01. Belhan-tenger Keleti Szeglete

*Valahogy sejtette, hogy nem fogja a darthar elkapni a követ ezért egy kicsit lenézően mosolygott is egyet. Szóval az új feladat a megtámadás.*
~Támadjam meg? Ha valakit meg akarnék ölni, azt úgy tenném, hogy a közelébe mennék, kissé elkábítanám a mosolyommal, majd teljesen váratlanul csak azt látná, hogy kiáll a testéből egy penge. Nincs nálam más, csak egy kis tőr. Azzal nem lehet valami normálisan harcolni. A gyilkokkal annál inkább. Pechemre olyan nincs.~
*Előveszi tarisznyájából a tőrt, azt nézegeti. Kicsit arrébb sétálgat, úgy nézegeti. Majd hirtelen megfordul és egy lendülettel a mágus szíve felé dobja. Célzásban tökéletes a lány. Már csak úgy menekülhet meg a férfi, ha kivédi valahogy. És Arya semmi kétséget nem lát abban, hogy ez a mágusnak sikerülni is fog. Így se reménnyel, se reménytelenséggel a szemében nézi, hogyan reagál a férfi.*
-Ezzel a kis semmivel mégis hogy harcoljak? Csak dobálgatni lehet.-
*Mondja egy kicsit lekicsinylően a pengére nézve.*

*Látja, amint előveszi a tőrt, majd azt is, hogy arréb araszol. Gyorsan leesik neki a tantusz, hogy bizony nem az ő elképzelései alapján történnek a dolgok.
Kézitusára számított, de ez távharc lesz.
Ebben az esetben pedig más harcmodort kell követni, mint amit eltervezett.
A fordulás és a dobás már nem lepi meg, pontosan le lehett követni Arya mozgásából, hogy mire készül.
A dobás pillanatában már ő is reagál. Jobb kezével a tőr felé nyúl*
- Solo bona!
*Majd mikor a tőr eltérül eredeti céljától és már a keze felé száll, derékból eltérülve ki is tér előle. Így azonban a lány nem láthatja a jobb kéz újabb mozdulatát, mivel azt teste takarásában végzi. Lenyomja a föld felé, majd visszafordulva derékból a darthar lány felé sújt vele.*
- Orbis aqua!
*Mivel nem akarja a pusztítóbb varázslatot bevetni ellene, így azzal támad vissza, amit ő maga nem sokat szokott használni.
Kezétől egy vízgömb száguld Arya felé. Bár nem égetheti meg, maga a víz is ilyen tömegben már komoly ütőerőt képes produkálni.
A darthar megáll, bár a következő mozdulat is majdnem elindult már. Nem harcolni akart, csak bemutatót tartani.
Érdeklődve figyeli, hogy Arya ki tudja-e védeni a vízgömböt, vagy esetleg kitérni ki tud-e előle.*

*Amikor eldobta a tőrt, azonnal megbánta. Lehet, hogy semmi baja nem lesz a mágusnak, mert ügyes és biztosra kivédi a támadást, de bármi történhetett volna. Apró figyelmetlenség, egy baleset. De Etele látványos mutatvánnyal kivédte a támadást. Ekkor Arya el is mosolyodott. De hirtelen megjelent egy vízgömb, ami céltudatosan az arca felé száguldott. Nem számított a hirtelen visszatámadásra, így egy pillanatra leállt az agya. De aztán kinyújtotta a karját.*
-Solo bo...-
*Késő. Telibe találta a vízgömb. Arya megtántorodott, majd egy kőben elbukott és elesett. Az első, ami eszébe jutott, az az, hogy letegye a tarisznyáját. El is dobta, hogy ne ázzon el. Köhögött közben, majd az arcát fogta, mert nem volt valami kellemes érzés a találkozás. Csurom vizes lett a haja és a ruhája is. A szeme is fájt. Nem tudta időben becsukni. Piros is volt a víz érintése miatt. Ó semmi baj, túl éli. Jobb, mintha tüzet vagy tőrt kapott volna. Felállt. Flegmatikusan csak ennyit mondott.*
-Aha...-
*Közben nem is nézett a férfira. Kínosan egyet felnevetett, majd mégis Etelére tekintett.*
-Haha, majdnem... majdnem...-
*Mármint majdnem elkapta. Kezével a hajához nyúlt és kicsavarta belőle a vizet. Szegény elázott kismadár. Mellékesen elég jól állt neki a vizes haj és vizes ruha. Elkomolyodik az arca.*
-Mondjon még egy varázsigét, amivel kitudok védeni támadást!-
*Nem adja fel egy darabig, az biztos. Míg nem érzi azt, hogy ereje fogytában lenne.*

*A vízgömb talált és az utána eltervezett mozdulatsorra nem is lett volna szüksége. Ám elég nyilvánvaló, hogy a párbajban még sok tanulni valója lesz a lánynak.
Közelebb lép Aryához, hogy megnézze, jól van-e. Szerencse, hogy a napon állnak, s a tengerparton már így is jó meleg van.
Nem fog megfázni.*
- Kell neked valami komolyabb kézifegyver.
*Mindeközben azért szemre vételezi Aryát. Ismét megbizonyosodva felőle, hogy jól döntött, mikor a tervet módosította, s belevette a lányt is, hiszen mutatós társat választott magának a bosszúhoz.
A majdnemre nem reagál, hiszen a majdnem az semmi. Egy majdnem támadás, vagy egy majdnem védés épp elég, hogy az ellenség támadhasson, s ha az nem majdnem lesz, akkor vége is a játéknak.*
- Fókusz is kell majd. Anélkül komolyabb varázslatra nem leszel képes.
*Szemeit leveszi a lányról és a hajából kicsavart és földre csorgó vizet figyeli. Nem segíti fel, tudja, hogy fel tud állni magától is.*
- Megvárjuk, amíg megszáradsz, aztán szerzünk fókuszt.

*A férfi közelebb lép hozzá, majd új fegyverről és botról beszél.*
~Már megint várni kell?!~
*Türelmetlen. Nem akar várni. Kicsit megsértődve odébbáll, közbe eleresztett egy "chö"-t, majd nyegle mozdulattal leült a homokba. Felhúzta a térdét, átkarolta, úgy nézte a hullámzó tengert.*
~Mindig csak várni! Mért kell ennyit várni?! Mire odaérnénk, hogy szerezhessünk valami "jobb fegyvert", addigra meg is száradnék.~
*Még mindig csípett a szeme a víztől, de egy idő után az is, és indulatossága is elmúlt. Kicsit aggódóvá vált az arca és feltekintett a férfira.*
-Ön jól van?-
*Eszébe sem jutott, hogy Etele is ki lehet fáradva, hisz tegnap még úgy volt, hogy mindjárt meghal. Csak most gondolt erre. Mondhatni már majdnem haragudott magára, hogy siettetni akarja a dolgokat, közben a férfinak is szüksége lenne pihenésre. Bár azt is tudja, hogy ezt nem nagyon fogja bevallani a mágus. Mindegy. Elég, ha Arya tudja. Kis idő után megint megszólal.*
-Nem éhes? Már dél is elmúlt.-
*Érdeklődik Etelétől a szemébe nézve.*

*Etele látja a türelmetlenséget, ám ahonnan a kristálytvélhetően hozzák majd, nem a legmelegebb hely a környéken.
Arya amolyan kislányos, duzzogós mozdulattal leveti magát a homokra.
Etele áll még egy kicsit, ő is a tengert nézi. Megnyugtató, ahogy morajlik, még az ő álnok lelkének is jól esik néha egy kis nyugalom.
Arya közben kérdez.*
- Hogy…? Ó, hát igen.
*Bár ez nem teljesen igaz, valószínű, hogy a legutóbbi mutatványában felszakadt a sebe, mivel a jobb lapockáján volt és a jobb kezével művelte a védést és a támadást is.
Közelebb sétál a lányhoz és leül mellé a homokba egy nyögéssel.
- Muszáj volt megmutatnom, hogy egy képzett mágus hogy intéz el egy ilyen fizikai támadást, mint a tiéd. És én még nem vagyok csúcsformában….
Éhes? Hát ehetnénk valamit. Nem is gondoltam rá eddig.
*Jobb térdét felhúzza, és jobb karját ráfekteti, hogy minél kisebb terhelés érje a sebeket. Ha minden igaz, rájuk fér majd egy újabb gyógyítás, de legjobb lenne, ha maguktól jönnének rendbe. Minél hamarabb, mert ha a lány ilyen gyorsan tanul, nincs is olyan messze az újabb összecsapás közte és az ishtar között. Akkorra pedig vissza kell nyernie az erejét.
Keze ökölbe is szorul, ahogy ellenségére gondol, s szeme dühösen csillogni kezd.*
~Tifar….bár már ott tartanánk…~
*Aryára tekint.*
- Megnézhetnénk, hogy nincs-e a házban valami harapnivaló.

~Tehát nem.~
*Úgy válaszolt a férfi a jól van kérdésre, mint korábban Arya. Etele mellé telepszik. Miközben beszél Arya figyelmesen hallgatja.*
-Persze, tudom.-
*A vízre nézett.*
-Természetesen tudtam, hogy ki fogja védeni. Tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok kiképezve tökéletesen. Mármint egy tőrrel nem lehet sok mindent kezdeni. Azzal dobálózni tudok. Meg titkon leszúrni valakit. Bár egy gyilokkal vagy egy karddal sokkal többre mennék. De arra nem volt pénzem, hogy olyat vegyek.-
~Legalábbis nem hagytam rá sosem annyit.~
*Majd jött ugye az éhség kérdés. Fel is álltak, hogy bemenjenek a házikóba.*
-Szerintem nem nagyon fogunk itt találni bármit is. -
*Szét néz. *
-Nem tűnik túl gazdagnak az itt lakó. Kitudja, mikor tér vissza. Lehet, hogy már meg is halt. -
*Lustán felül az asztalra és lóbálja a lábát.*
-Lehet, hogy venni kéne valamit? Én nem vagyok éhes, tehát rám nem kell költeni. Ööö... tényleg.-
*Eszébe jutott valami.*
-Visszakaphatom a füveimet?-
*Kérdezi kicsit félénken. Na igen, mert odaadta Etelének, mikor távozni akart. Ugyanis azokat a férfi pénzéből vette.*

*Felállnak és csendben visszaoldalognak a házba. Etele közben igyekszik gyomrának feltámadó korgását visszafogni.
Valahogy szégyelli a lány előtt, hogy olyan hangosan szól.
Arya kijelenti, hogy nem találnak semmit a házban, s hogy szegény, talán halott is már a gazdája.
Felül az asztalra, s azon lóbálja a lábát. A vizes ruha és a vizes haj együtt ebben a pózban egészen érdekes hatást kelt. Etele nem is tudja, hogy pontosan milyet.
A következő kérdésre felkapja a fejét.*
- A füveidet?
*Eszébe jut a pénz és a fű, amit az iszákjába gyűrt, mikor a lányon kérte számon távozási szándékát. Jól megfontolja a dolgot, végül úgy dönt, magánál tartja, így tudja kontrollálni Arya fogyasztását.*
- Nem. De ha nagyon kell, adhatok majd belőle.
Enned viszont kéne.
~És nekem is…Chattal viszont közel van és itt nemigen mutatkozhatok. Sok minden miatt köröznek már. Egy ok is elég, hogy a chattali őrség újra a nyomomban legyen. Ha viszont neki adok aranyat, akkor megint fűre költi majd. Ehh…ördögi kör.~
*Szeme körbejár a házban és megpillant egy öreg halászhálót. Képe felderül. Itt a megoldás az orrunk előtt.
Odasétál a hálóhoz és elkezdi fél kézzel leszedegetni a falról.
Ránéz Aryára.*
- Segítesz?

*Mikor a férfi azt mondta, hogy nem adja vissza a füveket, csak kérhet tőle egyet, akkor Arya arcára valami kislányos szomorúság telepedett. Most hirtelen megváltozott. Nem az a komoly vagy éppen flegmatikus stílusú volt, hanem inkább kislányos. De még ő sem értette miért, csak azt tudta, élvezi ezt a szerepet. Ugyanakkor szomorú volt amiatt, hogy kérnie kell külön a füvet, hisz egy pöppet megalázó ez a kéregetés... Bár Aryának mindegy, hogy hogyan, csak érje el a célját. Ha megalázkodva, akkor úgy. Ha méltóságot megmentve, akkor meg amúgy. Aztán meg nézi, hogy mit bíbelődik a mágus a hálóval. A kérdésre egy "nekem aztán mindegy" váll rándítással válaszolt, majd felállt és segített levenni a hálót.*
-Ugye nem halászni fogunk?-
*Apró remegést figyelt meg magán, amikor a hálóval vacakoltak. Illetve a légzése felgyorsult egy kicsit, és úgy érezte, melege van, pedig még mindig vizes a ruhája és a haja, épp, hogy fáznia kellene. Érzi, hogy közeleg az idő, amikor tényleg kérnie kellene egy mosolyfüvet. Mióta Etelével van, alig gyújtott rá kétszer vagy háromszor. Ennyi idő alatt máskor biztos elszívott volna 10-et. Még így is csoda, hogy eddig bírta.*

*Etele még mindig a hálóval bajlódik. Belemerülve a bogozásba csak félig figyel Aryára, így fel sem tűnik neki, hogy most inkább kislány módjára viselkedik a lány.
Elkönyvelte magában annyira a dolgot, hogy így könnyebb lesz távol tartania a darthar lányt a bódító szertől.
A lány kérdése azonban meglehetősen kislányosan hat, így a mágus végre Aryára emeli tekintetét.
A háló másik végén ügyködő lány keze remeg, s arca kipirult. Ez csurom vizesen igen nagy problémát jelent.
Élt nyomornegyedben, látott már függőt, fű nélkül és tudja hogy Arya komoly bajba kerül, ha most nem kap.
Előtte azonban megbizonyosodik arról, hogy nem szimulál-e a lány.
Átnyúl a háló felett és kézfejét Arya homlokára helyezi. Tűzforrónak érzi, s mostmár biztos benne, hogy szüksége lenne a fűre.
Lassú, komótos mozdulattal iszákjából előhúz egy adag füvet és szó nélkül átnyújtja a lánynak.*
- Egy most elég lesz.
*Végül bal vállára dobja a hálót és elindul a tenger felé.

//Etelével időn túli, de ez a hsz a A Vándorok 2. szintű feladatai; 2. feladat – A Világítótorony foglya teljesítése//

*Miközben bajlódnak a hálóval Etele átnyúl és megnézi, lázas-e a lány. Arya egy pillanatra elcsodálkozott, mert ő nem érezte a lázat, csak a remegésre lett figyelmes. Majd az orra elé nyomtak egy mosolyfüvet. Arya komoly arccal, apró meglepődéssel a tekintetében biccent egyet, elveszi a füvet, majd nézi, ahogy elmegy a férfi a hálóval.*
-Ööö... én meg addig sétálok egyet.-
-Hát elindult a másik irányba, és azonnal meggyújtotta a füvet. Kicsit kapkodott, majdnem elejtette. De megvan. Egy pillanatra megállt, úgy szívta be a füstöt. Lehunyta a szemét, és hagyta, hogy a hatása magával ragadja. Már jó ideje sétált, amikor egy különös hangra lett figyelmes. Valaki nyöszörgött és segítséget kért. A lány körbenézett, hogy mégis honnan jön ez a hang, majd meglátta a világító tornyot és afelé vette az irányt. A furcsa hang egyre hangosabb, egyre egyértelműbb volt, kezdett kirajzolódni a forrása is. Egy nő áll egy helyben és olyan, mintha láthatatlan bilincsek tartanák fogva, alig bír mozdulni. Ráadásul a nő egy tünde volt. Arya gonoszan elmosolyodott a fűvel a szájában, majd közelebb ment és körbejárta a nőt. Kivette a szájából a füvet, majd kissé kárörvendőn gúnyos hanggal megszólalt.*
-Te meg mit keresel itt? Valami olyat láttál, amire legyökerezett a lábad?-
*A tünde nő összehúzta a szemöldökét és kissé megsértődve szólalt meg.*
-Ne nevess! Inkább segíts!-
*Arya megállt előtte, szívott egyet a fűből, majd jól végignézett a nőn, hogy lássa, mi a helyzet. Arca elkomorodott.*
-Mégis hogy, ha azt sem tudom, mi bajod van?-
*A másik kicsit türelmetlenül válaszolt.*
-Esetleg ha megkérdeznéd, lehet, hogy el tudnám mondani a részleteket.-
-A--hhaa...
*Egy nagy fejbólintást is eleresztett Arya, majd nézte a már majdnem leégett füvet.*
~A francba... nekem kell még egy...!~
-Akkor mondd! Mi történt?-
*A tünde kicsit mintha megelégedett volna a kérdéssel, elkezdett mesélni.*
-Borzasztó volt. Rájöttem, hogy kém van itt a Birodalomban, így el kezdtem követni azt a furcsa alakot, és egészen idáig sikerült üldöznöm. Ki akartam hallgatni, vagy ha nem megy másképp, megölni. A torony előtt megállt és leállt velem beszélni. Ezen kicsit csodálkoztam. Kérdeztem tőle, hogy miért van itt. Ő szépen elmondta, hogy a célja kiismerni a Birodalom gyengéjét. Én ekkor felnevettem, és azt mondtam, hogy Evolyrannak nincs gyengéje. Erre ő ennyit felelt: Igazán? Rám tekintett fekete szemeivel, kinyújtotta a jobb karját, mintha meg akarna ragadni és valami kísérteties suttogással rám mormogott valami átkot. Még a felhő is akkor takarta el a napot és valami hideg fuvallat járta át a testem. Libabőrös lettem. Azt akartam a férfinak mondani, hogy ne játszadozzon, mert nincs itt az ideje. De ő elindult és csak úgy elment. Én utána akartam menni, de nem tudtam mozdulni. Hát itt tartok. Sajnos, még ha van is valami ellen varázslat, biztos, hogy nem vagyok azon a szinten, hogy egyedül feloldhatnám az átkot.-
*Ezzel befejezte. Arya unalmas szemekkel nézett rá.*
~Mégis mennyit tud ez beszélni...?!~
-A-hhaa...-
*Megint ez volt a válasza. Megint körbejárta a lányt, jól végignézte, aztán megint megállt előtte.*
-Nem vagyok mágus. Nem hiszem, hogy tudnék rajtad segíteni.-
*Megfordult, hogy elmenjen. De a tünde utána kiáltott.*
-Várj! Hátha mégis tudsz segíteni. Valami mágus vér csak csörgedezik benned, nem? Mert én érzem.-
*Arya sejtelmesen visszafordult.*
-Honnan érzed ezt?-
-Egyszerűen csak érzem. És biztos vagyok benne, hogy oka van annak, hogy te jöttél erre és meghallottad a hangomat. Segítened kell. Sőt!-
*Sejtelmesebbé vált a hangja, bizalmas hangnemre váltott.*
-Akár meg is tudnám neked hálálni a segítségedet. Ha kiszabadítasz, adok a varázserőmből.-
*Arya szeme felvillant a hatalomvágytól, de elnevette magát.*
-Ne viccelj velem! Mégis hogy tehetnéd meg?!-
*A tünde megvonta a vállát, és úgy nézett, mintha neki mindegy lenne.*
-Ha nem, hát nem! Nem kötelező a disznótor. De.... -
*Megint az előző hangnemre váltott.*
-...jobban tennéd ha hinnél nekem. Egy próbát megér, nem?-
~De... egy próbát igen.~
*Arya arca elgondolkodóvá vált. Igencsak jól jönne még egy kis varázserő, talán gyorsabban tudna utána tanulni, illetve még gyorsabban tudna további varázserőket szerezni.*
-Hmm... rendben. Akkor mégis, mit tehetnék? Még varázsigéket sem tudok. Gondolom a solo bonával meg a vividusszal nem kezdünk semmit. -
-Hmm.... hát azzal nem, de tudtommal a világító toronyban van egy titkos fiók, amiben egy régi varázsbot van. Hozd azt ide, utána megmondom, mit tegyél.-
*Arya felhúzza a szemöldökét.*
~Mi vagyok én?! Csicska hopp?!~
-Hol van az a fiók?
-A legfelső emeleten, de többet nem tudok mondani. Én is ennyit tudok, eredetileg is idejöttem volna, hogy megszerezzem, ha nem kellett volna a dagorladival foglalkoznom.-
-Aha...-
*Egy "ezután megöllek" pillantással elindult a toronyba. Közben a fű elfogyott, és egy elharapott káromkodással el is dobta a csonkot. Sokat kellett lépcsőznie, mire felért a felső szobába.*
-Pff... egy fiók, egy titkos fiók.- *Keresgél* -Ej Arya, most kéne valami látomásnak jönnie, hogy megtudd, hol van.-
*De látomás nem jött. Látott azonban egy hatalmas képet a falon. Kinyújtotta a karját és megszólalt.*
-Solo bona!-
*A kép megindult felé, de Arya lebukott, így őt elkerülve a festmény a falnak csapódott és hatalmas robajjal darabokra tört. Arya feltápászkodott, és fújt egy nagyot. Majd a kép helyére nézett. Egy titkos fiók. A lány gonoszan elvigyorodott, majd kihúzta a fiókot és meglátta benne a valóban régi varázsbotot. Nézegetni kezdte.*
-Heh... Etele azt mondja, szükség van botra. Mi van ezekben, hogy több erőt ad a mágusoknak? Pff... csak egy bot.-
*De azért kipróbálja. A bottal rámutatott egy másik festménye és megint megszólalt.*
-Solo bona!-
*Az a kép is megindult is azt is kikerülte a lány. Érezte, hogy nem vett el annyi erőt a varázslat, amit bottal a kezében mondott ki, mint az, amit anélkül. De a kép az ablak felé tartott így még nagyobb csörtetéssel az ablak is kitört, a festmény is kirepült az ablakon, és szanaszét hullott a földön. A lány kinézett az ablakon. A tünde felkiáltott.*
-Te jó ég! Mit csinálsz te odafent?! Még megölsz, mielőtt segíthetnél! Megtaláltad már azt a botot?! Már unom az ácsingózást! Mennék a dolgomra!-
-Hö-hö!!!-
*Kiáltott le Arya, majd elindult, hogy végre kiszabadítsa a tündét. Elé állt, mutatta a botot.*
-Tessék, itt van. Most mi legyen?
-Oké, nos... a botot a jobb karoddal nyomd a homlokomra! A bal karoddal, meg fogd meg az én karomat. Egyszerre kell kimondanunk a varázsigét, mert egyikőnk sem tudná egymaga elvégezni a varázslatot. Egyesítenünk kel az erőnket!-
~Blaaaa-blaaaa....~
*Gondolta magában Arya, de így tett. Felnézett a nőre.*
-Na de mi a varázsige?
-Insanus ruber.
~Insanus ruber... insanus ruber....~
*Eszébe vési, majd a tünde elkezd háromtól visszafele számolni.*
-három... kettő... egy...Insanus ruber!
-Insanus ruber!
*Mondják ki egyszerre, majd furcsa szellőmozgás lesz úrrá. A tünde felsikít.*
-Igen! Igen, sikerült!!!!.-
*Elkezdett táncikálni, Arya meg úgy nézett rá, mint valami idiótára.*
-Jól van, örülök, hogy örülsz, de most tartsd be, amit ígértél!-
*A tünde mosolyogva kinyújtotta a karját.*
-Add ide a botot!-
-Minek?
-Mert a nagyapámé volt, és engem illet.
*Arya úgy néz a botra, hogy á-á, ő aztán ezt oda nem adja! De úgy mint aki a legnagyobb értékét adja kölcsön másnak, úgy adja át a botot.*
-Pff...-
*Mikor a tünde átvette, megragadta Arya karját és lehunyta a szemeit. Valamit érthetetlen nyelven susogni kezdett. Arya érezte, hogy erő megy belé. /+3:)/ Mikor végeztek, a tünde mosolyogva biccentett egyet, majd bottal a kezében elment. Arya kissé megrökönyödve utánanézett, majd ezzel a kalanddal a fejében visszatért Eteléhez. Hátha befejezte már a halászást.*

//2. szintlépő részfeladat elfogadva!
Dreamien Tifar//

*Egy darabig még néz Arya után, aztán kiráncigálja a hálót a házból.
Lassan, de biztosan eljut vele a tengerig.
Figyeli, hogy hol milyen a víz. Leveti lábbelijét, majd felgyűri a nadrágot és úgy gyalogol be a tűző napon a vízbe.
Nem tud halászni, sosem volt rá szüksége, de nem akarja az aranyakat költeni, s nem akar mutatkozni sem, amíg teljesen vissza nem nyeri az erejét.
A napon pillanatok alatt megindul a izzadtsága.
Kidobja a partra felső ruházatát is és úgy megy még beljebb a vízbe.
Végül lát egy helyet, ahol mintha mozogna a víz alatt valami.
Kiveti a hálót, ám a mozdulatra a lenti tárgy meg sem mozdul, s mikor lenyúl érte, egy üres bőr férficsizmát húz ki. Mérgesen dobja vissza, majd arrébb lépdel a vízben.
A tűző nap perzseli vállát, legfőképpen a kötés mellett.
Végül egészen hosszú ideig próbálkozik eredménytelenül.
A hálóval sikeresen kifog még egy fél pár csizmát, egy játékbabát, szerencsésen beleakad egy vasmacskába, amiről csak nehezen szabadítja ki.
Végül egy árnyasabb részre ér, ahol a part felmagasodik és kitakarják a rajta lévő fák a nap fényét. A hálóba négy kisebb-nagyobb hal akad.
Nem sok, de több, mint a semmi alapon a darthar kiviszi hálóstul a partra.
Kell még valamicskét gyalogolnia a parton, de olybá tűnik, a vízben kellemesebb volt.
Lassan vissza is ér magányosan hagyott felszereléséhez, majd szépen, egyenként Antonius kardjának markolatával fejbe verdesi a még vergődő halakat.
Felegyenesedik, és körbenéz és ekkor pillantja meg Aryát közeledni.
Örömmel látja, hogy a lány fehér ruháját fújja a parti szél, így ez azt is jelenti, hogy végre megszáradt rajta.*

*Mondhatni vidáman tér vissza, felvitte kedélyállapotát a kaland. És a tudat, hogy most már erősebb. Érzi..., tudja... Na meg persze a fűtől is jobban lett, és nem is érzi már azt, hogy kevés lett volna az egy szál. Elfelejtette ezt a gondját. Odaér Eteléhez, és nézi a kidöglött halakat. Kicsivel többre várt. Hatalmas háló, 4 szem hal. Az arányok nem valami megfelelők. Mondhatni kissé szánalommal néz a halakra, majd Etelére tekint.*
-Solo bonával nem lett volna egyszerűbb? Meglátja a halat, szól a varázsige, feltart egy vödröt és már benne is van a hal...-
*Elgondolkodva megint a halakra néz, majd megrándítja a vállát. Neki aztán mindegy. Amúgy sem éhes. Bár valami ismerős érzést mégis kezd érezni. Évek óta nem érezte ezt, most mégis felsejlik. Mintha üresebb lenne a gyomra. Bár még egyáltalán nem éhes és el is megy a jókedve attól, ha arra gondol, hogy ennie kell, de akkor is ez már haladás. Érzi, hogy férne belé egy kis táplálék. Talán ez annak az oka, hogy kevesebb füvet szív? Elmosolyodik és a férfira tekint.*
-Tüzet rakunk, vagy használja a varázserejét? Mert tudom, hogy lehet tüzet varázsolni, csak ugye a varázsigét nem ismerem.-
*Leül a földre és nézi a halakat. Arra gondol, hogy volt neki egy varázskönyve, amit hazulról való megszökésekor rakott el gyorsan, tönkre is ment, el is ment a könyvtárba, hogy megjavítsa, de belenézni még nem volt ideje. Ideje talán lett volna, csak kedve nem volt. Olyan "Hej ráérünk arra még! " fíling. Hát nem ért rá. Egy nap, amikor felébredt, már nem volt benne a tarisznyájában. Ezer százalék, hogy valaki kirabolta, de hogy ki, arra sosem derült fény. Meg hogy a füveket mért nem vitték el?! Meg a pénzt, mert az is volt nála! Hogy annak a gazembernek pont a varászkönyvre fájt a foga...!! A gondolat után ismét megrándította a vállát. Mindegy neki, itt van Etele... bár....az biztos, hogy jobb lenne egy könyvtől függni és nem egy férfi darthar mágustól...*

*Etele megvárja, míg odaér a lány hozzá. A szemén látja, hogy lekicsinyli az eredményt. Ő sem büszke rá, de első halászatként és amennyit dolgozott érte, egészen más szemmel nézi.*
- Nem mindenre használható az a bűbáj.
*Mordul egyet. Közben összeszedi a levetett felső ruháit, csizmáit, iszákját, varázsbotját és a kardot is, melyeket a vízbe ereszkedéskor hagyott a parton, és elindul felfelé a fák irányába. Másik kezében a hálót és a halakat viszi.
Tudniillik a házikótól nem messze az emelkedőn már az erdő kezdődik, melyből tegnap hajnalban kivágtatott a lopott lovon két elf nyílvesszővel a hátában. Válla mögött visszanéz Aryára.*
- Tábortűz lesz. Jössz?
*Majd morcosan tovább gyalogol és vissza se néz egészen az erdőig. Mikor az árnyas fák alá ér, leteszi a halakat és felöltözik.*
- Nem lehet mindent mágiával megoldani, van, amihez a régi hagyományos módszerek a legjobbak és az erődet sem viszik.
*Sunyi tekintete megakad a lányon. Valami változott. Mintha erősebb és magabiztosabb lenne. Történhetett valami, amíg távol volt.
Mindezeket már aközben gondolja, hogy a környéken bőségesen fellelhető száraz ágakból kis tábortüzet rak, s egy lapos kövön a közepén el is kezdő sütni a halakat. Némi fűszer azért jól jön, de azt hozott még a házból. Ha étel nem is, legalább az volt a viskóban.
Mintegy mellesleg kérdez, közönyösen, de már kevésbé rossz kedvűen.*
- Jó volt a séta?

~Persze-persze. Ha a nagy Darthar mondja!~
*Gondolja magában a férfi első mondata után. Majd Etele szedelőzködik és elindul az erdő felé. Arya magabiztosan feláll és utána megy.*
-Persze, hogy megyek.-
*Bár az zavarja, hogy nem mágiával gyújtanak tüzet. Ugyanis szerette volna megismerni azt a varázsigét, kérdezni meg nem akart. Egy napra így is bőven elég volt ennyi mindent kipróbálni, és biztos benne, hogy a tűz varázslásával sem tenne másképp. Állandóan gyakorolgatná. És mintha válaszolna a férfi a gondolataira, akkor mondja azt, hogy nem jó mindent mágiával megoldani. De most ezt pont Aryának mondja, aki most kezdte megízlelni a mágia ízét? Ez olyan, mintha azt mondanák egy kisgyereknek, hogy ne mindig csokit egyen, hanem spenótot is, mert az egészséges. Ki nem tojja le?! Így erre a mondatra Arya csak egy "pff"-t mondott, majd a fákat kezdte nézni. Körmével lágyan felsértett egy levelet, majd végigsimított rajta és halkan kimondta, hogy vividus. Elégedetten elmosolyodott, amikor a varázslat sikeres volt. Sőt, sokkal kevesebb erőt veszített, mint korábban.
~Az a tünde nem beszélt hülyeséget. Tényleg több erőm lett. Vajon mikre vagyok még képes?~
*Etelére néz.*
~Nála biztosan nem vagyok erőseb... ~
*Mosolyogva figyeli a mágust miközben az a tüzet rakja, majd egy újabb elégedett vállbiccentéssel megint a fához fordul és nézegeti. Ekkor szólalt meg Etele. Arya sejtelmesen ránézett*
~A múltkor nem kérdezte meg, milyen volt a sétám... csak nem látszik rajtam?~
*Megvonja a vállát.*
-Olyan, mint a többi. Jobban vagyok a fű miatt. Jól esett.-
*Leült a földre és nézte ahogyan sülnek a halak. Az illata beleáradt a lány orrába. Azta! Illat! ...mintha megindult volna a nyálelválasztása. Ááá, nem... biztos csak képzelődik. Ilyen gyorsan nem jöhet rendbe senki sem. Kíváncsi, hogy vajon az ízét is érezni fogja-e a halnak. Arya elgondolkodik, komoly arccal Etelére tekint. Úgy megkérdezné, honnan jött, mitől, kitől kapta a sebeket, mi van azzal a bizonyos lázálmi Akirával, és még tudni akarna ezer dolgot. Belecsap a lecsóba.*
-Ki az az Akira?-
*Hatásszünet.*
-Lázálmában hallottam a nevét.-
*Néz a férfira komolyan, most semmi gúny, vagy fölény nincs benne. Legalábbis próbálja leplezni azt picit, ami van. Most komolyan érdekli a dolog. Tudni akarja. És kész. Ha ezért letámadja a férfi, akkor meg kipróbálja a solo bonát, hátha valami a keze ügyébe kerül.*

*Miközben a hal készül, megüti a fülét a lány mormogása. Nem hallja tisztán, de odanézve még látja a mozdulatot és azt, ahogy Arya a levelet vizsgálgatja.
Arya válasza a sétával kapcsolatban azonban nem győzi meg. A fűtől nem ilyen volt, mikor visszatért. Valami változott, de Etele túl büszke rá, hogy konkrétan rákérdezzen.
Azt már nem.
A lány a tűz mellé telepedig és szemét a készülgető halakon legelteti.
Etele nem messze, szintén a tűz mellett ül, egy kevésbé száraz ággal néha megpiszkálja.
Derült égből a villám, körülbelül így éri a kérdés, amit Arya tesz fel neki.
Első pillanatban csak hápognak, hiszen valójában maga sincs tisztában, hogy mit is jelentett neki Akira. Ha bevallotta volna, talán másképp is gondolkodna már.
Minden esetre Arya magyarázatot is fűz a névhez, de a kérdés így is mélyet ütött.
Agyát egy pillanatra elborítja valami sötét, nem tudni, a fájdalom, vagy az azzal keveredett gyűlölet-e az, hiszen ezért az őt ért csapásért is Tifart okolja, s családját, jóllehet, valójában az istharnak semmi köze nincs a történtekhez.
Van úgy, hogy az embert néha az indulat oly erővel ruházza fel, melyre normál állapotában nem képes, s ha Arya nem volt olyan szemfüles, hogy kitérhessen, akkor a mágus arra eszmél, hogy a lány alatta hever a földön, s markában a lány nyaka, melyet tüstént el is enged.
Ha mégis kitért, akkor csak megáll meglepetésében.
A düh egy utolsó megnyilvánulásával még a szemébe mondja síri hangon, mely elárulja, milyen mélyen érintette a kérdés. A Lélekfosztó szemeiben ott örvénylik a sötétség, s ha bírna, lehet, kitörne, hogy felfalja magát a darthart is. Ki tudja, lelke meddig képes még kordában tartani a benne fejlődő szörnyet, melyet a gyűlölet táplál.*
- Ezt a nevet meg ne halljam még egyszer…!
*Nem kér bocsánatot, nem kenyere, de szemén látszik a zavarodottság, s hogy nem akarta bántani. Késő már, s tudja azt is, hogy csak a tőr árthatott volna neki, hiszen ami varázslatot tanított neki, csak kisebb tárgyakra hat, s ahogy ő, úgy Arya sem tudhatta, hogy hogyan fog reagálni.
Megfordul, és visszatelepszik, a tűzbe bámul, de nem látja sem a lángokat, sem a halakat. Sötéten csillogó szemei távolabbra néznek, s ebben a pillanatban oly sebezhető, mint egy csecsemő.*

*Nem tért ki a támadás elől. Nem volt ideje, de talán nem is akart. Érezni akarta a bőrén azt, amit a mágus érez. Természetesen megijedt és a nyakához kapott amikor a férfi fojtogatta, de közben végig a férfi szemét nézte. Majd Etele elengedte és még kísérteties módon mondta azt a bizonyos tiltó mondatot. A lány nem felelt sem szavakkal, sem bólintással, sem pislogással. Csak mereven nézte a sötét szemeket. Belemélyesztette a sajátját, mondhatni egyesülni akart a férfi fájdalmával. De hogy ennek mi volt az oka vagy a célja, ezt még maga a lány sem tudja. Mikor Etele felállt, Arya felült és még a nyakát fogta. Érezte, hogy a szíve a torkában dobog. De megkönnyebbült, hogy a férfi semmi esetre sem akarja holtan látni a lányt, tehát Aryának nem kell attól félnie, hogy álmában vagy máskor legyilkolja a darthar. Arya a szemével követi a férfit, ahogy leül. Majd mereven bámulja őt.*
~Hmm... tehát az, amire gondoltam... de mért kapta fel ennyire a vizet? Ha jól lenne a lány, akkor most nem viselkedne így Etele, és biztos a lány is vele tartott volna. Vajon meghalt? Vajon milyen élete volt?~
*Feláll.*
-Csak nehogy a cselekedetei uralkodjanak magán. Ön az ura a saját testének.-
*Kijelentette, majd elment megint egyet sétálni. Gondolta, jobb lesz most magára hagyni... szegény kicsit bekattant. Nem baj. Kiheveri valahogy. Arya pedig igyekezte megjegyezni, hogy Akira neve az, ami kiugrasztja a darthart a bokorból. Akira neve még talán fegyver lehet. Bár arra nem akar gondolni, hogy mikor használhatná. Ugyanis nem akar a férfi ellensége lenni. Mindkettőjüknek van céljuk, amit közösen érhetnek el. Ha más nem is, ez összeköti őket. Arya akkor tért vissza a tábortűzhöz, amikor sejtette, hogy a halak készen vannak. Mosolygott, úgy ült le. Nem akart többet az előző esetre gondolni. Legalábbis nem akarta eszé bejuttatni a férfinak. Ami volt, az volt. Nem lehet meg nem történté tenni. De tudni kell továbblépni.*

*Nem veszi észre a lány bámulását. Lélekben és gondolatban teljesen máshol jár. Nem is Akirát, nem is Tifart látogatja, teljes csend uralkodik rajta, nem tud gondolkodni, s beszélni sem. Messzeségbe vesz, nem is hallja a lány szavait, melyeket távozása előtt mond.
Félig öntudatlanul kezét nézi, még érezni véli benne Arya nyakának melegét, a tenyerében lüktető életet, melyet olyan könnyen, talán csak egyetlen mozdulattal ki is olthatott volna.
Emlékszik az övébe mélyedő szemekbe, melyek mohón, csillogva itták az övéből sugárzó fájdalmat és gyűlöletet.
Mégis milyen lény ez a lány?
Megrázza a fejét. Kezét leengedi, s ekkor esik tekintete a tűzre. A halak már készen vannak, majdnem túl is sültek. Sietve oltja el körülötte a tüzet.
Hallja Aryát visszaérkezni, de nem néz rá sem. Lelke egy kicsit már megnyugodott, uralkodik magán. Nem gondol Akirára, de érzi, hogy egyszer szembe kell néznie azzal, amivé nem sokkal korábban vált.
Sóhajt egy mélyet, majd sötét pillantását Aryára emeli. A kezében lévő kis tányéron két hal pihen, ezeket nyújtja át szótlanul.
Nem akar beszélni, bár tudja, egyszer meg kell szólalnia. Mások lelkével oly könnyen elbánik, ha kell, de a sajátjával nem bír.
Ha a lány elfogadja az ételt, maga is leül tisztes távolságra és enni kezd, bár az étvágya már tovaszállt.
Minden esetre Antonius kardja, és a földmorzsoló varázsbotja ott van a keze ügyében.
Végül megszólal.*
- Van a közelben egy barlang. Ott találhatunk kristály a fókuszodhoz.

*Érzékeli a feszültséget a levegőben, tekintetével nem akar rontani a dolgon, úgyhogy nem bámulja a férfit. Bár szeme sarkából mégis figyeli, hogy mikor hogyan reagál. Ki akarja ismerni a mágust. Ki tudja. Talán egyszer még egymás ellen harcolnak. De nem ez az igazi ok. Arya igyekszik mindenkit a lehető jobban megismerni, akivel együtt valami dolga van. Talán dagorladi szokás mások megfigyelése. Nem tehet róla. Dagorladi vér fut az ereiben. Tehát igyekszik úgy csinálni, mintha meg sem történt volna a korábbi incidens. Átveszi a tányért.*
-Köszönöm!-
*Mondta mosolyogva. Akár odanéz a férfi, akár nem a hangból lehet következtetni a vidámságra. Nekiállt enni. Nehezen harapott bele az első falatba. Bár nem azért, mert nem volt éhes, vagy rosszul lett volna attól, hogy ennie kell, hanem egyszerűen tudta, hogy ez a falat más lesz mint a többi. Az biztos, hogy 1d éves kora óta nem érez ízeket. Most tudja, ez másképp lesz. Ez egy sorsdöntő pillanat az életében. Tehát beleharapott a halba. Érezte, hogy omlós, a fűszer illata is megcsapta az orrát, illetve a nyelve hegyén mintha érezte volna a fűszer bizsergését. Ennyit. Nem érzett többet. De úgy érezte, majd meg szakad a szíve. Hirtelen az a vágy ébredt benne, hogy soha többé ne érezzen ízeket, mert az íz valami elégikus, nosztalgikus hangulattal támadja le őt. De egyszerre lett mohó és érezni akart minden ízt ami csak van a világon. De ezek csak a gondolataiban játszódtak le. Kívülről minden normálisnak tűnt. Talán csak annyi vehető észre, hogy óvatosan, és lassan eszik a lány. Kis idő múlva Etele végre megszólal. Arya ránéz és megint elmosolyodok.*
-Rendben. Alig várom, hogy ott legyünk.-
*Ez ugye már az estebédjük, mert elcsúsztak az ebéddel a séta és a halászás miatt. Arya azon gondolkodik, hogy vajon visszatérnek-e a viskóba, vagy a szabad ég alatt alszanak. Kíváncsi, milyen a mágus amikor alszik. Valahogy ezt is meg akarta figyelni. Megköszörülte a torkát.*
-Khrm... holnap megyünk a barlanghoz vagy ma? Illetve visszamegyünk a viskóba vagy a szabad ég alatt alszunk?-
*Kérdezte, majd gyorsan bekapott egy falatot a szájába.*

*Szeme sarkából figyeli Aryát, ahogy eszik. Az, hogy elfogadta a tányért, már azt jelenti, hogy nem neheztel rá.
Lassan eszik, de hát mindenki lassan eszi a halat, ha tele van szálkával.
A darthar sem kapkodja el az evést, és hamarosan sok apró kis szálka díszíti a tányért.
A lány sokat mosolyog. Etele fel nem foghatja, mire ez a jókedv. Semmi okát nem látja. De minden esetre óvatosságra sarkallja.
Arya kérdéseinek egy része idegesíti, másik részén pedig még nem is gondolkodott.*
-Amint megettük a halat, indulhatunk is.
Tényleg túl vagyunk a délutánon is. Ha olyan lesz a barlang, alhatunk ott is, de a házba nem készültem visszamenni, hacsak nem muszáj.
*Nem beszél többet, csak mikor már befejezték.
Csendben összeszedi a colgati, majd int a lánynak, hogy induljanak.
Etele maga vezeti a kis csapatot.
Nem is telik sok időbe, mire a barlanghoz jutnak, hiszen nincs igazán messze.
Sötét szájánál azonban Barlon is megtorpan.
Nem kedveli különösebben a barlangokat, és tudja, hogy alighanem innen már csak eggel távoznak. Bal tenyerébe fúj.*
- Lucis!
*Aprócska fénygömb jelenik meg, de ahhoz épp elég fényes, hogy megvilágítsa a barlang hűs járataid, amerre járnak.
Etele belép a barlanga.*

*A válasznak nagyon megörült, de csak úgy jelezte, hogy szélesebb lett a mosoly az arcán. Lassan megették a halat, Arya csak egyet tudott megenni, a másikat valami nála lévő rongyokba betekerte és elrakta. Azután elindultak a barlang felé. Izgatott volt, hisz ő neki szereznek egy kristályt. Botot meg valahonnan eszkábálnak, gondolja. Szívesen beszélgetne, de tuja, hogy 1.Etele nincs abban a hangulatban, 2. Etele sosincs abban a hangulatban. Tehát nem beszél az egész úton. Csak nézi a tájat, hogy megjegyezzen, honnan jöttek, hová tartanak, és máskor is fel akarja tudni ismerni a környezetet. Ilyenkor mindig beindul a térkép a fejében és mindent megjegyez, amit lát vagy hall. Vagy érez. Kiskorában egy kiképzése során úgy talált haza egy labirintusból, hogy az illatokból megjegyezte, hogy erre már járt. Persze nem kutya ő, hogy minden illatot felismerjen, hanem csak a könnyen felismerhetőket érzékeli. Tehát megérkeznek a barlanghoz. A mágus megtorpan, majd kiejt egy varázsigét. Na erre a cselekvésre nem számított a lány, bár praktikus ige, az biztos.*
~Hih... vajon lehet olyat, hogy egy tűzgömböt végighajítunk a barlangon? Akkor belátnánk hosszába az egészet és tudnánk, mi vár ránk. Na meg a látvány sem lenne semmi.~
*Arya fantáziája gazdag, sosem hagyja nyugodni. Persze igyekszik megjegyezni a varázsigét miközben belépnek a barlangba és követi a férfit. Nézelődik jobbra, nézelődik balra, hogy minden kiálló kis dudort megjegyezzen. Ha több járat is van, akkor azt is igyekszik megjegyezni, hogy merre mentek. Egy idő tán csendesen megszólal.*
-Honnan lehet tudni, hogy mekkora és milyenféle a megfelelő kristály? Vagy talán a kristály is kiválasztja a varázslót, mint a sárkány a lovasát?-
*Érződött egy kis irónia a hangjában, de a kérdés komoly volt. Izgalmas volt a hely, tágas nagy barlang. Arya talán egyedül félne egy kicsit, de a darthar közelében biztonságban érzi magát. Tudja, bármi is történik, a mágus meg fogja védeni őt. Hacsak megint ki nem mondja a lány az Akira nevet. Ezen Arya magában el is vigyorodott. De feltett még egy kérdést.*
-Botot honnan akasztunk? Egy faág lesz?-

*Teljes csendben értek oda a barlanghoz és a fénygömb, melyet megidézett, épp eléggé világítja meg a barlang sötét falait ahhoz, hogy méterekkel előbbre ellásson és ennyi pont elég most neki.
A barlang hűvös, nedvesség csorog a sziklákon, s a távolból is hallani a vízcseppek visszhangzó koppanásait.
Odapillant a lányra, mikor felteszi a kristályról szóló kérdést, de nem válaszol. Lábaik saras, iszapos felületen tapodnak és a járat hol kitágul szélesebb termekbe, hol pedig összeszűkül, úgy, hogy egyszerre csak egyikük férhet át rajta.
A darthar magában morgolódik, hogy a lányt idehozta, hogy egyáltalán ilyen koloncot akasztott a saját nyakába, de a terv, amit kieszelt, jó, és az eszköz, Arya is jó a tervhez.
Szüksége van rá. Egyenlőre, s tudja már azt is, hogy nem fogja teljesen megvonni tőle a füvet.
A második kérdés után Etele megáll és szembe fordul Aryával.
A barlang, ahol vannak, egy tágasabb teremben szélesedik ki, ki tudja már, hányadikban.
A férfi felmutatja a kezében lévő varázsbotot.*
- Látod ezt? Ez egy evolyrani földmorzsolóé volt, míg el nem vettem tőle….
*Kis híján hozzáteszi, hogy „amikor megszöktem a börtönből”, de idejében nyeli vissza a mondat végét.*
- Használom, teljesen gond nélkül. Semmi köze a kristálynak ahhoz, hogy melyik mágus használja, s a botnak se.
Bár egyes mágusok azt tartják, (köztük a mesterem is), hogy mindenkinek megvan a neki rendelt kristály, és bot, de itt a példa, hogy nem így van.
*Magasabbra tartja a fénygömböt, így jobban szétterjed a fény a barlangban. A fény meg-megcsillan a sziklafalakon, a köves, iszapos padlón, s nem a víz csillog, hanem kristályok sokasága rejlik a teremben.*
- Válassz magadnak egyet, aztán menjünk innen!
Botról meg majd gondoskodunk utána.

*Első kérdésére nem válaszol a férfi. Csak a másodiknál állnak meg, és mintha egy kicsit türelmetlen hangnemben felelt volna Etele. Ezen Arya elmosolyodott.*
~Nehéz eset, az biztos. Vajon képes valaki rá, hogy megolvassza a szívét? A drága Akira képes volt rá?~
*Aztán a mágus mesélte a botja történetét. Arya igyekezett értelmes fejet vágni, bár nem biztos, hogy sikerült. Valahogy nincs kedve komolynak lenni, de azért próbál az lenni. Tovább mennek. Beértek egy nagyobb terembe, ahol nagyon sok kristály volt. Arya szemében visszacsillogtak a kristályok fényei. Etele, mikor kiadta a "parancsot", Arya megindult válogatni.*
-Igenis!-
*Mondta katonásan, aztán nézegette a köveket. Fogalma sem volt, honnan dönthetné el, mi a megfelelő neki. Ő nem mágus. Aztán észrevett egyet, ami hasonlított az apja kristályához, csak egy kicsit volt nagyobb. Fél fej nagyságú áttetsző erős fehér fénnyel világít. Erő és hatalom sugárzott belőle... -akárcsak a többiből-, de Arya érezte, ez az övé. Felemelte kezében, csodálattal nézte. Elégedetten elmosolyodott, majd Etelére tekintett.*
-Ezt választom.-
*Mondta határozottan, hatalommal teli tekintettel. Mélyen belenézett a férfi arcába, hogy nyomatékosítsa választását, majd szó nélkül megindult visszafelé. Hátra sem tekintett és meg sem szólalt, amíg ki nem jutottak az erdőbe. Kint tette el csak a tarisznyájába a kristályt, a barlangban hagyta fényeskedni még egy kicsit. Majd nyújtózkodott egyet. Jól érezte magát. Hosszú volt a mai nap, már jó lenne pihenni. Bár azt sem bánná, ha már a bot is meglenne. Eteléhez fordul.*
-Nos. Botot akkor hol keresünk?-
*Kérdezte vidám és játékos, egyben bájos arccal.*

*Etele kíváncsiságát egyre inkább felcsigázza a tény, hogy Aryának kimondottan jó kedve van.
Ráadásul azon kapja magát, hogy a lány mozgását figyeli, miközben a kristályok között válogat. Aztán egyszer csak megjelent előtte egy fél fejnyi méretű világító kristállyal.
Mikor a lány jelzi felé, hogy döntött, Etele csak bólint egyet, majd int is, hogy induljanak kifelé, de azt már Arya nem látja, mert magától is úton van.
Barlon kezében botjával caplat utána. Nincs sok kedve és nem is volt a barlangba húzódni, a nyirkos, hűvös, zárt tér taszítja.
Ismét a lány alakját nézi, miközben az nyújtózkodik. Valahogy sokkal vonzóbbnak tűnik így, ebben a nyújtózkodó tartásban, mint egyébként.
Mire Arya hozzá fordul megint a szokásos rosszkedvű, sunyi arcát mutatja.
Etele kissé rekedtes hangon válaszol.*
- A bot ráér holnap is. Ma inkább pihenjünk. Itt jó is lesz.
*Az erdő kimondottan megfelel neki ott, ahol vannak, a barlang szájánál. Ha esne, be tudnak húzódni, de a fák itt is takarják a lenyugvó nap vöröses korongját.
A darthar leveszi köpenyét és az egyik fa alá teríti, nem messze a barlang szájától. Le is telepszik rá, igy figyeli,hogy a lány lepihen-e.*

*Arya nem veszi észre, hogy Etele bámulja, legalábbis nem akarja. Vagy tudja, hogy úgy sem jelent semmit ez a tekintet, azért nem figyel fel rá. Etele válaszol. Aryának nem megy el a kedve, hogy botot csak másnap keresnek a kristályhoz. Figyeli Etele leheveredését, de Arya nem mozdul. Kissé várakozó arcot vág, majd megszólal.*
-Öhm... esetleg kaphatnék egy mosolyfüvet? Illetve kellene a füstölőből is, mert különben nem hiszem, hogy egy percet is tudnék aludni.-
*Várja a választ várakozón és nézi Etelét, hogy most mi jön. Persze tudja, legalábbis reméli, hogy a mágus nem mond nemet a kérésre, hisz ez az ő érdeke is, különben nem hagyná őt sem aludni a lány. Közben eszébe jut Aryának, hogy nem nagyon tudnak ők ketten aludni. Ugyanis a füstölő Etelére is hatna. Hacsak a férfit nem zavarja, hogy az akarata ellenére alva tartják. Viszont Etelét és más normális embert ismerve, nem egyezne ebbe bele, ugyanis bármi történhet az erdőben. Támadás, tűzvész, bármi. Persze ettől a félelmétől a lánynak gyakran meg kellett vonnia magát, mert aludnia kellett. És szerencsére sosem történt baj. Persze volt olyan, hogy teljesen megázott, d akkor a füstölő is megázott, így azonnal felébredt a lány. De támadásnak sosem volt kitéve. Legalábbis... ő nem tud róla. *

- Minek neked mosolyfű és füstölő? Mosolyfű ellen itt az ideje bevetni a szert, amit szereztél, és füstölő helyett meg ott az Álomfű.
Hideg vízbe leáztatod, vársz tíz percet és már lehet is inni.
*A darthar hirtelen csendben marad. Reccsenés volt az, ami megütötte a fülét. Az erdei vadak nem csapnak ilyen zajt. Ág roppant valakinek a lépte alatt.
A darthar visszaveszi köpenyét, majd csuklyáját a fejébe húzza. Minden érzékével figyel.
Hamarosan meg is látja az ólálkodót.
A chattali őrség egyik tagja. Ember, mert elf nem csapna ilyen zajt. Azok a hegyes fülűek szinte együtt élnek az erdővel. Úgy mozognak benne, mint az állatok.
A mágus válla megfeszül, miközben lejjebb húzza a csuklyáját. Jóllehet, ha azok közül valaki, akiknek átadta Antoniust, az lehet jó is, mert előfordulhat, hogy Kegyetlen Liana felmentő levelét hozza.
A mágus izmai ellazulnak.
Arcát rejtve várja be a katonát. Egyedül érkezik, magabiztosan lép a barlang előtti kis tisztásra.
Etele tudja, hogy körözik, és a chattali őrséggel is meggyűlt már a baja, jó pár katona élete bánta is a dolgot, míg ő maga is összeszedett néhány sérülést tőlük, s kis híján oda is veszett.
Épp a közelben álló lánynak köszönheti az életét.
A katona kezét kardja markolatán tartja, úgy közelít a mágushoz és a nőhoz, akiket a barlang előtt talált.
A chattali katonák már egy napja kutatnak az erdőben egy bizonyos darthar holtteste után, miután a ló, melyet ellopott, véresen, lovas nélkül tért haza.
Többen látni vélték, hogy a mágus megsérül, miközben elmenekül, s úgy vélték, a jelek arra utalnak, hogy a körözött, sokszoros gyilkos valahol az erődben fekszik.
Az ember elszakadt kicsit a lánctól, mely az erdőben kutatott, így ért a barlang elé.*
- Azonosítsátok magatokat!

*Nem tetszett neki a válasz. Ő a füvét akarja. Éppen válaszolt volna, hogy nem lehetne-e azt csak holnap kipróbálni, de a férfi csöndben maradt. Arya is hallotta a reccsenést. Feszülten figyelt, hogy most mi lesz. Majd megjelent egy férfi. Arya felhúzza a szemöldögét.*
-Minek azonosítsuk magunkat?! Tegye meg ön! Kinek köszönhetjük ezt a szíves betoppanást táborunkba? Esetleg kér egy halat? Van a tarisznyámban egy, nekem nem kell. Finom. Legalábbis úgy tudom. Vagy megkínálhatjuk egy teával? Hiszen a vendéget így illik fogadni. Nincs még lefőzve, de ha marad, nekiállunk. Van egy új teafüvünk, ami nagyon finom, biztos jól esne önnek. Felüdít.-
*Talán kicsit idiótának tűnhet a viselkedése, de ez volt a terve. Ráadásul az Álomfűre gondolt, mert ki tudja. Ha belemegy az az egyértelműen katonának kinéző férfi, akkor elaltathatják, amiből káruk nem származhat. Kíváncsi, hogyan reagál a "vendég". Illetve Etele. Arca természetes volt, segítőkész. Semmi sunyiság, sejtelem nem volt benne. Tiszta volt és ártatlan. Hiába. Jó színész.*

*A mágus szemébe húzott csuklyával várja a háttérben, hogy a katona vajon hisz-e Aryának. Az alakítás őt talán nem győzné meg, bár kétségtelenül jó, hasonlóan ügyesen teszi, ahogy Etele szokta használni, illetve kihasználni az ártatlanokat.
A katona habozni látszik.
Hajnal már hosszú órák óta kutat az erdőben, s néhány alvadt vérfolton kívül másra nemigen akadt, az is kifelé vezetett a partra.
A fiatal lány szavaira gyomra is megkordul, de nem azért kapott kiképzést, hogy idegenekkel egyen és igyon, mikor szolgálatban van, s egy birodalom-szerte körözött gyilkos rejtőzhet a közelben.
Igaz is! A csuklyás férfi sötét ruházatát számtalan gyanús folt díszíti, s ezek közül nem egy lehet vér nyoma is.*
- Hölgyem, talán más alkalommal szívesen, de most szolgálatban vagyok, s egy körözött darthart keresek, kinek igen sok van a rovásán. Veszélyes, sokszoros gyilkos az illető.
Mágus! A csuklya rejti arcod, hadd látom, csak a biztonság kedvéért!
*A katona keze továbbra is kardja markolatán pihen, s Etele izmaiban is elektromosság fut végig. Száján gúnyos mosoly fut végig, s álnok, gonoszul szemei felcsillannak, ahogy szó nélkül hátrahajtja a csuklyát a hátára.
Nem szól, de tekintete, és a benne örvénylő sötétség mindent elárul.
Látja ez a katona is. Kardját elő is húzza nyomban.*
- Etele Barlon! Felszólítalak, hogy add meg magad! Evolyran Birodalmában körözés alatt állsz, szökésért, mellyel jogos büntetésed szakítottad meg, sokszorosan elkövetett gyilkosságért ártatlanokon és hivatalos személyeken!
*A katona stabilan tartja kardját, így közelít a dartharhoz.*
- Hölgyem, kegyed tudja, hogy miféle alakkal tölti idejét?!
*A darthar azonban nem mozdul, egyenlőre, nem von kardot, s nem lép előre, ám botjával a katona kardja felé bök. Határozott, s gúnyos a hang, melyen megszólal.*
- Flectorus!
*A katona meglepetésére, a kard, kirepül kezéből, s közte és a mágus között huppan a fűre.
Etele hangja csendes, könyörtelen. Még mindig nem lép a katona ellen.*
- Nincs esélyed. Két választásom van.
Megölünk Aryával, mert láttál, s ha elengednélek, rövid időn belül idehoznád a társaidat. Ezt nem akarom.
A másik, hogy úgy összetörlek, hogy a lélek sem akar már benned maradni, s egész hátralévő életedben félkegyelmű leszel.
Mit választasz?

*Arya a visszautasításra csak megvonta a vállát. Megpróbálta, az a lényeg. Azután hallgatja a vádakat. Felhúzza a szemöldökét, de nem csodálkozik el. Valahogy sejtette, hogy a mágus egy nagyon sötét alak, és képes a gyilkolásra. Illetve gyilkolt is. De hallva kész tényként, az azért egy kicsit más.*
~Jó lesz vigyáznom vele... bár ez az idióta katona nem tudom, mit pattog itt. Semmi esélye.~
*Azután neki tesz fel kérdést a katona.*
-Félig-meddig.-
*Ez a válasza. Utána történik a kard kiröppenés.*
~Flectorus, flectorus...~
*Ezután a választék következik. Aryában nincs akkora gyűlölet, hogy bárkivel képes legyen végezni. Főleg, hogy megkínozzon valakit. Úgyhogy ez nagyon nem tetszik neki. Legszívesebben neki állna társalogni Etelével, hogy ha lehet, oldjuk már meg másképp. Csak most ugye a katona áll, és választania kell. Ha bolond, akkor neki áll letámadni Etelét. Arya a földön heverő kardra néz. Solo bonával megkaparinthatja. Az utána lévő terve pedig a reakciókon múlik. Aryának akkor van esélye, hogy ha bármit választ a férfi, Etele nem csinálja ki egy szempillantás alatt. Mert nem akarja végignézni a katona halálát. Értelmetlennek találja. Lehet, hogy este van, de inkább meneküljenek, mint már megint gyilkoljanak. Jó lenne valahogy a katona mögé kerülni. Így Arya egy kicsit sétálni kezd. Nem kerül teljesen a férfi mögé, de ha a katona Etelére akar figyelni, akkor nem nagyon láthatja, mit tesz a lány.*
~Légy okos! A te érdekedben teszem. És Etele... te meg ne légy bolond. Az eszedet elvitte a sok gyűlölet, meg menekülés. Adj esélyt az újoncnak is!~
*Etelére néz, hogy jelezze, van egy terve. Persze ha a mágus tudná, mi a terve, nem menne bele, de mivel nem tudja, talán hagyja, hogy előbb reagáljon a katona, utána Arya.*

*Etele sunyi tekintetét Arya sem kerüli el. A darthar látja, hogy nem tetszik neki, ahogy a katonával bánni akar.
Ő úgy gondolja, hogy nemigen van neki más választása. A katona, ha túléli, elárulhatja a társainak, hogy itt van, vagy itt volt, mert abban biztos, hogy itt már nem maradhat. Ha egy idetalált, jönni fog több is.
Bolond volt, hogy az első adandó alkalommal nem lépett le, ahogy tette mindig máskor, de már késő.
Arya közben elindul a katona irányába, próbál észrevétlen maradni.
Etele észnél van, s figyel. Minden esetre a katonának leköti a figyelmét, kíváncsi, mit eszelt ki a lány.
A katona csak áll, szinte látszik, hogy egyre kétségbeesettebben keresi a kiutat. Csizmaszárába tűzve egy tőr lapul, de vajmi kevés esélye van egy dartharral szemben, akinek az oldalán ott lóg a kard és láthatóan könnyedén vette el tőle az övét.
Igaz, ha számít rá és határozottan markolja, az istenek sem vehették volna el tőle. Már mindegy. A helyzet adott.
- Fel is adhatnád magad, darthar. Előző öléseidért sem ítéltek halálra, talán most is megúszod. Az evolyrani bírák vajszívűek. Pedig az isthar szüleit is te ölted meg, s elfet is raboltál.
Ki tudja, hány élet szárad a lelkeden?!
*A katona közben lassan elindul a mágus felé, csak araszolva. Tervez valamit, talán a kardot akarja megkaparintani, talán csak közel akar kerülni a tőrrel. Őrült terv lehet, legyőzni azt a mágust, akivel fél tucat katona sem bírt a falu mellett.
A holttestüket csak nemrég temették el.*
- Megállj!
*Etele szemei szikráznak.*
- Annyira lebecsülsz, hogy azt hiszed, nem veszem észre, hogy elindultál a kard felé? Nincs más választásod, csak az előbbi kettő. Dönts végre, hogy tovább mehessek!
*A mágus szavai csak arra szolgálnak, hogy feltartsák a katonát és végre megtudhassa, hogy mi a terve Aryának.*