4. Minnaräll vízesés

*Ott a szikla mögött egészen biztonságosnak tűnt. Szemeit tovább meresztgette a tó felszínére, de még mindig nem történt semmi sem. ~Hűha! Talán csak valami hal volt az, ami nagyra nő? Még a végén visszamegyek fürdeni...~ Gondolkozott, majd a tó felé nézve elkerekedtek szemei. Valami hatalmas buborék képződött a felszínen, aztán kiemelkedett belőle egy sárkány feje, majd az egész teste. Amara nem is bírt megmozdulni, teljesen ledermedt a látványtól. Hatalmas volt az állat. Ilyet még elképzelni is nehezen tudott volna. ~Szóval ez a sárkáyn volt az? Nos,a kkor azt hiszem, jól tettem, hogy kijöttem onnan....~ Azzal tovább figyelte az állatot, aki először körülnézett, majd letelepedett egy hasonlóan óriási sziklára, mint ő maga. A nagy karmaival elkezdte vésegetni a sziklát, ami Amarát igen különösen érintette. Először is nem gondolta volna, hogy a srákányok víz alatt is szoktak lenni. Másodszor pedig azt sem gondolta volna, hogy ilyesmivel játszadoznak, hogy nagy karmaikkal sziklákat vésegetnek. De nagyon kíváncsi volt az állatra, úgyhogy gyorsan felkapta magára a ruháit. ~Nem érdekel...én akkor is megnézem közelebbről ezt a srákányt! Remélhetőleg nem fog megenni...~ Mondta magában, majd kimászott a szikla rejtekéből, s kicsit közelebb ment az állathoz. Félénken szólalt meg.*
-Hű de nagy vagy!
*A szájára csapott kezeivel. Egyáltalán nem akarta ő magára vonni a figyelmet, csak meg akarta csodálni a hatalmas állatot. Mert ilyet még sosem látott. Amelyiknek kék sörénye lenne. Furcsának tartotta és különlegesnek ezt a sárkányt. Megdermedve nézte, ahogyan felé fordítja a fejét.*

*Nexus belenyugodva abba a ténybe, hogy magára maradt már megint, tovább karcolgatta a sziklát. Épp nyújtóztatta kissé tagjait, amikor meghallotta a váratlan hangot a háta mögül. Erre hirtelen megfordult volna, és már fejét el is kezdte hátrafordítani, de a váratlan megszólítás miatt oldalra billent, majd teste megcsúszott, és bele csobbant a vízbe, kisebb záport zúdítva a tündére is.*
~Jaj... Neee...~
*Néhány pillanattal később már fel is bukkant a vízben, és furcsa, kínlódó képet vágva kievickélt vissza a sziklára. De most óvatosan mozgott ám a csúszós kövön, mert nem akart újra megmártózni. Tekintetét a tündére függesztette, és üvöltésre nyitotta száját. Még sikerült is valami nagyon hasonló hangon rákezdenie, de közben hangja elcsuklott, és egy sor köhécselés közepette odébb vánszorgott.*
~De kínos... Már megint ilyen helyzetbe pottyantam...De nem... az a víz volt amibe pottyantam. Ó, de most meg tüsszentenem kell.... Hű, de csavarja az orromat.~
*Fura képet vágott, majd egész testében megrázkódva tüsszentette el magát, egyenesen a tündére. Nexus az elázott lányra pillantott, de csak fél szemmel, és gondolatban már nevetett is rajta.*
~Na... ez most nem nekem kínos... De, bocsika kislány... azért így is cuki vagy... Hehehe... Csak egy kicsit nedves is...~

*A sárkány rögtön meg is hallotta a ahngját, s már fordult volna felé, mikor belezuhant a vízbe. Amara csak egy kicsit lett vizes és igazán nevethetnékje támadt a sárkány kétballábasságán. De végül visszatartotta, mert nem akarta megsérteni az állatot. Tudta, hogy azzal csak még jobban felmérgesítené az így is mérgesnek tűnő, épp a sziklára visszamászó sárkányt. Így hát csak nézte az állatot és hatalmas termetén csodálkozott. Aztán végül a fejét Amara felé fordítva éppen ordítani készült, de a lány már azt hitte, hogy tüzet fog kapni. ~Jajj, ne! Most végem van! Minek is jöttem ilyen közel?~ Azzal elkezdett hátrálni. De amit kapott, az nem tűz volt, hanem víz. Furcsán, és csurom vizesen nézett körbe, majd mérgesen a sárkányra pillantott, aki úgy tűnt, most jól szórakozik. A tünde mérgelődve hátrébb lépett még pár lépést, majd lehuppanva a fűbe lassan felemelte tekintetét az állatra. ~Talán, ha nem csinálok semmi idegesítő dolgot számára, akkor talán még nyugton is marad. Tudom, hogy így kell velük bánni. És remélem, hogy sikerülni is fog!~ Azzal szép nyugodtan ült és nézte az állatot. Még mindig nem tudta elhinni, hogy egy ekkora példánnyal találkozott. Aztán mikor már jól kilegeltette szemeit a sárkány testén, a szemébe nézett mélyen. Igen különös, de mintha valamiféle rokonszenvet látott volna a szemében. Vagy csak odaképzelte? Ezt nem tudta meg egyenlőre, de ő türelmesen várt, hátha behódol az állat és még talán közelebb is jön. Persze nem hátsó szándékkal...*

*Nexus megrázta magát, és sörényéről le is pergett a víz többsége. Aztán mélyen a tünde szemeibe fúrta tekintetét. De, ekkor valami furcsa hangot hallott. Olyan hangot, ami mindig felcsigázta eddig. Egy rövid nyerítés ütötte meg fülét. A kéksörényű lassan fordította fejét a hang irányába. Tett két lépést előrébb csodálkozásában, s így épp csak néhány centivel a fűben gubbasztó tünde előtt állt. De feje, és nyaka így is átnyúlt a lány fölött, s a víz csöpögött le annak hosszú hajára, és ruhájára. Nexus száját eltátva csodálta meg a fához kötött patás formás, és jó izmos idomait. Azonnal be is indult a nyálelválsztása tőle.*
~Ó drágaságom! Te leszel mától a szivem csücske... Na jó, nem a szivemé, hanem a gyomromé. Had lássalak közelebbről kis csillagom!~
*És a tündét átlépve loholt el a kétségbe esetten rugdosó állathoz. De nem esett neki, hanem megállt előtte, és orrát hozzá nyomva szippantotta be mélyen az állat finom illatát. A ló meg frászt kapva vergődött a fához kikötve.*
~Csodás példány... Kérném szépen! Megkaphatnám?~
*Néhányszor a tündére pislogott, és nem is mert neki esni a lónak, mert érezte azon a lány szagát is, aki ugye még véletlenül sem bántotta őt. Hát nem tudta, mit tegyen. ezen még eltöpreng egy ideig.*

*Csak állt ott és nézte az állatot. De az egy pillanat múlva már nem is vele foglalkozott. Megindult a lány felé, de fejével átnyúlt fölötte, vizet csöpögtetve Amarára,a ki nagyon nem örült ennek. Kicsit arrébb lépett, majd a sárkányt figyelte, aki már észrevette a lovát. A láynban hamar tudatosult, mit is akar a sárkány. De ekkor még nagyobb megerősítést kapott. Ugyanis a sárkány odament a lóhoz és majdhogynem bekapta, úgy szagolgatta. A tünde csak állt ott és nézett. Azt sem tudta, mit csináljon. Semmi fegyver nem volt nála, de persze az állatot sem akarta bántani. Csak hát eléggé hiányozna neki a ló, ha a sárkány elfogyasztaná. ~Ez nem lehet igaz! Ne tedd ezt velem! Ha meg mered enni, akkor nagyon kiakadok és a végén még megöllek valamivel....akármivel!~ Mérgelődött, s csapkolódott. Aztán megpillantotta a lovára tett íját és nyilait. ~Na neeee! Az íjamat ne! Azt én csinálta a saját két kezemmel! Most aztán lesz hadd el hadd!~ Morcosan a sárkány rá bámuló szemeibe nézett, amjd határozottan megcóválta a fejét és próbálta a zt mutogatni, hogy a sárkány jöijön el a ló közeléből. Amara nem tudta, hogy mindezt sikerült-e megértetnie a sárkánnyal, de reménykedett benne. ~Még csak az kellene nekem! Az íjam is odalegyen meg a lovam is, mi? Na persze!~ Nem gondolt arra, hogy a sárkány egyetlen harapással elintézheti őt is. Nagyon mérges volt és ilyenkor nem figyelt oda semmire sem. Csakmutogatott össze-vissza és várta a hatalmas állat reakcióját.*

*A csapkodásra kissé összerezzenve pillantott a dühös tünde irányába. Rossz emlékeket ébresztett benne ez a hangoskodás. Az anyja dirigált így neki. Persze nem a kétlábúak nyelvén, hanem a sajátjukon, és ő is dühösen döngetett minden útjába eső dolgot ilyenkor. Na, ezt juttatta eszébe a lány viselkedése. Erre Nexus meghökkenve pislogott a lóra.*
~Vajon mi olyan nagy szám benned, hogy nem akarja, hogy megkóstoljalak?~
*Kissé oldalazva mozogott az állat mellett, és közben a tündét bámulva ordítozott egy sort a lányra. Orrából gőz tört elő a dühtől. Szájából forró levegő szökött ki. Nexus érezte, hogy ha tovább izzik majd a dühe, akkor muszáj lesz kiadnia magából. És az tűzzel jár. A ló nyergére esett pillantása, s észre vette az ott lógó íjat, és a tegeznyi nyílvesszőt. Ezt azonnal fel is ismerte, hiszen már számtalanszor lőttek rá ilyen ronda dolgokat. Erre még jobban bömbölt, és hátrálni kezdett. Most viszont már félelem is bújkált hangjában. Félt, hogy megint megtámadja egy kétlábú. Mostanában folyton lődöznek rá, meg varázslatokat vetnek be ellene. Hát Nexus bömbölt, és szárnyait kiterjesztve, támadólag lecsapott fejjel hátrált a parton, egyre távolodva a lótól, mely egyre jobban őrjöngött a sárkány üvöltésétől.*

*Úgy tűnt, hogy elég hatásosra sikeredett a kis dühöngése. A sárkány nagy szemeket meresztett rá, s úgy nézte őt. Aztán hirtelen gőz csapott fel az orrából, amitől már kissé megijdet a tünde. ~Na nehogy itt tüzeskedjen nekem! Még csak az kéne! De akkor sem hagyom ezt az íjamat..és lehetőleg a lovat sem!~ Úgy látszott, a sárkány észrevette az íjat és fél. Igen, fél. ~Nocsak? Talán félsz, hogy meglőlek vele? Nos, ettől csakis akkor kell félned, ha meg akarod enni a lovamat! De ezt valahogy a tudtodra kell adjam. Különben még a végén tüzet akapok az arcomba.~ Félénken közelített a lóhoz, hogy megmentse a sárkánytól, de aztán úgy döntött, hogy mégsem megy oda. ~Nem jó ötlet. Csak felidegesítem még jobban...De akkor mi a fenét kezdjek vele? Semmi esélyem sincs vele szemben!~ Hadarta magában, majd feszülten nézve a sárkányt lassacskán elkezdte mutogatni, hogy ő nem akarja bátnani az állatot. Ezt úgy csinálta, hogy kezeit íjjal való lövésre készítette, majd megcsóválta a fejét. ~Remélem, nem érti félre és nem azt hiszi, hogy lelövöm, ha bántani akarja a lovamat!~ Amara nagyon félt most már. A sárkány egyre veszélyesebbnek tűnt. És ez nem volt jó jel. A tünde már-már elsírta magát. ~Most mit csináljak? Meg fog pörkölni.....~ Nagyon tanácstalan volt. Csak állt ott egy helyben és nézte a ahtalmas állatot, aki pillanatokon belül leokádhatja tűzzel. De egyszerűen enm tudott mit tenni. Fejét lehajtotta, majd úgy várta a csapást. ~Nekem végem van...ez a sárkány meg fog égetni és alovamat meg elfogyasztja jóízűen....~*

*Nexus szemei végletekig kerekedtek, amikor a tünde az íj használatát imitálta. A sárkány ezt egyértelmű fenyegetésnek vette, és hosszasan üvöltött. Csak akkor hallgatott el, amikor kénytelen volt újra levegőt venni. Márpedig neki jókora tüdeje van, és sokáig bírja levegő nélkül. A fenyegető mozdulatok még inkább összezavarták, és már olyan sebesen próbált hátrálni, hogy saját lábaiban megbotolva esett farára, és ettől még idegesebben fújtatott, és üvöltött. Szárnyai folytonos rezgése már olyan viharosan rebbentette szanaszét a faleveleket, mintha kitörni készülő vihart rejtegetne a bőr szárnyak alatt. Nyakát kissé behúzta, és egyetlen ruganyos mozdulattal elrugaszkodott az anyaföldtől. De nem emelkedett azonnal. Az idegesség volt ennek oka, mivel attól képtelen volt megfelelően koncentrálni a repülésre. Szárnyai vége még a sziklás talaj kavicsait is söpörték minden iránybal. Végül egy újabb üvöltéssel sikerült mégis föntebb lebbennie úgy négy méter magasba.*
~Ne merészelj rám lőni! Nem akarok nyilakat! Hagyj békén! Menj innen! Hagyj!~
*Félelem, és düh egyvelege különös vijjogó hangot produkált nála néha, s lebegése közben egy másodpercre sem merte szem elől téveszteni a tündét. Csak nézte árgus szemekkel, mikor fog az a lóhoz menni, és felé fordítani azt a fegyvert, amitől annyira rettegett már, hogy azt se bánta volna, ha a mai napot éhen kell átvészelnie, csak élje túl valahogy ezt a találkozást.*
~Menj innen kétlábú! Vidd a patást is! Csak menj!~

*Amara legnagyobb meglepetésére nem kapott tüzet a sárkánytól. Hanem egy nagy nagy üvöltést. Alig bírta már. A fülét is befogta, csak hogy ne kelljen hallania azt a fülsüketítő hangot. De aztán végül csakelhallgatott a hatalmas állat és úgy tűnt, hogy egyre csak hátrál és hátrál. ~Mi lelte ezt a sárkányt? Ennyire félne egy kis íjtól és pár nyílvesszőtől? Ez most komoly?~ Alig bírt hinni a szemének, mikor a sárkány hátrálva elesett és a fenekén landolt. Amara csak nézte, de enm nbevetett. Sokkal inkább csodálkozott. ~Az nem lehet, hogy ő jobban fél tőlem, mint én tőle! Vagy mégis?~ Aztán asárkány ismét üvölteni kezdett, amdj egy szempillantás múlva a levegőbe emelkedett. De még nm rrepült magasra. Éppenhogy egy-két méterrel a föld felett lebegett. ~Mi van ezzel az állttal? Most már ez tényleg nagyon gyanús! Komolyan mondom, ez a mai nap nagyon fura...~ Hitetlenkedett még mindig. Aztán még egy üvöltés és a sárkány még magasabbra repült. Amara még habozott egy kicsit, majd látva a srákány tétovázását, odaszaladt a lovához, majd visszatekintett a sárkányra. Az ijedten rebben tmég magasabbra. ~Nos, különös kis állat vagy, de legalább félsz és nem eszed meg se az íjjamat, se a lovamat! Ez már dicséretes!~ Azzal felugrott a lóra, s onnen oldozta el. Biccentett a sárkánynak, majd egy hangos "gyíával" elindult lovával. Vágtatott és vágtatott a ló. Hiszen ő is félt a hatalmas szárnyastól, mint Amara is még mindig. Azért nem bízott annyira az állatban, hogy ne nézzen még egyszer utoljára hátra. De az nem követte őket. A tünde ezt boldogan vette tudomásul, majd szélsebesen elvágtatott lovával vissza, Chattal falujába, hogy Formenyának elmesélje ezt az egészet. És ki tudja? Talán a lovat is neki adja....*

//Köszönöm szépen a játékot! Smile

//

*Nexus fúria módjára repdesett a levegőben ide-oda, míg a lány el nem távozott lovastól a vízeséstől. Akkor a sárkány elnémult, de koránt sem nyugodott le. Bár, ha talán csak arról lett volna szó, hogy a tünde rémítette ennyire halálra... De nem erről volt szó.*
~Elment... Végre... Elment...~
*Dühe már elpárolgóban volt, csupán tekintete fürkészte a vízesés tetejét. Aztán meglátta azt, aminek szagát már jó ideje megérezte. Egy idegen sárkány volt. Egy kéksörényű sárkány, melynek szaga ingerlően kúszott be orrjárataiba még akkor, amikor a tünde lova mellett akart elhaladni. A vízesés tetejéről a sárkány lepillantott az alant lebegő Nexusra, és egy vijjogással kevert üvöltést hallatva elrugaszkodott a magas sziklákról. Az idegen sárkány vészjóslón tartotta maga elé karmos lábait. Nexus rikoltott, és erős szárnycsapásokkal felgyorsulva lendült támadásba. Karmok csikordultak egymáshoz, s a sárkányok teste összegabalyodva keringett a levegőben néhány hosszú percig. Mindkét sárkány folyamatosan támadta a másikat. Nexus üvöltése víjjogássá élesedett, amikor a másik sárkány fogai bele mélyedtek nyakába. De erős bőre nem engedte, hogy túl mélyre hatoljanak a fogak ilyen könnyedén. Nexus megfeszítette izmait, fejét elrántotta a következő harapás elől aztán teljes erőből torkon ragadta ellenfelét. A másik sárkány csapkodott karmaival, de nem érte el Nexus kemény bőrét. A két sárkány hulló kődarabként csapódott be a földbe. Nexus volt fölül, és nem engedte el ellenfele torkát csak akkor, amikor az már nem mozdult. Akkor lassan engedett a szorításon, így láthatta, hogy amaz többé nem fog már mozdulni. Ott hagyva az élettelen testet a vízparton emelkedett föl.*
~Sajnálom... Nem hagyhatom, hogy az én területemen garázdálkodj... és tizedeld a kétlábúakat!~
*Azzal vissza sem nézve repült el a seldék földje felé.*

//Köszönöm a játékot. Smile

//

*A férfi lassan megérkezik a tünde birtokokra elég sokat lovagolt de frissen néz ki*-Szóval ez lenne az. Remélem megtalálom*mondja maga elég kicsit kiváncsi mi lehet Sellyvel időtlen ideje nem látta már a lányt pedig kiváncsi rá mi van vele, csakhát az érkezéssel tartozó időkiesés vele is kicseszett. Reméli azért a tünde még emlékszik rá. Lassan leszáll a lóról és a vízesés fele sétáll, kardja nála van ahogy varázsbotja is. fehér haját lágyan fújja a tavaszi szellő a férfi meg csak komoly de mosolygós arcal néz körbe. Ténleg szép hely. Igazi tünde vidék..*

*Hetek óta nem mutatkozott, ennek különösebb oka nem volt, csak tette a dolgát. Nap mint segített a gyerekeken kik itt Evolyranban sokkal jobban keresik a bajt maguknak mint Álomfalván. E itt töltött idő alatt sikeresen beilleszkedett, nagyjából megtalálta a helyét. Bár szíve mélyén mindig is Álomfalvát fogja tekinteni otthonának mivel ott nőtt fel s oda kötik az emlékei, azért reméli hogy hamarosan még jobban megbékél jelenlegi otthonával.
Lassú léptekkel halad egy kitaosott ösvényen s mélyet szippant a friss tavaszi levegőből. Kedvenc évszaka volt s reméli, hogy elbúcsúznak a hidegtől s a rengeteg csapadéktól, de tudja hogy tavasszal jár az eső is, mik frissítik a természetet, ezzel nem is volt baja problémája.
Amint a vízeséshez ért egy pillanatra elgyönyörködött benne, majd észrevette a férfit. Ajkai széles mosolyra húzódtak miközben a nevét kiáltotta örömében.*
- Seph!-* sietett is felé s amint odaért szorosan hozzábújt.*
- Már azt hittem sosem látlak....-*pillantott fel rá mosolyogva, jó volt látni a férfit.*

*Kicsit elmerengve nézi a vízesést úgy tervezi hogy nemsokára talán tovább is állna megkeresni Sellyt amikor egy ismerős hang üti meg a fülét, szó ami szó nem is hitt először a hallásának de amikor arra felé fordul meglátta a lányt ő is elmosolyodik és megöleli*
-Selly,,,, Hogy smint?*kérdezi mosolyogva kicsit magához szorítva a nőt majd mosolyogva lenéz rá, a mondatra kicsit felnevet*-Hát én pont ez ellen akartam tenni, végig lovagoltam a fél fertájat mire ideértem, gyönyörű helyen laktok*mondja kis mosollyal az arcán miközbe kicsit elmereng a tünde arcán*-Gondolom megbarátkoztál a hellyel kár hogy ilyen messze van. Mesélj mi van veled*mondja boldog hangon, hiszen az elmúlt idők óta sokminden történt és nem tudhatja pontosan hogy a föld ezen részén hogy megy az élet*

*Hosszú idő telt el mióta nem találkozott a férfival ez a részben az ő hibája is de a férfié is ki megígérte hogy majd jelentkezik. ez meg is történt, igaz kissé később mint gondolta, de végül is most itt van s a karjában van.*
- Jól vagyok....-*felelte vidáman csillogó tekintettel ahogy nézte a férfit.*
- Ugye milyen szép? Nekem is nagyon tetszik, igazán otthonos, nem nehéz megszokni az itteni életet.-*tekintett egy pillanatra körül majd vissza a férfi szemeibe.*
- Örülök hogy rászántad magad erre az útra....hiányoztál már igen csak.-*megsimította arcát majd aprót megcsókolta. Valóban hiányzott neki már, nem telt el úgy nap hogy ne gondotl volna rá. De azt is tudta hogy nem zavarhatja nap mint nap. De végre ez is eljött.*
- Remekül vagyok! Ellátom a kis csintalan lúrkókat kik keresik a bajt és állandóan sebesüléseket szereznek. Itt meg mint most is sétálgatok és növényeket gyűjtök.-*meséli nagyvonalakban az elmúlt hetek eseményeit.*
- Veled? Miújság a mágusok földjén?-*kérdezi érdeklődve,remélte hogy a férfi is sikeresen elfoglalta pozícióját és beilleszkedett.*

*örül hogy a lány jól van elvégre lehet hogy nem látja nap mint nap de ő is gondol rá elvégre van mögöttük egy kis múlt, közbe lassan bólint*-Örülök neki és igen gyönyörű, talán a fertály legszebb része*mondja mosolyogva*-Sokan vagytok itt?*kérdezi kicsit mosolyogva majd kiegyenesedik de a nőt magához vonja persze csak finoman*-Nem olyan nehéz szerencsére*mondja mosolyogva a nőnek*-Te is nekem csak normalizálni kellett a helyzetet a mágusoknál sajnos mostanába elég nagy problémák voltak ott is. Nem olyan..*mondja mosolyogva mielőtt a lány megijedne*-Csupán diplomácia és ellátmányozás. Azt hiszem egyre közelebb kerülünk a fővároshoz*mondja mosolyogva*-Na ennek örülök hogy jüól vagy*mondja mosolyogva majd magára mutat*-velem? Semmi különös eddig csakfelfedeztem a körülöttünk lévő földek egy részét. Elég érdekes de azt hiszem mostantól több időm lesz*feleli, közbe lágyan megcsókolja a nőt*

*Aprót sóhajtva harap alsó ajkába.*
- Sokkal kevesebben vagyunk mint amit Álomfalván megszokhattunk. Talán ha azt mondom negyed részünk velünk érkezett, akkor az reálisnak mondható. De az itteniek nagyon kedvesek és segítőkészek, idősebbjeik meg bölcsebbek mint azt hittem. Sokat lehet tőlük tanulni. egy fajból származunk, eredünk de mégis másabbak.-*meséli eddigi tapasztalatait, mik igazán kedvére valók voltak. Lágyan elnyúlik a férif karjai közt, élvezve annak enyhe mégis magabiztos tartását. Amikor a problémát érinti egyből felkapja fejét, hisz azokból sok jó nem sülhet ki. De hamarosan meg is nyugtatja a férfi, így enged hirtelen merevedésén.*
- Már azt hittem valami komolyabb. De remélesm sikerült helyreállítani a helyzetet. Bár nyugodtnak látlak,mégis jól tudod néha titkolni érzéseidet.-* nem rovásként szánta, csak ennyire ismerte már. De azt is tudja ha komoly bajok vannak ugyis elmondja a férfi. Szereti ha megosztja vele gondolatait, feltevéseit. Hisz ilyen beszélgetések alkalmával kerültek közelebb egymáshoz, mikre szívesen emlékszik visznya.*
- Hatalmas ez a terület még én sem jártam sok területen. Nem is álmodhattunk volna ekkora birtokokról,mégis az ölünkbe pottyantak az evolyranikak jóvoltából. Bár sok terep hasonlít szeretett Álomfalvánkhoz, mégis itt olyan más minden...

*Kicsit keserű mosoly haggya el az ajkait*-Igen kevesen de kiegészülünk és születnek még gyermekek emiatt nem kell aggódni.*mondja mosolyogva közbe bólint*-Igen szerintem is sokat lehet tanulni az idősebbektől bár keveset mutatkoznak körülöttünk*mondja mosolyogva bár érdekes népeknek tartja őket kicsit furcsának is de hát ha idegenek....*
-Nem nem olyan*mondja mosolyogva majd kicsit felnevet*-azóta próbálok nem titkolózni legalábbis előtted nem fogok de ténleg semmi baj sikerült helyre tenni a problémát*mondja mosolyogva látszik rajta hogy nem hallgat el semmit evvel kapcsolatba*
-Szerintem is hatalmasak lehet ezért tűnik úgy hogy kevesen vagyunk emlékszel a falu fele ekkora nem volt*mondja mosolyogva miközbe karjai lágyan végig simítanak a nő hátán egészen a derekáig*

- Igen ez egy remek megoldása a népesedésnek. biztosan sokan rajta vannak az ügyön.-*kacagott fel jókedvűen, hisz más értelemben is kellemes időtöltés a gyermeknemzés. Egy pillanatra egy gyermek bájos arcocskája rémlett fel benne a semmiből de aztán tova is reppent. Épp hogy csak feltudta fogni a kép jelentőségét. Nem is értette mi votl ez az egész.*
- Igen, ezt én is észrevettem. Olyanok mintha remeték lennének...alig dugják ki az orrukat. Biztos féltik a tudásukat.-* viccelődött, egészen jól érezte magát most hogy itt volt vele a férfi, miért is ne érezhetné jól magát?
Lassan körülnéz miközben érzi a férfi kezének érintését hátán és a derekán. Kellemes bizsegés fut végig rajta, még egy pillanatra szempilláját is lehunyja.*
- Igen, jóval nagyobb. Talán a városokkal együtt voltunk ekkorák mint Evolyran...meg a Myrték földjével...nem tudom.-*picit megvonta vállát s felpillantott a férfira.*
- Itt maradsz estére? Hosszú volt s lenne is az út hazáig....

*Ő is felnevet*-Szerintem is de hát ez az ő magán ügyük*mondja kicsit mosolyogva mad egy pillanatra elkomolyodik vagyis nem komolyság inkább ábrándos tekintettel néz a lányra*-Ha fiam lesz tudod hogy szeretném hívni?*kérdezi mosolyogva bár lehet ha a nő ismeri a férfit kitalálja de ha nem az se baj, lehet kicsit különös a téma de a férfi nem fél beszélni róla*-Nemtudom lehet valamit titkolnak csak nem tudom miot. Bár lehet már nem tartozik ránk még de azért zavar kicsit. Különösek ezek az Evolyraniak*mondja kicsit elgondolkozva,*-Szerintem nagyobb is nem voltál még kint a szabadba nagyon ugye?*kérdezi mosolyogva majd a kérdésre kicsit fura arcot vág*-Hmm tudod mit?.*-Ephidrim*szól a lovának majd mosolyogva átkarolja a nőt ameddig a ló ide nem baktat. Egy erős fekete telivér *-Mit szólnál ha kimennénk kicsit szabad ég alatt már úgyis rég aludtam hátte?*kérdezi mosolyogva, ha a nő igent mond akkor segít felszállni a lóra majd ő is mögé ül*-Van egy jó kis hely szerintem tetszene neked is..

- Persze tudom én...nem sokan avatják be az embert az ilyen dolgokba.-*kuncog halkan tovább, hisz ő sem beszél idegenekkel ilyen dolgoról. S ők még igen csak azoknak számítanak, de ez kölcsönös. A kérdés váratlanul éri s mikor felnéz a férfi arcába, látja hogy egészen más érzelmek kerítették hatalmába.*
- Hm...remélem nem Elfaistónak....-*vonja össze pettyet szemöldökét, de tulajdonképpen sejti hogy a férfi mily névvel áldaná meg fiát ha születne. A téma nem érinti különösképpen rosszul,bár még issza azt a kotyvalékot mitől nem kerül áldott állapotba. Nem akarja sem magát, sem a férfit meglepni, hisz lyesmiről eddig nem is beszéltek. Ha a férfi is és ő is úgy gondolja, lehagyja...most, holnap vagy a jövőben.*
- Talán Victorról....tudom mennyire közel áltatok egymáshoz.-*simította meg a férfi arcát gyengéden, tekintetével a tekintetét kereste, mit meg is tlált s mélyen belefúrta pillantását.*
- Szeretnél már gyermeket?-*kérdezi erősen dobogó szívvel, hisz reméli hogy lesz köze a dologhoz, ha a férif a családalapításra gondol. hisz hosszútávra tervezte vele közös életét.*
- Sokat nem volt időm még kint sétálni, ismerkedni. Csupán mikor célom felé igyekeztem személeltem a körülöttem lévő területeket.-*felelte igazsághoz híven, bár azon votl hogy úgy megismerje e földet mint egykoron Álomfalvát.
Kíváncsian pillantott a férfire a kérdésnél s árta mit talált ki kedvese.A ló nevének említésekor patadobogást hallott, majd figyelmét a fekete lóra irányította majd vissza a férfira.*
- jól hangzik! Persze hogy benne vagyok!-*feleli hozzábújva, majd egy pillanatra elszakadnak míg a férfi segítségével felül a ló hátára, de hamarjában maga mögött is érzi.*
- Kíváncsian várom...-*hangja teli volt izgalommal, örült hogy a férfivel töltheti estéjét.*

*Büszkén ült lován. Lassan léptetett vele. Szegény állat már nagyon kimerült volt. A mester egész nap hajtotta őt. Nem is csoda, hogy alig két nap alatt megjárták a myrték földje és az elfek földje közötti távot. De most végre megpihenhetett, mert elérték a Minnaräll-vízesést. Itt egy kicsit megállnak, majd aztán tovább indulnak a város, Morilinë felé. Mitryas óvatosan leszállt lova hátáról, s odavezette a vízhez. A ló óvatosan lehajtotta a fejét, majd inni kezdett a vízből. Annyit ivott amennyi csak belé fért. Közben a myrte megsimogatta, s miután látta, hogy az állat végzett az ivással, elvezette az egyik fához, s kikötötte. Az állat rögtön legelni kezdett, a mester pedig elindult vissza a vízhez. Körülnézett párszor, de nem látott senkit sem. Óvatosan felhúzta lábain a nadrág szárát, majd lehuppant a ki stavacska széléhez és lábait belemártotta a hűs vízbe. Kellemes érzés volt ez, s a mester egészen ellazult. A nap melegen sütötte meg arcát. De a mester nem hagyta, hoyg túlságosan is elernyedjen teste. Éber maradt mindvégig. Hiszen ki tudja, Hiswa merre kószál? ~Remélem, hogy csak kiruccant ide és az üzenet, amit küldött, nem érkezett még meg. Biztos meglátogatta pár ismerősét itt. Vagy valami ilyesmi. Remélem, tényleg így van....~ Azzal kihúzta lábait a vízből, s felállt. Lova és az erdő felé tekintett. Senki emberfia nem volt ott. Teljesen elhagyatott és nyugodt volt ez a hely. Mitryas-nak persze már ez is szemet szúrt. Mint minden rendellenességszerű dolog az elmúlt pár nap folyamán. Nagyon aggódott felesége miatt. Még gyermekeiket is képes volt magukra hagyni több napra a legerősebb myrték őrizetében, miközben ő maga Hiswát kereste. De a Myrték földjén nem lelte, ezért gondolt arra, hogy talán a tündékhez látogatott. Szinte egy egész történetet talált már ki, ami vagy igaz, vagy nem. Ezt akarta megtudni. Azért utazott ide, hogy megbizonyosodjon az igazságról. Lelke legmélyén hitte, hogy felesége itt lesz, a tündék városában. De esze azt súgta neki, hogy nem itt találja, hanem másutt. Messze innen...*

*Kifejezéstelen arccal bámulta a lábai előtt alá hulló víztömeget. A vízesés egyik ágánál állt, s odaföntről nézett épp lefelé. De mozgás hívta fel magára a figyelmét. Egy lovas közeledett odalenn, majd úgy tűnt, pihenőt tart. Hiswa gyors mozgással inalt el a vízesés tetejéről, hogy lentebb erszkedve megnézze az érkezőt. Szinte lüktetett az ereiben a vágy. Annak a vágya, hogy erős ellenfél legyen ott lent. De még jobban vágyott arra, hogy az legyen, aki miatt az a nő ide hozta. Hát igyekezett észrevétlen közelebb lopakodni a lovát éppen kikőtő alakhoz.*
~ Hát tényleg te vagy...~
*Azonban az érzelmek leghalványabb jelei sem ültek ki szép arcára, amikor végig mérte a myrtét. A legközelebbi fára felkapaszkodva nézte meg újra magának a férfit, majd halálos nyugalommal emelt le hátáról egy íjat, majd egy tegeznyi nyilat. Hamarosan már kezében feszült a fegyver, célba véve a myrte mester szívét.*
~Miért nem bírja senki csak egy picikét megnehezíteni a dolgomat? Miért kell mindenkinek úgy elém sétálnia, mint az ész nélküli barmoknak a vágóhídra?~
*Íja pattanásig feszült, de még nézte, ahogy a myrte leül. Aztán nem látta, hogy mozgolódni volna kedve, így könnyed moszdulattal engedte útjára nyílvesszőjét, hogy teljesítse mestere akaratát.*

*Ahogy ott ült szép nyugodtan, még csak a szellő sem rezdült. Túl nagy volt a csend. A mester pedig éberebb volt, mnt valaha. ~Nagyon nem tetszik ez nekem. Most vagy túl fáradt vagyok vagy jól érzem, hogy nem vagyok egyedül.~ Nagyon nyugtalanító volt az az érzés, de a mester mindvégig nyugodt volt. Tudta, hogy nem eshet baja. Hisz amióta úton van, energiapajzsot emelt maga köré. Ez szinte minden külső támadástól megvédte. Legalábbis az első csapástól, ha varázslatról van szó. De most egyelőre még mindig nem történt semmi sem. Vagy mégis? A myrte hirtelen valamiféle susogást hallott. Aztán a másodperc törtrésze alatt rádöbbent a hang tulajdonosának kilétére. Egy nylívessző tartott felé. Egyenesen a szívét megcélozva. Persze a myrte még ekkor sem ugrott arréb vagy semmi egyéb. Ott ült helyben, s kárörvendő mosollyal nézte, ahogy a nyílvessző megsemmisül az energiapajzsot elérve. Ekkor abba az irányba fordult, ahonnan feltehetőleg a nyilat lőtték. Nagy levegőt vett, s így kiáltott.*
-Nos, ha azt hitted, ennyivel elintézhetsz, hát tévedtél! Tudod, csak nem vagyok akkora félnótás, hogy védelem nélkül indulok útnak ezekben az ínséges időkben! Akárki is vagy, mutasd magad! Vagy különben kénytelen leszek más eszközökhöz folyamodni, amik nem biztos, hogy tetszeni fognak...
*Magabiztosabb volt, mint valaha. Még valójában sosem törtek az életére mesteri pályafutása alatt. Ez volt az első eset. Úgymond már itt volt az ideje. Lehetett rá számítani, hisz a Dagorladiak támadják a Birodalmat. Ilyenkore szinte minden vezér élete veszélybe kerül. Persze ha megfelelő emberekkel, gyilkosokkal próbálják őket megöletni.
Mitryas mérges volt, de nagy levegőket véve sikerült megnyugtatnia idegeit, így ismét százszázalékosan arra a fára tudott koncentrálni, ahonnan a nyilat lőtték ki. De egylőre semmi mozgás nem volt. Mitryas felkészült még egy vesszőre. De ekkor eszébe jutott, hogy talán többen is vannak. Ez kissé meggyengítette a pajzsát, de az még mindig erősen állt és védte a myrtét.*

*Győzedelmes mosolya csak hamar lehervadt arcáról, amint a nyíl semmivé vált még a myrte elérése előtt. Erre nem számított. Pajzs varázslatra nem... De nem esett kétségbe. Azt nem is tudna, hiszen nem volt még olyan, hogy ne talált volna megoldást. Néma csendben kezdte hallgatni a myrtét. Amaz hangosan beszélt. Olyan hangosan, hogy ő is jól hallja. S ha valaki hangosan beszél az egyértelműen nem hallhatja meg a kisebb neszeket. Ezért nem is várta meg, hogy a férfi befejezze mondandóját. Fejvadász múltjának köszönhető gyorsasággal, és szinte nesztelenül surrant le a fáról, s nem is időzött a fatörzs mögött, hanem azonnal meglapult a magas fűben, s rutinos ügyességgel kúszott oldalra, míg el nem érte a folyómedret, s bele nem csusszant. Az apró kis csobbanás mit eközben okozott, könnyen volt hihető a folyami halak csobbanásának, mikor egy pillanatra kiugranak a vízből, hogy aztán becsobbanva elmerüljenek újra. A tünde, lassú, hangtalan mozgással haladt a vízben. A mester ekkor már nem beszélt hozzá. Ő meg nem volt bolond, hogy felhívja magára a figyelmet. Tudta, hogy hol a myrte, és arra haladt. A férfi eközben talán még most is a fákat kémleli. Nem tudta a nő. De abban biztos volt, hogy az övében lapuló tőrnek most hasznát fogja venni.*
~Csak ne most jusson eszedbe mászkálni...~
*Lebukott a víz alá, és a hátra lévő távot már így tette meg. A víz alól is jól látta a férfit, aki a folyónak háttal állt. Hiswa elrugaszkodott a meder aljától, és szédületes iramban tört a felszínre. Egyik kezével megragadta a férfi lábát, s egyetlen rántással berántotta a vízbe. Olyan gyorsan történt minden, hogy a mesternek hátra pillantani sem volt ideje. A felzavarodott vízben a nő keze már vette is elő a tőrt, hogy azzal végezze el a rá bízott feladatot, s vessen véget a most vele, a víz alatt tusakodó myrte életének. S bár ő maga sem látta a férfi arcát, de sikerült a víz alatt tartania, s szabad kezében lévő tőrével szúrt is felé. De a víz zavaros volt, s a férfi is ellenállt, így nem tudta, hogy sikerült-e megsebeznie a tőle igen csak nehezebb Mitryast. S bár a testük súlya közti különbségeket némileg eltörli a víz, de attól még mindig nehéz dolga volt a férfitól jóval alacsonyabb nőnek.*

*Nem tűnt úgy, mitha mostanában elő akarna jönni az a valaki. Mitryas éberen figyelt, de semmi mozgást nem látott. Már kezdett arra gyanakodni, hogy rossz felé néz és talán már egy másik irányból közelítenek felé. De még mielőtt ideje lett volna megfordulni, valami vagyis valaki megragadta a lábát, s behúzta az alig pár lépésnyire lévő vízbe. HIrtelen elsötétült miden. Mitryas még csak levegőt is alig tudott venni, így nem sok maradt a tüdejében. Tudta, hogy nem lesz képes sokáig a víz alatt maradni. Viszont azt is tudta, hogy ha kissé megerőlteti magát, akkor még időben kiszabadulhat. Dulakodtak egymással, s a másik már szúrt is. De szerencsére nem találta el a myrte testét. A mester próbálta kiszabadítani magát a szorító kezekből, de nem nagyon ment neki. Közben igyekezett megpillantani a rá támadó arcát. De ez sem ment neki, ugyanis a vízben valókapálózásuk következtében felkavarták a víz alján lévő iszapot, ami most mindkettejük látási viszonyait rontotta. A myrte ezt megpróbálta kihasználni, s lábait felemelte, hogy elrúgja magától a másikat. Nehéz művelet votl ez, de sikerült. Így most mindketten úsztak a vízben egymástól ellentétes irányba. Mitryas a másodperc törtérésze alatt megérezte, hogy ha most rögtön nem vesz levegőt, megfullad. Eszeveszett kapálózásba kezdett, s próbált felúszni a vízfelszínre. Sietnie kellett, mert a másik valószínűleg újabb támadásra készült közben. A myrte nagy nehezen a felszínre jutott, s nagy levegőket véve próbált rendesen magához térni. De bevillant neki, hoyg ez nem a legjobb ötlet. Előbb talán ki kellene úsznia a parttra. Ott sokkal előnyösebben tud harcolni. Azzal megindult a part felé,a mi nem is volt olyan messze. Már majdnem ki is ért, mikor megérezte az ismerős érintést, majd egy lábába hasító fájdalmat. Felüvöltött fájdalmában, de még sikerült kivergődnie a partra. Ott a lábára pillantott. A tőr függőlegesen végigszántotta a vádliját. Szerencséjére nem volt mély a seb, de nagyon fájdalmas volt. ~Ez nem lehet igaz. Ha már a harc elején megsebesülök, képtelenleszek a győzelemre. De akkro is meg kell védenem magamat! Engem nem ölhet meg akárki!~ Azzal kicsit kijjeb húzta magát, s rátette kezét a sebesülésre. Elkezdett valamit mormolni, de nem tudta befejezni, mert közben a másik is kiért a vízből. Mitryas a lábára tekintett. A seb csak félig gyógyult be, de legalább már nem vérzett. ~Azért jó, hogy Hiswa megtanított pár egyszerű gyógyítő bűbájra...~ Mondta magában, majd felállt, s a másikat figyelte, ahogy kikászálódik a vízből. Hosszú, fehér haja volt. Épp, mint Hiswának. Mitryas ezen meg is lepődött, de csak megvonta a vállát. ~ˇBiztosan nem Hiswa az...miért támadna rám?~ Azzal próbálta összeszedni erejét, hogy szükség esetén képes legyen az azonalli illuzionálásra.*

*Hiába szúrt, a férfit nem sikerült megsebeznie. Aztán már érezte is a testébe nyilalló fájdalmat a myrte rúgásától. Egy pillanat alatt kiszaladt tüdejéből a levegő, s ösztönösen eleresztette a férfit, s kezdett tőle távolodni. Másodpercek leforgása alatt bukkant ki a vízből, s vett levegőt, majd újra a víz alatt volt, egyenesen a myrte felé tartva, ki igyekezett kijutni a partra. De az utolsó pillanatban sikerült megsebesítenie a lábán. De hiába a fájdalom, mit okozott, a mester akkor is kivergődött valahogy a partra. Hiswa érezte a testét kerülgető kimerültséget. Ezt nem is értette igazán. Sőt az egész küzdelem érthetetlen volt számára. Hiszen ő nem szokott hibázni. Sosem hibázik. És most ez a fickó immár másodjára élte túl a támadását. De ezzel a támadással sem stimmelt neki valami. Annyira megerőltető volt neki a harc, mintha évek óta nem tenné ezt napi szinten. Pedig még alig egy hete, hogy azt az elf férfit megölte. Bár voltak azért meg nem válaszolt kérdések a fejében. Mint például az is, hogy miért ismeretlen neki ez a hely, és egyáltalán ki az a nő, aki Arellel lófrál mostanában. Hiszen korábban nem látta még a családban. De ezek a kérdések csak bensőjében voltak. Megkérdezni nem is akarta. valamiért nem érdekelte a dolog. Vagyis szinte semmi sem érdekelte. csak ölni akart. Ölni, méghozzá ezt a myrtét. Bár róla sem tudta, hogy mit árthatott a családjának, de ha Arel azt mondja, ölje meg, akkor Hiswa kérdezés nélkül megteszi. A nő néhány halk köhögéssel küzdötte ki magát a partra. Víztől csöpögő haja arcába lógott, ahogy talpra küszködte magát. Zihált, érezte, hogy fáradt, s ha fáradt, akkor nem lesz képes most végezni a férfival.*
~Öld meg az árulót!~
*Ez tért vissza újra, és újra gondolatai közé, hogy el ne tántorodhasson céljától. Hiswa sáros, maszatos arcát a férfira emelte, s hosszú, csípőig érő fehér haja engedelmesen siklott el arcától, így felismerhetővé téve a mester számára. Ám mielőtt az bármit is mondhatott volna, a nő már meg is lódult, hogy össze szedve minden erejét porba taszítsa a férfit, hogy végezzen vele végre.*

*Ahogy a nő egyre jobban meg tudott állni a lábán, úgy vált egyre felismerhetőbbé. A haja szép lassan eltűnt arca elől, így teljes mértékben láthatóvá vált a nő arca. A mester alig akart hinni a szemének.*
-Hiswa...
*Mondta halkan. Telejsen megdermedt. Erre nem számított. ~De...de...miért? Mi folyik itt? Ez..ez...ez valami illúzió, amivel meg akarnak bénítani s harcképtelenné tenni. Tudom jól...Hiswa sosem támadna rám.~ Azzal mélyen a másik szemébe fúrta övéit, s felkészült a támadás hárítására. A nő hamarosan el is érte őt, de Mitryas ahogy próbálta hárítani az ütést, úgy rontotta el az egészet. Mégsem volt képes megütni kedvesét. Még ha azt is gondolta, hogy nem ő az. Egyszerűen megdermedt, mikor ütni kellett volna. Ennek következményeképp most mindketten a földön feküdtek, s a tőr pár centiméterre állt meg a mester mellkasa előtt, mivel reflexei jük voltak, s kezével megfogta a másikét, mielőtt az beledöfhette volna a tőrt. A myrte tehetetlenül nézte a nőt, s próbálta elterelnia figyelmté arról a dologról, hogy kivel is kell megküzdenie most. Próbált arra koncentrálni, hogy kiszabaduljon. Kezével erősen szorította a nőét. De mivel az majdhogynem erősebbnek bizonyult a mesternél, Mitryas még erősebben kezdte szorítani a kezet. De a kés csak még inkább közeledett a férfi mellkasához. Szép lassan, halálosan. Mitryas kétségbeesetten próbált felidézni egy olyasféle dolgot, amit ha illúzióval megjelentet, sikerül egy kis előnyt nyernie. A tőr hegye már felszakította a myrte felsőjét. Mitryas eközben lehunyta szemeit, majd megjelentette egy sötét barlang képét. Hirtelen minden elsötétült. Valóban olyan vot, mintha egy barlang belsejében lennének. A mester a nő döbbenetét kihsználva felülkerekedett rajta, majd kitekerte kezéből a tőrt, s arrébb rúgta. Ekkor eltüntette az illúziót, s a földre szorította a nőt. Szíve gyorsan vert, alig kapott levegőt. Szaporán lélegzett. Egy kis csend után végül megszólalt.*
-Ki vagy te és hol van a feleségem, Hiswa? Válaszolj!
*Mondta megvetéssel. Szorításán kicsit sem engedett, úgy nézett a bájos szempárokba. A saját vesztére. Ugyanis szíve újból ellágyult a számára oly kedves tünde láttán, így elengedte azt, s kissé hátrálni kezdett. ~Mi a fenét csinálok én? Már azt sem tudom, hol vagyok....mi történik velem?~ A mester nem értette a lényeget. Newm tudta, mit higgyen. Azt, hogy ez az ő felesége, vagy hogy egy illúzióval álcázott gyilkos. És ekkor eszébe jutott. ~Ha ez csak illúzió,akkor meg tudom törni.~ Azzal kinyújtotta kezeit, s erősen koncentrált. De semmi sem történt. Megpróbálta még egyszer. Ismét semmi. ~Nem..ez...ez...lehetetlen.....~ Megsemmisülten térdelt le a porba, s úgy nézett a tőle nemmessze lévő tündére. Könnyei már ott csillogtak a szeme sarkában.*
-Szerelmem....?

*Hiába is akarna a mester megtörni egy olyan illúziót mely nem létezik. Az előtte heverő nő valóban Hiswa. Hiswa, kinek szemeiben szikrája sincs az akaratnak. A saját akaratnak. Ha a myrte figyelmes szemlélő, akkor ez az apróság fel fog tűnni neki. De a bénultság, mit a számára hihetetlen helyzet okoz, tehetetlen hallgatásra készteti a myrtét, ki még akkor sem képes megmozdulni, amikor egy alak tűnik elő a semmiből, közvetlenül a földön lassan megmozduló éjtünde mellett.*
- Ne aggódj Mitryas! Ez csupán egy kis ízelítő volt abból, ami rád vár.
*A szavak tulajdonosa Hinata, s ez szintén meglepi a mestert, hiszen az elf leányra sem gondolt volna ebben a küzdelemben. De a lány attól még itt van, s gonosz, már-már eszelős pillantással legelteti tekintetét a szerelmeseken. Micsoda helyzet. Az éjtünde lassan talpra áll, és mozdulatlan marad Hinata előtt, aki mögé lép.*
- Hát nem ezt nevezik a sors fintorának myrte? *kérdezti a lány, s közben nagyon lassan végig simít Hiswa arcán át egészen le a válláig, aztán kezei gyengéden a nyakára csúsznak, s ráfonódva megállnak* - Nem csodálom, hogy belé bolondultál... Ez az érzékien gyönyörű arc, a finom bőre, a tökéletes teste...
*Tekintete beszéd közben az említett dolgokat is szemügyre veszi, majd újra a myrtére pillantva folytatja a beszédet.*
- A legközelebbi találkozásnál megöl téged az imádott kis feleséged.
*Lassan elereszti a nő nyakát.*
- De előtte a helyedben erősen elgondolkoznék azon, hogy vajon melyikőtök érhet elsőként a gyerekeitekhez? Te, vagy ő? Te, vagy ő?
*Azzal gúnyosan felkacag, s a következő pillanatban elhadar egy igézetet, s már el is illan a myrte szemei elől, s Hiswát is magával viszi. De még eztán is ott visszhangoznak a tájon a szavai: "Te, vagy ő? Te, vagy ő?". S a mester nem tudhatja, valóban a gyermekei-e a következő célpontok.*

//Még reagálhatsz rá Mitryas... //

*Térdein állva ott nézte kedvesét, aki most nem tett semmit sem, csak bágyadtan nézett maga elé. Nem is reagált a myrte szavaira. Mintha meg lenne igézve vagy valami bájitalt itattak volna vele. A mester aggódó pillantásokat vetett felé, mejd lassan feltápászkodott, s elindult a tünde felé. De ekkor egy másik alak tűnt fel hirtelen Hiswa mellett. A mester megállt, s kerek szemekkel figyelte azt az alakot, aki az előbb előtűnt. ~De hiszen...hiszen ez...Hinata.~ A felismerés villámcsapásként vágott Mitryas agyába. Teljesen össze volt zavarodva. Minden felborult, amit eddig úgy hitt, hogy úgy van. A világ a feje tetejére fordult. Mitryas érezte, hoyg nem angyon bírja ezt idegekkel. De próbált erős maradni és nem összeroskadni. Méreggel teli szívvel nézte Hinatát, ahogyan Hiswa mögé lép és lekezdi simogatni. Legszívesebben itt helyben megölte volna a ksilányt. Nem érdekelte, hogy még gyermek és az sem, hogy lány. Hidegvérrel végzett volna vele, ha kedvese nem épp az oldalán állt volna. A kis tünde szavai pedig úgy hatoltak Mitryas elméjébe, olyan erővel hatottak, hogy a mester már teljesen magán kívüli állapotba került. Kezeit ökölbe szorította, teste körül szikrázott a levegő. Minden erejét próbálta összegyűjteni, hogy lecsaphasson Hinatára. De ekkor meghallotta azt a bizonyos mondatot. Lelki szemei előtt megjelent Alya és Thalion arca, a gyermekeié. Hiswa gyermekeié. Az ő gyermekeiké. A mester éppen szólt volna, mikor Hiswa és Hinata hirtelen eltűnt a szeme elől. Nem tudta, hova tűnhettek. Sok dolog kavargott a fejében. De elgfőképp az foglalkoztatta most, hogy gyermekei biztonságban vannak-e. Hiszen mit érnek a legerősebb myrték, ha maga Hiswa tör a gyermekek életére? ~Hiswa...nem hiszem el.....valaki manipulálja...de nem Hinata az....nem hinném...ő nem elég erőd hozzá...e mögött valaki más áll. Hinata talán a Dagorladiak oldalán áll?~ Ötlött fel benne a kérdés. De most nem volt ideje ezen gondolkodni. Eloldozta lovát, majd felpattant rá, s megsarkazta. A ló nagyot nyerítve elindult a myrték földjének irányába. A mester tudta, hogy nem fog időben odaérni, ha Hiswa és Hinata teleportkapu segítségével mennek a házba. De mégis. Mi mást tehetett volna, minthogy azon nyomban hazalovagol? Vagy lenne más megoldás is? Igen! Mitryas elméjébe villant annak az ötlete, hogy egy illúzióval üzenjen az őrzőknek. Lovával persze nem állt meg. Lovaglás közben létrehozott egy illúziót, mi bagoly formáját öltötte fel. A bagoly egy üzenetet hordozott magában, mit csakis a Hythamorys-család házában fog átadni az ott lévő myrtéknek. Mitryas útjára engedte az illúziót, majd lovát oly sebességre késztette, ahogy az állat csak bírta. Muszáj volt odaérnie minél előbb. Mert ha valóban oda tart Hiswa és Hinata....*

* Csendesen, macskaléptekkel halad keresztűl az erdőn, amely a vízesést öleli körül. Ez azért furcsa. Utálja a cinyókat. Csak nyávogni meg karmolni tudnak... pff. Bezzeg a kutyák... az értelmes, okos fejükkel, amint pillanatok alatt megértik a körülöttük zajló események láncolatát, és ahogy átvágnak pillatatok alatt a sűrű erdőn... Na, de a vízesésnél tartottunk.
Szóval, most csak azért igyekszik oda, mert 1.fürödni akar 2. udrani akar 3. kell a testmozgás, és 3. éhes. Márpedig Minarällben foghatók a legjobb vadak. Igaz, lehet, hogy az elfek egy kicsit pikkelni fognak rá, de... sebaj. Megéri. Messze földön nem lehet ilyen jót vadászni, mint itt. Tehát, nem is igazán éhségből, inkább a vadászat élménye miatt jött ide.
Úgyhogy amint kiér a sziklaperemre, ahol a víz alázúdúl, ledobja a cuccait, és a kabátját, csizmáját. (Itt rövid bűbájt bocsát rájuk, ugyebár a tolvajok ellen. Csak magadban bízzál. A többi kit érdekel?!)
És lendületet véve elrugaszkodik a szikláról.*

» 08. Osgiliad vízesés