01. Belhan-tenger Keleti Szeglete

*Végighallgatja a férfit -közben észreveszi, hogy végigpásztázza a tekintetével - mondhatni sokkot kap a szavaktól. Meg sem tud szólalni. Csak miután a mágus a feltételét is megszabta.*
-Haladjunk sorjába...-
*Nagy levegő.*
- Jól van, elfogadom, hogy nem a szó a minden. A másik az, hogy megtanítottak engem íjjal lőni, illetve a tőrök és gyilkok használatát is elsajátítottam, jól forgattam őket. Csak már jó ideje nem volt alkalmam gyakorolni. Ezt is elfogadom, hogy ebben fejlődnöm kell. És igen, abban is benne vagyok, hogy rendszeresen egyek, de tegyem le a füvet?!-
*Felháborodott hangnem.*
-Maga mondja épp?! Hisz úgy szívta el azt, mintha ugyanúgy az élete részévé vált volna, mint nekem. Nem tudok nélkülük élni!! De szó szerint!! Ugyanis altató füstölő nélkül már nem tudok aludni. Három napja nem aludtam. Lehet, hogy nem látszik, mert már megszoktam, hogy vannak ilyen napok, meg a többi fű hatása elnyomja a valódi fáradságot. De évek óta használom ezeket a szereket. Nélkülük nem éltem volna túl apámat!-
*Dühösen feláll.*
-Csak vannak olyan mágusok, akik használnak ilyet és mégis jók! Tartom önt olyan okosnak és ügyesnek, hogy jó tanítványt tud belőlem faragni anélkül, hogy le kellene tennem a füvet! Nem teszem le!-
*Mondhatni az utolsó szavakat már kiabálva mondta. Az utolsó mondat befejeztével megfordult és az ablakot bámulta. Na lehet, hogy sokan gyerekesnek képzelik el ezt a viselkedést, de ez nem egy toporzékoló kislány. Az életétől fosztanák meg, ha betiltanák neki a mosolyfű szívását. Az ablakhoz fordulva, kis csend után halkabban szólalt meg.*
-Elkísérhetem az útjain, szívesen részt veszek a kalandjaiban, de ha valakin bosszút akar állni, az a maga feladata. Egyedül is meg kell tudnia oldani. Segíthetek előkeríteni őket, vagy csapdába csalni, de azt ne várja tőlem, hogy annak a családnak bármely tagját megölöm. Ők nem az én átkom.-
*Még mindig az ablakon bámult kifele rátámaszkodva a párkányra, nézte a partot mosó hullámokat és várta a mágus válaszát.*

*Kíváncsi a lány válaszaira. Sunyi, sötét tekintete Arya arcán függ közben. Jól tudja, milyen árat kér tőle. Nem retten meg tőle, tudja, hogy nem az ő érdeke, hogy tanítsa a lányt, neki valójában nem hiányzik ilyesféle kötöttség.
Követi a lányt tekintetével egészen az ablakig. Arcán számító, magabiztos mosoly terül szét.*
- Először is. Én nem függök tőle. Néha szívok, de ennyi.
Másodszor…aki ilyesféle fűre szorul, hogy aludni tudjon, annak enyhén szólva hiányzik valami az életéből.
Harmadszor én nem vagyok tanár, sem mester. De az tudom, hogy neked kell tőlem valami.
És én szabom az árat hozzá.
Ha nem tetszik, keress mást!
Ha függsz valamitől, akkor ki is vagy szolgáltatva. Sebezhetővé tesz. Nem csak a harci gyakorlat, vagy testi erő, vagy a mágia tudásának hiánya, ez is megölhet. Egy okos ellenség először ezt használja ki.
És végül…nekem nem ölni kellesz a bosszúhoz…aki ellen megyek…családos ember…felesége és gyereke van.
Nincs más dolgod, mint hatással legyél rá és fordítsd ellene asszonyát. Légy te az ék, mely szétfeszíti kapcsolatukat!
De nem, nem vagyok rád szorulva. Eddig is egyedül harcoltam az igazamért és ezután is megleszek egyedül.
Az életmentésed már letudtam, mikor lenyúltad az aranyam felét. Nekem többet nem ér az életem, kisasszony.
*Hátradől fáradtan, de elégedett mosollyal. Jól jár, ha tanítványa lesz, mert Arya képes lehet arra, amit vár tőle. És jól jár, ha nem lesz tanítványa, mert szabadon teheti, amihez kedve van.*

*Etele válaszát félig háttal hallgatja, majd megfordul. Mikor a mágus befejezi, Arya is gonoszan elmosolyodik. Tudja, hogy a dartharnak teljesen mindegy, hogy csatlakozik-e hozzá, vagy sem. Csak egyedül neki számít. Ő akarja megtanulni a mágiát. A család szétzilálásának az ötlete tetszik.*
~Nem ismerem azt a Tifart, sem a családját, de ha igazán szeretik egymást, nem lehet tönkretenni a kapcsolatukat... annál izgalmasabb...~
*Ránéz Etelére, a sunyi arc komollyá válik. Közelebb lép hozzá.*
-Igaza van... a kötöttségek gyengévé teszik az embert. De akkor azt mondja meg, hogy aludjak? Hogyan szokjak le ezekről? Hisz a szervezetem már hét éve él ezen. Segítsen! Mert egyedül nem megy!-
*A lány térdre ereszkedik, hogy egy szintben legyen az arca a máguséval. Mélyen a férfi szemébe néz. Mondhatni a szemei könyörögnek. De ugyanakkor nem engedi el minden méltóságát.*

*A darthar csendben szembe néz Aryával. Tetszik neki a helyzet, hiszen nagyon régen volt utoljára hogy ilyen fontosnak érezte magát. Még Antoniusnál sem, hiszen most valójában ő a kiszolgáltatott, míg akkor a seldë uraság volt az.
Belenéz a lány szemeibe, majd megcsóválja a fejét.*
- Leszokni róla nehezebb, mint rászokni. Sok szenvedéssel jár, a szervezeted hiányolni fogja. Kínok között fogsz élni. Nem is lehet úgy, hogy egyik napról a másikra abbahagyod, abba belahalnál.
Csak fokozatosan kevesebbet és kevesebbet szívva juthatsz ki ebből.
Ismerek egy gyógynövényt. A belőle készült ital segíthet ebben. Egy másik gyógynövény pedig mély álmokat ad.
Az is csak kiegészítőként kell, amíg a szervezeted meg nem tanul újra aludni.
Ez nem könnyű, de csak egy út van. A másik a halálba visz, még mielőtt elérnéd a célod.
~Mennyire éri meg nekem ezzel a lánnyal foglalkozni? Vele szemben Akirának nem voltak ilyen gondjai. Ha kértem volna, egyből jött volna harcolni Tifarék ellen.
Igaz, őt meg nem vetettem volna be az ishtar ellen.~
- Állj fel, én nem alázkodnék meg ennyire senki előtt. Soha ne adj fel a méltóságodból ennyit sem!

*Hallgatja a mágus szavait, remény sugár csillan meg lány szemeiben.*
~Igaza van. Tapasztalom magamon... ha nem állok le, meghalok, mielőtt megölném apámat.~
*A felszólításra Arya kissé haragos tekintettel feláll.*
-Maga lehet, hogy nem. De nekem meg kellett tanulnom megalázkodás közben is méltóságot szerezni.-
*Megfordult. Lassú mozdulatokkal az ablakhoz sétált. Megint kinézett és a tájat nézte. Kis szünet után megszólalt.*
-Benne vagyok. Legyen hát úgy. Köszönöm a segítségét.-
*Nem nézett hátra, úgy felelt gyenge, fáradt hangon. Kis szünet után megfordult, a párkánynak dőlt és komoly arccal a mágusra tekintett.*
-Mi legyen most?-
*Kérdezte ugyanolyan fáradtan.*

*Még mindig pihenve, a falnak dőlve ül. Szemei Aryát figyelik. Látja rajta, hogy elevenbe találtak szavai.
Végülis nem az ő tiszte embert faragni a nőből. Ő a maga részéről a méltóságot tartja utolsó mentsvárnak.
Tekintetével követi a szobában sétáló nőt az ablakig. Meglepődik, mikor kis szünet után az beleegyezik.
Komoly kérdés merült fel, de erre kérdés nélkül is tudnia kellene a választ.
Etele még erőt gyűjt, hogy újra talpra állhasson.*
- Mi lenne? Ma még nem tehetek semmi többet. Ami a szer ellen való, s könnyíti a hiány okozta fájdalmakat, egy lágy szárú, halványzöld színű, de leveses levelű növény. Apró, fehér virágai vannak, s levelei tüskékben végződnek, s felső részükön vékony, fehér „szőrszálak” vannak.
Az altató növényt szárítva árulják. Chattalban láttam egy árusnál kitéve. Leumóniának, vagy Álomfűnek hívják. Be kellene szerezni és ma már megállhatnád néha, hogy amikor kívánod a füvet, ne szívj. Ha nagyon rossz, főzetet kell csinálni a tüskés levelű virágból, s inni egy pohárral.
~Kalandos élete lehet, de nem tudom, a hosszú kábulatban lét mennyire tompította el érzékeit. Ha kicsit jobb erőben lennék, tesztelhetném, de így marad az, hogy pihenjek és erősödjek, ő pedig elkezdje hosszú harcát a fű ellen.~

*Arya igyekszik megjegyezni a növények leírását. Lehet, hogy majd venni kell, de jó lenne, ha ő maga is tudna szárítani. Az egy cseppet olcsóbb. Nem felel, csak biccent a fejével.*
-Ön addig pihenjen!-
*Fogta a köpenyét, magára vette, a csuklyát is a fejére vette, majd kiment a házból. Tarisznyáját nem kellett felvennie, ugyanis az mindig nála van, sosem veszi le... csak amikor más sincs rajta. Erősen sütött a nap. A csuklya miatt orráig árnyékban volt az arca. Körültekintően közlekedett az utcán, mintha lopni készülne. Azonban ez csak egy megszokott járás. Most van nála pénz, inkább abból költekezik. Csak azt nem tudja, hogy hogy fog ezután megélni Etele mellett. Nincs annyi pénzük, hogy mindketten megéljenek belőle. Majd ő eszik napi 2szer max. Bőven elég lesz neki. Most is, hogy az evésre gondol, már felfordul a gyomra. Hamar beér a belvárosba. Megkeresi azt a gyógyfüves boltot, ahol megkaphatja a füveket. Ráadásul ismerős neki a hely. Hát persze. Innen vette a mosolyfüvet is.*
~Marha jó! Jól bevásároltam Etele pénzéből feleslegesen. Na majd ha nem veszi észre, akkor fogom szívni őket. Heh... Egy mágust akarok megtéveszteni? Azért remélem, neki nincsenek látomásai, mint nekem. Tényleg. Vajon szóljak a látomásaimról neki? Inkább csak akkor, ha tanúja lesz egynek.~
*Belép a boltba. Megveszi a füveket, gyorsan lezavarja az eseményeket. A boltosnak egyáltalán nem tűnt fel, hogy ez a lány ma már járt itt. Arya kisiet a boltból. Gyorsan halad az utcák között. Egyszer csak megtántorodik. Karjával egy ház falának támaszkodik. Lehunyja a szemét. A szédüléses érzés kezd elhatalmasodni rajta.*
~Jobb volna sietni. Aludnom kellene már...~
*Erejét összekaparva nem tudni honnan elindul ismét, és mondhatni a viskóig szalad. Benyit, majd' hasra vágódik. De csak majdnem. Arca halálsápadt.*
-Üdv! Megjöttem.-
*Igyekszik úgy beszélni, mintha semmi gond nem volna. Tarisznyájából kiveszi a füveket.*
~nincs erőm ezekkel bajlódni... hova menjek?~
*Rá se néz a mágusra. Idegesen pakolászik, majd megint kimegy. Körbenéz. A homok is hullámzik körülötte, nem csak a víz. Valami fedett területet kell találnia aludni. Etelénél nem aludhat, mert 1) nincs még egy ágy; 2) ha a földön aludna is, akkor Etelére is hatásra lenne a füstölő, amitől aludni tudna a lány. Ez meg nem biztos, hogy szerencsés. Körbenéz, de egyszerűen nincs még egy ház a közelben. Viszont talál egy árnyékot ontó fát, oda heveredik le.*
~Eddig még nem jutottam el, hogy még szédüljek is...~
*Tudta, akármennyire fáradt, akkor sem fog tudni elaludni. Így meggyújtotta a füstölőt és koncentrálni kezdett az illatára. Végre elaludt.*

*Meg is fogadja Arya tanácsát és elterül az ágyon. Nem telik sok időbe, már el is nyomja az álom. Nyugodt az álma és pihentető.
Nagy robajra riad fel. A lány ért vissza. Álmos szemeivel is észreveszi, hogy milyen rossz állapotban van a másik, de nem erőlködik azzal, hogy segítsen.
Nyilván nem ez az első eset, hogy egyedül is túl kell élnie, van már gyakorlata benne.*
- Üdv!
*Morogja a darthar, mikor felnéz az ágyon. A lány szinte egész testében remeg. Látszik a mozgásán, ahogy pakolja ki a füveket a házban.
Szemmel követi, majd mikor elhagyja az ajtón keresztül a teret, visszazuhan az alvásba.
Egészen másnap reggelig alszik.
Szokásától eltérően tiszta fejjel és már-már jó kedvűen ébred. A háta és válla még mindig fáj, de már nagyságrendekkel jobb. Magára veszi a köpenyét. Most nem vesződik a tegnap levett felső ruházat visszavételével, nem kockáztatja, hogy sebe felszakadjon.
Szomjas, és jól esne neki egy kis hideg víz is, amitől felébred. Valahol lennie kell egy vízforrásnak, ahonnan az innivalója is származik. Magához veszi botját és kardját is oldalára köti. Régi szokás ez, nem mozdul fegyverei és felszerelése nélkül tapodtat sem. Még pénzes zacskóját is magához veszi.
Kilép az ajtón és szemét a reggeli tengerpartra veti.
A napsütés még nem olyan szikrázó, inkább kellemes, selymes fényekkel törik meg a hullámokon. A part mellett a vízben sirályok fogják épp a reggelik, hangjuk messzire visszhangzik a kellemes reggeli levegőben.
Lassan elindul a ház mögé, ahol az ottani zöldben sejti a forrást. Mennie kell ugyan egy darabon, de hamarosan megtalálja egy szikla repedésében a hús, édes vizű forrást. Bár jobb keze még kevéssé használható, ballal lemossa magát, amennyire tudja és egyúttal jókat kortyol a hűs vízből.
Gondolatai a tegnapi megállapodás körül járnak. Fogalma sincs, hogyan és mire tanítsa a lányt.
Ellenben a Tifar elleni akció terve már sokkal inkább ki van dolgozva.
Visszaveszi köpenyét és lassan, hogy ne erőltesse magát, elindul a ház felé. Érzi, hogy közel sincs még ereje teljében, de szerencsére már kiheverte az előző napi seblázat.*

*A lány alszik. Bár nem olyan békésen. Szeme a szemhéja mögött cikázik össze-vissza. Azonban nem vesz nagy levegőket és meg sem moccan. Mintha lefagyasztották volna. A füstölő a reggeli sugarakban még egy percig működik, majd hirtelen teljesen eltűnik a füst. Az utolsó füstfelhőcske is alig éri el Arya orrát, mert a friss szellő elirányítja. Abban a pillanatban, hogy többet nem lehetett érezni a füstölő illatát, a lány szemei kipattantak. Azonnal felébredt. Felkelt, a fának dőlt és igyekezte kidörzsölni a szeméből a fáradtságot. Roppant egyet-kettőt a nyakán, majd feláll és visszasétál a viskóhoz. A bejáratnál összefut Etelével. Egy pillanatra meglepődött a lány. Csak mert arra számított, hogy a férfi még alszik. Bár ért aludna tovább, mint a lány?*
-Jó reggelt.-
*Mondta csak tiszteletből, de hangjából semmi sem hallatszott ki. Talán csak a fáradság és a reggeli punnyadság.*
-Látom ma már sokkal jobban van. -
*Reflexből belenyúlt a tarisznyájába és ráakart gyújtani egy mosolyfőre. Aztán mintha valami eszébe jutott volna, visszatette és rámosolygott a férfira. *
-Elmenjek venni valami ennivalót? -

*Visszatérve a mosakodásból a ház ajtajában találkozik Aryával. Végignéz rajta és megállapítja, hogy nemrég ébredt, valamint látva ruháján a sötétbordó foltokat azt is, hogy még nem cserélte le tegnapi öltözetét*
- Jó reggelt!
Jobban.
*Látja az ösztönös mozdulatot a tarisznya felé, és látja az azt megállító akaratot is. Az első lépés az úton, melyen tegnap indultak el.
Fontos lesz neki a lány, mert ismeri Tifar gyengéjét, az már elég is ahhoz, hogy elkaphassák.
Minden esetre Aryának még hosszú utat kell bejárnia, mire közel kerülnek mindketten céljaikhoz. De bosszúik alanyai csak hadd higgyék azt, hogy biztonságban vannak!
Annál nagyobb lesz a meglepetés.
Számító mosoly terül szét arcán. Kezd már emlékeztetni régi önmagára.
Arya kérdésére bizony az ő gyomra is megkordult, ám egyúttal vérnyomása is lejjebb csúszik.
Etele egy pillanatra megszédül, úgy kapaszkodik meg a kerítésben? Pár pillanat múlva visszanyeri erejét és visszanéz a lányhoz.*
- Rendben, hozz. De majd le kell szoknunk, hogy ebből éljünk. Muszáj lesz vadászni, vagy máshogy szerezni élelmet.
Hogy aludtál Arya? Ma megkezdhetjük a kiképzést

*Mikor Etele megszédült, gondolatban odakapott a lány, hogy segítsen neki, de időben rájött, hogy nem kell a segítsége. Nem is látszottak a mozdulatain a segítség jelei. Csak egy cseppet aggódóbban nézett a férfira. Csak biccentett a férfi szavai után. A kérdésre kicsit jobban kikerekedtek a szemei?*
~Hogy aludtam? Mikor végre elalszok, az olyan, mintha leütnének... csak akkor emlékszek, ha álmodtam valamit. Most azonban nem álmodtam semmit.~
-Am... jól, igen. Én benne vagyok.-
*"Pá"-t intett majd megfordult és elindult tarisznyástul, köpenyestül valami élelmet venni. Bement egy fogadóba. A pulthoz állt és megszólalt.*
-Melyik a legenergiagazdagabb ételük ma reggelre?-
*A pultos nő csak bámult, miért ez számít.*
-Ajánlhatom önnek a sült csirkét sült krumplival.-
-Az remek lesz. Itt helyben fogyasztanék el fél adagot, illetve elvinnék egy adagot.-
*A pultos biccentett, Arya addig leült és várakozott.*
~Most mi volt a csodálkozni való a kérdésben? Ehh... nekem úgy is mindegy mit kapok... nem érzem az ízeket...~
*Hamarosan megérkezett a féladag és az asztalra volt téve becsomagolva az elvitelre kész adag. Arya kicsit flegmán köszönte meg, majd neki állt enni. Úgy nézte a csirkét, mint valami űrlényt. Ezt most meg kell ennie? Egyáltalán nem éhes. Hát nekiállt. él óra volt, míg azt a tényleg nem sok kaját megette, sőt még hagyott is. Azt becsomagolta és a tarisznyájába tette. Majd elindult a viskó felé.
Valami furcsa érzés kerítette hatalmába. A bosszantó az volt az egészben, hogy ismerős volt számára ez a furcsa érzés.*
~Azt hiszem ideje elszívni egyet.~
*Megállt valamelyik ház mögött és rágyújtott. Úgy szívott el egy mosolyfüvet, mintha évekig nem használta volna. Ő ha éhes, így éhes. Egy szempillantás alatt elszívta, legszívesebben rágyújtott volna még egyre, de tudta, sietnie kell vissza. Visszatért, bement a viskóba és letette a még meleg csirkét a sült krumplival.*
-Meghoztam a reggelit.-
*Szól, majd odatolja a férfi elé, hogy egyék...*

*Etele odabent pihent egészen addig, míg a lány meg nem érkezett. Ahogy közel hajol hozzá, hogy egyé tegye az illatozó reggelit, orrát megcsapja a mosolyfű mással össze nem téveszthető édeskés illata.
Etele sötét pillantását Aryára emeli, de nem szól. Ha megkezdik a kiképzést, mindenképpen érezni fogja a lány, mennyire gyengíti a fű.
Jó étvággyal nekilát a reggelinek. Próbálja használni jobb kezét is, ám az még nem az igazi.
Könnyen eluralkodik benne a fájdalom a lapockájából kiindulva. Fel is kötötte már úgy, ahogy, hogy ne kelljen tartogatni s most vissza is csúsztatja a kötésbe.
Bal kézzel eszik, mohón, jó étvággyal.
Nem szól egészen addig, míg be nem fejezi.
Akkor feláll, de nem köszöni meg az ételt. Magára kanyarítja köpenyét, majd ránéz Aryára.*
- A jó mágus erősen tartja testét, mert ereje abban van.
Hogy bírsz futni? Milyen az állóképességed?
*Jól ismeri a választ, ahogy ismeri lassan a lány lelkének alapvető rezdüléseit is. Nem hiába Lélekfosztó, ha máshoz nem is, ehhez jól ért.
Közben azonban van még egy fontos dolga. Érzi már elég erősnek magát egy egyszerű bűbájhoz, amire most igen nagy szüksége van.
Bal kezével némi feszengések közepette hátranyúl jobb lapockája felé, s amennyire tud, végigsimít fele a sebek felett.
Tisztában van vele, hogy nem gyógyulnak meg tőle, de azt is tudja, hogy nem teljesen hatástalan a bűbáj.*
- Vividus!
*Újra a lányra néz. Sunyi arca szigorúvá válik, s szemében a könyörtelenség lángja lobban.*
- Ha szeretnéd, hogy tanítsalak, feltétel nélkül kell elfogadnod a szavam. Amit mondok, az úgy is van.
*Nem osztja meg a lánnyal, de előbbi varázslata mostanra kellően le is fárasztotta. De tudja, hogy mostantól gyógyulása felgyorsul és ereje is hamarabb visszatér majd.*

*Arya mondhatni élvezettel nézi, ahogy a férfi eszik. Nem tudni miért, mindig szerette nézni, ahogy a férfiak étkeznek, volt benne valami... emberi... és ez fontos volt számára. De hogy miért, azt sem tudni.
A férfi feláll, magára veszi köpenyét, nem köszöni meg az ételt. Talán így jó, mert nem tudná azt mondani a lány teljes szívéből, hogy "szívesen". Hisz mindketten tudják. Csak kihasználják egymást. Mindkettőjüknek szükségük van egymásra. Ha bár ezt titkolja a mágus, Arya tudja, hogy még hasznára válhat Etelének. s ez egy kicsit magabiztosabbá teszi.*
~Különben mért vállalta volna el a taníttatásomat?~
-Átlagosan, vagy jól. Adam... mármint gyermekkoromból a tanítóm azt mondta ügyes vagyok. Azóta az életkörülményeim is megkövetelték tőlem, hogy gyakoroljam a futást. De nem tudom, hogy egy mágusnak milyen jól kell futnia. Majd ön megmondja, hogy jól megy-e nekem vagy sem.-
*Majd végignézte a "Nagy gyógyítás show"-t, amire kíváncsisága miatt kikerekedtek a szemei.*
~Aham... tehát vividus.... vividus.... vividus....~
*Ismételgette magában, hogy el ne felejtse. Alig várja, hogy kipróbálhassa magán. Csak jelenleg nincs sebe "sajnos". Könyörtelenné vált a férfi arca, mely visszacsillant a lány szemében. lány egy cseppet felszegezett fejjel válaszol.*
-Hát hogyne...-
*Közben végig a férfi szemébe nézett határozottan. Itt most semmi sem számít. Meg akarja tanulni a mágia művészetét, képes feladni érte bármit. *
-Készen állok.

*Etele figyelmesen végighallgatja a lányt. Különösebben nem foglalkozik Arya tágra nyitott szemeivel, miközben hátát gyógyítgatja. Persze a lánynak nem jut eszébe, hogy az ő sebét gyógyítgassa, de ettől lesz jó darthar és nem irgalmas, nyámnyila ishtar.*
- Nem kell a mágusoknak futóknak lenniük. Az azért kell, hogy javuljon az állóképességed.
Kissé törékeny vagy, de majd fokozatosan megerősödsz.
Ahogy majd leteszed a füvet….
Az első dolog pedig az, hogy lássuk, mit bírsz.
Fuss végig a tengerpart két belátható vége között kétszer egyvágtában!
*Nem törődve tovább a lány mozgásával, elindul az egyik közeli fa felé. Történetesen afelé, amely alatt Arya aludt.
Azért ezt nézte ki,mert van két kiálló ága, pont mellmagasságban, s ezek kis fantáziával fegyvert tartó kezeknek is tekinthetők.
Úgy döntött, hogy itt várja be a lányt, ha egyáltalán végigbírja a futást….Már kitalálta a következő feladatot, amivel a kétkezi harci tudományát akarja letesztelni neki.
Kellemesen letelepedik a fa alá. Csak akkor tűnik fel neki a puha homokban a nyom, amit maga mellett lát.
Valaki aludt itt. Nem sokan fordulnak meg errefelé s a finom hamu, ami még itt-ott megtalálható szintén ugyanarra utal.
Arya töltötte az éjszakát a fa alatt.*

*Arya megtekinti a távot. Együtt kb. 2 km, de ha kétszer futja le, az 4. Ajjajj... ez azért egy cseppet sok. Arya igyekszik nem reagálni sehogy. Csak biccent egyet, és elkezd futni. Amikor élet-halál kérdés van, akkor persze többet, és gyorsabban tud futni az ember, ezért is most talán nehezebb végrehajtania a feladatot. De a megfelelni vágyás is ad adrenalint neki. Az első pontig simán elfut, az volt 1km. Majd visszafut odáig, ahonnan elindult, az még egy km. Megállás nélkül futotta le 8 perc alatt //userként mondom én ennyit 12 perc alatt birok lefutni:S//. Majd ott középen lelassult. Nem állt meg, azonban nagyon lelassult a mozgása. Fulladt, azt érezte, mindjárt összeesik. Hátrapillantott, Etele a fánál ücsörgött.*
~Legalább az orra előtt ne álljak meg... gyerünk Arya!!~
*Így tovább futott. De már csak fél km-t bírt. Megállt és mondhatni térdre rogyott. Sípolt a tüdeje, úgygy vette a levegőt. Megint hátranézett, nem látta jól a férfit, hogy most nézi-e őt vagy sem. Egy percig pihent, majd felállt. Futni még nem kezdett el, de gyalogolni annál inkább.*
~Arya! Képzeld el, hogy apád katonái üldöznek téged... futnod kell... mert meghalsz!~
*Vagy ha tovább fut, akkor hal meg? Majd kiderül. A lány megint neki lendül és fut. Fáj a tüdeje, fáj a torka, fáj az oldala és már a lába is. A karja is... de hogy mért? Azonban igyekszik összpontosítani arra az egy bizonyos pontra. Csak azt nézi. Elsötétül körülötte minden, csak az út fénylik illetve a pont előtte. Kikapcsolta az agyában a fáradságot, a fájdalmat, az érzelmeket, egyedül egy érzelmet hagyott magában. Az akarást. Sebessége felgyorsult, azt az 500 m-t tökéletesen lefutotta. Azonban ahogy közeledett a ponthoz, annál inkább érezte, hogy nem bírja teljesíteni.*
~Most nem állhatsz meg! Meg kell fordulnod!~
*Megfordult. Kezdte érezni a szívét. Majd lekapcsolt az agya, nem érzett és nem is látott semmit. Csak futott. Elképzelhetetlen hogyan, de Etele közelébe ért. 15 perc telt el azóta, hogy először elfutott a mágus mellett. A lány arca nem fehér volt, hanem már zöld. Megbotlott. Összeesett. Majdnem elájult, de csak majdnem.*
~Még 2 méter...~
*Elkezdett kúszni. Lekúszta azt a két métert majd elájult. Életében másodjára.*

*Etele a fa alatt ül. Tekintetével követi a lány egyre lassuló mozgását. Az elején még meglepően jól bírja. Rosszabbra számított. Féltáv után azonban már nyilvánvaló, amit várt.
Meg is áll pihenni, de utána is csak sétálva indul meg.*
~Akaraterő az van.~
*Közben Arya újra belelendül, bár mozgása már nem olyan összeszedett, ahogy mondani szokták, a szíve viszi előre. Már felé tart és össze is esik.*
~Nem is mondtam neki, hogy hozzámig kell futnia. Csak a partmentén kellett volna.~
*A darthar közben feltápászkodik, ahogy a lány már a földön kúszva ködös tekintettel tart felé. Még pár mozdulat, majd Arya aléltan rogy a homokra a lábainál.
A darthar lenéz rá. A lányra, akinek a szívében olyan erős a gyűlölet, amely akarattal párosul, hogy saját erejének végéig hajszolta magát azért, hogy neki bizonyítson, akitől taníttatását reméli.
Áll még egy kicsit, majd Összeszedi magát és ép bal kezével a lányt először hátára fordítja át, majd a hóna alá nyúl, hogy a tűző napról a fa árnyékába húzza.
Meglepődik, hogy a törékeny test milyen könnyű. Meghallgatja légzését, majd szívverését. A légzés nyugodt, alig érzékelhető, a szívverés pedig szapora, de idővel azért lassul.
Kulacsából, melyet még reggel töltött meg a forrás hideg vizével pár cseppet erőltet Arya ajkai közé, a többit pedig köpenyének belső anyagából tépett szövetdarabokra önti, hogy aztán a hideg vizes borogatást a lány lábszáraira, homlokára és nyakára helyezze.
Nem engedheti, hogy ilyen túlhevülve maradjon.
Közben az egykor fehér ruhát továbbra is az ő alvadt, odaszáradt vére díszíti.
Nézi egy darabig, ahogy Arya egyre erősödő ütemes légzésére emelkednek és süllyednek a foltok, majd kezét végighúzza a lány és ruhája felett.*
- Myramyr!
*A ruha ismét szinte újszerű, tiszta fehérségben pompázik. A darthar pedig magában elvigyorodik, mikor eszébe jut a korábbi beszélgetés a naiv varázslatokról.
A lány még mindig nincs magánál. Etele ismét kulacsát veszi elő, s ezúttal kezére öntött hideg vízzel permetezi Arya arcát, majd ébresztgetni kezdi.*

*Talán az átlag az, hogy valaki elájul, majd olyan, mintha azonnal ébredne függetlenül az ájult állapot hosszától. Aryával nem ez történt. Teljes sötétséget látott maga körül, de érezte, hogy abban a sötétségben eszénél van. Tapasztalta a vakságot, a hallás nélküli életet, illetve a hideg semmit. Ami a környezetében zajlott, abból semmit nem érzékelt. Félelmet kezdett érezni a sötétben és mérhetetlen magányt. Egyedül van. Teljesen egyedül. A nagy sötétben egy pici fehér pont jelent meg. Arya koncentrált és erősen nézte azt a pici pontot. Akkor kinyíltak a szemei és meglátta maga előtt a mágust. Egy nagyot nyelt.*
-Jó reggelt.-
*Mondta kissé ironikusan. Egy darabig nem mozdult. Majd megérezte a hideg borogatásokat a testén, illetve azt, hogy nedves az arca. Felült. Levette a borogatásokat és a kezében nézegette, birizgálta őket. Nem kérdezte mi történt, hisz tudja, mi történt. Karjával megtörölte az arcát. Ekkor meglátta, hogy fehér a ruhája. Mintha semmi baja nem volna. Elcsodálkozott. Csodálkozó szemével a férfire tekintett, majd elkomolyodott. Nem köszönte meg. Tudja mit gondol a férfi a köszöngetésekről. Úgyis valami lenéző, semmitérő, semleges választ kapna. Azért meg nem éri meg. Illetve azt is megköszönhetné, hogy megmentette az életét. De hát ő is megmentette a férfi életét és az sem kért köszönetet. Felállt. Kicsit még szédült, de meg tudott állni a lábán. Kotorászni kezdett a tarisznyájában. Elővette a maradék pénzt, illetve a füveket, amiket vásárolt rajta.*
-Kvittek vagyunk. Megmentettem az életét, ön is az enyémet. Így már semmivel sem tartozik. Nem kötelessége tanítania engem.-
*Mondta szomorúan és a férfi kezébe illetve ölébe nyomta a cuccokat, majd felkapta a földről a köpenyét és elindult, hogy elmenjen. Szeretné, ha tanítaná a férfi, hisz ez volt az álma. De nem szeret tartozni senkinek sem. Így ha maradna, onnantól ő tartozna a férfinak a tanítás miatt. Hacsak a férfi külön meg nem kéri, hogy maradjon, illetve ha a férfi lát valami előnyt a lány társulásában. Ekkor fordulna csak vissza.*

*Jól titkolt örömmel látja, hogy a lány végre ébredezik. Volt benne némi aggodalom, mert bár nem közeli ismerőse Arya, mégis most szövetségben vannak, s mint olyant, ő maga hajszolta ebbe az állapotba, jóllehet tudván tudta, hogy nem fogja bírni a fizikai próbát.
Mégis morcosra véve hangját reagál a lány köszöntésére.*
- Üdv a való világban!
*Arya leveszi a borogatásokat és közben elgondolkodva nézegeti őket. Észrevéve a tisztává varázsolt ruhát csodálkozó szemmel mered a mágusra egy röpke pillanatig, majd erőt vesz magán és felteszi megszokott komoly álarcát.
Etele szó nélkül figyeli, ahogy Arya a tarisznyájából előveszi a pénzt és a füveket és átadja neki.
Szavai meglepetésként érik, s fel is dühítik. Nem életmentésért vállalta a lány képzését, hanem ellenszolgáltatásért.
Megállapodtak valamiben és ezt a darthar lány épp felrúgja. Márpedig azt csak neki, Etelének szabad.
Sebesüléséről elfeledkezve gyorsan talpra áll és utána lép Aryának. Bal kezével elmarkolja annak karját, ám közben a hirtelen mozgásra jobb vállába fájdalom hasít és tovább fokozza dühét.
Ép bal kezének ujjai vasmarokként fonódnak a lány karjára, s rántják vissza a darthar elé.
Barlon sötét tekintettel, sziszegve szól a lánynak.*
- Miféle „kvittek vagyunk” –ról beszélsz te? Szó sem volt róla, hogy életmentésért tanítalak!
Megállapodtunk valamiben, amit te teszel meg nekem, ha én tanítalak. Máris elfelejtetted?
Ez az előbbi nem gyilkossági kísérlet volt. Ha meg akarnálak ölni, már halott lennél.
Arról szólt a lecke, hogy mit tett a fű veled. Egy ilyen távot sem bírsz lefutni.
Hogy akarsz így szembeszállni egy erős mágussal?
*Elengedi Arya karját. Kissé nyugodtabban néz rá már.*
- De el is mehetsz. Nem tartalak vissza. Magam is el tudok bánni a Tifar családdal. Te csak egy újabb csapás lettél volna rájuk.
*Megáll, majd kezét kinyújtja botja felé, melyet a fa alá fektetett, mikor Arya összecsuklott előtte.*
- Solo bona!
*A bot engedelmesen markában köt ki. Megtámaszkodik rajta és úgy várja, hogy a lány eldöntse, megy-e, vagy marad.*

*Amikor elindult a férfi elég erősen megragadta a karját és nem eresztette, ami fájdalmas volt a lány számára, de nem szólt semmit. Csak haragvón a férfi szemébe nézett, úgy hallgatta végig. Az meg beszél, beszél, végül elengedi a lány karját, ami furcsa sajgással párosul a lány számára. Majd végignéz egy újabb varázslatot.*
~Solo bona...solo bona...~
*A lány arcán zavartság látszik. Megfogja a homlokát, lehunyja a szemét, majd leeresztve a kezét megint a férfira tekintett. *
-Tudom, hogy nem gyilkossági kísérlet volt, hisz megmentett. De én...-
*Megint egy zavart szemrebbenés történik. Arya a fához sétál és a törzsére dől a hátával. A vizet nézi. Csendesen, fáradtan, kissé megtörve beszél.*
-Az volt bennem, hogy azért tanít, amiért megmentettem... de mégsem, csak... talán.... elfelejtettem? Nem tudom.-
*Most Etelére néz.*
-Magán kívűl csak egy valaki mentette meg az életemet. Senki nem foglalkozott velem...- *Hirtelen begyorsul és a karjával gesztikulál.
-... jaaj, nehogy azt higgye, hogy én itt elégiákat akarok zengni, nem vagyok költő, se író, nem akarok köszöngetni semmit, csak...-
*Mély levegő.
-Mindegy. Maradok...-
~Még magam sem értem, mi van...~

*Miközben beszél, nem foglalkozik Arya korábbi haragvó pillantásával. Magának köszönheti…
Látja, hogy a lány próbálja memorizálni a varázslatot. Másodjára tűnik fel neki.
Nem tudja viszont hova tenni az utána jelentkező zavart dadogást.
Szemével követi a lányt, még mindig a varázsbotra támaszkodva egészen a fáig.
Arcára kérdő kifejezés ül, miközben a zavaros mondatokat hallgatja.*
~Ennyire megviselte az előbbi? Nem kellett volna túlerőltetnem….~
*Csendben hallgatja, közben árgus szemekkel keresi a kimerültség jeleit, és fel is fedez jó párat, de mégsem biztos benne, hogy Arya furcsa viselkedését a fáradtság okozza.*
- No, végszóra. Van, hogy nem foglalkoznak az emberrel, ebből is lehet erőt meríteni.
Amúgy meg nincs önzetlen ember..akitől kapsz valamit, az cserébe vár is valamit.
Hogy érzed magad?
*A kérdésből kitűnik, hogy nagyon látványos a lány mostani zavaros viselkedése.
Nem akarja most kiütni még egyszer a lányt, úgyhogy a tervezett kis fegyveres és kétkezi bemutató elmarad.*
- Ülj le, pihenj. Ha nem vagy egészen tiszta, nem tudjuk tovább folytatni.

*A férfi hangneme megváltozott, amin egy kicsit el is csodálkozott a lány, de örült is neki. Hallgatja a nagy bölcseleteket, amely utolsó mondatában hisz is. Minden valami értékbe kerül. Semmit nem lehet megkapni ingyen. A kérdésre mintha felébredne.*
-Hogy? Jól!-
*Mondja határozottan. Elbizonytalanodik.*
-Talán... kicsit elfáradtam... nem tudom. Kicsit zavartnak érzem magam. Hirtelen sok minden történt velem két nap alatt. Előtte meg egy hétig semmi sem történt. -
*A következő felszólításra engedelmeskedett. Leült a fa tövébe és bámulta a semmit. Egy kis idő után megszólalt.*
-Mire gondolt, mi lesz konkrétan a feladatom a Tifar családban?-
*Néz őszinte komoly arccal a férfi szemébe.*

*Etele bólogat. Arya elismeri, hogy elfáradt. Ez bizony egyértelmű.*
- Leginkább azért fáradtál el, mert a szervezeted legyengül a fűtől és a koplalástól.
Zavart vagy, mert sok minden történt? Mostantól mindig így lesz.
A darthar sincs valami jól eleresztve. A mostani kis produkciója szinte teljesen kimerítette, ezért is támaszkodik a botjára.
Miközben a lány a fa alatt ül és a semmibe bámul, Etele is odatelepszik mellé. Jól jön neki is a pihenés. Tegnap még halálán volt és ez nem múlik el nyomtalanul. Hiába a gyógyító bűbáj, szervezetének kell javarészt kijavítani a károkat.
Nagyot szusszan, mikor Arya a semmiből egy kérdéssel hozakodik elő.
Barlon kicsit habozik. Nem tudja, hogy a darthar lány hogy fogadja a tervet, de végtére is jobb most átesni az elmondásán, mint akkor, amikor már dolgozott is vele és ott derül ki, hogy mégsem vállalja.
Egyértelműen el kell mondani. Meg is lepődik magán, hiszen ő nem az őszinteségéről híres. Ha kell, pontosan annyit ferdít az igazságon, amennyire szüksége van céljai eléréséhez.*
- Először is el kell érned, hogy megkedveljen az ishtar. Utána pedig csavard el a fejét, de úgy, hogy a felesége is megtudja!
Bánom is én, hogy hogy éred el, a lényeg, hogy a nagy családi egység felbomoljon egyszer, s mindenkorra. Akkor lépek majd színre én, és elvégzem a piszkos munkát.
Ennyi lenne a te feladatod. Törd szét a családot!
*Rátekint Aryára. Szemeiben sötéten lobog a gyűlölet, s míg beszél, hangja is megváltozik. Mélyebb, torokból jövő és gúnyolódó is. Tifar neve már önmagában feltámasztja benne a gyűlöletet.
Halántékán kidagadnak az erek, és keze ökölbe szorul.*
~Tifar…ostoba ishtar….ezzel a lánnyal elintézlek egyszer és mindenkorra!~

~Persze... fogjunk mindent a fűre...~
*De nem mondta ki a szavakat. Felesleges a mágussal vitatkozni. Hisz mindig neki van "igaza". Etele mellé telepszik. A lány ránéz és várja a választ. Mosolyog a terven. A végén egy gúnyos nevetést ereszt el.*
-Hö... az egy dolog, hogy ön jobban ismeri őt. De azért mégis csak egy ishtarról van szó. Biztos benne, hogy képes leszek elcsavarni a fejét? Családos ember... és gondolom már meggyűlt a baja önnel, így nem hiszem,, hogy olyan könnyen feladná azt, amiért harcolt. -
*Mindezt úgy mondja, hogy a férfi szemébe néz. Azonban a tenger hullámaira tekintve folytatja.*
-Valószínűleg olyan kitartó, mint ön. Különben nem tartanánk itt, hogy ön még mindig nem végzett vele. Sőt... talán még jobb is önnél... Talán...-
*Megint a férfira nézett kissé sejtelmesen és nagyon kíváncsi volt a reakcióra. Nem érdekli, ha a férfi neki ugrik. Jobb megtudni előbb bizonyos információkat. Egyáltalán milyen fából van faragva Tifar?*

*Etele belsejében egyre nő a gyűlölet és a harag a lány gúnyos mosolyára és szavaira. Mintha sokra tartaná Tifart.
Tekintetéből süt a gyűlölet, s addig hergeli magát, hogy bal kezét ütésre emeli a lány felé, ám utolsó pillanatban Arya helyett a fa törzsén csattan a darthar ökle.*
- Egyszer már legyőztem, de nem öltem meg. Azóta is bánom! Másodjára is legyőztem volna, de vagy öten voltak ellenem ott az erdőben! De legközelebb már nem menekül!
Semmi és senki az a gazember! Csak szerencséje van az életében. Megkap mindent, amiről mások csak álmodnak!
Ha elválasztod a családjától, egyedül elkapom. Aztán a többieket is!
*Kissé lehalkul hangja neki. Úgy néz a lány szemeibe, miután egészében végigmérte.*
- Te képes vagy rá. Meg tudod tenni. Lágy szíve van neki, ha elesett leszel és segítségre szoruló, még otthonukba is befogad….tudom, mert apja, anyja ilyenek voltak. Ő is ilyen.
S ha már bent vagy….hatni is tudsz majd rá.
Ti, nők annyi praktikát ismertek…s jól tudjátok, mire ugrik a férfi, vagy mire egy másik nő.
*Hátradől, a dühroham további erejét vitte el. Még halkabban folytatja. Fejét hátrahajtja és a fa törzsének veti.*
- Bánom is én, hogy csinálod. Az eredmény a lényeg. Látom benned, hogy képes vagy rá!

*Mivel ember, ezért egy pillanatra megremegett a szíve amikor látta az öklöt felé irányulni. De arcán nem látszott semmi. Lemerevítette magát és végig a férfi szemébe nézett. Arra gondolt, ha mégis megkapja a nagy pofont, legalább kipróbálhatja a vividust. De az ököl a fába csattant. Ekkor 3 másodpercre lehunyta a szemét.*
~Talán benne is van annyi tisztelet és erkölcs, hogy a nőket nem bántja? Akkor mi lesz Tifar feleségével? Vagy van akkora gyűlölet, ami a saját elveinket is háttérbe szorítja? A gyűlölet és fájdalom nagy úr...~
* Majd újra Etelére tekintett és hallgatta, mit mond. A "Megkap mindent, amiről mások csak álmodnak!" mondatnál már eltekintett a férfitól és a tájat nézte, ami előtte feküdt.*
~Miért baj az, ha valaki szerencsés? Hö... ez nem is jogos harag. Csak az irigység táplálta benne a gyűlölet lángjait. Etele... nem tudsz uralkodni az indulataidon... ejnye... csak nehogy valami hülyeséget csinálj...~
*Miután végig stírölte a mágus, Arya és ő egymás szemébe néztek. A férfi hangja enyhült. Érdekes dolgokat mondott. Jól esett a lány egojának. Elmosolyodik.*
-Tudom mire ugrik egy férfi? Hmm... Ha Tifart el tudom csábítani vajon önt is képes lennék?-
*Kérdezi a mágustól hirtelen igézővé vált szemekkel. Direktbe hatni akart Etelére. Elővette csábos mosolyát is. De mielőtt a mágus bármit reagálhatott volna, Arya felállt és máris visszatértek arcára a komoly vonások.*
-Rendben. Tetszik a feladat. Megcsinálom. Mert meg is akarom csinálni. Bár úgy érzem, ez lesz a legnagyobb és legnehezebb feladatom.-
*Előveszi huncut kislányos mosolyát.*
-De annál izgalmasabb-
*Még kacsint is egyet. Megfordul és elővesz egy mosolyfüvet és meggyújtja. Majd visszafordul és ironikus bocsánatkérő arccal tekint a férfira.*
-Ne haragudjon, de most muszáj elszívnom egyet.-
*Megint megfordul, majd elindul egy kis sétára, hogy nyugodt körülmények között élvezhesse a fű bódító hatását.*

*Még a fának dőlve figyeli, ahogy Arya gondolkodik. Fogalma sincs róla, hogy mi járhat a fejében.
Mikor Arya elmosolyodik és megszólal, a mágus nem reagál rá, ám belemélyed a lány szemeibe.
Nem mozdul, mikor Arya feláll. Nem erőlteti magát, ideje egy kicsit megpihenni, mert erejét még nem nyerte vissza. Figyeli a lányt és bólint, mikor közli, hogy elvállalja a feladatot.
Arca azonban komoly marad.
Épp szólna, hogy hagyja a lány a füvet, de pont ő mondta nem is olyan régen, hogy fokozatosan lehet csak megszabadulni a függőségétől.
Így végül csendben marad és figyeli a lányt, ahogy elindul mellőle. Követi szemével még egy darabig, figyeli a járását, ahogy a napfény megvilágítja alakját és sunyi mosollyal gondol arra, hogy most büszke lehet magára.
Jó lóra tett.*
~Tifar…végre elteszlek az útból és megszerzem, amit akarok. Téged és Ninquët is. Ám előbb csak kidobatlak onnan, ahol vagytok, hogy ne együtt próbáljatok védekezni, aztán Ninquë lesz az első.
El fogom érni, hogy láthasd a holttestét, akár a halálát is. Előtte ezzel a lánnyal megsemmisítem az erős szerelmeteket. Ez lesz az első csapás. Utána elválasztalak benneteket, majd megkínzom és megölöm asszonyodat. Aztán következel te, mikor már a lelkedtől fosztottalak meg, mert tudom, hogy szíved és lelked a családodé.
S ha már nem maradt semmid, csak nyomorult, elrontott életed, mint nekem, akkor foglak izzé-porrá zúzni. Véged lesz, ishtar, véged, s mikor kegyelemért könyörögsz, megbánva, hogy először utamba álltál…akkor mutatom fel neked a gyereked…hogy tudd…nálam jó kezekben lesz. Csak ezután foglak megölni, te nyamvadt kis öntelt mágus. Csakis ezután….~
*Önmagában megelégedve, a fának dőlve tér át az álmok mezejére. Álmában Akirát látja megint, mosolyog rá, majd mosolya kezd átváltozni, s végén Arya tekintete jelenik meg helyette. Még álmában megrázza a fejét, kapaszkodik Akira emlékébe, s visszahúzza maga mellé. Átöleli, szorítja, mert az elf az övé mindenestül.
Erre ébred, s válla fájdalmára, mert lecsúszva a fa mellett már nem fejével, s gerince vonalával, hanem sérült jobb vállával támaszkodik a fának.
Álmos szemeit felnyitva néz körbe, s tér vissza lassan a valóságba.*

*Sétálás és fű szívás közben gondolatai csak ugy forognak, hogy mégis hogy érhetné el a célját Tifarnál. Ciki ha belesül, nagyon ciki. Bár eddig még nem volt olyan, hogy ne szerezte volna meg azt a férfit, akit akart. Családos embereket is elcsábított. Talán tényleg van benne annyi, hogy egy isthar fejét is elcsavarja.*
~Az lesz a ciki, ha lányaként szeret meg Tifar... bár... ha nem is tudom elszeretni a feleségétől, az ottani jelenlétem még okozhat feszültségeket. Talán az is elég, ha a nő jön rá, hogy mi a tervem. A nő utálni fog, azonban Tifar szeretete miatt nem fog tudni kipucolni a házból. Ahh Arya! Ez lesz a legnagyobb színjátékod. Nem egy éjszakáig fog tartani. Hanem talán hetekig, hónapokig. Alig várom, hogy belekezdjek. De addig is. Drága Etele, megtaníts ám pár varázslatra! Szükségem van rájuk.~
*Már messze volt, nem lehetett látni se Etelét, sem a viskót. Lenéz a földre, felvesz egy élesebb követ, méregeti. Fogja a karját majd felsérti a kővel. Pirosló vére lassan folydogálni kezdett. Kivette a szájából a füvet, eldobta. Végigsimított kezével a sérülésen.*
-Vividus~
*Mondta ki csendesen de határozottan. A seb a szeme láttára húzódott össze. Csak egy halvány heg maradt a helyén. Nem volt nagy seb, tehát jó látható volt a varázslat hatása, teljesen begyógyult. Arya kárörvendőn elmosolyodott.*
~Hö... meglásd apám! Ennél nagyobbakat fogok még tenni és elkezdhetsz akkor félni! Mindent, amit elvettél tőlem, azt megbosszulom! Nem felejtek. Te se felejts!~
*Azt is érezte, hogy az erejéből veszített, bár nem sokat. Felnézett az égre, dél körül járhatott az idő. Gondolta, visszatér a mágushoz. Meg is fordult hát. Akkor tért vissza, amikor Etele már ébren volt. Elé állt.*
-Mi lesz most? Várunk a tegnapi napra vagy van valami terve mára?-
*Kérdezi egy kicsit türelmetlenül a férfira nézve.*

*Álmos szemekkel méregeti a türelmetlen lányt. Hova siet? Azt gondolja talán, hogy holnapra mindent megtanulhat? Időbe fog kerülni, s az idő az, mely alatt megedzi testét és lelkét is.*
- Mégis hova sietsz? Amiket eddig láttál, csak piti kis semmiségek. Nem mindent olyan egyszerű elsajátítani.
Ki is próbáltad már mindkettőt, amit eddig láttál?
*Tekintete a lány karjára esik. Félreismerhetetlen a friss seb hege. Onnan Arya szemébe néz. Nem gondolta volna, hogy saját magát sebzi meg, hogy használhassa, amit ellesett.
A darthar lassan felébred. A pihenés arra legalábbis jó volt, hogy sebe gyógyuljon és erejéből csurranjon-cseppenjen vissza belé.
Feltápászkodik, botját is kezébe veszi. Bár sebe még fáj, mégis valahogy kevésbé mélynek, kevésbé súlyosnak érzi már.*
- Úgy. Látom, a „Simogató kezet” már használtad. Lássuk, megy-e a „Kezembe gyorsan”!
Ez a másik, amit láthattál.
*Közben csendesen figyeli tovább a lányt, várja, hogy mihez kezd Arya.*

*Tényleg, el is felejtette, hogy volt valami solo cucc. Csak jutna eszébe a varázsige. A mágus feltápászkodik. Úgy tűnt, hogy Etele észrevette Arya sebét, de ezzel egy cseppet sem foglalkozott a lány. Etele kíváncsi, hogy Arya emlékszik-e arra a solo valamire. Hát emlékszik. Először mélyen az előtte álló szemébe néz, majd körbenéz. Keres valami mozgathatót. Észre is vesz egy ökölnyi nagyságú követ. Kinyújtja felé a kezét és határozottan megszólal.*
-Solo bona!-
*És a kő megindul és Arya el is kapja. Enyhe bizsergést érez a tenyerében, illetve azt, hogy megint vesztett az erejéből. De ezzel megint csak nem foglalkozik. Nézegeti a követ, elmosolyodik, majd vidáman dobálgatni kezdi a kezében. Etelére néz, majd ismét feldobja a követ, azonban hátrál, hogy a férfi kaphassa el. Belemosolyog a férfi szemébe, majd tekintetét határozottra váltja, de mosolya nem tűnik el arcáról.*
-Jöhet a következő feladat.
*Úgy néz Etelére, hogy közben ezt gondolja: na, na? Mi lesz a következő varázslat? Eddig úgy tűnt, hogy ezek az egyszerűbbek nekem is mennek. Halljuk az új kihívást!*

*A mágus elismeréssel nézi végig Arya kis találkozását a kővel, szeme találkozik a lányéval, majd visszanéz a feldobott kő mögül a lányra.
Néz, és hagyja leesni a követ. Nem gyerek ő, hogy ilyenekkel játsszon. Helyette beszélni kezd. Hangja határozott, de ezúttal nélkülöz minden érzelmet.*
- Gyorsan tanulsz.
És most…van fegyvered? Ha van, ideje elővenni. Támadj meg!
Ne lepődj meg. Igaziból!
*A darthar magabiztosságát nem más, mint az adja, hogy érzi, ahogy egyre erősebb lesz, s egyúttal tudja, hogy Arya is fáradhatott már a varázslásban is, és az azelőtti futásban is. Konkrét terve van neki, mely elegendő kell legyen egy újabb leckére, s már azon túl mutatóan is akadnak elképzelései. Nem is olyan messze a forrástól látott egy kisebb barlangbejáratot, amiben hasznos dologra akadhat.
Várakozón néz a lányra, míg bal kezében a varázsbotot markolja határozottan.*
- Na, mi lesz?