4. Minnaräll vízesés

*Enyhén sértett tekintettel hallgatta a tündért. Majd felelt a kérdésre.*
- Nem igazán.
*Felelt kimérten a kérdésre, hogy idevalósi-e.*
- Tudod, valahogy sejtettem, hogy nem a fáradság miatt pityeregsz, ezért is érdekelt, vajon mi baja lehet, egy tündérnek, de nem fogom eröltetni a dolgot. Ha nem akarsz beszélni róla, nem beszélsz. Csak szólnod kell, s már itt sem vagyok, s sírdogálhatsz tovább egymagadban.
*Mondta büszkén, de már nem flegmán. Inkább szigorúan, mintha egy anya beszélne gyermekével.*

-Micsoda egy pukkancs valaki!
*Vágta rá egyből a lánynak. Már nem volt szomorú, és nem is félt a nőtől, aki habgár nem idevalósi, nem néz ki olyan gorombának.
Lehet, hogy csak azért gondolja mert egy nőröl van szó. SZépsége és törékeny alkata megtéveszti még a tündért is. De pont egy tündér fog bízni a végsőkig ezekben és az ehhez hasonló ártatlanságokban. Ami meglehet csak álca.
Naívsága nem hagyta el, és habár egyszer kétszer már megjárta. Legutoljára nagyon is csúnyán, nem tudott tenni ellene.
Azonban ázott "madárkaként" aki könnyű préda az erdő álatainak...még a kisebbeknek is, rá kellett jönnie, hogy a nő nem olyan könyű eset ám.
Vöröslő fejel állt fel, nem is, inkább pattant fel ültéből, hogy nehogy a másik sértett önérzete elvigye innen.*
-Elmondom!... csak ne hagyj itt...
*Kérlelte. De még mennyire hogy kérlelte, sőt. Picinyke tündér lévén meg aztán amúgy se verték a fejébe a gőgöt, tovább is ment.*
-Sajnálom, hogy nem viszonoztam elsőre a kedvességet.
Sok mindenen mentem keresztül az elmúlt napokban, és ezért köszönöm is, hogy felébresztettél kábultságomból.
Ki tudja meddig ültem volna még itt, mire ráeszmélek, hogy semmi értelme nincs ennek.
*Még meg is hajolt. Pici, ám de szinte egész testét beborító szárnyai ázottan tapatak közben rá.*

*A lehordásra csak összehúzta a szemöldökét, de nem felelt. Inkább ismét megfordult, hogy távozzon, mert ez végszónak tűnt. De ekkor a kis fiúcska kérlelni kezdte a maradásra. Arya enyhén meglepetten fordult vissza. Mikor befejezte a tündérke a szónoklatát, s megtoldotta egy kis enyhe meghajlással, a dagorladi lány meg sem szólalt egy darabig, csak mereven figyelte a tündért. Érzelem nem látszódott arcán, talán csak az, hogy gondolkodik. Majd megszólalt sokkal nyugodtabban.*
- Jól van. Nem megyek el, meghallgatlak.
*Máskor is ezt csinálta. Minden férfit meghallgatott, aki beszélni kezdett gondjairól. Hisz amellett, hogy örömöt szerzett nekik, feladatának érezte a vigasztalást is. Hisz maga a testi öröm adása egyben vigasztalás is. Így most ugyanezt tette, bár ugye csak szóban. Leüllt a tündérkével szembe törökülésben, s nagy szemekkel nézett rá, várván, hogy beszéljen bánatáról az apró teremtmény.*

*HIába. Valahogy nem tetszik neki a lány hangneme. Nah de mindegy. A fő hogy itt marad, és ezáltal nem eszik meg kísérteties furcsaságok az erdő sűrűjében. Huhh. Előbb csípőre majd karba fonja a karját, aztán mégsem. Elindúl a lány felé. Közben megnézve magának. Igazán szép, mint egy nagy tündér szárnyak nélkül. Mondhatná tündének is, de hát minden szentnek maga felé húz a keze. Noh. A fehér ruha mint valami selyem takaró öleli körül, és szinte egynek tűnik a lemenő nappal, szőkés haját pedig a nagy égő korong olyanná teszi mint egy csepnyi szikrázó parázs. A fény játéka csupán, de a tündérke egésszen felvillanyozódik tőlle.
Nem. Félreértés ne essék, nem mintha szerelembe tudna esni egy ilyen lény egy akkora lótól mint aki előtte ül töröküllésben.
Egyszerűen csak megfogta a látvány, a táj és a fények játékának nagyszerű öszhangja.
Felmászik Arya térdére, s eközben fog bele a kis beszédébe.*
-Tudod, a mi népünk arról híresült el, hogy gondtalan életet él az erdő mélyén, fáktól rejtve.
Persze ez koránt sem igaz.
Ha úgy veszük, arányosan egy tündér is csak annyit kap az élettől, mint mások.
Tovább élünk, és ebből adódóan tovább tart a felhőtlen gyermekkor is.
*Közben szépen leült a lány lábán, és a lábát lóbálva folytatva m,egszakítás nélkül. Kíssé vizes még szegény, de ez legyen a legkevesebb... remélhetőleg a lány számára is.*
-A mi feladatunk ennek a szép helynek a karbantartása.
Valójában mindennek felügyelete a mi feladatunk ami csak a természethez tartozik.
Persze mostanság egyre kevesebb dolga van a népünknek. ... nah...
És most...-*Tartja jobb kezét játékosan az ég felé.*-, hogy ezt tisztáztuk elárulom, hogy mi az én...
vagyis a mi nagy gondunk.
Gondolom észrevetted, hogy lánytündérek vannak csak Evolyranban.
*Utalt arra ahogy a tündérekről beszélt Arya.*
-Noh, nem véletlenül.
Mivel mi, a Fiúk, máshol telepedtünk le...
nagy szerencsétlenségünkre egy olyan helyen amit régen a két torony őrzött, és m oat már ugyanaz a két torony tart rettegésben...
Veszélyben vagyunk. Én is és a barátaim is. Nem rég még itt is, Evolyranban rámtalált egy dagorladi férfi, és majdnem otthagytam a fogam.
*Óvatosan fogalmazott. Nme tudhatja milyen is a lány legbelül, hiszen gondosan takargatja valódi énjét. Jobb ha nem tudja meg miért akarta magával vinni, illetve megölni Victor.*

*A kis nedves fiúcska felmászik a lány lábára. Először meglepődik, de nem mutatja ki a nő. Furcsállta, hogy ilyen hamar megbékélt vele a tündér, és valószínűleg ez a bizalom jele. Nem fog rászólni, mert akkor mindent elrontana. Végighallgatja a kis tündért. Egyszer-kétszer biccent, hogy jelezze, érti, miről van szó. Majd az utolsó mondatra kikerekedik a szeme, félelem látszik arcán, s megragadja a tündért, de nem túl erősen, s mélyen a szemébe nézett.*
- Mit mondtál?! Ismételd meg!
*Folytott kiáltás volt ez. Majd izgatottan, enyhén remegve folytatta.*
- Hol, és mikor, és ki volt az? Mi volt a neve, vagy hogy nézett ki? Felelj!!!
*A kis tündér láthatja a lányon, hogy felzaklatta a dolog. Ha nem rég találkozott egy dagorladival, akkor csak valahol a közelben lehetett, hisz hiába van szárnya, a tündér kicxsi, így nem tud rövid idő alatt messzire elrepülni. Vagyis a veszély Arya számára közel van.*

*Csak beszél, próbálja minnél érthetőbben elmagyarázni a lánynak hogy mi olyan nagyon rossz neki, iiletve mmint kiderült többen is vannak. Azonban úgy néz ki Dagorlad nem csak a tündérkéket szereti hajkurászni, habár ezt magától is sejtette. NAh de hogy öszehozza őket Heil istennő pont ilyenkor? Furcsa dolog az élet. Pedig azt hite, hogy ennek a lánynak szinte semmi gondja nincs. OLyan békésen, és nem tőrődve semmivel ült ott.
Azonban hiába az óvatosság Arya réászéről, bizony fájtak még azok a kisebb horzsolások amiket Victornál szedett össze. Amikor elkapta, amikor megnyomorgatta, amikor lóbálgatta rőzse szedés közben, mikor betuszkolta a ketrecbe...satöbi.. ráadásul az a rejtélyes betegslége sem múlt el.
Még élénk benne a kép, amikor pár percnyi repülés után, a Dagorladitól megszabadulva ráőtőrt a roham. Jgy érthető is volt az első reakció.*
-Engedj el!
*Ki is tépné magát, ha hagyná a lány, akor azonban nagyot esne...
De természetesen ezzel együtt meghallotta a szinte segélykérő kérdéseket, elég aggreszív formában előadva.
Rábámult a lányra.*
-Hát, szőke volt...
magas...
egy nagy kardja volt amit meglóbált elöttem..... tízszer kisebb is könnyedén derékba vág...
*Toldotta bele, az emlékkép láttán. Még mindig félelmetes volt.*
-De nem úgy tűnt mint aki keres valakit...inkább olyan volt, mintha csak kkörbenézni jött volna...
Velem is csak véletlenül találkozott... a térkapunál...pont egyszerre értünk be...
Azt hiszem a városba ment utánna...

*Arya fel sem figyelt az "eressz el" felszólításra, agya villámsebességgel zakatolt.*
~ Szőke, magas, nagy karddal. Fenébe! Ez milyen információ már? ~
*Szemeiben ismét rémület jelent meg.*
- A térkapunál? Itt a közelben az elfek térkapujában láttad?! Mesélj még arról az emberről! Milyen volt a jelleme, stílusa, szeme, hangvétele, mindent mondj el nekem, de sürgősen!
*Észrevehetőn szaporábban vette a levegőt, s szíve hevesen s nagyokat dobbant. Majd gyorsan körbenézett, nem-e itt van az illető.*

*Azon gondolkodok, hogy ez anő most ennyire fél, vagy csak őt ilyesztgeti, de hamar rá kellett jönnie, hogy bizony tart a DAgorladitól.
Ez viszont nem jelenti azt, hogy megfolythatja.*
-Rendben.
HA-Le-te-szel!
Utánna beszélek!
*Nah, ha ennyire érdekes a dolog, biztos megkapja mait akar. Úgy beszélt mint egy vérbeli alkusz.*

//tessék XP//

*A kijelentésre Arya szemei lángolni kezdtek a dühtől. Egy szót sem szólt, csakj mereven elengedte a tündért, s a földre tette. Majd folytogatón, fenyegetőn nézett a fiúra.*

*Látta dühöt a lány szemeiben., de kívételesen most tetszett neki az állás. Letették, szépen ahogy kell. A folytogató nézésre nem is reagált, majd megbékél a lány, ha látja, hogy szavatartó tündér (?).... melyik tündér ne lenne az? ...-rel van dolga.*
-Asszondja.
Elég hűvös, kimért természet.
Az a tipikus, " én vaygok a nagymenő!".. Tudod!
*Próbálta belevonni a lányt is..valószjnű sikertelenül. MÉg meg is játszotta közben, ahogy a szőkeség ment, mint egy dúvad előrre.*
-Kérdezgettem arról, hogy mi a véleménye az országa tetteiről, mire bepöccent....
Valami olyasmit mondott, hogy neki nincs szabadsága, és hogy ezt akarja visza szerezni.
Aztán... a szem kék volt...vagy zöld?..esetleg mindkettő...vagy szíváltós!
Nem is tudom...
Jaj, ami nagyon jelegzetes volt a szemében, hogy a magatartása ellenére békességet sugárzott... de csak olyan felületes békét. INkább elnyelt a szemében lévő örvénnyel mint sem nézett vele.
Az arca meg olyan sima volt mint egy babáé. Előszőr nem is hittem, h ogy egy durva harcos lehet...
Aztán mégis....
hmm.... mit mondjak még?

*Arya arcáról s szeméről megnyugvás látszott. De csak enyhe. Talán azért, mert így már nem egy ismeretlen árnytól kell rettegnie. Valahogy mindig megnyugtató, ha tudjuk, ki az akitől menekülünk. Majd nyugodtabban így felelt.*
- Jól van. Ő csak... "csak" *jelezte is az idézőjelet* - Victor Strathoss. Apámnak... öhm, mindegy.
~ Apámnak dolgozott mikor utoljára láttam őt, de az már több éve. Biztos tud rólam. Lehet, hogy engem keres. De ez a fiúcska azt mondja, csak nézelődött. A városban van. Te jó ég! El kell mennem innen sürgősen. ~
- Nagyon furcsa ember ez a Strathos. Mindig is fura volt, senki sem tudott rajta kiigazodni. De mindenki úgy ismeri, a "Csendes Vérengző". Tőle is tartanom kell.-
*Az utolsó mondatra meglepődött, mert csak magában akarta kimondani. Végül felállt. *
- Mennem kell, de érdekelne még pár dolog. Hogy menekültél meg tőle? Illetve... mi a neved? Én Arya vagyok.
*Nem mondja el a családnevét, nehogy elárulja egy dagorladinak, akárcsak véletlenül is a tündér.*

*Türelmesen, de mindenekelött figyelmesen, és egyre nagyobb érdeklődéssel halgatja a lányt. Szjvesen megkérdezné mit is halgatott el, de vaéahogy olyan érzése van, inkább ne húzza a cérnát jobban. Aztán kiderül a szőkeség neve.*
-Nekem már csak "szőkeség" marad.
Megígértem neki, hogy mindennap fogok érte imádkozni Heil istennőnek.
Őróla hallottál már?
*De itt inkább félbeszakította. Nehogy itt hagyják. Fel is állt a lány, mire megállt a fiúcskában az ütő. MAjd egyre hevesebben kezdett el verni. Nehogy itt hagyják, még teljesen vizes!
Megijedve, nem foglakozott a kérésssel, vagy a bemutatkozással, pedig tetszett neki a bemutatkozás.
Meghúzta a lány szoknyája végét. Közbe még el is tüszentette mgaát. No, csak nem megfázott?*
-Ne hagyj itt!
Úgy nem tudok mesélni neked.
*Erőltetett magára egy kis vigyort, de egyértelműen félt attól, hogy egyedül marad.*

*Nem szokta meg, hogy egy picinke fiú a szoknyáját rángassa. Furcsa érzése támadt, amit sosem értelmezne úgy, hogy meghatottság. Ő sosem. Ránéz. Felnőttesen, nemesi tartással, stílussal és tekintettel felelt.*
- Nekem azonnal távoznom kell innen. Dönthetsz, hogy velem tartasz-e. Akár... a vállamon is utazhatsz.-
*Várta a tündér válaszát.*

*Angyali mososly terült el az arcán.
Már miért ne utazna a vállán?
Csak bólintott, de azt naaagyon észrevehetően, talán kissé elnagyolt is volt.*
-Igen, szeretnék.
*Ha felvette a lány, akkor a vállán ülve folytatta tovább.*
-Nem tudom miért engedett el.
Amikor azt mondtam neki, hogy imádkozni fogk érte, mérges lett és akkor kapott el....
Utánna nem is csináltam szinte semmit.
Pont azután engedett el, miután befejztem az imámat.
Tudod minden este és reggel imádkozom.
Meg étkezések előtt is, meg amikor olyan a helyzet, meg ha valakiért imádkozom.
Heil istennőnek mindent elmondhatok.
*Teljesen gyermeki odaadással beszélt. Az meg sem fordult a fejében, hoyg talán Aryát ez a rész nem is érdekli.*
-A nevem pedig Lyllen, de szólíthatsz Lyllnek is.

*Valóban lehajolt, s megvárta, hogy a tenyerére másszon a fiúcska, majd a vállára engedte. Elindult. Nagy léptekben haladt. Egyébként rajta volt köpenye is, de alóla kikandikált a hátán felfüggesztett fehér bot is. Arya fürkészve nézte a tájat, úgy haladtak.*
- Értem.
*Reagált a mondatokra. Igazából nem tud mit kezdeni a hallottakkal.*
- Heil istennő... ch... nah. és megszokta hallgatni az imáidat? Talán azt imádkoztad akkor, hogy engedjen el Victor, és emiatt elengedett?
*Igazából viccből kérdezte hitetlenkedve, enyhe gúnyos mosoly volt szája szegletén, de a mosoly inkább arra utalt, hogy gyermeteg elképzelést hallhatott az imént.*

*Gyermeki odaadással beszélt, mint mondtam már, és ez azt is vonta magával, hogy nem figyelt fel a cinikus hangszínre Arya beszédében.
Úgy válaszolt mintha komoly megválaszolandó dolog lenne ez is...*
-Hát persze! Mindeig meghallgatja az imákat. Mindenkiét!
Azért ő a szeretet istennője.
Hmm, hát nem tudom. Tudom, ő olyan, hogy nem mondja el, hogy kinek van itt az ideje a halálra és kinek nem jött még el.
De ő mindig megvéd, és ha eljön az időm, hogy meghalljak, akkor őhozzá fogok megtérni.
Ilyen egyszerű!
*Még felemelte a karjait is, hogy mutassa az élet végülis egyszerű.*

*Összehúzta a szemöldökét. Neki valahogy idegen volt ez a hozzáállás. A halottak birodalma létezik, és sok isten, akik csak szórakoznak az embereken. Ő így tudja, ebben hisz, hisz ezt a neveltetést kapta. Így legyint is a hallottakra.*
- Talán ti tündék kedves istent kaptatok magatok mellé, de mi... mi nem. Nem hiszem, hogy halálom után az istenek mellé kerülnék. Legjobb volna, ha nem is volna élet a halál után. Remélem nincs.
*Mondta kissé flegmán. *
-Hagyjuk is ezt a Heil-t. A lényeg. Victor csak bumm elengedett? Pff... furcsa egy fickó. Kiráz a hideg, ha rá gondolok. Jah, és biztos feleslegesen imádkozol érte. Az egy kiismerhetetlen árny. Kerüld, ha élni akarsz! Varázstalan, így szüksége lehet az erődre.-
*Mondta, közben haladt tovább mindenfelé aggódóan lesve.*

*MOrcosan hallgatta a lány szavait. Pedig nem is jgy van.*
-Heil istennő igenis van, és nem csak mindekt szeret.
Mindenkit befogad aki akarja, még a Szőkeséget is!
*Még bólintott is rá a nyomatékosjtás kedvéért.
AZtán valami olyasmit hallott, ami nagyon nem volt az ínyére. Kikerekedtek a szemei.*
-Szóval te tudtad?
Varázsló vagy? Dagorladi? Hová megyünk?

- Ch.
*Ismét gúnyosan elmosolyodik a kijelentésre.*
~Victort talán igen, de engem nem.~
*Nem mintha hű de nagy bűnt elkövetett volna, hisz Arya még nem is ölt. Talán nevezhetjük szerencsének azt, hogy még csak a kiképzésénél tartottak, mikor megszökött. Arya nem tudja eldönteni, hogy örüljön vagy sem, hogy még nem ölt. Kicsit gyengének érzi magát amiatt, hogy még nem oltott életet. Biztos benne, hogy az első nagyon nehéz lesz. De talán az majd az apja lesz. Anno gyakorolni akart, azért barátkozott Etelével. De most talán már nem akar annyira kegyetlen lenni, mint az elhunyt darthar. Kimérten Lyllenre néz.*
- Hátamon a varázsbotom. Sokat tudok. Egyszerűen ez az igazság. Ne aggódj, nekem nincs szükségem a te varázserődre.-
*Felelt a fiúra nézve. Majd az utat nézve folytatta.*
- Csak messzire el a tündék földjéről.
~Lehet, hogy kegyesnek akart tűnni... vagy jobb ötlete támadt. Vagy csabda, s Lyllen nem is menekült meg Victor elől. Oh, talán most is figyel minket!!~
*Erre a gondolatra megtorpan, s körbenéz. Nem gyors területvégigfutásról van szó. Nem. Nagyon részletesen, s tüzetesen vizsgál meg minden fát és bokrot. De semmi és senki nincs a közelben.*
~ Vagy már lenne varázsereje?~
*Be kell vallania magának, fél Strathostól. Továbbmegy.*
- A lényeg, hogy ne bízz benne! Hallottam a szóbeszédet, hogy éppen, mikor sugárzó béke áradt a szeméből, öt emberét levágta, mert nem engedelmeskedtek neki azonnal. Nem lehet olvasni az arcából.
*Arya a régi Victort ismeri. Álomfalva lerohanása előtt látta utoljára, sőt még korábban. Nem tud arról, hogy történt benne változás. Bár erről egy dagorladi sem tud. *
- Hmm... mondd csak, van a közelben sok fiú tündér? Jobb ha figyelmezteted őket a veszélyről.
*Akarta, hogy beszéljen Lyllen. Valahogy az nyugtatta őt, önbizalmat adott neki.*

-Szóval akkor tudsz Dagorladról?
Kérdezhetek valamit?
Azaz, nem, csak én vagyok itt fiú, a többiek a faluban maradtak.
Ezért is lenne pár kérdésem.
Amikor elmentem, kihallgattunk pár Dagorladit...
sajnos poár társainkat elkaptak, de nekem sikerült elszöknöm.
Hallottunk valamilyen nagy hadúrról, aki majd lerombolja egész Evolyrant.
Valamilyen Sárkányúr....
Azt mondják, ő a legerősebb... és most valamilyen kiküldetésen van...
Tudsz erről valamit?
*Őszintén kérdezett. Habár az információi elég régiek, nem hagyja nyugodni a dolog.
Hátha most választ kap.*

~Dylan? Mit akar róla hallani?~
*Felvonja a szemöldökét.*
-Heh. Ő a második legmagasabb pozíciójú és erejű dagorladi. Edward Dylannek hívják. Nem tudok arról, hogy mi van vele. Talán ő is Evolyranban van?
*Húzza fel a szemöldökét érdeklődve. Látható, hogy az igenlő válasznak nem igazán örülne.*
- Nem tudom, miért kellene neki játszania a kémet, amikor hatalmas serege van, villa, amiben élhet, politikai, és hadügyi elfoglaltságai. Nem tudom, miért épp neki kellene végeznie a piszkos munkát.-
~ Fenébe! Ha ő is itt ólálkodik, nyomban megüt a guta! Több dagorladi van lassan Evolyranban, akitől tartanom kell, mint magában Dagorladban. Mégilyet! Ha meglát engem, biztos a hajamnál fogva rángat vissza apámhoz. Vagy tán odateleportáltat, vagy nem tudom. Attól a fickótól akármi kitelik.~
- Tőle jobban úvakodnod kell, mint Strathostól. Dylan olyan, mint.... száz Victor. Neki varázsereje is van.

-Ó
*Tátj ael a száját a hallotakon. Azonban csak megüti a fülét az ami kiedrül alányról.*
-Elég jártas vagy ám te Dagorlad ügyeiben.
SZóval Edward Dylan.
Ezt a nevet megjegyzem magamnak.
Amúgy szerintem a Szőkeség már nme olyan mint amilyennek mondod.
Amikor kérdezgetten róla, hírtelen lett mérges, mint aki szeretné elfelejteni a gaztetteket amiket a múltban véghez vitt.
Lehet, hogy most is azért van itt, mert változni akar,
én meg csak egy kísértés voltam számára, mivel nincs varázsereje... de lám, még ezen is túl tette magát.
Én szúrkolok neki.
*Láthatóan szebbnek látta a világot mint amilyen. Nem fog szélütésben meghallni az biztos.*

*Elhúzta a száját, s vágott egy fintort a hallottakra.*
- Tény, hogy nagyon régen lá... hallottam Victorról, de nem hiszem, hogy egy dagorladi csak úgy meg tudna változni.-
~ Régen. Vagy 4-5 éve. Vajon tényleg változott volna? Ha igen, akkor nem kell annyira félnem. S ha igen, akkor neki kell tőlem félnie, hisz biztos nem akarná, hogy mások megtudják. Változni akarni. pff... ez csak egy álom.~
- Egy dagorladi nem tud megváltozni. Nincsenek meg hozzá a lehetőségei, se nem a körülményei. Sokat tudok Dagorladról? Megeshet.-
*Nézett maga elé kissé haragvón. Nem szereti Dagorladot. Most már gyűlöli, akárcsak apját.*
-Szerintem túl naív vagy és optimista. Nem volt már elég bajod ebből? Rólam sem tudsz semmit, mégis itt vagy a vállamon. Talán elővigyázatosabbnak kellene lenned...

*Hallgatja a lányt, de nem ért vele egyett.
Megrázza f ejét.*
-Meg kell adni a változni akarás lehetőségét.
Én még azt is meg merném kockáztatni, hogy ez a Dylan is megvoltzhat egyszer, sőt, talán még a Feketeszemű is.
Ha....*tárja szét a karjait közben, mutatva, hogy pofon egyszerű a lényeg.*
-Ha akar.
Persze ehhez segjtség kell, és elegendő hit.
Én Heil istennőtől kapok minden napra erőt és hitet.
Hogy ha veszélyesen is élek, de legalább megteszek mindent, hogy szebb lhessen a világ.
*Aztán egy bólintás rá, jelezzvén a nagy szónoklat végét.
Komolyan így gondolja.*

*Hitetlenkedve sandít a vállán ülő kisfiúra.*
- Na ne nevettes. Hinni... igen. Hitre szükség van, de az istenek nem segítenek. Csak magunkban hihetünk. Hogy Dylan megváltozzon?
-Gyermeki mosoly került az arcára, majd hihetetlen hahotába kezdett. Fogta a hasát, válla rázkódott, meg is kellett állnia. Remélhetőleg Lyllen kapaszkodik, mert most hullámvasút számára a mágus nő válla.*
- Ne haragudj, de ilyen jó viccet még nem hallottam.
*Csintalan mosollyal Lyllenre sandít.*
- na de Eloyahról nem beszéltél. Neki már ugye azért nincs esélye?
*Majd újra felnevetett, de most már kicsit rövidebb ideig nevetett, olyan 20 másodpercig. *
-Hah, ha így folytadod, nem marad bennem egy falatnyi szusz sem, azt nem tudok rohanni, ha kell. -
*Hatalmas vigyora nem tűnt el arcáról.*
~ Hát ez kész! ~
- Ha nem volnál, ki kellene találni.

*Meglepődött a nevetésen, de jobban belegondolva, ha azokketten, nem is..hárman tényleg iolyan nagyon gonoszak, akkor van is miért. Egyes emberekről nehéz elképzelni, hogy egyszer elfordúlnak az edigi életüktől.
A lány vidámsága őt is felvillanyozta, meg kapaszkodott is eléggé, ahhoz, hogy ne essen le, azonban érthetetlen módon, megint elszontyolódott.*
-Habár azoknak akik egyszer letértek a jó útról mindig nehéz lesz.
Nekik is.
Ha ez a DYlan, vagy a Szőke újra megtalálja a fényt egy csodás életet kaphat.
Mindazonáltal a bűneik nem mosódnak el, főleg az emberek szemeiben... és sajnos joggal.
Bűn és bűnhődés.
Ezért is nehéz megváltozni egy bizonyos fok után.

-Újra? Úgy beszélsz, mintha lett is volna az életükben csak egy félpercnyi szakasz is, mikor megtalálták a fényt. Azt hiszem, Lyllen, te el vagy tájolva. Nagyon keveset tudsz a dagorladiakról. Egy közkatona nagyon gonosz és kegyetlen tud lenni. De ezek? Ha nem volnának bizonyítottan könyörtelen állatok, akkor nem juthattak volna fel arra szintre, amin vannak. Csak abból, amit Victorról hallottál, egy sima közkatonára is gondolhatnál. De Victor százados, ha azóta nem választották meg ezredessé, és ahhoz, hogy ezt a szintet elérje, ezerszer gonoszabbnak kell lennie, mint amit te sejtesz róla. Mi a különbség a közkatona és a rangos dagorladi között? A közkatona egyszeresen gonosz és ostoba. A rangos ezerszeresen gonosz, és mérhetetlenül eszes. Ez a bajotok, Evolyraniak, hogy túl nagy és erős az ellenséges birodalom. Bírtok velük? Eddig még bírtatok. De mi lesz ezután?
* Annyira belefeledkezett a beszédbe, hogy a félelem már nem is lakozott a szívében. A jóízű nevetés felüdítette, s most valahogy élvezi a társaságot. A tarisznyájában kotorászni kezdett, közben maga elé motyogott.*
- Tudod, egész szépen leszoktam már róla, de most úgy megkívántam...
*Előbányászott egy kis sodort füvet, majd maga elé suttogott.*
- flamma
*Majd meggyulladt, s jólesőn mélyet beleszívott, majd lassan kifújta.*
-Hmm... csodás nap.

*Érdekes dolgokat mond a lány és meg kell adni okosakat és félelmeteseket is. VAn benne ráció. Sajnos Evolyran az évek alatt túlságosan is elbízta magát.
Fújt egy nagyott. Még a fű elött.*
-Azért én hiszem, hogy van visszaút.
Ha máskor nem, gyerekkorukban biztos jók voltak ők is. HIszen a Feketeszemű Eloyah is egykor Evolyrant védte a tornyaiból.
MIért ne lehetne valaki...
Sajnos, ahogy látom ezt az országot, igazad lehet.
Dagorlad, ha nem figyelünk elnyelheti.
Evolyran mára már csak a régi nevéből él.
*A fű viszont félbeszakította a gondolatmenetét. HIába nem rá fújta a lány a füdstött kapott belőlle jócskán így is. Ahogy lehetett próbálta elhesegetni maga mellől.*
-Pfú, ennek még a fűstje is bódító...
Mindjárt lerepülök innen, pedig még vizes a szárnyam...
Kár, hogy nem szoktál le róla véglegesen.

* Enyhén sértődötten nézett rá.*
-Heh... nem fogom a kedvedért eloltani. De hogy lásd milyen kedves vagyok, csak ezt az egyet szívom el.-
* Majd ment tovább, s szívta tovább a füvet.*
- Nem tudom, te hová tartasz, de nincs már sok víz a szárnyadon. Ha megszáradsz, mehetsz is az utadra. Ki tudja, ha velem maradsz, beleütközhetsz dagorladiakba, s az ugye neked nem volna jó. -
~ se nekem.... ~
*Lassan elfogyott a fű. Valóban nem vett elő újat. Még gyalogoltak egy kicsit. Azért már jó ideje mennek, így Lyllen szárnyára sandított.*
- Nah, megszáradtál? Bújj be valami biztonságos helyre, de most el kell hogy váljunk. Örülök, hogy találkoztam veled, s végül mégsem kergettél el magadtól.

*Hiába a panaszkodást ezt ki kell bjrnia még. Pfúúúú, hogy mennyir eutálta most a lányt. HIába mágus, hiába volt kedves hiozzá, hiába hiába...ez elviselhetetlen! Aztán végre eloltotta. Nagy megkönnyebbülés volt ez Lyllen számára, és ennek hangot is adott egy oriási, keserves sóhaj kíséretében.*
-Már azt hitem sose lesz vége...
Még a szárnyamra is rátapadt a füst....
*Megmozgatta. Azért röppülni fog tudni, de amint lehet tuti lemossa.
Újra rámereszti alányra nagy szemeit, és...*
-Nee! Kérlek ne hagyj itt!
Mindjárt besötétedik, és még mindig az erdőben vagyunk.
ígérem nem leszek útban, és ha akaraod, meg se mukkanok!
Becsszó!
*Tett hozzá egy elég mókás mozdulatott is, mintha behúzná a száját lakattal.*
-Vagy bármit, csak hadd maradjak.
*Tényleg akart maradni. Valamiért most egyedül lenni ebben az erdőben egyenlő volt neki egy szívnfarktussal.*

» 08. Osgiliad vízesés