02. Chattal

*Mennydörgő lefekszik, s pihen, Vulpesh pedig nézi a napot. Maga sem tudja miért, de imádja nézni. Ahogyan a komor feketéről fokozatosan átfesti vörösre, az mindig elcsodálkoztatja.*
*A boszorkány kérdésére, egy pillanatig rá néz, majd vissza a napra.*
-Ez egy nagyon jó kérdés...*mondja komolyan a tünde*-Keresek valamit.Talán furán hangzik, de valami hív, s muszáj megtalálnom.
-Ezt furcsálom*mondja mosolyogva a boszorkánynak*-Hiszen te nagyon kedves vagy.
~No meg szép is, nem vitás~

Vendég

*Ő is csak nézi a Napot, és az eget ahogy egyre világosabb és világosabb lesz.*
-Szóval hív?Hm..Hát jó neked, egyenlőre nekem ötletem sincs mit is tehetnék..És nem nagyon találkoztam erre mágusokkal nem mintha fontos lenne hogy mágusokkal, tündékkel vagy épp más faj képviselőivel vagyok körülvéve.De nem tudom.Nem olyan könnyű kitalálnom.Főleg hogy egy hajón, teljesen véletlenül vetődtem erre..Volt egy életem, céljaim és egy faluban elájultam, és felraktak egy hajóra, és ide hoztak, de nem tudom miért.Aztán gyalogoltam rengeteget, aztán ide vetődtem.
*Meséli el mi is történt vele, majd mikor azt mondja neki Vulpesh hogy kedves elmosolyodik.*
-Kedves?Hát fogjuk rá, néha egy két személlyel igen, de nem jellemző..És nem szeretik a mágusok, a nagyszájú, fiatal és önfejű boszorkákat..Legalább is ez a tapasztalatom eddig.
*Alkony nyerít egyet,a lány pedig hátra dől és lefekszik a fűbe.*

-Tulajdonképpen ugyanabban a csónakban evezünk...*mondja a tünde*-Nekem csupán azt mondták meg, hogy merre keressem, de konkrét várost, országot sem tudok, így csak utazgatok.*Kellela története kissé elszomorította.* Attól még,hogy más helyen vagy, attól még van életed, barátod*Alkonyra néz egy pillanatig, majd újra a boszorkányhra*, sőt még a célod sem veszhetett el, teljesen.*Mondja, s mosolyogva néz a boszorkányra*
-Én mindig is *mondja, miután Kellela lefeküdt a fűbe* azon vagyok, hogy csak miután megismerkedtem valakivel, azután döntöm el, hogy szeretem-e vagy sem.*Mosolyogva néz a boszorkányra, majd tekintete ismét a Napra szegeződik, ami már magasabban jár.*
~Olyan rossz, hogy jó emberekkel történnek rossz dolgok~

Vendég

-Igen lehet, de már ott sem volt minden túl...felhőtlen.És itt már felesleges, nincsenek azok a célok mint ott.De keresek új célokat és bízom benne hogy találok is.
*Mondja leszegett fejjel majd a férfire néz.*
-Értem.Hát igen néha ilyen vagyok néha olyan, tudod elég ingadozó a hangulatom.
*Mosolyog majd ismét az égre néz mely már kék, és a Nap is már ragyog.Jól elbeszélgették az időt, egy szemhunyásnyit sem aludt Kellela, bár nem is fáradt, megszokta már a kevés alvást.Most egész jól érzi magát, Vulpesh-el kellemesen el beszélget, ráadásul nem is utolsó így női szemmel..És ő legalább tényleg szimpatikus neki, és nem kell megjátszania magát előtte, mint néha néha.Bár nem igazán szereti ezt a dolgot, hisz vagy kedvelje valaki azért amilyen vagy ne.Őt különösebben nem érdekli, hogy mit gondolnak róla.Csak egy két személy véleménye fontos, mert persze általában szépnek tartják de aztán megismerik, és túl fiatalnak, lobbanékonynak, és makacsnak tartják..De nem gondol feltétlenül úgy ezekre a tulajdonságaira úgy mintha rosszak lennének.*

-Ez a jó hozzáállás.*Mondta, s belenéz a boszorkány gyönyörű zöld szemébe.*-Ahogy téged nézlek, neked sikerülhet is.*mondja mosolyogva*
-Mindenkivel megesik. Ha téged emiatt ítélnek el, az az ő bajuk*mondja még mindig mosolyogva.*
*Vulpesh ugyan nem aludhatott többet 3 óránál, de így is elég frissnek érzi magát, főleg egy gyönyörű nő társaságában, még az eszében sem fordúlt meg az alvás. Amint hallja a boszorkány szavait, elgondolkodik, azon, hogy sokan őt csak azért ítélik el, mert tünde. Emiatt lenézik, s mindenhol rossz szemmel néznek rá, így teljesen megérti Kellela érzéseit.*

Vendég

-Hát mindent megteszek hogy sikerüljön.
*Majd nézi ahogy a Nap egyre feljebb és feljebb kúszik az égen.*
-Hajnal van..Egy új nap virrad.És talán az élet is újra kezdődhet, és jobb irányba terelődik.Mint egy főnix.
*Mosolyog és most tényleg jól érzi magát.Igazából el kéne indulnia, bár egyedül nem lesz túl izgalmas, nem akar itt maradni ebben a faluban, hisz be kellene járni a környéket, és mégis csak meg kéne látogatni a mágusok földjét, biztosan nem is olyan szörnyű nép.*
-Öm..Nekem is el kellene indulnom..
*Mondja bár eléggé kelletlenül teszi mind ezt..Fel áll és úgy néz az égre várva mit is mond a tünde.Közben pedig megsimogatja az épp feltápászkodó Alkony fejét.*

*A tünde is feltápászkodik eddigi helyéről, s Kellelára néz*
-Igen...a főnix, ami meghal, porrá lesz, majd föltámad, s ismét teljes fényben pompázik.*mondja mosolyogva.*
*Szomorúan hallgatja, amint a boszorkány a távozásról beszél. Apró reményeket fűz a gondolathoz, miszerint együtt mehetnének tovább, hiszen, 2 mégiscsak több mint egy. Mennydörgő is fel áll, úgy tűnik mindenki érzi a szavak súlyát.*
-Nem lenne kedved, együtt folytatni az utat?*Mondja a tünde, végig Kellelára nézve. Még senkivel sem találkozott, akivel ilyen sokáig tudott volna beszélni, így nem meglepő a kérdése.*

Vendég

*Elmosolyodik,mintha gondolat olvasó lenne.*
-De szívesen.Ha nem probléma először szerintem nézzünk körbe, és menjünk el a mágusok földjére, igazán kíváncsi vagyok rá.
*Mosolyog és felül lovára.*
-Indulhatunk társam?
*Kérdi ezt is mosolyogva és várja hogy elinduljanak valamerre, amerre a szél viszi őket, és amerre a sors kifürkészhetetlen fonalai irányítják a tündét és a boszorkányt.*

*Első alkalommal ül fel Mennydörgőre, így kissé ügyetlenkedve száll fel.*
-Hm... Mágusok földje? Ott vannak a világegyetem leghatalmasabb elméi. Kiválló uticél!*Mondja mosollyal az arcán. Habár fogalma sincs, merre menjenek, de a boldogság a szívében azt súgja neki, hogy ez majd csak a jövő zenéje.*
-Csak is utánnad, tásam.*mondja, s elindúltak, majd a látványuk hamarosan eltűnik az erdő sűrűjében.*

*Alais mélyet sóhajtott, mikor visszaért a fogadó elé. De a fogadó, a szobája, és a benne lévő puha ágy gondolata se tudta elfeledtetni fájdalmát. Mikor sóhajtott, gyomrába még élesebb fájdalom nyilallt. ~A fene egye meg azt a két gazfickót...~ morogta magában, miközben esetlenül lemászott lova hátáról. ~A rúgás helye biztos kék-zöld lesz egy darabig...~*
-Menj be az istállóba, Am. Ott majd adnak szénát.* szólt lovának, ő pedig lassan elindult a fogadó ajtaja felé, vigyázva, hogy ne tegyen semmilyen hirtelen mozdulatot. Kinyitotta az ajtót, és a pulthoz sétált. A fogadós felé fordult.*
-Á, a megmentőm. *szólt mosolyogva, aztán amikor megpillantotta Alais arcát, elkomorodott.* -Jól vagy?
-Persze, csak összeakadtam két tolvajjal. De biztos hallottál már történeteket.
-Igen többen is meséltek a mulatságról. Segíthetek valamit?
-Kéne egy kis meleg víz a szobámba, ha lehetne. Kell a gyógyfüveimnek.
-Természetesen azonnal felküldök valakit a vízzel. Ételt is küldök majd. Most inkább menj, és pihenj le.* Alais megköszönte a vizet és az ételt, és a lépcső felé indult.*

*Miután meghozták a vizet és az ételt, füveket vett elő csomagjából, ezeket belerakta egy kisebb tál vízbe, ázni. Amíg a füvek áztak, megette a vacsoráját. Miután a füvek kicsit kiáztak, kenőcsöt csinált. Csomagjából sebkötözőt vett elő, és kirakta őket az ágyra. Levette a ruháját, és megnézte a sérülést. Az egyelőre halvány kék volt, és körülbelül tenyér nagyságú. Rákente a kenőcsöt, és jó szorosan átkötözte. Aztán bebújt a puha ágyba, és nyugodt álomba merült.
Mikor felébredt, még sötét volt. Azt hitte sérülése miatt ébredt fel, amibe már újult erővel nyilallt bele a fájdalom. De mégsem az ébresztette fel. Az utcáról hangok hallatszottak. Kiáltozás, óbégatás és mérges morgolódás, néhányan pedig rémülten sikoltottak fel. Alais az ablakhoz sétált, és kinyitotta. Az utcán kisebb tömeg gyűlt össze.Úgy látszott az embereken, mindenki tudja, miről van szó, mégis meg vannak rémülve. Alais óvatosan kihajolt, hogy jobban hallja, miről beszélnek.*

~Végre ide is megérkeztem,de nem maradok itt sokáig.Holnap már útra kelek csak estére kéne találnom valami szállást.~
*Ezért amint beér a városba elindul keresni egy fogadót ahol megszállhat éjszakára.De varázsbotját előtte bele teszi táskájába,a kellemetlenségek miatt.Mikor beér a városba rögtön keres is egy kocsmát és talál is.Az istállóba viszi a lovát és rábízza az istállós fiúkra.*
-Vigyázzatok rá elég vad.
-Meglesz.*Felelték,kissé nevetve.*
~Nem tudjátok mire vállalkoztok.Csak rá ne üljetek!~
*Most bemegy a kocsmába,de mielőtt beérne hallja a lova nyerítését és azt ahogy az egyik lovász fiú mérgelődik.Mikor bemegy a kocsmába rögtön odasiet a kocsmároshoz.*
-Jónapot kívánok.
-Szint úgy.Mivel parancsolhatok?
-Egy szobával meg meleg étellel.
-Melyik szobát szeretné még üres a hetes és a harminchetes.
-Akkor a harmincheteset kérem,és az ételt is oda.
-Itt a szoba kulcs és milyen ételt kér?
-Mindegy csak meleg legyen,mellé jó hideg bort.
-Meglesz,azonnal viszem,addig hol tetszik lenni?
-A szobámba.
*Ezzel elvette a kulcsot és elindult a lépcső felé ahol a legfelső emeletre ment ott is a legutolsó szobába.Nem volt valami nagy de úgy is csak egy napig marad.Most lerakodott és leült egy karosszékbe ami az ajtótól a bal sarokban volt,a szobába itt volt a legsötétebb,és itt volt a legnehezebb valakit észre venni.*

*Már jó régen ül ott a sarokban mikor a kocsmáros meghozza a meleg ételt a borral.A kocsmáros azt hiszi hogy nincs senki a szobába mert nem lássa a sarokban.*
-Jaj!Túl sokat várattam a vendéget és most meg eltűnt.De hol lehet?*Riadozik a kocsmáros*
-Ne félj kocsmáros itt ülök a sarokba.Csak rakd le az asztalra az ételt aztán ég veled.
-Jaj,elnézést kérek én meg azt hittem hogy a föld nyelte el.,már ne értse félre de megijedtem úgy hogy lerakom az ételt és megyek.*Letette az ételt és sietve kiment a szobából.*
~Hát ez furcsa ember,még szerencse hogy itt hagyta az ételt.~
*Most odaült az asztalhoz és megvacsorázott.Már régen evett rendes ételt.Hiszen a vadonban nem terem ilyen.Egész nap gyalogolt és lovagolt úgy hogy már elég fáradt.Ezért megy aludni.-

*Szokásához híven reggel 10 kor kel.Amint felkelt felvette a cuccait megkereste a szoba kulcsot és kiment a szobából.Majd bezárja az ajtót és lemegy a kocsmároshoz.*
-Itt a kulcs ég veled.*Letette az asztalra a kulcsot*
-Ilyen hamar távozik?
-Sajnos
-Ég önnel.
*Kimegy az ajtón az istállóba.A lovász fiúk megint ott vannak.*
-Jól bántatok vele?
-Persze.
*Felült a lóra és kivágtat a városból.

*Chattalba megérkezve Éranimé első dolga szállás után nézni. Egy otthonos ki fogadóban kap is egy szobát. Nincs túl kényelmesre berendezve, de úgy gondolja arra a néhány napra, amit itt kell eltöltenie, megfelelő lesz. Nem bánja, hogy végre ágyban töltheti az éjszakát.
Másnap délután körülnéz a faluban. Nagy csábítást jelentenek számára az itt található üzletek. Gyors számítást végez, hogy a szállásáért, és a várt hajóútért milyen összeget kell, majd kifizetnie. Hát, nem marad túlzottan sok költőpénze.
Egy váltás ruhára azért mindenképp szüksége van. Vesz is az egyik árustól egy könnyű anyagú, nagyon csinos kis fehér felsőt lila díszítéssel. Hozzá illő lágy esésű nadrágot. És a mindezekhez passzoló csuklyás köpenynek sem tud ellenállni.
Kiegészíti a hiányos fegyverkészletét is egy fegyverárusnál. Egy kétélű tőr válik a kedvencévé szinte az első pillantásra, ezért nem kérdés, hogy megveszi. Az íjak között sokáig válogat, amíg megtalálja a leginkább kezébe való darabot. Szerencséje van, az árus enged az árból, az Éra által készített íjért cserébe. Megveszi a legolcsóbb pajzsot is, önmaga megnyugtatásául. Nem egy nagy harcos, így reméli nem kell gyakran használnia majd.
Marad még némi aranya, gondolja közlekedése megkönnyítésére, vesz magának egy lovat. Megkérdez egy arra járó embert, merre találna jó áron lovat.*
-Hát kedves, ha igazán jó lovat szeretne, itt a falu mellett az erdőben talál egy vad ménest, abból próbáljon befogni és betörni egyet. A környék legjobb lovai onnan vannak és így még aranyába sem fog kerülni.-
* Megköszöni a tanácsot, de már alkonyodik.*
~ Holnap megpróbálom~
*Gondolja, és visszasétál a fogadóba.*

Vendég

*nemrégiben érkezett meg a Fehértorony-várából, hosszú és kimerítő út áll mögötte. Kért egy szobát Fáradt úr fogadójában, majd mikor lement vacsorázni, beszédbe elegyedett a fogadósékkal, akik hitetlenkedve mesélték neki, hogy milyen szörnyűség történt, amíg távol járt. A Belhan-tengeren hatalmas vihar tombolt, amely a keleti szegletbe szerencsére már nem ért el, hála a csodásan békés fekvésének, azonban minden segítő kézre szükség van a parton, mert a viharos tengerről hajók roncsait sodorta ki a szél. Abiggelnek eszébe jutott, hogy egy ideig ő is élt tenger mellett és tudta, hogy milyen nagy segítség, ha több segítő kéz van a helyreállítások alatt, így vacsorját befejezve, el is indult a Belhan-tenger Keleti Szegletéhez.*

Vendég

*már hajnalodott, mire visszaérkezett a hajóroncsok összetakarításáról, két nagy zsákot cipelt be szobájába szótlan, szomorú arccal. Éjszakája is nyugtalan volt, alvás helyett csak forgolódott ágyában. Izgult is a tárgyai miatt, valamint, hogy Caraxé említette, hogy pénteken várni fogja, de azóta sem tud semmit sem a kis valdáról. Egyszerűen, mintha a föld nyelte volna el. Egész nap erős fejfájás gyötörte, ezért csak késő délután ment le a fogadóba vacsorázni és reménykedett benne kissé, hogy ezért megismér új lényeket is, ha már úgy néz ki, hogy ezen a vidéken fog letelepedni. Leült az egyik üres asztalhoz és nekilátott vacsorjájának.*

Vendég

*ma sem volt szerencséje és magányosan fogyasztotta el vacsoráját. szótlanul, miközben csak hallgatta a körülötte lévő zivalyt. El is határozta, hogy holnap visszatér Fehértorony-várába, mert itt nem sok értelme van maradnia. Vacsorája befejezte után felment szobájába és miután összepakolta holmiját, mély álomba szenderült.*

*A Balhan tengerről különös hajó érkezik, nem túl nagy nem túl kicsi, amolyan utazó vitorlás. Amikor partot ér jópáran szállnak partra de köztük is kiemelekedik négy délceg férfiú szépvágásúak s nemesnek tűnnek utánuk kordélyok, miben különbnél különb árúk vannak mögöttük pedig pár muzsikus. A csapat nemsokára megérkezik Chattal városába s a főtéren vernek tanyát hol azonnal fel is kelltik a járókelők figyelmét.*

Vendég

*már éppen indulni készült vissza Fehértorony-várába, amikor pakolás közben különös zajokra lett figyelmes a városka főterén, pont amerre ablaka is nézett. Három délceg férfiút pillantott meg ablakán kinézve, akik számos portékával megrakodtan érkeztek, a zenészek pedig máris rákezdték a talpalávalót.*
- Azt hiszem lemegyek és megnézem mi ez. *mondta ki Abigeel és a következő pillanatban a stólát terítve hátára a főtér felé igyekezett.*

*Nagy útba vágott bele. Apja végre megértette, hogy ő már nem az a kicsi Kressara,a kit védenie kell. Saját magát is meg tudja védeni. Hiszen már kész nő! Hallotta is, hogy itt, Chattalban lesz valamiféle ünnepség vagy valami.....de nem is igazán ez vonzotta. Hanem vándorolni szeretett volna. Apja áldásával együtt utazva végre megérkezett ide. Az utcákon sétálva meg-megbámulta a szembe jövőket. Némely arc igen furán festett, még nem látott olyat. ~Hogy mennyire más ez a falu, mint az én hazám!~ Állapította meg a házakat, az embereket és minden mást kémlelve. Páncélja csak úgy fénylett a délutáni napfényben. Kardja ott nyugodott oldalán, kezei mellette himbálóztak. Most egészen biztonságban érezte magát. Nem félt attól, hogy rátámadnak. De haesetleg mégis, meg tudja ő magát védeni! Egy fogadót keresve bolyongott az utcákon, de egyelőre nem jutott még sokra. Az embereket nem merte megkérdezni. Egyelőre annyira még nem barátkozott meg a látványukkal. Így hát eszeveszetten keresgélve haladt az utcán fogadót keresve. De ekkor valamiféle hangosságot hallott egy utcával arrébb. Így hát úgy döntött, megnézi, mi lehet az. A főtérre érkezett és különös dolog tárult szeme elé. Mindenféle muzsikusok és mutatványosok voltak ott. ~Itt valami készül...~ Jegyezte meg magában, majd közelebb lépegetett, s jobban szemügyre vette az érkező idegeneket.*

*Lépésben tudott csak haladni a falu utcáin nyüzsgő gyerekektől. Na meg felnőttek is kószáltak odakint most szép számban. Nem is értette, mi a csuda folyik itt, hiszen nem szokott itt ilyen nyüzsi lenni. Nézelődés közben arra lett figyelmes, hogy egy apró gyerkőc vihogva ugrál el a lova elől. A barna kanca riadtan torpant meg, még nyerített is ijedtében. Formenya visszafogta gyorsan, mielőtt a gyerek kisebb balesetet szenvedne, aztán fejcsóválva engedett újra a száron, mikor szabaddá vált az út. Közben hátra fordulva megigazgatta a lóra erősített prémeket.*
~Szerencsére erősen megkötöztem, így nem esett le. Jó volna azért mihamarabb elérni vele az öreghez. Már biztos nagyon várják a prémeket, hiszen lassan két hét is eltelt azóta, hogy elmentem felkeresni azt a prémvadászt. Na, de ennyivel tartoztam neki a soron kívüli segítségért...~
*Aztán rátért a főtérre vezető útra. Itt már kényelmesebben haladt. Közben szeme kisebb csődületen akadt meg. Nem is állta meg, hogy megnézze közelebbről. Leszállt lováról, s tömegbe furakodott. Meglepetésére néhány igen csak feltűnően vonzó megjelenésű fickót látott, kiket nagy érdeklődéssel mustrált mindenki.*

*Adyrana lépked a főtér közelében,kezében óriási kosárral,miben megannyi gyümölcs és zöldség lapul. Éppen most tért indult volna vissz aaz apró tanyákra mikor a téren négy daliás férfiú vonta el figyelmét. Közelebb ment, miközben lassan leengedte a kosarat a földre,így kénytelen volt meg is állnia. ~ Hűha!!! Ilyen jóképú férfiakat régen láttam már...~ gondolja izgatottan,mikor meglátja a muzsikusokat is mögöttük. Felkapta nehézkes kosarát és közelebb ment,egészen a többi nőig, kik szintén ámulatba estek. Nem szólt hozzájuk hirtelen azt se tudta ismeri e valamelyiküket mert a férfiak elvonták a figyelmét...*

*Hamarosan érkeznek még s elkezdődik a nagy árusítás, egy férfi megy olda Abigeel-hez, kezén különös selyem ruhával*-Asszonyom ezt keleti selyemből szőtték, olcsón adom*mutatja a nőnek. Egy pedig Kressara-t veszi célba az eggyiknél egy halom virág van Adryana-t egy másik megint akinél minden féle illatos kence. Szintén nagyon rájuk akarják tukmálni az árúikat a nőkkre kedves szavakkal.Formenya-hez is oda megy egy fiatal férfi s ékszereket gyűrűket mutat neki *-Ugye milyen szépek és olcsó csupán tíz arany*mondja mosolyogva, úgytűnik ténleg szép cuccai vannak*

Vendég

*a lány, aki hamar leért a főtérre, így a tömeg belső felén tudott megállni jó célpontnak ígérkezett az árus számára. Abigeel először a daliát, majd a portékát szemlélte meg jó alaposan. Kezébe fogta a különös szövésű selyem ruhát és maga elé tartva nézegette, hogy hogyan is állhat számára. Mivel azonban igyekeztében nem hozott magával semmit, így pénz sem volt nála, hogy kifizethesse az árut, így szomorú tekintettel intett nemet a felkínált gyönyörű ruhának.*
- Köszönöm, most inkább nem kérném. *mondta az árusnak, de szemében azért a vágyakozás csillogot, hogy bizony nagyon is szeretné azt a ruhát. Már el is képzelte benne magát, amint egy bálon kering és táncol benne boldogan.*

*Hamarosan megpillantja a jóképű férfiakat is, akik feléjük közelednek. Kressara majd' elolvad a gyönyörűségtől. ~Ilyen jóképű pasit még sosem láttam!~ És ráadásul felé tartott az illető. Kress csak mosolygott, s széles vigyorával köszöntötte a férfit.*
-Szép napot! Nagyon tetszenek az áruid...csodálatos....
*Nem tudott hirtelen mit mondani. Csak nézte a tökéletes arcot és mosolygott idétlenül. Aztán erszénye felé nyúlt, hogy megnézze, mennyi pénzt hozott magával. Örömmel tudatosult benne, hogy van nála elég, úgyhogy nem is habozott vásárolt pár csecsebecsét, amit igen csak szépnek vélt. Aztán rámosolygott a férfira, s így szólt.*
-Mondd csak, honnan jöttetek? Még sosem láttalak titeket...
*Utalt a többi férfira is. Jobban körülnézve észrevette Formenyát is, akit egy hasonlóan jóképű fickó fűzött, mint őt. ~Nocsak...hát mindenki előkerül itt?~ Azzal visszatekintett az előtte álló jóképű fickóra, s tovább mosolygott, mint a tejbetök.*

*Szóhoz sem tudott jutni,mikor az egyik izomkolosszus megközelítette. ~ Jesszusom egyenesen felém tart! ~ szinte kapkodja a levegőt ahogy megáll előtte és az illatos kenőcsöket kínálja neki. De nem tudott a krémekre összpontosítani. A férfi arca oly volt mint egy angyalé,mosolya káprázatos, sima arca akár csak a legjobb minőségű selyem. Szeméből melegség sugárzott,így a szerény Adryana vér vörös lett a közelségtől.*
- Ke-ke-kenőcs? mire jó?-*kérdezte amint szóhoz jutott. A férfi segítségével megszagolt több krémet is miknek megtudta mire valósságát.*
- Igazán finom illatuk van...-*dicsérte a készítményeket. Sajnos nem tudta maradt e nála arany arra hogy vegyen ilyen kencéket, hisz ami érték volt nála mind a kosarában végződött gyümölcs és élelmiszer formájában. *

*Formenya meglepve pillantott a hozzá lépő férfi csodaszép szemeibe. Talán még bele is pirult abba a letaglózó nézésbe, amivel a férfi elkapta a tekintetét. De, mielőtt még bármit is kérdezhetett volna, már az orra elé volt tolva néhány különösen szép ékszer. A boszorkány szeme azonnal meg is akadt az egyik nyakláncon, melyen egy olyan medalion függött, ami emlékeztette a mesterétől kapott medálra, melyet sajnos már régen elveszített. De ez, ami most előtte csillogott, még attól is szebb volt. Formenya lenyűgözve pislogott hol a férfira, hol a portékára, de végül csak kézbe vette azt a medált, és mindkét oldalát alaposan szemügyre vette.*
- A 10 arany akkor is sok érte... Még, ha ilyen csábítóan is tud nézni az árusítója.
*Mert azért nem egy naív kislány volt már a mágusnő, és nem is lehetett olyan könnyen levenni a lábáról. Csak azok a szemek ne néznének rá olyan zavarbaejtően...*
- Hat aranyat adok érte, ha neked így megfelel.

Abigeel felé egy lehengerlő mosolyt ejt a férfi majd átnyújt felé eggyet*-Tudja mit ajándék, *mondja mosolyogva, elég különös árúsok de látszik rajtuk hogy semmi rosszat nem akarnak.Kressara árusa csak mosolyogva adja át a kelméit*-Óó jutányosabban adom *mondja mosolyogva csak a pénz felét kérte érte *-A Nyugati szigetekről jöttünk én s pár testvérem, szép ez a főld*mondja mosolyogva s választ is ad. Hyalma árusa is megszólal*-Tökéletes kishölgy*mondja s átvesz öt aranyat eggyet még vissza is ad*-Látod nem vagyunk surmók*mosolyodik el lágyan közbe Adryana árusa kicsit felnevet*-Hogy mire jó? Illatosít széppé teszi a bőrt*mondja mosolyogva , majd ad belőle*-Tessék egy kis próba, testvéreimmel még sokáig itt leszünk Evolyran fogadójába szálunk meg pár hétre*mondja mosolyogva ki tudja a nő akarna e még venni.*

Vendég

*a nő el is pirul az árus kedvességén. Igaz nagyon vágyott arra a ruhára, dehát mégsem fogadhatja el ingyen. Ezt nem engedi a lelkiismerete.*
- És mondja... *kezd bele, azonban a férfi szépségétől hang nem jön torkára pár pillanatig, ahogy az várakozásteljesen néz szemébe, de aztán csak ki tud ejteni pár keresetlen szót.*
- Szóval.... nem, ezt tényleg nem fogadhatom el. Hiszen nem is ismerjük egymást. Azt sem tudom, hogy kicsodák maguk. És hát mindennek ára van... Mondja, mégis, mit kér ezért a ruháért cserébe? *böki végül kérdését és közben azon tanakodik magában, hogy vajon miként tud majd elszakadni a férfi rabulejtő szemeitől és mosolyától.*

» 04. Chattal kapuja - térkapu