1. Tolmen erdő

- Igen, erre felé kedvesek a népek.Bár, hogy ennyire e azt nem tudom pontosan.Az egyszer biztos, hogy te kiérdemelted.*aztán el is pirul rendesen.*
- Igen, kétség kívűl kiérdemelted.*aztán közelebb megy.Már szinte az arca a férfi arcával összeér.*
- Hogy mivel?.*nem is kell megválaszolni ezt a kérdést.Egy kis csókot lehet Dorian ajkaira.-
- Hát azt hiszem ezzel.*majd elfordul, hiszen ezt nem lett volna szabad.*
~ Jaj, milyen béna vagyok.Lehet, most mindent elrontottam.*gondolja, és nem mer visszafordulni.*

-Nocsak*mondja mosolyogva kicsit bár sejtette hogy erre felé mindenki kedves de azért a nő kiemelkedik lehet mert őt ismeri most majd jön a csók amin meg is lepődik de nem mondhatni hogy rosszul esne neki kicsit kérdőn néz a nőre amikor elfordul*
-Öhm mi a baj?*kérdezi kicsit mosolyogva bár mondhatni még mindig meglepetés hatása alatt van de különös képpen nem annyira. Lehet kezdetektől szimpatikus volt neki a nő. Kicsit közelebb is lép hozzá*-érdekes íze van az ajkaidnak*mondja kicsit mosolyogva*

*Kicsit félve megfordul.*
- Az a bajom, hogy ezt nem lett volna szabad.*gondolkozik el.*
- Most képzelem mit gondolhatsz rólam.Két variáció lehetséges.Vagy az, hogy milyen tolakodó avgyok vagy az, holy miylen könnyűvérű.*néz szomorúan.*
- Igazán nem akartam, csak nem bírtam megállni.ne haragudj.*Aztán jön a megjegyzés az ajkairól.*
- Érdekes az íze? Ezt hogy érted?*lepődik meg.Ilyet még nem mondtak neki soha.
- Megígérem, hogy többet nem csókollak meg.Bocsánat ha kellemetlenséget okoztam.*ő így értelmezte a megjegyzést.Lehet, hogy nem így kellett volna?

-Hmm szerintem kérdéses hogy mit szabad és mit nem én nem ellenkeztemű
*mondja kissebb mosollyal miközbe elgondolkozik ténleg nem ellenkezett sőt tetszett is neki a dolog*-Óó nem gondolok én ilyesmire te akkor még nem láttál könnyűvérű nőket ha annak titulálod magad*mondja mosolyogva*-Hmm nem tudom nem volt időm annyira megállapítani*mondja közbe már még egy lépést közelít majd lassan lehajtva a fejét persze csak ha a lány nem ellenkezik megcsókolja*-Hmm azt hiszem a legpozitívabb értelembe mondtam. *mondja mosolyogva ahogy elvállnak az ajkaik*

*Egyáltalán nem ellenkezik.Sőt...*
- Nos.Rólad is elég ...öhm...Pozitív a véleményem.*néz mosolyogva.*
- És miért is kellett idejönnünk? Miért kell neked a tó?*kíváncsiskodik és megfogja Dorian kezét.*
- Ugye nem baj, hogy megfogtam?Tudod, olyan biztonságban érzem magam veled.*mondja kedvesen és közelebb mennek a tóhoz.*
- Igazán tiszta a vize.*majd leguggol és belenéz a tóba .

-Ennek örülök*mondja mosolyogva a kérdésre kicsit cselesen elmosolyodik*-Hmm nem is tudom igazából csak meleg van, nem szeretem a meleget jó valami frissítő*mondja egy kissebb mosollyal*-Nekem nincs ellenemre. DE nem különös hogy alig ismerjük egymást és megbízunk egymásba?*kérdezi kicsit nevetve, fura de közvetlen a nővel ahogy ő is vele, közbe figyeli ahogy az elf legugol majd lassan mögé megy*-És szerintem még hűvös is nem?*kérdezi mosolyogva ilyenkor már mögötte gugol. Majd lassan átkarolja a derekánál és megemelve elindul vele a vízbe bár az tuti hogy mindketten vivesek lesznek de a férfi nem is bánja*-REmélem nem baj*mondja nevetve de végülis már mindegy. Későő bent vannak*

- Igen elég hűvös.*érinti meg Riel a vizet.*
- De különös.És élvezem.*majd érzi, hogy megemelik és már a vízben lubickol.Megpróbál morcos képet vágni.*
- Nahát!Te tényleg tudsz meglepetést okozni.*de nem tud haragudni a férfira.El is vigyorodik.*
- Ha te így én is így.*majd lefröcsköli Doriant és lebukik.És a víz alatt úszkál.Csak utána megy a férfi.*
~ Csak jöjjön már.*úszkál és közben agyal, hogyan tudná móresre tanítani.*

-Hát még látod mennyire jó hogy ismeretlen vagyok valamennyire?*kérdezi mosolyogva miközbe lefröcskölik. Neki jól esik legalább kicsit lehűtti magát majd a nő elindul a víz alatt úszva hát a férfi is követi a cuccai mint kard íj úgyis kint vannak a parton, lassan megpróbálja megkeresni bár a látás a vízalatt eléggé nehéz de hát attol még tudja követni a nőt , megpróbálja megfogni és vissza húzni a lábánál fogva közbe feljön a víz felszínáre*-azt hiszem megvagy*mosolyodik el*

*Riel érzi a rántást a lábánál és fel is jön a víz felszínére.*
- Igen, meg!.*néz kedvesen.És ki is mászik és elterül a fűben.*
- Akár, hogy gondolkodtam, hogy hogyan adhatnám vissza azt, hogy behúztál a vízbe, nem találtam ki semmi értelmeset.*megrázza a fejét, aminek következtében a hosszú hajából fröcsög a víz egyenesen Dorian képébe.*
- Azt hiszem ezzel meg is volnánk.*majd vissza fekszik.*
- Milyen érdekesek a felhők.*kémlelei az eget Riel.*

-Hmm lehet nem is kell vissza adni*mondja mosolyogva iogazából fordított helyzetben ő sem biztos hogy kitudna találni bármit is. Lassan kikmászik ő is a vízből majd a fűn fekszik ki*
-Mondjuk ezzel vissza is adtad*mondja nevtve a hajrázásra majd ő is nézni kezdi a felhőket*-De érdekesek én sose értettem miért más mindegyiknek a formálya ezért nem is godolkoztam rajta. Meghaladja az én tudásom hogy megfehjtsem*mosolyodik el*

- Azt hiszem az én tudásomat is meghaladja.*gondolkozik el.Aztán a férfi fejéhez gugol és belenéz az arcába.*
- Na így is jó a kilátás.*mosolyog.*
- Mindig ilyen szépek voltak a szemeid?*kérdezi meg, bár tudja a választ.-
- Tudod sok férfival találkoztam már, de egyik sem fogott meg ennyire.Pláne ilyen rövid idő után.*

-HÁt akkor már ketten vagyunk vele*mondja vidám hangon miközbe ide oda nézelődik majd a nő fölé gugol. A férfi csak kicsit átfonja rajta a kezeit és közelbb húzza*
-Nemtudom igazából nem sok ember tért ki a szememre ahonnan jöttem nem volt idő vele foglalkozni magamat nem ismerem annyira*mosolyodik el*
-Hmm akkor ezt minek nevezzük? szerecsés véletlennek?*kérdezi miközbe keze lecsúszik a nő derekára*-De te sem panaszkodhatsz ám...

*Riel most már bátran megcsókolja Doriant.
- Nevezhetjük véletlennek, bár én nem hiszek benne.Ennek így kellett lennie.*vigyorog és megint megcsókolja a férfit.*
- Ha most innen elmegyek látlak még valaha?*teszi fel a költői kérdést.*
- Mert nem szeretném, ha csak egy emlék maradnál az életem történetében.*modnja komolyan.*
- Nem lennék megelégedve ennyivel.*

-Ha hiszel a sorsba lehet annak is nevezni*
mondja mosolyogva miközbe lassan feláll de még egy csókot ad a nőnek*-Szerintem igen, mostanába az emberek urdalmába fogok mozogni úgyis*mondja mosolyogva*-Mi döntjül el mi lesz emlék és mi marad valóság. Viszont nekem vissza kell térnek. Vigyázz magadra*mondja és kis idő mulva el is tűnik

*Egy pár percig még áll a tónál.Nem tudja felfogni ami történt.Aztán ő is távozik.Hogy hova? Ki tudja? Mindig máshol szaladgál.*

*Tekintetével a lenti világot pásztázta, s megfelelő landoló helyet keresett. Az erdő lombkoronája sűrűn be takarta a földeket, így alig ha látott egy-egy kisebb rést az erdei tetőként szolgáló lombok között. Lassan lejjebb ereszkedett, s alacsonyan suhant a fák fölött, minél jobban kutatva egy kisebb mező, vagy rét szerűséget. Szerencséjére nem messze már ott is volt, egy hatalmas füves pusztaság. Szárnyait mégszélesebbre nyitotta, s igyekezett a széllel szemben állni, hogy lassítson a sebességén. Mikor lábai a földre érkeztek, szárnyaival párat még suhíntott a levegőbe, mire a hosszú fűcsomók úgy hullámoztak akár a tengeren a víz. Aztán gyorsan össze csukta őket, s párat előrébb lépkedett. A levegőbe szimatolt, s az erdőt kémlelte. Túl sűrűn nőttek ahhoz, hogy most bevágjon itt ahol épp áll. De talán, ha keresnre egy ösvényt, ami bevezet oda akkor sikerülhetne bemennie. De nem is biztos, hogy ez jó ötlet, hiszen nehezen tudna kirontatni a lombkoronákon keresztül, ha netán erdei utonállók támadnának rá. Persze attól még ott vannak hegyes, félméteres agyarai, s karmai melyeket gondosan élezget minden egyes pihenéskor. De azért jobb vigyázni, az erdő még sem az ő területe. De megpróbálkozik vele. Megvédni megtudja magát. Próbáljon csak valaki rá támadni, azt nyomban széttépi, vagy kegyelmesebb helyzetekben, csak a karmai alá veszi, s kicsit eljátszadozik vele. Egyenesen ment végig az erdő szélén, s várt, hogy egy nagyobb résen be sétálhasson végre. Talán az egész terület felénél járhatott, mikor hatalmas rés tátongott, épp egy akkor mint ő maga. Talán nem ő az egyetlen sárkány, aki erre járt. Beljebb lépkedett. Minden felé törött faágak, kidőlt fák hevertek, s egy-kettőn karmok nyomai maradtak meg. A gyanúja beigazolódott. Megszagolta az egyik fát, majd megjegyezte, s lassan elkezdett befelé menni, a sűrű növényzet közé.*

*Akira a tolmen erdő felé vágtatott, vagyis már ott volt, de valahogy nem akaródzott megállni.Majd végül mégis megállt.*
-Na de hol vagyok?
*Csak úgy ment, ahova az ösztönei, na meg a ló vezették. feltett szándéka volt, hogy minnél messzebre menjen attól a várostól. Kicsit túl sok volt neki. És ő még reggel el akart indulni, de persze napok lettek belőlle. Mocorgást hallot, majd, miután leszállt a lórol, szép lassan a hang irányába indult. Hát csak nem a legutóbbi sárkány! Az az, hogy a farka, valamit nagyon szimatol. Örömében felkiálltott!
-Narwyn! Micsoda meglepetés!*szívből örült neki, vele legalább nem szerelmi ügyekről lezs szó.*

*Alig emelte fel bal mancsát, valami neszezést hallott a háta mögül, s egy ló nyerítését. Megdermedt, majd szemeit oldalra fordította, de még nem fordult meg. Aztán egy lendülettel lépett kettőt oldalra, s vicsorgott, nem számítva arra akit látott. Akira állt előtte, s a vicsort igyekezett letörölni a pofájáról. Nagy részben sikerült, de a fogait még mindig megmutatta váratlan partnerének. A ló fel ágaskodott, még mi előtt abba hagyta volna a vicsorgást, majd elszaladt jó messzire. Narwyn büszkén kuncogott, mély, dorombolás szerű hangon. *
~ Mi szél hozott erre téged, Akira Angel? A fellegvártól nehéz emberi lábakon idáig eljönni, ilyen rövid idő alatt. Bár látom volt ki segítsen. ~*Mosolyogva nézett a ló hült helyére.*

//FAGY!//

-Én megoldom, és csak egy lót fárasztottam ki!-*még most is kimondja hangosan a mondatot, de tudja hosszú távon ez nem lesz jó. Meg kell oldania ,hogy nem beszél,, s csak gondolatban közli amit akar.*
-És te, hol jártál azóta?*Teszi fell, cask úgy a kérdést, más híjján, de aztán eszébe jut Alex. Vajon miért, mostanában elég sokat ondol rá.*
-És, Alex hogy van, nemtudod? -*Ezt halál komolyan kérdezi, ha másra nem, látszok, hogy erre választ vár.*

*Kuncogott, mikor a lovakról kezdett beszélni Akira. Fogalma sincs milyen lehet egy sárkányt kifárasztani. Na az aztán igazi energia igénybevétellel jár.*
~ Nem túl sok helyen azóta, mióta Celestint láttam, és a Lovasát, Christ. ~ *Tekintete itt kicsit megváltozott. Nem tehet róla, de az a páros valahogy... Valahogy nem nyerte el a tetszését. Fogalma sincs miért, de általában az idegen nőstényekkel mindig ilyen ellenszenves. Nem tehet róla. És a következő kérdés váratlanul érte.*
~ Hogy hogy van Alex? ~ *Kérdezi vissza hangosan Akira fejében. Érezte a lány hangján a kétségbe esést, érdeklődést, és még valami mást.*
~ Nem tudom, azóta nem is láttam, mióta legutoljára ott voltam. ~ *S megrázta a fejét. Bosszantotta, hogy mással foglalkozik miközben most Ő áll előtte, s nem Alex. Honnan is tudná milyen helyzetben van a fiú? De nem támadta le Akirát szavaival. Legutóbb ő kérdezte ezt tőle, így nem okolta kérdésével.*

-Jó, semmi baj, csak hirtelen eszembe jutott.-
*Akira, mnt mindig, most is leüllt egy nagyobb kényelmesebb fa tövébe. mOsolya a füléig ért és csak nézte, nem inkább bámulta a sárkányt. Egyszerüen elbűvölte a szépsége. És elkezdett "hangosan" gondolkozni. Szerencsétlenségére még nem tanulta meg elzárni a privát gondolatokat. Nem is tudta, hogy a sárkány hallja. *
~Úgy repülnék rajta. Végre látni a világot fentről....de nem mehetek odaa hozzá ezzel, alig ismerjük egymást pár napja. Nem, Akira tudnod kell, várni. Majd, HA tényleg összebarátkozunk, akkor majd magátol is felenged, én nem reszkírozom!
*Hát így morfondírozott "magában" Narwyn elött.*
-bocsi, hogy leültem, csak egy kicsit elfárasztott az út.-

*Halk morgás szerű hang jött fel a torkán, de most nem a haragtól, csupán jókedvében csinálta. A fák itt eléggé kiálltak a földből, s volt amelyik ketté tőrve akár egy vastag falvédő lándzsaként is szolgálhatna. Így egy kis területet próbált meg magának készíteni, természetesen puszta erejét segítségül hívva. Akira mellett nem messze kinézett pár stabilan álló fát. Farkát felemelte, majd egy erős suhintással egyszerre négy fát tudott megroppintani. Hangosan reccsentek egyet, de még tartották magukat. Narwyn oda állt eléjük, majd melső két lábát felemelte, mintha felakarna nyújtózkodni a fára, vagy épp felmászni. Kicsit hátradőlt, majd újabb erős lökéssel a fának dőlt, mire az ketté tört, s most már két részből állt. A földben maradt gyökeres részeket szájával körbe fogta, majd egy hatalmas rántással kitépte a talajból. Ezt mindegyiknél eljátszotta, s pár pillanattal később már hült helye volt csak a fáknak, s egy két mélyebb göröd, amit mancsai segítségével betemetett a szétszóródott földel. Utána kényelmesen elhelyezkedett rajta, s élvezte kissé pusztító munkáját.*
~ De legalább kényelmes. ~ *S elvigyorodott, közben halkan kurrogott. Eközben véletlenül meghallotta Akira gondolatait, ami eléggé meglepte. Még hogy rajta akarna lovagolni? De hiszen ő csak egy egyszerű sárkány... Kinek is kellene. Kérdőn nézett Akirára.*
~ Mi okod lenne neked rajtam ülni? Semmi csodálni való nincs bennem, ha tehetnék szerintem már rég megöltek volna. Csak, hogy a karmaim, s az állkapcsom gyorsabb náluk. Jó pár ember élete volt már majdnem halálos. De eddig kegyelmes voltam hozzájuk...~ * Nézett komolyan a lányra*

~Meghallotta!~*kapta önkéntelenül a szája elé a kezét. Narwyn válsza a fel nem tett kérdésre lehangoló volt.*
~Még, hogy ő, vagyis úgyis hallja, ...szóval miért golndolod, hogy csúnya lennél? Nem mondom, hogy sok sárkányt ismerek, mert nem igaz, de találkoztam már néhányal. és hát, nincs semmi szégyenkezni valód, sőt...Ők bújanak el melleted! Az emberek, vagy mittom én milyen lény él még ezen a helyen, jobban teszik ha nem húznak újat veled!...*Furcsa mód itt elkacagta magát, azt akarta monda nagy felindúltságában, hogy vele gyűlik meg a bajuk, de mivel felnevetett, nem volt elég elhallgatni. Meg kellett magyarázni.
~Tudod, ha bajba kerülsz rám mindig számíthatsz, bár biztos vagyok benne, hogy meg tudod védeni magad.
*Aztán tovább gondolta a dolgot és arra a következtetésre jutott, hogy ha a sárkány már hallotta, megkérdzi a repüléskérdését.*
~És azt, hogy repülni szeretnék rajtad, komolyan gondoltam, de csak akkor szálnék fel rád, ha te is akarod.

*Látta, hogy a lány csodálkozik, hogy meghallotta a gondolatait. Kissé ő is, de tudta, hogy a sárkányok elméje erősebb az emberekénél. A tudatuk könnyen felismeri a gondolatokat, főleg ha egy bizonyos ember vagy más lény a közelükben van.*
~ Köszönöm, hogy ilyen gondolatok kavarognak benned, rólam. ~ *Mondta őszintén*
~ És talán egyszer olyan bajban leszek, amiből csak egy ember tudna kimenteni. ~ *Arra célzott, nem bánja a segítségét. Nem is tudja miért. Ez az emberi lány más volt. Számára. Nem csupán egy egyszerű lény, akit bármelyik sárkánynak teremtettek volna. Nem sok ember ismerné el szépségét, s nem próbáltak vele még ennyire közeli kapcsolatba kerülni. S akkor a lány egy egyszerű, még is valamiért bosszantó kérdést tett fel.*
~ Nem értem, miért akarnál te annyira a levegőben repülni rajtam, hiszen oda fent egy ilyen apró lény számára, mint egy ember, sokkal nehezebb a fent maradás, mint a lefelé zuhanás. *Arra gondolt, mennyire imád a légáramlatok között ficánkolni, s érezni ahogy a testét átfújja a szél minden egyes hulláma. A repülés számára az egyetlen értelem, s a szabadsága jelképe.*
~ De... Talán lehet róla szó. ~ *Mondja a lány kedvesen, s kissé elmosolyodik.*

*Olyan jól érezte itt magát, hiába nem volt olyan közeli kapcsolatban a sárkányal, nem kellett keresnie a szavakat. Nem volt zavarban, mint máskor amikor kedvesnek "kellett" lennie. Mikor Narwyn olyan gorombán válaszolt a repülési vágyára, nem lett szomorú. Csoda, de dühös sem volt, pedig máskor kiosztja az illetőt, hogy mondja meg másnak mi a veszélyes és mi nem az! De Narwyn elött még csak eszébe se jutott ilyesmi.*
~Könyűnek könyű, de egyszer élünk nem?!-*és széttárta a karját*- Nap mint nap kerülök olyan helyzetekbe ami halállal végződhet. Az én halálommal. Nem ,kedves Narwyn én attől nem félek, hogy le találnék zuhanni. Meg aztán te bizotsan nem hagynád.-*Ezzel az első találozásukra célzott, mikor a sárkány mentette meg.
-Nem félek a haláltól!-*Eközben felállt, és legalább olyan komoly fejet vágott mint a sárkány.aztán, csendesebben folytatta.*-Már rég felkészültem rá. Nem érhet váratlanul.
*Az utolsó mondat olyan halk volt, hogy csak akkor hallhatta meg Narwyn, ha nagyon fülelt. Akira lehajtot fejjel beszélt. Már nem itt volt. Lélekben az otthonában volt, és újra lejátszódott elötte az a végzetes nap.*

//fagy.//

*Christopher sétálgat a Tolmen erdőben, mellette pedig sárkánya sétál, Celestin. Celestin egész este vadászott, délelőtt pedig aludt, de most jól esett egy kis séta nekik. Christopher sóhajtott egyet, majd körbenézett.*
~mit gondolsz a többiek már elindultak Evolyranba? Láttam azon a térképen egy jó kis fogadót. El kéne látogatni oda nekünk is~*néz a sárkányra Chris várakozóan, majd folytatják az útjukat. Egy kis tisztásra érnek, nem messze az erdő szélétől. De persze a kiváncsi szemek nem nagyon láthatják őket - elővigyázatosságból. Ki tudja, mit szólnának Celestinhez...*

~egész délelőtt aludtam. Olyan üde és friss vagyok. át tudnám repülni az egész Tolmen erdőt!~lelkendezik Celestin nevetve, miközben chris-szel sétálnak az erdőben. Egy kisebb tisztáshoz érnek, ahol meg is állnak.*
~fogadó Evolyranban? hát, ahogy gondolod. De nem hiszem, hogy engem ott szivesen látnának. és tudod, hogy nem szivesen engedlek ismeretlen helyre...~morogja Celestin kissé féltő hangon Lovasának. hiszen tényleg félti a fiút. Ez ellen nem tud semmit tenni. Tudja, hogy christ ez baromira idegesiti, de hát ez van.*

*Melinda sétálgatott az erdőden és akezében a nyúlacskáját simigatta.Egyszer csak leugrik a nyúl és előre futott.
A kislány szaladt utána hogy elkapja.Mikor rá talált az állatkájára egy idegen fiút vett észre és csodák csodálya, a nyula épp akkor úgrott fel rá mikor odaért. Majd egész más vonta el a figyelmét. Egy hatalmas sárkányt vett észre.*

*Chris-szel beértek a Tolmen erdőbe, de szét váltak útjaik. Pár óra telt el, Casve sétálgatni kezdett és gyümölcsöt meg zöldséget gyűjtögetett. Na véletlenül meglátta Christ a sárkányával együtt. Elmosolyodott. De megjelent egy kislány.*
~Micsoda véletlen.~
-Szia Melinda! Üdv Chris! Szerbusz Celestin!- *A sárkány előtt illedelmesen meghajolt. Majd a kislányhoz fordult.*
-Ez hihetetlen.-
*Aztán Chrisre nézett.*
-Tudod, mielőtt találkoztunk volna a lugasban és elkísértél ebbe az erdőbe, én találkoztam Melindával. Aztán ugye veled, és pár órával később mindkettőtökkel. Ez olyan vicces.-
*Most elég vidám volt. Nagy meglepetés számára ez a találkozó. De aztán meglátja Melinda ijedt arcát, ahogy a sárkányra néz.*
-Cseppet se félj! Nem bánt. Bár mikor tegnap megláttam én is ledöbbentem.- *Mondta mosolyogva a kislánynak, és Celestinre nézett. Azután Chrisre.*

~Átrepülni az egész erdőt? hajrá! Ezt még úgysem tette meg senki, ahogy hallottam. Ez az erdő hatalmas~*nézett ismét körül Chris és egyre beljebb kerültek, már nem látták az erdő szélét sem. A tisztás is elég nagynak tűnt.*
~lehet, hogy téged nem látnak, szivesen, de én megnézném. Hátha találkoznánk másik lovasokkal is...~*gondolkozott el Chris és ezt már nem is Celestinnek szánta, hanem csak úgy magában töprengett rajta. A töprengéséből egy kis nyúl ébresztette fel, aki ráugrott.*
-Hoppá! - kapta el Chris és a kezében tartotta a nyuszit.*
-Hát Te meg kié vagy? - kérdezte Chris és el is mosolyodott. Mikor egy kislány lépett ki az erdő fái közül, Chris rámeredt.*
-Szia! tiéd a nyuszi? - kérdezte Chris, hogy elvonja a kislány figyelmét.*
~nyugi, csak egy kislány~intette figyelemre Celestint a fiú. Majd lassan a lányhoz sétál és a kezébe adta a nyuszit. Ekkor jelent meg Casve is.Chris szive hevesen megdobbant és a lányra pillantott. Most is - mint eddig bármikor - végignézett a lányon.*
-Szia Casve! Valóban? Ez tényleg... vicces - mondta Chris egy kicsit bizonytalanul. Majd Celestinre pillantott.*

» 5. Setét erdő