02. Chattal

*Declan csodálkozva és kíváncsian néz Seyla szemébe. De tudja, varázslat az, ami most történik.*
~Mért van erre most szükség? Minek megyünk el? És mért csak a lelkünk? Mit akar? Egyáltalán mért kellett letepernie? Elég lett volna megmondania az igazat.~
*Mindezt úgy tette fel, mintha Seylától kérdezné. De a felelet nem érkezik, csak a történéssel. Kiléptek testükből, majd Declan számára egy teljesen ismeretlen helyre tévednek.*

* Éppen Clive a sárkányhoz intézett kérdése után szakad meg a varázslat, mert a hókupac alatt rejtőző jégtakarón megcsószott a lába, s bizony szégyenszemre seggre esett.
Közben nem koncentrált eléggé, ezért a lelkük visszatért a testükbe. No, nem egészen, ugyanis az ilyen eshetőségekre is felkészült. Ha max. egy órát tartózkodnak itt (véletlenűl visszatérve a testükbe, nem szántszándékkal) akkor a sárkány csak egy villanást fog észrevenni a lélekalakjukon.*
- A francba! De fájt.... -*ül fel*-

*Épp várná a választ, amikor Seyla hirtelen megcsúszik és hát a tomporára esik. Declan elmosolyodik. De aztán vissza is kerültek a fogadóba. Declan körbenéz, majd elneveti magát.*
-Te aztán ügyes vagy! Szegénykém! Csak nem fáj? - *Gúnyolódik vele nevetés közben. Persze ez nem akar gonosz gúnyolódásnak látszani, csak most jó kedve van, és muszáj volt gúnyolódnia. De aztán igyekezett lenyugodni. Majd komolyan, de még mindig mosolyogva megkérdezte.*
-Öm... szóval mi történt? Mért jöttünk most vissza?- *Igyekezett komoly lenni, de nem bírta ki, hogy ne mosolyogjon a nő fenékfájásán.*

* Nagyon nagyon nagyon bizsereg a tenyere. Azért mégis csak őt röhögik?! ( Jé, Decike már röhög!!!! Ez aztán a haladás! ) De aztán mégsem teszi.*
- Miattad, te lúzer! El is kaphattál volna... -*na jó, ő a hibás, mert nem koncentrált eléggé. De hát, nem olyan hülye, hogy el is ismerje...*
* Aztán rájön, voltaképpen, miért is nem húzott be egyet Swordnak. De hiszen mágus! Miért is fájna utána a keze...? De ehhez mágia sem kell. Csak egy nagy adag abból, amit mázlinak hívnak.
Elkezd nevetni.
Drága Clive-ünk épp abban a tócsában hever, amit rá öntött egykor.*

*Aztán kezdi érezni, hogy nála sincs minden rendben.*
~Bepisiltem? Á... azért azt nem.~
*Hát felállt és látja, hogy csurom vizes a gatyája.*
-Haha! Sebaj. Legalább van, amin nevetsz.- *Hát igen, ez célzás akart lenni, arra, hogy soha nem látja a nőt nevetni. Feláll és hát elkezdi törölgetni a fenekét, de előbb-utóbb rá kell jönnie, hogy azzal nem megy semmire. *
-Át kéne vennem. Nem gondolod?- *Kérdezi célozgatva és mosolyogva a nőtől.*
-Hé, tudnál adni gatyát? Neked úgyis csak az van. Mert te nem is nő vagy, hanem férfi.- *Az utóbbit már maga elé morogta, de tudta, hogy hallotta Seyla. Végül is, ez volt a célja.*

* Ez egy nagyon-nagyon vakmerő húzás volt a fiútól. Még sem vág vissza úgy, ahogy egy másik esetben tenné. Visszasírja még azt az időt, amikor még nem találkoztak!*
~ Nyugi, Seyla. Tudod: max. egy óra...~
- Ugyan, Clivee. Te kívül-belül röhejes vagy. Lehetetlen rajtan nem röhögni. És ad a hóhér neked gatyát...
* De ugyancsak nemvetőgörcse támad. Egyszerűen nem bír most magával, mert eszébe jut egy másik eset, ahol ugyanezt mondták neki szó szerint... De az teljesen més szituáció volt, de örül, már csak azért is, mert Dec feldézte benne ezt. Nincs mit tenni: a földön fetreng nevettében.*

-Na a hóhér gatyáját meg húzd a fejedre!- *Aztán nézi, ahogy a nő a földön fetrengve röhög. Alig bírja ki, hogy ne nevessen ő is, de csak kibirja. És ezt mondja.*
-Na most pont úgy nézel ki, mint egy rühes kutya, aki röhög, miközben a földbe vakarja meg a hátát.- *Na jó. Talán ez durva volt. De kihagyhatatlan. Declan most nagyon szívatós kedvében van.*
~Ha te így, én úgy! Ha harc, hát legyen harc!~
-Szerintem neked árt ez a varázs. Amióta visszatértünk, te csak röhögsz. Talán elgurult a gyógyszered?- *Aztán benézett az egyik ládába. Hátha van egy normális gatyája. Persze van, csak nem tudta, hogy öltözzön át a nő jelenlétében.*

* Még mindig röhög, ennélfogva alig hallja Declan hangját. Csak amikor már tényleg azt mondhatja: most már elég! ,akkor ül fel, s hátát nekiveti az ágynak. Az utolsó mondatát még elcsípi a fiúnak.*
- A gyógyszerre neked lenne szükséged, drága Clive. összeszedtél egy betegséget. Tudod, a hülyeség egy olyan ragály, ami gyorsan megfertőzi a világot. Talán ideje kezeltetni magad, nem gondoltál még rá? Áhh, persze, hogy nem. Túl sokat gondolok rólad, igaz-e?
- Mi van Clivee?! Csak nem vagyunk szégyenlősek?! -*teszi hozzá gunyorosan, Sword guberálását elnézve a ládákban.*

*Kicsit sajnálta, hogy nem reagált a rühesre. Gatya kutatgatás közben figyel a nőre is. Mosolyogva felel.*
-Ha annyira ragályos a hülyeségem, akkor te biztos elkaptad. Sőt. A tünetek már aggodalomra utalnak. - *Aztán már végre megtalálja a kedvenc fekete nadrágját. Lehajtja a láda tetejét és feláll. Majd el kezd levetkőzni.*
-Még hogy szégyenlősek?!- *Bele mosolyog Seyla arcába. Majd ott az orra előtt átveszi a nadrágját. A legszívesebben a vizes nadrágot a nő fejére dobná.*
-Haha. Inkább nem.- *Csak ennyit mondott a saját gondolataira.*

- Kár erőlkördöd. Be vagyok oltva. Sőt! Eredendően! Nekem van eszem, -és még tovább megyek- gondolkodok is! Lehet, hogy nem tudtad, de használatra teremtett.
* Aztán inkább nem szól. Csak egyenesen és kizárólag Dec szemébe néz, nehogy már kukkolással vádolják. Igencsak furcsán jön ki a fiú utolsó megjegyzése is.*
- Miért van az, ha egy férfi lát meg egy nőt meztelenül, akkor tátott szájjal bambulja, ha viszont egy nő egy férfit, akkor rögtön szatírt kiállt?!
* Teszi fel az inkább költői kérdést. Több nemigen telik tőle. Erőt gyűjt, készülődik. Fizikailag jelen pillanatban a béka segge alatt van. ha most harcra kerülne a sor, hát...*

~Elég gyenge beszólások!~ *Így ezekre igazán nem is tudott reagálni. Kicsit nagyobb reakcióra várt. De ha így, hát akkor így.*
-Igen. És te miért nem kiáltottál szatírt?-* Kérdezi célozgatóan mosolyogva. De aztán elkomolyodik, és ráül az ágy száraz oldalára. Bár már nem olyan vizes, mert egy darabig jót aludtak a földön.*
~Bírom a beszólásait, de úgy tűnik elfáradt. Ez most mit jelent? Én nyertem? Jobb lesz, ha az utóbbi beszólásomra valami naggyal vág vissza, mert még a végén azt fogom érezni, hogy ezt a csatát én nyertem meg. Hmm...~*És most elmosolyodik.*~ Nehéz helyzet, nehéz helyzet.~ *Aztán ráfekszik az ágy száraz részére és bambul tovább.*

* Fájdalmasan felnyög, s kezébe temeti az arcát. Ez már neki sok(k)! Ráadásul, ez a barom láthatólag (és hallhatóan) csakis a bántó és bántandó mondatokra ad valamicskét.
Hát, ő ebben a játékban nem vesz részt.*
- Azért, mert úgy érzem magam, minhta egy háromévesnek magyaráznám, hogy ha a kacsa nem tud úszni, nem a víz hülye.
* Szomjas. Feláll egy kis vízért. Ám még felálltában összegabalyodnak a lábai ( Segítség!!! Hogyan?!) és vészesen közeledik a padló felé. Mit közeledik?! Zuhan!
Egyenest a tócsa közepébe. A feje pedig veszélyt koppan a sötét padlón.*
- Bammeg... -*dörzsöli a homlokát*-

*Mosolyogva figyeli a nő reakcióját. A válasz már tetszett neki, de nem reagált. Csak fekdécselt karját feje alá téve. És nézte a nagy és izgalmas...fehér plafont. De amikor Seyla megcsúszott, akkor kicsit megijedt, de amikor látta, hogy jól van, csak a homlokát dörzsölgeti, akkor csak mozdulatlan fejjel a nőre fordítja szemét.*
~Na! Csak ő lehet ilyen béna!~ *Majd elmosolyodik.* ~Meg én!~ *De aztán megunja a semmit tevést és felül. *
-Figyelj! Lassan mehetnénk Evolyranba. Nem szívesen fekdécselek és az sem izgalmas már, hogy mindig elesel valamiben. Nekem most már muszáj volna eljutnom a városba. Induljunk!-
*Az utolsó "induljunk" szót kérlelően mondta, persze a "kérlek" szót nem volt hajlandó mellé biggyeszteni. Mert hát minek.*

* Keservesen felül, mert nemhogy jobban lenne, még a feje is fájhat, ami megintcsak megnehezíti a koncentrálást. Declan válasza meg csak hab a tortán. Ez meg csak eszébe juttatja a kis kirándulásukat. -Be kell fejezni.*
- Nyugi Clive. Hova sietsz annyira? Még a mi kedves sárkányunktól sem köszöntünk el.
* S ezzel egy kicsit fel is derül. Ragyogó mosolyát rávillantja Clive-re. Mert hát érezte benne a huzakodást akkor... De, annál jobb.
Feláll s továbbra is mosolyogva oldalra vágódik az ágyon, s felkönyököl. (mosolyog-mosolyog-mosolyog) Egy határozott mozdulattal kiveszi Dec kezét a feje alól, s megszorítja a csuklóját.
További egy perc kell neki, hogy megerősítse a bűbájokat, hogy az előbbi eset többé ne forduljon elő.*

~Ja persze! A sárkány! Meg vagyok én nélküle is.~ *Persze valójában tényleg érdekelte az a lény, és ha lehet, szívesen repülne vele egyet. De azután Seyla mellé vetődött és mosolygott.*
~Ez meg bolond gombát evett? Mit mosolyog annyira? Na asszem van egy tippem...~ *Ki is rántotta a nő a kezét a feje alól és megszorította Declan csuklóját.*
-Nem muszáj a csuklómat szorítanod!- *Majd igyekezett ellazulni és becsukta a szemét. Várta, hogy a varázslat működjön.*

- Óhh, ha netán el akarsz tévedni, csak tessék!
* S miközben magában a szöveget kántálja, s épphogy elkezd a lelkük kilépni, elengedi Declan szuklóját és alig ér hozzá az ujjaival a bőréhez.
Na, akibe egy csöppnyi logika szorult, az kitalálhatja, hogy mit jelent. Nos aki nem... Az is megtudja.
Az a "jól ismert" húzás szinte megszűnik, s ahelyett, hogy Seyla Declant vonná maga után, ő gyorsul, és a fiú lelke pedig valahogy "lelassul". Ez már csak azért is érthető, mert ez esetben Seyla a "sofőr", és Clive csak egy utasnak számít, akit, ha kilöknek a járgányból... Hát, el lehet képzelni mi történik.
De, ezt csak amolyan "viccnek" szánta. Annyira nem elvetemült, hogy lelökje a szakadékba. Elég, ha egyensúlyoztatja a peremén...
De aztán rendesen megszorítja ismét a fiú kezét, és együtt teszik meg a hátralévő utat másodszor is a hegyekbe.*

*Aysha még mindig nem nagyon talál haza. Úgy érzi, hogy egyre messzebb keveredik hazájától és ebben teljesen igaza is van. Kezd kétségbeesni. Ott hagyja az emberek várát és ismét elindul, repülve, hogy valahogy hazataláljon. A Tölgyes szinte az ellenkező irányba van, igy Aysha most egy jót nagyot kirándul - és nem önszántából. Egy kis ösvényt pillant meg. Azon kezd el repülni, remélve, hogy valami olyan ehylre jut, amit már ismert, ahol már járt. Bár ez elég valószinűtlen, hiszen nem sok helyen járt még a leányzó. Megint kezd úrrá lenni rajta a félelem.*
~Hé! Felrepültél a Köd - toronyra. ne legyél már ilyen beszari!~morogja magának a leányzó. Az ösvény végén egy kisebb falut pillant meg - nagy házakkal.*
-Hurrá! Ismét emberek...-*motyogja. Egy közeli házhoz repül és beles az ablakon. Sötét van, nem lát semmit. Inkább nem kockáztat, a falu házai körül repdes.*

*A mai nap nem volt eseményekkel dús. Mint ahogy általában, itt Chattal-ben, legalábbis azóta mióta Ned'rila itt van. Egyetlen elfoglaltsága mindössze a lovát tanítani, de már több mint egy hete az övé, és nem túl sok változást lát rajta. De már nem is bánta. Tetszett neki a kanca tüzes természete, és már nagyon szeretné kipróbálni, milyen a hátán ülni. Most is épp őt figyelgette, s mint mindig, az most is a földet kapálta, de nem próbálta a kötelet elszakítani. Ahogy ott oldalazott mellette a kanca még jobban ki akart volna vele menni, de akkora akarja először kipróbálni őt először kint, mikor már eltávozik Chattalből. És ennek hamarosan meg kell történnie. Itt amúgy sincs semmi cél, semmi esemény ami miatt maradhatna. Épp a földön ült, s neki támasztotta hátát a karám oldalának, kezeit pedig a térdén nyugtatta, s a házakat figyelte. Az emberek mindenütt ott voltak, de nem volt kifejezetten nagy a nyüzsgés most. Érdekes. Mégis a tömeg közül alig lehetett kiszúrni egy nem emberi lényt, de még is sikerült Ned'rilának. De nem elf volt, pedig először azt hitte fajtabelit látott, de mikor észre vette szárnyait, amivel pár pillanat múlva már egy szinttel feljebb volt, rögtön tudta, hogy tündérről van szó. Nem húzta össze a szemét, mert így is látta majdnem minden jellemvonását, amit fontosnak tartott megvizsgálni rajta. Elég fiatal külsejű volt, talán még gyermek tündér, de az is lehet hogy csak kívülről fiatal. Úgy tűnt, nagyon keres valamit, és figyelmesen nézte ahogy egyik sarokról a másikra röppen át...*

*Icipicit elege volt már Seylából. Úgy érezte muszály nyújtóznia egy kicsit. Le is ment a fogadó elé.*
~Ahh! Végre! NYUGALOM! Az az idióta nő nem zaklat egy darabig.~
*Jó, azért ennyire nem utálja, csak már belefáradt a sok vitába és csipkelődésbe. Bár ez neki köszönhető. Nem egy jófej ember, az biztos. Hát elkezdett sétálgatni. Egyszer csak egy ismerős alakon akadt meg a szeme.*
~ Hm... ez a nő nekem ismerős. Áháá... persze. Ő kért segítséget. Lovat akart. Öcsém, hogy pont engem talált meg!~
*De látta, a nő nagyon néz valamit. Hát Declan is a közelbe megy, vajon mi lehet olyan érdekes. És íme, hősünk olyat látott, amit még soha. Egy tündért.*
~Ahh... de pöttöm.~ *Majdnem rátört a röhögőgörcs.* ~Muszály beszólnom neki valamit.~
-Üdv, törpe? Mit keresel? Csak nem a tegnapi napot? Úha... veszélyes dolog itt egyedül mászkálnod. Nem gondolod?- *Egy kis gonosz vigyort is fűszerezett mondandójához.*

*AYsha még mindig repked ide-oda keresve valami szálláshelyet, mert bizony már nagyon beesteledett. Ma már semmiképpen nem indul haza. Nem fogja senki hiányozni. Erre egy picit elszomorodik. Senkinek nem fog hiányozni a szeles, szeleburdi kislány. A reggeli harmatszedés nyugodt lesz és senki nem fog lábatlankodni a munka körül. Aysha kissé szomorkásan repdes, majd nem figyelve egy nőbe ütközik. Kissé megszédül és majdnem lezuhan, de idejébe visszanyeri önmaga és szárnya fölötti uralmát és a nőre pillant.*
-Bocsánat...-*motyogja. Majd egy férfi is érkezik hozzájuk közül és beszól a leánykának. Aysha feje kissé vörös lesz a férfi piszkálódásától.*
-Tündér! Nem törpe! Nem tudod mi a különbség a tündér és a törpe között? Te is jó béna lehetsz...-*morogja Aysha. Majd kiölti nyelvét a férfire. Aztán ismét úrra lesz rajta a szomorúság.*
-Eltévedtem...-*hüppögi és pár könnycsepp gördül ki a szeméből. Látszik rajta hogy olyan 5-6 éves körüli lehet - ember években számolva.*

*Látja, hogy pár méterre a tündér lánykától egy férfi szólítja meg. Szemügyre veszi, s rájön, hogy nagyon ismerős neki,de nem látja teljesen az arcát. De mégis, valahogy... Elgondolkozott, aztán rájött hogy ki lehet az. Az a fiatal férfi, akitől megkérdezte merre lehet lovat vásárolni. Kíváncsivá tette, hogy újra látja, és ráadásul a tündér lányka is ott volt, aki most mintha a szemét törölgetné. De lehet rosszul látja. Egy mozdulattal feláll, majd elindul az ismerős férfi és a tündér felé, mit sem törődve azzal mit gondolnak majd róla, ha látják, hogy csak úgy oda megy, és megszólítja őket, pedig most nincs is semmi amit keresne. Ahogy lassan elindult feléjük, maga is elcsodálkozott rajta, miért csinálja ezt, de aztán eszébe jutott, hogy megköszöni a férfi segítségét. Ha nem mondta volna meg neki, akkor ez a feketeség még mindig ott lenne kikötve egy rövid kötélen. Közelebb érve hozzájuk, látta, hogy a kis tünde lány bizony csak a könnyeit hullajtja, és a férfi az imént nevetett felé. Ez érdekes.*
- Üdvözlet! - *Megszólítja a férfit, s már csak pár méter választja el őket. Felé bólint, majd a kislányra, s az most a földön állt a két lábán, s kezecskéivel a szemeit dörzsölgette. Nem szeretett anyáskodni egyáltalán, de megsajnálta a kis teremtést.
- Üdv, neked is, tündér gyermek! - *Fordult az apró tündér felé, s kezével megérintette a vállát.*
- Mi bánt téged, miért hullajtod a könnyeidet? Az imént még nem láttam keserűséget az arcodon, csupán aggódást. Tudok esetleg segíteni? - *Most nem foglalkozott a férfival, gondolta, majd utána megköszöni tőle, amit akart. De vajon miért sír ez a szegény tündér gyermek?*

~Na ez... ezzel is megáldott az ÉG! A beszólása sem a legjobb.~
*Na de feléjük is közeledett a nő. Nem köszön vissza, csak flegmán biccent egyet jelezve, hogy igen, vette az adást, köszöntek neki.*
-Nem sír az. Csak szomorkodik. A könny bele sem férne ebbe a kis apróságba. Hihi.-
*Javíthatatlan. De aztán már nem nagyon szólal meg, csak figyeli a nőt, mit beszélget a kis tündérrel.*
~Na ez a gyerek betálal, a nő meg letámad. Tuttira. Ó, hogy kellett nekem idejönni és beszólni ennek a ... kis édi tündérnek.~
*Persze, hogy édi. Declan valójába már meg is kedvelte a kis tündért, hisz annyira...*
~Tündéri... tündéri tündér...haha... De hülye vagyok! Röhögök a saját viccemen...~
*Na most csak kíváncsi volt, mit reagál a hölgyemény.

*Aysha lecsüccsen a földre. apró termetével, ami kb. 5-7 centi nem nagyon látszik ki a földből. Hogy Declan jobban és tisztán lássa le kell guggolnia. Ned'rila-nak természetesen nem, hiszen ő tünde. És milyen kedves tünde. Aysha a vigasztalásra elmosolyodik, majd felreppen és hevesen magyarázni kezd.*
-Hát... Játszottam egy pillangóval. Kergettem és elég messze kerültem az otthonomtól, a Ragyogó Tölgyestől. És hát eljutottam valami ködös tisztásra, aztán valami tündérfaluba és egy nagy várba, ahol emberek álnek. Na meg most ide...-*törik meg a hevessége. Ismét lassan leszáll a földre, leül és pityeregni kezd.*
-Nem találok haza..-*motyogja. *
-Egy ilyen szép, kis tündér nem élhet csúnya emberek között...-*teszi hozzá úgy, mintha ez tök alapvető dolog lenne. Eszébe jut, hogy Declan ember. Elpirul és felreppen, elég közel a férfi arcához.*
-Persze azért Te is szép vagy. Habár...-*gondolkozik el a kis tündér.*
-Még soha nem láttam ilyen nőt...-*motyogja és körberepüli kiváncsian a férfit.*

*Figyelmesen nézi, ahogy a kis termetű apróság egy huppanással a földre csüccsent, de a sírás alig akart megszűnni. Lehajolt hozzá, s letörölte az ujjaival a könnycseppeket az arcáról.*
- Nincs semmi baj. Abban sajnos nem tudok segíteni, hogy megmondjam merre kell vissza menned, és azt hiszem nem is lenne okos dolog egyedül megpróbálnod hazatérni. De... holnap megpróbálom kieszelni. Viszont, akkor ne lássak könnyeket a szemedben.- *Bátorítóan rámosolygott. Közben eszébe jutott, hogy ott áll mellette a férfi, s gyorsan elemelte a kezét a kislánytól, s felegyenesedett. A tündérke furcsa dolgokról kezdett beszélni. Tudta, hogy ők tisztában vannak vele, hogy kívülről szépek akár a pillangók, de hogy ezt még ki is hangsúlyozzák azt nem. Furcsa. de hát mit várjon egy kis tündértől. Aztán látta, hogy szárnyait megrebegtette, s felreppent , majd a férfi feje körül kezdett cikázni. Kuncogott egy kicsit, de csak halkan, amiért a kis tündér nőnek nézte a férfit, pedig egyáltalán nem úgy festett.*
- Azt hiszem, nálatok máshogy festhetnek a tündér fiúk, férfiak, ezek szerint. - *Aztán elkezdett gondolkozni, vajon náluk is két nem van, vagy nem, de ezt nem tudta megmondani. De aztán eszébe jutott, hogy már találkozott két tündérrel, és ők említették neki, hogy a tündérek faja egynemű.*
- Vagyis... tudod, ő itt egy férfi. Egy emberi férfi. Emmm, hogy is mondjam neked. Hát gondolom, mivel te körülötted csak a saját nemedből valók élnek, ezért... Hát nem tudom, hogy magyarázzam el, mire valók itt a férfiak. Nálatok ez másképp működik. - *Kicsit kínos lett a helyzet számára, hiszen télleg nem tudta, hogy mondja el ezt egy olyannak, aki sosem hallott még férfiról. Nem mintha Ned'rila olyan sokkal került volna összeköttetésbe, de azért mégis csak. Ráadásul, ha belegondol a nőknek tulajdonképpen a család alapítás miatt van szükségük rájuk. És ezt a témát kifejezetten nem kedveli, még csak a gondolatát sem. Nos, jobb ha elhesegeti ezeket a gondolatokat, mielőtt még feltűnne rajta.*
- De tudod, mi lenne ha holnap elmondanák Neked néhány emberi dolgot... Mondjuk, én sem tudok róluk mindent, de többet mint te, azt hiszem. - *Mosolygott rá kedvesen.*
- De szerintem most azt lenne a legjobb neked, ha kialudnád magad. A szemeid már teljesen vörösök lettek, és biztos fáradt is lehetsz, a sok repkedéstől. Gyere, van egy megbízható hely, oda elvezetlek, de egyedül kell bemenned.- *Nem akart bunkó lenni a kislánnyal, és remélte hogy nem is gondolja azt. Elindult a fogadó felé, s hívta maga után a kislányt, aztán gyorsan vissza fordult.*
- Te nem jössz? - *Remélte, nem zavarja a férfit, hogy letegezte, de annyira nem foglalkozott vele, fiatalnak tűnt, és nem idős öregembernek. *

~Csúnya emberek. Na ezt megkaptam.~ *Vagy mégsem? A kis tündér felrepült Declanhoz. Declan kicsit elcsodálkozott azon, hogy nőnek nézték. De nem reagált sehogy, csak felemelte bal szemöldökét, a jobbat pedig összehúzta.*
~Ennyit a férfiasságomról.~ *De aztán végig hallgatta a nő magyarázkodását. Örült, hogy nem neki kell megmagyaráznia, mi az a "férfi", bár nem tette volna. Hagyta volna, hagy hidjen a kislány, amit akar. De aztán elmosolyodott a nő zavarán*
~Na? Na? Mi a férfi?~
*Hallgatja tovább.*
~Mi, hogy mirevalók a férfiak?! Na azért ez már több a soknál. Mert minket felhasználnak a nők? Vannak a nők és mellettük a pótlékok? Arra vagyunk csak jók, hogy szaporodjunk? Na de ilyet?~
*Persze arcán nem tűnt vel a dühe, csak a két szemöldöke felcserélte a szerepet. A jobbat emelte fel, és a balt húzta össze. De aztán meg is indultak.*
-Mi??? Hogy nem tudsz a férfiakról semmit? Mit jelentsen ez???- *Nem azért követte őket, mert el akarta volna őket kísérni, csak tudni akarta a nő válaszát.*

*Aysha letörli a könnyeit és a tünde nőre mosolyog.*
-Köszönöm szépen! Az igazán jó lenne...-*motyogja Aysha erőtlenül. Mjad ismét felreppent és Declanra nézett, majd rászállt Ned'rila vállára és leült. Hallgatta a nő magyarázatát, hogy mi is az a férfi.*
-Oh! Már hallotta róla egy Casve nevű emberlánytól. //Declan! direkt volt :p// Csak még soha nem láttam ilyen közelről-*kuncogott egyet a kislány. Ő nem vette észre Ned'rila zavarát, és nem is fogta fel, hogy mit is próbált elmagyarázni a nő. Persze ezt az ilyen kicsi gyerekeknek igen kellemetlen és nehéz elmagyarázni.*
-Szóval a férfiak olyanok, mint a nők? -*kérdezi a kislány. Mikor Ned'rila elindul, a vállán Aysha is vele tart. Örül, hogy végre alhat, hiszen már nagyon fáradt. Ez látszik is rajta és mire odaérnek a fogadóhoz, bizony a kis tündér el is szundit Ned'rila vállán. Ned'rila belép a fogadóba, átadja a Fogadós nénak a ki s tündért, elmagyarázva neki, a kilétét és tovább áll. A kocsmáros né megszemléli az alvó Ayshát, majd gondolkozni kezd és megágyaz neki egy apró kis tálba. Reméli, hogy a pici lány, ha felébred, nem sértődik meg a fekhelyén...*

*Furcsán fogadta a férfi kérdés halmazát, de most könnyebbnek tűnt neki válaszolni, mint a kis tündérnek.*
- Én nem úgy értettem, hogy semmit. De ahogy látom a nők többsége csak a szaporodás érdekében "tartja" a férfiakat. Micsoda bolondság... Ennyire azért sosem tudnám lekötni magam. - *Nem tudja, mit gondolhat most róla a férfi, de nem is érdekli, nem tagadja, hogy nem akar családot, ami alatt a gyerekeket és a férjet érti ő. A szerelem az más. Az nem kell, hogy családdal járjon. Aztán tovább folytatta.*
- Vissza térve a kérdésedre, azért tudok egyet s mást. De most ne menjünk ebbe bele, hiszen nem ismersz, így nem tudhatod mi dolgom volt a férfiak terén. - *Megköszörülte a torkát egy kicsit, aztán eszébe jutott a vállán nyugvó kis tündérke, és elindult a fogadó irányába, ahol átadta a fogadós nének a már szundító pöttömöt. Kérte, hogy vigyázzanak rá, és hogy majd holnap reggel valószínűleg benéz hozzá. Becsukta a fogadó ajtaját, és ismét a férfival találta magát szembe. Még a kilincset fogta egy pillanatig.*
- Szeretném megköszönni a múltkori segítséget. Egy kis idő kellett ahhoz, hogy felelevenítsem az arcodat, de aztán rájöttem, hogy hol találkoztunk. Azóta sikerült megvennem egy lovat. És nagyon jól jártam vele, jobban mint a kereskedő. Pedig ő azt gondolná, milyen bolond volt az a tünde, hogy négyszeres árat fizetett egy lóért.- *Elengedte a kilincset.*
- De te egyébként mit kerestél ennek a tündérnek a társaságában? - *Szögezte neki a kérdést.*

*Dühösen követte őket, de aztán hirtelen megállt.*
~Casve? Ö...ö... húha! Öcsém, mit gondolkodok ezen? Ezer Casve lehet itt.~
*Nem. Nem mert arra gondolni, hogy az ő Casvéjéről van szó. Annyira fél a csalódástól, hogy inkább nem is gondol bele ilyenekbe.*
~De azt mondta, emberlány... a francba Dec! Ember Casvéból is lehet sok. Hisz nem ritka ez a név.~ *Alig hallotta, amit a nő mondott neki, de lassan felébredt gondolataiból.*
~Lekötni magát?~ *Megint felhúzta bal szemöldökét.* ~Bár... én sem...~
-Hmm... hogy mi dolgod volt a férfiakkal...- *Kaján vigyor jelent meg az arcán. Majd megvárta, míg bemegy a nő a fogadóba az alvó tündérkével, majd a nő visszajött és most köszönetet mondott.*
-Köszönetet? Nem nagy segítség volt az. Ha jobban körbenéztél volna, akár ki is bökhette volna a szemedet. És négyszeres ár? Háát...- *Na erre inkább nem mondott semmit. Ugyanis számára is nagyon fontos, hogy megfelelő legyen a ló, és ugye nála a pénz nem számít. Kő gazdag.*
-A tündér társaságában? Semmit? Csak felismertelek és láttam, hogy nagyon nézel valamit. Gondoltam meglesem, mit bámulsz annyira és láttam, hogy tünde... hihi- *Gonosz mosoly* -Nem bírtam ki, hogy ne szóljak be neki.-

*Felvonta a jobb szemöldökét, és furán nézett rá. Aztán megbánta a köszönet mondást, hisz igaza volt.*
- Értem, akkor ha már így észre vettél, és már nem ez az első találkozásunk ideje végre megmondani a nevedet. - *Mondta, kicsit szemtelenül, hiszen érdekelte most már kivel van dolga. Eddig érdekes benyomást keltett. Na de csak óvatosan, nem ismeri Ned'rilát. Persze, nem mondta ki hangosan, amíg nem lát rajta túlzott ellenszenvet, addig nem lesz semmi baja vele. De tulajdonképpen nem ítélné el.*
- De egyébként az a ló igen is megérte az árát. Még többet is. - *Nem tudja, hogy ez honnan jött, csak úgy kijött a száján...*
- És te mit keresel Chattalben? - *Kérdezte kiváncsisággal, s némi szemtelenséggel is a hangjában.*

-Hm... a nevem...- *Na majdnem Declant mondott. Legelőször csak a családi nevén szokott bemutatkozni, csak ha közelebbről ismerkedik meg valakivel, akkor szokta megmondani, hogy Declan. Bár Seylánál elrontotta. Sajna véletlenül elmondta a szeretett nevét, hogy Clive. Azóta is Clive-nak szólítja őt Seyla, pedig tudja, hogy nem szereti a férfi. Bár ki tudja miért, Declan kezdi megkedvelni Seyla szájából a Clive nevet.*
-Sword. Sword vagyok. De akkor mi a te neved?- *Flegmán kérdezte, de tényleg érdekelte. Tetszett neki a nő stílusa.*
~Hmm... a bunkók egymásra találnak.~ *Majd magában elmosolyodott.*
-Chattalban? Semmit. Megyek Evolyranba. Legalább is jó volna. De egyedül khrm... nem igazán találnék oda, így Seyla fog odavezetni. Mivel vége a viharoknak, hamarosan indulunk. Remélem.-
*Persze a valódi okot nem mondja el, mit akar Evolyranban, de még senkinek nem mondta el. Kicsit gáz is lenne. Legalább is ő szerinte.*
~Az őszinteség gyengeség!~
-Örülök a találkozásnak, de most megyek vissza a szobámba. Holnap remélhetőleg megyek is Evolyranba! Pápá!- *Majd sarkon fordult és elment.*
~Casve... ahh... nem fogok tudni az éjszaka aludni...~

» 04. Chattal kapuja - térkapu