12. Myrlya - A Hythamorys birtok

*Hiswa szavai teljesen igazak voltak. Mitryas bölcsen bólintott, de nem tartott sokáig ez a kis "bölcslkedés", ugyanis már ismét átadták magukat testi gyönyöreiknek. Mitryas ennél boldogabbnak még soha sem érezte magát. Bőrük szinte lángolt az érintéseiktől. A takarót ismét sikeresen letornászták, de mint mindig, most sem zavarta őket a hiánya. Mikor már úgy érezték, nem bírják tovább fokozni vágyaikat, az ágyra "zuhanva" pihentek meg. Mitryas szorosan fogta kedvese kezét, s csak mosolygott rá. Lába egyre jobban kezdett fájni. Talán jobb lett volna, ha egy kicsit nyugton marad. Bár most ez a fájdalom sem nagyon zavarta. Jó volt ez így, ahogy volt. Miután már teste sem volt oly forró, halkan így szólt kedveséhez fordulva.*
-Szerelmem! Véleményem szerint a mai napot most már végigpihenhetném, mert te egészen kifárasztasz....és hát elméletileg pihennem kellene....
*Nyújtotta kia nyelvét, majd nevetve adott egy csókot a tündének. Hiswa szemeibe tekintve még nagyobb boldogságot látott és érzett. Látszott, hogy kedvese is nagyon élvezi ezeket a mézédes perceket, órákat.....De sajnos egyszer ezeknek is vége szakad. Hamarabb, mint gondolták volna. Ugyanis abban a szent pillaantban, ahogy Mitryas újból átölelte Hiswát, meghallották a kicsik hangját, ami nem éppen a legvidámabb kiáltás volt. A mester egy pillanatig még várt. Nem akaródzott neki elengednie kedvesét, de végül leszállt róla, s mosolyogva, egy csók kíséretében végignéázte, ahoyg feláll az ágyról, felhúz magára valami ruhácskát, majd elmegy a szomszéd szobába a kicsikhez. ~Hogy ezek a kis lurkók mindig a legrosszabbkor ébrednek fel!~ Nevetett magába a myrte, majd felhúzva a földről, magára terítette a takarót, mert kezdett már fázni.*

*Össze húzott szemekkel, és tettetett csalódottsággal nézett kedvesére.*
- Azt hittem, hogy gyógyító hatással vagyok rád... De a jelek szerint, inkább a paplan melegségére vágysz, mint az enyémre.
*Mohón tapadt a férfi szájára, de villámgyorsan szabadon is engedte ajkait, amikor meghallotta egyik kis porontyuk sírását. Halk sóhaj kíséretében vált el kedvesétől, majd felkapva ruháját átsétált a szomszédos szobába. Halkan ment el a kiságyig, ahol láthatóan Alya mozgolódott csak. Ez nem is lett volna annyira meglepő, ha nem épp egy színes, lyukacsos gömb belsejében teszi ezt. Hiswa egy pillanatig meg is rémült, de aztán már hallotta is fia gurgulázó nevetgélését. Mert neki bezzeg nagyon mókás volt a jelenet. A tünde megrovón pillantott a fiúra.*
- Thalion! Mégis mit művelsz? *hangja rettentően szigorún csenghetett a fiúcska fülében, mert Thalion azonnal rá emelte tekintetét, s ebben a pillanatban a gömb is megszűnt létezni Alya körül*
~Megáll az eszem ezektől a gyerekektől...~
*Vetett még egy bosszús pillantást fiára, aki azonnal be is csukta szemeit, hogy újra elaludhasson. Alya is abba hagyta a sírást, és követve bátyja példáját, ő is lecsukta szemhéját, csak még hüvelykujját is szájába vette a jobb alvás kedvéért.*
- És most meg úgy csináltok, mintha mi sem történt volna...
*Azzal nyomott két gyengéd puszit a gyerekek arcára, majd átsétált kedveséhez. A kicsik szobájának ajtaját viszont most nyitva hagyta. Úgy gondolta, nem árt, ha tudják, hogy rajtuk tartja fél szemét.*
- Nos... a fiad úgy gondolta, hörcsögöt csinál a lányodból... és bezárta egy áttetsző, színjátszó, lyukacsos gömbbe. Ami persze nem nyerte el Alya tetszését. *gyorsan levetette magáról ruháját, és bebújt a takaró alá* - De már visszaaludtak... Azért a biztonság kedvéért nyitva hagytam a szobájuk ajtaját.
*Érezte bőrén a hűvös levegőt, s így közelebb férkőzött a myrtéhez. Kezével finoman masszírozgatni kezdte a férfi bőrét, hol felsőtestén, hol a karján, hol pedig a hátán.*
- Ha zavar akkor abba hagyhatom. *búgta szerelme fülébe a tünde*

*Az ágyben fekve csak hangfoszlányokat hallott az előbbi jelenetből. ~Na, már megint rossz fát tettek e tűzre, ahogy Hiswa hangjából hallom...~ Azzal a szoba ajtaja felé fordította fejét, s türelmetlenül várta kedvesét, hogy beszémolhasson az előbbi kis esetről. Pár perc elteltével már ott is votl a tünde. És Mitryas nagy meglepetésére teljesen közönyösen beszélt arról, ami a mestert teljesen megdöbbentette. Mitryas halkan beszélve így szólt.*
-De hát szívem! Nem gondolod, hogy azért ez egy kicsit nagyobb jelentőségű egy kis csetepaténál? Ugyanis most illuzionált a fiunk először...vagy ez már ki is ment a fejedből?
*Nézett rá összehúzott szemekkel, bár egy cseppnyi haragot sem sugárzott a tekintete, akármennyire is akarta.*
-Na, de mindegy...akkor most inkább megbüntetlek ahelyett, hogy itt filozofálgatnánk és örömködnénk a dolognak.
*Azzal amint bebújt mellé kedvese, és közelebb húzódva hozz elkezdte masszírozni, rosszalló pillantásokat vetve így szólt.*
-Nos, ami azt illeti, lehet, hogy jobb lenne, ha abbahagynád....
*Sajnos ezúttal sem sikeredett a megfelelő, morcos beszédhangot eltalálnia. Sokkal inkább hatott az egész viccesnek, mint mérgesnek. Így hát Mitryas gyorsan betapasztotta Hiswa száját. És hát mivel mással, ha nem az ajkaival? Hosszas "csókcsatájuk" után Mitryas fülig érő szájjal szidta tovább a tündét.*
-És még meg is csókol közben.....hát, ez hallatlan! Azt hiszem, hogy keményebb eszközöket kellene bevessek ellened!
*Azzal kissé vadabbul a lány nyakába harapott. Persze nem okozott neki fájdalmat. Ügyelt arra, hogy ne fájjon a lánynak. De ezt nem tekintve egészen élethű volt az egész. Mitryas vámpírfogakat "varázsolt" magának, amjd úgy tett, mintha kiszívná Hiswa várát. Még aza vöröses lé is folyott. Persze az egész illúzió volt. Kezdett visszatérni a mester ereje. Ezt mosolyogva nyugtázta, majd ismét egy csókot adott kedvesének.*
-Úgy látszik, te kihozod belőlem a legcsekélyebb erőmet is! Te vagy az én emberem...vagyis szerelmem.....megmondtam!
*Azzal bebújt a takaró alá, hogy kisméretű Mitryas-szá változva végigfutkározzon szerelme testének minden pontján. Sikerült is neki pöttömmé varázsolnia magát. Fel is kapaszkodott kedvese hasára, majd onnan egyre feljebb mászott, s elbújt a két nagy "hegy" egyike mögött.*

*Hiswa kacagva tűrte a hamis vámpír, hamis harapását. Még ájuldozást is imitált közben a mester karjaiban. Már majdnem bele kezdett volna visszavágó csatájába, amikor a mester átváltoztatva magát elillant a paplan alá. Aztán már azért nevetgélt a tünde, mert irtózatosan csikizte a pöttöm myrte érintése, ahogy végig mászott a hasán, föl a melleiig.*
- Mitryas! hagyd abba, különben lehajítalak... *de újra nevetnie kellett a férfi mocorgásától* - Ezért, ha a barátnőimmel egyszer a férfiak lesznek a téma, már határozottan élhetek panasszal a méreteid miatt...
*Nem telt bele sok időbe, s a myrte megint teljes életnagyságban feküdt rajta, s préselte testével az ágyba.*
- A jelek szerint érzékeny pontot találtam nálad a témával?
*És kacagva tette a mester szája elé kezét, amikor az megkísérelte őt megcsókolni. De a férfi elhúzta a tünde kezét, és ellentmondást nem tűrően tapasztotta száját a lányéra. Persze nem mintha a tünde annyira ellenkezett volna. De azért ha harc, hát legyen harc. Hiswa követelőzően viszonozta a csókot, miközben megfordította helyzetüket, s most diadalittas szemekkel tekintve a myrtére, húzódott el tőle. Ingerlően simított végig szerelme felsőtestén, aztán egy újabb csók után felült rajta, és a mellkasán megtámaszkodva vigyorgott rá önelégülten.*
- Tényleg nem a méret a lényeg... Én sokkal kisebb vagyok tőled, mégis legyűrtelek.
*És a demonstráció kedvéért gyengéden bele is harapott Mitryas hasába.*

*Nem telt bele két perc és a mester kénytelen volt visszaváltozni eredeti méretére, mert Hiswa újult erővel látott neki a csipkelődésnek. Persze a emster ezt nem hagyta annyiban...vagyis nem hagyta volna. UIgyanis kedvese éppen ebben a pillanatban gyűrte le. Na persze azért Mitryas is hagyta magát valamennyire....és különben is, most gyenge a szervezete....bár attól függ, mit kell csinálnia. Csalódott arccal nézett kedvesére és így szólt.*
-Nos, ha ennyire érdekel ez a téma, akkor majd én mindjárt mutatok valamit......vagy inkább hagyjam, hadd élvezd a diadalt?
*Persze nem várta meg a választ. Letessékelte magáról a lányt, majd akkorára növesztette amgát, hogy feje a plafont súrolta. Egészen viccesen festett. Mint egy vékony fácska, ami jó nagyra nőtt. Még maga Mitryas is elnevette magát, de azért nem hagyta egy kis csipkelődés nélkül a dolgot.*
-Nos, így elég nagy vagyok neked? Vagy éppen mást tartasz kicsinek?
*Azzal ismét eredeti méretét felvéve úgy tett, mintha feladná és hagyta, hogy kedvese rámásszon. De abban a pillanatban, amint meg akarta csókolni, Mitryas átváltozott egy oroszlánkölyökké, s befutott a takaró alá, hogy megnyalogassa a tünde talpát. Ezután az akció után kicsit feljebb vándorolt, nehogy a kapálózó tünde eltalálja, így a hasát kezdte el nyalogatni. De itt már nagyobb veszély leselkedett rá. Ugyanis azok a szép hosszú kezek nyúlkáltak utána. Természetesen nem fogyott ki az ötletekből. Leugorva az ágyről ismét átalakult. És most egészen különös alakot vett fel az illúziója segítségével. Teljesen úgy nézett ki, mint Hiswa. Pontosan.....Végignézva magán, egy csodálkozó hangot adva így szólt.*
-Váááóó! Egészen forcsa ebben a testben lenni.....valamivel rövidebb lettem.......és könnyebb......de legalább nem kell örökké hozzéd menjek, ha a cicijeidet akarom fogdosni.
*Nyújtotta ki a nyelvét, majd ismét változni kényszerült. De most egészen frappáns dolgot választott. Egy kis szúnyoggá változott, amit Hiswa nem nagyon észlelhetett. Persze a mester ott állt az ágy mellett.....csak éppen helyette egy szúnyogot láthatott Hiswa. Ha látta egyáltalán....De nem tartott sokáig ez a "szúnyogoskodás", ugyanis a mester ereje is véges volt most. Így az megjelent az igazi Mitryas, majd rázuhanva az ágyra elkapta Hiswát. Szorosan magához szorítva megtapogatta a kebleit és a hátsó részét. Diadalittas mosoly ült ki az arcára.*
-Azért ez még mindig jobb, mint a te képedben fogdosni magamat.....Vagy hogy is mondjam.....Ez most elég kétértelmű volt....
*Nevette el magát, majd széles mosollyal a hátára feküdt, s kedvesére tekintett.*

*Nagyon jól mulatott a myrte alakváltásain. De amikor saját magát láthatta, akkor egy pillanatra elkomolyodott. Egészen addig amíg meg nem hallotta a myrte szavait, a melleiről. Na, attól újra kitört belőle a nevetés.*
- Drágám, ez eléggé morbid helyzet így. De, ha te inkább foglalkoznál magaddal, mint velem... ha gondolod magadra hagyhatlak.
*Incselkedőn pislogott a mesterre, aztán már csak arra eszmélt, hogy megint elillant a férfi a szemei elől.*
- Mitryas... Most meg mivé változtál? Mert, ha szőnyeggé, akkor feltámad a porolási vágyam. *újabb nevetés, de el is hallgatott, mert továbbra sem tudta, hol is keresse szerelmét* - Az a szerencséd, hogy le se merek lépni, nehogy összetapossalak véletlenül... Ki tudja mivé változol, ha kedved szottyan.
*de még most sem történt változás. Hát lassan feltérdelt az ágyban, és nyakát nyújtogatva nézett az ágy végébe. Ekkor jelent meg hirtelen a myrte, méghozzá éppen előtte, és sebtiben le is döntötte az ágyra. Aztán már csak egy egy kis sikkantás hagyta el a tünde ajkait, amikor a mester megfogta melleit, majd fenekét.*
- Az már tényleg vad dolog lenne... *mondta kacagva az épp hátára fekvő myrtének* - Viszont az előbbi megmozdulásodért büntetés jár ám...
*Ravasz mosoly suhant keresztül arcán, miközben kedveséhez bújt.*
- Nagy szerencséd, hogy nem vagy képes az állapotod miatt a hosszabb csatákra... Így kénytelen leszek elnapolni bosszúhadjáratomat. *és egy érzéki csókkal fejezte be mondandóját.*

*A büntetés hallatán már változott is volna át, de nem tette. Mosolyogva hallgatta a "megnyugtató" szavakat, s úgy fektében csípőre tette a kezeit, majd így szólt.*
-Nocsak, a kis erőszakos! Előtörnek belőled állati ösztöneid? Nos, arra a bizonyos hadjáratra kíváncsi leszek! De "sajnos" el kell halasztani az állapotom miatt. De nehéz is, ha az ember kicsit ki van merülve! Nem élvezheti annyira az életet, mint szeretné.
*A végén már nem bírta nevetés nélkül. Túl jó volt a kedve ma. Egy pillanatra meg is állt és elgondolkozott, hogy jól teszi-e, hogy így "kifárasztja" magát. De csak legyintett egyet, azzal ismét kedvesére vetette magát.*
-Tudod, szívem az a baj, hogy a közeledben mindig megvadulok és nem tudom, hogy mit cselekszek...Egyszerűen enm bírom ki két percnél tovább, hogy rád ne vessem magamat! Legalábbis itt a házban.....bár máshol is volt arra példa, hogy nem bírtam magammal....
*Pirult el kissé, majd érzéki csókokkal borította el Hiswa egész testét. Ekkor ismét egy vad ötlete támadt. Hiswa melleinél állapodott meg, majd így szólt fülig érő szájjal.*
-Hm...kipróbálhatom, hogy milyen, amikor a kicsik szopnak? Olyan jó nekik....bár nekem sincs hiányom mostanában!
*Azzal úgy tett, mintha épp tejet inna Hiswa melleiből. Aztán mikor "végzett", feljebb kúszott és még minidg széles vigyorral szólalt meg.*
-Nos, egészen finom a tejecskéd.....de a mézédes ajkaid finomabbak.
*Megcsókolva kedvesét vad "csatába" kezdtek, aminek az lett a vége, hogy Mitryas alulmaradt, s most a hátán feküdve fújtatott, mert egészen elfáradt az utóbbi pár órában. Nagy levegőket véve fordult kedvese felé mosolyogva.*
-Azt hiszem, hogy most már tényleg abba kellene hagynunk. Ugyanis egyre jobban érzem,h ogy fáradok. És azt ugye nem szeretnénk, ha végleg elfáradnék. Szóval a legjobb, ha mi is pihenünk egy kicsit, ameddig a lurkók alszanak. Aludjunk egy kicsit....
*Oldalára fordulva magukra hőzta a takarót, amjd még egy csókot adva kedvesének lehunyta szemeit, s abban a szempillantásban elaludt. Jó mélyen aludt, s kellemes álmokat álmodott...*

*Olyan hirtelen húzta be a házba Mitryas, hogy Hiswának egy apró kis sikolyra se nagyon maradt ideje. Aztán már be is csukódott mögötte az ajtó. A myrte egyik kezével magához szorítva tartotta a tündét, a másik kezével pedig különös dolgot művelt. Eltüntette a kijárati ajtót. Ami azt illeti nem csak az ajtót. Az összes ablak is köddé vált. Mintha sosem lett volna egy sem. Hiswa kapkodta fejét minden irányba, míg a mester tenyerébe nem vette állát, és ravasz pillantással smaragd zöld szemeibe nem nézett.*
- Ne is keress kijáratot... Nincs menekvés innen! *suttogta a füléhez hajolva a férfi*
*Hiswa szemei azonnal felcsillantak a férfi ravasz, és mégis kihívó nézésére, és már be is siklottak ujjai a myrte felsője alá. Lassan, gyengéd érzékiséggel kezdte körkörösen masszírozni bőrét, és kacér mosollyal ajkán szólalt meg.*
- Menekülni? Ki akar itt menekülni? *kérdezte sejtelmes doromboló hangján a tünde, miközben kezei egyre csak haladtak lefelé* - Talán nem is nekem lesz szükségem arra a kijáratra...
*Pajkos nevetése végig suhant a ház összes helyiségén, s mire hangja elhalt, Hiswa száját már be is tapasztotta Mitryas. Az éjtünde lázas vágyakozással viszonozta férje szerelmes csókját, s hagyta, had vegye ölbe kedvese, és vigye be a már jól megszokott szobájukba. Odabent óvatosan elballagott a mester az ágyig, s ott előbb gyengéden lefektette feleségét keresztbe az ágyon. Aztán kicsit elhúzódott, hogy megszabaduljon ruháitól. Hiswa közben könyökein támaszkodva figyelte szerelmét, és kaján mosolya le nem hervadt volna arcáról. A mester, ezután kezeivel megtámasztotta magát az ágyon.*
- Mintha tanácstalanságot látnék a szemeidben...
*Ez persze még véletlenül sem volt igaz, de a várt hatást elérte, így a férfi ajkaira kárörvendő vigyor ült ki, miközben a nő formás testét megragadva csípője közelébe húzta őt. Egy pillantással felmérte az ara ruházatát, és egy sanda mosoly kíséretében letolta a vállpántokat, és egy erőteljes, és igen csak átgondolt mozdulattal le is húzta a hófehér selymet, ami lehet könnyen csúszott le a tünde bársonyos bőréről. Mitryas felsóhajtott, de ugyanekkor Hiswa is, és kölcsönösen elkezdték kényeztetni egymás testét, lelkét, hol érintésekkel, csókokkal, és szavakkal.*

*Pár perce még a naplementét nézték, most meg már otthon vannak, s egy "kissé" más dolgot művelnek, mint a naplementét néző párok. De csak egy kicsit. Mitryas alig bírt magával. Nagyon jó kedve volt. Felesége is boldognak tűnt és mellette még egészen pajkosnak is. Így hát a mester sem habozott. Nem hagyta, hogy kedvese csak úgy provokálja. Azonnal letámadta, így betapasztva a tünde száját. Lassan csókolta kedvesét, nem siettek sehová sem. Most a kicsik is Arednél voltak biztonságban, így nem kellett tartaniuk attól, hogy bárki is félbeszkítja őket. Mitryas egészen különös volt a mai napon. Sosem látott trükköket vetett be felesége vágyainak kielégítésére. Nyakát csókolgatta, miközben kezeivel össze-vissza hadonászott. Ennek eredménye egy egészen fura dolog lett. Pókháló ragasztotta őket össze. A myrte kajánul elvigyorodott és szájához emelve egyik kezét nevetve így szólt.*
-Hoppá! Azt hiszem, hogy nem fogunk mostanában szétválni...persze ki akarná ezt?!
*Kérdezte erélyes hangon, azzal ismét birtokba vette kedvese ajkait. Közben kezeit a tünde tökéletes testén nyugtatta, annak is egy hátsó fertályán. Aztán fordított egyet a helyzeten, s így a kedves került felülre. Mitryas szemei elé egy tökéletes has tárult. Nem is habozott sokáig. Azonnal elborította csókjaival. Aztán egyre feljebb ment, mígnem elérte felesége csodálatos kebleit. No itt aztán leragadt. Nem igen akaródzott neki továbbmenni, míg nem járta be vagy tízszer őket. Halk sóhajok közepette óvatosan közelebb húzta magához kedvesét, s újult erővel kezdett bele a kényeztetésbe. Beletúrt a tünde hajába, miközben kezeivel a kebleit tapogatta. Bőre már égett is Hiswa érintéseitől. Persze ez csak illúzió volt, ami nem okozott fájdalmat. Viszont látványosnak elég látványos volt. Egy pillanatra meg is állt, s megnyugtató tekintetével megnyugtatta kedvesét.*
-Semmi baj. Csupán a szerelem tüze ég ennyire....
*Azzal újból kedvese ajkait támadta. De ez nem volt neki elég. Úgy döntött, hogy meglepetést okoz feleségének. Óvatosan gurulni kezdett magához szorítva a tündét. Majd hopp! Leestek az ágyról. Mitryas esett háttal, így Hiswának nem esett semmi baja sem. Persze a mesternek sem. ~No, itt nagyobb a helyünk...~ Azzal lerúgta magáról a takarót, s vad csókolózásba kezdett. Kezei egyre gyorsabban szaladgáltak kedvese testén. A másodperc töredéke alatt bejárta vele a lány egy testrészét. Szívverése is egyre gyorsult csakúgy, mint Hiswáé. A mester érezte, hogy hamarosan eljő a kitelejsedés pillanata. De addig is azt szerette volna, ha ez minél magasabban következik be a vágyak létráján. Így hát hagyta, hoyg kedvese "megtámadja". Hagyta, hoyg vámpyr módjára megharapja a nyakát, majd fordítva. Mitryas is megharapta Hiswát, de persze vigyázott, hogy fájdalom nélkül járjon el. Ez láthatólag sikeres is volt minden szempontból. Lassacskán már érezte, hogy nem bírja már tovább. De lassított, s húzt, húzta a kiteljesedés pillanatát. Aztán már nem bírta. Érezte, ahogyan Hiswa teste ívbe merevedik, s ő ezerszer erősebben szorítja magához, mint azelőtt. Aztán ő is elfáradt. Lassan elernyedt a teste, s hagyta, hogy Hiswa ráboruljon. Mosolyogva ölelte magához kedvesét, s halkan így suttogott.*
-Szeretlek! Teljes szívemből!
*Azzal még szorosabbra fonta ölelését, s hallgatta kedvese egyre lassúló légézését. Aztán szép lassan érezte, hogy az álmok világa hívogatja mindkettőjüket. Kénytelen volt beismerni, hogy itt a mai napnak vége szakad. Még ébren maradt, míg kedvese elszundított, majd szép lassan ő maga is elaludt gyűrűs kezét Hiswa gyűrűs keze köré fonva....*

*Óvatosan bújt ki kedvese ölelő karjai közül, nehogy a férfit fölébressze korai kelésével. Előbb csak egyik lábát bújtatta ki a paplan alól, de egy pilanattal később fázósan húzta vissza. Kissé oldalra fordulva, s hátra tekintve szemlélte egy ideig a mellette alvót. Mitryas egyenletes szuszogása legalábbis arról árulkodott, hogy még az igazak álmát alussza. De Hiswa így sem bírta megállni anélkül, hogy meg ne érintse, mielőtt kimászna mellőle. Lassan hajolt fölé, s ajkait gyengéden a férfi ajkaihoz érintette, majd óvatosan megízlelte őket, s végül érzéki csókkal fejezte be ezt a műveletet. A myrtének több se kellett. Villámgyorsan fonta karját felesége dereka köré, s vonta magához, hogy minél élvezetesebb legyen számukra a korai csók. Hiswa élvezettel engedte át magát a hosszúra sikeredett csóknak, s mikor szét váltak ajkaik, gyengéd pillantásokkal méregette kicsit a myrtét. Végül fülig szaladt szájjal szólította meg.*
- Jó reggelt Mitryas... *egy újabb, de csak röpke csók következett* - Esküszöm, folytatnám még a kóstolgatásodat, még ilyen korán is... Viszont, akkor nem igen fog reggeli kerülni az asztalra, és én nem kerülnék akkor a gyerekek szeme elé...
*Kicsusszant a férfi karjai közül, aki éppen bentebb szerette volna húzni, így Hiswa, férje csalódott tekintetébe fúrta sajátját. *
- Vagy kiállsz eléjük, és közlöd velük, hogy várjanak még pár órácskát a reggelivel?
*Hiswa vidám kacsintással jelezte komolytalanságát, majd a mondatot befejezve vissza hajolt egy ízletes, és felettéb forró csókért.*
- Tudod mit? Gyorsan össze dobom az ennivalót, lerendezem a kicsiket, aztán hozok neked is valami finomat... Persze a finom alatt itt most kifejezetten ehetőt értek.
*Mondta végül, amikor a myrte beszéd közben gyengéden bele harapott a nyakába. Aztán a férfi elhúzódott, de épp csak annyira, hogy tökéletesen a nő szemeibe tudjon nézni. Azonban mondani nem mondott semmit, csak újra előre hajolt, hogy kedvese lenge, vékony, s igen csak áttetsző, rövidke hálóingje alá beslisszanjanak kezei, s szája emésztő tűzként szántson végig Hiswa vágyról árulkodó domborulatain. De végül félbe szakította tevékenységét, s szerelme fátyolos tekintetét ejtette fogságba. A mester szája szélén megértő mosoly bújkált, mikor megszólalt.*
- Nem bánom, de siess édesem... Mert a végén elfelejtem netám, hogy hol is hagytam félbe az előbb.
*A myrte mester cinkos kacsintást küldött a nőnek, majd hátra dőlt az ágyban, s onnan nézte feleségét, ahogy kicsit rendbe szedi magát, és távozik a szobából.*
- Mindjárt jövök kedves... *szólt még vissza az ajtóból a nő*

*Halkan, nagyon halkan nyitott be a szomszédos szobába. Szinte lábújjhegyen, egyetlen nesz nélkül osont el egészen a két ágyig, melyben két gyermek aludta épp az igazak álmát. Kezével kisimította fia arcából az édes, szőke tincseket, s úgy nézte mosolyogva, hogyan szuszog gyermeke. Szinte felfoghatatlan volt számára, mennyire gyorsan elillant az elmúlt három év. Hiszen már gyermekei is lassan betöltik negyedik életévüket. Vagy csak ő érzi ennyire rohanni az időt? Aztán átment a másik kiságyhoz, és abba is behajolt. Gyengéd, karcsú ujjai óvatosan simítottak végig a lányka arcán, aki az érintésre lassan megmozdult, majd néhány nagy pislogással kinyitotta szemeit.*
- Semmi baj kicsim... Csak én vagyok. Korán van még, aludj csak nyugodtan. *suttogta Alyanak a nő*
- Mami, mikor megyünk kirándulni? És vihetem magammal Noaht? *kérdezte szintén nagyon halkan a kislány.*
*Hiswa közelebb hajolt, s mosolya szélesebbre változott, mikor a kislány érdeklődött, viheti-e magával Noaht, ami egyébként az egyik kedvenc játéka volt, s nem más, mint egy apró sárkányka.*
- Kicsikém, bárhova megyünk nyugodtan jöhet velünk Noah is. De most tessék szépen aludni még egy kicsit... Még Thalion is alszik, és még a mami is szeretne kicsit pihenni... Jó? *Kérdezte vidám kacsintással.*
*Alya heves bólogatással válaszolt, majd a látvány kedvéért újra lehunyta szemhéjait, s még oldalra is fordult, hogy el tudjon aludni. Ami nem is lesz neki nehéz, mivel még igen csak álmatag volt a kislány. Hiswa elhúzódott, majd vissza somfordált az ajtóhoz, kiment rajta, s ugyan olyan halkan zárta be, ahogy kinyitotta. Majd folytatta útját a konyhába.*

*Ott feküdt gyermekei mellett. Már régen volt ilyen lévén, hogy sok dolga volt a mesternek. Talán túl sok is. A kicsik persze ugyanúgy, ha nem jobban szerették őt. Bár néha jól "kikapott", amiért későn ért haza vagy netán csak a reggeli órákban. Olyankor felesége jókat szokott mulatni a myrtét veregető kicsiken. Persze Mitryas ezt másképp gondolta, de hát nem tudott mit tenni. A kicsik annyira erősek voltak már, hogy ketten túltettek az apjukon. Persze ez csak úgy volt igaz, hogy a férfi hagyta magát legtöbbször. Szépen is néznének ki, ha esetleg a mester bevetné gyermekei ellen minden tudományát.
Most éppen aranyosan szundítottak az ördögök. Az apjuk meg óvva őket melléjük feküdt, s átkarolta mindkettőt. Fáradtak voltak. Hiszen éppen előtte játszottak egy olyan nagyot. Illetve az inkább volt birkózás, mint játszás. De most legalább nyugton van mindhárom. Anyjuk így legalább pihenhet egy kicsit. Bár eddig sem kellett nagyon törnie magát, hiszen a mester volt a kicsikkel. Mitryas lassan kiinyitotta fáradt szemeit, s elmosolyodott a két kis lurkó láttán. Nem aludt ő eddig sem, csupán lehunyta szemeit és úgy tett mintha. És ezt még szerencsére bevette Alya és Thalion. Bár már arra is volt példa, hogy ők verték át így a szüleiket. A mester mosolyogva gondolt erre vissza. Kellemes érzéseket keltett ez az emlék a myrte szívében. ~Jaj, hogy mennyire furfangosak tudnak lenni. Na és mennyire rosszak!~ Sóhajtott egy nagyot, majd az egyik ablakon kinézve belenézett a napba. Az fényesen világított, s a mesternek el is kellett kapnia a tekintetét, hogyha még látni akart. Miután ismét látott rendesen, a kicsik fölé hajolt, s mindkettőnek adott egy halk puszit, majd óvatosan kikászálódott az ágyból, hogy kimehessen a nappaliba. De balszerencséjére azok a szobák megtréfálták és össze-vissza keverték magukat. A mester alig bírt eltalálni a nappaliig, ami szinte menekült előle. De szerencsére sikeresen be tudott sétálni pár perc fogócska után. Ott nem látott senkit sem. ~Hm. Furcsa. Pedig azt hittem, hogy Hiswa itt van. Valószínű, hogy ő is lepihent avgy esetleg elment kicsit sétálni.~ Azzal a mester odasétált az egyik fotelhez, majd lecsüccsent rá és várt. Maga sem tudta pontosan, hogy mire, de várt.*

*Örömittas ábrázattal rohant ki a házukhoz tartozó istállóból, és épp ilyen nagy hévvel rohant be a házba. Némi átverődés után, mivel a ház szobái szerettek hirtelen odébb költözni, az éjtünde megállt, haragosan nézett a falra, és halkan megszólalt.*
- Még egy ilyen kis humorizálás, és már kisebb is leszel egy egész szobával!
*Pár pillanatig némaság ereszkedett a vicces kedvében lévő házra, majd a szobák vad átrendeződésbe kezdtek. A nő ajkainak szegletében mosoly bújt meg, s elégedetten nézett előre, ahol most a fal helyett a folyosó volt.*
- Így már mindjárt más...
*Aztán futott tovább, egészen addig, míg el nem hagyta a nappali ajtaját. Mert utána csak nem jutott tovább, mert folyton az az ajtó került útjába.*
~Értem már... szóval itt van...~
*Nem gondolkozott el ezen, hanem azonnal berobbant a nappaliba, és nagy boldogan szalad a myrte elé. A fotel karjában megkapaszkodva guggolt le, s sugárzó arccal nézett szerelmére.*
- Gyere velem Mitryas! Mutatnom kell valamit! Nagyon fontos...
*És már állt is föl, kezébe fogva a mester kezét.*
- Az istállóba megyünk...

*Egy jó darabig nem is történt semmi és a mester csak ült és várt. De végül lépteket hallott meg a folyosón és finom illatot érzett meg orrával. Kedvese rontott be épp a nappaliba és elkezdte magával ráncigálni a mestert. Mitryas hirtelen azt sem tudta, mit mondjon. Még fel sem ocsúdott és már kint voltak a folyosón. Közben megpróbált pár szót kipréselni magából.*
-Mit szeretnél? Mi olyan fontos, szerelmem?
*Közben persze már el is mosolyodott. Örült annak, hogy végre megint kettesben lehet kedves feleségével. Ugyanis mostanában ez sem sokszor adatott meg nekik. De végre úgy tűnt, lesz egy kis idejük egymásra. Csak az aggasztotta a mestert, ami az istállóban lehet. Nem tudta elképzelni, miféle dolog lehet ott, ami ennyire sürgős. De hiába is kérdezte volna. A tünde úgy szaladt és úgy húzta őt kifelé az udvarra majd az istállók felé, hogy a myrte alig bírt utána menni. De végül sikerült megállniuk, így a mester össeszedhette magát. Nagy levegőt vett, majd Hiswához fordulva így szólt.*
-Drágám. Jól megfuttattál. De akkor elmondod végre, miért is szenvedtem végig halálos tempóban ezt a kis utat idáig?
*Mosolyogva nézte a tünde verejtékes, ámde ravasz arcát ami arról árulkodott, hogy valami különleges dologról lehet csak szó. A mester már érdekfeszítve várta, mi lehet az.*

*Sejtelmes mosoly ült ki arcára, miközben egyre többször pislogott befelé az istálló ajtaján.*
- Megmutatom..
*Ennyit mondott, s már be is citálta magával a myrtét. Mutató ujját ajkaihoz érintve jelezte, hogy sírí csöndben haladjanak, majd az egyik boksz előtt megálltak. Hiswa arca még jobban felderült, amikor a férfira pillantott.*
- Nézz be... oda a jászol végébe!
*A hely most üresen tátongott, mert a lovak többsége ki volt csapva a legelőre. Így a myrte, s az elf nő zavartalanul bemehettek a jászolhoz. Ott Hiswa letérdelt és módszeresen el kezdte kikotorni a szalmát a sarokból. Aztán, mikor végzett, a myrte mestert is oda intette, s az árnyékos kis odúra mutatott, melyben apró, gombszemű, vicces képű kis hermelin kölykök lapultak. Összesen hárman voltak, s úgy tűnt az anyjuk épp oda van vadászni, mivel magukra voltak hagyva. De nem úgy tűntek, mintha félnének a nőtől. Hogy is féltek volna, mikor már napok óta ott settenkedett körülöttük, s naponta vagy ezerszer leste meg őket.*
- Az egyik épp olyan, mint Fitch volt...

*Lassan haladtak befelé. A mester már lassan elvesztette a türelmét. ~Mi az, ami it lehet és ennyire fontos? Egyáltalán nem értem.~ De végül ismét megálltak, s a nő az egyik boxba mutaott. A mester bekukkantott, de nem látott ott semmit sem. Fura arcot vágott, s kedvesére nézett.*
-Ezt nem értem. Mit kéne látnom?
*De a nő csendre intette, majd letérdelt és a szalmát kezdte el arrébpakolgatni. A mester meg csak várt és várt. Aztán végül ő is beljebb lett invitálva, s lehajolt, hogy megnézze azt a kis helyet, ahova kedvese mutat. Odabent kis gombócokat pillantott meg a férfi. Először még mindig furán nézett, mert nem tudta kivenni, mi is az. Jobban mondva mik is azok. De aztán hirtelen megmozdultak, s látni lehetett a kis pofikájukat és a lábacskáikat. A mester csodálkozva leste őket. Úgy tánt, hogy nem nagyon félnek tőlük. Mintha már hozzá lennének szokva ahhoz, hogy emberek vannak a közelükben. ~Hermelinek. Még mindig nem értem.~ Vakarta meg az állát a mester. De szerencsére ezt nem kellett megkérdeznie hangosan is, mert Hiswa segített a megértésen egy kicsit. Ekkor mindjárt felederült a mester képe is és mosolyogva suttogni kezdett.*
-Ó...szóval...gondolod, hogy...?
*Mosolygott rá a mester, majd a kicsikre pillantott, akik egyre csak azon voltak, hogy Hiswához igyekezzenek és megszagolgassák és megnyalogassák a kezét. Mitryas azt sem tudta, mit mondjon még. Aranyosnak találta a kicsiket, de tudta, hogy nem hagyhatják itt őket. Ezért így szólt a tündéhez.*
-Drágám, ugye tudod, hogy nem hagyhatjuk itt őket? A lovak összetaposnák szegényeket. És különben is...meg szeretnéd őket tartani? Azt hiszem, hoyg ebbe az anyjuk is szívesen szólna bele.
*Kacsintott a myrte, majd leguggolt kedvese mellé és onnan nézte a kis hermelibneket, akik közben nekiálltak játszadozni.*

*Viccesnek tartotta a férfi azon elgondolását, miszerint ő meg szeretné tartani. Azon is jól mulatott, hogy a férfi azt hitte, hogy ő Fitchre gondol az apa szerepében. De nem így volt. Fitch Álomfalvával együtt a múlt homályába veszett. Vagyis nem igazán a homályba, mert a lány még mai napig fel tudja idézni famulusa örökké zsivány pofiját, az aranybarna bundájában virgonckodó ki hermelint, akinek sosem állt be a szája. Bár ezt a tulajdonságát sokszor kívánta a tünde a pokol fenekére, de mostanra ott tartott, hogy azt se bánná, ha éjjel-nappal duruzyolna a fülébe, csak lenne itt, csak lenne életben. De azért a remény még ott motoszkált benne. Annak a reménye, hogy a hermelin el tudott bújni a lovagok hordáitól a harcok közepette. Hiszen ki foglalkozna egy aprócska állattal?*
- Nem gondolom, hogy Fitch itt lenne... Tisztában vagyok azzal, hogy ő, és Panteria a múltunk részeivé váltak örökre akkor, amikor felszálltunk a hajóra. Nem Mitryas... Egy percre sem gondoltam azt, hogy itt lenne az a kis bajkeverő hermelin. De annyira megörültem ezeknek az aprólékoknak... Hiszen ők legalább emlékeztetni fognak arra a kis ördögre.
*Kihúzta kezét a játszadozó kölykök közül, majd a myrtéhez fordult.*
- És nem kell elvinnünk innen őket, hiszen már hetek óta itt tanyáznak. Ezen kívül megtartani se szándékozom őket, maximum olyan mértékben, hogy itt élhessenek ezen a földön. Legalább a gyerekeknek is lesz mivel elszórakozniuk. Egyébként az az igazság, hogy nem is én, hanem az ikrek találtak rájuk. Thalion hajkurászta őket valamelyik héten, és a hermelinek ide menekültek be. Valószínüleg ez volt a búvóhelyük eddig is. Ezért, ha lehet inkább nem mozdítanám el őket innen. Már csak azért sem, mert az anyjuk akkor nem találna rájuk.
*Egyik kezével gyengéden végig simított az arcán, majd halkan megszólalt.*
- De azért köszönöm, hogy még a megtartásukat is megengednéd. *s egy rövid csókkal hálálta meg a férfi gesztusát* - És ha már ilyen jól elaltattad a kicsiket, mit szólnál ahhoz, ha kilovagolnánk. Addig meg vigyázhatna a gyerekekre az egyik myrte. Hiszen olyan sokan dolgozgatnak itt is.
*Hiswa mosolya oly édesen derengett, mint a kelő napsugár, mely a vízen sziporkázva kezdi meg napi útját.*
- Nos édes? Mit gondolsz? Adunk magunknak egy kis időt a kikapcsolódásra? Akár vadászni is hajalandó vagyok menni.

*Most kissé belészorult a szó. Ugyanis a tünde hirtelen annyit kezdett beszélni, mint mikor nagyon jó a kedve és sok dolgo az eszébe jut. Most is így volt ez. Így legalább azt lehetett tudni, hogy Hiswa ma jókedvében van. Ennek örült is a mester. Mosolyogva hallgatta, miket mond kedvese, majd gyengéd, lágy hangon így szólt.*
-Értem, kedvesem. Csak hirtelen ez jutott az eszembe. Tudod, kissé megleptél velük. Nem gondoltam volna, hogy ilyesmit fogsz mutogatni nekem az istállóban. Kellemes meglepetés.
*Mosolyodott el, majd az állatokra tekintett, akik édesen játszadoztak egymással. Közben Mitryas felesége tovább mesélt a hermelinekről. Egészen érdekes kis történetük volt már, amiről eddig ő nem is tudott.*
-Tudod, édes ezek a kis hermelinek pont olyanok, mint az ikrek. Ugyanolyan virgoncok, huncutrok és ravaszak. Jól ellesznek egymással. Csak Thalion a durvaságából adódóan nehogy megfojtogassa őket. Mert akkro én fogom megfojtogatni őt....Persze csak jelképesen.
*Nevette el magát a myrte, majd visszacsókolta a tündét. Egy darabig mélázgatott magában, s kedvese boldogságtól sugárzó arcát leste. Úgy tánt, hogy nagyon szeretne elmenni. Bár a myrte ezt nem nagyon akarta támogatni, végül beleegyezett.*
-Kilovagolni? Nos, nem tudom. Mindig itt hagyjuk a gyerekeket. Szegénykék még akkor sem élvezhetik apjuk közelségét, ha véletlenül ráér. Mert az anyjuk mindig elrabolja tőlük őt. Persze ez nem gond....és szívesen egyezek bele abba, hogy elmenjünk. Viszont én nem bíznám csak úgy akárkire a gyerekek védelmét. Tudod, féltem őket most, hogy dúl a háború a határvidékeken. Ki tudja, hogy mikor jutnak el ide is az ellenség katonái? Akkor erős és biztos..megbízható védelem kell a gyerekek számára. Ugyanis nem szeretném, ha az történne velük, mint velem és testvéreimmel is annak idején...
*Szomorúan gondolt vissza a mester arra a bizonyos emléfoszlányra, ami aznapról megmaardt neki. Egy kis könnycsepp hullott le arcáról, majd letörölte azt, s mosolyogva felállt.*
-A legjobb, ha Lyro-ra bízom őket. No meg Motrenhy is egészen megbízható. Mindjárt szólok is nekik.
*Azzal kisétált az istállóból és magához intette a két "őrt", akik egy-egy fáró ugrottak le és jöttek a mesterhez. Mitryas kiadta nekik a parancsot, majd azok visszamentek "őrhelyükre". Ugyanis ők általában itt szoktak lenni és vigyázzák a Hythamorys családot annak ellenére is, hogy Mityras már százszor elmondta nekik, hogy semmi szükség erre, ha ő és Hiswa itthon van. De hát szegény párák annyira lelkesek voltak. Így hát nem tehetett mást Mitryas, mint hogy elviselte ezt a kis védelmet.
Ezután mosolyogva tért vissza kedveséhez, s segített neki felállni. Még le is porolta a tünde ruháját, amin szalmák landoltak, amjd íg szólt.*
-No, kedvesem. Ha mindenki készen áll, akkor indulhatunk lassan. A lovak már fel vannak szerelve.

*Hiswa lekes hallgatással várta ki, hogy a myrte befejezze mondandóját, majd cinkos mosoly jelent meg arcán, s váratlan, és nagyon gyorsan futó csókot nyomott a férfi ajkára. Aztán már el is viharzott mellette, s az istálló ajtajából kiáltott vissza neki.*
- És most elővigyázatos voltam... A legjobb lovadat választottam ki magamnak mára...
*És kacagva szaladt ki a napsugarakkal beragyogott udvarra. Ott azonnal észre is vette a két lovat. De az egyik nem a megszokott ló volt. Nevezetesen Hiswa lova nem volt most ott, mert a mester lovának testvér párját nyrgeltette föl a tünde magának. Hiswa megsimogatta mindkét hátast, majd ideiglenesen saját lovához lépett. Keze finoman siklott föl egészen a ló hófehér csillagos homlokáig. Aztán keze lesiklott a finom, puha érintésű, fekete sörényre, majd végig simította ében fekete hátát is. A hátas láthatóan nagyon élvezte a törődést. De, melyik állat ne lenne elbűvölve egy elf közelségétől.*
- Gyönyörű vagy Ében!
*A lány szavait alig lehetett hallani. Amikor elhallgatott, felpillantott, s kedvese közeledő alakjának láttán füléig szaladt szája, s egy ugrással Ében hátán termett.*
- És ha még ma elindulhatnánk drága mester uram, akkor esetleg a vadak sem járnának már a dombság túl oldalán...
*Persze beszéd közben pimaszul somolygott ott a nyeregben, s amikor a myrte elért hozzá, és felszállt lovára, akkor a lány kacsintva lopott egy újabb csókot férjétől.*
- Nos, én kellően felvérteztem magam minden ellen... Csak ellened nem kedves... *és simlisen húzta össze szemeit* - De az íjamat viszem, és ha lehetőség lesz rá, akkor nem jövünk haza üres kézzel... Csak utánad mester... *mondta előzékenyen a nő a férfira kacsintva*

*Hiswa oly gyors volt, hogy a mester alig tudott felocsúdni. Mitryas még az istállóban volt, mikor kedvese már odakintről fordult vissza és közölte, hogy a legjobb lovat választotta. A mester csak elmosolyodott, majd elindult a lány után, aki eközben már a lónál tartott. És nem is akármelyiknél. Ébent választotta a kedves. Mitryas megdörzsölte állát, majd lassacskán ő is odaért a lovához. Addigra persze már Hiswa fent ült Ében hátán. És még csipkelődni is volt ideje. Persze ezt a mester nem hagyhatta szó nélkül.*
-Nos, azok az állatok nem fognak annyira messze menni. Nem hagyom nekik. Különben is: a leggyorsabb lovakkal fogunk menni. Nem hinném, hogy nem érnénk be a vadakat.
*Kacsintott a tündére, majd még utoljára ellenőrizte a felszereléseket és a nyeregbe pattant. Megpaskolta saját lovának nyakát, majd msoolyogva visszacsókolta kedvesét, s így szólt.*
-Reméltem is, hogy ellenem nem akarod felvértezni magadat. Érdekes helkyzet születne belőle...
*Nyújtotta kia nyelvét, majd egy köszönömfélét dobott Hiswa felé, azzal lova füléhez hajolt, valamit suttogott naki, majd a ló nyerített egyet és megfordult a másik irányba. Ez nem volt minden. Mitryas intett egyet a tündének, azzala lóval együtt elindult hátrafelé menetelve. Kissé vicces volt, a mester nevetett is, de aztán menetirányba fordította lovát, s gyorsabb tempóra ösztökélte. Közben hátrapillantott kedvesére, aki már másodperceken belül mellette is termett. Csak úgy szelték a levegőt. Versenyt lovagoltak, minek a végeredménye döntetlen lett, de csakis azért, mert a mester lova megbotlott....Na persze ez így nem igaz. Mindkét ló beleadott apait, anyait, de csak egyszerre sikerült beérniük. Mitryas mosolyogva simított végig lova sörényén, majd lehuppant róla, s Ébenhez lépve felefelé nyújtotta kezét, hogy segítsen feleségének leszállni az állatról.*
-Hölgyem....
*Mondta mosolyogva, majd miután Hiswa is leszállt a lóváról, Mitryas kikötötte mindkettőt. Karba tette kezét, majd így szólt halkan.*
-Most akkor hogyan tovább? Te vagy itt a vadász, édes. Most te parancsolsz nekem, nem pedig fordítva. Szerintem használd ki a helyzetet.
*Kacsintott kedvesére, majd közelebb ment hozzá és forrón megcsókotla nejét.*

*A tünde önfeledten versengett kedvesével. Élvezte, hogy végre együtt lehetnek. Aztán, amikor már nagyon messzire jutottak otthonuktól, az egyik fiatal erdő szélén megállította a myrte, és leinvitálta Ébenről. A tünde ravastdin pislogott férjére, amikor az beszélni kezdett. A mondat végére máe szája is felfelé kezdett görbülni.*
- Hmmm... Kacsintás, csók, és még az irányítást is átadod... Átlátok én rajtad Mitryas Hythamorys.
*A mondat elején még lova nyeregtáskájával volt elfoglalva, de közben megfordult, s lótaglózó íjával kezében a mesterhez fordult. Sőt, még elé is lépett, s olyan közel volt így a férfihoz, hogy a nő azt sem tartotta kizártnak, hogy hallja a szívverését. Végül, amikor ajkaikat csupán a langy nyári szellő volt képes elválasztani, akkor Hiswa kissé oldalra billentette fejét, s a férfi szemeibe nézve újra megszólalt.*
- Nem hagyom ám, hogy rám hárítsd a dolgot... Nem foglak elcsábítani édes... Mert most vadászni fogunk.
*Még közelebbhajolva gyengéden érintette ajkait szerelme alsó ajkához, s megízlelte. De rögvest ezután el is húzódott, és incselkedőn nézve férjére indult meg az erdőbe. Két fa között hátra pördülve szólalt meg.*
- Nyulat, fácánt, őzet, esetleg szarvast szeretnél holnap ebédre?
*Aztán vidáman intett neki, hogy kövesse.*
- Mivel még sosem voltunk vadászni, hát nem is biztos, hogy találunk is valamit. Az pedig még úgysem, hogy le is tudjuk lőni. *oldalra pillantva nézte egy ideig a myrte arcát, aki közben beérte őt, s most mellete halladt* - És ne nézz ilyen gondterhelten kedves, hiszen nem rád vadászok... Arra már nincs szükség.
*És halkan felkuncogott a végén. Aztán hirtelen zajt hallottak szemből, s a tünde azonnal a hang irányába célzott, de néhány kis madáron kívül nem volt a cserjésben. Így hát mentek tovább.*

*Meglepődött Hiswa kijelentésén. Ő még csak nem is gondolt ilyesmire. Meg is vakarta feje búbját, s kissé furán nézett. De ekkor Hiswa óvatosan megcsókolta, majd el is indult az erdő belseje felé. A mester meg ment utána. Mosolyogva hallgatta, miket beszél kedvese.*
-Nekem minden megfelel, édesem. Csupán az a lényeg, hogy legyen mit ennünk.
*Halkan beszélt, mert tudta, hogy most nem lenne a legjobb ötlet, ha kiabálna. Tovább hallgatva a tündét Mitryas megcsóválta a fejét és mosolyogva így szólt.*
-Még hoyg nem lőjük le. Tudom, hogy mennyire jól tudsz lőni. És abban sem kételkedek, hogy lesz mire. Szóval ne akard nekem bemesélni drága, hogy nem biztos, hogy le tudod lőni a prédát. És még csak gondterhelt sem vagyok. Csupán furcsállom kicsit ezt a viselkedéséedet. Azt sejtem, hogy sántikálsz valamiben.
*Ekkor valami zörejt lehetett hallani odébb, egy bokorból, de a végén kiderült, hogy semmi különös nem volt pár madárkán kívül. A mester bólintott egyet mosolyogva, majd tovább követte kedvesét. Miközben haladtak egyik fától a másikig, a mesternek támadt egy rtemek ötelete. Legalábbis ő úgy vélte, hogy remek ötlet.*
-Figyelj drágám. Szerintem ez így nem a legjobb, hogy együtt haladunk egymás után. Így valóban nem fogsz lőni semmit sem. Talán ha felmásznék az egyik fára és onnan lesném, merre járnak a vadállatok,a kkor tudnék neked valahogy jelezni, és te szépen lelőnéd. Nézd a jó oldlaát: addig sem kell elviselned a zavaró jelenlétemet.
*Nyújtotta ki megint a nyelvét, majd kezdett is felkapaszkodni az egyik fára. Hamarosan fent is termett rajta, majd onnan szólt Hiswához.*
-Innen egészen jól lehet látni az erdőt. Arra, észak felé látok pár őzet.

*Még mielőtt ellenkezhetett volna, a myrte már fenn is volt a fán. A nő a fejét fogva kacagott halkan. Íját a földbe szúrva nézett kedvese után. Azaz csak nézte volna, ha nem egy halom zöld, mozgó falevél lett volna előtte.*
- Mitryas! Gyere le az ég szerelmére! Amíg te sikeresen lekiabálod, hol vannak az állatok, addig a közelebbi, rejtőző vadak meg elillannak innen.
*Amint ezt kimondta, mintegy varázsütésre előcsörtetett az egyik bozótból egy faital őz suta, és rémülten iszkolt el az elf lánnyal ellentétes irányba. Hiába is igyekezett a nő, mire felhúzta íját, az őzike már el is tűnt a látóteréből. Sóhajtva, de mosolyogva engedte le fegyverét, s újra a fárn dekkolóra nézett.*
- Szivem, ha nem jössz le onnan, akkor kapsz egy nyílvesszőt a hátsódba... Csak úgy buzdítás képpen.
*Persze egy pillanatig sem gondolta ezt komolyan, hiszen közben még arcán is ott virított pajkos mosolya.*
- Most trappolt el az ebéded Mitryas. *és jót nevetett rajta*

*Mikor meghallotta Hiswa, hangját, már előre sejtette, hogy ennek nem lesz jó vége. Pedig ő próbált halkan leszólni. Mindenesetre hallotta, hogy valami továbbillant. ~Hopszika. Ez elszaladt...~ Azzal a kérésnek eleget téve megindult lefelé. Éppen Hiswa előtt ért földet, majd leporolva magát, ekképp szólt.*
-Nem gond, kedves tünde hölgyem. Lesz itt más ennivaló is.
*Azzal összekocogtatta a fogait Hiswa orra előtt, majd az íjra tekintve megállt kicsit odébb. Elgondolkozott kicsit, majd így szólt.*
-Ugye komolyan meg akartál lőni? Mert ha igen, esetleg lesz egy kis meglepetésem számodra....
*Mondta a mester ravaszul, majd elindult az erdő belseje felé. De mivel tudta, hogy a lány nem követi őt, ezért megfordult, majd széttárta karjait.*
-Most mi van? Nem jössz? Nem foglak bántani....legalábbis nem a szó szoros értelmében.
*Megint kinyújtotta a nyelvét, de most egy fa mögé is elbújt a biztonság kedvéért. Persze tudta, hogy a tünde nem akarná lelőni. De egy kis viccelődés sosem árt. Kuncogott egy kicsit, majd illúziója segítségével elrejtette magát. Teljesen beleolvadt környezetébe, nagyon nehezen lehetett csak észrevenni. Persze ha Hiswa nagyon figyel, akkor megláthatja. De akkor is kicsi rá az esélye.*

*Ártatlan kerek szemekkel pislogott a férfira, amikor megkérdezte, valóban le akarta-e lőni.*
- Én? Hát képes lennék én arra, hogy beléd lőjek egy kis nyilacskát? *az égre emelt tekintettel morfondírozott el a dolgon, majd szája széles mosolyra húzódott* - Nem is hangzik olyan rosszul, ha jobban bele gondolok...
*Azzal megindult férje után, de akárhová is pillantott, sehol nem látta a myrtét.*
- Mitryas! *és ezt csak halkan mondta, nehogy felzavarja az erdő másik felét is* - Hova tűntél már megint?
*Kémlelte a fákat, de a lombkoronák alig neszezve ringtak a lágy fuvallatban. De a földön sem látta a myrtét. Nem is tartott sokáig kiokoskodnia, hogy ha nem látja sehol, akkor a férfi nem hagyja, hogy meglássa.*
- Nocsak... Talán tényleg félted a hátsódat, hogy bújócskázol velem?
*Tett néhány métert előre, de még mindig nem látott, s nem hallott semmit. Kicsit az is aggasztotta, hogy mostanában dagorladiakat is láttak a myrték földjeinek közelében, s ez aggodalomra adott okot neki. De nem hinné, hogy ilyen észrevétlen meg tudták volna közelíteni őket, hiszen Hiswa akkor észre vette volna a támadókat. Elvégre mégis csak fejvadász volt valamikor. De most már tényleg kezdte idegesíteni, hogy már percek óta egy hangot sem adott ki a myrte.*
- Mitryas... Ne járasd velem a bolondját... *és még mindig semmi* -Ez már nem olyan vicces kedves... Kérlek...
*És az egyik fának háttal megállt, és fülelt, hátha hall valamit.*

*A mester szépen,nyugodtan nekidőlt a fa törzsének, s onnan szemlélte kedvesét, amint fel-alá járkál és megpróbálja őt megtalálni. Ez egy darabig szórakoztató volt, de miután a tünde jobban elkezdett aggódni, a mester sem akarta húzni az időt. Csupán várt a megfelelő pillanatra. És szerencsére az hamarosan el is jött. Hiswa épp előtte állt meg. Így nem volt nehéz felfedni magát. Persze egy kis csínnyel egybekötve. Mitryas hátulról elkapta Hiswát, s átfonta karjait a lány előtt. Nevetve mondta.*
-Itt vagyok, édes. Nem hagynálak itt. És sosem csinálnám ezt annél tovább, mint ameddig vicces. Ha már aggódsz, az engemsem szórakoztat, tudod jól. De most menjünk tovább, ha valóban szeretnénk valami kis ételhez jutni.
*Súgta kedvese fülébe, majd kéjes érintések közepette eleresztette feleségét, s mosolyogva indult meg utána.*
-Tudod, kissé félek, hogy az állatok nem véletlenül bujkálnak ennyire. Valószínűleg jártak erre mások is. És itt most nem holmi átutazókról, kereskedőkről vagy kalandorokról beszélek. Hanem az ellenségről. Nem tudom, meddig hatoltak be a Birodalomba, de a kémeik akár beljebb is juthatnak. Sokkal beljebb. És féltelek. Meg a kicsiket is. És mindenkit. Nem akarlak elveszíteni titeket. Mindenáron megvédem az életeteket, ha kell....
*Mondta, azzal megállította a tündét, és mélyen a szemeibe nézett. Látta bennük, hogy Hiswa is átérzi mindennek a jelentőségét. Aztán a mester még úgy megerősítésképpen megismételte.,*
-Mindent...mindent, édesem.
*Azzal forrón megcsókolta a tündét.*

*Épp lépett volna el a fától, amikor érezte a dereka köré fonódó karokat. Egy pillanatig sem kételkedett abban, hogy a bőrét gyengéden símogató kezek Mitryasé. A lány szája mosolyra húzódott.*
- Tudom, hogy sosem hagynál magamra... *egy kicsit a férfihoz dőlt, s lehunyt szemekkel figyelte a férfi légzését, majd kinyitotta szemeit, s elindult, amint a férje lassacskán eleresztette* - Természetesen, ha nem lövünk semmit, akkor sem fogunk éhen halni, hiszen minden szükséges dolog meg van a konyhában, ami egy kiadós ebéd elkészítéséhez nélkülözhetetlen.
*A myrtére kacsintott, majd haladtak tovább a fák között. A tünde szíve is elnehezedett, amikor a dagorladiakat szóba hozta a mester. Nem félt tőlük, még csak nem is jutna eszébe, hogy megijedjen azoktól a rusnya troll, ork, meg egyéb elfuserált szerzet acsarkodó gyülekezetétől. Viszont annál inkább volt kit féltenie. Még a lelke is bele remegett szerettei elvesztésének már a puszta gondolatába is. Főleg, ha arra gondolt, mi lenne, ha?... Mi lenne, ha gyermekei a vérszomjas orkok kezei közé kerülnének?... Mi lenne, ha Mitryas elmenne harcolni ellenük, s többé nem térne vissza?... Már ez a gondolat is több volt neki a soknál. Ha elvesztené szerelmét, s gyermekeit, akkor egy szál maga támadná meg, a legalattomosabb módon azt a csőcseléket, s utolsó leheletével annyi dagorladit vinne magával sírba, mire csak a benne rejlő, kegyetlen fejvadász lenne képes. Borús gondolatainak fogságából a mester hangja rángatta ki.*
- Ha egy dagorladi is a közelébe merészkedne a családomnak, ha csak egy is megkísérelné elvenni a gyerekeink, vagy a te életedet, akkor puszta kézzel tépem ki a szívét a mellkasából!
*Az elf tekintete nélkülözte a jószándék legapróbb szikráját is, ahogy a dagorladiakról beszélt. aztán, mintha sötét lepel hullott volna le smaragdzöld szemeiről, tekintete tisztán ragyogott a szemeiben elmélyült férfira. Aztán ugyanazzal a szenvedéllyel viszonozta a myrte mester csókját mint amilyennel kapta. Majd elhúzódott tőle.*
- Megértem, ha nincs valami nagy kedved a vadászathoz kedves... Csak szólj, és akkor hagyjuk a fenébe az egészet. Én már attól is boldog vagyok, ha melletted sétálhatok ebben a szép erdőben.
*Kezével végig simított a férfi inggel fedett mellkasán, majd somolyogva várta, mit szeretne a párja.*

*Tudta ő, hogy minden megvan az ebédhez. De mégis: ez így sokkalta izgalmasabb volt. Elvégre ők szeretik az izgalmakat. Mindketten. Ehhez kétség sem fért. Tovább sétálva csendesen figyelte, amint kedvese elmélyed gondolataiban. Mitryas is így tett, s egy darabig csend borult rájuk. Végül ezt a csendet Hiswa hangja szakította meg. A mester megmosolyogta felesége buzgóságát, s azt is, hogy így szívén viseli azt, hogy a myrtének mihez van kedve meg mihez nincs.*
-Édesem, a lényeg, hogy veled vagyok. Egyébként ha nem beszélnénk ilyen hangosan, talán azt a vadat le is tudnád lőni a hátd mögött úgy száz méterre.
*Súgta a tünde fülébe Mitryas, majd mosolyogva érintette meg Hiswa kezét, láthatatlanná téve így minkettejüket. Persze az állat érezte a szagukat, mert a szél arrafelé fújt, így nem bújhattak el tökéletesen. De remélhetőleg most sikerülni fog, és le tudják lőni. Már ha akarja a tünde. Mitryas közben karba tett kézzel csücsült a földön és várta, hogy történjen valami. Nem látta kedvesét, így azt sem láthatta, mit csinál. Természetesen sejtette a hangokból, amik mellőle jöttek, bár nem volt a dologban biztos. Így hát mosolyogva várt. ~Remélem, ma finom ebédünk lesz. Bár nem mintha máskor ne lenne az.~ Mosolygott magában, majd az állatra tekintett, aki hirtelen elkezdett iszkolni a velük ellentétes irányba. ~Na most akkor Hiswa lőni fog, vagy inkább hagyja futni?~ Fogalmazódot meg a mesterben a kérdés. Szerencsére nem kellett sokáig várnia a válaszra...*

*A mester szavai hatására lassan megfordult, s így már ő is látta a fák védelmében bóklászó őzet. A lány ösztönösen cselekedett. Az íjat felajzotta, s kezében lévő nyíl rezzenéstelen nyugalommal meredt a legelésző állatra. Időnként közéjük került egy-egy fa, vagy bozótos, de aztán, némi várakozás után az őz tiszta célpontként állapodott meg az egyik öreg fa tövében. Az állat lábait váltogatva ácsorgott ott lehajtott fejjel, s jóízűen falatozott a zsenge növényzetből. Olykor felkapta fejét, s a két vadász felé nézelődött, kiket elrejtett szemei elől a myrte illúziója. Hiswa pedig még mindig nem eresztette el a lövést. A lány megmozdult, s lába alatt halkan reccsent egy véznácska, száraz faág. Lepillantott lába elé, majd néma szitok kíséretében az őzre kapta tekintetét.*
~Talán nem vette észre...~
*De még mennyire, hogy észre vette a váratlan zajt. Az őz riadtan kapta föl újra fejét, s hanggal ellenkező irányba iramodott. A tünde sem vacakolt. Förgén ugrotta át az útjába kerülő, föld fölé kinyúló vaskos gyökeret, s futni kezdett a fák között. Nem tudta, a myrte mit tesz éppen, de ha leállt volna elmagyarázni, mit fog most tenni, akkor fújhatnák az ebédjüket, mely épp most rohan elfelé. Néhány fa megkerülése után újra célba tudta venni az őzet. S most nem habozott. Alig, hogy biztosnak érezte célzását, már el is engedte a nyilat. A nyíl süvítve száguldott az állat után, mely még most is futott. De most nyíl egyenesen szaladt, így nem kerülhette el a nyilat. Az elf mozdulatlanul várta, hogy elterüljön az őz az avarban. Aztán váratlan dolog történt. A nyíl bele fúródott a földbe ott ahol egy pillanattal korábban a vad volt, s ezzel egy időben az őz hangos zörejek kíséretében, s jó pár tábucskázás után mozdulatlanul terült el az egyik fa árnyékában. Aztán már hallotta is a tünde az őt beérő myrtét, s azonnal jelzett is kezével, hogy egy lépést se menjen tovább.*
- Nem én terítettem le... *csak ennyit mondott halkan a már láthatóvá vált férfinak, ki értetlen arccal nézett rá*
~ Miért nem vettem észre, hogy valaki más is van itt? Ennyire azért nem puhultam el...~
*Valóban nem értette, hogyan kerülhet a közelébe valaki úgy, hogy ne vegye észre. Hiszen a vérében volt az éberség. Még akkor sem kerülte volna el a figyelmét semmi ilyesmi, ha épp a myrtével lenne elfoglalva. De, most még csak nem is történt köztük semmi különös, s ő még sem vette észre a harmadik vadászt. Ez aggasztotta, de gyorsan fedezékbe bújtak, s onnan lesték, ki az ismeretlen vadász.*

*A tünde a hangok alapján elkezdett futni. Így hát a mester is futott utána, bár em tudta, merre is menjen. Csupán az őzet követte, hisz Hiswa is ott lesz, ahol az állat. Már ha minden úgy megy, ahogy eltervezték. Futott, ahogy csak bírt, s mivel már nem volt érdemes rejtőzködni, megtörte illúzióját, s így megpillanthatta kedvesét, amint előtte áll pár méterrel. Csak az íj volt a kezében. Ezek szerint kilőtte a nyilat. A mester már kezdett örülni, hogy kedvese lelőtte az állatot. Ahogy előretekintett még látta is az elterült őzet. Csak egyet nem értett: kedvese miért áll itt mozdulatlanul, miközben már elejtette a vadat? Erre meg is kapta a választ pár másodperccel később, miután megindult volna az elejtett állatjoz. Volt is ám nagy csodálkozás. Mitryas nem igazán értette a dolgot.*
-Ha nem te, akkor ki más?
*Suttogta a messzeségbe, s körveforgott párszor, hátha megpillant eg yharmadik személyt rajtuk kívül. De egyenlőre nem látott senkit és semmit sem rajtuk, meg a fákon kívül. Furcsa volt, de a mester biztos volt benne, hogy van itt valaki más is. És a tündén is látszott, hogy ezen gondolkozik. A mester nem is akarta nagyon megzavarni a gondolataiban, ezért csak tovább pásztázta a területet. ~Ez nem lehet igaz! Ki a fene...?~ Eközben elbújtak egy fa mögé, s onnan leskelődtek. Ki az egyik oldalról, ki a másikról. De még mindig nem láttak semmit sem. Mitryas kezdett félni, hogy nem akármilyen vadász van itt rajtuk kívül. ~Dagorladiak.....?~ Ötlött fel benne a dolog. Nem szívesen gondolt erre, de ez ugrott be neki hirtelen. Hiszen már itt vannak a közelben. Ki mondja meg biztosra, hogy a myrtékhez, s Evolyran szívébe nem jutotak még el egy-ketten? Senki. És épp ez a legnagyobb gond. A myrte magához húzta kedvesét, majd suttogva mondta.*
-Édesem, nem láttál semmit sem? Bármit, ami arra utalhat, hogy ellenség jár itt köztünk....Mert én nagyon gyanakszom arra, hogy nem közönséges vadásszal van dolgunk. Érzem a mágiáját. Ami bár nem annyira erős, mint egy jól képzett mágusé, de legalább felér egy gyakorlott kis tanulatlannal. És ez még veszélyesebb, mint a képzett. Mert ennek aztán senki sem parancsol.
*Lehetséges, hogy a merstert kissé elkapta a hév, de nagyon aggódott családja biztonságáért. És ráadásul most otthonhagyták a gyerekeket is. A myrte már nem is bírt belegondolni a legrosszabba. Csupán figyelte tovább a terepet és hallgatózott, miközben aggódó pillantásokat vetett kedvesére.*
-Ha kell én elterelem a figyelmét és akkor te becserkészheted, mint egy vadat.

» 12. Stonefist Harald birtok