01. Evolyran kapuja

*Tikina is mosolygott,mikor Melinda végre kézbe kapta a nyusziját.*
-Igen,végre elintéztük,hogy elengedje a nyuszidat,Mel.*Mosolygott Tiki,és közben elrakta a kardját.Amire nem is volt
szüksége.*
-És,most ,hogy minden rendbe jött,azt hiszem Melinda,nekem tovább kell mennem.*Mondta kicsit búsan,de nem volt igazán szomorú,hisz tudta,hogy még biztosan fognak találkozni.Az idő,kellemes volt,és meleg.Jó idő volt.*
-Nos,eddig tartott ez az utunk,de ne aggódj,Mel,biztos vagyok benne,hogy találkozunk még méskor is!*Mondta vidáman,és megölelte Melindát,majd egy puszit adott az arcára.Kihúzta magát,és intett még,aztán elindult az erdőből kifelé.*

//Köszi a játékot //

*Melinda is elköszönt búsan, aztán hát tovább kellett mennie. Haladt, haladt tovább Chattal felé. A madarak csicseregtek vígan, finom hideg szél járt körbe. Nagyon sokat bandukolt. Szerencsére meg is talált egy forrást, meg is töltötte az üvegét ami két és fél literes. Az út folyamán naygon sokat ívott, vízett. Az üveg már csak félig volt. Aztán látott egy jó fát és leült.*




//kösszönöm a játékot//

Na szép, az ember segíteni akar aztán itt bizalmatlankodik. Ha valaki el van veszve, akkor legalább hasznos kérdést tegyen fel, ha már van kinek.
- Valaki, aki tud segíteni.
Mondtam és sokan itt abba is hagyták volna, de mindig is rühelletem a magukat roppant titokzatosnak gondoló, rébuszokban beszélő alakokat. Volt egy kis kiszögellés a sziklafalon, alig egy talpalatnyi, de ahhoz elég, hogy ne három métert zuhanjak. Leugrottam, a kiszögellésen kicsit lassítottam magam, majd az elf lány elé érkeztem. Elkapom a kezét és miközben meghajolok előtte az ajkaimhoz emelem.
- Tristan vagyok, szolgálatára.
Most, hogy itt állok előtte még jobban érzem a hatalom auráját. Lehet hogy még nem igazi mágus, aki egy intéssel megváltoztatja a világ menetét, de megvan benne a potenciál, hogy valamikor az legyen. Felegyenesedek, a szemébe nézek, úgy folytatom.
- Ha jól sejtem a kaput keresi. Ha innen kétszáz lépést megy délnek, akkor már látni fogja, innen még pont eltakarják a fák és a sziklák.
Nem szoktam teljesen ismeretlen embereknek segíteni, de benne most befektetést láttam. Egy másik kalandozót, akinek az ismeretsége és a képességei még hasznosak lehetnek. Feltéve, hogy hajlandó pénzért munkát vállalni és nem egy idealista valaki, aki csak és kizárólag az elveiért harcol. Az olyanokkal nem tudok mit kezdeni. És persze hogy kiderüljön használható-e meg kell ismerni. Ha úri kisasszony lenne elvenném a lovát, de kétlem, hogy ennek akár ő akár az állat örülne, így csak magam elé intek, hogy induljon el a mondott irányba, majd mellé lépek.
- Mi járatba erre, az istenek háta mögött?
A kérdés jogos, hiszen a kapu arról volt híres, hogy ezen keresztül érkeztek Evolyran lakói, de azóta elég kevesen használnák, mivel gyakorlatilag semmi nem volt a másik oldalán.

Nem mondhatnám, hogy a nő jól neveltnek vagy akár kedvesnek tűnne, de persze ez még sosem döntötte el, hogy valaki hasznos-e. A fejemben egymást kergetik a gondolatok, hogy vajon minek tudható be a furcsa viselkedés. Elf volt, nem kizárt, hogy évszázadokig élt a vadonban elszigetelve mindenféle civilizációtól, bár ismertem már néhány hosszúéltűt és a többség elolvadt az udvariasságtól és a kézcsóktól ez még nem zárja ki, hogy lenne, akit kellemetlenül érint. Most, hogy közelebb vagyok hozzá érzem, ahogy a megszelídítetlen energiák körbevesznek és érzem, ahogy égetik az aurám határát és csak még inkább megbizonyosodok róla, hogy bármennyire is fura a nő ha sikerül megtalálni a kulcsot még fontos szövetséges lehet. Ez a kulcs pedig az emberek mozgatórugója. Mindenkinek van, van akit csak a pénz hajt, van, akit a jó ügy szolgálata, van, aki csak mágusokat vagy nemeseket hajlandó szolgálni, van aki földterületre vágyik vagy lovagi címre, de teljesen mindegy, hogy kit mi hajt, ha tudod azt a bizonyos okot, akkor rá tudod venni, hogy megtegye, amit akarsz. Persze az okos ember nem haragítja magára a szövetségeseit, nem zsarolja őket, hanem ő az, aki segít nekik egy kis szívességért. De azt senki nem tudja, hogy mennyire ideig tart, amíg minden feladatra tud embert szerezni. Most pedig itt volt az alkalom, hogy szerezzek egy mágust.
Elindulok előre, kövessen ha akar. Ha elér a faluba nem sok más választása marad, mint hogy megszálljon a fogadóban. Ott kiderül, hogy merre indul tovább és valószínűleg az is, hogy érdemes-e vele foglalkozni. Akármilyen hasznos vagy hatalmas lehet valaki, ha nem lehet kontrollálni és nem képes utasításokat teljesíteni akkor nem éri meg beleölni az időt. Kíváncsi voltam, hogy vajon ő kezdeményez-e beszélgetést és ha igen mit kérdez? Lényegtelen dolgokat vagy olyanokat, ami segíti majd őt a céljában?

*Lihegve szalad.csodálkozva szétnéz, de erőt vesz magán és tovább szalad. Csodálkozva nézi a hatalmas városkaput, de erőt vesz félelmén és belép. Úgy érzi nem tehet semmi mást, torkában a gombócot kis híján nem változtatja hatalmas sírógörccsé. Senkit nem lát, ezért kis boldogság surran át csöppnyi testén. Végre célhoz ért.*
*sóhaj*
*hallgatózik*

*Amíg Merin beszél szép lassan haladnak az ősi úton,, amelyen minden ideérkező megteszi az első lépéseket az Evolyrani birodalomba. Most ő és Merin is e földet koptatja, egymás mellett, mintha má időtlen idők óta ezt tennék, pedig csak most találkoztak e föld bejáratánál.*
- Mi szél hozott erre Merin? Talán a kalandvágy, talán az új látásának vágya!*hazudja a férfi, hiszen nem ismeri a lányt és nem tudhatja, hogy nem ellenségei küldték-e utána, hogy meggyilkolja őt, a Shallymor család utolsó élő tagját.*
- Ami a harcról mondasz kisasszony, azt hiszem abban igazad lehet. De remélem itt e földön mind kevesebb harcban s annál több békében lesz részed, hiszen te fehérmágus vagy, ha szemeim nem csalnak meg…
*mondja a lánynak, miközben a Däsyron-folyó partja felé veszi az útját.*
- Azt hiszem ma éjszaka már nem kellene tovább mennünk! *mondja s két összehajló fűzfa közé lép, s ledobja zsákját. *
- Itt letáborozhatunk, s van nálam egy nyúl, amit az imént ejtettem. Megsütjük, ha nem veted meg ez egyszerű étkét Merin…

*Merin szavaira érdeklődően figyel, de közben már szeme sarkából felfedezi azokat a száraz fákat, amik jók lesznek majd a tűzhöz. A lány talán több mindent elmondott magáról, mint ami szeretett volna, de Ysthayr már régen megfigyelte, hogy fekete haja s szakálla ellenére, valamiért mindig bizalmat kelt az emberekben. Bár ő is túl gyorsan szavaz bizalmat mindenkinek, s ez bizony sokszor aokozott már problémát életében.*
- Tudod valamiért úgy érzem, hogy itt lesz részed kalandban, hisz e Birodalom számos különleges nép és még különlegesebb lények lakják, ha híreim nem hamisak. * mondja, majd körbepillant.*
- Az a néhány faág éppen jó lesz most.*s elindul, majd gyors mozdulatokkal összeszedi a fát, majd ügyes mozdulatokkal már is egy kis gúla áll a lány előtt. Ysthayr varázsbotját a fa felé irányítja, s alig egy pillanattal később már lobog is a tűz. Tűzmágus lévén ez neki egy kis semmiség csak.*
- Szóval nem tévedtem, hogy fehér mágus vagy…*mondja s a lányra pillant.*
- Sejtettem Merin…sejtettem…*de azt már nem mondja meg miből is jött rá. Az előbb említett nyulat előkotorja zsákjából, s valamilyen zöld fűvel bekeni és már is egy nyársat tűz át rajta.*
- Fiatal nyuszi volt, hamarosan ehetünk.*mondja a lánynak, s közben a földre telepszik.*

*Kis időre rá, hogy a lány leül a város nagykapujánál álló magányos kőre, az éjszakai sötétségben egyszerre feltűnik egy fura alak. Léptei sietősek, látszólag be akar menni ő is a kapun, de mintha nem lenne minden rendben vele. A sötétben szinte világít hófehér arca, szemei beesettek, és minduntalan hajtogat valamit.*
-Meg kell…meg kell találnom őt! El kell mondjam neki, hogy bajban van! Nem mehet a várba!
*Hangja elfojtott, erőtlen, szinte síró, kezeit egyre csak tördeli és fejét ide-oda forgatja.*
-Nem mehet, mert akkor…Nem szabad! Legjobb lesz, ha beszélek vele! Érzem, hogy valami rossz fog történni! Ne mehet, mert akkor…
*Hirtelen észreveszi a kövön üldögélő lányt, aki mellett épp most akart elhaladni. Megáll, tekintete is megpihen egy pillanatig a hölgyön, majd tovább lép a kapu felé. Újra ráakar kezdeni kis mondókájára, de ekkor valami eszébe ötlik, úgy dönt, visszafordul és szóba elegyedik az idegen lánnyal.*
-Szép estét, hölgyem! Ha nem zavarom meg elmélkedésében, kérdezhetnék valamit öntől?
*Hangsúlyán érzik, hogy valami fontosat akar kérdezni, mintha egy ember élete múlna a válaszon. Talán így is van…
Közben felhők borítják be az éjféli eget, és túlvilági csend telepedik köréjük.*