5. Amerälioh erdeje

- Ne haragudj meg rám Sephrio, azért, mert nem a városba, vagy a mágusok földjére szeretnék költözni. Tudod... ti mindig is az enyéimek maradtok, de valahol kell, hogy legyen nekem is gyökerem. És én csak az erdőt ismerem.-
*Ared szomorúan lehajtotta a fejét.*
- S mivel nekem nincs családom, sem közeli barátaim, akikkel együtt tarthatnék, meg kell találnom azt a helyet, ahol a legjobban érzem magam... Látod, Hiswa is éjtünde, és a myrték között lakik. Talán nekem is sikerülhet.-
* Szórakozottan gyűrögeti a köpenye sarkát, majd felnéz Sephriora.*
- Mindenkinek kell egy hely, amit az otthonának mondhat, és én nem találom, akárhol is legyen. Ezért kóválygok fel s alá... és... szeretném megtalálni a helyem.-
~Hűha, remélem, nem néz nagyon habókosnak. Egyszerűen nem tudom elmagyarzáni neki, mennyire zavar az, hogy egyedül vagyok, mint az ujjam. Kérdezgetnek, hogy mik a terveim, és egyszerűen nem tudok mást mondani, csak azt,hogy letelepedjek. Régen más volt a helyzet, akkor legalább a farkasom velem volt.~

*Elmosolydoik*-Soha nem mondtam hogy haragszom. Egy mágus mindenhol mágus*mondja felemelt fejjel közbe haja ide oda lófrál előtte de nem zavarja szemével a lángokat nézi*-Lehet de egyedül nem jó élni. Próbálj megtársaságot találni akikel jól elleszel. Egyedül veszélyes és nem jó*mondja a nő felé nézve pillantásával*-Talán egyszer meg kéne valahol állni és megtudni tetsszik e. A megállás nélküli élet sokszor okoz ilyen érzést de tudd nem vagy hontalan. VAgy ha igen akkor mind azok vagyunk*bólint mosolyogva*-Próbálj meg népekkel szóva állni nem hiszem hogy nehéz lenen a barátkozás hisz nálam is könnyen ment nemigaz?*néz rá bátorítóan*-A lényeg a kap-cso-la-tok*szögezi le miközbe harap eggyet*

-Azt hiszem, igazad van-
*Ared már egészen vidáman mosolyog. Egy kicsit habozik, aztán úgy dönt, elmondja Sephrionak az ő saját felfedezését.*
-A régi házam, az otthon, egy fa tetején volt egy kis tó partján. Én neveztem el Valda-tónak. És amikor először jártam itt a valdák földjén, nagyon megtetszett az a tájék, egészen olyan volt, mint Álomfalván. Elhiszed, ugye, mennyire meglepődtem, amikor kiderült, hogy hívják azt a népet, akiknek a földjén jártam?-
*Csillogó szemmel nézett a férfira*
-Igyekszem a lehető leginkább nyitott lenni, mert ugye állandóan a gyógyfüveimmel bíbelődök, és talán egy amolyan kis gyógyfüves üzletet el is tudnék látni bőségesen. Azt szeretném, ha minél többen tudnák, kihez fordulhatnak ilyen ügyben.-
*Egészen tűzbe jött a kedvenc mániája említésére is.*
-Ha megengeded, néhanapján megfordulok majd nálatok is. Sosemlehet tudni, mire jók az erdő ajándékai.-

*Nyugodtan hallgatja a nőt karjait össze fűzve maga előtt és figyelmesen*-Látod lehet hogy véleteln lehet valami más volt. Minden esetre örülök hogy van olyan táj ami nagyon tetszik. Lehet a sors akarta hogy így legyen bár akkor egy kicsit elbánt velünk. De nem teljesen*mondja mosolyogva miközbe közelebb ül a tűzhöz*-Biztosan sikerre viszed. Elég oskmindenkinek van szüksége füvekre szerintem jól fog menni neked*mondja majd a következőre csak nevetve bólint*-Mindig úgy várunk majd mintha itthon lennél elvégre mágusnak e hely otthont fog adni legyen bármilyen.*mondja majd kicsit komolyabban néz a nő felé*-Látom életed a gyógyfüvek. Jó dolog ha valaki ért hozzá.

-Igen, azokhoz értek igazán. Mindig is erdőben éltem, így egészen kislány korom óta tanulmányozom őket.-
*Ared elnyomott egy ásítást. Óvatosan Sephriora nézett.*
- Nagyon elfáradtam ma, és nem szeretnék kinn aludni az erdőben,. mert erősen lehűlt a levegő. Azt mondtad, hogy Minaril Calath-ba költöztél.. Esetleg elkísérhetnélek a visszaúton? Van ott egy kényelmes kis fogadó, eltöltöttem benne pár éjszakát, éppen megfelel nekem.-
*Eloltotta a tüzet, és gyorsan elpakolta az edényeit. Majd megfordult és várakozásteljesen nézett a mágusra.*
- Holnap reggel pedig elindulok a valdák földjére. Megfogadom a tanácsodat és felépítem az Új Otthont.-

-Gondolom már értesz is hozzájuk egysmást*mondja mosolyogva majd bólint*-Persze mehetünk legalább addig senki sem lesz egyedül amúgy igen van és jó hely is*mondja mosolyogva majd megvárja míg a nő eloltja a tüzet és elindulnak*-Jól teszed de kipihenten a legjobb az indulás addig is pedig aludd ki magad a városba holnap meg váltsd valóra a terved*mosolyodik el és ilyen kis szóváltások közepette mentek el a városba majd onnan a nő a fogadóhoz Sephrio pedig vissza a tornyába.

\\köszi a játékot \\

Tárgy: Re: 5. Amerälioh erdeje Pént. Aug. 21 2009, 19:10

*Nem tudott elaludni. De egy darabig nem kelt ki ágyából. Ott forgolódott kedvese mellett. Egyszerűen nem jött álom a szemére. És hát ilyenkor nem tudott mit tenni, mint felkelni és arrébb sétálni, hogy legalább ne zavarja Hiswát az alvásban, s ő maga is lefoglalja magát valaivel. Ez most éppen a nézelődés volt. Méghozzá a Csillag-tavat kémlelte épp. Mert hát ott pihentek meg éjszakára. A tótól nem messze. Mert hát muszáj volt lepihenni éjszakára, még ha ilyen közel is vannak az otthonukhoz. ~Nem tudom, miért, de ez a tó nekem valamiért gyanús. Mintha nem lenne rendben valami. Valami furcsa dolgot érzek.~ Mondta magában, majd vett egy nagy levegőt és kedvese mellé sétált. Aztán Szürkehátat is megnézte Ébennel egyetemben. Nem volt semmi különös. Minden a legnagyobb rendben volt. Mitryas kivett egy pergament a nyeregtáskájából, valamint egy tollat is, amivel írhat rá. De a tintája sajnos kifogyíott, így kénytelen volt Hiswa nyeregtáskájából szerezni egy keveset. Gondolta, csak nem haragszik meg érte a kedvese. Így hát megírt egy rövidke levelet, amit Hiswa elolashat, ha előbb felébred a mester visszatérténél. A levélben ez állt:

"Kedves Hiswa...szerelmem!

Nem tudok aludni, így úgy döntöttem, ellátogatok ahhoz a híres fához. Tudod, Grorol Baradhoz, az ősiség fájához. Amit az első máguspár ültetett. Kíváncsi vagyok, hogy valóban mesél-e nekem, ha a tövébe ülök. És ha a mende-mondák igazak, el is altat andalító hangjával. De amint felébredek, már jövök is hozzád vissza. Igyekszem, mert nem szeretnélek megváratni. És már a gyerekek is hiányoznak. És te is biztosan hiányozni fogsz...már percek múlva.
Szeretlek.

Szerelmed:
Mitryas"

Azzal eltette a tintásüveget vissza Hiswa nyeregtáskájába, a tollat az övébe, majda pergament összehajtotta, s egy szívet varázsolva rá pecsét gyanánt, Hiswa mellé tette le. Aztán adott egy gynegéd csókot kedvesének, majd Szürkehátra felpattanva elvágtatott az emltett fához. Persze csak térképpel talált oda. De végre odaért és ez volt a lényeg. Lovát kikötötte, majd a fa tövébe ült. Sokáig üldögélt ott, de a fa nem mesélt neki semmit sem. Viszont annyi idő eltelt már, hogy a meste akava akaratlanul ülve elaludt. Perszenem a fahangjától, de legalább aludt. És ez most nagyon jól esett neki.*

Tárgy: Re: 5. Amerälioh erdeje Pént. Aug. 21 2009, 19:38

*Már órák óta mászkál az éjtől sötét erdőben. De őt egyáltalán nem zavarja a vaksötét, hiszen mágus, s így megvannak a maga kis praktikái életének megkönnyítésére. Így van ez most is, és használja is a mágusok által igen csak közkedvelt kis varázslatot. Halkan mormolja el orra alatt a varázsszavakat, melyek nyomán kis fénypamacs villan föl botja tetején. Ez a kis fénypamacs éppen kellő szélességben, na meg kellő távolságban világítja meg a terepet, és még csak nem is annyira erős, hogy az zavaró lehetne az itteni állatok számára.*
- Mi a...
*Ennyit mond maga elé, amikor valami neszre lesz figyelmes. Mintha valami mocorogna a közelben. Halk, szinte nesztelen léptekkel lopakodik a zajok irányába. Megtesz pár métert, és már kint is találja magát a tisztáson.*
- A fene belé...
*Azzal gyorsan elmormolja a fényt kioltó varázslatát, s a tájra nehézkedő sötétségben állva füleli a furcsa hangokat.*
~Mintha... Szuszogás? Meg az avar neszezése?~ *és erősen fülel, hátha betudja azonosítani a hang forrását*
- Talán valami kisállat mászkál erre... Nem lenne meglepő, hiszen egy erdőnél vagyok.
*Miután szépen, mindent megtárgyalt magával, már indul is a fura hangok irányába. Egy újabb varázslattal fény születik ismét a varázsbot tetején. Így legalább látja, hova is tart. Egészen egy nagy, és igen csak korosnak tetsző fáig jut.*
- Még jó, hogy ilyen nagy...
És ekkor újabb neszek szakítják félbe, s ő azonnal elhallgat, s fülel.*
~A fa túloldaláról jön...~
*Botját védekezésre, na meg támadásra készen tartja maga előtt, s úgy kerüli meg a fát. De nem lép elő azonnal, hanem vesz egy mély levegőt, és kiperdül a fa elé. A botot pedig egyenesen neki szegezi... Neki szegezi egy alvó alaknak.*
- Mi a csuda?
*Kissé előrébb hajol, hogy a fénnyel megvílágítva az arcot megnézze, találkozott-e már az illetővel. Még a tücskök, és békák is elhallgatnak a mezőn derengő fény láttán. Ennek egyébként örül is, mert már egy óra alatt igen csak az agyára ment az a végtelen ciripelés, és idegesítő brekegés. Néha kedve is lett volna jó hangosan visszabrekegni, hátha hanyatt homlok elmenekülnek onnan azok a békák. De most itt áll, és azt sasolja ki a fene is ül a fa tövében.*
- Lám, lám... Ismerős alak... Jól bealudtál öregem...
*Botjának nem világító végével kicsit megpiszkálja a férfi lábát, hátha kimúlt szegény. Bár, nem hinné, hogy a hullák tudnak szuszogni. Mivel a férfi ül, és szuszog. Kaján vigyor kúszik helyes arcára, aztán jó hangosan elkiáltja magát.*
- Ébresztő!
*És vár, hogy láthassa, mennyire sikerül halálra rémítenie a myrtét.*

Tárgy: Re: 5. Amerälioh erdeje Pént. Aug. 21 2009, 19:58

*Édes álmából egy oltári hangos kiáltás ébreszti fel. Ébreszti? Nem is ébreszti, hanem szabályosan felriasztja. A myrte úgy megijedt, hogy hirtelenjében felpattant, s úgy, kómás fejjel, szédelegvemejdnem nekiment az előtte álló alaknak, aki nem mellesleg még meg is akarta vakítani a botja tetjén található fénygömböcskével. Mikor a mester már magánál volt és nem szédült, a fénypászmára tekintett, majd mivel nem látott semmit, így szólt szeme elé téve jobb kezét árnyék gyanánt.*
-Ki vagy te, mágus? Miért ébresztettél fel legédesebb álmomból? Kérlek, oltsd el a fényt. Vagóy legalább vidd messzebb, hogy lássak is.
*Ugyanis bizonyos volt abban, hogy mágussal van dolga, hiszen ők használják így a fényt botjuk végén világítás gyanánt a sötétben, valamint a mágusok földjén van. És ez sem kis melléktényező. Mikor a mágus arrébb vitte végre a fényt, itryas kicsivel jobban látott, de még mindig nem voltak olyan jók a látási viszonyai, hogy megállapíthassa, kivel is áll szemben. Mindenesetre remélni merte csak, hogy nem valami gyilkos szándékkal érkezett idegen vagy bérgyilkos. Bár ha az lenne, már Mitryas nem élne. Feltéve, ha épelméjű az ürge. Mert ha nem, akkor lehet, hogy van olyan bolond, hogy felébreszti az áldozatot (jelen esetben a mestert), mielőtt megölné. Bár még mindig nagy esélye lenne rá, mert a mester még mindig nagyon kómás. Úgyhogy még mindig szédelgett egy kicsit. De már nem volt annyira vészes. Viszont feje nagyon nehéz volt. Biztosra vette, hogy pár óránál többet nem aludt.*
-Mondd csak, mi járatban vagy erre ilyenkor? Azt hittem,nyugodtan alhatok, de látom,már az erdőben sincs nyugta egy myrtének.
*Próbált viccelődni. Még nevetni is nevetett. Bár most ez úgy hangzott, mintha egy ötven éves öregember nevetett volna. Még elég rekedt volt a hangja. Mint ébredés után mindig. özben szétnézett, hogy mennyire van sötét. És nem sokkal volt világosabb, mint mikor elaludt. Így megtudta, hogy még korátn sincs reggel. Persze ezt eddig is tudta, hiszen másképp nem bántotta volna annyira a szemét a fény és nem is használta volna a mágus, valamint sokkal jobban látna messzire is. Így hát méh kissé kómásan áll az idegen alak előtt és várta a válaszokat.*

Tárgy: Re: 5. Amerälioh erdeje Pént. Aug. 21 2009, 20:18

*A myrte hirtelen ugrik fel, s ő kénytelen jó fürgén hátrébb ugrani. De a boton csücsülő fény még midig ott világít az arca előtt. éppen úgy, hogy ne láthassa meg az arcát a másik. Maga se tudja, miért, de nem akarja, hogy azonnal felismerje ez a fickó. Bezzeg ő igen csak jól látja most is a férfit. Egy darabig egyébként is csak azzal van elfoglalva, hogy alaposan áttanulmányozza a myrte arcát. Közben ajkaira ravaszdi félmosoly kúszik. Élvezi a helyzetet, és azt, hogy láthatóan a myrte nem ismeri fel őt. Bár egyértelmű a szavainak köszönhetően, hogy a szemeit elvakító fény az oka ennek. De így legalább zavartalanul az emlékezetébe vésheti a nagyon is tetszetős arcot.*
- Nem jó ötlet viccelődni olyankor, amikor akár egy olyan alakkal is állhatnál szemközt, aki netán éppen a torkodat mustrálja, hogy melyik irányból kezdje el átvágni...
*Nem hiszi, hogy a hangjáról beugrana a myrtének, ki is ő, hiszen alig pár órát töltött el a társaságában abban a hülye erdőben. Erre mit adnak az istenek? Hát, nem egy erdőben kell belebotlania? Hát igen... Az istenek is szoktak vicces kedvükben lenni.*
- Nem emlékszel rám, igaz?
*Azzal knyúl oldalra botot tartó kezével, és a fénygömbös boto a földbe szúrja. Így már tökéletesen láthatják egymást, és nem mellékesen a környezetüket is. Amúgy sem lenne nagy öröm, ha valami farkas, vagy hasonló vad nézné őket vacsorának. Hát, jobb ha látják is a dolgokat maguk körül.*
- Te vagy az a myrte... a vérfarkasos erdőből... *fejét kissé oldalra billentve vigyorog rá* - Már csak rákérdezek... Jól gondolom, hogy a suttogásos legenda miatt ültél be a fa alá?
*És már előre jól mulat a dolgon.*
~Ennek a rakás baromságnak mindenki bedől, aki ide vetődik? hihihi~

Tárgy: Re: 5. Amerälioh erdeje Pént. Aug. 21 2009, 20:38

*Az első mondat hallatán megrázza a fejét.*
-Nem, te nem akarsz megölni. Ha meg akartál volna, már nem élnék. Ne nézz annyira bolondnak. Köszönöm.
*Mondta higgadtan, majd kicsit oldalra fordult, hogy a fény ne bántsa annyira a szemeit. De az alak csak nem akarta eltenni a botját messzebbre, hogy láthassa ő is. Így most elég kiszolgáltatottnak érezte magát a mester. De egy pillanatra sem hagyott fel a folyamatos mustrálással. Nem mintha látott volna valamit is a vele szemben állóból. De ez még íg ybiztosabb volt, mintha nem néz rá és pont akkor láthatná meg az arcát egy pillanatra. Bár nem hitte, hogy véletelenül is megláthatná az alak arcát. Viszont annyit már sikerült kiderítenie a hangjából, hogy egy nővel van dolga. És még ismerős is volt neki a hang. De nem tudta honnan, vagy hogy kié a hang. Így hát kénytelen volt tovább várni arra, hogy észhez térjen az idegen és arrébb tegye végre a botját a fénnyel együtt, ami úgy vakítja a mestert, mintha egyenesen a Napba nézne. De ekkor végre kicsit arrébb vonula féy. Úgy tűnt, mintha a földbe szúrták volna a botot. Mitryas ennek megrült, de még mindig nem látott rendesen, hiszen eddig végig vakította a fény és a szemében még ott látta, mikor már nem is votl ott. De ez hamar elmúlt, s végre megpillanthatta a vele szemben állót. És így már sokkal egyszerűbb volt felismerni őt. Főleg, hogy a nő még meg is említette találkozásuk helyét. Mitryas karba tette a kezét, s elhúzta a száját.*
-Igen, a "vérfakasos rdőből". És most meg a "mágusos erdőben" találkozunk. Jaj, de jó! Örvendek Loanera. Kösz, hogy felkeltettél! És ha már itt tartunk végső elkeseredésben bármit megtesz az ember az alvás érdekében, nemde? És nálam már vészhelyzet volt. Mert nem tudtam aludni, mikor nagyon kellett volna. És mikor végre elaludtam egy "őrült" darthar felébreszt a legédesebb álmomból. Nagyon kellemes ébresztés, mondhatom. Talán az egyik legkellemesebb.
*Azzal kezét kinyújtotta a boszorkány botja felé, s össazárta markát. Ekkor a fény elaludt, mad a mester a magasba emelte kezét, s ott jelent meg egy hasonló fénypászma. Csakhogy ez senkit sem zavart és majdnem nappali világoságot varázsolt ide. Ezután a nőre tekintett, s végigmérte. Kissé elfintorodott, majd így szólt.*
-Ilyen lenge öltözetben nagyon kevesen járnak. S ők nem űznek valami tisztességes munkát. Remélem, te nem közéjük tartozol. Mert undorodom tőlük.
*Azzal mutatóujját előrenyújtva felfelé mozdította azt, minek hatására a nő ruhája jobban elfedte azokat a részeket, amik nem éppen kitárogatnivalók.*
-Na, így már mindjárt jobb...

Tárgy: Re: 5. Amerälioh erdeje Pént. Aug. 21 2009, 21:11

*Éppen szólásra nyitná a száját, amikor a férfi úgy csinál, mintha a markába zárná a bot tetején világító fényt, ami végül el is alszik. Aztán fölöttük jelenik meg egy sokkal erősebb fényjelenség.*
- Megbolondultál myrte?!
*Loanera éktelen haragra gerjed, és már mondaná tovább az ostobaságról alkotott véleményét, amiért akkora megvilágítást csinál ez a myrte, hogy még az erdő túloldalán is biztosan látni ezt a fényló vackot... De akkor a férfi rámutat, s erre a lány ruhája jobban teste köré csavarodik, elrejtve bájait. Amit egyébként nem is áll szándékában megvillogtatni ennek a fickónak. Így aztán iszonyatosan dühbe gurul.*
- Mégis mit képzelsz?! Minek nézel engem? Ne tévessz össze valami könnyen megkapható kis senkiházi cédával! *szemei mélyebb árnyalatot kaptak, a bensőjében felébredő haragtól*
~Áááá... Na, jó... számoljak el tízig, az hátha segít... vagy széttépem ezt az ostobát... egy... kettő... három... négy... öt...~
*És gondolatban elszámol tízig, s mély levegőt vesz közben. Csak ezután szólal meg, immár sokkal nyugodtabb hangon.*
- Nos... Azt a kis fényt azért csináltam, hogy ne hívjam föl magamra a figyelmet... Gratulálok... A te jóvoltodból, már biztosan ide tart egy tucatnyi járőr!
*Még pár mély levegő.*
- A másik dolog! Én így öltözöm, és ha neked nem tetszik, akkor nem nézed! De ne merészelj legközelebb varázsolgatni az én kontómra! Különben darabokra tépetlek a sötétség legbrutálisabb erőivel!
~Istenek... Miért kell mindig ilyen helyzetbe kerülnöm?~
*Még egy kis düh ott csillog szemében miközben ajkai halk szavakat suttognak az éjszakába. Azután, mintha a sötétség elevenedne meg, s mintha árnyak kelnének életre, hirtelen megmozdulni látszik az egész éj, s a fekete árnyak bekebelezik a fényt a fejük fölött. A tájon ismét sötétség honol, de aki csak a közelbe tévedne, az bizonyosan érzi a zsigereiben az eleven sötétség jelenlétét. De ez hamarosan elmúlik, s újra ciripelnek a tücskök, s brekegnek a békák.*
- Bocs a kitörésemért... De rühellem ha összehasonlítanak valami, had ne mondjam miféle nővel.
*Most, hogy a sötétség jótékonyan elrejti őt, ismét megnyugszik.*
- Mi járatban vagy amúgy a mágusok földjén? *közben megindul a tisztáson, majd int a myrtének, hogy kövesse* - Egy ideig kénytelen leszel beérni a csillagok fényével Mitryas. Nincs kedvem az őrjáratnak magyarázkodni, és gondolom, neked sincs kedved hozzá...

Tárgy: Re: 5. Amerälioh erdeje Pént. Aug. 21 2009, 21:31

*Loanera kissé (nagyon!) ingerültnek tűnt. Éppen ezért Mitryas hátrált egy lépést, minke köszönhetően nekiment a fának. Ez kissé vicces is volt, főleg, hogy egy gümölcsféleség is lehullt éppen a férfi mellett, majdnem fejbekólintva őt. De miután ezt a fa által véghezvitt támadást Mitryas iskeresen túlélte, enyhe mosollyal az arcán így szólt.*
-Nos, először is elnézést kérek a gorombaságomért. De nem tudom, neked hogy esne, ha az éjszaka közepoén felébresztene egy alak, akit még alig ismersz és csak egyszer láttál .Ráadásul azután hogy kábé négy órai forgolódás után sikerült elaludnod végre. És ráadásul még iszonyú álmos is vagyok, így kérlek nézd el nekem, ha véletlenül megsértelek vagy bántalak bármivel is. Mint a fénnyel is. Én csak jót akartam. Nem tudtam, hogy téged keres az őrjárat. Főleg mágus létedre. Ejnye bejnye! Talán rossz fát tettél a tűzre?
*Mitryas teljesen kibújt önmagából. Mintha nem is ő lenne ő, a Myrte Mester. Viselkedése inkább volt humorosnak és kissé sértegetőnek mondható, mint vezérinek vagy uralkodóinak, esetleg mesterinek. Így hát érthető, hogy Loanera nem volt a legboldogabb ezen mondatok elhangzását követően. De erre a mester még rá is tette egy lapáttal. Persze nem szándékosan.*
-Nos, ami azt illeti, a ruhádat sem áll szándékomban igazgatni. Csak nem szerettem volna, ha valami félreértés lett volna a dolgoból. Ami nem először fordult volna elő...
*Majd csak bólintott egyet a következő mondatok hallatán. ~Hát igen, én sem lennékboldog, ha mondjuk egy dartharhoz hasonlítanának.~ Jegyezte meg magában, majd megértően tekintett a nőre, aki közben elindult, s intett, hogy a myrte is kövesse. Mitryas először habozott. Nem értette, miért kéne követnie a nőt. De ha már itt van és beszédbe elegyedtek, hát úgy gondolta, mégis a nővel tart, magí el nem érnek Hiswáig. Ugyanis abba az irányba tartott a nő. Így hát a mester eloldotta Szürkehát kötelékét, majd kantárszáron vezetve Loanera nyomába indult.*
-Hogy mi járatban? Hiswával, a feleségemmel....tudod, hogy kiről beszélek, igaz?
*Kérdezte, majd várt egy kicsit. És mivel a nő nem szólt semmit sem, tovább folytatta.*
-Na, tehát vele tartunk épp hazafelé. A myrték földjére természetesen. És hát mivel éjszaka van, így megpihentünk itt. Úgy véltük, itt talán nem támad ránk senki és semmi. Főleg nem vérfarkas. Bár már rutinosak lettünk volna.
*Nevetett fel, majd halkabbravette hagját, nehogy mé azzal is magukra hívja a figyelmet. Bár nem hitte, hogy az őrjárat erre mászkálna. De erről inkább nem ejtett szót, még mielőtt Loanera ismét felkapta volna a vizet. Így inkább tovább mesélte, miért is van itt.*
-No, de a lényeg az, hogy a reggel folamán összeszedelődzködünk, és hazatérünk végre. A gyermekeink már bizonyára várnak minket. Nagyon szoktunk nekik hiányozni, ha elmegyünk. Most meg főleg, hiszen majdnem egy hetet töltöttünk távol otthonunktól.
*Mondta, miközben Loanera felé fordult. Most jött rá, hogy igazából semmi baja nincs a nővel, csak elsőre amolyan unszimpatikusnak tánt. De már túl van ezen a dolgon, s most kezd normálisan kommunikálni vele, mint másokkal is szokott. Ennek örült, mert még maga is meglepődött azon, hogy hogyan viselkedett és beszélt a nő társaságában.*

Tárgy: Re: 5. Amerälioh erdeje Pént. Aug. 21 2009, 21:50

*Egy mukkot sem szól, míg a férfi be nem fejezi mondókáját. Persze közben azért vág pofákat, meg értetlenül felvonja a szemöldökét, s még olykor motyog is valamit az orra alatt a dolgokra.*
- Még mindig nem válaszoltál a kérdésemre...
*Megáll, és a myrtéhez fordulva vár, míg beéri őt.*
- Még mindig nem árultad el, hogy valóban amiatt az ostoba mende-monda miatt telepedtél a fa alá, vagy csak szimplán ott szottyant kedved szunyálni?
*Beéri a férfi, aztán tovább megy arra, amerre éppen viszi az orra. Bár tudja, hogy arrafelé van egy kis patak, meg ugye egy egészen elhagyatott erdőkerülő ház, amit Loanera előszeretettel használ olykor a titkos találkáira. Vagy éppenséggel csak simán ott húzza meg magát néhány napig a nagyobb kalandjai után. Na meg akkor, amikor félő, hogy valaki leleplezheti. Mint most ugye.*
~Ha az a hülye kis mágus nem téved le a kriptába, akkor most nem lennék bajban... Ki tudja, talán már rég elfecsegte a látottakat a központban...~
*De ezek csak a félelmei, és Loanera sosem hallgat a félelmeire. Gondolataitól lszakad, és újra a myrtére figyel.*
- Már a vérfarkast keresve is azon agyaltam, hogy vajon, mi motiválhatott téged abban, hogy myrte létedre egy elfet válassz párodnak.... Még sosem találkoztam olyan myrtével, aki nem a saját népéből választott. És már gyerekeitek is vannak... Hmmmm... Biztosan érdekes kis kölykök lehetnek. Így... félvérként.
*Ez valóban fel is csigázza, hiszen kíváncsi, milyen dolgokra is képesek vajon azok a kis félvérek.*
- Mindkét szülő ágáról örökölték a mágiaágakra való hajlamukat, vagy csak egyikőtök részéről örökölték?

Tárgy: Re: 5. Amerälioh erdeje Pént. Aug. 21 2009, 22:11

*A myrte kissé értetlenül néz a nőre. Hiszen ő válaszolt. De bizonyára túlságosan érthetetlenül. Így hát kissé mosolyogva így szólt.*
-Elnézésedet kérem, Loanera. talán túlságosan is burkolt volt a válaszom. Igen, a mende-monda miatt ültem a fa alá. És ezt úgy mondtam neked, hogy: "...végső elkeseredésben bármit megtesz az ember az alvás érdekében, nemde?..." Bocsánat, hogy nem voltam eeléggé érthető. Pedig nem szokásom félrebeszélni.
*Ekkor egy kicsit elhallgattak, s pár perc csönd következett. Mitryas mélyen a gondolataiba révedve sétált a nő mellett. Elgondolkozott azon, hogy miért is tűnik neki a nő olyan furcsának. Bár ez a szó nem is a legtökéletesebb annak a dolognak a körülírására, amit a mester érzett Loanerával kapcsolatban. Ez nem vonzalom, még mialőtt bárki is félreértené. Csak egyszerűen olyan furcsának és különlegesnek...amolyan magának valónak vélte Mitryas a nőt. És ez eleinte nem is tette valami rokonszenvessé a nőt a myrte szemében. De ahogy múlt az idő és haladta előre, Mitryas kénytelen volt belátni, hogy Loanera nem is oly rossz társaság, csak hozzá kell szokni. Így hát mosolyogva fordult felé, mikor az a gyermekeiről kérdezte. És már az is haladás volt, hogy a myrte nem vette magára azt, hogy a gyerkőcöket félvérnek nevezte a darthar. Elvégre azok is. Csak valahogy ez a szó olyan rosszul hangzik, amolyan sértésnek is vélhető.*
-Nos, egyelőre csak az illúziótudásukat kecsegtették meg nekünk. De úgy vélem, van bennük a tündék mágiájából is. Méghozzá nem is kevés. Nagyon hasonlítanak az anyjukra. Főleg Thalion, a kisfiunk. Ő hanem fiú lenne, kiköpött Hiswa lenne, hidd el. Alya, a kislányunk is hasonlít anyjára, bár ő inkább rám ütött. Mégis, a viselkedésben Thalion hasonlít rám, s Alya az, aki Hiswára ütött viselkedésileg.
*Egy kicsit elhallgatott. Felidézte azokat a szép emlékeket, amik nem is oyl régiek, de annál inkább szívet melengetőek vagy éppen szórakoztatóak. És mind-mind az ő szép kis családjával kapcsolatos volt természetesen. Még el is mosolyodott, amit talán Loanera nem nagyon érthetett, de a mester hamar felocsúdott révületéből, s mosolyogva folytatta.*
-És ha már kérdezted, igen, valóban különleges vagyok a párválasztás terén. De nem tudom igazából, hogy miért baj ez. Én nagyon szeretem Hiswát és szerintem ez a lényeg, nem az, hogy mely néphez tartozunk. Persze megértem, hogy furcsának találod a dolgot. Mert az is. Csak nekem és a cssaládomnak nem az. Mi így vagyunk jól. Ezt biztosra tudom. Mondd csak, neked nincs családod?
*Kérdezte mosolyogva. Bár a nő nem tűnt anyának, azt azéárt féltételezte, hogy van valakije. Bár nem lehet udni. Csak ha már szóba jött, miért ne kérrdezte volna meg?*

Tárgy: Re: 5. Amerälioh erdeje Pént. Aug. 21 2009, 22:40

*Hogy család? Ezen a szón fönn is akad szegény lány, hiszen nincs senki olyanja, akire rá lehetne aggatni a családtag elnevezést. Így visszagondolva, az utolsó emléke, ami családhoz köti az az, amikor jön keresztül az udvarukon az a koszos troll, s előrehaladtában minden útjába esőt eltapos. Az udvar pedig úszott a vérben. Az alig négy éves Loanera meg csak áll a ház teraszán, és bömbölve nézi, amint az a bestia kitapossa szüleiből, testvéreiből, rokonaiból, szomszédaiból, és mindenki másból a szuszt, s vele együtt az életet. De a bestia egyszer megtorpan, és néhányszor megrázkódik, s remegések futnak végig a testén. Aztán arccal előre kinyúl a földön. Még párszor kavarog orra előtt a homok, ahogy veszi, s kifújja a levegőt, de azután a por leülepszik, s a troll több levegőt nem vesz, s nem fúj ki. Akkor fekete köpenyes mágusok árasztják el az udvart, meg egy csomó harcos, s az egyik mágus fölkapja Loanerat, miközben egy ork ront be a kerítést letiporva. A mágus szorítását, még szinte most is érzi mellkasán, ennyi év távlatából is. Egy darthar mentette meg, egy árnyölelő, aki később mesterévé lett. Egy olyan mesterré, aki furcsamód két irányba húzott hűség terén. Evbolyran, és Dagorlad irányába. Így aztán Loanera mindkét népnél bejáratos lett, s végül dagorlad mellett tette le voksát, s kémként tért vissza Evolyranba. Nem nagy szám az élete, de neki ez jutott, így ezt kell elviselnie. A folytonos veszélyt, amit végülis ő maga választott.*
- Nincs családom...
*Ennyit mond csak a családos kérdésre.*
- De rólad már messziről ordít, hogy boldog vagy a családodban. *kicsit hallgat, majd folytatja* - És ne is hagyd, hogy bárki megkérdőjelezze majd a döntésedet. Hiszen valóban nem számít, honnan jössz, hová tartozol, ha szereted a másikat.
*Tudja is irigyelni ilyenkor az olyanokat, mint ez a myrte, hiszen ők más oldalát ismerhetik az életnek. Nem úgy, mint ő. Neki egyetlen öröme van, az pedig az a pár órácska, amit Malow-val tölthet. Csak ezt még magának is nehéz beismernie.*
- Hát, én idáig jöttem veled Mitryas. innen elválnak útjaink. Ha jól sejtem, te a Csillag-tónál szállásoltad el magatokat...
*Rámosolyog, majd megnyugtatólag megszólal.*
- Ne aggódj! Csak jól tippelek... És minden átutazó ott telepszik le éjszakára. Ez itt nem újdonság Mitryas. *vidámak szemei is már, s úgy néz a myrtére* - Ne hagyd túl sokáig magára a feleségedet Mitryas! Az itteni erdőségek kiszámíthatatlanok. Sosem tudni, mikor üti fel fejét a baj... Vigyázz magatokra... a családodra! Az istenek segítsenek titeket a hazaúton!
*Azzal kissé meghajol, megvárja a myrte utolsó szavait, meg a köszönését, és szélvész tempóban illan el az erdő fái közé.*

//Köszönöm a játékot. Smile

//

Tárgy: Re: 5. Amerälioh erdeje Pént. Aug. 21 2009, 23:02

*A rövid választ értette. Bizonyára nem nagyon szeretne mesélni bővebben a dologról. Hiszen nagyon sokáig hallgatott a válaszadás előtt, valamint érezni lehetett hangján azt, hogy nem vidám dolog ez neki, hogy nincsen családja. Mitryas még meg is sajnálta kissé, s talán még a vállára is tette volna a kezét, ha nem sétáltak volna éppen. De így csak egy bíztató mosolyt küldött felé, ami amolyan: "lesz ez még másképp is."-tartalmat hordozhatott magában. Mosolyogva hallgatta tovább a nőt. Meglepte, hogy ő ilyet mond. Hiszen első találkozásuk és mostani taálkozásuk elején ne et a benyomást tette rá a nő. Már hogy ilyen kedves is tud lenni. De ez egyáltalán nem zavarta a myrtét. Sőt, örült is annak, hogy a nő ennyire kedves lett vele. S ő maga sem kevésbé Loanerával. Így hát mosolyogva fordult felé.*
-Köszönöm...
*Csak ennyit mondott, majd tovább haladtak. Aztán mikor már majdnem elértek a Csillag-tóhoz, Loanera megállt, s kijelentette, hogy eddig tartott közös kis útjuk. Mitryas még kissé bánatos is volt emiatt, mert nagyon jó társaságnak vélte a boszorkányt. Figyelmesen végighallgatta a nő mondandóját. Mindvégig csak mosolygott a ekdvesebbnél kedvesebb szavak és mondatok hallatán. Majd midőn a darthar befejezte a mondandóját, a mester is szólni készült.*
-Köszönöm szépen a jótanácsokat, jókívánságokat! Megfogadom mindet! Nagyon szépen köszönöm ezt a kis baráti csevejt. Nagyon jól esett. Talán jobban is, mint az alvás. És most meg is ragadnám az alkalmat, hogy elnézést kérjek a gorombaságomért. Ne vedd a szívedre, csak egyszerűen nem voltam valami kipihent. Még most sem, de már sokkalta jobban érzem magamat, mint mielőtt elaludtam a fa tövében. Tehát nagyon örvendtem a szerencsének, hogy így öszefutottunk, ismét. Kellemes társaság vagy, Loanera. Remélem, hogy mihamarabb találkozunk még. Talán egyszer eljöhetnél Carmellyébe vagy hozzánk, Myrlyába. Majd a myrték útbaigazítanak, ha nem találnál oda. Az istenek óvják utadat, Loanera!
*Azzal búcsút intett kedves ismerősének. Még egy darabig nézte, ahogy szélsebesen elillan a nő, majd mosolyogva int még egy utolsót, aztán felpattan Szürkehátra, s elüget a táborhelyükig, ahol Hiswa még mindig aludt. A mester mosolyogva szállt le lováról, majd halkan kikötötte azt, s ugyanolyan csendes léptekkel kedvese mellé sétált, elvette a levelet, amit írt, eltette a nyeregtáskájába, majd visszament Hiswához, s lefeküdt mellé. Mosolyogva karolta át, s szinte azon nyomban el is aludt.*

//Nagyon szépen köszönöm, kedves Loanera! Smile

//

Tárgy: Re: 5. Amerälioh erdeje Szomb. Aug. 22 2009, 09:12

*Boldogan szedelődzködött, miközben kedvese még éppen csak ébredezett. Hát igen. Amilyen hamar elaludt a Loanerával való találkozás után, oly hamar is kelt fel. És hát mivel kedvesét nem szerette volna megzavarni álmaiban, így egyedül kezdett el pakolgatni. A legtöbb dolgot már el is pakolta, csak a pokróc kellett még, amin Hiswa aludt, valamint még pár kisebb dolog. Karba tett kézzel figyelte kedvese ébredését, majd mielőtt az kinyithatta volna a szemét, a mester máris ott termett mellett, s egy gyengéd csókkal ébresztette szerelmét. Mosolyogva fésülte hátra Hiswa haját, majd megvárta, míg teljesenfelnyitódnaka nő szemei és felül. Aztán mellé huppant, s átkarolva őt, így szólt.*
-Jól aludtál édesem? Már majdnem összepakoltam mindent. Amint megmosdottál a tóban, indulhatunk is haza, rendben? Tudod, nekem már nagyon hiányoznak a gyerekek. És gondolom, neked is.
*Mondta még mindig mosolyogva. Majd még pár csókotlehet kedvese ajkára, aztán felsegítette és szorosan átölelte, ahját és hátát simogatva, cirógatva. Nagyon szerette a tündét, s ez minden együtt töltött percben megmutatkozott valahogy. Közben mutatóujjával egy kis kört írt le, minek hatására megjelent előtte Myrlya, a gyerekekkel az előtérben. Alya és Thalion éppen játszadoztak az illúzión. Mitryas megfordította kedvesét, s úgy karolta át hátulról, hogy a nő is láthassa az illúziót. Alya épp egy kis illúziógömböcskével dobta meg Thalion-t, aki ezen felháborodva Alya-ra vetette magát és csiklandozni kezdte. Mindketten csengő hangn nevettek. Mitryas ajkai széles mosolyra húzódtak a látttakon. Szíve egyre gyorsabban kezdett verni. Nagyon hiányolta már gyermekeit. És érezte, hogy Hiswa is ugyanígy érez. Megpuszilta kedvese fejét, majd egy nagyot sóhajtott.*
-Nemsokára a valóságban is láthatjuk őket édesem. Már csak pár óra az út. Menj és mosd meg az arcodat,a míg én összeszedem a többi dolgot, amit még magunkkal illene vinnünk.
*Azzal mosolyogva nézte, hogy kedvese a tó felé veszi az irányt, aztán gyorsan összehajtogatta a pokrócot, s összepakolt mindent, hogy még csak véletlenül se maradjon ott semmi olyan, ami nem az erdőhöz tartozik. Aztán látta, hogy kedvese épp visszatér a tavacskától. Mosolyogva fogta meg a kezét.*
-Édesem...tudod, még meg szeretnék veled beszélni egy dolgot. Egy igen fontos dolgot. Gyere, üljünk le. *Azzal leültek az egyikfa tövébe, majd a mester tovább folytatta.* -Tudod, sokat gondolkoztam már ezen a dolgon. Már jó ideje házasok vagyunk. És a myrtéknek vane gy olyan szokása, hogy afeleség felveszi a férje nevét. Persze ez nem kötelező, de régen mind így csinálták. És én szeretem a hagyomnyokat. De nem jobban nálad és az ikreknél, szerelmem. Nos, tehát arra szeretnék kilyukadni, hogy...ha te is szeretnéd, akkor...felvehetnéd a Hythamorys családnevet. És így már végérvényesen is a családunkhoz tartoznál. Mit mondasz erre Hiswa, drága szerelmem?
*Kérdezte felesége kezét fogva, s mosolyogva. Nagyon is szerette volna ezt a dolgot, de ha Hiswa nem egyezik bele, akkor nem akarja erőltetni. Így hát remélte, hogy kedvese is szép dolognak tartja majd ezt és örömmel beleegyezik.*

Tárgy: Re: 5. Amerälioh erdeje Szomb. Aug. 22 2009, 09:47

*Finom erdei illatra ébredt, s még szemeit nem nyitotta ki azonnal, hanem nyújtózott egy kicsit. Mindig is szeretett a természet lágy ölén éjszakázni. Hiszen a fél élete is így telt el, hogy a szabadban aludt, mivel fejvadászként létfontosságú volt számára, hogy távol tartsa magát a városok őreitől. Akik minden bizonnyal nagy örömmel forgatták volna meg benne a kardjukat. Már akkoriba, mikor hírhedt vadászként úzte a kiszemelteket. De ez már régen volt. Igaz, hogy még tíz esztendeje sincs, hogy felhagyott eme tevékenységével, de neki már ez is kész örökkévalóságnak tűnt. Néha-néha azért hiányzott neki az izgalom. De ugye van erre is pár ütődött, aki kéretlenül is gondoskodik a kellő, vagyis nem éppen kellő izgalomról. Remélte is, hogy a következő évtizedben már nem nagyon lesz részük ilyenekben.*
- Jó reggelt szerelmem...
*Elnyomott egy ásítást, de aztán már mosolya arcára is kúszott, amint megérezte ajkain férje mámorítóan édes csókját. Aztán kinyitotta smaragdzöld szemeit, és kíváncsian pillantott körbe magukon. S valóban, a férfi már indulásra készre pakolta össze a holmikat.*
- Te sosem alszol normális ideig édes? *és most szája elé emelte egyik kezét, mert jót ásított, aztán a myrte megmutatta gyermekeiket egy kis illúzió segítségével* - Nekem is borzalmasan hiányoznak már...
*De még mennyire, hogy hiányoztak neki, hiszen minden este elalvás előtt, na meg minden ébredéskor ők voltak az első gondolatai. Leszámytva azokat a pillanatokat, amikor arra ébredt, hogy férje igen csak élvezetes módon ébresztgeti őt. Ennek emlékére, még el is vigyorodik. Szerette a myrte szenvedélyes természetét.*
- Rendben... Akkor irány a tó!
*Azzal összekapta magát, lopott pár csókot még myrtéjétől, aztán egy kacsintás kíséretében elsietett az említet helyre. Nem időzött ott sokáig, mert tudta, férje mihamarabb indulni szeretne már haza. Mikor visszatért, újabb meglepetés érte. De mosolyogva hallgatta meg, mit is szeretne a mester. Amikor a férfi elhallgatott, a lány gyengéden simította meg arcát, s közben zöld szemeivel a fekete szempárt fürkészte.*
- Édesem... Boldogan viselném a családunk nevét... A Hythamorys nevet. *azzal hosszas csókkal tapadt a férfi ajkaira, majd elhúzódva azt mondta:* - Bár a tündéknél nincs effajta szokás, de én örömmel fogadom el a neved, hiszen sokkal inkább tartozom hozzád, mint bármely elf néphez.
*Majd kissé gondolkozott a dolgon, s végül kedvesen megszólalt.*
- Hiswa Hythamorys... Nem hangzik rosszul. Bizonyára hamar megszokom majd az új nevem. *és újra csókolta férjét, olyan hosszan, mintha sosem akarná szabadon ereszteni a forró ajkakat.*

Tárgy: Re: 5. Amerälioh erdeje Szomb. Aug. 22 2009, 10:03

*Nagyon izgatott volt a válasz miatt. És amikor meghalltta, kedvese mit válaszol... Majd' kibújt a bőréből. De nem volt ideje semmire sem,mert Hiswa azonnal csókolta is. És Mitryas ugyanolyan hévvel csókolta kedvesét. Szerelmes pillantásokat váltott feleségével, miközben tovább hallgatta őt. Nagyon boldoggá tették Hiswa szavai. Ha szárnyai lettek volna, bizonyára felreppent volna Hiswával együtt a magasba, s mosolyogva, nevetgélve repkedtek volna, ameddig csak szerették volna. De nem voltak szárnyai, így be kellett érnie azzal, hogy hosszasan, s szenvedélyesen csókolják egymást újra meg újra. És ez sokkalta jobb volt annál, mintha repültek volna a fellegekben. Mert így szárnyak nélkül szárnyalhattak. Jóval a fellegek felett. Aztán mikor a csókok abbamaradtak, Mitryas kedvesen így szólt.*
-Hiswa drágám, biztos vagyok abban, hogy hamar megszokod majd az új neved. Ami igazából nem is új. És a gyerekek is bizonyára örülni fognak a változásnak életem. De akkor ne is várassuk meg őket. induljunk gyorsan. Aztán majd úgyis hamar elfáradnak a gyerekek a nagy játékban. És ha már elaludtak...hódolhatunk régi szenvedélyünknek. És ezt most szó szerint értettem...
*Kacsintott a tündére miközben felálltak, s kézenfogva elindultak Ében és Szürkehát felé. A két ló eközben nyerítve fordult gazdáikhoz, s jól odadörgölődztek mindkettőhöz. Aztán Mitryas is megsimogatta őket, s végül ellenőrzött mindent, hogy megefelelően meg van-e kötve. Mikor ezzel végzett, felpattant Szürkehátra, s mosolyogva nézte kedvesét, amint ő is felugrik Ébenre.*
-Nos, akkor indulás! Irány Myrlya!
*Azzal lova a két hátsó lábára állt, miközbennyerített egyet, majd vágtázni kezdtek a Myrték földjének, otthonuknak irányába, hogy hazaérvén viszontláthassák végre szeretett gyermekeiket, barátaikat.*

Tárgy: Re: 5. Amerälioh erdeje Hétf. Nov. 02 2009, 14:15

*Dreamien elgondolkodva léptet Odin hátán a szük ösvényen. Emlékein mereng. Nagyon régóta nem járt erre, mégis elevenen él benne a régi út, az ösvény, mely az erdőbe vezet. Utolsó ittjárta fájó emlékeket hagyott benne. Még nem akar rá gondolni. Még inkább Ninquëre gondol, és a méhében növekvő csöpp kis életre, mely napról napra erősebb lesz.
Az ishtar arcán kis mosoly fut végig. Reggel hagyta el otthonukat, miután szoros öleléssel és csókokkal búcsúzott kedvesétől. A drága elf lány aggódó pillantásokkal engedte útjára. Tudta, hogy mennie kell. Átkelt a fél Északi Fertályon és már itt baktat az erdőben, mely szülőházát is rejti magában. Nem kell mélyre menni a fák közé, Loki Tifar otthonát könnyen elérhető helyre építette annak idején, hogy minél közelebb legyen a mágusok városához, ha úgy hozná a szükség.
Az ifjú Tifar felemeli fejét. Úgy elgondolkodott, hogy nem a megfelelő irányba kormányozta lovát. Kis bosszúság, fordulhat vissza. Amúgy sem túl jó hangulata most borúsabbá válik ettől.*
~Na, ez nem hiányzott most...~
*Odint visszafordítja és szűk fertályóra után már a romok előtt áll meg. Lassan, komótosan száll le. Szíve most oly nehéz, lelki szemei előtt megelevenedik a ház régi pompájában. Még látni is véli Liana mosolygó arcát, amint magához hívja a vacsorára, Loki szigorú arcát, mely igen érző szívet takar. Látni véli magát is, a kis Dreamient, amint kezében egy bottal futkos fel, s alá, azt hívén, igazi varázsbot van kezében.
Szemét nem homályosítják el könnyek. Az elmúlt hónapokban elfolyt mind. Lassan tovább ballag az üszkös kövek között.
Előtte két kis obeliszk mered az égre. Csendesen, nem hivalkodó, ízléses díszítéssel. Két drága szülőé, kiknek szíve túl jó, túl tiszta volt ahhoz, hogy megértsék a veszélyt, melyet maguk engedtek közel otthonukhoz.
Fiuk most itt áll sírjuknál, magába mélyedve. Lassan féltérdre ereszkedik és egy-egy csokor virágot kiemelve köpenye alól leteszi azokat a két obeliszk talapzatához. Úgy is marad. Szemét lehunyja és ismét megelevenednek előtt azon zavarós órák. Emlékszik, mikor rátalált a lángoló épületre. Már nem tehetett semmit. A rémületre, a rohanásra nem messze álló saját házukhoz. Aztán magához térésére.
Találkozott a család néhány régi ismerősével.*
~Megróttak, hogy el sem temetve titeket kedvesem után rohantam. Megróttak, hogy a holtak tisztelete helyett az élőt választottam....Választanom kellett. Napokat veszítettem volna és a darthar már így is messze járt....
Hónapok kellettek, de ti biztosan tudjátok....láttatok engem odafentről a csillagok közül...
Remélem megértetek...nem tehettem mást.
Most itt vagyok. Eljöttem, hogy lerójam gyászomat nektek. Tudom, már nem itt vagytok. De ide el kellett jönnöm.
Megtaláltam Ninquët, elkaptam Etelét. Úgy lett volna teljes a bosszú, ha betöröm álnok fejét, vagy kardommal átütöm sötét szívét....de nem tudtam megtenni. Nem voltam elég erős.
De ki is vagyok én, hogy így ítélkezzek fölötte...majd a bírák mérlegelik tetteit...vagy ha ők nem, hát az istenek!
Ninquë gyermeket vár. Unokátok lesz. Oly jó lenne, ha mellettem állhatnátok és együtt tudnátok örülni örömünknek!
Jó lenne megosztani az életünket veletek.....Hiányoztok.
Remélem, ott, ahol vagytok jó helyen vagytok...nyugodjatok békében!~
*Lassan felemelkedik. Mély sóhajjal tekint a két kőre, melyek szülei nyughelyét jelzik. Áll még ott egy kicsit, míg Odin türelmetlen horkantásai fel nem ébresztik. Már nem gondolkodik. Olyan csend van benne is, mint amilyen csendes most ez a hely. A fájdalom, mely szívében van nem enyhült, de mégis, mintha lelke valamelyest békére talált volna, hogy eljött ide.
Felszáll csődöre hátára. Még visszanéz a két obeliszkre. Ahogy áll, a feltámadó szél belekap köpenyébe. Vihar készül. Mennie kell haza, feleségéhez. Még egyszer visszanéz, majd sarkaival megszorítva Odin oldalát vágtatva maga mögött hagyja a helyet. Elindul haza, még hosszú út vár rá.*

Tárgy: Re: 5. Amerälioh erdeje Szer. Nov. 18 2009, 17:05

*A darthar keze görcsösen szorongatja Aralia kantárját. A ló ideges, érzi, gazdája nem a legjobb egészségnek örvend. Etele sajgó ülepe már régen átvérezte ruháját. Reménykedik benne, hogy hamarosan enyhülnek tünetei. Lázas szemei nyugtalanul kutatják a sötét fenyves mélyét. Máskor a megnyugtató fenyőillat feledtetné vele a fáradtságot, de most sejti, hogy ez nem fáradtság. Agyában csak egy gondolat forog.*
~Csak nem elfertőződött..?! Meg kellett volna ölnöm azt az evolyrani őrt....Nem mehetek így Tifar közelébe. Bármilyen puhány is, így még ő is legyőzne...~
*Forog körülötte az erdő, szája száraz, nyelni pedig alig tud. Testén remegés fut át. Összébb húzza magán szakadt köpenyét. Kellemes meleg idő van az erdő mélyén is, csak ő érez hideget. Majd a meleg hullámokban tör rá, a köpenyt elengedi, hagyja, hadd áradjon be alá a hűvös levegő.
Nem nyughat, szemei el-elhomályosulnak.
Megrázza fejét. Próbál éber maradni.*
~Pedig rendesen lekezeltem a sebet....~
*Lassan zsibbad el derék alatt. Nagyon nehéz tartani magát. Lassan lecsúszik a fekete kanca hátáról.
Az engedelmesen megáll. Orrával böködni kezdi a földön heverő alakot.
Annak keze még utánanyúl a kantárnak, de nem tudja megfogni.
Le is hanyatlik hamarosan. Hatalmába keríti a sebláz.
Fekszik az erdő avarán, hűsítő szellő kerülgeti arcát.*
~Tifar...megöllek....téged is...te elf céda!...
Megölök mindenkit...az őrt....megölöm a bírákat...elkapok mindenkit aki ott volt....ott a...Tolmenben...Tifar...ne röhögj...!~
*Keze csap egyet a levegőbe, mintha valaki lenne ott.*
~Ne...hagyj....megöllek....mindenkit megölök....a babát is....engem nem bánthat senki...! Engem nem alázhat meg senki...többé nem...~
*Csukott szemei alatt víziók kergetik még egymást, majd arca lassan elnyugszik. Lova nem messze tőle legelészik, már nem böködi.
A lemenő nap fénye áttör a fák törzsei között és megvilágítja kezét.*

Tárgy: Re: 5. Amerälioh erdeje Szer. Nov. 18 2009, 21:31

*Lassan eszmél.
Testét rázza a hideg. Ép gondolatok helyett csak azok töredékei száguldoznak agyában. Megremegnek szemhéjai, résnyire ki bírja nyitni őket.
Halkan felnyög. Kezét szeme elé emeli. Nem tudja mennyit feküdt eddig.
A zsibbadt fájdalom ülepéből átsugárzik gerincébe, lábaiba és pokoli forrósággal tombol bennük, mielőtt még átfordulna hidegbe.
Igyekszik koncentrálni. Lassan összeszedi gondolatait.
Kezét a véres testrészre helyezi, végigsimít rajta, ahogy tanulta egykoron.*
- Vividus...
*Suttogja.
Tudja, hogy gyenge ez a varázs egy ekkora sebre, de nincs most jobb. Reménykedik benne, hogy talán segít annyit, hogy össze tudja szedni magát. Nincs messze Tifarék régi háza. Oda tartott. Nem a Dreamien - félébe, csak csupán a szülői ház romjaihoz. Ott van egy forrás. Megpróbál felállni. Lábai mintha rongyból lennének, összecsuklanak alatta.
Tompa puffanással terül el a földön. Halkan felnyög. Átkai újra, meg újra Tifart célozzák. Minden gyötrelem, minden balsors okaként őt látja.*
~Megöllek...de előtte...végignézed, ahogy kínok kínjával kivégzem a feleséged....a kölköddel együtt...Tifar...~
*Gyülölettel gondol a névre. Lázas elméje egyetlen fogódzója a gyűlölet.
Egyik pillanatról a másikra egy másik arc jelenik meg szemei előtt.*
- Akira....
*Kezét nyújta, meg akarván simítani az arcot, mely szerte is foszlik előtte a mozdulatra.
A kéz lehanyatlik.
Etele behunyja szemét. Próbálja ismét maga elé idézni a lány arcát. Gyorsan megy. A fehér szemek, az érzéki száj mosolyognak rá. Barlon is elmosolyodik, mielőtt újabb ájulásba zuhan.*

Tárgy: Re: 5. Amerälioh erdeje Szer. Nov. 25 2009, 13:59

*Halk eső neszezése hallik. A fák elég sűrű boltozatot nyújtanak ahhoz, hogy az avarra csak kevés csapadék hulljon. Pár kósza csepp mégis áttör a sűrű ágakon és utat talál egészen a földig.
Némelyik az avar helyett a földön heverő máguson koppan. Kopott köpenyére, arcára, kezére hullanak. Napok óta fekszik már a földön. Most a hűvös cseppek érintésére ébredezni látszik. Megmozdulnak behajlított ujjai. A száraz vér összetöredezik, lepereg róluk. Megrebbennek pillái is.
Lassan kinyitja szemét. A halvány fény is bántja, de azért gyorsan hozzászokik. Meresztgeti szemeit, homályos látása is lassan kiélesedik. Tudata még nem tisztult ki. Legutolsó emlékképei villannak agyába.*
- Akira....
*Megmozdul, lassan felülni készül, ám forogni kezd vele a világ. Legyengült teste csak lassan kezd újra magára találni. A mozgásra újabb fájdalom hasít ülepébe, de koránt sem olyan erős, mint volt korábban. Kezeit nézi, rajta az alvadt vér nyomaival. Emlékei visszatérőben, szemei is felcsillan. Ülés helyett inkább felállni próbál. A mellette lévő fának támaszkodva lassan feltolja magát. A fájdalom, ami még mindig kíséri eszébe juttatja a dolgokat.
Körbenéz, lovát keresi.*
- Aralia!
*Szólongatja párszor, mire a sűrűből felbukkan az állat. A darthar maga is meglepődik hűségén. A nyergen van az a kevés élelem, amit még Evolyranban tudott szerezni. Most jól jön. Gyomrát mardosni kezdi az éhség.
Száraz kenyér, némi szintén száraz hús, és ami leginkább jól esik még neki néhány korty jóféle bor.
Mohón esik neki, tömi magába a falatokat, miközben jót húz az italból is. A morzsák peregnek le köpenyén, a bor két oldalt folyik le szája mellett állára, majd tovább a földre.
Az evés után megpihen. Szemének régi csillogása visszatér. Lassan, nagyon lassan lefejti magáról a kötést. Nem látja a sebet jól, de a borral lemossa, majd friss kötést tesz a régi helyére.
Újabb pihenés után magához veszi botját, majd felhúzza magát a kanca hátára.
Gyorsan kitapasztalja, hogy a legjobb ülni, hogy ne lásson csillagokat a fájdalomtól és elindul az erdő egy bizonyos pontja felé.
Lassan halad, ezért már egészen késő délután van, mire megérkezik a romokhoz. Nem járt itt azóta, hogy megölte a Tifarokat.
Nem száll le lováról. A romok csaknem érintetlenek. Egy síremlék az újdonság, mellette néhány hervadó virág. *
~Dreamien itt járt. Megnézte a ősök sírját. Remélem fájt neki. ~
*Arcára gonosz mosoly ül ki, mikor maga elé képzeli Tifar arcát a sír mellett.*
~Biztosan nagyon gyászolja az öregeket. Úgy kell neki.
Hamarosan ő is követni fogja őket...~
*Lovát elfordítja. A másik ház felé indul, de nem az ösvényen. A sűrűbe veszi be magát, így közelíti meg a másik házat észrevétlenül. Szeme is elkerekedik a döbbenettől. Meg volt győződve róla, hogy Tifarék ide jönnek vissza, hogy újraépítsék a házat.*
~Hol lehetnek?
Annyira kiszámíthatók! Valahol a közelben kell élniük....a városban biztos tudja valaki...hacsak nem ők is ott vannak.~
*Gyorsan útnak is indul. Csak a közelébe megy a városnak. Nem akarja elárulni itt létét, tudja, körözik, híre talán már ide is elért.
Majd meghúzza magát valahol addig, míg kifundálja, hogy hogy jusson be a városba. Gonosz mosolyra húzódik a szája.*
~Igen, ez lesz a jó. Minden lépés közelebb visz a bosszúhoz.~

Tárgy: Re: 5. Amerälioh erdeje Hétf. Nov. 30 2009, 23:05

*Vad vágtában vágtat Aralia hátán. Nem érdeklik az ülepébe hasító fájdalmak, a szemébe csapódó ágak. Mérges. Dühös, hogy Tifarék most kicsúsznak kezei közül. Gondolatai kavarognak. Fogalma sincs róla, hogy mégis merre keresse őket.*
~Pedig a gyereknek halnia kell! És nem csak neki. Az anyjának, majd az apjának is. De előtte még kicsit elszórakozok velük...~
*Arcán gonosz vigyor terül szét. Lassan lelassítja a fekete kancát lépésre, majd egészen megállítja. Az tajtékos bőrrel, remegő izmokkal áll. Etele öröme a bosszú gondolatának ízlelgetésétől hamar elszáll. Szemei összeszűkülnek.*
~Már ha megtalálom őket.
Ha megszületik a kicsi, akkor úgy ölöm meg, ha nem, akkor úgy. Ha enyém nem lehetett, ne legyen senki másé sem.
Hova tűnhettek??? Biztos, hogy megszokott otthoni területen akarnak élni.
Nem lehet tőlük nagy meglepetésre számítani.
Türelem, Etele, meglesznek ők....~
*Ahogy lassan beesteledik, az erődre is sötét borul.
Barlon fekhelyet keres magának. Egy hely van, ahol biztos nem keresné senki. Az öreg Tifar otthon. A romok között elég helyet talál és elég biztos részt, ahol leheveredhet.
Nem éhes. Laktatják a bosszúszomjas gondolatok.
Még nem épült fel egészen. A fáradtság gyorsan elnyomja.*

Tárgy: Re: 5. Amerälioh erdeje Szomb. Dec. 05 2009, 15:47

*Etele elgondolkodva léptet Alaria hátán. Már kitombolta magát. Minden lehetséges úton kereste Tifarékat. Minden ismerősét, forrását megkereste, idegeneknél kémkedett, egyet meg is kínzott, meg is ölt. Mégsem látta senki őket itt a mágusok földjén.*
~Nem fogom feladni. Ha kell, akár az egész birodalmat átkutatom utánuk. Felforgatok mindent! Nyomukra akadok és nincs kegyelem!~
*A darthar gondolataiba azonban befészkelte magát más is.*
~Akira. Túlzottan uralkodnak rajtam az érzelmeim. Kicsit el kell mennem. Akira segíthet. Ha tiszta fejjel fogok neki, könnyebben megtalálom a mocsok ishtart és a pereputtyát. Addig meg ott van Akira.~
*A mágus elmosolyodik, mikor az együtt töltött éjszakára gondol, melyet ott, a havas-földi kis házban éltek át egymással. Úgy érzi, végre kicsit magára kell hagynia Tifarékat.*
~Nem veszítek semmit, ha egy kicsit magam boldogságára is gondolok. Az elf lány biztosan szívesen fogad majd. Esetleg kapható lesz egy újabb éjszakára is...vagy talán többre....~
*Ezen hosszasan elgondolkodik. Legutóbb a lány komoly gondolatai elől szinte menekült ott az éjszakában. Nem tudja, mi változott. Menne is vissza, hogy ott folytassák, ahol abbahagyták.*
~Talán hiányzik valami...az állandóság.
Megadhatná nekem...talán egy fiút is.....vagy egy lányt....gyereket, otthont, családot...
Ha nem is egész életre, de egy időre jó lehetne....Nem biztos, hogy kibírnám végig....Tifart is el tudnám intézni és visszatérhetnék a kunyhóba és ott várna Akira.
Jó is lenne....
Ejj-ejj, Etele, mire is gondolsz...?!
Nem kell neked otthon, addig vagy szabad, amíg nincs hová kötődnöd. Az is csak fájdalommal jár. Emlékezz, mi volt legutóbb is! Jól megállsz a saját lábadon egyedül...Havas földe meg jó lenne búvóhelynek, pihenőnek...kellemes pihenőnek...nő, gyerek...~
*Gondolatai kavarognak. Végül észrevétlenül csak megszületik a döntés is.*
~Ehh...ráérek ezen agyalni később is. Ahogy Tifar sem menekülhet, fellelem a birodalom bármely pontján és életét, családját veszem, ha addig élek is. Addig meg egy kicsit megpihenek Akiránál, aztán meglátjuk, mi lesz...~
*Ezzel Havas-földe felé fordítja az irányt és ügetésre fogva a fekete kancát útnak indul.*

Tárgy: Re: 5. Amerälioh erdeje Csüt. Dec. 24 2009, 17:45

*Görcsösen fogja a rácsokat, mintha azzal érne valamit. Esik a hó, fehérbe burkolózik a világ. Szüntelen fájdalom járja át a szívét. Nincs megnyugvás. Miatta halt meg két jóember. Az őr nem néz rá, úgysem tudna elszökni. Meggyűrt szárnya nem alkalmas repülésre. Mikor visszajönn a másik katona is, felébred a "Főnök".*
-Na? Mi volt?
-Semmi különös. Az emberek egyszerüen nem vesznek róllunk tudomást. Képzeld, ma van a "Szeretet ünnepe" Jó név, ugye? Ilyenkor kéne lerohannunk őket.
*A "Főnök" elmosolyodott,de aztán újra vissza is aludt. Kimerítette a Tifar háznál tett látogatásuk. Ropogott a tűz meleget árasztva magából. Lyllen meg görcsösen fogta a rácsokat. ...

Tárgy: Re: 5. Amerälioh erdeje Pént. Dec. 25 2009, 12:27

*Reggel van, a tűz rég elaludt. A tündér fél kézzel még szorongatja a rácsot, bár már alszik. Hírtelen mintha egy vödör víz zúdúlt volna rá. Kellemetlen érzés, nem szólva arról, hogy a maradék álom is kipattant a szeméből. Felül, úgy figyeli mi lesz a mai napra a sorsa. A vízzel nem járt messze. Az egyik dargorladi öntötte nyakon egy pohárra valóval.*
-Hé, vakarékkám, te mit eszöl, ha?-*Kérdezi a barátságosabbja.*-Hoztam neked egy Virágot. Az talán nem üli meg a gyomrod.
*Harsány nevetésbe kezd, miközben átpaszíroz egy fonnyadt vadvirágot a rácson, majd "jóétvágyat" kíván és leül megenni a sült szalonnát némi sajttal.*
~Sajt!~*Erre nyelnie kellet a tündérnek. Már rég nem kapott semmi ehetőt. Azt hiszik ezek a barbárok, hogy növényevő, pedig ez aligha mondható rá. Közben felkellt a "Főnök" is. Morcosan körbenézett, majd ráförmedt a katonáira.*
-Mit képzeltek? Meg akarjátok ölni?
*Felállva kikapta a másik kezéből a sajtot és berakta Lyllen mellé.*
-Ő az egyetlen aki elmondhatja nekünk, hol fekszik a falujuk. Ne rontsátok el azzal, hogy kinyírjátok!
-I-i-igenis.-*Dadogták kórusban, pedig csak az egyik volt olyan meggondolatlan, hogy ne adjon ételt a túszuknak.*
-Barbárok.-*morogta maga elé a főnök. Hát ezek után egye mag Lyll a kaját. A "főnök" láthatóan elmerengett valamin. Felkeltette vele a tündér kiváncsiságát, ami amúgy nem nehéz, legalább egy kicsit nem kell a bajára figyelnie. A férfi lassan az állához nyúl. Végigsimítja az állától a homlokáig húzódó vörös csíkot. A többi karmolás magától begyógyult, már alig látszódtak. A makacsabb sebeket mágiával takarítota le a bőréről, de ez olyan mély lett, hogy nem tudta teljesen eltüntetni. Gyűlölettel gondolt vissza arra a mágusra.*
~Csak tudnám miféle varázslat volt az!
-Mire gondolsz Főnök~*Kérdezte az egyik dagorladi.
~Jaja, mire gondolhat?~*Lyllen a lehteő legközelebb hajolt, hogy minden szót értsen.*
-Ehh,-*Állt fel a "Főnök"*-Nem tudom kiverni a fejemből azt a fickót, meg a varázslatát.
-Hehe, ők bizonyára ki tudtak téged!
-Elhalgass, te kutya!-*Anyira dühös lett arra a szerencsétlenre, hogy minden mérgét rajta töltötte ki. Miután felrugta étellelestül, székestül, elindúl a város felé, kicsit szétnézni. Lyllen szemében egy könycsepp jelent meg.*
~És még gúnyolódnak is rajta.

Tárgy: Re: 5. Amerälioh erdeje Hétf. Jan. 25 2010, 17:36

*Már egy jóideje nem mutatkozik a "Fönök". Lyllnek görcsbe rándúl a gyomra ha rá kell gondolnia. Legalább eggyel kevesebb. Nem régiben még a szökésen járt az esze,de ahogy múltak a napok úgy gyengült. Vézna lett mint egy bőrbe bújtatott csontváz. Szárnya erősödött valamennyit. Nem konyúl le annyira mint eddig, de mozgatni nem tudja. A kezét felemelnie is kín szenvedés, nem hogy repülni. Árnyéka volt csak önmagának. Tehát szökésen nem hogy az ésszerűség miatt nem gondolkozott, hanem mert túl nehéz volt gondolnia egyáltalán valamire is. Ezek az "emberek", már ha lehet ezzel a jelzővel illetni őket nem tartották túl jól. Épp hogy meg ne halljon, hogy a "Főnök"-től ki ne kapjanak. Egy kis víz, meg némi kenyér morzsa, talán szerencsés esetben egy penészes sajt volt egész napi étele... minden nap. A hervadt virág még ott volt a ketrecében. Egyszer a Főnök adott be neki egy ruhadarabot, hogy azzal takarózzon (nem mintha megsajnálta volna, csak hát egy keményre fagyott tündérrel nem mennek sokra) és gyorsan eldugta alá a virágot. Még a végén azt is elveszik tőle. Furcsa módon ez a fonnyadt vad virágocska lett a szabadság egyetlen képviselője kis kalitkájában, ami egy ágon lógot pár méterrel a föld fölött.*

*A hold már régen fennjár, az erdő komor sötétségbe burkolózott. Csendjét csupán egy kisebb „eszmecsere” veri fel, melyet két sétáló alak folytat. Őket nem zavarja a rájuk boruló sötét lepel, ugyanúgy érzékelik szemeikkel a körülöttük levő dolgokat, mint más ember a fényben…nekik az éjszaka a kedvenc napszakuk…
Egyikük, a vörös kabátos, hevesen próbál szót érteni „szeretett” fajtársával, miközben néha rá-rá pillant, hátat fordítva az útiránynak, amerre épp sétálnak.*
-…Rendben, ha ennyire ragaszkodsz hozzá, hogy velem tarts a ma esti vadászatra, legyen!...~nem mintha lenne más választásom~…De aztán nehogy miattad ne sikerüljön jóllaknom ma is! Egyszer már elszúrtad egy „szórakozásomat”, mégegyszer nem fogod…mert nem hagyom…De, hogy lásd, milyen jólelkű vagyok, megbocsátok neked…az a kislány úgy sem lett volna elég egy étkezésemhez…Na szóval, a következő a „terv” *mondata felénél előre fordítja fejét egy pillanatra és megnézi, van-e valami akadály útjában, amelynek esetleg háttal nekiütközhet…de nem, az ösvény egyenes….még…* -Ha netán találnánk egy embert a közelben, amit kötve hiszek, ebben az időpontban…akkor, először én hozom rá a frászt…és én kóstolok bele…ami marad a véréből, az a tied lehet. *Belenéz a fajtársa szemeibe és mielőtt az elkezdené az ellenkezést, rögtön folytatja mondanivalóját.* -Ne felejtsd, te akartál jönni velem, ez az én vacsoravadászatom, ha nem tetszik…mehetsz másfele…már, ha egyedül mersz maradni az erdőben…*Cecilia nem áll meg és nem is tér el másfele, ugyanolyan tempóval sétál Aldo mögött, mint ez idáig…talán az arckifejezése változott egy csöppet…de most Aldo beszél, arra figyeljünk és ne a „kislány” szeszélyeire…* -Na ugye, kislány…tudtam, hogy egyetértesz…Be kell lásd, hogy az én fejlett vámpír érzékeim, a kiváló látásom, hallásom és sorolhatnám tovább…*De egy hirtelen ütés megzavarja benne, s máris, elfelejtkezve előbbi mondanivalójáról, vámpírgyorsasággal megfordul, felmérni, mi a helyzet, miközben egyik kezével fejéhez kap.*
-Ki az a hülye, aki kalitkát tesz az erdő közepébe?!

» Halott suggotások erdeje