4. Minnaräll vízesés

*Szép komótosan sétáltak Akirával. Amara mélyen beszívta a friss levegőt, amit a szél hozott a vízesés felől.*
-Nagyon kellemes itt a levegő, nem? Én éppen ezért is szeretek idejárni! No meg persze a csend miatt. És a víz sem az utolsó a listámon!
*Kacsintott újdonsült barátnőjére. Jól érezte magát és amúgy is ki szeretett volna jönni idáig. Igaz, hogy az út kissé fárasztó és hosszú, de megéri, ugyanis ez a hely csodaszép és nagyon kellemes itt tartózkodni. Így hát szépen leballagtak Akirával a vízhez, ahol épp egy idegen alak ugrott a kéklő vízbe. Amara remélte, hogy nem egy férfi ugrott be éppen a vízbe, mert szeretett volna fürdőzni egy kicsit. Akirához fordult, s így szólt.*
-Akira. Hogy tetszik a hely? Ha nem bánod, én megmártózok kicsit. Nem jössz velem?
*Közben azt kémlelte, hogy a harmadik személy milyen nemű. ~Remélem, nem egy pasi! Akkor biztosan nagyon mérges leszek!~ De szerencséjére nem férfi volt az. Egyértelműen lehetett látni, hogy egy nővel van dolguk. Amara megkönnyebbülve levetkezett és bemászott a vízbe. Akirának szólt ki a vízből.*
-Gyere be, jó meleg!
*Azzal az idegen feé fordult. Odaúszott majd így szólt.*
-Szép napot! Ugye nem zavarunk? Amara Lynessa vagyok.
*Nyújtotta a kezét a másik felé. Mosolyogva várta, hogy amaz is bemutatkozzon.*

* Felvéve a merev testartást, tárt karokkal fogadta a levegőt, s zuhant a vízbe. Hihetetlen élmény. Önkéntelenűl rászokik az ember, ha egyszer kipróbálja. Addig tempózik az égszínkék vízben, amíg csak el nem fogy a levegője, s akkor is csak egy pillanatra, szükségből. Aztán eszébe jut, hogy akárt varázslattal csalhatna egy picit. Majd máskor. Túl lusta hozzá.
Mérgesen veszi tudomásul azt a tényt, hogy nincs egyedűl. Felegyenesedik a vízen, és hát kikkel is találhaná szembe magát, ha nem rögtön egy elffel?!
~Basszus. Ezeknek (Mert ugye ketten vannak. Mint a nyulak...) is pont most kellett idejönniük... Ez az én formám ~
- Seyla Vulfia. -*biccent nekik.*
* Különben meg, nincs baja az elfekkel. Csak mindig rosszkor vannak rossz helyen. A vadászatnak lőttek.
Percek alatt felkapaszkodik a sziklákon a ruháihoz. Közben feloldja a varázslatot, hogy azzal se ott kelljen bajlódnia. Aztán irány a város. Ideje egy jót enni. Ha már elrontották a szórakozását.
Visszanéz, s immár a vízesés magasából pá-t int a vidáman fürdőző tündéknek.*

*A nő nem tűnt valami barátságosnak. Úgy tűnt, hogy megzavarták. Ugyanis amint elmotyogta a nevét, kimászott a vízből és elillant. Igaz, hogy még intett is nekik, de Amara kissé mérgesen nézett utána. Akira felé fordult és így szólt.*
-Nos, őt sem a kedvessége miatt fogják elrabolni!
*Azzal elmerült a jó meleg vízben, s kicsit áztatta magát. Nagyon jól esett neki most ez a kis ejtőzés. Úgy elmerült a gondolataiban, hogy már azon kapta magát, hogy majdnem elsüllyedt. Gyorsan a felszínre úszott, majd Akirát kereste szemeivel. Meg is lelte azonnal. Pontosan ott volt vele szembe. Amara mosolyogva simított végig a haján, majd barátnőjéhez szólt.*
-Nos, hogy tetszik a víz? Szerintem nagyon jó. Egész jól el lehet benne lauzulni. De mesélj csak valamit! Nagyon kíváncsi vagyok, úgyhogy ki kell elégítened a "kíváncsiságéhségemet"! Akármit mesélhetsz. Valami érdekeset, vicceset, félelmeteset. Tényleg bármit! Én már úgyis meséltem neked.
*Mosolyogva úszta körbe Akirát, majd kicsit kijjeb úszott, hogy lábai leérjenek és egy kicsit megtámaszkodhasson a tó alján. A vízesés alá még nem akart alábújni. Azt majd csak akkor, ha megunják a lubickolást.*

*Akira nyugodalmasan végéinézte ahogy az ember tova illan. Mozgásán látszott , hogy nem vágyott társaságra. *
- Tipikus ember , le sem tagadhatná. Azoknak mindig meg van a véleményük az elfekröl még mielőtt megismernék öket..-gondolta.
* Hirtelen észbe kapott , hogy megint elbambult és forgatta a fejét jobbra-balra*
- Hol van ez a lány? - kérdezte magában de ekkor észre vette hogy ő már a vízben lubickol.
* Zavartan körbenéz és meglátja a levetett ruhákat. Észre sem vette , hogy levetközött. Ismét nagyot fújt , hogy haját ismét eltávolítsa a látómezejéböl*
- Most mit csináljak? - kérdezte magátol.
Viszont látva , hogy milyen csodás a víz már így elsőre is csak rávette magát.
* Alaposan körülnéz majd lassan vetközni kezd.Amikor Amara rá figyel akkor lelassít vagy abbahagyja. Nem akarja elárulni , hogy iszonyatosan szégyenlős de elég ciki lenne ezek után nem bemenni . Mikor már csak az utolsó ruhadarabok vannak rajta akkor rámutat egy fára*
- Nahát vajon hány éves lehet az a fa?- kérdezi tettetet érdeklődéssel.
* Majd mikor a lány odafordul gyorsan beugrik a vízbe. Igyekszik leplezni zavarát mikor közelebb úsznak egymáshoz. Főleg mikor Amara elkezdi körbeúszkálni akkor igyekszik nem hátat fordítani neki. Nem szeretné felfedni a régi idők iszonyatos nyomait a hátán, ezért inkább mindig szembe fordul vele. Tekintetét mindig az égre vagy a vízre fordítja.*
- Micsoda? meséljek valamit? húha...
- Sokat tudnék mesélni de elég kevés vidám dolog volt eddig az életemben azt meg inkább nem mesélném el ha nem haragszol.
*Hosszú haja szétterül a vizen ami egyébként tényleg nagyon hosszú , majdnem eléri a térdhajlatát.*
- Javarészt harccal foglalkoztam eddig ha lehet igy fogalmaznom..-mondta de érezte egyre jobban megy el a hangja és egyre kínosabban érezte magát.
- Biztos nem lát itt minket senki? - kérdezte és ismét szétnézett .
*Eddig nem volt dolga ilyen nyugodt környékkel, teljesen szokatlan volt a környezet ezért kicsit idegesen nézelődött*
- Inkább beszéljünk arrol a sárkányrol. Nem jön az vissza? - kérdezte és orrig elmerült a vízben.

*Akira viselkedése elég zavaros lett. Amara hirtelen nem is tudta ezt mire vélni. Pedig ő úgy emlékezett, hogy nem csinált semmi rosszat és nem mondott olyat, ami ilyen reakciókat válthatna ki a lányból. ~Nos, ha továbbra is így fog viselkedni, komolyan mondom, megkérdezem tőle, hogy miért!~ Mondta magában, majd egy biztató mosolyt küldött a lány felé, s így szólt.*
-Nos, akkor nem muszáj mesélned. Látom, hogy nem igazán szeretnél, így nem is nyaggatlak. Talán majd legközelebb. Ha esetleg jobban megismerjük egymást.
*Kacsintott Akirára. Értette ő ezt. Hisz nem könnyű dolog olyan eseményekről mesélni egy szinte vadidegennek, amik mély nyomot hagytak az emberben és nem jó értelemben. Amara csodálkozva nézte barátnője szép, hosszú haját. Neki sajnos nem volt ilyen hosszú haja, pedig nagyon szerette volna. Bár így is a derekáig ér, így nem panaszkodhat. Mosolyogva hallgatja Akira kérdéseit. Mézesázos hangját elővéve menygtatta a lányt.*
-Ne aggódj! Ha bárki eselkde, azonnal elintézném! Nem szeretem, ha bámulják a pucér testemet! Ezzel gondolom, te is és mindenki így van.
*Végigsimított testén. Sokszor szokta ezt tenni, mikor elgondolkozik azon, mi bámulnivaló is van rajta. Néha úgy véli, hogy semmi és ilyenkor mindig végigsimít domborulatain. Most is így volt. Megtapogatta kebleit, majd végigsimított fenekén, s belemarkolt. ~Nos, már megint csak a képzeletem akar átverni! Igenis van mit rajtam bámulni! Bár ezt nem vallom be, mert az nem szép dolog. De tisztában vagyok azzal, hogy igenis kellemes látvány lenne a pucér testem bármelyik férfi számára!~ Karba tette kezeit, majd a mélybe merült. Azután hirtelen feljött a felszínre, s fröcskölni kezdte a másikat. Nevetve, s visítozva játszadoztak, miközben Amara így kiabált.*
-Akira...miért vagy ilyen szégyenlős? És miért nem vagy hajlandó kicsit elengedni magad? Amióta a vízben vagyunk, feszült vagy...Áruld el, különben még több vizet kapsz!
*Nevetve fröcskölte tovább a vizet Akirára.*

* Akira zavartan nézett jobbra - balra.Főleg amikor látta hogy Amara néha végigsimít magán. Női szemmel is csodaszép nemhogy férfiszemmel. Akkor érezte , hogy a víz is mintha forró lett volna*
- Hogy miért vagyok feszült?....Hááát igazábol nem szoktam senkivel együtt fürdeni csak egyedül.
-Nagyon mély tradicionális nevelést kaptam nehéz szakítani vele...
* Majd hirtelen egy hatalmas vízfröccs beborította az arcát. Kicsit pislogott, szemébe ment a víz. Majd ismét. Mikor meglátta a lány meleg mosolyát akkor megenyhült kicsit .
Kicsit várt de a hullámok és fröcskölések csak jöttek és jöttek....*
- Nem vagyok feszült !!
- Nem vagyok feszült !!
- Nem vagyok feszült !!
* Mondta majd ő is elkezdett fröcskölni ahogy csak tudott de közben már nem bírta tovább és kiszakadt egy hangos kacagásban..Pár perc után mikor már nem fröcsköltek
érezhetöen oldódott valamennyit.*
- Te mindenkit igy fel tudsz vidítani?
- Biztos szeretnek a barátaid és biztos jó sok is van.
- Nekem igazándibol ebben a városban nincs ismerősöm, a barátaim meg szétrepültek a világban vagy meghaltak.
- Lehet egy kicsit mufurcnak tünök de nem vagyok az .
* Majd elindult a part felé és amikor a sekélyeshez ért akkor leült a vízben , tekintete ábrándosra fordult és felnézett az égre.*

*Úgy tűnt, hogy sikerült felvidítania a lányt. Ennek nagyon örült, hiszen látta, hogy Akira nem érzi jól magát. De most, hogy már nevetett is, Amara elkönyvelhette magának ezt az eseményt egy sikernek. Hisz nagyon rlg volt már az, hogy valakit jobb kedvre derített. Mosolyogva hallgatta Akira beszámolóját magáról, majd így szólt.*
-Nem tudom. Nem nagyon szoktam társaságba járni sajnos. Egy ideje magam vagyok a házamban és nem nagyon szoktam kirándulgatni meg beszélgetni másokkal. Ezért is sétálgattam ma is az utcán. Mert már meguntam a magányt. És ami a barátaimat illeti. Nincs egy sem. Hisz mint mondtam, nem nagyon szoktam társalogni, így nem is ismerek szinte senkit sem. Sajnos. De te kedves vagy. É köszönöm szépen, hogy mesélsz magadról. Szomorú, hogy nincsenek itt ismerőseid, sem barátaid. De főleg az, hogy már nem élnek. *Egy kicsit elhallgatott, majd folytatta.* -Azért remélem, hogy itt majd új barátokra találsz és jól érzed mjd magadat!
*Majd nevetett egyet a következő mondaton.*
-Nem, nem tűnsz mufurcnak! Egyáltalán nem! Nagyon is kedves és odafigyelő vagy. Én igazán megkedveltelek ez alatt a pár órácska alatt. Biztos vagyok benne, hogy sok barátot fogsz szerezni itt, Mirilindë-ben és Evolyranban! De most ideje megfürdenünk a vízesés alatt is. Gyere!
*Azzal odaúszott a vízeséshez és felállt egy sziklára. Pucér testét vadul lepték el a habok és a fergeteges sebességgel aláhulló víz. Kellemes kis fürdés volt ez Amara számára. Mikor végzett, odaengedte Akirát is, miközben ő kiúszott a pratra és elkezdett felöltözni, majd megvárta Akirát is.*

* Kicsit megnyugodott a biztató szavak hallatán. Viszont meglepődött, hogy Amarának nincsenek barátai. Ekkor fehér szemöldökét magasra fel is húzta.
Mikor a lány elindult a vízesés felé lassan úszott utána de mikor látta hogy kiáll a víz alá akkor olyan hirtelen fordította el a fejét hogy a nyaka is belereccsent...
Azért lassan hunyorítva mégiscsak visszanézett. Nézte Amara meztelen testét ami igen kellemes látványt nyujtott bárkinek vagy bárminek aki arra vetődött.
Szive vadul vert , lenyűgözte a lány vagánysága és bátorsága.*
- Én sosem tudnék ilyen nyugodtan mozogni emberek közt- gondolta majd sóhajtott.
Ekkor már megint el kalandozott észre sem vette , hogy Amara kimegy a partra és felöltözik. Csak akkor kapta fel a fejét amikor halotta: Te jössz !! *
- őőő..izé.én inkább nem mennék ki a sziklákra..amilyen béna vagyok biztos megcsúsznék és szétcsapnám magam itt a víz alatt...-
* Majd megint nevetett és beúszott a vízesés alá. Jó hideg víz volt ami alázúdult kellemesen borította be a fejét a zuhany. Pár perc után elindult a partra majd mikor elég közel ért szólt Amarának*
- Kicsit elfordulnál? Pár perc az egész..
* Majd a világ leggyorsabb öltözése történt meg amit valaha is elkövettek ezen a világon. *

*Mosolyogva nézte, ahogy Akira a vízesés alá úszik, majd lemossa magát, s kiúszik. Ekkor ismét el kellett magát nevetnie azon, hogy el kell fordulnia. De megteszi, hisz Akira nagyon kedves és jó barátjának tekinti őt Amara. Miután mindketten felöltöztek, mosolyogva így szólt.*
-Nos, mit óhajtasz csinálni? Én eléggé elfáradtam. Talán visszemehetnénk a városba. Vagy valami mást szeretnél? Mondd csak bátran!
*Azzal lehuppant a fűbe, s Akirát is maga mellé tessékelte. Remélte, hogy a lány jól érzi magát, mert Amara nagyon kellemes élményként élte meg mindezt. Mosolya folyton ott csillogott arcán, s kék haja a füvet fésülte, ahogy a szellő fujdogálta. Közben kissé feszülten érezte már magát a csendben, így nagy nehezen nekilátott azt elmondani, ami mindeddig foglalkoztatta.*
-Tudod, olykor olyan érzésem támad, mintha titkolnának előlem valamit. És ez olyan furcsa...nagyon. De legtöbbször be is szokott jönni. És most is azt gondolom, hogy be fog jönni. Te titkolsz valamit, amit nem szívesen osztasz meg velem. És ezt most nehogy a szívedre vedd. Csak kissé zavar. De nem baj, megértem, ha nem szeretnél róla beszélni. Biztosan szörnyű dolgok azok, amik nem is tartoznak rám, egy idegenre, akit alig pár órája ismersz.
*Csendben figyelte a lány reakcióit. Úgy tűnt, hogy ez a kis beszéde hatásos volt, mert Akira mocorgott és látszott rajta, hogy egyre jobban akaródzik neki elmondani a titkát, de még küzd saját magával. Amara ezt szépen, békésen kész volt kivárni. ~Most már hamarosan el fogja árulni...Érzem.~ Mondta magában, miközben mélyen Akira szemeibe nézett.*

//Fagy//

*Miután felöltözött Akira leült Amara mellé a partra. Látszott rajta , hogy ez a fürdő frissítőleg hatott rá testileg és lelkileg egyaránt. Pár percig csöndben üldögéltek , halgatták a vízesést, majd ismét beszédbe elegyedtek. Amara hangot is adott kíváncsiságának rövid időn belül.*
-Titkolok-e valamit?
-hmmm...-tudod mindenkinek vannak titkai.
-Kisebbek vagy nagyobbak.
* Mondta elmélázva majd hajából egy kisebb adag vizet facsart ki.
Oldalra fordult belenézett a lány hatalmas szemeibe. Ismerte ezt a nézést. Kíváncsi természet de nem akar semmi rosszat ezért kicsit bolondosra fogta az utolsó mondatát.
Fejét olyan közel dugta a lányéhoz hogy az orruk összeérjen majd halkan ennyit mondott.*
- Aki kíváncsi hamar megöregszik..
*Majd orrával megbökte Amara orrát.*

*A lány keményebb dió volt, mint azt Amara gondolta. ~Nos, ezt nem fogom belőle egyhamar kiszedni. De nem is érdekes. Majd ha arra méltónak talál engem, biztosan el fogja árulni. Hisz tényleg csak pár órája ismerjük egymást. Idő kell ahhoz, hogy teljes mértékben megbízz a másikban.~ Gondolta, majd nevetni kezdett, mikor a másik megérintette az orrát.*
-Hát, akkor hamar megöregszek. Nagy ügy. Úgyis eléldegélek még jó pár évig. Hisz tündék vagyunk életem, nemde?
*Ravasz mosoly húzódott a szájára. Háta mögé tette kezeit, s azokra támaszkodott. Mosolyogva nézte, ahogyan Akira kifacsarja a maradék vizet a hajából. Amara nem tett így. Ő szerette, ha vizes a haja. Olyankor mindig a napon volt és hamar meg is száradt. Szeretett sütkérezni, bár ez nem látszott meg bőrén. Elég hóka volt. Majdhogynem egy sápadt zombinak lehetne hinni. De ő nem az. Tünde....tünde a javából.
Amara felállt, miután érezte, hogy a haja megszáradt, majd leporolta lábait, Akira felé fordult, s így szólt.*
-Mondd csak, nem lenne kedved benézni a vízesés mögötti barlangba? Hátha van ott bent valai érdekes. Talán kincsekre lelünk. Esetleg békává változott királyfikra, akiket meg kell csókolni.....na, gyere már!
*Unszolta barátnőjét. Karjait kinyújtotta felé, majd felsegítette, s egyből rohanni kezdett a vízesés felé, hogy átmenjen alatta, így a barlangba jutva. Sötét volt odabent, de egy fáklya volt a bejárat mellé tűzva. Már csak valamiféle gyújtóeszközt kell keressenek.*
-Nos, ezt mivel gyújtjuk meg?
*Kérdezte széttárva karjait. Kérdőn nézett a fáklyára, ami még mindig a barlang bejáratának falán pihent.*

*Amikor Amara hirtelen felállt Akira kicsit meglepődött , szemöldökét ismét felhúzta.*
~ Megyünk is ?~ gondolta,de ekkor már sietnie is kellett nehogy lemaradjon az izgága lánytól.
Azonban az útirány nem a visszavezető út volt hanem a vízesés..
*Eszébe jutott a vízesés mögötti barlang. Biztosra vette , hogy csak oda mehetnek. Megálltak a vízesés előtt. Akira kicsit elgondolkozott és éppszóra emelte a száját meg az ujjával is az égfelé mutatott már amikor Amara bevetette magát a vízesés mögé. Ott állt egy kicsit majd halkan maga elé mondta.*
- Pont mondani akartam , hogy jó , hogy megszáradtunk valamennyire...
* Majd fújt egyet és bevetődött ő is a víz mögé. Jó hideg volt a zuhany meg a ruhája is elázott.
Valóban egy barlang volt a vízesés mögött. Egy sötét barlang. Kerestek egy fáklyát amivel nem is volt baj csak gyújtóeszköz nem volt náluk. Tanácstalanul néztek egymásra.*
- Nekem nincs tűzgyújtóm, nem készültem barlangászni . *Nézett Amarára és megemlte vállait és széttárta a kezeit.*
- Ja és ha már a kincsekröl és királyfiknál tartunk akkor a kincs már rég nincs itt a királyfi meg várhatja hogy megcsókoljam , béka marad.
* Mondta , majd tanácstalanul szétnézett.*
- És ha sötétben mennénk? Csak nincs itt semmi veszélyes dolog.
* Mondta , majd akaratlanul is egy hatalmas mutáns medvére gondolt amint előront a sötétből. Mivel fantáziája hihetetlen mértéket tudott ölteni ezért a helyzet komikumát átérezvén igyeksezett visszafojtani a röhögést. Kisebb sikerekkel. Nagyon vizuális tipus volt és szerette a kicsit morbid humort . *

*Mosolyogva nézett a másik lányra, mikor az megkérdezte, hogy nem mehetnének-e sötétben.*
-Akira...te nagyon jó ötleteket adsz! Gyerünk, vágjunk neki a sötétnek!
*Azzal elindult a vaksötétben. Látta Akira arcán, hogy valami viccesre gondolhatott. Amara maga arra gondolt, hogy valamiféle szörnyek elragadják őket, s fogságba ejtik. És a szőke hercegre kell makd várniuk örök életükben. ~Á, mégsem! Nem vagyunk sem királylányok sem hercegnők.~ Legyintett egyet, majd tovább haladt. Nem látott semmit sem, de a hangokből, lépésekből ítélve nagyjából meg tudta határozni, merre lehet menni, s merre nem. Hallotta a mellette lépdelő Akira lépteinek hangját is. Ez megnyugtatta. Mert hát félt ám egy kicsit. Ki tudja, hogy ebben a sötétben mi lakik? Talán még bajuk esik. Éppen ezért is szólalt meg végül.*
-Figyelj csak. Ha úgy öt percen belül nem találunk semmi használhatóra, szerintem foduljunk vissza. Talán mégsem volt olyan jó ötlet a vaksöütétbe bejönni. Remélem, azért még ki tudunk találni innen!
*Azzal továbbhaladt. Még mentek egy kicsit, aztán hirtelen megállt. Megvárta, míg Akira kicsit előrébb ér, s hirtelen rávetette magát hátulról. Nevetve csiklandozta meg. Jó ideig csiklandozták egymást, aztán Amara végül abbahagyta, majd feltápászkodott, s nagy nehezen barátnőjét is felsegítette.*
-Bocsika, ezt nem hagyhattam ki! Majd legközelebb visszadhatod, rendben? De most ár induljunk el vsszafel. Nekem sincs kedvem békákat csókolgatni. A kincs meg nem érdekel. Szóval gyerünk kifelé!
*Lassacskán, botorkálva indult meg az ellenkező irányba, hogy végre kiérhessena barlangból.*

*Haladtak a sötétben , szépen csendben ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Akira Észrevette hogy újdonsült barátnője nagyon csendben van.*
~ Nocsak , csak nem fél egy cseppet?
* Kérdezte magátol és gonoszul elmosolyodott. Gondolta megvicceli egy kicsit ám ekkor hirtelen csend lett. Megállt , nagy hegyes füleit hegyezte, ha világosban vannak akkor még látszott is volna , hogy mozgatja őket. Ritka volt az elf aki tudja mozgatni a füleit , mint az állatok.
Rosszatt sejtett. Pont meg akart fordulni amikor valami hirtelen rávetette magát és lerántotta a földre. Annyira megijedt , hogy még a végén a vicces gondolata valóra válik , hogy majdnem fel is kiáltott. Ösztönösen összehúzta magát amikor földre esett és várta , hogy hatalmas karmok vájjanak a húsába.
A mutánsmedve eledele. Majd a mutánsmedve benyult a hónalja alá és vadul elkezdte csiklandozni ami ebben a helyzetben annyira nem volt annyira vidám dolog.
Majd pár másodperc mulva már leesett neki ,hogy csúnyán megtréfálták. Amara feküdt rajta , még igy sötétben is látszott rajta , hogy fülig ér a szája.
- Bocsi de ezt nem hagyhattam ki - mondta a lány és kedvesen mosolygott. *
Akira teljesen el volt kékülve a félelemtől . Feltápászkodtak és elindultak visszafelé.
~ Na megállj csak mókamester...
* Gonosz vigyor ült ki Akira arcára. Lassan haladt Amara mögött , mondván hogy teljesen elvesztette a fonalat és a fal mellett tapogatózva haladjanak így biztosan kijutnak.
Azonban ezzel lelassultak annyira , hogy elő tudja készíteni pokoli tervét.
Hirtelen felkiáltott és elkezdett sebesen a barlangba visszahátrálni, közben figyelmesen számolta a lépéseket.
- Amara segíts !! - * kiáltotta majd bakancsa sarkát huzta a földön ezzel keltve az elragadás hangjait. Közben folytonosan gurgulázott és hörgött mindenféle eltorzult hangot kiadott magábol amit szájjal csak képezni lehetett.Mikor elért 30 lépésnyire bebujt a már előre kiszemelt cseppkő mögé és amikor Amara körvonalai kezdtek kirajzolódni akkor mögé ugrott és átkulcsolta a derekát. Felemelte a levegőbe és rázni kezdte jobbra - balra közben hörgött de akkor már vigyáznia kellett , nehogy a saját hangjain elröhögje magát. Majd pár rázás után a földre rántotta a lányt. Gyorsan ráfeküdt és kezeit lefogta. Majd közel hajolt az arcához. Pont mint a tóparton. *
- Tudod ki lakik ebben a barlangban?
- Én !
- És most rántotthúst csinálok belőled meg levest.
* Majd halkan és lassan a fülébe súgott*
- Most mi lessz mókamester?

*Majd hirtelen egy éles hangot hallotak. Egy kard villanó fényét, majd egy ismeretlen alakot. az alak látható módon nem számított rájuk, így támadólag lépett föl, de hamar észrevette a két hülyülő lány békés zsándékát. Vagyis egy kis idő múlva nem tartotta őket veszélyesnek, bár a kardját nem tette vissza a helyébe, csak leereszette.*
-Kik vagytok?-*De ez a mondat kissé elhalónak tűnt, nem úgy mintha tulajdonosa kicsattanna az egésségtől.*/

*AHogy haladtak kifelé, hirtelen valamiféle furcsa hangok töürték meg a csendet. Amara azt sem tudta, mitévő legyen. Csak befogta a füleit és próbálta kivenni, hogy mi is adhatja ezeket a hangokat. De sajnos nem látott semmit sem. Nagyon megijedt. Legszívesebben ott helyben akkorát sikított volna, hogy az egész barlang beleremeg. De bírta még...tarrtotta magát. Viszont mikor már a derekát is elkapta valami és rázogatni kezdte, felsikoltott.*
-Segítség!
*De ekkor már rá is döbbent, hogy csak megtréfálták. Kissé bosszankodva nézett a másikra, de aztán elnevette magát, s átölelte Akirát.*
-Jól megijesztettél, te bolond! De nem bánom, hisz én is megijesztettelek téged és még meg is engedtem, hogy visszaadd. Csak nem számítottam ilyen gyors "megtorlásra".
*Mondta még mindig nevetve. Örült annak, hogy ilyen jól érzik magukat. Mikor elindult otthonról, nem gondolta volna, hogy ennyire jó ötlet volt kimerészkednie. Ha ma nem dönt úgy, hogy sétál egyet a városban, talán nem is találkozik össze Akirával. Boldogsággal töltötte el, hogy új barátra tet szert.
Akirára mosolygott, s tovább indult. De ekkor valamiféle éles hangot hallott, s egy suhanó kardot pillantott meg. Hirtelen megállt a szíve az ijedségtől. De aztán látta, hogy az alak nem támad. Nagy levegőt vett, s Akirára nézett, azután az idegenre emelte tekintetét.*
-Ugyanezt kérdezhetnénk mi is. Ki vagy te? Én Amara Lynessa vagyok.
*Hallotta az idegen hangján, hogy elég gyenge lehet. Legalábbis a hangja egészen elhaló volt. ~Nocsak...talán megsebesült? Nem látok rajta sebet.~ Vakarta mega fejét. Hirtelen érte ez a találkozás, és az a kard is zavarta kissé.*
-Ha nem bánod, szívesebben vennénk, ha eltennéd a kardodat...

*A revans édes ízét érezte magában. Váratlanul és azonnal " visszatámadott " ez a leghatékonyabb takzika.*
~ Igen. Ezt megtanulta már elég régen csak más szituációban.
Felvillantak a régi küzdelmek képei amiből nem kevés volt. Nem szivesen emlékezett ezekre a dolgokra. Azt a korszakot már maga mögött hagyta. Nincs több küzdés , nincs több harc de az emlékek elkísérik, mindegy mit csinál és hol van. Szabadulni szeretne ezektől az emlékektől. Ezért jött ide. Úgy érzi itt ez sikerülni fog.
* Amara fülénél elmélázott egy kicsit ezeken, még jó , hogy nem látta a lány méla tekintetét , nem szerette volna ha szomorúnak látja. Új életet kezd és itt boldogan szeretne élni. Itt nincs helye aggodalomnak vagy komorságnak. Kifujta a szuszt.
*Hirtelen felpattant amikor neszezést halott a bejárat felöl. Egy nő jött be karddal a kezében. Mint régen annyiszor most is felvette az alig észrevehető pusztakezes lefegyverző harcállást. Nem lehet elfelejteni ez már reflexből jött. Jobb keze ökölben maga mellé huzva , bal kéz kinyújtva tennyérrel az ellen felé. Lábai zárt terpeszben és várt.*
- Kik vagytok? - kérdezte az idegen .
*Amara szóba elegyedett vele, de Akira nem figyelte mit beszél. Túlságosan koncentrált a fegyveres minden apró rezzenésére. Egy apró figyelmetlenség is a vesztét okozhatja. Azonban amaz leengedte kardját. Azonban az ilyen cseleknek nem fog bedőlni. Testtartásán kicsit lazított és amikor érezte , hogy a feszültség oldódni kezd ő is megkérdezte a lányt.*
- Te itt laksz a barlangban?
* Mivel semmi képp nem szeretne konfliktust ezért a kérdés után odabiggyesztett egy ártatlan mosolyt is nehogy felmérgesedjen a buta kérdésen.*

~Hogy itt lakom-e? Értelmes, persze, barlanglakó vagyok és a kőkorszakban érzem magam.~
*Nekidőlt a falnak, és kifújta magát, majd ezt mondta.*
-Huh,...nem dehogyis, megpróbáltak kirabolni, és hát nem hagytam magam.-*Ezzel nem mondott sokat, és érezte, hogy kéne még hozzátennie valamit.*
-A lényeg, hogy eltévedtem! Fogalmam sincs hol vagyok, és kicsit el is fáradtam. Meg hát bandukolok itt már néhány napja, de olyan mintha csak körbe-körbe mászkálnék....-/* A két ismeretlen hallgatására, folytatta-* ...de nem akarok panaszkodni, már esteledik, így itt akartam éjszakázni, de hogy itt vagytok, megkérdezném, hogy hol találom a városba vezető utat?
*Közben egyre csak nézte a két tündét. *
~Olyanok, mint az emberek, de mégsem. A fülük..., meg túl karcsú mindkettő. Tényleg nem láttam még mindent! Otthon nem eszt szoktam meg.~ Erre elmosolyodott, ami furcsa lehetett Amaráéknak, de gyorsan komor lett újra, az otthonának felidézése miatt.*
~Apa, remélem, még élsz!~

*Elnevette magát Akira kérdése hallatán. ~Még hogy a barlangban! Akira....ne légy ilyen buta.~ Azzal magába folytotta a nevetést, s az idegent hallgatta. ~Nocsak. Eltévedtél, cicamica? Remélem, hogy ez az igazság és nem csak át akarsz verni...~ Mondta magában, majd pár lépést haladt előre, az idegenelőtt megállva. Mélyen a szemébe nézett, majd így szólt.*
-Nos, ha valóban igazat beszélsz és szeretnél még ma a városba jutni, akkor tarts velünk. Úgyis hamarosan indultunk volna. *Akirára tekintett, majd egy kézmozdulattal intett neki, hogy jöjjön. Ezután visszafordult a másikhoz.* -Egyébként ez a Minnaräll-vízesés, a tündék földje. Most Morilindë-be viszünk, a központi városba. Remélem, megfelel. Ha nem, akkor nagyon sajnálom, másfelé nem vállalok idegenvezetést... *A levegőbe szagolt, s egyből tudta is, kivel áll szemben. Jobban mondva, hogy mivel.* -...ember!
*Azzal hátat fordított az idegennek, de közben titkon lesett hátrafelé, nehogy az hátulról rátámadjon. Mikor végre kiértek a barlangból, Amara a vízesés alá állt, s lemosta magáról a barlangban összeszedett koszt. Felfrissülve lépett ki a víz alól, majd a máisk kettőre nézett, s így szólt.*
-Hölgyeim, engedelmükkel elvezetném önöket Mirilindë-ba. Gyertek utánam!
*Azzal elindult a város irányába, szép komótosan. ~Ráérünk. És legalább addig is megszáradok, míg a városba érünk.~ Mondta magában, majd tovább sétált az úton, amit a kereskedők tapostak ki a sok év alatt.*

* Akira megnyugodott amikor látta , hogy Amara szavakkal szereli a fegyveres nőt. *
~ Egy eltévedt ember errefelé. Ő a második a mai napon , elég kedvelt lehet ez a vízesés. - *gondolta magában majd egy kis idő mulva elindultak kifelé. Ismét vízzuhany.
Nem baj legalább kitisztul a ruhája valamelyest. Jó sok port összeszedett a fetrengésektől a barlangban. Mikor beért a víz alá , még a fejét is megrázta alatta.
Amikor kiért haját összefogta és kicsavarta. Figyelte az embert hogy viseli a hidegvizet. Majd hirtelen eszébe jutott Amara megszólítása amin kicsit elmosolyodott..
Odafordult az emberhez menet közben.*
- Mit szeretnél a városban " cicamica "?
* Majd hogy tudassa , hogy csak egy ártatlan szóvicc volt még rá is mosolygott. Ritkán mosolygott emberekre.*

~Lecicamicáz, aztán mosolyog! Még a végén a képembe röhög!~
*Szabadjára engedte a dühét, de nem tett semmit, viszonozta a mosolyt, viszont ami a mosollyal, vagy inkább ami a dühével elengedhetettlenül együtt járt az, hogy mélybarna szeme Akira elött zöldre váltott, és a mosoly közepette rávillant a tündérre.
Majd Amara felé fordúlt és köszönettel elfogadta a meghívást.*
-Köszönöm, akkor veletek tartok a városig!-
~Aztán viszlát bunkók,..nahát ezek elég ellenszenvesek. Itt úgy látszik valamiféle rivalizálás lehet köztük és az embrek között.~
*Már eltette a kardját és nem félt újdonsült "barátaitól", de azért a markolaton tartotta a kezét, minden eshetőségr., Közben beértek a városba.*

Tárgy: Re: 4. Minnaräll vízesés Kedd Dec. 22 2009, 21:31

*Dreamien végre élvezi a békét.
Kis kikapcsolódásra vonultak el kedvesével az elfek birodalmának talán legszebb helyére. Mivel az elfek közül is sokan vannak, akik szabad idejüket szívesen töltik itt, a Minnaräll vízesésnél, ezért gondosan választották ki az patak ötödik ága mellett a kis ligetet a domb oldalában, melyről lecsobog az ág.
Lovaikat kissé távolabb hagyták, most nyugodtan legelésznek a kövér fűben.
A fák hűvöse alatt leterített kis pokrócon pihen Ninquë. Kissé hátra van dőlve, pocakjától már nem tud rendesen felegyenesedve ülni.
Tifar fejét felesége ölében nyugtatja és a lombokat nézi.
Élvezi, ahogy Ninquë egyik kezével lágyan, finoman cirógatja arcát.
Csend van, nem szólnak ők sem. Hallgatják a víz csobogását, a madarak csicsergését és élvezik, amint a fűszálakon végigsuhanó szellő körbetáncolja arcukat.*
~Milyen régóta vártam már erre. Kis nyugalom, annyi nehézség, és nélkülözés után.
Emlékszem, mikor még Ninquë először hozott ide.
Oly régnek is tűnik már, pedig alig több, mint egy éve volt.~
*Az emlékre csendesen felnéz szerelme szemébe és elmosolyodik.*

Tárgy: Re: 4. Minnaräll vízesés Kedd Dec. 22 2009, 21:45

*Ninquë gondolatai is messze járnak. Nem a múltra gondol, születendő gyermekük jár a fejében.*
~Milyen lesz majd? Ritka, hogy egy elf és egy mágus nászából szülessen csecsemő. Emlékszem, a közösség milyen meglepve fogadta, hogy nem egy elfet választottam életem párjául. Egy mágust. Csak anyáék fogadták szeretettel, az elfek először kissé idegenkedtek tőle. Aztán mindet leszerelte kedvességével.~
*Férje most is ott ül mellette. Kezével simogatja az arcát, melyet a hasa mellett nyugtat.
Ninquët elönti a szerelem.*
~ Itt van a férfi, aki az egész birodalmon keresztül üldözte Etelét. Mindenét elvesztette, de nem törődött semmi mással csak velem.
Nem adta fel és most újra itt vagyunk, újra együtt és nemsokára már háramsban.~
*Dreamien felnéz rá, egészen a szemébe és mosolyog. Ninquë visszamosolyog rá. Mindig is szerette ezt a kedves, meleg szempárt. Szinte simogat, mikor ránéz.
Egyre gyakrabban érzi, hogy nehéz az állapot, amiben van. Gyakran le kell ülnie, vagy feküdnie. Ideje lesz indulni haza.*
- Menjünk lassan. Messze van még az otthon.

Tárgy: Re: 4. Minnaräll vízesés Kedd Dec. 22 2009, 21:59

*Dreamien elveszik szerelme tengerzöld szemeiben. Bizony, első találkozásukkor is ez volt már a legnagyobb hatással rá. Ninquë szavaira tér vissza a jelenbe.*
- Jól vagy, Kicsim?
*Felesége megnyugtatja, hogy igen, csak elfáradt. Felsegíti kedvesét, majd hozza a lovakat. Gyengéden a nyeregben segíti Kate hátára, majd maga is felpattan Odinra és lassan elindulnak a visszafelé az Alceron-fennsíkre.
Ahogy haladnak el egymás után a vízesések mellett, az elfek még mindig megnézik őket.
Dreamien már nem veszi fel. Némelyiknek egyenesen visszanéz a szemébe, miközben kihúzza magát a nyeregben és megsimogatja Ninquë hátsóját.
Élvezettel mutatja meg mindenkinek, hogy ezzel a csodálatos nővel ők bizony összetartoznak.
Neki is eszébe jut a mágus-elf házasság szokatlansága.*
- Emlékszel még Alceron történetére?
Tudod, akiről a fennsík is a nevét kapta....
Csak eszembe jutott....szerencsére ma már más idők járnak. Kissé szabadabb a gondolkodás mind az elfeknél, mind a mágusoknál.
A kicsi már egy sokkal barátságosabb világba érkezhet, mint ami Alceront fogadta.
*Ninquë csak fáradtan mosolyog erre. Dreamien látja, hogy feleségére ráfér már a pihenés. Ügetésre fogják a lovakat.*

Tárgy: Re: 4. Minnaräll vízesés Pént. Feb. 12 2010, 17:51

*Mosolyogva érte el a Minnaräll-vízesést. Hatalmas, vastag bundáit boldogan vetette le magáról, ahogy megpillantotta a zöld füvet, s a kéken fénylő vízesést, s a lefelé folyó vizet.*
-Mily csodás ez a hely! Még ilyenkor is zöldell itt minden, mikor máshol zord tél dúl, s legalább annyi a fehérség, mint tavasszal és nyáron a zöld.
*Nem mintha nem szerette volna a havat. Csupán olykor már nagyon is hiányzott neki a zöld. Nemcsak a fű csodaszép zöld színe, hanem a fák lombja, a többi szín. Az élet hiányzott neki a télből leginkább. Ezért is látogatott el ide. Itt egy kicsit ki tud kapcsolódni. S megcsodálhatja a vízesést is, amit oly keveset látott még ittléte óta. Valahogy mindig elkerülte ezt a helyet kalandozásai, kirándulásai során. Maga sem tudta, miért, hiszen gyönyörű helynek vélte mindig is.
Mosolyogva szaladt a vízhez, hogy kezét belemártva megállapíthassa, mennyire meleg a víz. Nagy meglepetésére éppen oly meleg volt, hogy fürdeni is lehetett volna benne. Viszont most ő nem éppen a fürdés miatt jött ide. És nem is elsősorban a látvány miatt. Nem. Gyakorolni szeretett volna, ugyanis jelentkezett egy hirdetésre, ahol szörnyvadászokat kerestek. És mivel ő szerette volna elvállalni ezt a munkát, hogy legyen némi kis jövedelme, gyakorolnia kellett. Mert ő akart lenni a legjobb. Hogy felvegyék, s valóban szörnyvadászként dolgozhasson. Bár kissé félt attól, hogy majd veszedelmes szörnyekkel kell szembenézzen, de mindig azzal nyugtatta magát, hogy ő remek íjász, így nem eshet semmi baja sem. Főleg, ha még gyakorol is. Éppen ennek apropóján jött hát el. Íja a hátán pihent. Mellette a tegez, ami tele volt nyilakkal. Amara boldogan hagyta el a vizet, hogy valami célpont után nézzen. Sorra nézte a fákat, hogy melyik áll a legegyenesebben. De pechére nem talált olyan fát, ami teljesen egyenes lett volna. Végül úgy döntött, megteszi egy olyan is, ami enyhén girbe-gurba csak.
Hajába túrt. Megállt a bizonyos fától úgy tíz-tizenöt méterre. Íját elővette, majd kicsit edzette az ideget. Pár képzletebeli nyilat el is lövött, majd mikir úgy érezte, eljött az ideje, hogy elővegyen egy valódi nyilat, hátranyúlt, s azonnal elő is kapott egyet.*
-Lássuk, mennyire rozsdásodtam be a legutolsó íjhasználat óta.
*Azzal finoman az íjra helyezte a nyilat. Erősen fogta, s célzott. Közben lábai terpeszben álltak. Kitámasztott a lábával. Még utoljára módosított kicsit a célzáson, végül eleresztette a nyilat. Süvítve szállt a levegőben, egyenesen a fa törzsének közepe felé. Amara már örült, hogy célt talál, mikor is egy kisebb fuvallat eltérítette a nyilat, ami így a fa bal oldalába fúródott bele.*
-Nem hiszem el...ennyire azért nem felejthettem el szélben lőni!

//Eddig moderálva!//

Tárgy: Re: 4. Minnaräll vízesés Vas. Aug. 15 2010, 06:41

//Amara//

*Az utóbbi időkben harc házán harc volt, már szeretett volna kimenekülni ebből a légkörből az éjtünde. Ráadásul volt egy célja. Megtalálni Talyont. Eddig még nem kereste erre. Pedig elég kézen fekvő, hogy talán az Elfek birtokain van valahol. Egyenes háttal üli meg a lovat, oldalán kard, hátán tegez, a nyeregre csatolva pedig az íj. Nem mintha harcba indulna, de most már semmiben sem lehet biztos. Néha, mikor hirtelen mozdul a ló, akkor felsejlik egy kis fájdalom a bordáiban. Na igen, az utolsó ütközetben eltört pár. Nem mintha csatatársai észrevették volna. Mindegy. Fatima nem az a sértődékeny típus. Nem is érdekli igazán. Megoldja ő egymaga. Meg hát az a pillanat, amikor a gyermeket visszaadta az anyjának, minden mást felülmúl. Látni a boldog arcokat, ahogy zokogva ölelik át egymást... Áh, mióta lett ilyen érzelmes a tünde? És az a tudat, hogy a másik kettőt már nem menthették meg...
Egy vízeséshez jut. Nagyon szép a táj, de fő célja a város. Talán ott alszik valami fogadóban a párja. Ekkor meglát egy bosszankodott elfet, aki az előbb még egy fára célzott az íjával. Fatima leszáll lováról, és a lányhoz sétál. Mikor az már észrevette, biccentett neki.*
-Üdv!-
*Majd a "céltáblára" tekintett.*
-Szél van...-
*Mondta csak úgy magának. Nem szokott az a kezdeményező típus lenni, de most ő szólalt meg legelőször. Ez is elgondolkodtatja, hogy vajon miért. Az egy dolog, hogy az a férfi valamilyen szinte barátságosabbá tette, de ennyire azért nem. Erre a gondolatra eleresztett egy apró mosolyt.*

Tárgy: Re: 4. Minnaräll vízesés Vas. Aug. 15 2010, 09:31

*Valószínűleg annyira koncentrált, hogy nem hallotta meg a lódobogást. Ugyanis nem vette észre a nőt, aki időközben megérkezett. Éppen ezért kissé riadt tekintettel fordult oda hozzá Amara. De aztán látván, hogy csupán egy fajtársával van dolga, megnyugodott, s mosolyogva biccentett ő is.*
-Szép napot! *Kis hatásszünet, majd ismét megszólalt.* -Nos igen, tudom, hogy fúj a szél. Viszont ennek nem kellene akkora akadálynak lennie számomra. Tudod, régen nagyon jól tudtam célbalőni. De azóta sajnos megváltozott egynéhány dolog. Mindenesetre most azért jöttem ide, hogy egy kicsit gyakoroljak, s aztán jót pihenjek. Kellemes vize van a vízesésnek.
*A másikra kacsintott. Jókedve volt. Mint általában. Bár valójában volt pár dolog, ami nyomta a lelkét, de ez nem igazán látszódott rajta. Szép csendben elővett egy másik nyilat, felhúzta az íjat, s várt egy kicsit. Mikor a szél egy pillanatra megállt, elengedte a nyílvesszőt, ami egyenesen a vele szemben lévő fa törzsébe fúródott. Ez a lövése határozottan jobban sikerült, mint az előző. Miután egy halk kis nevetéssel kiörömködte magát, a másikhoz fordult.*
-Ne haragudj, nem vagyok neveletlen. Csupán még el szerettem volna lőni ezt a nyilat.
*Azzal eltette íját a tegezbe, majd a kezét a nő felé nyújtotta.*
-Amara vagyok. Téged hogy hívnak?
*Miután lezajlott a bemutatkozás, Amara egy kisebb fácska tövébe invitálta társát. Ott lehuppant a puha, zöld fűbe, s a vízesésre tekintett. Aztán odafordult a nő felé, s mosolyogva megkérdezte:*
-Mi járatban vagy erre? Talán te is gyakorolni jöttél vagy csupán meg szeretnél mártózni a vízben? Mert szívesen veled tartok!
*Mosolya annyira természetes volt, s olyan ragyogó, mint a napsütés. Talán ezzel próbálta kompenzálni a lelkét mardosó fájdalmakat.*

Tárgy: Re: 4. Minnaräll vízesés Vas. Aug. 15 2010, 10:27

*Végignézte az újabb lövést, majd a lány felé tartotta a kezét. Nem az ő stílusa a kézfogás, így egy darabig habozott. Végül mégis csak elfogadta, és megint biccentett.*
-Fatima a nevem.-
*Mivel a vele szemben lévő lány nem a teljes nevével mutatkozott be, így ő sem. Nem volt sok kedve bájcsevegni, de talán az a lány tud valamit Talyonról. Így vele tart. Megvárja, míg Amara helyet foglal, majd vigyázva, nem túl közel, ő is leül mellé. A vízbe invitálásra egy kicsit kikerekedtek a szemei.*
~Még csak az hiányzik!~
-Nem, nem megyek be a vízbe, de ha te szeretnél, menj csak. Valójában keresek valakit. Nem találkoztál véletlenül egy Talyon Burke nevezetű tündével?-
*Mondta teljesen komoly arccal, és ezzel tárgyra is tér. Nem volt kedve csak azért mosolyogni, mert a másik is mosolyog. Eleve... azt ki kell érdemelni... A céllövés jutott eszébe. Ő nem várta volna meg, hogy lecsendesedjen a szél. Hisz egy csatában nem mondhatja azt az ellenségnek, hogy "várj, ne fuss el, míg le nem csendesedik a szél. Hadd lőjelek le!" Vagy akkora erővel kell meghúzni az íjat, hogy a kisebb széláramlat ne térítse el a nyilat, vagy alapból úgy kell célozni, hogy a szél pont a cél irányába hajtsa. De nem volt kedve okoskodni. Nem kérdezte senki sem a véleményét.*

Tárgy: Re: 4. Minnaräll vízesés Vas. Aug. 15 2010, 12:24

*Elgondolkozott a hallottakon. Nem mondhatni, hogy nem ismert sok tündét, viszont ez a név egyáltalán nem volt ismerős neki. Próbált emlékezni, hátha csak nem ugrik be neki. De így sem járt sikerrel. Mosolya már egyáltalán nem volt olyan fényes, mint előtte. Sőt, már egyáltalán nem mosolygott. Elhúzta a száját, s úgy válaszolt.*
-Nem, sajnos nem tudok ebben segíteni. Nem ismerős a név. Talán látni láthattam valahol. Tudnál egy rövid személyleírást adni róla? Hátha beugrik valami...
*Mereven nézett maga elé. Nem akarta megkérdezni, Fatima miért keresi azt a bizonyos tündét. Illetlenségnek tartotta volna a maga részéről. A vízesésre tekintett, majd ismét maga elé nézett. Megpillantott egy lapos követ, amit fel is vett a földről. Megtörölgette, majd egy jól irányzott mozdulattal a kis tó felé hajította. A kövecske kacsázott egy párat a víz felszínén, majd elsüllyedt. Már egy ideje nagy volt a csend. Ez kissé aggasztotta Amarát. Nem szerette, ha csend volt. Pláne a kínos csendet nem. Így hát igyekezett megtörni azt. Először csak egy kis köhintéssel, majd egy hangosabb krákogással. Aztán megszólalt.*
-Nézd, nem akarok illetlen lenni, de megtudhatom, miért keresed őt?
*Közben felállt, s körbenézett. Fülelt is, hátha újra meghallja azt a hangot, amit az előbb is. De egyelőre semmi. Visszafordult Fatimához. Kérdő tekintettel kérdezte tőle:*
-Te nem hallottad azt a hangot? ... Mintha valamiféle nagy teremtmény vagy ehhez hasonló lett volna. De errefelé leginkább csak madarak, s kisebb testű jószágok szoktak járni. Igencsak szokatlan...
*Tovább fülelt. Hamarosan ismét meghallotta azt a hangot. Szemei összeszűkültek. Ismerős volt neki a hang. A minap, mikor vadászni volt, találkozott egy robusztus szörnyeteggel. Ezzel nem is volt gond, hisz éppen azt a szörnyet kellett volna legyilkolnia az egyik kisebb falu vezetőjének a kérésére. Minden jól ment. Nagy nehézségek árán, de sikerült végeznie a szörnyeteggel. Úgy tudta, hogy több nem létezik belőle, de talán tévedett...*

» 08. Osgiliad vízesés