1. Tolmen erdő

*Ez könnyen megeshet amilyen szeleburdi.*
-Lássuk csak...ehh azért mégis megpróbálnám mágiával. Flamma pila!
*A kezében termett egy tűzgömb és rögvest rá is hajította a farönkökre. Ez nagy hiba volt. A kis tűzgömb visszapattanva a falról, majdnem lepörkölte a srác haját. Addig pattogot ide oddda, míg el nem enyészett. Edward meg mást sem csinált csak elugrott, lehasalt, fölpattant...egyszóval próbálta nem megégetni magát a saját gömbjével. Fellélegzett mikor végre nem volt a tűz sehol.*
-Ez...közel volt!-*Lihegte kezét a térdén pihentettve. Még fel sem egyenesedett teljesen mire elkapta a gőz és úgy bepipult, hogy nekirohant a farakásnak,de nem mozdúlt az meg egy centit sem.*
-Erős,-erős, de nem akármilyen karom van ha!...Kell lennie ennek gyenge pontjának is.
*A következő néhány perceben rombolt és nem is kis sikerrel. Mondjuk nem tudott rést ütni a falon, mert hiába mozdította el az egyik farönköt, ott volt mögötte egy másik, de egy-két ilyen gerendát be tudott forgatni a kör közepébe, és szándékosan csak a kör egyik felével dolgozott. A másik szabadon maradt, majd öszecsapta a kezét. Erre a jobb karján egy kis kard jelent meg.*
-Ha az egészet nem is de darabonként csak-csak elbánok ezzel a varázslattal.
*A beforgatott gerendák végéről lecsapott az acél kezével több kis szeletet. Egyrakásba tette őket a gerendák alá és kiejtette a megszüntető bűbájt.*

-Stromeror.
*Persze nem történt semmi, de Edward hitte, hogy használt valamit. *
-Na jó. Kén és szén van elég, de kálium-nitrátot honnan szerezzek...avagy...hát persze! Humusz és oxigén.
*Öszecsapva a kezét eltűnt a kard, majd letette a földre mindkét kezét tenyérrel lefelé.*
-A zsíros, humuszban gazdag földből kinyerem az ammóniát és a karbamidot majd reagáltatom az oxigénnel...
*A kis farakás megtelt füsttel, szénnel és szúrós irritáló szagu kénnel. A mágus kaján vigyorral a képén felállt, leporolta magát és hátrálni kezdett. A fal másik véghez érve kiejtette újra a tűzgömb varázslatot.*
-Flamma pila.
*Pár hosszú pillanatig a kezében dobálgatta a vörös gömböt, majd mikor elmúlt a volt farakás füstölgése, rádobta. Abban a pillanatban akkorát szólt, hogy sokáig néma maradt utánna az erdő. Az állatok azt hitték itt a vég, pedig csak Edward robantott egyett. A farakás azon része, ahova a gömböt dobta mondhtani eltűnt a robbanás után utat nyitva a mágus fiúnak. A fülét fogva mászott ki kis börtönéből.*
-Nem gondoltam volna, hogy ekkora hangja van egy illyenek...huh még jó hogy ki nem szakadt a dobhártyám. Au...
~Csak tunám ki volt az...
*Azzal odhagyta a mágust a börtönével együtt.*

//Szintlépő részfeladat elfogadva!
Dreamien Tifar//

*Mindeközben a baj okozója fentről figyelte minden egyes mozdulatát a fiúnak. Minden kis idegeskedésére, ordibálására, csak halkan nevetett. Úgy akarta irányítani a fiút, ahogy a komédiások rángatják a bábuikat és tervét kivitelezhetőnek találta. Ez persze elég okot adott a vidámságra.*
~Na nézzük mit tud ez a gyerek!
~Varázslat varázsszavak nélkül...elég csak öszecsapnia a kezét...érdekes...felettébb érdekes.
*A robbantásos ötletre, felhúzta a szemöldökét, de tetszett neki, hogy ilyen találékony, enegrikus ellenfelet talált magának. Szinte megtisztelve érezte magát, és kívánta, hogy mire eljön az a nap mikor öszecsapnak, még erősseb legyen a kis mágus.*
~Találkozunk egyszer Edward Elric, találkozunk és akkor nem menekülsz!

Nyilván erdőnek kell ott nőni, ahol néhány ezer éve virágzó város volt. És egyértelmű, hogy ennek az erdőnek teli kell lenni alattomos gyökerekkel és mindenféle gizgazokkal, hogy az ember lépni se tudjon. Ráadásul a nap is kezdett lemenni, az lesz még csak vidám ha azt se fogom látni hogy épp milyen gusztustalanságba lépek bele.
- Szakadnál meg…
Hagyja el a számat a mondat, amikor meglátom a barlangot, jó embernyi magasan a sziklafalon. Az egy dolog, hogy viszonylag jól védett, de oda valahogy fel is kellene jutni. A felszerelésemet tartó szíjakhoz nyúlok, meghúzom őket, majd nagy levegőt veszek. Van egy kis kiszögellés, ami nekifutásból elég.
Futok, ugrok, megkapaszkodok, felhúzom magam. Csak hogy három farkassal találjam szembe magam. Morognak, miközben lassan közelítenek. Az elfek azt mondanák, hogy csak védik a területüket, ilyenkor hagyni kell őket. De én nem vagyok elf.
- Bocs srácok, most rossz emberbe kötöttetek bele.
Jobb kezemmel lassan a nyúzókésemhez nyúlok, míg ballal feléjük csapok, hogy oda nézzenek, majd széttárom az ujjaim.
- Lucis.
Közöltem velük a szokásos unott hangon. Talán ha értették volna meglepődnek. Így viszont csak belebámultak a felvillanó fénybe, míg én behunytam a szemem és előre lendültem, a kést átdobva másik kezembe és rögtön utána kardot rántva. Szűkölve húzódnak hátra, a hirtelen fénytől vakon és megzavartan, az első pedig már a padlóra is hullik. Seb tátong a tarkóján, a penge éppen a koponya és a gerincoszlop találkozásánál hatolt be és vágta el az ideget. Ahogy kirántom a kést vért szór szét mindenfele a barlangba, többek között a két megmaradt farkasra is. Egyszerre ugranak nekem, a fejemben pedig folyamatosan az jár, hogy gyorsan végeznem kell velük, hiszen a karmok és fogak ellen nem tudok jól védekezni. Oldalt lépek, kifordulok, így megúszom a harapásokat, a kardot elhúzva pedig az egyik támadó aranyos kis vágást szerez a lábára, a landoláskor nem is tud megállni, összeesik. Biztos, hogy nem ennyi volt, de időt nyertem. A sértetlen társa már fordul is meg és újra ugrik, most azonban felkészültem. A csizmámmal találkozik, jókora nyekkenéssel landol a kőfal tövében, de már fölé is léped és elmetszem a torkát. Épp fordulnék a sérült felé, amikor megérzem a harapást a jobb karomon. Nem gondolkozok, a bal kezemben tartott kést a gyomrába vágom és egy rántással kiontom a beleit. Hátborzongató hanggal vág át mindent az acélpenge, húrt, bőrt és szerveket, hogy aztán a farkas összeránduljon és végre engedjen a szorításból. Ledobom a fegyvert, lehámozom magamról az állatot és kidobom a barlangból. Nem kell, hogy egész este itt büdösödjön nekem. Hamarosan két társa is követi, végül eddig leülök, hogy mágiával megtisztítsam a ruhám. Legalább ennyivel könnyebb az életem varázslóként. Amint végeztem fegyvereimet veszel fel és takarítom meg őket, majd egy darab ronggyal nagyjából kilököm a vért a barlangból. Mire végzek teljesen le is megy a nap, szóval eldőlök és lehunyom a szemem. Nincs mitől félnek, megszoktam a természetben alvást, ha vadállat közelít fel fogok rá kelni. Ha nem akkor pedig megérdemlem a sorsom.

//Szintlépő részfeladat elfogadva!
Dreamien Tifar//

Aldo és Tikina

*Az éjszaka sötét és különös.A szél nem fúj.Bár egy kicsit hideg van,de azért a nyári levegő kellemes.Tikina sétálgat egy kitaposott ösvényen.Egyszer csak egy nagyobb bokorból zajok hallatszódnak.Tikina megáll,szinte megtorpan.Majd előrántja kardját.
Közelít a bokor felé,majd hirtelen a bokorból egy............egy nyuszi ugrik elő.Nah,ja mindenki meglepetésére,nem egy vérengző vadállat volt az,csupán egy kis nyuszi.*
-Hát ez ?Ez valami vicc?*Nevetett fel Tikina,miközben elrakta kardját,amire kicsit sem volt szüksége.Leguggolt,kezét a nyuszi felé nyújtotta.Remélve,hogy majd a kis aranyos állat,szokásos karnyújtásos dolognál,majd édesen odahajol a nő kezéhez és megnyalja.
Böeee...hát most nem ez történt.Ugyanis Tikina megakarta simogatni.....hátha a nyuszi engedi ,hogy megsimogassa......erre a nyuszi nagyra nyitotta a száját.....és megharapta a nő ujját. *
-Te mit művelsz?*Nézett értetlenül a nyuszira,aki/ami/hirtelen el is tűnt a bokorban.*
-Hát ez szép!Én csak kedves akarok lenni,ez a nyúl meg itt majdnem leharapja a kezemet!*Forrongott magában egy idegi,aztán leült a bokortól messzire lévő köre.Az ujját fogta,kicsit vérzett ,de nem volt nagy baj.*

*Már jó ideje az erdőben bóklászik, amikor egyszerre vérszag csapja meg az orrát, méghozzá ismerős vérszag.*
~Ejnye, „kisasszony”, mit csinálhatunk ilyen késői órában a sűrű erődben? Veszélyes lehet…~
*Gondolja magában, mialatt felgyorsítva lépteit, az ismerőse felé veszi az irányt. Néhány perc alatt ott is terem a nő közelében és, mint, akinek véletlenül épp arra vezet az útja, lassú léptekkel feltűnik az ösvényen. Amint a közeli kövön üldögélő nő tekintete találkozik az erre tévedő vámpíréval, Aldo meglepett hangon köszönti áldozatát.*
-Nocsak, te itt? Nem is gondoltam volna, hogy épp veled futok össze éjszaka…az erdőben. És egyedül vagy. Miden rendben?
*Kérdezés nélkül odamegy hozzá és leül mellé a kőre, mintha csak az egyik jóakaratú barátja lenne, nem pedig….más.*
-És a férjecskéd? Hogy van?
*Gúnyos tekintettel néz a még mindig vérző ujját ápolgató nő szemeibe, s várja a választ kíváncsian. Vajon elfelejtett mindent a múltkori éjszakáról? Vagy megmaradt valami? Valami lényeges, amivel segíthetne magán, férjén…ha nem, ideje emlékeztetni.*

*Észrevette ,hogy közeledik valaki...de most inkább az ujjával volt el foglalva.Aztán Tikina ránézett rég nem látott ismerősére.....
bár inkább volt számára ellenség,mint ismerős....Még megnyomogatta ujját,aztán így válaszolt Aldo-nak.*
-Igen,én itt...de megnyugtatlak,nem miattad jöttem ide :az erdőbe!-Vágott vissza Tikina.Fürkészte Aldo tekintetét.*
-Velem,minden rendben!-mondta tömören Tikina.Az idő most átváltott kellemes melegbe.A lágy szellő suttogott csak.*
-Beltázor jól van.....semmi baja....honnan veszed,hogy valami baja lehet?!*Vonta fel szemöldökét Tikina.Felállt.És csak úgy,el kezdte csodálva nézni a Holdat.Letekintett a mellette ülő férfire.*
-Ugye milyen csodálatos az idő?-mondta halkan.És visszaemelte szemeit a Holdra.*
-Van valami konkrét célod,hogy pont Tolmen-be jöttél?*Kérdezte...őszinte érdeklődéssel Tikina,de nem nézett Aldora. Majd megfordult,szemeit Aldoéba meresztette.Valami képkocka bevillant neki,ahogy tekintete mélyen a férfiéba mélyedt.~Várjunk csak....olyan ismerős.....meg van!-kapott fejéhez Tikina.~Valami kapcsolat fűz hozzá.....csak azt nem tudom,hogy milyen,és hogy mikor is történt?!....~Jártak a nő gondolatai. Karbafonta kezét,és leült törökülésbe Aldo előtt.*
-Mi.......nekünk volt valami kapcsolatunk egymással?*Kérdezte Tikina,miközben közelebb ült a férfihoz.A férfi kezéhez nyúlt,és megfogta.Hideg volt....fagyott.Tikinát nem zavarta...jól esett most neki ez a kis hideg.*

//Módosítottam a hsz-ed! Ha nem emlékszel Aldora, a nevére sem emlékezhetsz! Caius//

*Ott ülve, a Nő mellett, ki a kezét fogta, nyugodtan hazudhatta volna azt, hogy volt valami köztük, felvázolhatott volna számtalan kitalált éjszakányi kalandot, melyet együtt éltek át, sőt bűntudatot kelthetett volna Tikinában, hogy a férjét hányszor, de hányszor megcsalta….de, mire jó a hazugság? Hazudni bűn! És a mi Aldonk, most inkább egy másik „egyenes” utat választva, teszi Tikinát eszközzé a célja eléréséhez.*
-Ki kell, hogy ábrándítsalak, Tiki. Nem, nem volt semmi komoly köztünk még, továbbá, a férjed sincs valami jól. Ott szenvedve a kastélybö…a kastélyomban, karóval a szívében, eléggé sanyarú a sorsa. És erről ki tehet?
*Erőt kellett vegyen magán, hogy ne nevesse el magát, amint Tikina értetlenül a szemeibe bámul. Aldo sajnálkozó szemekkel nézett vissza rá, mint, aki csak a tényeket közli és nem tehet semmiről.*
-Hogy mi a célom? Az ami neked, kiszabadítani Beltázort sötét börtönéből…de, ha te nem segítesz…és nem teszed azt, amit mondok, akkor az nem fog menni. Elvégre szereted a férjedet, nem? Te sem akarnád, hogy örök időkig ott ragadjon, egy elhagyatott helyiségben, mozdulatlanul, mint a halottak, de mégis élve, és üveges szemekkel bámulni hogyan telnek el az évtizedek, évszázadok. Én véget vethetek a szenvedéseinek. A sorsa, a te kezedben van, bizonyítsd be, hogy él még az a szerelem, amit akkor éreztél, amikor feleségül mentél hozzá!
Bizonyíts, és én békén hagylak titeket.
*Olyan, nyugodtan, szelíden mondta mind e szavakat, mint, aki épp mesét mond kedvesének, s nem a szörnyű valóságot akarja eléje tárni. Mondandója végeztével ajkához emelte az elf kezét és égető lassússággal végig simítva a nő ujjait ajkain, gyöngéden szájába emelte a vérző ujjat és elkezdte szívni.*

*Miközben elhangoztak Aldo szájából e szavak,és mondatok...Tikina próbált koncentrálni...de valami máson jártak gondolatai.....
Azon elmélkedett,hogy Aldot mért érdekli ennyire,hogy hogyan dönt Tiki.Miért?Talán,mert valamit érez iránta....többet,mint a vérszomj,meg az egy éjszakás kalandok?!.....Vajon Aldo tényleg,Tikina javát akarja?.....*
-Beltázor a legfontosabb számomra......jelen pillanatban.......úgy látszik!*válaszolta hirtelen Tikina.És átgondolta,amiket Aldo mondott,ezért így válaszolt:
-Jól van....-sóhajtott-mit akarsz tőlem?Mit akarsz cserébe,hogy megmentsem Beltazort?*kérdezte,majd elkapta az ujját a férfiétól.*
-Mit művelsz?Ezt hogy képzelted?-fakadt ki a nő,mikor észrevette,hogy Aldo elbűvöltségében,az ujját szopogatja!*
-Ha,akarsz valamit,akkor ne azzal kezd,hogy megölsz!*mondta Tikina és már nem fájt az ujja,de nem is érdekelte,hogy fáj -e.Két nagy lépést előre lépett,megfordult.*
-Induljunk!Tudom....mi a célod ezzel az egésszel.....essünk túl rajta Aldo!*mondta Tiki,és mintha mit sem érdekelné,hogy a férfi vámpír és ,hogy mondhatni egy ragadozó........közelebb lépett hozzá és jobb kezével végig simított az arcán.Közben körmét végig húzta rajta.....amin meg is látszódott.*
-Na,ez hogy tetszik?-

//Ajánlom figyelmetekbe a mesélő hozzászólását a legutóbbi játékotokhoz. Tikina, mivel Aldo megharapott, nem emlékszel a gyermek halálára, de arra igen, hogy lennie kellene.//

*Mialatt Tikina kezével végigsimított az arcán, vámpírunk önkénytelenül is rámosolygott, majd egy gyors mozdulattal magához ragadva a nőt, szájon csókolta. Hosszan.*
-Na, ez, hogy tetszik?
*Azzal gyöngéden eltolva maga mellől a hölgyet, visszatért az előbbi mondanivalójára.*
-Csak ne siessünk! És semmi meggondolatlanság…
*Mivel újra az előbbi értetlen szemek bámultak rá, jobbnak látta, hogy mielőbb emlékeztesse, felvilágosítsa Tikinát, még, mielőtt valami rosszra gondol…*
-Cecilia Scott. Itt Evolyran szigetén csak Cecilia. Újonnan a vámpírok, azaz a mi fővezérünk….főladynk. *egy újabb önkénytelen mosoly, ezúttal gúnnyal fűszerezve.*
De, ami a legfontosabb, a te barátnőd. Ha jól értesültem, van néhány hónapja hogy nem láttátok egymást. Nos, itt az ideje egy baráti látogatásnak, részedről természetesen.
*Közben elindult a Nelorad fele vezető úton, Tikinát kézen fogva vezetve maga mellett. Akár a szerelmesek…távolról.*
-Szóval, ha megteszed nekem, hogy néhány hétre, talán egy hónapra Cecilia mellé szegődsz újra ÉS értesülsz mindenről, ami vele kapcsolatos, jövőbeli terveiről, kapcsolatairól(nem a szerelmi kapcsolatra gondolok), ellenségeiről, stb, akkor megígérem, hogy Beltázort, azaz a férjecskédet szabadon engedem.
*Megáll az úton és szembefordul vele.*
-Nos, mi a válaszod?

*Nem annyira lepte meg a nőt,hogy Aldo megcsókolta......csak kissé hirtelen történt!*
-Igen,ismerem Cecíliát!Igen,a barátnőm!-Tikina elfordítja tekintetét,és lenéz a földre.~Miért akarod pont ezt tőlem,Aldo?Cecília a legjobb barátnőm....~Tikina gondolatai kavarogtak,de nem volt ideje hosszasan filózni,ezért így válaszolt:
-Ha,jól értettem,amit az előbb mondtál,akkor azt akarod,hogy faggassam ki Cecit,mindennel kapcsolatban?*tette fel a kérdést Tikina,miközben ránéz a férfire.Majd a nő elindul Aldo mellett,és közben belé karol.....hisz most csak Beltázorra szabad gondolnia.....*
-Nos,a válaszom:megteszem!-mondta keserűen,miközben már láthatóvá vált Nelorad vára.~De,nem miattad és nem is teljesen Beltazór-ért..sokkal inkább Ceci-ért teszem!~Gondolta magában,miközben egy jóízű gúnyos mosolyt vágott.*
-Ha,csak ennyi lenne......hallottad a válaszom.És kérlek,többet ne avasd be a dolgaidba:se Beltit,se Cecit....se senkit!Csak :engem!
-Oké,Aldo?*vonta fel egyik szemöldökét Tikina,mikor már egészen közel jártak a várhoz.Tikina érezte a lelkében lévő:bűntudatot és egyben mélységes fájdalmat is érzett.*

-Ahogy mondod. MINDENRŐL tudni akarok.
*Hangzott a határozott válasz*
~Még szép, hogy megteszed…~*nézett a nő szemeibe, akinek arcvonásaiból nem tükröződött eléggé, hogy annyira aggódna a rábízott feladat miatt.*
-Ha csak ennyi lenne??! *ismételte meg Tikina szavait.*
-Ha elárulsz, meghalsz a férjeddel együtt! Jól gondold, meg, minden egyes lépésedet, minden mozdulatodat, mert, ha főladysége észre vesz valamit és gyanút fog, akkor mindennek vége. Számotokra.
*Kedvesen rámosolygott majd megállva kastélyának főajtaja előtt, fejét egészen közel hajtotta az elf fejéhez.*
-Most pedig menj…vagy hagyd, hogy beavassalak a dolgaimba....csak téged…

//Köszönöm a játékot//

//Saeoh - Folytatás - Evolyran//

*Caius bizony nem szereti a tündéket és látszik is a lány arcán, hogy a férfi hangulatváltozásán gondolkozik, de Caius-t ez baromira nem érdekli. Csak sóhajt egyet, majd mikor a lány megszólal, kíváncsian hallgatja a magyarázatot és egy vigyor fut át az arcán. De nem sokáig és hamarosan visszaáll a komoly, gyanakvó tekintet és arckifejezés.*
-Igazad van. Én is ezért jöttem el otthonról, hogy egy kis világot lássak *biccent egy aprót Caius, majd végül megérkezik a madár, de hamarosan a tünde szavak hallatán el is tűnik. Caius egy fintort elfojtva figyeli és hallgatja az ismeretlen szavakat és rá kell jönnie, hogy nem ártana megtanulnia neki is ezt a nyelvet.*
-Mindenki engedelmeskedik a tünde nyelvnek? *kérdezi a férfi, majd mikor Saeoh felült mögé, Caius kicsit előrébb csúszik a nyeregben és elindítja Jason-t. Nem sokat kell tennie, alig mozdul meg, hiszen már annyira össze vannak szokva a lóval, hogy Caius minden rezdüléséből tudja Jason, hogy gazdája mit akar. Elindulnak a Tolmen erdő felé és hamarosan meg is érkeznek. Az úton valószínű, hogy Saeoh mesél a tünde nyelvről, amit Caius kíváncsian, habár kissé félve hallgat. hiszen ha az állatok így engedelmeskednek ennek a nyelvnek, mi van az emberekkel? Caius ezen gondolkozik, miközben rátérnek egy ösvényre, ami bevezeti őket a fák közé.*
-Nem tudsz megkérdezni valami mókust, hogy Casve itt van-e? *teszi fel teljesen komolyan a kérdést Caius, de hangjából egy apró kis gúny is kihallatszik és a szája vigyorra görbül, de ezt Saeoh nem láthatja.*

-Jól van...higgadj le Aldo,mindent megteszek!Ahogy kérted,és ahogy akarod!-Tikina meghajolt,de csupán azért,mert nem akarta kihagyni ezt a pillanatot.Szúrósan nézett a férfi szemeibe,majd így szólt:
-És,csak hogy tudd nem foglak elárulni....szóval,higgadj le!-ismételte saját szavait a nő,majd egy kecses mozdulattal,hogy bebiztosítsa magát,hogy ő tökéletesen fogja végezni a dolgát.......majd Aldo arcához hajolt......közel és egy puszit adott neki,és még ennyit súgott a fülébe:
-Nem tudod ,hogy mi lehet a gyermekemmel,Aldo??-kérdezi suttogva,majd elhajol,és még ezt hozzá teszi:
-Nem is baj,ha nem tudod,mert legalább,ha ő biztonságban van,akkor őt nem bánthatod!-mondta határozottan Tikina,de persze amikor Aldo megharapta,akkor mindent elfelejtett....még a gyermeke halálát is.....sajnos....de,most beugrott neki...anyai érzései azt sugallták,hogy ezt meg kell mondania Aldo-nak.Azzal megfordult és elindult a "dolgára".*

//Caius - Előzmény: Evolyran városa//

* Saeoh szavainak hallatán Caius elvigyorodik, majd újra visszavált a leolvashatatlan tekintetre, miközben elmondja, hogy ő is világot szeretne látni. *
~ Lehet, hogy egy még tapasztalatlan mágussal hozott össze a sors. Azért jött el otthonról, hogy egy kis világot lásson. Szavai olyan valakire vallanak, aki nem nagyon mozdult ki otthonról. Az otthoni taníttatás nem minden, az embernek ismernie kell a környezetét ahhoz, hogy a tanultakat helyesen felhasználhassa. Valószínűleg Caius még csak most kezdi feszegetni az őt körülvevő burok határait, innen a bizalmatlanság meg hidegség, de a szíve mélyén ott bujkál egy jó, értelmes ember, ebben biztos vagyok. Csak meg kell tanulnia beépíteni a szerzett tapasztalatokat, és kissé jobban nyitni más emberek felé, na meg engedni az előítéleteiből. ~
* Miközben elindulnak a Tolmen-erdő felé, Caius egy újabb kérdést rak fel, amire Saeoh egy rövid pillanatig elgondolkodik. *
- Azt nem mondhatni, hogy mindenki, és engedelmességnek sem nevezhető. Az emberek általában tisztelettel övezik a tündéket, tudásuk és bölcsességük miatt, de vannak, akik éppen ezért nem szeretik őket. A tünde nép mindig közel állt a környezethet, a lényük része, hogy közel érzik a természetet és annak teremtményeit. Sokan nem gondolnák, de az állatok körében is terjednek a hírek a maguk módján, és az állatoknak van egy vele született képességük, amivel meg tudják állapítani, hogy ki barát és ki ellenség. Nekik a mozdulatokra, a hangokra kell hagyatkozniuk, és ebből sok mindent ki tudnak olvasni. A tündék tisztelnek mindent, ami él, így az állatokat is, bár köztünk is lehetnek kivételek. A nyelvünk nagyon hosszú múltra tekint vissza, mikor még béke honolt ezen a földön. Akkor minden teremtmény egyetértésben élt egymással. A tünde nyelv magán hordozza a tünde nép minden sajátosságát, de nem tudom, hogy szavakba lehet-e igazán önteni az állatok és tündék közti mágikus kapcsolatot. – * mondja Saeoh, majd elhallgat egy pillanatra. *
* Caius következő megjegyzésében Saeoh újra enyhe szarkazmust érzett, ami kissé rosszul esett neki, de ezt arcán nem mutatta, hanem felelt a feltett kérdésre. *
- Kérdezzek meg egy mókust? Megtehetem, de nem tudom, hogy mit tudnék meg tőle. Az állatok között is vannak olyanok, akik hasznosabbak, ha keresésről van szó. De előbb tudnom kellene, hogy kit keresek. Mesélj többet róla, és majd Rúna közreműködhet a megkeresésében.
* Saeoh míg a választ várja, egyet füttyent, és a következő pillanatban Rúna máris a karján landol. *
- Menj, keresd meg Gwehirt, szükségünk lehet a segítségére, Caius keres valakit. Siess. – * mondja a lány a madárnak, majd útjára bocsátja. *
- Ismerem a megfelelő teremtményt, meglátod. – * mondja Saeoh mosolyogva. *
* Caius ezt nem tudhatja, de Gwehir a Tolmen-erdei sasok ura, egy kimondottan szép madár, aki mindig tudja, ki és mikor halad át az erdőn. *

*Caius és Saeoh haladnak át a Tolmen erdőn. Caius eközben a tündék nyelvéről és hatalmáról kérdezősködik. Habár nem nagyon érdekli a dolog, mégis egy apró kiváncsisággal hallgatja Saeoh meséjét a tündék eredetéről, nyelvükről és az állatokkal való kapcsolatukról. Nem tud sokmindnet hozzászólni, csak egy apró „Aha” hagyja el ajkait, majd sóhajt egyet. A kis szarkasztikus megjegyzésre Saeoh teljesen értelmesen és komolyan válaszol, mire Caius majdnem prüszkölve felnevet, de igyekszik köhögésbe folytatni a nevetését. Jason horkant egyet, nem tetszése jeléül, mire Caius furán néz a lóra.*
~Nagyszerű. Jason is inkább a tündéket kedveli, mint engem. Na szép…~*morogja magában a férfi és sóhajt is egyet, de a bajának nem ad hangot. Végül a lány odahivja a madarát, mire Caius kissé megijed, hiszen a feje mellett szárnyal el a hatalmas madár. Egy pillanatra lekapja a fejét és úgy néz hátra, ami szintén nem valami jó ötlet, mert vészes közelségbe kerül a madár csőre az arcával, igy gyorsan előre is fordul. A kérdésre, miszerint meséljen Casve-ról, Caius morrant egyet.*
- Nem tudom róla sokat. Annyit, hogy itt élt, és hogy az elhunyt unokabátyám szerelme volt. Neki viszem a levelet. Illetve vinném, hogyha megtalálnám… *morogja a férfi, hiszen semmi kedve bújócskát játszani a lánnyal. Jobb szeretné, hogyha hamar meglenne a lány, elintézné a dolgokat és mehetne ő is a saját dolgára, egy kicsit világot látni. De míg a levél itt lapul nála, addig nem ehet el Evolyranból. Habár ezt nem is bánja, hiszen igen sok érdekes dolog lehet ebben a városban. Rengeteg sok néppel találkozik és sok új embert ismer meg. Ami persze nem mindig jó. Vegyük például ezt a flúgos tündét, aki egy mókustól akar infót kérni. De legalább segit a férfinek. De azért megvárja, hogy mi sül ki ebből a dologból.*

//Az infó az legyen, hogy Casve már több hónapja elment az erdőből és nem tudni mikor jön vissza. Köszi! //

* Saeoh kissé hosszas magyarázatát Caius türelmesen hallgatja végig, majd hirtelen felkacag, bár kacagását próbálja palástólni. Amint Jason horkant egyet, Saeoh elmosolyodik, majd megsimogatja a lovat. *
~ Bizony, rajtam nem fog a szarkazmusa, és tudok egyet s mást a tündékről, mivelhogy én is egy vagyok közülük. Még Jason is egyet ért velem, bár remélem ezt Caius nem veszi nagyon a szívére. ~
* Amint Rúna elröppen megkeresni Gwehirt, Saeoh végig hallgatja Caius szavait. Megtudja, hogy akit a fiatalember keres egy lány, és hogy neki viszi a gyászhírt. A tünde lány könnyedén leugrik a lóról, amint szárnysuhogást hall a távolban. A fák fölött óriási szárnyak jelennek meg, egy szürkés-barna sas szárnyai. A délceg madár könnyedén landol Saeoh elött, és a lány tisztelet jeléül meghajol előtte, amit Gwehir egy enyhe fejhajtással viszonoz. *
- Avazara nin an rúcina le, taura Gwehir. Nin maurë le mania. Nin saca an wen estale Casve. // Bocsáss meg, hogy zavartalak, Gwehir. Szükségem van a segitségedre. Egy Casve nevü lányt keresek. // * – mondja a lány a sasnak tündéül, majd Rúnára néz, várva, hogy a madár segítsen a ”fordításban”. *
* Gwehir csattogtatni kezdi a csőrét, majd Rúna Saeoh karjára röppen, és éles csiripelő hangot ad ki. *
- Gwehir ismeri Casvét, de azt mondja, hogy egy ideje hagyta el az erdőt, és nem tudja, merre tartott.
- Hantale le. // Köszönöm a segítséget. // * – mondja Saeoh a sasnak, aki szárnyra kap, és eltünik a távolban. *
- Sajnálom, hogy nem segíthettem. Amúgy meg ő Gwehir volt, a Tolmen-erdei sasok ura. * – mondja Caiusnak a lány. *

*Caius türelmesen, de nem éppen izgatottan hallgatja végig a lány meséjét és mondanivalóját. Közben persze Jason is kifejti a véleményét, mire Caius bosszankodni kezd. A kérdésére, hogy kérdezzen meg Saeoh egy mókust, a lány komolyan válaszol, majd le is huppan a lóról és egy hatalmas sas szárnyal el Caius feje mellett és ér földet a lány előtt. A fiú kimeredt szemmel nézi a hatalmas állatot, majd a lányt, ahogy kommunikálni kezd vele. Jason is a sas felé fordul és mintha kicsit meghajtaná a fejét a sas irányába.*
~Mi a pokol? Csak nem Jason is tudja, ki ez a madár?~*gondolja idegesen Caius és hol a madárra, hol Saeoh-ra kapkodja a fejét. Végül Caius akkor ájul el teljesen mikor választ is kap a sastól, aki hamarosan szárnyalva elhagyja őket.*
-Hogy mi? Ez a sas... Megmondta, hogy... Jézus... *motyogja összezavarodva Caius, majd a lány szemébe néz.*
-Kösszi a segitséget. Én megyek is. Visszavigyelek Evolyranba, vagy visszatalálsz magad is?*érdeklődik a lánytól Caius, majd ha elfogadja a rögtönzött taxit, akkor Caius visszaviszi Evolyranba a lányt, majd elbúcsúznak és Caius a barlangok felé veszi az irányt, hogy ott várja meg az eltűnt leányzót.*

//Köszönöm a játékot! //

Tárgy: Re: 1. Tolmen erdő Pént. Aug. 13 2010, 08:43

*Igyekezett Evolyranba, de egy valahol még mindenképp meg kellett állnia. Elment a Tolmenbe, az igazi otthonába. Mikor meglátta a helyet, összeszorult a szíve. Hiába. Itt élt 11 évet. Lehet, hogy békében, és biztonságban, de teljes magányban, és reménytelenül, hogy talán van, aki keresi, van, aki szereti. Leszállt lováról. Nem kötötte ki sehova, csak megmondta neki, hogy ne mozduljon. Ő pedig nosztalgia-túrára indult. Nem tervezte hosszúra az utat, így csak két helyet látogatott meg. Először azt, ahol "megszületett". Ugyanoda lefeküdt, ahol legelőször felébredt. Nézte az eget, illetve a felé tornyosuló fákat, ágakat. Rájött, hogy 11 év alatt mégis csak változott a táj. Kellett. A fák nagyobbak, öregebbek voltak. Casvét eluralta a változás, az elmúlás érzése. Mindennek vége egyszer. Mindennek, ami szép és jó. És minden, ami rossz. Tudja, hogy ez az érzés is el fog múlni. Nem tudja megmondani, miért éppen Aldohoz megy, és miért nem megy fel egy nagy hegyre és ugrik le. Abba nincs semmi poén. Kifolyt egy könnycsepp. Majd elmosolyodott, felállt, és kiszemelte a legmagasabb fát a közelében. Felé futott és mászni kezdett rajta. Célja volt elérni a legtetejére. Hosszú volt ott mászkálni, de élvezte. Mintha kijött volna a gyakorlatból. Ezt vette magán észre, de hamarosan belejött, és úgy tudott az ágakról ágakra ugrálni, mint egy mókus. Majd hamarosan felért a legtetejére. Ott már sokkal hajlékonyabbak voltak az ágak, de Casve könnyű súlyát elbírták. Kinézett az égre, illetve a tájra. Egy elégedett, békés mosolyt lehetett látni arcán. Még egy darabig nézte az erdőt, belátta az egész terepet, és emlékezett. Visszagondolt kalandjaira az első emberi találkozás előttről, és utánról. Még mindig emlékszik, hogy Aredhel volt az első, akivel beszélt. Azóta se látta. Pedig megígérte neki, hogy egyszer meglátogatja az otthonában. Egyszer el is, ment, de nem volt otthon a nő. Most meg ha elmenne és ott lenen... mit mondana? Látná rajta a lány, hogy nem olyan vidám, mint rég. Megkérdezné, mi a baj, nem mondhatja a lány azt, hogy hát épen búcsúzkodom, mert készülök meghalni... Így nagyon sajnálta, de nem indult útra, hogy meglátogassa első barátját. Azonban mégis leszállt a fáról és elindult a másik helyszínre. A tóhoz. Amelyhez egy szépséges, a fák lombkoronáival plafont alkotott ösvényen halad keresztül. Hűs, zöld, és gyönyörű. Ezen a helyen ment végig. Ez volt a kedvenc búvóhelye. Ha még maga az erdő nem lett volna elég búvóhely. Leült a tóhoz, és ott gondolkodott egy darabig. Majd felállt, visszament a lovához, felült rá, és Evolyranba vágtatott.*

*Mikor belevetette magát a végeláthatatlan erdőbe, mintha egy másik világba lépett volna. Pár lépés után kellemes meleg szellő futott végig arcán. Nagyon rég nem érzett ilyen kellemes meleget. Kezei még mindig fájtak a sebek miatt. Előtte egy áthatolhatatlannak tűnő bozót terült el. Előkapta motívumokkal díszített kardját, majd elkezdte vagdosni az előtt elterül bozótot. Lassan, de biztosan haladt az erdő szíve fele. Kicsit furcsállotta, hogy még nem támadt rá valami. Átlag ember elmosolyodott volna e tájon, de ő csak komoran bámult előre. Lassan kiért a bozótosból. Hirtelen elvakította a lombok közül előbukkanó fénysugár. Az egész erdő ezüstös, aranyos színben pompázott. Egy olyan hang futott végig a tájon, melyet nem hallott már hónapok óta. Madarak csiripelését hallotta. Mivel már nem volt szüksége a kardra, visszaerősítette az övére, és továbbment. Ahogy haladt az erdőben megbotlott egy faágban. Visszapillantott és észrevette, hogy abból a faágból bizony remek kis íjat lehetne készíteni. Éppen esteledett, úgyhogy tábort is ütött azon a helyen. A környező faágakból és gallyakból tüzet gyújtott, leült egy közeli fa törzséhez, elővette kardját, majd precízen, finom mozdulatokkal faragni kezdte a faágat. Néhány óra munka után készen is volt vele. A köpenye zsebében fura mód egy rugalmas madzagot talált. Fel is rakta az íjra.*
~Na, ezzel is készen vagyok. Már csak ki kellene próbálni~
*Faragott egy kezdetleges nyílvesszőt. Kezébe vette, az íjhoz rakta. Vörös szeme megvillant a Holdfényben. Megcélzott egy pontot a fatörzsön, majd lőtt. A nyílvessző suhanása csak egy pillanatig volt hallható, hisz a fatörzs nem volt olyan messze. Eltalálta a pontot, amit szeretett volna.*
~Remek kis íj lett ebből. Most már késő van, itt megpihenek, holnap továbbhaladok.~
*Nemsoká álomba szenderült. Másnap reggel frissen ébredt fel. Végre semmi sem támadott rá az éjszaka, először tudta kialudni magát. A nap már bőven delelt. A kulacsához nyúlt, kortyolt belőle néhányat, az íjat a vállára vette, majd továbbállt. Nem messze a táborhelyétől egy útra bukkant.*
~Ezen az úton biztos eljutok valamerre.~
*Követni kezdte az utat. Az úton lovak nyomaira lett figyelmes. Fura mód senkivel nem találkozott. Hosszú órákat gyalogolt az út mentén. Hirtelen füstre lett figyelmes. Majd nemsokára tornyok magasodtak ki a földből, majd egy hatalmas fal. Egy percig megállt, végignézett a városon, majd elindult felé. Megérkezett Evolyran városához.*

Tárgy: Re: 1. Tolmen erdő Szomb. Dec. 25 2010, 23:32

//Tikina és a Játékos Mesélő játéka//

*Az erdőben kellemes meleg volt,ahhoz képest ,hogy az évszakoknak a leghidegebb részénél járunk...de hát,mit tud tenni ilyenkor az ember....vagy más lény....mint melegen fel öltözik.Tikina éppen a köpenyét kapta fel magára.Hát igen,a szél elég erősen fújt....Tikina nem is szeretett ilyen szeles időkben mászkálni,de most találkozója volt....egy idegennel,akit még nem ismert.És igen,izgult egy kicsit,de tényleg csak egy kicsit.Na,nem számít.Tikina gyorsan egy közeli hatalmasabb fa mögé húzódott be....de aztán rájött,hogy ez nem túl kellemes megoldás.....így aztán,egy közelebbi fogadóba húzódott be.Amikor belépett:~Ezek meg mit bámulnak...?~akadt ki az emberek tágra nyílt szemein.De,vicces is volt egyben.Tikina aki most jött be egy szál köpenyben és havasan....az emberek pedig,csak rábámultak és mosolyogtak...de inkább szánó mosoly volt.Tikina levette a köpenyét,a kezében fogta és leült egy "box"-ba.A pincér később jött és kérdezte mit kér?....Tikina kifújta a levegőjét és kérte a menüt...a pincér hozta is.*

Tárgy: Re: 1. Tolmen erdő Vas. Dec. 26 2010, 10:08

//Tikina

))//

*A fogadó vaskos ajtaján át is hallani lehetett a szél vad tombolását. Az ablak előtti fa ágai úgy hajladoztak, mintha reggeli erőnléti edzést írtak volna elő neki.
A viharos széllökések egyszer csak szélesre tárták az ajtót, mely nagy döndüléssel érintkezett a fallal. Aztán úgy maradt... kitárva.
A falevelek meg csak úgy szánkáztak befelé a szél hátán. Árnyék települt az ajtó küszöbére, elzárva a kilátást.
Hatalmas termetű, sötét ruházatú alak állt ott, s meglehetősen félve vették le róla pillantásukat a vendégek. A hatalmas alak, még hatalmasabb lábai döngve remegtették meg a fapadlót, ahogy megindult előre. Még a falikép is meg-megugrált a lépések erejétől, míg végre sikerült lepottyannia, s arccal földre borulnia...

Na jó! Beismerem... nem egészen így történt a dolog...
Enyhe kis feljavításom nélkül annyi volna, hogy állati vihar tombolt odakint, amikor nyikorogva, és felettébb erőtlenül kitárulkozott a fogadó ajtaja. Még a legapróbb vendég is mosolyra húzott szájjal nézte azt, ki a küszöböt lépte át. Az érkező nem más volt, mint Ő:

[You must be registered and logged in to see this image.]

Nos ez a "hatalmas" alak éppen csak átlépte a küszöböt, amikor egy jól irányzott széllökés okán lába bele akadt a küszöbbe.
S ha ez nem lett volna elég, hát éppen akkor vánszorgott el előtte a fogadós, kinek kissé hátul maradt sarkán átbukott a fiú.
Némi nyekkenéssel fűszerezve játszott egy kis terülj-terülj asztalkámat (itt ő volt az asztal), hogy aztán stílusosan talpra ugorjon, s egy amolyan, jól vagyok felkiáltással megindult az egyik asztal felé.
Célirányosan tartott Tikina asztalához. Odaérve megtorpant és türelmetlen szemekkel bámult a nőre.*

- Adj ennem! *közölte a fiúcska minden teketóriázást nélkülözve, s mivel a nőszemély amolyan döbbent szemekkel pislogott rá, hát megint megszólalt* - Süket vagy? Adj ennem!

*Végül morcos megjegyzésekkel vegyített, villámgyors mozdulattal vette el keze közül az ennivalót, mit nem régen hozhatott ki a fogadós, hiszen még igen forró volt. Azzal ledobta - vagyis fel... - magát a székre, és vad tempóban kezdte tömni magába a finomságot.
Hamarosan a végére is ért, így aztán szemei a Tikina előtti többi ínyencséget kezdték stírolni.*
- Adj még! *jött az utasító hangnem, miközben a fiúcska a nő orra elé tartotta a kiürült tálat*

Tárgy: Re: 1. Tolmen erdő Hétf. Dec. 27 2010, 16:53

//Időn túli Casvéval//

*Solomon a fák között sétál, szájában lógó pipával, amiből folyamatos füst árad ki. Néha mélyet szív a szipkából, majd kifújja a füstöt, és keresgél. Végül egy bokor mellett áll meg, körbepillant, majd letör négy hosszabb ágat. Azokat leszúrja a földbe, talárját rájuk akasztja, ezzel hozva létre improvizált sátrat. Fekete, bő, zsákvászon inget visel, hasonló anyagú, barna, kopott nadrágot, és sarut. Lábfejeit a hűvösebb idők ellen egy bordó szövetanyaggal tekerte be. A sárga szegélyű piros talár, ami jó három számmal nagyobb nála, most a feje fölött tölti be a sátor szerepét. Leveszi csúcsos, széles karimájú süvegét, és az alkalmi pihenőhely mellé rakja, végül pedig az oldalán lógó barna bőrtáskából pennát, tintát és egy barna könyvet vesz elő. Miközben pipázik, beül a talár alá, és csendben írogatni kezd valamit. Néha-néha kiszúrja pipából a már elszenesedett dohányt, hogy nagyobb huzatja legyen a többinek.*

Tárgy: Re: 1. Tolmen erdő Hétf. Dec. 27 2010, 17:43

*Rég volt az erdőben. Ez számára az otthon, így hazatért. Meglátogatta kedvenc helyeit, azt, ahol "megszületett" és azt a helyet, amelyet még Chrisnek mutatott meg anno... Hiányzik neki a fiú. Sétálgatás közben egyszer megáll és a dekoltázsába nyúl. Előveszi a már meggyűrődött levelet és még egyszer elolvassa. Lehunyja a szemeit, és megszagolja a papírost. *
~ Chris... úgy hiányzol... ~
*Majd eltette és továbbsétált. Már nem fájt annyira az elvesztése. Olyan, mintha már egy éve lenne, bár csak pár hete tudta meg a halálhírt. Mosollyal tudott visszagondolni kedvesére, és örült annak, hogy hősként távozhatott. Celestin hátán. Tudja, szerelme álma is ez volt. De olyan fiatal volt még a szerelmük, és olyan bájos, kedves. Olyan hamar történt mindez, ráadásul a lánynak ő volt eddig az egyetlen. El sem tudja képzelni, hogy valaki más után tudna áhítozni. Szép emlékekkel a gondolataiban sétált, amikor meglátott egy igen kezdetleges sátrat benne ülve egy nem valami finom küllemű emberrel. Megáll egy pillanatra, megfigyeli az ott tartózkodó vándort, majd úgy döntött, megszólítja. Közelebb lépett és le is guggolt, hogy egy szintben legyen az írogató személlyel.*
-Üdvözlöm! A nevem Casve! Segíthetek valamiben?-
*Kérdezte kedvesen és mosolyogva a férfitól. Mosolya bájos volt, alkata karcsú, egész külleme csinos volt. Tekintetéből sugárzott a békesség.*

Tárgy: Re: 1. Tolmen erdő Hétf. Dec. 27 2010, 17:53

*Solomon lassan felpillant a köszöngetőre, sőt amolyan vadászkutya stílusban még el is fordítja a fejét, hogy jobban szemügyre vegye a jövevényt. Végül kikászálódik a sátorból, kinyújtóztatja 190 centiméteres magasságát, majd leporolja tenyereit a nadrágján, és úgy nyújt kezet.*
- Ahoy. Solomon. Hát, ha esetleg van nálad némi kétszersült, egy zsáknyi kenyérrel, meg három üveg borral, akkor tudsz segíteni. Amúgy meg elhessegethetnéd a legyeket.
*Válaszol a férfi, majd felemeli egyik karját és beszagol a hóna alá.*
- Vagy ha van egy hordó vized meg két tömb szappanod. Amúgy meg egy ilyen fiatal lány mit sétálgat kinn az erdő közepén ahol farkasok, medvék és gonosz varázslók kóborolnak általában?
*Kérdi olyan fapofával, hogy nem lehet megállapítani mennyire viccel, vagy mennyire gondolja komolyan az elhangzottakat. Bal lábát közben felemeli, és megvakarja vele jobb sípcsontját.*
~Helyre kis teremtés, kár, hogy az élet semmi hasznot nem húz a kölykökből... Nevetséges, hogy egy ilyen törékeny lány így mászkáljon, egyedül egy erdőben. Szinte már sajnálni fogom, ha széttépi egy erre járó vadállat.~
*Gondolja közben, és újra, egyre szégyentelenebbül végigméri a leányzót.*

Tárgy: Re: 1. Tolmen erdő Hétf. Dec. 27 2010, 18:04

*A férfi kikászálódik, kezet fognak, majd bele is kezd mondókájába a vándor. Eleinte mosolyog, de a legyes részre kissé felhúzza a szemöldökét a lány. De inkább viccnek titulálja be. Míg a férfi szagolgatja a hónalját, addig a lány felel.*
-Sajnos nincs nálam étel. -
*Majd a következő mondat után kedvesen felnevet.*
- Jaj, tudod ez az erdő varázslattal van tele, erre nincsenek vadállatok. Sokáig itt éltem, tudom, miről beszélek, szóval nem kell aggódnod. Egy kis patakot vízeséssel meg tudok neked mutatni, ha szeretnél felfrissülni. Arra van. -
*Mutatott észak felé a férfi háta mögé. Majd lassan fokozatosan elmúlt a mosolya, ahogy észrevette, hogyan néz rá a férfi. Solomon nem láthatja, mert a lány szoknyája alatt van, de rá van kötve a combjára két gyilok, amit még régen Aldo miatt vett meg. Még a végén képes lesz nem a vámpír, hanem ez ellen használni. De gondolatai után mégis csak kedvesen mosolygott tovább, várva a reakciót. *

Tárgy: Re: 1. Tolmen erdő Hétf. Dec. 27 2010, 18:42

*Ahogy Casve kiejti a patak és a vízesés szavakat, Solomon arca hihetetlen változáson megy át. Hirtelen mintha legalább tíz évet fiatalodna, elvigyorodik, szemei csillogni kezdenek, arca kisimul, eltűnik róla minden gondterheltség. Megragadja Casve vállát, és megrázza.*
- Hol az a patak? Hol a vízesés? MUTASD!
*Az utolsó szót szinte üvölti, majd felkapja egyik kezébe talárját, táskáját, ez utóbbiba beledobja a könyvet, a pennát és a tintát, fejébe csapja kalapját, majd szabad kezével megragadja a lány csuklóját, és futni kezd a mutatott irányba, maga mögött vonszolva a lányt, mint valami lobogót. Mikor elérnek a patakhoz, elengedi Casve -t, ledobja cuccait, kalapját, majd ingét, saruját, a lábára kötött vásznakat, és egy szál nadrágban beáll a vízesés alá. Fütyül és énekel. kócos, vörösesbarna haja a vízcseppek hatására kisimul, egy árnyalattal sötétebb is lesz. Rápillant a lányra, és vigyorogva megszólal.*
- Nem tudom, mivel hálálhatnám ezt meg! Kérhetsz tőlem bármit! BÁRMIT!
*Ezzel újra felnevet, és fürdőzik boldogan.*

Tárgy: Re: 1. Tolmen erdő Hétf. Dec. 27 2010, 21:46

*Úgy tűnik a férfi már tényleg nem fél a vadállatoktól, de mintha nem is érdekelné, mert csak megragadja a lányt és már a vizet követeli. Casve szemei kikerekednek, és csak lohol az őt megragadó után. Közbe mondja, hogy most jobbra. Most meg balra. Gyorsan észrevétlenül át is jutnak azon az ösvényen ahol a fák lombjai mennyezetként fonódnak össze és nem látni az eget. Solomon ezt a csodálatos látványt meg se csodálja csak levetkőzik és már bent is van a vízben. A lány örül,hogy végre nyugi van, csak hát felmerül benne, hogy vajon érdemes volt-e megmutatni ezt a helyet ennek az idiótának. Ugyanis ez Casve titkos helye ahova szeret elmenekülni, pihenni, stb. Nem sok embernek mutatta meg eddig. És most ezt a kelekótyát avatta be a nagy titokba. Az meg nem foglakozik semmivel csak fütyörészik s örül a fejének. Casve a parton megállva keresztbe fonta a karját és felhúzott szemöldökkel figyelte az eseményt. Talán mégis megérte, hisz nagy örömöt okozhatott ezzel valakinek. Ha még lüke is az illető. Na de az már hálálkodna is. Casve elgondolkodik.*
~Van bármi is, amire nekem szükségem lenne? Christ nem tudja visszahozni... más meg nem kell. Halála után már csak egy cél lebeg a szemem előtt. Minél több jót tenni és minél többeknek segíteni és minél több boldogságot, szeretet adni másoknak.~
*Megrázta a fejét.*
-Szívesen tettem. Elég az nekem, hogy vidámnak látlak. Hozok fát és tüzet gyújtok, hogy tudj hol megszáradni. -
*Ezzel megfordult és elment gallyakat szedegetni. Mikor összeszedett egy rakásnyival, letette őket, majd kövekből kört alakítva kijelölte a tábortűz helyét. Valószínűleg addigra a vándor végzett a tisztálkodással. *

Tárgy: Re: 1. Tolmen erdő Hétf. Dec. 27 2010, 22:09

*Lefürödve kimászik a víz alól, és kifekszik egy kőre. Megvárja, míg megszárad, majd felöltözik. Ekkor ér vissza Casve a gallyakkal. Solomon próbál segíteni, és mikor elkészül a tábortűz, a varázsló fölé rakja a kezét, és ismeretlen nyelven mormol valamit, mire a gallyak között felcsap egy láng, és máris vidáman táncba kezd. A férfi leül, és elmosolyodik. Felnéz a lombokra, majd hallgatja egy kicsit a víz csobogását. Arca újra komoly, mégis ajkai szélén mosoly játszadozik, így pillant rá újra a lány arcára.*
- Kedves tőled, hogy megmutattad ezt a helyet. Illik hozzád. Nyugodt, szép. Kellemes. Köszönöm szépen.
*Ezzel a varázsló lassan hátra dől a fűben, és nagyot sóhajt.*
- Nyugodt. Ritka az életemben a nyugalom. Bár kinek lehet manapság az életemben igaz nyugalom? Mindenkit sötét titkok gyötörnek, veszteség és fájdalom tép szét, mindenki a holnapon aggódik, a tegnapon siránkozik. Rút világ ez... De itt, itt tényleg van nyugalom. Egyszer még valahogy meghálálom ezt neked, ifjú hölgy.
*Arcán őszinte, hálás mosoly terül szét, majd felül, felemeli kezét, és megérinti Casve arcát.*
- Ha bármikor szükséged van rám, keress ott, ahol a legnagyobb a baj. Nem vagyok jó ember, de a szavam megtartom. Varázslói becsületszavam adom.

Tárgy: Re: 1. Tolmen erdő Hétf. Dec. 27 2010, 22:36

*Solomon segít neki. Meggyújtja a tüzet, amin nem csodálkozik a lány, Caius is tűzlobbantó. Biccent a fejével, ezzel köszönve meg a segítséget. Majd letelepednek. A férfi első mondatára a lány elmosolyodott.*
-Nagyon szívesen!
* Majd elkomolyodó arccal figyelt tovább az idegen szavaira. Egyetértett vele, de nem felelt. Neki is van fájdalma, amit régen úgy gondolt, ilyen esetben végezne az életével. Nem is érti, hogy miért nem akar meghalni. Vagy... vajon valami súlyos dolgot rejt az a pár nap, ami teljesen kiveszett az emlékei közül? Már nem számít. A jelen számít. És most jól érzi magát... apró selymes fájdalommal a szívében. Ekkor felül a férfi, elmosolyodik és megérinti lány arcát. Ő erre kicsit zavarba jön, enyhén el is pirul. Elmosolyodik.*
- Nem hiszem, hogy nem volnál jó ember. Azt már inkább, hogy én nem vagyok az. De köszönöm az ígéretet. -
*Kisebb szünet következett. Majd Casve újra megszólalt.*
- Szóval varázsló vagy. Ráadásul tűzlobbantó. Ismerek valakit, aki tűzlobbantó. Elroanban él, a sárkánylovasok barlangjában. Én... varázstalan vagyok, pusztán ember. -
*Mosolyodik el.*
-De ez csöppet sem zavar. Sőt... valamilyen szinten jobb ez így, mert kevesebb a felelősségem. Nem így gondolod?-
*Kérdez vissza barátságosan mosolyogva. *

» 5. Setét erdő