02. Chattal

//Etele Barlon//
*Amikor a mágus közel lép hozzá, a hirtelen megzörrenő bokor hangja egy pillanat erejéig újjáéleszti benne a reményt, hogy a chattali katonák jönnek...de talán még ő maga sem hinné el, ha katonák szöknének elő a bokorból az őz helyett. Leszállt az éj, miért folytatnák a keresést, illetve az üldözést a sötét erdőben, hisz nincs vérdíj kitűzve a fejére…legalábbis neki nincs. Az egyetlen dolog, amije még maradt, az élete és e pillanatokban az is eldől, hogy meghagyja-e a mágus az úrnak, vagy azt is elveszi a pénzzel és karddal együtt. Ámbár a darthar szavaiból mintha azt szűrné le, hogy nem szándékszik megölni őt…csak itt hagyja...talán…ilyen állapotban, megkötözve…ha nem is végez vele a darthar egy varázslata, vagy netán a kard, az eltulajdonított saját kardja Etele keze által, akkor az erdő fog véget vetni szenvedésének. Itt marad egyedül, egyedül az erdőben…az erdővel és a benne élő veszélyekkel…védtelenül, magatehetetlenül, várva a halált. Ó bárcsak, hamar jönne, bárcsak ne kéne többet szenvednie, elege van már az istenek kifürkészhetetlennek tűnő útjaiból, megpróbáltatásaiból, elege van a sorsból, melyet a lázadás óta kihívott maga ellen, azáltal, hogy gyáván elmenekült testőrével…és hagyta meghalni az ott maradó várőrséget, régi katonáit, akik életüket adták, hogy védhessék őt…míg ő elfutott, otthagyott mindent, a trónt, a népét… a régi életét, reményében annak, hogy valahol újrakezdhet mindent, ha nem is, nagyúrként, de egyszerű emberként leélheti békességben, nyugalomban a hátralevő idejét. Viszont ami egyszer meg van írva életünk könyvében, azt nem kerülhetjük el, elmenekülhetünk akár a világ túlsó végére is, a sors utolér és…lecsap ránk. S bármennyire is fájdalmas, tövisekkel teletűzdelt az út, újra rá kell térnünk és végigcsinálni azt, ami nekünk adatott.
…A nagyúr arcán enyhe mosoly jelenik meg… bármennyire is el akart futni, elmenekülni, őt és társait utolérte a végzete, megjárta a végleteket, otthonából, mely saját mennyországának tűnt fel egész életében, elüldöztetett, szeme láttára omlott be a föld a fejük fölött, amikor megpróbált újra közel férkőzni a régi mennyhez, de egy erő, egy láthatatlan, túlvilági erő, melynek neve sors, a végzet, vagy nevezzük bárhogyan, megállította, visszaterelte útjáról és mily „kedves” volt, megmutatta az otthon nagy ellentétének képviselőjét, az ellenséges földet, Dagorladot. Itt is fennállt néhány helyzet, amikor már oly közelinek érezte a másik otthont, az örököt, és távolinak az itteni világot…És végtére is eljutottunk a kifürkészhetetlen kifürkészhető voltáig, az utolsó állomásig talán, s a sors, ha lesz oly kegyes, és megunja a játszadozást e nyomorult, földi élettel, megajándékozza az elkerülhetetlennel, ami már Liana feltűnése óta üldözte.*
-Nem érdekel…ölj meg, vagy állj tovább…az én „hajóm” már elment...

*Caius az egész napját a faluban töltötte. Körbenézelődött, vett egy pár ruhadarabot és persze egy pár finomságot is. A levelet, amit bizony védeni és őriznie kell, belevarratta a mellényének a belső részébe – fő a biztonság. Estére ért vissza a fogadóba, délután még Jason-t is meglovagoltatta, vágtáztak egyet a közeli erdőben. Mindketten élvezték a kis száguldást és mind Jason, mind Caius fáradtan értek vissza estefelé, mikor már a Nap is lement a látóhatár alá. Jason-t bevezette a pajtába, majd ő belépett a Fogadóba. A fogadós már ismerősként köszöntötte Caius-t. A férfi biccentett, majd körbenézett. A Fogadóban most is lebzselt pár helyi ember, de már megszokták a fiú kinézetét: hosszú, fekete, előkelő palást, fekete bőrnadrág és egy barna térd alattig érő csizma, valamint egy fehér ing és egy barna mellény, aminek a belsejében immár ott lapul Chris levele. Caius leül a szokásos asztalához, ahonnan láthat mindenkit, de a kis sarok nincs valami jól megvilágítva, így ő kicsit homályban marad, ami nem is zavarja. Egy apró kis könyvet vesz elő és azt kezdi el olvasni, míg vár a vacsorájára, ami ismét sült csirke krumplival és egy kancsó bor.*

*Raissa fáradtan lépett be a fogadóba, tekintete óvatosan mérte fel a terepet, mint mindig. Az évek alatt ez is szokása lett. Fejében felcsendült Alexander dörmögése, mire elhúzta szép ívű ajkait.
~Fel nem fogom miért hagytál a falakon kívül!~*Raissa pontosan megérezte, hogy Alexander a város feletti felhők között repked unottan.*
~Kérlek ne kezd! Én nem étkezem röptében, és erről nem nyitok vitát.~*Raissa érezte, ahogy nem tekintetek fordulnak felé kutatóan. Valóban feltűnő jelenség volt, és szűk nadrágba bújtatott hosszú lábai csak rontottak az elvegyülési esélyein, de őt ez cseppet sem érdekelte. Egykedvűen sétált beljebb. Kérdőn nézett a fogadósra, mire az egy félreeső szabad asztal felé intett a fejével. Raissa arrafelé vette az irányt, majd kényelmesen helyet foglalt az asztalnál, és kíváncsian nézett körül.*

Shade gyakorta indul hosszú útra, hogy megismerje Evolyran csodálatos vidékeit. Hogy találkozzon más lényekkel, és hogy tanuljon. Így került Chattal falujába. Temérdek mérföldet tudhat a háta mögött, s így "nap végén" kicsit fáradtan tért be a falu fogadójába, hogy erőt gyűjtsön a folytatáshoz. Lépei halkak voltak, amint átlépte a küszöböt, érkeztét csupán a nyikorgó ajtó jelezte. Előtte érkezett néhány másodperccel egy igen csinos, fiatal hölgy. Shade körbenézett a helyiségben, nem voltak sokan. Egy fiút pillantott meg az egyik asztalnál, aki éppen könyvet olvasott, még néhány hangoskodó helybélit vélt felfedezni az igen kellemes hangulatú környezetben. Miután felmérte a terepet, a pulthoz lépett, és szálláshely után érdeklődött. Úgy gondolta, jobb, ha egy időre itt húzza meg magát.

*Caius belemerül a könyvbe és észre sem veszi, mikor vacsoráját leteszik elé. Felpillant, biccent a fogadósnak, afféle köszönésképpen, majd neki is kezd, a könyvét a kancsónak támasztva olvassa tovább. Épp a harmadik falatot eszi, mikor az ajtó nyílik, és ő arrafelé fordítja a fejét. Egy csinos hölgy lép be rajta és Caius meg is nézi magának a nőt. Elvigyorodik, majd ha a nő ránéz, biccent neki. Ha nem, akkor csak tekintetével követi a lány útját az egyik asztalhoz, ami az övével szemben van. Caius egy pillanatig a nőt nézi, majd elmosolyodik, és ismét olvasni kezd. Két falat és egy korty bor után ismét nyílik a fogadó ajtaja és egy férfi lép be rajta. Igen furcsa alak, ridegnek és félelmetesnek tűnik, de persze Caius csak figyeli a férfit is, akivel egy pillanatra találkozik a pillantásuk, majd a férfi a pulthoz sétál. Caius épp a kancsó után nyúl, hogy töltsön magának még egy pohár bort, mire rájön, hogy üres. Sóhajt egyet, becsukja a könyvét, majd feláll, és a pulthoz sétál az üres kancsóval.*
- Egy kancsónyi bort *veti oda a fogadósnak kissé lezseren, majd a férfire pillant.*
- Te is szobát veszel ki?*érdeklődik Caius, majd a fogadóshoz szól.*
-A hölgynek is vigyen egy kancsóval, mondja, hogy én küldöm *mondja Caius, majd mikor a fogadós odaviszi a kancsót a nőhöz és a fiú felé int, Caius rákacsint.*

*Kíváncsian figyeli a szemközti asztalnál ülő fiatal férfit. Nem kerüli el a figyelmét, hogy megnézte, mikor belépett, de az ellenkezője lett volna furcsa Raissa számára. Mikor ismét nyílik az ajtó, és belép egy férfi. Egyenesen a pulthoz sétál, és szoba után érdeklődik.*
~Talán nem ártana, ha kialudnám magam.~*Mosolyogva dől hátra a széken, mivel sejti, hogy az ötlet valakinek nem fog tetszeni.*
~És velem mi lesz?~*Csattan fel a fejében Alex mély hangja.*
~Jól van na, csak álomkép volt.~*Kíváncsian figyeli a férfit, ahogy az üres kancsóval a pulthoz sétál, és szoba elegyedik a másik férfival. Néhány hangoskodó fiatal egyre nagyobb érdeklődéssel figyelik Raissat, de ő ügyet sem vet rájuk. Keresztbe teszi a lábait, és hagyja, hogy a kabátja félrecsússzon és feltűnjön a kard az oldalán. Könnyebb megelőzni a dolgokat, és ahogy Raissa sejti is a részeg ifjoncok nem számítottak ilyesmire.
Raissa ironikusan elmosolyodott, mikor elhaltak a felé irányuló célozgatások. A fogadós lépett ekkor az asztalához, és letett elé egy kancsó finom bort, majd a pultnál álló férfi felé int. Raissa a mutatott irányba pillant, majd mosolyogva biccent felé. A fogadós felveszi a vacsora rendelését, és mikor már éppen indul vissza Raissa magához inti, és megkéri, hogy küldje az asztalához a férfit, hogy megköszönhesse a bort. Mikor a fogadós távozik kényelmesen hátradől, és kíváncsian figyel. Tekintete egyszer csak találkozik a másik férfi sötét szemével…érdekes.*

Ahogy a fogadóshoz sétál érzi magán a bentlévők tekintetét. Apró sötét mosollyal nyugtázza a hirtelen kapott figyelmet, de nem különösebben törődik a körülötte lévőkkel. Szállásra volt szüksége, más nem érdekelte. Shade a pultra támaszkodott, s várta, hogy a fogadóstól megkapja a szobá kulcsát, ahol álomra hajthatja fejét. A férfi, ki előbb a sarokban elmélyülten olvasott egy könyvet mellé sétál, és egy kancsó bort kér, s egy korsóval a fiatal nőnek is küldött. A fiú kérdésére igenlően bólint.
Míg várakozik, egyelőre még türelmesen, addig ismét körbenéz a terembe. Morcosan néz a hangoskodó fiatalokra, akik szemmel láthatóan alaposan a pohár fenekére néztek. Méla undorral, és kisebb vállvonással fejezi ki nemtetszését. Tekintete találkozik az ifjú hölgyével, ki alig néhány perccel előtte lépett a fogadóba....

*Caius, míg a kancsó borára vár, szóba elegyedik a mellette lévő férfivel, de úgy tűnik, hogy ő nem igazán akar beszélgetni vagy legalábbis ismerkedni. Caius sem valami ismerkedős és beszédes típus, de azért az illemet még ismeri, ezért köszöntötte őt. Az, hogy a férfi nem szól vissza, Caius-t hidegen hagyja, ő megtette, amit tehette.*
-Jobb oldali szobát kérj, azok nem olyan hidegek…*jegyzi meg Caius, habár tudja,illetve sejti, hogy a férfit ez baromira nem érdekli, de azért megjegyezte a hasznos információt. Közben megkapja a kancsó bort és a fogadós a hölgyhöz is kiviszi azt, amit kért. Majd mikor visszaér, közli Caius-szal, hogy a hölgy hívatja. Caius egy hosszú, komoly pillantást vet a hölgyre, majd önelégülten elmosolyodik és a kancsót otthagyva a pulton és egy apró:*
-Megihatod *mondattal –amit a férfinek szán – elindul a hölgy asztalához. Mikor odaér, biccent a lánynak és elmosolyodik.*
-Mit óhajtasz? *kérdezi illemtudóan a lányt és a lány szemébe fúrja a saját szemét.*

*Óvatosan figyel mindenre maga körül, a megszokás hatalma, mely nem egyszer mentette már meg az életét. Nem iszik bele a borba sem…még nem. A másik férfi unott tekintetét látva kis híján elneveti megát, hiszen Alexander is valahogy így szokta kifejezni, ha halálra unja magát.
Figyeli, ahogy a fogadós beszél a férfival, aki a bort küldte. Figyeli, ahogy közeledik az asztalához, majd megáll és mosolyogva biccent. Raissa is mosolyogva viszonozza a köszöntést, majd a kérdést hallva lágy hangján felnevet.
~Mi történik?~ *Csendül a fejében Alex hangja, mire Raissa nevetése mosollyá szelídül.*
~Semmi! Maradj kicsit kívül a fejemen.~ *Intek a férfinak, hogy ha akar üljön le, ha nem hát akkor álldogáljon csak nyugodtan.*
-Megköszönni a bort, és megtudni, hogy kitől is kaptam. *Bájosan elmosolyodott, zöld szemei egyenesen a férfira szegeződtek.*

A fogadós kiviszi a kancsót a fiatal hölgynek, míg a fiú a jobb oldali szobákat javasolja Shadenek.
~Szóval a jobb oldalit~ Gondolkodik el egy pillanatra. Mivel ránézésra a fiú, egész gyakori vendégnek tűnik errefelé, és ebből kifolyólag Shade azt feltételezi, hogy egész jól ismeri a falut, és a környéket, ezért elhiszi neki.
-Rendben. Köszönöm. - válaszolja, majd a visszaérkező fogadóshoz fordul. Míg a fiú a lányhoz sétál, Shade addig a fogadóst faggatja a környékről. Ha már ide keveredett, nem árt tisztában lenni a hely adottságairól, és mint mindenhol a fogadósok tisztában vannak elég sok mindennel. Rengeteg ember fordul meg náluk nap mint nap, ezért mondhatjuk, hogy előttük kevés dolog van, ami titokba maradhat. A fogadós egy poharat töröl éppen, mikor belekezd a beszédbe, miközben Shade helyet foglal az egyik széken.

*Caius a férfinek ad egy tanácsot, és úgy tűnik, hogy meg is érti és meg is köszöni a tanácsot. Caius a férfire pillant, biccent neki, afféle „Szívesen” –ként, majd a fogadós átadja a lány üzenetét. Caius elmosolyodik, majd odasétál a lányhoz. Úgy tűnik, hogy a lány kissé aggódik a bortól és mindentől, hiszen körbenéz, és mintha mindent megjegyezne és feljegyezne az agyába. A kis biccentésre Caius elgondolkozik. Szívesen leülne a lányhoz, de elég fáradt, így visszautasítja a helyet.*
-Nos, szívesen. Caius Alec Snarknit vagyok, és itt vagyok még egypár napig. Remélem, még összefutunk! *kacsint vigyorogva a lányra Caius, majd közelebb hajol a lányhoz az asztal fölött és a fülébe súgja:*
-Nincs benne méreg! *kacsint a lányra, majd int a pultnál álldogáló férfinek és felsétál a szobájába, hogy végre lefeküdjön.*

//Bocsi, de mennem kell. Remélem még játszunk!//

-Raissa Cyron vagyok. *Elmosolyodik, és önt magának egy kupa bort. Felkeceg, mikor a férfi a fülébe súgja, hogy nincs benne méreg.*
-A remény jó dolog Caius, de rám máshol várnak már.*Mosolyogva int búcsút a távozó férfinak, majd nekilát a vacsorájánk, mely idő közben megérkezett. A vacsorája végesztével feláll, és kinyújtózik. Ideje indulnia, pedig hulla fáradt, de a kötelesség az első..vagyis most az ígéret, hogy visszatér és jelentést tesz. Int a fogadósnak, kifelé menet még egy hosszú pillantást vet a másik férfira, majd távozik.*

//Shade! Folytassuk máshol...mit szólsz?Köszönöm a játékot!//

//Antonius//

*A darthart meglepi az úr mosolya. Nincs olyan helyzetben, mi bármilyen vidámságra adna okot. Törött bordákkal, összekötözött kézzel ül egy fa tövében, fegyverétől, aranyaitól megfosztva, épp csak élete maradt neki.
Etele közelebb hajol Mereth-hez. Sötét pillantásával fürkészőn néz az úr szemébe.
Ő van nyeregben, magánál legalábbis lélekben gyengébbel találkozott. Már nincs oka elkapni tekintetét, nincs oka rejteni a benne lobogó sötétséget.
Elgondolkodva ballag távolabb. Az úr meglepte.
Első ítélete alapján bizony menekülő ember, de azt gondolta, hogy ebben a helyzetben kegyelemért könyörögne, ahogy minden hasonló elkényeztetett úr tenné.
Nem teszi, nem féli a halált. Márpedig a mágus könnyen felismeri a félelmet mások tekintetében. Látott eleget. De ez a seldë más….
Elfordul egy pillanatra. Nem szeretné, ha Mereth megpillantaná szemében a tisztelet villanását.
Az ember kardjával rajzolgat az avarba.
Nézegeti. Nem túl könnyű penge, de finoman egyensúlyozott és kellemesen a használó markába simul. Ki is húzza hüvelyéből. Közben felkel a Hold és ahogy Barlon a kardot nézegeti, a pengén megcsillan sápadt ezüstös fénye. Suhint vele párat. Láthatóan kedvére való. A katonától zsákmányolt pengét elveti, helyére Mereth kardját köti magára. Csak most néz az úrra.*
- Megleptél, Mereth. Kevés ember kívánja a halált.
*Hallgat. Fájós lábáról súlyát a másikra helyezi. A Hold megvilágítja hátulról, így arca sötétben marad, csak testének körvonalai válnak külön a Hold fényében. *
- Gyenge vagy….elfutnál az elől, mit magad mögött hagytál, de nem menekülhetsz a múltad elől. Senki sem menekülhet…
*Kissé elgondolkodik. Saját múltja jut eszébe. Van pár dolog, ami elől ő sem futhat örökké. De fut, amíg teheti és bosszút áll ahol, akin, és amikor megteheti. Tifar lesz az első. Arca elkomorul.*
- Hajóra szálltál volna. Fuss csak, de aki üldöz, úgyis megtalál, ahogy én is megtalálom, akit keresek…és meg is ölöm……a gyerekét…asszonyát…végül Tifart magát is!
*Az utolját már emelt hangon gyűlölettel telve mondja. Kezével úgy szorítja a botot, hogy ujjai belefehérednek.*
- Nekem nem kellesz. Nem kell az életed sem. Amid kellett, már az enyém. DE. Nem hagylak meghalni sem. Lehet, ezzel az üldöződnek teszek jót, lehet, hogy neked. Nem hagyom, hogy a könnyebb utat válaszd. Ma éjjel pihenek, holnap pedig kitalálom, hogy juttassalak vissza oda, ahonnan jöttél…
*Gonoszul elmosolyodik, majd lenéz a seldëre.*

*Caius tegnap eléggé elfáradt, hiszen körbejárta az egész falut és lovagoltak is egyet Jason-nel. Így igen hamar el is ment lefeküdni, miután flörtölgetett egy hölggyel. A hölgy visszautasította, de Caius cseppet sem bánta, hiszen még nem sok dolga volt nőkkel és nem is hiányzik neki. Szerinte a nők csak felkavarják a férfiak amúgy nyugodt életét. Caius a kimerültségnek köszönhetően nyugodt, álomtalanul aludt, aminek örült, mert a hajón, míg Chattalba ért, nem nagyon tudott normálisan aludni a hajón. Habár a fogadó berendezése nem volt egy luxuslakosztály, azért jobban ki tudta pihenni magát a "földön",mint a himbálódzó hajón. Mikor felébredt, meglepődött, hogy a Nap már milyen alacsonyan van és megdöbben, mikor rájön, hogy bizony már alkonyat van.*
~Hűű...~*csak ennyit gondol, mert korgó gyomra megszakítja gondolatait.*
~Oké, megyek, megyek~*morogja a férfi magában. Megmossa az arcát, majd lassan lebattyog a fogadóba. A pulthoz ül és ismerősként üdvözli a fogadóst, habár csak az ételét rendeli meg tőle és a szobáját vette ki. De mégis a férfi csakannyit szól, hogy.*
-Kérem a szokásosat!- *és máris ott koppan a pulton egy kancsó bor és pár perc múlva odatesznek elé egy sült csirkét. Caius felkapja a bort és a vacsoráját, majd egy pulthoz közeli asztalhoz sétál, ahonnan rálát az ajtóra és őt is tisztán látják. Enni kezd, majs néha kortyol a kupa borból.*

* Vidáman lép be a fogadó ajtaján, s mosolyogva rögtön a pulthoz siet. Enni ugyan most már nem kaphat, de hát annyi baj legyen. A fogadós visszavigyorog rá, és ez a lényeg.
Nem, még nem tudják, hogy miért nem szereti hirtelen a sört, amiért... khm, minden este odavolt.
Oké, azóta felköltözött Evolyranba. A pultnál mellette egy fiú éppen kaját rendel... sült csirke... nyami....vagyis, fujj. Áhh, már lassan ő sem igazodik ki az étkezési szokásain!
Az idegen is ismerősként beszél a fogadóssal, úgyhogy amikor elmegy egy asztalhoz, epésen megjegyzi a "pultos bácsinak":
- Nocsak, te mindenkivel jóban vagy, vagy csak kulturálódsz?!
* Aztán egyikük sem bírja tovább, és elnevetik magukat. Hiába, erre Chattali családra lehetetlen haragudni.
De nem is ezért jött a Chattalba tulajdonképpen, hogy vihogjon. Kiveszi a fogadós kezéből a "boros"-üveget, mielőtt az átnyújtaná, s pát intve átvág a helységen, s megáll a fentebb említett fiú előtt.*
- Leülhetek?! -*kérdi félrefordított fejjel, a fiún tartva a szemét.*

*Caius, miközben háttal áll a pultnál és a vacsoráját rendeli meg, ajtónyitódást hall, mire reflexből megfordul. Egy lányt lát meg,végigméri, majd merev arccal ismét a pultoshoz fordul, akinek felcsillan a szeme, mikor meglátja a lányt.*
-Ismeri?*kérdezi, mire a fogadós csak mosolyogva biccent. A fiú látja, hogy a fogadós bizony elkezdené mesélni, hogy honnan is ismeri Seylát,de Caius megvonja a vállát, majd elvéve a vacsoráját - ami ismét sült csirke és bor, mint minden este és ebédenél - elindul ahhoz az asztalhoz, amit már a lépcsőn lefelé jövet kinézett magának. a a szokásos fehér ingje van rajta, azon egy fekete bőrmellény, barna bőrnadrág és egy fekete bőrcsizma, ami a térde alá ér. Ahogy leül és elhelyezkedik, majd eszik egy falatot a húsból, a hölgy is odasétál a pulthoz és valóban jó ismerősként üdvözli a fogadóst. elnevetgélnek, mire Caius felvonja a szemöldökét és a kupáját a kezébe véve kortyol a borból, miközben a kupa teteje fölött néz ki Seylára. Mikor a hölgy elindul felé, Caius mindvégig Seyla szemébe néz és várja, hogy a lány odaérjen az asztalához. Mikor odaér, a hölgy úgy tűnik nem köszön, csak megkérdezi, hogy helyet foglalat-e. Caius végigméri a lányt, majd komoly arccal végig a szemébe nézve figyeli,ahogy helyet foglal - ha helyet foglal. Majd Caius int egyet a fogadósnak, aki úgy tűnik érti és egy kupát visz az asztalhoz. Caius tölt a kupába, majd Seyla elé tolja.*
-Mi járatban? *hangzik az egyszerű, rövid kérdés a komor fiú szájából.*

* Úgy tűnik, megengedik, hogy lehuppanjon, úgyhogy leül a fiúval szemközti oldalon az asztalhoz. Furcsa, amolyan nyugalmat sugároz az idegen lénye. Bár, már váltottak... mennyit is? Két szót? Akkor most már ismerősnek számíthat? Egye fene. Tehát, belebámul az ismerős arcba és szemtől szemben belevigyorog az arcába. Hiába, jó kedve van. Hiába, a sok nasi enyhén megrészegít... talán nem kellene többet innia. Úgyhogy udvariasan visszautasítja a felkínált kupát.*
- Óhh, csak benéztem, és gondoltam, viszek haza egy kis vacsorát. -*mosolyog*
* Még nem is mondta mit visel! Tehát: nem, ezúttal ellenállt a kísértésnek, és nem Cecília ruhatárát fosztotta ki. Igaz, belenézett a szekrényébe, de inkább a régi, saját cuccai közül kotort elő egyet. Először furcsa volt ismét bőr hordani, de gyorsan hozzászokott, amint felidézte magán az érzést, hogy szinte bárhonnan elő tudott húzni egy apró tőrt, láthatatlanul. Biztonságot ad. És magabiztosságot. Egy mellén és kurta rövidnadrág teszi ki igazából az egészet, de annyi bőrszíjjal van körültekerve, hogy ellensúlyozza a csupasz bőrfelületet. Bár anno pillanatok alatt belebújt, most még neki is nehézséget okozott becsatolni a szíjakat. Szégyenszemre segítséget kért. Azt ne firtassuk, kitől... lényegtelen, viszont azt már nem kockáztatta meg, hogy így ki is lépjen az utcára. Inkább rávett az egészre egy hosszú kabátot.
Hol is tartottunk?! Ja, igen... éppen kezet nyújt a fiúnak.*
- Seyla Vulfia.

*Caius a kupa bort, amit Seyla elé tett, visszakapja, mire megvonja a vállát és abba iszik bele.*
-Ha nem, hát nem...*motyogja a férfi alig hallhatóan.Seylán múlik, hogy meghallja-e a kis megjegyzést, de ha meghallja, az sem érdekli Caius-t. Majd egy pár falatot tesz a szájába a csirkéből, míg végignéz a lány itt-ott foltozgatott, bőrös cuccán. Majd egykéz nyúlik felé a lány felől és egy bemutatkozást hall.*
-Üdvözöllek! *bicent a lány felé. Majd Caius a kis megjegyzésre, miszerint Seyla csak benézett, hogy vacsorát vigyen haza, felvonja a szemöldökét, majd megvonja a vállát.elgondolkozva hátradől és keresztbe fonja a karját a mellkasa előtt.*
-Érdekes... Véleményem szerint az ember azért jár fogadóba, hogy ott igyon, egyen vagy ismerkedjen... *magyarázza a férfi kellemes, nyugtató hangon, majd kissé előrébb dől az asztalon a lány felé.*
-Te nem így gondolod? *érdeklődik és mélyen Seyla szemébe néz.

- Ha nem, hát nem.
* Ismétli, s húzza vissza a kezét nevetve. Hoppá, tényleg becsiccsent egy kicsit. Egy icipicit. Talán egy varázslény túl sok volt... Túl sokat nevet. De tudja, hogy pár perc, és mindjárt jobb lesz. De addig is elnézegeti a fiú szemét. Úgy is az övébe fúrja, mintha a veséjébe akarna látni.
~ Hát, öregem, van egy rossz hírem: nem fog menni. Maximum, én babonázlak meg. Ha eddig nem tettem...
* Na, erre a gondolatra már megint kuncognia kell... de egy fokkal legalább jobb, mint az az idétlen vihogás, amit úgy utál a nőknél. Ő még így sem vihog, csak nevet. Illetve, már azt sem. Viszont, felkelti az érdeklődését a fiú véleménye. Az asztalra támaszkodik, s mosolyogva előrehajol.*
- És, Szerinted nem azt csinálom?!

*Caius csak egy szemrebbenéssel veszi tudomásul, hogy Seyla pontosan, szóról-szóra hallotta azt, amit mondott, azt a kis apró megjegyzést, ami elhagyta a fiú száját. A leányzónak úgy tűnik, hogy nagyon jó kedve van,hiszen folyamatosan vigyorog, kacag és kuncog. De úgy tűnik, hogy Caiusra ez nem ragad át, hiszen még mindig komor pillantással nézi a leányzót. Majd eszik pár falatot, iszik egy-két kortyol majd hátradől, keresztbe fonja a mellkasán a kezét és mélyen belefúrja a szemét Seyláéba.Erre a lány még mindig vigyorogva néz a fiúra. Caius nem érti, hogy miért vigyorodik el még jobban Seyla, hiszen még ne gondolatolvasó. Caius próbálja kiolvasni a lány szeméből a gondolatait, de csak azt látja, hogy a lány fensőbbséget érez iránta és hogy nagyon jó kedve van. Caius egy pillanatra felvonja a szemöldökét, majd előrehajol az asztalon és tekintetük még jobban összekapcsolódik.*
-Nos,az első kettőt úgy látom kihagyod...*jegyzi meg Caius titokzatosan.*
-De az utóbbival nincs semmi ellenvetésem.

- Nincs?
* Felvonja a szemöldökét, és meg sem próbálja titkolni, hogy milyen jól mulat. Illetve, hogy egyáltalán semmit nem is akar kiolvasni a másik szeméből, a fiúval ellentétben. De különösebben nem zavarja a pillantás, tudva, hogy védve van.... illetve, addig is gyönyörködhet a másikéban. Mert szép szeme van, annak ellenére, hogy egy ismerős ismeretlen.*
- Akkor talán kezdhetnéd azzal, hogy elárulod a vezetékneved.
~ Vagy adhatok neked én is becenevet, de ki tudja, tetszeni fog-e?! Végül is, előbb-utóbb eszembe fog jutni rólad valami, csak te nem tudod meg...~
* Felkönyököl az asztalra, és a kezére támasztja a fejét. Nehéz úgy farkasszemezni, hogy begörcsöl a nyakad...*

*Caius elmosolyodik, talán most először őszintén az este folyamán, majd játékosan megcsóválja a fejét. Aztán ismét Seylára pillant, majd a csirkéjére néz, amiből alig hiányzik pár falat. Eszik belőle néhány nagyobb falatot, majd leöblíti egy két korty borral. Még mindig eléggé éhes, és ez nem is kerüli el a figyelmét, valamint - még - Seyla sem vonja el a figyelmét róla. Nem kér bocsánatot, hiszen a lány jött oda hozzá, ő pedig már vacsorázott. Mikor a lány kéri, hogy árulja el a vezetéknevét, Caius ismét a lány szemébe néz, elfordítva tekintetét a csirkéről, amit eddig szugerált és vagdalt, hogy egy falatot le tudjon szakítani belőle.*
-Mit érsz a vezetéknevemmel? A keresztnevem nem is érdekel? *kérdezi a fiú és ismét mélyen a lány szemébe néz. Majd ismét a csirkére koncentrál. De közben a csirke mellől kíváncsian figyeli a lány reakcióját és a válaszát kérdésére. *

* A kérdésre csak megvonja a vállát, s hátradől. Eddig azt nézte, hogy eszik a fiú, és mit ne mondjon, lassan kezd felfordulni a gyomra. Tényleg túl sokat evett... nem, had pontosítson: zabált. Szó szerint. Szóval érthető, hogy kissé émelyeg, kaját látva. De persze nem mutatja, mert különösebben nem is foglalkozik vele.*
- Nekem az is tökéletesen megfelel. Mind a kettőt kiválóan lehet egyszerűsíteni.
* Vagy éppen valamihez kapcsolni. A nevek már önmagukban is beszédesek, pláne, ha kitaláltak! Hajaj, az árul el ám sokat a "gazdiról". Összefonja az ölében az ujjait, s kényelmesen átveti az egyik lábát a másikon. Most viszont beakadt a csizma egyik pántjának a fűzője a mellette lévő székbe... hoppá, ha itt föláll, lesz ám törés-zúzás!
De most inkább hagyja a fenébe, és a fiú szemébe bámul. Kölcsön kenyér visszajár... *

*Úgy tűnik, hogy a kíváncsi vizslatással nem ért el sokat a fiú, mert Seyla csak megvonja a vállát és nem válaszol konkrétan. Caius felvonja a szemöldökét a vállmegvonásra, egy pillanatra lecsúszik a tekintete a lány kecses vállára, majd kissé szégyenkezve a csirkéjére mered. Egy pillanatig nézi, majd ismét enni kezd belőle és lassan fogyni kezd, de az éhsége is csökken annyira, hogy elmehessen lefeküdni. *
-Nos.. Snarknit a becses nevem. És valóban becses...*teszi hozzá kissé halkabban a fiú és ismét a csirkére összpontosít. Ismét eszik pár falatot, majd lassan a tányér kiürül. Caius megtörli a száját, majd ismét hátradől a széken és kiissza a bort is a kupájából.*
-És ne akard egyszerűsíteni, kérlek! *jelenti ki határozottan a férfi. Érződik, hogy mennyire nagyra tartja a családját. Látja, hogy Seyla a szemébe bámul, nem fordítja el a tekintetét, csak ismét iszik egy kicsit a borból.*
-Hol élsz? *érdeklődik a férfi. Seylát igen váratlanul érheti ez a kérdés, hiszen nem valami beszédesként ismerhette meg eddig Caiust-t.*

* Csak elmosolyodik. Tehát Snarknit. Jé, ez olyan, mint...*
- Késő...
* Szemérmetlenül vigyorog. Lehet, hogy nagyra tartja a családját, ami érződik a hangján, de attól még nem tud az ő fantáziájának megálljt parancsolni. De azért egyenlőre nem áll elő nyíltan a gondolataiban. Még benne is van azért ennyi elővigyázatosság. Nem ismeri a fiút.
De meglepetésként éri a kérdés... annyira, hogy nem figyel a beakadt csizmájára, és ahogy egymás mellé teszi a lábát, a beakadt csat magával rántja a mellette lévő széket - és mivel az asztal alatt nem figyel arra, hogy milyen gyorsasággal mozog- az az erő, amellyel a szék az asztalnak csapódik, hát... nagy, az asztal sem marad a helyén, hanem meginog, kidöntve a tetején álló borral telt kupát...*

*Caius a kis megjegyzésre felvonja a szemöldökét és egy sötét pillantást vet a lányra.*
-Azt nem tudom megakadályozni, hogy szárnyaljon a fantáziád de élőszóban ne használj sem rövidítést, sem becézést!*jelenti ki sötét pillantással, határozottan a fiú és ezt a kijelentést nyomatékosítja egy mély tekintettel. Majd ismét hátradől az asztalnál és úgy figyeli a lány karba font keze mögül. A következő kérdés úgy tűnik, hogy meglepetésként éri a lányt, amire Caius számított is. Válasz nem kap, de az asztal alatt történik eg kis bravúr,mire az asztal megbillen és kiömlik a bor és lefolyik a földre.*
-Kicsit óvatosabban...*les be az asztal alá Caius, majd ismét sötét pillantást vet a nőre, majd felállítja a kupát.*
-Nos? *kérdezi ismét, hiszen választ nem kapott.

* Kicsit elgondolkodik, a plafonon lógó csillárt fixírozva. Aztán a komor képpel előtte ülő fiúra mosolyog. Titokzatosan, csak éppen-hogy.*
- Ha elárulod a kereszt nevedet is, akkor válaszolok, őszintén.
* Nem állítja a fel a széket. Jó helyen van ott, ahol van. A kiömlött bort meg majd felnyalja valaki.
Nem tetszik neki a fiú parancsoló hangneme, de egyben a kihívást is érzi benne. Nocsak... ezzel ellesz egy ideig.*

*Caius az üres tányért arrébb tolja a folyó bortól, majd figyeli, ahogy a fehér terítőt átitatja a vörös bor, majd lassan lecsöpög a fehér terítő szélén a földre, ahol már egy nagyobb tócsát nyel el a dögölt földpadló.*
~Legalább nem kell takarítani~*pillant végig a fiú a padlón, ahol nem látszik sok minden, csak néhány sötétebb folt - nyilván kiömlő - és még nem felszáradó - folyadék. A lányra pillant, aki a csillárt nézi. Caius is felpillant a csillárra,de csak pillanatra, míg megállapítja, hogy nincs rajta semmi rendellenesség,csak az a pár gyertya, ami bevilágítja a termet. Ismét Seylára pillant és mikor a lány komoran és sötéten ránéz, egy kis remegés fut végig a hátán. Nem félelem,inkább valamiféle vágy. Habár ő sem érzi pontosan, hogy ez micsoda, de talán egy kis félelem is vegyül az érzések forgatagába. *
-Caius *válaszol röviden a fiú. Most már nem kertel, érdeklő, hogy a lány mit akar ebből kihozni és hogy miért komorodott el ilyen hamar. Vagy ez csak látszat? Minden esetre Caius-t érdekli ez a változás és a lány egész lénye. Így ismét a szemét veszi célba és belefúrja saját szemét a nőébe.*

//Fagy//

// Időn túli //

- Szóval Caius...
* Ízlelgeti a szót, de továbbra is csak somolyog. Már elillant a mágikus hatás, így nem fog minden ok nélkül csinálni... akármit. Például össze vissza-nevetgélni. E tekintetben mindig őszinte volt. Ami a szívén, a száján és mozdulatain, de soha nem csap be velük senkit.
Na igen. Még egy magafajtának is lehetnek elvei.
A Caius névről sok minden jut eszébe. Ha egy halhatatlan ülne előtte, talán még az is felmerülne benne, hogy akkor -talán- most egy több ezer éves alakkal szemezik... még a gondolat is borzongató. (Rengeteg híres Caius van... az első, aki eszébe jut, az menekülés közben lett öngyilkos... cirka kétezer éve. Jó, mi? ) De akkor könnyűszerrel bele tudna mászni a fiú az ő agyába. De nem tud... mázlijára. Boldogan állja a tekintetét, s tudja, hogy ha akarná, most ő simán áttörhetné a lelkének határait... De nem fogja, tudva, hogy akkor a hatás-ellenhatás törvénye lép életbe... ugye, vágjátok, hogy mi az?
Semmi kedve hagyni, hogy a lelkébe másszanak. Az engedélye nélkül ne hozzák zavarba!
De akkor be is ugrik neki, milyen érzése van vele kapcsolatban... calculus. Más szóval: a jégeső szeme. A szeme, mint a hegyikristály. Bár egyáltalán nem a színére érti. Tehát ezért olyan jó belenézni - egy mágussal van dolga. Hurrá...
- Most Evolyranban lakom, a városban. -*viszonozza a választ.*

//Seyla - időn túli//
*Ahogy Seyla kimondja a kereszt nevét is a fiúnak, Caius egy pillanatra elmosolyodik. Jól áll a lány szájában a neve és amikor kimondja olyan különleges csengése van. Tetszik neki. De ezt persze nem említi meg a lánynak, hiszen ez szerinte gyengeség lenne, de minimum egy gyenge pont. így ezt a véleményt megtartja magának, habár Seyla bizonyára észrevette azt az apró kis csillanást a fiú szemében, valamint az apró, elillanó mosolyt. De ezt Caius nem tudta megállni, így nincs is min gondolkoznia. Caius érzi, hogy Seyla már nem rötyög ide-oda, nem nevetgél, hanem csak mosolyog. Mintha most már saját maga lenne. Mintha az előbb kicsit be lett volna csípve, vagy valami hasonló. Caius ismét kissé végigméri a lányt, tanulmányozza egy pár pillanatig, majd a kupájára néz és a kancsóra. a kancsóba még maradt egy kis bor, így most teletölti a kupáját és a szájához emeli, hogy ne száradjon ki, míg ismerkednek. (: Caius valóban nem tus közvetlenül belelátni sem Seyla lelkébe, sem az agyába, de a szemből sok mindent ki tud olvasni. Többek között azt, hogy valami másra, valaki másra gondol a lány, így hogy tudja a nevét. Caius érzi, hogy Seyla ismer egy másik Caius-t is és nem valami jó emlékei vannak róla. De erről nem faggatja a lányt, hiszen a)semmi köze hozzá és Seyla nem biztos, hogy elmesélne és b) cseppet sem érdekli a fiút ez a dolog. Lehet, hogy érdekesnek tartja a nőt, de ennyire azért nem és ennyire nem is akarja megismerni. így ismét némaságba burkolódzik és csak figyel. Nem szól semmit, csak figyel. Néha belekortyol a borába, de többnyire abban a testhelyzetben van, hogy nekidől a szék támlájának és karját keresztbe fonja maga előtt - afféle védekező mechanizmus. Habár nem fél a lánytól - hiszen még nem tudja, hogy Seyla nem csupán ember. Annál ő sokkal több...*
-Én is odatartok ~küldetésem van~tenné még hozzá Caius, de gyorsan a nyelvébe harap, így ez a kis mondatrész már csak az elméjében játszódik le. A lány tehát csak annyit tud meg, hogy Caius is Evolyranba tart.*
-És hogy kerültél ide? *jön az újabb kérdés. Úgy tűnik, hogy a lány nem érdeklődik a fiú iránt. Vagy épp nincs ideje újabb kérdést feltenni.*

» 04. Chattal kapuja - térkapu