12. Myrlya - A Hythamorys birtok

*Feszült figyelemmel várakozott a fá takarásában. De sokáig még a száraz avar zörgése se zavarta meg a csöndet, mely már nyomasztólag ült a tájon. Aztán meghallották az avar rendszertelen zörejét.*
~Két láb... tehát egyedül van, bárki is legyen...~
*Óvatosan kémlelt ki a fa mögül, s ekkor már meg is látta az ismeretlen vadászt. Vékony alak hajolt a leterített állat fölé. Ruházata, már ami kilátszott a burnusz alól, igen csak viseltesnek tűnt, helyenként még foltok is éktelenkedtek rajta. Maga az alak nyúlánk, amolyan véznácska típus volt. Aztán Hiswa szája megkönnyebbült vigyorra húzódott, amikor az alak fölegyenesedett, s körbe pillantott.*
~De hiszen ez egy gyerek... Egy elf gyemek...~
- Szia! *lépett ki a fa mögül, s köszönt a gyereknek, ki láthatóan halálra váltan pislogott feléje* - Ne rémülj meg, nem bántunk...
*Lassú, megfontolt lépéseket tett a lány felé, mivel egy leány gyermek volt az illető. A lányka riadtan kapkodta tekintetét mindkét felnőttre, amikor már a myrte is elő mászott a fa mögül. Nagyon rémültnek tűnt, ezért Hiswa megállt, s lassan a földre helyezte íját.*
- Látod? Nem akarlak bántani... *s tovább közelített hozzá* - Ugye nem is vagyok olyan félelmetes ilyen közelről?
*Ezt már a lány elé érve mondta halkan, ki így jóval magasabb volt a tündétől.*
- Hogy kerül egy korodbeli lány az erdőbe, és teljesen egyedül?
*Végig nézett a rongyos ruhákon, s biztatón rámosolyodott.*
- Én... Csak enni akartam kérem... Nem akartam bajt... *motyogta alig hallhatóan a lány*
- Semmi baj! Az őzet te lőtted, a tiéd... Nem veszi el tőled senki. *próbálta megnyugtatni Hiswa* - Ő, Mitryas, a férjem.. *mondta a myrtére pillantva, kedves mosollyal arcán* - Én pedig Hiswa vagyok... Elárulod a neved?

*A mester csendben fülelt, s lesekedett a fa mögül. Egenylőre nem látott semmit sem. Érdekesnek is tartotta mindezt. ~Ha egyszer lelőtte, akkor miért nem merészkedik elő érte? Talán ennyire félelmetesek lennénk Hiswával?~ Mosolyodott el halványan, majd tovább kémlelt. Nem telt bele egy perc és máris ott termett egy alak. Mintha csak Mitryas hívására jött volna. Egészen soványnak, ámde magasnak látszott a fa mögül. A mester gondosan szemügyre vette. Nem volt benne biztos, de arra gyanakodott, hogy ettől az alaktól kell legkevésbé félniük itt az erdőtől. Nem tűnt túl veszélyesnek. Sőt, ellenkezőleg. Egészen barátságos kis képe volt. Hiswa közben már meg is indult felé. A mester pedig nagy levegőt véve felált és felesége után ment. Ahogy közelebb értek az alakhoz, lehetett látni rajta, hogy fél tőlük. Mitryas meg jól elszégyellte magát, amiért ennyire berezelt az előbb. ~Hiszen ez csak egy gyermek~ Döbbent rá, majd csendben figyelte a kis jelenetet, ami kedvese és a lány között játszódott le. Közben még egyszer-kétszer végignézett a lányon. Nem volt valami bíztató a látvány. Rongyos ruhák, koszos arc...~Biztosan egy árva gyermek lehet.~ Állapította meg amgában a myrte, majd felkapta a fejét, mikor meghallotta a saját nevét. Aztán mosolyogva intett egyet a lányka felé.*
-Szia.
*Többet nem szólt. Hagyta, hogy Hiswa kibontakozzon és kihúzza végre a lánykából a nevét. Eközben a mester karba tett kézzel figyelt és hallgatta a két nő között lezajló párbeszédet, ami hát valljuk csak be, nem volt túl sokatmondó. Hisz jóformán csak Hiswa beszélt,a lányka alig-alig szólalt meg. Nem is beszélt, szinte csak hangokat adott ki és a fejét rázogatta. ~Biztosan meg lehet illetődve szegényke.~ Közben Mitryas körülnézett, hátha meglát valamit. És hát balszerencséjére éppen ott ólálkodott egy éhesnek tűnő farkas. A lányokra tekintett, de úgy tűnt, hogy azok észre sem vették a közeledő fenevadat. ~Ha ő itt van, akkor a többi is itt lesz valahol. Hacsak nem száműzött farkassal van dolgunk.~ Azzal elkezdett gondolkodni, mi is lenne a legjobb védelem a farkas ellen. Persze egyszerű lett volna egy energiapajzsot húznia maguk köré, de mégsem tette. Ahogy megpillantotta a földön heverő íjat, agyában az az ötlet kezdett kibontakozni, miszerint azzal fogja ő lelőni a vadállatot. Nem is habozott. Azonnal felkapta az íjat, s egy nyílvesszőt varázsolt az idegre. Erős, illúzióval létrehozott nyílvessző volt ez. Mitryas remélte, hogy Teremtő képessége most kisegíti őket a bajból. Látta, hogy a farkas már sokkal közelebb van. Sőt, már a másik odlalán is. Az elejtett őzet próbálta becserkészni. Csakhogy az pont ott hevert a két nő mellett. A mester tudta, hogy ha nem lő, akkor akár nagy baja eshet a két nőnek. Így hát elővette legjobb célzóképességét és célzott. Egészen haamr sikerült neki megfelelően célba vennie az állatot. Mindez pár másodperc alatt történt. Aztán a farkas hirtelen kiugrott rejtekéből, egyenesen Hiswáék felé ugorva. Most már a két tünde is észrevette az állatot. Persze későn. De a mester eleresztette a nyílvesszőt, ami egyenesen haladt az éppen felúgró ragadozó felé. Hosszú másodpercek teltek el, majd Mitryas látta, amint nyila áthalad a farkas testén, s az állat elterül a két riadt nő előtt pár centiméterrel.*
-Azért nem szóltam, mert nem akartam, hogy a kelleténél előbb támadjon. Bocsánat érte...
*Mondta, majd letette az íjat, s letörölte homlokáról az izzadságcseppeket. Örült neki, hogy sikeresen lelőtte a vadállatot, bár így utólag mégis egyszerűbbnek találta azt a módszert, hogy pajzsot húz maguk köré.*

*Hinata...Ez a szó visszhangzott a nő gondolataiban, mely a gyerek neve volt, amikor a farkas megjelenése magára vonta figyelmét. Ösztönösen nyúlt az íjért, mi még csak nem is volt nála. Már éppen félre akarta rántani a lányt, amikor a farkas élettelen teste elterült a lábaik előtt. Rápillantott az ordasbók kiálló nyílvesszőre, aztán az időközben magyarázkodni kezdő myrtére nézett. Hálás pillantással hallgatta végig.*
- Nincs miért bocsánatot kérned kedves. Mi tartozunk köszönettel, amiért lelőtted, mielőtt bajt okozott volna.
*Mondta miközben hozzá ballagott, majd előtte megállva csókot lehelt ajkaira, de aztán meg is szólalt.*
- Köszönöm... De mondd Mitryas, mi legyen ezzel a kislánnyal? Nem hiszem, hogy sokáig maradhatna életben egyedül ezen a vidéken...
*Vetett egy futó pillantást a lánykára, ki félénken rájuk mosolygott, majd vissza terelte figyelmét kedvesére.*
- Azt mondta, hogy nincs senkije, és már hónapok óta bolyong a földeken... Azóta, hogy a falujában megöltek mindenkit a dagorladiak. Köztük a szüleit, és testvéreit is... *esdeklőn nézett a férfira, hogy találjon ki valamit* - Ugye kitalálsz valamit?

*El sem akarta hinni, hogy lelőtte a farkast...egy íjjal. Pedig már eltelt azóta egy pár perc. Közben kedvese is megérkezett hozzá. A mester mosolyogva csókolt vissza, de csak egy kicsikét, hiszen nem akarta zavarba hozni a másik lányt. Aztán máris gondolkódóba esett, mit is tegyenek ezzel a lánnyal. Mitryas kicsit közelebb sétált hozzá, s körbejárta egyszer-kétszer. Szemei oly dolgokat láttak, miktől elszörnyedt a myrte. Sebek, koszos rongyok, véres horzsolások, kiütések....minden, mait csak el lehet képzelni. Aztán megállt előtte, s mélyen a szemébe nézett. Látta benne a félelmet és a megalázottságot. A mester együttérzett a lánnyal, mert ő is megtapasztalta azt, amit a lány is. Hosszasan lehunyta a szemét, majd mikor kinyitotta, kinyújtotta a kezét a lány felé. Mikor az megérintette a mestert, hirtelen nagy fénybe öltözött, s egy percig nem is lehetett látni, hogy hol van. De aztán a fényesség alábbhagyott és láthatóvá vált a lány. Sokkal tisztább volt és még normális ruha is volt rajta. A mester elmosolyodott, majd meghajolt a lány előtt.*
-Szívesen látunk vendégül szeretett földünkön! Addig élsz ott, amíg nem találsz magadnak munkát és lakóhelyet vagy ameddig úgy nem döntesz, hogy távozni szeretnél. Nos, beleegyezel?
*A lány arcán halvány mosoly jelent meg, majd bátortalanul bólintott egyet, s meghajolt Mitryas előtt. Persze ezt ő nem akarta, így mondta a lánbynak, hogy nyugodtan húzza csak ki magát. Közben a myrte Hiswához fordult és rámosolygott, majd közelebb ment hozzá.*
-Jó helye lesz a myrtéknél...nálunk. Majd építünk neki egy házat, ha úgy óhajtja. Addig is lakhat nálunk. Tudom, hogy min megy most keresztül.
*Azzal egy futó csókot adott kedves feleségének, s a lelőtt őzhöz sétált. Odaérve rápillantott, majd lehajolt és felkapta a válllára. Az szépen a hátához simult, s a mester megindult vele a lovak felé. Közben a két nőhöz fordult, s így szólt.*
-Gyertek, még mielőtt újabb társaságot kapunk!

//Fagy... Sad

//

//Olvad... Smile

//

*Elismerő pillantásokat vetett a myrtére. Mosolyogva figyelte, ahogy a gyermek még a száját is eltátotta a döbbenettől, ahogy meglátta új ruházatát. Még a karjait is nézegette, hogy mennyire tiszták lettek. Aztán megszeppenve válaszolgatott a myrtének. Amikor a tünde úgy látta, már mindent megbeszéltek, akkor Hinatahoz lépett, gyengéd mosolyát rávillantva lenézett rá miközben bal kezét felé nyújtotta.*
- Hogy döntesz Hinata?
*Hiswa bátorító hangjára a lányka rápillantott a felkínált kézre, aztán ártatlan, gyermeki mosoly ült ki bájos arcára, s félszegen, de megfogta a nő kezét. Hiswa elégedetten bólintott erre, azután a mesterre pillantott.*
- Elbírod a lovakig? *érdeklődött a nő* - Mert segíthetek ám...
*A mester megköszönte, de egyben vissza is utasította felesége segítségét. Így hát a myrte cipekedhetett egymaga, míg az éjtünde Hinatát vezette kézen fogva.*
- A farkassal mi lesz? *tudakolta Hiswa menet közben* - Tudod nem lenne jó, ha ide vonzaná a dögevőket, meg a ragadozókat...
*Ötletet inkább nem adott a férfinak, hiszen úgy látta, a mester igen csak elemében van ma találékonyság terén. Bár, még régen, amikor gyakori éjszakai látogatója volt az erdőknek, előfordult, hogy kénytelen volt harcba bocsátkozni ragadozókkal, melyek kiszagolták jelenlétét. Nem volt kis feladat életben maradnia azokon az éjjeleken. De ő itt van, él és virul, míg az a néhány farkas, és medve már nem fog zaklatni senkit az élők világában.*
- Ha gondolod, később vissza jöhetünk, és eltüntethetjük a farakas tetemét.
*Várakozón pillantott férjére, majd némán sétált tovább mellette.*

*Kissé megerőltető volt vinni az őzet, de kibírta a mester. Annak ellenére is, hogy nem volt gyakorlott az ilyen dlgokban, hisz nem szeretett cipekedni és ebből kifolyólag nem is szokott. Szépen visszautasította kedvesét, majd rovább sétált az állattal a hátán, ami egyre nehezebbé vált. Közben kedvese kérdezett tőle. A mester erre nem is gondolt.*
-Hogy a farkassal? Nos, szerintem nem kellene piszkálni. A többi majd szépen jó lakik belőle. De ha gondolod, akkor el is tüntethetem. De akkor majd egyedül visszajövök. Ti meg majd ellesztek otthon. Majd megmutatsz neki mindent.
*Bökött fejével Hinata felé. Sétájuk ezután csendben telt el, mígnem odaértek a lovakhoz. Ott a mester füttyentett egyet, majd lova eltávolodott a fától, ami mellett állt. Mitryas óvatosan felpakolta az őzet az álat hátára, majd megpaskolta a hátát. etörölte homlokáról az izzadságcseppeket, majd így szólt.*
-Ha gondoljátok, akkor mehettek is. Én visszamegyek és eltüntetem valahogy azt a farkastetemet. Rendben?
*Kérdőn nézett a két nőre, akik közben már félig-meddig felszálltak Ében hátára. A mester eközben azon kezdett gondolkodni, hogy mit tegyen a tetemmel. ~Ha egyszerűen láthatatlanná teszem, akkor is megtalálják a vadak. Valahova el kellene vigyem, ahol nem tudják megenni. Talán a legjobb, ha elásom. De mivel? Azt hiszem, a varázserőmet is be kell vessem ez irányba.~ Aztán gondolataiból felébredve a feleségére, majd a lánykára mosolygott.*

*Felsegítette a lóra a gyereket, majd ő maga is nyeregbe szállt. Elnéző félmosollyal tekintett a farkas eltüntetésén agyaló mesterre.*
- Kedves, a legjobb, ha elásod amilyen mélyre csak tudod. *tanácsolta neki halkan, majd lovát közelebb irányította hozzá.* - Otthol találkozunk szerelmem.
*Lehajolt a myrtéhez egy futó csókért, majd fölegyenesedve nézett azokba a fekete szemekbe, amik mai napig is rabul tudták ejteni.*
- Tudom, hogy elboldogulsz... De azért, ne maradj el túl soká, mert az ikrek szétszednek, ha az apjukat nem kaparinthatják meg egyhamar... És vigyázz magadra Mitryas!
*Azzal lépésben megindította Ébent. Amint biztonságosnak érezte Hinata a lovaglást, a tünde gyorsított a tempón, hogy mihamarabb haza érjenek.*

//Köszönöm a játékot... Smile

//

-Rendben édesem! Sietek haza! Legyetek addig is jók!
*Megvárta, míg a két nő eltűnik a messzeségben, majd odasétált lovához. Megsimogatta, majda füébe súgott pár mondatot, aminek az volt a lényege, hogy az álatnak még egy kicsit kell várnia gazdájára. Mitryas nagy sóhajok közepette megindult visszafelé, amerről jöttek. Remélte, hoyg a farkas tetemét még nem lepték el különböző ragadozók meg dögevők. Az már kicsit kínosabb lenne. Így ment hát egyre beljebb a sűrű rengetegben. Lassacskán eltelt már egy negyed óra, de még mindig nem látta a tetemet. Pedig biztos volt abban, hogy valahol ott hogyták. Még a saját nyomaikat is meglátta, de a tetem sehol sem volt. Mintha ott sem lett volna. Még csak a testének a lenyomata sem volt látható a fűben. Pedig a mester tudta, hogy hol feküdt az állat. ~Itt valami nincsen rendben. Az a farkas nem volt valódi. Vagyis le tudtam lőne, de gyanítom, hogy csak egy megidézett szörnyeteg volt az. Ezért is tudott olyan észrevétlenül idelopakodni hozzánk és az őz teteméhez. Csak egy kérdés van: Ki idézte meg a farkast?~ A mester erős gondolkodásba esett, s felidézte azokat a képeket, mikor lelőtte a farkast. Pontosan úgy nézett ki, mint aki egyenesen a tündéket támadná. ~Talán nem si az őz miatt jött?~ Aztán újabb emlékképek jelentek meg előtte. A farkas holtteste. Volt benne valami furcsa. ~Igen. Hogy ezt hogyan nem vettem észre? Hisz nem is volt vére! Ez is csak azt bizonyítja, hogy idézett állat volt ez.~ A mester kezdett nyugtalan lenni. Lassan összerakta a képeket, s arra a következtetésre jutott, hogy lehetséges, az ellenség ide is eljutott és most megpróbál a vezérek családjára súlytani. Mitryas nem is habozott. Körülnézett, hogy nics-e ott senki se, majd mikor meggyőződött a dologról, akkor futni kezdett lovához, hogy mihamarabb Myrlyához érjen. Nagyon aggódott családja épségéért. Pár perc telt bele, s már hazafelé vágtatott. Remélte, hogy minden rendben van otthonában.*

//Én köszönöm, drága feleségem! Very Happy

//

*Ared törte a fejét egészen addig, míg a ház elé nem értek. A házra pillantva elakadt a lélegzete, és megértette: ez itt egy igazi, szerető család otthona, szeretetre épült, és ez az összetartozás minden egyes kövét értékessé teszi.*
-Szerintem, ne gondolkodj rajta. A legjobb, ha egyszerűen elmondod úgy, ahogy volt. Nem hinném, hogy a mester a fejedet venné érte, vagy komolyan megharagudna a kicsikre. Biztos vagyok abban, hogy belátja: véletlen baleset volt, nem szándékosan történt... Egyébként is úgy tűnik számomra, hogy az a ló vissza fog jönni ide, ha már kiszórakozta magát a mezőn. Itt az otthona.-
*Örömmel nézte, amint a gyerekek az apró kis ezüstkutyával játszanak, majd nagyot sóhajtott.*
-Nekem is elkelne valami állat a ház körül. Amióta Haran elveszett... bár nem vagyok magányos, azért hiányzik nagyon.-

//fagy//

*A nappaliban ült, szemben azzala fotellel, ahol kedvese szokott ülni. Viszont az a fotel most üres volt. Mitryas könyökére támaszkodva figyelte az üres helyet. Kissé aggódott kedvese miatt. Hiszen sosem szokott ily sokáig távol maradni otthonról. És most mégis. Most mégis megesett ez is. A myrte már órák óta keringett a házban, hogy megtalálja kedvesét. Arra gondolt, hogy talán maga a ház "nyelte el". Vagyis, hogy a szobák összekeveredése miatt Hiswa nem tud kijönni az egyik szobából. De aztán ez az elmélet hamar összeomlott, ugyanis Mitryas hiába járta be az összes szobát, nem lelte meg kedvesét. Ez még a nyugatlanítónál is nyugtalanítóbb volt. ~Ez nem lehet igaz. Eseteg van egy rejtett szoba, amiről nem tudok? Amit maga a ház hozott létre? Nem, ez lehetetlen! Hisz a ház csupán a szobákat tudja átrendezni, helységet létrehozni vagy eltörölni nem képes. Hiszen én magam építettem és boicsátottam rá a varázsokat.~ Tűnődve vett kézbe egy almát, amibe aztán pár perc után bele is harapott. De amilyen piros és szép volt kívülről, olyan kukacos és romlott volt belül. A mester azonnal el is dobta a gyümölcsöt, ami ezuitán magára hagyva Hiswa helyéhez gurult. A mester különös képet vágott, majd lassan felállt és odasétált a fotel elé, az almához. Ahogy lehajolt az almáért, hirtelen rémisztő képek jelentek meg lelki szemei előtt. Azt látta, ahogyan Hiswa a saját keze által megöli gyermekeiket, majd utána myl-lel is végez. És végül....végül férjét is megöli. Méghozzá éjszaka, az ágyban. Mindezek a látomások pár pillanat alatt szertefoszlottak, s a mester már csak az almát látta a kezében, ami teljesen el volt rohadva legbelül. ~Mi volt ez?~ Kérdezte magától, majd az almávala kezében kisétált a kertbe ahol is megállt, majd jó messzire elhajította az almát. ~Biztosan valaki átkot bocsátott rá. Meg akarnak félemlíteni. Talán az ellenség az?!~ Ötlött a fejébe. Kezei a zsebében pihentek. Mereven nézett a napba, ami forrón égette arcát. Mikor már nem bírta, elkapta tekintetét tőle, s elfordult. Még egy kicsit várt, majd visszaballgott a házba, ahol csend honolt.*

*Különös csend volt ez. A mestert még a hideg is kirázta. Annyira üresnek érezte lelkét, mint maga a ház volt Hiswa jelenléte nélkül. A mester nagyot sóhajtott, majd úgy döntött, megnézi gyermekeit, akik szépen, nyugodtan aludtak szovájukban. Legalábbis ezt kellett volna nekik. Mitryas halkan lépdelt a folyosón. Lépteit alig lehetett hallani. Aztán megállt gyermekei szobájának ajtajánál, halkan rátette kezét a kilincsre, s óvatosan benyitott. Csend honolt idebent is és úgy tűnt, a két kisgyerkőc alszik is. De a mester nem elégedett meg ennyivel. Óvatosan behajtotta maga mögött az ajtót, majd odament a két gyermek ágyaihoz. Először Alya mellé telepedett le. Hosszú perceken át csak nézte és nézte kislánya gyönyörű vonásait. ~Oly gyönyörű, mint az anyja. Az én kislányom. Hogy mily szerencsés is vagyok, hogy itt vannak nekem ők!~ Azzal végigsimított kislánya arcán, majd homlokon csókolta. Alya kicsit mocorogni kezdett, de végül mosolyogva fordult át a másik oldalára és aludt tovább. A myrte felállt, s Thalion felé vette az irányt. Mosolyogva ült le kisfia ágyának a szélére is. Benne is sokáig gyönyörködött. ~Sokkal erősebb és bátrabb, mint én voltam ebnnyi idős koromban. Ha megnő, méltó utódom lesz majd. Természetesen, ha ebbe Alya is beleegyezik. Bár ahogy ismerem őket, biztosan össze fognak veszni még ezen. De ez még messze van és addig még sokat fognak változni.~ Azzal gyengéden megszorította kisfia kezét, s neki is adott a homlokára egy csókot. Lassan fellt, majd mosolyogva távozott a szobából. Az ajtót halkan betéve maga után újból a hiány- és ürességérzet járta át lelkét. Szinte beléhasított,hogy Hiswa még mindig nincs itthon. ~Jaj, édesem! Mi lehet veled? Remélem, nem esett semmi bajod sem!~ A mester hihetelenül aggódott. Pedig máskort sosem szokott ennyire. De most....talán az is közrejátszott, hoyg jól tudták mindannyian, mi a helyzet. Az ellenség akár már ide is eljuttathatta kémeit a belső területekre. És ki tudja, miféle terveket szövögetnek közben? Talán épp azzal próbálják meg visszavonulásra késztetni a myrtéket, hogy elrabolják a mester feleségét. Mitryas megrázta a fejét. ~Ez az ötlet még csak viccnek sem jó!~ Nyugtalanul járt fel-ála a házban, s imádkozott az istenekhez, hogy felesége épségben érjen haza.*

*Mikoron a Leroan dombságról felemelkedett a gigászi kastély, abban a pillanatban a Hythamorys házban el szabadult a pokol. A myrték, kik a család két legifjabb tagját védelmezték, most egymás után hullnak földre, hogy a padlón reszketve fejezzék be földi pályafutásukat. A támadás, mi érte őket oly váratlan volt, hogy nem igazán volt idejük a cselekvésre. a támadók vegyes népségből álltak. Volt köztük hegyi troll, ork, és még olyan groteszk tremtmények is melyekhez hasonlókat még csak nem is láttak eddig Evolyran birodalmában. Egynémelyikük úgy festett mintha sárkány, és ork elegyéből állna, de legtöbbjük annyira torz teremtmény volt, hogy azokat már nem is tudták volna semmihez sem hasonlítani. Mintha maga a sötétség urai jöttek volna a felszínre, hogy véres tusakodásba kezdhessenek a myrtékkel.
A myrte őrök becsülettel küzdöttek, s utolsó lehelletükig óvták a gyermekeket. De a támadók létszám, és erő fölényben is voltak. S hiába is varázsoltak pajzsot maguk elé, az ellen úgy nyomult át rajtuk, mintha csupán egyetlen hajszálat kellene eltiporniuk, s nem a legerősebb varázslatokat.
Valami nagyon nincs rendben ebben a harcban. Az illúziókat végül már nem is képesek létre hozni a myrte harcosok, s kénytelenek hátrálni, s kiutat keresni, hogy kimenekíthessék a halálra rémült gyermekeket.
Alya, és Thalion sírva szorították egy-egy myrte harcos nyakát, kik azon igyekeztek, hogy minél gyorsabban kijussanak a házból. De a rémes teremtmények mindenünnen özönlöttek befelé, mintha sosem fogynának el.
- Mentsétek a gyerekeket! Ki innen! Ki innen! Mindenki kifelé! *ordította a myrték vezére, s a parancsot hallva szinte egyként lélegezve kezdték meg a visszavonulást.*
*Az ajtókon ki nem juthattak, így a myrték egy erősebb varázslat segítségével kirobbantották az egyik falat, s a keletkezett lyukon át menekültek ki a szabadba. De nem jutottak messzire. Alig tettek meg néhány métert, máris megtorpantak. Egy nő állta útjukat. Egyetlen nő, s az a nő Hiswa volt. Egy pillanatig döbbent értetlenség játszott a myrték arcán, de a vezér szinte azonnal felocsúdott, s a mester feleségéhez iramodott, kezében immár mindkét gyermekkel.*
- Fuss Hiswa! Menekül.... *a vezért szavai hörgésbe fulladtak a torkát ért vágástól*
*Minden a másodperc töredéke alatt történt. A meginduló vezérnek egy röpke pillanat alatt elmetszette a nő a torkát, oly halálos gyorsasággal, hogy arra sem volt ideje a többinek, hogy észlelje a történteket. A myrte vezér megtorpant, s kezeiből lassan a földre csusszantak a gyerekek, kik a sosem látott dolgoktól már sírni sem voltak képesek, csak félelemtől bénultan álltak ott a földre boruló vezér mellett, s hol őt, hol anyjukat bámulták. De mozdulni nem mertek. A többi myrte összezavarodva állt a vezért teste mögött, s nem bírták eldönteni, hogy támadják-e a mesterük feleségét. Aztán mégis a myrte bosszú mellett döntöttek, s ordítva rontottak a nőre. Hiswa rezzenéstelen arccal nézett végig rajtuk, s a mögéjük érkező szörnyetegeken. A myrték egy szempillantás alatt porba hulltak. Végül Hiswa határozottan a két apróság elé lépett, eltette véres tőrét, majd ölbe vette a gyermekeket. A szörnyek ebben a minutumban szerte foszlottak, s megjelent Hinata az éjtünde mögött. Arcán most is ott ült gonosz vigyora, s még éppen vetettek egy futó pillantást a közelgő lovasra, ki maga a myrte mester volt, majd a következő pillanatban a lány megragadta Hiswa karját, s a gyermekeikkel együtt eltűntek Myrlya-ból. Nem hagytak mást maguk után csak romokat, és vérbe fagyott holtakat.*

*Hiába próbált a lehető leggyorsabban ideérni, mégis majd' egy napba telt, míg ideért. Meg sem állt, olyannyira sietett. És most már nem volt sok hátra. Már látta otthonát a messzeségben. Legalábbis azt, ami még megmaradt belőle. Lova már fáradt, s maga a mester is egészen kimeróült volt. De tudta, hogy most már nem szabad megállnia. Még mindig hihetetlen tempóban haladt lovával. Ahogy egyre közeledett házához, lángokat látott. Mitryas szíve összeszorult. Beléhasított annak a tudata, hogy elkésett. És ez a szó csak úgy visszhangzott a fejében. És még mindig nem ért oda. Már csak pár száz méter választotta el tőle, s ekkor megpillantotta kedvesét, amint eltűnik az ikrekkel. És volt ott még egy, alacsonyabb személy is Hiswa mellett. ~Hinata...~ A mester nagyon félt. Tudta, hogy illúzióját valami hatástalaníthatta, és így nem érkezett meg időben az üzenet az őrökhöz. Szörnyű érzés volt. Hiszen gyermekei óriási veszélyben vannak. Annak ellenére is, hoyg az anyjukkal vannak. Ugyanis az anyjuk most teljesen beszámíthatatlan. Az előző nap nem sokon múlott, hogy végezzen Mitryassal. A mester azóta teljesen össze van zavarodva. Most is csak annyiban volt biztos, hogy elkésett és a gyermekei már a gonosz kezében vannak. Közben odaért a csata helyszínére. Mindenütt halott myrték teste feküdt a földön, vérrel itatva át mindent. A ház romokban állt, sehol sem volt egy élő myrte a mesteren kívül. Mitryas óvatosan megállította lovát, majd leszállt róla. Éppen a myrték kapitányának holttesténél állt meg. Lehajolt hozzá, majd alaposan szemügyre vette. ~Elvágták a torkát....~ Állapította meg, majd a myrte nyitott szemeit lecsukva tovább sétált, s egyenként elbúcsúzott halott myrtéitől. Ez enm tartott sokáig, ugyanis a mester tudta, hoyg nincs sok ideje. A kis tüzecskét eloltotta, majd jobban szemügyre vette a terepet, a vérrel áztatott földet. Ott többféle nyomot is talált. Orkok, trollok és miegymások nyomait. Ez nagyonmegdöbbentette Mitryas-t. ~Hogy lehetséges ez? Mégis ki az, aki ily kegyetlen módon a családom életére tör? Talán az ellenség? Vagy talán más?~ Sok kérdés kavargott a fejében, de egyelőre mind megválaszolatlan volt. Legalábbis ahogy megpróbált egyet megválaszolni, újabb öt ütötte fel a fejét. Így inkább felhagyott a dolgok pontos behatárolásával és arra koncentrált, hogy most mit is kéne tennie. De egyelőre semmi épkézláb ötlete sem volt. Azt sem tudta, merre keresse szeretteit. Kétségbeesetten ült fel lovára, majd a városközpontba lovagolt, hogy kérdezősködjön afelől, kifélék és mifélék jártak errefelé...*

*A mester elkésett. A gyermekeit már nem volt módjában megvédeni. De a városban szerencsével járt. Már, ha lehet ilyen helyzetben szerencséről beszélni. különös pletykák terjengtek egy furcsa kastélyról, mely időnként feltűnt a Leroan dombság fölött. És ez volt a legérdekesebb momentuma a dolognak. Hiszen egy repülő kastélyról fecsegtek a myrték, mely minden pirkadatkor megjelenik a földön, hogy a nap sugaraival együtt fölszálljon az égbe. Furcsa, mi több bizarr pletykák ezek, s maga a mester sem szokott hinni az efféle szóbeszédeknek. Most azonban valami furcsa érzés kerülgette a hallottaktól.
Kétségbeesetten igyekezett kideríteni, kifélék jártak mostanság a földjeiken, de az a kastély, a repülő kastély gondolata nem hagyta nyugodni.
A mester, bár nagyon össze van zavarodva a történtek miatt, mégis érzi, hogy utána kell járnia a dolognak.*

//Mitryas, a köv. hsz mehet a Leroan dombsághoz.//

*Hangtalan, könnyed léptekkel haladt előre. Már messziről szembe ötlő volt a romos ház. Nem tudta, hogy készen áll-e a múlttal szembesülni, de már nem volt maradása. Látni akarta otthonukat. Legalábbis azt, ami maradt belőle. Amit ő, és azok az ocsmány dögök hagytak belőle. Percekkel később már a lerombolt falak között járt. Lassan, iszonyatosan lassan lépegett a romhalmazban. Egyszer csak megállt, és lehajolt valamiért. Kicsit elidőzött a poros dolgok között. Ujjai finoman siklottak végig a számára nagyon is ismerős tárgyakon. Aztán ujjai puha dolgot érintettek. Arra fordította figyelmét, s kiemelt a törmelékek közül egy kis állatfigurát. Egyjáték kutya volt. Egy koszos, poros, s főleg szakadt kutyus. Hiányzott neki két lába is, s ettől annyira siralmas látványt nyújtott. Aztán a lány felállt, s tett néhány lépést. De szinte megdermedt a következő pillanatban. Az istállót romokban látni szintén nem volt felemelő érzés, de őt nem ez bénította meg. Egy ideig csak állt ott, s még csak nem is pislogott. Ujjai közül kizuhant a játék kutya, s újra a törmelékekkel borított földön landolt. Majd az elf futni kezdett, s meg sem állt egy apró kis fészekszerűségig. Térdre vetette magát, s lázas igyekezettel hajigálta félre a romokat. De a kis vackot üresen találta. Felsóhajtott, hogy a hermelin kölykök tetemeit nem találta.*
~Biztosan kimenekítette őket az anyjuk, amikor...~
*Erre még gondolni sem akart. Pedig muszáj volt, hiszen folyton bekúsztak lelki szemei elé az eddig sötétben rejlő emlékei. Végül fölállt, s tovább nézelődött.*

*Végre újra maga előtt láthatta otthonát. Ajkai elkeskenyedtek a mosolygástól, s derűs ábrázattal lépdelt a lány mellett.*
- Hát ez volna az otthonom, amit a világ legjobb férjével, és a legédesebb gyerekeivel oszthatok meg...
*A házhoz érve megállt, kinyitotta az ajtót, majd betessékelte Casvet az előszobába. Aztán végig vezette egy igen csak hosszú folyosón, végül megállapodtak egy ajtó előtt.*
- Ez lesz a szobád Casve...
*Azzal kitárta az ajtót, s feltárult a nagyon ízlésesen berendezett hatalmas szoba.Amikor beléptek, még az elf megmutatta, hol, milyen helyiséget talál, aztán vissza sétált az ajtóhoz.*
- Mivel igen csak későre jár, és hosszú utat tettél meg, hát aludj most nyugodtan... Reggel bemutatom neked az én kis családomat... Jó éjt Casve!
*Azzal kilépett a szobából, és behúzta maga mögött az ajtót.*
~Remélem, nem fogja reggel megtréfálni a ház a szobák összekavarásával...~
*Lassan ő is elvonult a szobájába, ahol Mitryast nem látta, de tudta, hogy akkor csak egy helyen lehet. Hát bement az ikrek szobájába, hátulról átölelte szerelmét, megcsókolták egymást, s egy darabig csodálta alvó gyermekeiket. Aztán ők is aludni tértek.*

//Köszike a játékot Smile

//

*Végre megérkeztek. Már kívülről csodálatosnak, családiasnak, és békésnek tűnt a ház. Megdobogtatta Casve szívét. És amint belépett hirtelen olyan érzése volt, mintha hazatért volna. Ez egyben szívet szaggató is volt. Érezte, hogy ő már átélt ilyet, vagyis a múltjában biztosan boldog családban nőtt fel. Annyira ismerős volt neki ez az érzés. Ezért majdnem sírva is fakadt. De nem mutatta jóleső fájdalmát. Hiswa észre sem vehette. Hosszú folyosón mentek végig. Casve úgy ment, mintha valami szent helyre tetet volna be a lábát. Áhítattal nézte a falakat, és az ajtókat. Valóban már nagyon álmos volt. Jól esett, hogy egy biztos helyen lehet, barátnője otthonában.*
~Igen. Hiszem, hogy ő már a barátnőm. Remélem én is az vagyok neki!~
*Aztán benyitottak a neki kijelölt szobába.* -Azta!- *Hát azta! Új volt neki az egész. Bár annyira nem hatott rá a tágas szoba, mint másokra hathatna, hisz ő egész életében a szabadban élt. Épp, hogy inkább bezártságot kellene éreznie, de a fogadóban lévő szobához képest sokkal tágasabb és sokkal ízlésesebben, családiasan van berendezve. Melegség járta át a szívét, ahogy körbetekintett. Hiswa megmutatott mindet, mit hol találhat meg. Figyelmesen ás ámuldozva követte vendéglátóját.*
-Jó éjszakát! És köszönöm! Nagyon!- *Majd Hiswa becsukta az ajtót. Casve leült az ágyra és elmerengett.*
~Igen. Holnap megismerem a családját is. És a "világ legjobb férjét" is.~* elmosolyodott. Majd bedőlt az ágyban és tovább gondolkodott. De a szíve majd megszakadt a boldogságtól és a bánattól is egyszerre. Úgy érezte, családja van. De tudta, nem hagyhatja, hogy teljesen eluralkodjon rajta ez az érzés, hisz csak egy vendég itt, és holnap el kell mennie. Nem maradhat itt örökre. Bár nagyon szívesen maradna. De nem lehet tagja egy olyan csalásnak, amelynek egy közös jelene, múltja és jövője van. Soha nem fog tudni bejutni ebbe a családba. Most fájónak érezte ezt a dolgot, de tudta, idővel megszokja, és nem fogja bánni, hogy így alakultak a dolgok. Valamikor neki is lesz férje és gyermekei is. Majd eljön az az idő is, amikor végre megkapja a családban való élésnek a lehetőségét. Ha már az eredeti családját már nem kaphatja vissza. Most kezd beletörődni, hogy soha nem fogja megismerni családját. Fáj, de most, amikor hamarosan 18 éves lesz, megérett arra, hogy elfogadja, az élet így rendelkezett felőle. Bele kell törődnie. Nincs múltja csak jövője. De az annál fényesebb lesz. Ezzel a gondolattal hamarosan el is aludt...*

//Én is köszönöm a játékot! Élveztem! Smile

//

*Elérkezett a reggel. Érdekes volt itt töltenie az éjszakát. Amilyen gondolatokkal elaludt, azokkal álmodott tovább. Kellemes volt az álma. Megtalálta a családját és boldogan éltek, amíg meg nem haltak.*
~Hmm... vajon beteljesedik valaha?~
*Kiugrott az ágyból majd rendbe szedte magát. Nem mert kimenni az ajtón. Nem tudhatta meddig alszanak a többiek, és nem akarta őket zavarni. Viszont nem is akart elosonni köszönő levelet hátrahagyva, hisz mindenképp szeretne megismerkedni Hiswa családjával. Főleg Mitryas, "a tökéletes férj" érdekelte. Kíváncsi volt, vajon kedves-e, vagy távolságtartó lesz-e. Vagy esetleg vele is meg tud-e úgy barátkozni, mint Hiswával. Szeretne még több barátra szert tenni. És ez csak a meglévő barátok segítségével lehetséges igazán. *
-Üdvözlöm! A nevem Casve! Nagyon örülök, hogy itt tölthettem az éjszakát! Remélem nem okoztam gondot ezzel! Mi a kedvenc színe?
~Jaj Casve! Neked mindig ez az első kérdésed?~
*Gyakorolgatta, mit mondjon Mitryasnak, ha meglátja. Nagyon izgult. Bár még maga sem tudta miért.*
~Ő csak egy myrte. Igaz életemben nem láttam myrtét, főleg nem egy vezér myrtét, de azért nincs okom izgulni. Ööö... meg hát Hiswa is ezt mondta. Jaj, csak ne lennék ennyire izgatott!~

*Hangtalanul nyitotta ki az ajtót, így még éppen láthatta, ahogy Casve próbál felkészülni a mesterrel való találkozásra. Halkan kuncogott a lány zavarodottságán, aztán köhécselt párat, hogy felhívja magára a figyelmet.*
- Nincs okod az izgalomra. Mitryas még nem evett embert. Legalábbis tudomásom szerint nem...
*Valahogy nem bírta megállni, hogy hozzá toldja a mondathoz ezt a kis ugratást. Aztán látva, hogy Casve talán nem is vette viccnek a dolgot, gyorsan bentebb ment, s megállva előtte, nyugtató hangján megszólalt.*
- Bocsánat... Csak vicceltem Casve. Mitryas nagyon kedves mindenkivel, aki csak az útjába akad. Nincs okod az aggodalomra. * mondta kedves mosollyal arcán* - Gyere, már a reggeli az étkezőben vár minket... És a férjem is türelmetlenül várja, hogy megismerhesse azt a bátor lányt, aki egy maga él abban a hatalmas Tolmen erdőben.
*Azzal megfordult, s elindult kifelé a szobából. Nem sokkal később már a bőségesen megpakolt asztalnál álltak meg. Hiswa önfeledt mosollyal pillantott Mitryas sötét szemeibe.*
- Nos Casve.. Had mutassam be neked a férjem, s egyben minden myrte vezetőjét... Ő Miryas Hythamorys..
*S közben bíztatón kacsintott a lányra.*

*Mindeközben a mester hangtalaul készítette elő a reggelihez való dolgokat. Minden finomságot kipakolt, aztán mosolyogva helyet fogalalt az asztalnál, hogy fogadhassa a vendégüket. ~Hiswának vajon mennyi időbe telik idehurcolni a vendéget? Már nagyon éhes vagyok....~ Azzal felállt, hogy utánanézzen, mit is csinál felesége és a vendég. De éppen ekkor jelent meg mindkét hölgy. Mitryas mosolyogva biccentett a vendég felé, és boldogan kacsintott Hiswára. Miután a tünde bemutatta őt, Mitryas mosolyogva szólalt meg.*
-Üdvözöllek, Casve! Ugye nem gond, ha tegezlek? A magázódás nekem olyan ridegnek hat...
*Mosolyogva húzta ki a széket feleségének, majd Casve-nak is. Ezután maga is helyet foglalt, s még mindig mosolyogva folytatta.*
-Hogy aludtál? Kellemes itt nálunk? Remélem, a szobák nem tréfáltak meg....elég hóbortosok, de én már nagyjából kiismerem magamat rajtuk. Bár így is előfordul, hogy néha nehezen jutok oda, ahova szeretnék. Igaz, édesem?
*Nevetve nézett Hiswára, akin ugyanilyen boldog öröm látszott, mint a myrtén. ~Remélem, hogy nem ijesztem el Casve-t a nyájasságommal!~ Mondta magában, majd megköszörülte a torkát és így szólt.*
-No, de akkor nem is hőzom tovább az időt. Együnk! Remélem, hogy nem csak én vagyok ennyire éhes.....Jó étvágyat!
*Azzal nekilátott a reggelinek. Mindenből evett és viszonylag hamar is végzett. Mikor megtörölte a száját, a két nő még javában evett, s mivel ő nem akart goromba lenni, ezért megvárta őket. Miután mindenki befejezte az étkezést, Mitryas tölött mindenkinek egy kis bort és köszöntőt mondott.*
-A megismerkedésünkre!
*Azzal belekortyolt a borba, majd le is tette a poharat. Mosolyogva nézett fel a két nőre.*
-Nos, hölgyeim! Mit óhajtanak csinálni?

*Casve meglepődött, amikor meglátta Hiswát. El is pirult szégyenében.*
-Tudomásod szerint?- Valójában értette volna a vicced, de most túlságosan is izgult. Majd Hiswa megnyugtatta.*
-Hmm... reggeli? Valójában már nagyon éhes vagyok.- *Mosolygott a nőre*
-Annyira azért nem veszélyes az az erdő. Még ott nem volt semmiféle gondom semmilyen állattal. Sem emberrel.- *De ezt már halkabban mondta. Tudja, az ő hibája, hogy nem barátkozott emberekkel. Na de most ennek véget vet. Meg akar ismerni mindenkit. Majd beértek az étkezőbe. Meglátta Mitryast és egy kicsit megtorpant. De az rámosolygott, így Casve kicsit megnyugodott. Hiswa bemutatta őket egymásnak, Casve pedig utánozta a vezért, biccentett ő is a fejével.*
-Üdv! Nyugodtan tegezhet.- *Szegény... ő alapból tegeződött volna, az erdőben nem szokta magázni az őzikéket. De most, hogy szólt a családfő, hogy ő hagy tegezze, így arra gondolt, neki biztos magáznia kell.*
~Ú... hogy is kell azt?~ *Valami fogalma volt róla. Hisz csak a múltját felejtette el, de arra, amikre képes, azt nem. Majd helyet foglaltak. Casve illedelmesen megvárta, amíg Mitryas el kezdett enni.*
-Igen, köszönöm, jól aludtam. Szépet is álmodtam. Azt álmodtam... mindegy.- *Nem biztos, hogy érdekli őket, mit álmodott. Ráadásul mit kezdjenek azzal, hogy álmában megtalálta a családját. Ha elmondaná az álmát, akkor szomorú dolgokról kellene beszélniük. De az most nem ideillő. Az étel nagyon finom volt. Ráadásul rég evett normálisan. Tegnap is csak barackon élt. Kezdi már unni. Aztán jött a bor.*
~Hogy mi?~ *Nincs valami jó emléke róla. Mikor legelőször ivott, akkor Aldo töltött neki, és hát elég furcsán érezte magát utána. Aztán Aldo rászállt. De Mitryas nem töltött olyan sokat, mint Aldo.*
~Na ezt még meg tudom inni.~ *Majd vidáman felemelte a poharat és ő is megitta. Na ez nem volt olyan kemény mint az előző.*
-Hogy mit? Hát én nem tudom. Igazából csak azért jöttem, hogy megismerkedjek Hiswa családjával. Nem gondoltam semmire, hogy mit csinálhatnánk. Igazából még azt sem terveztem, hogy itt alszok.-
*Majd kérdőn nézett Hiswára, most mi legyen?*

*Szórakoztatta a leány gyermeki zavara. Tisztában volt azzal, hogy mindez csupán a tapasztalatlanságából adódik. Bár... Ő maga is oltári ostobán tudott viselkedni eleinte a myrte közelében. Így nem is ítélte volna el ezért a kis naívságért a lányt. Gyorsan elpakolta maguk elől az üres tányérokat, majd a boros kancsót is. Úgy gondolta, elég már a nehézkes italból, hiszen Casve szinte még gyerek. Azután az asztalra helyezett egy üveg kancsóban némi gyümölcslevet, s vissza ült helyére.*
- Tudjátok én arra gondoltam, hogy esetleg megnézhetnéd a ház környékét egy kis sétalovaglás közben. Mire onnan haza érünk, addigra már biztosan az ikrek is ébren lesznek... Nos, őket mindenképpen szeretném megismertetni veled.
*Közben jelezte, hogy tölthet-e a gyümölcsléből a lánynak, ki bólintott, így a tünde öntött egy üres pohárba belőle. Majd magának is. Mitryas a felé irányuló kérdő tekintetre csak határozott fejrázással válaszolt, hogy nem kér.*
- Mennyi időt tudsz ránk szakítani kedves? Mert örülnénk, ha te is velünk tartanál. A gyerekek még úgyis aludni fognak legalább két órán át.

*Mosolyogva figyelte, ahogy Casve és a felesége beszél. Az ötletet is jóónak találta, így szólt hát.*
-Nos, édesem, én nagyon jó ötletnek tartom a dolgot és szívesen veletek tartok! Aztán pedig bejövök az ikrekhez és majd kiviszem őket, ha felébredtek és megreggeliztek.
*Azzal mosolyogva fordult Casve-hoz, aki épp a gyümölcslevét iszogatta.*
-Casve...felőlem akármeddig lekhatsz itt nálunk. Szívesen látunk, nem vagy a terhünkre. És így legalább az ikrek is jobban lefoglalhatják magukat veled. Mert a fejemet tenném rá, hogy szeretnének majd veled játszani és megismerkedni....majd meglátod, milyen elevenek! No, de akkor mehetünk is ki, nem?
*Azzal felállt az asztaltól, felsegítette kedvesét, s egy óvatlan pillanatban, mikor Casve nem figyelt oda, megcsókolta feleségét.*
-Szeretlek, Hiswa!
*Mosolyogva nézett a pajkos szemekbe, a csodaszép hajra, a piros ajkakra.....Végigsimított Hiswa arcán, majd kézenfogta, s Casve után indultak. Miután lassan kiértek, Mitryas kivezette Hiswa és a saját lovát, majd még egyet. Azt a harmadikat odavezette Casve elé. Végigsimított a hófehér szőrön, majd mosolyogva Casve-ra tekintett.*
-Ez itt Hófehér! Az én és Hiswa lovának testvére. Hiswáé Ében, az enyém pedig Szürkehát. Ők hárman testvérek. Régóta szolgálnak minket. Hófehéren az ikrek szoktak lovagolni. De most te is nyugodtan megülheted. Szelíd teremtmény, nem fog ledobni magáról.
*Azzal mosolyogva Szürkeháthoz lépett, majd felült rá, s Hiswához ügetett vele. Felesége már Ébenen csücsült. Mitryas mosolyogva lopott még egy csókot kedvesétől, majd halkan odasúgta neki.*
-Aranyos lányka. Remélem, hogy Hófehér valóban nem fogja ledobni magáról. Ha mégis, akkor ott leszek és nem hagyom, hogy baja essen a lánynak. Gyere, édesem....
*Azzal megindult Hiswával Casve felé, aki közben sikeresen felült Hófehér hátára. A mester mosolyogva indult meg, mellette a két hölggyel.*

*Végighallgatta Hiswa ötletét, közben bólintott, hogy igen, szívesen inna gyümölcslevet. Majd egy kicsit meglepődött azon, hogy itt marasztalják, hogy akármeddig itt lakhat náluk. Persze, nem akar élősködni rajtuk, és nem is akar örökké maradni, de most úgy döntött elfogadja.*
-Köszönöm a meghívást!-
~Második lépés: pipa~ *(Tudniillik, az első lépés a fogadóban való alvás volt.) Na felálltak és kimentek az udvarra. Elé vezettek egy gyönyörű fehér lovat. Casve áhítattal figyelte a ló közeledését. Gyönyörű volt. De a többi ló is az volt. Ébent látta már, hisz Hiswa rajta vitte el őt a fogadóba. Tehát ült már lovon. Sikeresen felült a lóra. Majdnem megiett, hogy hogy fog ő lovagolni, hisz kantár még nem volt a kezében, amikor is rájött, hogy mégis tud lovagolni.*
~Hogy mik ki nem derülnek. Ez jó. Tehát a múltamban megtanítottak lovagolni. Ettől sem kell már félni.~
*Megsimogatta a ló nyakát, majd megszólította.*
-Szia Hófehér! Gyönyörű vagy. Örülök, hogy megismerhetlek.- *Hát igen. Ő mindig is beszél az állatokhoz. Az erdőben muszáj volt valakivel cseverésznie. Na de a többiek is felültek a lovakra. Casve szeme ezt az utóbbi csókot nem tudta elkerülni. Elmosolyodott, majd megindultak. Nagyon szép volt a környék. Casve figyelmesen nézett körbe és hallgatta társait, ahogy mesélnek neki, és mindent megmutatnak. Élvezte a lovaglást. Talán a többiek el is csodálkozhatnak azon, hogy milyen jól tud lovagolni. Meg kell hagyni. Casve is csodálkozik rajta. Úgy lovagol, mint egy nemes.*

~Különös ... Nem úgy üli meg a lovat mint, aki még sosem tette ezt. Talán csak idő kérdése, és ráőjöhetünk az apróbb jelekből, hogy ki is ő. Kihez tartozhat vajon? Valakinek biztosan hiányzik, hiszen még alig nőtt ki a gyermek korból.~
*Erről saját gyerekei jutottak eszébe. Biztosra vette, hogy valakinek iszonyatos fájdalmat kell átélnie Casve hiánya miatt. Ő bele bolondulna, ha a gyerekei elvesznének...*
- Látom, értesz az állatokhoz. *jegyezte meg a nő* - Tudod Casve, ha szeretnél egy ideig itt élni, akkor örömmel látunk téged... És ezt a férjem sem pusztán udvariasságból mondta neked. Ha Mitryas kimond valamit, akkor azt úgy is gondolja. Nem szokása a szépítés.
*Lépésben haladtak a lovakkal, hiszen nem lehettek biztosak abban, hogy a lány bírná a gyorsabb tempót a nyeregben. Bár Hiswa nem hitte, hogy bármi baja eshetne.*
- Nézd! Közeledünk Linya Lussë Wilwarind-hoz.
*Szája szinte a füléig szaladt, ahogy a férfiar pillantott. Látta Mitryas szemeiben, hogy ő is éppen arra gondol, amire ő. Itt kérte meg a kezét Hiswának, s ezzel e hely a nő szívében igen csak fontos helyet foglal el.*
- Itt kért feleségül Mitryas... A hármas kőkapunál. *s ezt csupán azért súgta a lánynak, mert tudta, mennyire érdeklik ezek a dolgok. Néhány méter megtétele után, az apró kis tavacska mellett megállították hátasaikat, s mire észbe kaptak, már a myrte le is szedegette őket lovaikról. A három jószág nyugodt legelészésbe kezdett a tóparton. Hiswa az egyik kőkapunak támasztotta hátát, s onnan figyelte a figyelmesen körül tekintő lányt, s persze a férjét is, ki közben gyanúsan olyan képet vágott, mint amikor valami váratlan varázslatra készül.*
- Ez a hely még most is olyan gyönyörű mint, amikor először láttam...

//Fagy... És köv. hsz mehet Linya Lussë Wilwarind-hoz. //

*Thalion felemelte mindkét karját, úgy kilencven fogos szögben, s ujjaival gyors mozdulatokat tett. Ennek következménye az lett, hogy a vele szemközt ágaskodó három kis hermelin egyike, s éppen az egyetlen barna állatka lábai elszakadtak a földtől, s az apró jószág lassú emelkedésbe kezdett. A hermelin riadt kapálózásba kezdett.
Thalion sebtiben körbe pillantott az újjáépített istállóban, hogy nem-e fogja valaki hirtelen fülön csípni csínytevése közepette. De mivel senkit nem látott, így vigyorogva fordult újra a hermelin felé. Ujjai megálltak a levegőben, majd a kisfiú csettintett egyet, s az állatka máris egy lyukakkal telitűzdelt, áttetsző, de annál színesebb gömb belsejében találhatta magát. Szegény pára próbált is futni miint szilárd "talajt" érzett a lábai alatt, de csak annyit ért el a futkosással, hogy az őt bezárva tartó gömb vad pörgésbe kezdett. Mint valami túlfejlesztett mókuskerék. Ilyen látványt nyújtott a hermelin gömböcskéje.*

*Alya Hythamorys közeledett az istállóhoz. Majd odaért, de csöndesen megállt az ajtó mellett. Még nem akarta felhívni magára testvére figyelmét. Bár nem látta Thaliont, de érezte a friss varázslat kisugárzását odabentről.*
~A mami nem fog örülni neki, ha valami butaságot csinál Thalion.~
*Egy kósza mosoly derült arcán, aztán a kislány szinte bele olvadt a környezetébe. Ami nem jelentett mást mint, hogy aki az istálló felé pillant az nem lát mást, csak egy különösen vibráló ajtót. Mert azért még távolról sem volt tökéletes az ikrek varázslata. De azt már a szüleik is megfigyelhették, hogy merőben másabb tempóban fejlődnek a velük azonos korúakkal. Az ikrek feltűnően gyors iramban, szinte szívták magukba az illúziómágia minden kis titkát, s ezt felettébb gyorsan meg is tanulták használni.
Míg gondolkodott addig nesztelen léptekkel bátyja mögé osont. Léptei ilyenkor emlékeztették a myrtéket az elfekre. Hiszen olykor le sem tagadhatták volna félvérűségüket. Már csak azért sem, mert kiszámíthatatlanságukat bizony anyjuktól örökölte mindkét lurkó. De... Talán kissé óvatosan azt is mondhatnánk, hogy szerencsére a legtöbb tulajdonságukat a mestertől, apjuktól örökölték.*
- Apa azt mondta, hogy nem gyakorolhatjuk a mágiát élőlényeken.
*Alya hangjára a fiúcska meglepetten fordult hátra, megzavarva a csínytevőt a koncentrálásban.*

*A gyermek éppen azon mesterkedett, hogy a levegőben forgó gömböt most ellenkező irányú forgásra kényszrítse. A gömb lassult, majd leállt, és azután lassan megindult ellenkező irányba a forgása. Ami persze nem nagyon volt ínyére a benne tartózkodó hermelinnek. Szegény jószág mindent elkövetett azért, hogy valahogy ő is átfordulhasson, és ne kelljen hátrafelé iszkolnia, de az a vacak gömb annyira kicsi volt, hogy képtelen volt megfordulni. Csak abba az irányba bámulhattak riadt szemei, amerre akkor néztek, amikor bekerült a gömbbe. Nem volt mit tenni... A fiúcska gyorsítani kezdte a gömb forgását, s a hermelin pedig igyekezett tartani a tempót hátrasétában, ami már-már inkább volt nevezhető trappolásnak, mint sétának. De amikor Thalion a leginkább élvezte a játékot, akkor hirtelen egy hang szólalt meg mögötte. Rémülten hátra pillantott, és tekintete találkozott a már láthatóvá vált Alyáéval. De varázslatát akkor is megzavarták, s a gömb most hirtelen megtorpant (a hermelin legnagyobb örömére), aztán zsupsz, és már pottyant is a földre. Ott pattogott egy darabig, ami nem igazán lesz a kisállat kedvenc emléke, aztán a gömb hirtelen megszűnt létezni, s a hermelin bebukfencezett a legközelebbi szalmakupacba. Nem is tolta elő az orrát egy ideig.*
- De nem is bántottam Fitch-t... És tudom, hogy a papa mit nem enged meg. *közölte a kisfiú, testvérével szembe fordulva* - De ha elmondod a maminak, hogy a hermelinnel játszottam, akkor én is elmondom neki azt, hogy szivárványszínűre varázsoltad a lovát!
*A fiúcska, amint befejezte a fenyegetőzést, már iszkolt is kifelé az istállóból, méghozzá igen csak kacagva. A húga pedig utána.*

*Alya sanda pillantása éppen az ominózus indicens szenvedő alanyára esett, azaz Ébenre, Hiswa fekete lovára. Bár most a szülők a közelében sincsenek a jászoloknak, mégsem volt valami bíztató látvány az egykor fekete színben pompázó ló, mivel annak szőrzete most a szivárvány minden színében játszott. Pedig annyi mindent elkövetett annak érdekében, hogy megtörje saját varázslatát. Még arra is képes volt, hogy testvérét próbálja meg rávenni. De az csak vihorászva faképnél hagyta. Még reggel... Mert a lovas eset a korai órákban történt.*
- Úgy se árulsz el a maminak!
*Szinte visította kacagás közben a lányka, s már neki is iramodott a kijáratnak, hogy még véletlenül se tudja lerázni Thalion.*
- Ha elkaplak akkor visszaváltoztatod Ébent. *kiáltotta az előtte futó, nevetgélő fiúnak, aki csak annyit kiabált vissza, hogy akkor örökre színes marad az a ló.*

*Az ágyában feküdt. Éppen most ébredt fel a délutáni alvásból. Bal oldalán feküdt, s a fehér falat bámulta. Mélyen elgondolkozott azon, hogy vajon miért is van olyan sokat távol az apja. Azt tudta, hogy dolgozik, csak azt nem, hogy mit. Hogy valójában mit csinál, miért kell neki ilyen sokat dolgozni. Hiába mondták el neki, hogy Mitryas Myrte Mester, ez nem sokat mondott neki. Csak annyit tudott róla, hogy sokat kell dolgozni és, hogy a myrtékkel foglalkozik, meg a szövetségeseikkel. ~Mi is az a szövetséges? Jaj, már tudom. Az, akivel megyegyezünk és papíron aláírjuk, hogy barátok vagyunk és segítünk egymásnak.~ Mondta magában, majd kinyújtotta jobb kezét, s megérintette vele a falat. A fehér színű fal hirtelen elkezdett több színben is pompázni. Volt ott mindenféle szín, a szivárvány összes színe jelen volt. Thalion mosolyogva engedte el a falat. Ebben a pillanatban el is tűntek a színek, s a fal újból fehérré változott. A kisfiú megunva a fekvést a másik oldalára fordult és testvérére nézett. Alya még mélyen aludt. Nem úgy nézett ki, hogy mostanában fel fog ébredni. Thalion ezen kicsit bosszankodott, de aztán ravaszul elmosolyodott. Felült ágyacskájában, majd óvatosan lemászott róla. Miután megygyőződött arról, hogy a rájuk vigyázó myrte nincs a közelben, halk léptekkel Alya ágyához lépdelt. Ott megállt, majd közel hajolt hozzá, s a fülébe suttogott.*
-Ébredj, hugica! Ébresztő...a papa és a mama nincs itthon. Most szabad egy kicsit rosszalkodni...
*Thalion tudta, hogy Alya annyira nem vevő a rosszalkodásra, de olykor jó kis csínyeket szoktak elkövetni ketten. A kisfiú ezért is szólt most testvérének. ~Remélem, hamar felébredsz, mert van egy remek ötletem.~ Gondoltam, majd elkezdte csiklandozni Alya-t.*-

» 12. Stonefist Harald birtok