rajta. Az, hogy egy jóbarátja boldogtalan, mert nem találja azt aki fontos számára. Ez ismerős volt Mayának. Talán ezért is érzékenyült el ennyire. Zsömi oda ment Mayához és az ölébe telepedet. Hizelgett a lánynak. Azt hitte ő csinált valami rosszat. Pedig most tényleg nem tehetett semmiről. Maya simogatni kezdte Zsömit, hogy hátha, így megérti, hogy nem tehet semmiről. Maya letörlte könnyeit és összeszedte magát. A fejében még ezernyi gondolat és kérdés volt. Összszedte a cuccát és elindult Evolyranba Zsömivel. *

* Este volt már és az erdő is teljesen kihalt. Mégis volt valaki aki ilyen sötétben is a sűrűben mászkált. Habár alig látott már de azért Akira csak ment előre. Az elfek többsége lát a sötétben.
Ő is látott régebben de eme csodás képességét mára majdnem teljesen elvesztette. Majd kis bandukolás után talált egy kis tűzrakó helyet. Ki tudja mikor de itt valaki tüzet rakott. Még volt némi kis fa is. *
~ Ez jó is lessz..
~ Meszebre már úgysem jutok..
*Lassan összerakott egy pici tüzecskét. Nem volt annyira könnyű , már a keze is remegett... Mikor fellángolt a farakás már bizony eléggé nagy fájdalmai is voltak.
Érezte , hogy a szive kezd egyre gyorsabban verni és izzad is pedig elég hideg idő volt már.
Majd jött az első görcs. Teste összerándult , minden izma megfeszült. A földre bukott egyre inkább összhúzta magát , mintha ez segítene. Kezeit összekulcsolta maga körül és ha nem lett volna rajta a bőrkabát akkor bizony véresre karmolja a hátát és az oldalát. Ismét . Szemeit köny öntötte el érezte , hogy a teljes belsője szétszakad. Vér íze töltötte meg a száját. Nyelni próbált de nem tudott , egyre inkább telt meg a szája azzael ez édeskés ízzel. Mikor már nem bírta tovább kinyitotta a száját. Véres nyál ömlött belőle. Érezte , hogy az orrán is elindul egy vércsík. Már rég nem bírt ordítani pedig most olyan jó lett volna. Pár perc után ismét érezte , hogy valami kezd feltörni a torkán. Lélegezni sem tudott ezért öklendezni kezdett , hogy levegőhöz jusson. Nagy mennyiségű vér ömlött a szájábol sokkal nagyobb , mint az első. Pár perc keserves szenvedés után már kezdett lanyhulni a fájdalom.
Az esti hideg olyan jól esett neki mint még soha. Végigfeküdt a hideg földön , kapkodva szedte a levegőt. Közelebb húzta magát a tűzhöz , mert még arra sem volt ereje , hogy felálljon.*
~ Kevés az időm..
~ Kevés...
* Majd szemei lassan lecsukódtak. Ismét megnyert egy csatát , habár ez egyre nehezebben megy már. Még utolsó mozdulatával letörölte a könnyeit nehogy az arcára faggyon a hidegben.*

Casve korán ébredt. Elment a szokásos reggeli sétájára. Vidáman császkált. Bár ma hidegebb volt a szokásosnál.*
~Igen... közeledik az ősz.~
*e a lány jól tűri a hőmérséklet változást. Hisz hóban is itt élt a Tolmenben. Füstöt lát. Valószínűleg valaki az éjszaka tüzet rakott, ami már kialudt. Valaki feküdt a tűz előtt. Casve sokkot kapott a látványtól.*
~Akira~
-AKIRA!-
*A lányhoz futott, aki körül vér és mindenféle piszok volt. Casve az ölébe vette a lány fejét és élesztgette.*

* Durva rángatásra ébredt meg kiabálásra. Szemeit kinyitotta de alig látott valamit. Annyit azért kivett, hogy valaki föléhajol és kiabál. Annyira hirtelen volt ez az egész helyzet , hogy ösztönösen az alakot ellökte magátol és a kardja után kapott. Közben beletenyerelt a parázsba .*
- ÁÁÁÁ!!
- Hogyazajóókur...
- Kivagymivagy?!
* Majd mikor látása kezdett kitisztulni Akira látta , hogy Casve áll illetve ül vele szemben. Egyszerűen olyan mértékű zavartság ült ki az arcára , hogy csak ennyit nyögött ki...*
- Hát te?
- Mit keresel itt?
- Nem kéne itt lenned...

*Kétségbeesetten ébresztgette a lányt. Azt hitte meghalt. De az hirtelen ellökte magától és a kardjáért nyúlt. Na meg a tűzbe.*
-Én... én... csak azt hittem, meghaltál. Sajnálom. Nem akartalak megijeszteni.*
*Csend következett.*
-De te megijesztettél.-
~Hála Istennek! Nem halt meg.~
-Mondd... mi történt?-
*Kérdezi kicsit megilletődve.*

*Kicsit pislogott. Egy bizonytalan : ahhhaaa... hagyta el a száját de a szemén is látszott , hogy teljesen nincs még itt.
Nyammogott egy kicsit.*
- Meghalni?
- Én?
- Hogy lehet ilyet kitalálni?
- Úgy nézek ki mint egy hulla?
- Nem történt semmi az égvilágon...
* Majd körbenézett. Meglátta a tegnapi vértócsát. Természetesen azonnal összeütött egy csodálatos és minden szempontbol fedhetetlen történetet.*
- Tehát..öö...este erre jöttem és..ööö...valahol itt eshettem el és ...hát na igen...kifolyt egy kis vér...
- Ennyi nem több...
* Kis csönd.*
- Nincs egy kis kajád véletlen?

*Hallgatja a történetet. Kicsit furcsának tartotta, de nem kérdezősködött tovább.*
-Értem... nálam nincs, de a közelben van sok gyümölcs fa. Odavezetlek. Van barack, alma, körte, minden...-
*Majd elindultak. Casve most nem volt vidám hangulatában. Akira arcát nézte.*
-Egyébként... van egy kis száradt vér a szád szélén.-
*Szól a mellette ballagó lánynak. Casve a földet nézi, úgy halad tovább. Kisebb csend után megszólalt.*
-Rég láttalak. Mi történt azóta, amióta a fellegvárba kísértelek?-
*Kérdezte komolyan a lányra tekintve.*

* Lassan feltápászkodott. Elég nyúzott volt habár nem csoda. Mikor meghalotta , hogy van kaja a közelben kicsit felcsillant a szeme. Végre valami. Majd kicsit le is hervadt amikor meghalotta , hogy gyümölcsökröl van szó. Azért jobb mint a semmi ugyhogy elindultak , szépen lassan. Gyorsabban ugysem ment volna. Mikor Casve megemlítette a vért a szája szélén benyálazta az ujját és letörölgette. Meglátta a gyümiket és egyböl rá is vetette magát az eleségre. Relative vetette. Barackot szedett párat és azokat eszegette szépen óvatosan.*
- Kicsit fáj a torkom..
* Mondta , hogy elejét vegye minden tévhitnek.*
- Nem volt semmi különös..
- Találkoztam pár emberrel , meg megint összefutottam Deklárral..tudod az a mogorva fickó..
- Meg még ..öö...hát már nem is tudom mik voltak..korán van még..

*Látja Akira nehézségeit, de mielőtt megkérdezhette volna, az már válaszolt is. Így nem is mondott inkább semmit. Majd válaszolt a feltett kérdésre.*
-Deklarr?-
~Kicsit ismerős... Deklarr, Deklarr... DECLAN!~
-Esetleg nem Declan? Megint találkoztál vele? Ööö... régebben is találkoztál vele? Mindenki találkozott vele, csak én nem? És mi történt a találkozáskor? Hol volt? Volt még veletek valaki?-
*A letámadó kérdések jöttek. Casve is barackhoz nyúlt. Tudni illik, az a kedvence. Azt kezdte el majszolgatni.*

* Fáradtan harapdálta a barackot , majd jöttek a kérdések. Elég nehezen forgott az agya , volt pár amit fel se fogott. Kicsit pislogott megint.*
- őőő azaz Declan...hát...
- Volt vele egy új lány Maya..
- Nemtom , hogy ismered-e
- De sokat nem beszéltem vele , habár azt mondta , hogy téged keres..
- Biztos akar valamit.
- Többet nem beszéltem vele asszem de nem tudom lehet hogy mégis....
- Kicsit nem fog az agyam bocsi....Szerintem hamarosan megyek és keresek valami fogadót ahol van egy jó forró fürdő..
* Majd elindultak az út felé . Onnan már csak 1 -2 óra volt a járás a városba.*

~Na igen... Declan.~
*Kis fancsali képet vágott, de próbált megbékélni vele.*
-Igen. Mayával találkoztam és ő is mesélt nekem Declanról. Akkor te voltál a másik személy ott. Hát... érdekes, hogy mindenki, akit ismerek, mind találkoztak Declannal, csak én nem találkoztam vele. Bár... nem mintha nagyon sajnálnám.-
*Mikor kicsit begyümölcsöztek, elindultak Evolyran felé.*
-Persze, egy fürdő jót tehet neked.-
*Érdekes. Casve még nem is fürdött meleg vízben. Szóval jó sokat sétáltak, majd elérkeztek az erdő széléhez.*
-Én már nem megyek tovább. Vigyázz magadra! Légy jó!-
*Búcsúzkodik Casve, majd elmegy.*

//Cenkjú a játékot Smile

//

* Még egy ideig figyelte , ahogy Casve besétál az erdőbe. Mikor eltünt a láthatárrol egyböl le is ült egy farönkre. Megeröltető volt minden apró cselekedet , mihamarabb be kell jutnia a fogadóba ahol felépülhet.
~ Nem lesz ez így jó...
* Majd az utolsó barackot letette a fára . Nem bírt már többet nyelni eléggé fájdalmas művelet volt.
Elgondolkozott , hogy állítólag az erős szesz az fertőtleníti a sebeket. Talán ha meginna egy kis manópálinkát az jót tenne....Mindenesetre egy próbát megér ...*

/ Kösz a játékot ! /

*Lucio és Ned'rila együtt nyargalnak az erdőben. Az idő hűvös, de elviselhető. Lassan már a délutánt tapossák. Egy tisztásra érnek, ahol megállítják lovukat. Leszállnak róluk, majd egy fához kötik őket. A lovak is fáradtak voltak, meg a hűvös levegő is arra kéztette őket, hogy leszálljanak a lovaikról. Lucio odaalép a lány mögé mikor a lány a lovát köti ki és végig simít a hátán.*
- Pihenjünk meg egy kicsit! -mondja Lucio.

*Már napok óta folyamatosan nyargaltak, s átszelték a parttól elválasztó részt a Tolmen erdőig. Mert Ned'rila ugyan csak tudta már, miféle lombos is ez. Az idő kezdett hűvösebb lenni, ahogy egyre távolodtak a tengertől. Eleinte csak pár fokonként, majd legalább tíz, s tizenöttel csökkent, amit a tünde természetesen megérzett a bőrén át. Kissé nehezen viseli a gyors időváltakozást, de megtűri, ha kell. Időközben bevágtattak az erdőbe, ahol árnyék borult rájuk, s egy keskeny ösvényen járták az utat. Majd egy kisebb, nyílt füves területre értek, ahova még a Nap is szépen le sütött. Megálltak ott, s leszálltak a lovakról, majd Ned'rila rendezgette Vedui felszerelését. Mindeközben Lucio oda sétált mögé, s kedvesen megérintette, ami meleg érzéssel töltötte el az elf bőrét.*
- Talán igazad van. - *Hátra fordul, s rá mosolyog. A lovakat hagyták, had pihenjenek. Ned'rila besétált a magas füvön át a kis mező közepére, ahol egyetlen fa állt. Oda sétált, majd leült alá, egy dús fű kötegbe, ami lassan elsimult, ahogy a tünde ránehezedett. Hiába volt árnyék, a Nap sugarak mégis annyira sütötték a rét többi részét, hogy a levegő mindenütt elég meleg volt.*
- Legalább már nincs olyan hűvös idő, mint reggel. - *Mosolygott Luciora, aki egy ággal bíbelődött állva.*

*Lucio követte a lányt és egy ág rügyeit vizsgálta a kezével.*
- Hát, sokkal kellemesebb. -mondja.
*Lucio leült széles terpeszben a tisztásra.*
- Mi lenne, ha itt töltenénk az éjszakát? A város zajától távol. -mondja ki gondolatait.
*A fiú hátra teszi két kezét és fürdik a napfény tengerében. A madarak gyönyörű dalokat énekeltek. A fák lombjain átsuhan néhány kósza szél. Az állatok zaja nem különösebben zavar senkit, némely fülnek ez kellemes is. A lovak, néha fújtatnak egyet-egyet a fárasztó út után.*
- Nos? Mit gondolsz? -mondja moslyogva.

*A tünde érdeklődve figyeli Lucio minden mozdulatát, s közben ravasz mosoly ül arcán. Majd mikor leveti magát a földre, előre tekint a tájra, s élvezi a környezet hangulati adottságait.*
- Nem rossz ötlet. De tulajdonképpen, hova is tartunk? - *Néz rá a fiúra, egy kis mosoly kíséretében.*
- Persze, nem kell, hogy legyen különösebb célunk. Én mindig céltalanul bolyongok a földeken, s hagyom, hogy egyszer az eszem, s néha a szívem vezessen. - *Egy kissé elhallgatott, s felnézett az égre.*
- De azt tudom, hogy most a szívem vezetett ide. - *Lassan Lucio felé fordul, s lágyan mosolyog rá, majd játékosan egy fűszálat tép a kezébe, amit ide-oda lenget a levegőben, majd egy kicsit a kezébe veszi, aztán egy cseppet formál belőle. Aztán néhány másikat markol meg, de nem túl sokat, majd összezárja marokra a cseppkerettel együtt, s pár pillanat múlva kinyitja, mire a keretet megtöltött cseppként látta. Elég apró volt, de talán medálként pont jó.*

*A fiú a lányt figyeli, hogy mit csinál, miközben élvezi a napsütést.*
- Hát, én nem tartok sehova. Amerre mész vagy visz az utam.
*A fiú oda ül a lány mellé és átkarolja*
- Mit csinálsz? -kérdi mosolyogva.

*Egy ideig nézegeti, majd mikor Lucio mellé ült időközben, feleszmél, s újra bezárja az ujjai börtönébe.*
- Semmi érdekeset. - *Szorítja össze markát, majd egy kissé mintha meleg lett volna a csepp alakú fűmedál, s mikor kinyitotta a markát, hogy megnézze, miért ilyen meleg, az teljesen egybe olvadt, s halvány vörös színt vett fel magára. Igazán szép volt, tetszett a tündének a műve. Nézett egy erősebb fűszálat mellette, s hamar talált is, majd néhány másikkal erős, madzag szerű vékony, nem túl hosszú fűláncot csinált. Aztán ráerősítette a fűből teremtett, csepp alakú vöröskés követ, majd Lucio felé nyújtotta, aki szorosan mellette ült.*

*A fiú figyelemmel kíséri a lány tevékenységét. Mikor a lány átnyújt neki egy medált nagyon elámul.*
- Ez gyönyörű! Egy igazi remekmű! -mondja moslyogva.
*A fiú a nyakába rakta a lánytól kapott medált, ami tényleg nagyon szép volt. Lucio nagyon megörült az ajándéknak, de fájt neki, hogy nem tud ő mit adni számára. Vagy mégis? Elkezd kotorászni a cuccai között. Mikor megtalálja egyből elrejti, nehogy Ned'rila meglássa. Összezárta kezeit, majd a lányhoz fordult.*
- Csukd be a szemed és nyújtsd ide a kezed! -mondja kedvesen. De ne leskelődj! -mondja komolysággal.
*Olyan komolyan mondta, hogy az komolytalan volt. Még ő maga is elmosolyodott rajta. Mikor a lány becsukta a szemét és felé nyújtotta a kezét, lágyan a kezéhez ért és az ujjára húzott egy gyűrűt. A gyűrű míves darab volt, körbe hullámok tekeregtek, és a közepén egy zöld zafír volt belefaragva. Nem hétköznapi csecsebecse.*
- Édesanyám mondta még kis koromba, hogy annak adjam oda, akit igazán szeretek! -mondja mosolyogva.

FAGYI!

*Mikor átnyújtotta a frissen elkészült medált a fiúnak, örömmel látta, hogy az elfogadja, mire elmosolyodott.*
- Semmiség. - *Ahhoz képest, hogy ilyesmit még sosem csinált, egész szép lett, s kicsit gyönyörködött benne maga is, akárcsak Lucio, mikor felvette a nyakába. A tünde csak lágyan mosolygott rá. Majd a fiú egy kicsit elgondolkodva elkezdett kotorászni a batyujában, s valamit mintha kivett volna a táskából, de Ned'rila nem volt biztos benne teljesen.*
- Jajj, Lucio. - *Kissé elneveti magát, majd teljesíti a fiú kérését, s lehunyja a szemeit, majd vár arra, mi is fog történni. Hirtelen megérinti a kezét, majd valamit ráhúz az egyik ujjára. Szokatlan érzésnek számított ez nála, majd mikor kinyitotta a szemét, egy gyűrűt látott meg az ujján. Gyönyörű volt, azt elkellett ismerni, nem az a gyémánttal megrakott, hanem kissé vékony, s szép kis motívumokat véstek bele, melyek még aprólékosabbá teszik az egész hatását. A tünde felemelte kezét, s úgy nézegette, de nem tudott rajta igazán mosolygni. Örült neki, hogy a fiú is szeretett volna adni neki valamit, de hogy egy ékszert, arra sosem gondolt volna. De a mosoly még sem akart előbújni szájára.*
- Lucio... Ezt nem fogadhatom el. Nem lenne illő... - *Egy ideig habozott, majd folytatta.*
- Kérlek ne érts félre. De egy dolog még kell ahhoz, hogy teljes szívemmel, s önként eltudjam fogadni ezt a gyűrűt. - *Lassan elkezdte lehúzni az ujjáról, s közben bánkódott amiatt, hogy nagyon megbántja ezzel Luciot. Aztán lassan megfogta a kezét, s vissza rakta bele a kis gyűrűt, s összezárta a fiú ujjait.*
- De kérlek. Ne hidd azt, hogy nem érzek irántad mély érzelmeket. Már nem kell sok ehhez. - *Kissé megszorítja a kezét, s a fiú másikéba belefonja ujjait.*

*Lucio teljesen ledöbbent a történteken. A lány kezét elengedi, majd feáll. A gyűrűt a zsebébe teszi, majd elindul az erdő felé.*
- Elmegyek, hozok egy kis tüzifát... -mondja furcsa hanglejtéssel.
*Lucio már mélyen bent jár az erdőben. Nagyobb fadarabokat rúgdos a földön és a fáról lehullott leveleket. Eléggé megsértődött a dolgokon. Út közben néhány ágat is felvesz, nehogy a végén az legyen, hogy nem visz semmit. Ned'rila nagyon megbántotta Luciot és, ezért órákra eltűnt a színről. Addig is leült valahova és morfondírozott.
~Vajon miért? Miért nem jön össze nekem semmi az életben? Mindenért keményen megdolgozok. Az életem nem egy habostorta, de mindenkivel, csak jót próbáltam tenni. Nem élvezetből öltem embereket. Talán a sok gyilkosságért bűnhődök. Biztos azért.~
*Lucio teljesen az önsajnálatba burkolódzott. A hangulata nagyon komor lett. Lógatott fejjel visszatért a tisztásra. Ledobja a gyűjtött tüzifát.*
- Hozok egy kis ételt estére...

*Lucio egy ideig csak nézi őt némán, majd kezét kibontja a tündéjéből, s lassan feláll. A gyűrűt elteszi, s egy lépést tesz előre, közben egy kicsit vissza fordul, s mond valamit a lánynak. De ő nem válaszol semmit, csupán hallgat, mintha nem is hozzá szólt volna a fiú szájából elhangzott mondat. Pedig érezte, hogy neki szól, s ráadásul ott visszhangzott a fülében az a furcsa, megbántódott hanglejtés, ami nem hagyta nyugodni, s egy ideig csak ez játszódott újra és újra egész tudatában. Lehajtotta fejét, s mindkét kezével hajába túrt, egy ideig úgy maradt, majd hátra simította hosszú, barna haj tengerét.*
~Azt hittem, megfogja érteni, miért nem fogadhatom el tőle. Csúnyán elrontottam mindent ~*Gondolta, s egy mélyet sóhajtott, majd oldalra fordult, s a semmibe tekintett. Remélte, hogy miután Lucio visszajön, kissé megváltozik a helyzet majd. Addig próbálta magát ezzel a gondoattal nyugtatgatni. Sok idő telt el, bár neki nem igazán tűnt fel. Majd visszajött Lucio, némi fával a kezében, amit nem messze a tündétől ledobott egy kupacba, majd rá se nézett a lányra, csak egy újabb mondattal elhagyta a tábort ismételten. Nagyon nem érezte magát jól az elf lány, hiszen eddig nem kellett ilyesmivel törődnie. De igyekezett türelmes lenni, s remélte, talán Lucio is az lesz vele. Ezt meg kell beszélniük, mert addig egy falat sem csúszna le a torkán, s nem tudná álomra hajtani a fejét sem.*

*A férfi elment az erdőbe ismételten. Már kezdett sötétedni. Ismételten bogyókat szedett össze. Kicsit elmoslyodott. Biztos valami érzelmi kilengése van, vagy ki tudja. Most már látszólag nem mérgelődik. Mintha semmi ondja nem lenne. A ruháját kötényként használva megy vissza a tisztásra, remélve, hogy a lány nem sértődött meg iménti viselkedésén. Sietősen visszatér a táborba, ahol megpillantja a lányt. Gyors leszórja a gyűjtött vacsorát. A felsőjén néhány bogyó nyomot hagyott, de nem vészesen. Lassan elkezd közelíteni felé, majd leül mellé és rámoslyog.*
- Emlékszel? Ez pont ugyanolyan, mint amikor találkoztunk! -mondja jóedvűen. Mondjuk, akkor bevágtattál a táborba és egy váratlan vendég voltál. -nevet fel. Sosem feledem el azt a percet. -mondja merengve.
*Felkel és elkezdi összerakni a tüzifát, mert jócskán csak lehült a levegő. Egy kova és egy acél segítségével sikerül lángra lobbantani az aprófát, majd a vastagabbakat. A tűz fénye csak cikázott a sötétségben. Leveszi felsőjét és a lányra teríti. Odahozza a bogyókat, majd a lány felé nyújtja. Miután a lány fogott belőle ő is elkezd eszegetni. Időközben már a lány közelében van. Szó szerint csak pár centi választja el őket.*

*Mikor már az ég egészen besötétedett, s már a madarak is csak halkan csipogtak egy-egy ágon, végre megjelent Lucio. Nem mintha aggódott volna érte, csak már azt gondolta, esetleg annyira elrontotta a helyzetet, hogy már látni sem akarja majd. Mikor vissza ért, már nem tűnt annyira merevnek, s kissé idegesnek, de még egy kicsit látszott rajta a történtek nyoma. Ruhájának anyagát kosárkaként használta, s azt töltötte meg tele különféle bogyókkal. A tünde míg távol volt, ásott egy kis lyukat, s kibélelte levelekkel, hogy ne kelljen kipakolniuk mindent fölöslegesen, hiszen innen is tudnak falatozni, akármi is legyen a vacsora. Bele szórta az összeset, s a tünde látta, hogy egy kicsit foltos lett tőlük a ruhája. Talán majd tudnak vele valamit kezdeni, bár az ilyesmi elég gyakori a természetben. Mikor leül mellé, kicsit megnyugtatta.*
- Persze, hogy emlékszem. - *Mondja, s kissé bátortalanul elmosolyodik.*
- Én meg a ledöbbent tekintetedet, ahogy ülsz a tűz mellett, s egyszer csak látod, hogy valaki beront a táborodba. Így vissza gondolva elég érdekes helyzet volt. Még is kellemes. - *Most már oda fordul Luciohoz, s szerencsére már egyáltalán nem látta a szomorúságot az arcán. Ez megnyugtatta némileg az elfet. Lucio elkezdte pakolni a tüzifát egy kisebb rakásra, majd meggyujtotta, s hamarosan lángcsóvák fénye világította be őket. Lucio levette a felső részének ruháját, majd ráterítette a tündére. Az éjszaka lassan beáll, s az idő egyre hidegebb. A fiún csak egy vékony, könyökig érő felső van már csak. A tündét kissé bántotta a tudat, s egy picit elhúzta a száját, de Lucio ezt nem látta. Ő nem is fázott igazán. Majd a fiú belemarkol a tálként szolgáló kis gödröcskébe, s kiemel egy maroknyi bogyót, majd Ned'rila felé nyújta, mire ő óvatosan elvesz egy párat belőle. Lucio elég közel ült hozzá, ami megnyugtatta egyben, s a tűz melege mellett még ez a tudat is átmelengette. Majd, hogy Lucio se fázzon, félig ráterítette a meleg felsőt, hogy átérjen a másik oldalára is. Így még közelebb érezhette őt magához. Bal kezével megfogta Lucio szabad tenyerét, s lágyan simítgatta rajta az ujjait.*

*Lucio megörült annak, hogy a lány nem bánkódott miatta. Nem szerette volna, ha felhozná az imént történteket. Jótt tett neki, hogy kitombolta magát. Nem szeretett volna veszekedni Ned'rilaval. Miután a lány ráterítette Luciora a felsője egy részét, közelebb bújhattak egymáshoz. Közben falatoztak és együtt nevettek a régi emlékeken. Bal kezével megfogta Lucio tenyerét, s lágyan simogatta rajta az ujjait.*
- Nézz fel az égre! -mondja. Gyönyörű a hold.
*Ekkor lágyan hanyadt dönti a lányt és Lucio kezét oda teszi Ned'rila fejének párnaként. Együtt nézik a csillagokat és a teliholdat.*
- Ha tehetném lehoznék neked egy csillagot...

» 5. Setét erdő