5. Amerälioh erdeje

*Nem valami lelkesen válaszol az első kérdésére a férfi. Majd a másodikra elgondolkodik. Csak azután felel, amikor a baleset majdnem megtörténik.*
~Nem is kérdezi, honnan tudtam? Ezt semmi sem érdekli. Chö...~
*Már majdnem mondta, főleg a morgó köszönöm után, hogy na jól van, pukkadj meg, de azután a férfi válaszol az előző kérdésre és ő is feltesz egy kérdést. Arya komolyan néz a mágusra és biccent egyet a fejével.*
-Igen, megnézném a házat.-
~Talán ha ott vagyunk, jobban kibontakozik. ~
*Továbbmennek. Valószínűleg a házhoz. Persze jól kikerülték a csapdát, nehogy tágasabb legyen a gödör, mint gondolták.*
~Állandóan csak gondolkodik! Hé Etele!!! Ébredj! Ez itt a való világ!~
-Fontos emlékek kötnek téged ehhez a helyhez...-
*Mondta kijelentő stílusban a kérdést úgy, hogy közben az utat nézte, amin haladtak.*

*Óvatosan halad a továbbiakban. Nem elég éles az elméje, erre már rájött, márpedig formán kívül az istharral sem bír el. Minél előbb össze kell szednie magát.
Arya kíváncsi a házra, bár ha nem lenne az, akkor is odamennének, mert Etele látni akarja.
Kíváncsi, mi maradt belőle és tudni akarja, hogy járt-e ott azóta Tifar.
Az erdő ritkásabbá válik, s a napfény egyre többször tör át a lombok között.
Barlonnak mégsem javul a kedve és ugyanúgy beszélgethetnékje sincs.
Mégis legalább reagál Arya kérdésére.*
- Igen. Fordulópontja volt az életemnek ott.
*Ennyi. Nem kell minden elárulni magunkról.
Hamarosan feltűnik a fák között egy rom. Üszkös faldarabok, égnek meredő, feketére perzselt gerendák, beomlott tetőszerkezet, szerteszét egy valamikor otthon darabjai hevernek.
Az aljnövényzet hamar visszahódítja magának a területet, melyet egykor dolgos kezek szakítottak ki az erdő testéből. Néhány év múlva már, csak aki keresi, akadhat rá a málladozó romokra, s pár évtized és már el is tűnik minden.
Etele megáll az ösvény végén. Tekintetét érzelem nélkül járatja végig az elé táruló látványon.
Nyomokat keres, hogy bolygatták a helyet.
Ám mostanában nem járt erre senki láthatóan.
Előbbre sétál, a földet kémleli, de sem patanyomok, sem földtúrások, egyáltalán semmi jele nincs emberi jelenlétnek, vagy látogatásnak.
Ez rossz hír. Pedig arra számított, hogy itt talál valamit.
Leguggol, hogy egy földtúrást kémleljen meg, de csak állatok nyomára akad.
Feláll, csak most néz a lányra.*
- Ez volt itt Dreamien Tifar háza.

*Legalább válaszol. Arya Etelére néz, de aztán elfordul. Jól van, nem erőlteti tovább. Csendben haladnak tovább. Egy kis idő múlva megérkeznek a házhoz. A lány figyelmesen néz körül, majd jól megnézi magának a leégett házat. Hagyja, hogy a mágus mozduljon előbb. Az ő emlékei, neki van joga császkálni ezen a területen. Amikor az elkezdett vizsgálódni, Arya illedelmesen elindult és körbejárta a romos házat. Megérintette a falat, kormos lett az ujja. Azt nézegette.*
~Egy kicsit őrültnek tűnik. Úgy viselkedik, mintha joggal követte volna el ezt. Hmm... valószínűleg elgurult az egyik agytekervénye...~
*Így nézegette tovább a házat. Közben igyekezett mindent jól megfigyelni. Az is eszébe jutott, hogy vajon miért volt a közelben egy ilyen nagy csapda? Vajon emberre, vagy csak állatra vadásztak vele? Vagy csak védelemként állították fel. Van-e köze a házhoz? Talán nem. De ez most már mindegy is. Újra a darthar közelébe kerül. Arya igyekszik átélni azt, amit a mágus, szeretné azt érezni, amit ő. Még ha nem is jogosan érzi a férfi, akkor is jobb, ha megérti őt a lány. *
-Szép ház.-
*Felel a kijelentésre sokkal később, mint mikor Etele mondta. *
-Miért jöttünk ide?-
*Kérdezi komoly tekintettel a betört ablakot nézve.*
-Jó egy kicsit emlékezni? Kicsit feltépni a sebeket? Hátha erősebb lesz a bosszúvágy.-
*Folytatja csendesen, elmerengve még mindig a házat nézve.*

*Barlon megrökönyödve néz a lányra. Szép? A ház romjai is lassan az enyészeté lesznek. Valaha tényleg szép volt. Át, meg átszőve varázslatokkal, tisztán rendben tartva, erősen megépítve…de minden halandó, így a ház is az.*
- Valaha szép volt…
*Még mindig a ház környékét járja be. Nem talál nyomokat, csak Arya lábnyomait, ujjának helyét, ahol belenyúlt a koromba.
A lány újabb kérdésére megint felkapja a fejét.*
~Miket gondol ez rólam? Azt hiszi szükségem van arra, hogy lássam a győzelmem eredményét? Enélkül is tudom, milyen erős vagyok. A gyűlöletem sem nő tovább itt.~
- Mielőtt elhamarkodottan ítélnél….nem vagyok őrült. Én győztem itt…és nincs szükségem erre a helyre, hogy a Tifar felé érzett dolgok erősödjenek.
Nyomokat kutattam, hátha elvezetnek hozzá.
Az isthar visszajött ide….valamikor…de már nincs itt a nyoma. Nincs más hátra, menni kell tovább a városba.
Vagyis oda csak te léphetsz majd be. Én kívül várlak.
Pontosan elmondom, hogy hol találod a botokat és kit kell keresned, aki elkészíti a fókuszodat.
Addig én is végzek majd egy kis kutatást….
Induljunk!
*A darthar a lány válaszára sem várva elindul tovább az alig kivehető ösvényen. Már nem akar megállni Minäril Calathig.
Jól tudja, hogy a közözés réges-régen eljuthatott a városba is. Az őröket pedig, mivel valószínűleg ők is mágusok sokkal nehezebb megtéveszteni.
Még nem akar kockáztatni. Nem, amíg meg nem találja Tifart.*

~Ó, nem, dehogyis!~
*Rándít egyet a vállán flegmán, miután a férfi bejelentette, hogy nem őrült. Majd a férfi folytatja a "társalgást" és jelenti, hogy járt erre az isthar, csakhogy nem hagyott nyomokat.*
~Tehát totál feleslegesen jöttünk ide. Mondjuk én meg akartam nézni, de a darthar feleslegesen jött.~
*Azután arról beszél a mágus, hogy majd a lánynak kell bemenni a városba. Mikor befejezte, a lány határozottan biccentett. Igent mondott ezzel a tervnek is és annak is, hogy induljanak. Etele elindult, Arya még utoljára ránézett a romos házra, majd ő is elindult a férfi után. A férfi mellé ér.*
-Akár most is elmondhatod, hogy mit kell tennem a városban. Nem fogom később elfelejteni. Addig is telik az idő.-
*Kisebb szünet után megint megszólal.*
-Meg... végülis megbeszéltük, hogy te tanítasz engem... ezzel a feltétellel megyek Tifarhoz és próbálok belezavarni az életébe. Kérlek taníts nekem új varázslatokat!-
*Néz Etelére várva a választ.*

*Aryát úgy tűnik felvillanyozta a lehetőség, hogy végre a városba mennek. Vagyishogy ő megy csak.
Etele gondolatban végigjárja a város utcáit, tereit, betájolja magának, hogy hova kell eljuttatni a lányt, majd újra ránéz.*
- Én nem lépek majd ki az erdőből, de a fák közül már látni lehet a várost. A hídon valószínűleg mágus őrök fognak átvizsgálni, és csak azután engednek be Minäril Calathba.
Mikor bent vagy a főutat kell követned, egyre beljebb.
Látni fogsz egy vízköpőt, amely egyenesen az ég felé néz. Nem lehet eltéveszteni, a többiek mind oldalirányba néznek.
Annál kell lefordulnod egy kis sikátorba. Ott találod meg azt az öreg mestert, akinél ha kiválasztod a varázsbotot, amit használni akarsz és odaadod a kristályt, hamarosan elkészíti a fókuszodat, megerősíti bűbájokkal és így kapod majd meg. Adok rá aranyat.
*Iszákjából előveszi a pénzes zacskót és egy fél marék aranyat ad a lánynak.*
- Ennek elégnek kell lennie. Ha le akar beszélni valamelyikről, hallgass rá. Tudja, mit beszél.
Ne keress másik fókuszkészítőt, a többiek lehet, hogy díszesebb botokat árulnak, szebb szavakkal csábítanak, de egyik sem olyan ügyes, mint az öreg.
Ez lenne a dolgod.
Ha marad, vehetsz rajta ennivalót is.
Az erdő szélén foglak várni a fák között.
Varázslatot pedig már a bottal tanítok majd neked, mert az erősebbekhez kell a fókusz.
*Lassan haladnak, A darthar, ha Arya nem kérdez, nem szól többet, míg el nem érnek az erdő széléhez, s fel nem tűnik a széles ösvény a mágusok fővárosához. A távolban már feltűnnek a város karcsú tornyai és a híd is, amely a sziklán emelkedő településre vezet. Szinte idáig érzik a mágia, amely a városban dolgozik.*

*Etele felel a kérdésre. Arya figyelmesen hallgatja, nem néz közben a férfira, hanem az utat figyeli. De mindent tökéletesen megjegyez és el is képzel, hogy mit, hol talál. Arya biccentett és komolyan tekintett a mágusra.*
-Rendben. -
*Majd a darthar megáll és aranyat ad a lánynak. Arya mosolyogva néz az érmékre. Az arany mindig is beindította a fantáziáját. De most tudja, hogy vannak fontosabb dolgok is, amire költenie kell... a pénzt elteszi a tarisznyájába. Etele folytatja a beszédet. Arya ránéz és komolyan figyel. *
-Értem.-
*Ennyi a válasz. Majd újra elindulnak.*
-Am... adnál most egy mosolyfüvet? Talán el is szívom, mire odaérünk, és érzem, hogy szükségem van rá.-
*Néz kérlelőn a férfira. Ha kap, akkor mosolyogva elszívja sétálás közben (ez a valószínűbb), ha meg nem, akkor duzzogva halad tovább (ez a kevésbé valószínű). Végül megérkeznek az erdő széléhez. Már a város is látható. Arya eldobja a füvet, majd a férfira néz. Nem szól semmit, csak biccent és el is indul. A híd felé tart magabiztosan, nem fordul hátra. Két fiatal mágus őr áll a hídnál és már ők is észrevették a közeledő csinos hölgyet. Megállítják.*
-Ne haragudjon, de át kell néznünk a holmiját!-
*Arya felhúzza a szemöldökét.*
-Mit gondolnak, mit rejtegetek? Fegyvert bevihetek, hisz mindenkinek joga van megvédenie saját magát. Ha meg embert csempésznék be, nem hiszem, hogy a tarisznyámat hoztam volna magammal.-
*Mondja kissé fontoskodva, de a végén elmosolyodik és még kacsint is az egyik jóképű katonára. Az elmosolyodik, de kinyújtja a karját.*
-Kérem.-
*Arya mereven, mosolyogva a férfi szemébe néz, és anélkül, hogy levenné róla a tekintetét, átnyújtja a tarisznyát. Az ugyanígy át is veszi, majd átadja társának. Az míg vizsgálgatja, a két fiatal szemeznek egymással. A másik közben észrevette a kristályt.*
-Ez mire kell?-
*Arya sejtelmesen ránézett.*
-Botot szeretnék venni hozzá.-
*Az ránézett, visszatette a kristályt a helyére, majd visszanyújtotta a tarisznyát a lánynak. Arya a nyakába vette, és elköszönt hódító mosollyal az arcán.*
-Köszönöm!-
*Hosszasan hátranézve figyeli a jóképű férfit miközben megy előre, majd előre fordul és magabiztosan távozik.*
~Hmm... jó lenne maradni a városban... egy éjszakára. Etele úgysem jöhet be. Nem jöhet értem... Hmm...~
*Követte az utasításokat. A főúton haladt addig, amíg meg nem látta a vízköpőt. Jól megnézte magának. Körbenézett. Sokan jártak a környéken. A közelben volt is egy fogadó.*
~Azt hiszem, itt szállok meg az éjjel.~
*Majd lefordult a sikátorban. Itt viszont egy lélek sem volt. Csendes, kihalt utcácska volt. Meglátta az öreg mestert és bekopogott hozzá, majd bement a kis műhelybe.*
-Jó napot kívánok!-
-Adjon isten!-
*Felelte az öreg.*
-Miben segíthetek?
*A lány körülményesen nézett körbe. Majd elővette a kristályát és a férfi elé tette az asztalra.*
-Ehhez kérnék egy botot.-
*Az hozzáértőn nézegetni kezdte a kristályt. *
-Nagyon szép. Esetleg van valami ötlete?-
-Hmm... lehetne fehér a bot, vagy vörös, vagy fekete. Ami illik a köpenyemhez, vagy a ruhámhoz. És...-
*Gondolkodik el a lány. Az öreg érdeklődve tekint rá.*
-Igen?-
-És ha lehetne, valami nehezen észrevehető nehezék kellene a másik végére. Tehát ha a bot közepét az ujjamra fektetem, egyensúlyban legyen és ne húzza le a kristály a botot.-
*Az öreg feláll.*
-Azt hiszem értem. Tehát magát a botot használná küzdő fegyvernek is.-
*Arya határozottan bólint.*
-Igen. Szeretném, ha tudnám alkalmazni rajta botharci tudásomat.-
-Értem. Akkor keresek önnek valamit.-
-Köszönöm.-
*Az öreg hátrament valami raktárféleségbe. A lány a szemével követte, majd mikor az eltűnt a sötétben, Arya nekiállt sétálgatva mindent megnézni. Voltak a műhelyben csupasz botok, kristályok, és kész állapotban lévő szép, bár egyszerű varázsbotok. Arya nem vár semmiféle csecsebcsére. Nézzen ki egy átlagos botnak. Kis idő múlva megjelent az öreg. Kihozott egy hófehér karcsú botot. A bot alja ezüst színbe futott át.*
-Azt hiszem, ez lesz önnek a tökéletes.-
*Az öreg a kezébe vette az asztalon lévő kristályt, majd ráhelyezte a botra. Megforgatta, majd az ujja közepére tette. stabilan megállt.*
-Nos, kishölgy. Karcsú, nőies bot, de egyben fejedelmi és erős. Ezzel hatalmasat tud ütni az ellenfélre, de nem törik el , ugyanis rugalmas fából van. A vége ezüstbevonatú, de belül ólom van, ami pont olyan nehézségű, mint maga a kristály, így az egyensúly tökéletes. Tökéletesen önhöz illik.-
*A lány mellé állítja. Az komolyan tekint a botra, majd átveszi. Kipróbálja. Forgatni kezdi, pár harci állást és ütést kipróbál, majd nyugodtan biccent egyet. *
-Valóban. Tökéletes. Megvenném.-
* A tarisznyából elővette a kapott arany felét és letette az asztalra. A mester kissé fancsali képet vágott.*
-Csak ennyit ér önnek a bot?-
*Arya kissé kimért tekintettel mellé tett még két aranyat.*
-Ennyit ér nekem a bot.-
*A férfi biccentett.*
-Köszönöm! Örülök, hogy segíthettem!-
*Arya elégedett mosollyal felelt.*
-Én köszönöm!-
*Majd fogta a botját és távozott. Egyenesen a híd felé tartott. Megállt a jóképű őr előtt.*
-Meddig van szolgálatban?-
*Kérdezte csábos mosollyal az arcán. A férfi is elmosolyodott.*
-Most van az őrváltás.-
*Hátra tekintettek, ugyanis közeledett két őr. Megtörtént az őrváltás. Arya és a férfi eltávoztak a helyszínről, de még egyszer diadalittasan hátratekintett a lány az erdő felé jelezve Etelének, hogy majd csak később jön. Természetesen az első az volt, hogy bementek a fogadóba és eltöltöttek együtt pár kellemes órát. Majd mikor a férfi elaludt, Arya felkelt, elhagyta a fogadót és vett valami ételt. Elhagyta a hidat is, majd mosolyogva, késő délután bement az erdőbe. Lehet, hogy sokat kellett várnia Etelének, de ez most nem érdekelte. Hamarabb végzett az őr, mint gondolta, így nem tölti ott az éjszakát. Legalább ennek örülhet a darthar.*

*Áll még ott egy darabig, amíg Arya eltűnik a város irányába, majd mikor biztos benne, hogy a lány már nem láthatja, maga is elindul az erdő szélén.
Tény, hogy nem mehet be a városba, vagyis inkább még most nem megy be, mert abban biztos, hogy ki tudja játszani az őröket, csak komolyabban fel kell rá készülni.
De addig is van azért tennivalója.
A darthar ismer egy barlangot a város közelében. Gondosan kikerüli a nyílt tereket, egészen addig követi az erdő vonalát, ameddig meg nem szűnik, hogy sziklásabb, de legkevésbé sem nyíltabb terepre érjen.
A barlang kellően rejtett az avatatlan szemek elől. Kevesen tudják, hogy néhány Eteléhez hasonló darthar alapított egy kis bűnszövetkezetet Minäril Calathban.
Jó is, hogy kevesen, hiszen a bölcs és erős mágusokról alkotott képet alapjaiban rázná meg, ha ez kitudódna.
Minden esetre ezek a mágusok elég tevékenyek s csinos kis haszonra tettek már szert eddig is.
Ők azok, akik beszerzik a tiltott mágikus kellékeket, a veszélyes anyagokat, melyekkel a városban nem lehet találkozni. Vállalnak ettől még mocskosabb feladatokat is, persze jó pénzért.
Titkos társaságukba be akarták Barlont is venni, de a lélekfosztó útjai kiszámíthatatlanok voltak, így végül elvetették.
Nincsenek is különösebben jó kapcsolatban vele, de nem küldik el, ha benéz hozzájuk.
Így esik, hogy most is társaságukat keresi.
Az egyezményes jelet használja, mely egy pillanatra a barlang szájának környékét sötétbe borítja, így jelezve az érkezőt a mindig figyelmes őrszemnek.
Csakhamar meg is jelenik a mágus, aki a régen látott, azóta igencsak rossz hírűvé vált darthart végigmérve nem engedi be, hanem a csoport épp bent lévő másik tagját hívja ki.
Karvaly, valódi nevén Emre Dolmen régről ismeri Etelét. Ő volt az, aki támogatta a végsőkig a hányatott sorsú lélekfosztó felvételét, de végül kénytelen volt engedni a többség döntésének.
Karvaly is végigméri Etelét, kicsit szakadt, állapítja meg, de kezet nyújt neki és egy csendes helyre hívja, hogy megérdeklődje, mi járatban van nála a régi ismerős.*
- Nem tartalak fel sokáig, Karvaly, rögtön a tárgyra térek. Dreamien Tifart keresem.
*A másik nagyot néz. Hát hol járt ez a mágus, hogy még erről sem hallott?!*
- Azt hittem, hallottad. Dreamien Tifart nemrég nevezték ki népünk vezérévé.
*Most Etelén a sor, hogy leesett állát gyorsan összeszedje, s miután kételkedését legyőzte Emre szavában, és túlesett első, visszafojtott dührohamán, s visszanyerte valamelyest lelki egyensúlyát szóra nyissa száját.*
- Hová jut a mágusok dicső népe, ha már csak egy ilyenre futja....vezetőnek...!
*Karvaly látva az újra kitörni készülő darthar arcát leinti, mielőtt elragadtatná magát.*
- Jól ismerjük a Tifarhoz fűződő dolgaidat, de figyelmeztetlek. Az az isthar erősebb lett, mint valaha. Nem véletlenül lett ő a vezér. Hagyd békén, ha kedves az életed! Keress magadnak valami más célt....
- Tifarnak halnia kell! Merre találom?
- Látom, nem lehet eltántorítani. Nem tartozok felelősséggel érted, én szóltam. Legtöbbet a Mágusvezér Palotájában van, de senki nem tudja, hogy hol lakik a családjával. Ezt nagyon titkolják...
- Ennyi elég is...valahol a közelben lakik és ha másképp nem megy, magam derítem ki! Megyek is! Viszlát, Karvaly!
*Etele ezzel kezet nyújt és dühét palástolva elrobog. Majd ő elkapja ezt az elkényeztetett isthart!*
~Még, hogy ez, mágusvezér! Semmire nem jó...Majd én megmutatom a népnek...mekkorát tévedtek! Kinek jutott eszébe??? Pont ő!~
*Magában dúlva, fúlva járja az erdőt. Néha visszanéz a város felé, de Aryát csak délután látja meg újra. Kissé le is nyugodott már, de a kedve kimondottan rossz, még mindig.*

*Kissé rossz kedvében találja a mágust. Mivel a lány nem tudja, merre járt a darthar, így arra gondol, azért ilyen a hangulata, mert késett. Ez is volt a köszönése.*
-Bocsánat a késésért, de dolgom akadt.-
*Mondta teljesen nyugodtan. a kezében volt a bot. A lány ránéz, majd Etelére.*
-Tetszik?-
*Mosolyodik el gonoszkásan Arya.*
-Nekem nagyon. Szerintem hozzám illik.-
*Nézegeti a botot kissé elragadtatva. Majd az égre néz.*
-Hamarosan esteledik. Gondolom nem megyünk messzire, hanem itt maradunk aludni. Vagy itt nem biztonságos? Mi lesz az úticélunk? Tényleg. Most taníthatnál pár új varázslatra.-
*Néz határozottan Etele szembe.*
-Amúgy mivel töltötted az időt?-
*Gonoszan elvigyorodik.*
-Remélem nem unatkoztál, mert én nem.-
*Majd a város felé tekint.*

*A fák takarásában állva várja meg, hogy Arya odaérjen hozzá. Valószínű, hogy a lánynak feltűnik a darthar kimondottan rossz kedve, mert sokkal udvariasabban beszél mint addig.
Etele csak biccent egyet a bocsánatkérésre.
Biztos volt benne, hogy Arya nem sieti el a visszautat.
A mágus szemügyre veszi a botot. Szó, mi szó, illik Arya kezébe. A darthar lány lelkes. Kimondottan feldobta a városi látogatás és Etelében feléled a gyanú, hogy nem csak a bot miatt.
Biccent egyet a lány kérdésére.*
- Illik hozzád.
*Ő is az égre néz. A nap már lemenőben van. Éjszakára maradnak most az erdőben. Megszokta már a vándor életet, semmi kivetni valód nem talál a szabadban alvásban. Arya kérdésére csak aljasul megvillan tekintete.
Értelmesen töltötte az időt. Olyan dolgot tudott meg Tifarról, ami egészen feldühítette. *
- Semmiképpen nem maradunk az ösvény mellett.
~Varázslatot akar tanulni. Ám legyen!~
- Menjünk beljebb az erdőbe. Van arrébb egy tisztás, ott megszállhatunk.
Holnap már feladatod lesz.
*Elindul és néhány percnyi járásra egy eldugott tisztáson kötnek ki.
A tisztást málnás veszi körbe, s az érett bordó gyümölcsök csak arra várnak, hogy leszedjék őket.
Medvétől nem kell tartani, nem közelítik meg ennyire a mágusok lakta vidéket.*
- Egyet már eltanulhattál, csak fókusz nélkül nem tudtad volna még végrehajtani. Idézz meg egy vízgömböt!
*A darthar megáll Aryával szemben, hogy ha kell, elhajolhasson, vagy más módon védhesse a támadást, ha a lány esetleg őt venné célba. Habár a környéken éppen elég célpont akad még.*

*A mágus is egyet ért azzal, hogy illik a lányhoz a bot. Ez nagyszerű. Majd beljebb mennek a várostól, ahol nagyobb biztonságban aludhatnak. A tisztáson málnabokrok mindenütt. Aryának eszébe jut, hogy gyermekkorában ez volt a kedvenc gyümölcse. Milyen kár, hogy most nem igazán élvezhetné a zamatát. Az is eszébe jut, hogy ma még csak egy mosolyfüvet szívott el és már esteledik. Most már érzi a hiányát. Természetesen a városban nem arra költötte a pénzét.*
-Szóval egy vízgömböt.-
~Mi is volt...?~
*Egy bokor felé fordult. Jobb kezét a föld felé tartotta, bal kezében volt a varázsbot. Majd kimondta a varázsigét határozottan.*
- Orbis aqua!
*Majd hirtelen felemelte a kezét és a bokor felé sújtott. A varázslat sikeres volt. Egy jó nagy vízgömb csapódott a bokornak megöntözve azt. Arya diadalittasan elmosolyodott, de el is csodálkozott. A botra tekintett.*
~Sokkal kevesebb erőmbe került, mint gondoltam.~
*Érezte ahogy áramlik a botból a mágia. Majd keresett valami nagyobb követ és ahhoz fordult.*
-Solo bona!-
*Az gyorsan felé röpült. Nem kapta el, csak lebukott, hogy fölötte elrepüljön.*
-Váoh...-
*Ezen érezte meg leginkább, hogy alig veszített az erejéből. Nézegette egy darabig a botot, majd Etelére tekintett.*
-Szívesen tanulnék még, de ha éhes vagy, hoztam vacsorát.-
*Nem is várt a feleletre. A tarisznyájában kezdett kotorászni, majd elővette a becsomagolt élelmet és átnyújtotta Etelének.*
-Én majd később eszek. Öhm... tényleg... kaphatnék egy mosolyfüvet?-
*Ha megkapta, már szívta is, majd keresgélni kezdett a cuccai között. De elégedetlenül dobta vissza a tarisznyájába a géz és rongydarabokat. Kivette a szájából a füvet, majd Etelére nézett.*
-Vagy ma, vagy holnap reggel még be kell ugranom a városba. Vennem kell valamit, amire szükségem van.-
*Majd leült és kissé türelmetlenül elszívta a füvet. Majd eldobta a maradékot és nekiállt enni.*

*A lány eredményesen elvégzi a varázslatot. Tekintete, melyet a kezében lévő botra vetett árulkodik meglepetéséről.
Etele, ha jobb kedve lenne, most elégedetten biccentene, de így csak nyugodtan figyeli a műveletet.
Hamarosan ételt dob neki a lány, és Barlon most érzi csak, hogy milyen mardosó volt már éhsége.
Gyorsan fel is falja mindet, csak azután figyel újra Aryára. Valamit említett a mosolyfűről, így azt át is nyújtja neki.
Közben tarisznyájában kutakodik, és láthatóan bosszús valami miatt.
A darthar egyenlőre nem kérdez, csak figyel.
Megvárja, amíg a lány befejezi a füvet és a vacsorát is.*
- Mit akarsz venni?
*Legjobb tudomása szerint a lánynak csak az az arany van, amit ő adott neki, akkor pedig nagyon is jogosan kérdezi tőle, hogy mire is akarná felhasználni.
Közben feláll és közelebb sétál Aryához, majd megáll és botjára támaszkodva lenéz rá.
Nincs tekintetében sem félelem, sem szánalom, sem más érzelem. Hideg és sötét most, teljesen uralja elméjét és lelkét is.*
- Amikor holnap a városba mész, kérdezősködj, hogy Dreamien Tifar merre lakik. Ha nincs rá válasz, figyeld meg, Manun Lyrät, a mágusvezér palotája környékét. Valószínű, hogy oda fog menni. S ha oda megy, legalább az irányt elárulja, amikor távozik, hogy merre megy haza.

*A kérdésre elmosolyodott. Meg akarta várni, amíg a mágus kérdez. Nem akar mindent rögtön elmondani.*
-Szeretnék olyan szíjat, amit a hátamra köthetek, hogy belehelyezhessem a botot. Semmi kedvem állandóan a kezemben cipelni. Nem vagyok öreg, hogy a botomra támaszkodjak. És nem is vagyok nagy mágus, nem illik hozzám nem tudom milyen nagy nemesi jogar. Pff...-
*Na persze ezzel nem célozgatni akart a férfira, hogy az öreg lenne, de most már mindegy. Közben a férfi elé áll. Arya ránéz.*
~Hú de durcik vagyunk.~
*Gonoszan el is vigyorodik. Majd folytatja az ízetlen étkezést. A férfi pedig beszélni kezd.*
~Tehát bemehetek a városba.~
*Nem néz a férfira, úgy hallgatja végig.*
-Hmm... Manun Lyrät. Mit keresne ott Tifar? Csak nem ő a vezér?-
*Kissé viccelődve kérdezte, nem gondolta volna, hogy pont beletrafál. Az ételt meg is ette.*

*Etele vág egy grimaszt az öregségre. Néha bizony nagyon jól jön az, hogy a kezében van a bot. Kiválóan alkalmas egyensúlyozásra, veszélyes terepen fel lehet vele deríteni az utat magunk előtt, s nem utolsó sorban ez van kézben, ha támadás éri a mágust, s mint fókusz gyorsabb reagálást biztosít, ha a kézben van, és még nem akkor kell elővenni a hátunk mögül.
De nem szól.
Arya maga fogja megtapasztalni, hogy hol jobb neki.
Arya pont belekérdez a lényegbe, ami Etele csőrét is piszkálja, de nagyon.
Szeme sötétre vált, pupillája annyira kitágul, hogy szinte eltűnik világos színű írisze.
Szinte tapintható a darthar körül a gonosz s körülötte a száraz falevelek lassan emelkedni kezdenek.
Ujjai elfehérednek, ahogy a botot markolják, fogát összeszorítja, míg a sötétség szinte áradni látszik belőle, hideg szél mozdul meg lábainál s a levelek lassan örvénylő mozgásba kezdenek körülötte.
Mindebből a mágus semmit nem észlel. Elfoglalja Tifar iránt érzett gyűlölete.*
- De! Az a szerencsétlen vezér lett! Az a fattyú, a kis dedós! Mivé lett a mágusok büszke népe, hogy ilyen senki áll az élére…?!
Hogy dögölne meg…de majd én teszek róla…majd én …megölöm!
*Sziszegi az utolsó szavakat, s ez az a pillanat, amikor végre észreveszi magát és ez az is, amikor a körülötte forgó falevelek a szél megszűntével egy pillanat alatt lehullanak vissza a földre.
A darthar ránéz a lányra tekintetében gonoszság csillan.*
- Akarsz még gyakorolni?

*Hupsz, erre nem gondolt. Tényleg beletrafált. Kissé meghökkenve figyeli a férfi reakcióját, illetve válaszát. Érzékeli a sötét erő áramlását és látja a levelek felemelkedését. De igyekszik közben mélyen a férfi szemébe nézni. Tudja, ha nem tenné, megijedne. Jobb egyenesen szembenézni azzal, ami rémisztő. Ha kerüljük, utolér. De a férfi nem láthat félelmet a lány szemében, ugyanis, mikor a férfi szemébe néz, egyszerűen felbátorodik. Majd mikor észreveszi magát a dartar, minden kissé lenyugszik. Majd felvetődik az újabb kérdés. Arya gonosz vigyorral az arcán feláll. Így közvetlen közel van a mágus arcához. Csábítón rátekint, majd nőies léptekkel arrébb oldalog. Közben le nem veszi a tekintetét a férfiéról. Mosolyogva felel.*
- Folytassuk egymás ellen.-
*Levette köpenyét és tarisznyáját, majd kezébe vette a fehér botot és várt Etele lépésére. Közben mélyen a férfi szemébe nézett még mindig igéző szemekkel. Csábító ajkakkal, suttogva szólalt meg.*
-Te kezdesz.-

*Etele áthelyezi súlypontját a lábaira. Arya alakját figyeli, amint kissé arrébb lépked. Etele már korábban ledobta köpenyét, így csak egyszerű felső ruházatában van. Koponya alakú övcsatján megcsillan a fakó fény.
Óvatosan sétál arrébb kicsit, hiszen már tudja, mit akar tenni.
Kinézett magának egy kisebb sziklát, s mikor amúgy „mellékesen” odalép mellé, botjával megnyomja a lány felé.*
- Redditum!
*Arra számít, hogy a sebesen felé csúszó szikla //kb. amolyan térdig érő// eltereli egy pillanatra a lány figyelmét, eközben maga sem tétlenkedik, mert csak addig vár ki, amíg a szikla közel kerül a lányhoz, azután maga is előre lendül.
Botját előre tartva ront a Aryának, hogy mellbe taszítva billentse ki az egyensúlyából.
Nem szemből támad azonban, oldalra lépve kis íven közelít, miközben a szikla is csúszik még.
Rutinosan, gyorsan mozog.
Szemében sunyi, allattomos fények villannak, harmadik mozdulata, ha a lány védené a botot, már készenlétben van, s legalább olyan meglepő, mint az előzőek.
A terv az, hogy amennyiben a bot célt téveszt, megmarad a lendülete, lábával lép be a lány lába mögé s billenti ki, éppen hogy úgy, hogy még karjával meg tudja tartani.*

*A mágus nem lacafacázik. A szikla közeledik a lány felé. Az meglepetten figyeli a felé száguldó sziklát, de oldalról látja a settenkedő darthart. Az ráront, de mivel Arya jó botharcos, a kezében lévő fegyvert nem mágiára használja, hanem szépen kivédi a támadást. Megforgatja a botot a kezében, így a felé sújtó ellenfél botja célt téveszt. De a mágus sunyi módon a lábával kibillenti a lányt az egyensúlyából. Ha eldőlt volna, akkor lenyomott volna egy szaltót, de a férfi megtartotta a karjaiban. Arya szokásos nőies mosolyával tekintett a férfira.*
-Milyen udvarias.-
*Mélyen a férfi szemébe néz, majd hirtelen saját lábára áll és jobb kezével egy szempillantás alatt megidéz egy vízgömböt és a férfi arcába céloz.*
- Orbis aqua!-
*Majd védekező állásba áll, ha netán a férfi visszatámadna.*

*Számított az ellentámadásra. Adrenalin szintje gyorsan emelkedik. Fejét félrekapja, ahogy elszáguld mellette a vízgömb. Ha lett volna második hulláma a támadásnak, az talán már meglepte volna, ám így a kezében még mindig itt a lány, s neki még egy mozdulat van a tarsolyában.
Arya is markolja még a botját, erre mutat most sajátjával*
- Flectorus!
*A lefegyverző bűbáj kiütheti a botot a lány kezéből, ha nem tartja elég figyelmesen, s a darthar igyekszik tenni is róla, hogy így legyen.
Arya szájára hajol és egy csókot ad rá, miután kimondta a varázsigét.
Ha sikerrel járt a bűbáj, felsegíti Aryát a lábára. Ha még tartja a botot, elismerően mosolyog és karját meglendítve löki ismét talpra, majd baljából jobbjába dobja a botot, míg Arya megáll a lábán és bal kezét lefelé nyomva, majd a lány felé sújtva kiejti a varázsszót, amiről tudja, hogy Arya már nagyon szeretné tudni.*
- Flamma pila!
*Az izzó tűzgömb épp Arya lába előtt vágódik az avarba és lángra is lobbantja azt. Látszik, hogy Etele pontosan célzott, nem akar kárt tenni a lányban. A lángokkal azonban nem foglalkozik. Tudja, hogy társa el tudja oltani őket, ha akarja. Tekintetéből izgalom tükröződik és élvezet, mert tetszik neki a játék. De ha Arya nem folytatja, most ő is abbahagyja már.*

*Talán tényleg kellett volna második lépés, de ezért kell gyakorolni, hogy meg tehesse később a második lépést. Majd a férfi kimondja a varázsigét. Erősen fogja a botot, hisz a botharcban is az első szabály az, hogy maradjon nálad mindvégig a botod! De a csók megdöbbentette. De a hátbatámadásra kicsit dühösebb lesz, és meglendíti a botot. Etele kaphatott egy kis pofont a fejére a bottól. Majd a férfi eltolja a lányt. Gyorsan történik minden. Arya felé dob egy tűz gömböt. A várva várt varázs ige. Arya gonoszan elmosolyodik. Kicsit elkésett, mert az volt a terve, hogy vízgömbbel kioltja a tűzgömböt, de az már bele is talált a földbe és az avar égni kezdett. Az esteledő időben jól nézett ki a tűz fénye. De Etelét bámulva kis idő múlva kimondta a víz idéző varázsigét és kioltotta a tűzet. Sercegő hang, majd a füst mindenfelé szállingózni kezdett. Jól képviselte a harcot. Tüzes, és kemény. Izzadságcseppek jelennek meg a lány homlokán. De nem adja fel. Elvigyorodik, majd Etele mögé mutat egy nagyobb kő darabra és kimondja a varázsigét.*
-Solo bona!!-
*A kő úgy repül egyenesen Arya felé, hogy ha a mágus nem akarja, hogy fejen találja, el kell hajolnia. De utána amint a szolo bonát kimondta a lány, máris jobb kezével a férfi arca felé dob egy víz gömböt.*
- Orbis aqua!-
*Persze mindez elterelés akar lenni. Míg Etele hajolgat a kő és a vízgömb elől, ő a férfi felé rohan. Megragadja jobbkezével a férfi felső ruháját, magához húzza, majd szenvedélyesen megcsókolja. //A férfit, nem a felső ruhát :P // Ezután jön a még váratlanabb fordulat. Térdével ágyékon rúgja a mágust.*

*A lány pofonja nem lepi meg a mágust. Annyi kapott már életében, hogy egy ilyen kis koppintást fel sem vesz.
A következő, több hullámos támadása azonban meglepi. Még a kő elől könnyedén el is hajol, ám a vízgömb már telibe trafálja.
Ha nem érkezne Arya szenvedélyes csókkal, ami valljuk be, eltereli Barlon figyelmét, majd a lány hegyes, kemény térde, ami a férfi ágyékát küldi fel a csillagok közé, úgy, hogy a mágus maga is csillagokat látva görnyedjen a földre, talán még elismerően mosolyogna is.
Most azonban görnyedezve néz a lányra, s szemében cseppet sem kellemes sötétség kezd el hullámozni.
Megkegyelmezett neki. S ezt használta ki. Dühös, de nem Aryára, hanem saját magára. Ez gyengeség volt. Régen nem fordult volna elő vele.*
- Céda…
*Nyögi ki végül, s örül, hogy saját hangját hallja.
Kezét a lány arca felé tartja, majd fogai között sziszegve bukik ki a varázsige, melyet csak egy Lélekfosztó tud használni, más mágus nem.
Kezével az ellenfél feje felé nyúl, majd markát össze szorítja s végül mutató ujjával annak szeme felé bök, miközben kimondja a varázsigét. *
- Hein hallir!
*Arya zsibbadást érez az agyában. A zsibbadás egyre erősödik és egyre mélyebb szorongást kelt benne.
Etele tudja, még fájdalmán keresztül is, hogy ezzel Arya sem birkózhat meg. A fű talán segítene oldani a hatást, de mér régen kiment a szervezetéből az a slukk, amit elszívott.
S a darthar akarja, hogy a lány legalább olyan fájdalmat érezzen, mint amit neki okozott.
Tudja azt is, hogy ezzel véget is ért a gyakorlás, hiszen egyenlőre mindketten harcképtelenek lesznek egy darabig és elég sovány vigasz csupán, hogy ha akarta volna, már az elején végez a lánnyal.
Alhasát görcsök kínozzák, de látja a lányt is fájdalmában szenvedni.*

*Még inkább elvigyorodik, amikor a víz telibe találja. Na de ugye jön a fájdalmas rész. A mágus görnyed fájdalmában, majd gonoszan a lányra néz. Arya pedig vissza a férfi szemébe. Nem akart ekkora fájdalmat okozni, de most már mindegy. Ezután egy érdekes dolog történt. Arya egyszerűen nem tudta, mégis mit akar a mágus. Furcsa mozdulatokat tett, de aztán kezdte érezni a hatást. Zsibbadt a feje. Először csak mélyebben és kérdőn nézett a férfira, majd a zsibbadás egyre erősödött. Furcsa érzés kerítette hatalmába. Érezte, a darthar a lelkét támadta meg. A fájdalom nem csak fokozódik, hanem egyre elviselhetetlenebbé válik. Arya összeszorítja a szemét a fogát és a kezét miközben térdre rogy, közben elengedi a botot, ami halkan puffan a porban és kezével a férfi vállába markol. Most mindketten ülnek illetve térdelnek és el vannak foglalva a fájdalmukkal. Arya homlokával támasztja, inkább már tiszta erejéből tolja a férfi mellkasát a fájdalom miatt. Körmei belemélyednek Etele vállába, de itt már nem fájdalmat akart okozni. Csak reakció volt. Enyhíteni akarta a fájdalmat, ami sehogy sem sikerült. Remegett és íme, elhagyta egy könnycsepp a szemét. A fájdalom még erősebbé vált. Úgy érezte, sőt tudta, hogy most meg fog halni. Nem tudott gondolkodni, csak egyre erősebb szorongást és félelmet érzett a lelkében. De nem akart meghalni. Nem mintha annyira élni volna kedve. De még bosszút kell állnia az apján. Utána eltűnhet a világból.*

//Hiswa, időntúli//

Az állítólagos érzéseid soha nem kellettek, úgyhiszem. Nem tagadom, fontos szerepet töltöttél be az életemben, amikor Álomfalván éltem. Addig még soha más nő nem tette meg azt velem, amit te. Legalábbis olyan nyíltan nem. Visszautasítottál.
*Szemeit résnyire szűkítve pillantott az elf szemeibe, szinte érezni lehetett a belőlük(szemeiből) kiáradó gyűlöletet, haragot és ott mélyen a tehetetlenséget, amelyből fakadt minden negatív és nem negatív irányú érzelem a nő iránt.*
-Visszautasítottad a közeledésemet. Küzdöttél, mind ellenem, mind az akaratom iránt. Elérted, hogy felnézzek rád…
*Utóbbi szavait már lehajtott fejjel, alig hallhatóan közölte, mintha csak szégyellné.*
-Igen, megakartalak ölni, azt gondoltam, ha végzek veled, olyan, mintha soha nem is léteztél volna, nem létezett volna a nő, aki nemet mer mondani, aki eléri, hogy épp ezért mindig rá gondoljak.
*Hangját még mindig nem erősítette fel, az előbbi lármás veszekedés, mintha csak nem is közöttük zajlott volna le, mintha kezdettől fogva ilyen halkan, szinte barátságos hangnemben beszéltek volna egészen mostanáig…legalábbis egy kívülálló szempontjából. De nem, ők már régen nem voltak barátok…*
-Utoljára az ideérkező hajón láttalak, hány éve is annak? Öt, hat? Az idő minden sebet begyógyít, -állítják egyesek-, de a vágy, hogy…elpusztítsalak a Hythamorys családdal együtt, soha meg nem szűnt. Mindig ott lapult mélyen bennem, akkor is, amikor újra rátaláltam Glorienre, akkor is, amikor a fiamra néztem, mint céljaim továbbvivőjére, tudtam, hogy amíg élsz, addig nem felejthetlek…Fel tudod fogni, mennyi álmatlan éjszakámnak voltál az okozója? Még akkor is, amikor felhagytam „azzal” az életmóddal, amikor végre sikerült megállapodnom, amikor éreztem, hogy van EGY olyan célom, ami nem önzőségből, gyűlöletből, megvetésből épül fel, hanem csupa szeretetből….aztán….egyedül maradtam….újra….az egyetlen jó, ami vele jött, hogy már nem éltél a gondolataimban sem te, sem Álomfalva, sem onnan senki…A régi sebek, úgy éreztem, begyógyultak.
*Enyhe mosoly jelenik meg száján, de csak pár másodpercig.*
-Tévedtem…A hóhérom újra feltűnt és felszakított minden sebet, minden fátylat, ami eddig a szívemet és a szememet borította. De mostmár tudom, mit kell tennem! Véget vetek a fájó múltnak most és mindörökre!
*Azzal egy hirtelen mozdulattal előkapta hátára szíjazott kétkezes kardját és Hiswa felé csapott teljes erejéből.*
-Reméljük a halált nem utasítod vissza!

//Arya//

*Sajgó ágyékát fogva görnyedezik a földön, mikor látja Aryát is összerogyni, aki közben belé is kapaszkodik, kezével vállába markol, fejével a mellkasát tolja.
Etele fizikailag viszonylag erős férfi, ám a nő fájdalma olyan nagy, hogy lassan tolja arrébb a mágust.
Jobban fáj alul, hogysem a vállában érezzen fájdalmat.
Talán percek telnek el így, bár óráknak tűnnek, mire végre alábbhagy a fájdalom. Abban bizonyos, hogy egy darabig most nem kívánja használni azon alsó testtáját másra, mint amire normál hétköznapokon szokás.
Ahogy lassan összeszedi magát, úgy engedi el a lány lelkét is, s Arya fájdalma végre enyhülhet.
A darthar lassan, óvatosan áll fel, a lányt otthagyja a földön.
Még mindig ágyékát tapogatva veszi újra fel a botját és megfontolt mozdulatokkal lépdel kicsit odébb.
Kissé nyúzott arccal néz le Aryára, aki még mindig a földön fekszik. Elég rossz állapotban van, ám a mágus nem akarja, hogy belehaljon az átokba.
Az átok hatása hosszú ideig eltart még, de úgy dönt, hogy hamarabb használható állapotba kerüljön a lány, besegít kicsit.
Még mindig óvatosan közelebb megy társához, kezét végighúzza rajta.*
- Stromeror!
*Reméli, hogy a megszüntető bűbáj hamarabb oldja az átok utóhatásait a lányban. Ismét lenéz rá, és látja a könnycseppet, amely közben végiggördült arcán.
Nem emlékszik, hogy látta volna már sírni, bár ez sem nevezhető még annak.
Nem áll ott tovább, felemeli a lányt és odafekteti a korábban levetett köpenyre, botját pedig mellé helyezi.
Csak most szólal meg újra.*
- A gyakorlásnak vége.
*Maga is elsomfordál saját köpenyéhez és leheveredik rá. Fájdalmainak már csak néha belesajduló nyomát érzi, így nem folyamodik gyógyító bűbájhoz. Majd elmúlik magától.
Úgy fordul, hogy szemmel tarthassa Aryát és régi szokás szerint a botja is a keze ügyében marad.*

*Nehezen vesz levegőt. Nem tudja, mikor lesz ennek vége. Talán soha. De mintha... valami történt volna. Hirtelen enyhült a fájdalom, amit a férfi úgy vehet észre, hogy a lány hirtelen egy megkönnyebbült nagy lélegzetet vett. Mintha most vehetett volna újra levegőt percek után. A mágus feláll. Arya a földön marad. Szeretne feltápászkodni, de nincs ereje. Érzi, az átok hatása még mindig tart, de ekkor újabb enyhülés következik. *
~Csak nem megszánt?! Vagy csak azért segít, hogy ne halljak meg és kedvére bánthasson később is?~
*A férfi felsegíti, bár a lány köszöni, nem kér belőle, azonban mivel az ellenállásra sincs ereje, így hagyja, hogy az lefektesse a köpenyre. Majd hallja a kijelentést.*
~Nem mondod?!~
*Elfordult, arca az erdő felé nézett, nem a darthar felé. Nem akarta látni az ő arcát és azt sem akarta, hogy a férfi lássa az övét. Nagyon fáradt volt. Botjáért fáradtan nyúlt, magához ölelte és úgy próbált pihenni. Nem tudta mi lesz ennek a következménye. Ebből harag van. Megérti, hogy a férfinek fáj, de azért más a testet bántani és megint csak más a lelket. Annak a nyoma örökre megmarad. Ami a legfurcsább az egészben az, hogy annyira fáradt volt a lány, hogy álomfű és füstölő nélkül most természetesen elaludt. Ha ezt a megrázkódtatást lehet egyáltalán természetesnek venni.*

*Nem nagyon izgatta, hogy Arya mennyire állna ellen a segítségének. Most, a köpenyén fekve csak azt látja, hogy a lány a másik oldalra fordul.
Etele azonban nem érez lelkiismeret-furdalást. Nem.
Arya váratlan és övön aluli támadása olyan téren érintette, amire ösztönből reagált, és még ha túlzó is volt a reakció, legalább a lány megtanulja, hogy hol a helye.
Látja a fáradtságot a társán, de egy pillanat múlva már hallja is a légzésén, hogy alszik. Álomfű, füstölő, miegymás nélkül.
Etele viszont levezette mérhetetlen dühének egy részét a „gyakorlásban”.
Igaz, az inkább játszadozásnak indult a részéről, mint valódi, vérre menő küzdelemnek és Aryát legalább két alkalommal ölhette volna meg könnyűszerrel ezalatt.
De nem akarta.
Őt magát elkerüli az álom. Tifar jár a fejében, majd Akira és megint csak Tifar.
Még nem tudja, mennyit változtat Tifar új pozíciója a tervén.
Ha gyereket megszerzi, a teljes mágus nép üldözni fogja. Megöl egy klánvezért.
Nem kis dolog lesz.
El is mosolyodik, a gondolat kellemesen érinti.
Ezen az éjszakán csak pár órát alszik. Terveket szövöget, ötleteket vonultat fel.
Némileg nyűgösen, de jóval kisebb haraggal ébred.
Arya még alszik. Hadd aludjon. Ráér.
Valahogy kisebb a mérge most, hogy kész tervek állnak előtte.
Tekintete a lányra vándorol. Valószínű, hogy nem épp barátságosan fog hozzáállni a tegnap este után.
Kíváncsian várja az ébredését.*

*Arya fáradtan ébred. Mintha nem aludta volna ki magát. Felül, látszik, hogy még mindig a tegnap este hatása van rajta. Rápillant Etelére, de nem szól. Felveszi tarisznyáját, majd köpenyét, a botot pedig a kezébe veszi. Elmegy Etele mellett, és rá sem nézve csak neki böki.*
-A városba megyek.-
*Elindult hát a városba. A hídon könnyen átjutott. Szerencsére nem az az őr volt ott, akivel eltöltött pár kellemes órát. Az most furcsa lenne. Főleg, mert nem valami fényes a hangulata a lánynak. Egyenesen a térre ment, ahol tegnap sok épületet látott. Úgy emlékezett, hogy egy bőrdíszműves is dolgozik arra. Jól emlékezett. Belépett hát a kis műterembe.*
-Jó napot kívánok!-
*Köszönt hidegen a lány. Az eladó ismét egy idős férfi volt, felállt.*
-Miben segíthetek?-
*Arya az asztalra tette a botot.*
-Ehhez kellene nekem egy tok. Olyan, amit a hátamra csatolhatok, tehát a hátamon vinném, és amikor csak kell, hátra nyúlok és már a kezemben is van.-
*Folytatta még mindig hidegen. Az öreg biccentett.*
-Értem, mit szeretne. Nekiállok a munkának.-
-Lenne egy kérdésem. Nem tudja véletlenül, hogy Dreamien Tifar merre lakik? Fontos lenne beszélnem vele.-
-Sajnálom, csak azt tudom, hogy valahol a környéken. Nem túl messze. De tudtommal nem sokan tudják, hogy merre él a családjával.
*Arya csak biccentett a fejével.*
-Fél óra múlva visszajövök érte.-
-Rendben.
*Felelt az, de Arya már ki is ment az ajtón. Határozottan indult a fogadóba. Csak pár lépés, mert pont szemben van a bőrdíszművessel. Bement, egyenesen a fogadóshoz ment. Igyekezett egy kicsit mosolyogni. A fogadós felismerte tegnapról.*
-Jó napot kívánok, hogy van?-
-Köszönöm jól. De egy kérdésem lenne önhöz. Nem tudja, merre találhatom meg Dreamien Tifart? Fontos ügyben keresném.-
*A fogadós készséggel felelt.*
-Azt, hogy hol lakik, azt nem tudom, de menjen Manun Lyrät-ra. Ott szokott dolgozni. Valószínűleg ott megtalálja.-
*Arya mosolygott, de jobban szerette volna, ha tudja a fogadós, merre lakik az az ember. De több helyre nem megy megkérdezni. Elköszönt, majd elhagyta az épületet. Tudta merre van, csak a fűutat kell követnie. Arra ment. A csuklyát a fejébe tette, úgy közelítette meg a környéket. Egy darabig vigyázva figyelt, volt, hogy hallgatózott, de semmi érdemlegeset nem tudott meg. Senkinek sem tűnt fel a lány jelenléte. Majd végül mégis felfigyelt valamire. Valaki üdvözölte a vezért. A hang irányába fordította a fejét és meglátta azt, akinek már halottnak kellene lennie. De ő legyőzte Etelét.*
~Vigyázz Etele. Ezt a tudományodat nagyon nem kellett volna alkalmaznod rajtam. Még a végén bosszút akarnék esküdni ellened, és itt van nekem Tifar. Hmm... de még nyugi van. Azt teszem, amit mondasz. Csak arra vigyázz... nehogy megint ekkorát hibázz!~
*Tifar épp kifele tartott az épületből. Arya nem nézett rá, de követte. Természetesen tisztességes távolból. Attól nem kellett félnie, hogy lebukik. Dagorladban képezték ki, nem nehéz ügy. Csak arra kellett figyelnie, hogy nehogy az isthar felfigyeljen a darthari erejére. Ezért igyekezett mindenféle jó dologra gondolni. Tudja, ezzel egy kicsit rövidíti a gonosz erő hatósugarát. A híd közelében megállt. Onnan követte szemével a férfi további útját. Az határozottan egy irányba ment. Arya megjegyezte az irányt, majd visszament a bőrdíszműveshez. A félóra letelt. Belépett, az meg mosolyogva fogadta. *
-Készen vagyok.-
*Felemelte a tákolmány, majd belebújt és a bot már ott is volt a hátán. Majd csak hátranyúlt és könnyedén elővette.*
-Tessék.
*Levette, majd az asztalra tette. Arya a tarisznyájából elővette a maradék arany felét. Az asztalra tette.*
-Ennyi elég?-
*Kérdezte nyugodtan.*
-Igen, hölgyem, ez így jó.
*Arya biccentett, majd levette a köpenyét, a táskaféle tokot magára vette és belehelyezte a botot. Majd kivette és vissza. Ezt elgyakorolta egy darabig, majd felvette a köpenyt. A nyakánál volt helye a botnak.*
-Köszönöm!-
*Csak ennyit szólt, majd távozott. Átment a hídon is, majd elsétált Eteléig. Ránézett, majd biccentett, hogy megérkezett. Majd leült és elővette a botját. Azt nézegette.*
-Megvettem, ami kellett.-
*Nem folytatta. Akarta, hogy a darthar kérdezzen Tifarról.*

*Közömbös tekintettel mered vissza a lányra. Megszokta már, hogy nincs kihez beszélnie a magányos vándorutakon, így nem nagy érvágás neki, ha éppen nincs a beszédes kedvében a másik.
Tudatosul benne, annak haragja, de ilyen is volt már, így nem nagyon veszi magára. Majd megbékél.
A lány kijelentésére csak bólint egyet. Hadd menjen.
Maga pedig szintén útra kel, mikor Arya már messze jár. Evolyran tele van vándorkereskedőkkel, mióta béke van. Sokfelé járnak és sokat is hallanak. Igaz, a darthar már nem egyet kifosztott és legyilkolt, de most nem ilyen céllal közelíti meg őket.
Egymás után faggatja ki bizonyos mágusvezérről. Van, akinél szerencsétlen koldust alakít, aki a vezértől reméli sorsa jobbra fordulását, másnál kiszolgált katonát, ki elégedetlen a mágusvezér nyújtotta veterán ellátással. Van, hogy egyszerű vándort, ki csak hallott az isthar tetteiről, s tanulna tőle.
Minden alakítása hihető és éppen ezért bízik abban, hogy ha információja van valakinek, azt készséggel át is adja neki.
Ám pechjére a kereskedők sem tudnak semmit, így némileg lehangolva érkezik vissza a táborhelyre. Útközben sikeresen elejt egy nyulat. Már jóval ügyesebb vadász, mint amit Havas-földén bemutatott a félig megégetett hófajddal. Mikorra a lány visszatér, már nyárson a hús és illatok szállnak a távolba.
Nem tart attól, hogy észreveszik, messze van az ösvény.
Felpillant Aryára, s hasonlóképp üdvözli.
Nem szól azonnal.
Arya a botját nézegeti, s közli, hogy megvette, amit akart. Pesze már érkezésekor is látta, hiszen a botját abban hozta.
Még forgatja, nézi a húst, tőrével szúrogatja, hogy jó-e.*
- Pont a megfelelő tűzön kell sütni, hogy megfelelő legyen a húsa a nyúlnak.
*Ismét csak csend. Nem sieti el a kérdezést. Nyugodtan kivárja, hogy elkészüljön az étel, s mikor az megvan, tőrével a nyársról levág egy jókora darabot és Aryának nyújtja.*
- Egyél!
*A csendben, amíg a hús fogy mintegy mellékesen felteszi a kérdést.*
- Mire jutottál a városban?

*Amikor a férfi szakács tudományáról beszél a lánynak, ő csak megvonja a vállát. Tőle aztán lehet szénné égett is. Ő ugyanolyannak érezné az ízét. Semmilyennek. Majd mikor a hús darabot átnyújtja a lánynak, ő hidegen átveszi. Nem néz a mágusra. Szó nélkül elkezdi enni. Majd végre feltevődik az a bizonyos kérdés.*
~Majd kiugrasz a bőrödből, mi? Csak próbálod játszani a higgadt férfit. Pff...~
*Úgy felelt, hogy közben a húst nézte, és rágogatta a mondatok között. Teljesen hideg és érzelem mentes volt.*
-Megkérdeztem pár embert, hogy tudják-e, hol lakik az a bizonyos Dreamien Tifar.-
*Hatás szünet, rágogatja a húst.*
-Nem tudták.-
*Nyugodtan folytatja az étkezést. Hosszabb szünet következett, de nem akarta túl hosszúra húzni, hogy nehogy a mágus szólaljon meg előbb, így folytatta.*
-Azután...- *Egy harapás* elmentem a Manun Lyrät-hoz... -*Harapás, rágás* -...és ott várakoztam,- *harapás, rágás* -... hallgatóztam- *harapás* - de semmi érdekes nem volt.-
*Lassan elfogy a hús. Mielőtt a mágus megszólalna, megint csak folytatja.*
-De aztán... *harapás, hosszabb rágás* - láttam kijönni Tifart az épületből.- *Harapás rágás. Közben egyszer sem nézett a dartharra, csak nyugodtan, semlegesen ette a húst.*
-Gondoltam, követem....- *Megint hosszabb hatás szünet. Nem tudja ezzel mit ér el, talán türelmesen vár a darthar, hisz biztos tudja, hogy direkt akarja idegesíteni a lány, és talán épp ezért akar nyugodt maradni. De Aryának az is elég, ha csak magában türelmetlenkedik egy kicsit..*
- a hídig követtem. Onnan csak az irányt tudom.-
*Összedörzsölte a kezét, majd elővett egy rongyot, hogy beletörölje a száját és a kezét. Majd levette köpenyét, majd a bottartót, és lustán leheveredett. Egy pillantásra sem méltatta a férfit.*

*Nem veszi fel a lány viselkedését. Azt tesz, amit akar. Figyelmesen és tőle szokatlanul, türelmesen hallgatja a lányt. Közben maga is eszik.
Jól sejtette, hogy Tifar védi a családját. Minden értelmes ember azt tenné az után, amit a mágus átélt.
A városban senki nem tudja, és azon kívül sem, hogy merre lakik.
A leginkább Arya követésének eredményére kíváncsi. A tegnapi gyakorlás és a mai kérdezősködés türelmesebbé tette.
Eljön az ő ideje, ebben biztos. Nyomára akadnak Tifarnak és ez már elég lesz ahhoz, hogy megkezdődjön a terv.
Ő sem szólal meg azonnal. Befejezi a nyulat.
Ketten szépen el is takarították a teljes mennyiséget. Megtörli kezeit, szépen, alaposan és miután a lány leheveredett, ő maga is visszafekszik a köpenyre.
Kezeit tarkója alá teszi és úgy bámul fel a fák lombjaira. Csak egy dologra kíváncsi, és eddig is az volt az, ami érdekelte.*
- Merre ment?

*Megint csak egy egyszerű kérdés. Arya nem felelt azonnal, gondolkodott a válaszon.*
-Ha a városból átmegyünk a hídon, onnan északnyugatra. De ez nem elég. Olyan egyenesen ment, hogy nem mindegy, mennyire északnyugatra. Elmondani nem tudom, csak követni az irányt. Valószínűleg meg sem találjuk, ha nem egyenesen azt az irányt követjük, amit ő járt.-
*Lustán vett egy mély lélegzetet és a kék égre tekintett. Ahol ő feküdt, a lombok nem takartak olyan sűrűn, így látta az ég egy kis részét. Tiszta volt, nem volt egy felhő sem. Kicsit el is mosolyodott a lány, mert mivel vándor, nagyon szereti az eget kémlelni. Egy kicsit elfordította a fejét, hogy Etelére tekintsen, mit csinál, de utána nyugodtan az eget nézte megint.*
-Kellene egy mosolyfű.-
*Szólt olyan természetességgel, mintha csak annyit mondana, szép időnk van.*

» Halott suggotások erdeje