01. Belhan-tenger Keleti Szeglete

*Megörült a lány, hogy a katona nem nagyon foglalkozik vele. A beszélgetés még érdekesebbre fordult*
~Ő ölte meg Tifar szüleit? És még ő akar bosszút?! Pff... szegény... ez tényleg beteg.~
*Még inkább megörült, amikor a katona Etele felé kezdett araszolgatni. Magában a lány persze lehülyézte, de azt is tudta, hogy így jobban jár. Arya így a férfi mögé került. Kinyújtotta a karját a földön heverő kard felé.*
-Solo bona!!-
*Elkiáltotta magát. A kard pedig kikerülve a katonát süvített a lány felé. Arya csak a pengénél tudta elkapni, így jól megvágta magát, de ez most nem számított. Hatalmas lendülettel, minden erejével a markolattal a férfi felé suhintott úgy, hogy az azonnal összeesett ájultan. Pár pillanat volt az egész, nem nagyon tudott volna mit reagálni a férfi. Arya eldobta a kardot, a kezére nézett. Mély volt a seb, nagyon vérzett.*
-Vividus.-
*Mondta kissé idegesen, majd a dartharra nézett. Határozottan megszólalt.*
-Nem fogjuk megölni. És nem károsítjuk meg a lelkét sem. Megkötözzük, a kardját magamnak elteszem, és elmegyünk. De semmi szükség a vérét ontani.-
*Kicsit haragosan nézett a férfira, de a harag inkább csak a fájdalom miatt volt benne. Kíváncsi volt rá, mit válaszol a férfi. Így hagyta, hadd reagáljon. De még tudna mit mondani. *

*Még egyszer megfordította a térképét, de sehogyan sem volt képes eligazodni az emberek által készített papíroson. Legszívesebben darabokra tépte volna ott helyben, mert már napok óta azon gondolkodott, merre is találhatja meg azt a helyet, amit álmában látott. Biztos volt benne, hogy az a helyszín létezik, de ki tudja merre is van. Egyetlen ismerős hely egy hatalmas fa, ami egy híres erdőben ácsorog itt Evolyran vidékein, de fogalma sincs róla, melyik részén, hiszen nem ez az otthona. A tengereken túlról érkezve teljesen más vidék tárult elé, és Evolyran egy egészen új világot jelent számára, amivel még sokat kell ismerkednie.
Kissé durván ketté hajtotta, majd közelebb lépett Thersal-hoz, és a nyergére akasztott táskájába tette a gyűrött lapot. Megveregette kancájának fekete nyakát, ám most az érintésére csak hangosan prüszkölt egyet. A tünde tudta, hogy mindenképpen le kell nyugodnia ahhoz, hogy képes legyen tovább menni. Már nincs olyan messze, hiszen látta az egyik hegy oldalából, hogy közeledik egy falu felé. Ha a térkép helyes, akkor Chattal nem messze fekszik innét, talán oda kéne mennie, elméletileg ez a legközelebbi település, ami a tenger part vidék után fekszik a hegyek között. Bár semmi szükség a sietségre, hiszen már sosem megy vissza szülőföldjére, még is izgatottság hajtotta ezen útján, hogy végre megfejtse álmának titkát, hogy mit is rejtegethet az a fa. Csak annyi rémlik belőle számára, hogy egy nagy odu kék fényekben világítva hívogatta magához, s az erdei szellemek nevén szólították.
De hirtelen félbe szakadt gondolkodásának menete, egy pillanat múlva már háttal állt lovának, aki élesen felnyerített, majd odébb táncolt Noitától. A lány felhajtotta csukjályát, hogy elfedje arcát az idegenek elől. Kis koncentráció kellett csupán, s kiterjesztette tudatát a környékre. Emberek jelenlétét nem érzékelte, sőt semmilyen más kétlábújét, ám de valami más volt a területen. Thersal csak kaparta a földet mellső patájával, s körbe-körbe táncolt, saját "láthatatlan tengelye" körül. A tündénél éppenséggel nem volt túl sok fegyver, ám nem érezte szükségét, hogy elővegye tőrét, mert ha netán állat, avagy más lény tartózkodik a közelében, biztosan nem fog semmilyen tárgyat használni, talán csak kisebb mágiát, de többnyire tudatát veti be az efféle találkozásokra.
Tengerkék szemét a tájon fürkészte, de érezte, amint a látogatója eltávolodik, erős, mágikus fonalat húzva maga után. Ismerősen hatott rá az energia hullám, mintha útján követte volna valami, egészen idáig, a szigeteken túlról.. Mintha magával hozott volna még valamit lován kívül.*
~ Különös.. Utoljára Keela volt az egyetlen, akit ilyesféle energiák vettek körbe...~ *Vissza gondolt szépséges alkatára, amint hatalmasat szökken a bokrok mögül, s puhán esik mancsára a hatalmas nőstény puma.
Az emlék hirtelen megütötte, és gyorsan elhessegette inkább. Megrázta a fejét, majd közelebb lépett lovához, hátat fordítva minden másnak, s megfogta a kanca sörényét, hogy kissé megnyugtassa, de az csak dobálta fekete fejét. A vörös-fekete sörény csak úgy lobogott közben, farkát ide-oda eregette, mintha zavaró dolgok mászkálnának testén, ám semmi ilyesmit nem látott rajta, így biztos volt benne, hogy az iménti lény zaklatta fel ennyire. Leguggolt, majd ugráló lábai közül az egyiket a kezébe vette, és felemelte. Cirógatni kezdte lágyan, lassan, közben pedig halkan suttogott neki.
Amint érezte, hogy a kanca kezd lenyugodni, megveregette a nyakát, majd felhúzta magát a nyeregbe, s a kezébe fogta a szárakat, majd lovát a kijárt útra ösztönözte a kijárt ösvényen haladva, Chattal felé.*

//Arya//

*Etele csak szemével kíséri Aryát és így látja, amint a lány keze a katona oldala mellett megjelenik és a kard hegyével és élével előre ott landol benne.
Szája apró mosolyra húzódik, mikor a katona összeesik.
Etele elismerően bólint a lány felé, aki épp kezét próbálja gyógyítani, de abból még továbbra is csepeg a vér. Jól tudja, hogy a Simogató kéz nevű gyógyító bűbáj, a kisebb sérülésekre jó, az ilyen nagyokhoz jóval több idő kell, hogy kifejtse a hatását. *
- Már tudja a neved. Mikor magához tér és találkozik, az első társával, első dolga lesz jelentést tenni. Engem köröznek és mostmár velem együtt téged is fognak.
Nem hagyhatjuk így, hacsak nem szeretnéd, hogy nyomunkra leljenek idő előtt és megakadályozzák a terveinket.
Én pedig nem megyek vissza a börtönbe.
*Elszánt tekintettel lép előre. A lány kezében ugyan ott a fegyver, de megsebesült és amúgy sem gondolná, hogy nekimegy a katona miatt.
Eltökélt szándéka, hogy megakadályozza, hogy a harcos jelentést tegyen róla.*
~Engem ugyan nem kapnak el még egyszer….Arya meg jobb, ha nem állja utamat.~
- Ne állj az utamba!
*Határozott mozdulattal lép előre a földön heverő katona felé, ám szemét rajta tartja a lányon is. Lehet, hogy túl vajszívű? Olyan lenne, mint az isthar? Jó előre megtudni az ilyet, mert ha igaz, akkor nem fogja engedni Tifarék leölését sem.
Neki nem egy puhány valaki kell, hanem erős szívű darthar, aki nem riad vissza az öléstől sem, ha azt kívánja a helyzet.*

*Arya mérgesen néz Etelére.*
-Tudja a nevemet? Maga mondta el!-
*Szól a férfira indulatosan. Az oda megy az ájulthoz. Egyértelmű, mit akar tenni.*
-Ide figyeljen! Nem kell a börtönbe mennie. Emiatt az idióta miatt nem fog. Azonban gondolkodjon! Maga szerint mit gondolnak önről? Egy őrült gyilkoló gép, egy bevadult állat. Már nem is tekintenek emberként magára. Pedig az. Nem, nem az emberségre gondolok. Hanem arra, hogy dönthet. Azért vagyunk emberek, mert dönthetünk. A kutya az ösztöne után lohol. Mi nem vagyunk kutyák. De maga kezd úgy viselkedni. Azt hiszi, maga az élet és halál ura? Hát nem! Nem azért, mert nem tehetné meg, hanem mert nem teszi meg. Ha életben hagyná, akkor lehetne a halál és az élet ura. Különben meg csak egy rühes kutya. Hagyja életben! Mutassa meg a katonáknak, hogy ember. Ó, ne féljen, nem azt fogják hinni, hogy tud kegyelmes is lenni. Ellenkezőleg. Ha életben hagyja, az azt bizonyítja, hogy kénye-kedvére játszhat az emberek életével. Higgye el! Meg fognak lepődni, amikor megtalálják. Rájönnek, hogy nem ment el az esze, van értelem az agyában. Épp, hogy félelmetesebbé válik emiatt. Nem tudják majd eldönteni, hogy miért hagyta életben, ezért összezavarodnak. A másik. Teljesen mindegy, hogy megöli-e vagy sem. Hisz ön mondta. Közel lehetnek a többiek is, és ha ez megtalálta, akkor a többi is megfogja. Ha elmegyünk, ez az ember ugyanannyi eséllyel talál meg bennünket újra, mint a többi. Ugyanannyi veszélyt jelent, mint a többi. Nem többet. Most megyünk, és mindenkit kinyírunk?! Pompás terv! Kutyából megyünk csótányba...!
*Elfáradt a beszédben. Hevesen vette a levegőt. A kezére nézett. Majd vissza a férfira. Határozottan nézett Etele szemébe. Kisé nyugodtabban folytatta.*
-Onnantól kezdve elveszíti a hatalmát és a tekintélyét, ha elveszti az emberi mivoltát. A kutyára senki se néz fel.-

- Tényleg én mondtam ki, és pontosan azért, mert ha velem tartasz, te is ellenségeket fogsz gyűjteni velem együtt.
*Már mulattatja a lány haragja. Érdekli is, hogy mit gondolnak róla. Pontosan tudja, hogy a szánalmas, gyenge birodalmiak félnek tőle most is.
Közben Arya egész szép kis beszédet mond, de ezek a szavak nem Etelére hatnak.
Számára a ranglétra nem ott van, ahol mások hiszik.
A darthar egyenesen visszanéz Arya szemébe.*
- Engem nem izgat, hogy mit gondolnak rólam. A sok ellenségem jelzi, hogy vagyok valaki.
A kegyelem gyengeséget szül. S nem azért ölök, mert jól esik, hanem mert a szükség úgy hozza.
Jó lenne, ha eldöntenéd, meddig vagy hajlandó elmenni, mert ha ezt az idegent nem hagyod megölni, mi lesz, ha összemelegedsz Tifarral?
Nekem nem kell olyan, aki ellenem fordul.
*Gonosz szemei szinte égetni kezdik a lány lelkét.*
- Ideje, hogy eldöntsd, végig akarod-e csinálni velem, vagy hagyjuk az egészet.
Vagy keményszívű vagy, vagy nem.
Ha apád ellen akarsz harcolni, ahhoz is az kell, de ha mellettem, ahhoz is.
*Tesz még egy lépést előre. Kezében varázsbot, míg Antonius kardja az oldalán lóg.*
- Tessék, tett meg magad, vagy engedd át nekem! A kezedben ott a fegyvere.
Vagy nem is öltél még, csak a szád jár.
Valójában azt sem tudod, milyen kioltani valaki életét, s ezért fogsz elbukni a végső pillanatban.

*Hallgatja Etele válaszát. Állja a pillantását, de most tényleg jobban idegesíti. Nem akar a többi mondatára reagálni. Csendesen, de határozottan szólal meg.*
-Van egy tervem.
*Hatás szünet.*
-Megkötözzük a férfit, én mellé ülök és megvárjuk, míg felébred. Ön valahol távolabb tesz-vesz valamit, addig én azt mondom a katonának, hogy nem önszántamból vagyok itt, hanem ön elrabolt, de szerencsére rá tudtam önt venni, hogy még ne ölje meg a katonát. Elmondom a katonának, hogy pár napig Chattalban fogunk megszállni. Jöjjenek oda jó sok katonával, és fogják el önt, engem meg mentsenek meg. Mert egyedül a katona biztos nem győzné le önt. Ezután a tőrömmel elvágom a köteleit, ő meg remélhetőleg el fog futni, hogy segítséget hívjon. Maga meg utána dob egy tűzgömböt, mintha nem akarná hagyni megszökni, de ne bántsa! Ő szól a katonáinak, mi meg megyünk Evolyanba, így nyerünk több napot is. De ha most megöli ezt az embert. Akkor a katonák nem lesznek félrevezetve és hamar megtalálnak, mert követni tudják a nyomainkat. De ha azt hiszik, hogy ártatlan vagyok, amit be is bizonyítok a katona megszöktetésével, akkor bízni fognak bennem és Chatalba fognak menni. Ezért nem érdemes megölni. Mert hasznunkra van, nem kárunkra. És ne felejtse el, hogy én is itt vagyok. Most már nem kell mindent egyedül végigcsinálnia.-
*Szünet. Mélyen a férfi szemébe néz, kíváncsi a reakcióra.*
-A másik. Nem szükséges teljesen gonosznak és kegyetlennek lenni ahhoz, hogy a bosszút végrehajthassuk. Elég egy ember iránt érezni gyűlöletet. Akkor semmi sem állíthat meg, képes leszek megölni az apámat. De ne haragudjon! Nincs arra szükség, hogy olyanná váljak, mint ön. Csak kölcsönösen segítünk egymásnak. Mondhatjuk úgy is, kihasználjuk egymást. Nem vagyunk barátok. Nem kell, hogy olyan legyek, mint ön.-

*Unja már a vitát. Ekkor áll elő Arya, hogy terve van.
Végighallgatja a tervet, közben arcizma sem rezdül. Kétli, hogy a katona ezután ellene merne még támadni. Talán el is futna, de hogy ezzel félrevezetnék-e a chattaliakat…?
Előfordulhat, hogy a katona többedmagával, esetleg egy egész őrjárattal tér vissza oda, ahol most vannak. Esetleg pont azért, hogy kiszabadítsa az „ártatlan” lányt, aki tényleg egyre inkább ártatlannak tűnik neki.
Egyre kevésbé érzi magához hasonlónak és a kétségei pedig erősödnek, hogy Arya képtelen lenne végigvinni a tervet.
Talán szét tudná választani Tifarékat, de nem hagyná, hogy megölje őket. Tifar nyíltsága, naiv hite a jóban meggyőzné őt és melléjük állna.
Ez kezd megfogalmazódni a darthar fejében.
Ezeket azonban nem mondja ki.
Sunyi tekintettel méregeti a katonát, majd válaszol a lánynak.*
- Legyen!
Nem vagyok teljesen gonosz és kegyetlen sem, de nem élted át mindazt, amit én. Ítélhetsz állatnak, veszett kutyának, akárminek…nem kedvtelésből ölök sosem. Ha azt teszem, okkal teszem. És nem akarom, hogy olyan legyél, mint én, mert te nem is tudnál olyan lenni.
De gondolkodj el azon, hogy egy naivnak és jónak mutatkozó isthart és családját hagynál-e megöletni, vagy sem, mert ettől függ, hogy a továbbiakban egy lesz-e az utunk!
Most pedig kötözd meg, mielőtt felébred!
Én meg megyek tenni-venni.
*Teszi hozzá előbbieket mogorván, de az utolsót már-már derülve. Dob is egy zsinórt, mely a halászháló része volt egykoron, majd magában morogva távolabb lépdel, hogy a tűz körül sertepertéljen.*

*Megkönnyebbült, amikor belement a férfi a tervbe. Csak biccentett egyet, majd a kapott kötéllel egy fához kötözte a katonát. Majd a közelébe leült, hogy ott legyen, ha az felébred. Elgondolkodott.*
~Talán igaza van Etelének. Ha megkedvelem Tifart és a családját, talán nem hagyom, hogy megölje őket. Egyáltalán mért akartam ezt a katonát életben hagyni? Valóban ilyen gyenge lennék? Egyszerűen csak nem érzem magam a halál és élet urának. És nem akarok elkorcsosulni. Amúgy is csak azért vagyok Etelével, hogy tanulhassak tőle. Nem akarok olyan lenni, mint ő. De kezd megrendülni a hite bennem. Valahogy be kellene bizonyítanom, hogy nem vagyok gyenge. Képes vagyok a gyilkolása. De ha még nem is öltem? Igaza van. Hogy ölöm meg apámat, ha még senkit sem öltem meg? Vajon elegendő a gyűlöletem arra, hogy végezzek vele? Hö... elég csak a fájdalmakra gondolnom, és Adamre. Kivégezte. Hogy tehetett ilyet?! A legjobb katonáját? Csak azért, mert segített nekem megszökni?~
*Öklét összeszorította a gondlatra. Egyébként háttal ült Etelének és szembe a megkötözöttel.*
~ Hagyjuk. Hogyan bizonyítsam Etelének az elszántságomat? Ha úgy érzi nem vagyok jó neki, akkor meg fog ölni. Hisz fenyegetettséget jelentek számára. Sokat tudok róla. Illetve kiismerhetem még jobban. Megtudhatom a titkait. Például ugye Akira nevét. Megőrül, ha meghallja azt a nevet. Talán erőssé teszi a név, ugyanakkor figyelmetlenné is. Hisz ő is ember. Nem lehet tökéletes. Még jó, hogy apám és Adam kiképeztek a megfigyelésre. Ezért hálás is vagyok nekik. Hö... Apa! Hálás vagyok neked!~
*Gonosz vigyor jelenik meg szája szegletében.*
~Azt kell hinnie Etelének, hogy megbízom benne. Mintha nem félnék tőle, mintha nem tartanék tőle. Ugyanakkor nagyon figyelnem kell, hogy nehogy hátba támadjon. Ugyanakkor nagyon-nagyon sokat kell tanulnom. Hogy szembeszállhassak vele, meg tudjam magam védeni, ha netán rám támadna. Etele... ne felejtsd el! Könnyen tanulok. Egyszer olyan erős leszek, mint te. És ha vannak is olyan varázslatok, amiket nem akarsz megtanítani, azokat is valamikor használnod kell. Illetve... ha Tifarhoz kerülök... tőle is tanulhatok. Azonban... ő isthar. Meg fogja érezni, hogy darthar vagyok. De akkor elmesélem neki a szomorú történetemet és majd megsajnál. Talán ő is tanítani fog. Talán olyanokat is tud mondani, amikről Etele nem tud. És ha már nem lesz szükségem a dartharra, akkor csapdába kerítem, és mehet is a börtönbe. Bár... azt nem kellene megtudnia, hogy miattam került oda, mert ha megint megszökik, akkor muszáj lesz tőle is menekülnöm, nem csak apámtól. Na meg... pff... mekkora idióta! Muszáj elhitetnem a katonával azt, hogy ártatlan vagyok, mert különben engem is üldözni fognak, mint Etelét. Nem teheti tönkre az életemet az a mágus! Nah... elég a gondolkodásból!~
*Nem fordul meg, de Eteléhez szól.*
-Valóban nem éltem át, amit ön. Azonban arra nem gondolt, hogy nem önnek van szüksége bosszúra, hanem Tifarnak? Hisz megölte a szüleit.-
~Pff... megint mindjárt leordítja a fejemet, hogy én semmit sem értek, és blablaaa... egyébként is... Tifar mért nem üldözi Etelét? Olyan jó ember lenne? Hogy lehet bosszú nélkül hagyni a sérelmeket?~
-Miért nem akarja, hogy olyan legyek, mint ön? Miért ne lehetnék olyan? Mindig azzal, jön, hogy ó én nem érthetem önt. Mért? Maga érthet engem? Tifarral kapcsolatban meg nem érdekel, hogy mit tesz. Úgy sem leszek ott, amikor megy bosszút állni... a semmiért- *Az utolsó szót csak maga elé morogja.*
-Tifarral is célom van. Egy. Kipróbálni magam egy istharnál, kettő, tőle is tanulhatok dolgokat, amire szükségem lehet az apám elleni harcomban. Szóval csak tönkreteszem a kapcsolatot a házaspár között, aztán megyek is dolgomra. Egyben ez lesz az elköszönésem magától is. Aztán meg azt csinál, amit akar...-
*Nézi a megkötözött férfit. Még nem ébredt fel. Talán nem is baj, mert Arya kíváncsi a darhar válaszára, és az nem volna valami jó, ha előtte felébredne a katona.*

*Csak fél szemmel figyeli Aryát és a fához kötött katonát. Igyekszik távol tartani magát, habár a darthar lány szavaira tudna mit reagálni. Visszafogja magát. Az isthar dolga csak rá tartozik, és még nem akar elmondani mindent. Ha majd újra élni fog a bizalom, talán akkor, de mindenképpen még azelőtt, hogy Aryát Tifarékra engedné.*
- Tifar meg is próbált megölni, de amikor megvolt rá a lehetősége, nem volt képes rá. Gyenge…
Nekem meg nem kell megértenem téged…ne felejtsd el, hogy ki tesz kinek nagyobb szívességet én bármikor módosíthatok a terveimen!
*Nem kiabál, hiszen a katona bármelyik pillanatban magához térhet, és nehezen lenne hihető a szökése, ha előtte ott ordít a darthar a lánnyal.
A kis fruska azt hiszi, hogy elbánhat vele. Etelének nevethetnékje támad.*
~Nem gondolhatja komolyan, hogy mindent megtanítok neki, amit tudok. Mindig lesz a tarsolyomban egy két apórság, amivel jobb vagyok nála. De talán a mester is ezt a hibát követte el, s így babrálhattam ki vele. Alábecsült.
Én viszont nem fogom őt lebecsülni.
Minden esetre nagyot csalódtam benne. De még ráérek kitalálni, hogy mi legyen a jövőben, de szemmel kell tartani, mert innentől nem bízhatok benne.~
*Eddig jut gondolataiban, mikor megmozdul a katona. Etele épp időben fordul el, hogy már tényleg ne legyen látványosan tanúja a szöktetésnek. Élesen fülel azonban, miközben folyamatosan még messzebb kerül a két alaktól.
Élesen fülel, miközben látványosan tesz-vesz, mintha sok elfoglaltsága lenne.
Közben a katona felébred és szétnéz.
Tekintete megállapodik a lányon és kérdőn néz rá, látva, hogy még életben van, s Arya is ott ül vele szemben.*
- Mi történt?

*Arya Etele szavaira csak egy fintort vágott, amit persze a mágus nem láthatott. A katona mozgolódni kezd, felébred, kérdez. Arya sejtelmesen a mágusra néz, majd közelebb húzódik a katonához. Suttogva szólal meg.*
-Sajnálom, hogy leütöttem! De ez volt az egyetlen megoldás. Különben már rég halott lenne. Kérem ne tegyen hülyeséget! Magával a mágus nagyon könnyen végezne. Etele engem is elrabolt, nem szökhetek meg tőle. Arra kérem, segítsen nekem!-
~Akár elmondhatnám az igazságot is, mármint, hogy Evolyranba megyünk... de azzal persze nem érek sokat, csak előbb szabadulok meg a mágustól, mint kellene. Talán, ha a terven sikeres, jobban megbízik bennem. Talán...~
- Holnap este Chattalban leszünk a Casve fogadóban. Onnan indulunk majd tovább, de egy egész napot ott fogunk tölteni. Ön most menjen, és meneküljön! Holnap pedig menjen a fogadóhoz annyi katonával, amennyivel csak tud. Nagyon sokkal mennyen, mert Etele nagyon erős és nagyon kegyetlen. Ha lehet, mágust is hozzon magával. Ha netalántán Etele előbb el akarna menni, mint ahogy önök megérkeznek, majd mindent megteszek azért, hogy még maradjunk. Addig is...-
*Elővette tőrét, megint óvatosan a dartharra tekintett, majd elvágta a katona köteleit. Könyörgőn nézett a férfira.*
-Mentsen meg! És fusson, ahogy a lába bírja! Most!!-

*Etele messzebbről hallgatja háttal nekik a suttogást. A távolságból már nemigen lehet hallani, hogy miről beszélnek. Nem is igazán érdekli, elhiszi, hogy a lány azt mondja, amit ígért és ez baj. Ha már megbízik benne, az baj.
A katona még habozik, nem tudja, higgyen-e a lánynak. Arra nevelték, hogy harcos legyen, s nem gyáva nyúlt, de taktikailag lehet valami abban, amit a lány mond.
A távolabb álló dartharra néz. Talán nem hallja, amit mondanak, elég messze van... Való igaz, egyedül esélye sincs és a lány, akit Barlon elrabolt nem adta vissza a kardját, de ha igaz, amit mondtak, a fogadóban visszaveheti.
Nem bízik meg egyikükben sem teljesen, de mégiscsak egyikük kiszabadította, s esélyt ad neki, hogy menthesse az életét.
Fiatal férfi, még családja sincs, s a lány, aki most elengedi, tetszik is neki. Kezét a lány vállára helyezi és a szemeibe néz.*
- Eljövök magáért…kiszabadítom…s elhiheti, akkor már nem a mágus lesz túlerőben.
*Ezzel sarkon fordul és futásnak ered a fák között. Nem láthatja, ahogy a még mindig Etelének háttal lévő Arya sem, hogy a darthar vigyorogva fordul meg. Kezében varázsbotja van, másik kezével pedig egy, majd még egy tűzgömböt idéz meg, a varázsige szavait azonban csak suttogja, így rajta kívül más nem is hallhatja.
Az első tűzgolyó a menekülő katona bal lába mellett vágódik a földbe, lángra lobbantva az avart.*
- A kutyafáját…nem talált!
*Etele hangja gúnyos. Sunyi vigyora pedig nem hervad le arcáról.
A katona reflexből jobbra mozdul, egyenesen oda, ahova Etele számította. Kiszámítható a menekülő ember, tudja ezt a mágus is jól.
A másik tűzgömböt nem földközelire szánta. A tűzgömb egyenesen a katona fejét találja el, s ez utóbbi gömb már halálos méretű.
Égett hús és haj szaga terjeng a levegőben, mikor a katona rongybabaként bukik előre és csúszik is még a földön saját lendületétől egy kicsit.*
- Nnna! Ez már igen.
*Barlon elindul Arya felé, de nem túl gyorsan. Tisztában van vele, hogy a lány dühös rá, de kettőjük közül ő ismeri jobban a katonák gondolkodásmódját. Nem eggyel kellett már elbánnia és nem tegnap kezdte a menekülést sem előlük.*
- Ne sirasd a szépfiút! Könnyű halált kapott. Ideje indulnunk. Szedd össze a holmid!

*Látszott, hogy a katona habozik, de belement a tervbe. Megragadta Arya vállát és ígérgetett neki mindent. Arya csak biccentett, majd a férfi futásnak eredt. A lány idegesen felállt és figyelte a férfit. Majd csak annyit látott, hogy a második tűzgolyó telibe találja a katona fejét és meghal. Arya lemerevedik. Csak nézi-nézi a megégett testet. Kezd dühös lenni. Furcsa, de mire felfogta, mi történt, reakcióra, csak egy gúnyos, gonosz mosolyt eresztett el.*
~Jól van Etele. Ennyit ér a szavad. Innentől kezdve tudom, mit kell tennem.~
*Megfordul, nem néz a férfira. Sok cucca nincs, mert tarisznyája és köpenye már rajta volt. Csak felvette a saját vérétől beszennyezett kardot, elővett egy rongyot,, megtörölgette, majd mivel nem volt hova tenni a kardot, a saját kezében vitte és úgy indult útnak. Nem tudta eldönteni, hogy megszólaljon-e vagy sem. Ugyanis ha megsértődik, akkor Etele még inkább nem fog benne bízni. De arra várhat, hogy a lány bízzon benne ezek után. Arya végül is úgy döntött, hogy egy kicsit dühös lesz. Nem nézett a férfira, arca merev és szigorú volt. Lesz, ami lesz. Csak azt sajnálja, hogy nem hallotta a tűzgömböt idéző varázsigét.*

*Tetszik neki, hogy Arya csak hallgat. Nem hisztizik, nem kéri számon szavát, melyet nem is adott.
Az a „legyen” csak arról szólt, hogy kezdjék el, s majd meglátja. Nem ígérte, hogy életben hagyja a férfit, sem azt, hogy végigmehet a lány terve.
Ezzel a gondolatmenettel könnyű magát tisztának feltűntetni, nem hazudott, s nem is ígérte semmit. Abba egyezett csupán bele, hogy a lány tervét elkezdik végigvinni.
Esze ágában sem volt a katonát elengedni. Mikor a legyent kimondta, már tudta, hogy mit fog tenni.
A durcás nő meg hadd durcáskodjon. Majd megtanulja, hogy vagy egyik oldalon áll, vagy a másikon.
Ez pedig rá is igaz. Vagy teljes mellszélességgel támogatja, vagy pedig mehet, amerre lát.*
~Ebben a nőben akarok én megbízni? Meg sem közelíti Akirát! Kiszámíthatatlan, s lágyszívű.
Azt hiszi, ha elengedtük volna a katonát nem egyből az erdőben kutató társaival tért volna vissza, hanem szépen beültek volna Chattalba és megvárják, hogy arra menjünk…naiv…pont, mint Tifar!
Persze okos annyira, hogy őt ne kapják el. Csak engem támadtak volna meg, hisz ő „fogoly”!
Na nem…jó lesz figyelni rá, mert még kijátszik valakinek, esetleg pont Tifarnak, amint megkapta tőlem, amit akar….~
*Sunyi tekintetét ráveti a lányra, s így méregeti gondolatai közepette.*
- Öltél már valaha? Mert amíg nem, addig fogalmad sincs róla, milyen elvenni valaki életét.
S nem tudhatod sem te, sem én, hogy képes leszel-e akár a saját tervedet véghez vinni.

*Csak mennek. Arya mereven az utat nézi. Azon gondolkodik, vajon a férfi min gondolkodik. Eszébe jut a "legyen" szó. A legyen azt jelenti, hogy beleegyezek. Vagyis támogatja az ötletet. Tehát ha egyszer eszébe jutna számon kérni a férfit, nem mondhatja azt neki Etele, hogy nem egyezett bele. *
~Az is lehet, hogy soha többet nem nyerem vissza a bizalmát. Akkor meg... hmm.... nem baj. Akkor ne bízzon. Akkor is szüksége van rám a tervéhez. És talán, jobb is ha nem bízik meg bennem. Ha nem nyerem vissza soha a bizalmát, akkor kezdjen el aggódni. Kezdjen egy kicsit félni tőlem. Tőlem? Pff... ha ez az eszébe is jut, hogy tőlem talán félnie kellene, akkor rájön a röhöghetnék. Hát csak nevessen. Csak jobb lenne, ha nem felejtené el, hogy egy dagorladi lánya vagyok. Méghozzá egy igen csak elismert dagorladié. Egy ezredesé, egy nagy mágusé. És a legjobb fegyverforgatója tanított meg engem a fegyverekkel bánni. Nevess csak Etele!Csak nehogy váratlanul érjen az, amikor eljön az én időm. Kezdjünk bele a játékba. Nos... igen, már most elkezdődik a nagy játékom.~
*Elvigyorodik. Azután szólal meg a férfi és teszi fel a kérdést, amit már máskor is kérdezett, csak talán nem pont ilyen élesen. De a lány nem felelt. Csak mosolygott. Rá sem nézett a mágusra. Mentek tovább. Vajon melyikük unja meg előbb a lány hallgatását?*
~Ideje kiszámíthatatlannak lenni.~

*Etele először nem tudja mire vélni a lány hallgatását. Megfordul a fejében, hogy csak egy elkényeztetett dagorladi fruska. Mi másért kereste volna a betevőjét, füvét azzal, amivel kereste. Ha lett volna jobb módja, amire megtanítják a könnyed kis varázslatokon kívül, akkor abból élt volna meg.
Minden esetre a kételyei a lány alkalmasságában egyre csak nőnek.
Aztán beugrik neki, hogy Arya játszani próbál vele.*
~Kislány, egy dartharral akarsz játszani...nem egy kis gügye evolyrani vagyok. A sötétségből élek, s ha valaki utamba áll, azt eltakarítom. Lélekfosztó vagyok, átlátok a szitán. De játssz csak...nem egy tervem volt már Tifar ellen, s meg is fogom ölni veled, vagy nélküled. Más módja is van annak, hogy szétválasszam őket, nem csak egy nő...Az isthar sosem ült sokat otthon...bár családja már nincs a feleségén és a kölykén kívül, de vannak még élő barátai, akiket felhasználhatok ellene...talán még jobb is, mint Arya, aki ugyan lehetőség, de maga a kockázat is. Ehh...nem is voltam én magamnál, mikor lepaktáltam vele...még a végén azt hiszi, hogy nélkülözhetetlen.~
*A darthar gondolataiba merülve megy, s nem is igen törődik Aryával, aki nem messze tőle halad. Vele ugyan nem fog játszani ez a kislány. De ha már játszik, legalább kiderül, mire képes. Fókusz nélkül rendes varázslatra semmiképp, s a kard, melyet most a kezében lóbál sem elég önmagában a darthar ellen.
Minden esetre Chattalt el kell kerülni, s ugyanígy a lenyugvó nap fényében mostmár a többi lakott helyet is. Ideje kitalálni, hogy merre is menjenek tovább.*

*Unalmas fejet vág. Kezd unatkozni. Illetve fárad is. Nézi a lenyugvó napot melynek fénye visszacsillan az ő szemében. Most már nem gonoszan, inkább békésen mosolyodik el. Jól érzi magát. Talán amiatt, mert már vannak tervei a jövővel kapcsolatban. Ma még kicsit durcáskodik, de holnaptól már úgy tesz, mintha mi se történt volna. Miközben mennek Arya a kardot kezdi el nézegetni. Érdekes ragyogása van a lenyugvó nap fényében. Párszor meglóbálja, látszik, hogy jól megy neki a kard forgatása. Majd Etelére néz ugyanazzal a békés mosolyával, de szólni nem szól semmit. Csak belenéz a szemébe. majd újra az út felé néz, amerre tartanak. Megint párszor köröz a karddal, majd a tájat kezdi nézni. Azután gondol egyet és előveszi a kristályt. Kíváncsi milyen a fénye ebben a megvilágításban. Igazán szép. Nézi a fény játékát, ami néha megtörik, néha csak egyszerűen ragyog. A kristály forgatásával a fény belecsillan többször is a mágus szemébe, ami nem lehet valami kellemes.*

*Élvezi a csendet. Ahogy általában, most nincs kedve beszélni. Talán a sok magányos vándorlás miatt sem, de jó neki így.
Szemmel követi a lány mozdulatait. A kardforgatási jártasság feltűnik neki, kár, hogy amikor kérte, nem volt nála még fegyver, mert már nem kéri, hogy támadja meg.
Amikor a kristály a szemébe világít, fejébe húzz a csuklyát, az jól kitakarja az éles fényt.
Tifaron jár az esze. Utoljára nem akadt nyomára, de a kölyökkel és az asszonnyal valahol élniük kell. S ez a valahol ugyan lehet a Birodalom bármely pontja, de inkább valószínű, hogy valahol a Mágusok Honában kell őket keresni.
Meg is fogja találni, attól nem tart.
Lassan azonban lenyugszik a nap is és még mindig mennek. Úttalan utakon, kerülve a fontosabb ösvényeket, és ezáltal a feltűnést is.
Nem keresi a lány társaságát sem. Jó neki így, azonban a hosszú nap elég fárasztó volt már, így lassan őt is utoléri a fáradtság.
Mikor egy rétre érnek, odafordul a nőhöz.*
- Itt letáborozhatunk.
*Köpenyét le is teríti egy alkalmas helyen. A nap már lebukott és helyét a sötétkék égen ragyogó csillagok és a hatalmasra duzzadt Hold váltották.
Csend honol a réten, s az égi lámpások fényei ezüstös színekbe burkolják a tájat. Tiszta éjszaka van.
Etele Aryára tekint, nem szavakat kíván váltani, csak kíváncsi, hogy lepihen-e vagy megy tovább.
A maga részéről továbbra is csak Álomfűvel szolgálhat, s ha kell, akkor a mosolyfüvet kiváltandó a másik szerrel. Igaz, hogy a lány azóta sem panaszkodott, hogy kellene neki bármelyik is, így ha nem kér, nem is kínálja velük.*

//Ha gondolod, a következő mehetne a Milatrë-rétre pl. az Északi-Fertályra.//

//Nem találom azt a fórumot. Smile

//

*Sokat gyalogolnak csendben. Arya hangulata kissé szomorkássá válik. Sokat utazik egyedül ezért ő is megszokta a csendet, de ő inkább társasági ember, nem annyira magába forduló. De nem szól. Már nem azért, mert durcáskodna, hanem csak azért, mert a hangulat nem olyan. Illetve el van foglalva a csillagos ég bámulásával. Sokat aludt szabad ég alatt, de a csillagok nézését sosem tudta megunni. Megállnak. Etele lepakol. Arya is a közelben leteszi tarisznyáját és köpenyét.. Látja, hogy a mágus figyeli. Felegyenesedik és a mágushoz lép. A lehető legközelebb. A szemébe néz.*
-Egyikőnknek sem jó, ha rosszban vagyunk. Felejtsük el a ma estét.-
*Nyugodtan, csendben, békülékenyen mondta. A férfi nyakára néz. Mert szemmagasságban azt látja. Majd újra a darthar sötét szemeibe tekint, ahonnan a csillagok fénye tükröződnek vissza. Akárcsak Aryáéban. Komolyan néz, komolyan is gondolja.*
- Szükségünk van arra, hogy bízzunk egymásban. Talán ön a mostani viselkedésem miatt már nem tud bennem megbízni, pedig csak jónak találtam a tervemet. Én meg önben nem tudok, ugyanis a legyen, az azt jelenti, hogy beleegyezik. Becsapottnak érzem magam. De felejtsük el. Mindkettőnknek jár egy új esély. Vagy ön már nem hisz az új esélyben?-
*Ismét a férfi nyakára terelődik a figyelme, onnan meg az ajkaira, onnan pedig újra a sötét szemekre. Elmosolyodik, ami igen csak jól áll a lánynak.*
-A kérdésére válaszolva... nem, nem öltem még. De én nem is akarok gyilkos lenni. Csak bosszú álló. És ne aggódjon. Lehet, hogy nem vagyok képes kioltani egy ember letét, de az apámra nem úgy tekintek, mint emberre. Higgye el... hisz maga már csak tudja... a bosszú van olyan erős, hogy kioltsa a gyűlölt életét. Nem tudja, mit éltem át, nem tudja mi hajt engem. Csak a mostot látja, amiből semmit sem deríthet ki. Gyengének tarthat, mert nem tudok ölni...- *Közelebb hajtja a fejét a férfi fejéhez, hogy még inkább a szemébe nézhessen, még inkább hasson a mágusra. Suttogva folytatja.* -... de ez nem az ön baja. Elég ha tudom, hogy én egy valakit meg tudok ölni. És ne jöjjön többet azzal, hogy ez gyengeség meg miegymás. Elég ha csak a célomra vagyok erős. Több nem kell. Ha utána meghalok... akkor is megérte.-
*Nem mozdult, úgy várta a válaszokat.*

Tárgy: Re: 01. Belhan-tenger Keleti Szeglete Hétf. Aug. 02 2010, 13:42

*A boszorkány kecsesen lép ki a kis csónakból, majd néhány fémpénzt lök oda a csónakban ülő két, matróz-forma férfinak.*
- Ahogy parancsoltam! Soha senkinek nem beszélhettek erről, hogy hol tettetek partra.*mondja nekik és kegyeten kacajjal felnevet.*
- Persze, esélyetek sincs elmondani! Hisz némák vagytok, s írni sem tudtok!*s még mindig a gúnyos mosollyal az arcán elindul a vörös zászlókat lobogtató épület felé.*
~Ez valami erőd, vagy mi a fene lehet?~ *teszi fel magában a kérdést, de nem arra veszi az irányt, még sem. Elindul az ösvényen. Hallomásból ismeri már Evolyran e táját, s talán még egy ősi térkép is lapul valahol a zsákjában, amit vállára vetve visel. De nem tartja szükségesnek, hogy elő is vegye. Tudja hova érkezett, tudja miért és tudja mi vár majd rá...*

*Ahogy a partra lépett, Treanirt hirtelen megrohamozták az emlékek, a játék a szüleivel, a karaván indulása, és a borzalmas hangok, sikolyok mikor megtámadták őket. 1 kis idő kellett neki, hogy megszokja a dolgokat, és bátorságot vegyen magán ahhoz, hogy elinduljon. Hátán az íjával, Csípőjénél a 2 tőrével, és a rejtett tőrével, elindult valami szállást keresni, de mivel 10 perc alatt sem tudott eligazodni a kikötőben, ezért inkább úgy döntött, hogy meghúzódik a világító toronyban.*
~Majd ha pihentem elindulok, majd... ha... pihentem.~ *hirtelen elnyomta az állom*

*Hirtelen halk neszt hallott, ami ahogy ébredezett, egyre jobban erősödött. Mikor Treanir kinyitotta a szemét, egy alakot látott, a táskájában kutatni, az íjával a lábánál.*
~Mi a?...~ *gondolta*
~Mit keres ez az alak a táskámban és mit keres nála az ÉN íjam?!~ *Hirtelen mérhetetlen haragra gerjedt, kiszállt belőle minden fáradság, egy macska ügyességével előkapta rejtett tőrét és a tolvaj mögé ugorva a nyakához szorította a tőrt*
-Hát nektek tolvajoknak semmi sem szent?! Mégis mit keresel te az én holmim között, és mit keres nálad az íjam?
Egy rossz mozdulat és elvágom a torkod- *Suttogta a tolvajnak*

*Idegesítő ha szinte mindenkiért Te felelsz. Bármi nyűgjük van, hozzád futnak a legkisebbtől a legnagyobbig, az még eszükbe se jut, hogy megoldják maguknak. Persze neked meg kötelező megoldani a problémákat hisz felelősséggel tartozol értük. Nos, ennek okából került a kikötőbe vámpír ladynk is. Azt beszélik egy fiatal vámpír garázdálkodik erre aki családja és önmaga halála miatt elvesztette az uralmat önmaga felett és behódolt az őrületnek, ennek okából pedig szinte minden éjszaka fejvesztve gyilkol. Cecília feladata az lenne, hogy próbálja meg visszaterelni a rendes kerékvágásba, vagy ha úgy látja erre nincs esély, meg kell ölnie. Az ilyenek veszélyeztetik titkukat amit még nem most kéne fölfedni. Rosszkedvűen felsóhajtott. Gyönyörű csillagos éjszaka volt, de senki nem volt a kikötőnél. Valószínűleg féltek kimozdulni is az emberek így viszont egyedül kell előkerítenie a fajtását, emellett még nassolni se tud. * ~Milyen bajos egy ügy, ha legközelebb ilyennel áll elő valamelyik kedves fajtársam, esküszöm kilököm az ablakon, hogy csinálja maga!~* Persze ezt csak gondolta, valójában soha nem tett volna ilyet. Sőt, valójában örül, hogy az unalmas papírmunkák és bálok helyett most végre kimozdulhat. Lassan megunta az utak koptatását, és mivel senki sincs az utcákon egy pillanat alatt fölugrott az egyik háztetőre és egyikről a másikra ugrálva kereste tovább a másik vámpírt. Hirtelen valami furcsa és villámgyors árny suhant át előtte. Hirtelen megtorpant, ez még számára is gyors volt...*~ Szóltak, hogy gyorsabb mint az átlag...de, hogy ennyire!~*Elégedetten megnyalta a szája szélét, szemei felizzottak. * ~Persze ez nem probléma.~*Hirtelen elrugaszkodott és az szokásosnál jóval gyorsabban a másik után indult, viszont még ez se volt elég. Hirtelen eltűnt fajtársa, szerencsére a szaga alapján még lehetett követni. Gyorsan rá is talált a világító toronyban egy elf társaságában. Éppen a cuccai között turkált...*~Hmm..ahhoz még eléggé az eszénél van, hogy ne rögtön támadjon rá, hanem csak miután megszerezte a fegyvereit. ~*Gonoszan elvigyorodott, nem tagadta büszke volt fajtársára, aki nem is olyan rég még csak egy fiatal kis suhanc lehetett. Szegény, ha belegondolunk meglehet érteni miért került ebbe az állapotba. Nézte ahogy az idegen ébredezik, majd fölfedezi, hogy a dolgai között turkálnak, figyelte a fiú reakcióját is, ami még annyira emberi volt....látszik, hogy nincs tisztában erejével és érzékei irányítása se megy még a legjobban. Nem lehet más magyarázat arra, hogy nem vette észre, végig az ajtónak támaszkodva nézte az egész jelenetet. Hirtelen kiegyenesedett, arcán hatalmas és gonosz mosollyal előre lépett.*
- Milyen kellemetlen egy ügy, azt hittem elintézhetjük ezt az egészet szemtanú nélkül is kedves fajtársam!* Erre a másik morogni kezdett, szemfogait mereszgette és egy másodperc múlva ráugrott az újonc ladyre.*

*A lány 1 pillanatra megtorpant mikor meghallotta az újabb jövevény hangját, de ez az idő pont elég volt a tolvajnak ahhoz, hogy kiszabadítsa magát és nekiessen a harmadiknak.* ~Mégis mi a fene folyik itt?! Hogy van ennek ekkora ereje, és miért támad rá arra a lányra?~ *gondolta, majd a fegyverei után ment, hogy megvédje a lányt, de amint felnézett, látta, hogy erre nincs szükség.Sőt, nem is tudna mit tenni, hiszen olyan gyorsak voltak a küzdők, hogy alig tudta őket követni ~Ez nem lehet, nincs az az ember aki ilyen gyorsan mozogna~ gondolta, majd még 1 gondolat átsuhant az agyán ~Vagy lehet, hogy nem is emberek?~ elmélkedett, de gyorsan abba kellett hagynia, mivel látta, hogy a tolvaj átrepült a tornyon és szó szerint belerobbant a különböző zsákokba és szerszámokba. Treanir gyorsan a fal mellé húzódott, a lehető legmesszebb, tőreivel a kezében, és elemezte a harcot. ~Ezek nem emberek, az biztos, de akkor mégis mik? Nincsen olyan lény ami képes lenne ilyen erőre, ilyen gyenge külsővel.~ Majd meglátta a tolvaj szemfogait miután amaz kimászott a zsákok közül. ~VÁMPÍROK!~ kiáltott fel magában. ~ De hát ők csak mesék, nem léteznek. Malorn mesélt mindig történeteket és kalandokat a vámpírokról, de azt hittem, hogy csak rémtörténetek és meg akar ijeszteni ezekkel, hogy keményebben eddzek. Ez nem lehet!...~*

*Annak ellenére, hogy a fiú nagyon gyors volt esélye se volt Cecília ellen. Könnyedén kikerülte és hárította támadásait, majd mikor nem számított rá behúzott neki egy jó nagyot. Ettől ellenfele hirtelen hátraesett és berepült pár zsák közé. egy közönséges ember azt hihetné most előnyben van de ő tudta, hogy ez nem így van. A fiú még abban a másodpercben fölpattant és elkezdődött az újabb menet, de Cecíliának már el is szállt a kedve a bunyótól. Egy ügyes mozdulattal megragadta és a falhoz vágta. Mindent úgy csinált, hogy elzárja a menekülő utat a halandó elöl is. * ~Ha vége a harcnak ki kell törölnöm az emlékezetét.~*Szemei egy pillanatra átsuhantak az elfre, fölmérte az erőviszonyait bár nem volt sok ideje mert a fiú újra morogni kezdett de mielőtt fölpattanhatott volna lábával rálépett a mellkasára és a falhoz szorította. *
- Nono, maradj csak nyugton!* ennek ellenére nem hagyta abba és tovább hadakozott, egészen addig amíg el nem lökte magát a faltól és újra rá nem ugrott Cecilre. Most sokkal erősebben támadott amit már nem volt olyan egyszerű hárítani. Valószínűleg megérezte, hogy a nő magában döntött már a sorsáról ami rá nézve egy kicsit se jó. Végül újabb menet zárult Cecília győzelmével, ezúttal még kapott egy két percet is, hogy szusszanjon, bár ez inkább a fiúnak kellett. Arcáról letörölt egy vérfoltot aminek sebe már be is gyógyult úgy ahogy a többi. Égő szemekkel lenyalta kezéről vérét majd fejbe rúgta kedves fajtársát amitől eszméletlenül eldőlt. * ~nincs sok időm, ki kell törölnöm a halandó emlékezetét és elvinnem jó messzire, aztán befejeznem ezt a melót. ~* Tekintete hirtelen megint az idegen felé fordult, majd egész teste is. Nyugodt lépésekkel megindult felé, végül pár méterre tőle megállt.*
- Ne félj, ha nem ellenkezel nem öllek meg, csak szépen kitörlöm ezt az éjszakát az emlékezetedből. Megadom neked a választási lehetőséget. Halál vagy a felejtés? Válassz! *gonoszul mégis biztonságot adóan mosolygott, szemei újra visszanyerték rendes színüket és barátságosan tekintettek az elfre...Már amennyire lehet barátságosan nézni két ilyen menet után...*

~Halál vagy felejtés~ *Visszhangzott a lány fejében a kérdés.* ~most mégis mi legyen? 1 ilyen ellenfél ellen esélyem sincsen. Ha mégis meg tudnék szökni, sokkal gyorsabb mint én, és nem tudnék elrejtőzni.~
- Nem lehetne inkább megbeszélni? *Kérdezte, hogy az időt húzza, bár tudta, hogy ezzel nem fog sok mindent elérni*
- Felesleges kitörölnöd az emlékeim, hallottam már meséket a vámpírokról és tudom, hogy szeretitek ha csak mesének tartanak titeket. Mellesleg mivel kalandozó vagyok, egy idő után úgyis találkozni fogok valakivel a fajtádból aki nem olyan hatalmas rangú mint te. Látom rajtad, hogy nem közönséges vámpír vagy, ha tippelnem kellene akkor arra tippelnék, hogy te vagy az egyik felelős azért, hogy titokban maradjon a létezésetek. Hisz nem hinném, hogy csak úgy 1 halandó miatt megtámadnád a fajtársad.-
*Megpróbált minél inkább az ajtó felé menni, de a nő elállta az útját. Nem tehetett mást, mint, hogy a fegyvereiért nyúlt és készenlétben tartotta őket, végszükség esetére.* ~Ha kijutok ebből a csapdából első dolgom lesz, hogy bemegyek a könyvtárba és utána nézek ezeknek a valamiknek.~ *Majd hirtelen ötlettől vezérelve, belenyúlt a zsebébe, s miközben a vámpírhoz beszélt, a háta mögött felírta a kezére: Vámpírok, könyvtár, léteznek!*
-Különbben is, miért gondolod, hogy rejtély még a létezésetek, sok itt a kalandor és ki tudja, hogy mennyien találkozhattak veletek, úgy, hogy egyikőtök egyszerű járókelőnek vélt 1 tőrforgatót, vagy 1 egyszerű vadásznak egy mesterien képzett íjászt?-

*Elvigyorodott. Nem volt ostoba a nő, s ez tetszett neki. Próbálta húzni az időt, közben pedig a kijárat felé irányulni ami nem jött össze. *
- Nem hiszem, hogy erre lenne lehetőség. Bár talán mégis csak...*Szemei egy pillanatra föllángoltak, eszébe jutott egy mókás gondolat. Egy lépést hátrált, hogy közelebb legyen ébredező fajtársához.*
- Menj el az egyik közelben lévő fogadóba, miután ezt a munkát elvégeztem követni foglak és eldöntöm mit teszek veled. *Szemeivel nem engedte el az elf tekintetét. *
-Értelmetlen lenne bármilyen ellenállás, úgy is tudni fogok róla. Menjél, egyél egy kiadós vacsorát és várj meg az egyik szobában. Bízz bennem, hisz úgy sincs más választásod. *ezzel utat engedett és megvárta amíg kellő távolságra ér a világító toronytól. Nekidőlt a falnak és újabb játékának terveit szövögette. Mikor elment tisztán látta a nő kezén azokat a szavakat. Gondolatmenetét egy nyaka köré csavarodott kéz törte meg. *
- Jó reggelt Csipkerózsika! *Egyenesen a fiú szemébe nézett aki úgy vicsorgott rá mint egy kiéhezett farkas. Egy újabb ádáz menet kezdődött ami megint csak Cecília győzelmével zárult, ám most sikerült egy apró hibát megejtenie aminek hála egy elég mély seb csúfította bőrét derekánál, és szaggatta szét hófehér ruháját. *~ Na ezt se fogja már Seyla ellopkodni...~*Hosszú sóhaj majd egy elégedett mosoly következett. *
- A gyorsaságod elképesztő, kár, hogy ennyire gyűlölöd a saját fajod...
- Nem tartozunk egy fajba! Kinyírlak titeket! Minden mocskos vérszopót és fölfedlek titeket az emberek előtt!
- Hmm...Ez tényleg sajnálatos. Akkor azt hiszem ennek a játéknak itt a vége.
*Cecília mélyen beleszagolt a levegőbe. A sok különös illat mellett tisztán érezte az elf nőét is. Mögötte a kikötő szélénél óriási lángokkal égett a tűz amely most egyik volt fajtársa koporsója. Fölpattant az egyik háztetőre és már útban is volt annak a fogadónak az irányába. *~A hajnal közeledik, jobb lesz ha minél előbb elindítom a következő játékot...~*Hirtelen megállt és újra beleszimatolt a levegőbe. *~Itt van.~*Ráugrott az ablakpárkányra majd egy könnyed mozdulattal már bent is volt a szobában. *
- Üdv újra! *Arcán kedves mosoly ült, mintha a legtermészetesebb dolog lett volna, hogy az ablakon jön be. Kezével intett és figyelte a reakciót. *

*Treanir úgy tett ahogy a vámpír mondta. Elment a fogadóba és kibérelt 1 szobát, majd megvacsorázott. Tudta, hogy nem tehet más, hisz a vámpír könnyen megtalálná. De azért nem maradt tétlen, tudta, hogy a vámpíroknak nem szokásuk az ajtón át közlekedni ha akad 1 ablak, ezért szerzett pár fokhagyma füzért és 1 keresztet. A füzéreket körbe rakta az ablaknál és az egész szobában. ~Remélem igazak a pletykák és nem szeretik ezeket a dolgokat~ gondolta magában, majd leült az ágyra és várta a vámpírt, úgyse tudott volna aludni, a mai este után. Mikor meghallotta, hogy valaki kinyitja az ablakot, tudta, hogy csak 1 ember (pontosabban vámpír) lehet az. Hideg vérrel fordult oda, majd viszonozta a köszöntést.*
-Üdv! Reméltem, hogy késel... vagy el se jössz. *mondta hideg, mégis szenvtelen hangnemben* Gyorsan mond, hogy mit akarsz és essünk túl rajta. Igaz, hogy hosszú a életem, de nekem nincs végtelen időm... ellenben veled.-
*Treanir csak ült az ágyon és várta a lány reakcióját.*

*Csak mosolygott a nő hanglejtésén majd körbenézett. Érezte, hogy valami csípi az orrát, naná, hogy a foghagyma. Sokan hiszik azt, hogy ez árt a vámpíroknak de ez egy nagy tévedés. Valójában csak csípi kicsit az orrukat az erős szaga miatt. A rózsafüzéreket is jól megnézte. Nem kimondottan tudnak az ilyenek se ártani, bár ha rendesen megvannak szentelve okozhatnak némi kellemetlenséget de ez se vészes. Hátat fordított a lánynak és figyelmesen megnézte az ablakot és a körülötte lévő tárgyakat, közben köpenyével ügyesen és láthatatlanul eltakarta sebét. Nem volt súlyos de legalább egy nap lesz amíg teljesen begyógyul. *
- Csini, bár szerintem a fogadós nem fog örülni, hogy kidekoráltad az egyik szobáját. *Megpördült sarkán és szemeit újra az elf tekintetébe mélyesztette.*
- Jaj nem kell ennyire sietni! Bár ezek szerint a felejtés választottad, ennek örülök. ~Egy új játékot kezdhetek...~ *Közelebb ment a nóhoz, annyira, hogy csak pár centi volt közöttük, egyik karját átfonta vállain másikat a derekán. Elmosolyodott s két szemfoga is előtűnt, szemei parázslottak és lassan a halandó nyaka felé hajolt, de mielőtt fogait belemélyeszthette volna bőrébe ellökte magától és jókedvűen felnevetett. *
- Most már biztos vagyok benne, hogy tökéletes leszel a célra! Na de most hadd halljam a neved! Azt már megtudtam rólad, hogy vándor vagy, családod van? szüleid, testvéreid? Mesélj egy kicsit magadról! *Szemfogai újra eltűntek szája rejtekében, szemei is visszanyerték normális színűket. Nyugodt és otthonos léptekkel odasétált az ágyhoz és leült majd intett a nőnek, hogy üljön le mellé. *

*A hideg tengeri szelek után csendes, szelíd öbölbe érkezik a kis hajó, melyen a mágus igen-igen hosszú utat tett meg. A nap már delelőre ér, amikor Ysthayr csónakja partot ér. A férfi ruganyos léptekkel ugrik partra, s ugyan ilyen fürge mozdulatokkal kapja fel zsákját a csónakból. Nagyot szippant a friss tengeri levegőből mielőtt újra lehajolna. Tüdejét átjárja az októberi délidő friss, tiszta levegője. Körbepillant, hogy felmérje a partot, a beljebb eső részeket, a kikötőt, mindent-mindent, ami új hazájában tett első lépésekkor várják.. A lankás dombok, a távoli, ködbevesző hegyek békével töltik el a mágus lelkét, de hirtelen mozdulattal visszafordul a csónakjához.*
~Lesz még erre időd…~ *téríti vissza magát a bámészkodásból a jelenbe s a gondolatot gyors tett követi. A csónakba hajol és egy göcsörtös, ősöreg varázsbotot vesz ki belőle, élete legféltettebb kincsét. *
- Gyere hát, induljunk! *szólal meg, s ha bárki ismerné e tájon, akkor az tudná, hogy a szavakat a varázsbotjához intézi a mágus…Hátára kapja a zsákját, s balkezében a botját fogva elindul, hogy felfedezze új hazáját. Lépteit a Világítótoronytól nem messze fekvő vörös-tornyos épület felé indul, amiről nem tudja micsoda, de az Evolyrani zászlók, melyek vérvörösen lengenek a gyenge, kellemes szellőben, azt sejtetik vele, hogy valami központi épület lehet…*

*Elég hosszú utat tett meg eddig, már szívesen eldőlne a fűben és kémlelné az eget, vagy éppen dalolna egy keveset, ahelyett hogy tovább menjen csak egy lépést is. Merin ettől eltekintve gyönyörűen, kecsesen mozog és halad egyre csak előre. A nő határozott léptei sok mindent elárulnak. Tekintélyparancsoló, mégis zavarba ejtő gyönyörűsége mindenkit ámulatba tud ejteni.
A hűvös októberi időjárás kicsit sincs ellenére, sőt, most kifejezetten jólesik neki. A sötét homályban lassan valamit vélni lát, de még nem egészen biztos abban, hogy mit. Léptei lassulnak. Csöndesebb nem tud lenni, hisz eddig sem csapott nagy zajt, vagy egyáltalán semmit sem. Szereti, ha ő lep meg valakit és nem fordítva. Soha nem szerette, ha társaságot kap az úton.*
~Csak nem…~ *Gondolataiba mélyedve, kezében személyes dolgaival, nyugodt léptekkel közelíti meg, a tőle már nem messze sétáló férfit, akinek kőrvonalai tökéletesen kirajzolódtak a homályban. Mikor már csak néhány méter választja el tőle, torkát hangosan megköszörüli és megáll. Szeret biztos távolságban lenni, kitudja, hogy kihez van szerencséje.*
-Üdvözletem eme késői órán… *Hangja tisztán és érthetően cseng az amúgy is csendes éjszakán. Csak ritkán lehet hallani a tenger zaját, ahogy a hullám a parthoz csapódik. A csónakot látva, már tudja, hogy ő a tengeren át jött meg éppen most. Merin már egy ideje csatangol a környéken, felfedezte a dolgokat. *