01. Belhan-tenger Keleti Szeglete

Vendég

*Glorien hirtelen azt se tudja hol van,amikor egy ismerős férfi hangra figyel fel.Aztán már át is öleli.Nagy melegség önti el a szívét, majd kibontakozik az ölelésbel és ránéz Aldora.*
- Tényleg te vagy az szöszi? *mosolyodik el és végigsimít a férfi arcán, majd egy könnycseppet töröl le sajátjáról.*
- Azt hittem nem élsz.Azt hittem meghaltál.És most itt vagy..*mondja inkább magának, de még mindig nem hiszi el, amit lát.Elfeledkezve afiáról csak a férfit nézi.Közeledik az arcához.Nem meri egyből megcsókolni, hiszen annyira hirtelen történt minden.*
- Szabad? *kérdezi vágyakozó ajkakkal, de hagyja, hogy a férfi cselekedjen.Elvégre egy úri hölgynek hagynia is kell.Talán pont ezzel fogta meg annak idején Aldot.*

*Egy darabig elnézegette anyukáját és az ismeretlen bácsit.Amikor megölelte az ismeretlen, nem tudta hova tenni a dolgot de kibújt az ölelésből és elfutott kicsit messzebbre, ahol a madarakat kergette.Majd megunta, hogy még mindig nem foglalkoznak vele és visszament, majd meghúzta a bácsi ruháját.*
- Figyelj bácsi! Anyukám azt mondta, hogy az apukám elment messzire.De mi most messze vagyunk.Nem ismered az apukámat?*néz rá ugyan azzal a sunyi, ám aranyos mosollyal, ahogy Aldo szokott.A kisfiú szőke hajába belekap a szellő és mostlátszik csak mennyire hasonlít Aldora.Bár szemei az anyjáé, természete és az arca Aldoé.*
- Jaj, képzeld.Anyával olyan sokat utaztunk.De nagyon jó a hajónk.Megnézed?*és azzal a lendülettel meg is fogta a fiú Aldo kezét.*

*Glorien ajkára hosszú csókot lehel, erősen magához szorítja, de megszólalni csak nagy nehezen tud az újabb sírógörcs közepette.*
-Én is azt hittem...
*Észre sem vette, hogy fia kibújt karjai közül, csak amikor megszólította. Nézte minden mozdulatát, itta minden egyes szavát, leírhatatlanul boldognak érezte magát, hol a fiára, hol pedig a kedvesére tekintett. Amikor fia megfogta kezét, felállt, odamentek a hajóhoz. Fiát karjaiba felkapjt, majd oldalra fordul, s úgy nézett vissza kedvesére.*
-Szép hajó...de nálatok szebb nincs ezen a világon. Ti, ti ketten vagytok az én életem értelme.
*Fiához fordul és megsimogatja fejét.*
-Szabadna megtudnom a nevét, fiatalember?
*Kérdezi kedvesen, s visszasétál kedvese mellé.*
-Mi történt veletek? Hol voltatok négy évig? Bántottak a fekete lovagok?

Vendég

//Fagy//

*Glorien kicsit nézi apát és fiát, hiszen igazán jól fogadta Aldo a visszatérésüket.
- Hogy hol voltunk? Hazamentünk.Az én birodalmamba.Azt hitték meghaltam és nagyon jól fogadtak.Ott hoztam világra a fiúnkat.*mondja visszaemlékezve.*
- Aztán mondták, hogy a hugom elindult megkeresni, de már régebben.Nem tudom mi lehet Riellel...*gondolkozik el, majd magához tér.*
- Bántottak e? Igen, bántottak,mint mindenkit.Meghurcoltak, de megszöktem.Egy szekér után kötöztek és húztak maguk után.Aztán csak az volt bennem, hogy élni akarok, hiszen a gyermekünknek is életet kell adnom, így hát nagyon mérges lettem a lovagokra és az erős kötél, amihez a kezemet kötötték kiégett.Nem tudom, hogy, de tüzes lett a bőröm és kiégett én meg rohantam, ahogy csak tudtam.Aztán pár napig meghúztam magam, amíg megerősödtem kicsit, de szemfüles voltam és elkötöttem egy hajót, amivel hazamehettem.Nagyjából ennyi, de többet nem szeretnék róla beszélni.*Nézi, ahogy Galwor mutatja a hajót.Hogy csillognak a kicsi fiú szemei, aztán Glorien így szólt a kicsihez.*
- Csillagom.Játszanál a kedvemért a fa figuráiddal. Állítsd őket sorba, ahogy szoktad.*majd Aldora néz és kicsit távolabb húzódik a gyerektől.*
- Szeretnék valamit tisztázni.Négy év sok idő. Tudom, hogy most boldog vagy, de talán beleszerethettél másba.Még családod is lehet.*néz rá keményen.*
- Tehát nem muszáj velünk maradnod, ha van más az életedben.Én elengedlek.*majd elnéz a tenger felé és úgy várja Aldo reakcióját.Nehéz szívvel, de ha kell elengedi a férfit.*

*A kicsi fiú nem igazán érti a bácsi szavait, de elmosolyodik.*
- Akkor mostantól te leszel az apukám.*majd beljebb húzza.*
- Nézd ott a vitorla.Látod milyen nagy?*mutat fel a pici ujjaival.*
- Ott meg a kormány.*mutat jobbra.*
- A nevem Galwor.*néz vissza Aldora.*
- És a te neved mi? *majd visszafut a férfihoz és a karjaiba veti magát.*
- Ugye leszel az apukám?Nagyon jónak látszol.*próbálja szavakba önteni a kicsi az érzéseit, de hát még pici, így vagy megértik, vagy nem.Aztán meghallja anyja szavait és felcsillannak a szemeit.Nagyon szereti a figuráit.Már be is ment a kabinba, ahogy meghallotta a kérést.*

//fagy//

Akira Angel most szált le a hajójáról. Ahelyett, hogy körbenézett volna ezen az új tájon, elég sietős volt a dolga, mivel az út során történ egy kis nézeteltérés közte és a hajó szakácsa közt. Nem volt sok holmija így gyorsan eltünhetett a színről. Kkissé feldúlt volt így nem nagyon figyelt fel a környezetére. Karcsú termet és hosszú barna haj jellemezte kinézetét, ami önmagában nem volt feltűnő, bár az oldalán függő kardra bármelyik tolvaj felfigyelne. Nem feltünően, de aranyos markolata volt és különös vésetekkel, volt díszitve a hüvelye. Magán a pengén is vésetek voltak, mellyeket szívesen kielemeztek volna a régiség gyűjtők, de egyenlőre ezt nem láthatta senki.

* Rohanvást tette meg az utat a falutól a kikötőig. Hogyne tette volna, amikor ellopták a kardját?! A héten már másodszor. Miért mindig mindenki az ő cuccát szemeli ki?!
Na jó, az előzőt is visszaszerezte, és most is tudja, hogy hol keresse. Pech, hogy varázslatot nem használhat, mert a hely védve van. Csak a tőrei vannak nála (de azokkal mesterien bánik). De mégse csörtethet be egy bűnözőkkel teli csehóba, egyszál maga, két késsel!
Múltkor mondjuk, így szerezte vissza...
Na jó, akkor még nem védte varázslat. Most meg állítólag szereztek egy mágust.
És rohantában, nagy gondolkodás közeppette a következő kanyarnál nem veszi észre, és teljes gőzzel nekirohan valakinek.
Akinek az oldalán ott lóg egy kard. ( Sajnos nem az övé )*

Akira tényleg nem figyelt oda semmire, mert ellenkező esetben egyszerűen hátrébb lépett volna egyett és még Seylát is elkaphatta volna, de ő ilyen szétszórt egyén. Nem igazán a szakácson gondolkozott már, őt el is felejtette. Egy távolabbi múlton rágódott. Seylát az utólsó pillanatban vette észre így csak annyi ideje maradt, hogy úgy fordúljon, hohy ne üsse meg magát különösebben. Majd mikor mindketten feláltak, mert hiszen Seyla sincs porcelánból, Akira egyszerűen leordította a fejét.
-Na tessék, nincs elég a mai napból? Legközelebb nézz a lábad elé, te szelebúrdi csaj!-tudta nem volt túl szellemes amit mondott, de fáradt volt, és elcsigázott a többnapi út és a menekülés után.

* Először meglepődött, de aztán csak az égnek fordította a tekintetét (persze, csak miután visszanyerte az egyensúlyát)*
~ Na, ez fog nekem segíteni...?! ~
* De csak elmosolyodott, s kezet nyújtott az ismeretlennek *
- É is örvendek a találkozásnak. A nevem Seyla Vulfia.

~Legalább, bemutatkozik!...na jó én is, mi bajom lehet belőlle?~
*Olyan komoly fejet vágott amilyet csak tudott, de persze kezett nyújtott a fellökőjének, és ő is elmondta a nevét.*
-Akira Angel vagyok,és a hátam is nagyon örül ennek a szerencsés találkozásnak!-
*Majd megjelent egy kis mosolyféle rajta.*

* Jó! Bemutatkozik! Na de már hiába... Nagyon-nagyon goromba volt ez. Segítőre bizony nem számíthat ezek után.
Továbbra is mosolyogva ránt egyet a lány kezén (még mindig kezet fogtak) és fürgén, "helycserélős-taktikával" szó szerint seggbe billenti Akirát. Közben kirántja a hüvelyéből az aranyberakásos (igen, igen, ezt is kifigyelte) markolatnál fogva a lány kardját, a Akira után integet vele.*
- Szia angyalka! És köszi!
* S azzal elhúz a kikötő irányába, sprintben.*

~Angyalka??????Na ez az amiért nem szoktam elmondani a második nevemet!~
*Ahogy Seyla kikapta hüvelyéből a kardját, Akira is cselekedett. Alig egy méterre volt tőlle a tolvaja, így csak nekilendült és ahogy mellékerült úgy vágta le magát a földre, hogy Seyla hanyatt vágódott, de itt nem volt vége! Akira még idjében kicsvarta a lány kezéből a kardját, és azzal a mozdulattal, neki is szegezte.*
-Na idefigyelj Vulfia! Az egy dolog, hogy nekem jösz, de a kardom TABU!!!-
*Oyan mérges volt, hogy azt sem vette észre mikor változott meg a szeme színe. Pedig illyenkor becsukja a szemét és próbál erőt venni magán, de a kard ellopása túlságosan is feldühítette. Seyla páholyból szemlélhette ahogy az "angyalka" szeme (ami az elöbb még mélybarna volt) zölden izzott.

* Kicsit meglepődött, de ott, a földön fekve elröhögi magát. *
- Ügyes... nagyon ügyes... Nah, ne hadonásszunk, mert még valaki megsérül.
* S ezzel félrelöki jobbjával a kard lapját, s feláll. Még mindig mosolyog.*
- Lenne kedved segíteni nekem? Tudod, ellopták a kardomat, és hát... egy kicsit zsúfolt helyen van most. Kellene egy kis segítség. Jól bánok ugyan a tőrrel, de hát mit ér az egy halom iszákos nagydarab tolvaj ellen?! Lécci. Tényleg nagyon kellene az a kard. Te már csak tudod...

// Fagy//

*Lassú, nesztelen léptekkel halad egy lankán felfelé a tünde. Tekintete a távolba mered, de tengerkék szemei üvegesek. Arca érzéketlen s nyugodt, semmilyen érzelem nem mutatkozik meg rajta. A magány... a magány váltja ezt ki belőle, régóta nem találkozott s nem érintkezett senkivel. S ez kissé megviselte. Tudja, hogy többnyire ez az ő hibája is de hát istenem...ez volt s van is, az ő dolga lesz hogy ismét visszazökkenjen a régi kerékvágásba s felvegye a kapcsolatot barátaival ismerőseivel, szeretteivel. Már ha vannak egyáltalán még ilyenek...
Ahogy felért a kisebb domb tetejére a távolba meredt, bár gondolatai oly mélyek voltak hogy nem is biztos hogy látja a lágyan hullámzó tengert, a lassan feltörtető napkorongot az égbolt közepére s a zsákmányuk után köröző sirályokat a tenger felett. Mélyet szippantott a friss, sós tengeri levegőből s leült a földre. Térdeit felhúzta s karjaival átkarolta, állát a térde csúcsára helyezve tekintett a horizont felé. Nem tudni mennyit ücsörgött így itt, tán hosszú órákait is vagy csak egy röpke pillanatot...?
Nem tudja, nem érzékeli, érzékelte az idő múlását, de ez már jó ideje így van. Minden esetre egy idő után felált s lágy, kecses léptekkel visszatért kis kunyhójába, a megszokott, csendes s biztonságot nyújtó kis zugába.*

//1. szintlépő feladat: Sérült hajók (első részfeladat)//

*Casve a Belhan-tenger partjánál sétál. A szél üdítő, a levegő friss és sós. Mint mindig. Nem volt különb ez a nap a többinél, talán csak annyiban különbözött, hogy a távolban viharfelhőket lehetett látni, amelyek kezdenek eltünedezni. A látvány csodálatos volt. Épp napnyugta volt, és az rátett még egy kicsivel. Casve kiült a partra és lábát a tengerbe lógatta. Lábát lóbálta a hűs vízben. Jó kedve volt. Sok minden eszébe jutott. Boldog volt, mert Hiswáék befogadták egy kis időre és most végre olyan érzése van, mintha családja lenne. És ez számára fontos. Fontos ez az érzés, és soha nem akarja elfelejteni. Inkább meghalna. Szereti Hiswát, mint a nővérét, Mitryast, mint bátyját és a lurkókért is odavan. Persze néha eszébe jut előző családja, és eredetének kérdése, de már belenyugodott, hogy nincs múltja. A jelen van neki, és a jövő vár rá. Ebben hitt, ennek kell örülnie. Ahogy mindezen gondolkodott azt érezte, hogy valami nekiment a lábának. Lenézett a vízre és kis fadarabokat látott.*
~Hm... mindegy. Csak fadarabkák.~ *S vidáman mozgatta tovább a lábát a vízben.*

*De aztán megint nekiütődött a lábának valami. Na az már nagyobb fadarab volt. Inkább deszka. Casve felállt és körbenézett. Egy re több és egyre nagyob roncsok, igen, hajó roncsok közeledtek a kikötő felé. Pár ember ott volt és tevékenykedtek mindenfélével. Néhányan észre sem vették a roncsokat. Némelyik roncs az emberek útjába került, így kénytelenek voltak hasra esni a dolgukra igyekvők. Mindenki megállt és a tenger felé nézett.*
-Mi történhetett?- *Megszólalt egy kürt. Jelzés volt. Valaki végigfutott a parton és kiabálni kezdett. -Mindenki segédkezzen! Szedjétek össze a roncsokat!- Így hát mindenki hozzálátott a munkának. Valaki hazamenés előtt állt, így kénytelen-kedvetlen neki állt ő is. Néhányan lázadoztak, voltak akik aggódtak, voltak, akik pedig sehogy sem reagáltak, csak takarították a partot. Hát Casve is nekiiramodott és minden igyekezetét beleadva ő is segédkezett a munkában. De nem csak hajómaradványokat talált ott az ember. Kisebb csomagokat, ládákat is kimosott a víz a partra. Külön pakolgatták az elégetni való szemetet, és külön a csomagokat, amik másoké, és külön azokat, amik talán másnak már nem kell, de ők még a hasznát vehetik. Casve ügyes volt. Bár úgy viselkedik, mint egy hétéves, de már 18 éves és ezért nem lehet annyira béna. Vagy mégis? Na jó. Nem az ő hibájából, de mégis baleset történt. Belelépett egy elég szúrós fába.*

-Aúúú! Jaj, ne már!- *De aztán csöndbe is maradt. Nem volt kedve panaszkodni. Próbálta folytatni a munkát, de nem bírt ráállni a lábára.*
~Hát ez így nem lesz jó. Valamit csinálni kéne.~
*De máris ott termett egy nő és segített neki valami biztonságos helyre leülni. Akkor a nő hozott egy kis bort meg kendőt, amivel bekötheti a lány sebét. Casve elég jól bírta az ápolást, bár néha olyan fejet vágott, mintha keserű barackba harapott volna. És hát a keserű barack az borzasztó. Kicsit könnyezett a szeme, de még ő sem tudta igazán, hogy miért.*
~Hisz nem is fáj annyira. Ráadásul 11 évig az erdőben éltem teljesen egyedül. És voltak sérüléseim, még ennél nagyobbak is. Mégis meg tudtam oldani, és nem lett semmi baj. Hát akkor meg mért könnyezek?~
*Fontos kérdés. De egy kis gondolkodás után rájött, hogy nem a fájdalom miatt könnyezett, hanem a szeretet miatt, a gondoskodásért, amit ő kapott ettől a nőtől. Még soha senki nem látta el a sebét. Legalábbis mióta itt él Evolyranban. Végül a nő befejezte a seb ellátását.*
-Köszönöm!- *Nézett hálásan Casve a nő szemébe. A legjobb az volt az egészben, hogy fel tudott állni, és folytathatta a segítséget. Persze a nő rászólt, hogy pihenjen. De Casve a makacsságáról volt híres. Ha nevezhetjük őt híresnek. Szinte senki nem ismerte őt. De ez talán nem furcsa 11 év bujdosás után.*
-Ah, ne aggódjon, már nem fáj! És szeretnék segíteni.- *Még több energiát beleadva folytatta a munkát. Szegény, egy csomóan szánakozva néztek rá. De a lány igyekezett nem tudomást venni erről.*
~Nem igaz! Mit sajnálkoznak? Ugyanolyan ember vagyok, mint ők. Akkor meg mi bajuk van? Ja, hogy az a gondjuk, hogy a lábamon kötés van? Vagy esetleg még gyereknek tartanak, és úgy gondolják, hogy még nehéz nekem ez a munka? De hát mi a nehéz benne? Csak ide kell pakolni, meg oda kell pakolni.~

*Gondolataiból egy kiáltásra ébredt fel. Mindenki a hang irányába fordult. Egyik ember egy testet próbált kihúzni a partra. Segítségért kiáltott, hisz egyedül nem bírta el. Elég nagy embert kellett volna egymaga kicipelnie. Szóval hát többen is odamentek, és kihúzták az ájultat a szárazra. Újraélesztették, de nagyon meg volt sérülve ezért szükség lett volna egy bizonyos gyógynövényre, ami épp nem volt a kikötőben. Casve tudta, miről van szó, így ő felajánlotta, hogy elmegy, és hoz abból a gyógyfűből. Persze kétkedőn néztek rá, de erre ő így felelt.*
-Jaj, ne csinálják már! Ismerek minden gyógynövényt. És tudom is, hogy hol találom meg a legközelebb ezt a füvet. A lábam meg már nem fáj. Kérem, hagy menjek én!-
*Így hát nem volt mit tenniük, elküldték. Persze ennek az oka az is volt, hogy Casve olyan bociszemekkel nézett rájuk, és olyan aranyos arcot vágott, hogy nem tudtak ellene állni. De arcáról a tudás is látszott. Hittek benne, hogy tényleg tudja, miről van szó. És olyan gyorsan elfutott a lány, hogy már azt is elhitték, hogy nem fáj a lába. Ami persze nem volt igaz. Casve sajgó lábára nem gondolva futott be az erdőbe és el kezdte keresni a gyógynövényt.*
~Hol vagy? Hol vagy?~ *Nagyban kereste a növényt. De aztán felragyogott az arca és máris letépte az előtte kandikáló füvet. Gyorsan vissza is rohant. Átadta a füvet, majd folytatta
a pakolást.*

*Mindenki a férfi körül ólálkodott.*
-Gyorsan! Mindjárt besötétedik, és ha nem végzünk, akkor mégtöbb baleset lesz!- Utalt ezzel fájó lábára. Így gyoran mindenki folytatta a munkát. Csak az a nő maradt a beteggel, aki bekötötte Casve lábát. A leányzó kicsit túl buzgón dolgozott. Sietett. Attól félt, hogy mindjárt rájuk esteledik, és akkor még nehezebb lesz a munka. Ezt a szeméthalmot pedig nem hagyhatják itt, mert bárki, aki erre jár, akár súlyosan is megsérülhet. De félelme beigazolódott. Sötét lett. A férfiak tüzet gyújtottak, hogy elégessék a roncsokat. Ezzel kicsit világosabb lett. De hála az égnek, már nem volt olyan sok roncs. Mondták is Casvénak, hogy már haza mehet, ezt már ők is el tudják intézni. Persze Casve válasza egyértelmű.*
-Á nem! Már csak itt maradok a végére! És szívesen segítek! Kérlek ne küldjetek el!- *Hát akkor nem küldték el. Bár ha világos lett volna, jobban észre vették volna, hogy Casve kimerült. És akkor persze nem hagyták volna, hogy folytassa a munkát. A lány észre sem vette, hogy már elfáradt, csak pakolt és pakolt. Nagyon izzadt. A lába pedig feldagadt. Az utolsó farönkért ment a vízbe. Felemelte, de hirtelen elengedte és bedőlt a vízbe. Mindenki megilyedt és futottak, hogy kivigyék a partra. Casve gyorsan felébredt és megszólalt.*
-Na, ne velem törődjenek, hanem gyorsan pakoljunk.- *De aztán szóltak neki, hogy már nincs mit pakolniuk, már csak égetnek. Így most már rá tudták venni Casvét, hogy hazavigyék. Hát igen. Nem engedték egyedül haza. Vele mentek páran és elkísérték Hiswáék házáig.*
-Köszönöm szépen! Jó éjszakát!- *De a többiek azt mondogatták, hogy nem, ők köszönik. Hát igen. Sokat segített nekik, ő volt a leglelkesebb. Mindegy. Bement a szobájába, és jóleső fáradság érzésével befeküdt az ágyába. Majd nagyon gyorsan elaludt...*

//Szintlépő részfeladat elfogadva!
Flow úrnő//

Seyla Vulfia írta"* Kicsit meglepődött, de ott, a földön fekve elröhögi magát. *
- Ügyes... nagyon ügyes... Nah, ne hadonásszunk, mert még valaki megsérül.
* S ezzel félrelöki jobbjával a kard lapját, s feláll. Még mindig mosolyog.*
- Lenne kedved segíteni nekem? Tudod, ellopták a kardomat, és hát... egy kicsit zsúfolt helyen van most. Kellene egy kis segítség. Jól bánok ugyan a tőrrel, de hát mit ér az egy halom iszákos nagydarab tolvaj ellen?! Lécci. Tényleg nagyon kellene az a kard. Te már csak tudod..."

// Olvad//

~Még szép, hogy ügyes~
-..de nem volt szép.-
*Komoly maradt, bár ez nem volt megszokott tőlle. A segítség kérést pedig nem tudta mire vélni, de inkább ez legyen mint valami, újjabb trükk.*
~Vagy ez valami trükk?, Hmm, nem,... nem biztos, ha meg ígen csak észreveszem még idjében~
-Jó, és pontosan mit is szeretnél tőllem, Seyla. Talán lopjam vissza?!

- Visszalopni?! Naneröhögtess! Az az ENYÉM! Csak vissza szeretném venni, amit TŐLEM loptak el!
* S felé nyújtja a kezét, amolyan "békepacsira", na meg persze az egyességük megpecsételéseképp. De azért látszik az angyalkán, hogy vonakodik. Nem is csodálja.*
- Ugyan már, becsszóra nincs semmiféle hátsó szándékom! Még hasznod is lesz belőle. Ha segítesz visszaszerezni a kardom, akkor a fickót segítek átadni az itteni "hatóságoknak". Amint láttam, szép kis összeget ajánlottak a kézre kerítőnek. Az egész a tied lehet. Na? Áll az alku...?

~Pénz? Nem mondom, jól jönne, de...., ah, nem veszíthetek semmit!~
*Kezet fogtak, most már nem volt semmi plussz. Akira elnevette magát.*
-Jó kalandra fel! Vezess!....-*De azért furdalta az oldalát az a bizonyos fickó*-Na, és mannyit ajánlottak érte?. Hm, és miiért tűztek ki rá vérdíjjat? Mit csinált a szerencsétlen? Olyan veszélyes lenne?
*Tudni akarta mivel áll szemben, ha már hagyta magát belerángatni ebbe a kis "kalandba".

* Elmosolyodik, kezet ráznak, aztán már komolyra véve, mert azért nem egy pizsipartira mennek, abba az irányba kezd tovább futni, amerre az a lepratelep van. Nem is igen tévedhetett, mert már innen érzi a bűzt... Ja, nem. Ez csak egy szemeteskonténer.*
- Hát, többet, mint amennyit ér. -*válaszol út közben*- Pedig csak egy piti tolvaj. Eddig az volt a szerencséje, hogy csak átutazóban lévő embereket lopott meg. És mind szépen fel is jelentette... De tudod, mennyit ér az. Mint halottnak a csók.
- Na de majd most... Rossz mágussal húztál ujjat öregem... -*teszi hozzá, szinte csak magának*

*Odérnek valamiféle kis lebujhoz, ami kocsmának is rossz volt. Akira jó kedvében volt, hallotta Seyla mormogását, és el is mosolyodott....de kicsit soknak látta azokat a "kedves" úriembereket akik épp kint alldogáltak, és valamit sustorogtak.*
~Fel fognak figyelni, ránk~
*Hát igaza lett, az egyik közelebb lépett. Egy jókorára megnőtt, hájas disznórl van szó, de szó szerint, és röhögve megkérdezt, hogy mit keres itt két cicuska ezen a helyen.*
-Hát nem téged-*Válaszolt Akira*- és ha nem álsz félre, arrébb teszlek, de az nem lesz kellemes!-
*Az undorító bűz felhergelte a lányt, és még nemtudta, hogy hogyan fogja arrébb rakni, a néhány tonnányi hústornyot, de ár kimondta a kolosszus meg csak röhögött. Akira Seylára nézett, hogy most mi legyen, talán harc?

* Nahát, odaértek! Már ideje volt, még a végén eltűz a kis piszok... Áh! Mázli ismét besegített neki, mert nagyon úgy tűnik, hogy az előbb az ő feje tűnt el a mögött az ajtó előtt.*
~ Na most megvagy! Nem lesz többet kedved a kardomat fogdosni, azt hiszem... ~
*Már épp intene a lánynak, hogy ott a keresett személy, amikor látja, hogy Akira épp el van foglalva.*
~ Hogy ennek is ilyenkor kell leállnia haverkodni!~
* Megfogja a kezét és maga után húzza.*
- Gyere Angyalka, ne itt próbálgasd a szárnyaidat! Még elpucol az emberünk...

~Oké,oké..arra? ~
*Akira, csak úgy "repült" Seyla után. Aztán meglátták a kis tovajt, még a kezében volt a lopott kard.*
-Csak nem az a tied?!... Nem is rossz.-
*Szép kardnak bizonyúlt, és ránézésre erős is volt, valószínű ezért is loták el. Akira megindult, lehagyta Seylát, de a tolvajt nem érte volna utól, így gondolt egyett. Megállt, és a válán lévő tőrt a tolvajhoz vágta. Eddig a tőr ugyanis egy a vállán lévő zsebben volt, így mint egy dísz szolgált a páncélzatán". A éles penge, nem ért húst (szándékosan), a mögötte lévő falhoz szegezte a férfit.*
-Nah, így már el is beszégethetünk vele.- *Vetette oda az odérkező Seylának*

- Khm... Akira...
* Már épp nyúlni akart volna utána, de aztán úgy maradt kinyújtott karral, majd lassan visszahúzza. Tegyen belátása szerint. Neki tökmindegy, kit haragít magára. Mondjuk, nem ártena fiygelmeztetni... Majd inkább később.
Körülnéz, s mindenhol látja azokat az "értelmes" arcokat, körös-körűl... És minenki az angyalka kis magánakcióját nézi. Már le akar ő is ülni egy székre, hogy nézze a műsort, te az ülőalkalmatosság láttán elmegy tőle a kedve. Így csak csípőre tett kézzel körülnéz. És pont elcsípi az ő tolvaját, amint kisomfordál a hátsó ajtón. Ez nem lesz így jó...
Nincs mit tenni. Ezt bizony regisztrálni kell az eszméletlenek közé. Egy gyenge kis varázslat nem fog neki ártani...
Áh, igen! Mennyei hang! Ahogy koppan a feje az ajtó túloldalán...*
- Csak nyugodtan, ráérünk... A tied... -*int Akirának, amikor az felé fordul, várva a folytatást. Karba teszi a kezét, s s közönyös arccal figyeli, hogy intézi a dolgot a lány.*

-Hm, miért lenne az enyém? Elvégre a te kardodért jöttünk.-
*Elnézte a lányt, ahogy karba teszi a kezét.*
~Miért pont én? Biztos azért mert én kaptam el. Ah....~
-De én mit kérdezhetnék tőlle?? A kard meg itt van!-*Mutatott, a tolvajjelölt által kiejtett kardra.*
-Ah, nincs mit kérdezni, fogd a kardot, azt menjünk!-*De hirtelen eszébe jutott a vérdíj*
~Most mihez, kezdjek, azt várja, hogy én csináljam meg a nehezét!~
*Aztán visszament a "tolvajkához" kivette a tőrét a ruhájából, megfogja a fülét, és cipeli kifelé.
Egy darabig bírja is, bár nem tudni meddig.*
-Folytassuk inkább odakint!-*Vészesen közeledett a földön fekvő igazi tolvajhoz.*

* Ajaj. Ahogy gondolta. Ebből balhé lesz. De ennyi embert hogy térítsen el?! Nem illúziómágus...! De aztán megint eszébe jut Akira.*
- Öhm... Akira? A parancsnokság arra van... -*mutat a másik irányba, amerre az épület található.*- És azt sem ártana megjegyeznem, hogy...
* De már nem tudta befejeznoi a mondatot, mert a "parancsnokság" szó volt valószínűleg az olaj a tűzre a csehó egy emberként rontott rájuk. Gyorsan kellet cselekednie, de mivel nincs olyan szinten, annak a varázslatnak, amit végre akar hajtani, csak a gyengített változatát csinálja. Egyrészt, alig gyengíti le, másrészt ezeknek a vadállatoknak az is bőven elég. Tehát, előkapja a botját. Ja, ráadásul még Akira előtt kell tennie valamit, mert ha ezek előtt elkezd hőst játszani....*
- Postpromines yltnelis!
* Na, mindgyárt más, már nem rájuk figyelnek. Hoppá, de hiszen Akirára is rátette...! Gyorsan megszünteti nála, s már vonja is maga után. A hátsó kijárathoz.*
- Az nem az igazi tolvaj volt, mert arra mozgástalanítottam. Fogjuk aztán pucolás innen!